Rhen Var (A Birodalom Pereme-szektor)

[Veszély]

Rhen Var

Asztrográfiai jellemzők:
Régió: Külső gyűrű
Rendszer: Tobali rendszer
Napok száma: 1
Holdak száma: 1

Felszíni jellemzők:
Elsődleges tereptípusok:

• Tundra
• Magashegység
• Korábban: félsivatagos, mediterrán éghajlatú

Népesség jellemzői:
Őslakosság: Ismeretlen kihalt faj
Bevándorolt fajok: Humán
Hivatalos nyelv: Galaktikus alapnyelv
Teljes népesség: Elenyésző, főleg Birodalmi őrposztok

"Ez a hely rád emlékeztet, Ulic. Elszigetelt... hideg... és romokban hever."

Nomi Sunrider Ulic Qel-Dromának.

Rhen Var a Külső gyűrűn, a Tion csillaghalmaz közelében helyezkedik el. Az egykor gyönyörű bolygót még valamikor a Galaktikus Köztársaság történelme előtt jég borította el, és lakhatatlanná vált, az így elpusztult ősi civilizáció romjai, és ezredéves Jedi ereklyék azonban még ma is százával pihennek a jég börtönében, érintetlenül.

Történelem:

Rhen Var egykor egy termékeny paradicsombolygó volt, változatos, és kivételesen gazdag növény- és állatvilággal. Több százezer évvel a Klónok Háborúja előtt egy, az atmoszférában bekövetkezett kataklizma során a klíma drasztikusan megváltozott, és a planéta egy halott, jeges gömbbé alakult át. Az egykor végtelen fenyőerdőkkel borított hegyoldalakon azóta már csak a hó fehérsége díszeleg...

B.E 3977-ben, a Nagy Sith Háború után, az egykori Jedi, Ulic Qel-Droma a bolygón lelt menedéket, és itt oktatta Vima Sunrider-t. Élete itt, a havas psuztákon ért véget, de mielőtt végeztek volna vele, sikerrel visszatért a Világos Oldalra.

^{Rhen Var Qel-Droma idején}

A Klónháborúk elején a Köztársaság rövid idő alatt helyőrséget alakított ki a bolygón, de röviddel ezután a szeparatisták nagy erőkkel indítottak támadást a bolygón. Ez volt a Köztársaság egyik legelső veresége. A Jedi Tanács, értesülve a történtekről, Kenobi Jedi Mestert, és tanítványát, Anakint küldték a helyszínre. A 2. rhen var-i csata során Anakin járt Qel-Droma sírjában, ahol a Jedi Erő-szellemétől kulcsfontosságú információkhoz jutott, melyek küldetésük sikerét segítették elő.

^{Qel-Droma sírja
A felvétel a Zéta-1124 jelű klón sisakkameráján át készült, a második rhen var-i csata során}

[Dev Slenn]

Az Ezüst Szárnyak ügyvezető igazgatójának, a megmaradt Jedik egyik mesterének hajója a Viharmadár belépett a Rhen-Var bolygó légkörébe. Dev izgatott volt, de Jediségének köszönhetően hamar úrrá lett ezen az érzésen. Tudta, hogy keresése, kutatása ezen a bolygón célba érhet. Remélte, hogy itt majd rátalál az Ulic Qel-Dromát és családját övező titkokra, melyet annyi helyen, annyi bolygón és rendszerben kutatott. Úgy sejtette, hogy a két padawannak is nagyon jó lehetőségeket, próbákat rejt majd a bolygó. Noha Sieron, Dev mellett már megtapasztalt egyet s mást, Zarolus pedig Bali mellett élhetett át érdekes kalandokat, ez most remek lehetőséget nyújtott mindannyiuknak arra, hogy igazi próbáknak vessék alá testüket, tudatukat és tudásukat. Dev bizakodóan tekintett az előttük álló eseményekre. Számolt persze azzal is, hogy esetleg rossz történik velük, de bízott magában, a tudásában és társaiban. Így együtt hatalmas erejük volt...

[Veszély]

Mikor hajótok leválik az Ezüst Tollról, először tapasztalhatjátok meg saját szemetekkel, mennyire felséges a bolygó, mely a Rhen Var nevet viseli. Innen a magasból olyan, mint egy hatalmas, a semmiben lebegő világító korong, az űr tökéletes ellentéte. Ahogy megközelítitek a légkört, rájöttök, mi okozza szépségét.

