|
Post by Ryddel Ha'rs on Jul 27, 2007 15:52:20 GMT 1
EXOCRONIA Csend uralkodott, és uralkodik a szektorban…Vészjósló vihar előtti csend. Régóta van ez így már…Lassan 3 esztendeje, hogy senki sem tette a lábát a környékre. A borzalmas napkitörés, a kósza pletykák, a félelem! Akkoriban kapott szárnyra a Retroducing Exocron Co. különlegesnek joggal nevezhető álláshirdetése. Senki nem merészkedett pár önkéntesen kívül a hold közelébe…Az ő próbálkozásaikat csak az űrállomás körül keringő hajóroncsok, vagy éppen bedokkolt gépek bizonyítják. Furcsán hangozhat a dolog…roncsok…annak ellenére, hogy az űrállomás meglehetősen rossz állapotban van…
Az Exocronia több száz kilométer magasságban szelte az űrt magányosságában a hold körül. Teljes sötétségbe burkolózva szunnyadt már három esztendeje, tekintve, hogy a hold sötét oldalán lett pályára állítva. A külső helyzetjelző fények valószínűleg meghibásodtak a naptevékenység idején, mert nem égtek. Az egész látvány általánosnak volt mondható, ódon, leselejtezett állomás...Mégis, valami hátborzongató érzés kerítette, és keríti hatalmába ez erre járókat…//A kaland résztvevői : Alora T’wiin, Báró, Beskar’ad Ordo, Chron Tovar [Jabba a Hutt], Luthus Leniendo//
|
|
|
Post by Ryddel Ha'rs on Aug 22, 2007 11:16:27 GMT 1
Alora T’wiin, Báró, Beskar’ad Ordo, Chron Tovar, Luthus Leniendo
Hosszas órákkal később a Nar Shaddaa-ról való indulás után az RO teherszállítógépének műszerfalán felvillant egy apró, kék fénytest. A folyamatos fényt lassan egy pulzáló váltotta fel, míg alatta a kijelzőn megjelent a visszaszámláló. A hajó kabinjaiban elhelyezett hangszórókon először egy csippanás volt hallható, később átváltott folyamatos pittyegésbe.
A központi teremben üldögélő Pete feltekintett a feje felett lévő szerkentyűre, majd elmosolyodott. - Mindjárt ott vagyunk! Fejtette ki egykedvűen, majd hátradőlt az ülésben és megrázta a fejét. Már kieszelte, hogyan is állhat bosszút a csapaton, amiért azok nem engedték őt vissza, hogy segíthessen a testvérének. Nem törődött semmivel, úgy vélte, a mandalór majd megoldja magának a helyzetet. Persze a vele szemben ülő tank alkatú férfitól, az RO másik emberétől tartott kicsit…de arra a következtetésre jutott, az nem fogja agyonverni úgy sem…kell a pilóta. Ordo csak addig tudja kormányozni a gépet, amíg a fedélzeten vannak…amennyiben sietősen kell távozni, úgy ő lesz az egyetlen kapocs…már ha itt lesz. ~ Szóval nem engedtetek vissza a rokonomhoz! Remélem az állomás lesz a végetek! Csak lépjetek ki a gépből, úgy itt hagylak benneteket, mint Voilden Demetrius az élők sorát! ~ Elmélkedett magában, miközben a zsebében kezdett matatni.
A hajó percekkel később kilépett a hipertérből…A pilótafülkében üldögélő Ordo, egy apró rándulást érzett a botkormányon, mely jelezte, az automatika kikapcsolt, övé az irányítás. A látvány, mely a szeme elé tárult, adrenalin bombaként hatott…de felállt a hátán a szőr. Nem tudta, miért, de valami furcsa érzése támadt. Az űrben elszenesedett roncsok lebegtek az űrállomás körül több százméteres körzetben…Az Exocronia a sötétség leplébe burkolózva várta látogatóit…szabad szemmel csak azért volt látható, mert a bolygóról rávetülő fény megtört rajta. Úgy keringett orbitális pályán, mint valami néma kísértetkastély.
