|
Post by Moff Fliry Vorru on Dec 6, 2007 23:14:05 GMT 1
A halott fogoly, akinek élettelen, kelésekkel teli testét Eriál megvizsgált, kigúvadt, fénytelen, sárgás szemekkel és nyitott szájjal tekintett a távolba és nyaka, valamint arca láthatóan felduzzadt. A férfi megfulladt.
Ekkor hírtelen elállt a csövekbõl áradó fehér lé, és távozott a padlóba vájt elfolyó rendszeren keresztül. A ködszerû gáz halk zakatolás következtében, amikor az elszívón beindult távozott a falakba rejtett nyílásokon keresztül. Hírtelen a plafonról ismét valami az elítéltek nyakába zúdult. Ezúttal egy átlátszó folyadék. Hideg, szinte dermesztõ volt, de semmilyen más kellemetlen érzéssel nem járt. Víz volt, hogy lemossa a fertõtlenítõ folyadék maradványait a foglyok testérõl.
Miután a víz elállt, a foglyok gyengék voltak ugyan a szervezetükbe jutott kémiai anyagok utóhatásától, de fájdalom szinte teljesen eltûnt. Az ajtó hangos kattanás kíséretében kinyílt és több tucat rohamosztagosok sorfala várta az elítélteket, élükön a századossal és a csuklyája homályába burkolózó vörös ruhás inkvizítor. A katonák betódultak a foglyok közé és szürke színû nadrágot és inget hordtak be nekik és dobták eléjük a nedves padlóra. - Öltözni! – kiáltotta a tiszt – Mozgás férgek! A katonák sorban leoldották mindenki bilincsét, és fegyverüket elõre szegezve állták körben az elítélteket, amíg végrehajtják a tiszt parancsát. A holtesttel senki nem foglalkozott, csak két rohamosztagos megfogta és oldalra, a falhoz kihúzta, hogy ne legyen az útjukban.
Amikor mindenki végzett, visszabilincseltek mindenkit, majd kiterelték õket a fertõtlenítõbõl. A Jediket az említett két alakkal, Jackkel és Dennel elõre vezették, míg a többieknek megálljt parancsoltak. A vörös kámzsás alak némán csatlakozott a több mint két tucat rohamosztagos által közrefogott távozó menet mögé.
//Innentõl a többieket átadom Qui-Gonnak.//
A folyosón némán haladtak végig, néha egy-egy fegyver hideg csövét érezték bordáik között, mintegy ösztönzõ erõként a haladásra. A folyosó hamarosan elágazott egy irányba, melybe az elítélteket beterelték. Hosszú folyosó következett, mely több elágazás mellett haladt el, míg végül a végén egy nagyobb teremhez jutottak. Az ajtó halk szisszenéssel nyílt ki, majd betereltek mindenkit a pár négyzetméteres, és igen szerényen berendezett, erõsen kivilágított helyiségbe. A duracél falak mellett elhelyezett hosszú, lerögzített kemény plasztikból készült padon kívül más berendezési tárgy nem volt a szobában, melynek a padokkal szembeni végében egy újabb biztonsági ajtó állt zárt állapotban. Az inkvizítor hátul állva, keresztbe font karokkal figyelte az eseményeket. - Mindenki befelé! – bökte meg egy rohamosztagos az elöl álló Sieront, és a mellette vonuló Pandent. Õket Nate, Eriál, Isiaac, Jack és Den követte. A fal melletti padra ültették õket, majd a katonák kivonultak a helyiségbõl és az ajtó halkan csukódott le és kattanva záródott be. Egyedül maradtak…
//Innentõl a következõ mesélõi hozzászólásig kötetlenül írhattok, (csak akkor szólok közbe, ha valami olyat cselekedtek, amiért feltétlenül szükséges) Következõ hozzászólásom a jövõ hét közepén várható. Köszönöm a türelmet.//
//Aki ez elõtt nem írt, visszamenõleg már nem teheti meg. Erre több mint 1 hét állt rendelkezésre. Kizárólag a fertõtlenítés utáni eseményektõl folytathatják.//
//A megállapítottal ellentétben a kaland nem fog december 15-ig befejezõdni. Tekintettel a létszámra és a történet további eseményeire, elõre láthatóan január közepén vagy végén lesz befejezve.//
|
|
|
Post by Qui-Gon Jinn on Dec 9, 2007 10:28:29 GMT 1
Tutu:
Ahogy Tutu vizsgálta az ajtót, arra a következtetésre jutott, hogy ez igen magas ajtó. Még ugrálva sem lehetett a tetejére elérni. Nem mintha tudott volna a jawa ebben a félig kába állapotban ugrálni, de amúgy is túl magas volt az ajtó a magasságban kihívásokkal küszködő jawának ( )
Egy dúracél ajtóról volt szó. Megkopogtatva a vastagsága 4-5 cm lehet. Belül semmilyen zárszerkezet nincs, nehogy a rabok bele tudjanak piszkálni. Az ajtót ráadásul erős mágneszárak fogják a keretben, így egy tucat vukinak is nagy kihívást jelentene az ajtó eltávolítása nyers erővel.
Úgy derékmagasságban (Tutunak ez inkább fejmagasság) egy apró kis konzol nyúlt ki az ajtóból, ide helyezték a csajkán az ételt és a vizet. Bár az ételosztás is ritka volt errefelé. A konzollal egy magasságban volt egy kis elcsúsztatható ajtó, amin beadták a rabok táplálékát. Ez is úgy volt kialakítva, hogy csak az őrök nyithassák ki. Emberi fejmagasságban egy apró 15*3 cm-es nézőke volt, amit szintén az őrök nyitottak ki/ csukták be, ha kíváncsiak voltak a cellában zajló eseményekre.
Ha Tutu feláll a konzolra, elérheti ezt a reteszt. Hosszú próbálkozás után arra is képes lesz, hogy kicsit el is tolja, így kilásson a folyosóra. Épp egy repulzoros szállítószerkezet halad el előtte, benne két test fekszik, ezúttal már élettelenül. Az egyik egy fiatalember, aki már csak csont és bőr, szemei sötétek és beesettek. A másik lény is hasonló, noha ő nem a börtön miatt vézna. Bőre holtsápadt, kicsit sárgás is. Végtagjai hosszúak, törékenynek látszanak. Leginkább egy kaminoira emlékeztet a lény. Bár ki tudja... Lehet, hogy Tutu csak a szer hatása miatt látja a lényt. Mindenesetre a folyosó félhomályában az arcát sem lehet kivenni, mert feje Tutuval szinte egy irányba néz.
A nap eseménytelenül telik el. Estefelé szó nélkül belöknek a kis ajtón egy pohár vizet. Az egyedüli problémát a fel-alá járkáló őrök okozzák. Minden negyed órában végigjárják a folyosót és egyikőjük valamilyen tárgyat végighúz az ajtón, így az ajtó visszhangja miatt képtelenség pihenni. Szerencsére a zajongás hajnalban 4 órát abbamarad, hogy a rabok pihenni tudjanak munka előtt. Hajnalban a kopasz les be hozzád aztán kinyitja az ajtót:
- Gyerünk vakarcs, irány a szoba! - mondta, miközben kezében a sokkolót fenyegetően kezdte rázni.
Nexu:
Ahogy a sötét jedi az Erőben kinyúlt, erezhette a következő ajtón túli folyosót. Senki nem volt ott. Az Erő azonban jelezte, hogy már nincs egyedül. Düh, harag, állatias vad tombolás fűszerezte be az ottani cellák levegőjét, amint a lakók megérezték a vér szagát és meghallották a fegyverek dördülését. Nexu nem volt egyedül. Több más olyan humán és nonhumán volt ebben a börtönblokkban, akiket olyan melléknevekkel illettek, mint a feldaraboló, hasfelmetsző, vagy gyermek-evő.
