Raven Conor
Junior Member
Katona
Halott!c!Default
Posts: 245
|
Post by Raven Conor on Mar 2, 2008 17:14:18 GMT 1
Tû a szénakazalban, tartja a mondás, minden túlzás nélkül. Akármilyen helyre is keveredtem, hatalmas volt. A folyosók szinte labirintust alkottak, kiláthatatlan kavalkádot. Rendes körülmények között megtalálni valakit egy ekkora épületkolosszusban... hát inkább nem akartam számot mondani, mert még a kiejtésébe is belegabajodtam volna. Ha ez nem lett volna elég, még kitérõket is kellett tennem, nehogy belefussek egy-egy kisebb csoportnyi járõrbe. Tudja a rancor, hány tõrzstag van itt, és ha ne adj Isten lebukok... nos, akkor az a helyzet, ami elõállna, bõven kimerítené az egyoldalú küzdelem témakörét.
Elvileg esélyem se lett volna megtalálni a többieket... de a gyakorlat mást eredményezett. Ahogy haladtam a folyosón, valami nessszerûségre lettem figyelmes. Megtorpantam, majd fülelni kezdtem. Elõször azt hittem, hogy jön felém valaki... de a nesz nem erõsödött. Tovább indultam. Na akkor már egyre jobban kezdtem hallani azt a neszt. Olyan ötven métert haladtam ebben a folyosó-sokaságban, amikor a nesz mibenlétét már ki tudtam venni a hallottak alapján. Ordítás volt... méghozzá nem egy sima, ,,ordítok egyet dühömben" féle... egy olyan fajta ordítás, mint amikor tépik az ember húsát, vagy legalább is nem kicsit kínozzák.
Adtam a szerencsémre, és elindultam a hang forrása felé. Próbáltam a hang után menni, és ahogy egyre jobban hallottam annak a szerencsétlennek az óbégatását, tudtam, hogy jó úton járok. Amikor befordultam az épp aktuális sarkon, a folyosón észrevettem valamit. Húsz méternyire egy törzstag állt, merev testartásban. Mintha õrizne valamit. Visszahúzódtam az elõzõ folyosóra. ,,El kell csalnom" - futott végig az agyamon.
|
|
Conor Warn
Junior Member
Er?haszn?l? S?t?t Oldal Pont: 6 Cs?sz?ri testőr Legfelsőbb Birodalmi V?delmező
Legfelsőbb Birodalmi V?delmező%\4\%!c!red
Posts: 343
|
Post by Conor Warn on Mar 13, 2008 10:00:56 GMT 1
//A Barlangban//
Warn maga mögött hagyva a rohamosztagosait gyorsan és viszonylag csendesen haladt végig a járaton, mely, meglepetésére egy csaknem teljesen egyenesen futó falban végződött. A Császári Testőr világítóbotját elővéve és aktiválva a talajt kezdte szemlélni. Az idáig követett bakancstól származó lábnyomok ez alkalommal is segítségére voltak, bár első pillantásra eléggé meglepő felismerést jelentett, hogy a nyomok egyenesen a falba vezettek, s úgy értek végett, ami egyértelműen arra utalt, hogy csak a másik oldalon folytatódhatnak. Csak most vette szemügyre az útját elzáró kőfalat. A közepe táján egy nagyjából tenyérnyi kiterjedésű és üreget vett észre, mely nagyjából fél hüvelykujjnyi mélységű volt. Conor bal kezéről lehúzta a kesztyűjét, majd pedig megtapogatta a furcsa üreget. Úgy tűnt, kis teljesítményű sugárfegyver vájta. Vélhetőleg a felderítő droid próbált áttörni a falon, de úgy tűnt nem járt sikerrel. Ez viszont azt a kérdést vetette fel, hogy most hol lehet a droid, vélhetőleg megpróbált másik utat találni, amelyen megkerülheti a falat, s követheti a célszemélyt. Feltevése szerint most is épp valamelyik másik járatban lehet.
A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező úgy határozott, a maga nyers módszereivel fogja megoldani, a rejtekajtó által jelentett kihívást. Visszahúzta az imént levetett kesztyűt, letette maga mellé a talajra a világítóbotot, majd mély lélegzetet vett, kinyúlt az Erőért és ezzel egyidejűleg mindkét kezét előrenyújtotta, majd maga előtt oldalirányú, húzásra hasonlító mozdulatot tett, kínos lassúsággal. Először jobb felé. Nem történt semmi. Warn ezt követően megismételte a mozdulatsort, ám ez alkalommal balra. Kezei megremegtek, koncentrációja közepette fogait csikorgatta. Hosszúnak tűnő másodpercekbe telt, míg végül történt valami. A fal végül nem volt képes tovább ellenállni a Galaxis legnagyobb, ellenállhatatlan hatalmának, az Erőnek, s hangos, fájdalmas csikordulások közepette engedett. Lassan félrehúzódott, s egy meglehetősen keskeny átjáró vált láthatóvá. A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező mély lélegzeteket vett, aztán felkapta a talajról világító pálcáját, miközben újfent kinyúlt az Erőért s kiterjesztette tudatának érzékeny, láthatatlan csápjait, melyek előtt elég kevés dolog maradhatott rejtve. Nem érzékelt maga előtt a közelben élőlényeket.
Odasétált az imént feltárult átjáróhoz és belevilágított. A sziklafal, amely az imént még lezárta az utat csaknem egy méter vastagnak tűnt, a mozgatószerkezetet ellenben nem látta. Nem tudta, kik és miért helyezték ide, ezt a követ, avégett, hogy korlátozzák az átjárást, de kétségesnek tartotta, hogy emberi erővel odébb lehessen hengeríteni. Várt néhány másodpercig, de a fal nem mozdult vissza a helyére. Valószínűleg az által, hogy az Erővel tolta félre a termetes sziklát, sikerült megszakítania azt a mozgató mechanizmust, amelyet vélhetőleg egy rejtett kapcsoló volt képes működtetni. Ezzel meg is oldotta azt a problémát, hogy a szikla esetleg a háta mögött visszakerülne a lezáró állásba, s elvágná őt a rohamosztagosoktól. Biztos, ami biztos úgy döntött hátrahagy egy jelet, övéről, egy fluoreszkáló folyadékkal teli ampullát vett elő. Felrázta, megtörte, majd, mint egy egyértelmű irányjelzőt a fal jobb oldalára tapasztotta, nagyjából tenyérnyi távolságra az imént kitárult átjáró szájától. Amint ezzel megvolt átlépett a nyíláson.
Világítóbotja csökkentett fényerőssége mellett is észrevette a földön fekvő tetemet, körülötte a jelentékeny terjedelmű sötét színű folttal, amely elszínezte a talajt. Odalépdelt és szemügyre vette a tetemet. Észrevette a nyakán éktelenkedő, mélynek tetsző szúrt sebet. Noha nem volt szakavatott ismerője a kriminalisztika tudományának, a seb szélességéből arra következtetett, hogy egy katonai, valószínűleg rohamkéssel okozták. A holtest szemlátomást valamiféle primitív népcsoport tagja lehetett. Ez újabb meglepetést jelentett, hisz Warn nem tudott, róla, hogy primitív népek, vagy egyáltalában valamiféle népcsoport élne a Yavin IVen. Viszont ezzel az öltözékkel, a holttest nem tűnt éppen bevándorlónak, vagy egy lezuhant, leszállt hajó legénységének tagjának. A tetem arra a feltevésre sarkallta, hogy az általa követett egyén és csoportja nem ápol éppen baráti kapcsolatot ezzel az őslakos csoportosulással, már amennyiben tényleg egy őslakos közösségről van szó. A mezítlábas holttest látványa és a tény, hogy hány ilyen talpnyomot látott, szintén egy nagyobb közösség létére utalt. Eleddig viszont ezt figyelmen kívül hagyta. Valószínűsítette, hogy az őslakos nép a saját életterületére behatolt militáns csoportban potenciális ellenséget láthatott, ez pedig azt jelentette, hogy adott esetben őt és a rohamosztagosokat is meg fogják támadni. Más nem azért, mert kapcsolatot fognak feltételezni köztük, és a militáns csoport között. Conornak volt egy elképzelése arról, hogy adott esetben talán a maga javára tudja fordítani a primitív közösség, a renegát katonai csoport tagjai iránt táplált ellenszenvét. Persze mindez messzemenő spekuláció volt, de ha sikerül az őslakosokat felhasználni saját céljaira, azzal sokat tudna lendíteni a saját ügyén. Viszont az is nyilvánvaló, hogy ha nem sikerül őket maga mellé állítani, hanem épp ellenkezőleg, velük szemben is ellenségesnek bizonyulnak, azzal jócskán meg fogják nehezíteni a dolgát.
Úgy határozott, egyelőre felhagy az üldözéssel, helyette inkább megpróbálja meglelni az őslakos csoportot, hátha sikerül velük megegyezésre jutni. Amennyiben ez nem sikerül, úgy, nos feltevése szerint, ezek a népek nem rendelkezhetnek olyan harci képességekkel, amely ellenállhatna egy szakasznyi jól képzett rohamosztagosnak, avagy akár egy olyan valakinek, aki a Császár védelmezői közé tartozik. Képességeiben bízva úgy vélte, hogy még az esetleges, vagy inkább valószínűsíthető létszámfölény, amiben az őslakosok lesznek vele, s a rohamosztagosokkal szemben, aggodalomra adna okot.
A járatot elzáró szikla túlsó oldalán, újabb fluoreszkáló folyadékkal teli ampullát helyezett el, oly módon, mint korábban az átjáró előtt, aztán folytatta útját. A távolban egy kisméretű fényforrást vett észre, amint közelebb ért, már ki tudta venni, mi is az. Egy fáklya. A távolban továbbiak sorakoztak, nagyjából azonos távolságra egymástól. Warn ezt kétségkívül jó jelnek tekintette. Kikapcsolta a világító botot, majd a kihelyezett fényforrásokat követve ment tovább. Az út valamivel később, azaz valamivel távolabb szétágazott. Előrefelé, illetve jobb felé. Conor kinyúlt az Erőért és kiterjesztette tudatát, aztán az Erő sugallatának engedve az előrefelé továbbhaladó járatot választotta. Néhány lépés után megtorpant. Tudta, hogy meg kellene várnia a rohamosztagosokat, mielőtt még túlzottan belefeledkezik ebbe a földalatti útvesző rendszerbe. Úgy döntött még egy kicsit továbbhalad, aztán, ha újabb elágazáshoz jut, ott majd megvárja a csapatát, vagy ha túl messze van, akkor visszatér ide.
Ezen elhatározást követően óvatos léptekkel, egyik kezével a pisztolytáskájában lapuló sugárvetőjét, a másik pedig centiméterekkel az övén függő duplapengéjű naginatája, - a Császári Testőrök különleges fegyvere - markolata felett időzött. Nem kellett túl messzire mennie, talán harminc lépést, ha megtehetett, máris elérte a következő elágazást, amely mindössze két lehetséges útiránnyal kecsegtette a továbbhaladni szándékozót, méghozzá bal és jobb felé. Warn úgy vélte, hogy ezek közül az egyik párhuzamos a korábbi, jobb felé vezető járattal, s valamelyest egy felé vezetnek. A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező úgy döntött, hogy ideje visszatérni az előző elágazáshoz, s ott bevárni a rohamosztagosokat, majd pedig a három lehetséges járat közül kettőn reteszállásokat alakíttat ki, aztán a harmadikon folytatják tovább a felderítést.
|
|
Raven Conor
Junior Member
Katona
Halott!c!Default
Posts: 245
|
Post by Raven Conor on Mar 28, 2008 21:27:53 GMT 1
Nem kellett sokáig gondolkoznom a megoldáson. Primitív módszer, de amilyen hülyék ezek a dögök, biztos be fogja venni. Vállamra akasztottam a karabélyomat, majd az övem felé nyúltam. Kezem megállapodott a ott függõ kard markolatán, majd halkan, igyekezve nem zajt csapni vele, óvatosan kihúztam a hüvelybõl. Egy egyszerû hosszúkard volt, amely már az Antari Rend felállítása óta szabvány felszerelésnek számított a rangereknél. Semmi extra sincs rajta, csupán egy hétköznapi kard. Mégis, amilyen egyszerû fegyver, annyira halálos is, ha egy ranger kezében van.
Végignéztem a földön, és megpillantottam egy nagyobb kõdarabot. Az megteszi. Felkaptam a kõdarabot, majd amilyen erõsen csak tudtam, hozzávágtam a folyosó falához. Nem kis zajt okoztam vele. Lehet, hogy túlságosan is nagyot? Na mindegy. Hátam nekivetettem a falnak, majd vártam, fülelve. Nem telt bele sok idõ, talán csak néhány másodperc, amikor morgásokat és lépések hangját hallottam. Úgy tûnik, bevállni látszik a terv. Fejmagasságba emeltem a kardomat, támadásra készen, majd vártam.
