XX. Fejezet: Kapcsolatfelvétel, mely nem volt zökkenőmentes Nar Shaddaa - Corelliai SzektorKogo a Corelliai szektorban, egy helyi viszonylatban átlagos méretű épület tetején, az azon kialakított platformon tette le a Tűzmadarat. Magunkhoz vettük mindazon felszerelési tárgyainkat, amiknek előreláthatóan hasznát vehetjük a Csempészek Holdján, aztán elhagytuk a FireSpray osztályú hajó fedélzetét. A platformon egy quarren állt, s amint megpillantott minket, nem túl udvarias módon tudatta velünk, hogy másik leszállóhelyet kellene keresnünk. Vess közelebb állt hozzá. Nem hallottam, mint mondott, de minden bizonnyal ellenállhatatlan ajánlattal rukkolt elő, ugyanis amint a főhadnagy átadott neki egy creditchipet készségesen vállalta a Tűzmadár őrzését. Immár semmi akadálya sem volt, hogy megkeressük az összekötő feladatot ellátó ügynököt, akinek kilétéről csak halovány sejtéseink voltak.
A platformot elhagyva felfedezőútra indultuk. Összességében elmondható, hogy Nar Shaddaa lenyűgöző hely. Gyalogszerrel a közlekedés roppant nehézkes. Szűk járdákon, rámpaszerű szinte végeláthatatlan mélységek felett átívelő, korlát nélküli hidacskákon, vagy ha a táv két épület között csupán néhány méter, akkor rámpákon haladhattunk tovább. Néha rengeteget kell sétálni ahhoz, hogy az utca egyik oldaláról átjuthassunk a szemköztire. A kettő között ugyanis ott van néha a sok tíz méteres szakadék, amelyben a siklóközlekedés is bonyolódik. Összességében Nar Shaddaa egy figyelemreméltó, de egyúttal labirintusszerű városhold.
Hosszas, természetesnek tetsző, de különös óvatossággal és gyakori hátrapillantásokkal végrehajtott sétánk egy közlekedési csomópont mellett felépült, vagy épp kialakított, ezeknél az ódon épületeknél nehéz megmondani, nagyobb szabású kantin cégérén akadt meg a szemünk. Ha jól emlékszem Giorend volt a kantin neve. Vessel egyetértésben úgy döntöttünk, megér egy próbát.
Giorend kantinA kantinban meglehetősen gyenge volt a megvilágítás, így az ajtón belépve néhány pillantomba beletelt, míg sikerült hozzászoknom a fényviszonyokhoz. Vess a fényerősítő segítsége révén nem küszködött ilyen problémákkal. A kommandósok és a spéci kütyüik. A bár nem lopta be magát a szívembe. Így visszagondolva is elfog az undor. Bódító, szúrós kellemetlen szagok a sötétséghez közelálló félhomály. Nem épp kedvező körülmények az én különlegesen kifinomult érzékszerveimnek.
Miközben Vess egy megfelelő helyen lévő boxot után kémlelődött én a szemeimet meresztve nézelődtem. Cutter főparancsnoktól megkaptuk az egyik itteni hírszerzőtiszt személyleírását. Egy a megadott paraméterekkel egyező kinézetű férfit kerestem, de nem láttam. Kogo főhadnagy néhány pillanatnyi, legfeljebb egy percnyi szemlélődés után talált egy épp nekünk való boxot. A bejárathoz képest jobb oldalt, csaknem a terem végében volt. Odamentünk és helyet foglaltunk. Nekem jutott az ajtónak háttal ülés kiváltsága, de ez így is volt rendjén. Vessnek megvolt a felszerelése ahhoz, hogy mindent lásson így ez a megoldás volt a praktikusabb.
Alighogy helyet foglaltunk máris egy pincérdroid gördült az asztalunk mellé, hogy felvegye a rendelésünket. Mind a ketten rendeltünk magunknak egy-egy pohár italt. Míg az italunk érkezésére vártunk, Kogo kiszúrt egy alakot, aki magányosan ült egy asztalnál. Illett rá a kapott leírás. Ráadásul ő is épp minket fixírozott. A főhadnagy úgy döntött egy gesztus jellegű mégis a keresett személy számára félreérthetetlen célzást tesz: a söntéspult felé igyekvő droid után szólt és a férfinak is rendelt egy italt.
