Jack T. Tenrek
Junior Member
Csemp?sz
Csemp?sz, ?letm?v?sz, ?jrakezd?!c!Default
Posts: 198
|
Post by Jack T. Tenrek on Nov 26, 2007 15:03:04 GMT 1
Jack némán haladt a többiekkel, bár nem tûnt olyan megalázkodónak, mint a foglyok nagy része. Inkább igyekezett mindent megfigyelni, hiszen nem szándékozott sokáig ezen a helyen maradni. Más sem hiányzott, mint élete végéig fûszert bányászni, amin aztán majd a birodalmiak meggazdagodhatnak.
Szemlélõdését egy váratlan esemény zavarta meg. Egy vörösbe öltözött, csuklyás alak megállásra szólította fel a menetet. A foglyok összetömörültek, ahogy a rohamosztagosok megtorpantak. A csuklyás egy férfira mutatott, aki aztán fuldokolva összerogyott. - Meg ne próbáld még egyszer nyomorult Jeedai! Százados! Miért nem különítették el a Jediket?! A tiszt erõtlenül védekezni próbált, de szinte összezsugorodott a csuklyás tekintetének súlya alatt. ~Jedik?~ Jack arcán a káröröm suhant át. Lehet, hogy nem is kell számolnia a tiszttel. Még pár hiba, és maga az inkvizítor fog végezni vele. - Nem érdekelnek az üres kifogásai százados! ~Megy ez! Na még egy picit!~ Jack remélte, hogy a férfi legalábbis elég tennivalót kap, és nem lesz ideje a hátul kísért lányra. A földre rogyott férfi közben újra kapott levegõt. Hirtelen egy fél osztagnyi rohamosztagos négy férfit válogatott ki. Minden bizonnyal olyanokat, akik valószínûleg Erõ-használók voltak. A csempész magában hálát adott, amiért õ nem tartozik közéjük. Nem irigyelte az öt férfit.
A kiválasztottakat félrelökdösték. - Fokozottan figyeljenek rájuk. – mondta hangját kissé megemelve a csuklyás– Nem akarok további problémákat, és hogy megismétlõdjön a múltkori szerencsétlen baleset. Gondolom Ön sem szeretné százados… ~Hát itt sem lesz kivégzés! Viszont itt sem tökéletes minden, ha "balesetek" fordulnak elõ.~ Bár komolyan viszketett a tenyere, Jack belátta, hogy egyelõre nem tehet semmit. Egyedül nem szállhat szembe ennyi katonával. Azt azért jó tudni, hogy vannak Jedik is köztük. Alaposan megnézte magának az öt férfit, hogy aztán bármikor felismerhesse õket.
A menet újból elindult, és Jack ekkor vett észre egy ismerõs alakot. Ugyanabból a társaságból ismerte, mint Rika Mirállt. A férfi nem volt más, mint Den Dastar. Arcán látszódott, hogy lélekben valahol másutt jár, nyilván õt is megrázta Rika halála. Amennyire lehetséges volt, igyekezett gyorsabban haladni, bár a feltûnést azért kerülte. Ha valakinek feltûnt a sietsége, inkább visszavett. Lesz még ideje arra, hogy beszéljen a férfival...
|
|
|
Post by Moff Fliry Vorru on Nov 28, 2007 22:40:35 GMT 1
A Panden mellett álló katona hírtelen megpördült a fogoly felé, és szavait követõen, melyet a másik Jedinek címzett, fegyvere tusával egy hatalmas ütés mért a fiatal férfi fejére. - Hallgass rohadt Jedi! – hallatszott a torzított gépi hang. A rohamosztagosok olyan közel állt, hogy Panden minden szavát hallotta, melyben a sisak is segítségére volt. Panden az ütés erejétõl a falnak csapódott. A külvilág elhomályosult a számára és az alakok megkettõzõdtek szemében. Meleg vér csordult végig a homlokán. A katona ismét ütésre emelte a fegyverét. Az inkvizítor csuklyája alól egy kárörvendõ mosoly villant, majd kezével intett, hogy elég lesz. Pandent két katona felrántotta a földrõl, majd a tovább induló sorba tuszkolta a többi Jedi közé, Sieron mellé…
A menet erõltetve haladt végig a folyosók végelláthatatlannak tûnõ labirintusában, mígnem egy széles biztonsági ajtóhoz értek, egyetlenként a folyosó végén. Az ajtó lassan felnyílt a foglyok és õreik elõtt. Egy üres, tágas, nagyjából egy 100 négyzetméteres terem jelent meg elõttük. - Befelé mocskok a tisztítóba! – kiáltott a tiszt, majd a rohamosztagosok elkezdték betuszkolni a foglyokat a terembe – Vetkõzni! A százados megállt a bejáratban, miközben a foglyok sorban haladtak el elõtte. Gyûlölettel telt tekintetével minden egyes alakot végigmért, majd hírtelen felemelte kezét Dastar tábornok elõtt. A mellette sétáló rohamosztagos azonnal megállította a menetet. - Ezt.. – intett Den felé, miközben jól láthatóan végigmérte ruházatát - …tegyék külön, ha végeztek a fertõtlenítéssel… - majd a hátrébb álló, még kissé támolygó Jack felé bökött fejével - … és azt is. A Jedikkel szeparálják el õket. - Értettem uram. – szólalt meg az egyik, mellette álló rohamosztagos.
Mindenkit betereltek a terembe, majd megvárták, amíg mindenki anyaszült meztelenre vetkõzik. A ruhákat zsákokba gyûjtötték, és miután végeztek, kilépve a fertõtlenítõbõl, magukra hagyva foglyokat. A teremben hideg volt, a plafonon sorban sorakozó világítótestekbõl halvány fény szûrõdött be, melyek mellett karnyi vastag csövek futottak több sorban. A levegõ nehéz volt, egyre nehezebb, majd hírtelen a fal mellett a padló szintjétõl pár hüvelyknyire rejtett nyílásokból fehér, fullasztó gáz kezdett betódulni a helyiségbe. Mindenki szédülni kezdett és erõs égést érzett a tüdejében, ha vett levegõt, ha nem. A szemek égtek, ha becsukták õket, ha nem. Fejfájást lett úrrá mindenkin. A foglyok egy része között pánik tört ki, és a csukott ajtóhoz futottak, majd dörömbölni kezdtek a vaskos dúracél biztonsági ajtón, mely hermetikusan zárta le a termet. Semmi válasz nem érkezett. Ekkor a plafonon levõ csövekbõl hideg, sárgás színû folyadék kezdet zuhanyrózsákon át betódulni mindenkit beterítve. Az egyik fogoly, egy alacsony férfi torkához kapott, majd kigúvadt szemekkel, testén furcsa sebekkel, melyek kelésekre emlékeztettek, elterül, és nem mozdult többé…
//Figyelem! Nemrég az oldalon sajnálatos módon két, az ÉJKban részt vevõ karakter halálát lelte egy kalandban (Panden és Nexu). Ez is okozta a csúszást a kalandban. Elnézést kérünk érte. Megbeszélés után Qui-Gonnal arra a döntésre jutottunk, hogy ebben a kalandban, ha kívánják még játszhatnak. Ez nem jelenti azt, hogy bármiben kivételeznénk velük. Ellenkezõleg. Mivel nem aktív karakterek már, így helyezést sem érhetnek el hivatalosan, azonban más módon még bizonyíthatnak. Részletek a kaland végén. Amennyiben lemondanak errõl a jogukról, hogy részt vegyenek továbbra is az ÉJK-ban, akkor kérem PM-ben jelezzék felénk.// [/b]
|
|
|
Post by Qui-Gon Jinn on Nov 29, 2007 0:35:25 GMT 1
Tutu:
A köpcös Tutu felé kezdett indulni: -Oké, most meg fogom ölni. -Nem. Még nem tudjuk, hogy mit tud. Túladagoltuk. Holnap kisebb dózist kap. Szíjazd ki és dobd be a zárkába. Ha holnap kiürült a szer belőle, akkor folytatjuk. Ha holnap sem jutunk semmire, akkor megy a tárnába. A köpcös nem szólt semmit, hanem eloldotta a jawa béklyóit. Tutu eközben végig katatónikus állapotban volt. Hamar visszakerült a zárkába. Mikor pár órával később kezdett alábbhagyni a szérum hatása, a kicsi lény arra ébredt, hogy egyedül fekszik a sötétben. A hőmérséklet 17-18 fok körül lehetett és a szer miatt Tutu valószínűleg fázott is. A cellában egy lópokrócon kívül más nem volt.
Nexu:
A sötét jedi folyamatosan tüzelt fegyverével a katonák felé. Hamarosan már csak a semmibe lő. A katonák visszavonulnak. Végül rájöttek, hogy hátrányban vannak, így inkább visszavonultak. Nexu érezhette az Erőn keresztül a katonák zavarodottságát. A fegyvered sem volt hajlandó tovább tüzelni, mivel túlmelegedett a sorozatos tüzeléstől, azonban még mindig volt a tibanna patronban annyi gáz, hogy még további 50-100 lövést le lehessen adni a fegyverrel. Nexu ismét egyedül maradt a folyosón áldozatai holttestével.
|
|
|
Post by Tutu Min on Nov 29, 2007 18:18:56 GMT 1
... - jaj, de hülyeséget álmodtam! - ásított a kis jawa és álmos szemeivel körbenézett aprócska cellájában. - Brrr - mondta magának borzongva, miután felmérte: társasága egyetlen lópokróc. - Ezek a szemetek...biztos tudják, hogy nem bíírrr.....HAAPCIIII! - tüsszentett nagyot Tutu Min. - ...deb bírom a lószõrt!