A látvány egyszerűen új értelmet ad a "fehér" szónak. A fehér szín ezernyi különböző (!) árnyalatát a jégmezők kékje kontrasztolja. Fantasztikus érzés.

A bolygó lassan betölti a pilótafülke ablakát, majd szemeitek teljesen elvakulnak, ahogy a Viharmadár belemerül a tejfölsűrűségű felhőkbe. Jéggé fagyott esőcseppek koppannak a hajó burkolatán. Az idill szinte hajlamos veletek elfeledtetni azt, hogy miért is jöttetek ide. Szinte...

Húsz perccel később már a végtelen hómezők felett száguldotok. A jéggel és porhóval fedett pusztaságot égbe nyúló hegyek gerince töri meg, talán túlságosan gyakran is, így nehéz megfelelő leszállóhelyet keresni.

A bolygó letapogatása, melyet még odafent végeztetek, bebizonyította, amit eddig is tudtatok: Rhen Var nem volt mindig jéggolyóbis. Elszórva és ritkásan, de ma is megtalálhatók a fejlett civilizációk által emelt épületek... azonban ahhoz túl nagy számban vannak, hogy egyértelműen tudhassátok, melyik az úticélotok.

[Dev Slenn]

A Viharmadár egyenletesen siklott a havas dûnék és hegyormok felett. A ki-ki kandikáló sziklák egyértelmûvé tették, hogy nem lesz könnyû a leszállás, ráadásnak senki nem rendelkezett információval Ulic temetkezési helyének pontos hollétérõl. Dev lejjebb kormányozta a teherhajót. Szinte földközelben repültek.
- Segítenetek kell. Biztos vagyok benne, hogy úticélunk helyszínét átjárja az Erõ. R4 átveszi az irányítás nagy részét, terjesszétek ki csápjaitokat, hátha valamelyikünk megérzi, merre is kell repülnünk? R4... a hajó a tiéd - mondta Dev, majd amikor megérezte, hogy R4 átvette az irányítást és az irányítókar is kiemelkedett a kezébõl, belemerült az Erõbe...

Láthatatlan csápjait kiterjesztette, Erõ lenyomatokat keresett, valami erõset, valami mást. Úgy érezte, hogy ha megtalálja az érzést, megtalálja majd a leszállási zónát is. Ahogy repültek elég sok helyrõl érzett dolgokat, nem tudta vajon megtalálja-e amit keresett. Persze muszáj volt... Ki volt éhezve a tudásra, szomjazott a megismerésre, amit Ulic temetkezési helyébõl meríthetett. Ráadásnak reménykedett benne, hogy további tudás birtokosa lesz, ha megtalálja, amit keres.

[Sieron Hemden]

A Viharmadáron

A Toll elhagyását követõen Sieron csendesen méregette az elõttük húzódó, hatalmas, hófehér, helyenként kékes tónusokkal tarkított golyóbist. Azon merengett, vajon megtalálják-e, amiért tulajdonképpen útnak indultak, Ulic temetkezési helyét. Hatalmas helyet kellett átkutatniuk azért, hogy mestere meglelje múltját, vagy legalább annak egy apró töredékét…tény, hogy az Erõ, mint hûtlen társ a segítségükre volt, körbeölelte õket…átitatta minden mozdulatukat…mégis, valahogy olyan érzései támadtak, nem fog minden zökkenõmentesen menni. Egy teljesen fagyott, és talán lakatlan bolygó…sejtelmes múlttal maga mögött…

Egyenlõre nem szeretett volna társalgásba bonyolódni a többiekkel, így hátát belefúrva a másodpilóta ülésébe kényelmesedett el, miközben kezével végigsimította körszakállát. A biztosító hevederek bekötése váratott magára, tudta, azzal ráér akkor, amikor a légkört megközelítik. Ott lesz rázós az út, addig nyugalomban lehet. Kihasználva hát az idõt hunyta le szemeit, és szippantott mélyet a pilótafülke kellemes illatokkal szegett levegõjébõl. Kifújva azt adta át magát az élõ Erõ rezdüléseinek…karjait a mellkasán összefonva vált még csendesebbé, ha lehet ezt mondani, mint eleddig volt. Meditált…készült az útra…készült arra, ami odalent vár rájuk, noha tudta, az ismeretlenre felkészülni nehéz…

