Utapau (A Birodalom Pereme-szektor)

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Bax Bartin//

Tuon megnyugodva fogadta a lepi válaszát, mely eloszlatta a néhány pillanattal korábban támadt gyanakvását. Bólintott, majd tekintetével a platformról evezető hídon túli teraszt szemlélte. Még a helyi nyelven sem látott semmiféle feliratot sehol, nem hogy a galaktikus közös nyelven. Miközben a szemeit meresztette, elengedte a füle mellett a Tapsifüles kapitányának és az első tisztjének rövid ám lényeges szóváltása.

A trió lassan átsétált a szintet szegélyező teraszra, majd a lepi vezetésével elindultak valamiféle útbaigazítás után nézni. Miközben tekintetüket szaporán járatva szemlélődtek információs terminálok, vagy bármiféle egyéb tájékoztató lehetőség után kutatva elvegyültek, az őslakosok és a náluknál jóval kisebb számú, más fajokhoz tartozó egyedek forgatagában. Az útjuk külvilági és helyi kereskedők, különféle ismeretlen zöldségeket, gyümölcsöket, ételeket, ruházati és más portékáikat kínáló árusok bazársora mellett vezetett el.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

Baxot ugyan nyugtalanította az, amit a wookie közölt vele, de ennek nem adta jelét. Mindenesetre megkérte a szőrös non-humánt, hogy továbbra is tartsa nyitva a szemét, ő meg majd a fülét a hegyezi. A csöndes megállapodás után az apró csapat felkerekedett, hogy valamiféle útbaigazítás után nézzen. Szerencséjükre nem kellett sokat caplatni, amikor elértek egy afféle piactérhez, ahol nem csak a bolygó őslakosai, de -igaz kisebb számban- más fajok egyedei is kereskedést folytattak. A lepi kapitány szakszerűen és gondosan vizsgálgatta a portékákat, igazi minőségi répa után kutatva. Mikor vége megtalálta, vásárolt is belőle néhány napra elegendő mennyiséget. Miután kifizette az árat, még huszonöt kreditet nyomott az illető markába a következő kérdéssel:

- És mondja csak, nem tud a közelben egy kantinféleséget, vagy valami holoterminált?

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Bax Bartin//

Az árus, aki mint kiderült, kicsit hibásan beszélte a galaktikus közöst, meglepetten szemlélte a markába hullott többletcrediteket, majd az értük cserébe megválaszolandó kérdést meghallva előbb eltette a pénzt, majd néhány pillanatig szótlanul állt. Valószínűleg a hallottak lefordításával bajlódott, majd végül bal kezével a sétálóutca túlsó vége felé mutatva így szólt.

- Lenni kis utca, balra menni, közepe fele ott korcsma találni. - Magyarázta, közben másik kezével is segítve a megértést, és aztán már fordult is a következő vásárlója felé.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

- Köszönöm - vetette oda a lepi az idegennek, aki már nem is figyelt rá.

Bax biccentett a két társa felé, aztán elindultak a kocsma felé. Végighaladtak a sétálóutcán, aztán befordultak balra és haladtak tovább, amíg céljukhoz nem érkeztek. A Tapsifüles kapitányának első dolga az volt, hogy asztalt foglalt maguknak -lehetőleg jó rálátással a helyiség többi részére- aztán rendelt magának egy pohár répalevelet, vagy vizet ha az épp nem volt, a wookie valami emlős állat tejét, Perth pedig a maga ízlése szerint. Bartin fel akarta mérni a terepet, mielőtt még akcióba lendül.

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Bax Bartin//

A kantin, melynek nevét - Táncoló Homok - a bejárat feletti festett íves táblán, a helyi nyelven túl a Galaktikus Közös kopott betűi is hirdették, sokban hasonlított a lepi és vuki társa által látott sok-sok peremvidéki ivóhoz. A gyenge, mennyezetről lógó alacsony teljesítményű világítótestek alig biztosítottak több fényt, mint amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a kedves vendég megtalálja a söntést, az asztalát, s az italával a száját. A bizonytalan eredetű gőzölgő, párolgó italok és - a meglehetősen magas belső hőmérséklet miatt - a különféle fajú lények testkipárolgásainak keveredő szagmintáira a bűzös is csupán jóindulatú jelző volt.

