|
Post by A Közvetítő on Jun 10, 2008 20:01:14 GMT 1
//Vess Ravell//
A lepi, ellentétben az előző kérdésre adottal, a megbízás elvállalására vonatkozó igenlő feleletet nem kapkodta el. Többször is belekortyolt az italába, mielőtt végül, hosszú mérlegelés eredményeként, meghozta döntését.
„Vállalom. Csak juttasson el a Jabiim-ra.” - Mondta, a Közvetítő szemébe nézve. - „Esetleg megtudhatok többet is az állomásról, meg az információkról?” - Kérdezte néhány pillanattal később. Hangjából kitűnt, hogy szükségesnek érzi azt, hogy további részleteket tudjon meg a munkáról.
A Közvetítő, az igenlő választ követően jelentősség teljes pillantást vetett a lepire, majd egy adatkártyát húzott elő valahonnan a köpenye takarásából, és letette maga elé, az asztalra, majd a sima felületen a vele szemben ülő hórihorgas lény felé lökte.
- Mint azt bizonyára ön is tudja, a Jabiim bolygó éghajlata meglehetősen egyhangú, s kifejezetten nehézzé tesz mindenfajta kommunikációt. - Mondta, majd néhány másodperc erejéig tartó hatásszünetet tartott. - Épp ezért a fő birodalmi támaszponton kívül, sőt attól meglehetősen távol egy magaslaton, található egy kisebb létszámú személyzettel működtetett és védett átjátszó állomás. Oda kell behatolnia, és megszereznie a szektorra vonatkozó főbb hajócsoport-mozgásokat, - legyen az harci, járőr, vagy utánpótlást szállító kötelék -, összefoglaló jelentést, a flottacsoportok ellátmány-igénylési listáit, illetve a már meghatározott járőrútvonalak adatat. – Foglalta össze a Közvetítő nagy léptékben a megszerzendő információkat. - A személyzet létszámáról pontos információk nem állnak rendelkezésre. A megszerzendő információkra vonatkozó specifikációt az adatkártyán találja. - Ismét elhallgatott, sőt úgy tűnt mintha egy ravasz, vagy talán inkább sejtelmes mosoly suhant volna át az arcán. - A legjobb az lenne, ha lenne egy saját hajója, amihez tudnék adni egy birodalmi azonosítókódot. Amennyiben nincs, úgy a Jabiimra juttatásához van egy meglehetősen szélsőséges, de ígéretes megoldás. Biztosra veszem, hogy működne. Legalábbis odafelé. - Mondta, majd ismét elhallgatott. Újfent ajkaihoz emelte a poharat, s nagyot kortyolt az italba. Közben a tekintetét egy pillanatra sem vette le a vele szemben ülőről.
//Bax Bartin//
A kantiba belépő, s a csapos felé igyekvő lepi, valamint az ő, kötekedőket távolmaradásra bíztató, termetes vuki kísérője felé, egy alak közelített, a söntéspult irányából. Egy harmincas évei közepe táján, vagy talán inkább azok vége felé közelítő fehérbőrű, középtermetű, szőkés-barna hajú barnaszemű, vajszínű szövetkabátot, sötétbarna szövetnadrágot és meglehetősen viseltes fekete cipőt viselő férfi volt. Első pillantásra látszott rajta, hogy nem helybéli. Bőrét ugyanis még nem cserzette ki úgy a nap, mint ahogy a Tatooine lakóiéval tette. A férfi, mindkét kezét törzsétől távol tartva közelített. Láttatni akarta, hogy nem ártó szándékkal tart a páros felé.
- A Tapsifüles kapitányát keresem. - Mondta határozottan a lepinek, mikor már csak öt lépésnyi távolságra volt tőle, ám tekintetéből látszott, hogy nem biztos benne, hogy a megfelelő személyt szólította meg.