Néhány perccel később, mikor a droid visszatért és meghozta az italainkat, majd tovagurult és átadta a küldeményünket a címzettnek. Nem fordultam, hátra nehogy túlzottan gyanús legyen a mi kis üzenetváltásunk azok számára, akik esetleg minket akarnak beazonosítani, így szinte teljesen váratlanul ért, hogy a férfi ott termett mellettünk, kezében az italával.
Üdvözölt, minket, majd miután helyet foglalt mellettem, bemutatkozott. Felix volt a neve. Rövid köntörfalazásnak vagy akár méregetésnek is beillő óvatos informálódás után mind ő, mind mi megbizonyosodtunk arról, hogy azok vagyunk, akiket a másik fél vár. Ezt követően Felix javasolta, hogy egy nyugodtabb helyen folytassuk a csevegést. Azt javasolta, hogy előbb ő, majd mi is hagyjuk el a kantint, s odakint majd találkozunk. Ezzel egyet is értettünk, tekintve, hogy, mind Kogo és én is észrevettem a terem közepe táján két grant, akik valamilyen furcsa okból rajtunk legeltették szemeiket. Ehhez persze jó szolgálatot tett az a, tarkóbizsergésem, amely mint egyfajta kiegészítése a hatodik érzékemnek tudatja velem, ha figyelnek. A főhadnagy elmondta, hogy nem ők voltak az egyetlenek, akiknek felkeltettük a kíváncsiságát, de a többi négy, időközben már tovatűnt. A többiekre nekem a saját helyzetemből nem volt rálátásom, de Vess elmondta, hogy két nikto és két weequay voltak.
Felix időközben felhajtotta az italát, majd elindult kifelé. Gond nélkül kijutott. A látszat kedvéért rendeltem még egy italt, hogy a majdani távozásunk ne legyen túl gyanús. Miközben az italomra vártam felvetettem annak a lehetőségét, hogy a hírszerző mennyire van velünk, vagy esetleg ellenünk. Na igen, néha kissé paranoid szerű szintre emelkedik az óvatosságom és a gyanakvásom. Kogo nem tudott mit mondani ezzel kapcsolatba, de ő sem zárta ki a lehetőségét, hogy Felix barátunk esetleg nem is annyira a barátunk. A rossz előérzetem és a tarkóm bizsergés is ezt támasztotta alá.
Míg megérkezett az italom, a főhadnagy egy pillanatra sem hagyta abba a csehó belsőterének fürkészését. Én a feltűnést kerülve, látszólag a második italomat hozó pincérdroidot kerestem a tekintetemmel, de a szemem sarkából a két grant figyeltem majd amint meghozta a mechanikus felszolgáló, jobb híján nyugodtnak tetsző módon kortyolgattam az italom. Nyugalmamnak Vess vetett véget. Észrevette, hogy előbb az egyik, majd a másik gran is távozik, ám nem sokkal ezt követően, az egyik alak a négy korábban kámforrá vált közül visszatért és, miután leült a korábbi boxában egy kommunikátort vett elő és beszélni kezdett. Felhajtottam az italom maradékát, ledobtam a fogyasztásom ellenértékéül fizetendő creditérméket az asztalra, aztán elindultam kifelé. Kogo előzékenyen előre engedett, de szorosan a nyomomban maradt. Gond nélkül kijutottunk.
Corelliai SzektorAzon feltevésem, hogy már számítottak ránk, megalapozódni látszott. Mindketten megpillantottuk a két Grant, akik az egyik sikátor bejáratánál, a sarkot képező épület mellett állva minket néztek, méghozzá olyan erősen, hogy kezdtem azt hinni, mind a hat szemük, mert hát ketten együtt épp annyival rendelkeznek, kiugranak a helyükről. Kogo új tárat illesztett be a sugárkarabélyába. Tovább folytatva a szemlélődést, észrevettük Felixet. A tér átellenes oldalán egy másik sikátornál állt, majd amint észrevette, hogy megpillantottuk, elindult befelé, a sikátor sötétjében. Határozottan csapdának nézett ki az egész. Vess értetlenkedve szóvá is tette, hogy nem érti, mit csinál a barátunk. Lassan elindultunk feléje. Miközben átszeltük a teret Kogo egy kézi kommunikátort adott nekem, hogy azon keresztül tartsuk a kapcsolatot. Megegyeztünk, hogy kettőnk közül csak az egyik fog bemenni a sikátorba, a másik pedig addig szemmel tartja a túloldalról figyelő graneket, nehogy hátba kapjanak minket. Ez utóbbi szerep ez alkalommal nekem került kiosztásra.
