Titkos katakombák -= A Sötét Főnix =-

[Exar Kun]

Chloe:

Yoda csóválni kezdi a fejét, majd bölcs tekintetét rádszegezi.

- Padawan, neked kell sokat tanulnod még. Az idő fogy. A holokron szerkezet tartalmaz ősi tudást. Többet most mondhatok nem, neked kell sietned! - fogja rövidre válaszát a mester.

Ezt követően, az aprócska lény kinyújtja kezeit, és vissza helyezi a főoltár súlyos, márványlapból készült hátulját.

Chloe számára elsötétül minden, csak elvétve lát néhol fényt, melyet a fáklyák biztosítanak. Hirtelen robbanást hallasz az alagút, sötétbe vesző vége felől, majd a robbanást követően mintha víz zúdulása hallatszana...

Kalel és Trenel:

Várakozásotok közben nem történik egyelőre semmi említésre méltó dolog. Kivéve talán azt, hogy a vízcseppek lassan folyó vízzé alakulnak, és egyre jobban beborítják az alagútat. Hirtelen szikla ropogásának a hangját halljátok a távolban, melyet farönkök reccsenése, majd egy robbanás követ. Iszonyatos vibráció kezdi betölteni az egész alagútat, majd néhány másodperc múlva megpillantjátok a zaj forrását: Hihetetlen mennyiségű víz hömpölyög felétek, betöltve az egész alagútat...

Nexu:

Nem mondható sikeresnek a landolásod: Érkezéskor megcsúszol az egyik nyírkos, csúszós kövön, és rögtön elveszíted egyensúlyod: magatehetetlenül kezdesz a mélység felé gurulni. Nagyjából a két hóhajú mellett fogsz elgurulni...

Heiko:

A te földetérésed valamivel szerencsésebb: bár érkezésedkor elesel, a lefelé haladásodat egy kiálló szikla megállítja, ám ez abba kerül, hogy jobb bordáid egy reccsenéssel és a vele járó fájdalommal jelzik: elrepedtek. Mindenesetre szerencsésebb vagy, mint Nexu, aki magatehetetlenül gurul a sötét mélységbe...

Elik és Szikandar:

Ahogy nehézkesen, fájdalommal küszködve haladtok előre, arra lesztek figyelmesek, hogy egy csattanás után, az egyik alak tehetetlenül gurul lefelé a sziklás falon. Talán meg tudjátok állítani attól, hogy a vesztébe rohanjon... guruljon...

Mindenkinek, aki már az aknában van:

Hirtelen különös morajra lesztek figyelmesek, melyet erős vibráció is követ... de vajon mi lehet ez?

[Nexu]

Az ugrás, vagy inkább zuhanás az első pillanatban sikeresnek tűnt Nexu számára, hiszen egyetlen testrésze sem reccsent, épségben landolt. Talán pont a mozdulatsor tökéletessége okozta a vesztét, túl sok energiát kellett volna talpon elvezetnie a csúszós, nedves köveken, így elvesztve egyensúlyát gurulni kezdett.

A gurulás közben sem tudja nem meghallani azt a hatalmas robajlást, mely minden bizonnyal az akna kezdetéről jön, és az eddigiekből ítélve vizet zúdít majd a nyakukba. Ez a cselekedet arra engedi következtetni, hogy a szakadék mélyén -mely felé most hatalmas sebességgel gurul- valószínűleg nagyobb mennyiségű víz van, amely talán a túlélést jelentheti számára.

Jobb kéz felé egy alakot pillant meg egy kisebb fénnyel megvilágított területen -Szikandar az aki épp a botja felé tartott- így mechanikus jobbját kinyújtva a férfi felé kap. Talán sikerül elkapnia és fenn maradnia, talán sikerül magával rántania. Számára minden megoldás jónak tűnik most, ha esetleg meghalna - amire most nagyon megnőtt az esély - akkor legalább ne egyedül zuhanjon a szakadékba.

[Panden Melono]

Panden eshetőség szerint, még sem ugrott le. Eddig egyáltalán nem szólalt meg, nem volt ínyére hogy minden gondolatát, ötletét megossza a többiekkel. Ám amikor a két különös alakok levetették magukat, újra a borzongás futott végig a gerincén. Rút, és rideg érzések járták át. Beleborzongott a gondolatba, hogy az eddig ép csont eltörik, megreped... Életében egyszer sem tört el, egy csontja sem, és most nagyon úgy néz ki, ez meg fog történni. Még mindig azonmód gondolkodott, hogy nem fog leugrani. Miért is tenné? Hogy újfent eltörje valaki a lábát? Hogyis ne!

A kanyarulat zord, és hívogató áriáját semmi nem fakasztotta könnyre, továbbra sem hatotta meg a Sötét Oldal szurkában tengődő helyet, ennyi lélek halálközeli élménye. Még mindig fenyegetően, szilárdan állt, és tátongó lyukként csalogatta a halálba, az "Erő Híveit". Hideg árnyak hullottak alá a a fúrat tetejétől, s lágyan ereszkedtek le egészen a csoportig. Mély sötétség uralta most a helyet, még zordabb mint eddig volt. Pandenben a vég akarata lelt helyet, s ezt megmutatta elméjében. A vég akarata így zengett most: "Hallj meg hát engem, Halj meg hát értem!" Sötét foltok pásztázták, szegélyezték a gondolatok füzérét, az ifjú tudatában. Nem tudta mi tévő legyen, ugyanis ezek a sötét foltok, úgyszint elhomályosították gondolkodását is, mint fizikai létében az egész barlangot. Már lassan kezdte elveszíteni a hitét.