Ahogyan a gép közeledett a kihaltnak tűnő állomás felé, egy jelzés villant fel a központi kijelzőn. A vonal felett egy felirat villogott, mely arra figyelmeztette a pilótát, hogy az Exocronia lőtávolságán belülre lépett. Ezzel egyidőben a komm-ból erőteljes interferencia szűrődött ki…olyan volt, mintha valaki kapcsolatba szeretne lépni a hajóval…olykor talán hallani is lehetett egy kislány el-elhaló szófoszlányait...hosszas percekig folyt a különös esemény…de aztán az interferencia megszűnt…a komm-ból pedig egy női gép hang csendült fel. - Üdvözlöm az Exocronia állomáson! A gép jelét azonosítottuk, a dokkolást a B77-es zsilipnél kezdheti meg! A hang elhallgatott, a kijelzőn pedig megjelentek az adott zsilip koordinátái…
|
|
Beskar'ad Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori h?bor?s veter?n!c!daa520
Posts: 340
|
Post by Beskar'ad Ordo on Aug 22, 2007 11:31:05 GMT 1
A mandalori nem töltötte az egész utat a pilótaülésben, mindössze húsz perccel korábban tért vissza oda. Az ezt megelőző időt fegyverei, páncélja ellenőrzésével töltötte, valamint a térkép feltöltésével a sisak memóriegységébe. Mostantól bármikor, egy gomb lenyomásával megjeleníthette az Exocronia alaprajzát a HUD-on.
Mikor az automatika visszaadta az irányítást Ordonak, az lassan maga felé húzta a tolóerőszabályzót, hogy a hajó lelassuljon - és milyen jól tette! Rommá lőtt hajók roncsai lebegtek a gigászi űrállomás körül, melyeknek akár neki is mehettek volna; ennek persze részben örült. Nagyjából ezekben a pillanatokban kell az Al'verde-nek is elhagynia a mélyűrt. A veterán ismét parancsot küldött neki az alkarjába épített szerkezettel, minek következtében a mandalori ágyúnaszád hajtóművei, majd összes rendszere leállt - és a jármű innentől nem volt több, mint a roncsok, melyk között elvegyülve lebegett az űr gravitáció nélküli terében, épphogy kívül az űrállomás ágyúinak határán.
A következő pillanatban a kommunikátor recsegni kezd, és hangorkánnal árasztja el a pilótát, majd a félig nyitott ajtón át kiszűrődik...
Egek, miylen borzalom volt ez? futott át Beskar'ad elméjén, miután a hangok elhaltak; de a kislány hangjai még mindig a fülében csengtek. Miközben a hajót a megadott koordináták felé irányította, aktiválta a hajó belső hangszóróit.
- Hölgyem, uraim, perceken belül dokkolunk. Készüljenek!
|
|
|
Post by luthus on Aug 22, 2007 11:47:46 GMT 1
Luthus az álmo mélyén járt. Újra gyermek volt és újraélte azt a boldogságot, amiben gyermekkorában volt része. A kalandozásokban halk pittyegés ébresztette fel. A tömzsi test felemelkedett az ágyból. A pilóta fülke felé döcögött, amikor meghallotta a komm-ot és az interferenciát. Egy dúracél ablak előtt megtorpant és megfagyott a vére. Az űrállomás úgy lebegett az űrben, mint egy ódon szellemkastély a mesékből. A roncsok pedig mind megannyi sír, borzalmak és tragédia utolsó hírmondói. Valami szörnyűség történt itt, Luthus a vérében érezte hogy nem lesz könnyű ez a küldetés, de szüksége volt pénzre, így nem válogathatott. Egyébként is, ha már idáig eljött nincs megállás. A pilótafülkéhez ért, amikor a női hang befelyezte. A mandalóri állt a műszerek előtt.
- Hölgyem, uraim, perceken belül dokkolunk. Készüljenek!-kezdetét veszi hát a tánc. Barátunk, Luthus nagyon reménykedett benne, hogy egy darabban hagyja el ezt a helyet.
|
|
Zagir Ordo
Junior Member
Harcos
mandalori kocsmat?ltel?k!c!Blue
Posts: 193
|
Post by Zagir Ordo on Aug 22, 2007 11:53:33 GMT 1
Ez az! Eljött hát a pillanat, amire Báró oly régóta várt már - most újra bizonyíthat! Újra eskü köti, újra védelmezõ lett, és ezennel nem fog elbukni, ez alkalommal nem hibázhat! Már-már látja maga elõtt, ahogy mandalori veterán társával szûk, gyér világítású folyósókon rohannak, kezükben fegyver, szemükben lángoló tûz... Egy rémet lát, megállíthatatlan és elpusztíthatatlan démoni förtelmet, mely szörnyû haláltáncot jár soraik között - és õk ketten feléje futnak, nem pedig elõle! Vállt vállnak vetve, mint annakidején fivéreivel...s közéjük csap a bestia, õ pedig csak repül, s repül, majd nekicsattan a falnak.. Fémes-tompa koppanás hallatszik, s Báró hirtelen a pilótafülke ajtajában találja magát, enyhén megrogyva, vállával az ajtót támasztva. A többiek annyit láthattak, hogy csukott szemmel sétált oda, miután felfegyverkezett, vállával nekicsattant az ajtónak, majd zihálni kezdett, akárha futva jött volna idáig a Nar Shaddaa-ról..