Alighogy megálltam a sikátor előtt és megfordultam, abban a felemelő látványban volt részem, hogy a két gran valamint egy nikto elindultak felénk. Már a tér közepén jártak. Jeleztem Kogonak, hogy nyugodtan menjen tovább. Amint a főhadnagy eltűnt a sikátorban még a tokjában kibiztosítottam a sugárvetőmet és a falnak támaszkodtam. Így utólag visszagondolva talán túl lazára vettem a figurát, de mindenképpen kihívóan akartam tetszelegni előttük. A helyzet olyannyira megihletett, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és egy ismert meglehetősen régi holofilmből való, közismert dallamot kezdtem fütyülni.
Azok hárman lassan közeledtek, de közben egymástól távolodni kezdtek. A nikto volt hozzám legközelebb. Ő képezte a háromszögszerű alakzat középső csúcsát. Amint megálltak előreléptem a faltól. A nikto felemelte a kezét, tiltó, figyelmeztető mozdulatot téve egyik ujjával. Mind a három alak szemében az elszántság tüze lobogott. Kísérletet tettem arra, hogy szavakkal térítsem el őket szándékuktól, de csak az első szó végéig jutottam, aztán felgyorsultak az események. Az egyik a fegyvere után kapott. A lövöldözés elkezdődött, de viszonylag gyorsan véget is ért. Az eredmény az volt, hogy én talpon voltam, ők viszont egy-egy sugárlövedék égette lyukkal a testükön hevertek a kövezeten.
Alighogy eltettem a fegyveremet máris meghallottam Vess hangját a rádióból. Azt mondta, Felix rendben van, aztán megkérdezte, kell e segítség. Megnyugtattam, hogy elintéztem a dolgot, aztán csatlakoztam hozzájuk a sikátorban.
Hamar megegyeztünk, hogy pillanatnyilag a legbiztonságosabb hely, ahova mehetünk, az a Tűzmadár. Felix tudott egy rövidebb utat az épülethez, melynek tetején Vess leszállt a hajójával, így ő ment elöl, mi pedig szorosan a nyomában. Jól kilépve erőteljes gyalogtempóban haladva, hamar odaértünk. Út közben eltöprengtem azon, hogy ha Felix tudta hol szálltunk le, akkor miért épp abban a lebujban várt ránk. Akár egy forgalmasabb utcasarkon is felvehette volna velünk a kapcsolatot, vagy bármilyen más, de vélhetőleg kevésbé veszélyes módon. Egyszóval továbbra sem bíztam meg benne.
XXI. Fejezet: Ahol a dolgok szó szerint a képünk berobbantakA Tűzmadár fedélzetére lépve fellélegeztem, hisz teljes biztonságban voltunk és folytathattuk a kétszer megkezdett és mindkétszer megszakadt beszélgetést. Kezdésnek a hírszerző tiszt immár teljes nevét is elárulta: Felix Lightair. Elmondta, hogy immár három éve vezeti a Nar Shaddaan tevékenykedő CorSec hírszerző szekciót. Részletesen beszámolt arról, hogy a megölt ügynököt, Hank Callairt milyen körülmények között találták meg, s hogy milyen nyomok vezetnek a Shaich Heassin nevezetű csempészhez. Kogoval egyetértésben kilátásba helyeztük, hogy meglátogatjuk a csempészvezér egyik nagyobb épületét, amely a gyilkosság helyszínéül szolgálhatott, és esetlegesen fűszerelosztó és tároló szerepet tölthet be és alaposan szétnézünk ott.
Felix nem repesett az ötlettől. Ellenérvei között a Heassin nagyszámú zsoldosára figyelmeztetőt emelném ki, mint legmeghatározóbb érvet. Ám ez is kevés volt ahhoz, hogy Vesst és engem eltérítsen szándékunktól, hisz az épületből bármikor útjára indulhat egy újabb fűszerszállítmány, akár épp Corellia felé. Természetesen ez nagyon nem volt ínyünkre. A tervünk az volt, hogy mindenképp odamegyünk körülszimatolni, és ha esetleg még fűszert is találunk, akkor felrobbantjuk a felhalmozott, berakodásra váró készleteket, sőt ha kivételes szerencse kísér minket, akár Heassint is kézre keríthetjük. Ehhez azonban némi plusz felszerelés kellett.
