|
Post by Isiaac Freeman on Nov 17, 2007 18:11:10 GMT 1
Épp elengedtem a fehérhajú illetõt, miután biztosított minket arról, hogy meg tud állni a helyén, amikor furcsa dologra lettem figyelmes. Mintha Erõ-alkalmazás történt volna valahol. Azt, hogy ki használta az Erõt, nem tudtam megállapítani, csak az irányát. Egyenesen a nagyszájú százados volt a cél. Nem sokkal késõbb a százados egy meglehetõsen érdekes parancsot adott: vigyék vissza a körülötte levõ rabokat a sorba. Kissé elhomályosult tudatomban egy kérdés formálódott meg: ,,Tudatirányítás? - nem sokkal rá: - De ki... Nem tudtam befejezni a gondolatot. Éreztem, hogy egy újabb Erõ-alkalmazás lép érvénybe, amelynek újra a százados volt a célpontja... és éreztem, ahogy az egyik megszünteti a másikat. - Ne... De már késõ volt. Kattanás, majd a sugárvetõ csövét egy energianyaláb hagyta el. A lövést nem láttam, mert valaki épp elõttem állt, de hamarosan tovább is ment, és még láttam, ahogy a fiatal nõ élettelen holteste a földre zuhan.
Döbbenet futott végig rajtam, minek köszönhetõen meg is torpantam. Csak azután ocsúdtam fel, hogy valaki hátulról nekem jött, így kis híján elestem. Tovább indultam. Közben a gondolataim elkalandoztak. Az elõzõ esetbõl látszott, hogy mennyit ér a rabok élete ezen a bolygón. Volt már tapasztalatom a birodalmi õrök viselkedésérõl az IO Path 2-n töltött rabság idején, de ott se találkoztam hasonló kegyetlenséggel... ami nagy szó volt, révén, hogy az egy koncentrációs tábornak is beérte volna. Olvastam a jelentésekbõl egy birodalmi bolygóról annak idején... ahol a rabok élete semmit sem jelent... és így már tudtam, hol vagyunk: Kessel. Kevés információ volt errõl a helyrõl, de ami volt, az is csak a börtön kegyetlenségérõl szólt. Biztos halál vár itt a rabokra... elõbb, vagy utóbb, már csak részletkérdés. Közben elhaladtunk a bátor nõ holteste mellett. Fejemet lehajtottam, miközben elhaladtunk a holtest mellett. Tiszteletbõl tettem. Bár ez már nem jelentett sokat neki, részemrõl annál többet. Ez a nõ képes volt kiállni másokért, akkor is, ha kevés, szinte nulla volt a siker lehetõsége. De ezzel az nagysága mutatkozott meg. Képes volt arra, amire én nem lettem volna…
Ahogy tovább haladtunk, felemeltem a fejemet, és lassan elkezdtem körbenézni a helységben. Kerestem azt, aki végrehajthatta az Erõalkalmazást. A rabok között kellett lennie egy Erõhasználónak... és a tettbõl ítélve, hogy próbált valakin segíteni, egy világos oldal pártinak kellett, hogy legyen. Lassan hordoztam végig a tekintetemet. Nem idõztem sokat egy illetõ tanulmányozásával, nehogy feltûnõ legyen. Épp egyik rabról a másikra akartam nézni, amikor észrevettem valamit: egy vörös foltot, ami elüt a rabok rongyos, szürke ruhájától. Kicsit visszább néztem... és megpillantottam az inkvizítort. A látványtól felállt a szõr a hátamon. Egyik rossz emlék a másik után tört felszínre a tudatomban... és mindegyik az inkvizíciónál töltött idõszakkal volt kapcsolatos.
Úgy tûnt, mint ha az inkvizítor engem nézett volna. Mi a fene, talán õ volt az egyik vallatóm annak idején, és felismert volna? Aztán láttam, hogy messze nem így van... ugyanis úgy tûnt, a tekintete egyenesen a mellettem haladó fiatal férfin összpontosul. Lehetséges lenne... a következõ pillanatban megkaptam a választ. Újabb Erõalkalmazást érzékeltem. A cél ezúttal is a százados volt... és ezúttal már éreztem, hogy honnan jött. Mellõlem. Ezzel pedig összeállt a kép. A mellettem baktató férfi alkalmazta a tudatirányítást, az inkvizítor pedig minden bizonnyal semlegesítette a hatást... és úgy tûnt, meg is érezte, ki mesterkedik.
Kicsit gyorsítottam a tempón, így valamivel a férfi elõtt jártam. Néhány másodperc múlva a vállam fölött hátra tekintettem, egyenesen a férfira. A tekintetünk összekapcsolódott néhány pillanatra, majd gyorsan visszafordultam, hogy ne keltsek feltûnést. De az a néhány másodperc, míg a férfi szemeibe néztem, a tekintetem szinte mindent elárult. Felismerést, óvva intést, figyelmeztetést... és mint ha az tekintetem üzenetet sugárzott volna. ,,Vigyázz!" Nem történt Erõalkalmazás a részemrõl. A szem a lélek tükre, tartja a mondás.
|
|
|
Post by Nexu on Nov 17, 2007 19:31:50 GMT 1
A sötét oldal végül elemészt …
… Ha gyenge vagy. Nexu diadalittasan tekintett végig áldozatain. Az inkvizítorral együtt tizenhárom halott alig egyetlen perc alatt. A sötét oldal kiválasztottjának érezte magát, lelkében lüktetett a hatalom iránti vágy, miközben a düh és a gyűlölet csak tovább táplálták a gyilkolás utáni szomjat.
Az önkívületi állapotban lévő erőhasználó nem is érezte a sérüléseket a vállán és a lábában. Az idegek által közölt fájdalmat Nexu a midichloriánok némán üvöltő szavának tudta be, melyek könyörögtek a szabadságért: a sötét oldalt nem lehet bebörtönözni!
Egy pillanat erejéig eljátszott a gondolattal, hogy elfelé megy a rohamosztagosoktól és lesből támad majd rájuk, de lábai nem akartak engedelmeskedni a logikus gondolatoknak. Akit most megölhet az később már nem lesz ellenfél számára, így nem halogathatja a többi katona pusztulását sem. Miközben bal kezében a sugárkarabélyt szorongatta mechanikus jobbja már az adatkártyáért nyúlt, melyet még az inkvizítortól szerzett.
Érezte, tudta, hogy az ajtó mögött újabb harcosok várják majd, akiknek mind bűnhődniük kell azért, mert szembe mernek szállni a sötét oldallal. A szirénák folyamatosan sivító hangja csak tovább bőszítette az amúgy sem nyugodt férfit, aki a hangok hatására legszívesebben az egész épületet felrobbantotta volna.
Robbanás. Az ötlet kaján vigyort csalt az arcára, miközben elképzelte, hogy a fehér páncélba öltözött rohamosztagosok testrészei össze-vissza repkednek elképzelhetetlen fájdalmat okozva ezzel tulajdonosaiknak. Miközben az ajtóhoz ért egyetlen gondolati parancs segítségével magához rendelt egy repeszgránátot valamelyik holtesttől és aktiválta is azt. Eközben az inkvizítortól szerzett adatkártyával felnyitotta a riadó miatt lezárt ajtót, mely hangos szisszenéssel tárult fel. A már aktivált gránát robbanásáig csak pár tizedmásodperc volt hátra, melyet Nexu arra használt fel, hogy az erő segítségével a katonák közé vágja.
