Utapau (A Birodalom Pereme-szektor)

[Bax Bartin]

A Szeparisták elveszett kincsei

Bax nem kapott választ a kérdésére, de még ha Perth válaszolt volna, valószínűleg úgysem hallotta volna. Lekötötte minden figyelmét a navigáció igen kényes feladata. A Tapsifüles belépett a bolygó légterébe, majd rögvest a főváros felé vette az irányt. A légi irányítás nem jelentkezett be, ezért a lepi úgy gondolta szabad az út, egyébként sem látott a sajátján kívül más hajót a légtérben, az Utapau forgalma elég gyérnek volt mondható. Bartin egy széles víznyelő felé irányította a teherhajót, aztán a három fős legénység megpillantotta a különböző szinteket. Középen pedig ott voltak a platformok. A kapitány nem is habozott, a hatodik szint egyik megfelelő platformján tette le a gépet. A leszállótalpak kiereszkedtek, majd egyetlen finom huppanással megállították a Tapsifülest.

Bax Bartin kikapcsolta a rendszereket, kivéve a védelmit - senki sehol sem lehet teljes biztonságban- aztán felállt a székéből. Wookie barátja is követte. Magukhoz vették a fegyvereiket, csak a biztonság kedvéért, aztán elhagyták a teherhajót. A rámpát a számítógép felhúzta, aztán aktiválta a védelmi berendezést, a lepi vezetésével pedig az apró kompánia elindult az információért. Elsődlegesen körbe akart nézni a leszállóhelyek környékén hátha találkozik egy szószátyár helyivel, vagy benézni valamiféle ivóhelyre, ahol szintén könnyen oldódik az ember nyelve.

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Vure Desilijic Farus//

A hutt két testőre felgyorsította lépteit, de továbbra is kellő körültekintéssel haladtak lefelé. A morajlás nem folytatódott. Úgy tűnt bármi is történt, az nem a járaton belül, hanem azon kívül játszódhatott le, hisz amennyiben valamiféle nagyobb kődarab indult volna el lefelé a járatban annak közeledését hallaniuk kellene. Persze az is lehetséges, hogy a valami, aminek a morajlását hallották valahol elakadt. Talán épp elzárja a visszautat.

Ahogy haladtak lefelé a kemény döngöltnek tetszőt lassan felváltotta az enyhén nedves és a korábbinál csúszósabb talaj. A falakból és a mennyezetből egyaránt különféle mohának látszó növénykék törtek maguknak utat. Itt-ott még valamiféle penész is volt. A talajon ugyanakkor felismerhető, egymást átfedő talpnyomok rajzolódtak ki. Egyértelműen egynél több személytől eleredő nyomok, de pontos számukat nem lehetett meghatározni. Valakik jártak előttük, méghozzá nem is oly régen.

A vuki füleit még az ő fejlett hallása számára is érthetetlen, alig hallható hangfoszlányok ütötték meg. Akik előttük jártak, s nyomukat hátrahagyták, még mindig itt vannak.

---

//Bax Bartin//

A Tapsifüles fedélzetét elhagyó triót még a platformon, egy magas termetű, majdnem két méter magas, szürkés bőrű, testhezálló fekete színű ruhát viselő, alak fogadta. Bartin a holoneten talált leírások alapján azonnal felismerte a lényt. Egy Pau’ai volt, vagyis a bolygó két őshonos fajából annak, mely az évezredek során a másik felett uralkodó fajjá vált. A lepi fürkésző szemei a távolban megpillantottak néhányat a másik faj, az Utai tagjai közül. Épp valamiféle hatalmas tartályt toltak a platform irányába,

- Üdvözletem külvilágiak! - Szólította meg barátságosan a teherhajó rámpájáról alig lelépett hármast a magas őslakos. Tűhegyes apró fogainak és a mélyen ülő szemeit kiemelő, azokat körülvevő sötét bordó színű, monoklinak is beillő bőrfelületnek a látványa kifejezetten ijesztő hatást gyakoroltak a trió ember tagjára. - Deon Qedon vagyok, a kikötői felügyelőcsoport tagja. Megtudhatom a hajójuk nevét, és a jövetelük okát? - Kérdezte udvarias bemutatkozást követően a pau’i. Szemei előbb a három idegen arcát fürkészték, majd pillantása a lepi és a vuki fegyvereire vándorolt tovább.