Látva elszántságunkat, Lightair ügynök tájékoztatott arról, hogy a Corelliai szektorban van egy CorSec menedékhely, ahol hozzájuthatunk az általa és társai által korábban saját szakállukra, de fel nem róható módon felhalmozott, ám nem a legkorszerűbb eszközöket felvonultató arzenálhoz, és más kiegészítő felszerelésekhez. Megállapodtunk arról, hogy odamegyünk a menedékhelyre. Azonban óvatosan kellett eljárnunk, hisz nem kizárt, hogy a Tűzmadár ideiglenes fészkének számító platformig is követhettek minket Heassin vérebei.
Felix javaslatára, Kogo úgy szállt fel, hogy azt a látszatot keltse, elhagytuk Nar Shaddaat, ám, amint a légkör legfelsőbb rétegéig emelkedett, megfordította a hajót és meredek ereszkedésbe kezdett, aztán vadul cikázva a hatalmas épületek között közelített a menedékhely felé. A Tűzmadár lélegzetelállító gyorsasággal és ügyességgel repült. Biztos voltam benne, hogy sikerült magunk mögött hagyni, illetve megtéveszteni azokat, akik esetleg követni próbálnak minket. Nagyjából tíz perc telhetett el a felszállástól számítva, amikor megérkeztünk célunkhoz. A menedékhely tetőzetén kialakított platform az épület belső részébe süllyeszthető volt, mi több a süllyesztést követően felülről zárható volt az egész. Amint a FireSpray 31es repulzorhajtóművei a leszállás végeztével elnémultak, s a leszállótalpak mágneszárai is aktiválódtak a platform leereszkedett velünk.
A helyiség, ahova a mozgatható platform lehozta a Tűzmadarat, egy nagyobb kiterjedésű, raktárszerű helyiségből lett kialakítva. Legalábbis a falak mellett sorakozó nagyobb fémládák erről árulkodtak számomra. Sajnos nem ez volt a teljes igazság, de ne szaladjunk annyira előre.
Lightair ügynök a hajó elhagyása közben kifejtette, hogy a létesítmény lakatlan csupán biztonsági mechanizmusok és őrdroidok őrzik az alsóbb szinteket, melyekhez egy lift vezet lefelé. Ő indult el előre, hogy a lift melletti parancskonzol segítségével deaktiválja a védelmi rendszert. Vess és én néhány lépés távolságból követtük. Bár akkor már teljes bizalmunkat élvezte, hisz a Tűzmadáron elmondottak alapján semmi okunk sem volt tovább gyanakodni rá. Ez a valamilyen okból kifolyólagos távolabb maradásunk, melynek oka talán az én egyik vicces megjegyzésem lehetett végül életmentő apróságnak mutatkozott. Amint Felix beütötte a feloldó kódot egy pokolgép lépett működésbe, amit így utólag visszagondolva, valószínűleg a liftkabinban, vagy a liftkabinban helyezhettek el. Az ajtó egy darabja épp úgy szakadt ki a helyéről a detonációt követően, hogy ha Vess nem ránt el időben, akkor lecsapott volna, mint sofőr a légitaxi kronométerét. A fülem iszonyatosan csengett, de hármunk közül mégis én úsztam meg legjobban. Felixet messzire taszította a robbanás. Vess bal combjába, pedig szilánk fúródott, ami valószínűleg szintén a liftajtóból, vagy a liftkabinból származott.
