Ukio - A Birodalom Pereme - szektor

[Kalor Nordak]

Hallva a rémes skandálást, szokásomhoz híven gyorsan eltűntem a szobából, és magukra hagytam őket. Nyilván el fog még tartani egy darabig az ébresztgetés, ebből kifolyólag döntöttem úgy hogy a tettek mezejére lépek.

... A lebegő jármű egy kicsit megremegett. Nyilván egy erősebb széllökés lehetett, ami azt eredményezte, hogy kiejtettem a kardomat a kezemből, amit éppen a hátamra próbáltam erősíteni. Gyorsan felkaptam, a hátamra szíjjaztam, majd a pisztolyomért indultam. Már évek óta mindenhova magammal vittem őket. Mesteri szinten forgattam a kardot, hasonlóan a sugárpisztolyomat is. Stílusosan megpörgetve a tartótokjába tettem, amit pedig az övemre csatoltam. Mindennel készen álltam, előresiettem a pilótafülkébe, és egy utolsó pillantást vetettem a rémisztő tájra - majd kikapcsoltam a készenléti üzemmódot, és magam vettem kezelésbe az irányítást.

Körülbelül egy kilóméterre innen fogom letenni a gépet, negyed óra séta, és visszaérünk ha igyekszünk.

[Lézersugár]

Kalor, Pixar, Szél

A kis kushiban elõször is vett egy nagy lélegzetet, amikor végre kijutott a rázuhant turáni alól. Meg is bánta rögtön, mivel a Szélbõl áradó permanens piaszag érzékenyen érintette a kushiban szaglószerveit. Ráadásul a háta is fájt az majdnem eszméletlen férfi tehetetlen súlyától. Pixar érezte, hogy a hajó a leszálláshoz készülõdik.
Kalor, miután felszerelkezett, egy lapályt szemelt ki magának. Ez elég messze esett a háztól, és a szörnyû látványtól, viszont elég közel ahhoz, hogy egy rövid sétával elérjék a színteret. A Forgotten Abyss érzékelõi halk pittyenésekkel hívták fel a figyelmét egy új hajó érkezésére. Egy YT-2400-as...és szemmel láthatóan lassítani készült. Az Abyss egy ideig függve maradt a levegõben, alig néhány méterre a talaj fölött. Vajon Kalor megbízhat az újonnan érkezõben, és leszállhat, vagy valaki csak azért jött, hogy befejezze a piszkos munkát?
Szél már régen nem tudta megkülönböztetni az állandó részegséget az egyszerûen fejfájós másnaposságtól. Már az enyhe manõverektõl is felkavarodott a gyomra, ráadásul egy helyen borzasztóan sajgott az oldala. Kavargó fejjel még hallott valami folyamatos motyorászást a füle mellett…

Kardo Antes

A repülõút nem volt különösebben megerõltetõ. Érdekességet mindössze a táj adott, ami elõször némileg sivatagosra váltott, majd jókora kaktuszerdõben folytatódott. A domb mögül elõbukkanó ház akár barátságos is lett volna, ha nem csúfítja el a több liternyi megszáradt vér, és a széttépett testek látványa. Kardo egyik másik hajót is megpillantott. Egy régebbi YT lebegett a levegõben. Talán õk is a vészjelzésre jöttek. De talán az õ mûvük mindez.
Egy öregember integetett vadul a romos ház tornácáról, de Kardo egyelõre nem tudhatta, hogy figyelmeztetné õket valamire, vagy csak átkozza õket…

[Kardo Antes]

Az út nem volt túlságosan megerőltető, és hosszúnak sem mondhatnám. A város felett elhaladva egy sivatagos terült felett haladtam végig, mely lassacskán kaktuszerdőbe torkollott. Elég kietlen volt a táj, nem tudtam, hogy miféle teremtmény lakhat errefelé, ha egy város is van a közelben. Valószínűleg mezőgazdasággal foglalkozhat az illető, s a legjobb termőtalajt keresve jutott el ide. Ugyanis a kaktuszok terjeszkedését egy domb szakította meg, mely mögött egy házikó volt. Kerítések vettek körbe több hektárnyi területet, az ajtóban pedig egy öregember integetett. Két kérdés merült fel vele kapcsolatban, az egyik, hogy ő lehet-e a hely tulajdonosa, vagy pedig ő döntötte romba a környéket. A házat ugyanis több liternyi alvadt vér vette körbe, de holttestek nem tartoztak hozzá. Azok valószínűleg már el lettek rejtve a kíváncsiskodó szemek elől.

