A központi birtok

[Beskar'ad Ordo]

- Több szem többet lát, ner vod. - felelte Ordo, türelemre intve testvérét. Nem kellett sokat várniuk, Carlios hamarosan tizedmagával tért vissza. Heten páncélt és buyce-t viseltek, a másik három azonban különös szerzet volt.

Egyikük, tetovált, sárgás bőrű twi'lek nő, amennyire Beskar'ad a fajt ismerte, az alapján úgy becsülte, épp, hogy elérhette a felnőttkort. Mozgása macskásan rugalmas, és hihetetlenül érzéki volt, hátán viszont hosszú, másfélkezes vibrokardot hordott, elrettentve az esetlegesen könnyű prédára áhítozó férfiakat. ruházata csupán bőrpántokból állt, melyek épp, hogy csak eltakarták testének intim zónáit - ugyanakkor valószínűleg legkevésbé seb zavarták őt a harv közbeni mozgásban.

Harcedzett volt, ezt a veterán már első pillanatban megállapította, de hogy képzettségét hol szerezte, még nem volt alkalma megtippelni.

A következő testes, fekete férfi volt, gondozatlan szakállal. mindössze egy mellényt és egy szakadozott rövidnadrágot meg egy szandált viselt, kezeivel azonban egy mindkét végén súlyozott botor markolt. Érdektelen tekintettel viszonozta Beskar'ad kutató pillantását, de egyetlen mozdulatot se tett.


A harmadik idegen pedig... kölyök volt még. Mandalori normák szerint már felnőtt - de Ordo biztos volt abban, hogy e három aruetiise volt, azaz kultúrán kivüliek.

- Ők? - fordult Carlios felé, hangjába szándékosan megvetést csempészve.
- Csatlakozni kívánnak hozzánk, de még nem adták bizonyítékát rátermettségüknek. Ma talán lesz rá alkalmuk.
- Kandosii. - morogta orra alá Ordo, folytatva a színjátékot. Pontosan erre a válaszra számított. Végül társához fordult, remélve, hogy az veszi a lapot és csatlakozik hozzá csínytevésében. - Zagir? Elvigyük őket egy körre?

[Zagir Ordo]

Báró gyermeki mosollyal az arcán méri végig a három érkezőt, különös figyelmet szentelve a twi'lek lányra, talán észrevehetően is jobban megfigyelve őt, különösképp a ruházatát - avagy éppen annak hiányosságait.
Mosolyában reménykedést, s bíztatást láthatnak - arca most mélységesen megnyugtató. Hangja, mikor megszólal, édes akár a méz - mi több, andalító, kedves.

- De jóó! Vod, az utóbbi kettőt úgyis felzabálta az a sárkány, egy kis frissítés jól jön! Ezek meg úgy néznek ki, mint akik bírják a gyűrődést hat napnál tovább is...talán. Szerintem jó ez a három újonc, a hölgy szebb is, mint amilyenre emlékeztem. - egy pár napja megesett, nagyon rövid beszélgetés homályos emlékképe dereng fel Beskar'ad lelki szemei előtt hirtelen, s azonnal sejteni is kezdi, mi történhetett.

A három "idegen" felé fordulva Báró, immár a mondandójával még inkább összeegyeztethetetlenül kedves hangnemben folytatja:

- Felőlem jöhetnek, de remélem mindenre felkészültek. És bízom benne, hogy nem mulasztanak el Bárónak szólítani! Azt a másik nevet, melyen vod-om, s talán a klánbeliek szólítanak, ők nem is hallották. Mondjuk úgyis majdnem biztos, hogy nem bírják majd a kiképzést és meghalnak, de addigis hasznosak lehetnek.

[Beskar'ad Ordo]

Az újoncok arcáról egészen változó érzelmeket lehetett leolvasni: a nő csinos pofija a megdöbbenés eleven szobrává formálódott, a kölyök fogai összekoccantak, mielőtt úrrá tudott volna lenni magán. A fekete férfi pedig rezzenéstelenül viszonozta a klán legújabb tagjának hamiskás pillantását. A másik hét, a tapasztalt harcosok válla reszketett a visszafolytott hahotától.

Csak a botra támaszkodó alakot hagyta teljesen hidegen a zabrak "fenyegetése". Akadozva, alig érthetően, de mando'a nyelven szólalt meg.
- Szóval...visztek...avagy...sem?

[Zagir Ordo]

A férfi szavait hallva Báró hirtelen felnevet, majd kicsit komolyabb hangnemben folytatja, testvéréhez szólva:

- Vigyük őket, nem bánom. De az esküm Hozzád köt, vod, az újoncokat legfeljebb egyszer-egyszer húzom ki a szarból! Igaz, a hölgynél talán kivételt tehetek. Induljunk!