Amint sikerült talpra állnom, s végeztem a helyzet szemrevételezésével, s láttam mindazt, amiről kicsit fentebb említést tettem, azonnal Lightair ügynökhöz rohantam, próbáltam felmérni az állapotát és megnyugtatni. Súlyos égési sérüléseket szerzett a nem látható, de vélhetőleg szintén bekövetkezett belső sérülések, csonttörések és zúzódások mellé. Elég rossz bőrben volt. Ám nem mondhattam túl sokat, mert egy vörös színű sugárlövedék húzott el a fejem mellett veszélyes közelségben. A csapda második része is működésbe lépett. Reflexszerűen pördültem és vetettem magam oldal irányba és rántottam fegyvert. Többől is, azon fémládák közül, melyek korábba még oly ártalmatlannak tekintettem harci droidok emelkedtek elő. Négyet láttam közülük, de ez nem jelenthette azt, hogy nincs több. Mind azzal voltak elfoglalja, hogy engem szénné pörköljenek. Viszonoztam a tüzet. Első lövésem lekapta az egyiknek a fejét. Gyors és zömében reflexekre és ösztönökre hagyatkozó cselekedetek sorozatának végeztével, én magam fél térdelő helyzetben, kezemben mindkét sugárvetőmmel, a droidok pedig működésképtelen állapotban voltak. Ekkor fordultam hátra, hogy lássam, Vess miként boldogult. Ő akkorra már elintézte a többi droidot.
Ezt követően Kogo felsietett a hajó fedélzetére, én pedig miután meggyőződtem arról, hogy további veszély nem fenyeget minket, visszamentem Felix mellé. Ájultan feküdt, arca még úgy is torzult volt a fájdalomtól. Pulzusa nagyon gyenge volt. Szerencsére alighogy ezeket konstatáltam megérkezett Vess, kezében egy elsősegélykészlettel. Fájdalomcsillapítót adott be Lighairnek, majd egy speciális gyógyászati eszközt helyezett és rögzített a sebesült ügynök mellkasára, mely az életfunkciók fenntartására és viszonylagos stabilizálására volt hivatott. Persze csak ideiglenesen. Míg a főhadnagy a lehetőségeinkhez képest ellátta Felixet én a liftajtót és az aknát vettem szemügyre. Az egész teljesen tropa volt. Nem is tudom mit vártam. Lefelé csak kötéllel juthattunk volna le. Ezen meglátásaimat meg is osztottam Kogoval. Mielőtt mérlegelhettük volna további opcióinkat a műszer Lightair mellkasán figyelmeztető hangjelzéseket kezdett adni. Az állapota kezdett kritikussá válni. Sürgősen orvosi ellátásra volt szüksége, minden perc számított. Bactára volt szükség. Az viszont, hogy honnan szerezzünk bactát, nos az akkor a nap kérdéseinek egyike volt. Szerencsére Felix mikor néhány pillanatara magához tért ájult állapotából tudatni tudta velünk, hogy van egy másik CorSec menedékhely, ahol van bacta tartály. Egy adattábla is volt nála, benne az épület koordinátáival, illetve a biztonsági protokolt feloldó kóddal.
Most már csak azt kellett kitalálnunk, miként vigyük fel a hajóra. Nem túl hosszú keresgélés után az egyik láda fedőlapját, fel tudtuk használni arra, hogy óvatosan Lightair alá csúsztassuk, majd felemeljük vele és a hajóra vigyük. A koordináták tudatában Vess könnyűszerrel megtalálta a helyet. Bár az utazás nem volt hosszabb, mint az előző, számomra egy örökkévalóságnak tűnt. A megérkezést követően a leszállás mechanizmusa az előző menedékhelyhez hasonlatosan működött. Ez alkalommal nem volt robbanószer, vagy váratlanul ránk törő droidok. Amint Kogo ellenőrizte a helyet levittük a Tűzmadár fedélzetéről Felixet, elhelyeztük a bacta tartályban és az orvosi droid gondjaira bíztuk.
A hírszerző tiszt életének megmentését követően Vessel megvitattuk a helyzetet és az esetleges következő lépéseket. Egyértelmű volt, hogy azt a csapdát, mely az előző rejtekhelyen várt minket, belsős segédlet nélkül lehetetlen felállítani. Szóval tégla volt a hírszerzés Nar Shaddaan működő csoportjában. A megválaszolandó kérdések, mint életem során oly gyakran, most is kezdtek jelentékeny halmot képezni. Nem tehettünk mást neki kellett állnunk annak, amiért az előzetes tervek szerint a Csempészek holdjára jöttünk: nyomozni. A feladat igen egyszerűnek tűnt. Megtalálni az árulót, aki vélhetőleg kapcsolatban áll Heassinnel. Aztán szóra bírni, míg el nem vezet minket a fő bűnöshöz. Ezt pedig az elején kellett kezdeni. Első lépésként Felix ruházatának átkutatásával és a helyi, azaz a menedékhelyen lévő számítógépek adatállományainak áttekintésével.