- Készen állok! - recsegi egyszerûen, miután kihúzza magát, társa azonban, akivel három hosszú évig együtt küzdöttek, könnyedén leolvashatja arcáról: légy óvatos! Hirtelen a fejére csapja a sisakját, fegyverét kezébe veszi, s vigyázzba áll, immár valóban felkészült.
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Aug 22, 2007 17:19:31 GMT 1
- Nem állunk, repülünk. A koordináták benne vannak a komputerben, úgyhogy boldogulok. Nincs szükségem társaságra.
Jött a mogorva választ, amit Tovar csak egy megvető hümmögésre méltatott.
- Hmpf.
Megfordult és kiment a pilótafülkéből, de azért arra ügyelt, hogy tenyere szép hangosan csattanjon a dúracél falon. Épp időben érkezett, hogy szem- és fültanúja legyen Báró monológjának.
- Semmi baj, Peter, nyugodj meg. Igyál egy kortyot, mindjárt jobb lesz! Aztán pihenj csak nyugodtan, megoldjuk a dolgot, ez pedig a mi kis titkunk marad, jó? Nincs semmi gond, ez az egész szándékos kis késleltetés, simán elrendezik a dolgot, valójában senki nincs és nem is volt veszélyben. Nyugodj meg, nem lesz semmi balhé, minden a terv szerint alakul!
Chron már nem is akart valami nyilvános véleményt hozzáfűzni, ezért csak beült leghátulra, felpakolta a lábát az előtte lévő székre, aztán aludt. Mikor megérkeztek, rögtön felfegyverkezett, aztán csatlakozott a többiekhez a pilótafülkében.
- Hölgyem, uraim, perceken belül dokkolunk. Készüljenek!
~ Már aki - fűzte hozzá gondolataiban Tovar, bár egyelőre nem akart senkit sem megölni.
Alapvetően nem volt vérengzős típus, de ahogy a chadra-fanok is bebizonyították, nem türelméről ismerik az alvilágban. A kért felszereléssel várta, hogy elinduljanak.
|
|
Allora T'wiin
Junior Member
Szak?rtő
Retroducing Exocron CO alkalmazottja, ?s v?grehajt?ja.%\5\%!c!yellow
Posts: 192
|
Post by Allora T'wiin on Aug 22, 2007 19:52:52 GMT 1
Allora végig csendben volt az úton. Talált egy csendes kis sarkot a társalgóban, ahonnan végig figyelhette az egész helyiséget, ám õ maga nem volt túl feltûnõ jelenség. Úgymond beleolvadt a szoba berendezéseibe, és senki nem figyelt rá fel az út közben. Persze természetesen látta a kisebb incidenst a pilóta és "társai" közt az indulás után, de hagyta hagy, rendezzék le õk maguk a dolgot. Ez miatt nem aggódót. Ráadásul meg is figyelte õket, hogy ki miként reagálja le a váratlan vagy félig váratlan helyzeteket, hisz Öltönyke úgymond figyelmeztette õket. Ebbõl új képet kapott a csapat tagjairól. Az út további részét is nyugodtan helyén ücsörögve töltötte. Tanulmányozta Öltönykétõl kapott tervrajzokat. Mire az ûrállomás közelébe értek már olyan jól ismerte a tervrajzot, hogy szinte csukott szemmel is végig tudott volna menni rajta. Ám azt is jól tudta, hogy egész más a tervrajzok ismerete, mint a valós helyismeret. Azonban Allora helyzetét könnyítette, hogy az Exocronia egyik úgymond testvérkutató ûrállomásán élt néhány hónapot. Akkor egy igen érdekes ügyben nyomozott. Hála az égnek, nem voltak túl jelentõs eltérések az ûrállomások felépítésében, néhány minimális speciális munkaorientált átalakítást leszámítva. Allorának azonban most furcsa rossz elõérzete volt a dologgal kapcsolatban. Nagyon jól emlékezett minden adatra, amihez hozzájutott errõl a kísérteties helyrõl. Nem félt arról szó sem volt. Allora nem fél, õ cselekszik, és igen magasan tartja Öltönyke eredményességi mutatóit, ezt mindenki tudta a cégnél. Most mégsem hagyta valami nyugton a fantáziáját. Ámbár arca és tartása hideg nyugalmat és önfegyelmet mutatott kifelé, azonban agya lázasan járt csaknem egész úton. Kivéve azt a néhány órát amit elbóbiskolt.