~ Hova kerültem... - szorítja össze a fogát, ismét magába fordulva. Ám ekkor ötlött eszébe anyja halála, s hogy ő megfogadta, semmitől sem riad vissza ezután. Arcába egyre hevesebben jutott a sárból, és a petyhütt vízből. Megelégelte ezt. ~ Rajtam nem fog ki, egy rakat víz! - döntésre jutott...

Keresett egy támaszt, hiszen ő még viszonylag stabilan állt, nem oly veszélyesen mint a többiek: Még nem ugrott le, s úgy tűnt nem is fog. Lábával megtámaszkodott, s egyik kezével jókora darabot tépett le a bal ing ujjából. Eztán kis oldaltáskájából előkerült a Jedi-lélegeztető, mely maximálisan tele volt oxigénnel. Bele helyezte a szájába, majd gondosan ráharapott. Ezután ügyeskedve, hogy még véletlenül se essen ki a szájából, körbetekerte a letépett ruha darabot. Amennyire tudta váltogatta támaszát, hogy minnél erősebb legyen a csomó. Végül úgy tetszett, elég mereven, stabilan áll. ~ Nem fog egykönnyen elmozdulni! - nézett le a szenvedő társaira, majd kis együttérzéssel sandított felfelé. Morajló hangok tépték, szelték át az egész környéket. A visszahang parázslón, mint a vulkán oly fenyegetően kitörő hangokat hallatott.
~ Jön az ár! - sietve elővette fénykardját, majd életre keltette a sárga, vibráló fegyvert. Igyekezett minnél lejjebb mászni, amit nehezebbé tett, hogy fénykardját kellett tartani - igaz súlytalan volt a tradicionális fegyver. Keresett egy lágyabb pontot a falon, majd belemélyesztette a kardot. Lassú, de erőteljes, határozott mozulatokkal vájta a falat. Nem vetett sok szikrát a penge, ugyanis a nedvesség elnyelte azokat...

Panden egy épp eléggé méretes lyukat vágott ki a falból, hogyha jönne az áradat, ő bebújjon, s míg le nem zúdult, addig megúszva a lezuhanást ott kucorogjon. ~ Remek! - nyugtázta, majd egy kisebb elmozdulással engedte, hogy a kivágott hordalék a mélybe zuhanjon. Eztán egy újabb pillantást vetett a társaira, és szánalommal, s némi bűntudattal szívében, felkapaszkodott, és bebújt a maga által rögtönzött lyukba.

Itt, akármennyi víz is jön, nem moshatja ki. Épp elfért benne, pont elég méretes volt. Mivel kizárja ezzel annak lehetőségét, hogy sok víz érjen bele, így nem tudja kimosni őt. Biztos ami biztos, az iszapos, nedves felületen kitámasztotta magát, majd felkészült a legrosszabbra...

~ Így még mindig több esélyem van a túlélésre... rengeteg eshetőség jut!

//Tennest megkérném javítsa legutóbbi postját. Pande nem szólalt meg, egy mondatot nem mondott eddig! Azt gondolta! //

[Heiko Tennes]

A fejvadász lendületesen zuhant lefelé, miközben próbált úgy forgolódni, hogy lehetőleg talpra érkezzen. Ez nem sikerült tökéletesen, mert amint földetért elesett és magatehetetlenül gurult lefelé. Tennes szerencséjére egy kiálló szikla került az útjába, amely megállította a szánkázásban. Azonban a férfi nem kis erővel csapódott a sziklának, s egy tompa reccsenés jelezte, hogy néhány bordáját sikerült eltörnie.

Egy pillanatra kiszorult tüdejéből a levegő, majd a hirtelen vett lélegzettel együtt Tennes megérezte az égető fájdalmat mellkasából. Az oldalához kapott a fájdalomtól. Ám nem sok ideje volt törődni kínjaival, mivel kis idő múlva félelmetes jelenségnek volt részese. A föld megmozdult és eleinte halk, majd egyre erősődő robaj hallatszott affelől, amerről jöttek.

*A víz!* - kerekedett el Tennes szeme a döbbenettől. A zuhatag épp feléjük tartott. Gyorsan elkellett döntenie mit is akar. Tekintetével Elikéket kereste, hátha ők tudnak valamiféle ötlettel szolgálni.

//Elnézést a hibáért Panden, az írás javítva! //

[Chloe Dianne Jones]

