Saleucami (A Birodalom Pereme-szektor)

[Plett]

//Semmi baj, én sem válaszoltam a leghamarabb//

Az éjszaka csupa furcsaságot rejt. Sok állat csak ekkor merészkedik elő rejtekéből és kezdi meg az életét. Saleucami sivatagos bolygóján azt mondják, hogy az éjszaka énekel. Azok, akik itt laknak jól ismerik az éjszaka mély morajlását, amit a krátervárosok felett elzúgó több száz kilométeres sebességű szél miatt lehet hallani. A szél soha nem fúj be a városba, nem viszi ki onnét sohasem a fülledt éjszakai forróságot, azonban a krátereket kívül az éjszaka fagyos és veszélyes. A hatalmas pusztaságokon még a bolygón őshonos óriási üreges gombák sem élnek meg. A szél gyakran átformálja az éjszaka leple alatt a krátereken túli világ képét. Azonban ezen az éjszakán nemcsak a morajlást lehetett hallani.

Maya álma még a sötétség leple alatt ért véget. Hajnali három óra volt. A rémálom után azonban nem sikerült a fiatal twi'lek lánykának elaludnia. Sokáig úgy hitte, hogy a szél zúgását hallja kintről. A zúgás inkább monoton, mély kántálásnak hallatszott, ahogy a homok énekelt. Ám hamarosan rájött a lány a lány, hogy suttogást hall. Igen halkan, a messziségből. Először érthetetlennek, gyengének tűntek a suttogások, aztán amikor jobban odafigyelt rá, felfogott egy szót:

- Gyere...

A hang őt hívta. Talán Vyn bácsi lehetett az? Az ő keresésére indult? Vagy talán valaki bajba jutott? Segítségre van szüksége? Ahogy Maya odasietett az ablakhoz, láthatta, hogy kint még koromsötétség van, és enyhe szél fújt, ami fel-felkapkodta az utcán heverő szemetet. A lány valahogy tudta, hogy a hangokat valójában nem hallja, csak a fejében szólalt meg. Az Erőn keresztül szólt hozzá valaki. De vajon kicsoda lehetett ez? A suttogás kétségbeesettnek tűnt és esdeklőnek. Lehet... hogy érdemes lenne megvizsgálni.

Kothar álma sem volt nyugodt. Kerandor és társai megbeszélték a következő nap eseményeit a twi'lek lány is végül szerzett testfestéket Kotharnak, hogy el tudjon rejtőzni a nagy tömegben. Alkonyatra a pakolással is megvoltak, már csak egy jó esti alvás választotta el őket attól, hogy útra keljenek. A többiek már rég álomba merülve feküdtek szobáikban, amikor Kothar még mindig ébren volt. Éjfél körül végül neki is sikerült szemeit lehunynia és aludnia egy kicsit. Azonban valami felébresztette. A szél különös zúgása volt az. A drakonid már a Tatooine-on hozzászokhatott a zúgó homok hangjához, így nem kellett sok idő ahhoz, hogy észrevegye: ma valahogy másmilyen a hang. Szobája ablakából nem sokat láthatott, mindössze a szomszéd ház fala látszódott, amire az egyik utcai lámpa halvány fényt vetett az éjszakai sötétségben. Enyhe szél fújt odakint és felkavarta a házfal melletti homokot és port.

A zúgáson túl valami hangot lehetett hallani. Gyenge volt, akár egy haldokló hangja. Emberi hang volt, mégis gyenge, suttogó. Kothar is rájött, hogy bármennyire is keresi a hang forrását, nem fogja megtalálni, mert valami azt súgta neki, hogy valójában nem hallja ezeket a hangokat, valami megmagyarázhatatlan módon hallja őket a fejében.

- Gyere...

Semelyikőtök nem tudta, hogy pontosan honnan is jött a hang, azonban ösztönötök megsúgta, hogy merre kell indulnotok, hogy megtaláljátok a hang forrását.