[Vure Desilijic Farus]

A Szeparisták elveszett kincsei

A percekkel ezelőtt halott kőömlás nem volt akkora veszélyforrás, mint azt először két testőröm gondolta. Azt hitték, hogy a törmelék a hátuk mögött gurul lefelé, és nincs mit tenni, mint sietősre fogni a dolgot. Félelmük azonban nem igazolódott be, így nyugodtan folytathatták útjukat a vízkürtő mélye felé.
Az járat egyre inkább csúszósabb lett, itt-ott még a moha és egyéb lerakódások is tarkították a falat. A két őr ebből csak arra tudott következtetni, hogy odalent, a legmélyen valószínüleg van víz, és elég közel lehetnek hozzá. Ez a dolog azonban eltörpült az mellett, hogy lábnyomokat pillantottak meg, nem is akármilyeneket, frissen taposott lábnyomokat. Ezek szerint tehát nemrég jártak már itt, és lehet, sőt szinte biztos, hogy ők is a kincset keresik. Néhány lépés megtétele után Gorrthar értelmes lények beszélgetésének morajlására lett figyelmes. Agyán rögtön átfutott, hogy ezek ellenségek lesznek, hisz riválisoknak számítanak. Ő csak egy vuki volt, semmiféle terven nem törte az agyát, de nyelvezetén figyelmeztette zabrak társát a veszélyre.
(- Saiic. Vannak odalent.) - suttogta, ahogy csak bírta, nem szerette volna felhívni magára a figyelmet.
Saiic biccentett egyet, majd élesítette sugárvetőjét, és úgy folytatta az utat a mélybe. Gorrthar ugyanígy tett, sőt bátran Saiic elé állt, hogy ő álljon elöl, ha esetleg ellenséges tűzre kerül sor. A zabrak azonban már azon kezdte el törni a felyét, hogy mit mondjanak, ha majd megkérdezik, hogy kik ők, és mit keresnek itt.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

Baxék rögvest bele is futottak az egyik helyibe. Noha a lepi látott néhány felvételt a Pau’aikról, azért élőben egész ijesztőek voltak. Szerencsére a sok alvilági fuvar megedzette az idegeit és nem mutatta ki a félelmét, ráadásul nem egy szorult helyzetből került ki, ez pedig egyelőre nem tűnt annak. Rögvest barátságos hangon válaszolt:

- Hello hapsikám! Az én nevem Bax Bartin, ez a nagy mamlasz itt mögöttem Walbar - ezzel megveregette a magasra tornyosuló szőrös wookiet. - Ez a fiatalember pedig Perth...izé hogyishínak? - nézett vissza rá kérdően, majd miután kiegészítette a kapitányt az ismét a helyi felé fordult. - Ez a hajó az én drágaságom, a Tapsifüles. Fuvarozó vagyok, most éppen munkanélküli. Összesodort minket hármunkat az élet és most kicsit világot járunk. Azért néztünk el az Önök szépséges bolygójára.

A hosszúfülű lény ezután barátságosan pislogott Deonra és várta, hogy van e további kérdése.

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Vure Desilijic Farus//

A vuki és a nyomában haladó zabraki, a továbbra is lefelé haladtak a sáros, felázott talajon. Ahogy tovább haladtak Gorrthar még mindig nem tudott semmit sem megérteni a távoli a szűk járat falain vélhetőleg enyhe visszhangot is vető hangfoszlányokból. Az útjuk tovább nehezült, a nedves, sáros talajréteget, lassan mély sárgásnak tetsző iszaptenger váltotta fel. Ez a puha, süppedős, ám ragadós talajréteg rátapadt a vuki - aki testsúlyánál fogva bokáig merült el a laza talajban - talpára, és szőrös lábfejére. A zabraki is hasonlóan járt, az ő, lépésről lépésre félig-meddig elmerülő lábbelije is egyre jobban elnehezült az arra rátapadó talajrétegtől. Az útjuk a csigavonalban lefelé vezető járatban, mely immár egyértelműen a víznyelő kürtővel párhuzamosan futott. Mindez arra utalt, hogy az alapvetően löszös, homokos képződményből álló kürtőnek ezen alagútját valamikor víz boríthatta el. A nedves elszíneződött falak is erről árulkodtak.