|
|
01 - A Keselyű
New Member
Katona
A rettegett Pestis Szakasz vezetője!c!Default
Posts: 24
|
Post by 01 - A Keselyű on Jun 10, 2008 21:40:08 GMT 1
Egy halk szisszenés hallatszott, amint az ajtó kinyílt, de erre cak a bejárat közelében lévők figyelhettek fel, mivel a bár háttérzaja szinte mindent elnyomott. Az egymással csevegő vendégek és a sarokban játszó zenekar hangja szinte áthallhatatlan egyveleget alkotott. Mégis elég sokan megbámulták azt a kis társaságot, akik épp az imént léptek be a Chalmun kantinba. Hárman közülük különféle gázmaszkokat viseltek, a negyedik pedig egy teljes, bár kicsit már megkopott első generációs klónpáncélban feszengett, melyen furcsa jelzések voltak felfestve. Ráadásul mindannyian televoltak aggatva fegyverekkel. Már az első ránézésre látszott, hogy zsoldosok. Miközben átvágtak a kantin tömegén furcsa, klóros szagcsíkot húztak maguk után, amire néhány vendég fintorogva felkapta a fejét. Ám ők nem tudhatták, hogy ezt a szagot munkahelyi ártalomnak köszönhetik a zsoldosok. Mert ők négyen voltak a Pestisek, egy régi katonai osztagnak a maradványai, akik mérgekkel irtották ellenségeiket. És most épp azért jöttek a kantinba, hogy munkát találjanak. A társaság helyetfoglalt az egyik üres asztalnál, majd italt rendelt. Miután kihozták a rendelést kicsatolták maszkjaikat, de épp csak annyira, hogy egy szívószál segítségével megtudják inni az italokat. Külső szemlélődő nem láthatta meg az arcukat, csak a száraz, repedezett ajkukat. Így iszogattak csendben, egymáshoz alig alig szólva.
//Helló. Az elveszett kutató című kalandra szeretnék jelentkezni.//
|
|
Bax Bartin
Junior Member
Csemp?sz
Lepi csemp?sz%\4\%!c!Default
Posts: 153
|
Post by Bax Bartin on Jun 11, 2008 8:12:55 GMT 1
Bax Bartin elcsodálkozott amikor az ismeretlen férfi érdeklődött hajójának kapitánya felől. A mögötte tornyosuló wookie gyakran elzavarta azokat, akik illetéktelenül kötöttek bele a lepibe, de már összeszokott csapat voltak, így tudták mikor van szüksége a másiknak segítségre. Bax a tőle és fajától megszokott végtelen vidámsággal köszöntötte a számára ismeretlen ürgét:
- Mi a helyzet hapsikám? Na gyere, meghívlak egy italra és közben elmesélheted, hogy miért is keresel Te engem!
Ezzel barátian hátba veregette a másikat és elindultak hármasban egy üres asztalhoz, ahol aztán ki-ki a maga ízlése szerint rendelt. Bartin először répalevet kért, de mivel azt itt épp nem tartottak, beértve valami kétes származású gyenge alkohollal. Azt jobb volt nem tudni, hogy Walbar miféle folyadékot fogyasztott. A lepi kíváncsi tekintettel várta, hogy a férfi aki megszólította, kicsit elmagyarázza a dolgot.
|
|
Vess Ravell
Junior Member
Csemp?sz/Fejvad?sz
Lepi, csemp?sz,fejvad?sz%\1\%!c!default
Posts: 146
|
Post by Vess Ravell on Jun 11, 2008 9:06:10 GMT 1
A feladat sajnos így, bõvebben kifejtve sem tünt egyszerûbbnek. Lehet, hogy nincsennek olyan sokan az állomáson, de mégiscsak birodalmiak. A felé lökött adatkártyát gyorsan eltüntette a nadrág egyik zsebébe, ami igazi küzdelem volt a combjára feszülõ szövettel. Aztán az sem vidította fel, amit az utazásról hallott. A férfi szavaiból nem következtetett egy kényelmes sétautazásra, fõleg, hogy a szavakat egy sejtelmes mosoly elõzte meg. - Sajnos nincs saját hajóm, pontosabban nincs itt. Valahol az Akanarin rozsdásodik. - a lepi arca elkomorodott, és nagy fülei lekonyultak - Kár érte, apai örökség. De hagyjuk a múltat, csak szomorú perceket tudnék idézni. - Szögezte le, aztán az utazás módja felõl érdeklõdött. - Mégis, mi lenne ez a hatásos, vagy hogy is mondta, ígéretes megoldás? Miközben beszélt, õ sem vette le a szemét társáról, de miután befejezte, nem tudta megállni, hogy ne pillantson hátra. Régi beidegzõdés volt, a lebukástól való félelem diktálta. Hiába volt az a kis kütyü az asztal közepén, Vess még mindig tartott az esetleges halgatozóktól.
|
|
|
Post by A Közvetítő on Jun 14, 2008 19:47:25 GMT 1
//Bax Bartin//
„Mi a helyzet hapsikám? Na gyere, meghívlak egy italra és közben elmesélheted, hogy miért is keresel Te engem!”