Perth már az ajtóban egy zsebkendőt szorított az orra elé, bízva abban, hogy így elviselhetőbb a bár levegője, de mire a lepi nyomában a kiválasztott asztalhoz ért, rá kellett döbbennie, próbálkozása hasztalan. Eltette a zsebkendőt, s helyet foglalt a neki jutott, bejáratnak és a söntésnek is részben háttal lévő székre. A lepi és a vuki a fal felöli két széket szemelték ki maguknak mert azoknak a helyéről viszonylag jól belátható volt a kantin majdnem sötét belső tere, beleértve a bejáratot és a söntés egy részét is. Mikor az italrendelés sora reá került, valami kevésbé erős, és minimális alkoholtartalmú italt kért.

Míg az italukra vártak, a férfi a Tapsifüles kapitányának fizimiskáját szemlélte, de nem tudott kiigazodni a lepi arcvonásain. A vukién pedig meg sem próbált. Az viszont még az a tapasztalatlan szemei előtt is nyilvánvaló volt, hogy a két kalandor tekintetei az ő háta mögötti területet vizslatják. Ez szemlátomást feszéjezni kezdte, ugyanis izgett-mozgott, fészkelődött a székén.

Alighogy kihozták az italokat, a vuki pillantása megakadt egy férfin, akiben felismerni vélte azon csoport tagját, akik még a leszállóplatform mellett elhaladtukban fixírozták őket. A férfi sanda pillantásokkal méregette a triót.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

- Nyugi öcskös, egyelőre csak felmérjük a terepet - mondta Bax csöndesen ugyan, de azért hallhatóan.

Nem akarta, hogy valaki aki éppen őket fürkészi észrevegye, hogy olyan folyik a diskurzus, amiről illetéktelen füleknek nem kell értesülniük. Miután a wookie kiszúrta a pacákot, aki őket fixírozta. A szőrös behemót tekintete egy pillanatig elidőzött a fickón, gyanús lett volna azonnal másfelé nézni, aztán felmérte a hely többi kuncsaftját. Persze ezalatt a lábával finoman megbökte a Tapsifüles kapitányát, amit Perth elhelyezkedésének köszönhetően nem láthatott a gyanús egyén. Bartinnak a szeme sem rebbent, unottan szürcsölte italát, mintha mi sem történt volna.

Egyelőre nem akart kezdeményezni, inkább tovább járatta a szemét, hogy valaki olyanra leljen, akiből ki tud húzni némi számukra hasznos információt. Walbar természetesen feszülten figyelt, és ha az ismeretlen támadólag lépett fel, úgy nem habozott menteni a csapat életét.

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Bax Bartin//

A férfi, az ivó egyik középső asztalánál ült, és a néhány percnyi szúrós tekintetű méregetés után, amellyel a triót stírölte, visszafordult a saját asztaltársasága felé, mely e pillanatban egy másik emberből, egy nyurga zabrakiból és egy zömök rodiaiból állt. Néhány pillanattal később, egy idősebb ember foglalt még helyet, szemben, a gyanús szemlélődővel. A csoport tagjai már-már feltűnően összedugták a fejüket, mintha tanakodtak volna. Szemlátomást a korábbi vizslató szempár gazdája sem méltatta tovább figyelmére a lepit, s társait.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

Bax a szeme sarkából figyelemmel követte az eseményeket és úgy döntött, hogy itt az ideje beleavatkoznia. Lábával finoman megbökte Walbart, aki értette a célzást és minden idegszálával koncentrált a kialakult szituációra. Felállt:

- Mindjárt jövök srácok - mondta Perthnek és a társának.