A lépések zaja erõsödött, majd hamarosan megjelent a folyosón strázsáló tõrzstag. Meglepõdni sem volt ideje, amikor a kezemben levõ kard már lendült is, a penge pedig célbaérkezéskor lekaszálta a lény fejét. Amint az élettelen test a földre került, már indultam is tovább. Hamarosan ott álltam a mellett a járatnál, ahol az õr strázsált. Óvatosan bekukkantottam. Egy másik törzstagot láttam odabent, nekem háttal. Elõre volt gõrnyedve... az ordibálás pedig mögüle jött. Óvatosan belopakodtam a helységbe, támadásra emelt karddal a kezemben. Amint megfelelõ közelségbe érkeztem, újra nyakra támadtam. Újabb fejlekaszálás történt.
Kicsit túlzásnak tûnhetett ez a sok fejlevágás, de nyomós okom volt rá, hogy fejre mentem. Ha esetleg nem tudom egy vágásból megölni, akkor alkalmasint riadóztathatja a társait. Ha pedig mégis halálos sebet ejtek rajta egybõl, de még marad benne élet... nos, akkor elkezd kajabálni, ami úgyszintén felérhet egy riadóztatással. Ezért kellett a fejezést választanom a gyilkolási módszerek közül, mert bár barbár dolog, épp annyira hatásos is... és ami azt illeti, így biztos nem fog ordibálni a dög...
Miután összesett a tõrzstag, tekintetem az általa kínzott illetõre terelõdött. Felismertem Alexandert... ha nem is eredeti állapotában. A férfi arcát sebek szántották át, nem egy helyen megszúrta a kínzója. Szerencsétlenûl járt társam tekintete enyhén ködös volt, ami érthetõ is. - Alex, hallasz engem? - guggoltam le a férfi elé, ezzel elérve, hogy lásson engem. Fejemrõl levettem a sisakomat, ezzel elérve, hogy rám nézhessen. Alex rám nézett. Beletelt néhány másodpercbe, mire megismert. - Raven... hogy az Istenbe kerülsz te ide? - nyögte. - Á, csak erre jártam, gondoltam benézek. Felálltam a földrõl, majd Alex mögé léptem. Kardommal levágtam azokat a köteleket, melyek azon székhez szögezték õt, amin éppen ült. Alex elõre bukott, majd a földön kötött ki. Odaléptem mellé, majd ülõhelyzetbe segítettem. Levettem a hátamról a táskámat, majd elõvettem belõle az elsõsegély ládámat. Kinyítása után fájdalomcsillapítót horgásztam elõ a ládából. Beadtam õket Alexandernek, némi serkentõvel egyetemben. - Monic hol van? - kérdeztem. - Asszem a cellájában. Velem kezdték a vallatást. - Tudod, merre van? - Asszem ja. De hagyj még egy kicsit pihenni. - Meglesz. Tíz percet kapsz. Felálltam Alexander mellõl, majd kimentem a folyosóra. Odasétáltam a szabályosan kivégzett tõrzstaghoz. Felnyaláboltam az illetõt, majd behúztam a kínzóterembe. Utána még visszamentem a fejéért is, hogy ne hagyjak árulkodó jelet. A földre fröccsent vérre rárugdostam némi homokot, ezzel nagyából elfedve.
|
|
Conor Warn
Junior Member
Er?haszn?l? S?t?t Oldal Pont: 6 Cs?sz?ri testőr Legfelsőbb Birodalmi V?delmező
Legfelsőbb Birodalmi V?delmező%\4\%!c!red
Posts: 343
|
Post by Conor Warn on Apr 4, 2008 21:32:09 GMT 1
//A barlangban//
A Császár személyes testőre épp visszafelé tartott az alig néhány perccel korábban felfedezett rejtekajtó felé. Noha eredetileg úgy gondolta az elágazásnál fog várakozni, belátta, hogy ez nem lenne szerencsés, hisz ott nagyobb a valószínűsége annak, hogy észreveszik, és ez az ideje korán való lelepleződés nem szerepelt távlati tervei között. Már épp az utolsó égő fáklyánál járt, amikor megpillantotta maga előtt a távolban a kisméretű fényforrások által kibocsátott fényt, valamint az általuk megvilágított világos színű árnyalakokat. A látványt meglehetősen hangos léptek zaja kísérte. A rohamosztagosok gyorsan, de ugyanakkor a helyzethez képest túlontúl hangosan közelítettek. Warn megállt, jól látható módon, lassan felemelte bal kezét és kesztyűs ujjait ökölbe szorította, nagyjából homlokmagasságban. Ezzel jelezte a közelítő rohamosztagosoknak, hogy álljanak meg. Az elöl haladók, amint felismerték a fáklya fénye által megvilágított, mozdulatlanul álló Császári Testőrt megtorpantak, és az élen haladó ugyancsak hasonló kézjellel tudatta az őt követőkkel a parancsot.
A rohamosztagosok megálltak. A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező ez után a sisakjukba helyezett, zárt láncú, belső kommunikációs hullámsávon szólt hozzájuk. Ez az opció nem csak a Császári Testőrök, hanem a rohamosztagosok sisakjaiban is elérhető volt. Ennek révén a sisakot viselő katonák oly módon kommunikálhattak egymással, hogy azt, a környezetük azon tagjai, akik nem ismerik a frekvenciát, vagy nem viselnek rohamosztagos sisakot, semmist sem halljanak a forgalmazásból. Ahhoz, hogy Conor szólhasson a rohamosztagosokhoz, természetesen az kellett, hogy az ő sisakjába telepített kommunikátor is a katonák által használt frekvenciára legyen hangolva. Ezt viszont a Császári Testőr már korábban megtette.
- „Lassan és csendesen!” - Adta ki a parancsot Warn. A rohamosztagosok szó nélkül engedelmeskedtek. Így kicsit több időbe telt, míg végül Conor vezetésével elérték az első elágazást. A Császár személyes testőre ekkor újabb parancsot adott. - „Őrmester! Jelöljön ki hat embert, akik itt maradnak és tartják az elágazást. Ez lesz itt az egyes számú reteszállás. Bárki közeledne, hasonlítson akár a korábban elfoglalt objektumban látottakhoz, vagy, az ebben a járatban látott szerzethez hasonló, kábító lövéssel ártalmatlanítani, kezét-lábát megbilincselni, száját betömni és a fáklyákkal kivilágított járatban őrizet alatt tartani. Ölni csak, végszükség esetén. Kihallgatható foglyokra van szükségem.” - Rendelkezett a Legfelsőbb Birodalmi Védelmező. Amint az őrmester kijelölte a hat embert, s ők elhelyezkedtek a felügyeletükre bízott járat szájának két oldalán, Conor már indult is tovább előre a többiekkel. A következő elágazásnál, mely esetében a továbbhaladás bal, illetve jobb felé volt lehetséges, Warn újabb hat embert hagyott, hátra. Ez úttal is a jobb fel vezető járatot kellett őrizet alá venniük. Ez lett a kettesszámú reteszállás.
Warn az immár mindössze tizenhét főnyire forgácsolódott osztag élén haladt tovább. A jobb felé vezető járat, egy jó darabon emelkedett. A Császári Testőr és az általa vezetett rohamosztagosok csendesen, haladtak előre. A karmazsinvörös páncélt viselő alak jobb keze a tokában lévő sugárvetője markolatán, a bal pedig az öve másik oldalán függő duplapengéjű fegyvere markolata felett időzött, készen arra, hogy szükség esetén bármelyik fegyvert azon nyomban előránthassa, és használhassa. A felfelé vezető járat kezdeti szakaszában hangokat hallott. Nem tudta tisztán kivenni, miről szólnak, de határozottan hangokat vélt hallani. Kinyúlt az Erőérté s kiterjesztette tudatát. Érzékelte a közelben egy csoportban lévő tudatokat. Érzékelte a gondolatokat és az elméket is átható haragot. Az idegen tudatokban ugyanakkor komoly mentális erőt, erőteljes akaratot érzékelt. Gyanította, hogy ezek a személyek valamiféle vezetők lehetnek. Ugyancsak érzékelt a közelben néhány további tudatot. Ezek gondolatmintái kevésbé voltak összetettek. Feltételezte, hogy ezek lehetnek az őrködő harcosok.
Amint a járat ismét vízszintesen folytatódott, a testőr parancsot adott a rohamosztagosoknak, hogy szakadozzanak le, s növeljék egy kicsit az egymás közötti távolságot. Conor legfeljebb huszonöt lépést tehetett meg, a járat ismételten vízszintessé vált szakaszában, amikor a járat falában egy embernyi méretű nyílást vett észre, melyen át fény szűrődött. Megállította a csapatát, s amint a katonák felvették a helyzet adta lehetőségeknek megfelelő védekező állást, ő maga lassan odalépdelt a nyílás széléhez, majd letekintett…
|
|
Raven Conor
Junior Member
Katona
Halott!c!Default
Posts: 245
|
Post by Raven Conor on Apr 28, 2008 19:22:16 GMT 1
Elég idõt adtam Alexnek, hogy összeszedje magát. Míg azon volt, hogy mozgásképes állapotba kerüljön, addig én elrejtettem a hullákat az egyik sarokban levõ zsákok alá. Ahogy a zsákokat rakosgattam, azok meg-meg csörrentek néha. Ebbõl arra következtettem, hogy valami fémbõl készült tárgyak lehettek bennünk. Tekintettel arra, hogy hol is voltam, nem kellett sokáig filózni rajta, hogy nagy valószínûség szerint miket rejthettek a zsákok.
Mire végeztem, Alex már talpra állt. Odaadtam neki a sugárvetõmet, hogy ne legyen fegyvertelen, majd felvettem a földre rakott táskámat. Még egyszer körbenéztem, hogy hagytam-e árulkodó jelet magam után (az ürességet kivéve), majd felvettem a sisakomat és útnak indultunk.
Alex miatt eléggé nehézkesen mentünk. Társam enyhén szédelgett, és ha nem kapaszkodott volna belém néha, valószínûleg elég szépeket esett volna. Szerencsére ez nem következett be, és az útmutatását követve haladtunk. Óvatosan lépkedtünk, nehogy egy közelben levõ törzstag figyelmét felkeltsük.
Beletelt néhány percbe, de megérkeztünk. Ezúttal a bejáratot nem õrizte senki sem, ami enyhén meg is lepett. Hozzásimultunk a bejárat melletti falhoz. Nem akartunk egybõl berontani, ezért óvatosan benéztem a helységbe. Nem láttam senkit. Ennyire üresfejûek lennének? Elléptem a faltól, majd bementem.
Tévedtem. Alighogy beléptem a helységbe, egy dühös morranást hallottam, majd éreztem, hogy valaki hátulról elkap. Az illetõ karjai a nyakam köré fonódtak. Megpróbáltam lefejteni a rám kulcsolódó kezeket, de nem igen akart sikerülni. Pár másodperc múlva viszont hallottam egy halk puffanást, mire a nyakam köré fonódott kezek elengedtek, majd egy újabb puffanást törte meg a csendet. Megfordultam. Alex állt mögöttem, aki a kezében levõ sugárvetõ csövét markolta. A földön elterülve ott feküdt a támadóm: egy tõrzstag. Valószínûleg Alex a sugárvetõ agyával mért egy elég kemény ütést a támadómra.
|
|
Conor Warn
Junior Member
Er?haszn?l? S?t?t Oldal Pont: 6 Cs?sz?ri testőr Legfelsőbb Birodalmi V?delmező
Legfelsőbb Birodalmi V?delmező%\4\%!c!red
Posts: 343
|
Post by Conor Warn on May 7, 2008 19:49:32 GMT 1
//A barlangban//
A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező a nyílás széléhez érve bepillantott. Szemben nem látott mást, csak több hasonló méretű, ajtó formájú nyílást. Felfelé nem volt semmi, csupán a barlangrendszer mennyezete. Alant viszont már igen érdekes látvány kínálkozott. Nagyjából huszonöt-harminc méteres mélységben a mélység falainak irányából kőhidak indultak útnak, s középütt egy kör alakú teret formáztak. Ennek a körnek a kerületén tizenkét nagytermetű alak foglalt helyet. A híd együttes alatt a mélységben lávafolyam hömpölygött. Az olvadt massza felől füst és gőz szállott felfelé. Warn még ekkora távolságból is érezni vélte az áramló hőt. Épp ezért furcsállotta, hogy a tucatnyi nagytestű, egyértelműen élemedett korú alak, miért ezen a helyen tanácskozik, ráadásul állva. Mert tanácskoztak, a felfelé szűrődő hangfoszlányok alapján, - melyek a hömpölygő láva morajlásán túl eljutottak hozzá - ebben egészen biztos volt. Az egyik testes mellé két másik, karcsúbb termetű, gyéren öltözött, erősebb testalkatú érkezett az egyik oldalról a középpontba vezető hídon mikor odaértek meghajoltak. Conor megállapította, hogy ez a két erős testalkatú hasonlatos a rejtekajtó mögött talált holttesthez. A két alak felváltva sutyorgott valamit, a koros, termetes férfinak, majd meghajoltak és távoztak. A Császár személyes testőre állított valamit különleges sisakján, melynek révén immár jobban hallotta, mit is beszélnek odalent. Nagyon különösnek találta, hogy ez, az őslakosnak tetsző népcsoport a galaktikus közös nyelvet használja. Ez a meglepő tény azonban kétségkívül hasznára lehet majd a későbbiekben, ha tárgyalásra kerül a sor. Warn gyanította, hogy ez valamiféle törzsközösségek közötti gyűlés lehet.