A férfi arca felderült, bár nem kapott egyértelmű választ, a felelet alapján feltételezte, hogy a megfelelő lényt szólította meg. A lepi barátságosa hátba veregette az őt korábbam megszólító férfit, aki ezen meglepődött, de hamar kapcsolva viszonozta a barátságos gesztust és meglapogatta a lény hátát ott, ahol a lapockáit sejtette. Néhány pillanattal később, már mind a hárman egy asztal körül ültek. A lepi kontójára a férfi, tapintatosan csak egy olcsóbb, de elfogadható minőségű, gabonából erjesztett gyanús adalékokkal megtámogatott zavaros színű italt rendelt.
- Nos, ha jól sejtem ön, Mr. Bertan. - Kezdett bele a férfi a mondandójába, nem sejtvén, hogy tévesen ejti ki a lepi nevét. - Én Perth Tuon vagyok, amolyan felfedezőféle. Az a helyzet, hogy kissé megszorultam. A felbérelt legénység, hajóstul, kapitányostul, előlegestül lelépett. Benne hagyva engem a slamasztikában. Kicsit körbeérdeklődtem, és úgy hallottam, a Tapsifüles kapitánya és első tisztje ügyes lények hírében állnak, nekem pedig épp ilyenekre lenne szükségem. - Magyarázta, majd egy pillanatra elhallgatott megemelte a poharát. - Egészségünkre! - Mondta, majd belekortyolt az italba, amely ízre valószínűleg épp olyan volt, mint kinézetre.
//Vess Ravell//
„Sajnos nincs saját hajóm, pontosabban nincs itt. Valahol az Akanarin rozsdásodik.” - Magyarázta a lepi elkomorult arccal, s lekonyuló fülekkel. - „Kár érte, apai örökség. De hagyjuk a múltat, csak szomorú perceket tudnék idézni.” - Szögezte le gyorsan. - „Mégis, mi lenne ez a hatásos, vagy hogy is mondta, ígéretes megoldás?” – Kérdezte érdeklődve.
A Közvetítő figyelmét nem kerülte el, hogy a lepi a mondandója végeztével aggodalmasan a háta mögé pillantott, felmérvén, hogy nem e figyeli, vagy ami még ennél is veszélyesebb, nem e hallgatja ki őket valaki. Tetszett neki a lény óvatossága. Bár biztos volt benne, hogy senki sem hallgathatja ki beszélgetésüket, ő maga is körülpillantott. A szemei egy rövid ideig megállapodtak egy belépő, négyfős társaságon, amelynek tagjai közül az egyik régi, a hadak útját megjárt, viseltes klónpáncélt viselt, a társai pedig hasonlóan viseltesnek látszó légzőkészülékeket. Annyi fegyver volt náluk, hogy az már a Tatooineon is feltűnő mennyiségnek számított. Öltözékük és fegyvereik épp olyan megviseltnek látszottak, mint a csapat tagjai közül kilógó alak klón páncélja. Lerítt róluk, hogy zsoldosok. Mi több, azok közé tartoztak, akikről a Közvetítő is hallott. Kíváncsi lett volna, hogy a társaság mit is keres épp ezen a poros peremvidéki golyóbison. Ám most nem ők voltak az ügyfelei, hanem a lepi, aki egy lényegre törő kérdést tett fel neki. Visszafordult hát üzletfele felé, és újfent elmosolyodott.
- Van egy birodalmi azonosítókóddal rendelkező futárhajó a birtokomban, az önnek kiadott feladat megbízójának hozzájárulása a sikerhez. A városon kívül, a dűnék között van elrejtve, gondos álcázással. Bejutáshoz talán elegendő, bár nem tanácsolnám, hogy egyenesen a kommunikációs létesítményhez repüljön vele. - Mondta a Közvetítő, miközben újabb ravasz mosoly jelent meg a szája szegletében. Egy újabb pillantást vetett a gyanús négyesre, akiknek asztala körül egyik pillanatról a másikra több másik asztal üresedett meg furcsa módon, - A távozás kivitelezése már önön múlik. - Mondta, ismét a lepi felé fordulva, majd keze ismét eltűnt a köpenye takarásában és egy újabb adatkártyát valamint egy creditchipet vett elő és az asztal fölött a lepi felé hajította. - A hajó koordinátái és tízezer credit előleg az esetleges járulékos költségek fedezésére. Van esetleg további kérdése?