[Kothar Darastrix]

//bocsi, de személyt váltok E3-ról E1-re, máshol nagyon kezdek rászokni//

Egy pakolással töltött nap után bedõlök az ágyamba, hogy aludjak egy kicsit, azonban, eme alvás sokkal rövidebbre sikeredett, mint ahogy számítottam rá. Az éjszakában fújó szél szavát hallgattam egy jó ideig, majd gondolataimba merültem. Végül aztán sikerült elaludnom. Eme alvás azonban nem tartott túl sokáig. A szél furcsa „éneke” keltett fel, mely, most valahogy másképpen szólt, mint ahogy eddig. Lassan kicsit kómásan, dülöngélve az ablakhoz ballagtam, hogy kinézve megpróbáljam megnézni, hogy mi is folyik oda kint, de a sötétben nem láttam túl sok mindent, még akkor se, mikor sikerült jobban felébrednem.
Egy kis idõ elteltével, mást is kezdtem hallani, mint a szél hangját. Mintha valaki szólna hozzám, de vajon ki lehet az? Nem látok senkit, a közelben.
~ Nem...eme hang az elmémbe szól. De, hogy és ki? ~ fut át az agyamon a gondolat. ~ El kell mennem, ki kell derítenem. ~ Lassan kiballagok a szobámból, s keresek egy írásra alkalmas eszközt.

Ezután közös nyelven írok le néhány sort: „Elmentem, nehéz elmagyarázni, hogy miért, de érzem, hogy valaki hív. Lehet fajtársam, de lehet valaki ás. Nem tudom elmagyarázni, hogy, hogyan és miként, mert én se értem. Csak annyit kérek tõletek, hogy menjetek nélkülem el. Ha nem találok semmit, akkor a kikötõben találkozunk, ha igen, akkor úgy se mehetek, mert ki kell derítenem, hogy mi folyik itt. Köszönök mindent, amit értem tettetek. Remélem, hogy egyszer még lájuk egymást, nagyon remélem!
Kérlek titeket, hogy eszetekbe se jusson keresni, ha nem lennék a kikötõbe. Ígérem, ha elfognak, akkor nem szólok rólatok
Éljetek boldogan!

Kothar„

Miután végzek a kis irományommal, egy nagyon minimális mennyiségû ételt és italt magamhoz veszek. Az írásom az ajtó mellé rögzítem, majd megindulok kifelé, hogy meginduljak arra, amerrõl ösztönösen érzem, hogy a hang jöhetett. Érdekes helyzet. Ösztönöm súgja, hogy merre menjek, eszem azt súgj, hogy maradjak, szívem azt akarná, hogy keressem meg azokat, akik fontosak voltak anno nekem, mint mondjuk Mayácskát.
~ Bárki is vagy megyek, ha már hívsz ~

[Maya Riw'line]

Maya nem aludt jól. Újra, és újra felébredt, és képtelen volt visszaaludni. Egyszercsak fura dolog történt. Valami hangokat hallott meg a sötétben. Valaki hívta őt. Talán Vyn bácsi talált rá mégis, itt a reménytelen elveszett bolygón? A hangok ahogy a szél zúgása egyre csendesedett egyre erőssebbek lettek.
Maya felkellt, gyorsan felöltözött, és az ablakhoz lépett. Egy percig bámult kifelé, és elgondolkozott. Vajon kimenjen a hang után? De mi lesz, ha eltéved? És mi lesz Giladékkal? Felkeltse a fiút? És ő majd hisz neki? Hajlandó vele együtt bajba keveredni? Tényleg, és mi van, ha valami veszély leselkedik majd rájuk? És ő már így is elég nagy bajba keverte a fiút. Egyedül mégis félt elindulni.

Halk léptekkel osont a hajóban. Minden ajtón benézett, hogy megtalálja újdonsült barátját. Végül is sikerült megtalálnia a fiút. Egy percig némán nézte, majd legugolt mellé. Gyengéden egy puszit adott az arcára, és a fülébe súgta:

-Ég veled Gilad, és vigyázz magadra. Köszönök mindent.