Amikor kiléptek hipertérbõl azonban már ismét teljesen éber volt. Az ablakon kitekintve meglátta a roncsmezõket, és magát a hatalmas, és igen impozáns kísértet ûrállomást. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd hamar úrrá lett önmagán. Pillanatok alatt vette magához teljes felszerelését gyakorlott, olajozott mozdulatokkal.
Ekkor kisebb tömörülést látott a pilótafülkénél így közelebb ment õ is, hogy figyelemmel kövesse az eseményeket. Egy lépéssel a pilótafülke ajtaja elõtt nekitámaszkodott a falnak és hallgatózott. Ekkor szólalt fel az a furcsa gyermeki sírásféle interferencia. Ha most a twi'lek lány háta szõrös lett volna, minden bizonnyal felállt volna minden szõrszál a hátán a hangtól. Mindazonáltal, hogy errõl nem lehetett szó, ezért csal lekkui pillanatnyi megremegése adta jelül, hogy milyen érzelmeket ébresztett fel a hang a lányban. Azonban ez a többiek számára nem volt nyilvánvaló, hisz a többiek közt nem volt twi'lek. Így akár vagy fel sem figyeltek a dologra, vagy akár normálisnak is vélhették a lánytól. Bellül azonban Allora szíve fájdalmasan kiáltott, bár arca érzelemmentes maradt. Valamért saját elvesztett gyermekének soha nem hallott hangjára emlékeztette ez a galaxisontúli hang. Hála az égnek hamar abbamaradt ez a hang. Melyet másik nõi hang váltott fel. Közölte, hol dokkolnak majd. Allora sebesen oda terelte gondolatait. Térben elképzelte, hogy mekkora utat kell majd megtenniük a legközelebbi használható terminálig az állomáson.
Azonban ahogy a többiekre tekintett egy terv fogant meg a fejében arra nézve, hogy hogyan biztosítsa, hogy ne hagyja itt õt se a pilóta, se a többi agyatlan izomhegy. Mivel alapjáraton nem bízik meg senkiben úgy gondolta, hogy amint dokkoltak odalép a pilótafülke vezérlõpaneljéhez és zárolja a kopjuterhozzáférést. Így nélküle aztán senki nem megy el. Az évek során már már paranoid bizalmatlanság mindenkivel szemben jól kialakult ösztönné vált benne. Ez bizony sokszor mentette meg az élet. Most is így lesz. Így legalább az biztosítva lesz hogy egyik pancser sem fog rá lõdözni a küldetés felénél, ha el akarnak innen menni... Eme gondolatra kis mosoly jelent meg arcán.
-Na mi lesz már! Dokkolunk még ma, vagy netán menjek és dokkoljak magam, mert nem megy odaben? Nem itt akarok fogatlan vénasszonnyá csúnyulni! -kiálltott be kissé ércelõdve a pilótafülkébe.
Most elõször szólalt meg, mióta elhagyták a cég Nar Shaddai kirendeltségét. Most is inkább játékos csipkelõdés volt a hangjában semmint türelmetlenség vagy más érzelem. Közben macskaszerû ügyes mozgással csusszant be szinte észrevétlenül a pilótaülés mögé ahol, enyhe mosollyal állt meg.