Miután a végszó elhangzott, jelentőségteljesen a Beskar'ad kezében tartott kulcsok felé int...s behunyt szemmel koncentrálni kezd! A kulcscsomó nagyon is látványos ívvel röppen ki testvére markából, s az immár vigyorgó zabrak kezébe száll.
Báró felkacag, s gyorsan, de láthatóan végighordozza tekintetét a jelenlévőkön - mindenkinek mélyen a szemébe fúrva pillantását.

- Ugye senki nem gondolta komolyan, hogy hagyom Beskar'ad-ot vezetni? Na indulás, kedves Ordoim,s Ti is hárman, nem akarok itt megöregedni! - Rikkant fel hirtelen éles hangon, majd elégedetten megszorítja markában a kulcsokat. Azzal a Szomorú Szerelmek Bárója rohanni kezd - az immár ismerős suhanó felé. Mielőtt azonban odaérne, egy hatalmas, elképzelhetetlenül hosszúra nyújtott ugrással beleveti magát az ülésbe, s a motor szinte minden átmenet nélkül kel életre. Mielőtt bárki, akár csak kérdőn is pillanthatna a mellette állóra, a fiatal zabrak már oda is ugrat Beskar'ad elé a járművel, s egy holofilmből ellesett katonai tisztelgéssel invitálja az anyósülésre...

[Beskar'ad Ordo]

A különös eseménysorra a mandalori harcosok ideges fészkelődéssel reagáltak. Bár az éjjeli szertartás során formálisan is elfogadták a zabrakot, mint közülük valót, mint testvért, úgy tűnik nehezen emésztették meg a férfi képességeit: nem személyes ellenszenv volt ez, hanem olyan ösztönszerű viszolygás, melyet több évezrednyi hadviselés során tettek sajátjukévá. Eleinte Beskar'ad is hasonlóan érzett - természetesen - de ahogy az idő múlt, és alaposabban megismerték egymást Báróval, egyszerre rádöbbent, hogy tartózkodása semmivé lett.

A mandalori kultúra egyik fontos eleme volt a cyn vhetin, a feltétlen tolerancia, mely Zagirnak is megadatott az éjszakai párbaj után. A mando'adenak nem az számított, milyennek születtél, hanem az, hogy mi módon élted életed. És így a harcosok.... majd hozzászoknak Báró tehetségéhez.

Az újoncok azonban egészen máshogy reagáltak, hiszen valószínűleg fogalmuk sem volt a kultúra ily mélységeiről. Számukra tán csak a történelemkönyvek léteztek, melyek a Mandok és az Erő használói között lezajlott számtalan háborúról regéltek.

A leglátványosabb reakció a twi'leké volt. Szája elnyílt, tekintetéből őszinte megdöbbenés sütött, ahogy egyik karcsú, de izmos kezét felemelte és Zagirra mutatott vele.
- Te...te...hogyan? - hangzottak szavai a mandaloriak nyelvén. Kiejtése jóval tűrhetőbb volt, mint a sötétbőrű férfié. A fiatal srác hasonlóan megdöbbent, térdein vad remegés vett erőt, szavai viszont egy teljességgel ismeretlen nyelven hangzottak el. Csak a fekete ember volt az, aki továbbra is untott arccal nézett a zabrakra.

Báró érezhette, olyan személyre bukkant, aki vagy nem értékeli -sajátos, de még így is remek - humorérzékét, vagy képes tökéletesen uralkodni reakcióján.

Néhány másodperc telt el így csöndben, végül Beskar'ad hangja hangzott, folytatva az imént félbehagyott "rossz mandó, még rosszabb mandó" játékot.
- Hogy is ne, hogy megint úgy járjunk, mint Bastionön. Amit azzal a nénikével műveltél..... szélvédőt mosnom meg nekem kellett. Ide a kulccsal!

[Zagir Ordo]

Báró egy egyszerű vállrándítással tudja le az egészet, színleg ügyet sem vetve cselekedetei különböző hatásaira. Hanyag, unott mozdulattal huppan át a másik ülésre, felszabadítva a sofőrülést testvérének.
Mégis, a twi'lek hölgyet kitünteti figyelmével, s szintén mando nyelven gyors választ intéz felé:

- Nem is olyan nehéz! Az Erő, tudod, mindenütt jelen van, körülvesz, átsző és átölel mindent, mindenkit. Ha jó kishölgy leszel, talán a fénykardom is megmutatom!