A lény kutatni kezdett zsebeinek egyikében, majd kifújta orrocskáját. Az elsõ tüsszentést további öt - nyolc követte... - Ez deb lehet igaz... - zsörtölõdõtt Tutu, mialatt átélt emlékeibõl egy-egy kocka idõnként bevillant. Agya még kicsit tompa volt, de a szer már teljesen eltûnt szervezetébõl. - Bicsoda csúnya hely ez. Legközelebb deb iszob ilyet. Én deb tudob, hogy... - morfondírozott magában náthás hangján, aztán egyszerre elhallgatott. Felállt, összébb húzva magán köntösét az ajtóhoz sétált és szemügyre vette a "védelmi berendezést". Mivel a jawák sötétben is egészen jól látnak, a fény hiánya nem okozott neki különösebb problémát - mintha valami régi, fekete-fehér filmet nézett volna. Ez a film most az ajtó volt. - Lássuk csak...HAPCI! - mélyült el Tutu észrevétlenül és feltünés nélkül az ajtó tanulmányozásában... - Izé...egészségemre! - mondta magának minden egyes tüsszentés után. - A bezárt ajtók arra valók, hogy kigyissák õket! - bölcselkedett.
//Leírod, hogy milyen az ajtó? Kösz-kösz! //
|
|
|
Post by Nathaniel A. Rosenberg on Nov 30, 2007 20:02:34 GMT 1
Mint a birkákat, az erőhasználókat egyetlen csoportba terelték és hátul vitték őket tovább. Nate nem nézett többet az inkvizítorra, egyszerűen nem volt hozzá elég lelkiereje. Régóta nem félt így senkitől és semmitől. Amikor az Erőt feladta, akkor érezte magát nagyon védtelennek egy ideig, de aztán az is elmúlt. Megtanult élni a Jedi "trükkök" nélkül. Legalábbis kevésbbé kellett aggódnia, hogyha egy rutinellenőrzésen kiszúrták. Csak szépen felmutatta az igazolványát és nyugodt volt. Nem nagyon kaphatták el.
Sieron ránézett a többiekre, mélykék szemében az őszinte sajnálat tükröződött, végül meg is szólalt bűnbánó hangon.
- Sajnálom, hogy belerángattalak titeket is!
Nate behunyta a szemét és bólintott egyet. Ezzel jelezte az Ezüst Szárnyaknál megismert barátjának, hogy egyáltalán nem neheztel rá. Hiszen Rosenberg is biztosan így cselekedett volna a helyében. Egy igazi Jedit nem érdekelte volna, hogyha ott helyben kivégzik, ha ezzel megmentett egy ártatlan életet. Nate szeretett volna olyan lenni. De nem volt az. Sosem volt és már sosem lehetett olyan. Ő más úton járt. Kinyitotta a szemét és ránézett a megszólaló férfire
- Fogd már be! Minél jobban teszed a megrögzött jótevőt, annál kevesebb esélyt adsz a túlélésre… gondolkozz: még be sem jutottunk, már mindent elrontasz, húzódj meg, vagy gondoskodom róla, hogy meghúzódj!
~ Fogd be a szád, te b@rom - akarta mondani Nate, ám egy birodalmi rohamosztagos megelőzte.
Rosenberg csak annyit látott, hogy az egyik katona jól megütötte Pandent, aki ettől a falnak csapódott, fejéről pedig szivárogni kezdett a vér
- Hallgass rohadt Jedi!
Nate egy keserű fintorra húzta el a száját. Először elégtételt érzett, hogy a barátját bántó ember megkapta a neki kijáró jutalmat, de aztán elkomorult a tekintete. Gonosz dolog volt mások szenvedését élvezni. Felsóhajtott egyet, aztán követte a menetet, nem igazán volt más választása. Viszont ismét motoszkált benne a kérdés, jó ember ő vagy rossz?
Az út nagyon hosszúnak tűnt. Az egykori padawan már régen feladta, hogy elméjével kövesse az utat, amikor végre megérkeztek. Egy hatalmas biztonsági ajtó előtt álltak. Olyan vészjóslóan tornyosult a rabok elé, mint a mítoszokból ismert corelliai poklok kapui. Aki kitalálta őket minden valószínűség szerint ilyen helyzetről mintázta. Az ajtó végül lassan elkezdett kinyílni. Mögötte egy nagyobb terem várta a rabokat.
- Befelé mocskok a tisztítóba!– Vetkõzni!
A birodalmiak puskáikkal, ökleikkel és lábaikkal segítették be azokat a foglyokat, akik nem akartak önként bemenni. Mikor végre az egész bagázs benn tartózkodott, mindenki levetkőzött. Senki sem volt annyira ostoba, hogy szembeszegüljön a katonákkal, azután a bemutató után, amit rendeztek. Nate is levetette rongyait, amik egy zsákba kerültek, aztán minden valószínűség szerint elégették őket. A férfi összefonta a karjait, hogy ne fázzon annyira, de egyszerűen hideg volt. A dúracél falakat nem fűtötték.
Ekkor jött az újabb rémálom. Gáz kezdett el apró nyílásokból terjengeni. Nate azonnal az orra és a szája elé emelte a tenyereit, de nem ért vele semmit. Szinte fuldoklott, a szemei égtek, hatalmas önuralom kellett hozzá, hogy ne álljon neki vakarózni, de muszáj volt, ha nem akart megvakulni. Nekitámaszkodott az egyik falnak, így próbálta átvészelni valahogy azt a borzalmat, ami kezdetét vette. Ráadásul itt még nem volt vége. Erős fejfájás is kijött az embereken, majd valami furcsa folyadék terítette be őket. Rosenberg nagyon nem örült neki, főleg amikor látta, hogy az egyik férfi meghalt, testét pedig furcsa fekélyek borították. Nem tudta elképzelni, hogy mi lehet az, de igyekezett messze maradni, hogyha ragályos ne kapja el.
Az egykori Jedi Padawan anyaszült mesztelenül, köhögve, vörös szemekkel állt a tömegben és várta, hogy mikor ér véget ez az egész rettenet. Úgy gondolta bármilyen magáncella jobb ennél.
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Dec 1, 2007 8:00:55 GMT 1
- Sajnálom, hogy belerángattalak titeket is! – szólalt meg váratlanul az egyik fogoly, amiből Elik arra következtetett, hogy ő lehetett a Világos Oldali Erőhasználó, aki ellen a kámzsát viselő férfi fellépett. Bár nem sok kedve volt beszélgetni, az Erő-mágus már éppen megnyugtatta volna, hogy nem az ő hibája volt a dolog – az elkülönítés előbb-utóbb bekövetkezett volna, hisz a Birodalom, ha egyáltalán ejt foglyot, minden bizonnyal jóval veszélyesebbnek ítél még egy Padawant is, mint bármelyik „hétköznapi” sorozatgyilkost.
Mielőtt azonban megszólalhatott volna, az Exar Kun templomából megismert Panden közbeokvetetlenkedett. - Fogd már be! Minél jobban teszed a megrögzött jótevőt, annál kevesebb esélyt adsz a túlélésre… gondolkozz: még be sem jutottunk, már mindent elrontasz, húzódj meg, vagy gondoskodom róla, hogy meghúzódj! - a hangnem szemtelen, sőt, valójában tűrhetetlen volt, tekintve, hogy a felszólaló amúgy sem volt jobb helyzetben, mint az, akit korholt. Eliknek lett volna hozzáfűzni valója, de bölcsen csendben maradt. Egy kirobbanó vita csak mindannyiuk azonnali halálához vezetne.
Ezt támasztotta alá a Panden halántékára kíméletlenül lesújtó puskatus is, az ütés nyomán a férfi megtántorodott, és a falnak zuhant, ám a rohamosztagos azonnal utána lépett és visszarántotta a sorba.
Aztán az ismét megtorpant menetelés folytatódott, ezúttal hosszú perceken át akadálytalanul. Az Erő-mágus erőtlenül, lassan tudott csak lépni, de közben tekintetét a folyosón tartotta, igyekezvén memorizálni az útvonalat, amin végighaladtak. Aztán a labirintus egy ajtóban ért véget.
- Befelé mocskok a tisztítóba! – a tiszt kiáltása nyomán a rohamosztagosok nekiálltak agresszívan belökdösni a rabokat az ajtón. Mikor már mindannyian bent tartózkodtak, újabb parancs hangzott fel. – Vetkõzni!
Az Erő-mágus még reménytelen helyzete ellenére is keserűen felnevetett. Mire kiszabadult Kun templomából, drága öltönyéből már csak foszlányok maradtak, nadrágjából is alig több… csupán ennyi takarta testét, néhány, öltözetnek alig nevezhető rongy. Ennél még egy rabruha is igényesebb, így egyszerűen letépte magáról az anyagot, és az elhaladó rohamosztagos zsákjába ejtette azt.
Egészen hűvös volt idebent, a hatalmas fertőtlenítő helyiségben, a világítás pedig gyér volt. A padló felől emelkedő sűrű, tejszerű füstfelleget azonban nem lehetett nem észrevenni. A hóhajú bőre viszketni, szeme égni kezdett, hiába hunyta be azt. A nehéz pára lekúszott légcsövén, a tüdejébe, és elkezdte onnan kiszorítani az oxigént… Aztán a mennyezeten futó vaskos csövekből undorító, sárgás folyadékot eresztettek a fejükre.