*A történtek után búcsúképpen biccentve egyet az öreg mesternek indult el a besötétedő, számára ismeretlen területek felé, miután egy fényesebb részen képességeihez mérten felfegyverezte magát.
Sietõs mozgása közben rövidesen azon kezdett el gondolkozni, hogy is festhet a mester által emlegetett kulcs, az a bizonyos "holokron", mert igazából még most sem tud sokkal többet korábban elhangzott kérdésének tárgyáról, mint mikor feltette volna azt, mivel nem igazán tudja, mi is ez az eszköz, noha amikor régebben mesterével beszélgetett, egy-két alkalommal hallotta a fogalom hangalakját bizonyos eltérõ szövegkörnyezetekben, de csupán halovány elképzelései vannak a holokronok mibenlétét illetõen. Ellenben most már legalább abban biztos lehet, hogy a keresendõ tárgy valami szerkezet. De hogy hogyan is nézhet ki? Arról egyelõre még csak fogalma sincs, így rövid eszmefuttatása végéhez érve csupán gyötrõ bizonytalanság és megannyi kétség közepette kénytelen folyatni útját. Most kezdi csak sajnálni igazán, hogy eddigi képzésében jobbára az Erõ gyakorlati használatára helyezték a hangsúlyt, ami pedig a Jediket illetõ egyéb elméleti tudást illeti, nos hát, abban még akad számára pár sötét folt is.
Mindenesetre magáhozvesz egy fáklyát útja során, s annak fénykörében próbál meg minél kevesebb gond árán haladni a számára kijelölt úton. A világítóeszköz birtoklása azonban nem jelenti azt, hogy ostobán maga előtt tartva a fényforrást baktatna ezen a sötét helyen a robajló hanghatást követő további hangok után melyet a zúduló víz kelt, hisz így már messziről észrevehetné bárki, ráadásul az illető előnyben is lenne hozzá képest, mivel a fényben fürdő területhez szokott szemű ember kevésbé látja azt, aki esetleg a sötétből méregeti őt. Egyszerűen odadobná némi meglévő előnyét az ismeretlennel szemben, ezt tennie pedig esze ágában sincs, ezért először felemeli a fáklyát, hogy minél nagyobb területet lásson be, és ezidő alatt gondosan felméri az előtte elterülő, megvilágított területet, aztán a fáklyát a földhöz tartja viszonylag közel, hogy minél kevésbé legyen feltűnő annak pislákoló, vonagló fénye, ráadásul lehetőleg valaminek a takarásában legyen, másnem saját teste árnyékolja be fényét a lehetőségekhez mérten. Természetesen a takart lángnak köszönhetően Chloe is jóval kisebb területet lát be, azonban a lány úgy véli, ez megéri a belőle fakadó előnyöket. Aztán mikor a felmért terület végéhez közelít, ismételni kényszerül a fáklyával a műveletet aminek során megvilágítja haladásának majdani útvonalát, s ezt így folytatja végig haladtában. Persze alakja vélhetően így is kitűnik majd a hely sötétjéből, ezt teljességgel el nem kerülheti, de talán messze nem lesz oly feltűnő, mintha semmit sem tett volna minél kisebb észrevehetőségének érdekében.
Habár az őt körülvevő falak bizonyára csalókán verik vissza az előtörő folyadék keltette zajt, azért a lány kényszerétől, s egyben kíváncsiságától hajtva megy mind' közelebb a hangok forrásához, közben végig figyelve, leginkább mozgást keresve tekintetével, hátha megpillant valakit maga előtt.*

[Eriál Argetlam]

Elik refelx-szerűen a csattanás irányába pördül - ezzel azonban túlságosan ránehezedik sérült lábára, és újfent összecsuklik. Így lekési a pillanatot, hogy elkpahatná a guruló férfit, aki egyenesen a Szikandar botja által sugárzott fény felé gurul.

Az Erő-mágus ismét talpra küzdi magát. fényre van szükségük, ez nyilvánvaló. De itt nem tud újabb fénygömböt teremteni, hisz ahhoz az Erőre volna szüksége. Végül támad egy ötlete. Övéből előhúzza egyik kardját - hihetetlen szerencse, de egyik sem csúszott ki onnan - és felkattintja a pengét. Ezüstszín derengés borítja el a falakat, Elkik pedig bicegve továbbindul. A morajlás, mely valószínűleg az alagútba betörő víztől származik, egyre erősebben hallatszik, ezért próbál sietni; bár sérülése nem könnyíti ezt meg.

[Szikandar]

A morajlás egyre hangosabb és Szikandar tudja, hogy hamarosan elárasztja a földalatti vízfolyás az alagutat. Épp elérné a botját, mikor folyamatosan csattanásokat hall. Felnéz és látja, hogy az egyik fiatal férfi magatehetetlenül gurul. Becsukja szemét és összeszedi gondolatait, majd összeszorított fogakkal kinyújtj kezét és sikerül elkapnia a férfi egyik karját.

A próféta oldalába belenyilall a fájdalom és felszisszen. Tudja, hogy csak másodpercekig képes tartani a férfit, különben ő is vele zuhan. A padawannak gyorsan kell találnia kapaszkodót, különben a próféta kénytelen lesz elengedni...

[Trenel Rohu]

Trenel és Kalel csöndben és feszülten várakoznak. Trenel kifinomult hallása azonban nem a várt hangokat hozza. Az elõre várható lépések helyett gerendák és a sziklák baljóslatú reccsenése. Trenel elakadó lélegzettel fordul társa felé, miközben reménytelenül ránt eggyet a vállán. Tudja jól, hogy az érkezõ ár elfogja õket sodorni akármit is tesznek, hogy aztán az akna mélyén nagyot csattanjanak és össze-vissza törjék magukat. Ugyan megpróbálkozhatnak egy ugrással, de Trenel nem volt biztos benne, hogy nem ugyanaz lenne az eredmény.
- (Ugrás!) - üvöltötte Kalel felé, majd választ nem várva levetette magát az aknába. Esés közben a vuki kinyúlt az Erõért, és a telekinézis segítségével fokozatosan lassította a zuhanását. Tudta jól, hogyha valaminek nekicsapódik akkor valószínûleg itt nem az Erõ fogja megmenteni, jelen pillanatban sokkal inkább bízott a vuki faj szívósságában és keménységében. Miközben hunyorítva koncentrálva csökkentette zuhanása sebességét magában azért rimánkodott, hogy hátulról be ne érje az ár idejekorán. Kezeit félig behajlítva maga elõtt tartotta, hogyha esetleg sziklának csapódik ne a mellkasát zúzza össze. Ha nyújtott karral érkezik akkor meg nyilvánvalóan nyílt törést okozott volna magának, így ezt találta a leg célravezetõbbnek. Az ifjú zephyr jedi adeptus nem tehetett többet az életéért: gyakorlatilag a sors kezében volt.