Majd felállt, és halkan elindult kifelé... ki az ismeretlenbe, a hanghoz, mely olyannyira hívogatta, hogy muszáj volt utánna járnia a rejtélynek...

[Plett]

Maya:

A dokkokat őrizték, azonban az őrök ügyet sem vetettek a kisurranó kis twi'lek lányra. Jobban foglalkoztatta őket a holoneten leadott limmie mérkőzés. Kint az utca kihalt volt, a forró széltől nehéz volt a levegő. Néha-néha felkapott egy kis port, szemetet, hogy néhány méterrel arrébb rakja, és ezzel törje meg utca csendjét.

Ösztönöd azt súgta, hogy jobbra indulj, aztán azt, hogy egyenesen haladj. Egy tehersikló robog el melletted, majd befordul az egyik sarkon. Valamilyen élősködő siet át az úttesten egy közeli sikátorba. Teljesen átlagos az éjszaka. Egy teremtett lelket sem látsz az utcán.

Aztán éles süvítést hallasz. Nem, nem is süvítés volt, inkább sziszegés... de a hangja bántotta a füledet. Nagyon távolról hallottad talán több utcával arrébbról jött. Félelmetes hang volt. Aztán kicsivel később egy sötét alakot láttál igen sebesen elrohanni az egyik utcából. Egy valamit biztosan tudtál: a sistergő hang irányából jött.

Kothar:

Nem volt nehéz ösztöneidet követned. Inkább az jelentett problémát, hogy a szél port és homokot fújt a szemedbe, orrodba, miközben a kihalt utcán haladtál. Talán negyed óra gyaloglás után eljutottál egy utcához. Érezted, hogy közel lehetsz a célodhoz... aztán... Fülsüketítő hang. Sziszegő, sustorgó velőtrázó hangot hallottál. Még mielőtt magadhoz tértél volna, egy férfi esett le az egyik közeli ház lapostetőjéről, felkavarva az út porát. A férfi hátából egy kés állt ki, ruháját még nem áztatta el a vér. Ezen kívül semmi különöset nem láttál, mindössze annyit, hogy jellegzetesen széles orra volt, az átlagnál talán kicsit nagyobb.

[Maya Riw'line]

Egy aprócska kis twi'lek lány nesztelen léptekkel surran ki a barátságtalan éjszakába Saleucami egyik űrkikőtőjéből. Az űkikőtő nagydarab biztonsági őrei azonban nem veszik észre, vagy nem is érdekli őket az elveszett kislány...

Maya nem tudta miért, de az utcára érve úgy érezte, hogy jobbra kell fordulnia, majd egyenesen végig haladnia a kihalt utcán. Igazán félelmetes volt. És még hideg is van. A kislány összehúzta magán az egyszerű kis felsőjét, és gyorsabban kezdett el lépkedni, hogy ne fázzon annyira.

Hirtelen megtorpant. Valamiféle ijesztő kisállat szaladt át előtte az úton. Ez egyáltalán nem olyan volt, mint Gilad házi állatkája. Ez nem volt se aranyos, se szép, se játékos, se barátságos. Maya nem tudta, honnan tudta ezeket, csak tudta. Talán az a rejtélyes Erő súgta meg neki, amiről Vyn bácsi mindig beszélt neki, és amiről neki nem szabad idegenekkel beszélgetnie.

Maya megvárta, amíg az állat végleg eltűnik előle, majd tovább indult. Ekkor azonban a füléhez kapott. Valami nagyon éles sziszegő hangott hallott, amitől nagyon megijedt. Ez a hang olyan rémes, és félelmetes... csak lenne már vége... pedig mégis olyan mintha több utcával arrébbról jönne...