A háztól nem messze parkolt még egy régebbi YT típusú hajó. Az Erőn keresztül három élőlény jelenlétét éreztem benne. Kilétükkel kapcsolatban az előző két kérdés ismét felmerült: barát vagy ellenség. Úgy döntöttem, jobb, ha nem kockáztatok, s a helytől kissé távolabb, a másik hajótól körülbelül 50 méterrel odébb tettem le a saját YT-2400-esemet. Lassan leereszkedtem a talajra, nem törődve az alattam lévő esetleges terményekkel, majd leállítottam a hajóműveket, s lenyitottam a hajó rámpáját. Fölálltam a kényelmes székemből, a felesleges holmikat, pedig a másik ülésre tettem. Csak a legfontosabb dolgokat vittem magammal: a BlasTech DH-17-es típusú sugárpisztolyomat az övem jobb oldalára függesztve, a vibrotőrömet a bal oldalra csatolva, a csuklómra erősített komlinket, a másik csuklómra erősített adattáblát, néhány energiacellát a sugárpisztolyhoz, amit az övem tárolórekeszeiben tettem el, valamit a fénykardomat, melyet a kabátom jobb zsebében szoktam hordani.
Az adattáblámra tekintettem, megnéztem a pontos időt, új mappát nyitottam, s felírtam az első bejegyzésemet:

Helyszín: Ukio egy kietlen területe.
A ház körül sok mennyiségű alvadt vért figyeltem meg, a hullákat már eltakarították. Néhány napja történhetett a mészárlás, a helyszínen egy idősebb férfit figyeltem meg, kétes szándékokkal. A helyszínen van egy YT típusú hajó, fedélzetén három személy jelenlétét éreztem, kissé odébb a háztól tették le a gépüket.

Ezután elmentettem a feljegyzést, majd a rámpán keresztül kiléptem a hajómból, s visszazártam a rámpát.

Odakint tűzött nap, igen meleg volt, s égett gabona szaga terjengett. Nem messze volt tőlem a másik YT, először feléjük indultam el, a kilétükre szerettem volna választ kapni. Lecsatoltam övemről a DH-17-est, majd a hátam mögé rejtettem, s koncentráltam az Erőre, hogy még idejében észrevegyek egy esetleges felém irányuló támadást.

[Kalor Nordak]

Mielőtt letettem volna a gépet, újra átpörgettem a fejemben gyorsan hogy minden nálam van-e amit magammal szeretnék vinni, de rá kellett eszmélnem hogy jóformán ezen a két fegyveren kívül még van pár energiacellám, illetve pár koszos holmim ami mesés vagyonomat képezi. A gondolatmenetet félbeszakította egy pittyegés a központi számítógép irányából, jelezve hogy egy YT-2400-as tűnt fel pontosan ugyan azon a koordinátán, ahova a hangüzenet engem is irányított. A tökéletesen megegyező adatok így részben kizárhatták azt a tényt, hogy ők ellenségek volnának - valamint feltételezhettem ebből hogy ők is megkaphatták a holofelvételt. A történet viszont még nagyon kusza. Akkor most más is megkapta? Esetleg nem csak ő meg én?

Egy darabig függve maradt a talaj fölött a gépem, de végül letettem, még mielőtt az a másik YT megindult volna - ami meg is történt végül, közel hozzám "landolt" ő is. Egyenlőre gondolkodtam, hogy most mit tegyek. Óvatos leszek, viszont remélem hogy ő sem véletlenül érkezett ide. Ugyan valóban csak szinte arányszám a két koordináta, tehát nagy területet foglal magába a 66. hosszúsági és 122.2. szélességi fok/kör, de ugyanekkor az a hajó is volt akkora, hogy egy kisebb armada zsoldos elférjen benne - akárcsak az én hajómban. Tehát így ő is jogosan feltételezheti a mi hajónkról, hogy mi vagyunk a takarítócsapat aki eltünteti a holttesteket. Jobb lesz tehát ha rendkívül gyanakvó maradok...