[Kalel Jastra]

A várakozás kezdett aggasztó lenni. Kalel bízott az Erõben és a saját érzékeiben, de a személy egyenlõre még nem tûnt fel. Már azon volt hogy ismét elmerüljön az Erõben, amikor elõször reccsenéseket, utána egy hatalmas robbanást hallott, végül pedig Trenel üvöltött felé hirtelen felindulásból.

- (Ugrás!)

Kalel megértette a dolgot.~Átszakadhattak a falak.~ gondolta magában, majd övébõl elõszedte a légzõkészülékét, a szájába rakta, majd úgy tett ahogy a wookie Jedi Lovag mondta és leugrott. Bal karját védekezõleg maga elé emelte, jobbjában pedig fénykardját tartotta, hogy ha valami rosszra fordulna akkor annak segítségével "kapaszkodjon" meg a sziklás falban. Mindeközben kinyúlt az Erõért, hogy telekinézis segítségével enyhítse a hamarosan bekövetkezendõ becsapódást.

[Exar Kun]

Chloe:

Mivel a járatban a sötétség a domináns, így - annak ellenére, hogy takargatod - fáklyád kellően megvilágítja az utad. Az alagút útviszonyai, ahogy haladsz előre, úgy lesz egyre zordabb. Egy 5-10 perces erőltetett menet után, szembe találod magad a zaj forrásával: Hatalmas mennyiségű hömpölygő víz van előtted. Ha a fáklyáddal megpróbálod megvilágítani a további utat, láthatod, hogy ahogy halad előre a víz, úgy tölti be szinte az egész alagútat. A forrás a leszakadt oldalfal és mennyezet, ahonnan szűnni nem akarva tör előre a hihetetlen mennyiségű víz.

Úgy tűnik, hogy két lehetőséged maradt: Vagy vissza mész, vagy pedig: úszol az árral.

//Remélem szereted a vízicsúzdát //

Kalel és Trenel:

Megpillantva a hatalmas mennyiségű vízet, Trenel vezetésével az aknába vetitek magatokat. Úgy tűnik, hogy ez jó döntés volt, ugyanis, ha az ár eltalál titeket, akkor minden bizonnyal felpaszíroz titeket a szemközti falra, és életetek a végéhez ér. Azonban helyes döntést hoztatok. Zuhanásotokat az Erő segítségével tompítjátok, így a víz hamar utolér titeket, és körbefonja egész testeteket. Nagyjából akkor, amikor egy olyan részre értek, ahol kristályok sokasága áll ki a falból, és ezzel együtt összezavarodik kapcsolatotok az Erővel, majd megszűnik.

Így végképp utasok maradtok, és érzékszerveitekre kell hagyatkoznotok. Még annyit sikerült észrevennetek, hogy valaki egy fénykarddal épp alagútat akarna ásni magának, és mintha alatta is lennének emberek.

Az alagút balra fog kanyarodni, élesen. Minden bizonnyal úgy kell testeteket fordítani, és akkor, hogy jól tudjatok haladni az árral, és ne ütközzetek a falnak...

Nexu és Szikandar:

Szikandar segítőkészsége nagy bajba sodorja: Bár sikerül elkapnia Nexut, ám az elviselhetetlen fájdalom miatt, őt is magával rántja a sötét jedi a mélybe. Immáron ketten zuhannak lefele, pontosabban gurulnak. Úgy tűnik azonban, hogy a halál egyelőre várat magára: Pont mikor oda értek, ahol az alagút ismét zuhanásba kezd, utolér titeket a víz, körbeöleli egész testeteket, és magával ránt titeket. Azonban az áramlat olyan energiával és lendülettel kap el titeket, hogy felpaszíroz titeket a szemközti falra. Nexu hátával kenődik a sziklás falra, és érzi, hogy jó néhány bordája neki is bemondta az unalmasat, Szikandar szerencsésebb, ugyannis ő Nexura kenődik fel, így tompítva az ütközést. Feleszmélni azonban nincs időtök, ugyanis azonnal tovább sodor titeket az ár.

Lefele haladtok, és úgy néz ki, hogy a barlang enyhén jobbra kanyarodik. Középen fent, és bal alul kiálló sziklák akadályozzák a gondtalan tovahaladást.

Nexunak iszonyatos fájdalmai vannak a törése miatt, és így a levegőt is nehezen tudja venni. Szerencsére neki van légző készüléke, nem úgy, mint Szikandarnak, aki így kellemetlen percek elé néz...

//Amennyiben van nálad ilyen felszerelés, természetesen használhatod//

Panden:

//Gratulálok az ötlethez, nekem nagyon tetszik, azonban sajnos kevés az idő a megvalósításához //

Épp, hogy elkezded ásni az alagútad, hirtelen vízfüggöny zúdul a nyakadba, majd pár másodperc múltán az ár is megérkezik, és magával ránt. Mivel fénykardod a sziklába volt döfve, az ott marad, és elveszted azt. A hirtelen zuhanás miatt fénykard-tartó karod megrándul. Utoljára talán annyit észlelhettél, hogy fentről még 2 újabb "vendég" érkezett.

Ahogy sodor magával az ár, láthatod, ahogy az alagút balra kanyarodik, amerre már a két őszhajú elindult, és amerre Nexu is zuhant. A kanyar egy erős derékszög, ügyes mozdulatokkal sikerülhet elkerülnöd a falhoz csapódást...