Amint a sötét jedi áthalad a következő ajtón az inkvizítor kártyájával, zsibongás fogadja a folyosón. A rabok néhol üvöltve fogadják őt és mindenki ütemesen verni kezdi a cella-ajtókat. Legtöbbjük igyekszik a kémlelőnyíláson át megnézni az idegent, aki szembeszállt az őrökkel:
-Engedj ki! Engedj ki! - kántálják ütemesen.
Katonáknak azonban még mindig nincs nyoma. Valószínűleg csak erősítésért vonultak vissza és várják, hogy Nexu előtörjön rejtekéből, hogy újult erővel csaphassanak le rá. A folyosón lévő holokamerák pedig Nexu minden mozgását követik
A következő folyosón egy kereszt alakú elágazás volt. Ha ott jobbra fordul, akkor 40-50 méter után eléri a biztonsági központot, ahonnét az összes ajtót egyszerre tudja kezelni.
A többiek:
A katonák több folyosón át kísérnek titeket az épületen belül. Nem sokkal később egy terembe értek, ahol már nem rohamosztagosok várnak, hanem őrök, kezükben sokkoló botokkal. A terem szinte teljesen üres, hosszúkás alakú. A beérkező rabokat felsorakoztatják az ajtó elé és beküldik az első embert. Percekkel később a következőt is. A második férfi bentről egy éles kiáltást hallat, amire sem az őrök, sem a rohamosztagosok nem figyelnek.
Egy darabig még eltart ez a procedúra, míg mindenki sorra kerül, így a rabok válthatnak pár halk szót egymással és most az őrök sem akadályozzák őket ebben, mivel ők a börtönőrökkel kezdenek társalogni. Azonban ez nem jelenti azt, hogy közben ne a rabokat figyelnék. A rohamosztagosok tekintete folyton rajtatok jár.
Az egyik katona hirtelen felemeli fegyverét és az egyik rab fejéhez tartja. A nő remegni kezd, majd könnye is kicsordul, végül sírni kezd. A katona kibiztosítja fegyverét és egy *Bumm* hangot hallat a sisak-mikrofonon keresztül aztán elveszi a fegyverét a nő fejétől. A rohamosztagos fejét hátravetve nevet a saját viccén, saját társai ugyanezt teszik mellette. Végül a katona nekidől a falnak és onnét figyeli tovább a rabokat.
//Jövő péntekig (dec. 14.) szabad párbeszédet folytathattok egymással, mivel addig valószínűleg nem tudok újból írni, azonban mindenki legyen tekintettel arra, hogy az őrök a hangoskodókat "jutalmazzák" illetve a rohamosztagosok minden szót hallanak.//
|
|
|
Post by Nathaniel A. Rosenberg on Dec 9, 2007 10:29:33 GMT 1
Nate csak állt magatehetetlenül, túl elcsigázott volt ahhoz, hogy odaszóljon a többieknek, ne menjenek közel a testhez. Nem tudhatta, hogy miféle betegség végzett azzal a szegény szerencsétlen párával, de egyáltalán nem volt szándékában kideríteni. Neki már úgyis mindegy volt, azonban a túlélő foglyoknak még volt valamennyi halovány esélyük a kiszabadulásra. Vagy legalábbis egy szökési kísérletre. Rosenberg nem tartotta olyan rossz dolognak szökés közben meghalni, igazi a jelenlegi célja az volt, hogy élve kijusson innen és újra a karjai között tarthassa Metinát. Annyira hiányzott neki, hogy legszívesebben elsírta volna magát.
Ekkor végre elállt a folyadék, ami eddig beterítette őket, ami lecsöpögött róluk, azt pedig elnyelte a padlózatba vájt lefolyórendszer. Az elszívó is beindult, az az átkozott gáz pedig eltűnt, elszívta a berendezés. Nate végre fellélegezhetett, épp ideje volt már valami jónak is. Öröme nem tartott sokáig, ugyanis a következő percben jéghideg víz zúdult a nyakukba. A férfi először megijedt és hátrébb ugrott, de aztán rájött, hogy ez már nem fogja megölni őket. Megnyugodva állt a mesterséges esőben és várt. Aztán ennek is vége szakadt.
Az ajtó kinyílt, és rohamosztagosok egész hada özönlött be, élükön természetesen a kegyetlen századossal és azzal a baljóslatú idegennel. A katonák mindenkinek kiosztották a rabruhát, Rosenberg sietve öltözött fel. Egyrészt nem akart utolsónak maradni és elviselni az ütlegeléseket, amellyel a fehér páncélosok gyorsabb tempóra kényszerítették volna, illetve azért jobb volt ruhában várni a következő megpróbáltatásokat.
- Öltözni! Mozgás férgek!
Nate sietve magára kapkodta a ruhákat, aztán várt a további utasításig. Mivel a birodalmiak végre levették a bilincseket, így mindenkinek könnyebb dolga volt. A szerencsétle hullát bevágták az egyik sarokba és Rosenberg biztos volt benne, hogy nem kap majd megfelelő temetést. Miután mindenki végzett, visszakapták a bilincseket, aztán két csoportba osztották őket. A "jediket" és Dent, valamint Jacket a vörös kámzsás alak kísérte tovább két tucat rohamosztagos gyűrűjében. Az egykori erőhasználónak volt egy olyan érzése, hogy mindannyiukkal egyedül elbánna a különös figura, annyira le voltak gyengülve.
A szokásos módon haladtak, a katonák fegyvereik csövével ösztönözték a szerencsétlen foglyokat a haladásra. Nate igyekezett lépést tartani, hogy minnél kevésbbé legyen fájdalmas az utazás. Végül megérkeztek. Ismét egy nagyobb terembe érkeztek
- Mindenki befelé! - mondta a vörös kámzsás
Natenek sem kellett több unszolás, bement amint rá került a sor. Panden és Eriál közé ültették, előbbi társaságának nem igazán örült, de nem adott neki hangot. El kellett viselnie, bármennyire is viszolygott tőle a gyomra. Az ajtó végül becsukódott és magukra maradtak. A terem nagyon szolidan volt berendezve, de erősen kivilágították, minden valószínűség szerint, hogy aki aludni akarna, annak ne legyen könnyű dolga. Nate egyáltalán nem akart aludni, épp elég volt neki az űrhajón töltött félholt állapot. Felállt és megmozgatta a tagjait, már amennyire a bilincsek engedték. Örült, hogy nem kellett amellett ülnie, aki olyan durván leszidta Sieront. Tekintetével audiális vagy vizuális felvevőszerkezetet keresett, még nem szólalt meg.
|
|
Panden Melono
New Member
Er?haszn?l? Vil?gos Oldal Pont: 1
Egy ?res l?lek csup?n... boldogtalan halott!c!Default
Posts: 44
|
Post by Panden Melono on Dec 9, 2007 13:36:36 GMT 1
Panden testét megannyi sérülés fedte. A tisztítóba - legalábbis ha annak lehet nevezni - ezek tökéletesen kirajzolódtak. Mellkastájékon sötétbarna-vöröses színű vágás, horzsolás nyomok borították a testét. A kisujja fájdalmáról nem gondoskodott, hiszen alig érezte azt. Az elhagyatottság gondolata minden sebet beforrasztott, csak eggyet nem. A lelkét...
Csapzott hajába hirtelen nagy mennyiségű tisztító érkezett, ami így összeragadt tincseit kisimította. A hirtelen lecsapódó pára miatt, meleg ködfelleg alakult ki, amitől alig kapott levegőt. Megváltás volt, amikor a tiszta, hideg víz feloszlatta a fullasztó hőséget. Szemét kelletlenül törölgette, mígnem teljesen elállt a zuhatag. Az elszívók, és a csatornázás azon nyomban működésbe lépett, és nem maradt más, csak ők, és egy kietlen, szétázott, párás terem. Minden olyan elmúló érzést keltett a fiúban..