- Felderítőim most jelentették, hogy miután a fehérbe öltözött idegenek, - akik a négy szürke vasmadár gyomrából léptek elő, - teljesen körülvették az ellenségeink táborául szolgáló kőtemplomot. Egy részük beözönlött az épületbe. Volt köztük egy, akinek öltözéke olyan volt, mint a vér színe. Egy idő múlva ez újra kijött és egy csapattal a fehérek közül ismét eltűnt két vasmadárban. Azok pedig felemelkedtek és elszálltak. A másik felderítőm azt mondta, mielőtt a vasmadarak leszálltak, az égből tűzzel árasztották el a betolakodók védett tábora körül a mezőt, s elpuszították azoknak a kint álló vasmadarait. - Mondta ezt követően a termetes férfi, majd várta, hogy mit felel rá a többi.
- Lehet, hogy az új betolakodók ellenségei azoknak, akikkel mi is harcolunk. - Vetette fel egy másik, rövid töprengés után. Erre aztán heves, a Császári Testőr számára alig-alig érthető vita támadt köztük. Ezt a vitát, egy újabb, a két korábban érkezett, majd távozotthoz hasonlatos, harcosnak beillő testfelépítésű alaknak az érkezése szakította félbe. Odalépett az egyik, a jelenlévők közül valamelyest kiemelkedőbb alakhoz, leborult előtte, majd mormogott valamit, aztán, mikor mondandóját előadta, talpra emelkedett és távozott. A nagytestűek közül is kiemelkedő törzsi vezető így szólt a többiekhez.
- Nemrég két vasmadár szállt le, sokszor százlépésnyire innen a dzsungelben, egy tisztáson. A harcosom látta, hogy a vasmadár gyomra felnyílt és sok fehér öltözékű, fegyveres alak jött elő. Olyanforma fegyvereik vannak, mint az ellenségeinknek. A fehérek után két teljesen éjsötét ruhás és legvégül pedig egy, kinek ruhája vörös, akár a vér színe. A harcosom elmondta, hogy a feketék és négy a fehérek közül a vasmadaraknál maradt, a többi elindult errefelé a vérvörös színű vezetésével. Egy ideig próbálta követni őket, de aztán a sűrű esőben elveszítette őket és a nyomaikat is. -
Warn meglepetten hallgatta az elbeszélést, melyből kiderült, az őslakosok tudomást szereztek arról, hogy hol szálltak le, sőt arról is, hogy ő és az általa vezetett rohamosztagosok a közelben vannak. Úgy tűnt azonban, arra még nem jöttek rá, hogy mélyen behatoltak a barlangrendszerbe, sőt most épp kihallgatja őket. Viszont ezek után már a teljes lelepleződés pillanata sem lehet túl messze. Csak idő kérdése, hogy itt, vagy valamelyik felállított csapdánál, esetleg a reteszállásoknál valamelyik őrködő őslakos belebotoljon a rohamosztagosokba. Ráadásul, ahhoz, hogy a felderítő harcos mindezt elmondhassa kellett, hogy legyen még egy olyan bejárata a barlangnak, amin bejuthatott, anélkül, hogy a rohamosztagosokba botlott volna, vagyis legalább egy olyan járat van, amit még nem voltak az ellenőrzésük alá. Ez jelentős probléma volt, de nem annyira, az, hogy időközbe odalent a társalgás a birodalmiakra nézve merőben kellemetlen fordulatot vett.
- Még, ha az ellenségeink ellenségei, akkor is veszniük kell, őseink háboríthatatlan földjére léptek, halniuk kell, mind egy szálig. - Hangzott az egyik törzsi vezető véleménye.
- Sokan vannak, nem csupán maroknyian, mint azok, akikkel eddig dolgunk volt. Talán ki kéne hallgatni újra a foglyokat, hátha tőlük megtudunk valamit az új betolakodókról. - Vélekedett egy másik.
- Legyen hát, de addig is, megparancsolom húsz harcosomnak, hogy támadják meg azokat, akik a vasmadarakkal maradtak, majd miután legyőzték őket, vessenek lest a többire. - Mondta a vének legnagyobbika, amely vélhetőleg ennek a területnek, és a rajta élő harcosoknak volt az ura. Szavait követően felemelte az egyik kezét, aminek hatására, egy harcos jelent meg, az egyik híd fal felöli oldalán, majd indult el a vének csoportja felé.
Conor döntési kényszerbe került. Biztos volt benne, hogy az őslakos nép harcosainak nem lehetnek sugárfegyverei, vagy más tűzfegyverei, de mégis, nagy túlerőben, meglepetésszerű támadással lerohanhatják azokat, akik a leszállózónában hagyott hajóikat védik. Aztán meg volt még valami, ami felkeltette az érdeklődését. Az őslakosoknak sikerült kettőt megölni és még kettőt elfogni a renegát fegyveresek közül. Warn nem tudta, hányan lehetnek még, de ezt a kettőt mindenképp meg akarta magának szerezni, lehetőleg gyorsan és ami a legfontosabb élve. Ellépett a nyílástól és a rohamosztagosokat vezető őrmesterhez fordult.
- Odalent, a hold őslakos népének törzsi vezetői tanácskoznak. Maguk közül ketten pár lépéssel hátrébb húzódnak, hogy védjék a hátunkat, tíz emberrel vegyen fel tüzelőpozíciót az öt legközelebbi nyílásnál, a maradék két ember pedig az alakzat másik végét biztosítsa, hogy onnan se rohanhassák le magukat. A nyílásoknál elhelyezkedők közül senki se lőjön mindaddig, amíg én parancsot nem adok, történjék bármi is. - Rendelkezett a Császári Testőr, majd övének egyik kisebb tárolóegységéből egy apró szigonyvetőt vett elő. Ki sem kellett nyúlnia az erőért, anélkül is érezte a rohamosztagosok meglepetését. Valószínűleg ők is kitalálták már, hogy mi az, amit tervez. – Az a gyanúm, hogy az ittenieknek bizonyos nézeteltérésük van a renegát fegyveres csoporttal, akiknek a támaszpontjára lecsaptunk. Ha jól értettem, az elmúlt órákban kettőt elfogtak, és két másikat pedig megöltek közülük. Talán sikerül szót értenem velük. – Magyarázta röviden Conor. Csak nagy vonalakban tájékoztatta az őrmestert és a többi rohamosztagost, többre nem is akadt volna ideje, hisz a törzsi vezetők épp ezekben a percekben rendelik el, a leszállózónájuk lerohanását. Pisztolytáskájába csúsztatta a sugárvetőjét és biztosította, hogy ne csúszhasson ki onnan, majd meggyőződött arról, hogy megfelelően van e rögzítve az övére a dupla pengéjű naginatája. Miután ezzel is megvolt, mély lélegzetet vett és kivetette magát a nyíláson, miközben zuhant, felfelé kinyújtotta a jobbját, célzott az apró szigonyvetővel és kilőtte a szigonyt. Tudta, hogy a parányi eszközből kitörő éles szúrófej, valamint vékony kötél elég hosszú ahhoz, hogy elérje a mennyezetet, s egy nagy rántással fogja megállítani a zuhanását, alig néhány méterrel a kőhidak középpontján lévő kör felett. Másodpercnyi zuhanás, egy erőteljes rántás, majd Warn villámgyors zuhanása véget ért a meglepetten figyelő és szóhoz sem jutó vének csoportja alkotta kör közepe felett. A Császár testőre elengedte a szigonyvetőt és elegánsan talajtért, a mintegy három méteres magasságból, amely akkor maradt a talpa és a kőkör között, amikor elfogyott a kötél.
- Üdv néktek tiszteletreméltó vének! - Köszöntötte a még mindig szótlan meglepettségben álló hajlott korú törzsfőket. A hidak végei felől egy maroknyi harcos indult meg feléje, dárdákkal és kardokkal felfegyverkezve. - Nem áll szándékomban bántani sem titeket, sem harcosaitokat. Mindössze beszélni kívánok veletek. - Tette hozzá Conor, remélve hogy sikerül meggyőznie a véneket, s azok megálljt parancsolnak a harcosoknak. Ezzel ugyanis az életüket mentenék meg, hisz primitív fegyvereikkel esélyük sem lett volna a Császár Testőrével szemben, aki azon túl Echanik halálos művészetének mestere volt, az Erőt is segítségül tudta hívni a harcban.
- Beszélj hát idegen, de vigyázz szavaidra. – Mondta a törzsfő, miután balját magasra emelve, megfékezte harcosait. Warn ekkor érezte meg az Erőben, hogy a törzsfők és a harcosok között valamiféle különös kapcsolat áll fenn, amely több a telepátiánál. A törzsfők csupán az elméjükkel uralmuk alatt tartják a közelükben lévő harcosokat.
- Azért jöttem, hogy tudassam veletek, ellenségeitek egyben az én uram ellenségei is. Harcosaim ma rajtaütöttek az ellenségeitek táborán. Vezetőjük halott, és két másik is. A segítségeteket szeretném kérni, hogy a többit is megölhessük, vagy élve elvihessük, s uram ítéletet mondhasson felettük. - Mondta a Legfelsőbb Birodalmi Védelmező. Miután rövid ajánlatának végére ért, kinyúlt az Erőért és kiterjesztette tudatát a vének felé. Kíváncsi volt, mit forralnak elméjükben. Érezte a gyanakvást, a haragot, s azt, hogy sokan halva szeretnék látni.
- Te és az általad vezetett harcosok megsértettétek apáink földjét. Épp úgy bűnösök vagytok, mit azok, akik előttetek jöttek. - Vetette oda az egyik törzsfő.
- Nem tudtuk, hogy tiétek a föld. Nem fogadtak minket a leszálláskor a harcosaitok, hogy ezt közöljék velünk. - Vágott vissza Warn. Az Uralkodó és Xanatos nagyúr az elmúlt években nem fektettek különösebb hangsúlyt arra, hogy a tőlük kapott különleges kiképzés során a diplomácia gyakorlatában is elmélyítsék a tudását. Nem tehetett mást, mint amit általában az általa megvetett szenátusi szócséplők szoktak. Ígért. - Amint utolsó ellenségetektől is megtisztítottuk a dzsungelt, távozunk, és többé nem térünk vissza. -
- Nincs alku betolakodó, ha az ellenség vezetője halott, s a táboruk már nem nyújt védelmet számukra, magunk is elbánunk velük. Nincs szükségünk rátok, harcosaim már úton vannak, hogy elpusztítsák azokat a harcosaidat, akik a vasmadaraknál vannak. Sorsukban te is osztozni fogsz, máris. Megölni! - Mondta a törzsfő.
A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező érezte az Erőben támadt zavart, tudta, hogy mi a tervük vele, még az előtt, hogy a vén kimondta volna az utolsó szavakat. Ugyancsak érezte, ahogy a nyolc harcos elindul feléje. Számított arra a lehetőségre, hogy az őslakosok nem lesznek hajlandóak az együttműködésre. Az elméik fürkészése közepette rádöbbent, hogy milyen gyűlöletet is éreznek a külvilágiak iránt. Volt viszont még valami, amit az Erőn keresztül érzékelt. Volt valami a törzsi vezetőkben, valamiféle olyan különös energiák sugárzottak belőlük, amihez hasonlatosat még nem tapasztalt. Ez pedig óvatosságra intette. Azok a harcosok, akiket korábban megállított a törzsfő, ekkorra már odaértek a körhöz és rávetették magukat a vörös páncélt viselő alakra. Warn egy másodperc alatt leakasztotta az övéről dupla pengéjű naginatáját, és könnyűszerrel hárította az egyik harcos csapását. Egy újabb hárítás, majd egyetlen könnyed mozdulattal kifordította ellenfele a kezéből a kardot, s fegyvere másik pengéjével elvágta támadója torkát. Vér spriccelt szerteszét. A harcos térdre rogyott, s mindkét kezét reflexszerű mozdulattal kapta a nyakához, hogy elállítsa a vérzést, ám próbálkozása semmit sem ért. A Császári Testőr fegyvere átvágta a nyaki verőerét és légcsövét is. Rövid és kínokkal teli halál várt rá, csupán az volt a kérdés, hogy a fulladás, vagy a vérveszteség okán.
Conor nem sokat törődött földre hullott ellenfelével, azonnal egy következőre vetette magát. Amaz feléje döfött a lándzsájával, de fegyverének fémpengéjét eltérítette a császári testőr fegyverének hosszú pengéje. Warn ezt követően megpördült, s egy kézzel tartva fegyverét széles, kaszáló mozdulatot tett. A harcos feje lehullott, egy pillanattal később teste is összecsuklott. Eközben egy harcos, hátulról szándékozott lesújtani a Császár Testőrére. Magasra, a feje fölé emelte kardját, ám mielőtt lesújthatott volna, Conor, - kit az Erő figyelmeztetett a reá hátulról fenyegető veszélyre, - anélkül, hogy hátranézett volna, ismét két kézre fogta különleges naginatáját és hátrafelé döfött fele, egyenesen a harcos szívébe. A felnyársalt harcos kezéből kihullott a kard. Szólni azonban ő sem szólt, ha volt is lelke, mit kilehelhetett, az is némán távozott testéből. Már csak hárman álltak vele szemben, egyikük egy dárdát, a másik kettő kardot tartott. Lassan, félkörbe helyezkedtek a Császári Testőr körül. Warn tett néhány lépést oldalra, s ez által a hidakkal összekötött kör egyik híd melletti pereméhez ért. Fél szemmel a törzsfőkre pillantott, akik eleddig mindössze mozdulatlan szemlélői voltak a küzdelemnek.
