Ukio - A Birodalom Pereme - szektor

[Lézersugár]

Mindenki

Kalor döbbenten érzékelte, hogy aki végül felsegítette a biztonságba, az nem más, mint Szél, akit mostanáig cipelt a hátán. A turáni, kifejezetten józannak tûnt, és egy barátságos fél- mosollyal tartotta az arkániai karját. A ház körül keringõ robotok mozgása hirtelen lelassult, mintha elvesztették volna az irányzékukat. Kissé bizonytalanul mozogtak, meg - megálltak. A pauzát kihasználva Kardo is elsütötte a kölcsönkapott fegyvert az egyik közeli lényre. A puska hatalmasat durrant, és a lézerfegyverektõl eltekintve jókorát rúgott vissza. Szerencsére a zabrak erõsen tartotta a tust a vállával, de még így is meglepetésként érte az ütés. Több lövedék azonban nem érkezett, hiába rángatta a ravaszt. Az eltalált robot azonban szemlátomást kimúlt, apró kristályszilánkokkal szórva tele a homokot, miközben teste nagy része még mindig pár centivel a felszín alatt lapult kábé tíz méterre a tornáctól.
A dörrenésre mindenki döbbenten kapta fel a fejét, bár mintha Szélnek ismerõs lenne a fegyver, bár azt hitte, már teljesen eltûnt ez a fajta a galaxisból.
- Újra kell tölteni – magyarázta az idõs férfi Kardonak. – De egyelõre biztonságban vannak. Ide föl még nem jöttek – bökött az éhes cápaként körözõ támadók felé. – Köszönöm, hogy eljöttek, Gall Engebo vagyok. És amint látják – teszi hozzá egy kesernyés mosollyal – van egy súlyos problémám…

[Kardo Antes]

Szerencsére mindenki biztonságban megérkezett a teraszra, bár Kalor eléggé ki volt merülve, az alkoholista barátja segítette fel őt. De biztonságban megérkeztek, és Kardo számára most csak ez számított. A zabrak ezután kezdte figyelni a föld alatt kúszó gépek mozgását, meglepődve vette észre, hogy abban a pillanatban, ahogy társai megérkeztek a biztonságot jelentő gerendákra, a mozgásuk lelassult, sőt, szinte céltalanul botorkáltak. Néha egy- egy pillanatra meg is álltak. A Jedi ezt kihasználva elsütötte a öregtől kapott puskát. Egyenesen az egyik mozdulatlan gépet találta el. A lövést követően egy kicsit kibillent az egyensúlyából, nagyot lökött vissza a fegyver. De eltalálta a célpontot, ami rengeteg kristályszilánkra hullott szét.
Abban a pillanatban, mikor szétdurrant a droid, s a szilánkjai még szálltak, Kardo kinyúlt az Erőben, s meghosszabbította néhány szilánk útját, s így azok tőle alig fél méterre a tornácon szóródtak szét. Kardo értetlenül pillantott a többiekre, mintha nem értené, hogy ezek a darabok hogy voltak képesek ilyen messzire elrepülni, majd megvonta a vállát, letette maga mellé a puskát, s közelebbről is szemügyre vette a szilánkokat.

Az öreg látta, hogy miután a Jedi elsütötte a puskát, azt többször is újra el akarta sütni, de hiába. Elmondta, hogy újra kell tölteni. Biccentett az öreg felé, s megnyugodott, hogy itt nincs veszély. Bár lehet, hogy ez csak átmeneti állapot. Ha Kardo úgy véli, hogy nem radioaktívak a szilánkok, s semmi baja nem lesz, ha hozzáér, akkor magához vesz egyet, ha nem, akkor otthagyja. Akárhogy is lesz, a zabrak feláll, majd mosolyogva ő is bemutatkozik.

- Rash Horus. - nyújt kezet. - Kérem meséljen el mindent. Mit tud ezekről az izékről, hogy kerültek ide, mióta vannak itt? Mindent. - kérte udvarias hangnemben a Jedi.

[Kalor Nordak]

Miután megérkeztem a tornáchoz, és kimenekítettem Szelet, én már a melegtől és a kimerültségtől csak félig tudtam felmászni oda. Fel nem adtam, de akármennyire próbáltam magam felerőltetni, nem akart sehogy se összejönni. Egyszerűen kinyújtottam a karomat, és valami furcsa történt. Egy masszív kézfej kulcsolta át a csuklómat, és magabiztosan állított lábamra. Olyan ideális íven repültem fölfelé, hogy még talpra is érkeztem - teljes egyensúlyba. Szél volt az. Ki más is lehetett volna? Ekkora erőt csak egy robotkéz tud kifejteni, és lám, megérte ennyit küszködni vele hogy megismerjem a technológiát. Végül az alkoholtól bódult (vagyis pillanatnyilag feltűnően józan) barátom vált megmentőmmé. Meglepődve, de megkönnyebbült mosollyal ráztam vele kezet, és szótlanul bólintva megköszöntem. Tényleg nagyon hálás voltam.