Az embert nem akarta magával vinni, mert az új jövevény túl közel volt a gyanús bandához és volt annyira zöldfülű, hogy minden valószínűséggel kikotyogott volna valami nagyon fontos információt, minden jószándéka ellenére. A lepi odalépett az idős férfi mellé:

- Adjon az Uralkodó jónapot öregapám. Leülhetek ide egy kicsit? - kérdezte mosolyogva, a tőle megszokott állandó jókedv túláradásával és megfogta az egyik szék támláját, de még nem foglalt helyet

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Bax Bartin//

Az ötfős asztaltársaság tagjai elkerekedett szemmel méregették a hosszúfülű hórihorgas, de mégis véznának tetsző lényt, amely volt oly bátor, s megzavarta őket a társalgásukban. A rodiai arcáról nem lehetett érzelmeket leolvasni, de a fiatalabbik férfi és a zabraki képéről lerítt, hogy nem örvendenek a jövevénynek. Mielőtt még valamelyikük tettekben fejezte volna ki véleményét, az idősebb férfi határozott vonásai megenyhültek, s leintette a mellette ülő hármast.

- Nem adott nekem semmit az Uralkodó, nem hogy jó napot. - Kezdte gúnyosan, majd hozzátette. – Neked viszont füles, adnod kell ahhoz, hogy rabolhasd az időmet. – Kaján vigyor kíséretében bal kezének vastag mutató ujjával a mellette lévő üres szék felé bökött, amely történetesen épp a rodiaiéval volt szemben. - Ha neked ez így megfelel, akkor tedd le magad. – Invitálta. Az asztalnál ülő négy másik, nem adta jelét annak, hogy meglepődtek volna az öregember szavain és invitálásán, fagyos pillantásaik azonban nyílt fenyegetéssel értek fel.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

- Amennyiben eme jókedélyű társaság nem bánja, én bizony helyet foglalok - replikázott a gúnyra a lepi, aztán el is foglalta a számára felkínált helyet.

Tisztában volt a helyzet komolyságával és veszélyességével, viszont azzal is, hogy még a legelvetemültebb haramiák is tartották magukat néhány kimondatlan szabályhoz. Amíg Bartin nem szegte meg ezeket nyíltan, addig viszonylagos biztonságban volt a testi éppsége. Egy ródiaival szemben ültették le, nem sok esélye lett volna ha nyílt konfliktusra kerül a sor és ezt az asztalnál ülő többi lény is pontosan tudta.

- Mérhetetlenül sajnálom, hogy csak így megzavartam a társaságukat - kezdte rázúdítani ömlesztett mondandóját a férfire, aki a legmegértőbbnek bizonyult a helyiségben - de egy szent küldetésen vagyok. Az a megtiszteltetés ért, hogy a Szent Répa nyomába eredhettem! Az egész úgy három hónappal ezelőtt kezdődött, amikor megláttam álmomban először a Szent Répát! Pár éjszakával később ezt a bolygó véltem felfedezni, úgyhogy ide is jöttem. Az úton megint álmodtam, ezúttal Önt láttam, amint elvezetett engem a Szent Répa egy és igaz útjához, hogy boldogságot vihessek a népem körébe! Ahol a Nagy Ugró, vagy Félfüles elbukott, ott én diadalt arathatok! - mesélte teljesen átszellemült pofával és hanggal, ami bárkit meggyőzőtt volna arról, hogy egy vallási fanatistával vagy elmebeteggel van dolga.

Persze Bartin nem volt teljesen hülye, a Nagy Ugró vagy Félfüles valódi történelmi személyek voltak, igazi előbbi a Szent Répa kutatása során belerepült egy vörös törpébe, Félfüles pedig többet is veszített bal fülénél azok alatt az évek alatt, amíg hírnévre vadászott. A Szent Répa központi szerepet töltött be a lepi kultúrában és egyesek úgy vélték, hogy egy napon a Kiválasztott elhozza nekik, onnantól kezdve pedig beköszönt egy békés szebb korszak.