Bár tudta, hogy ha nem távolodik az ajtótól, akkor a repeszek és a légnyomás az ő testét is roncsolni fogják, de mindenképpen látni akarta a katonák szenvedését és pusztulását. Befordult a fal mellől az ajtóba és vadul tüzelni kezdett. Érezte, hogy az erő átjárja kezét és minden lövése célt talál, de saját teste védelmével nem akart foglalkozni. Majd a gránát lökéshulláma hátraveti őt a plazmalövedékek elől, a fájdalom fogja őt megvédeni.
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Nov 18, 2007 11:54:55 GMT 1
Először Nate, majd a másik férfi is elengedte az Erő-mágust, akirőll kiderült, hogy bármilyen gyenge is, azért a lábán megmarad. Az Erő rezgéseire kapta fel fejét. Tudata azonnal felélénkült, mint mindig, mikor az Erővel lépett kapcsolatba, pulzusa kissé megemelkedett, többletenergiával látva el a meggyötört testet. Rajta és Nate-en kívül még valaki értett az Erő használatához a tömegben.
Elik nem tudta megállapítani, ki volt az pontosan, csak a Világos oldal békés rezgéseit érzékelte… aztán valaki más is közbelépett. Mintha egy pillanatra sötétbe borult volna a terem, a láthatatlan energiákat valami mélyen gyökerező gonosz szaggatta szét durván. A hóhajú úgy érezte, mintha bedugulna füle, felélénkült érzékeit eltompította a Sötét Oldal rátelepedő aurája… aztán a beállt csöndet, egyetlen rövid, sivító csattanás törte meg. A sugárvető félreismerhetetlen hangja felrázta Eliket a kábulatból, és a férfi a zaj forrása felé kapta a fejét… hogy még láthassa eldőlni az aranybőrű nőt, aki másodpercekkel előtte még őt támogatta.
A nő homlokán apró, füstölgő lyuk sötétlett, melyből sisteregve-sziszegve távozott a felforrt agyvelő. Szegény… olyan fiatalnak tűnt, facsarodott össze a mágus szíve, de rögtön ezután egy rosszindulatú hang válaszolt tudatalattijából. Inkább örülnöd kéne… ő megúszta a szenvedést, ami mindenki másra vár.
A férfi elhessegette a hirtelen támadt gondolatot, és elindult az időközben meglóduló sorban. Szeme sarkából vöröses villanást észlelt, fejét félrefordítva pedig észrevette azt is, honnan származik. Földig érő, sötétvörös csuhát viselő egyén szegődött nyomukba az egyik sarokból. Megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan baljóslatúság áradt belőle… talán ő lehetett a Sötét Erő forrása?
|
|
|
Post by Moff Fliry Vorru on Nov 19, 2007 22:41:23 GMT 1
A rohamosztagos lehajolt a földön fetrengõ alakhoz, és megbökte fegyvere csövével, majd megragadta és talpra rántotta. - Lódulj! – dörrent Jackre a gépi hang hang, majd egy fegyverével meglökve betaszította a menetoszlopba, és mögé állt. A sugárfegyver egy pillanatig még a férfi hátára szegezõdött, de amikor látszódott, hogy lábon tud maradni, a katona lejjebb engedte halálos eszközét.
A foglyokat kettes sorba rendezték fegyvereik kényszerítõ erejével a szakasznyi rohamosztagos, majd a századossal az élen végigvezették õket a kétszárnyas zsilipkapu után feltûnõ, ránézésre több mint hat méter széles, kihaltnak folyosón. A fegyencek többsége némán haladt, fejét lehajtva, lassan a hideg duracél padlózaton, melyet foltokban borított a mocsok, néhol vérrel keveredve. A sor mellett a vörös kámzsás alak haladt, kívül a rohamosztagosok alkotta szoros gyûrûtõl féltucatnyi lépésre. A csuklya alól néha feltûnõ tekintete a csendben vonulókat fürkészte.
Sieron lassan, szinte alig láthatóan elõre nyújtotta jobb kezét, a pillanatra láthatóvá vált tiszt fegyvertokja felé. Láthatatlan Erõ formálódott a semmibõl, majd egyenesen a százados felé száguldva célba vette annak oldalán hordott fegyverét. Az ifjú Jedi érezte, hogy az Erõ, mely a pusztítást hordozta magában, egy láthatatlan falba ütközik ismét a kegyetlen százados körül. Nyers energiák feszültek egymásnak egy pillanatra, majd foszlottak semmivé. - Állj! – hallatszott egy mély, de mégis kellemes hang a menetoszlop mellett. A rohamosztagosok azonnal megtorpantak, megállásra kényszerítve a fegyenceket. A menet élén haladó százados értetlen arckifejezéssel tekintet a hang forrása, a rubinvörös öltözetû inkvizítor felé. - Uram? – állt meg a menet élén haladó százados, és értetlen arckifejezéssel tekintet a hang forrása, a rubinvörös öltözetû inkvizítor felé. Az inkvizítor rá sem hederített a tisztre, hanem tett egy lépést foglyok felé, majd fekete kesztyûvel borított kezét elõre nyújtotta egyenesen Sieron felé. A padawan érezte, hogy az Erõ Sötét Oldala öleli körül, mint egy kegyetlen, fojtó sötét aura. Torkát egy láthatatlan vasmarok ragadta meg, és a levegõ egy pillanat alatt kiszorult tüdejébõl, helyét egy fájdalmas, égetõ érzés vette át. A fiatal férfi ösztönösen a nyakához kapott, és arca egy szemvillanás alatt kékeslilává vált az oxigénhiánytól. - Meg ne próbáld még egyszer nyomorult Jeedai! – sziszegte a csuklya alól az Inkvizítor, majd sárgás szeme a tiszt felé villant – Százados! Miért nem különítették el a Jediket?! A férfi láthatóan megremegett, mikor az izzó szempár rávillant. - Uram…! Nem tudom, nem szóltak…– habogta a fiatal tiszt. - Nem érdekelnek az üres kifogásai százados! – dörrent rá az Inkvizíció képviselõje, majd hírtelen leengedte a kezét. Sieron tüdejét hírtelen erõvel öntötte el a folyosón uralkodó állott levegõ, és köhögve rogyott fél térdre. A tiszt arcán egy pillanatra a félelem torz árnyéka futott át, majd nyelt egyet és erõt vett magán. - Azonnal intézkedem uram! – mondta, majd remegõ kezével övéhez nyúlt, ahonnan egy tenyérnyi adattábla került elõ. Intett a rohamosztagosok felé, akik közül egy tucatnyi kivált a gyûrûbõl és a tisztel együtt belépett a sorok közé félre taszítva azt akik útjukban voltak. - Ezt el is várom magától katona. – morogta a vörös kámzsás, majd tekintetét Sieronra szegezte – Ezt a férget vigyék a kihallgatóba a fertõtlenítés után. - Értettem! – bólintott a tiszt, majd két rohamosztagos lépett az ifjú Jedihez és felrántották a földrõl és a falhoz lökték. A tiszt vezetésével, aki az adattáblát figyelve mutatott rá az Erõérzékenyekre, a rohamosztagosok durván megragadták õket, és menet melletti jobb oldali falhoz taszították õket a még levegõt kapkodó Sieron mellé. (név szerint: Panden, Isiaac, Eriál és Nate)
Az öt erõhasználó mellett félszakasznyi rohamosztagos biztosított, mikor az Inkvizítor eléjük lépett. Csuklyája alól továbbra is csak sárgás szemei villantak, amikor tekintetét rájuk villantotta. Megállva a rohamosztagosok mögött egy lépéssel lassan végigmérte õket. - Fokozottan figyeljenek rájuk. – mondta hangját kissé megemelve – Nem akarok további problémákat, és hogy megismétlõdjön a múltkori szerencsétlen baleset. Gondolom Ön sem szeretné százados… - Nem, nem Uram. – válaszolta a levegõt visszafojtva a tiszt. - Egyelõre végeztem. – mondta a kámzsás alak, majd sarkon fordult és lassan beállt a menet mellé, amelyet a rohamosztagosok taszigálásának eredményeképpen ismét elindult élen a századossal. Az Erõhasználókat a sor végére vezették fegyvereikkel bökdösve õket a rohamosztagosok az üres tekintetû lányt cipelõ társaik mögé. Az inkvizítor megvárta, amíg a fél tucat kiválasztott fogoly is elindul, majd a rohamosztagosok gyûrûjén túl, két lépésnyi távolságra sétált kényelmesen a menet mellett a lépések hangjától visszhangzó folyosón.