…

A fiatal padawan szemei a gép fedélzeti computere általi elsõ hangosabb hanghatásra pattantak fel, amely azt hivatott jelezni, nemsokára elérik a légkört. Egy pillanatra elõre merengvén figyelte az immáron teljes panorámát beterítõ bolygó sziluettjeit…csodálatos látványt keltett…annyira nyugtató volt a kontrasztok hatása, a „színek” játéka. Halovány mosollyal nyugtázta, hogy a felszín már nem lesz ennyire barátságos…tekintetét oldalra szegezvén mérte végig Mesterét, majd kezeivel megragadva a hevedereket kezdte becsatolni magát. Halk kattanások neszezték meg a fülke gépi zajának pityegését, melyeket követõen Sieron rámarkolt a szíjazásra, és megrántotta azt, mintegy ellenõrizvén, minden rendben van-e. Minthogy az erõsen tartott, így szemrevételezte azokat, aztán ismét a dúracél üvegekre tekintett.
- Megtaláljuk amiért jöttünk mester!
Bíztató szavak…de nem csak azért, hogy Dev érezze, a tanítványa tényleg mindenben mellette áll…hanem azért is, hogy jelezze Õ valóban bízik abban, itt ma megtalálják azt, amiért ennyit utaztak. Nem lehetett másképp, meg kellett történnie.

Ahogyan a gép elérte a légkört, lassan rázni kezdett…a padawan már rengeteg leszálláson volt túl, hol Mestere vitte a gépet, hol pedig Õ…ez már nem volt újdonság a számára. Mégis, mindegyik bolygóra ereszkedés egy külön élményt nyújtott. Az a színjáték, a vöröses, sárgás lángok, amelyek a pilótafülke üvegét nyaldosták csodálatos látványt nyújtottak…

Kiérvén a légkörbõl, és átszakítva a hófehér felhõtakarót a fiú tágra nyílt szemekkel figyelte a felszínt. Amerre a horizontot fürkészte, végtelen hómezõket látott maga elõtt…soha nem gondolta volna, hogy a hófehér szín ennyire kifejezõ tud lenni. Ennyire átütõ, egyszerre nyugtató, mégis nyugtalanságot sugárzó. Tökéletes egyvelege az idilli csodának, és zaklatott mivoltának. A mezõket hegyek szegélyezték, jéggel borított „felhõkarcolók”, amelyek helyenként kékes árnyalatot öltöttek, ahogyan testvérükrõl az árnyékok rávetültek.
- Segítenetek kell. Biztos vagyok benne, hogy úti célunk helyszínét átjárja az Erõ. R4 átveszi az irányítás nagy részét, terjesszétek ki csápjaitokat, hátha valamelyikünk megérzi, merre is kell repülnünk? R4... a hajó a tiéd.
Dev mester hangja szakította meg a hosszas percek óta tartó szótlanságot…Sieron oldalra tekintvén bólintott…feleslegesnek tartott bármiféle elcsépelt igenlést, hiszen biccentése már jelezte, természetesen mindenben segít, ahol tud. Feladata és kötelessége volt egyben…nem csak azért, mert Dev Slenn tanítványa volt…hanem azért, mert a barátja is. Nála a barát szó egyet jelentett azzal, bármikor…bármit…igen, tûzbe ment volna, ha a Mester azt kéri tõle…és így volt ez jól. Ismét elõre tekintvén hunyta le szemeit, és adta át magát az Erõnek…próbálta Dev rezdüléseit követni, és erõsíteni azokat, hogy minél áthatóbb legyen a láthatatlan kutatás…

[Vyn Krace]

A fehér sokszínû árnyalataiban játszó bolygó sötét oldala hosszú árnyékot vetett a bolygókörüli pályára állt szürke corvettre, és a tõle lassan távolodó jellegzetes alakú teherhajóra. A corelliai gyártmányú szállítóhajó látszólag határozott céllal, egyenesen haladt a bolygó felsõ, ritkás légköre felé, amikor a rendszer napja hírtelen kibukkant a magányos égitest mögül, és fényárba borította a hideg ûr egyhangú, apró csillagokkal szegélyezett végtelen sötétjét. Narancsos lángnyelvek kezdék nyaldosni a hajót körülölelõ láthatatlan energiapajzsot, miután belépett a ritkás atmoszférába a bolygó árnyékos oldalán. A jármû hírtelen lehült fémtestét fehérre festette a rárakódott, megrepedezett vékony jégréteg, miközben meg-meg rázkódott, mikor egyre mélyebbre haladt a sûrû, áttörhetetlennek tûnõ felhõkkel borított fagyos légkörben a planéta nappali fényárban úszó féltekéje felé.