A nehezebb haladás miatt hosszabbnak tűnő percek, egyre másra teltek, míg végül az egyik fordulót követően a járat kiegyenesedett, s vízszintesen folytatódott tovább. Immár a zabraki is hallhatta a feléjük szűrődő hangfoszlányokat. A beszélgetők faját nem lehetett meghatározni, de az egyértelmű volt, hogy a Galaktikus közös nyelvet használják, bár szavakba időnként twi’lek, vagy hutt nyelvűnek tűnő megnyilvánulások is belekeveredtek. A talaj furcsamód ismét keményedni kezdett. A távolból meleg fuvallatokat lehetet érezni. A távolban, a járat végén, valamiféle erőteljes kékes-fehér fény volt látható.

---

//Bax Bartin//

- Ő.. Tuon… Perth Tuon... Örvendek. - Egészítette ki a kapitányt, saját nevére vonatkozóan a fiatal férfi, midőn visszanyerte lélekjelenlétét.

Deon Qedon arcvonásain nem tükröződött meglepetés, a lepi kapitány szavainak furcsán barátságos hangzása végett. Láthatólag kíváncsian, de ugyanakkor távolságtartóan szemlélte a triót, s hallgatta a magát a hajó tulajdonosának nevező magas idegen szóáradatát. Mindőn Bartin végzett, a Pau’ai kivillantott ijesztő fogazatát, s mély, barátságos hangján ismét megszólította az érkezetteket.

- Szóval, ha jól értem, érkezésük, úgymond, turisztikai jellegű? - Kérdezte. Ahogy a kérdésből is kitűnt a meglepettség, úgy valószínűleg a kikötői felügyelő is tudta, hogy a három idegen valami egészen más, konkrét szándékkal érkezhetett. - Kívánnak esetleg egyéb szolgáltatásokat igénybe venni, mint például üzemanyag utántöltés, főbb rendszerek karbantartása, tisztítás, vagy mindössze a platformot kívánják huzamosabb ideig kibérelni? - Tette fel az újabb kérdést, mintegy jelezvén, hogy az előző válaszára nem is kíváncsi igazából.

[Vure Desilijic Farus]

A Szeparisták elveszett kincsei

Az út egyre nehézkesebb volt, először még csak sár, majd később iszap borította be az egész járatot. Minden lépésnél belesüppedtek a talajba, és jó vastag réteg rá is tapadt a lábszárukra. Egyre nehetebb volt emelni a lábaikat is, de mindkettejüket az ösztönözte, hogy odalent vannak valakik, tehát jó nyomon járnak. Az viszont elkeserítette őket, hogy talán ellenségekkel találkozhatnak odalent, és harcra kerülhet a sor.

A talaj egy idő után vizszintessé vált, a talaj ismét járható lett. Mind a ketten leszedték lábaikről a rá rakódott iszap és sárréteget a fal segítségével, majd egyenesen indultak tovább. A járat végén kékes fehér fény szűrődött be. Nem tudták, hogy mi lehet ott, de abban biztosak voltak, hogy a hangok tulajdonosai ott tartózkodnak. Berogyasztott térdekkel, sugárvető irányzékkal előre közelítették meg a fényt, közben hallgatóztak, hátha megtudják, hogy mit keresnek itt az idegenek.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

Ahogyan a Pau’ai kérdezősködni kezdett, Bax Bartin hirtelen úgy érezte magát, mintha valami holohorrorba csöppent volna és nemsokára egy szűk szobában találja magát megbilincselve, megannyi kínzásra alkalmas hétköznapi mütyür és egy ijesztő helyi társaságában. Őszintén szólva szeretett volna minnél hamarabb kiszabadulni a vendéglátó közeléből, de a rá jellemző bohókás stílussal válaszolt, palástolva balsejtelmét:

- Pontosan, spritiuális megújulás a célunk. Csak a platformot szeretnénk igénybe venni, minden másról gondoskodunk mi. Mennyibe fog fájni? - érdeklődött a lepi és természetesen hajlandó volt fizetni, sőt rá is akart térni mihamarabb, hogy ne legyen túl feltűnő

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Vure Desilijic Farus//

A folyosó vége felé harckészen közelítő bérencek a távoli fény látványa mellett, halknak tűnő, duruzsolás-szerű hangot hallhattak, melynél alig valamivel hangosabban egy emberi hangot is hallani véltek, sőt a beszélő egyes alig-alig érthető szófoszlányai eljutottak a kifinomultabb hallású vuki fülébe.