Figyelem! Közérdekû közlemény!
Osmond Rumbachlen, Kessel kormányzója a következõ közleményre kért fel bennünket:
Az ÉJK-ban szereplõ egyes részek nem felelnek meg a fórum valóságának, mégpedig az, hogy Kessel titka ismert lenne a Galaxis polgárai elõtt. Ez mindössze a kaland és az „írói” szabadság része. Tehát a magas rangú Birodalmi tisztek és tisztségviselõkön, valamint az ott szolgálatot teljesítõkön kívül szinte senki elõtt nem ismeretes a börtön létezése. Kérjük a Játékosokat, hogy ezt komolyan vegyék figyelembe. Köszönjük.
A Mesélõk.
//Ezentúl nem írjuk ki, de kérünk minden Játékost, amíg a másik mesélõ nem írt a kalandba, addig senki se tegye. Ez szabálynak minõsül. Köszönjük a megértést.//
|
|
|
Post by Qui-Gon Jinn on Nov 20, 2007 0:17:34 GMT 1
Tutu:
Tutu szavai jóformán semmi értelmeset nem mondtak a vallatóknak, egyedül a Red Alliance lehetett az, amit felhasználhatnak majd. Mindenesetre az egyikőjük megjegyzést tett a jawa szavaira:
-Te, ez megőrült. - szólalt meg a köpcös. -Hallgass! - reagált a kopasz.
A férfi közelebb hajolt a jawához, majd ismét finoman szólt a lényhez. Hangját már Tutu nem tudta azonosítani. Valakinek a hangja szólt hozzá a távolból. A szer hatása miatt azonban nem tudta, hogy kié. A hang mindenesetre olyannak tűnt, mint egy olyan személyé, aki segíteni akar, vagy egy olyan valakihez tartozott, akit Tutu jól ismer.
-Figyelj rám. A barátaid veszélyben vannak. Te megmentheted a barátaidat. Egy senki nem tudja megmenteni a barátait, te viszont igen. Csak el kell mondanod a barátaid nevét és azt, hogy hogy néznek ki és megmentik őket a fogságból. Ha nem mondasz semmit, akkor tényleg cserben hagyod őket, mert akkor nem is tudjuk megmenteni őket. Semelyiket. Segíts nekik azzal, hogy elmondasz róluk mindent, amit tudsz, ahogy kinéznek, mi a nevük, milyen álnevet használnak, milyen fajhoz tartoznak. Sietned kell, ha meg akarod menteni őket. Segíts nekünk, hogy megmenthessük őket!
Tutu szemeibe a hideg fények világítottak és a szer hatására a világosságban furcsa alakok kezdted formát ölteni. Az egész eljárás alatt a köpcös körbe-körbe járkált a helyiségben, és egy holofelvevővel rögzítette a jawa szavait.
Nexu:
Az ajtó apró szisszenése után a katonák szinte azonnal tüzeltek, de még az első lövedék célba érése előtt elérte a katonák első hullámát a gránát. Négy katona állt néhány méterrel az ajtó előtt. Az első kettő térdelve várta az ajtó nyílását, a másik kettő pedig ezek háta mögé bújt.
A gránát robbant. A lökéshullám a katonák testét nekivágta a falnak és azok tehetetlenül rogytak holtan a földre. Eggyel a robbanás végzett, kettőnek pedig még azelőtt véget ért élete, mielőtt a detonáció bekövetkezett volna, hála Nexu pontos célzásának. Egyikőjük azonban túlélte a robbanást és a lövéseket is, néhány pillanat múlva már fájdalmában ordítozott. A repesz fél tenyerét elvitte, a srapnel másik fele a hónalját találta el. Karja élettelen kocsányként lógott alá válláról, páncélját saját vére festette vörösre.
Hátrébb lévő társaikat is meglepte Nexu támadása, hiszen az első sorban lévő katonákat is ledöntötte a lábáról a lökéshullám. Társaik, eközben tüzelni kezdtek, habár addig vakon lövöldöztek, míg a füst el nem oszlott. A meglepetés miatt lassan, lépésenként hátrálni kezdtek, mintha azt várták volna, hogy egy szörnyeteg rontana ki a sötétségből. Mikor észrevették, hogy nem érkezik az ajtó felől senki, lassan ismét az az ajtó irányába kezdtek araszolni, szinte centinként.
Azonban Nexut is elérte a lökéshullám, ami jócskán hátravetette a férfit. Szerencséjére az egyik halott rohamosztagoson ért földet, ami felfogta kissé esését. A mellkasát ért nyomás miatt az össze levegő kiszorult tüdejéből, ez ellen nem tehetett semmit. Viszont Nexu annyival elszámolta magát, hogy a katonák első sora jóval távolabb volt tőle, mint ahogy ő azt hitte, így "csupán" egy repsz találta el, az pedig belefúródott a férfi csípőcsontjába. A hatalmas nyomáskülönbség miatt a férfi füle fájdalmasan recsegett.
Ahogy Nexu a földön feküdt szédelegve, láthatta a feje felett elhúzó plazmanyalábokat, amelyeket a hátrébb álló rohamosztagosoktól származtak, ám ezek valójában igazi cél nélkül csapódtak be a folyosó több pontján, hiszen a katonáknak fogalmuk sem volt, hogy mire is tüzelnek pontosan és kitől jött a támadás.
|
|
|
Post by Nathaniel A. Rosenberg on Nov 20, 2007 8:53:19 GMT 1
A rövid, de annál tragikusabb közjátéknak vége szakadt és minden visszatért az úgymond normális kerékvágásba. A Birodalom rohamosztagos katonái agyba-főbe verték a szerencsétlen és védekezni képtelen rabokat, hogy még gyorsabban haladjanak, noha állapotuk és a bilincs eléggé megnehezítette ezt. Nate is igyekezett meggyorsítani a lépteit, amennyire tudta. Amikor kettes sorokba tömörültek, Elik mellett kötött ki. Némán haladt előre, lehajtott fejjel -noha csak azért, hogy el ne botoljon.