Heiko:

Épp Elikéket nézek, akik alapos bajba kerültek, főleg, ami Nexuékat illeti. Még mielőtt azonban bármi megoldást találhatnál, utolér az ár: Mivel stabil helyen vagy, és az árral merőlegesen, így az, erejétől fogva belepaszíroz a földbe. Érzed, hogy a földhöz csapódás azzal is jár, hogy jobb lábadba iszonyatos fájdalom tör: valószínűleg törött vagy zúzódott //csak zúzódás//.

Azáltal, hogy stabil helyen vagy, és a víz a földbe paszírozott, te egyelőre nem haladsz az árral...

Elik:

A víz téged is utolér, ám lényegesen szerencsésebben, mint párakat, de az ő állapotukról te mit sem tudsz. Hátulról elér az ár, és magával ránt. Mikor utoléred Nexuékat, látod, hogy azok felkenődnek a falra, neked azonban van lehetőséged rá, hogy leússzál, ugyanis az alagút lefelé folytatódik. Utána a már fentebb leírt módon megy tovább az alagút.

Megjegyzés:

Akinek van légző készüléke, annak van rá ideje, hogy elővegye. Akinek nincs, annak a nagy levegőt és a kitartást javaslom. Aki most sérüléseket szerzett, az nem halálos, azonban roppantul kellemetlen. A továbbiakban az aknában fogtok haladni, az árral, és különböző akadályok leselkednek rátok, melyeket el kell kerülnötök. A haladási sorrend szerint írjatok, mely a következő:

1. Elik
2. Nexu
3. Szikandar (Ők ketten szorosan egymás mögött)
4. Trenel
5. Kalel
6. Panden
7. Heiko
8. Chloe

Heikot és Chloet azért emeltem ki, mert ők még nem haladnak az árral. A kaland úgy fog menni, hogy leírom, milyen rész következik, és mindenki reagál, hogy merre úszik, mit csinál, stb. Aki hibázik, az könnyen elbúcsúzhat az életétől...

Megjegyzés: Chloe írhat először, ha akar, ő ugyanis le van maradva

Az akna járata eddig tehát úgy néz ki, hogy (úgy írom, mintha fejest ugorva haladnátok, azaz amit láttok): A már mindenki által ismert bevezető, a hosszú egyenes, majd egy erős, derékszögű kanyar balra. Ezúton kb 10 méter egyenesen, majd ismét egy derékszögű kanyar, ezúttal jobbra. Ismét egyenes, szintén kb 10 méterig, majd enyhe jobb kanyar, a kanyarban középen fent, és bal alul kiálló sziklák láthatóak, melyek ellen ha nem tesztek valamit, neki mentek azoknak.

A félre értések elkerülése érdekében, mindenki úgy írja le, mint ahogy én is! Tehát az ő szemszögéből, mintha fejest ugrott volna az aknába.

Ha bármi kérdés merülne fel, bátran kérdezzetek!

[Eriál Argetlam]

Az Erő-mágus bicegve halad lefelé, arra amerre Nexu (és az öreg, akit lerántott) eltűntek. A morajlás egyre hangosabb, bokája körül egyre szélesebb patakban csorog a víz; tudja, hogy nincs esélye elmenekülni. Megáll, és megfordul, szembe az árral. Innen, halványan ugyan, e kivehető annak az aknának az alja, amibe leugrottak, köszönhetően a kristályokból áradó derengésnek.

Ebben a pillanatban ér oda az ár. Morajló, tomboló víztömeg zúdul lefelé, fehéren megtörik, ahogy eléri a csúszda padlóját, majd a falak közé szorulva - és ettől felgyorsulva - megállíthatatlanul zubog tovább az Erő-mágus irányába. Elik óvatosan kipróbálja sérült lábát, és úgy ítéli, elég erő van benne, hogy végre tudja hajtani, amire készül. Mikor a közel függőleges vízfal alig tíz méternyire van tőle, nagy levegőt vesz, és elrúgja magát hátrafelé, a levegőben kicsavarva testét. Korántsem oylan kecses ez a mozdulat, mintha az Erő segítségével hajtotta volna végre, de a hatás megfelelő.

Ahelyett, hogy a betörő zuhatag elsodorná a hóhajút, körbeöleli, így a férfi pontosan az első árhullám tetején hasal. A fénykardot már korábban kikpacsolta, nehogy a szerkezete meghibásodjon a nedvességtől - a kristályok elég fényt adnak ahhoz, hogy legyen esélye túlélni.

Maga előtt a vízben homályosan bár, de ki tudja venni a két alakot a szemközti falon. Nexu és az öreg az. Mivel ők egy falnak vannak tapadva, az áradat viszont nem lassul le, ez annyit jelent, hogy a járat lefelé folytatódik.
Elik rúg magán egyet - lába így, a vízben egyáltalán nem sajog, hisz a víz felhajtóereje szinte nullára csökkenti a terhelését - de így is csak épphogy sikerül elkerülnie a két szerencsétlenül járt sorsát.

Hosszú egyenes következett, majd a járat kanyarogva folytatódott. A hó- és jelenleg átkozottul nedves hajú férfi szemét erőltetve próbálta kivenni, van-e előtte akadály, de szerencsére a fordulókkal nem kellett sokat vesződnie, hisz azokat az áramlat irányának változása amúgy is jelezte.

Már vagy egy perce sodródott a robajló árral. Tüdeje kezdett enyhén feszülni, de még egy-talán két percig ki fogja bírni a víz alatt. Vagy talán tovább is, ha valahol sikerül találnia egy légzsebet.