„Igen, a ge..rátor m.. mi…ig … kapacitással… nem… csapódás … nem … haladtok? … Re..be. el..tézzük.”

A járat barlangon belüli részéből alig tizenöt méter lehetett hátra, s egyre jobban láthatóvá vált a fényesség forrása. Valamiféle erőtér lehetett, s azon túl pedig szürkés színű fémes felület, olyasmi, mint egy hajó burkolata.

---

//Bax Bartin//

- Érten, nos ha jól sejtem, önök is a Galaktikus Birodalom által kibocsátott fizetőeszközt, a Creditet használják. - Jegyezte meg a kikötői felügyelő. - Nálunk nem számít elsődleges fizetőeszköznek, de természetesen elfogadjuk. A platform használati joga, mindössze napi tízkét credit. Őrzés nincs. - Közölte a tarifát Deon Qedon elmosolyodva. Bár az ő faja esetében ez inkább vicsorításnak tűnt, majd hozzátette. - Az esetleges, úgymond kellemetlenségek elkerülése végett, előre kérjük a fizetséget. Mennyi ideig kívánják igénybe venni a platformot? - Kérdezte.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

A lepi csücsörített a szájával, aztán jobbra-balra mozgatta, amely nála a gondolkodás jele volt. Valahogy nem igazán tudta, hogy mégis mennyi időbe fog telni, amíg itt végeznek. Végül, miután végzett a gyors eszmefuttatással válaszolt is:

- Még nem tudhatjuk, hogy a Szent Répa milyen hosszú út elé állított minket, úgyhogy egyelőre kiveszem egy hétre a platformot - felelte és elő is ásta a nyolcvannégy kreditet.

Nem zavarta, hogy nem vállalnak felelősséget a hajójáért, a védelmi berendezés elég jó a kezdő tolvajok ellen, az elszánt profikat pedig legfeljebb rakétavetővel lehetne megállítani, arra pedig nem volt engedélye vagy pénze. A lepi kíváncsian várta, hogy van e még bármilyen elintéznivalójuk, vagy belekezdhetnek a keresésbe.

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Bax Bartin//

A kikötői felügyelő nem tudta mire vélni az idegen különös – valamiféle, talán természetfeletti hatalomra, vagy hasonlóra tett - utalását, de az elővett creditek látványa feledtette vele, hogy rákérdezzen a Szent Répa ki-, avagy mi létére. Kinyújtotta a kezét, átvette az Első Galaktikus Birodalom Császárának képmásával díszített érméket, majd miután nagy gonddal megszámolta, s konstatálta, hogy a rajtuk szereplő értékek összességében pontosan annyit tesznek ki, amennyibe a platform egy heti bérlése kerül, eltette a pénzt, majd egy gyűrött papír fecnit és egy íróeszközt vett elő és tenyerébe fogva gyorsan ráfirkált, majd átnyújtotta a lepinek.

- Parancsoljon, a platform használati díjának kifizetéséről szóló elismervény. Milyen nevet jegyezhetek be a főkönyvbe? Az öné, illetve a hajó neve is tökéletesen megfelel. - Jegyezte meg Deon Qedon.

Perth Tuon, aki a beszélgetést ez idő tájt már kiváltképp unta, s mielőbb hozzáfogott volna a kutakodáshoz, türelmetlenségének óvatos tanújeleként egyik lábáról a másikra nehezedve dülöngélő mozgást végzett, s közben unalmát mérséklendő a szomszédos platformokat, az azokon sürgölődőket, illetve az adott szint innen belátható részét szemlélve nézelődött…

---

//Megjegyzés: Amennyiben Vure egy héten belül nem ír az NJK-ival, úgy azok a következő körben ki lesznek mesélve a kalandból…//

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

- Akkor legyen a büszkeségem Tapsifüles - felelte Bax és várta, hogy megkapja az elismervényt.

A lepi figyelmét nem kerülte el az izgága Perth óvatlan mozdulata és nem igazán örült neki. A wookie láthatóan szintén a környéket pásztázta, ezért nem vette észre, hogy új útitársuk már szívesen beleásná magát a kalandba. Bartin megvárta, amíg a helyi fickó az írással bíbelődik és hosszú jobb fülével tarkón paskolta Tuont. Mivel abban a szervben nem volt csont, ezért se hangos se fájdalmas nem volt. Arra azonban mindenképpen elegendő, hogy a srác észrevegye magát. A lepi szeme sem rebbent, továbbra is a rá jellemző jókedéllyel nézett Deon Qedonra.