- Öltözni! Mozgás férgek! - sűvít át a levegőben a kemény hangzat, mígnem a kissé eloldalgó rabok újra mozgásba lendülnek. A "terítéken", egy százszor kimosott, megaszott, kifehéredett ing, és egy sokak által vécének használt gatya volt. Látszott, hogy együtt mosták ki őket, és a higiénia semminemű fajtáját nem ismerte, aki Panden előtt e zubbonyba bújt. - K*rva jó! - motyog magában az egyre idegesebb fiú.
Ahogy vállvetve haladtak - Panden előtt a "jótevő", a háta mögöttit nem tudta, nem nézelődött - egyre kellemetlenebbül érezte magát. Az ódon, sokak által ki-be lélegzett, undorító levegő, melyben megannyi sikoly szállt már fel, és maradt ott mindörökre, rossz hatást keltettek. Panden képzeltében, az itt elhunyt foglyok körülötte szálltak, és drukkoltak neki. ~Milyen bizarr! - jegyezte meg az erőhasználó, majd folytatta lassú menetét Sieron után. A férfi igen magas volt, és bizony nagydarab, ám Panden mégis fölé kerekedett, így mindent láthatott.
Azt is, hogy egy hatalmas teremhez érnek, ahol az elöl vigyázó, titokzatosságba burkolózó alak megszólalt. - Mindenki befelé! - Panden megrezzent, ahogy a már sokszor hallott, számára irritáló hang újra felcsendült. Arcán látszott egy igen megvető undor, amit cinikusságba fűzött át. ~ Ennyiből áll a tudományod te hülye baromarcú! - futott át az agyán, majd pár ösztönző döfködés után - ami mellesleg hidegen hagyta - belépett a terembe. Hihetetlen meglepetés várta ott...
Felismert egy hóhajú férfit, és ahogy kutakodott az elméjében, rájött, hogy Exar Kun Templomában, ő vele együtt élte túl az eseményt. Emlékezett a zuhatagra, Nexura... de többre nem. Mert a kijutása után, egyből kórházba vitte a társa, ahol emlékezet kieséssel küszködött. Leült hát Elik Sammath mellé, aki meggyötörségével kitűnt a többiek közül. - Szevasz... örülök, hogy te is itt töltöd a pihenődet! - nyújtja a kezét, ám mivel nem volt biztos benne, hogy felismeri, elmosolyodva hozzátette. - Panden, Exar pofa barlangja... rémlik? - remélte, hogy felismeri. Látszólag kedélyes állapota igen erős maszk volt csupán, és igyekezett ezt beleégetni a húsába.
|
|
|
Post by Tutu Min on Dec 9, 2007 18:58:37 GMT 1
Tutu hosszasan megvizsgálta az összes lehetõséget. Eléggé elfáradt, mire felderítette a cellát és az esetleges kijutási lehetõségeket. Egy órányi kutatkodás után a sarokba battyogott, csípõre tette a kezét és félhangosan ezt mondta: - Úgy döntöttem, itt éjszakázom!
Miután kiadta magának a parancsot, hatalmas tüsszögések közepette a másik sarokba vágta a lószõr pokrócot, majd kényelmesen elhelyezkedett az egyik sarokban. Elaludt. Majd felébredt. Majd elaludt...majd érkezett valami kis víz, amit mohón felhörpintett, mert igencsak kába volt a borzalmas kínzás miatt. Jobb napjaiban megkérdezte volna az õrt, hogy "hamburger nincs?", de ezen az estén inkább hagyta. Nem szerették õt errefelé, ez már biztos!
Hajnal felé viszonylag eléggé sokat tudott aludni, mert az õrök megunták kisded játékaikat. Sajnos azonban reggel megint megjelent az arc, kezében a sokkolóval.
"Megint nem a reggelit hoztad" - gondolta magában Tutu, de azért sietve engedelmeskedett, mert nem akarta, hogy megverjék.
- Ö...hogy vagy ma reggel? - próbálkozott mégis halkan, barátságos hangon kommunikálni. Hátha ez segít...
|
|
|
Post by Nexu on Dec 10, 2007 11:38:34 GMT 1
A folyosókon a sötét oldal jutalmát találta meg Nexu. Az erőhasználó lelke az erő háborgásából, a féktelen dühből és szenvedélyből táplálkozik, mely szinte süt a cellákból.
Ha akart volna sem találhat számára kedvezőbb sereget. Ehhez képest Nar Shaddaa mocska is tisztának tűnik, és ez az amire most szüksége van. Vérengző gyilkosok, pszichopaták és megalomániás őrültek. Miközben halad a folyosókon folyamatosan beszél a rabokhoz, ezzel is táplálva a lelkekben szunnyadó sötét oldalt.
- Ti most ölni fogtok! Újra azok lehettek akik igazán vagytok! A vezetésemmel letörjük a láncainkat!
Nem véletlenül használta ezeket a szavakat. A sithek több ezer éves tanai tökéletesen megfogalmazták a valóságot, és Nexu most érezte át először a szavak súlyát.
A béke hazugság, csak egy igaz ösvény van. Azon az ösvényen megerősödök. Az igaz erővel hatalmat szerzek. És a hatalom győzelemhez vezet. A győzelem letöri a láncaimat. Az ERŐ felszabadít.
Pár másodperc alatt felidézte magában a Bando Gora alapjait is meghatározó ősi szavakat és tettei azonnal igazolást nyertek. Mindig tudta, hogy helyesen cselekszik, de a sötét oldalba vetett hite egy pillanat alatt még erősebbé vált.
Ahogyan elérte a kerszteződést, mint már korábban, most is tudta, hogy jobbra kell fordulnia. Most észlelte csak a kamerákat, melyek újra vették őt. Elöntötte a düh a technika ostoba eszközei miatt, de még tudott uralkodni magán. Egyetlen jól irányzott lövéssel leszedte a szerkezetet, majd indult tovább. Figyelt rá, hogy minden az útjába akadó kamerát ezek után elpusztítson.
Minél közelebb ért a biztonsági központhoz annál jobban figyelt a midichloriánok néma szavaira. Nem akarta, hogy valami ostoba halandó véletlenül keresztbe tegyen serege elkészítése közben. A központ azonban üres volt. Nexu nem volt egy nagy számítógépes zseni, de remélte, hogy képes lesz a cellák ajtajait működtető szerkezetet megtalálnia és deaktiválnia.
Beletelt egy-két percbe mire pontosan felfogta a kezelő-panelek értelmezését, de sikerült nagyjából mindent kisilabizálnia.
Bénító gáz
A felirat majdnem elcsábította Nexut. A fele rabot megbénítja, a másik felét meg magával viszi. A véletlenszerű kiválasztásnál csak a sötét oldal kedvezményezettjeinek lett volna esélyük kijutni és az ötlet megtetszett a fejvadásznak. Azonban mielőtt aktiválta volna pár cellában az ideggázt megtorpant. A gáz nem marad a cellákban, ha az ajtókat kinyitják, így valószínűleg rövid idő alatt az egész seregét és saját magát is elgázosítaná.
Inkább letett az ötletről, a több most jobb lesz. Miután már minden lehetséges kapcsolót ki vagy bekapcsolt (kivéve a bénító gázt és az erőteret) úgy érezte, hogy sikerült szabaddá tennie a rabokat. Futólépésben indult meg visszafelé.
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Dec 11, 2007 6:22:34 GMT 1
Másodperceken belül bebiuzonyosodott, hogy Elik – és a foglyok – félelme alaptalan volt: bármi is okozta a gennyedző, undorító keléseket a férfi testén, a halálát nem ezek váltották ki: a kigúvadt szem, a nyitott száj, és a felpuffadt, enyhén kékes árnyalatú bőr fulladásról árulkodott. Különös, vajon mi fojtotta meg? Ezen már nem volt ideje gondolkodni, mert a következő pillanatban a nyakukba záporozó, sárgás takony elállt… és valami dermesztően hidegnek adta át a helyét. A hirtelen hatástól az Erő-mágust kiverte a libabőr, fogai hangosan koccantak össze. Most már komolyan fázott, de a felismerés, hogy az új matéria csupán víz, megnyugtatta. Tenyereiből kosarat formálva felfogott belőle valamennyit, és megnedvesítette az ajkát. A fémes ízzel nem törődve, szürcsölve ivott néhány kortyot.