- Három harcosotokkal már végeztem, a többivel is végezni fogok, ha nem tértek jobb belátásra. Ne akarjátok, hogy ellenségként tekintsek rátok.- Próbálkozott utoljára, ám szavai nem vezettek eredményre. Viszont míg beszélt, a nyílások felől, melyeknél a hidak végződtek harcosok kezdtek özönleni. Warn tudta, hogy ezzel a kérdés eldőlt. - Tűz! - Kiáltotta el magát, mire válaszul a rohamosztagosok sugárkarabélyai gyilkos sugárnyalábok sokadalmát bocsátották útjukra. Warn előrelendült, kitért a törzse felé irányuló vágás elől, majd a levegőbe szökkent, átvetette magát a két közelebb álló harcos felett, s még mielőtt földet ért volna, hosszú és mély vízszintes vágást ejtett az egyiknek a két lapockája felett, elvágva húst, izmot és csontot. Eztán a másikat egy kemény rúgással a párkányon túlra, az alant hömpölygő láva jelentette borzalmas tűzhalálba küldte. Vele szemben a dárdás előreszegezte fegyverét és határozott léptekkel elindult. Warn már épp a lehetséges kitérési módokat mérlegelte, amikor az Erőben támadt zavar figyelmeztette valamiféle veszélyre a háta mögül. Alighogy a levegőbe szökkent, egy fejnyi méretű tűzgolyó száguldott el ott, ahol nemrég még felsőteste volt. Így viszont hogy kitért, a tűzgolyó nem az ő halálát, hanem a harcosét okozta.
Conor még talajt sem ért, máris az új veszélyforrás felé fordult. Látta, hogy a vének egyike két kezével egy gömböt formáz, s ennek nyomán egy tűzgolyó jön létre a kezei között, melyet aztán két kézzel, mint holmi labdát, a Császári Testőr felé lök. Warn ez alkalommal oldalra tért ki. Ekkor már tudta, hogy a törzsi vezetők egyúttal természetfeletti erőkkel bíró sámánok is. Ezen a felismerésen ugyan nem sok ideje maradt töprengeni, mert, egy másik sámán, kinyújtja feléje két kezét, s ennek okán erőteljes szélroham tört rá, majdnem lesodorva őt a kőhídról, melyre leérkezett. A rohamosztagosok időközben nem tétlenkedtek, sorra szedték le a harcosokat, melyek Warn felé közelítettek. Két sámán is tűzgolyót küldött felfelé, a rohamosztagosok irányába, de ebből a távolságból mágiájuk nem volt elég pontos, s az üreg helyet az mellett, illetve alatt a sziklafalat találta el, de nem okozott benne kárt.
A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező talpra szökkent, s amint köldökmagasságban kettéhasított egy harcost, majd maga mellől a hídról, egy lábsöpréssel a forró lávába küldött egy másikat, gyorsan felmérte a terepet. Meglepetten tapasztalta, hogy a rohamosztagosok sugárlövedékei nem tesznek kárt a sámánokban. Mágiájuk révén, valamiféle erőteret formáltak maguk köré. Conor gyors mozdulatokkal két újabb harcost vágott le, majd jobbjával elengedte dupla pengéjű fegyverét, s övének egyik tartójából, egy hőderonátort vett elő. Élesítette, majd a kör közepén egy csoportba gyűlt sámánok közé hajította. Ő maga eközben kinyúlt az Erőért, s megsokszorozta fizikai erejét és gyorsaságát. Megiramodott a híd körtől távolabbi vége felé, hogy minél távolabb legyen a felrobbanó eszköztől. Az útját álló harcosokat az Erő segítségével taszította el az útjából, le őket az alant hömpölygő forró masszába. Már épp elérte a híd végét, amikor a robbanószerkezet felrobbant. Még ebből a távolságból - a láva felfelé áramló hője ellenére - is érzékelhető volt a hődetonátor által felszabadított hőenergia. Warn érezte, az Erőben, ahogy élőlények egyszerre lelik halálukat. Megfordult és körülnézett. A kőhidak közepén létrehozott körben, a Legfelsőbb Birodalmi Védelmező várakozásainak megfelelően, senki nem maradt talpon. Hiába volt különös, misztikus eredetű hatalmuk, mely megvédte őket a sugárlövedékektől, a közvetlen közelükben felrobbant hődetonátor ellen az sem védte meg őket. A hatalmas hőben elenyésztek, s semmi sem maradt belőlük, ahogy a közelükben lévő harcosokból sem.
Conor kinyúlt az erőért és kiterjesztette tudatát. Furcsamód a közelben nem érzett egyetlen élőlényt sem. Csupán a feje fölött a rohamosztagosokat. Megfordult és bepillantott a járatba, mely a hídtól elfelé vezetett. Meglepetése csak fokozódott, amikor megpillantotta a járatban a halott harcosokat. Lehajolt az egyikhez és megvizsgálta. Testén semmi nem utalt sérülésre, arca mégis kíntól torzult el. Warn ekkor értette meg. A sámánok és a harcosok közötti kapcsolata erősebb volt, mint azt korábban feltételezte. Most már tudta, hogy életesszenciájuk összefügg, méghozzá furcsa módon. Az egyes harcosok halála nincs hatással a sámánokra, ám a sámánok halála egyúttal a harcosok halált is jelenti. Ekkor döbbent rá, mit is tett valójában. Egy egész néppel, sőt talán egy egész fajjal végzett, méghozzá egyetlen hődetonátorral. Az amit itt és most elkövetett, az pontosan megfelelt annak, amit a Galaktikus Birodalom Büntető Törvénykódexe népirtás címszó alatt fogalmazott meg.
- Jelentést őrmester! Veszteség? - Kérdezte Conor a kommunikátoron keresztül, miközben elindult vissza a kör középpontja felé.
„Negatív. Az ellenséget felszámoltuk. Várjuk a további utasításait.” – Hangzott az őrmester válasza. A Császár Testőre nem reagált a hallottakra, legalábbis nem azonnal. Fel kellett dolgoznia a tettét, melyet ugyan meg tudott volna magyarázni bármely bíróság előtt, hisz voltaképp önvédelemből tette, amit tett, ám önmagával szemben, pontosabban a lelkiismeretével szemben is számadással tartozott. Ezt viszont egyelőre el kell halasztania, küldetése még nem ért véget. Még mindig hátra volt a militáns csoport élő tagjainak felkutatása és elfogása. Elérte a terem közepét. Felpillantott és látta, hogy az apró szigonyvető még mindig ott volt, ahol korábban elengedte.
- Tartsák a pozíciójukat, azonnal felérek és folytatjuk a kutatást. A renegát militáns csoport még élő tagjainak a közelben kell lenniük. Az őslakosok miatt viszont már nem kell aggódnunk. - Mondta a kommunikátorba. Maga is meglepődött szavainak közönyös, érzéketlen voltán. Nem csak a sisakszűrők miatt csengett hidegnek és lelketlennek. Visszavonta fegyvere dupla pengéit a markolatba, majd azt visszaakasztotta az övére. Kinyúlt az Erőért és elrugaszkodott. Elérte és megragadta a szigonyvető egységet. Megnyomta rajta a gombot. A parányi eszköz nyekeregve kezdte el felcsévélni a kötelet, közben pedig felfelé emelte a Császári Testőrt.
//Megjegyzés: a törzsi sámánok képességeinek, valamint a harcosoknak és fegyvereinek megjelenítése a fajt megálmodó játékossal folytatott előzetes egyeztetést követően, az alapján kerültek lejegyzésre.//
|
|
Raven Conor
Junior Member
Katona
Halott!c!Default
Posts: 245
|
Post by Raven Conor on May 8, 2008 21:41:17 GMT 1
Nem volt túlnépesedés a börtön részlegben, így könnyen megtaláltuk Monicot az egyik cellában. Éppen aludt, amikor tiszta erõmbõl rácsaptam egyet a rácsként funkciónáló vaskos fagerendák egyikére. Erre felriadt. Elõször közönyösen nézett ránk. Valószínûleg azt hitte, hogy tõrzstagok közé tartozunk. Beletelt néhány másodpercbe, mire rájött, hogy antariak vagyunk. - Alex... ehm - nézett rám kérdõen. - Raven vagyok. Várj, mindjárt ki... Ekkor dühös mordulást hallottunk a börtönrészleg bejárata felõl. Amikor odanéztünk, egy újabb tõrzstagot pillantottunk meg, aki minket nézett. Lebuktunk. Úgy tûnt, meglepetésszerûen érte a feltûnésünk. Azonban kámforként tûnt el belõle a megrökönyödés, és már nyitotta is a száját, hogy egy kiadás kiabálással riadóztassa a barlangban levõ társait. Túl távol voltunk ahhoz, hogy csendben elintézhessük...
Mielõtt még a tõrzstag hangot adhatott volna ki magából, hirtelen egy kéz fogta be a lény száját. Egy újabb kéz jelent meg, benne egy késsel, mely a következõ pillanatban szakszerûen elmetszette a tõrzstag torkát. A kezek elengedték a lényt, mely élettelenül hullott a pórba. A kéz tulajdonosa így láthatóvá vált. Egy antari katona felszerelését viselte. - Alex, Raven, végre, baráti arcok - szolt. - Kate. Azt hittem, már a bolygó túloldalán lyukadtál ki - szoltam. - Majdnem. Bár tény, hogy jó messzire elvitt az a járat. Visszafordultam a ketrec felé. Hogy kihozhassam Monicot, átnéztem a rácsokat. Hamarosan megtaláltam azt a dolgot, amivel zárva tartották a ketrecet. Valami vastag indaszerûséget tekertek rá. Megpróbáltam kézzel lefeszíteni, de rohadtúl masszív volt. Jól van, akkor másként. Kirántottam a kardomat és egyetlen csapással kettévágtam a csomót.
Hamarosan már mind a négyen ott álltunk a bejáratnál. - Most hogyan tovább? - kérdezte Alex. - Két folyosónyival odébb megtaláltam a felszereléseiteket egy raktárban - tájékoztatott minket Kate. - Nem tudtam mindent idehozni, megvan a magam cucca is. - Volt ott valami õr? - Aham... deee - Kate itt hátranézett a Monic cellájába rejtett halott tõrzstagokra. - azokat is likvidáltam. Elhagytuk a börtön részleget. Sikerült gond nélkül átmennünk a raktárba. Míg Kate-el figyeltünk a járatra, addig Monic és Alex magához vette a felszerelését. Alex cuccát némileg könnyíteni kellett, így az õ feleslegét szét kellett osztanunk magunk között. Miután kész voltunk, Kate újra megszólalt. - Sajnos nem sikerült megjegyeznem, merrõl jöttem. Az viszont biztos, hogy teljesen le kell mennünk a legasló szintre, és ott kell keresnünk olyan folyosókat, ami mellett a falon van egy sárga jel.
Viszont itt lett vége a csendes dolgoknak. Épp egy kisebb lépcsõn haladtunk lefelé, amikor egyszercsak lövöldözések töltötték be az étert. A barlang akusztikája nem volt olyan jó, hogy megállapítsuk, milyen fegyverbõl adhatták le. Viszont sejtettük, hogy nem egy ember tüzelhet, ahhoz túlságosan nagy volt a hangzavar. Aztán az egyik folyosón befordulva belefutottunk egy nagyobb csapatnyi tõrzstagra. Azok vicsorogva mutogattak felénk a kezükben levõ dárdáikkal. Már épp emeltük a karabélyainkat, hogy szitává lõjjük õket, amikor történt valami. Hatalmas robbanás hasította át a levegõt, melybe beleremegtek még a falak is. Ez még annyira nem volt meglepõ... de az, ami ekkor jött, az már sok volt. Az elöttünk levõ tõrzstag csoport tagjai hirtelen a különbözõ testrészeikhez kapták a kezeiket, miközben elejtették a fegyvereiket. Rángatóztak, üvöltöttek, mint a fába szorult féreg. Nem tudtuk, mi üthetett beléjük. Az arcuk kínról árulkodott, mely olyan erõsnek bizonyult, hogy hamarosan a földön fekve folytatták a rángatózást. Még olyan egy percig tartott a szenvedésük, mire mindannyian mozdulatlanokká váltak.