Lezártam a gépet, és újra hátra indultam. Amikor a fülkéhez értem ahol a többiek tartózkodnak, szokásomhoz híven megint magyarázni kezdtem. - Ki akar velem jönni? Csupán meg akarok látogatni egy házikót aminek a kertje tele van hullákkal... Jah, és nem vagyunk egyedül... Hm? - Aztán higgadtan körülnéztem, majd leültem bekötni bakancsomat.

[Szél]

Szél, pillantnyi eszméletvesztés után a kisnyúl gajdolására tért magához újra. Erőtlenül legyintett egyet az állat felé, mert annak minden, kissé csipogóan kiejtett szava késként hasított dobhrtyájába. Oké, most már kellően részeg volt ahhoz, hogy a npa további részében ne kelljen a fejfájás miatt aggódnia.

Ekkor tért vissza Kalor, közölve útjuk nem túl kellemes célját. Volt egy szó, ami - épp csak kicsit - józanító hatással volt rá.
- H'llák? M'gyek'v'led.- nyögte, miközben megpróbált feltápászkodni. Először a pultnak tántorodott neki térdelő helyzetből, majd a szélét megmarkolva talpra küzdötte magát. Mikor azonban elengedte a berendezési tárgyat, ismét elveszítette egyensúlyát, és csak a fal tartotta meg két lábán. Ismét nekirugaszkodott, és sikerült is elzuhanás nélkül visszalépnie a konyhapulthoz. Esetlenül tapogatózott, míg keze rá nem lelt a fogantyúra, mely - mint piakeresés közben rájött - az evőeszközöket rejtő fiókhoz tartozott. Kihúzta rekeszt, és magához vette a két legélesebbnek ítélt kést.

Sikerült azokat anélkül az elrongyolódott övébe tűznie, hogy bármijét megvágta volna.
- Készvagyok. - közölte, meglehetősen kétértelműen.

[Pixar]

Pixar ismét sikerrel járt, bár ez számára teljesen természetes volt, hiszen tisztában volt saját földöntúli képességeivel, így ehhez megfelelően is tudta őket alkalmazni. Közben Kalor ismét visszatért, és ismertette a másik kettővel a helyi turista látványosságokat.

- Jól hangzik Bakancskötő! Én jövök, mert valakinek figyelnie kell rátok!

Mondta az arkániainak, majd odaszökdelt mellé és figyelte ahogy a férfi beköti a lábbeliének fűzőjét. Felemelte az egyik mancsát, megvizsgálta, majd vigyorogva nézett Kalorra.

- Jaj de nyomi!

A mancsával megpaskolta az arkániai bakancsát, majd büszkén arrébb lépdelt fenséges mancsain. Közben Szélnek sikerült összeszednie magát és két kést vett magához, sikeresen az övébe tűzte őket, majd bejelentette hogy ő bizony készen van.

- Már órák óta készen vagy Két Késes Fuvallat.

[Kalor Nordak]

Miközben kötöttem a bakancsomat, Szél elhatározta hogy velünk tart. Bár ilyen állapotban inkább csak hátráltatna, de hát ha minden áron akarja, ám legyen. Lehet hogy még véletlenül összeügyetlenkedik nekünk valami hasznosat - feltéve ha sikerül ilyen sebességgel két napon belül elhagynia a hajót és követni minket. Ami meg a kisállatot illeti, elég lekezelően beszél mindkettőnkkel valamilyen okból kifolyólag. Lehet, hogy ez a fajának a sajátossága? Egyszer úgyis rájövök...