Aztán egyszer csak Rash Horus elsütötte rémesen festő fegyverét. A reakciók amiket kiváltott meglehetősen szokatlanak voltak; nagyot hátralökött a fegyver, ami nyilván a benne lévő szilárd lövedék kirobbanása miatt történhetett, valamint nem volt automata sem, így csak egyetlen egyet tudott lőni vele a zabrak. Láttam, hogy próbálkozott többször is elsütni, de hamar ráeszmélt hogy bizony ez nem automata. A droid, amit ügyesen eltalált darabjaira hullott, és élettelen csonkja feküdt a termékeny föld tetején.

Én továbbra is nagyokat lélegezve szemléltem az eseményeket - Széllel az oldalamon. Az öreg férfi megköszörülte a torkát, majd végre megszólalt: - Újra kell tölteni. - Ezt nyilván Rashnak szánta. - De egyelõre biztonságban vannak. Ide föl még nem jöttek. Köszönöm, hogy eljöttek, Gall Engebo vagyok. És amint látják van egy súlyos problémám… - Érthető volt a problémája, én is majdnem eme probléma áldozatává váltam. Mielőtt viszont szóhoz jutottam volna, a zabrak zúdított rá pár kérdést. - Rash Horus. - Kezet is nyújt neki. - Kérem meséljen el mindent. Mit tud ezekről az izékről, hogy kerültek ide, mióta vannak itt? Mindent. - Ami azt illeti ezeket a kérdéseket én is feltettem volna. Egyelőre nem szólok bele, hallgatom a párbeszédet.

Olykor-olykor körülnézek...

[Szél]

Szél nem törődött az elhangzottakkal - talán meg se hallotta azokat. A részeges figura egyik pillanatról a másikra látványos átalakuláson ment keresztül. A szél érintése az arcán, a fű és a termékeny föld mással összetéveszthetetlen illatai felébresztettek benne valamit, amit egészen azóta szunnyadt benne, hogy évekkel ezelőtt megszökött a Theed-i kórházból.

Most ismét Shkul volt, Zolta fia, a turáni flotta kiválasztottja - és az egyetlen dolog, amiben nem volt biztos, az az, hogyan is feldhette el mindezt. Az alkohol hatása szinte szemvillanás alatt múlt el, szemébe visszatért az élet - és a gyors feleszmélés okát mindössze egyvalaki sejthette.

Rash Horus döbbenten vette észre, hogy a mindeddig részeg idegen körül az Erő hullámzik - noha erről még maga Szél sem tudott.

[Kardo Antes]

Kardo még néhány napot töltött Ukio-n, az öregember házában. A kis társaság kapott szállást a rozoga viskóban, s azon dolgoztak, hogy fényt derítsenek az ismeretlen gépezetek mivoltára. Nem volt könnyű dolguk, s nem sokat haladtak a napok alatt. Kardo mindössze annyit tudott meg, hogy valamiféle kristályból vannak, legalábbis mikor az első nap kilőtte az egyiket, ezt a következtetést vonta le.
Mindeközben folyamatosan figyelte az alkoholista férfit, akin idő közben egyre több árulkodó jel nyilvánult meg. Kardo számára egyértelművé vált, hogy a fickó Erőérzékeny. Megfordult a fejében, hogy felajánlja neki a tanítás lehetőségét, de végül elvetette ezt az ötletet. Ezekben az időkben nem szívlelik az Erőhasználókat, csupán veszélybe sodorná a férfi életét azzal, ha okítaná.

Egyik éjszaka különös álomban volt része a Jedinek, vízió szerűen tűntek fel előtte a képek. A Birodalmat látta, s emberek szenvedését érezte. Noha ez ezekben az időkben nem oly nagy meglepetés, de az álmában a kín alanyai az egykoron nagy tiszteletnek örvendő, a rettegett mandaloriak voltak. Reggel Kardo kötelességének érezte, hogy elhagyja Ukio-t, s távozzon. Ki akarta deríteni, hogy mi volt az, mit az álmában látott, s neki mi köze van mindehhez. Tudta, hogy az Erő nem hiába mutatta neki ezeket a képeket, nem véletlenül érezte át a szenvedésüket. Kardo-nak dolga van a Manda'yaim-on.
Nem is töltött több időt a háznál, sűrű bocsánatkérések közepette elbúcsúzott a kis társaságtól, s magukra hagyta őket. Még utólag a segítségüket kérte, hogy eljuthasson űrhajójához, mégpedig biztonságban. Sikerült kijátszania az ismeretlen teremtményeket, s a magasba emelte YT-2400 típusú gépét. Odafent az űrben, ahogy elhagyta Ukio gravitációs mezejét, betáplálta a Manda'yaim koordinátáit, s hipersebességre kapcsolta járgányát.