Krace tûnõdve tekintett ki a teherhajó pilóta fülkéjének biztonsági üvegén, és a felhõréteg alatt felbukkanó kékes-fehér köntösbe bújt pusztaságot figyelte, melyet hírtelen égbe törõ, csipkézett jeges hegyvonulatok törtek meg több helyen. A bércek lábainál a vakítóan fehér hó alól egy rom sötét vonalai rajzolódtak ki, melyet egy rég letûnt civilizáció hagyott maga után örök emlékül az eljövendõ korok számára. A sivár felszínt nézve Rishi távoli bolygója jutott eszébe, ahol évekkel ezelõtt balesetet szenvedtek, és rábukkantak Nate-el a hegyekbe rejtett õsi templom titkára. Az emlék hatására hírtelen baljós érzés kerítette hatalmába, mely azonnal tovatûnt, mikor a romos épületegyüttest végül teljesen eltakarták a magas, fehér kõszirtek.

- Segítenetek kell. Biztos vagyok benne, hogy úti célunk helyszínét átjárja az Erõ. - törte meg a kabinra telepedõ egyhangú szótlanságot Slenn mester - R4 átveszi az irányítás nagy részét, terjesszétek ki csápjaitokat, hátha valamelyikünk megérzi, merre is kell repülnünk? R4... a hajó a tiéd.

A corellia sóhajtva fordult el a deres ablaktól, és enyhén bólintott a másik mester felé, majd a mellette ülõ Nate-re pillantott. Nem szólalt meg, tanítványa tudta mit kell tennie. Krace mély levegõt vett, majd szemeit lehunyta. Homlokán mély barázdák jelentek meg, és szemhéja teljesen összehúzódott, amikor megérintette az õket körülölelõ láthatatlan energiamezõt. Ráhangolódott padawanja Erõbe nyúló jelenlétére, és együttes erõvel merültek el a mindenséget behálózó örvényben, fókuszálva a bolygó elõttük lüktetõ fénylõ képmására.

[Nathaniel A. Rosenberg]

Nathaniel a fal mellett állt, néma csendben. Nem nagyon volt mit mondania, ráadásul nem akarta zavarnia a többieket, akik még esetleg az utolsó simításokat végezték a felkészülésük során. Igazán senki sem tudhatta, hogy mi várja odalent a merész kalandorokat, akik erre a veszedelmes vállalkozásra indultak. A hajó lassan egyre közelebb ért a földhöz, ám még mindig nem lehetett tudni egészen pontosan, hogy végül hova is szállnak le. A csapat egy kissé tanácstalan volt. Végül Dev szólalt meg, egy ötlettel rukkolva elő:

- Segítenetek kell. Biztos vagyok benne, hogy úti célunk helyszínét átjárja az Erõ. R4 átveszi az irányítás nagy részét, terjesszétek ki csápjaitokat, hátha valamelyikünk megérzi, merre is kell repülnünk? R4... a hajó a tiéd.

Rosenberg látta, hogy a mestere ráemelte a tekintetét. Ez a gesztus annyira egyértelmű volt, hogy a tanítvány pontosan tudta mit akar tőle Vyn. Enyhén bólintott, aztán bal kezével a falnak támaszkodott és lehunyta a szemét. Szabadon engedte az elméjét és hagyta hogy testét valamint tudatát átjárja az Erő. Elég valószínűtlen volt, hogy pont ő szúr ki valamit, amit a többiek nem, de ha a mindenható Erőről volt szó, sosem lehetett senki sem biztos a dolgok végső kimenetelében.

[zarolus]

Zarolus, mint úgy általában az űrutazások során, ismét a hajó technikai paraméterei egyeztette, az adatpadon feltüntetett ideális értékekkel, hogy mindig percre kész legyen a hajó állapotát tekintve. Mikor azonban beértek a légtérbe, nem tudta megállni, hogy ne tekintsen ki a bolygóra, hogy láthassa azt az elképesztő látványt, amit a bolygó nyújt.