Eliknek nekitántorodott valaki, mire az megpördült. Az egyensúlyát veszített rab rángatózva a földre hanyatlott, testét furcsa kelések borították. A pánikhangulat egyre emelkedett, sikolyok és kiáltások hallatszottak a terem különböző pontjairól. Furcsa volt ez az egész, hiszen, ha a Birodalom végezni akart volna velük, akkor nem kellett volna őket erre a helyre szállítaniuk, hanem egyszerűbb lett volna azonnal lelőni mindenkit, mikor elfogták. Ezenkívül további elkülönítést is emlegettek… ez pedig azt jelenti, hogy – még – nem akarnak végezni velük. Ha pedig mégis, akkor úgysincs semmi esélyük kijutni a fertőtlenítőből.
Így hát a meztelen, ezüstkezű férfi letérdelt, és levegőért küszködve szemügyre vette a mostanra mozdulatlanná dermedt fogoly testén a fekélyeket. Ha meg kell halnia, legalább tudni szeretné, mi végez vele. Ennél többet egy Erőhasználó nem kívánhat ebben a korszakban.
|
|
Jasen Raven
Junior Member
Politikus
Naboo szen?tora, Theed v?ros?nak korm?nyz?ja!c!Teal
Posts: 385
|
Post by Jasen Raven on Dec 1, 2007 13:53:26 GMT 1
Jasen némán, mindenféle külsõ tényezõt kizárva tudatából csoszogott az energia láncoktól visszafogva. A földet nézte, ami pont olyan undorító látványt nyújtott, mint minden más, ami körülvette õt és rabtársait.
„Édes semmiség” - futott át Jasen agyán, de mielõtt még élvezhette volna a pillanatnyi „nyugalmat”, ez kemény hang „megállj”-t parancsolt az egész sornak. Mintha gombnyomásra, úgy állt meg mindenki, és némi értetlenséggel néztek körbe, most mi történt. Jasen, csak azután pillantott fel, hogy majd nekiment az elõtte állónak, de nem így történt, az a transz, amiben addig el volt, szertefoszlott.
Õ is körbenézett. Egy, az imént már megpillantott vörös ruhás férfi sétált nyugodt, kimért léptekkel elõre. Nyilván õ szólt. A vezetõ tiszt is értetlenül állt az eset elõtt, ezért közelebb lépett a férfihoz, hogy megtudja az okot. A férfi nem méltatta válaszra, ami kifejezetten elnyerte Jasen tetszését, de amit azután látott, olyat még soha elõtte. Az ijesztõ külsejû alak felemelte kezét, fekete kesztyûje az egyik rab felé mutatott. Meglehetõsen groteszk látvány volt, pár másodperc erejéig mindenképp. A következõ pillanatban a férfi torkon ragadta saját magát, mintha fuldokolna. Ha jobban megnézte az ember, tényleg fuldokolhatott. Egy láthatatlan kéz ellen vívott harcot, miközben a vele szemben álló alak, sziszegõ hangon intézett valamit a fojtogatott fogolyhoz.
„- Meg ne próbáld még egyszer nyomorult Jeedai!”
A hang hátborzongató volt, volt benne valami rémisztõ, valami jeges kegyetlenség…
„– Százados! Miért nem különítették el a Jed**et?!”
A jedi szó hallatán Jasen még inkább kiélezte figyelmét a jelenetre. Nem látott még soha életében jedit, és magának õszintén bevallva, abból a férfiból sem nézte ezt ki. Az a tény viszont, hogy legalább egy jedi van a foglyok között, az lehetõséget adhat idõvel a szökésre, ha kellõképpen hatást tud gyakorolni az illetõre és maximálisan ki tudja használni azt, aki segíthet rajta. Amíg ez átfutott agyán, a százados gyors mentegetõzésbe kezdett.
„- Uram…! Nem tudom, nem szóltak…”– a férfi hangjából a félelem sugárzott.
„- Nem érdekelnek az üres kifogásai százados!” – a még mindig ismeretlen férfi egy egyszerû mondattal csöndre intette a férfit. Az már megállapítható volt, hogy a férfinek hihetetlen hatalom van a kezében. Végül leeresztette karját, ami addig ki volt nyújtva, mire az elõtte álló jedi térdre rogyott és mélyeket lélegzett vagy éppen köhögött. A tiszt még egyszer próbálkozott, hogy elsimítsa ezt a kapitális hibát, amit vétettek.
„- Azonnal intézkedem uram!”
„- Ezt el is várom magától katona. Ezt a férget vigyék a kihallgatóba a fertõtlenítés után.”
„- Értettem!”!”- válaszolta a katona, miközben bólintott egyet. Némileg talán fel is lélegzett, az állása és élete is megmaradt.
A tiszt egy adattáblát kapott elõ, majd átfutotta. Még négy embert ragadtak ki a sorból és lökték a falhoz. Jasen rögtön tudta, hogy azok a személyek különlegesek, nyilván jedik, de minimum erõhasználók.
„- Na ezek most nyakig benne vannak a pácban” jegyezte meg Jasen, ami rendhagyó is volt, a birodalomban manapság „ritka kincs” volt egy- egy jedi felbukkanása.
A fiatal, ex-szenátor, próbálta rögzíteni az arcokat, ki tudja, ki lehet még hasznára idõvel, hiszen azt jól gondolta, hogy egyedül a büdös életben nem jut ki. Már pedig õ nem ehhez szokott és nem hajlandó egy ilyen alja helyen megdögleni, mint egy állat.
A titokzatos férfi ismét szólt.
„- Fokozottan figyeljenek rájuk.” – mondta hangját kissé megemelve – „Nem akarok további problémákat, és hogy megismétlõdjön a múltkori szerencsétlen baleset. Gondolom Ön sem szeretné százados…”
„- Nem, nem Uram.”
„- Egyelõre végeztem.” – mondta a férfi, majd visszaállt eddig megszokott helyére és tekintetével a tovább menetelõ sort fürkészte. A lépések, csoszogások zaja visszhangzott és megtörte a folyosó siralmas és nyomasztó csöndjét.
Rövid idõn belül újabb incidens történt, az egyik katona nem kegyelmezett az egyik jedinek, fegyverével egy hatalmasat rávágott, mire az elterült. A fejre mért ütést még nézni is fájdalmas volt, nem hogy átélni, átérezni. Az okok száma, ami miatt Jasen megakarta magát húzni, egyre nõtt. Egy torz gépi hang hordta le a fejen ütött férfit.
„- Hallgass rohadt Jedi!”
Másodszor is próbálkozott volna az õr, úgy tûnt, nincs megelégedve az elsõ ütés eredményével, de mielõtt ismét lesújthatott volna, az inkvizítor megakadályozta és intett, hogy egyelõre, elég.
A sor tovább vánszorgott, egyik folyosóról a másikra, mintha azok soha nem fogynának el. Végül csak odaértek valahova, amirõl csak utólag derült ki, hogy mi is. Az egyik õr hangja keményen hangzott.
„- Befelé mocskok a tisztítóba!” – azzal az imént felnyílt fém ajtó által rejtett tágas terembe tuszkolták, taszigálták a foglyokat.
„– Vetkõzni!” – hangzott az újabb parancs. A meggyötört rabok lassan levették magukról rongyosra kopott ruháikat, majd a földre dobták õket. Mind ott álltak teljesen meztelenül és vártak valamire. Jasen kimondhatatlanul megalázónak tartotta a jelenlegi helyzetet. Emberi méltóságának maradék morzsáit és elvették tõle. Ráadásul a koszos, ócska ruhák nélkül még hidegebb volt, ami megint csak nem egy kellemes érzés volt a rabok számára. A plafonon sorakozó fénycsövek enyhe, gyér fényt árasztottak. A levegõ nehéz volt és dohos, Jasennek enyhe légszomja támadt. Úgy érezte, mintha tüdejére több száz kiló nehezedne. A következõ pillanatban a terem ajtaja lezárult, majd a falon futó csövekbõl fojtogató fehér gáz tört elõ és töltötte be az egész termet. Ahogy Jasen is elérte a gáz, nehéz tüdeje égni kezdett, még ha nem is vett levegõt. Szemeit csípte az ismeretlen gáz, mindezt, pedig csak tetézte a felerõsödõ fejfájás és az azzal járó szédülés, rosszullét.
A teremben általános pánik tört ki. Mindenki megrémült, kapálózott vagy éppen ordított. Ekkor a plafonon levõ csövekbõl hideg, sárgás színû folyadék kezdet zuhanyrózsákon át betódulni mindenkit beterítve. Egy férfi elterült a földön, valószínûleg nem élte túl ezt az „élményt”. Testén érdekes sebek éktelenkedtek, az ex-szenátor ösztönösen tett pár lépést hátra, még ha nem is volt a férfi közvetlen közelében. Undorodott az egész helytõl és helyzettõl. Végül Jasen maga is elesett és a falnak dõlve várta, hogy ez a rémálom véget érjen.
|
|
Scott McCoy
Junior Member
CorSec nyomoz? Az ?v J?t?kosa (2007) I. hely
CorSec det.!c!ffffff
Posts: 413
|
Post by Scott McCoy on Dec 1, 2007 23:39:10 GMT 1
A corelliai, a korábban az őt gyorsabb mozgásra sarkallni szándékozó rohamosztagostól elszenvedett, csaknem egyensúlyvesztést, ezáltal kis híján elvágódást okozó, mégis szerencsés kimenetelű ütést követően, meglódult de továbbra is emelt fővel, a lábait összekötő bilincsek adta lehetőségekhez képest sietős léptekkel haladt. A gond csupán az volt, hogy a hová még mindig ismeretlen volt számára. A Kesselről, csak azok az információk álltak rendelkezésére, amelyeket az őt a Corelliáról elhozó fogolyszállító hajón, valamint később az űrsiklón hallott. Ezek pedig nem voltak többek, mint az elbeszélő megfélemlítő szándékából, vagy épp másoktól hallottak alapján szájról – szájra járva eltorzult mendemondák. McCoy pedig nem kimondottan az a fajta fickó volt, aki adott a különféle, bizonytalan forrásokból származó regékre. Szakmája megkövetelte, hogy csak a már bizonyságot nyert tényeket fogadja el, s azokat használva vonjon le következtetéseket. Most pedig még nem volt túl sok minden, ami alapján következtetni lehet.