Amint mindenki elkészült, elsőként lépek le a rámpára és nagyot szippantok az arcomba csapódó friss levegőből. Már jó ideje bent tobzódtunk a többiekkel a hajóban, és jól esett újra szabad levegőn járni. Viszont ekkor eszembe jut, hogy miért is jöttünk ide, és egyik pillanatról a másikra megkomolyodom. A vadászösztön, vagy nevezzük azt bárminek, ilyenkor működésbe lép, és egy olyan túlélő mint én - aki már gyerekkora óta nap mint nap gyakorolja "mesterségét", ilyenkor veszélyes is tud lenni.
Talpam alatt hangtalanul ropognak a búza és egyéb gazszálak, a vad széljárás viszont hangosan csapdossa hófehér hajamat. Miután pár lépést tettem újra megtorpanok, és hátrapillantok megnézni hogy ki hol tart, majd visszafordulok és hidegen várok tovább. Egy ilyen - viszonylag nagy kiterjedésű - síkságon nincs értelme bújkálni. Zsebre tett kézzel várom hogy a többiek ideérjenek (...)

Az utánunk érkező YT teherszállító feltehetőleges irányába tekintek, és árulkodó jeleket keresek arra.

[Kardo Antes]

Óvatos léptekkel közeledtem a másik YT felé, s már igen közel jártam, így az Erőn keresztül éreztem, hogy hányan is lehetnek. Összesen körülbelül két- három személy jelenlétét éreztem, bár az egyik életjel igen kicsi volt, mintha egy háziállat lett volna. Így hát két személlyel számoltam, s velük szemben voltak fenntartásaim. Éppen ezért tartottam a hátam mögött a sugárpisztolyomat, hogy, ha ők támadnak, akkor revánsot vehessek.
Már csak körülbelül tizenöt méterre járhattam a hajótól, mikor annak lenyílt a rámpája. Megtorpantam egy pillanatra, s csak figyeltem. Elsőként egy hosszú, fehér hajú illető lépett ki a gépből, a többiek egyelőre bent maradtak. Jobb kezemet még mindig magam mögött tartottam, benne a fegyverrel, bár a másik kezében nem láttam hasonlót. Közelebb mentem, hogy legalább beszélgetési távolságba kerüljek vele, ez körülbelül hét, nyolc lépést jelentett. Ő is észrevett engem, először nem is a ház irányába nézett, hanem felém, mintha tudta volna előre, hogy én ott állok.

- Ki maga? - kiáltottam oda a fickónak, s még néhány lépést tettem felé.

[Kalor Nordak]

Logikám ezennel is jó útra terelt engem, a megsaccolt irányban valóban feltűnt egy alak. Eddig jó jel hogy csak egyedül... Csupán következtetni kellett, bár csöppet sem voltam biztos benne hogy erre fog tartani egyáltalán bárki is. Egyszerűen arra néztem, és ott volt. De ki volt ott? Így messziről pontosan nem tudnám megmondani mi lehet a faja, viszont az biztos hogy az arcát - és feltehetőleg teste többi részeit is - borító festés elég egyedi, sőt mi több, furcsa érzést keltett bennem. A kultúra fogalma itt nagyon elmosódott, így végleg összezavarodtam a faját illetően. Még szerencse, hogy nem tudja hogy a zsebemben van a fegyverem és vészesen szorongatom. Az eltelt évek alatt sikerült tökélyre fejlesztenem a hidegvéremet, egyedül egy jedi tudná megérezni a gyanakvás halvány és megtévesztő szikráját bennem, illetve azt, hogy nem áll szándékomban bántani...
... Aztán egyszer csak felém kiált. - Ki maga? - A kérdés jogos volt, viszont ez visszafelé is megállná a helyét. - Én vagyok a baltás gyilkos. És te? - Majd teljes testemmel felé fordultam, de érezni lehetett a hangomban hogy az utóbbi mondatot irónikusan értettem. Amolyan száraz humor, ami csak fokozza az izzó hangulatot. És még mielőtt megvárnám válaszát, szépen lassan és nyugodtan megteszem az első lépéseket felé...