Újabb kanyar felé közeledik, melynek oldalain kiáló, fog alakú sziklaképződmények sötétednek. Elik két gyors mozdulatot tesz. Az elsővel a fal irányába lendíti magát. Néhány méterrel a kanyar előtt sikerül odaérnie, ott viszont tenyereit és térdeit nekifeszíti a sziklának, és keményen visszafelé löki magát az alagút közepére. Ha jól időzít, pont el tud haladni a két fogsor között.

[Nexu]

A célját sikerül elérnie, az ősz hajú férfit sikerül megragadnia, bár másodlagos terve a közös pusztulás látszik megvalósulni. Pár másodpercig gurulnak élet és halál között, mikor végre Nexu megérzi a nedvességet és hatalmas robaj közepette eggyé válnak az áradattal. Büszkén konstatálja, hogy számításai most is helytállóak voltak, bár az erő elhagyta ugyan időre-órára, de még mindig győzhetetlen.

Pillanatnyi mámorából a fal és Szikandar érkezése zökkenti ki, saját reccsenő bordáinak szúró fájdalma miatt egy pillanatra elsötétül előtte a világ.

~A fájdalom a legjobb társunk, megmutatja hogy még élünk.~

Pár tizedmásodperc kell csak ahhoz, hogy látása újra kitisztuljon; ha nem lenne a szájában a légzőkészülék most minden bizonnyal kacagna saját és társai helyzetén.

Bal kezével megpróbálja ellökni magától Szikandart, miközben jobb mechanikus öklével még teljes erőből megpróbál ráverni az öreg bordáira is. Az idős erőhasználó eltörte a bordáit, Nexu számára a bosszú még jelen helyzetben is elsődleges.

Miután megszabadult a rajta elhelyezkedő testtől lábával elrugaszkodik a faltól és az áramlásra bízza magát. Próbálja nyitva tartani a szemeit a zavaros vízben, hogy semmi se kerülhesse el a figyelmét, így veszi észre az előtte pár méterrrel sodródó Eliket, aki minden bizonnyal akkor "előzte" meg, mikor ő Szikandarral bajlódott.

Egy derékszögű jobb kanyar következett, ezt tisztán látta az előtte haladó mozgásából. Az áramlás iránya segítségére volt a fordulásában, de hogy biztosan sikerüljön jobb kezével elkap egy kisebb kiálló szikladarabot a vízben, melyet markolva automatikusan az alagút folytatásának irányába kezd fordulni. Pár tizedmásodpercre van csak szüksége, utána elengedi a kis sziklát, mielőtt a sodrás miatt esetleg kiugrana a válla.

A következő szakaszon hatalmas sziklák, mint óceániai cápák fogai merednek ki a barlang aljából és tetejéből egyaránt; nincs sok idő elkerülni a találkozást.
Azzal hogy az előbb rámarkolt egy sziklára azt is sikerült elérnie, hogy a barlang aljához közel sodorja őt az ár, így most egy gyors elrugaszkodás a lábaival és megpróbálja testét a barlang vájatának jobb oldala felé lökni, elkerülve ezzel a "cápafogakat."

A bordáinak reccsenése óta még nem vett levegőt, dühe és adrenalin szintje akaratlanul is arra sarkallták, hogy egyelőre ne a testi fájdalmakkal törődjön, hanem az életbenmaradással. Ha lesz egy kicsit biztonságosabb rész, akkor majd lesz ideje foglalkozni a szervezetét éltető oxigénnel is.

[Chloe Dianne Jones]