Ahogy a fegyintézeti berkekben friss húsnak nevezett rabszállítmányt, a kísérő rohamosztagosok némi túlzással fogalmazva állatok módjára végighajtották azon az elképesztő folyosórengetegen, amely a leszállóplatformtól elfelé vezetett. Scott, aki amellett, hogy igyekezett memorizálni az útvonalat, elkezdte összegezni eddig megszerzett ismereteit. Annyit minden esetre tudott, hogy az őrség szervezett, de, mint azt az imént látott példák is mutatták, nem kijátszhatatlan. Ez pedig roppant kedvező körülmény. Ezen kívül még azt tudta, a szállítóhajóból kiparancsolt rabokat, és a felügyeletükre kirendelt rohamosztagosokat egyaránt kommandírozó birodalmi tiszt korábban elejtett szavai alapján, hogy most valamiféle fertőtlenítési eljárás fog következni.
Végül az erőltetett menet, amely az elcsigázott rabokat próbára tette, egy széles biztonsági ajtónál ért véget. McCoy oldalát fúrta a kíváncsiság, hogy egy fertőtlenítő helyiség miért épp egy ilyen masszív ajtó mögött került elhelyezésre. Magassága révén átlátva néhány nála alacsonyabb rabtársa feje felett, az ajtó felnyílását követően módja nyílt a fertőtlenítőhelyiség előzetes felmérésére. Az ajtó túloldalán egy tágas és üres helyiség volt.
- Befelé mocskok a tisztítóba! - harsant fel a százados, már jó ismert hangja. Az utasítás nyomatékosítás ez alkalommal is a rohamosztagosok feladata volt, akik elkezdték betuszkolni a rabokat. Scott igyekezett a lábain lévő bilincs ellenére gyorsan és ügyesen mozogni, nehogy a hátulról érkező határozott unszolásra valamelyik mögötte jövő rabtársa esetleg ellökje, vagy eltiporja. - Vetkõzni! - Kiáltotta ismét a tiszt.
Ezt hallva, a CorSec egykori nyomozója elmosolyodott. ~ Mégis, hogy a nyavalyába fogok levetkőzni összebilincselt kézzel és lábbal?! ~ Méltatlankodott magában a corelliai. Miközben haladt befelé a fertőtlenítő helyiségbe észrevette, hogy a birodalmi tiszt megállt a bejáratnál és végigmustrálja a rabokat. Scott nem tudta nem észre venni a kínálkozó lehetőséget. A lehetőséget, hogy amikor elhalad mellette, rávesse magát és azon túl, hogy esetleg egy jól sikerült ütéssel esetleg megöli, megszerezze a fegyverét. Az a menetet oldalról kísérő két legközelebbi rohamosztagos egyértelműen nem voltak elég közel ahhoz, hogy időben cselekedhessenek. McCoy érezte, hogy lábai szinte önálló életre kelve viszik keresztül a ajtónyíláson át befelé tuszkolt rabok között a szél felé, ahol a tiszt is áll. Ugyancsak érezte a tenyereiben feltámadó viszketést. Elméje azonban, ha kicsit nehézkesen is, de ez alkalommal is diadalmaskodott az indulatai felett. Tudta, vagy legalábbis remélte, hogy lesz jobb lehetősége arra, hogy leszámolhasson a birodalmi haderő tiszti karának eme díszpéldányával.
Amikor a tiszt mellé ért, más a sor szélén állt, de nem támadott. Nem tett semmit, pusztán rátekintett. Elszánt, hűvös pillantása, amellyel egykoron a gyanúsítottakat is illette, most egy tizedmásodperc erejéig találkozott a századoséval, melyből szinte vakítómód áradt a gyűlölet és a megvetés. A corelliai azonban állta ezt a pillantást, míg a tiszt tekintete továbbsiklott egy másik fogolyra. Scott miközben tovahaladt továbbra is a tisztre nézett, így látta, hogy az felemeli a kezét. A menet egyik pillanatról a másikra megállt. McCoy egy futó pillanatig a lelke mélyén reménykedett benne, hogy esetleg a tiszt észrevette a neki szánt nem túl barátságos pillantást, de aztán, emlékezve arra, miként járt az, aki legutóbb kísérletet tett vele, valamint énjének tudatosabbik felére hallgatva, s abban bízva, hogy a tiszt valaki mást szemelt ki magának, megállt lehorgasztotta a fejét, de fél szemmel a századost figyelve várt.
- Ezt …tegyék külön, ha végeztek a fertõtlenítéssel… - és azt is. A Jedikkel szeparálják el őket. - Rendelkezett a birodalmi tiszt. Scott, a legnagyobb örömére, úgy tűnt mégsem ő lett a kiszemelt. Bár, az alapján amiért és ahogy idekerült, ez a helyzet bármelyik pillanatban változhat.
- Értettem uram. - Válaszolt azonnal a százados közelében álló rohamosztagos.
Beletelt több percbe is, mire valamennyi rabot betereltek a rohamosztagosok a fertőtlenítő helyiségbe. McCoy így belülről immár alaposabban is szemügyre vehette a termet, merthogy a rabok fertőtlenítésre kialakított helyiség egy valóságos terem volt. A plafonról halovány fényt szolgáltató világítótestek csüngtek alá. Mellettük vastag, több sorban futó csövek. A rabok hozzáfogtak a levetkőzéshez. Úgy tűnt a birodalmiaktól való félelem egyesek számára elképesztő hajtóerőt jelent. A kezüket-lábukat megbéklyózó bilincsek miatt a vetkőzés köznapi módja nem jöhetett szóba. Nem mintha a rabok némelyikén lévő viseltes öltözékfoszlányokat ruhának lehetne nevezni. Többen már hozzá is fogtak a drasztikus eljárásnak. Cafatokban rajtuk lógó ruházatot sorra szaggatták le, majd hajították a padlóra.
Scott elfintorodott, az ő öltözéke, azon túl, hogy legalább annyira viseltes volt, mint a többi fogolyé, sőt több helyen megfakult megkopott, s számos különféle eredetű szennyeződés csúfította, mégiscsak, leszámítva a foszlásokat és szakadásokat, többé - kevésbé egyben volt. Tekintve, hogy valószínűleg a fertőtlenítést követően egyöntetűen rabruhát kapnak, a jelenleg viselt ruhájukra nem lesz szükségük. Más fegyintézetekben a civil öltözéket a szabaduláskor vissza szolgáltatják, de ez a lehetőség innen, a hallottak alapján hiányzik. A corelliai lehajolt és a varrása mentén széttépte a nadrágját, majd ugyanezt tette a többi ruhadarabjával is, merthogy csak úgy kibújni belőlük, hála a bilincseknek, nem lehetett.
Pillanatokkal később, hasonlóan az összes többi elítélthez, ő maga is anyaszült meztelenül állt a helyiség padlózatán. Törzsén még mindig ott éktelenkedett néhány kék folt és zúzódás, amelyeket még a corellian szerzett, s amelyek olyan pírmán beillettek a testét borító különféle vágott, illetve egy-két szilárd lövedék által ejtett sebhelyhez. Csak most vette észre, hogy a fertőtlenítő teremben hideg van. Ezen felül nehéznek érzett minden egyes lélegzetvételt, mintha valami nem stimmelne a terem levegőjével. Bár elég sok és sokféle test gyűlt össze a létszámot tekintve viszonylag kis területen, de McCoy biztosra vette, hogy a levegővel nem a testek kipárolgása miatt nem stimmel valami.
Míg Scott ezen töprengett, a birodalmiak összeszedték a ruhaneműket, s ami belőlük megmaradt és elhagyták a fertőtlenítő helyiséget. Az ajtó bezárult. A CorSec egykori nyomozóját valamiféle a levegőtől és a hőmérséklettől független kellemetlen érzés fogta el. Egyre nehezebben tudott lélegezni. Egyszeriben arra lett figyelmes, hogy valamiféle fehér színű gáz áramlik befelé a fertőtlenítőbe. Révén, hogy a terem közepe táján helyezkedett el, nem láthatta, hogy pontosan honnan áramlik be a gáz, csak azt tudhatta, hogy a padlózat felől és egyre emelkedik. McCoy agyába szinte azonnal, a villámcsapás módjára érkezett a kétely, hogy a fertőtlenítés valójában elgázosítás. Nem mintha ezzel bármit is elérhetne, de egy utolsó mély lélegzetet vett, s behunyta a szemeit. Néhány pillanattal később kiderült, hogy ezen elkeseredett próbálkozások, azon túl, hogy elkésett velük, hasztalanok és értelmetlenek. Először enyhe, majd egyre fokozódó szédülés lett rajta úrrá, amit szintén fokozódó fejfájás kísért. A szemei, függetlenül attól, hogy csukva voltak, égni kezdtek. Ezt követően úgy érezte, valósággal lángol a tüdeje, de nem úgy, ahogy azt a lélegzet hosszú ideig történő visszatartása kapcsán szokás érezni. Egy ideig visszatartotta a lélegzetét, majd kifújta az elhasznált levegőt és aprókat lélegezett a továbbiakban. Hallotta, ahogy a teremben kitört a pánik. Kinyitotta a szemeit és bár könnyezett a fájdalmas égető érzéstől, körültekintett. Egyesek jajveszékeltek, mások az ajtón dörömböltek.