Összenéztünk mind a négyen, szinte egyszerre. Végül Monic odasétált az egyik hullához, majd megtapogatta a pulzusát. Ugyanezt elismételte még három tõrzstagnál, mire közölte az eredményt. - Halottak. - Mi? - kérdezte Alexander. - Nem mi, hanem õk. Kinyiffantak, de nem tudom, mitõl. Ahogy végiggondoltam a dolgokat, hamarosan rájöttem a helyes válaszra. - Volt itt egy csapat sámán, valami lávateremben, és éppen tanácskoztak. Állítólag láttak néhány fehér ruhást a bázisunk környékén. - Fehér páncélosok? Ugye nem azt akarod mondani, hogy... - Birodalmiak, valószínûleg. Állítólag eléggé forró volt ott a hangulat. - Megtámadták a bázist? Te jó ég... az ott maradtak. - Ezen majd ráérünk késõbb rágódni. Gondolom sejtitek, mi robbanhatott az elõbb. - Legalább egy hõdetonátor - vágja rá Kate. - Pontosan. Katonai fegyver... és kik is használják elõszeretettel? - Birodalmiak. - Igen. Ezek szerint pedig bejutottak ide. Jobb lesz, ha minél elõbb elhagyjuk ezt a katlant, különben itt ásnak el minket. Útnak indultunk, annak a tudatában, hogy ez most szoros lesz.
|
|
Conor Warn
Junior Member
Er?haszn?l? S?t?t Oldal Pont: 6 Cs?sz?ri testőr Legfelsőbb Birodalmi V?delmező
Legfelsőbb Birodalmi V?delmező%\4\%!c!red
Posts: 343
|
Post by Conor Warn on May 12, 2008 10:42:58 GMT 1
A Testőr, a kőhidak találkozásánál képzett körtérre néző nyílások szintje fölé emelkedvén egy gombnyomással megakasztotta szigony kötelét felcsévélő mechanizmust, így most jó harmincöt méter magasságban függött, a kőkörtérhez viszonyítva, ám attól a nyílástól, melyből alig néhány perccel ezelőtt kivetette magát, megközelítőleg hét méter választotta. Warn újfent megnyomta a csévélő aktiváló nyomógombját, s hagyta, hogy az két méterrel magasabbra emelte. A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező ekkor ismét megállította a csévélőt, s a szigonykivető egységbe kapaszkodva hintázni kezdett. Közben egy kicsit engedett a kötélből, s végül mikor már elég nagy volt a kilengése, a pálya, nyíláshoz legközelebbi pontján elengedte a csáklyavetőt. Mindkét kezét előrefelé kinyújtva szelte át a teret, s sikerült megkapaszkodnia a nyílás peremében. Biztos fogást találva, s az egyik lábát is megvetve egy kisebb peremben, könnyűszerrel felhúzta magát. Néhány pillanattal később már ott állt, a parancsra váró rohamosztagosok előtt.
- A primitív őslakosok immár nem jelentenek ránk veszélyt. - Jelentette ki hidegen, majd gyorsan hozzá is tette. Indulás tovább a renegát fegyveresek, akik vélhetőleg egy követ fújnak az áruló Jedikkel, valahol itt kell, hogy legyenek. - Mondta, majd azonnal a menet élére állt. Jobb kezébe vette kábító fokozatra állított sugárvetőjét, baljába pedig egy világító botot fogott, majd megindult. A körfolyosóról, melyről a kémlelőnyílások lefelé néztek a törzsfők tanácskozási helyére, egy oldaljáratba forduld be. Kinyúlt az Erőért és kiterjesztette tudata láthatatlan, de mindent érzékelő csápjait. Kiürítette tudatát, és hagyta, hogy a világmindenséget összetartó Erő átáramoljon tagjain. Erőltetett menetben vezette osztagát, folyosóról folyosóra. A rohamosztagosokban minden bizonnyal felvetődött a kérdés, hogy miért vezeti ilyen határozottsággal és magabiztossággal őket a Császári Testőr. Azonban egyikük sem tette szóvá, szó nélkül követték az előttük haladó, karmazsinvörös páncélt és sisakot viselő alakot. Erre a ki nem mondott kérdésre a ki nem mondott válasz amúgy is csak további kérdéseket eredményezett volna. Ugyanis Conor Warnt, ki a Császári Testőrök között is ahhoz a szűk körhöz tartozott - a Legfelsőbb Birodalmi Védelmezők közé -, akik fegyvereiken és páncéljukon kívül egy hatalmas szövetségessel, az Erővel is bírtak. Warn lépteit e pillanatban is ez a sokak által kutatott és magyarázott, de mégis megmagyarázhatatlan hatalom irányította.
Warn, hosszú percekig tartó, szinte eszeveszettnek tetsző vágtát követően lassított tempóján. Érezte, hogy közeledik valamihez. Élőlényeket nem érzékelt a közelben, de mégis érezte, hogy valahol valami fontos van, amelyet mindenképp látnia kell. Végül a folyosó falán, a világító botja fényében viszonylag magasan, sötét színű foltokat vett észre az egyik falon. Conor megállította a rohamosztagosokat, aztán eltette a sugárvetőjét, hóna alá kapta világító eszközét és levette az egyik kesztyűjét. A foltok már rászáradtak a falra, de még is meg lehetett állapítani, hogy mik is voltak. A földön viszont további apró elnyúlt vércseppeket vett észre, amik a folyosó átellenes irányába vezettek, de ugyanakkor a szomszédos helyiség felől vezettek tovább. Egyértelműen arra vallott, hogy egy sebesült jött ki a helyiségből és indult el.
- Három perc pihenő őrmester, egyenek, igyanak, addig én körül nézek odabent - Rendelkezett aCsászári Testőr, miközben visszavette a kesztyűjét, és lassan belépett a helyiségre. Annak közepén elvágott kötelékeket egy széket, s az körül, valamint azon is további vérfoltokat vett észre. Tüzetesebben szemügyre véve a talajt, a korábban látott bakancsokéval azonos talplenyomatokat vett észre, elég sokat, az egyik pár nyom a sarokba vezető nagy halom szövetzsák felé mutattak. Warn kinyúlt az erőért és egyenként felemelte, majd egy másik sarokba rakta át a zsákokat. Végül megpillantotta a két elrejtett, tetemet. Valamint a levágott fejeket. A korábban és most látottak, valamint a törzsi sámánoktól hallottak alapján megértette, mi is történt. A két elfogott renegát fegyveres közül az egyiket itt tarthatták. A szék és a vérfoltok arra utalta, hogy valamiféle agresszív meggyőzésnek, mondhatni vallatásnak vetették alá. Egy társa, valószínűleg abból a párosból való, akiknek a nyomait befelé követték rátalált, végzett a két itt tartózkodó harcossal, és elmenekültek. A nyomaik eltüntetése azonban korántsem volt elég alapos. A talajon odakint eltűntette a vérnyomokat, legalábbis azokat, amelyek a harcostól származnak, ám idebent már nem sikerült neki. A kínvallatás közben megsebzett társának vérző sebeit ugyancsak elmulasztotta bekötözni. A lábnyomok ugyancsak ott maradtak, fedetlenül, bár ezek odakint nem maradtak meg olyan jól, mint idebent, de a vérnyom így is tökéletes iránymutatást fog jelenteni egy ideig.
Warn elmosolyodott, a vadászat, mely eddig nehézkednek, sőt a barlangrendszer mérete nyomán szinte lehetetlennek tűnt, meglepő fordulatot vett. Egyelőre úgy tűnt, a militáns csoport továbbra sem hagyott fel a hanyagsággal, bár meg kell hagyni, igyekeztek. Mindez azonban nem volt elegendő a Császár Elitjéhez tartozó üldözőjükkel szemben. Conor kijött a kínvallatásra használt helyiségből, és így szólt a rohamosztagosokhoz.
- Nyomon vagyunk! - Mondta, az őrmester felé fordulva. - Az általunk követett fegyveres, kiszabadította egyik, itt fogva tartott társát, és arra indultak el.- Mutatott előre a világító bottal. Közben szabad jobb kezével az övének egyik tárolójából, egy fél tápanyagrudacskát vett elő, kibontotta, majd két harapásból bekapta. Ez után ivott egy kortyot a kulacsából, majd így szólt. - Gyerünk tovább, nagy hátrányt kell behoznunk. - A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező, s az általa vezetett rohamosztagosok újult erővel folytatták a hajszát. Conor nem tudta, hogy az üldözöttek milyen állapotban vannak, vagy hogy mikor táplálkoztak utoljára. A rohamosztagosok és ő most vettek magukhoz valamennyi tápanyagot, a szabvány ételrudjaik, és kulacsaik révén. Gyanította, hogy a megkínzott miatt nem fognak tudni elég gyorsan haladni. Világító botját alacsonyan a földhöz közel tartva, az Erő és a vérnyomok útmutatása alapján vezette erőteljes tempóban a közel kétrajnyi rohamosztagost.
|
|
Raven Conor
Junior Member
Katona
Halott!c!Default
Posts: 245
|
Post by Raven Conor on Jun 6, 2008 19:02:54 GMT 1
A négy elit ranger töretlenül haladt a járatokban, keresve a kijáratot. Figyeltek minden neszre, nehogy belefussanak néhány cirkáló birodalmiba, vagy legalább is a birodalmiaknak hitt illetõkbe. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy tényleg õk azok. Végül is, hány zsoldos vagy kalózcsapat visel fehér páncélt? Másrészrõl, kinek állna érdekében megtámadni egy antari bázist? Mert egyszerû kalózoknak és zsoldosoknak biztosan nem.
Ezeken gondolkodtam, miközen haladtunk. Nem egy lefelé vezetõ lépcsõszerûségen mentünk át. Ezek szerint vagy meglehetõsen magasan voltunk, vagy sikeresen bementünk a pincébe. Na mindegy. Alex miatt kissé lassan haladtunk. Szegényt csúnyán elintézték a tõrzstagok, nem egy sebbõl vérzett. Fogalmam sem volt róla, mit csinálhattak vele, de valahogy nem is akartam megtudni.
Minden televolt a tõrzstagok hulláival. Ahogy végignéztem rajtuk, elsõ látásra nem vettem észre egy külsérelmi jelet sem. Ezek szerint az elméletem beigazolódni látszott, tényleg történt valami a sámánokkal, és az kiütötte õket, örökre. Egyáltalán nem éreztem szánalmat ezen lények iránt. Élénken élt az emlékeimben az a történet, amikor Kate-el együtt behatoltunk az egyik törzs templomába. Se szó, se beszéd, ránk rontottak a törzstagok, azon szándékkal, hogy kioltsák az életeink lángját. Ám hiába voltak túlerõben, a sok éves tapasztalat felülkerekedett a ,,csûrhe-harcmodor" felett.
Sokan tartották azt az antari katonákból, hogy együgyü, képzetlen csûrhe, akik semmit sem képesek megcsinálni. Ez azok véleménye, aki még nem látta õket harcolni, vagy kötelesség teljesítés közben. Minden egyes antari katona jól ki van képezve, mind a fegyverek kezelése, minde a terepviszonyok kihasználása, és sok más dolog terén. Az antariak gyengesége az alacsony létszámban rejlett. Sosem volt elég ranger egyszerre, ez pedig mindig hatalmas fejfájást okozott a vezetõségnek. Ennek ellenére minden tõlük telhetõt megtettek, hogy elvégezzék a feladataikat... de a jó kiképzés ellenére, még ezek a katonák sem voltak hibátlanok.
- Nézzétek. Az utolsó lépcsõt magunk mögött hagyva, hamarosan megérkeztünk egy olyan járathoz, amely mellett egy festett, sárga jelzés terült el a falon. Egy kijárat. Épp kezdtem volna örülni, amikor észrevettem valamit: amikor a karabélyomra szerelt lámpával véletlenül Alex mögé, a földre világítottam. Egy meg-meg szakadó vércsíkot láttam a földön húzódni. Összevontam a szemöldökömet, majd merõ kíváncsiságból elkezdtem visszafele húzni a fénysugarat. Újabb vérfoltokat láttam... amelyek kitartottak, végig azon az úton, ahol jöttünk. - Hogy az a... Alex, vérnyomokat hagytál magad után? - Mi? - nézett a földra a társam. - Na ne... - Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy ez majd elárulja a helyzetünket? - vetette fel a kérdést Monic. - Amekkora szerencsénk van, valószínû. Talán a birodalmiak vezetõjének van annyi esze, hogy elkezdje követni. - Most mit csináljunk? Túl lassan haladtunk, és ha tényleg észrevették a nyomokat, akkor valószínûleg be fognak minket érni. Egy terv úgy robbant be a tudatomba, mint egy üstökös a felszínre. - Figyeljetek: menjetek elõre, én addig megpróbálok idõt nyerni. - Na nem, nem fogsz hõsködni - rázta a fejét Kate. - Nincs más lehetõségünk. - Itt is hagyhatnátok akár - vetette fel Alex. - Elvégre miattam tudhatják, merre vagyunk. - Felejtsd el, senkit sem hagyunk itt meghalni. Bízzatok bennem, sikerülni fog. Társaim egy ideig némán meredtek rám, majd egy emberként bólintottak. Monic és Alexander elindult. - Vigyázz magadra - szólt Kate. - Ismersz.