Aztán egy sötét alak rohant ki egy sikátorból, a félelmetes sziszegő hang irányából. Maya nagyon félt, de kíváncsi is lett. Mi történhetett abban a sikátorban? Mi lehet a félelmetes sziszegő hang? Ki lehet a fúra alak aki elfutott? Vajon jó ember. vagy rossz? A kis twi'lek lányka elbizonytalanodott. Nem tudta mit csináljon. Keresse meg a sziszegő hang forrását, vagy fusson inkább a fura alak után?

Mayának hirtelen eszébe jutott, hogy mit mondott egyszer Vyn bácsi. "Ha bizonytalan lennél, és nem tudnád mit kell tenned, csak állj meg, csukd be a szemed, és hagyd, hogy az Erő megmutassa, hogy merre indulj el."

A kislány akkor nem értette ezt. Nem tudta, hogyan segíthetne rajta az a fura Erő... Megmondja konkrétan hogy jobbra menj vagy barra? Kérdezd meg ezt, és ezt arról meg amarról, vagy inkább azt a másik embert kérdezd meg? Még most sem igazán értette. Mégis becsukta a szemét, hátha hozzászól az a furcsa, és bonyolult Erő, és megmondja mit tegyen most...

[Kothar Darastrix]

Por...igen kellemetlen, hogy a képembe kapom, de tűrnöm kell, ha tudni akarom, hogy mi , vagy ki az aki hív. Lassan haladok. Nincsenek szárnyaim, hogy magam elé tartsam őket, csak a kezeimmel takarom el némileg az orromat és a szemeimet, hogy könnyebben haladhassak, de nem egyszerű. Sohase az, bármennyiszer is kellett hasonló körülmények közt lennem, de ez van, s kész. Némi gyaloglás után olyan érzésem támad, hogy közel a cél, de, hogy hol, azt nem tudom. Hirtelen furcsa éles hangot hallok, amitől kezeimmel próbálom védeni a füleimet.
Amint végre elmúlik, akkor mint egy teli zsák, úgy csapódik be valaki a placcba némi port felkavarva. A tetőről esett le, de ott nem látok senkit, majd oda megyek az illetőhöz. Kés áll ki a hátából. Orv támadás, az egyértelmű, ahogy az is, hogy nincsenek életjelei. Tudom, hogy hívnom kéne valakit, de nem tehetem, hisz csak egy szökött rabszolga vagyok, akiről ha kiderül, akkor tuti a nyakamba varrják ezt az ügyet, s akkor az igazi tettes helyett csuknak le.
Végig mérem az áldozatot, hogy a főbb ismertető jegyeit megfigyelve próbáljam beazonosítani faját, s közben fülelek, hogy nehogy valaki meglepjen itt a hulla mellett. Nehéz lenne kimagyarázni a dolgot, bár nem véres a mancsom, s el... Ugyan...kint vagyok ilyen rossz időben, így senki se fogja elhinni, hogy csak sétálgatok, ahogy azt se, hogy valami ösztönös dolgot követtem, s úgy találtam meg. Azonnal azt mondják, hogy kijöttem, hogy megöljem.

[Plett]

Maya:

Annak ellenére, hogy gyakorlatlan voltál az Erő használatában, mégis mintha valami megmagyarázhatatlan, kísérteties módon tudtad, hogy mit kell tenned. Talán még azt is hihetted, hogy saját magad lettél ilyen magabiztos, talán azt hihetted, hogy az ösztöneid súgták meg, hogy mit kell tenned, de talán az igazságra is rájöhettél: az Erő a segítségedre sietett.

Tudtad, hogy melyik utcán kell felfelé haladnod. Kísérteties érzés lett úrrá rajtad. Nem tudhattad azonban mi is ez. Ez volt a halál érzése. A Krace mesterrel eltöltött időd alatt megtanultad jobban érzékelni az Erőben lejátszódó eseményeket. Most volt alkalmad megérezni a halál hűvös érintését, még ha csak kívülről is. De volt valami, ami a hűvös idegen érzés mellett valami ismerős érzés is eltöltött: valami olyasmi, amivel már évek óta nem találkoztál. Kíváncsiságodat nem tudtad semmivel sem legyőzni. Egyszerűen tudtad, hogy végig kell menned azon az utcán.