A következő pillanatban, sárgás színű, hideg folyadék zúdult a teremben lévőkre a plafonon lévő zuhanyrózsák jóvoltából. Scottól nem messze, talán hat, hét lépésnyire egy alacsony teremtű férfi egyszer csak elvágódott. Kezei a torkát markolták. A corelliai első gondolata az volt, hogy távolabb kellene helyezkednie a padlón elterült, s mozdulatlanná vált alaktól, de látván, hogy egy nálánál idősebbnek tűnő, hosszú világos hajú férfi, odatérdepel melléje, követte a példát.
Megküzdve a szédülés okozta mozgáskoordinációs problémákkal, néhány bizonytalan lépéssel indult el a földön fekvő, s a mellette térdelő alak irányába. Menet közben folyvást szemeit dörzsölgette, hogy legalább a zavaró könnycseppeket kitörölje, ha a fájdalmat nem lehet. Már a táv felét megtette, akkor észre vette a mozdulatlanná merevedett férfi testén a kelésnek látszó sebhelyeket. A látványtól a lábai valósággal gyökeret vertek a padlózatba.
- Miféle kórság ez? – Szakadt ki belőle önkéntelenül is a kérdés.
|
|
Jack T. Tenrek
Junior Member
Csemp?sz
Csemp?sz, ?letm?v?sz, ?jrakezd?!c!Default
Posts: 198
|
Post by Jack T. Tenrek on Dec 2, 2007 13:55:40 GMT 1
Miközben a Den Dastar felé igyekezett, újabb konfliktus támadt a hátsó sorokban, ahova a Jediket különítették. Az egyik rohamosztagos valami okból kifolyólag egyszerûen lecsapta az egyik férfit, aki a falnak tántorodott. Jack túl messze volt a jelenettõl, és még így is lábujjhegyre kellett állnia, ha követni akarta az eseményeket. Aztán eszébe jutott, hogy hogyan végzik a kíváncsiak…
Hosszú folyosókon haladt végig az elcsigázott menet, és a csempész is visszafogta sietségét, remélve, hogy ha más nem, akkor majd a fertõtlenítésnél válthat egy pár szót a férfival. Aztán egy jókora, üres teremhez ékeztek. - Befelé mocskok a tisztítóba! – kiáltott a tiszt, majd a rohamosztagosok elkezdték betuszkolni a foglyokat a terembe – Vetkõzni! ~Nincs is annál vidámabb, mint megbilincselve ruhákkal küszködni.~ A rohamosztagosok hátulról taszigálták a menetet, így Jack is egyre közelebb került a „tisztítóhoz”. Már éppen Dastar háta mögött állt, de nem adta jelét, hogy ismerné a férfit. A százados egyenként mérte végig a foglyokat, majd Denre bökött. - Ezt.. – intett Den felé, miközben jól láthatóan végigmérte ruházatát - …tegyék külön, ha végeztek a fertõtlenítéssel… ~Affene!~ - … és azt is. A Jedikkel szeparálják el õket. ~Remek.~ A mondat második fele már rá vonatkozott. Nem volt különösebben boldog a fordulattól, hiszen a Jediket nyílván erõsebben fogják õrizni. A vörös csuklyás talán nem pazarolná az erejét az egyszerû rabokra, egészen az utolsó pillanatig, viszont az Erõhasználókat biztosan szemmel tartja majd. Így jár, aki kíváncsi…
A vetkõzés nem ment egyszerûen, aztán az õrök türelmetlenségét látva, egyre többen egyszerûen leszaggatták a ruháikat, és nem kockáztatták meg az újabb verést. A vastag dúracél ajtó hirtelen becsapódott, és a feszültség is megnõtt. Mint egy csapat, riadt növényevõ, toporogtak az emberek, próbálva felkészülni a kellemetlen meglepetésre. Az egyre nehezebb levegõ acélbilincsként szorította össze a csempész mellkasát, amin egy jókora levegõvétellel próbált segíteni. Épphogy befejezhette, amikor a fal mellett fehéres gáz kezdett beömleni a helységbe. A pánik szinte azonnal kitört, égõvörös szemû, fulladozó, köhögõ emberek rohamozták meg az ajtót, az azonban törhetetlennek bizonyult. Mintha ez nem lenne elég, a plafonra szerelt zuhanyrózsákból hideg, sárgás folyadék kezdett spriccelni. Ahol a férfi bõréhez ért, azonnal csúnya kelés jelent meg. ~Gáz, vagy méreg?~ A birodalmiak nem valószínû, hogy skorbutot megelõzendõ nagy adag vitamint juttatnának a foglyoknak, így mindkét anyag csak ártalmukra lehet. Egyetlen, kétségbeesett terv jutott eszébe, és tekintetével a legközelebbi Jedit kereste. Az Erõhasználó ugyanaz volt, akit a csuklyás már korábban térdre kényszerített, tehát valószínûleg használhatta az Erõt. Megragadta a férfi karját, és rákiáltott. - Csinálj valamit a csövekkel! Óvakodott attól, hogy fölnézzen, hiszen mit tehet az anyag a szemmel, ha a bõrrel így elbánik. Valaki elzuhant mellette. A gáztól és a folyadéktól egyre inkább gyengülõ, szédülõ férfi nem segíthetett a szerencsétlenen. A gázt választotta, és megragadta az ájult nyakszirtjét, megpróbálva arrébb vonszolni. Ha a Jedi nem tud semmit sem tenni, akkor magatehetetlen test jó lehet fedezéknek. - Miféle kórság ez? A költõi kérdés egy magas, izmos férfitól érkezett. A csempész csak egy pillantásra méltatta, és máris továbbtolatott a fal felé. Remélte, hogy a Jedinek lesz valami trükkje, mert a lelke máris háborgott az ellen, hogy más testét használja fel, hogy a saját életét mentse…
|
|
|
Post by Devon Peron fõkormányzó on Dec 2, 2007 16:09:51 GMT 1
Devon minden porcikájában csak a fáradtságot érezte. Nem bírta egyenesen tartani hátát, pedig ez volt büszkeségének utolsó bástyája. Minden egyes lélegzettel kifújt egy újabb adag reménytelenséget, miközben ereje egyre csak fogyott. Könyöke még mindig elviselhetetlenül fájt, a rohamosztagos ütése nyomán, és érezte hogy karja egyre használhatatlanabbá válik. De mozgatni még szerencsére tudta. Valószínûleg szüksége lesz még rá, ha ki akar jutni errõl az átokverte helyrõl. A kis csapat elindult, rohamosztagosokkal körbevéve. A fehérpáncélosok egyszerre léptek, de lépésük zajába belekavart egy aprócska hang. Devon felemelte fejét, és hátranézett. A vörös kámzsás férfi, még mindig a nyomukban volt. Devon nem tudta ki lehet ez, és agyát megerõltetve próbált elõszedni egy emlékképet, ami segíthetett volna neki az eligazodásban. Devonnak nagyon ismerõs volt a fickó, pedig annak csak sárgás szemei villantak ki néha a kapucni alól.
A foglyokat kettes sorba rendezték, ismét segítségül hívva fegyvereik tusát, amik kegyetlenül csattantak egy-egy testrészen. Devon mellé egy összegubancolódott hajú férfi került, aki láthatólag alig állt a lábán, de ezzel korántsem volt egyedül. A sor bizonytalanul megindult, és jópáran majdnem elestek. Devon szeme a padlóra szegezõdött. Próbálta nem figyelembevenni a rászáradt vérfoltokat, és egyéb ocsmányságokat. De tekintete önkéntelenül is megakadt ezeken a nyomokon, amelyek a kegyetlenség és halál újabb hírhozói voltak. Devon úgy érezte minden erõ kiszállt a lábaiból. Ha még egy lépést kellene tennie akkor... - Állj!- csattant egy hang hirtelen. Devon nem értette mi történhetett, ugyanis nem látta Sieron próbálkozását. Az inkivítor, mint holmi vöröses felhõ közeledett a csoport felé. - Uram?– fordult meg a százados, miközben arcáról nyomban leolvadt a dölyfös, lenézõ arckifejezés. A közeledõ inkvizítor egy férfi felé közeledett, de Devon hiába nyújtogatta nyakát, nem látta hogy ki az. Az vörös köpenyes megállt, majd kezét elõre tartotta. A fogjok hátrálni kezdtek, és Devonban nem volt annyi erõ, hogy útjukat állja. Azonban a rohamosztagosokban igen.
