Scott McCoy
Junior Member
CorSec nyomoz? Az ?v J?t?kosa (2007) I. hely
CorSec det.!c!ffffff
Posts: 413
|
Post by Scott McCoy on Dec 15, 2007 23:07:14 GMT 1
McCoynak beletelt néhány másodpercébe, míg sikerült úrrá lennie a látványtól földbe gyökerezett lábain, majd még egy lépést tett a földön fekvő alak, s az őt vizsgálgató fehér hajú férfi felé. Arra a megfontolásra jutott, hogy amennyiben mégis valamiféle mérgező elegyet alkot az alulról érkező gáz, s a felülről aláhulló folyadék, akkor már mindannyian, beleértve őt magát is, megkapták a halálos dózist. A körülötte lévők, valamint a távolabb állók nyögdécselései okán, vagy pusztán azért, mert ilyesmire nem került sor, nem hallotta, hogy bárki is válaszolt volna az általa feltett kérdésre.
Egy újabb lépésnyit közelített a padlón fekvő alak s a mellette térdeplő felé. Aprólékosan szemügyre vette a testet. Miközben a férfi megvizsgálta a kelésekkel borított testű szerencsétlent, aki vélhetőleg már halott, a corelliai nyomozó is észrevett a testen egyet s mást. A fogoly szemei sárgásak s fénytelenek voltak, nyaka és arca is szemmel láthatóan felduzzadt. Scott bár a patológia tudományában nem volt valami járatos, s csak annyit tudott, amennyi a nyomozásai során a CorSec törvényszéki szakértőitől ráragadt, a látottak alapján úgy vélte a férfi megfulladt. Az ok, pedig valószínűleg ugyanaz, mint a keléseké. A fogoly legnagyobb szerencsétlenségére allergiás volt a fertőtlenítőszerekre, amelyekkel a birodalmiak mindannyijukat fertőtleníteni szándékoztak.
A következő pillanatban a plafonról aláhulló fehér színű lé áradata megszűnt. Közben jól hallható zakatolás vette kezdetét. ~ Szellőztető rendszer. ~ Ismerte fel a CorSec korábbi nyomozója a ventilátorok zúgását. A gáz pillanatok alatt távozott a fertőtlenítőhelyiségből, a szellőzőnyílásokon keresztül, melyeket McCoy korábban és most sem vett észre. A fehéres színű fertőtlenítő folyadék lefolyt a padlózatban elhelyezett elvezető rendszeren keresztül. Mielőtt azonban az elítéltek felocsúdhattak volna ismét folyadék zúdult a nyakukba. Áttetsző színű s hideg. Nagyon hideg. ~ Víz! ~ Ismerte fel az életet jelentő folyadékot Scott. Annak ellenére, hogy a víz, rettentően hideg volt, mégis jól esett a sokat próbált corellianak. A vérkeringést is felpezsdítő zuhany gyorsan lemosta a rabokról a testükhöz maradt fertőtlenítőszer maradványokat. Scott a plafon felé emelte tekintetét és kitátotta a száját, majd amint kellő mennyiségű víz gyűlt benne össze bezárta ajkait, majd gurgulázott párat aztán kiköpte az egészet. Ezt a művelet még kétszer megismételte, hogy ez által fertőtlenítse a száját. Közben két kezét összetéve összegyűjtött annyi vizet, amennyit csak tudott, majd kiöblítette a szemeit is, amiknek ugyancsak jutott az erőteljes hatású tisztítószerből. Végezetül, miután sikerült kellőképp kiöblítenie szájüregét, még egyszer a padló felé emelte a fejét s kitátotta a száját. Csak nyelte és nyelte jéghideg vizet, hisz már napok óta nem kapott sem enni, sem inni, s ez utóbbi volt az, amint az emberi szervezet kevésbé tudott elviselni napokban mérhető hosszú távon.
Amint a víz elállt, Scott annak ellenére, hogy a fertőtlenítés első két fázisában kapott kémiai anyagok megviselték a szervezetét, már nem érzett fájdalmat, sőt a néhány kortynyi lenyelt víztől úgy érezte, valamelyest visszatért az erejét. A fertőtlenítőhelyiség ajtaja egy hangos kattanás kíséretében kinyílt. McCoy kitekintett, odakint számos, első ránézésre is több tucatnyira tehető számú rohamosztagost pillantott meg, valamint a tisztet, és a vöröses ruhát, s csuklyát viselő alakot. A katonák beözönlöttek a helyiségbe. Szürke színű nadrágot és ingeket dobáltak le a fogyok elé a nedves padlóra.
Scott midőn az egyik rohamosztagos odaért melléje, s ledobta eléje a ruhadarabokat, előreszökkent s felkapta a nadrágot és az inget, nehogy az magába szívja a talajról a víz és a fertőtlenítőszer ott maradt keverékét. Sajnos a ruhák, a gyors cselekvés ellenére nedvesek lettek.
- Öltözni! ... Mozgás férgek! - Kiáltotta a tiszt.
~ Mégis, hogy a francba vegyem fel? ~ Méltatlankodott magában. A megoldás azonban rövidesen megérkezett. A rohamosztagosok sorra leoldották minden elítélt kezéről s lábáról a bilincseket, majd amint mindenkiről lekerültek a csörgő béklyók, a birodalmiak a fegyvereiket előre szegezve körbe állták az öltözködőket. McCoy gyorsan magára kapta a nadrágot és az inget. Az inget szűknek és rövidnek érezte a nadrág szára, pedig jócskán a bokája felett ért véget. ~ Kár, hogy csak ez az egy méret van. ~ Jegyezte meg, midőn konstatálta, hogy ez a méret, bizony nem az övé. A corelliai, miután végzett az öltözködéssel körbepillantott, s ismét végighordozta tekinteté a foglyokon s az őrzőiken. Ekkor vette észre, hogy a fertőtlenítés során elhalálozott rab teteme, már nincs ott ahol előzőleg volt. Scott újra körülpillantott, s észrevette, hogy a tetem már az egyik oldalfal mellett van, s két rohamosztagos állt felette.
~ Szóval ennyi, egy fogoly elhullik és félrehúzzák, mintha természetes lenne. ~ Állapította meg némán. Eddig sem volt jó véleménnyel a Birodalomról, sőt határozottan gyűlölte, de mindaz, amit az elmúlt néhány órában tapasztalt, túltett minden korábbi tapasztalatán.
Amint mindem fogoly végzett a felöltözéssel, a rohamosztagosok újra megbilincselték valamennyi elítéltet, majd a már ismert finom módon kiterelték valamennyit a fertőtlenítőből. Scott figyelmét nem kerülte el, hogy a Jediket, valamint két másik férfit előrevették, ám az összes többit megállították. A kámzsás alak némán követte a kiválasztott foglyokat, s az őket körülfogó rohamosztagosokat.
~ Nyílván őket viszik a legszigorítottabb részlegbe. Már ha ezen a kődarabon rangsorolni lehet a részlegeket. ~Vélekedett A CorSec hajdani nyomozója. Magában nem tudta eldönteni, hogy örüljön e, vagy ne azon, hogy ő nem került a „kiválasztott” elítéltek közé. Kiindulva azokból a legendákból, s meglehetősen eltúlzottnak ítélhető elbeszélésekből, amelyeket a Jedik tetteiről hallott korábban, úgy vélte, lehet, hogy könnyebb lenne szökéssel próbálkozni, ha velük együtt kísérelné meg. Ám lelkének s elméjének gyakorlatiasabb énje azt súgta neki, hogy a Jedik közeléből, akikre valószínűleg épp a képességeik miatt figyelnek fokozottan, sokkal nehezebb lehet bármivel is próbálkozni.
Miután a Jediket s a két másik férfit elválasztották, a foglyok nagyobbik részét, amelybe McCoy is tartozott, továbbkísérték az épületben. Perceken belül egy a fertőtlenítőhelyiségnél nem sokkal kisebb terembe értek, ahol nem rohamosztagosok várták őket, hanem fegyőrök. Scott ezt a változást örömmel fogadta. A sokkoló botokkal ellátott fegyőröket a Mystril és Echani harcművészeteket egyaránt magas szinten művelő corelliai nagyságrendekkel könnyebb ellenfélnek tekintette, mint a sugárkarabélyokkal felfegyverzett páncélba bújtatott rohamosztagosok. Miután megszemlélte az őrszemélyzetet, a helyiséget vette szemügyre. Egy hosszúkás alakú terem volt. Semmi nem volt benne, leszámítva természetesen az őröket és az elítélteket.
Az őrök felsorakoztatták a rabokat egy a teremből nyíló ajtó elé. Az ajtó feltárult, majd beküldték az első elítéltet. Az ajtó lezárult mögötte. Percek teltek el, míg az elsőt követhette a második. Pillanatokkal később odabentről egy éles kiáltás hallatszott. Scott gyanította, hogy nem a fegyintézet személyzetének tagjai közül üvöltött valaki, hanem valószínűleg a fogoly. Gyanakodva tekintett előbb a rohamosztagosokra, majd az őrökre. Azonnal megállapíthatta, hogy az imént hallott kiáltás a legkevésbé sem zavarta őket. Ez pedig azt jelentette, hogy az ilyesfajta kiáltások odabentről teljesen megszokottak az őrszemélyzet számára. McCoyban az a határozott vélemény fogalmazódott meg, hogy ez a fegyintézet nem a rabok megnevelésére, azaz a társadalomra, pontosabban a Birodalomra való veszélyesség kiküszöbölésére, hanem a rabok tényleges megsemmisítésére irányul. Ez pedig korántsem volt jó előjel arra nézve, ami rá, s a többi most érkezett elítéltre is vár.