A széles mosoly mellé egy pajkos kacsintás is társul - s ez mind a sárga bőrű szépségnek jár. Majd hirtelen éles váltás következik be Báró mimikájában, s egy duzzogó gyerekre kezd emlékeztetni, ahogy Beskar'ad-hoz intézi szavait:

- Azt soha nem tudták rám bizonyítani, Te is tudod! Különben is az egy sorozatgyilkos volt álruhában...legalábbis remélem.

A mandaloriak szép lassan felkészültek végre az útra, s Báróék siklójának vezetésével megindulnak a nagy keresésre...

[Beskar'ad Ordo]

Miután a beszélgetés - és az újoncok ugratása - befejeződött, Ordo helyet foglalt a zabrak melletti ülésen, mögéjük két másik klántag került. A második suhanóban két mandalori társaságában a lány és a gyerek kaptak helyet, leghátul pedig a fekete férfi utazott három harcos társaságában. A konvoj észvesztő tempóban robogott a birtok kikötője felé, mígnem magányos, suhanómotoron szágudó páncélos érkezett ellenkező irányból: a Carlios által kiküldött őrszem.

Beskar'ad lelassította a terepsiklót, a mögöttük érkezők gépek pedig követték új vodjuk példáját.
- Mi a helyzet? - hajolt ki a veterán a farolva megálló motoros felé.
- Semmi, Bes'ika. Nem láttam nyomát.
- Shab. - szitkozódott Beskar'ad az orra alatt, majd hirtelen elszántsággal ismét a mando-hoz fordult. - Sorolj be mögénk, vod. Megnézzük még egyszer.

Úgy húsz perccel később, már a leszállóplatform mellett jártak, ahol az Al'verde állt némán, zavartalanul. Gyalog fésülték át a környéket, többször is körbejárva a lebetonozott landolózónát. Andreinek nyoma sem volt. Végül az egyik, Zagirékkal együtt érkezett Ordo jött lihegve, és közölte, hogy megtalálta az eltűnt ifjú lábnyomait.

Futva indultak a nyomolvasó után. Beskar'ad nehezen vette a levegőt, de a vérében zubogó adrenalin szinte teljesen elfedte az előző esti párviadal fájdalmait. Tulajdonképpen sokkal jobban bírta szuflával, mint hitte volna. Így haladtak visszafelé vagy tíz percet. Andrei nyomai itt elmosódtak, mintha forgolódott volna, a mélyedésekben vér gyűlt fel, melyet lassan ivott be az Ordo-hold szomjas talaja. Jobbról a vetést porba taposta egy hatalmas test, mielőtt az útra ugrott volna, és letaglózta volna a fiatalembert.

Beskar'ad leguggolt, és alaposan szemügyre vette a nyomokat. Sisakja képes volt valamennyire rekonstruálni azokat, hála az érzékeny műszereknek.
- Medve lehetett. - jelentette ki végül. - Méghozzá igen nagy darab. Nem ölte meg, csak elvonszolta. Arrafelé.

Hagyta, hogy szavai utat találjanak a többiek tudatába: Andrei talán már halott lehet, de talán... talán még van esélyük megmenteni.
- Ki tart velem? - kérdezte végül, bár jól tudta, hogy feleslegesen.

[Zagir Ordo]

Mikor Ordo felpillant, hogy bólogató arcokkal találja szembe magát, csak egyvalami hibádzik - egyvalaki hiányzik! Báró az, akit könnyen ki lehet szúrni - hiszen jó tiz méterre van csak a csoporttól, görnyedt testtartással a nyomok fölé hajolva...
Báró vissza sem kell, hogy pillantson, tudja, hogy mindenki egy emberként lódul a nyomába - bár talán egyikük sem olyan halálos csendben, mint õ.
Mindenki jól lathatja, hogy a furcsa zabrak most nem folyamodik semmilyen misztikus trükkhöz, semmiféle "csaláshoz", amit most mûvel, az a vérében van. A hozzáértõ szemek megfigyelhetik, hogy nem csak teljesen hangtalanul lopakodik, hanem mindezt széllel szemben is mûveli.
Megindult hát a csapat, a szó legszorosabb értelmeben a fenevad barlangjába...

[Beskar'ad Ordo]

Zagir ismét a csapat elé került, ahogy ez mindig is szokása volt, de a mandaloriak és a jelöltek is képesek voltak tartani vele a lépést, miután pár száz méteren belül felzárkóztak hozzá. A majdnem embermagas búzakalászok között nem volt könnyű a nyomokat követni a zabrak ösztönei azonban tévedhetetlenül tartották az irányt.