Egy aprócska közjáték után, amelynek Devon a felét sem hallotta, a katonák elindultak a sorok közt, durván félretaszigálva a fogjokat. Devon is kapott egy apró lökést, de szerencsére meg tudott állni a lábán. Végül kiválasztottak pár embert a sorból. Devon fejében kezdett összeálni a kép. Ezek erõérzékenyek! Gondolta, miközben az inkvizítor újra a százados felé fordult: - Fokozottan figyeljenek rájuk. Nem akarok további problémákat, és hogy megismétlõdjön a múltkori szerencsétlen baleset. Gondolom Ön sem szeretné százados… -mondta az inkvizítor kissé hangosabban, mint az elõbb. - Nem, nem uram. -mondta a tiszt. Még mindig a félelem ült az arcán. - Egyenlõre végeztem. -fordult el a kámzsás, és a sor vége felé indult. A kiválasztott rabokat is arrafelé vezényelték. A kis közjáték után a csapat ismét elindult.
Devon tovább küszködte a maradék utat, miközben egy Halgass rohadt Jedi! kiáltás közepette leütöttek valakit. Bár a férfi nem halt meg, Devon sejtette: már õ sem bírja soká. Hamarosan a menetoszlop egy újabb ajtóhoz érkezett. - Befelé mocskok a tisztítóba! -csattant a parancs, mire a foglyok elindultak befelé. Devon és a többi fogoly, minden méltóságától megfosztva, meztelenül állt a közel 100 négyzetméteres teremben. Az ajtók döngve becsapódtak.
Pár másodperces csönd következett, majd hirtelen sûrû fehér gáz kezdett ömleni a helyiségbe. Devon szédülni kezdett, és fullasztó köhögés lett úrrá rajta. Látóidegei égtek, hiába zárta szorosra szemeit. Az ájulás szélén állt, mikor a sárgás folyadék ömleni kezdett a rabokra. Devon bõre is lángolni kezdett. Minden idegszála ordítva tiltakozott a rázúduló kemikáliák hatása ellen. De még mindig nem volt vége...
|
|
Sieron Hemden
Junior Member
Erőhaszn?l? Jedi Padawan Vil?gos Oldal Pont: 9 Az ?v J?t?kosa (2007) III. hely
?lneve : Avaer Triidon - Jedi Padawan - Slenn mester tan?tv?nya!c!8090b0
Posts: 194
|
Post by Sieron Hemden on Dec 2, 2007 16:53:53 GMT 1
Sieron egy pillanatra lehajtotta a fejét, úgy araszolgatott előre apró léptekkel, már amennyire aprónak számít az, amelyet a bilincs még enged. A rideg béklyó bokáját szorító perece minden egyes lépésnél belemart a bőrébe, és egyre jobban kicserzette azt. Az amúgy is átnedvesedett, szennyes alsó ruházata hamar szétszakadt, szétmállott, utat engedve a kínoknak…Talán már vérzett is a lába…a fiú azonban nem törődött ezekkel a kicsinyes gondokkal…csak egyetlen dologban bízott, hogy a sebek nem fognak elfertőződni a mocsoktól, és szennytől, amiben taposnia kell…valamint abban, hogy a mellé taszigált férfiak megbocsátanak neki. Annak ellenére, amit mondott, egy pillanatra sem bánta meg, amit tett…tenni próbált…még most is úgy érezte, hogy ez a kötelessége volt, mint Jedi. A kivitelezés során azonban bebizonyosodott…valóban nem ismeri még annyira az erőt, mint ahogyan azt a nagy Mesterek, vagy akár a Lovagok. Padawan, és ehhez mérten kellett volna megoldania a felmerülő problémákat. A pillanatokkal ezelőtt elhangzott szavaival remélte, hogy egyértelművé tette a „kiválasztottak” számára, az ezelőtt történt, egyesek számára megmagyarázhatatlan furcsaságokért ő a felelős…mint ahogy azért is, hogy most elkülönítették őket a többiektől…ezzel pedig nehezebb jövő elé sodorva őket. Nem kérkedni szeretett volna cselekedetével, valóban bocsánatkérés volt a szándéka, elvégre talán soha nem derült volna ki, hogy Jedik is vannak a népes rabtömegben, ha ő nem lép fel.
Pár percnyi erőltetett menet után azért a kíváncsisága úrrá lett rajta…enyhén balra döntötte a fejét, hogy a jobbján sétálókra tekinthessen…Elik, Nate, és Isaac. Közülük csak egyiket ismerte, míg a másik kettő csupán egy idegen férfi volt a számára…talán valamivel több, most, hogy kiderült, talán ők is Jedik. Pont, amikor erőt vett magán, hogy a szemükbe nézzen, fordult arra Nate, egykori jóbarátja, kivel még az Ezüst Szárnyaknál együtt töltött évek alatt ismerkedett meg. A férfi elnyűtt, borostás arcára egyfajta megbocsátó maszk telepedett…lehunyta szemét, és bólintott. Sieron egy pillanatra jobban érezte magát, legalább az egyikük, akinek bűnhődnie kellett miatta megbékélt. Elik, és Isaac is szólni szeretett volna, legalábbis a tekintetük erre engedett következtetni…azonban egy halk, korholó, gunyoros, és megvető suttogás érkezett a fiú baljáról. - Fogd már be! Minél jobban teszed a megrögzött jótevőt, annál kevesebb esélyt adsz a túlélésre… gondolkozz, még be sem jutottunk, már mindent elrontasz, húzódj meg, vagy gondoskodom róla, hogy meghúzódj! Sieron az első pillanatban nem nézett oldalra, összeszűkítette szemeit, megemelte a tekintetét, és csak ezek után fordította balra a fejét, hogy szemügyre vehesse a mellette támolygó férfit. Tetőtől talpig végigmérte, szúrós tekintettel…Habár az illetőt elszeparálták, mint Jedit, a padawan a mondatok hallatán biztosra vette, hogy legfeljebb egy, a sötét oldalra tévedt Jediről lehet szó…már ha egyáltalán a sötét oldal szolgálói Jedinek nevezhetők. Élte során még nem találkozott szürke Jedivel, de hallott róluk eleget. Még ők sem eresztettek volna ki szájukon efféle koholmányt. Sieron szemei mindent elárultak, ami a lelkében, és elméjében lakozott a hallottak után. ~ Hibáztam, bajba sodortalak, ezért elnézést kértem! Egy Jedi megértette volna, hogy a három élet fontosabb, mint a sajátja! Meg kellett tennem, mert az értékrendem, és a becsületem ezt kívánta, nem pedig azt, hogy gubbasszak, mint holmi alderaani aprónyúl a fűben! Nem nekem kellene meghúzódnom, hanem neked elmélkedned egy keveset arról, hová is tartozol valójában! ~ Gondolta végig, amint a férfit méregette. Az oldalukon sétáló Rohamosztagos hirtelen felindulásból meglendítette fegyverét, majd lesújtott a tussal. Valószínűleg meghallotta a beszélgetést. - Hallgass rohadt Jedi! Panden magatehetetlenül csapódott neki a falnak, majd omlott össze, akár valami rongybábú. A fejére mért ütés elemi erejű volt…De nem volt elég…A páncélos újra megemelte a fegyvert, és újra lesújtott volna. Sieron már azon volt, hogy szól, azonban a csuklyás alak intett. Két katona ragadta meg a még kótyagos férfit, és rakta vissza a sorba, ismét Slenn mester tanítványa mellé. A padawan nem szólalt meg többet, nem tekintett a férfire…mindenesetre azt eldöntötte, hogy oda fog figyelni rá, és soha nem engedi maga mögé. Veszélyes alaknak hatott, aki bármikor képes lecsapni…A harag, és a forrófejűség pedig még soha nem oldott meg semmit…főleg ezen a helyen. Így csendesen ballagva tovább a folyosókat figyelte…próbálta memorizálni az utat befelé, hogy az esetleges szökésnél minél gyorsabban lehessen majd kifelé haladni.
Hosszas percek következtek meneteléssel…A rabok többsége nyögdécselve, jajgatva haladt egyre mélyebbre Kessel torka felé…A bolygó most igazán mutatta meg, mit is takar maga alatt. A megannyi szakasz, és fájdalom legyűrését követően a népes rabsereg megtorpant. Sieron érdeklődve emelte meg tekintetét, hogy lássa, miért is kellett újra megállniuk. Nehezen ugyan, de sikerült kivennie, hogy valamiféle hatalmas ajtó előtt toporog a rabok tengere…Aztán hangos kattanás után a zárak kieresztettek…A hidraulika sziszegő hangja kettéválasztották az ajtó szárnyait. - Befelé mocskok a tisztítóba! Visszhangzott a már jól ismert tiszt hangja, melynek következtében a tömeg ismét megindult. Percek kellettek hozzá, míg az elszeparált hátsó „alakulat” is odaért az ajtóba. Két újabb taggal bővültek…a kint mentési szándékkal összeeső férfi, és egy katonaszerű alak csapódott hozzájuk. A padawan végigmérte őket, majd megindulva a perverz, önelégült tiszt mellett elhaladva szúrós, lenéző tekintettel illette a katonát. Aztán belépve a közel száz négyzetméteres, gigantikus terembe körbetekintett. A hely egyhangú, és főleg homállyal fedett volt…alig lehetett bármit is kivenni a távolban…csak a közeli dolgok voltak úgy, ahogy tiszták, kontúrosak. – Vetkőzni! Harsant fel ismételten a hang, mialatt a fiatal már jócskán odabent járt. Csendesen végigmérte magát, majd megrázta a fejét, és elmosolyodott. - Mert a felsőt, és a ruhát is le lehet venni úgy, hogy a bilincsbe ne akadjon bele! - Mormolta inkább csak magában...Mélyet sóhajtott, majd a tőle nem messze, balra álló férfi mintájára jómaga is elkezdte leszaggatni a ruházatát. Fájó szívvel tette mindezt, mert ami rajta volt tunika, az Ulic Qel-Droma-é volt annakidején. A tépett holmikat egy katona gyűjtötte zsákokba…Amikor odaért, Sieron beleejtette a ruhadarabokat.