|
|
|
Post by Ryddel Ha'rs on Aug 23, 2007 16:38:00 GMT 1
Alora T’wiin, Báró, Beskar’ad Ordo, Chron Tovar, Luthus Leniendo
Az Retroducing Exocron által csapat számára bocsátott teherszállítógép hajtóművei ismét felharsantak, ahogyan Ordo felfelé tolta a tolóerőt szabályzó kart…A gép erőteljesen megrázkódott, majd lassan lendületet véve egyre gyorsulni kezdett. A botkormány ismét rándult egyet…ez azonban sokkal erősebb volt az előzőnél…valami lehetett vele...sőt, a hajtómű is meglehetősen furcsa hangokat hallatott, olykor talán az egyik oldal ki is hagyott. Szokatlan volt, még az avatatlan fülek is kiszűrhették, hogy valami nagyon nincs rendben…A legfurcsább az egészben az volt, hogy a műszerfalon egyetlen vészjelzés sem gyúlt ki…úgy tűnt minden tökéletesen működik. A füleket azonban nehéz becsapni…Mindenki elméjében felvillant egy mondat…az egyik démonról…
„…Rém telepatikus képességekkel bír…”
Az űrállomásról küldött koordinátákon közelítve váltak láthatóvá a dokkoló zsilipek…Összesen tizenkettő volt belőlük…felettük pár emelettel egy hatalmas kétszárnyú hangárajtó körvonalai rajzolódtak ki. A dúracélból készült vastag fémlapok azonban nem voltak összezárva…Valami volt közöttük, a távolság, és a sötétség miatt nem lehetett kivenni, mi is az… az azonnal leszűrhető volt, hogy azt a valamit összenyomta a két hangárajtó…de vajon miért nem működött a biztonsági zárrendszer, amelynek meg kellett volna akadályoznia ezt?
Lassan teltek a percek…semmi különös nem történt. Aztán a semmiből egy ruhadarab kúszott végig a pilótafülke ablakán. Nem volt viselője, csak egy póló, és egy nadrág vágódott rá a gépre. Ahogyan a teherhajó egyre közeledett az űrállomás felé, úgy szaporodtak meg a gazdátlan ruhadarabok is. A pilótafülkében eluralkodó síri csendet ismét a komm törte meg…hangosan sisteregni kezdett…a háttérben azonban ismét felcsendült egy vékony, ártatlan kislány hangja…nem lehetett kivenni mit is mond…túlságosan erős volt az interferencia…az egész csak pár percig tartott. Amint elcsendesedett, feltűnt a zsilip, melyhez az állomás a hajót rendelte.
Egyetlen vékony csonk volt…A gép tetején lévő zsilippel lehetett rácsatlakozni...már távolról ki lehetett szűrni, hogy azon egyszerre csak egyetlen ember fér majd át...
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Aug 23, 2007 17:03:09 GMT 1
Ahogyan a manőverek erőteljesebbekké váltak, Chron megkapaszkodott a legközelebbi tárgyban. A hangokra felkapta a fejét, bár átlagos pilóta volt, pontosan felmérte, hogy itt valami nagyonis rosszul működik.
„…Rém telepatikus képességekkel bír…” [/I] ~Fenéket - gondolta magában és elhesegette a gondolatot. Ám a következő események hatására kicsit átértékelte. Végigfutott a hátán a hideg a lány hangjának hallatán, hát még az üres ruhák után. - Oké... - kezdte kicsit furcsa hangon, de aztán megköszörülte a torkát - Kik maradnak itt és ki lesz az első aki belép a halál torkába?[/color]
|
|
|
Post by luthus on Aug 24, 2007 8:20:09 GMT 1
Ordo, a mandalóri csapattársa elkezdte a dokkolási műveleteket. Luthus ekkor már a pilótafülkében volt. Az ablakból a végtelen Űrbe tekintett. Szívét elárasztotta egy megmagyarázhatatlan félelem, a hideg futkosott a hátán. És akkor valami nagyon különös történt. Nem először... A hajtómű rendkívül furcsa hangokat hallatott. A rázkódások nem eviláginak tűntek. Luthus értett valamennyire az űrhajókhoz, de még egy laikus számára is nyílvánvaló volt, hogy valami nincs rendjén. A legkülönösebb mégis az volt, hogy az érzékelők nem jeleztek. Mintha nem történne semmi, mintha az egész csak egyszerű képzelgés lenne. Elkerekedett szemmel nézett körbe társain, és eszébe jutott egy mondat...