A foglyok egyenkénti beengedése lassan ment. Scott úgy saccolta, hogy nagyjából másfél órát fog igénybe venni, mire az utolsó rab is belép abba a titokzatos helyiségbe, ami az ajtón túl található. A rohamosztagosok, bár társalgásba kezdtek a fegyőrökkel, tekintetüket egy pillanatra sem vették le a rabokról. Minden előzetes figyelmeztetés, vagy látszólagos ok nélkül az egyik birodalmi felemelte a fegyverét s egy nőnemű elítélt fejéhez tartotta, aki alig pár emberrel előzte meg a corelliait a sorban. A szerencsétlen nő halálra váltan remegni kezdett, majd sírva fakadt. Jól hallatszott, ahogy a katona kibiztosítja a fegyverét. McCoy kezei ökölbe szorultak a dühtől és a tehetetlenségtől. Nagyon örült volna neki, ha bilincseit ott abban a pillanatban valamiféle természetfeletti, misztikus eredetű hatalom egy-egy sugárvetőre cserélte volna. Ám minthogy ez nem következett be, maradt neki a düh és az azt fokozó tehetetlenség.
- „Bumm” - Harsant fel a birodalmi hangja a sisakjában lévő mikrofonon keresztül, majd el emelete fegyverét a rab fejétől ő maga pedig harsány nevetésbe kezdett az általa valószínűleg jónak tartott viccen. Véleményét társai is osztották, hisz ők is elnevették magukat. A CorSec nyomozója mély lélegzeteket vett. Személy szerint ő nem érett egyet a birodalmiak humorról alkotott elképzelésével. Legszívesebben puszta kézzel verte volna felismerhetetlen masszává a katona, s társai arcát is, de sajnos erre volt lehetőséget. Még nem.
- „Hé, te ismerős vagy nekem valahonnan. ” - Ütötte meg az egyik rab hangja a fülét, valahonnan a háta mögül. Scott ösztönös kíváncsiságból fordult hátra, s kezdte keresni a hang forrását. - „Tudom már! … Te vagy az a Peron, aki 3 évvel ezelőtt még a Császár egyik megbízottja voltál, a Szentáus alelnöke. Hát, valamit nagyon elbaltázhattál! Ez poén.” – Mondta az elítélt, aki szemmel láthatóan elmosolyodott, s jót mulatott a saját felismerésén.
Ezt hallva a corelliai szintén elmosolyodott. Ez a poén, - függetlenül attól, hogy az fogoly nem e téved a másik személyét illetően, - neki is sokkal jobban tetszett, mint az előző. Ez alkalommal, talán élete során először, elismeréssel gondolt a Birodalmi Igazságszolgáltatás intézményére. Örömmel töltötte el, hogy mégiscsak van valaki, aki megérdemli, hogy itt legyen. Valaki, aki azt kapta jutalmul, amit a birodalom ellenségei büntetésből.
|
|
|
Post by Moff Fliry Vorru on Dec 17, 2007 20:56:32 GMT 1
Percek teltek el, de nem mozdult semmi a foglyok körül. Senki nem lépett a helyiségbe. A szemközti fal és a plafon találkozásánál egy apró, szinte a fal burkolatába veszõ pár milliméteres kör alakú folt állt, melyet csak Jack szúrt ki hosszan tartó vizsgálódás után. Majdnem elkerülte a figyelmét, azonban mintha ott egy pillanatra megcsillant volna a fény, mely megragadta tekintetét. Nem lehetett biztos benne, de elképzelhetõ volt, hogy egy rejtett holokamera lehetett. A Birodalmiakra nem volt jellemzõ, hogy megfigyelés nélkül magára hagyják foglyaikat.
Mielõtt bárki is belemerülhetett volna a beszélgetésbe, az eddig zárt ajtó velük szemben halk kattanás kíséretében felnyílt. Négy rohamosztagos nyomult be a keletkezõ nyíláson kibiztosított fegyverrel, majd mögöttük megjelent a vörös kámzsás férfi. Az inkvizítor arcát továbbra is homály fedte, csak álla, és fakó ajkai látszódtak ki a csuklya alól. Lassan végigmérte a társaságot, majd tekintete megakadt Pandenen. - Azt hozzák. – mutatott elõre fekete kesztyûvel fedett jobb kezével, majd vértelen ajkai ördögi vigyorra húzódtak. Két katona biztosított, a másik kettõ elõre lépett, majd megragadták a fiatal férfit, és cseppet sem finoman felrántották a priccsrõl. Az egyik rohamosztagos még egy erõsebb ütést is mért Panden hátára, melytõl fájdalmasan felnyögött, és térdre esett pont az Inkvizítor elõtt. A vörös kámzsás alak letekintett a férfira, majd fejével intett a rohamosztagosoknak, akik ismét megragadták és bevonszolták az ajtó mögötti folyosóra. Az inkvizítor, mielõtt távozott volna, egy utolsó pillantást vetett a helyiségben ülõkre, majd alakját elnyelte a fehér fényben izzó folyosó. Az ajtó hangosan csattant mögötte, mikor hírtelen lecsukódott. A foglyok ismét magukra maradtak.
Alig telt el egy perc, amikor a terem közepe mintha megindult volna. A padlózat szétnyílt, és egy holoprojektor jelent meg a közepén. A helyiség elsötétült, és a projektor felvillant. A kékesen áttetszõ hologramok az Inkvizítort és talán az imént elhurcolt fiatal férfi alakját rajzolta ki, de az arca nem volt tisztán kivehetõ, mint ahogyan a kámzsás alaké sem. Hangot nem közvetített a szerkezet, de közjáték eseményei teljesen kivehetõ volt. Egy vallatás képe jelent meg a foglyok elõtt. Az Inkvizítor kérdezett, de a másik láthatóan nem válaszolt neki semmit. Egy ideig nem történt semmi, majd a kámzsás alak kezében egy szerkezet jelent meg és a fogoly nyakához érintette. Ekkor az egész helyiséget egy artikulátlan üvöltés rázta meg, melyet a holoprojektor felöl érkezett. Egyetlen hangot adott ki mindössze, a fogoly szenvedésének hangjait. Ami ez után következett, minden képzeletet felül múlt. A kínzás azon eszközei kerültek elõ, amely már rég túlmutatott az emberiesség legvégsõ határain. Borzasztóbbnál borzasztóbb eljárások képei jelentek meg, és közben más nem is hallatszódott, csak a fogoly fájdalmas kiáltásai. Ezt a kín láthatóan még egy Jedi sziklaszilárd önuralmát is kikezdi. A vallatásnak induló kínzás nem tarthatott tovább negyed óránál. A fogoly végül már nem adott ki hangokat, elernyedt teste elnyúlt a székben. A projektor egy utolsót villant, majd elsötétült. A helyiséget egy pillanat múlva ismét elöntötte az erõs fény, és a holoprojektor visszacsúszott a padlózatba. Döbbent csend telepedett a kis teremre…
//Panden jelezte felénk, hogy sajnos a továbbiakban nem tud részt venni az ÉJK-ban.//
|
|
|
Post by Qui-Gon Jinn on Dec 24, 2007 10:41:25 GMT 1
Tutu:
Az őrök ismét a kihallgatószobába terelték a jawát, testét ismét leszíjazták. Nem szóltak hozzá semmit. A procedúra ismét ugyanaz volt, mint az előző napon. Ám ezúttal kevesebb szert adtak be Tutunak, okulva az előző napi tapasztalatból. A kövér fickó szólt ismét hozzád. Hangja ismét azzá a kellemes hanggá torzult a szer hatására, akit tegnap is hallottál. A szer hatására azonban nem jött Tutu, hogy valójában a kövér fickó beszélt hozzá. Eközben a folyamatosan szemedbe világító fény azt hitette el vele, hogy már nem is a kihallgatószobában van, hanem valahol egész máshol jár.
-Segítened kell. - szólt megint a hang. - A barátaid számítanak rád. Mondd el, hogy mi a nevük, és hogy hogyan néznek ki. Sietned kell... különben... különben miattad fognak meghalni.
Nexu:
Percek sem telnek bele, de a folyosók megtelnek diadalmas kiáltásokkal, üvöltéssel. Végig zengenek a folyosók, ahogy a rabok kirajzanak celláikból. Ösztönösen koordinálatlanul igyekeznek a kijárat és Nexu felé. Ahogy a sötét jedi visszafelé haladt a folyosón találkozott az első rabbal, egy fél-androiddal. A férfi bionikus szemét eltávolították, ahogy mechanikus karját és lábát is, helyette kapott egy rövid pótlékot, amivel elég furán bicegett a lény.