*Ha valaki látná most a lányt, minden bizonnyal nevetésben törne ki, vagy legalábbis hevesen vigyorogna megpillantva arcának fancsali és kelletlen mimikáját, ami kellően tükrözi is a lány hozzáállását az elétáruló látványhoz, mivel nemhogy megmártózni nincs semmi kedve a vélhetően elég hideg vízben, eléggé aggasztja a gondolat, hogy hamarosan ezzel az áradattal kell majd sodródnia, mégpedig a vadul hömpölygő folyadék kénye kedve szerint. A dübörgő zajforrás megtalálása után azonban nem ugrik egyből a vízbe, előbb óvatosan közelíti meg a területet, ahonnan a talajról tud magára fröcsölni egy kis vizet, de még nem áll fent annak a veszélye, hogy magával sodorja víz, vagy épp leszakadjon alatta vagy felette a járat fala továbbomolva, majd visszatér a járat azon részéig, ahol egy méretesebb fapóznát lel, amellyel a barlangszerű alagút alá volt dúcolva. Mivel haladtában végig ilyenek mellett ment el, ez nem lehet számára akadály, s legalább ez a kis pozitívum némi örömmel tölti el a lányt ellenben a vélt látvánnyal, ahogyan most vizes ruhájában festhet. Ha szerencséje van, már a beomlott résznél, kidőlve, a víz forrása mellett talál egyet, ha nem, a következő, legközelebbi darabot kell igénybe vennie elképzeléseihez. Akárhogy is, ismét használva vibrotőrét egy lyukat és két bemélyedést váj vele a gerendaszrű oszlopba a két végénél, meglazítja az oszlop helyzetét kicsit, aztán megint eltűnteti pengéjét visszahúzva annak rejtekébe. Mivel nem lehet teljesen biztos a dolgában, hogy csupán izomereje elegendő lesz elképzeléséhez, rövid összpontosítás után az Erőhöz fordul segítségért, hogy a lehető legnagyobb fizikai erőt tudja kifejteni. Amint megérzi magában az őt kicsit még megrészegítő érzetet, amint az Erő átjárja testét, ajkai akaratlanul is mosolyra húzódnak, mert végre a tényleges szükségben is felhasználhatja képességeit, s ez örömmel tölti el. Ezután a fáklyát kezéből szájába veszi, hasított kövét a gerenda egyik mélyedésébe ékeli, így két kézzel megragadva a kiszemelt, közeli fát esik neki, s megfeszítve lábait és karjait egyaránt, egész testének energiáját beleadva a dologba, egy erőteljes rántással ugrásszerűen magávalrántja az általa "megmunkált" farudat -vagyis inkább oszlopot- a víz felé, hogy lehetőleg a mozdulatsor eredményeképpen a vízben landoljon. Így ha nem talált már kiesett, vagy a tőr lazítása nélkül is könnyen mozdítható farudat, és esetleg jobban be is omlasztja a járatot, a lehulló kövek már csak a lány hült helyén hasadhatnak talán darabjaira az alagút hideg padlózatán, vagy csobbannak a vízbe Chloe lábai felett, de talán ebben az esetben sem ütik meg annyira, hisz a vízbeérkezésük tompíthatta nagyrészt az esésükből adódó lendületüket.
Miután teljes erejéből a fába kapaszkodva s nagy levegőt véve a fagyos vízbe csobbant, kesztyűs kezével szájából a fáklyát a fúrt-vájt lyukba préseli, majd a még szabad üregnél ragadja meg a fát görcsös erővel rámarkolva ha van rá ideje a jobb fogás végett, de eközben az oszlopot átkaroló balja egy pillanatra sem engedte el a fát. Persze lehet, hogy fényforrása a csobogó víznek köszönhetően azonnal elalszik, de elképzelése szerint legalább megmarad az eszköz kéőbbi felhasználásra. Ezen azonban nincs ideje túl sokat gondolkozni, mert az áradat azonnal magával ragadja a lányt, s Chloe épphogycsak nem káromkodva igyekszik túljutni ezen a valóravált, vizes rémálmon, ami ráadásul még hideg is.
Amíg lehet, a lány leginkább a fa úszóképességében bízva igyekszik a víz felszínén maradni és levegőhöz jutni, miközben lábait részben oldalrafordulva részben előrenyújtja, mintha majdnem oldalt ülne, hogy az alacsonyabb kövek felett ütközés nélkül áthaladhasson, s egyúttal az útközben vészesen közelítő sziklákat és kristályokat a segítségükkel el tudja kerülni, amint ellöki magát tőlük elkerülve a frontális ütközést. Ekkor legalább le is lassítja sodródását az árral amennyire csak teheti. Legnagyobb meglepetésére azonban a kristályok közelébe érve az Erő, amely eddig pártfogolta őt, egyszerre tovaszáll, s a lánynak csak saját képességei maradnak segítői. S mintha mindez nem lenne elég, a víz és a plafon közti légrés is egyre kisebb lesz, s végül teljesen eltûnni látszik, így a lány nem tehet mást, mint fordít egyet a farúdon, s egy nagy levegõt véve a tajtékzó habok alá bukik, de még mindig nem engedi el a farudat, így a tomboló folyékony elem nem tudja õt a járat aljához csapni. Szemeit a víz alatt is nyitva tartja a kíméletlenül kis látótávolság ellenére is, de legkisebb problémájának tûnik most az ebbõl fakadó égetõ érzés, és a látószervek majdani, minden bizonnyal bekövetkezõ begyulladása. Amikor nagyobb követ lát -vagy érez meg a komplexum többi részében újra a megszokott módon jelenlévõ Erõ segítségével-, amit sehogy sem tud kikerülni, s már nem bízik teste erejében, félti lábait, a részben mentőmellénynek használt fa erejét hívja segítségül, a víz alatt a plafonhoz súrlódó oszloprudat fordítja teljesen szembe a sziklákkal, s akár egy rúdugró a levegőben vagy egy tutajos löki el magát a veszedelmes kövektől, és a hirtelen iránytváltó járat falaitól, és ezesetben még csak igazítani sem kell igazán a fán, merthogy eleve majdnem teljesen a megfelelő tompítás írányába áll a rúd vége.
Legalábbis az első, bal oldali kanyart illetően, mert bizony utána a sodrás Chloet egyenesen háttal viszi a következő szemközti fal felé, és ezen a lány csak erőteljes tempókkal és rántásokkal tud változtani, hogy újra a farúd jelentette biztonságban tudhassa magát.
Természetesen hogy minél jobban megóvja a fát amely talán túlélésének lehet záloga, ahol csak szükséges megpróbálja minél jobban lecsökkenteni az ütközések erejét az Erőt segítségül hívva minden egyes alkalommal, mivel a kristályok jelenlétét vagy hiányát nem tudja figyelemmel kísérni az víz diktálta életveszélyes iram közepette.
A hirtelen irányváltást követően rövidesen egy újabb következik, ezúttal jobb oldalra, ennél a fordulónál azonban már szerencsésebb a helyzete, s nem igényel túlzott erőfeszítést tőle a pózna elfordítása.
Ezek után már-már megkönnybbülve megörülne az egyenest követő enyhébb, íves fordulót észlelve, azonban amikor a hegyesen meredező sziklák látványa "tárul szeme elé", erőt kell vnnie magán, hogy ne kerítse hatalmába a rettegés, mert azért ilyesmikhez nem szokott hozzá, erre egyszerűen nem készülhetett. Ráadásul egyre inkább kezdi érezni azt is, amint tüdeje az egyre inkább fellépõ légszomjtól szinte felrobbanni szeretne. Képzése és lélekjelenléte viszont ezúttal is segítségére siet, s a legparányibb habozás után az alagút jobb oldalához közel löki magát, majd a fenti s egyúttal a későbbi bal oldalon meredező sziklák elkerülése végett ismét nagy erõt kifejtve, karjait kinyújtva méginkább a víz alá ereszkedik a fáról, bár még mindig két kézzel fogva tartja azt. Meglehet, az oldalirányú mozgás következtében talán erre már nem is volt szüksége, azonban hirtelen riadalma miatt a lány biztosra akar menni, talán túlságosan is. Köszönhetően a póznának sokkal jobban tudja uralni helyzetét és mozgását a vízben, ezért amint áthaladt a felülről leselkedő veszély alatt, az ellenkező oldalon tartva magát a bal oldalon díszelgő borotvaéles kövek már nem tűnnek számára akkora fenyegetésnek, mégis, magában a lány arra gondol, mi mindent megtenne azért, hogy végetérjen számára ez a lidérces utazás, ne pedig újabb problémákkal kelljen szembenéznie, amiket esetleg már nem tud majd megoldani... Már persze ha egyáltalán nem fullad meg.*
~Vajon miért érzem úgy, hogy az életem egyszerre szinte irányíthatalan sodródás lett az árral, és minden sarokból veszély lesz rám, mióta az Erő útjára léptem, ráadásul most nem is csak képletesen értve?! Mondja valaki, hogy ennek hamarosan vége lesz, vagy csak jobban el tudnám fogadni! Csak ennek legyen már vége, aztán már szinte jöhet bármi... Mit meg nem adnék azért, ha szép lassan elnyelné valami ezt a vizet, én pedig élve kerülnék a napfényre! Vagy legalább csak már újra levegõt vehetnék!~