„…Rém telepatikus képességekkel bír…”
Szóval ezt az egészet csak az a valami csinálja, ami ránk vár odabennt? Morfondírozott magában Luthus. Ebben a pillanatban bánta meg ezredjére, hogy csatlakozott ehhez az öngyilkos vállalkozáshoz. Aztán ruhadarabok csapódtak a hajónak. Magányos, gazdátlan, elhagyatott nadrágok és ingék csúsztak végig a pilótafülke ablakán. Milyen szörnyűség utolsó emlékei lehetnek ezek. Mi történhetett itt, ami ennyire kétségbe ejtette a csapatot. Az űrállomás még rátett egy lapáttal, újra megszólalt a kislány, de az interferencia miatt nem lehetett érteni, hogy mit mond. Ki lehet ez a szegény, árva lányka? Vagy csak őt is beképzelik maguknak. Luthus egy picit összezavarodott. Kisvártatva a zsilip láthatóvá vált. Egy egyszerű csonk. Egyszerre csak egy ember. Mintha a vágóhídra készülnének... Ki legyen hát a szerencsés, aki először mászik fel? Chron Tovar is ezt kérdezte. Luthus szótlan maradt, nem volt annyi lelki ereje, hogy ő kezdje a sort. Képtelen lett volna elsőként bemászni a pokolba. Egyébként is, a mandalóri alkalmasabb a feladatra, legalábbis Luthus véleménye szerint.
|
|
Zagir Ordo
Junior Member
Harcos
mandalori kocsmat?ltel?k!c!Blue
Posts: 193
|
Post by Zagir Ordo on Aug 25, 2007 0:12:43 GMT 1
Az albínó zabrak most hihetetlen hidegvérrel szemléli az eseményeket. Sem a gyermek hangja, sem a kósza ruhák, semmi nem kavarja fel igazán. Az õ démonai egészen más természetûek, és egyelõre úgy tûnik, nem követték õt idáig. Gyors körültekintés és mérlegelés után egyszerûen - minthogy szerinte társai képtelenek rá - dönt.
- Ordo, kérlek robbants szét egy apróbb roncsot, kíváncsi lennék valamire... Aztán pedig, ha megtisztelsz azzal, hogy Te követsz engem a sorban, vállalom, hogy megyek elsõnek. Egyéb esetben sereghajtónak maradok!
|
|
Allora T'wiin
Junior Member
Szak?rtő
Retroducing Exocron CO alkalmazottja, ?s v?grehajt?ja.%\5\%!c!yellow
Posts: 192
|
Post by Allora T'wiin on Aug 25, 2007 22:09:33 GMT 1
Allora csendben állt a pilóta ülése mögött és figyelt. Egyszerüen a hideg futkosott a hátán, a lekkuin és minden porcikáján, ahogy figyelte a gazdátlanná vált ruhadarabokat. Aztán ismét az a szörnyûséges gyermesírás és az interferencia. Allora ennek hatására teljesen visszakerült a sötét múltba. Abba a múltba, amit oly annyira el akart felejteni. Egyszerûen képtelen volt rá. A múltat nem lehet elfelejteni. Egy eseményt meg nem történté tenni. Ráadásul itt volt ez a szörnyû gyermekhang, ami a tragédiájára emlékeztette, és nem engedte eltemetni azt agya legmélyebb legrejtettebb zugába, ahova eddig számûte az emléket... Olyan volt számára, mintha koraszülött, halott lánya sírt volna az életéért. Az életért, amit sosem kapott meg. Allora most tisztán látta a szörnyû múltat, amiben néhány ostoba Birodalmi hasbalõtte õt, a terhes twi'lek nõt, mert egyszerûen pánikba estek, és elvesztették a fejüket. Most szinte látta maga elõtt, ahogy a medikus droidok kezei közt ott lóg egy picike kékes tehetetlen, véres, és élettelen lény. Az a kis halott kék valami a lánya lett volna, ha nincs az átkozott Birodalom, és nem veszi el tõle a két legdrágábbat, amit asszonytól el lehet venni. A szerelmét, és a gyermekét. Allora számára maga volt a pokol, amíg az az ártatlan gyermekhang a komon keresztûl sírt. Egyszerûen képtelen volt, nem a saját elvesztett gyermekével azonosítani. Pedig az esze nagyon is jól tudta, hogy halott magzatok nem támadnak fel, és nem kísértik életben maradt szüleiket a kérdéssel "Mért hagytál engem meghalni anya? Mért nem tettél valamit ellene? Hát nem szerettél eléggé, hogy megments?" A szívében mégis ez a jeges bûntudat mart belé, oly erõsen, és fájón, mint talán még soha.