A katona távozását követően az ajtó bezárult…mindenki lélegzetvisszafojtva várta, mi fog történni. Sieron nyugodtan álldogált, és azon merengett, vajon mi következik majd ezek után. Aztán valami halk nyikorgásra lett figyelmes…a padló felett pár hüvelyknyire gáz kezdett beömleni…fehéres gomolyag…A fiú megrázta a fejét, és amennyire csak tehette, visszafogta lélegzetvételeinek számát. Ennek ellenére a gáz bizony marta a tüdejét…szemei bevéreztek, bőre viszketett. A padawan tűrt…állt, és csendesen tűrt…Sokan pánikba esve indultak meg az ajtó felé, és kézzel lábbal verni kezdték azt a szabadulás reményében…Sieron tudta, mindhiába…Aztán a gázosítást követően a plafonon csüngő csapokból valamiféle sárgás folyadék kezdett ömleni…teljes egészében beborított mindent…nem lehetett elbújni előle…Hirtelen oldalról megragadták Sieron karját…a padawan már korábban észrevette a közeledőt…a mentőakciót bevállaló fogoly volt az, így nem lépett fel ellene. Valahogy érezte, hogy nem ártó szándékkal érkezik. - Csinálj valamit a csövekkel! Kiáltotta idegesen, mire a fiú rápillantott. - Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! Ahogyan hallhattad, csak fertőtlenítenek minket! Vedd elő a kinti éned, és légy türelmes! Sieron tekintetéből arra lehetett következtetni, hogy nyugodt…próbálta ezzel is jobb belátásra bírni a Jack-et, és biztosítani afelől, nem esik bántódásuk...
Pontosan abban a pillanatban egy férfi vakarózni kezdett, majd megragadva a torkát összeesett…testét hatalmas kelések borították. A hóhajú alak odalépett mellé megvizsgálni, bár láthatólag a földön heverő már halott volt. A Sierontól nem messze álldogáló, ruháját tépő alak is megindult a halott, valamint a hóhajú felé, hogy utánajárjon a történteknek. - Miféle kórság ez? Kérdezte fintorogva, miközben megpróbált tisztes távolságból rálátni az esetre…Sieron mélyet sóhajtott, majd ő is megindult, hátha esetleg mégis lehet tenni valamit az alakért…
|
|
|
Post by Isiaac Freeman on Dec 2, 2007 17:41:53 GMT 1
Miután a fiatal Jedi elnézést kért a hátúl kullogóktól, egy gondolat futott végig az agyamon: ,,Ne rágd magad, te legalább felvállaltad azt, ami vagy" Nem sokkal erre jött egy másik Erõ-használónak a nem pont hízelgõnek nevezhetõ kommentárja, amely a fiatal Jedinek szólt. Ránéztem az illetõre. Már épp nyitottam volna a számat, hogy egy ,,Kussolj!"-t mondjak neki, amikor az egyik rohamosztagos megelõzött, és egy akkora sallert nyomott le a hosszhajúnak, hogy szó szerint a fal adta neki a másikat. Ebbõl okulva jobbnak láttam, ha inkább csendben maradok.
Hamarosan megérkeztünk a végállomáshoz, a ,,Tisztítóhoz"... legalább is ha jól hallottam, az Inkvizítor és a százados így nevezte a helyet. Betereltek mindenkit, mint valami csordát, majd mindenkit vetkõzésre szólítottak fel. Gúnyosan hümmögtem egyet, miközben ,,öltökézemre" pillantottam. A legnagyobb jóindulattal sem lehetett annak nevezni ezt a rongyot. Még az inkvizíció tagjai adták rám, amikor lecsuktak anno. Azóta már több helyen elszakadt, fogalmam se volt róla, hogy még mi tartja össze egyáltalán. Elkezdtem letépni magamról a göncöt, majd néhány másodperc múlva már semmi sem volt rajtam.
Miután már senkin se volt ruha, az õrök bezárták az ajtót. Csendben vártuk a fejleményeket. Fejem ide-oda forgattam, próbálva felmérni a terepet. Tágasnak nevezhetõ teremben voltunk, valamiféle csövekkel a plafonon. Egyszercsak azt vettem észre, hogy valami sziszegni kezd. Gyorsan körbenéztem, és meg is kaptam a választ: a fal mellõl, majdhogynem a padló szintjérõl, valamifajta gáz kezdett beszivárogni a terembe. Nem telt bele sok idõ, amikorra már úgy éreztem, hogy a tûdõm majd felforr a belélegzett gáztól, a szemeim pedig égtek, hiába csuktam be õket, nem szûnt a kín. Mielõtt még magamtól estem volna össze, gyorsan térdre ereszkedtem, miközben folytonosan köhögtem. A teremben kitõrt a pánik, többen a bejárati ajtóhoz szaladtak, dörömbölve próbálván meg betõrni, de a duracélt ismerve ez alighanem meddõ vállalkozásnak igérkezett.
Nem sokkal késõbb a plafonról, a csövekbõl valami sárgás lötty kezdett el beáramlani. Közben fültanuja voltam a fiatal Jedi és egy férfi beszélgetésének, akik mögöttem voltak. Amikor láttam, hogy nem messze egy férfi összeesik, így szóltam. - Ez aligha fertõtlenítés. Lehet, hogy csak szelektálás. Amikor az utolsó szót kimondtam, észrevettem, hogy a nemrég összeesetten valamifajta kelések vannak. Végignéztem magamon, majd a betóduló gõzre terelõdött a figyelmem. ,,Várjunk csak. Ha el akartak volna gázosítani minket, akkor valami mérges gázt engedtek volna be. De ez önmagában nem ölt meg senkit... ám az a lötty... lehetséges, hogy valamifajta keverrékként használják a kettõt arra, hogy úgy járjunk, mint az a férfi?
|
|
|
Post by Nexu on Dec 2, 2007 21:35:42 GMT 1
A sugárkarabély túlhevülése megakadályozta Nexut abban, hogy tovább tüzeljen. Igaz fölösleges is lenne tovább rángatnia a fegyver elsütő-billentyűjét, hiszen a katonák visszavonultak.
A düh csitulni kezdett lelkében, még gyilkolás utáni vágya egy időre lecsillapodott. Az őrjöngés befejeződött, és Nexu úgy érezte magát, mint akit agyonvertek. Miközben tekintetével fáradtan kémlelte a folyosót az elmúlt bő két percen gondolkozott. A cellából való kitörésre még tökéletesen emlékezett, utána azonban összemosódtak emlékei.
A bal vállába és térdébe belenyilaló fájdalmat, valamint a csipőjébe beleállt repeszt csak jónéhány másodperc eltelése után fogta fel. Bár rendkívül fáradtnak érezte magát képes volt tiszta fejjel gondolkozni. Nincs esélye megszökni a bolygóról, ha nem készül föl a következő összecsapásokra. A katonák hamarosan visza fognak térni, ha Nexu nem megy elébük, addig azonban van még pár perce.
A mellette fekvő rohamosztagosok hullái felé fordult. A katonák alapvető felszerelései közé tartozott az egészségügyi csomag is, mely most kiváló szolgálatot tehetett a sötét jedinek. Pár másodperc alatt megtalálta a keresett tárgyat, melyben rengeteg hasznos dolog lapult. Amire neki most szüksége volt, az a bacta-kenőcs volt. Gyorsan kinyitotta a zselés anyagot tartalmazó apró tégelyt, majd egészséges bal kezével szétdörzsölte az anyagot a sérülésein. A ruhájával nem kellett foglalkoznia, a találatok hatására, már inkább csak rongyok voltak.
Az egészségügyi csomagban még egy fontos kelléket talált. Egy aprócska fiolában fehér porszerű anyag pihent, melyet Nexu már jól ismert. Még a Bando Gora zeltrosi drogkereskedéseiben ismerkedett meg az ajzószerekkel, melyeknek egyik katonák által is használt változatát tartotta most a kezében. A sokszor tizenhat standard órán át is tartó szolgálatban néha szüksége van a katonáknak valamire, ami éberen tartja őket és megszünteti fáradtság-érzetüket.
Nexu mindkét orrlyukához odatartotta a kis fiolát és egy-egy szippantással felszívta az összes anyagot. A szer pillanatok alatt hatni kezdett és a férfi pár másodperc elteltével már újra frissnek érezte magát.
Bár a bacta-kenőcsnek több idő kellett volna ahhoz, hogy tökéletesen kifejtse a hatását a sötét jedi nem akart több időt engedni a katonáknak. Miközben feltápászkodott a földről egy másik hulla felé fordult. Lecsatolta a férfi övét és a saját derekára csatolta. Az övön számos hasznos dolog volt, melyek még hasznosak lehetnek a szökése során.
Elméjével újra kinyúlt az erőért, melynek segítségével egy új sugárkarabélyt emelt kezeibe. Az ajtó nyitószerkezetébe helyezett kódkártyát – melyet még az inkvizítortól szerzett - még kivette és az öv egyik rekeszébe helyezte, majd útnak indult.