A menet csendesen haladt, amikor hirtelen Rosenberg egy mély és kellemetlen hang megállásra kényszerítette az őröket és velük együtt a rabokat is természetesen, aztán párbeszéd zajlott le a tiszt és a között a furcsa férfi között, akiről Rosenberg sejtette, hogy valami magas pozícióban lévő illető lehet.
- Állj! - Uram?
Ám válasz nem érkezett. Nate hátrapillantott és próbálta tekintetével keresni, hogy mi történik és ekkor szúrta ki Hemdent.
~Sieron! - villant az agyába a felismerés és hirtelen minden megvilágosodott
Egykori jeditársa megpróbálta megmenteni a nőt, ő alkalmazta az erőt a tiszten. Úgy látszott azonban, hogy lebukott és ehhez köze volt a titokzatos alaknak.
- Meg ne próbáld még egyszer nyomorult Jeedai! Százados! Miért nem különítették el a Jediket?!
- Uram…! Nem tudom, nem szóltak…
- Nem érdekelnek az üres kifogásai százados!
Ekkor Nate láthatta, amint Sieron arca visszanyeri valamelyest eredeti színét és hallotta amint levegő után kapkodott, ezúttal sikerrel. Ám a tény, hogy Jedik, kicsit aggasztotta. Talán rájöttek, hogy annak idején ő is közéjük való volt? Már süket volt az Erőre, de lehet, hogy a midi-chlorianok még viszonylag magas koncentrációban megmaradtak benne, legalábbis egy sima illetőhöz képest.
- Azonnal intézkedem uram!
- Ezt el is várom magától katona. Ezt a férget vigyék a kihallgatóba a fertõtlenítés után.
- Értettem!
Rosenberg félelme megvalósult, Eliket és őt is hátravitték, elkülönítve őket. Két másik férfi is csatlakozott hozzájuk, őket Nate nem ismerte, de sejtette, hogy valószínűleg az ő vérükben is jelen voltak a midi-chlorianok, ráadásul szép számmal.
|
|
|
Post by Tutu Min on Nov 20, 2007 11:14:55 GMT 1
Tutu Min teljesen elkábult a szer és a furcsa fények hatására. Agya kezdett kihagyni. Viszont átmeneti rossz kedve és depressziója hamar múlóban volt, mivel óriási dícséretet kapott valakitõl, akit ugyan nemigen látott, de képzeletében kedves, barátságos Fénylényként jelent meg. - Óóóó... a barátaim...veszély...tényleg...várj, máris sorolom...kezdjük a legjobb barátnõmmel...õ Sunny...az igazi neve Suntza..Sssun....elfelejtettem az igazi nevét, azt hiszem soha nem is tudtam. Annyira szép, ha látnád...hófehér hosszú nyaka van, hatalmas ezüst szemei. A haja...hát...szóval haja nincs, de az is szép! Tulajdonképpen már nem szeret, de talán hazudott nekem...nem tudom. Aztán ott van a legújabb barátnõm... Valentine...azaz Rika néni...az álnevét nem mondta meg, de ha beszélhetek vele, akkor megmondja nekem. Hosszú, sötétbarna haja van, a szeme mindig ragyog és gyönyörû. Régóta ismerem, de csak most döbbentem rá, hogy mit érzek iránta...lássuk barátok, barátok...igazán barátom még egy kövér ember. Ha-ha...legalább 120 kiló! Egy óriás. Olyan, mint egy hízott vuki, csak nem szõrös...álneve: a Dagadék! Igazi neve...nem tudom, hogy a mamája, hogy nevezte el, de mi Mexnek hívjuk...barátom...barátom...barááááátooommm...Mex, megint zabáááálsz, barátooooommmm.... - a jawa beszéde itt éneklésbe csapott át. A szer és a kábító fények hatására teljesen elveszítette józan eszét (már ha volt neki) és összefüggéstelenül énekelni és kántálni kezdett, leginkább jawául. Lehet, hogy még a gyerek adag is túl erõs neki?
Ráadásul további probléma volt, hogy a kínzók nem voltak tisztában a jawa kultúrával és szokásokkal, ezért nem a legjobb kérdéseket tették fel neki...
- Jucchuuu moocueuo teeenooo, ibiiuuu-buuuuuuuuuuubbbaaa... - ilyesmiket énekelt szerencsétlen Tutu Min, aki ezekben a percekben leginkább egy õrültre emlékeztetett.
|
|
|
Post by Isiaac Freeman on Nov 22, 2007 19:59:49 GMT 1
A fogolymenet hirtelen megtorpant, amikor egy mély hang erre adott utasítást. Tekintetem a századosra terelõdött, aki értetlenül állt a menet elején, miközben hátrafele tekintett. Követtem a tekintetét, mely a már korábban felfedezett vörös illetõre esett. Az épp a mögöttem levõ fiatal férfihez lépett. Újra éreztem, ahogy egy Erõ-alkalmazás életbe lép, majd a férfi fuldokolni kezdett. Lebukott az utóbbi akciójával, most pedig épp fojtogatja az inkvizítor. A tortúra végeztével a százados került kellemetlen helyzetbe.
Ekkora hibát azért nem vártam volna a birodalom részérõl. Mint kiderült, a százados eredetileg nem számolt azzal, hogy a fogolyszállítmányban lesznek Erõhasználók is. Eddig akárhányszor találkoztam birodalmi eljárással, mindig az alaposság jellemezte õket, amikor is idegesítõen odafigyeltek minden részletre. Most mintha fakult volna a dolog...
Az egyik rohamosztagos a következõ pillanatban megragadt, majd durván a fal mellé taszított, ezzel mintegy kiemelve a rabok sokaságából. Rajtam kívül három másik illetõt is kiemeltek a sorból. Az egyik az az õsz hajú volt, akinek segítettem az elõbb, a másik az, aki segített õt talpra állítani... a harmadikat viszont nem láttam eddig. A százados, nyílván az inkvizítor szidalma miatt, választott ki minket, ebbõl biztosra vettem, hogy a másik három személy Erõ-használó. A menet tovább indult, és amint a vége is elhaladt elõttünk, a ránk figyelõ rohamosztagosok betaszigáltak minket a sor végére. Egyfajta négyes fogatként kullogtunk hátul.
Míg sétáltunk, tekintetemet a sor mellett sétáló inkvizítoron tartottam. Gondolataim elkalandoztak. Mire készülhet? Biztosra vettem, hogy most már eléggé nagy figyelmet fognak szentelni nekünk, talán zárkába is tesznek... kifejezetten olyanba, ami Erõ-használóknak készült. Lehetséges, hogy ez a vörösruhás rohadék elég gyakori vendég lesz nálunk, megkeserítve ennél is jobban az életünket? Elég sok tapasztalatom volt már az inkvizíció tagjairól ahhoz, hogy erre elég nagy esélyt láthassak.
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Nov 23, 2007 9:44:06 GMT 1
Ahogy az Inkvizítor felzárkózott a menetoszlop mögé, a foglyok csapata lassan meglódult, és a rohamosztagosok gyűrűjében a hangár kijárata felé haladt… néhány lépést. Az Erő ismét hullámzani kezdett, de a tömegben a botladozó Elik nem láthatta mi is történik. Csupán annyit észlelt a történésekből, amit maga az Erő közvetített neki: a Sötét Oldasl szolgája ismét közbeavatkozott, megtörve az ismeretlen Erőhasználó koncentrációját – majd a sor elejéről szóváltás hallatszott.