[Lézersugár]

//elnézést, de az elmúlt napok elég sûrûre alakultak//

Mindenki

Már kiáltásnyi távolságba értetek egymáshoz, és az elsõ kérdések is elhangzottak, amikor a vadul integetõ öreg vonja magára Kalor Nordak és Kardo Antes figyelmét. Az idõs férfi egy tölcsér alakú tárgyat próbál ütögetve mûködésbe hozni, miközben titeket tart szemmel. Ha a kertje nem lenne tele hullákkal, a látvány talán még mulatságos is lenne. Az arkániai és a zabrak érdeklõdve hagyták abba a kezdõdõ eszmecserét…
Aztán Kardo fejébe szinte belesikolt az Erõ figyelmeztetése: Veszély!
- A lá…tok ala…
A szerkezet valószínûleg egy megafon lehetett, de jó ideje nem használhatták. Az öreg figyelmeztetése azonban egybeesett az Erõ sugalmazásával. Így Kardo a föld felé fordította a tekintetét. Néhány tucat méterre mintha vakondok mozogtak volna a puha, homokos talajban. Ám az irányuk egyszerre megváltozott, és a hajóik elõtt álldogáló alakok felé indultak…

[Kardo Antes]

//Nem zeltros vagyok, hanem zabrak //

Farkasszemet néztem a fehér hajú férfival, rögtön felfigyelt az érkezésemre. Én azonnal a kiléte felől érdeklődtem, de értelmes választ nem kaptam tőle. Erőfitogtató kijelentésével próbált átvenni az irányítást tőlem, mintha felsőbbrendűnek mutatná magát. Ám az Erőn keresztül éreztem, hogy ezek csak szavak, érzései mást diktálnak. Gyanakvó volt ugyan, nem bízott bennem, de nem állt szándékában ellenségesen fellépni. Felfigyeltem rá, mintha egyik zsebében szorongatna valamint, túlságosan is kidudorodott ott a nadrágja. Talán fegyver van nála, de használni nem akarja, az biztos.

- Rash Horus vagyok. Egy innen jövő segélykérő üzenet miatt jöttem. - válaszoltam jóval normálisabban, mint a másik. - Nyugalom, nincs szándékomban bántani senkit. - majd visszaakasztottam a sugárpisztolyomat az övemre.

Ő is közelebb jött hozzám, és én is közelebb mentem, már- már szemtől szemben álltunk egymással, csupán két méter lehetett közöttünk a távolság. Még csak ő egyedül lépett ki a hajóból, de éreztem, hogy még vannak odabent. Lehet, hogy ők nem annyira szelídek, mint a fehér hajú, és épp lesben állnak, hogy lecsaphassanak rám. Azonban az Erő megmondta volna, ha így lenne, tehát irányukból nem számítottam ellenségeskedésre.

- Önt, hogy hívják? S miért jött ide? - folytattam az ismerkedést.

A választ már nem volt időm megvárni. Az integető férfi felől hangok jutottak el füleimbe, valami műszeren keresztül próbált minket figyelmeztetni. De nem csak ő tette azt, az Erőben jóval erősebben éreztem, hogy valami nincs rendjén, hogy veszély közeleg. Az idő úr szavait nem értettem pontosan, de megértettem az üzenet lényegét: "- A lábatok alatt". Ez éppen egy időben történt az Erőbeli figyelmeztetéssel, majd néhány tíz méterre láttam, hogy a föld hömpölyög, mintha valamik felfelé ásnák magukat. Nem tudtam, hogy mi az, de jelen pillanatban nem is érdekelt, a lényeg az volt, hogy veszélyt jelentett számunkra.

- Vissza a hajóra. - kiáltottam az arkániainak, majd én is rohanni kezdtem a hajója fedélzetére. - Valami felénk tart a föld alatt. Indítsa be a hajtóműveket, s emelkedjen fel néhány métert. - mondtam el ötletemet a hajó rámpájára érve.

[Pixar]

Pixar követte Kalort lefelé és meglepő módon igen csak csöndben szemlélte a vidéket, a hullahegyeket, illetve a távolabb lévő öreget. Pixar pont az ellenkező irányba nézett mint Kalor, sőt eléggé el is bambult ahogy az érdekes homokos talajt figyelte, így az érkező zabrak hangját nem is fogták fülei, azonban Kalor válaszát már meghallotta és érdeklődve fordult felé.

- Váó és ezt te csináltad?