Utána a folyosón fele-fele arányban emberek és nonhumánok következtek. Legfeljebb harmincan lehettek összesen. Az utolsók már fegyverrel a kezükben érkeztek. Elvették a rohamosztagosok fegyvereit. Két társuk azonnal nekik is ugrott, hogy elvegyék a szerzett fegyvereket. Az oldalfolyosón ezért tömegverekedés kezdett kialakulni a fegyverekért.
A többiek:
Seraph mondataira a környéken lévők felfigyelnek, az őrök összeszólalkoznak. Ha nem szól semmit, idővel akkor is felismerik a politikust, hiszen a szenátus vezetőjét elég sokan ismerhetik. Bár errefelé elég sokan vannak olyanok is, akik azt sem tudnák megmondani, hogy ki a szenátus elnöke, hiszen azoknak, akik ide kerülnek talán ez a világ egyik leglényegtelebb dolga. Mindenesetre az őrök is felfigyeltek a híres politikusra, miután Seraph felhívta rá a figyelmüket:
-Némá' ez tényleg a Peron. - mondta az egyik őr mellette álló társának. - Hé elnök úr, én magára szavaztam! - szólt oda gúnyosan férfinak az őr, társa pedig azonnal folytatta - Jobb lesz, ha vigyáz magára elnök úr, mert ha az állatok megtudják, hogy itt van, akkor hamar pókeleség lesz magából. Hahaha - harsant fel ismét a nevetés az őrök oldaláról. Egyelőre nem lehetett tudni, hogy kiket értett állatok alatt.
Eközben folyamatosan haladtak a rabok befelé az ajtón. Néha lehetett rövid kiáltásokat is hallani, néha nem. Egy idő után mindenki bejutott. Bent pár orvosi eszköz, őrök és egy asztalnál ülő unott arcú férfi várt mindenkire. Elsőként mindenki ruháját levettették és a rongyokat egy halomba dobálták. Először felírták mindenki nevét, majd az őrök körbeforgatták a meztelen rabokat, hogy a testükön lévő elváltozásokat és az esetlegesen elrejtett tárgyakat megtalálják - a különböző testrésekben is. Ezután következett a magasság és súly mérése, végül mindenkiről készítettek egy holoképet.
A vizsgálat végeztével a rabokat ismét a férfi elé vezették. A férfi előtt mindenkit lefogott két őr, egy harmadik pedig egy pisztolynak látszó éles fémtárgyat illesztett mindenki hátához. Ezután mindenki egy hasítóan éles fájdalmat érzett, és ahogy a háti és nyaki izmok görcsbe rándultak, a rabok úgy érezhették, hogy gerincük a mellkasukon keresztül fog távozni pillanatokon belül.
Amikor a fájdalom alábbhagy, az asztalnál ülő férfitől megkapja mindenki az új azonosítóját. Mindenki kódja 4-10-F-fel kezdődik. Utána pedig egy négyjegyű számot kap mindenki. A vizsgálat végeztével a rabokat kivezetik a teremből egy újabb terembe. Mikor az utolsó rabok vizsgálatával is végeztek a bentiek, egy férfi tűnt fel a társaság sorai közt. A terem, ahol a rabok várakoztak, jóval nagyobb volt, mint az eddigiek és jóval nagyobb sürgés-forgást lehetett tapasztalni. Katonák igyekeztek különböző kijáratok felé, droidok szállítottak különböző felszereléseket. Négy hatalmas kétszárnyú ajtó volt a terem oldalain, ezek voltak a főbejáratok, azonban több kisebb ajtó is nyílt ebbe a helyiségbe. A rabok az egyik kisebb ajtón érkeztek. A férfi alaposan végigmérte a társaságot, majd fennhangon kezdett el szónokolni:
-Mostantól mindannyian a Birodalom tulajdonát képezik. Eszközök lesznek és számok. Szokják meg. A hibás és kopott eszközöket minden kérdés nélkül lecseréljük. Aki pedig a Birodalom tulajdonát rongálja, azt szintén büntetjük. Önök mostantól a 36-os tárnában fognak dolgozni. Szerencséjükre az utolsó brigád 25 tagja azelőtt meghalt, hogy elkezdhették volna ott a munkát. Most pedig azon az ajtón át - mutatott a terem jobb oldali falán lévő kétszárnyú ajtóra - elindulnak a tárnába.
Az őrök a társaság első felét sorban beterelték a liftbe. Egyszerre mindössze harmincan fértek el a liftben az őrökkel együtt. Mikor az első csoportot beterelték a felvonó megindult és lassan elindult a 36-os tárna szintjére.
|
|
|
Post by Nathaniel A. Rosenberg on Dec 26, 2007 17:45:20 GMT 1
Nate a falnak támaszkodott, összefont karokkal és figyelte a többieket. Mások is beszélgetni kezdtek. Mivel a terem kicsit volt, ezért Nate akarva-akaratlanul is fültanúja lett a diskurzusoknak.
- Sajnálom – szorította meg az egyik rab (Jack) a másik (Den) kezét – hogy nem segíthettem rajta. Egyébként is arról volt szó, hogy egy üveg whiskey mellett találkozunk… Hogy a fenébe kerültetek ide?
- Nem a te hibád.- válaszolt a férfi halkan -Talán...Ez volt a sorsa. Mindig igyekezett megvédelmezni a gyengéket,és elesettek...Még itt is.A Corelliai Pokol kapujában. Whisky? Nem volt elég az a kis élményfürdő azzal a sárgás lötyivel,hmm?
- Nocsak, te még életben vagy? Azt hittem, még mindig répát kapálsz a Naboon - szólította meg ugyanazt az ürgét egy másik krapek (Isiiac).
- Sok kell ahhoz,hogy engem eltegyenek láb alól "Corner". De hisz ezt te magad is tapasztaltad,nem igaz? -a férfi tisztelgett, amiből Nate azt szűrte le, hogy valamiféle Birodalom ellenes katonai csoport tagjai lehettek- Örülök hogy te is itt vagy. Tudom,a hely nem épp a legjobb de...
Az egykori erőhasználó nagy meglepetésére itt Den suttogni kezdett, így nem értett semmit. A férfi sóhajtott egyet, aztán vállat vont. Mindenkinek joga van a titkaihoz. Azonban a beszélgetéseknek vége szakadt, az ajtó kinyílt és négy rohamosztagos lépett be a vörös kámzsás férfivel.
- Azt hozzák.
Keze felemelkedett és Pandenre mutatott. Nate némán nézte, ahogyan a férfit újra megütötték, aztán mint valami zsákot kicipelték a teremből. A vörös kámzsás mégegyszer visszanézett a többi fogolyra, amitől Natenek borsodzott a háta. Miután az ajtó bezáródott megrázta a fejét.
- Szegény pára...
Bár a férfi nagyon unszimpatikus volt és örült, hogy nem kellett többet egy levegőt szívnia vele, sejtette, hogy olyan dolgok várnak rá, amit még neki sem kívánt. Nate alábecsülte a Birodalom kegyetlenségét. Nemsokára egy holokivetítőn nézhették élőben végig, amint Pandent megkínozták. Bár el akarta fordítani a fejét, annyira megbabonázta a kegyetlenség, hogy az első perctől az utolsóig végignézte. Mikor az adásnak vége lett, néma csend ült a teremre.
~ Mocsok.
Nathaniel A. Rosenberg ezután lassan visszaballagott a priccsre és leült rá. Könyökét a combjába fúrta és arcát keze mögé rejtette. Nem tudott foglalkozni a külvilággal most.
|
|
|
Post by Tutu Min on Dec 27, 2007 18:58:21 GMT 1
Tutu Min a szer hatására hamarosan a jawa Homokországban érezte magát. A jawák úgy tartják, hogy haláluk után erre a helyre kerülnek, amely ország majdnem ugyanolyan, mint a Tatooine, csak nincsenek benne se buckalakók, se Jabbák, csak jawák!
"Sietned kell...miattad fognak meghalni..." - hallotta az ifjonc Min a furcsa hangokat. A szer hatására megjelent elõtte a Tatooine homokos képe és szinte látta magát, amint vidáman kotorászik a homokban, újabb és újabb kincseket (azaz hasznavehetetlen alkatrészeket) tömve megszámlálhatatlan zsebeibe. Felhõtlenül, remekül érezte magát a képzeletbeli Homokországban és nem értette, miért sürgeti a hang. Egyáltalán: ki lehet ez a hang? Csak nem maga JAWAIANUS, a jawák természetfeletti teremtõje, Homokország törzsfõnöke? Márpedig ez csakis õ lehet, senki más...viszont, ha õ az, akkor úgyis mindent tud...