A sötét oldal korábbi útmutatása alapján ezután minden kereszteződésnél jobbra fog fordulni. Az erő újra kiélesítette érzékeit, felkészült mindenre és mindenkire. Bár tisztában volt vele, hogy képes mindenkit elpusztítani fejében egy új gondolat csírázott ki. A börtön többi lakóját felhasználhatná saját céljai érdekében, és talán szervezhetne egy sereget. Valószínűsítette, hogy több sokat próbált gazembert is találni fog a bolygón és nem emlékezett rá, hogy Tremayne főinkvizítor bármilyen kritériumot is szabott volna szökésének.
|
|
Seraph Llava
Junior Member
Fejvad?sz Az ?v J?t?kosa (2007) III. helyezett
Gazdag szabad?sz?!c!dimgray
Posts: 369
|
Post by Seraph Llava on Dec 3, 2007 23:17:16 GMT 1
Hosszú folyosókon vonult végig a rabszállítmány, Llava pedig valahol a kettes sor eleje tájékán menetelt. Ez az út végtelennek tűnt, mégha csak pár perc is volt csupán. A gyomra ismételten átlendült a mélyponton: ebben a stádiumban már nem korgott, és nem háborgott, csak csendben emésztette önmagát. Ennek megfelelően a férfi lábai egyre erőtlenebbek lettek, és a látása a kezdeti javulás után (most az ételhiány miatt) ismét elkezdett homályosodni.
Mire elérték a zsilipet, Llava csak nehézkesen tudta kivenni a hatalmas ajtó vonalait. Tisztában volt vele, hová érkeztek meg. -Befelé mocskok a tisztítóba! -hallotta előről a parancsot, miközben a rohamosztagosok módszeresen beterelték őket a terembe. Még Llava is kapott egy-két erősebb ütést, ami miatt nem egy sérülése felserkent. Szó nélkül tűrte a fájdalmat. Gyűlölete csak a szeméből érződött, mikor homályos, sötét tekintetét a tisztébe mélyesztette - aztán továbbhaladt. Minden erejével arra koncentrált, hogy egyenesen tudjon menni.
Miután minden fogoly bevonult a terembe, le kellett vetkőzniük. Llava ezt sejtette már, de mikor a tiszt szájából hallotta, félhangosan eleresztett egy-két cifra káromkodást.
Ez az egész olyan megalázó volt, belül némán üvöltött a dühtől. Ugyanakkor a sebeit végre megtisztíthatta a hullák fertőjétől... Esze végül az ösztönei felé emelkedett.
Hunyorogva szemügyre vette saját ruházatát: felsője cafatokban lógott rajta, olyannyira, hogy még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett már pólónak nevezni. Nadrágja (bár szintén tele volt vágásokkal) sokkal jobb állapotban volt, hála annak, hogy elnyűhetetlen bőrből készült. Először a felsőjének esett neki, hiszen arra kellett kevesebb erőt pazarolnia. A gyenge anyag szinte magától lemállott. A nadrággal már egy kicsit több baja volt, mivel a vágások mentén még el kellett szaggatnia ahhoz, hogy le tudja venni, a bőr pedig nehezen engedett. Végül minden rongyot átadott a katonáknak, és ő is, mint minden más rab, ott állt anyaszült mesztelenül. Így, ha lehet, még rondább és szánnivalóbb látványt nyújtott, mint előtte - ugyanakkor előtűntek az eddig eltakart szálkás izmok is.
Mire végzett, a karjai is remegni kezdtek. A kínzás nyomait és a teremben uralkodó hideget játszi könnyedséggel bírta - ez a több napi éhezés azonban már-már kikezdte. Egyre nehezebben lélegzett, miközben végignézte, mint kattan be a biztonságizár a katonák után. Egyedül maradtak a teremben.
A hirtelen beállt csödet a beszivárgó gáz sajátos sziszegése törte meg. Llava higgadtan, mozdulatlanul vette tudomásul, hogy a tüdeje és a szeme is égni kezd, a fejébe fájdalom hasít, és szédül. Utóbbi nem is volt olyan új. Így, míg mások pánikolva iszkoltak a kijárat felé, ő csak állt egyhelyben, és érdeklőde figyelte az újabb kellemetlen fájdalmak érkeztét. Sőt, tulajdonképpen már nem is voltak olyan kellemetlenek. Eggyel több, vagy kevesebb, neki oly mindegy volt. Míg teste minden erejével egyensúlyozott, és lábai az állvamaradásért kűzdöttek, tompán csillogó, bevörösödött szemeivel a kiáltozó tömeget figyelte. Elég mulatságos látványt nyújtottak, főleg úgy, hogy csak sápítozó, össze-vissza rángatózó foltoknak tűntek.
Aztán a folytogató fehér gáz után felülről érkezett a következő "áldás", valamiféle sárgás folyadék képében. Llavának fogalma sem volt róla, hogy miféle anyagokkal traktálhatják őket, de abban biztos volt, hogy a szerek nem lehetnek halálosak, hiszen akkor minek vesződtek volna velük annyit? És a folyadék végre elkezdte lemosni róla a rászáradt vért. Bár veszettül csípte a sebeit, és elzsibbasztotta az égésnyomok és vágások területét, Llava tűrte a megpróbáltatást. Csak állt a "fürdőben", fejét hátracsapva, már-már élvezve a fájdalmat az egész testében. Ettől egészen magához tért a kábulatból, ami eddig fokozatosan bekebelezte.
Mikor visszaemelte a fejét és résnyire kinyitotta a szemeit, száján hatalmas vigyor terült szét, majd halkan nevetni kezdett. Végre lemossa a rászáradt mocskot, és a fájdalommal új erőre kap!
|
|
|
Post by Den Dastar on Dec 4, 2007 16:12:24 GMT 1
Dastar lehorgasztott fejjel haladt a többi fogoly között,így esélye sem volt észrevenni a közben háta mögé ért Jack T. Tenrekeket. Az erőltetett menet hatására lábai kezdtek elfáradni,ráadásul a bilincsek miatt sem tudott rendesen lépkedni. Ám ennek ellenére igyekezett tartani a tempót... Mígnem megálltak egy biztonsági ajtó előtt.
Den csak ekkor nézett fel,bár az előtte tolongó rabok miatt,nem látott rá a biztonsági ajtón túli helységre.
A sor innentől kezdve az előbbi erőltetett menethez képest lassan,de biztosan megindult,és ez a tempó már az ex ezredesnek is sokkalta kényelmesebb volt.
Mikor átlépte volna az „küszöböt”,a százados felemelte a kezét,és miközben beszélt,végigmérte Dastar ruházatát. Ez után Jackre mutatott. Den jóformán Rika halála óta most nézett először hátra,de ezúttal nem bánta meg. Mert akit látott,az nem más volt mint Jack T. Tenrek.
Miután a százados parancsot adott a fertőtlenítést követően a Jedikkel való elszeparálásukra,Dastarban egy pillanatra feléledt a remény...
„-Na látod...Végre van egy kis szerencsénk is! Talán már ezzel is közelebb kerültünk Rika halálának megbosszulásához..! Ha valakikkel van erre esély,hát azok a Jedik lesznek.”-Gondolta magában. Aztán,hogy ebben a gondolatmenetben van-e igazság,azt majd eldönti az idő. Minden esetre már ez is valami.”-Ha csak nem szigorított őrzést jelent...”-Tette hozzá előbbi gondolatához.
A rohamosztagos taszajtott rajta egyet,aminek a következtében Den Dastar közelebbről is megismerkedett a fertőtlenítő „padlózatával”. Nagy nehezen feltápászkodott,majd egy halk káromkodás kíséretében elkezdte lehámozni magáról az egyenruhája maradékát. A felső részt viszonylag könnyen lehalászta magáról,hiszen azt már csak az erő tartotta össze. Ám a nadrágja jóformán még egyben volt. Szerencséjére a cérna,amellyel össze varrták nem az erősebbik fajtából volt,így a varrás mentén ezt sem volt nehéz levenni. Annyira. Miután végzett, szakadt ruhái egy zsákba kerültek.
Már maga a hely is elég félelmetes volt,de a hideg csak tetézte ezt a dolgot. Ám Dastart keményebb fából faragták,és inkább nem is figyelt oda ezekre a tényezőkre. Már épp odalépett volna Jack mellé,amikor felfigyelt a világítótestek mellett elhelyezkedő fura csövekre. Élt a gyanúperrel hogy nem sima vízzel fogják őket megfüröszteni,és a 2 méteres vuki nem a leesett a szappan trükkel fog próbálkozni... „Ehh.”-Gondolta Den.-”nem tetszik ez nekem...”
Csakugyan nem tetszett,ugyanis pillanatokon belül fullasztó gáz kezdett el betódulni a terembe. Dastar pillanatokon belül szédülni kezdett,és amikor levegőt akart venni,erős égető érzést érzett a tüdejében. Szemei is könnyeztek,és a feje is belefájdult... De ő tűrte.
Tűrte,mert sok rabbal ellentétben ő biztos volt abban,hogy hamarosan vége lesz ennek. Hiszen hallotta... „…tegyék külön, ha végeztek a fertőtlenítéssel… ”
A sárgás lötty,meg az alacsony férfi összeesése már csak szezámmag volt a képzeletbeli hamburgeren... Ám most már nem lehetett mit tenni. Dastar az egyik falnak támasztotta a hátát,és megpróbált nem tudomást venni az égető fájdalomról,mely már szinte az egész testét átjárta. Persze ez nem vezetett semmilyen eredményre,de egy próbát azért még megért...
|
|