Miután a lány is elindult, levettem a táskámat a hátamról, majd elkezdtem benne keresgélni. Meg is találtam a két tégla alakú dolgot, a táska tartalmának tetején. Közepes erejû robbanótöltetek voltak. Ilyeneket rakott Ines az ARC vadászgépembe is, hogy szükség esetén felrobbanthassa, távirányítással. A robbanószereket Alex táskájából vettem ki, amikor szétosztottuk a cuccát. Fogalmam sem volt róla, miért hozta õket magával, de nem is érdekelt. Lényeg, hogy most ott voltak a kezemben a lehetõség kulcsai. Kérdéses, hogy tudok-e élni vele. A tervem az volt, hogy beomlasztom a járatot, ezzel létrehozva egy olyan akadályt, amin nem fognak tudni átjönni, vagy ha igen, akkor robbantgathatnak egy ideig. Annyi idõnek pedig össze kell majd jönnie, hogy kikeveredjünk a szabadba, ahol már lényegesen könnyebb lesz elrejtõzni. ,,Ha ez összejön, akkor igényeltetni fogom magamnak az Év õrültje különdíjat" - gondoltam, miközben munkához láttam.
Míg dolgoztam, addig a többiek zsákutcához érkeztek. Amikor körbevilágítottak, egy tõrzstag hulláját látták a fal mellett feküdni, valami fajta õsi szerkezet mellett. Monic gondolt egyet, majd megnyomta a szerkezeten levõ gombot. Erre a zsákutcaként funkcionáló fal elkezdett félrehúzódni. - Jut eszembe: Hornet és Varon meghalt - szólt Kate. - Honnan tudod? - Megtaláltam a felszereléseiket, miközben bolyongtam odabent. Az adattábláikból következtettem arra, hogy az övéké volt. A biztonság kedvéért elhoztam az adattábláikat. - Biztos, hogy halottak? - kérdezte Monic. - Annyi vért találtam a táskán, amekkora vérveszteséget senki sem bírna ki... Amint a fal félrehúzódott annyira, hogy kiférjenek, tovább mentek, maguk mögött hagyva engem.
|
|
Conor Warn
Junior Member
Er?haszn?l? S?t?t Oldal Pont: 6 Cs?sz?ri testőr Legfelsőbb Birodalmi V?delmező
Legfelsőbb Birodalmi V?delmező%\4\%!c!red
Posts: 343
|
Post by Conor Warn on Jun 7, 2008 21:32:59 GMT 1
//A Barlangban//
Az Uralkodó személyes testőre által vezetett rohamosztagos különítmény rohanvást halad előre. Az élen haladó karmazsinvörös páncélt viselő férfi egyik kezében sugárvetőjét a másikban egy világító botot tartva, az üldözött militáns csoport tagjai által hagyott vérnyomokat követte. A rohamosztagosok pedig néhány lépésnyire lemaradva őt követték. A nyomok, pár perccel később egy folyosó elágazásában maguk is kettéágaztak. A Császári Testőr alaposan szemügyre vette a nyomokat. Az egyik irányban jóval több vérnyom volt, szemlátomást oda vissza irányba mutatók, míg a másik irányba egyetlen távolodó nyom vezetett, melyet ez idáig követtek, egy újabb helyiségbe torkollott. Ebben a helyiségben, mely tulajdonképpen egy szélesebb, falban végződő folyosó volt, két oldalt, vastag faágakból készített ráccsal lezárt üregek nyíltak. A helyiségben két őslakos teste hevert a földön a helyiség egyetlen bejáratának közelében. A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező a bejáratnál megálljt parancsolt a rohamosztagosoknak, majd lassan előrelépdelve szemügyre vette a két testet. Az egyiken egy erőteljes, valószínűleg koponyalapi csonttörést okozó ütés nyoma éktelenedett. Míg a másiknak a torkát vágták át, méghozzá szemlátomást egyetlen ügyes mozdulattal hátulról.
Warn ezt látva sorra vette a meglehetősen egyszerűen kialakított zárkákat. Az egyik nyitva volt. A zárat képező szoros, növényi eredetű kötést elvágták, látszott a vastag szálakból álló csomó maradványának szélén, hogy valamiféle éles tárgyal vágták el. A penge nyoma ott díszelgett az egyik rácselemen is. A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező térdre ereszkedett, majd a talajra világítva szemügyre vette a lábnyomokat. Az őslakosokén kívül a nyitott zárka előtt és azon belül is láthatóak és felismerhetőek voltak a jellegzetes bakancsnyomok. Conor pillanatok alatt összeállította magában az eseményeket. A sebesült és az őt támogató kiszabadították a fogságban lévő másik társukat. Így hát most már nem ketten voltak, hanem hárman, vagy akár négyen, a lábnyomok alapján nem lehetett meghatározni. A Császári Testőr gyanította, hogy a leütött volt az őr, a második pedig rajta kapta őket azon, hogy épp megpróbálják kiszabadítani a társukat. Az, hogy az őslakos torkát hátulról vágták el, azt is jelentheti, hogy időközben még egy társuk futott be.
~ Ketten jöttek befelé. Szétváltak. Az egyik megtalálta az alaposan helyben hagyott társát. Együtt jöttek el idáig, hogy kiszabadítsanak egy másikat, kiiktatták az egyetlen őrt, majd amikor a következő megérkezett, azt hátulról vágta le valaki. Semmi kétség négyen vannak. ~ Összegezte az eddig tapasztaltakat Conor. ~ Mindenképp kellett hogy legyen egy negyedik, hisz igen kizárt, hogy a két elsőként érkezett, azaz a sérült és az őt támogató valamelyike a háta mögé tudott volna kerülni annak, aki megzavarta őket. ~ Következetett, a Császár Különleges kiképzésben részesített testőre.
Rohamosztagosaival a nyomában visszasétált az elágazáshoz és a másik vérnyomot kezdte követni. Két elágazással és folyosóval később a nyomok valamiféle raktárra emlékeztető helyiség érintésével haladtak tovább. Conor gyanította, hogy az őslakosok raktárként használt helyiségéből a milicisták valamit elemeltek. Azt viszont nem tudta, hogy mi lehetett az.
Mint ahogy korábban, úgy ezt követően is a kisebb nagyobb vércseppek tökéletes tájékozódási segédletet jelentettek, elágazásról elágazásra. A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező fejében többször is megfordult, hogy bölcsebb lenne lassítani az iramon, elkerülendő, hogy esetleg valamiféle aljas csapdába, tévedjenek. Arra is gondolt, hogy a vérnyom csupán valamiféle elterelés. A tapasztalatai viszont, melyek eddig arról tanúskodtak, hogy a milicisták semmiféle kellő előrelátással, sem pedig megfelelő taktikai gondolkodásmóddal, de még figyelemmel se rendelkeznek, ellenben hibákat hibákra halmoznak, arra sarkallták, hogy ezt a lehetőséget elvesse. Ezen felül bízott abban, hogy az Erő, ami eddig vezette a barlang labirintus rendszerében, időben figyelmeztetni fogja az esetleges veszélyekre.
A Legfelsőbb Birodalmi Védelmező időről időre megállította a csapatát néhány pillanat erejéig, s míg a rohamosztagosok kifújták magukat, ő maga kinyúlt az Erőért és kiterjesztette tudatát, abban a reményben, hogy előbb vagy utóbb érzékeli az előttük haladókat, ám nem járt sikerrel. Még mindig túl távol voltak. Útközben több helyütt is láttak földön heverő tetemeket. Ezeken nem látszottak a haláluk erőszakos voltára utaló nyomok, így hát Warn arra a következtetésre jutott, hogy ezek is a törzsi vezetők halálával egyidejűleg, a velük való különös élet-esszencia kapcsolat megszűnése okán haltak meg. A Császári Testőrt, bár semmiféle jelét nem adta ennek, megdöbbentette a pusztítás, melyet nem tudatosan, de mégiscsak végrehajtott. Érezte a rohamosztagosokban a bizonytalankodást, hisz ők maguk nem értették, miként és hogyan veszítették életüket az őslakosok. Kiképzésük, a halálhoz való hozzáállásuk, no meg az a tény, hogy egy Testőr vezeti őket, kizárttá tette, hogy bármiféle kérdéseket tegyenek fel, vagy megfogalmazzák kételyeiket. Legalábbis mindaddig, amíg a feladatot végre nem hajtják.
Egyre jobban és jobban eltávolodtak attól a helyiségtől, amelytől a vérnyomok indultak, ám a vércseppek továbbra sem értek véget. Conor ezen igen-igen meglepődött. Arra számított, hogy a vérnyomok egy idő után véget érnek, jelezvén, hogy a követett csoport tagjai végre észreveszik, a maguk után hagyott árulkodó jelet. Akkor pedig fel fog merülni a kérdés, hogy vajon ugyanazon az úton folytatták az útjukat, avagy visszatértek az előző elágazáshoz. Azonban nem így történt. A nyomok több helyütt utaltak arra, hogy a követettek megálltak, valószínűleg azért, hogy pihenjenek. Warn ezt kedvező előjelnek vette. Úgy saccolta, hogy a sebesült társuk hátráltatja a menekülőket. Így hát az időbeli és távolságbéli hátrány, amely a kezdetek óta elválasztotta őket és az általuk üldözötteket, lassan, de biztosan fogyott.
Az útjuk gyakorlatilag lefelé vetett, hisz többször is sziklába vájt lépcsőkön kellett lefelé haladniuk. Warn mind gyakrabban és gyakrabban nyúlt ki az Erőért abban bízva, hogy végre megérzi a szökevények elméinek közelségét. Azonban eleddig csak az őt következő rohamosztagosokat érzékelte. Mást nem. Ám amikor egy újabb immár a sokadiknak mondható lépcső aljához közelítve ismét kinyúlt az Erőért, nem túl távol, egy tudatot érzékelt. Kézjelekkel megállásra utasította a rohamosztagosokat, majd kikapcsolta a világító botját, s a rohamosztagosokkal is lekapcsoltatta a különféle világító eszközeiket. Conor az övére akasztotta a világító eszközt, majd állított a sisakjának kommunikációs rendszerén.
- Közeledünk, óvatosan, teljes csendben kövessenek! - Rendelkezett a sisakjának belső zárt rádióadóján a rohamosztagosok által használt frekvencián forgalmazva. A technológiának köszönhetően az őt követő katonák valamennyien hallhatták a hangját a sisakjaikba épített hangszórókon keresztül, ám azok, akik nem rendelkeztek rohamosztagos sisakkal, s nem ismerték magát a kódolt frekvenciát, mindebből semmit sem hallhattak.
Conor két kézre fogta a sugárvetőjét és zajtalanul szinte lopakodva folytatta útját. Sisakjának különleges vízorát infravörös tartományba állította, így a teljes sötétségben is elfogadhatóan látott. Nyomában a rohamosztagosokkal óvatosan lelépdelt a lépcsőn, majd a földön látható sötét foltokat, követve végighaladt egy egyenes járaton, amelyet egy újabb követett. Végül egyszeriben a távolban megpillantott egy alakot, aki guggolva matatott valamit, mellette egy kisebb fényforrás világított, ez pedig zavarta a sisakjának infravörös képalkotóját. Egy kézjellel megállította a rohamosztagosokat, majd megosztotta a vízora kijelzőjét az egyiket infra helyett normál módra a másik felét pedig hőképesre állította. Amint ezzel a módosítással végzett, immár egyedül indult tovább az alak felé.
- Itt várjanak! - Utasította őket a sisakrádión keresztül. - Ne mozduljanak, míg parancsot nem kapnak rá! - Tette hozzá, kihasználva a lehetőséget, hogy szavait kizárólag a rohamosztagosok hallhatják.
A hőképnek köszönhetően tudta, hogy egy élőlénnyel, méghozzá egy emberrel van dolga. Az viszont, hogy miként cserkéssze be, az már egy nehezebb feladat volt. Halálos fokozatra állította a sugárvetőjét, de bízott abban, hogy anélkül, hogy használná a fegyverét, el tudja fogni élve az alakot. Ebből a távolságból még nem tudta megállapítani, hogy kiféle, de gyanította, hogy egyike a renegát fegyvereseknek.
|
|
Raven Conor
Junior Member
Katona
Halott!c!Default
Posts: 245
|
Post by Raven Conor on Jun 28, 2008 11:55:24 GMT 1
Nem vett túlságosan sok időt igénybe, mire aktiváltam a bombákat. Rájöttem időközben, hogy tévedtem egy hatalmasat a bomba kiléte felől. Először távirányítósnak gondoltam, de aztán láttam, hogy egy antari gyártmányú, a mi szemszögünkből szabványos bomba, ráadásúl időzítős. Öszvisz két gomb volt rajta. Mind a kettővel a bomba felrobbanásáig eltelő időt lehetett beállítani. Ez lényegesen megkönnyítette a dolgomat, mivel nem voltam tűzszerés, csak amolyan dobd-a-gránátot-és-sprintelj-mint-az-állat fajta. Na lássuk, mennyi időt adjunk nekik. Lenyomtam az időnövelő gombot, majd láttam, ahogy a számlap életre kell és elkezdenek pörögni a számok.
Hirtelen levettem az ujjamat a gombról, az időzítőn pedig három perc volt. Vártam egy kicsit, mire a két perc magától csökkenni kezdett. Beindult. Most már csak egy tűzszerés állíthatja le, hatástalanítás formájában. Ekkor már a második bomba időzítőjén volt az ujjam, és miután már az is beállt háromra, felkaptam a táskámat a hátamra és rohanni kezdtem, egyenesen arra fele, ahol a társaim eltűntek.