|
|
Bax Bartin
Junior Member
Csemp?sz
Lepi csemp?sz%\4\%!c!Default
Posts: 153
|
Post by Bax Bartin on Jun 14, 2008 21:55:29 GMT 1
- Bartin, de a barátaimnak csak Bax - javította ki a lehető legkevésbbé sértő módon a lepi a másikat. - Egészségünkre, úgy bizony - mondta és felemelte a poharát aztán egy húzásra ki is ürítette. - Jó hírem van hapsikám! Éppen ráérünk, úgyhogy igazán felvilágosíthatnál a részletekről. Érdekel minket a dolog. Nem igaz Walbar?
A wookie mordult egyet, de egyáltalán nem volt agresszív. Úgy tűnt Perth a legjobb párost fogta ki magának.
|
|
Vess Ravell
Junior Member
Csemp?sz/Fejvad?sz
Lepi, csemp?sz,fejvad?sz%\1\%!c!default
Posts: 146
|
Post by Vess Ravell on Jun 16, 2008 9:41:27 GMT 1
Vess szeme felcsillant a creditchip láttán. Ez számára néhány új ruhát, meg néhány szükséges eszközt jelentett. Gyorsan zsebre vágta az adatkártyával együtt. - Ön egy fõnyeremény - mosolygott a közvetítõre. - De sajnos még mindig nem tudom, hogy hová szálítsam az információkat. Ha ezt elárulja, akkor napokon belül útnak indulok. - Bökte ki, megnyugtatásként szánva a kérdés után.
|
|
|
Post by A Közvetítő on Jun 17, 2008 21:57:10 GMT 1
//Bax Bartin//
„Bartin, de a barátaimnak csak Bax” – Javította ki a férfi tévedését a lepi, többé kevésbé barátságos módon. „Egészségünkre, úgy bizony” – Viszonozta a jókívánságot, majd felemelte a poharát, s egyetlen húzással kiitta az utolsó cseppig. Majd rögtön folytatta. „Jó hírem van hapsikám! Éppen ráérünk, úgyhogy igazán felvilágosíthatnál a részletekről. Érdekel minket a dolog. Nem igaz Walbar?” - Mondta. A vuki válaszul mordult egyet. Perth nem értette, mi is volt ennek a megnyilvánulásnak a jelentése, de feltételezte, hogy valamiféle egyetértést nyilvánított ki.
- Ezt örömmel hallom. - Kezdte Perth, majd újra belekortyolt az italába. - Nagy haszonnal kecsegtető kis vállalkozásról lenne szó. Ha sikerrel járunk, mind dús gazdagok leszünk és életünk hátralevő részében, csak arra kell gondolnunk, hogy miként költsük el. – Mondta, majd elhallgatott. Aggodalmasan körbepillantott, attól tartva hogy esetleg valaki kihallgatja őket. Néhány pillanatig gyanakvó pillantásokkal méregette a pár asztallal és jó pár méterrel távolabb helyet foglalt furcsa, légzőmaszkokat és temérdek fegyvert viselő csoportosulást. – Azt hiszem jobb lenne, ha az italok felhajtását követően, a többit egy biztonságos helyen, mondjuk a hajójuk fedélzetén beszélnénk meg. - Közölte aggodalmas hangon, majd hozzátette. - Persze, csak ha önöknek is megfelel.
//Vess Ravell//
A lepi csillogó szemekkel kapott a creditchip után, s gyorsan a zsebe biztonságot nyújtó mélyére süllyesztette az adatkártyával egyetemben. A Közvetítő megértő pillantással nyugtázta a fiatal lény mozdulatát. A múltban vele is előfordult nem egyszer, hogy szorult helyzetében kapva kapott minden pénzen, sőt volt olyan, amelyet már az előtt elköltött, hogy valóban hozzá került volna.