- Meg ne próbáld még egyszer nyomorult Jeedai! – hangzott fel egy kellemes hang, mely barátságtalan és vészt jósló hangszínt használt. Szavait valószínűleg a rabok közt megbúvó személyhez intézte, aki az imént az Erővel manipulált; aztán pedig a birodalmi tisztet kezdte korholni. - Százados! Miért nem különítették el a Jediket?! – a tiszt megrettenve magyarázkodni kezdett, ám a kámzsás férfi durván félbeszakította. Egy töredékmásodpercig csend támadt, aztán a százados parancsot adott ki. A rohamosztagosok egy része fedezetet biztosított, míg úgy féltucatnyi, a rabokat durván félrelökdösve elkezdte szelektálni az Erőérzékeny rabokat.
Egy perc, és néhány durva ütés után a hóhajú férfi már egy másik, jóval kisebb fogolycsoportban álldogált. Körülötte egy körszakállas fiatalember tartózkodott, valamint az a férfi, aki korábban Eliket támogatta jobbról. A másik kettőt már ismerte: Nate volt az, és valaki, akinek a nevét nem tudta, de arra emlékezett, hogy Exar Kun templomában találkozott vele. Úgy látszik voltak más túlélők is.
- Fokozottan figyeljenek rájuk. Nem akarok további problémákat, és hogy megismétlõdjön a múltkori szerencsétlen baleset. Gondolom Ön sem szeretné százados… – szólalt meg ismét az Inkvizítor, ezúttal kicsit hangosabban, mint korábban. Elik felfigyelt a szavakra. Kíváncsi lett volna, milyen „múltkori balesetről” volt szó – de jelenleg nem volt módja ezt kideríteni; sőt, valószínű, hogy sosem lesz.
Az elkülönített foglyokat a sor végére vezették, aztán a menetelés folytatódott.
|
|
|
Post by Nexu on Nov 23, 2007 14:10:13 GMT 1
A földre érkezés pillanatában érezte meg a testébe fúródó repeszt. Ismét kínt és szenvedést okozott és ezért a sötét oldal busásan megjutalmazta. Tudta, hogy a csípőcsontja bal oldalából áradó fájdalmat a sötét oldal okozza, ezzel súgva a helyes irányt: innentől mindig csak jobbra szabad fordulnia az épületben és akkor szabad lesz.
A feje felett elzúgó plazmanyalábok nevetésre késztették. A katonáknak gőze sem volt arról, hogy hol is van Nexu, csak egy gondolat azonosult szépen lassan mindegyik elmében. A halál már nem várat magára sokat. Egy hatalmas sóhajtással pótolta a testéből pár másodperce kiszökött oxigént, hogy aztán szavakba öntse a benne felgyülemlő haragot.
- A Halál jött a börtönbe férgek. RETTEGJETEK!
Nem igazán tudta, hogy milyen hangosra sikeredtek szavai, a robbanás miatt átmenetelig megsüketülhetett. Éppen ezért minden erejét beleadta a torkából feltörő nevetésbe. Legbelül azt kívánta, hogy az egséz nyamvadt bolygó hallja kacagását, miközben a félelem, mint sötét massza húzódott villámgyorsan a még élő rohamosztagosok elméjére. A még mindig a kezében feszülő sugárkarabély elsütő billentyűjét vadul rángatni kezdte a még gomolygó füst mögött és immáron csak akkor hagyta abba, ha a fegyver energiacellája kiürült. Ha addig nem fogynak el ellenfelei, akkor puszta kézzel fog feléjük lódulni.
A védekezésre nem fordított felesleges energiákat. Senki nem volt képes őt megsebezni, a halált senki sem tudja legyőzni.
|
|
Sieron Hemden
Junior Member
Erőhaszn?l? Jedi Padawan Vil?gos Oldal Pont: 9 Az ?v J?t?kosa (2007) III. hely
?lneve : Avaer Triidon - Jedi Padawan - Slenn mester tan?tv?nya!c!8090b0
Posts: 194
|
Post by Sieron Hemden on Nov 23, 2007 17:28:17 GMT 1
A fiatal Erőhasználó igyekezett úgy megemelni a karját, hogy az bizonyos tekintetben „észrevétlen” maradjon mások számára. Mozgása inkább festett úgy, hogy az arcát próbálja megvakarni, mint egy félköríves, lágy mozdulat. Sieron mély levegőt vett, s lent tartotta tüdejében…próbált ellazulni, próbálta kizárni a külvilágot…a körülményekhez képest elég jól ment a dolog, hála önuralmának…igyekezett elmélyülni az Erőben…az Erőben, mely kivétel nélkül körbeölelte ezt az undorító fertőt is. Némán baktatott a hatalmas tömeg szélső sorában, és tekintetével hol a tisztet, hol pedig a körötte sétálókat pásztázta. A láthatatlan csápok, akár a zabolátlan reek-ek törtek ki ujjaiból, és kúsztak egyre előre, egyenesen a százados övén függő pisztolytáska felé. Pillanatok kellettek csupán, hogy a fémszörny szilánkokra robbanva elvegye a férfi kedvét az esti hancúrozástól.
A fiatal lány talán ártatlanul került ide, talán nem…Nem számított…Bizonyosan nem érdemelte azt, amit kapott…megalázták…és meggyalázták volna. Dev tanítványának értékrendje azt diktálta, hogy cselekedjen. Senki nem érdemelt ilyen bánásmódot…senki a Galaxisban. Ő, mint Jedi fel kellett, hogy lépjen az efféle elnyomás ellen…ő, mint Jedi arra hivatott, hogy életeket mentsen, és akár feláldozza másért a sajátját.
Az Erő csápjai hirtelen „megtorpantak”, mintha valamiféle láthatatlan falba ütköztek volna. A fiú azonnal tudta, hogy a kámzsás alak áll az egész mögött…más nem lehet. A sötét oldal fojtogató Ereje ismét lesújtott lelkére…Fejét enyhén oldalra fordítva a szeme sarkából meredt az alakra. - Állj! Hangzott egy mély, és magabiztos hang a csuklya alól, mire a menet megállt. A Rohamosztagosok is megtorpantak, és fegyvereiket a rabokra szegezve várták a következő parancsot. A hömpölygő tömeg élén haladó tiszt értetlen arccal fordult meg, és kérdő tekintettel méregette az Inkvizítort. - Uram? Kérdezte megilletődve, miközben továbbra is bárgyú arccal méregette a rabok áradatát, valamint a kámzsás férfit. Láthatólag fogalma sem volt arról, miért kellett megállni. Sieron ekkor már tudta, ő az oka…Ismét elbukott…kudarcot vallott…nem tudta megmenteni a lányt. Azzal, hogy a pisztolytáska tartalma sértetlen maradt, egyértelművé vált, hogy a fiatal lányt a tiszt így, vagy úgy, de meg fogja erőszakolni. Tekintete egy pillanatra a sor vége felé szegeződött…a fiatal nőt kutatta mélykék szemeivel. Habár ő nem tudta, hogy Sieron próbálta menteni a menthetőt, a fiú akkor is búbánó tekintettel méregette. ~ Sajnálom! ~ Gondolta magában, majd lehajtotta egy pillanatra a fejét. A mocskos talajt bámulta…nem sokáig…Mély lélegzetet vett, majd ismét oldalra pillantott…egyenesen az Inkvizítor felé. Már csak azt látta, amint annak éjfekete kesztyűvel borított tenyere felé lendül…Elakadt a lélegzete…A torkát mintha légsatuba fogták volna…Nem kapott levegőt. Reflex-szerűen kapott a nyakához, holott tudta jól, nincs ott semmi…az Erő láthatatlan szálai fonták körbe azt, és szorongatták. - Meg ne próbáld még egyszer nyomorult Jeedai! Szűrődött ki a kucsma alól a mély hang, melyre a fiú felől csak egy erőltetett mosoly érkezett válaszként. Sieron ezzel is szerette volna jelezni, cseppet sem fél, cseppet sem illetődött meg.. – Százados! Miért nem különítették el a Jediket?! Kérdezte sziszegve az Inkvizítor, láthatóan feldühítette az a fokú készületlenség, amivel szembesülnie kellett. - Uram…! Nem tudom, nem szóltak… Habogta az orra alatt a tiszt. Hangja egyszerre volt rémült, és kérdő. - Nem érdekelnek az üres kifogásai százados! Robbant a mély, tekintélyt parancsoló hang a csuklyás felől. A csuklya alatt lapuló tisztában volt azzal a veszélyforrással, amivel szembesült…persze tudta, hogy egyenlőre kordában tartja a rendet. Kezeit ekkor leeresztette, melytől a kékes-lilás színben pompázó arc elvörösödött. Sieron mélyet szippantott az áporodott levegőből…térdei azonban megremegtek a több perces oxigén-hiány miatt. Fél-térdre rogyott, és nyakát dörzsölgetve meredt a vöröses kámzsa alatt rejtőző alakra.