Némi gyaloglás után mind az ismerős, mind a hideg érzés forrását megtaláltad. Egy magas, igen magas figura körvonalait láttad kirajzolódni a sötétben. Lábai előtt pedig egy kivehetetlen figura feküdt, talán egy csomag, talán valami más. Vajon elég bátor vagy ahhoz, hogy kiderítsd mi is az?

Kothar:

Szerencsére a helyzet közel sem volt olyan tragikus, mint gondoltad. Saleucami törvényen kívüli világ volt, bűnbárók uralt a bolygó felszínét, így gyakran megesett, hogy a sötét éjszakában eltettek valakit láb alól, amíg ez nem zavarta a fejeseket, nem sokan törődtek vele. Legfeljebb az utcaseprőknek akad több munkájuk. A kiáltás után kísérteties csend ereszkedett az utcára. Ám valami feltűnt neked, amíg a hullát vizsgáltad. Hirtelen, szinte a semmiből egy apró alak tűnt elő a sötétből 5-10 méterrel előtted. Nem tudtad, hogy honnét jöhetett, vagy ki is ő, de annyi biztos volt: nagyon ismerősnek tűnt valamiért. Vagy ez csak megérzés? Tudtad, hogy veszélyt nem jelenthet rád nézve, mert ahhoz túl kicsi volt és az ösztöneid is azt súgták, hogy egy olyan ártalmatlan lényt láttál magad előtt, akár a coruscanti sokka-légy.

[Maya Riw'line]

Maya ott állt a nagy és idegen város közepén elveszetten, ijedten. Ám amikor becsukta kicsiny szemeit, és kicsit sikerült megnyugodnia különös érzés fogta el, amit nem tudott megmagyarázni. Egyszerűen csak megérezte, hogy melyik utcán kell végig mennie.
Ezzel egy időben más fura dologra is figyelmes lett a kicsi lány. Érzett valami hideg jeges félelmetes érzést, amiről nem tudta, hogy micsoda. Ugyanakkor ahogy belépett az utcába amiről úgy érezte végig kell mennie rajta valami ismerős érzést is érzett.
Hamarosan azt is megtudta mit. Egy hatalmas lény állt az utca közepén a lábainál pedig feküdt valami, amit a kis twi'lek még nem tudott beazonosítani a sötétség és a távolság miatt.
Bátortalanul tett néhány lépést az alak felé, hogy jobban láthassa. Valamiért az, az érzése támadt, hogy nem kell az alaktól félnie.

- Szia! Te ki vagy? -szólította meg bátortalan hangon, elég messzire megállva a fura alaktól, hogy gyorsan elszaladhasson, ha mégsem békés az illető, akinek csak a körvonalait látja a sötétben...

[Kothar Darastrix]

//először is elnézéseteket kérem, hogy eddig nem írtam. Sajnálom. Kérlek, máskor nyaggassatok, ha kimarad a post ide. Amikor nem suliban vagyok, akkor gyakran postokat írok és egyik oldal a másik után szűnik meg, majd lesz új és már képtelen vagyok mindent követni, főleg, ha még beütnek nem várt dolgok is.//