Míg futottam, a gondolataim. Mi lesz, ha alábecsültem a bombák erejét? Mi lesz, ha a detónáció ereje elég lesz ahhoz, hogy ezt az egész vackos helyet berobbantsa, maga alá temetve a kifele haladó társaimat, a Birodalmiakat és engem is. Mi lesz akkor? Annyit biztosra vettem, hogy valószínűleg nem kell majd a koporsókészítőnek arra fecsérelnie az anyagot, hogy utána abba rakják el, ami megmaradt belőlünk. Három perc... illetve már jóval kevesebb. Ennyi időm volt, hogy biztonságos távolságra érjek a robbanás epicentrumától, és reménykedjek benne, hogy nem fog semmi sem baluk kisülni.
|
|
Conor Warn
Junior Member
Er?haszn?l? S?t?t Oldal Pont: 6 Cs?sz?ri testőr Legfelsőbb Birodalmi V?delmező
Legfelsőbb Birodalmi V?delmező%\4\%!c!red
Posts: 343
|
Post by Conor Warn on Jul 6, 2008 20:30:49 GMT 1
//A Barlangban//
A Császár személyes testőre lassú, elnyújtott léptekkel közelített a távolban, a barlangi járat sötétjében mind jobban kirajzolódó, a mellette földre helyezett csekély fényt nyújtó világító eszköz révén a földön guggoló, vagy térdelő helyzetben ténykedő alak. Tekintve, hogy az őslakos harcos nép tagjai mind egy szálig elhullottak, köszönhetően a köztük és sámánjaik között fennállott természetfeletti kapcsolatnak, kétség sem férhetett hozzá, hogy a ténykedő a követett és Birodalom elleni tevékenységgel gyanúsított militáns csoport tagja lehetett. A távolság kettejük között nem lehetett több kétszáz lépésnél. Ahogy lépésről lépésre közelített, mind jobban láthatta, hogy az alak valamiféle tárgyal babrált. Pontosabban két tárggyal, majd midőn mindkettőt elhelyezte, nyomban felpattant és rohanvást indult tovább a járatban.
~ Rohadj meg!~ Sziszegte a fogai között sisakja alatt a Legfelsőbb Birodalmi Védelmező. A célpont kívül volt a sugárpisztolya hatékony lőtávolságán, így nem maradt más választása, mint az, hogy űzőbe veszi a menekülőt. Kinyúlt az Erőért és azt segítségül hívva rövid koncentrációval végrehajtotta a fizikális erőt - ez által a gyorsaságot - felfokozó Erőalkalmazást. Ez után aktiválta a sisakjába épített kommunikátort.
- Utánam! Gyorsan! - Utasította a tőle lemaradt, előző utasításának megfelelően várakozó álláspontra helyezkedett rohamosztagosokat és azonnal futásnak eredt. Testőrkiképzésének, gondosan karbantartott izomzatának, és remek kondíciójának köszönhetően az Erő révén rendelkezésére álló segítség nélkül is gyors volt, mint a dantooinei mezei nyúl, ám az Erő által felfokozott fizikális képességeinek köszönhetően a kilőtt sugárlövedékek sebességét meghaladva száguldott az előle menekülő után. Mindössze néhány másodperc alatt elérte a két gépezetet, amelyet a futásnak eredt alak helyezett el a járat padlóján. Az Erőben támadt rezgések tudatták vele, hogy a két gépezet veszélyt jelent. Persze elég volt rápillantania két szerkezetre, s észlelni a rajta lévő visszaszámlálókat, hogy tudja mire is szolgálnak. Robbanó szerkezetek voltak. Noha ezzel a típussal még soha sem találkozott, feltételezte, hogy elegendő robbanóanyag van a detonátorokhoz erősítve ahhoz, hogy amennyiben felrobbannak, ezt a járatot mindenképp beomlasszák, sőt a legrosszabb esetben a lökéshullám és a rengések a barlangrendszer egészét összeomlaszthatja.
Ugyanakkor a tölteteken nem volt semmiféle közelségi gyújtó, amely révén veszedelmes csapdát jelenthettek volna számára, és a rohamosztagosok számára. Bárki is volt az, aki elhelyezte a két robbanószerkezetet, valószínűleg megfontolatlanságból, vagy épp végső elkeseredésből és sietve tette. Ez utóbbira az utalt, hogy a töltetek szabadon mindenfajta álcázás nélkül voltak elhelyezve. Bár ez utóbbiba egy pillanatra belegondolva, Warn rájött, hogy ebben a környezetben igen nehéz lett volna ezeket a tölteteket rövid időn belül álcázni. A visszaszámlálón pergő számok alapján valamivel több, mint két perc volt hátra a töltetek robbanásáig. A rohamosztagosok hangos csörtetése egyre közelebbről hallatszott, így a Császári Testőr felemelte jobb kezét és páncélkesztyűs ujjait ökölbe szorította, jelezvén, hogy álljanak meg.
- Két időzített robbanótöltet van előttünk! - Közölte a rohamosztagosokkal a megállás okát. Majd ő maga óvatosan átlépett a töltetek felett és aktiválva világító botját megmutatta őket. Az őrmester azonnal utasításokat mondott, mire két rohamosztagos egy-egy érzékelővel a kezében letérdelt a két szerkezethez. Ekkorra már kevesebb, mint két perc állt rendelkezésükre. Elég kevés idő egy ismeretlen robbanószerkezet hatástalanítására, de némi szerencsével és egy kicsivel több szakértelemmel elegendő lehet.
- A többiek kövessenek! - Rendelkezett Conor, majd egyik kezében a világító botjával, a másikban a sugárvetőjével, újfent futásnak eredt, s pillanatokkal később már csak egy gyorsan távolodó vöröses színű árnyalak lett az őt feszítetett tempóban követő rohamosztagosok számára. A Császár testőre tudta, hogy amennyiben a tűzszerészeknek nem sikerül hatástalanítani a két robbanószerkezetet, akkor jó eséllyel valamennyien itt pusztulnak. Nem tehetett mást, mint kihasználva a megközelítőleg két percet, amely rendelkezésére áll, a lehető legtávolabb kerül a robbanószerkezetektől, és minden tőle telhetőt elkövet, hogy amennyiben nem a legrosszabb forgatókönyv szerinti eseménysor következne be, gondoskodik arról, hogy a renegát fegyveresek elnyerjék méltó jussukat. Ellenben, ha a legrosszabb, akkor egyikük sem fog kijutni a barlangrendszerből. Magában szótlanul átkozta a renegát fegyverest, aki erre az öngyilkossággal egyenértékű cselekedetre szánta el magát. Ugyanakkor megértette a döntést, hisz a saját élete árán, sőt akár valamennyijük élete árán kívánta lerázni üldözőit, illetve, amennyiben ez túlzottan jó sikerül, akkor magával vinni kilétének titkát halálba.
Warn hamar belátta, hogy e helyzetben, azon kívül, hogy üldözőbe vette a töltetek elhelyezőjét, - s közben ez által ő maga is egyre távolod a töltetektől, - nem tehet egyebet, mint bízott a két tűzszerészkiképzésben részesült rohamosztagos tudásában, illetve, ha azok mégis kudarcot vallanak, akkor csupán abban reménykedhetett, hogy a robbanás nem fogja elpusztítani az egész barlangrendszert. Futtában kinyúlt az Erőért és kiterjesztette tudatának láthatatlan csápjait. Érezte maga előtt az elmét, mely épp annyira el akart távolodni a várható robbanás helyétől, mint ő maga. Ebből a távolságból is érezte az elméből sugárzó kétségeket és bizonytalanságot. Gyanította, hogy a menekülő is épp azon töpreng, hogy a kis trükkje, fog e működni, avagy talán azon is, hogy milyen erejű lesz a robbanás. A fickó, mert feltételezte, hogy az előle vagy inkább a várható robbanás elől menekülő egyén egy férfi, nem volt túl messze. A társait ellenben nem érzékelte, így azt, hogy ők is a közelben vannak, csak remélte. Azt viszont biztosra vette, hogy jóval gyorsabban halad az üldözöttjénél, s csupán másodpercek kérdése, hogy beérje. Ez a tudat elégedett mosolyt csalt az arcára, ezt az egyént még a robbanás bekövetkezése előtt beéri és saját kezűleg fog végezni vele az utolsó pillanatban.
|
|
Raven Conor
Junior Member
Katona
Halott!c!Default
Posts: 245
|
Post by Raven Conor on Jul 6, 2008 21:26:08 GMT 1
Emlékszem, annak idején, még amikor a kiképzést teljesítettem az Antar 4-en, a kiképzők megjegyezték, hogy nem kicsit vagyok gyors. Amikor rövidtávon versenyeztették a kadétokat, szinte kivétel nélkül ott voltam legalább az első hét kiskatona között. Nem mintha a többiek lassúak lettek volna, sőt. Meg mertem volna annak idején kockáztatni, hogy planéta-bajnokságot is nyerhettek volna vele. De mi nem sportolók voltunk. Katonák voltunk, akiket ölésre, és nem éremszerzésre képeztek ki.
Valószínűleg nagy hasznát vettem volna a gyorsaságomnak, ha nem lett volna a hátamon a táskám, tele fegyverrel. Ez jelentősen visszafogta a gyorsaságomat. Ám amíg szaladtam, sőt, szinte loholtam a barlang járataiban, úgy éreztem magam, mint ha magam túlteljesítve szinte úsznék a levegőben. Csodálatos érzés volt. Olyan érzés, amit soha életemben nem éreztem még. Szabadnak, korlátok nélkülinek éreztem magam. A sebesség volt az egyetlen dolog, amely örömöt volt képes nekem szerezni. Akár egy kiadós futás közben, agy akkor, amikor szinte túlhevítettem a vadászgépem hajtóműveit, ezzel is még gyorsabbá téve. Szabadság... az egyetlen dolog, amire valaha vártam ebben az egész életben...
Miután végigloholltam egy szokatlanul hosszú, egyenes szakaszon, ahol a falakat időnként kisebb-nagyobb beugrók szakították meg, elérkeztem egy ötös elágazáshoz. Egy olyanhoz, amelyet befelejövet is láttam. Már épp kezdtem volna tanakodni, hogy merre, amikor hallottam valamit... és az a valami nem a szívem zakatolása volt. Félreismerhetetlen, futó lábak dobogása. Valószínűleg beletelt volna mág némi időbe, hogy rájöjjek, mit is hallok. De a barlang azon tulajdonságának, hogy ilyenkor kiadott hangok felerősödnek, most nem kicsit vettem hasznát.
Nem kellett hozzá nagy talány, hogy tudjam, merről jött. Oldalra léptem, majd megpördültem, egyik kezemmel a karabélyomat emelve fel, másikkal a kezemet, mellyel megnyomtam az infra aktiválógombját a sisakomon. Láttam, ahogy valaki jön a járatban... nem is lassan. Nem kérdeztem, nem gondolkodtam. Megtámasztottam a szabad kezemmel a karabély alját, és megeresztettem egy lövést has magasságba.
Úgy éreztem magam, mint ha lelassult volna körülöttem az idő. A gondolataim újra meglódultak. Utolértek, itt a vége. Habár most csak egy embert láttam közeledni, de ki tudja, mennyien jöhetnek még. Kész, itt a vége, jól tudtam. Ha tovább próbálnék futni, az se segítene sokat, a táskám és az a tény, hogy én se vagyok két lábon járó gépezet (ergó elfáradhatok), rontott a helyzetemen. Ez lesz az utolsó csata, amit életemben vívni fogok.
Létezik egy mondás, ami ide is vágott. A birodalmiak szemszögéből én egy űzött vad vagyok, és ők a vadászok. A mondás a következő: A sarokba szorított préda a legveszélyesebb. Ilyenkor az űzött vad feltesz mindent egy lapra annak érdekében, hogy megmenekülhessen a hálóból. Ilyenkor erősnek érzi magát, mintha bármit megtehetne, amit csak akar. Egymaga feldarabolná az összes vadászt, vagy esetünkben felmennne Coruscantra és lehugyozná még Palpatine székét is.
Ez a halálos elszántság most ott dolgozott bennem is. ÉN voltam a sarokba szorított vad, még ha mehettem is volna valamerre. Egy életet lezáró döntést kellett akkor, ott meghoznom, pár másodperc alatt. Egy olyan döntést, amely egyáltalán nem passzolt volna egy olyan ember észjárásába, aki félti az életét. De én nem ilyen voltam. Annyiszor tettem már kockára az életemet 29 év alatt, hogy lassacskán már eldobható iparcikknek volt tekinthető.