Kékes bõre is mintha most megváltozott volna, és sokkal világosabb kék lenne. Sápadtabb kék. Arca azonban nem árulta el sötét titkát. Sötét titkát halott gyermekérõl. Azt észre sem vette, hogy a hajó rendellenes hangokat ad ki magából. Pedig máskor igen éles érzékei voltak, és a hajókat is igen jól ismerte. Ekkor egy gondolat elemi erõvel hasított az elméjébe.
„…Rém telepatikus képességekkel bír…”
A felismerés iszonyú dühöt hozott magával.
~Ha ez az átkozott rohadék azt hiszi, hogy csak úgy túrkálhat a fejemben, és életem legrosszabb emlékét felhasználhatja ellenem akkor nagyon téved! Ha az állomáson elém kerül, és megpróbálkozik valamivel adok én neki olyan telepatikus képességet, hogy azt is megbánja, hogy kimászott valaha az ostoba tudosok lombikjából!~ gondolta lila ködtõl nem látva.
Így természetesen meg sem hallotta Tovar és a Báró mondandóját. Csak akkor ocsudott fel, amikor megrázdodott, és megállapodott a hajó. Dokkoltak végre. Most már viszont ismét teljesen önmaga volt. Azonban még saját magát is meglepõ gyorsasággal lépett a központi és navigációs számítógép elé. Ujjai sebesen röpködtek felette pár másodpercig. A szándéka természetesen az volt, hogy kodólja a számítógépet, és a hozzáférést letíltsa mindenki más számára. Így pl. navigáció nélkül senki nem megy sehova nélküle. Az ostóba pilóta valami Pete ~Különben is miféle név ez? Mint valami rossz biológia óra melléktermékének név gyanánt odavetett valami...~ nem léphet le, ha az elsõ gyanús jelre összecsinálja magát. A többi ostobának meg nem jut eszébe rá lövöldözni az ûrállomáson, mert nélküle megint nem mennek õk se sehova. Allora szerette, ha be van biztosítva. Ez pedig, most jó biztosítéknak tûnt. Ha meg gyorsan kell lelépni, majd õ fut elõl, és õ száll fel ezzel az ócskavassal. Mellesleg nagyon is jó fútó, aki senkiben sem bízik, pláne nem egy rakás utcai söpredékben, mint ezek itt...
|
|
Beskar'ad Ordo
Junior Member
Harcos
Mandalori h?bor?s veter?n!c!daa520
Posts: 340
|
Post by Beskar'ad Ordo on Aug 25, 2007 23:08:10 GMT 1
Ahogy az üres ruha végigcsúszik a hajó kitekintőablakán, Ordo valami olyasmit érez, amit talán még sohasem. Félelmet. Rettegést. Egész testét kiveri a libabőr, és ezúttal nagyon hálás páncéljának, hogy ezt eltakarja. Aztán tudatába beúszik egy kósza gondolat, egy emlékkép, mely a három évvel ezelőtti eligazítás egy mondatát idézi fel: a Rém nevű démon telepítikus képességét.
Ez oylan, mint a Jedik átkozott trükkjei. Nem szabad bedőlnöm neki... követi a gondolatot a felismerés, és néhány nagy levegővel úrrá lesz félelmén. Újra a hajóra koncentrál, és befejezei a dokkolási manővert. Közben már a fél csapat a pilótafülkébe gyűlt, a twi'lek nő pedig a művelet befejezése után a terminálhoz lép, és pötyögni kezd rajta.
Mielőtt beüthetné a parancssort, Beskar'ad durván félresöpri a kezét, és szúrós pillantást vet rá. Aztán a pilótaülést megfordítva a többiekhez fordul, hangjából kemény elszántság, és az ellemntmondás teljes elutasítása süt.
- Na jó, tisztázzunk valamit. Egyikünk se nyer semmit azzal, hogy a többieket hagyja meghalni. Két dolog van, amitől félnünk kell: az esetlegesen utánunk jövő másik csapat, és a démonok. Mi most egy osztag vagyunk, és össze kell dolgoznunk, ha túl akarjuk élni ezt a borzalmat. Mert ha igazak azok, amit Öltönyke mondott a démonokról, akkor itt igenis az életünk a tét. Úgyhogy innetől senki nem tesz keresztbe a másiknak, nincsenek egyéni akciók. Ha valaki mégis így cselekszik, azt személyesen lövöm agyon, mint egy kutyát. Ez önre innentől duplán vonatkozik kisasszony.