A padawan olyannyira a lélegzéssel foglalkozott, hogy pillanatokig nem is figyelte a beszélgetést. Egyre csak a csuklyást méregette. - Értettem! Hangzott a tiszt válasza, mely ismét visszazökkentette Sieron-t a valóságba. Ezzel egy időben két Rohamosztagos vált ki a többiek közül. Odaérve a még görnyedt, levegő után kapkodó fiatal mellé megragadták karját, és megemelve kihúzták a sorból. Nem sokat foglalkoztak a jelenlegi állapotával, a falnak nyomták fegyvertusukkal.
Erőteljes karok markolták a padawan al-, illetve felkarját, nem volt menekvés…a fiú oldalra fordította a tekintetét, arcának jobbját a falnak szorította…a szeme sarkából megpróbált maga mögé tekinteni, lássa mi történik. A százados újabb embereket emelt ki a sorok közül…Nate-et, akit még az Ezüst Szárnyaknál ismert meg…A hóhajút…Az imént még előtte ballagó férfit…és még egy ismeretlen alakot. Mindőjük veszélyt jelentett…egyesek szerint. - Fokozottan figyeljenek rájuk. Nem akarok további problémákat, és hogy megismétlődjön a múltkori szerencsétlen baleset. Gondolom Ön sem szeretné százados… Emelte meg a hangját a csuklyás. Sieron összeszűkítette a szemeit… ~ A múltkori eset? Tehát több rab is lehet itt? És valószínűleg történt valami, ami megbolygatta a rendet! ~ Elmélkedett magában, de nem tudott túl sokáig merengeni az ügyön, mert erőteljesen megtaszították. A kiválasztott rabokat, és őt a menetoszlop végére terelték…aztán a tömeg újra megindult. Sieron pár lépés után a többiekre vetette mélykék szemeit. - Sajnálom, hogy belerángattalak titeket is! Arcán mély barázdák jelentek meg…tekintetét a földre vetette, úgy ballagott tovább a tömeg után…
|
|
Scott McCoy
Junior Member
CorSec nyomoz? Az ?v J?t?kosa (2007) I. hely
CorSec det.!c!ffffff
Posts: 413
|
Post by Scott McCoy on Nov 24, 2007 15:22:33 GMT 1
A foglyokat felügyelő rohamosztagosok a maguk durva, ám ellenállhatatlan módján kettes sorokba rendezték a foglyok menetoszlopát. Amint ezzel végeztek, a százados az élre állt és az egész menet útnak indult. Egy kétszárnyas zsilipkapun vezették keresztül az elítélteket. Azon túl egy, ránézésre hat méter szélesnek mondható folyosón terelték őket tovább. Scott, aki mellé ismét a szikár kinézetű zabraki került párnak, menetében azon túl, hogy maga elé, minduntalan ballra, jobbra, s amikor módjában állt egy, egy futó pillantás erejéig hátra is tekingetett. A rabok többsége lehajtott fejjel, a padlózatra szegezett tekintettel haladt, igyekezvén nem lemaradni az előtte lépdelő párostól, s nem összeesni a kimerültségtől, vagy az éhségtől, hisz azzal újabb ütlegeket zúdíttattak volna önmagukra. A corelliai keserűen állapította meg, hogy mily sok rab van, akiknek szeméből kihunyt az akarat, s az elszántság szikrája. Bár nem látta a lehajtott arcúak szemét, de amennyit vonásaikból látott, az is elég volt ahhoz, hogy megértse: félnek.
Keserűséggel töltötte el a gondolat, hogy talán csak idő kérdése, hogy ő is ilyenné váljon. Aztán megrázta a fejét. ~ Nem ~ Ismételgette önmagában, ~ Nem fogok megtörni, és belenyugodni abba, hogy itt rohadok meg. ~ Fogadkozott. Mindazok ellenére, amit a Corellian, s idefelé tettek vele, s amint itt, ez idáig tapasztalt, nem veszítette el a hitét. Éhes volt. Nem is emlékezett rá, mikor evett utoljára.
- Állj! - Harsant fel egy mély, kellemesnek ható hang, valahonnan oldalról. McCoy azonnal a hang forrását kezdte kutatni. Felismerte, hogy ez nem a százados hangja. Fürkésző tekintete végül a menet oldalán haladó, rubintvörös öltözéket és kámzsát viselő alakon állapodott meg.
- Uram? - Hallatszott néhány pillanat múlva a menet élén álló birodalmi tiszt hangja.
Scott a tiszt felé fordult, látta az arcán a meglepettséget. Abból, ahogy a birodalmi, a rubintvörös öltözéket viselő férfira meredt, a CorSec nyomozója megértette, hogy minden kétséget kizáróan, ez a különös öltözékű féri lehetett az, aki megállította az egész menetet. A corellianak sejtelme sem volt, ki lehet ez az alak, aki az öltözékén szemlátomást semmiféle, birodalmi szabványnak megfelelő rendjellel sem rendelkezett, mégis parancsolhatott a századosnak. Aztán eszébe ötlött, hogy valószínűleg ez az alak lehetett az, aki korábban, még a leszállóplatformon, abban a bizonyos sötét sarokban rejtezett, s akire a rohamosztagosok egy pillanat erejéig, mintegy utasításra várva pillantottak, amikor a százados egy pillanatra megingott, s váratlan utasítást adott.
A szokatlan öltözékű alak tett egy lépést a foglyok sorai felé, majd sötétkesztyűs kezeinek egyikét kinyújtotta maga elé, s az egyik fogoly felé. McCoy meglepetésére, a fogoly arcvonásai és bőrszíne néhány pillanattal később az oxigénhiány felismerhető jeleit produkálta, majd miután leengedte a kezét pillanatban köhögve, hörögve összecsuklott.
- Százados! Miért nem különítették el a Jediket?! - Hallatszott ismét a rubintvörös öltözékű, kámzsás alak hangja.