A harmadik lövés után a támasztó kezemmel elengedtem a karabélyomat, amely kihatott a célzásra is, mert a negyedik lövés aligha lehetett pontos. Szabad kezemet az övem magasságába húztam vissza, majd az egyik ujjammal megnyomtam egy gombot... az egyik nálam levő gránáton. Ha az ujjam elhagyja a gombot, a gránát felrobban, engem pedig cafatokra tép. Nem számított már nekem, hogy esetleg leszedem a közeledő illetőt... nem számított már nekem, hogy hány rohamosztagos jön utána... időt akartam szerezni a többieknek, és ez volt az, ami számított... HALÁLOS ELSZÁNTSÁG.
|
|
Conor Warn
Junior Member
Er?haszn?l? S?t?t Oldal Pont: 6 Cs?sz?ri testőr Legfelsőbb Birodalmi V?delmező
Legfelsőbb Birodalmi V?delmező%\4\%!c!red
Posts: 343
|
Post by Conor Warn on Jul 9, 2008 21:53:24 GMT 1
//A Barlangban//
Az Erő által segített Császári Testőr sebesen száguldott végig a barlangi járaton, mely a korábban már látottaknál illetve bejártaknál jóval hosszabbnak tűnt. Egyik kezében világító botját, másikban sugárvetője markolatát szorítva suhant másodpercről másodpercre métereket lefaragva a hátrányából. Az Erőért kinyúlva, megérintette az előtte menekülő, s pillanatról pillanatra egyre közelebb és közelebb lévő alak elméjét. Érezte benne a sziklaszilárd elszántságot, s a menekülés lehetőségébe vetett hitet. A férfi valószínűleg nem tudta, hogy üldözője egyike az ismert Galaxis azon legyőzhetetlen harcosainak, kiknek igazi képességei csak kevesek előtt voltak ismertek.
Az Uralkodó Testőrei. Karmazsinvörös páncélt, köpenyt és sisakot viselő alakok. Azok, akik már látták saját szemükkel, avagy egy holonetes közvetítésben az eme színösszeállítást viselő egyik kezükben vibrolándzsáikat tartva merev vigyázban alakokat, midőn körülveszik az I. Galaktikus Birodalom Császárát, jelenlétüket és szolgálatukat jelképesnek, protokolláris különlegességnek tekintik. Hisz Palpatine Császárt, valahányszor megjelenik egy rendezvényen, rohamosztagosok gyűrűje választ el a néptől, s Palotájában személyesen felkeresve egy audiencia keretében is csak többszöri ellenőrzést követően lehet a közelébe jutni. Mindezek ismeretében igen sokan úgy vélik, a Császár Személyes Testőrsége nem több egy díszszázadnyi katonánál, akik jelképesen kísérik az uralkodót, míg kevésbé hivalkodó öltözéket viselő társaik végzik a tényleges védelmet.
Akik ezeket a nézeteket vallják és terjesztik, valószínűleg sosem hallottak az Yinchorr nevezetű bolygóról, a Sikoly néven ismert küzdőtérről, és mindazokról a megpróbáltatásoktól, melyekre kiemelik a Birodalmi katonák s a rohamosztagosok közül a legkiválóbbakat, s tovább csiszolják őket, míg végül a Galaxis legjobb harcosaivá, és Uruknak feltétel nélküli, fanatizált követőivé nem lesznek. Igen erről csak azok tudnak, akik maguk is végigjárták az utat, amely a birodalom katonái közül csak keveseknek nyílik meg, s amelyen még ennél is kevesebben érnek végig. Ugyanis a Karmazsinvörös páncél, a sisakot, a köpeny, a különféle kiegészítők és a fegyverek csak azon kevesek privilégiuma, akik a testi erőpróbák mellett hűség próbáját kiállva halálig tartó párviadalban megküzdenek azzal a bajtársukkal, - akit a kiképzés alatt testvérükké fogadtak - és legyőzik.
Közülük is kiemelkedik az a szűk kör, akiket az Uralkodó és Kennede mester beavat abba a titokba, amit az Erő Sötét Oldalának ismerete és használata jelent. Ők azok, akik testi erejükön, leleményességükön és fegyvereiken kívül még egy, talán a legnagyobb szövetségessel bírnak. Őket nevezik Legfelsőbb Birodalmi Védelmezőknek. Közülük az egyiket, név szerint Conor Warnt bízta meg azzal az Uralkodó, hogy a Yavin rendszerben felkutassa az Eretnek tanok hirdetőit és követőit, valamint mindazokat, akik segítséget nyújtanak nekik. Nem kimondottan Testőrnek való feladat, de olyan feladat, amihez épp azokra a képességekre van szűkség, melyek csak a Császár Testőreiben vannak meg.
Amennyiben az üldözött férfi tisztában lenne üldözőjének kilétével, valószínűleg szárnyakat növesztett volna, vagy legalábbis minden, menekülését akadályozó tényezőt hátrahagyott volna. Ám nem így tett. Sőt épp ellenkezőleg, Alig telt el fél perc az óta, hogy elszakadt az őt követő rohamosztagosoktól, Conor immár látta az üldözöttet, sőt mi több azt is, hogy az alak megállt. Warn ezen meglepődve először lassított, s egyetlen mozdulattal deaktiválta a világító botját, majd továbbra is futva közelített az álló alak felé. Most, hogy sötétségbe burkolózott, csupán csizmája keltette zaj és az azt felerősítő visszhang volt az, ami elárulhatta. Ám lábainak gyors járása miatt, valószínűleg az üldözött azt fogja feltételezni, hogy nem egy, hanem több ember közeledtét hallja.
Warn nem látott bele a férfi gondolataiba, azokat kiolvasni nem tudta, de az Erő közvetítette feléje az előtte megtorpant alak érzéseit. Érezte, ahogy a gyilkos gondolat megfogalmazódik a távoli elmében. A következő pillanatban, a távolban, megközelítőleg harmincöt-negyvenméternyire előtte egy fényes villanás ment végbe. Egy sugárlövedék indult útjára. Conor érzékelte a veszélyt, hagyta, hogy mozdulatait az Erő irányítsa, noha ebből a távolságból reflexeinek köszönhetően eme segítség nélkül is ki tudna térni a lövedék elől. Az Erő sugallatára könnyed mozdulattal oldalra lépett, majd megpördült, és oldalt fordulva, elengedve maga mellett a lövedéket.
Alig haladt el mellette a sugárnyaláb, máris fojtatta a futást, a célja felé, de ekkor újabb lövedék indult el feléje. Ez elől a másik oldalra, a fal mellé szökkenve tért ki. A távolság ezen néhány másodperc alatt újabb tíz méterrel csökkent közte és a távolban álló alak között. Miután kitért a feléje kilőtt harmadik lövedék elől, a távolság alig lehetett több huszonöt méternél. Ekkor megállt. Jobbjában tartott sugárvetőt lövésre készen célzásra emelve elkiáltotta magát.
- Az ellenállásod hiába való! Add meg magad! Nem esik bántódásod! - Kiáltotta a férfi felé, majd míg a válaszra várt, kinyúlt az Erőért és kibocsátotta tudata csápjait a férfi elméje felé. Érezte a beletörődést és azt a fajta elszántságot, mely az utolsó csatájukba indulókat vértezi fel. Tudta, hogy a férfi mindenre elszánta magát. Az élete árán is fel akarta tartóztatni őt, és a rohamosztagosokat. Az viszont, hogy ezt pontosan miként kívánta megvalósítani, egyelőre rejtély volt Warn számára.
Annak ellenére, hogy jelenleg épp az idő volt az, aminek szűkében volt, lassú megfontolt lépésekkel, készen arra, hogy bármelyik pillanatban lőjön, elindult az alak felé…
|
|
Raven Conor
Junior Member
Katona
Halott!c!Default
Posts: 245
|
Post by Raven Conor on Jul 9, 2008 23:39:57 GMT 1
A negyedik lövés volt az utolsó is. Látva az ellenség képességeit, tudtam, hogy nem tudok benne kárt tenni. Az előbbi kis előadásából rájöttem, hogy ez nem egy átlagos illető. Nem voltam benne biztos, de sejtettem, mi állhat a háttérben. Láttam már hasonló mozdulatokat... a háborúban, a jediktől. Ebből következtettem, hogy ez az illető se lehet különb. Valószínűleg őt is átjárta az Erő. Mert nincs az a kitérést biztosító sztimuláns, ami ilyen reflexeket ad egy embernek, vagy bármely élőlénynek a galaxisban. Ezt hívják kérem alássan fizikai képtelenségnek. Sóhajtottam egyet. Most már csak egy valamit tehettem. Kiejtettem a kezemből a karabélyomat, amely egy fémes koppanás kíséretében a földön kötött ki. Szabad kezemmel a sisakomhoz nyúltam, majd lassan levettem a fejemről, és az is a földre került, a karabély mellé. Ezzel megszűnt a sisak biztosította infra képernyő, és szembesültem a teljes sötétséggel. Csupán elmosódott árnyakat láttam... de nem is volt szükségem arra, hogy lássak. Tudtam, merről várható az üldözőm. Ahogy a sisak eltávolodott a fejemről, éreztem a barlang hűvős levegőjét a bőrömön. Kellemes érzés volt, mondhatni egy életre szóló élmény... és egyben az utolsó is, ami kijutott nekem ebből az életből. Tettem egy óvatos lépést előre, ezzel visszatérve a járatba. Közben megszólítottam az üldözőmet. Nem tudtam, milyen közel van hozzám, de a halk léptekből ítélve nem lehetett annyira messze. - Csak egy dolgot mondanék: mond csak, miért kellene elhinnem, hogy megúsznám élve? Megöltétek szinte az összes barátomat és társamat, mocskos rohadt banda - közben elvettem az ujjamat a gránát aktiváló gombjától. - Most pedig, ideje búcsút vennünk egymástól. Egy... kettő... három... Utoljára lassult le számomra az idő. Még egyszer, utoljára, ahogy lepergett a szemem előtt életem filmje. Anyám és apám mosolya; gyermekévek; amikor bekerülök a több száz fiatal antari gyerekkel együtt az Antari Ranger kiképző programjára; kemény, megeröltető edzések minden nap; az egyik szemét kiképző szivat; a kiképzés vége, megkapom a közlegény státuszt; a Klón háború kezdete; ahogy cikázok az ARC vadászgépemmel egy űrcsata kellős közepén, Keselyű droidokat és TRI vadászgépeket nyírbálva; az Antari csata; harc az Uzzon-dzsungelben; találkozás Kate-el a csata kellős közepén; betörés az ellenséges droidok által uralt városba; harc a helyőrségeknél, majd a város központjában; az 501-es légió érkezése, Antar 4 megtisztítása; bevetés a Vergesso-aszteroida mezőben; Yoda mester fénykardjával aprítja a szeparatisták által létrehozott mutánsokat; a Coruscanti légicsata, ahogy a szemem láttára lövik le a társaimat; a 66-os parancs, amikor ellenem fordult a szárnyemberem, de én ügyesebb voltam nála; a menekülés, végül a megérkezés az Endorra, a többi rangerhez; csete-paték a Goraxokkal, közben az Ewokok védelme; a Dantooine-i és a Mon Calamari-i ténykedésem; találkozás a Kék szellemmel a Yavin 4-en, majd összecsapás első ízben a törzstagokkal; az elit rangerré vállás nehéz útja; az első és utolsó csók Kate-el; Izaro-Gi ostroma; a Tatooine-en történt affér a birodalommal; őrült hajsza a Yavin 4-en... és itt vége a filmnek... Egy... kettő... három... ... és ekkor a gránát begyúlladt. Az utolsó dolog, amit éreztem, az egy hatalmas rántás a derekam tájékán, aztán elsötétült a világ... igaz, ezt a sötétséget, amit a barlang biztosított, nem tudta fokozni. Viszont nem csak a gránát robbant fel. A többi, az övemen elhelyezkedő gránát ugyan erre a sorsra jutott, nem is beszélve azokkal a gyúlékony anyagokról, amik a táskámban voltak. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy rövid úton belül egy fergeteges tüzijáték alakuljon ki a tőrzstagok által készített barlang járatában. Repült ott minden: kődarabok, fegyveralkatrészek, húscafatok, felismerhetetlen belsőszerv maradványok, mindez megkoronázva egy nagy adat füsttel és némi vér-párával. A robbanás hatására az egész járat beleremegett, nem is kicsit. Sokak számár a halál borzalmas dolog. De egyszer mindenkinek át kell esnie ezen az utolsó utazáson. Menni kell, akárhogy kapaszkodunk az életbe, akármennyire is vággyuk azt. Nincs menekvés. Vanna viszont olyanok, akik számára a halál megkönnyebbülést, és pihenést hoz. Én ez voltam. Mióta ranger lett belőlem, az életem csupán egyetlen egy dolog körül forgott: a harc körül. Akárhol voltam, akármit csináltam, mindig tönkretettem valamit, mindig el kellett vennem valakinek az életét, hogy én életben lehessek. Az ilyen élet pedig... hát, a jó és az azzal szinoním jelzőkön kívül bármit lehetett volna rá mondani. Ha maradt volna valami a fegyvereimből, úgy látni lehetett volna, hogy a sok használattól a ravasz már-már kopóban van. Túl sokszor kellett meghúznom. Így, amikor meg kellett hoznom a döntést, és önként átléptem a túlvilágra, végre megleltem azt, amiről egy katona csak álmodozhatott: békés, nyugodt világba kerültem... csend... béke... nyugalom... Név: Raven Conor Született: B.E. 20; Antar 4 Meghalt: B.Sz. 9; Yavin 4 Halál oka: Öngyilkosság
|
|