Kérdezte a hullákra célozva, de ekkor már észrevette a zabrakot. A két férfi váltott pár szót, és közelebb indultak egymáshoz. Pixar követte Kalort a lába mellett, hogy ha kell azért megtudja védeni az arkániait. Már szinte szemtől szembe álltak egymással, és az idegen Kalor kilétéről érdeklődött volna, amikor is azonban hirtelen valami megváltozott. Az idegen Pixarral, aki megint a távolabbi homokos talajt figyelte, egy időben vette észre a változást és azonnal ordítva jelezte ezt a többiek felé. A nagy Pixar ijedten figyelte a két férfit és úgy döntött hogy ideje menedéket keresni. A lehető legbiztonságosabbnak pedig nem más tűnt, mint Kalor Nordak. A kushiban kieresztette mancsaiból karmait és viszonylag gyorsan megmászta az arkániait finoman a nadrágjába és a kabátjába kapaszkodva, míg nem a vállára nem ért. Pixar nem volt túl nehéz, viszont egy fürdés már mindenképpen ráfért volna, ezért a bundája majdnem olyan kellemetlen szagot árasztott mint Szél.

- Irány a hajó első tiszt!

Az arkániai kellemetlen közelségben hallotta ezúttal a kushiban hangját, aki az egyik mancsát is kinyújtotta, ezzel jelezve hogy bizony menni kell, azonban az időpont nem lett volna megfelelő ahhoz, hogy most letegye, lerendezze, leegyebezze.

[Kalor Nordak]

// Részemről semmi gond! Ti is sokat vártatok ránk. //

Minnél jobban közeledtünk egymáshoz, annál jobban sikerült megvizsgálnom az idegent. Az első dolog amit leszűrtem, hogy zabrak volt. Annak idején, édesapám mesélt a zabrakokról, nagyon érdekes népnek tartottam már akkor is őket. A továbbiakban a reakcióit figyeltem meg jobban, és az alábbiakat szűrtem le.
Már az első pillanattól fogva rá-rápillantgatott a zsebemre, ami azt árulja el hogy jártas lehet az ilyen témákban - már máskor is lehetett hasonló helyzetben. Láttam hogy neki is feltűnt hogy kiszúrtam az ő pisztolyát. Majd megállunk. Pár pillanatig csak a magas aljnövényzet susogása tölti be a teret, majd végül a zabrak válaszol a legutóbb feltett kérdésemre. - Rash Horus vagyok. Egy innen jövő segélykérő üzenet miatt jöttem. - Az idegen kezd megbízhatóvá válni szememben. Kételkedés nélkül árulta el a nevét. Ez jó jel. - Önt, hogy hívják? S miért jött ide? - Már nyitnám válaszra a számat, amikor egyszer csak feltűnik a lábam mellett a kushiban. Nem tudom hogyan kerülhetett ide, és ha még mondott is valamit előtte, biztos nem fogtam fel - nagyon koncentráltam az idegen elemzésére.

De mintha a sors nem akarná, hogy megtudja az idegen a nevemet... Amikor újra válaszolni próbálok, és őszintén elárulni a nevemet, akkor a messzibe hadonászó öregember kap fel ezúttal valami ócska hangszórókészüléket, amiből csak igen nehezen sakkozható ki hogy mit akart. Viszont szerencsére mindhármunknak hamar vág az esze. Én is hamar észreveszem a felém közeledő valamit, ami a föld alatt közlekedik valahogyan. Hm. Lehet, hogy ez ölte meg azokat a szerencsétleneket is? Ha igen, és egyedül az öregember élte túl, akkor viszont nem feltétlenül kell felszállni a géppel, mert a házzal sem igen tudott az öregember. Legalábbis remélem hogy nem...
A dolgok felgyorsulnak, viszont én ezúttal is megtartom a hidegvéremet. Ez nem azt jelenti, hogy én sem kezdek el futni ahogy csak bírok, hanem próbálok a bajban is logikusan gondolkodni. Ezek az lények viszont vészjóslóan gyorsak. Amikor már csak 2-3 méterre lehetünk a hajótól, ők is körülbelül ilyen messze vannak tőlünk, ezért a kushibant letépem a vállamról - így sikeresen mély karmolásnyomokat is szerezve - előre hajítom, majd felugrok a hajóra... Az esést próbálom tompítani azzal, hogy elnyúlva a padlón gurulok, ezzel egyedül azt érem el hogy nekizúgok a falnak, valamint fejemmel elkaszálom a zabrak egyik lábát, aki szerencsére nem esik el. Felpattanok, rácsapok a rámpát záró fehér gombra, majd átugorva a behajított kushibant előrerohanok és a biztonság kedvéért nekiállok felemelni a gépet. Viszont ez eltarthat 1-2 percig... Amilyen gyorsan tudom csinálom. A művelet végrehajtása közben hátranézek, és mélyen Rash Horus szemébe nézek. - Ha értesz a fegyverekhez most nagyon jól jönnél az ágyúknál odafent. - A mondat végeztével visszafordulok, és hevesen nyomkodom a gombokat tovább, hogy minnél hamarabb elemelkedhessünk!