A maroknyi nomád szaladva hatolt át a mezőn, útjukat csak a hajladozó, aranyszín rengeteg jelezte. Ordo elméjében egy mély, testes dob kezdett gyors ütemben peregni. Több volt ez, mint mentőakció... a mandaloriakba nevelt ősöreg vadászösztön mindannyiukban éledezett.

Szélsebesen rohantak, és mégis szinte hangtalanul, egyetlen pillanatra se térve le a nyomról. Csakis Zagir volt az, aki, bár az élen hajtogatta a szárakat, tökéletes csendben tudott maradni, tudtán kívül ezzel is kiérdemelve a nyomában haladó harcosok még mélyebb tiszteletét.

Úgy fél órával később az utolsó kalászok úgy nyíltak szét előttük, mint ahogy felemelkedő búvár hasítaná a vízfelszínt. Néhány száz méternyi sík puszta következett, a fű itt jóval alacsonyabb volt, mint egy térdmagasságú, így a nyomok jobban kivehetővé váltak. Tisztán látszott, hol vonszolta végig a bestia Andreit a síkság túlsó végén sötétlő erdő irányába. És jól látszott, hogy az állat lábnyomai egyenként legalább két és fél arasznyiak voltak... A medve, amit üldöztek, hatalmas volt, tán a legnagyobb, melyet ezen a bolygón valaha találtak.

[Tobbi Dala]

A klán központi birtokának leszállóplatformján egy Üldöző osztályú rendfenntartó hajó landolt. Néhány másodperc múlva nyílt a rámpája, és egy sötétzöld fekete beskar'gamot viselő sisakos férfi sietett le rajta. Nem volt a kezében fegyver, ám oldalára egy sugárpisztoly volt szíjazva. Körbenézett, majd határozott léptekkel elindult az egyik legnagyobb épület felé, keresve, kivel is tud majd beszélni.

[Beskar'ad Ordo]

A birtokon

Az öreg Carlios, a birtok igazgatóját és a klán névleges vezetőjét azonnal értesítették, amint a hajó landolt, a vénember pedig botjára támaszkodva azonnal elindult, hogy fogadja. Túl öreg volt már a harchoz, de békeidőben nem tartották fontosnak, hogy új vezért válasszanak: az öreg Carlios közel hetven éve alatt sok mindent látott már, és bölcs, nagytudású emberként ismerték, aki annak ellenére, hogy fegyvert már nem tud forgatni, hasznossá tette magát a birtokon. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak reménykedtek: az előző vezér, Al'verde fia talán mégis úgy dönt, hogy velük marad, és elfoglalja a helyet, ami őt illeti meg.

Mire a páncélos elérte a birtok főépületét, Carlios is lecsoszogott a lépcsőn és az ajtóban fogadta.
- Su'cuy, ner ad. Miben segíthetek? - kérdezte udvariasan. Szemei sajnos már nem voltak a régiek, így nem ismerte fel Tobbi Dala páncéljának jelöléseit....

[Zagir Ordo]

Mielőtt áthaladnának mind a síkságon, Báró feltartott s ökölbe szorított bal kezével jelzi a többieknek - álljanak meg. A kis csapat legyező formában széthúzódik a mező és a síkság kísérteties határmezsgyején, s leguggolva gyorsan felméri a terepet.
Báró kivételesen nem akar kockáztatni - hiszen nem ismerheti az újoncok, de még a többi páncélos képességeit, határait sem. Mindenesetre a fél órás megfeszített rohanás után senkinek sem árthat egy pár szívdobbanásnyi idő, hogy levegő után kaphasson.
Míg a csapat java sisakjának beépített szenzorjait használva térképezi fel a terepet, Báró ismét az Erőhöz folyamodik. Pillanatnyi koncentrálása azonban, legnagyobb meglepetésére semmiféle eredménnyel nem jár - a közvetlenül mellette guggoló mandalori testvérei jelenlétét is alig-alig érzi.
Beskar'ad-ra emeli tekintetét, vészjóslóan lassan, s a jó vod ennyiből már tudja, valami újfent nincs rendben...
Báró, eredendően testőr-orgyilkos lévén, az erdőt hatalmas, halálos csapdának látja, ahol ezernyi megbújt támadó és csapda várhat rájuk... Ugyanakkor egyértelmű, hogy nem állhatnak meg itt, így félretéve minden aggodalmát, kurtán biccent a társai felé, s óvatosan bár, de gyorsan nekivág a párszáz méteres síkságnak...
Valamelyest görnyedt tartással, továbbra is széllel szemben rohan, a nyilvánvaló nyomokat követve egyenesen az erdő felé.