Az adatpaddal a kezében az egyik ablak előtt megállt, és csodálta a tájat. Minden olyan csendesnek, nyugodtnak tűnt, ám ez, Zarolus számára mégis egyfajta nyomasztó érzést is keltett. Talán az elmúlt civilizációk lenyomatai, melyek zavarhatták Zarolust, aki nem épp a kardforgatásáról volt híres, sokkal inkább az Erő megismerésére törekedett mindig.

Slenn mester szavait hallván, ő is megpróbál részt vállalni a bolygó "letapogatásában", azonban tisztában volt képességei korlátaival, de figyelt rá, hogy ez véletlenül se hasson ki érzelmi világára negatíven, és ne ébresszen benne kishitűséget. Inkább sarkallta magát tudatilag, hogy igenis képes lesz rá, ha nem most, később, de ha most nem próbálja meg, még később...

[Veszély]

Ki-ki a maga módján kényelembe helyezkedik, ezzel is elősegítve a koncentrációt, majd szemeiteket lehunyva kiterjesztitek tudatotokat. Az Erő, mint már oly sokszor, most is kinyúl felétek, megérint titeket és végül szellemetek meghosszabbításaként terjeszkedni kezd.

Először csak egymás jelenlétét észlelitek erősebben, ahogy egy tudatalatti síkon ismerősként azonosítjátok és üdvözlitek barátságosan. Aztán a "csápjaitok" összefonódnak, megerősítve egymást, betöltve a másik hiányosságait, kitöltve a vakfoltokat... végül az Erő jelenléte teljesen megtölti a hajót, és akadálytalanul túlcsordul falain. Láthatatlan gondolatfonalak nyúlnak ki, egyre távolabb és távolabb, fokozatosan körbeölelve a bolygót.

Talán ti vagytok a Jedik utolsó túlélői. Talán ti vagytok a létező leghatalmasabb Jedik. De egy bolygó végigkutatása még nektek sem kis feladat.

Rhen Var lelki szemeitek előtt is hófehéren terül el, a hó színét csak a sárgás, egykor emberlakta települések romjai törik meg. Közöttük, az árnyékaikban, a hó alatt milliárdnyi apró jelenlét, havasi rókák, rágcsálók, nagyragadozók járják szemeitek számára láthatatlanul felszínt. Az egykor virágzó bolygó mára kies jéggolyóbis, de még így egy hatalmas organizmus.

Ez a felismerés mindőtöket lenyűgöz, hiszen ismét rá kell döbbennetek, milyen hatalmas az Erő valójában - teremt, életben tart, megöl, biztosítva ezzel egyfajta természetes és örök körforgást az univerzumban.

Van itt azonban valkami más is. A bolygó békés fehérjét hamarosan vörös mocskolja be.

Nate érzi meg először. Valaki fél. Retteg. A történészből lett padawan számára világosan kivehető az érzés, mely állatinál nagyobb intelligenciájú lénytől származik - akár egy ember is lehet. Az az életét akarja menteni - menekül, de az üldöző szorosan a nyomában van. A félelem szülte energiavonalak rendszertelen időközönként sötét hullámokat vetnek. A fájdalom kúszik így végig újra és újra az üldözött testén.

Összekapcsolt tudataitok révén kis késéssel ugyan, de mind észlelitek azt, amit Nate tudati nyúlványai felfogtak. Bár talán kilométerekre vagytok a helyszíntől, elmétekben egyszerre mégis keserves sikoly vet visszhangot. "NEEEEEEEEEEEEE", kiáltja az üldözött. Újabb fájdalomhullám....

A rettenetes érzések olyan hirtelen érnek véget, hogy az mindőtöket kivet a meditációból. Időre van szükség, míg tudatotok kitisztul a megrázkódtatás és a hirtelen visszatérés után, zavaros, üres tekintettel meredtek egymásra. Csak az a kérdés, ki mondja ki először: a felszínen vért ontottak.

[Nathaniel A. Rosenberg]

Nate az Erőt hívta segítségül és miután elmélyült annak létében, lassan kiterjesztette a tudatát. Eleinte csak a többieket érzékelte vele, majd lassan maga mögött hagyta a fémből álló repülő tárgyat és sokkal távolabbi helyekre is elért. A padawan hamar megérezte az ösztönlényeket, a rókákat és egyéb apróbb testű élőlényeket, amelyek valahogy mindig megnyugtatták a fiatal férfit. A mindenható Erő hihetetlen dolgokra volt képes és ez a fajta alkalmazás, amikor szinte az egész létezés összefolyik egyetlen hatalmas pillanatban, leírhatatlan volt.