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Bax Bartin//

- Köszönöm! Más nem maradt hátra, minthogy kellemes itt tartózkodást kívánjak. Viszont látásra. - Mondta a kikötői felügyelő, miután feljegyezte a hajó nevét, majd megfordult és elindult egy másik platform felé, melyre épp egy újabb szállítóhajó ereszkedett le.

Perth eközben midőn érzékelte a lepi hatalmas, puha fülének legyintését, levette a tekintetét az egyik másik platformon álló teherhajóról és kérdő pillantással fordult a Tapsifüles kapitánya felé, ám a non human fajhoz tartozó lény tekintetéből semmit sem tudott kiolvasni. Majd, midőn Deon Qedon már hallótávolságon kívülre távozott, megszólalt.

- Ezt miért kaptam? – Kérdezte sértődött hangon.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

- Mi köszönjük, a viszont látásra!

A lepi eltette az elismervényt az egyik zsebébe, majd Perth kicsit durcáskodva számon kérte, hogy mi volt az előbbi atyai pofonnak nevezhető kis mozdulat:

- Ha jól látom a türelem nem az erényed, pedig a kalandos élethez igencsak szükség van rá. Egyébként is éppen elég nagy feltűnést keltettünk már, kicsit meg kell húznunk magunkat. Amúgy ha már úgyis körbenéztél, láttál valami érdekeset?

[A Közvetítő]

//A Szeparatisták elveszett kincsei//

//Bax Bartin//

- Nem kapitány, nem láttam semmi érdekeset. - Válaszolt a kérdésre elpirulva a fiatalember. Megértette a lepi szavaiban megbúvó feddést, és kissé elszégyellte magát. - Esetleg meg kellett volna kérdezni attól a kikötői felügyelőtől, hogy hol a legközelebbi kantin, vagy interaktív információs terminál, már ha ezen a bolygón van ilyen, - Vetette fel feszengve, miközben a kapitányról ismét a messzeségbe pillantott. A sürgölődő alacsony illetve magas lényeket, az őslakosokat szemlélte néhány pillanatig, majd ismét a lepire sandított. Arcán látszott, hogy valamit nem ért. - Miért kellene meghúznunk magunkat? Nem csináltunk semmi rosszat, vagy mégis? - Kérdezte s gyanakvón összevonta a szemöldökét.

A Tapsifüles előtt társalgó trió tagjaitól huszonöt-, harmincméternyi távolságra a teraszon, - az egyik távolabbi platform irányából - egy hatfős beszélgető csoport jelent meg. Egy rodiait, és egy devaronit leszámítva valamennyien emberek voltak. Az egyik ember, egy pillanatra megtorpant és végigmérte a háromast, majd társaival együtt továbbhaladt. Baljós, fürkésző pillantásai csak a vuki előtt lepleződtek le.

[Bax Bartin]

A Szeparatisták elveszett kincsei

Perth első pár mondatára nem reagált, utólag már ő is könnyen volt okos és ha nem kellett volna a humánt pesztrálnia, akkor talán eszébe is jutott volna érdeklődni a felügyelőnél. Mindenesetre biztos volt, hogy elég sok alkalmuk lesz még tájékodozni. Körbenézett, aztán a férfire tekintett:

- Nem, nem tettünk semmi rosszat - majd nagyon halkan folytatta. - De amiért itt vagyunk, épp elég bizonyossággal fog emlékezetes maradni.

Míg ők ketten eldumálgattak, addig a wookie szokásához híven figyelte a környéket. Fel is tűnt neki a hat főből álló banda, akik alaposan elütöttek a bolygón valószínűleg békés céllal előforduló átutazók között. Mikor már nem láthatták őket, néhány rövid morgással tudatta a lepivel, hogy mit látott.

- Úgy tűnik máris van konkurencia. Persze lehet, hogy csak véletlen egybeesés - mondta tűnődő hangon. - Mindegy, nyomás!

Ezzel a csapat megindult, valamiféle támpontot keresve. Akár egy embert, akár egy terminált.