A corelliai mindezt meghallva, kapizsgálni kezdte, mi is történik körülötte. Jó néhány évvel ezelőtt, valamikor az Árnyháborút követően egy ügye során kapcsolatba került néhánnyal, sőt úgy sejtette volt egy, aki a Klón Háborúk végét követően a CorSec Testületében tevékenykedett, méghozzá igen szép eredményekkel. Ezen túl voltak negatív tapasztalatai is a Jedikkel, hisz a fent említett találkozást pár hónappal követően, egy másikat, gyilkosság megalapozott vádjával tartóztatott le. Bár nem tudott túl sokat azokról, a különös, számára ésszel alig felfogható mágiákról, amelyeket a Jedik használni tudnak, ahogy magukról a Jedikről is elenyésző ismeretei voltak, mégis meglepő volt számára, hogy a Birodalom által néhány éve teljesen kiirtottnak elkönyvelt Jedik közül még mindig vannak túlélők. Sőt úgy tűnik, ezek közül olyan is, van, aki a Birodalom szolgálatában áll, s a magához hasonlókat üldözi.
- Uram…! Nem tudom, nem szóltak…– Hebegte a százados. Scottnak elég volt egy pillantást vetnie a birodalmi tisztre, hogy lássa, amaz nagyon tart a rubintvörös öltözékű férfitól
- Nem érdekelnek az üres kifogásai százados! [/b]- Dörrent rá a tisztre a csuklyás férfi.
- Azonnal intézkedem uram! - Válaszolta a birodalmi tiszt, majd valamiféle apró tárgyat vett elő az egyik zsebéből, amit a corelliai valamiféle adathordozónak vélt. Ezt követően a százados intett néhány rohamosztagosnak, akik a kísérők vonalából kilépve elindultak a foglyok felé.
- Ezt el is várom magától katona. - Vetette oda válaszul a kámzsás férfi, majd a fél térdre rogyott és levegő után kapkodó fegyenc felé fordult és így rendelkezett: - Ezt a férget vigyék a kihallgatóba a fertőtlenítés után. -
- Értettem! – Bólintott a tiszt. Ezt követően két rohamosztagos termett ott a fél térden lévő fegyenc mellett és előbb felrántották a talajról, aztán a folyosó jobb oldali falához lökték. Közben a százados vezetésével a rohamosztagosok négy további férfit emelnek ki a kettes sorba rendezett rabok közül, és őket is a falhoz lökték, a már kiemelt férfi mellé.
Scott sajnálkozó pillantást vetett a félszakasznyi rohamosztagos szoros őrizete alá vont öt Jedire, akik valószínűleg a későbbiekben, különleges bánásmódban fognak részesülni, méghozzá a szó negatív értelmében. A csuklyás alak lassan elsétált öt férfi mögött, végigmérte őket, majd ismét a századoshoz szólt. Hangja közben egy árnyalatnyit emelkedett.
- Fokozottan figyeljenek rájuk… Nem akarok további problémákat, és hogy megismétlődjön a múltkori szerencsétlen baleset. Gondolom Ön sem szeretné százados… –
- Nem, nem Uram. - Válaszolta a tiszt.
- Egyelőre végeztem. - Mondta a rubintvörös öltözékű alak, majd sarkon fordult és lassan beállt az ismételten megindított menet mellé. McCoy ez alkalommal nem volt elég gyors, a bámészkodás következtében nem indult el elég gyorsan, s így az egyik rohamosztagos, a fegyverének tusával, oldalról hátba vágta. A corelliai szerencséjére az ütés lecsúszott, ezáltal korántsem volt olyan hatékony, mintha telibe találta volna. Ahhoz minden esetre elég volt, hogy Scott ismét meglóduljon. A CorSec hajdani, - mert jelen helyzetben, oly messze volt hazájától és hivatásától, hogy eme jelző tökéletesen helyénvalónak mondható, - nyomozója utolsó pillantást vetett a menet végére utasított Jedikre, majd megszaporázta, rövid összekötőláncú bilincseitől csörgő, lépteit, amelyek beleolvadtak a többi rab, s a birodalmiak, a folyosón visszhangzó lépteinek zajába…
|
|
Panden Melono
New Member
Er?haszn?l? Vil?gos Oldal Pont: 1
Egy ?res l?lek csup?n... boldogtalan halott!c!Default
Posts: 44
|
Post by Panden Melono on Nov 24, 2007 16:51:23 GMT 1
Panden közérzete, és a benne élő midi-chlorianok megzavarodva cikáztak elméjének legbizarrabb rengetegében. Arcára kiütött eddigi életének legszörnyűbb gondolata, hogy börtönbe kerül. Akármennyire is akarta a túlélést, s akár mennyiszer hajtogatta magában, a kivégzés felé közeledett – érezte. Hatalmába kerítette, azaz érzés, hogy ő itt különc. Erőhasználó, és az ő fajtáját üldözi a Birodalom. Mintha ez egy megérzés lett volna, felcsendült az olybá, mindenki által, kétséges, és félő előjellel megáldott, halálként félt hang. A titokzatos alaké volt, aki ütemet tartva követte a sort. - Állj! – szólt a tántoríthatatlan hang. - Uram? – ezen a kérdésen lehetett érezni, hogy a tulajdonosa is féli, a titokzatos illetőt. Ami Pandent illeti, érzett valami furcsa Erő-vibrálást körötte. A következő pillanatban, Panden érezte, hogy az élet adta energia-mező egészében engedi szabadjára minden erejét a környéken, és átitatva elfojthatatlan erejével, egy pontra fókuszálódott. A kiszemelt célpont egy férfi volt, aki ki tudja miért, borsot tört a birodalmi orra alá. Hirtelen torkához kapott, és heveny lélegzési zavar állt be nála. Melono kitágult szemmel nézte, ahogy a puszta gondolat szárnyra kapott, és parancsszerűen hajtotta végre az Erő-alkalmazást, nyílván valóan a titokzatos Erő uralta árny jóvoltából. - Meg ne próbáld még egyszer, nyomorult Jeedai! – a kifejezés miatt, egyből érezhető volt, hogy a bizonyára nagyhatalmú Erőhasználó nem emberi fajból származik. A kámzsa azonban elrejtette igaz valóját.