Aztán mégis belopódzott. Valami sötét, karmazsinvörös és gonosz. Olyan volt, mint amikor az ember valami ismeretlen, nyálkás dologhoz ér. Az ösztöne veszélyt szimatol és undorodik a dologtól, nem ismeri, próbálja felmérni mekkora veszélyt jelent a számára. Valaki félt. Sőt egyenesen rettegett. Az a fajta érzés volt, amit az ember csak közvetlen életveszély során érez. Intenzív és félelmetes, akinek még nem volt benne része az nem tudhatja mennyire a velejéig hatol. Az illető fájdalmat is érzett, minden valószínűség szerint valami megsebezte. Valami, ami felé tartott.

- Ott – suttogta végre alig hallhatóan, testét szinte nem is mozdítva Nate.

Már a többiek is látták és érezték. Még néhány rövid másodpercen keresztül lehetett érezni a félelmet és a fájdalmat, az ösztönös reményt a megmenekülésre, aztán mindannyiukat egyszerre érte a megrázkódtatás. Egy utolsó, elborzasztó sikoltás és vége volt. Az, aki az előbb még élt és volt valaki, immáron meghalt, nem maradt utána semmi, csak a porhüvelye. Az egész annyira intenzív volt, hogy a csapat meditációja megtört és mindenki másképp dolgozta fel az eseményt.

Nate padlót fogott, szó szerint. Nagy nyekkenéssel vágódott el az űrhajó padlóján, noha támasztotta magát a bal karjával. Magzatpózt vett fel, karjai összezárta maga előtt, néhány röpke másodpercig kierőszakolta magából a külvilág ingereit. Csak egy kicsit kellett neki a nyugalom. Csak egy kicsit. Majd összeszedte magát és az egyik üres székbe kapaszkodva felállt. Megtörölte gyöngyöző homlokát, majd ennyit mondott:

- És most?

Tanácstalanul nézett a többiekre, az elmúlt percek eseményei nagyon megrázták. Teljességgel tanácstalan volt és a többiekre számított, hogy majd megoldják a problémát és rendbe hoznak mindent. Hogy az egész világ újra egy szép békés hely lesz, ahogyan azt Metinával, meditációval, vagy a természet lágy ölével élte meg.

[Dev Slenn]

Dev volt az első, aki belemerült az Erőbe, de a csápjait csak a többiekkel együtt terjesztette ki a hajón kívülre. Érezte, hogy a többiek ott vannak körülötte. Az Erőben mindannyian jelen voltak, ki erősebben, ki gyengébben. Dev mindannyiukat megérintette egy pillanatra, majd kiterjesztette láthatatlan csápjait. Először megérezte a környezetet. A környezet lüktetését, az életet mely ott volt mindenütt.

Láthatatlan csápjai megérintették a felszínen élő állatokat, ahogy a Viharmadarat egyre közelebb vitte R4 a felszínhez. Minden havasi állatot megérzett melyek felett elsuhantak. Rókák vadásztak kisebb állatokra, és nagyragadozók a rókákra. Mindegyikben megvolt a vadász ösztön.

Aztán egyszercsak megérezte az erőteljes félelem pulzálását. Ez sokkalta erősebb volt, mint az állatok érzései, melyeket akkor éreztek, ha épp vadászzsákmánnyá váltak. Ez egy gondolkodó élőlény érzése volt. Borzasztóan félt, az életéért rettegett és menekült. Menekült valami félelmetes és borzalmas elől. A félelem egyre valóságosabb, egyre pulzálóbb lett Dev agyában. Dev szinte átélt minden borzalmat, amit az a lény, amely az érzést sugározta. Aztán egyszercsak a halál lesújtott. A lény ott lelte halálát. Dev a halál érzetére kitért a meditációból. Az elmúlás oly' mértékben sokkolta. Olyan régen kellett már éreznie az érzést, hogy szinte el is felejtette.

"- És most?" - kérdezte Nate tanácstalanul.