[Kardo Antes]

Az arkaniai fickó rögtön elhitte, hogy a nevem Rash Horus. Miért is tett volna másképp, hisz teljes magabiztossággal mondtam neki. Ha valaki a nevem iránt érdeklődi, annak már reflexből így mutatkozok be. Kardo Antes, már az idejét sem tudom, hogy mikor hallottam utoljára ezt a nevet, talán még akkor, mikor a Jedi Rendnek szolgáltam. De a Galaktikus Birodalom létrejötte óta álnevet kell használnom a biztonság kedvéért, már- már magamat is meggyőztem róla, hogy Rash a nevem.
Az ő neve azonban továbbra sem vált tisztává előttem a föld alatti lények miatt. Én voltam az első, aki észrevette őket, de ebben jócskán nagy segítségemre volt az Erő is. Az idős férfi már csak biztossá tette bennem a veszély jelenlétét, így én voltam az első aki a hajó felé indult. A YT-ből kilépett még egy kis lény is, s Galaktikus Közöst használva beszélt. Rólam nem igazán vett tudomást, s mikor a "vakondok" megjelentek, ő rámászott az arkaniai hátára. Rohanni kezdtünk a gép felé, s először én léptem fel a rámpán. A fülem mellett suhant el a kis lény, s nagy csörömpölés közepette csapódott be valahová. Nem esett baja, az biztos. Nem sokkal őt követte az fehér hajú férfi, egy vetődéssel érkezett meg a fedélzetre. Nem sokon múlott, hogy kivigye az egyik lábamat, de még időben húztam el. Másodpercek alatt összeszedtük magunkat, majd a gép elejébe rohantunk, s az arkaniai nekilátott a YT beindításához. Eközben arra kért, hogy használjam a gép ágyúit.

- Értettem, kapitány. - böktem felé, majd nekiláttam az ágyú irányításának a megfelelő konzolon keresztül.

Az Erőre koncentráltam, elcsendesítettem az elmémet, s próbáltam megtalálni a föld alatt kúszó lény(ek) helyét. A midi-chlorianokra bíztam magamat, s ők irányították a kezemet. Ha megtalálom a pontos helyüket, akkor rögtön tüzet nyitok, remélhetőleg likvidálom a támadókat. Elképzelni sem tudtam, hogy mi lehet odalent, de úgy véltem, hogy ez lehet az oka a mészárlásnak. A holtestek is a föld alatt lehetnek, mert azokat sehol sem láttam, mikor még a levegőben voltam a saját gépemen.

- Szerintem repüljünk közelebb a házhoz. - javasoltam a hajó kapitányának.

[Szél]

Szél már a rámpa közepén járt, nehézkes léptekkel haladva, folyamtosn küzdve egyensúlyáért, mikor többiek futva érkeztek vissza kintről. A kushiban most Kalor vállán trónolt, a nyomukban pedig zöld bőrű, tetovált zbrak érkezett. Szél még az alkohol ködén keresztül is azonnal felfogta, hogy valami nem volt rendjén. Sarkon fordult, és a csapat nyomában ő is visszarohant a hajó gyomrába. Az idegen az ágyúkhoz mászott, míg az arkáni a pilótafülkébe tért vissza.

A turáni nem értette mi folyik itt pontosan, de egyben biztos volt: semmi jó. Rövid töprengés után maga is megmászta a létrát, és helyet foglalt a másik lövegállvány kezelőülésében. Régen volt már, hogy utoljára hasonló műszerfal mögött ült, és ráadásul akkor józan is volt, de talán még hasznossá teheti magát.