Következésképpen, az árny; egyből rákérdezett a menet Erőérzékeny egyedeire, akiknek elválasztását az úgynevezett „normál alanyoktól” elkerülték, vagy elfelejtették. A megilletődött tisztek, azon nyomban igyekeztek ellátni elmaradt feladatukat, hogy a kérésnek eleget tegyenek. Ezt csak Panden, és még egy maréknyi férfi bánta. Két megtermett rohamosztagos megfogta a fiút, és elvonszolta a sorból. Közben a kellemetlenség okozójával szemezett, aki lagymatagon, és bűnbánón megszólalt. -Sajnálom, hogy belerángattalak titeket is! – ők nem tudták, de Pandent nem ebből a fából faragták. Ritkán adott szót gondolatainak, de rég használt hangszálait, most mégis szóra rezegtette. Hangjában kellő undor is helyet kapott, s eluralkodott rajta a fejetlensége. Szinte kérdőre vonta válaszképpen. - Fogd már be! – kezdte. – Minél jobban teszed a megrögzött jótevőt, annál kevesebb esélyt adsz a túlélésre… gondolkozz: még be sem jutottunk, már mindent elrontasz, húzódj meg, vagy gondoskodom róla, hogy meghúzódj! – szavai a birodalmiak fülébe nem juthatott, csupán az ő kezük által szenvedő Erőérzékenyek hallhatták, ha eléggé figyeltek. Sieron biztosan…
|
|
Seraph Llava
Junior Member
Fejvad?sz Az ?v J?t?kosa (2007) III. helyezett
Gazdag szabad?sz?!c!dimgray
Posts: 369
|
Post by Seraph Llava on Nov 24, 2007 22:50:26 GMT 1
A foglyokat kettes sorba rendezték, mire Llava gúnyosan elmosolyodott: "Akár a kisgyerekek az iskolában. Milyen nagyszerű hasonlat! Tankönyvek helyett bilincs, és délután nem lehet hazamenni. Szerencsére iskolába nem jártam. Ide is akart jönni a fene." Élénkülő pillantása a mellette haladóra siklott. Amaz viszonozta a fürkésző tekintetet: szemei hasonlóan élettel teliek voltak, tehát ő is viszonylag jó állapotban vészelte át az utat. Egymásra villantottak egy vicsort, jelezve, hogy nem kedvelik a másik pofáját. Miután ezt így tisztázták, Llava megint előre fordult, hogy jól megfigyelhesse a folyosót, amin haladtak. Sok ideje azonban nem volt rá. -Állj! -halotta a rabok mögül a parancsoló hangot. Az egész sor megtorpant, mire Llava mérgesen hátrafordult, az inkvizítor felé. Jól sejtette, hogy a hang forrása ő volt - ki más állította volna meg a sort HÁTULRÓL, mikor a tiszt ELŐL volt...? "Mit akadékoskodik ez az átkozott, azt akarja, hogy itt haljunk éhen?!?!" A kérdésre hamar választ kapott: -Meg ne próbáld még egyszer nyomorult Jeedai! -folytta a vöröskámzsás alak, és a kezével a rabok közé mutatott, egyenesen egyetlen férfira. Aki aztán ráadásul fulladozni kezdett.
Llava hallott már egy-két dolgot a jediknek nevezett szervezetről. Ezek a "jedik" nagyon furcsák voltak, ismertek néhány varázslat-féleséget, amivel kellemetlenül meg tudták lepni az ellenségeiket. Bár Llava egyáltalán nem tudta elképzelni, miféle "varázslatokat" tudhat bárki is, de egyszer már volt szerencséje jedihez. Akkor Llava is pont ehhez hasonló, fuldokló tüneteket mutatott. Meg tudta érteni, hogy a Birodalom mért tart tőlük. "De ha az inkvizítor tud folytogatni, meglehet, hogy az a múltkori csávó sem jedi, hanem inkvizítor volt? Ki tudja, talán még a saját anyjuk sem tudja a fajtájukat megkülönböztetni."
Ezután végignézhette, ahogy a jedi a földre rogy és levegő után kapkod; majd további négy férfit is kirángattak a sorból a lihegő rab mellé. Öt jedi. Ennyien utaztak vele egy hajón, és ő nem nyírta ki őket. Pedig mennyivel könnyebb lett volna! Akkor most nem kellett volna értékes perceket elpazarolniuk erre a felesleges ácsorgásra, és hamarabb jutnának kajához...
Az egész történésből egyedül a "szerencsétlen baleset" említése keltette fel az érdeklődését. Vajon az is jedikkel kapcsolatos? Még a végén kiderül, hogy egész jedifalka közé lesz bezárva... A sor újra elindult, aminek felettébb örült volna, ha éppen nem mérgelődött volna magában. Éhes volt, és minél hamarabb be akart végre menni - hogy aztán minél hamarabb kijöhessen. A "szerencsétlen baleset" is azt mutatta, hogy a rendszer nem hibátlan. De jelenleg nem érzett semmiféle örömöt ez miatt. Minden maradék kedvét elvette az inkvizítor és a jedik jelenléte. "Mintha nem lenne elég a börtön..."
|
|
|
Post by Den Dastar on Nov 25, 2007 15:33:38 GMT 1
Den Dastar szó nélkül tűrte,amint az egyik rohamosztagos oldalán vágta fegyverével,majd átlökte az egyik oszlopba. Igyekezett tartani a tempót-több kevesebb-sikerrel,ám a lábbilincs,és a fáradtság miatt ez szinte lehetetlen volt...De ennek ellenére még nem adta fel. A kámzsás alak,kit Den csak most vett észre,egyszer vetett rá egy vészjósló pillantást,majd tekintete tovább vándorolt. Bár Den nem találkozott még az Inkvizíció embereivel,sejtette,hogy ez az alak még bajt hoz a foglyok fejére...
Végül ezen sejtése bekövetkezni látszott. A vörös kámzsás,kapucnija alól-Dastar ugyan is mindig így hívta azt a csuklyaszerű valamit-rádörrent Rika gyilkosára,a csőcselék rohamosztagosokra,és a szerencsétlen foglyokra.
Onnan,ahol jelenleg állt,remekül ráláthatott a tisztre,és a vörös kámzsás alakra. Aztán,amikor az egyik rab fuldoklani kezdett,nem sokkal Dentől,azonnal felismerte a bajt. A kámzsás alak egy sötét Jedi...Most pedig,amikor kiderült hogy Jedik is vannak a foglyok között,és feltámadhat a remény,megparancsolta,hogy különítsék el őket.
Dastar megsemmisülve ácsorgott,szíve pedig majd' kiugrott a helyéről. Hirtelen megint Rikát látta,amint élettelen teste a duracélra hull,és nem mozdul többé. A keménykötésű arckifejezés lazulni látszott,és volt pillanat,amikor az ex ezredesen úrrá lett a mérhetetlen szomorúság,és elgyötörtség. Ilyenkor mindig igyekezett a bosszúra gondolni. Hogy majd megbosszulja tábornoka halálát...
Megpróbált erőt venni magán,és az elkülönített foglyokra nézett.Az egyik olyan ismerős volt a számára...Sőt! Nem is csak egy...
Az emlékképek iszonyatos sebességgel rémlettek fel benne,elnyomva egy időre minden egyéb gondolatát.
"- Üdvözlöm, Dastar parancsnok. Még nem találkoztunk. A nevem Elik Sammath...
- Hogy honnan ismerem? Hosszú történet, alkalomadtán elmesélem majd. - válaszolja Elik Den-nek. - De az igaz, hogy személyesen még nem találkoztunk."
"- Hagyd a szivélyes hangnemet Den, úgyse fogod sokáig használni. Szünet. - Most tértem vissza a Mandalore rendszerből. Tárgyaltam a páncélosokkal.
- Alkut ajánlottak. Hajlandóak segítséget nyújtani az Árnyékkirály elleni harcban, ha átadjuk nekik a társaik gyilkosát. Ebből azt szűrtem le, hogy az kell nekik, aki a legtöbbet ölte meg. Szünet. - Az pedig te voltál.
- Nem kellett volna felrobbantanod őket - ezzel zárom. Aztán megfordulok. Az ajtóban már várakozik a kommandó. - Most azonnal indulunk..."
Dastar pár pillanat erejéig elgondolkodva állt,majd megrázta a fejét,és a sor meg indultával ő maga is elindult. Gondolatai között pedig,még mindig ott kavarogtak az emlékek...Hátra,a félreállított Jedikre ismételten nem nézett...
|
|