Két-három napja nem ivott semmit, így gyomra összerándulva tiltakozott a terhelés ellen… de a következő néhány, óvatos nyelés után a hóhajú érezte, hogy erőre kap. Bármi is vár rájuk, azt mindenképp könnyebb úgy elviselni, hogy az embernek nem kell a szomjhalál ellen is küzdenie. Bőven elég volt az a kellemetlen émelygés is, mely a fertőtlenítőszerek után maradt.
Végül a zuhany is elállt, és rohamosztagosok tucatjai özönlöttek be a helyiségbe. Elik előtt ketten álltak meg, és míg egyikük az energiabilincsek leoldásával foglalatoskodott, a másik egy szürke rabruhát vágott hozzá – szó szerint. Aztán a két birodalmi elitkatona elhátrált, helyet hagyva a hóhajúnak az öltözéshez, de fegyvereiket még mindig rászegezték, hogy még a támadó szándék gondolatától is elvegyék a kedvet. - Öltözni! Mozgás férgek! – hasított a csendbe időnként a katonák rangidős tisztjének hangja. Az Erő-mágus lassan végzett az öltözködéssel, mire a két rohamosztagos ismét odalépett hozzá, és a helyére kattintották az energiabilincset.
Mikor mindenki végzett a procedúrával, ismét menetelés következett. A folyosó, melyen végigterelték - az immár csak az Erő-használókra és két másik férfira szűkült – csapatot, hamarosan útelágazódáshoz (sic!) érkezett, ahol egy hosszú folyosóra fordultak rá. Végül eljutottak egy ablaktalan, de viszonylag tágas helyiségbe. Az erős világításban Eliknek pislognia kellett, aztán mikor végre hozzászokott az új viszonyokhoz, felmérte környezetét.
Azon az ajtón kívül, melyen érkeztek, még egy kijárat volt a szobából, mellyel szemben rögzített padok függtek a falon. Eliknek már éppen megfordult a fejében, hogy helyet foglalna, de a rohamosztagosok megelőzték, és mindenkit durván az ülőalkalmatosságra löktek. Elik a pad egyik szélére került, mellette Nate, majd Panden helyezkedett el. Az Erő-álomból ismert férfi felállt, hogy megmozgassa tagjait, amit kihasználva a másik közelebb csúszott hozzá a padon.
- Szevasz... örülök, hogy te is itt töltöd a pihenődet! - nyújtotta a kezét, majd – talán a biztonság kedvéért - be is mutatkozott. – Panden, Exar pofa barlangja... rémlik?
Elik természetesen emlékezett rá a templomból, de azt sem feledte el, hogyan szólt az Erőhasználóhoz, még odakint a hangárban. Panden azonban most se hazudtolta meg önmagát, szóhasználata – tán nem is tudatosan – egyfajta megvetést árult el. - Örvendek. – felelte, majd félrefordította fejét, jelezve, hogy részéről véget is ért a társalgás. A felé nyújtott kéz nem került elfogadásra.
|
|
Seraph Llava
Junior Member
Fejvad?sz Az ?v J?t?kosa (2007) III. helyezett
Gazdag szabad?sz?!c!dimgray
Posts: 369
|
Post by Seraph Llava on Dec 12, 2007 23:50:54 GMT 1
Ahogy elapadt a sárgás folyadék, Llava nevetése is elcsendesedett; de a vigyora nem halványult. Már várta a következő anyagot. Arra számított, hogy még legalább egyféle fertőtlenítőszert rájuk eresztenek, és csak azután jön a víz, de a víz mindenképpen benne volt a listában. Máskülönben nem lenne lemosva róluk a sok gyógyszerszagú anyag... A gáz és a sárgás folyadék után viszont már csupán a víz jött. "Csak ennyi?" -futott át Llava agyán, annak ellenére, hogy a tüdejébe jutott tömény vegyszerkipárolgástól már így is erőtlenebbé vált. Ismét felemelte a fejét, és kellemesen megborzongott a jéghideg folyadéktól. Csontos, szálkás izomzatú teste jól bírta a hideget. A fertőtlenítéstől felsajduló sebek pedig még jobban elzsibbadtak.
A sima, egyszerű víz véglegesen lemosott róla minden piszkot: a maradék száradt, és a frissen csordogáló vért; még azt a kevés gennyet is az égésekről. A haja ismét tiszta lett, így végre felvette régi színét, és a lapockájára simult. Ahogy lejött a fél arcát eltakaró, megfeketedett vér, úgy tűntek elő nőies vonásai. Már csak a csúnya zúzódások, a vágások és vörös foltok maradtak. Bőre kifehéredett a hidegtől, így ha nem állt volna a lábán, még akár halottnak is lehetett volna nézni...
Aztán elállt a zuhany. Amíg a víz csendesen lecsordogált a lefolyókon, Llava mélyet lélegzett a tiszta levegőből. A fájdalom magához térítette, így (bár még mindig remegett egy kicsit) ismét meg tudott állni a lábán. Tudta, hogy étel hiányában harmatgyenge, de azt is tudta, hogy a lüktető sebeknek köszönhetően most egy jódarabig bírni fogja a menetelést. Hálás volt a fájdalomnak.
A terem ajtaja újfent kinyílt, és a rohamosztagosok beözönlöttek a rabok közé. Ruhát osztogattak. Llava is kapott egyet, amit a katona elé akart dobni, a földre, de ő ügyesen elkapta. A nadrág és a felső is száraz maradt. Levették róla a bilincset, hogy felvehesse a szürke rongyokat. "Mintha bénán mostam volna ki a ruháimat..." -fintorgott magában. De legalább egy kis időre megszabadult a bilincstől. Ennek örült. Nem érdekelte, hogy karperec van a csuklóján, hiszen gyűjtötte a karkötőket, és előszeretettel hordta is őket - csak ne ilyen lett volna. Ez a rabság jele. Ettől irtózott.
Miután magára öltötte a rabruhát, szó nélkül tűrte, hogy megint rátegyék a bilincset. Ugyanilyen szótlanul vonult aztán ki a foglyokkal a teremből. Csendben volt, de a szája sarka halványan még mindig felfelé görbült, és ha valaki a szemébe nézett, furcsa, vad csillogást fedezhetett fel a pillantásában. Egy nő egyszer elkapta a tekintetét; de zavartan el is fordította a fejét. A hosszú folyosók ezek után már nem okoztak akkora nehézséget, mint a fertőtlenítés előtti szakasz. Llava (kihasználva, hogy jobb szeme kiélesedett - a balt csak még jobban megviselte a vegyszeres kezelés) figyelmesen nézegette hol a rabokat, hol a rohamosztagosokat, hol a falakat. Végül beértek egy hosszú terembe, ahol újabb katonák várták őket. Ezek más egyenruhát viseltek, és csak sokkolóval voltak felszerelkezve. Tehát ők veszik át a foglyokat a börtön területén.