Aztán kissé megenyhülve néz a zabrakra, és válaszol annak szavaira. - Báró, az YT-k ágyúi nem működnek vezérlőpultról. Ha robantgatni akarsz, fel kell másznod a toronyba. Amíg ezt elintézed, mi kimászunk a hajóból. A twi'lek és Pete mennek előre, én pedig utoljára. Na nyomás, mindenki. MOST!
|
|
|
Post by Ryddel Ha'rs on Aug 26, 2007 11:41:42 GMT 1
Alora T’wiin, Báró, Beskar’ad Ordo, Chron Tovar, Luthus Leniendo
Annak ellenére, hogy a csapat még át sem lépte az űrállomás képzeletbeli küszöbét, még be sem tette a lábát az állítólagos félelem birodalmába, már most érezhető volt a hatalmas feszültség a résztvevők között. A csapattagok ellenségesen viselkedtek egymással. Mindenki érezte, hogy tartania kell a másiktól, mindenki csak a konkurenciát látta a mellette állóban…még annak ellenére is, ha a szíve mélyén ott motoszkált a tudat…„talán odabent ő menti majd meg az életem.”
Az elfajuló beszélgetést ismételten valamiféle interferencia zavarta meg….most azonban nem a komm kezdett el recsegni…a hajó pilótafülkéjében lévő egyik kijelző hallatta a hangot, mely a különböző helységekben elhelyezett holovevők által szolgáltatott képet sugározta a teherszállító egyes termeiből….a kép egyszerűen elsötétedett…Egy darabig nem történt semmi különös, lehetett akár meghibásodás is…aztán a semmiből ismét felvillant valami. A kijelzőn látható terem zöldes fényárban úszott, a látottak alapján a csapat tagjai arra gondoltak, hogy nem a hajó egyik holovevője adja a jelet.
A szerkezet egy számra fókuszált rá, mely egy éjfekete falra volt mázolva fehér anyaggal : B77. Egy darabig vette a három karaktert, majd a kép lassan távolítani kezdett, és lefelé mozdult. A helység padlózatán egy zsilip felső szerkezete vált láthatóvá, továbbá jó pár, az űrben is látható gazda nélküli ruhadarab…mindegyik úgy helyezkedett el a földön, mintha azt viselte volna valaki, aki egyszerűen elpárolgott belőle…egy hosszujjú, fehér köpeny keze rá volt csavarodva a zsilipnyitó orsóra. A vevő egy darabig itt is megállapodott…a kép ezek után ismét emelkedni kezdett…A háttérben egy ajtó körvonalai rajzolódtak ki, mely a holovevő felöli oldalról üveglapokkal volt elválasztva a mögötte húzódó helységtől…az azt követő, még látható másik fal azonban dúracél lehetett. Azon a részen is volt egy ajtó…a vevő zoomolni kezdett…az ajtó mögött hirtelen fellobbant valamiféle tűz, eslő látásra legalábbi az lehetett …egy pillanatra láthatóvá vált egy alak, melyet aztán elnyeltek a lángok…
Az ajtó ezután leereszkedett, a kijelzőről pedig eltűnt a kép…
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Aug 26, 2007 17:06:10 GMT 1
Chron nem látta, amikor Alora megpróbált egy kis cselt bedobni, hogy növelje az értékét, de amikor a mandalóriai erőteljes mozdulattal lesöpörte onnan a kezet, odapillantott. Bár nem tudta mi történt, de sejtette, hogy a twi'lek csaj nem valami pozitív cselekedet közepén tartott. Rosszalló pillantást vetett rá, aztán végighallgatta az önjelölt parancsnokot.
- Dolgozzunk össze, de nehogy azt hidd, hogy Te fogsz itt mindenkinek parancsolni aranyapám!
Már várta volna a hasonlóan kemény választ, ám ekkor az egyik monitor saját magától működésbe lépett. Tovar látta, hogy senki sem nyúlt hozzá, ezért kíváncsian nézte, mit fog az mutatni. Ritkán érzett rettegést, legutoljára talán csak egy halálközeli élménykor, de most végigfutott a hátán a hideg. A szíve bedobbant amikor megpillantotta a kislányt, beletelt egy pár percbe, mire újra normális ütemben vert. A torkán ragadt a szó.
- Ha senkinek sincs ellenvetése induljunk. Nekem speciel nincs sok kedvem itt maradni. Ebben pedig szerintem mind egyetértünk - mondta és várta, hogy az első útnak induljun.
|
|