Tutu így szólt:
- Ó Jawaianus, te olyan okos vagy! Mumu Min mindig is azt tanította nekem, hogy mindent tudsz. Kérlek, mentsd meg a barátaimat...vagy tudod mit? Engedd, hogy meghaljanak és akkor õk is idekerülnek Homokországba! Nagyon jól ellennénk! Úgyis annyira hiányoznak! Most, hogy én meghaltam, magányos vagyok! - folytatta panaszosan és apró könnycsepp gördült le koszosbarna tunikáján, amint látta magát egyedül a homokban turkálni. Bárcsak a csapat is itt lenne vele!
|
|
Seraph Llava
Junior Member
Fejvad?sz Az ?v J?t?kosa (2007) III. helyezett
Gazdag szabad?sz?!c!dimgray
Posts: 369
|
Post by Seraph Llava on Dec 27, 2007 21:59:19 GMT 1
Mivel a szemmel láthatóan gyenge férfi semmit sem reagált a megjegyzésre, Llava mosolya még szélesebb lett: -Bizony, ez külön öröm, téged látni ebben a mocsokban. -tegezte le egyszerűen Devont- Nem mindennapi látvány, az biztos! Eddig csak a holocsatornából vigyorogtál magabiztosan, mostmár élőben is láthatom nagyszerűségedet... Te leszel az első, aki felfordul ebben a börtönben. -minden egyes szót élvezettel ejtett ki a száján. Még folytatta volna, de a foglyokat vigyázó őrök közbeszóltak: -Némá' ez tényleg a Peron. Hé elnök úr, én magára szavaztam! -vetették oda gúnyosan- Jobb lesz, ha vigyáz magára elnök úr, mert ha az állatok megtudják, hogy itt van, akkor hamar pókeleség lesz magából. -nevették ki mindannyian. Llava tekintete egy pillanatra feléjük villant, de aztán újból a férfi felé fordult. Valóban: ő is állat. És éppen ezért fogja túlélni. -No igen, nem mindenki fog itt szeretni, ebben biztos vagyok. K*rvára nem fog senki sem sajnálni, ha felfordulsz. Örülnék, ha láthatnám, mikor széttépnek. -az utolsó mondatot suttogva mondta ki, és egy pillanatra erősen megragadta a férfi állát, hogy maga felé fordítsa. Bal szeme ugyan topma volt, de a másik elég élesen csillogott ahhoz, hogy nyomatékot adjon örömének. Aztán elengedte, mert ő következett.
Hagyta, hogy elvezessék. Szótlanul tűrte, hogy ismét levetkőztessék, és megvizsgálják. A motozáshoz ugyan fintort vágott, de a magasságmérést és a súlymérést, a holokép készítéssel együtt még élvezte is. Így legalább megtudta, hogy 5 kilót vesztett az elmúlt napok alatt.
Aztán jött a neheze. Két őr lefogta, hogy ne vergődjön, egy harmadik pedig a hátához nyomott valami fegyvernek látszó tárgyat. Llava ösztönei kitörésre késztették, de ilyen elgyengült állapotban elég volt a két férfi, hogy lefogja. Hiába ordított benne egy hang, hogy szabadulnia kell, hogy az élete van veszélyben, nem tehetett semmit. Egy kis ideig próbált kitörni, de aztán jött az az éles, elviselhetetlen fájdalom... Csupán néhány pillanatig tartott, de egy végtelenségnek tűnt. A gerince mentén görcsbe rándultak az izmai, és minden idege megtelt a fájdalommal. A háta megfeszült, a tüdejében akadt a levegő, és a gerince készült átpréselődni a mellkasán... Amikor az egésznek egyszercsak vége lett.
Llava nagy lélegzetet vett. Nem ordított, és arcán sem látszott a fájdalom. Csupán szemei kerekedtek el a hirtelen jött görcstől - de most, hogy túl volt rajta, lenyugodott. Tudta, hogy valamit belenyomtak a hátába. Talán nyomkövetőt, vagy valami kódot. Annyi biztos, hogy ettől meg kell szabadulnia, mielőtt ki akar szökni... Kiköpött egyet, ezzel megkockáztatva, hogy megütik. -Csak ennyire futja? -sziszegte halkan, aztán vigyorogva hagyta, hogy újból felöltöztessék.
Kapott egy sorszámot is: 4-10-F-3966
Ezután kivezették a kis szobából, és ismét egy teremben találta magát. Ez a terem azonban hatalmasabb volt az eddigieknél. A fedett téren nagy volt a nyűzsgés, így a börtönben végre láthattak egy kis életet is az új rabok. Az eddigi kihalt folyosókhoz képest ez felüdülés lehetett sokak számára - Llava az újabb információk tárházát látta benne. Mindenfelé őrök masíroztak, és droidok cipelték a felszereléseket. Négy nagy főbejárat és sok kisebb ajtó: ez jellemezte a termet. Annyi első ránézésre látszott, hogy ez a börtön egy kicsit nagyobb méretű egy átlag börtönnél. Talán nem is konkrétan egy bolygó börtöne volt, hanem egy olyan hely, ahová egy egész rendszer rabjait szállítják... Ezt támasztotta alá az is, hogy Llavát olyan sokáig szállították, és hogy vele egy helyre került Devon Peron. Az eddig vezető hosszú termek is ezt erősítették. Llava nem tudta, hogy hová hozták, de már a leszállás óta motoszkált benne a gondolat: nagyon nagy bajba került. Ha ez valami központi börtön, akkor jobban őrzött, és kikerülni is nehezebb innen. "Hogy b*szná meg az az átkozott Jedi, meg a vöröscsuhás haverja! Ha nem lett volna közöm hozzájuk, nem kerültem volna ide!"
Bosszúságában még egyet köpött volna, de nem tette. Túlságosan lefoglalta a látvány - még Devonról is megfeledkezett egy időre, pedig nem sokkal utána léphetett ki a szobából. Nézegette a szemük előtt szállított eszközöket, és a droidokat. Szemével kamerákat keresett a plafonon, és automata fegyvereket a falakon. Aztán ahogy megakadt rajta a tekintete, úgy mérte végig a közben eléjük álló férfit is. Miután mindenki ott volt, a tiszt beszédet tartott, ahogy arra Llava már számított. Egyáltalán nem lepte meg a mondanivaló.
A monológ után megmagyarázhatatlan jókedvvel indult el a lift felé, ami a tárnához vezette. Megfordult ugyan a fejében, hogy esztelenség őket ennyi éheztetés után azonnal munkába küldeni, de mivel a gyomra most nem háborgott, nem érdekelte az evés. Bizonyára az volt a Birodalom szándéka, hogy minél hamarabb elhulljanak. De ezt az örömet nem adta volna meg nekik. Mindig is szívós volt. És ez most válhatott igazán hasznára.
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Dec 29, 2007 14:49:54 GMT 1
Panden nem válaszolt semmit Elik elutasítására, a társaság viszonylagos csöndbe burkolózott, mely néhány percig tartott csupán. Aztán a szemközti ajtó feltárult, és újra megjelentek a rettegett birodalmi elitkatonák, élükön a kámzsát viselő férfival. - Azt hozzák – jelentette ki rövid habozás után, fekete kesztyűs keze madárkaromként görbülve mutatott épp az Elik mellett üldögélő férfira. Az őrök gondolkodás nélkül engedelmeskedtek a parancsnak, felrángatták a megláncolt ifjút, és kicibálták a teremből. Az Inkvizíció ügynöke két lépéssel lemaradva követte a rohamosztagosokat, utolsó pillantást vetve a társaságra. Megvetés és gyűlölet tömény esszenciája sugárzott tekintetéből.
Az Erő-mágus hiába próbálta, nem tudott szabadulni a feléjük irányuló negatív érzések bűvöletéből. Kábulatának csak a lezuhanó fémajtó nehéz dörrenése vetett félbe, a hanggal egy időben nehéz csend ereszkedett az újból magukra maradt rabokra. Egy perc múltán a padló két lemeze félrecsúszott, méretes holoprojektort fedve fel, mely azonnal életre kelt.
Dermesztő fényjáték következett, melyet csupán Panden szenvedésének hangjai kísértek. Semmi más nem hallatszott. A hóhajú kényszerítette magát, hogy végignézze, ami történik. Jobb ha már most felkészül lélekben arra, ami rá vár. Gyengeségében is erősnek kell maradnia, mert nem engedheti meg magának, hogy most, halála előtt elárulja társait, barátait, szeretteit. Ha meg kell halnia, mint a szerencsétlennek a holofelvételen, ez lesz számukra utolsó ajándéka. Így kell, hogy legyen.
Ugyanakkor nem tudta száműzni gondolatai közül, hogy utolsó gesztusa a megkínzott felé az elutasítás, a megtagadás volt – ez nagyon fájt Eliknek. Mikor az adásnak végre végeszakadt, Nate tért vissza a priccshez, és lerogyott Elik mellé. A hóhajú halvány bőre most falfehérnek tűnt a sápadtságtól. - Szörnyű halál. Vajon ez vár mindannyiunkra. - suttogta, inkább magának, deNathaniel is meghallhatta.
|
|
|
Post by Nathaniel A. Rosenberg on Dec 29, 2007 14:59:45 GMT 1
- Szörnyű halál. Vajon ez vár mindannyiunkra?
Tette fel a költői kérdést Eriál olyan csöndesen, hogy Nate alig hallotta meg. Eltűnődött, aztán válaszolt a férfinek:
- Valószínű. Nem véletlenül szeparáltak el minket.