A rohamosztagosok sorba rendezték a rabokat, és Llavát is beállították egy férfi mellé //Devon//. Talán itt osztják be őket cellákba? Llava figyelemre sem méltatta a mellette ácsorgó rabot, helyette a környezetét kémlelte. Szemtanúja volt annak a jelenetnek is, amikor az egyik rohamosztagos hirtelen ötlettől vezérelve az egyik nő fejéhez tartotta a fegyverét. "Bumm" -mondta, amivel láthatóan teljesen kiakasztotta szegény párát. Llava elmosolyodott a történteken. -Ma a nőknek van pechje. -jegyezte meg félhalkan, hogy a mellete levő hallja- Eddig egy halott, egy bezúzott orrú, és egy idegroncs. De ez az utóbbi legalább félti az életét. A feketehajú a másik férfira pillantott, és eleresztett egy még szélesebb mosolyt. Finom vonásai sem tudták elrejteni az érzéketlen, vad szemeket; és ez ragadozókhoz hasonló kisugárzást kölcsönzött neki. Aztán egy pillanattal később, mintha észrevett volna valamit, kicsit összéb szűkítette a szemeit. -Hé, te ismerős vagy nekem valahonnan. -gondolkozott el egy kicsit, majd- Tudom már! -mosolyodott el ismét, gonoszan- Te vagy az a Peron, aki 3 évvel ezelőtt még a Császár egyik megbízottja voltál, a Szentáus alelnöke. Hát, valamit nagyon elbaltázhattál! Ez poén... Szemmel láthatóan jót mulatott azon, hogy valaki nagyobbat bukott, mint ő. Legszebb öröm a káröröm...
|
|
Sieron Hemden
Junior Member
Erőhaszn?l? Jedi Padawan Vil?gos Oldal Pont: 9 Az ?v J?t?kosa (2007) III. hely
?lneve : Avaer Triidon - Jedi Padawan - Slenn mester tan?tv?nya!c!8090b0
Posts: 194
|
Post by Sieron Hemden on Dec 13, 2007 17:35:23 GMT 1
A fertőtlenítőben eltöltött kínos, és megalázó percek alatt a padawannak rá kellett ébrednie arra, hogy mindenkin még ő sem segíthet, bármennyire is szeretne. Hatalmas kavarodást okozott a rabok között a számukra ismeretlen anyag beáradása, nem kevésbé a férfi halála. Az egész úgy festett, mintha az alak attól lehelte volna ki talán ártatlan lelkét…az igazság azonban örökre rejtve fog maradni előttük…Soha, talán senki sem fogja megtudni, hogy a kelésekkel borított alak vajon a kémiai anyagoktól halálozott el, avagy pont most, ebben a szerencsétlen pillanatban adta fel a szervezete, nem bírván a megterhelést. Sieron Elik mellett állva egy néma pillantással mérte végig a hullát, majd lehajtotta a fejét, lehunyta szemeit. - Az Erő legyen vele! Mormolta alig hallhatóan, majd megrázta a fejét, és hátrébb lépett. A fehéres anyag akár valami vízesés tódult a nyakába…ennek ellenére a padawan némán tűrt…várta, hogy ennek az egésznek vége legyen, mert biztos volt abban, hogy vége lesz. Amennyiben meg szerették volna ölni őket, akkor nem lett volna ez a cécó…keresztül a Galaxison…megannyi folyosón. Biztos volt benne, hogy valóban csak fertőtlenítésről van szó. Miközben csendesen álldogált, azon meditált, ami eleddig történt…az egyenruhás lány halála…a másik, aki meglehetősen kellemetlen este elé néz az ő gyengesége miatt…a segítőkész férfi…a korholó Erőt ismerő alak. Nagyon sok kérdés formálódott egésszé elméjében, és jó lett volna választ kapni ezekre. Sajnos a helyzet egyenlőre úgy diktálta, hogy ezekkel a válaszokkal várnia kell még egy darabig. Fájt ugyan a szíve a történtek miatt, de örült neki, hogy legalább Jack, esetleg a másik lány is túlélte…ez számított…egyenlőre kettő a háromból. Midőn ezen merengett, a fehéres anyag egyszeriben abbamaradt…Sieron összeszűkítette a szemét, majd óvatosan megemelte a fejét, és végigmérte a mennyezetet borító csapokat. Abban a pillanatban csapott ki a víz, és borította be a teremben tartózkodókat. Az első cseppeknél a fiú mélyeket szusszantott, valamelyest váratlanul érte a hideg…aztán ahogyan egyre erősödött a nyomás, úgy vált üdítővé a lé hatása. Persze az első pillanatokban kellemesen friss víz egy idő után kezdett kissé szúró, égető lenni. Ennek ellenére a padawan továbbra is némán álldogált. Az egész végén, amikor minden elcsendesedett, valahogy érezte, hogy gyenge még, talán kissé gyengébb, mint eddig…ennek ellenére örült, hogy legalább tiszta. Ügyelt az érzéseire, nem szabadott csak a rosszat meglátnia…és egyenlőre azért látta az apró örömöket is abban a rosszban, s bajban, amiben jelenleg kuksolt.
A fertőtlenítés befejeztével ismét kattantak a mágneses zárak, majd az ajtó halk szisszenés közepette kinyílt. A Rohamosztagosok két sorban falat állva várták a rabokat odakint. Az első pillanatban mindenki kérdőn tekintett kifelé, de aztán a Birodalom katonái beáradtak a helységbe, majd gyűrűbe fogták őket fegyvereiket előre szegezve. Páran megkezdték a bilincsek leszedését, míg mások szürke felsőket és nadrágokat osztogattak. A Sieron elé lépő katona megállt, majd egy gúnyos mosoly kíséretében a fiúhoz vágta a ruhákat…valamit még talán mormolt is miközben tovább lépett, de a padawan-t nem zavarta a dolog, nekilátott, hogy felöltözzön. Éppen a felsőt vette fel, amikor ismét felharsant a már jól ismert, undorító hang. - Öltözni! Mozgás férgek! Kiáltotta a tiszt egy önelégült mosoly kíséretében, majd csendesen várta, hogy a rabok teljesítsék a kiszabott utasítást. Miután mindenki végzett, a bilincsek ismét visszakerültek a rabokra…lábra, kézre egyaránt. Sieron nem tanúsított ellenállást, tűrte, hogy ismét láncra verjék. Jómaga is megindult a tömeggel az ajtó felé, azonban mielőtt elérte volna azt, ismét elszeparálták…a rabok tömegén keresztül előrevitték a többi társával, és úgy indultak meg ismételten. Közel kéttucatnyi Rohamosztagos érkezett a biztosításukra, és persze a kámzsás alak, aki eddig kemény kézzel tartotta a rendet…A padawan tudta, nem itt, és nem most kell cselekedni…várni kell, és türelmesen szemlélődni. Lesz még alkalom, ahogyan azt hallhatták odakint a leszállóplatformon is…
Újabb percek teltek el meneteléssel…Slenn mester tanítványa csendesen baktatott az élen, és szemlélte a folyosók kavalkádját, és labirintusát…mellette a korholó lépdelt némaságba burkolózva. Egy-egy fejfordulást követően a mellette haladó Rohamosztagos odavágott a fiúnak a fegyvere tusával, de a padawan állta a sarat. Az ütések sem voltak elemi erejűek, így talpon tudott maradni, és folytatni tudta az utat. Az egyik elágazást követően egy ajtóhoz értek, amely halk szisszenéssel adott utat gyomra felé. A „kiválasztottak” elé egy erőteljesen kivilágított helység tárult, alig lehetett pár négyzetméteres…Az egyik oldalán lerögzített plasztik padok voltak elhelyezve, míg azokkal szemben egy újabb ajtó. Úgy festett első látásra, hogy az zárva van…és hát miért is lenne nyitva, tekintve, kik is ők. Úgy tekintettek rájuk, mint veszedelmes ellenségekre… - Mindenki befelé! Bökte meg a padawant a mellette álldogáló Rohamosztagos, melynek hatására Sieron kissé erőteljes lendülettel robbant be a cellába. Alig „lépett” be, összeszűkítette a szemeit a fények miatt, és hosszas percekig erőteljesen pislogott. Nem látta azt sem, hogy a katona mellé lép, csak érezte…egy erőteljes kar ragadta meg, és rántotta le a padra…mellé Panden került…őt Nate, Isaac, Jack és Den követte. Sieron mély levegőt vett, majd hátát a dúracél falnak vetette, és merengőn bámult körbe a helységben. Nem volt túlzottan sok látnivaló…amikor az ajtó bezárult, egy pillanatra odafordította a tekintetét, de aztán a másik zárt ajtóra tekintett, hogy szemügyre vehesse. - Szevasz... örülök, hogy te is itt töltöd a pihenődet! Panden, Exar pofa barlangja... rémlik? Szólalt meg a mellette ülő alak a hóhajú felé tekintve. Slenn tanítványa oldalra tekintett, bár inkább Nate-et kereste szemeivel, mint a mellette ülő ismeretleneket. Akarva-akaratlan látta az eseményeket, amelyek megerősítették benne, hogy a hóhajú sem fogadta kitörő örömmel a korholót. - Örvendek. Felelte szűkszavúan, majd elfordította a tekintetét, jelezvén, a beszélgetés a részéről véget ért. Mivel feszült csend ült a kicsiny teremre, így Sieron megpróbálta azt megtörni. - Ti hogyan kerültetek ide? Tette fel a kérdést úgy, hogy mindenkin végigtekintett...bár elsősorban a barátjának történetére volt kíváncsi, remélte, hogy a többi alak is belemegy a beszélgetésbe...így talán kiderülhet, ki-kicsoda, és mennyire mélyült el az Erőben…
|
|
|
Post by Nathaniel A. Rosenberg on Dec 13, 2007 18:12:36 GMT 1
Nate a többiekkel szemközti falnak támaszkodott és gondolatai között merengett. Ebből végül annak az illetőnek a hangja rántotta vissza, aki nemrég belekötött Sieronba, de a birodalmi gépezet lecsapott és jól fejbe is vágták. Az egykori jedi némi örömmel figyelte a kialakuló párbeszédet
- Szevasz... örülök, hogy te is itt töltöd a pihenődet! Panden, Exar pofa barlangja... rémlik?