Ha véletlenül valaki ismerte volna az asztalnál a lepi mitológiát vagy kultúrát, úgy az nem tudta volna ezen a ponton lebuktatni Baxot. A lepi meg mert volna esküdni a fülére, hogy ez a díszes társaság ugyanazért van itt, amiért ők, Utapau nem volt az a kifejezetten gyakran látogatott turista paradicsom. Miután végzett a mondandójával kíváncsian pislogott a férfire, hogy hogyan reagált. Sejtette, hogy elég dörzsölt volt az ürge ahhoz, hogy átlásson a mesén, de ki tudja mik voltak az indítékai és miket tudhatott meg tőle. Még a legtapasztaltabb alakok is képesek voltak fontos morzsákat elhinteni akaratlanul is.

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Bax Bartin//

Az asztalnál ülők azon része, akiknek ábrázatáról értelmezhető mimikai vonások olvashatóak le, egyértelműen tudatta a lepivel, hogy az általa elmondottakat a legkevésbé sem érti, másrészt valószínűleg valami olyasmire is gondolhattak, hogy a lepi épp az elmúlt órákban esetleg napokban szabadulhatott valamiféle olyan létesítményből, melynek lakóiról általánosságban, a „beszámítási képességgel nem rendelkező” személyként szoktak megemlékezni. Az elbeszélés folyamán fintorogtak, egymás közötti összepillantásaikból olyasmire is lehetett volna következtetni, hogy bármelyik pillanatban készek lennének felpattanni és a furcsa prédikátori szerepben tetszelgő lepit úgy, ahogy van kihajítani az ivóból, vagy akár lehajítani magáról a szintről is, a víznyelő aljában összegyűlt, az elmúlt évszázadok alatt tóvá vált víztömegbe.

Úgy tűnt az asztaltársaság tagjai közül, csak az idősebb férfi mutat valamiféle érdeklődést Bartin monológja iránt, s csak az ő határozott, nyugalomra intő magatartása tartotta vissza a többit is a lincselésbe torkolló tevékenység kezdeményezésétől.

- Nem érettél meg hosszúfülű. - Szólalt meg végül, rövid krákogást követően, határozott, kissé rekedtes hangján, majd gyorsan hozzátette. - Azt mondtam, fizetned kell, nem pedig esti mesét mondanod. Engem és az itt jelen lévő társulatot a legkevésbé sem érdekelnek a zöldségeid, meg a zagyva vízióid. Mástól kell beszerezned a kívánt fűszeradagodat. - Ezen a ponton az idősebb úriember valamennyi társa rövid ám harsány nevetésben tört ki, aminek vezetőjük torokköszörülése vetett véget. - Ha ez volt minden mondandód, akkor jobb, ha elhordod magad, mielőtt elfogy a türelmem. Úgy látom az övék már elfogyott. - Hangzottak a szigorú szavai, majd metsző tekintetét a lepi átszellemült arcába fúrta.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

Bax továbbra is úgy vigyorgott mintha valamelyik távoli elmegyógyászati intézményéből szökött volna meg és IQ-ját csak a talpának mérete haladta meg. Ahogyan a társaság idősebb tagja elkezdte kiokítani, úgy játszott mesteri mimikai játékot. Minden szónál egyre fancsalibb képet vágott, sőt a végén már fülei is lekonyultak, így pedig egy szerencsétlen eső áztatta házi kedvencnek tűnt. Végül felcsillant a szeme és az övéhez kapott. Persze látta a ródiait, ezért lassan emelte fel a kis bőrtokot ami az övén lógott. Körbeforgatta, hogy mindenki megcsodálhassa:

- Anyukám adta nekem a 14. születésnapomra - mondta büszkén és kinyitotta, aztán elővett belőle ezer kreditet. - Sajnálom, de nincs apróm, remélem nem sokalja az összeget - mondta ártatlanul és reményteljesen nézett a banda vezetőjére, mintha az üdvössége függne tőle; szeme szinte szó szerint csillogott.