Az egykori erőhasználó szomorúan gondolt bele, hogy a Birodalom nem kegyelmez. Lélekben elkezdett felkészülni arra, hogy kegyetlen kínzásoknak fogják kitenni. De tudta, hogy Metinát a húga jól elrejtette. Mivel Nate nem adott magáról életjelet a megbeszélt ideig, ezért a lány elmenekülhetett egy nagyon biztonságos helyre. Rosenberg legalább ennek örülhetett.
|
|
|
Post by Devon Peron fõkormányzó on Dec 29, 2007 16:13:05 GMT 1
Raven különös felbukkanása után, veszélyes közjáték vette kezdetét. A politikus mellett álló rab nem tudta befogni a száját, és muszály volt megjegyeznie egy két mondatot: -Hé, te ismerõs vagy nekem valahonnan.- szólalt meg hirtelen, majd folytatta: -Tudom már! Te vagy az a Peron, aki 3 évvel ezelõtt még a Császár egyik megbízottja voltál, a Szentáus alelnöke. Hát, valamit nagyon elbaltázhattál! Ez poén...- csengett a hangja kárörvendõen. Devon nem lett bosszús a megszólalástól. Már régen megtanulta, hogy a nálánál ostobább emberek véleményét ne értékelje sokra. Szóra sem méltatta a fekete hajú egyént, inkább Ravent kereste tekintetével, aki -miközben õ Llava-ra figyelt- eltûnt a tolongásban.
A férfi azonban újra megszólalt: -Bizony, ez külön öröm, téged látni ebben a mocsokban. Nem mindennapi látvány, az biztos! Eddig csak a holocsatornából vigyorogtál magabiztosan, mostmár élõben is láthatom nagyszerûségedet... Te leszel az elsõ, aki felfordul ebben a börtönben. - sziszegte gonoszul. Azonban Devon, ijedt pillantás helyett lenézõ mosollyal válaszolt: - Vagy talán mégsem. -válaszolt, és ezzel annyiban is hagyta a dolgot. Jól tudta hogy nincs is annál idegesítõbb, ha nem foglalkoznak az ember véleményével.
További magyarázatot nem adott, hogy mit ért azon hogy "magadfajta", inkább tovább kereste régi társát a szenátusban. Azonban nem volt sok ideje keresgélni, hiszen hirtelen több tekintet is rászegezõdött. A rohamosztagosoké nem látszott ugyan, de sisakjuk fekete lencséi mind rámeredtek. Néhány rab is feléfordult egy pillanatra, de nekik kisebb gondjuk is nagyobb volt ennél.
-Némá' ez tényleg a Peron.- harsant egy kissé eltorzított. gépies hang. - Hé elnök úr, én magára szavaztam!- szólt oda gúnyosan az õr, társa pedig azonnal folytatta: - Jobb lesz, ha vigyáz magára elnök úr, mert ha az állatok megtudják, hogy itt van, akkor hamar pókeleség lesz magából. Hahaha- -hahotáztak az õrök, de Devon már ezzel se nagyon foglalkozott. Nem akart indokot adni arra, hogy esetleg agyonverjék, hiszen jól tudta hogy ez akárkivel könnyen megtörténhet itt. Seraph újra megszólalt, láthatóan élvezve a helyzetet: - No igen, nem mindenki fog itt szeretni, ebben biztos vagyok. K'rvára nem fog senki sajnálni, ha felfordulsz. Örülnék, ha látnám mikor széttépnek. - azzal elkapta Devon állát, egy kis idõre maga felé fordítva a politikus fejét. Devon azonnal reagált, a provokáló cselekedetére, aki láthatóan nem számított ellenállásra. Elkapta az õt megérintõ mocskos ujjakat, váratlan erõvel taszítva el azokat magától: - Csak vigyázz. Nehogy te is ugyanúgy végezd. -mosolyodott el Devon, miközben Seraph sorra került.
Devon már letett arról, hogy megtalálja Ravent, aki elõbb volt a sorban, így nyilván már túlvan a rá is váró procedúrán, akármi legyen is az. Végül õ is sorra került. Már ügyet sem vetett arra, hogy levetkõztetik, de a motozás újabb fájdalmas sebet ejtett büszkeségén amirõl már azt hitte, hogy nincs is. A magasság és súlymérésrõl Devon tudomást sem vett, ahogy a holokép sem érdekelte. Azonban hirtelen ketten is lefogták, és érezte hogy valami nekinyomódik a hátának. Hirtelen éles fájdalom hasított a testébe, amitõl gerince ívesen megfeszült. Minden idegszáló visítva tiltakozott, miközben Devon nyakán az erek majdnem kiugrottak. Fogai majdnem széttörtek, úgy összeszorította össze a száját. De aztán véget ért a fájdalom, és csak a hátborzongató emlék maradt utána.
Miközben felöltöztették, Devon új nevét ízlelgette: 4-10-F-6996 A következõ terem -amely hatalmasabb volt az eddigieknél- nyüzsgése váratlanul érte, de örült hogy végre emberek közt van. Aztán eszébe juott hogy ezek nem emberek. Inkább ahhoz a férfihez hasonló állatok, akivel az elõbb összeszólalkozott. Devon örült hogy gazdagságához képest, soha nem hagyta magát eltunyulni, és karban tartotta testét, amelyen keményen feszültek az izmok, hiszen politikai pályáján nem egyszer vetette be testi vonzerejét nõi feljebbvalival szemben. Azonban tudta, hogy ez most vajmi kevés lesz. Ide állatias gondolkodásmód kell. Miközben ezek a gondolatok keringtek a fejében, Devon szeme a kijáratokat vizsgálgatta. A káoszban. amelyet a folytonos ide-oda rohangálás okozott, néha ki lehetett venni valami szabályszerûséget. Jó negyed órát várakozhattak, mire az utolsó rabot is "felcimkézték". Ezután egy férfi kezdett el beszélni a csapathoz: -Mostantól mindannyian a Birodalom tulajdonát képezik. Eszközök lesznek és számok. Szokják meg. A hibás és kopott eszközöket minden kérdés nélkül lecseréljük. Aki pedig a Birodalom tulajdonát rongálja, azt szintén büntetjük. Önök mostantól a 36-os tárnában fognak dolgozni. Szerencséjükre az utolsó brigád 25 tagja azelõtt meghalt, hogy elkezdhették volna ott a munkát. Most pedig azon az ajtón át- mutatott egy kisebb kijáratra -elindulnak a tárnába. -fejezte be, majd az õrök terelni kezdték a rabokat az ajtó felé, amelyrõl kiderült hogy egy lift.
Elindultak lefelé...a pokolba.
|
|
Jasen Raven
Junior Member
Politikus
Naboo szen?tora, Theed v?ros?nak korm?nyz?ja!c!Teal
Posts: 385
|
Post by Jasen Raven on Dec 29, 2007 23:22:41 GMT 1
Seraph iménti megszólalása életet lehelt a csüggedt társaságba, láthatóan izgatott lett egy kicsit mindenki. Szemügyre vették a szenátus ex elnökét, mintha még nem láttak volna fehér embert. Az õrök között is kiváltott egy bizonyos negatív hatást, de Peronnak ennél nagyobb baja sose legyen, mint amit ezekben a percekben kellett átélnie. Az egyik õr a másik felé fordult és jól hallható módon árasztotta a maga degenerált, lesajnáló, szánalmas poénjait, szófordulatait.
„- Némá' ez tényleg a Peron. Hé elnök úr, én magára szavaztam! Jobb lesz, ha vigyáz magára elnök úr, mert ha az állatok megtudják, hogy itt van, akkor hamar pókeleség lesz magából. Hahaha…”
Az õrök gúnyos megjegyzései és hangos hahotázásai betöltötték a termet. Jasen úgy gondolta, itt az egyetlen állat, ami létezik, maguk az õrök, a maguk szadista, kegyetlen modorukkal. Az összegyûlt rabok eközben rohamosan fogytak. Jasen attól tartott, hogy a kisebb tömegben esetleg õt is felismerik, amihez a legkevésbé sem lett volna kedve.
Közben Seraph folytatta magán számát a maga bicskanyitogató stílusában.
„- No igen, nem mindenki fog itt szeretni, ebben biztos vagyok. K*rvára nem fog senki sem sajnálni, ha felfordulsz. Örülnék, ha láthatnám, mikor széttépnek.”
Peront mindez látszólag nem hatotta meg, ami szemmel láthatóan felbõszítette a férfit. Tekintélyt akart kicsikarni egy olyan emberbõl, aki emberek tucatját tette tönkre vagy semmizte ki fénykorában. Megragadta az állát és maga felé fordította, hogy a hajdani politikus a szemébe nézzen. Nagy szerencséje volt, hogy egy ilyen helyen vannak, különben már nem élne. Ezek a mocskok azok, akik tönkre teszik a társadalmat. Majd a férfit elvezették, így a mûsor véget ért. Jasen jól megjegyezte az arcát magának, biztos volt benne, hogy nem elõször látják ezt a mocskot.