Tekintetem lassan felemelem a testről, amit vizsgálgattam. Nem is tudom honnét érkezett egy kis alak, akin azonban megakad a tekintetem. Ismerős érzés fog el, azaz, mintha ismerném már valahonnan az illetőt. Talán egy arénából? Nem az kizárt, túl törpe növésű még ahhoz, bár attól még lehet onnét, hiszen amikor megszólal, akkor hallom, hogy lányról van szó. Lehetett akár egy kiszolgáló is. De nem, nem hiszem, máshonnét ismerem biztosan, ha valóban ismerem, hiszen az arénák világában egyik lányka se volt sokat a közelembe.
- Attól függ, hogy mennyire érdekel az igazság kislány? - válaszolok kérdéssel a kérdésre, majd folytatom válaszát nem várva. - Egy olyan faj tagja, melyről tán még hallani se hallhattál. Egy draconid vagyok. - lassan kikerülöm a holttestet,s megindulok a lányka felé. Sötét van az tény, de fajnak jellegzetességeit körvonala is elárulhatja, mint a lekkuk. De talán ennél is többet a „szag” melyet érzek, s mely oly ismerős most a múltból.
- Egy volt Gladiátor különben, ki korra akár a bátyád is lehetne kicsi lányka – teszem még hozzá, s megállok előtte. Nem is olyan mesze, már ha nem hátrál el.

[Maya Riw'line]

Mayácska mozdulatlanul áll a sikátorban. Valami furcsa ismerős-ismeretlen érzés keveredik benne. Valahogy tudja, hogy nem kell félnie.

-Én Maya vagyok. Én ismerek egy draconidot. A bátyusom volt. Kotharnak hívják. Neked mi a neved? -kérdezi ártatlan megszeppent hangon a kislány.

[Kothar Darastrix]

Szemeim fürkészik a kis idegent, majd elkerekednek egy pillanatra.
- Maya... - hangom csendes, majd lassan leguggolok elé, s a szemébe nézek. - ...tudod jól legbelül, hogy ki vagyok, ugye... - lassan nyújtom felé a mancsomat - ...húgi. - nem várom el tőle, hogy megismerjen, hiszen megváltoztam, ahogy p is megváltozott. De talán az ő élete sokkalta jobb, volt, mint amilyen az enyém. Talán nem is ment át annyi szörnyűségen, talán békésebb élete volt.
- Nem hittem volna, hogy látlak újra – megölelem, ha engedi lassan óvatosan. Olyan védtelennek és gyengének tűnik, bár lehet hogy csak hozzám képest. Ahogy megölelem lassan felemelem, s körbenézve kicsit odébb megyek vele a holttesttől, hogy ne legyünk annyira szem előtt, ha valaki még ráakad.
- Hogy telt a sorod húgi? - kérdem, mikor lerakom kicsit odébb, s leülök a talajra, egy háznak támaszkodva. Kedvesen nézek rá, bár szörnyetegnek tűnhetek a törékeny lányka mellett, s nem is érzem magam másnak.

[Maya Riw'line]

Mayácskán lassan valami nagyon ismerős érzés lesz úrrá. Tudja, hogy ismeri az előtte álló draconidot. Amikor kimondja a nevét, és a "húgi" szavakat, a sejtelem biztossá válik. A kicsi twi'lek lány belevet magát Kothar ölelésébe. Hagyja, hogy felemelje, és távolabb vigye a földön fekvő valamitől. A lány nem nézte meg mi az. Talán jobb is neki, ha soha nem tudja meg.
Maya nagyon halkan Kothar fülébe kezd susogni, mint aki titkot mesél. Valóban azt is teszi. Hangja oly halk, hogy még a fiúnak is hegyeznie kell a fülét, hogy megértse mit is mond a kislány.

-Tudod értem jött Vyn bácsi, és elvitt az Avalonból. Ő beszélt nekem egy rejtélyes Erőről, de azt mondta, hogy erről soha senkinek nem szabad beszélnem. Meg megtanított egy csomó mindenre. És elvitt egy űrállomásra, és otthagyott, de megígérte, hogy visszajön értem, és majd mindent megtanít, amit tud. Az Erőről, meg hajóvezetésről, meg fénykardvívásról. Néha meg is látogatott. Én meg sokat tanultam Mina nénitől. De aztán egy hajón ragadtam, és elvesztem, és itt kötöttem ki. De majd Vyn bácsi értem jön, és elvisz magával. Megígérte. Ő tudod jedi. Egyszer én is az leszek.