- Örvendek.
- Hmpf - kuncogott fel halkan, amikor látta, hogy a hóhajú lezárta a bájcsevegést és még a felé nyújtott kezet sem fogadta el. Kínos csend állt be, Nate pedig a plafonra nézett. Megint nem időzhetett el sokáig, ezúttal ugyanis Sieron próbálta meg kiiktatni a csendet.
- Ti hogyan kerültetek ide?
Rosenberg halkan sóhajtott egyet. Ez inkább önmagának szólt, mintsem a többieknek. Végül rátekintett egykori társára és válaszolt neki:
- Miután elváltunk - itt mélyen a szemébe nézett, hogy Hemden értse, nem tőle, hanem Vyn Kracetől, csak nem akarta kimondani a nevét, nehogy a Birodalom lecsapjon rá, ha még eddig nem tette volna meg - a magam útját kezdtem járni. Lemondtam az Erőről és igyekeztem annak a segítsége nélkül a legtöbbet tenni azokért, akiknek a legnagyobb szüksége volt rá. Aztán lekapcsoltak és most itt vagyok.
Nate nem igazán értette miért sorolták be őt is a jedikhez, de annyit sejtett, hogy a Birodalomnak megvoltak az okai. Végignézett a többieken, most ők jöttek.
|
|
Jack T. Tenrek
Junior Member
Csemp?sz
Csemp?sz, ?letm?v?sz, ?jrakezd?!c!Default
Posts: 198
|
Post by Jack T. Tenrek on Dec 14, 2007 19:58:47 GMT 1
A kiáltás hiábavalónak bizonyult, a fiatal férfi inkább a holttestnek szentelte a figyelmét. Jack elméjét a kétségbeesés szorította össze, ahogy egyre több sárgás csepp futott végig a testén. Végül elengedte terhét, semmi értelme, ha valami károsat engedtek rájuk, akkor az már úgyis bejutott a testükbe. Némán várta, hogy véget érjen a kellemetlen zuhany. Kívánsága hamarosan teljesült, és hideg víz zúdult a nyakukba. A csempész egy pillanatig dermedten állt, ahogy a veszélytelen folyadék végigfutott meztelen bõrén, lemosva a korábbi löttyöt. Gyengének érezte magát, de más baja nem volt. A halott talán allergiás volt a fertõtlenítõre, vagy csak túl sok volt neki. Gyors dörgöléssel igyekezett segíteni a víz tisztító munkáját, majd nyitott szájjal felemelte a fejét, hagyva, hogy szájába is jusson az éltetõ folyadékból. A hajón kapott poshadt vacak után majdnem úgy érezte magát, mintha most került volna ki a Tatooine sivatagjaiból. Jókora adag vizet engedett le a torkán, kiöblítve a savas utóízt, a bûzt. Sajnos a víz nem volt mindenre megoldás. Továbbra is a Kesselen volt, börtönben.
Az ajtó hangos kattanással nyílt, és a rohamosztagosok egyforma, szürke nadrágot, és valami ing félét kezdtek behajigálni. A csempész igyekezett elkapni néhány ruhát, mielõtt a vizes földre érkezetek volna. Leoldották a bilincsit, arra az idõre, amíg a ruhákat magára kapta, majd újra visszakapta a „bizsukat”. Mezítláb voltak, így terelték ki õket a fürdõbõl. Sajnos nem felejtkeztek el a különleges esetekrõl, és Jacket Dennel a Jedik mellé tolták, majd továbbterelték õket.
Hosszú gyaloglás, ami során több keresztfolyosó mellett is elhaladtak, végül egy megerõsített ajtajú teremhez jutottak. Erõs fény vágott a férfi szemébe, hozzászokni sem volt ideje, mire néhány „szelíd” bökéssel beljebb tessékelték. A duracél falakon kívül csak néhány pad alkotta a berendezést. A foglyokat is ezekre ültették le. A vörös csuhás inkvizítor némán figyelte az eseményeket, majd rájuk zárták az ajtót. Jack a falnak döntötte a fejét, és körbenézett. A szoba valóban nem kecsegtette semmi jóval. Az egyetlen érdekesség egy második ajtó volt, egyelõre mozdíthatatlanul bezárva. Mások szemmel láthatóan ismerték már egymást. - Szevasz... örülök, hogy te is itt töltöd a pihenõdet! - nyújtja a kezét, majd, elmosolyodva hozzátette. - Panden, Exar pofa barlangja... rémlik? - Örvendek. A beszélgetés ezzel le is zárult. A megszólított, hófehér hajú férfi vagy nem kedvelte túlságosan a másikat, vagy csak túlságosan összetört volt a beszédhez. Végignézve a férfin az utóbbin sem csodálkozott. A csend kínossá kezdett válni, amikor az a Jedi, akivel Jack kiabált még a fürdõben, megpróbálta megtörni. - Ti hogyan kerültetek ide? - Miután elváltunk a magam útját kezdtem járni. Lemondtam az Erõrõl és igyekeztem annak a segítsége nélkül a legtöbbet tenni azokért, akiknek a legnagyobb szüksége volt rá. Aztán lekapcsoltak és most itt vagyok. Jack csak fél füllel hallgatta a tömör beszámolót, majd kérdõn Denre nézett. A férfi volt az egyetlen, akit ismert, és majdnem biztos volt abban, hogy a férfi ugyanolyan süket az Erõre, mint önmaga. Persze lehet, hogy félreismerte az ezredest, viszont abban biztos volt, hogy õt magát soha nem érintette, vagy hatotta át vagy csinált bármit az Erõ, amit csinálni szokott. Ráadásul egy egyszerû köztörvényes volt, kívül maradt a nagy dolgokon. - Sajnálom – szorította meg a némán üldögélõ Den karját – hogy nem segíthettem rajta. Egyébként is arról volt szó, hogy egy üveg whiskey mellett találkozunk… Hogy a fenébe kerültetek ide? Sajnos az ezredes nem mindig volt beszédes kedvében, és ha Jack nem tudja szóra bírni, akkor a többieket hallgatja végig. Közben a termet fürkészte, egyelõre elég, ha az esetleges kamerákat, mikrofonokat kiszúrja…
|
|
|
Post by Isiaac Freeman on Dec 14, 2007 20:26:31 GMT 1
Nem volt igazam, tényleg csak fertõtlenítés volt. Ez azután tudatosult bennem, hogy beengedték a vizet. Miután a zuhany véget ért, rohamosztagosok tolódtak be, leszedték bilincseket, majd mindenki elé ledobtak némi ruhát. Mindenkit öltözésre szólítottak fel. Megmaszíroztam a ,,valódi" csuklómat, majd öltözésbe kezdtem. Amint megvoltam, az egyik vödörfejû odalépett hozzám és visszarakta a bilincset. Hamarosan már mindenki felöltözve indult tovább a következõ folyosón. Most egy eléggé jó fizikummal rendelkezõ illetõ mögött lépkedtem... aki meglehetõsen ismerõs volt, még így hátulról is nézve. Leválasztottak minket (Erõhasználókat), két másik illetõvel együtt, köztük az elöttem haladóval, majd egy másik folyosón vittek tovább minket. A végállomás egy kisebb, egyszerû terem volt. Mindenkit leültettek egy-egy padra, majd magunkra hagytak minket.