Végül Jasen is sorra került, õt is berángatták egy kis irodaszerû helyiségbe, ahol számos orvosi eszköz foglalt helyet. Nyilván ez valami kivizsgáló szerû rendelõ volt…
Felírták a fiatal férfi nevét, majd ismét meztelenre vetkõztették. Ha valami hajléktalan, igénytelen gettó töltelék lett volna, talán már nem is érdekelte volna az ehhez hasonló szituációk, de nem bírta figyelmen hagyni azt a tényt, hogy ki is volt õ egykor. Jasen súlyát illetve magasságát mérték meg utána. Ezek az értékek nem számítottak, mit tudott volna ellenük tenni. Számára nyilvánvaló volt, hogy az utóbbi hetek megpróbáltatásait hûen tükrözi a testsúlya. Tulajdonképpen egészen jól tûrte, ami most ment, nem számított rá, hogy ez ennyire egyszerû procedúra lesz. Tévedett, egyáltalán nem volt az. Már már belenyugodott az egészbe, amikor két õr lefogta, de nem tiltakozott. A harmadik egy pisztolyszerû tárgyat nyomott a hátához, majd elsütötte. Jasen éles fájdalmat érzett a gerincében, mintha ki akarnák szakítani a helyérõl. Szemeit lehunyta, minden elsötétült másodpercekre. Ismét a szenátus zajos termében állt, gyönyörû ruhában, magabiztosan. Ismét megpillanthatta azokat az ismerõs arcokat, akiknek évek óta a társaságát élvezheti. A teremben csak úgy röpködtek az érvek, a politikusok egymással vívtak éles nyelvükkel vagy penge eszükkel, hogy a másik fölé kerekedjenek. Ismét az az ismerõs érzés fogta el Jasent, ami ekkor átjárta. Hazaérkezett.
A fájdalom enyhülni kezdett, a szúró érzés alább hagyott, Jasen elernyedt, szemeit felnyitotta. A szomorú tény, hogy még mindig ezen a siralmas helyen van, elkeserítette. Csak még egyszer átélhetné az iménti emléket. Tudta, hogy az mára már lehetetlen. Soha nem térhet vissza.
Inkább egy másik dologgal kellett megbarátkoznia. A sorszáma, amit kapott, már ott virított rajta: 4-10-F-1113. Ez Õ. Nem Jasen, nem szenátorúr, csak pár szám és betû, egy jelentéktelen alak, akinek a halála, senkit nem fog megrázni vagy épp letargiába dönteni. Emléke a feledésbe merül, függetlenül attól, hogy sikeréveiben mit tett.
Nem tehetett mást, mint megszokja a jelenlegi helyzetet és az ezzel járó körülményeket. A vizsgálat végeztével a rab Jasent kivezették a terembõl egy újabb terembe. Itt nagy volt a nyüzsgés, a sok alvilági alaktól Jasennek felfordult a gyomra.
„- Undoríííítóóóó!”- jegyezte meg magában. Nem állt le senkivel sem társalogni, nem volt abban a passzban. Mikor az utolsó rab is megérkezett a többiek után, egy férfi lépett be az egyik kapun a sok közül, és fennhangon tudatta a tömeggel a játékszabályokat.
„- Mostantól mindannyian a Birodalom tulajdonát képezik. Eszközök lesznek és számok. Szokják meg. A hibás és kopott eszközöket minden kérdés nélkül lecseréljük. Aki pedig a Birodalom tulajdonát rongálja, azt szintén büntetjük. Önök mostantól a 36-os tárnában fognak dolgozni. Szerencséjükre az utolsó brigád 25 tagja azelõtt meghalt, hogy elkezdhették volna ott a munkát. Most pedig azon az ajtón át, elindulnak a tárnába.”
Az utolsó mondatnál a férfi egy jobb oldali ajtóra mutatott. A díszes társaság elindult a felvonók felé, majd a csoport egyik felét beterelték a liftbe, hogy elinduljanak a 36-os tárna szintjére.
„- Üdvözlöm a poklot!” - jegyezte meg magában Jasen, utalván erre a mostantól várható eseményekre, amelyek akár könnyen földi karrierjének végét is jelenthetik majd.
|
|
Scott McCoy
Junior Member
CorSec nyomoz? Az ?v J?t?kosa (2007) I. hely
CorSec det.!c!ffffff
Posts: 413
|
Post by Scott McCoy on Dec 30, 2007 14:44:16 GMT 1
Azt követően, hogy McCoy háta mögött, néhány emberrel és pár lépéssel hátrébb, egy másik fogoly név szerint azonosította egyik rabtársát, egy korábbi magas beosztású politikust, bizonyos Peront, a többi rab és az őrök köreiben is sutyorgás támadt. Hát igen, ilyen körülmények között az elejtett szavak szóbeszédek gyorsan szétröppennek, s szájról szájra járva jutnak el mindenkihez, legyen az a sor elején, végén, valahol a közepe táján álló fogoly, avagy épp a sorok mellett álló fegyőr, vagy rohamosztagos. Mindeközben a vézna külleműnek tetsző elítélt, aki a meglehetősen érdemleges információt a többi jelenlévő tudomására hozta, tovább folytatta a maga meglehetően ügyes módján az egykori politikus gúnyolását.
„Bizony, ez külön öröm, téged látni ebben a mocsokban. Nem mindennapi látvány, az biztos! Eddig csak a holocsatornából vigyorogtál magabiztosan, most már élőben is láthatom nagyszerűségedet... Te leszel az első, aki felfordul ebben a börtönben.” - Szavai azon túl, hogy sötét jövőt festettek az egykor vezető beosztású politikus elé, szemtelenül közvetlen, tegező formában hagyták el ajkait.
A hallottak nem csak McCoy, aki magában remekül szórakozott az előadáson, hanem két közelebb álló rohamosztagos figyelmét is felkeltették. Ők is kivették részüket a gúnyolásból.
„Némá' ez tényleg a Peron. Hé elnök úr, én magára szavaztam! Jobb lesz, ha vigyáz magára elnök úr, mert ha az állatok megtudják, hogy itt van, akkor hamar pókeleség lesz magából.” - Az őrök harsány hahotázásba kezdtek. A corelliai kiszűrte mondataik közül, azt, ami lényegi információnak tűnt: „hamar pókeleség lesz magából”. Ez, azon túl, hogy a múltban a Birodalom irányításában vélhetőleg tetemes és tekintélyes szerepet vállalt politikus számára egy vélhetőleg jogos, kiérdemelt jutalom lenne, sajnos vélhetőleg sok másik elítélt jussa is lesz. Scott nem tudta, mifélék is lehetnek azok a pókok, s milyen módon tehetnek kárt az emberekben, de azt gyanította, hogy ez nem csak valamiféle rémmese, amely a fegyencek rémítgetésére szolgál.
A CorSec egykori nyomozójának tekintete a szószátyár fogolyról, a rohamosztagosokra, majd a bukott politikusra vándorolt. Látta rajta, hogy próbál közönyös arcot vágni, s olyannak tűnni, mint aki nem vesz tudomást arról, amit mondanak neki. ~ Na igen, az ilyenek vastagabb a bőr a képükön, mint egy rancornak a talpán. Biztos megszokta már a fenyegetéseket, mint ahogy a kritizálást. Az viszont kérdés, hogy mennyire fogja bírni, a sokcsillagos luxuslakosztályok és fejedelmi díszvacsorák után, a fegyencek számára kiutalt zárkákat, s azt, amit majd ételül fognak felszolgálni. ~ Scott, személy szerint nem jósolt hosszú jövőt a politikusnak, úgy saccolta, hogy maximum két hétig fogja bírni. Azt viszont nem akarta találgatni, hogy ő maga meddig fogja bírni. Bár fizikai kondíciója jelentékenyen romlott, mióta a birodalmiak elkapták.
Sajnos a továbbiakban már nem élvezhette, a gúnyolódó, önjelölt humorista elítélt, és a rohamosztagosok, spontán műsorszámát, ugyanis ő következett az ajtón való belépéssel. Vett egy mély lélegzetet, mindenre elszánt és felkészült arcot vágott, s mentálisan is ráhangolódott arra, ami elképzelései szerint odabent várhat rá, majd belépett.
A kisméretű helyiségben orvosi műszerek, egy asztal, amely mögött egy unott arcot vágó férfi, valamint a már megszokott, s szinte elmaradhatatlan őrök. Ez utóbbiak közül ketten fegyvereikkel sakkban tartották a corelliait, míg egy másik megszabadította bilincseitől.
- Vetkőzz! - Hangzott a rövid félreérthetetlen parancs, amelynek figyelembe véve a jelenlévő őrök számbeli, fegyverzetbeli, s pillanatnyilag fizikai erőfölényét is, amely az elgyötört, éhes fogollyal szemben rendelkeztek, nem lehetett ellent mondani. McCoy gyorsan lekapta magáról a rabruhát, amely amúgy sem az ő mérete volt és átadat az őrnek. Amaz odahajította a kupacba, ahol a többi, korábban a helyiségbe belépett, majd továbbküldött rab ruhái is voltak.
- Neve? -
- McCoy, Scott - Válaszolta röviden a CorSec egykori nyomozója.