[Kothar Darastrix]

Örömmel tölt el, hogy nem fél tőlem, s szinte rám veti magát a húgom, majd a ház tövében halkan elsuttogja mi is történt vele. Teljes nyugalommal hallgatom végig, majd óvatosan megsimogatom a buksiját, s nagyon aprót, de csak tényleg picit rá koppintok.
- Látom akkor az eltelt idő alatt se sikerült eme rossz szokásodról leszokni húgicám, hogy ne kerülj bajba - mondom kicsit mosolyogva. - Még szerencse, hogy beléd botlottam ide kint. Lassan magamhoz ölelem, s még egy kicsit távolabb viszem a helyszíntől, majd egy láda félé takarásába ültetem. Mellé ülök, hogy védve legyen a széltől két oldalról.
- Biztosan keres már ez az ember, de amíg nem talál rád, addig remélem, hogy velem maradsz, s ha más nem eme bolygót is sikerül elhagynunk. - kedvesen mosolygok rá, de tudom, hogy előbb utóbb megkérdi, hogy mi történt velem, s azt is tudom, hogy képtelen lennék neki hazudni, még akkor is, ha tudnám, hogy jobb lenne úgy neki, ha nem tudja az igazságot. Bár nem tudom, hogy mit is fog hozzá szólni, hogy mi lett az ő bátyjából, csak azt remélem, hogy amit tettem azt muszáj volt azért, hogy életben maradhassak.

[Maya Riw'line]

Maya egyszerűen hagyta bátyusnak, hogy arrébb vigye, és leültesse. Azonban a kicsi twi'lek lány most kíváncsian néz fel a nagyobb fiúra.

Persze, hogy veled maradok! Vagy inkább te maradsz velem. Jajj úgy hiányoztál. Biztos tettszett volna neked ott az űrállomáson. Vissza kéne menni Giladhoz, meg a bácsikájához. Ők elmennek holnap erről a bolygóról. És Gilad a barátom, és talán meg tudjuk győzni a bácsikáját, hogy te is velünk jöhess... De veled mi történt? Olyan más vagy most, mint régen... Hol voltál eddig? És hogy kerülsz ide? -jönnek a kérdések megállíthatatlanul a kislányból.

Végül elhallgat, de csak azért, hogy levegőt is vegyen a hadarás közepette...

[Kothar Darastrix]

Csendesen figyelem húgomat, s hallgatom amit mond.
- Akkor vissza kéne mennünk ahhoz a Giladhoz és a bácsikájához. Ha kell ledolgozom az út árát, s neki se lesz vesztesége ebből. - majd egy kicsit elhallgatok, s lehajtom a fejem.
- Rabszolga vagyok Mayácska, már három éve. Tatooine-on elkaptak, s gladiátort neveltek belőlem. Kemények voltak eme évek, s rengeteget változtam. Az aréna szabályai szerint éltem: Ölj, vagy téged ölnek. Nem vagyok rá büszke, s sose leszek az, hogy mások élete árán maradtam életben. Amit tettem arra nincs bocsánat, nem ér semmit a kifogás, hogy miért is tettem. Kioltani más életét bűn, ezt jól tudom, de én csak...csak túl akartam élni, hogy újra veled találkozhassak húgom, hogy újra átölelhesselek. Épp ezért szöktem meg, de hülye voltam, s újra fogságba estem, majd itt kötöttem ki. Egy másik rabtárssal megszöktünk, s azóta bujkálok. - nagyot sóhajtok. - Nem az az élet, amit szerettem volna, nagyon nem. De eme szenvedéssel teli időszakért az kárpótol, hogy már tudom, hogy neked jó sorod volt, s hogy most újra láthatlak és veled lehetek. Kimondani is lehetetlen mennyire örülök eme találkozásnak, s hogy mennyire hiányoztál eddig Húgi. - ha hagyja, akkor megölelem, s óvatosan magamhoz szorítom, féltve, vigyázva, nehogy kárt tegyek benne, vagy fájdalmat okozzak neki.