Dev csak ült ott némán egy darabig emésztve azt, amit az imént érzett. Aztán cselekedni kezdett. Betájolta merre is volt az, amit az imént érzett, átvette R4-tól az irányítást, és befordította a teherhajót abba az irányba, ahonnan az érzés jött.
- Meg kell néznünk mi történt. Talán mások is veszélyben vannak... Vagy másképp gondoljátok? - kérdezte a többieket fenntartva az esélyt arra, hogy ha ők másképp látják, akkor természetesen meghajol az akaratuk előtt. Itt most mindenki egyenlő volt a hajón. Dev amúgy sem szerette a hierarchiát. Sosem éreztette, hogy ő Jedi mester. Ez egy igen megtisztelő titulus volt és a sikeresen lovaggá érett tanuló miatt kapta meg. Azonban vissza sosem élt vele.

[Vyn Krace]

A corelliai fokozatosan elmerült a világmindenséget körülölelõ, pulzáló energiamezõben, és egy teljesen más világ nyílt meg tudata elõtt. A bolygó képe egy sokszínû, helyenként élettelen sötét foltokkal tarkított, lüktetõ masszaként jelent meg elõtte. Mindez csak lenyomatok, érzések voltak, melyet az élettelen dolgok, és élõlények hagytak hátra maguk után. Érezte társai fénylõ jelenlétét, mely jelezte intenzív kapcsolatukat az Erõvel. Egy pillanatig figyelte Nate egyre fokozódó energiáját, majd összefonódva a többiekkel, maga is kinyúlt a körülöttük elterülõ bolygó felszíne felé. A kietlennek tûnõ, rideg bolygó élt. Apró állatok sokasága bújt meg a felszín alatt és felett, néhol nagyobb testû társai hagytak halvány – fõleg felszínes - nyomatot a végtelen Erõben. Mindez fokozatosan jelent meg elõtte, betöltve minden tudat alatti érzékét, teljesen elmerülve a csak kevesek által tapasztalható másik világ tarka örvényében.

Az idillinek mondható képet egy pillanatnyi nyugtalan érzelemhullám törte ketté, mely padawanja felöl érkezett.
- Ott. – suttogta Nate.
Nem a halk szóra figyelt fel Krace, hanem tanítványa villanásnyira megváltozott érzéseire. Érzékeit arra pontra koncentrálta, melyre a fiatal Jedi összpontosítani kezdett, majd ráhangolódott a környezet emóciós rezdüléseire. Mint háborgó tenger sötét, felcsapó tajtéka, úgy érte el a jeges rémület mindenségbe kiáltott erõs rezdülése. Izgatottság, rettegés, halálfélelem. Egy értelmes lény felöl érkezhettek, mely valószínûleg életéért küzdhetett. A kín intenzíven hullámozva volt jelen, elnyomva a környezet minden más kivetülését. A corelliai arcán mély barázdák jelentek meg, amint egy fájdalmas halálsikoly tépte szét az Erõ szövedékét, kivetve õt és társait a meditációs transzból. Mielõtt bármi mást is észlelhettek volna, minden kapcsolat megszakadt. A lény kapcsolata az anyagi világgal, és a Jedik kapcsolata az Erõvel.

Halál. Ez az érzés lüktetett Krace tudatában, mikor felpattantak szemei. Kába volt az áttétesen átélt szomorú és megrázó élmény hatására. Kezei önkéntelenül is arcához értek, eltemetve ábrázatát tenyerében. Lassan megdörzsölte szemeit ujjbegyeivel, miközben karjai ölébe hulltak. Bágyadtan tekintett körbe társain, akiket szintén sokkolt a közvetett halálélmény. Tanítványa a mellette elhelyezkedõ szék támlájában kapaszkodva, gyöngyözõ homlokkal állt.
- És most? – kérdezte tanácstalanul Nate.
Mindenki egy percig csak némán ült az átélt események hatására, miközben egymás tekintetét fürkészték.
- Meg kell néznünk mi történt. – szólalt meg végül Dev - Talán mások is veszélyben vannak... Vagy másképp gondoljátok?
- Mindenképpen. – bólintott Krace – Talán valóban vannak társai, akik segítségre szorulhatnak. Érzet még valaki más jelenlétet is azon a helyen?
Nem volt lehetõsége mélyebben fürkészni, mert a lény félelme teljesen elnyomott minden más kivetülést azon a helyen. Talán társai közül valaki egy villanásnyira megérezhetett ott valamit.