Nem telt bele sok idõ, és hamarosan már egyesek beszélgetésbe is kezdtek egymással. Úgy tûnt, páran ismerik egymást, ha csak futólag is. Mellettem az a fickó üldögélt, akinek a hátát néztem az ide vezetõ úton. Most már láthattam az arcát... és a szám is tátva maradt megilletõdöttségemben. Den Dastar volt az, a Red Alliance egykori tábornoka, a régi harcostárs... - Nocsak, te még életben vagy? Azt hittem, még mindig répát kapálsz a Naboon - szólítottam meg a férfit.
|
|
|
Post by Den Dastar on Dec 14, 2007 23:04:12 GMT 1
Dastar ex-ezredes örült,hogy végre vége ennek az egész szörnyűségnek. Fáradt volt,de a fájdalom szerencsére jelentősen csökkent. Már-már el is múlt...A víz úgy néz ki,csodákra képes. Márha,a fájdalom elmúlása a víznek volt köszönhető.
Röviddel ez után,a rohamosztagosok kiosztották az elítéltek újdonsült "egyenruháját".Dastar próbálta elkapni őket,ám a felső rész még így is a nedves talajon végezte. Az ex-ezredes megvonta a vállát,majd felvette a vizes ruhadarabot a földről,és várta hogy levegyék a bilincsét. Pechére a bilincset leszedő rohamosztagos rávágott egyet a kezére,aminek a következtében a ruhák mind kihullottak a kezei közül. De ez itt,mit sem számított már...Hisz' megölték a felettesét,Rikát,és ha az Erő elhagyja őket,talán még Stowert is. De neki remélhetőleg még lesz esélye a hősi halálhoz.
Miközben a Szövetségen merengett,elkezdte felvenni a ruhákat. Nem voltak a legjobbak,ám kaminoi kifejezéssel élve: Jobbak voltak mint a régi "kórozótanyája".Miután végzett a ruhák felvételével,beállt Jack mögé.A rohamosztagosok visszakattintották a bilincseket,és a sor ezt követően megindult.
Némán,leszegett fejjel haladt Jack után,utolsóként zárva a sort. Még nem volt itt az ideje annak,hogy beszéljen Jackel. Majd eljön annak is az ideje...Talán nem is olyan sokára.Mikor elértek az "elszeparáltak" egy nagyobb termet,az ajtó halk szisszenéssel kinyílt,utat engedve a raboknak.A rohamosztagosok beterelték őket,majd az ajtó visszazárult. A szegényesen berendezett teremben nem igazán volt sok látnivaló...De a pad,amire leültették őket,kényelmetlensége ellenére is kényelmesen hatott az átvészelt borzalmak után. Den szusszantott egyet,majd hallgatózni kezdett. Sejtette,hogy Jack előbb vagy utóbb hozzá fog szólni,ezért meghagyta neki a kezdeményezést. Amely,nem is váratott magára sokat....Igaz,a beszélgetést nem ő kezdte,hanem valami Panden. Elikhez beszélt,ám a hóhajú nem volt épp beszédes kedvében,és még a feléje nyújtott kezet sem fogadta el.Más helyen,ez még talán nevetség tárgya is lehetett volna. De a Kessel mindenkire nyomasztóan hatott...Még ha néhányan nem is tudták,hogy a Kesselen vannak.
Dastar már kezdett attól tartani,hogy Jack nem fog megszólalni,ám ezt a kételyt hamar sikerült eloszlatnia. A mellette ülő csempész megszorította Den karját,majd megszólalt.
Miután végighallgatta a csempészt,elgondolkozott,hogy mit is válaszolhatna rá. Végül,pár hosszúnak tűnő másodperc után válaszolt Jacknek.
-Nem a te hibád.-Mondta csendesen.-Talán...Ez volt a sorsa. Mindig igyekezett megvédelmezni a gyengéket,és elesettek...Még itt is.A Corelliai Pokol kapujában.-Ekkor felsóhajtott,de még nem fejezte be.-Whisky? Nem volt elég az a kis élményfürdő azzal a sárgás lötyivel,hmm?-Megpróbált egy kis mosojt csalni Tenrek arcára,de még a sajátjára sem sikerült."Corelliasága" még itt sem hagyta cserbe,ám Rika halála még mindig teljes súlyával nehezedett a lelkére. Hosszú időnek kell eltelnie,miire kiheveri ezt a csapást...
A Jacknek adott válasza után,pillanatnyi csend következett be a beszélgetésükben. Ami igazából nem is tartott olyan sokáig...
Dastar az őt megszólító szintén corelliai férfi felé fordult. Arca-"Corner",azaz Isiaac Freeman arcával ellentétben-nem tükrözött meglepettséget,vagy döbbenetet. Hiszen Den már rég kiszúrta.
-Sok kell ahhoz,hogy engem eltegyenek láb alól "Corner". De hisz ezt te magad is tapasztaltad,nem igaz?-Ekkor megemelte mindkét kezét,és megpróbált egy R.A-s tisztelgést produkálni régi ezredesének.-Örülök hogy te is itt vagy. Tudom,a hely nem épp a legjobb de...-Itt nagyon halkra fogta a mondandóját,hogy csak Isiaac,és Jack hallhassa.-Majd kitalálunk valamit...Így hárman. Vagy...Akár a többiekkel.
|
|
|
Post by Devon Peron fõkormányzó on Dec 15, 2007 16:25:44 GMT 1
Devon köhögési rohamai nem akartak elmúlni. Tüdeje ordítva tiltakozott a fehér füst és a titokzatos folyadék ellen. Devon tántorogva a falhoz ért, majd annak nekidõlve próbálta elviselni a folyamatos maró érzést, ami a torkában, a szájában, a tüdejében és a szemében is jelen volt. Aztán egyszer csak véget ért a kínzás. A sziszegõ hang, amely a gáz folyamatos pumpálását jelentette a helyiségbe, abbamaradt. A fehér lé is eltûnt, és Devon kezdett jobban lenni. Szeme már nem fájt annyira, ezért kinyitotta, bár még egy ideig rátörtek a kisebb köhögési ingerek.
Hirtelen a hideg jeges keze markolt a foglyokba, ahogy a víz elõtört a plafon elrejtett csöveibõl. Bár Devon teste fájt a víz hidegétõl, jól is esett neki, ahogy lemosta róla az átkozott folyadék maradványait. Devon fájdalma rohamosan csökkent, de még mindig kábának és gyengének érezte magát. Alig fél órája került erre a helyre, testének máris többféle kínt kellett kiállnia. Nem tudta elképzelni, hogy még évekig bírja ezt a "kiképzést". Hirtelen az ajtó kinyílt, és a fehérpáncélos alakok -akik Devon fájó szemében csak fehér foltoknak tûntek- bemasíroztak rajta, a századossal és a vörös kámzsás idegennel egyetemben. Devon számára a kámzsás tûnt a legrémisztõbbnek. - Öltözni! Mozgás férgek! -csattant a parancs, mire a bilincsek sorban lekerültek az elgyötört kezekrõl. A mocskos, szürke ingek csak lassan kerültek fel a foglyokra, hiszen mindenkit meggyötört a "fertõtlenítés", de rövid idõ múlva mindenki ott állt, a szürke ruhában, amely híven tükrözte arcuk színét.