„Ön egy fõnyeremény” - Jegyezte meg mosolyogva a lepi, majd lélegzetvételnyi szünetet hagyott, mielőtt folytatta volna. - „De sajnos még mindig nem tudom, hogy hová szállítsam az információkat. Ha ezt elárulja, akkor napokon belül útnak indulok.” – Hozakodott elő az utolsó kérdéssel, s az azt követő mielőbbi indulást ígérő megjegyzésével.
- Igaz is, elfelejtettem megemlíteni, hogy a találkozó helyszíne és ideje, valamint a határidő ott van azon az adatkártyán, amelyiket először adtam. - Válaszolta a Közvetítő, majd gondolataiba mélyedve, szemlátomást azok között kutakodva hozzátette. - Ha jól emlékszem a találkozó helyszíne az űrben meghatározott koordinátákon van, mintegy négy parsecnyire a Boz Pity bolygótól. Az ideje, ha jól emlékszem, úgy tizenkilenc szabvány nap múlva. Figyelmeztetem, a találkozó helyszínén kilencven szabvány órán át fognak önre várni, egy perccel sem tovább, szóval lehetőleg ne késsen. Amennyiben megszerzi a szükséges információkat, s azok még „melegek” lesznek, akkor további háromszázkilencvenezer credit üti a markát. - Foglalta össze röviden az említett adatkártya szóbahozott tartalmát a férfi.
|
|
Vess Ravell
Junior Member
Csemp?sz/Fejvad?sz
Lepi, csemp?sz,fejvad?sz%\1\%!c!default
Posts: 146
|
Post by Vess Ravell on Jun 18, 2008 13:38:41 GMT 1
- Háromszázkilencvenezer - Viszhangoztak elméjében a közvetítõ szavai. Annyi pénz mindenre elég...Legalábbis komoly munka elkölteni. - Ha csak enny idõm van, akkor veszek valami ruhát, és már indulok is. - mondta, majd felemelte a poharát - A munkaadóra, no meg a Közvetítõre - Szavait befejezve lehúzta a maradék italt. - Azt hiszem nem kell több dolgot megbeszélnünk - Vess miközben ezt kimondta felállt az asztaltól. Még nem indult el, megvárta, esetleg nem mond-e még valamit a féffi
|
|
Bax Bartin
Junior Member
Csemp?sz
Lepi csemp?sz%\4\%!c!Default
Posts: 153
|
Post by Bax Bartin on Jun 23, 2008 14:08:11 GMT 1
Bax Bartin barátságos pofával hallgatta végig a férfi mondandóját. Amikor elkezdett áradozni arról, hogy micsoda mesebeli kincsekben lesz részük, jobb szemöldöke a magasba szökkent. Mint tapasztalt alvilági figura, pontosan tisztában volt azzal, hogy az ilyen horribilis jutalmakkal kecsegtető akciók általában vagy a biztos halálba vezetnek, vagy később kiderül, hogy nagy átverés volt és már akkor boldog az ember, ha élve kijut onnan.
- Rendben, menjünk - felelte végül és intett a hatalmas wookienak, hogy nyisson nekik utat.
A három főből álló társaság ezután rendezte a számlát és elhagyták a helyet.//Folytatás: Mos Eisley űrkikötő//
|
|
|
Post by A Közvetítő on Jun 24, 2008 8:42:12 GMT 1
„Ha csak ennyi idõm van, akkor veszek valami ruhát, és már indulok is.” - Válaszolta a lepi. Majd felemelte poharát, s áldomást mondott. - „A munkaadóra, no meg a Közvetítõre” - E szavak hallatán a Közvetítő is felemelte a maga poharát. Egy jelentősség teljes, amolyan sok sikert kívánó biccentés után követve a lepi példáját, egyetlen húzásra kiitta a maradékot.
„Azt hiszem nem kell több dolgot megbeszélnünk.” - Mondta a lepi, majd felállt az asztaltól. A Közvetítő a magas termetű lény szemébe nézett, majd jobbjával lassan az asztal közepén álló készülék felé nyúlt.