[Veszély]

Vyn gondolatai beigazoldónak: a félelem oylan erõs volt, hogy minden mást elnyomott - bárki is volt a támadó, senki nem "érezte" azt. Hiába minden tanakodás, az egyetlen megoldásnak az tûnik, ha közelebbrõl is megvizsgáljátok a helyszínt.

Miután a hajó irányt változtatott, tíz perc kellett, mire elértétek a történés körülbelüli helyszínét. A levegõben körözve minden nyugodtnak látszik...

[Nathaniel A. Rosenberg]

Nathaniel kérdése a levegőben lógott. Láthatóan mindenkit megviselt az Erőn át őket ért élmény és nem igazán álltak a helyzet magaslatán. Még szinte meg sem érkeztek, de a veszély máris egyértelmű volt. Végül az újonnan szerzett ismerős, Dev Slenn törte meg a csendet, miután elvégezte a szükséges navigációs manővereket:

- Meg kell néznünk mi történt. Talán mások is veszélyben vannak... Vagy másképp gondoljátok?

- Mindenképpen – érkezett a válasz egy bólintás kíséretében Vyn Kracetől – Talán valóban vannak társai, akik segítségre szorulhatnak. Érzet még valaki más jelenlétet is azon a helyen?

- Semmi mást nem éreztem, túl erőteljes volt ahhoz, hogy bármi másra is összpontosíthassak. Mintha egy teherhajó aktív hajtóműve mellett kellett volna bármi más meghallanom - felelte Rosenberg.

Nagyjából tíz perc telt el, mire odaértek ahol feltételezhetően az Erőn át érzékelt események történtek. A magasból lenézve úgy tűnt, hogy minden rendben van. Sem az Erő, sem a környezet nem sugallt semmi rosszat. Talán csak az a mindent átható csend és mozdulatlanság volt az, ami a fiatal padawanban egy elég rossz érzést keltett. Vihar előtti csend, jutott eszébe a kifejezés, aztán a többiek felé fordult, hogy hogyan is tovább.

[Dev Slenn]

- Először is leszállóhelyet kell találnunk - mondta Dev, ahogy lelassította a teherhajót nagyjából azon a helyen, ahonnan a félelmet, majd az elmúlás borzalmas élményét érzékelték - ott... az ott talán alkalmas - mondta Dev, egy nagyobb hópadra mutatva.
- R4 tapogasd le a szenzorokkal a hópadot, eléggé stabil-e? - szólt a droidjának Dev, mire a droid pár csippanással nyugtázta, majd pár újabb pillanattal később R4 jelezte, hogy kész a letapogatás, és a hópad alatt közetet érzékelt, tehát biztonságosnak minősítette a leszállóhelyet.
- Készüljetek fel... leszállunk, aztán majd az Erő megmutatja merre kell haladnunk - mondta, majd szépen lassan letette a gépet. A Viharmadár kecsesen landolt a bolygó felszínén. Leszállótalpai enyhén besüppedtek a hóba, de a "kőzet alap" valóban biztonságosan tartotta meg a hajót.
- R4 azért legyél készen az indulásra bármikor. HK, te a biztonságért felelsz - szólt Dev annak a HK droidnak, akit Grod bízott rá már jó régen. HK csak bólintott, és elindult a rámpa felé - azt javaslom most vegyük fel az erre az eseményre vásárolt meleg kabátokat és mindent, amit magunkkal kell vinnünk. Aztán találkozzunk odalent a hajó előtt. Dev visszavonult hát kabinjába, ahol összekészítette felszerelését. Hátizsákban vett magához ételkapszulákat, folyadékot, energiacellákat, valamint egy felturbózott hatótávolságú komm. egységet. A hátizsákot kiegészítette egy energiacellával fűthető sátorral is, valamint egy hálózsákkal.
A ruhájára aztán felöltötte a fűthető kabátot, sapkát húzott és egy arcmaszkot is öltött a hideg ellen, valamint egy védőszemüveget az extrém időjárásra tekintettel. Aztán fénykardját övére akasztotta a tartalék - alkarján hordott fénykard mellé.

---

A hajó előtt aztán rájött, hogy tényleg szükséges volt az összes felszerelés. Még ezekben is érezte a húsig hatoló hideget. Körültekintett a fagyos tájon, ahol a hó egyszerűen világított. Így nem is tudta eldönteni pontosan, hogy nappal van, vagy éjszaka...