A következő pillanatban az őrök közül ketten gyorsan és határozottan megragadták. Látszott a mozdulataikból, s érezhető volt fogásukból, hogy volt alkalmuk tökélyre fejleszteni a technikát. Scott kényelmetlenül állapította meg, hogy korábban, még a CorSec közrendvédelmi részlegénél dolgozva, ő maga sem csinálta volna jobban. A lefogását követő események roppant kényelmetlen és kellemetlen fordulatot vettek. Az anyaszült meztelenre vetkőztetett corelliait körbeforgatták, s vélhetőleg szemügyre vették a testét borító sebeket, forradásokat, hegeket, és más látványos elváltozásokat, amelyek talán egy későbbi azonosítás okán feljegyzésre is kerültek. Ezt követően viszont gondosan végrehajtott testüregi motozásban részesítették.
~ Ha lenne nálam bármi is, amit felhasználhatnék ellenetek, akkor semmiképp sem került volna sor erre a taperolásra. ~ Bizonygatta magában a fogát szívva a corelliai. A motozást, majd a testmagasság és a testsúly regisztrálását követően, amikor is McCoy megállapíthatta, hogy korábbi, állandó testsúlyához képest jó pár kilogrammal könnyebb lett, minden oldaláról holoképeket készítettek.
~ Ostobák ezek a birodalmiak, erre az elfogást követően kellett volna sort keríteni, ahogy azt a civilizált bolygó-, illetve szektorvédelmi hatóságoknál is szokták. ~ Jegyezte meg magában. ~ Mondjuk, amikor engem elfogtak akkor két verés között simán megfeledkezhettek róla, ahogy másról is. ~ Fűzte hozzá, visszaemlékezve, hogy bizonyos a Birodalom által fennhangon szajkózott szabadságjogokat, az ő esetében könnyedén semmibe vettek, akárcsak az ugyancsak kötelező érvényű eljárási szabályokat.
Amikor mindezek elvégzését követően ismét ott állt az asztal előtt, révén, hogy a testsúly és a testmagasság megállapításához a fegyőröknek el kellett engedniük, ismét megragadták Scottot, aki pár pillanattal korábban már úgy vélte, hogy végeztek a vizsgálgatással. Egy hűvös, fegyvercsőszerű valamit érzett a hátán, aztán oly éles fájdalom hasított a hátába, hogy megvonaglott tőle. Az érzés, hasonló volt ahhoz, mintha teljes erőből hátba rúgták volna, csak épp annál jóval fájdalmasabb. Annak ellenére, hogy úgy érezte, a gerincoszlopa menten távozik testéből a mellkasán keresztül utat törve, egy szó sem jött elő a fájdalmában összeszorított, s csikorgatott fogai közül. Ám vonaglásában a két őt tartó fegyőr szorításából csaknem kitépte magát. Ám az őrök biztos fogása és legyengült állapota miatt nem szabadulhatott, a kezei ellenben érezhetően megrándultak.
Amint a fájdalom alábbhagyott, McCoy is lassan felhagyott az értelmetlen erőlködéssel, amely kínjában az imént magával ragadta, egyfajta pótcselekvésként, hogy elnyomja fájdalmát. A fegyőrök látván, hogy feladta a próbálkozást, kissé enyhítettek a szorításon.
- A neve e perctől, 4-10-F-3825. Jól jegyezze meg. - Mondta az asztalnál ülő férfi, majd intett a fegyőröknek, hogy elvezethetik a foglyot. Erre az időközben megérkezett két másik fegyőr átkísérte egy nagyobb helyiségbe az anyaszült meztelen corelliait, akinek még mindig sajgott a háta az iménti behatástól. Fogalma sem volt, mi az, amit a hátán keresztül a szervezetébe juttattak. Feltételezte, nem védőoltás volt, inkább valamiféle nyomkövető egység. Amennyiben ez igaz, akkor a szökés kivitelezését egy újabb akadály nehezítette.
Megpróbálva elterelni figyelmét a fájdalomról, körülpillantott a helyiségben. Az összes fogoly, akit előtte vittek be a vizsgáló helyiségbe, ebben a teremben várakozott. Egyikükön sem volt ruha, s ezt többüket is kellemetlenül érintette. McCoy sosem volt szégyenlős. Sokkal inkább érdekelte a miért. Miért vették le a rabruháikat, s részesítették mindannyijukat motozásban, s ez után miért nem adták vissza a ruháikat? A terem meglepően nagy volt, azon kívül, amelyiken bejött, további több kisebb és négy nagy, kétszárnyú ajtaja volt, ami arra engedett következtetni, hogy talán valamiféle, fogadó vagy elosztóhelyiség lehet. Úgy vélte ennek a ténynek, valami köze lehet a válaszhoz. Miközben szemlélődött, mozgolódás támadt a helyiségben. Egyenruhás fegyőrök és rohamosztagosok siettek az összes kijárathoz. Droidok szelték át a termet, különféle felszerelési tárgyakat szállítva. Egyszer csak egy hangos hang harsogta túl az elitéltek fojtott hangú cseverészését, a léptek zaját és a droidokat.
- Mostantól mindannyian a Birodalom tulajdonát képezik. Eszközök lesznek és számok. Szokják meg. A hibás és kopott eszközöket minden kérdés nélkül lecseréljük. Aki pedig a Birodalom tulajdonát rongálja, azt szintén büntetjük. Önök mostantól a 36-os tárnában fognak dolgozni. Szerencséjükre az utolsó brigád 25 tagja azelőtt meghalt, hogy elkezdhették volna ott a munkát. Most pedig azon az ajtón át elindulnak a tárnába. - Hangzott a szónoklat a vélhetőleg munkafelügyelő beosztású férfi szájából.
Scott ezt hallva, megértette, mégis mi az, ami körülötte történik. Egy bányakomplexumban, ahol az egyik talán legértékesebbnek számító luxuscikket, a csillámfűszert bányásszák, senki sem akarja, hogy a rabok bármennyit is eltulajdonítsanak. Ezért aztán elvették a ruháikat, s óvatosságból megmotozták őket, vélhetőleg a munkavégzéshez majd másik öltözéket kapnak, amit a műszak befejeztével megint csak vissza kell szolgáltatni, és a rabruhájukat, csak az újabb motozást követően fogják visszakapni. Az előző brigád kollektív elhullása okán nyílván a tervezettnél előbb állítják az új fogolycsoportot munkába. Legalábbis a corelliai ebben látta annak az értelmét, hogy a fertőtlenítést követően felöltöztették őket. Bár, valamelyest ismerve, vagy inkább feltételezve a Birodalom értelmetlen módszereit, azaz a nyilvántartásba vétel utólagosnak tetsző kivitelezését, nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy minden rutinszerűen, az előzetes terveknek megfelelően történik.
Az őrök, az elítéltek egy részét, köztük McCoyt is beterelték a liftbe. Amennyire a corelliai gyakorlott szemei fel tudták mérni, körülbelül harmincan lehettek. Nyilván ez a létszám volt a lift maximális befogadóképessége. Amint a liftajtók összezárultak a liftkabin elindult velük lefelé…
|
|
|
Post by Isiaac Freeman on Jan 1, 2008 23:41:42 GMT 1
Den nem sokat változott az elmúlt években. Még mindig terveket készít, folyamatosan. Viszont egy kicsit még mindig óvatlan volt. - Vigyázz, mit mondasz - suttogtam neki. Nem hiába voltunk elkülönítve. Biztosra vettem, hogy a birodalmiak elég nagy figyelmet fordítanak ennek a helységnek, ám ez nyílvánvaló volt. Biztos elhelyeztek néhány poloskát, hogy akár még a suttogást is meghallhassák. Éppen ezért Den jobban teszi, ha figyel a nyelvére. Reménykedtem benne, hogy érteni fogja, miért is mondtam neki az elõzõt. - Mond csak, te hogy... Nem tudtam befejezni a kérdést. Kinyílt az ajtó, és megjelent az inkvizíztor. Gyorsan felmérte a társaságot, majd kiválasztotta a hosszú hajú illetõt, akit a vele érkezõ rohamosztagosok kiráncigáltak a terembõl. Nem kellett sokáig tanakodni azon, hova is vihették. Hamarosan egy projektor lépett mûködésbe, amin figyelemmel kísérhettük a férfi utolsó perceit.
A bejátszás végén lehajtottam a fejemet. Rengeteg szenvedést és halált láttam az elmúlt évek során. Az ember azt gondolná, hogy lassacskán csak úgy hozzá lehet szokni. Egy átlagembernek talán... de a Jediknek, akik nemcsak látják, de érzékelik is, ha egy élet fénye kihúny, egy feladatot jelent, amely talán elvégezhetetlen. Egyik kezem, melyet már évek óta gépprotézis pótól, ökölbe szorult... de olyan erõvel, hogy aki a közvelten közelemben ûlt, talán halhatta, ahogy a fémdarabok szinte összenyomják egymást.