//A félreértések elkerülése végett nem tutajt épített a lány, hanem egyszerûen úgy úszik a víz sodrásával, mint aki egy folyóba esett faágba kapaszkodik, csak épp ez az õ esetében nem ág, hanem egy faltartó gerenda, amit kissé "megfaragott" a jobb fogás végett.//

[Szikandar]

Amint Nexut sikerül elkapnia, a próféta már tudja, hogy hibázott és a tomboló folyam magával ragadja őket. Sziknadar a fiatal férfi hátán landol az egyik falon,melyet egy hatalmas könyökössel hálál meg a fiatal férfi.
~Az illem kezd kiveszni. Ezt még megbándoa barátom.-fogadja meg magában Szikandar, majd ellöki magát a faltól és és összeszedve minden erejét igyekszik az alagút közepén maradni tisztes távolságban a falaktól.

A víz tovább sodorja magával az öreget, akit mintha Darth Xerxész kegyeltje lenne, hisz valami csoda folytán ismét apró fényt lát, ami egyre csak erősödik. A botja az, mely fennakadt egy szűk részen. Az idős férfinek, nagy örömére sikerül belekapaszkodnia és úgy érzi, ismét visszatér belé az erő.

[Trenel Rohu]

Trenel mélyen koncentrálva, az Erõvel lassítva a zuhanását halad, egészen addig míg el nem éri a falból kiérõ kristályokat. Elveszti a kapcsolatát az Erõvel, így végleg kiszolgáltatva zuhan tovább. Most már reménykedik benne, hogy az ár behozza, hiszen másként a földet érés komoly sérülésekkel, rosszabb esetben halállal végzõdhetne. Egy gyors pillantás hátra és máris látja, hogy már csak standard másodpercek kérdése és az ár behozza, míg nem sokkal maga mögött Kalelt látja. Legalább nincs egyedül... Újra elõrefordulva mintha látna még néhány alakot, de lehet, hogy csak képzelõdik. Trenel az utolsó pillanatban hatalmas levegõt vesz és tüdejét teleszívja oxigénnel. Szerencsére mindig is sokáig bírta levegõ nélkül, így legalább nem adja könnyedén az életét. Az ár ekkor éri be és villámgyorsan alatt körbeöleli, elnyeli. Trenel nyitvatartja a szemét a zavaros vízben is. Amint meglátja a közeledõ balkanyart azonnal megfeszíti a testét, hogy az ár ne nekicsapja a falnak, hanem továbbvigye. Reakciója majdnem késõi volt, a falhoz közel zúgott el. Ezekután még jobban mereszti a szemét, hiszen ha egy kicsivel és szûkebb lett volna a kanyar, akkor könnyen összetörhette volna magát. A következõ, ezúttal jobb oldali kanyart könnyedén, az elõbbi tapasztalatokat kihasználva ügyesen veszi be. Újabb tíz méteres egyenes következik, amennyi bõven elég ahoz, hogy a vuki megfigyelje és kikerülje a következõ akadályt. Ezúttal egy enyhe jobb kanyar, bal oldalon lent, valamint fent középen kiálló sziklák. A vuki azonnal mozgásba lendül. Hatalmas bicepszei valamint lábizmai segítségével pár kõkemény kar-, és lábtempóval a jobb oldali falhoz evickél, majd a kanyar bevételével hasonló módszerrel próbálja tartani a pozícióját. Érzi, hogy ez nem teljes mértékben valósul meg, hiszen a járat közepéig beviszi a sodrás, de Trenel irdatlan izmait megfeszítve tempózik, és így valószínûleg az ár nem tudja majd a sziklákhoz vágni.