[Beskar'ad Ordo]

A pillanatnyi szünetet kihasználva Beskar'ad guggoló helyzetbe ereszkedett a síkság peremén, és lecsatolta sisakját. Bár jó erőnlétnek örvendett, több kilométeres futás most már őt is megviselte kissé. Negyven éves is elmúlt már, és nem lesz fiatalabb. immár nem vadsága, hanem tapasztalata révén jeleskedett a hadszíntéren, és bár minden bizonnyal még most is komoly ellenfele lett volna egy Erőhasználónak, azért érezte magán a megélt éveket.

Hálásan, de a helyzetükhöz nem illő jókedvvel itta be a hold gazdag levegőjét. Hosszú évek teltek el, hogy legutóbb itt járt, és az ismerős illat, a környék oly jól ismert látványa kellemes emlékekkel töltötte el.
- Azt hiszem, tudom, hova megyünk. - mondta végül. Senbonzakura, a twi'lek lány érdeklődve fordult felé.
- Éspedig? - búgta érzéki hangon. Ordo már akkor is felfigyelt a nő mézédes orgánumára, mikor a birtokon először szólalt meg Báró "trükkje láttán". Valódi élvezet voilt hallgatni, noha kiejtése sok kivánnivalót hagyott maga után. Majd idővel elmúlik.
- Cass'kranak. - mondta, mire az öregebb mandók, akik jól ismerték a környéket, némi habozás után bólogatni kezdtek. A veterán magyarázatba fogott.
- Az erdő mélyén van egy elhagyott erőd. A Cass'kranak név Cassus Fett-re utal, akiről azt beszélik, hogy egykor itt volt az egyik főhadiszállása. Gyanítom, hogy ez túlzás, és a név csak később ragadt a helyre, de ki a megmondhatója négy évezred távlatából. Az erőd már romokban hever, és senki nem jár oda, illetve csak nagyon ritkán. Ráadásképp a nagy része a föld alatt húzódik, szóval egyáltalán nem lehetetlen, hogy a medve az alagutak egyikében húzódott meg.

Mire a magyarázattal végzett, a csak fél füllel figyelő Báró jelezte, hogy a pihenőnek vége, így a kis csapat némileg lassabban folytatta útját az erdőség irányába. Beskar'ad, immár újra sisakban, megmosolyogta testvérét, aki annak ellenére, hogy idegen helyen járt, ösztönös magabiztossággal vette át a vezető szerepét. És ez így volt rendjén.

[Zagir Ordo]

Cass'kranak, erőd, alagutak... A szavak anélkül zúgtak el Báró felett, hogy akár a legcsekélyebb reakciót is kiválthatnák. Tény, hogy új népe befogadta, s egyenrangúként kezeli már, a volt testőrnek igencsak lenne mit bepótolnia a mandalori népmesék és legendák terén.
Végül gond nélkül beérik az erdő szélét, s az első fák kósza árnyai már baljóslatúan nyújtóznak a csoport felé.
Báró eljátszik a gondolattal, hogy kicsit újra rájátsszon Beskar'ad "rossz mandó, még rosszabb mandó" színdarabjára, azonban kivételesen a józan ész kerekedik felül, s a kevésbé éles helyzetekre tartogatja újabb briliáns ötleteit.
A fák alatt aztán Báró jelzi testvérének, hogy vegye át az irányítást, hiszen mégiscsak ismeri legalább valamennyire a környéket - oldaláról azonban nem tágít, s minden érzékével feszülten figyel az esetleges veszélyforrásokra, hogy baj esetében még időben figyelmeztethesse a többieket.

[Beskar'ad Ordo]

- Ner vod. - szólal meg Ordo, szavait Zagirhoz intézve, miután a fák árnyékába értek. Közben előhúzza kését, és a fákat nézegetve keresgélni kezd. - Vadásztál már medvére?

Végül talál egy megfelelőnek ítélt ágat, és pár gyors mozdulattal lenyeste azt. Egy másfél méternél valamivel hosszabb, nagyjából egyenes nyélhez jutott így, amihez az övén lógó tasakok egyikéből előkerült vékony drótkötéllel hozzárögzítette kését. Pár gyors suhintással kipróbálta, hogy a rögtönzött lándzsa tart-e, majd egy bonyolultabb formagyakorlattal ellenőrizte súlypontját is. Nem a legjobb fegyver volt, de itt az erdő szélén a legjobb, amihez hozzájuthatott, és arra pont elég volt, hogy a vadat leterítse, amennyiben megfelelően használja.
- Ki kér gyorstalpalót medvefogásból? - kérdezte végül.