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Jan 3, 2008 13:24:23 GMT 1
- Valószínű. Nem véletlenül szeparáltak el minket. - felelte Nate azonnal, Elik pedig összerándult. Nem gondolta, hogy meghallják akaratlanul kimondott szavait, de a fájdalmas előérzetet csak megerősítette benne az, amit a másik Erőhasználó válaszolt. Ha legalább egy kicsi reményük lenne a túlélésre… ha csak egy egészen halvány reménysugár jutna nekik… valószínűtlen. - Én mindig szebb halálról álmodtam. – mondja ki végül, ami legbelül gyötri őt.
|
|
|
Post by Nathaniel A. Rosenberg on Jan 3, 2008 13:33:31 GMT 1
- Szebb halál? - ismételte meg Nate amit hallott, a földet bámulva, aztán felkapta a fejét és Elikre nézett: - Nincs olyan, hogy szép halál. A halál mindig ocsmány, függetlenül attól, hogy hol és hogyan következik be.
Ezután visszaszegezte a tekintetét a padlóra. Akármennyire is elkeseredetten beszélt, Nate nem adta fel. Szíve és lelke csak Metina után vágyott és tudta, hogy ki fog innen jutni valahogy. Egyfajta belső hang noszogatta és biztatta. Nem volt akadály, amely megállíthatta volna.
És noha a mondatai beletörődést sugároztak, szemében vad tűz égett. Az elhatározás jele volt, aki egy kicsit is ismerte az emberi lelket, az láthatta, ez a férfi nem fogja feladni. Az utolsó lélegzetvételéig harcolni fog, még ha esélye sincs, akkor is.
|
|
Sieron Hemden
Junior Member
Erőhaszn?l? Jedi Padawan Vil?gos Oldal Pont: 9 Az ?v J?t?kosa (2007) III. hely
?lneve : Avaer Triidon - Jedi Padawan - Slenn mester tan?tv?nya!c!8090b0
Posts: 194
|
Post by Sieron Hemden on Jan 4, 2008 15:49:42 GMT 1
Sieron az utolsó kérdését inkább egykori barátjához, Nathaniel A. Rosenberghez címezte, mintsem a többiekhez, persze kíváncsi volt, hogy kit miért is hoztak be. Minthogy a helységben tartózkodók minden valószínûséggel kapcsolatban álltak a Galaxist körbeölelõ Erõvel, kivéve a két késõbb a csapat mellé sorolt férfit. Az esetleges válaszokból talán eldönthetõ lett volna, hogy a többiek miképpen is értelmezik a Jedi kódexet, már egyáltalán ha ismerik azt. Sieron sokszor hallott már sötét Jedikrõl még a Templomban, és egykori mesterétõl…dathomiriakkal pedig személyesen is találkozott gyermekkorában…bár tény, hogy a csapatban nem voltak nõk, azért jobb lett volna még az elején fényt deríteni arra, hogy a csapat tagjai hova is tartoznak. Jobb elõbb tudni az ilyesmit, mint késõbb, az esetleges menekülés alatt arra ébredni, hogy hátba szúrják, vagy esetleg cserbenhagyják.
Ahogyan az várható volt, elsõként Nate szakította meg a csendet. - Miután elváltunk…. Kezdett bele Vyn Krace padawanja, miközben mélyen Sieron szemébe tekintett. A fiatal férfi azonnal megértette, hogy nem kettejük elválásáról van szó, hanem a mesterétõl való elválásáról…ez pedig arra engedett következtetni, hogy Vyn még életben van, és ami a legfontosabb, talán biztonságban is…persze a fiú próbálta palástolni az érzelmeit, és a lelke által elméjébe vetülõ képeket, hogy még véletlenül se árulja el barátját. - …a magam útját kezdtem járni. Lemondtam az Erõrõl és igyekeztem annak a segítsége nélkül a legtöbbet tenni azokért, akiknek a legnagyobb szüksége volt rá. Aztán lekapcsoltak és most itt vagyok. A monológ befejeztével Nate hátradõlt, és mélyet sóhajtott. Sieron valamelyest jobban érezte magát, hogy mestere Dev, valamint barátai, Bali és Vyn nincsenek itt, ebben a föld alatti komplexumban. Jó lett volna tudni, vajon hol is vannak pontosan, bár annyit azért tudott az õt elfogók beszélgetésébõl, hogy Kessel a bolygó neve, ahová szállították. A pillanatnyi csendet Jack szakította meg…Den felé fordult, majd megszólította…inkább suttogós, egymás közötti beszélgetésnek indult az egész, mintsem az egész csapat felé irányuló nyitott elmélkedésnek. Mivel Slenn mester tanítványa nem szeretett volna hallgatózni, és beleszólni másik diskurálásába, õ is hátradõlt, és fejét is a falnak vetette. Várt…várt, hogy vajon mikor jönnek értük…és várta a jelet, hogy az Erõ közvetítette álom miért is hívta õt erre a nyomorúságos helyre.
A halk pusmogást az erõltetett menet alatt Sieron elõtt sétáló férfi törte meg. - Nocsak, te még életben vagy? Azt hittem, még mindig répát kapálsz a Naboon! Mondta egy erõltetett mosoly kíséretében, miközben Denre tekintett. A furcsa, egyenruhát viselõ alak láthatóan nem zavartatta magát annyira, hogy fogságban van…harcedzettnek tûnt… - Sok kell ahhoz,hogy engem eltegyenek láb alól "Corner". De hisz ezt te magad is tapasztaltad,nem igaz? A férfi ekkor megemelte a kezeit, és valamiféle tiszteletadó mozdulatsort próbált kivitelezni. Sieron úgy vélte ez valamiféle szalutálás lehet, bár nem volt biztos benne. Viszont a hallott nevet elraktározta az elméjében, hogy a késõbbiekben tudja miként szólítani a férfit, ha arra kerülne a sor. - Örülök hogy te is itt vagy. Tudom, a hely nem épp a legjobb de… A mondat félbeszakadt…legalábbis a csapat egyes tagjainak a számára…csak Corner, és az életét nõért kockáztató hallotta a folytatást.
A pusmogó beszélgetés kibontakozását az ajtó mágnes zárjának kattanása törte meg, melyet a jól ismert hidraulika által kibocsátott sziszegõ hang követte. A hatalmas fémlap felkúszott a magasba, és négy rohamosztagos nyomult be a szûk helységbe. Mögöttük a folyosón ott álldogált a csuklyás férfi. Elsõ körben mind a négy fehérpáncélos megtorpant az ajtó elõtt, és fegyvereiket elõre szegezve vártak a parancsra. - Azt hozzák! Bökött Pandenre a fejével, melynek hatására két katona kilépett a társai mellõl, és megragadva a megcsapzott férfit kihurcolták a terembõl…az ajtó lezárult, és ismét csend telepedett a társaságra. A padawan valahogyan érezte, hogy a kihurcolt alaknak a legszörnyûbb kínzásokat kell majd kiállnia…Üldözöttek voltak, és egy-egy elkapott Jedi továbbiakat adhatott fel, ha nem volt elég erõs. Persze jómaga már eldöntötte, elõbb hal meg, minthogy kiadja a barátait, vagy bárki mást, akit az évei alatt ismert meg.
Alig pár perc telt el, amikor a terem közepe szétnyílt, és egy holoprojektor emelkedett ki a padlózat alá süllyesztett rekeszbõl….Halk búgó hang ütötte fel a fejét…a szerkezet egy darabig csak Panden, valamint az Inkvizítor beszélgetését közvetítette, hang nélkül…Kínzó eszközök kerültek elõ…olyanok, amelyek túlmutattak a józan ész, és az emberiesség határán…A projektor egy idõ után a rab kiáltásait kezdte közvetíteni…Negyed óra kínzás után Panden már nem bírta tovább…a test elnyúlt a székben, és nem mozdult többé…A projektor visszahúzódott a talajba, és csend uralkodott el a teremben lévõk között. - Szegény pára... Szólalt meg elsõként Nate…Sieron dermedten méregette a projektor helyét…nem érzett félelmet, csupán megdöbbentette az a fajta embertelenség, ami itt fogadta õket. Soha, egy pillanatra sem képzelte volna, hogy ilyen még létezhet. Tudta, hogy a Birodalom nem éppen az emberségérõl híres, de erre még õ sem számított. - Valószínû. Nem véletlenül szeparáltak el minket. Tette hozzá Nate…valószínûleg a hóhajúval megkezdett beszélgetésre reagált, melynek az elejét a padawab nem hallotta. - Én mindig szebb halálról álmodtam. Válaszolta az ismeretlen férfi. Sieron megrázta a fejét, hogy felocsúdjon a közvetített képek hatása alól, majd oldalra fordította a fejét. - Nem az határozza meg az életed, miképpen haltál meg! Az határozza meg, hogy elõtte mit tettél le arra a bizonyos asztalra! Válaszolta kissé szomorkás hangon…mert bármennyire is volt ellenszenves az inkvizítor által halálra kínzott alak, azért ezt biztosan nem érdemelte ki. - Az itt látottak alapján azt kell mondanom, kötve hiszem, hogy szép halál várna bármelyikünkre is! Tette még hozzá csendesen, miközben arra az ajtóra tekintett, amin Pandent kihurcolták…már várta, hogy a katonák mikor jelennek meg ismét, hogy elragadjanak valakit közülük…
|
|