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Bax Bartin//

A lepi színészi alakítása nem lopta be magát az asztalnál ülők szívébe, sőt semmilyen empatikus érzést sem csikart ki belőlük, viszont ahogy az övéhez kapott, nem egészen egy tizedmásodperc kérdéssel valamennyijüknek legalább az egyik keze eltűnt az asztal alatt. Kétségtelen, hogy mik után kaptak, ám minden egyes pisztolymarkolatot ragadó kéz megállt, amint gazdáik megbizonyosodhattak róla, hogy az előttük álló, lekonyult fülű, szemlátomást nem túl értelmes lény nem fegyvert, hanem valamiféle erszényt vesz le az övéről.

Ahogy a lepi a pénzt az asztalra, az idősebb férfi elé tette, valamennyi asztalnál ülőből meglepett álmélkodás tört elő. Talán a pénz látványa, avagy az ahhoz kapcsolt mesés elmondás, esetleg a csillogó szempár hatása lett volna. Nem tudni. Minden esetre, az egy pillanatra ellágyult kemény arcvonások talán azt sugallták, hogy a peremvidéki csavargók kezdenének részvétet érezni az agyalágyult idegen iránt. Talán az is megfordulhatott a fejükben, hogy ha valaki szellemi szinten ennyire tompa, az hogyan maradhatott ennyi pénz birtokosaként életben ez idáig.

- Látod, mindjárt ezzel kellett volna kezdened… - Korholta szelíden az asztaltársaság vezetője. Az ábrázata továbbra is közönyös maradt. Baljával pedig összeszedte és gyorsan zsebre tette a credithalmazt. - Ez már elég ahhoz, hogy köztünk ülhess. - Mondta, az asztaltársaságot alkotó kis csoport főnöke.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

Baxnak sem volt igazán ínyére, hogy az életét kockáztatta a hirtelen mozdulattal, de tudta, hogy a társaság vezetője minden valószínűség szerint felfigyelt volna egy ilyen alapvető biztonsági óvintézkedésre. Szerencsére a lepik rendkívül kiismerhetetlen szociális lények voltak, ezért más fajok egyedei nem igazán tudták eldönteni mikor izgul, mikor nyugszik meg.

Miután a vezető kifejezte, hogy Bartin elnyerte a csapat ideiglenes bizalmát, a Tapsifüles kapitánya izgatottan kezdett el mocorogni a székében és tekintetét egyik arcról a másikra szegezte. Lerítt róla, hogy mint egy kisgyerek a születésnapján, úgy várta ki mivel ajándékozza őt meg. Olybá tűnt sosem voltak barátai, most mégis egy egész kis bandát kapott. Tördelte az ujjait, miközben várta, hogy valaki megtörje a csendet.

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Bax Bartin//

A másodpercek kínos lassúsággal peregtek, de az asztaltársaság egyetlen tagja sem szólt. A lepivel szemben ülők hol őrá, hol a vezetőjükre tekintettek. Úgy tűnt mindannyian arra vártak, hogy a főnök, vagy talán a feszülten ficergő jövevény töri meg előbb az asztalra ereszkedett feszült csendet. Bax figyelmét nem kerülte el a cseppet sem lényegtelen tényező. Túlontúl fegyelmezettek voltak. Jóval fegyelmezettebbek annál, mint ami a peremvidéki porfészkek rablóbandáira vagy más, kis bűnszövetségeire jellemző lett volna. Ahogy a másodpercek lassan perccé, majd percekké sűrűsödtek, a lepinek arra is rá kellett döbbennie, hogy az asztaltársaság egyetlen tagja sem fogja megkezdeni a beszélgetést. A bandavezérre tekintve láthatta, hogy az idősebb férfi sztoikus nyugalommal szemléli őt és vár…