- Még egy fontos dolog. Mi nem találkoztunk! - Jelentette ki ellentmondást nem tűrő már-már fenyegetőnek is beillő hangon a Közvetítő, bár úgy gondolta, hogy ez a lepi számára is evidens. Ez után ismét elmosolyodott, majd hozzátette. - Jó utat, sok szerencsét! - Mondta mintegy búcsúzásképp.
|
|
01 - A Keselyű
New Member
Katona
A rettegett Pestis Szakasz vezetője!c!Default
Posts: 24
|
Post by 01 - A Keselyű on Jun 24, 2008 9:08:23 GMT 1
Nem sokkal azután, hogy a lepi elment a Közvetítő asztalától a Pestisek boxában némi mozgolódás támadt. A legszélül ülő vékony alak visszacsatolta a maszkját, majd felállt az asztaltól. Egyenest a társaság nélkül maradt férfi felé indult. Senki se állt az útjába, így akadály nélkül érte el az asztalt.
- Elnézést kérek, ha esetleg megzavarom - mondta a Lövész nevet viselő egyén. Hangja kicsit torzan hallatszott a maszk mögül, de a férfi minden szavát érthette - A többiek és én úgy láttuk társaság nélkül maradt. Szeretnénk önel beszélni néhány dologról. Esetleg nem lenne kedve csatlakozni hozzánk? - kérdezte, s ilyen közelről a Közvetítő észrevehette, hogy Lövész valójában nő, még ha ez első ránézésre nem is tűnhetett fel. Erre utalt a mellkastájékon enyhén dudorodó bőrruha.
|
|
Jock Jams
New Member
Csemp?sz
Pil?ta, csemp?sz!c!Default
Posts: 35
|
Post by Jock Jams on Jun 29, 2008 20:11:24 GMT 1
Jock kábultan emelte fel fejét az asztalról. Jobb kezét egy sörös korsó támasztotta. Érezte, ahogyan fél arca majd leolvad a zsibbadástól. Nyakát megropogtatta, majd körbevitte tekintetét a helyiségen. Ismét a Tatooine-i kantinában volt, ámbár fogalma sem volt hogy mi történt, hisz az előbb még Dantooine-on élvezte a "szerencsés" történéseket
Sóhajtott egyet, majd betudta egy álomnak a dolgot. Valószínűleg a sárkányvadászok után visszatért ide, hogy találkozzon "munkatársával", aki majd átveszi a rakományát. De még mindig nem tudta hogyan is néz ki az a bizonyos személy. Felpattant a székéből és elindult a kijárat felé ...
|
|
|
Post by A Közvetítő on Jul 1, 2008 8:50:37 GMT 1
A Közvetítő az asztaltól eltávozó lepi után pillantott, ám szeme sarkából látta, hogy a maszkokat és ijesztő mennyiségű fegyvert kis csoport tagja közül az egyik, felkel az asztaltól, és egyértelműen az övé felé indul. Útjából sorra kitértek a különféle lények, mintha tartanának tőle.
„Elnézést kérek, ha esetleg megzavarom” - Szólalt meg az egyén, az asztal mellett megállva. Hangját valamelyest torzította az általa viselt légző-maszk. Nem akadályozta ugyan szavainak a megértését, de a nemének, s fajának meghatározását igen. Legalábbis eleinte, ugyanis amint a Közvetítő alaposabban szemügyre vette, ruházata, alakja és magassága alapján első pillantásra embernek vélte. Aztán meglepve észrevette, hogy az alak ruházata nem tudja kellőképp leplezni a szembeötlő másodlagos nemi jelleget. Az alak egy nő volt. - „A többiek és én úgy láttuk társaság nélkül maradt. Szeretnénk önel beszélni néhány dologról. Esetleg nem lenne kedve csatlakozni hozzánk?” – Tette hozzá a maszkos.
A Közvetítő összevonta a szemöldökét, majd tekintete tovább vándorolt a maszkot viselő nőről, annak várakozó asztaltársaságára.
- Nem szokásom arcukat elrejtő egyének asztaltársaságához csatlakozni. - Jegyezte meg hűvösen, majd megenyhült vonásokkal, barátságosabb hangon folytatta. - Az ellen viszont semmi kifogásom, hogy ön és társai, csatlakozzanak hozzám.
|
|
Vess Ravell
Junior Member
Csemp?sz/Fejvad?sz
Lepi, csemp?sz,fejvad?sz%\1\%!c!default
Posts: 146
|
Post by Vess Ravell on Jul 1, 2008 13:58:29 GMT 1
Vess az asztaltól egybõl az ajtóhoz sietett. Örült, hogy sikerrel járt, és végre van valami munkája, és lassan kezdte elfelejteni az Akanarin történteket.Így hát elindult, hogy külsõjét is megváltoztassa.
|
|