A bilincsek visszakerültek a helyükre, a Jediket elvezették, és a társaság kissé megfogyatkozott. Devon számára ez aggodalomra adhatott okot, hiszen minél kevesebben vannak, annál nagyobb az esély rá, hogy pont õ váljon a fehérpáncélosok morbid tréfáinak áldozatává. Devon csapatát is elkezdik vezetni az épület folyosóinak labirintusán keresztül. A percek lassan peregnek, de a katonák megálljt parancsolnak, és egy hosszúkás terem fogadja az elítélteket. Az elsõ rab után következõ második fájdalmas kiáltása mindenkit borzongással tölt el. Devon nem akar beszélgetni senkivel, de egyszer csak megpillantja a Szenátusból oly jól ismert Jasen Raven arcát.
|
|
Jasen Raven
Junior Member
Politikus
Naboo szen?tora, Theed v?ros?nak korm?nyz?ja!c!Teal
Posts: 385
|
Post by Jasen Raven on Dec 15, 2007 18:22:15 GMT 1
Jasen ott volt, a falnak dõlve, miközben minden egyes másodperc, ami eltelt, éveknek tûnt. Nem bírt másra koncentrálni, csak bõrét ért fájdalomra és légzési nehézségére. Ha levegõt vett, tüdeje majd széthasadt, a tûszúrás-szerû fájdalmakról nem is beszélve. Ha nem vett levegõt, szédülni kezdett és kínlódni. Nem tudott mit tenni, talán csak a tudat alattija ösztökélte, hogy tartson ki, talán õ maga már rég feladta.
Majd hirtelen a kínzó, savas hatást keltõ fehér folyadék nem korbácsolta tovább a foglyokat, apró sziszegés, pedig arra engedett következtetni, hogy a fertõtlenítõ gáz elillan a terembõl. Jasen egyre könnyebben vett levegõt, de mellkasa fájt, feje hasogatott, bõre égett, szemei pedig csak elmosódott pacákat látottak. Jasen azt hitte, legalábbis remélte, ezzel legalább pár percre a kínzások sorának vége, de ekkor ismét valami rájuk zúdult a mennyezetrõl.
Hideg volt és kellemetlen, de valahogy mégis nyugtató. A sima víz, ami a rabokat öntözte ezúttal kellemesnek ígérkezett, hiszen az addig csípõ, szúró vagy épp maró hatást, keltõ folyadékot és gázt lemosta testükrõl, ezzel nyugtatván meg a bõrt. Az elsõ pár másodpercben ugyanolyan kellemetlen érzés volt, de végül egyre kívánatosabb a tiszta víz. Jasen a szemeit is kimosta, látása tisztulni kezdett, de még nem volt az igazi. Majd a vízsugár is alább hagyott, végül teljesen el lett zárva.
Jasen gyengének, kiszolgáltatottnak és megtörtnek érezte magát ebben a pillanatban. Izmai elernyedtek, nem bírt parancsolni nekik, hasztalanul próbálkozott. Csak ott ült, egy apró mozdulatot se téve, és fülelt. Hallotta az imént lezáródott fém ajtó felemelkedését, majd a helyiségbe beáramló õrök lépteit, illetve hangjukat.
- Öltözni! Mozgás férgek!
Jasen erõt vett magán, és szépen lassan felemelkedett. Most lett csak figyelmes a földön heverõ férfira és a testét csúfító kelésekre. Legutóbb nem igazán mérte fel a helyzetet, csak hátra hõkölt, most már nem érdekelte. Beleborzongott a látványba.
Elkezdett öltözni, abba a koszos, szakadt, ócska ruhákba, amiben ide érkezett. Nagyon megalázónak tartotta, immár sokadszorra a helyzetet és a helyszínt is, nem ehhez szokott õ hozzá…
A foglyok lassan, erõtlenül mozogtak és öltöztek fel, hogy mindezek után visszaálljon a „világ rendje”, a bilincsek megtalálták tulajdonosaikat. Jasen kedvetlenül, de bármiféle ellenállás nélkül hagyta, hogy ismét rátegyék az energiabilincseket, mint valami közönséges bûnözõre.
Miután mindenki meg lett bilincselve, a tömeg szétvált, a jedik máshova lettek terelve. A többiek, pedig elhagyván a fertõtlenítõt, ahová Jasen élete legkellemetlenebb élménye fûzõdött (vagy legalábbis élete eddigi legkellemetlenebb), a rabok tovább meneteltek a demoralizáló folyosókon. Amikor végre megálltak, hosszú percek után, a rabokat sorba rendezték, mintha valami kivégzésre készültek volna. Majd egyesével beküldték õket egy ajtón. Az elsõ férfi, rémisztõ kiáltást hallatott. Az õrök el voltak közben foglalva, hogy egymással beszélgessenek, tulajdonképpen magukra hagyva ezzel a rabokat, de valami azt súgta Jasennek, ugyanolyan keményen õrzik õket még mindig, a mostani helyzet semmit sem jelent.
Majd némileg váratlanul az egyik katona hirtelen felemeli fegyverét és az egyik rab fejéhez tartja. A nõ remegni kezdett, végül írva fakadt, majdnem könyörögni kezdett életéért. A katona kibiztosította fegyverét és egy *Bumm* hangot hallatott a sisak-mikrofonon keresztül, aztán elvette a fegyverét a nõ fejétõl. Úgy tûnt, jól szórakozott a férfi, hangos kacagással tért vissza kollégáihoz.
„- Szadista barmok…”- jegyezte meg csöndben, úgy, hogy senki se hallja, Jasen.
Néhány rab a lábával dobolni kezdett idegessége jeléül, voltak, akik a folyosót kémlelték, vagy rosszalló pillantásokat vetett az õrökre. Mindezeket figyelembe véve volt váratlan, amikor az egyik rab szóra nyitotta száját.
„- Hé, te ismerõs vagy nekem valahonnan. - gondolkozott el egy kicsit, majd - Tudom már! Te vagy az a Peron, aki 3 évvel ezelõtt még a Császár egyik megbízottja voltál, a Szenátus alelnöke. Hát, valamit nagyon elbaltázhattál! Ez poén...”
Jasen felkapta fejét a Peron, majd a szenátus szó hallatán. Elõször azt hitte a füle is károsodott a fertõtlenítés következtében. Tekintetével a hang forrását kereste, és az emlegetett személyt. Valóban jól hallotta, Devon Peron, az egykori császári megbízott is jegyet váltott a díszes társaság közé. Tekintetük egy pillanatra találkozott, de Jasen gyorsan elfordult, túl kockázatos lett volna, ha még többen felismerik, bár abban biztos volt, hogy ahogy õ sem, Devon sem fogja õt nem felismerni. Túl sokat találkoztak ahhoz kár a szenátusi gyûléseke, kár máshol.
De ez most nem az a hely és nem az az idõpont, amikor nosztalgiázni kell, Jasennek ehhez amúgy sem lenne kedve, se most, se máskor. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy nem õ az egyetlen politikus, aki valahogy ide keveredett. Remélte lesz alkalma beszélni Devonnal, akivel már régebben is remekül szót értett és érdekeik nyilván ezúttal is közösek, tehát egy irányba evezhetnek. De egyelõre szótlanul állt, míg sorra nem került, nem kívánt társalogni, ezzel célpontot adva az õröknek, akik fél óra alatt bebizonyították, hogy nem érdemes velük ujjat húzni. Jasen pedig nem kívánt egy leamortizált huszas éveiben járó gazdag férfiként szabadulni innen, már ha ez egyáltalán sikerül neki…
|
|