Bryce Lyi'fe
New Member
Szakember
Coruscant-i ?zletember, zen?sz.!c!Default
Posts: 48
|
Post by Bryce Lyi'fe on Dec 28, 2008 17:33:45 GMT 1
Darzon Garázs
A tradoshai, non-humán létére jóval erősebb volt, és az első nehéz maflás után levegőért kapkodva riadt fel őrült mámorából Bryce. Megállás nélkül kapta az ütéseket, hisz ő le volt a földre teperve. A ütések egyre keményebbek lettek, egyre több volt a reccsenő hang, és vér is egyre több folyt a Darzon garázs üzletén belül. A droid hüppögve csoszogott hátra a siklókhoz, és a felszolgáló twi'lek lány is elejtette a lila frissítőktől cuppogó tálcáját, annyira le volt döbbenve.
Bryce akármennyire is próbálta, a tradoshai vastag bőrén nem sikerült komolyabb hatást elérnie gyenge ütéseivel, meg amúgy is olyan önkívületi állapotban lehetett a pokolgép láttán, hogy nem valószínű hogy akármivel ki tudnám most zökkenteni... A világ egyre homályosabb volt, és a túlélési ösztön átvette a hatalmat a Bryce-ot lincselő alak esze fölött, így egyre hevesebben csinálta azt, amit eddig. A túlélési esélyek egyre csökkentek, és homályosságból szédülés lett, a szédülésből pedig ha így folytatják eszméletvesztés. Egyetlen esélye volt... Megnyomta a gombot. A vészhang megszólalt, hogy még 25 másodperc van a robbanásig...
24...23....
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Dec 29, 2008 16:12:52 GMT 1
Bryce Lyi'fe
Többszörös zúzódások, számtalan seb, egy bordatörés, két monokli. Ez volt a kis párbaj végeredménye az emberre nézve. Az elkeseredett akciója pedig még egy dolgot szült: orrtörést. A trandoshai ugyanis lefejelte a támadót, hogy így győzze le. Mivel ezt Bryce már nem bírta, ezért végre a gyík felállhatott.
- Őrült! - sziszegte a férfi
Megragadta a magatehetetlenül vergődő Brycet, majd a lábánál fogva kihúzta az épületből, aztán visszafutott. Lyi'fe nem tudhatta, hogy mennyi ideje van hátra, ezért bár borzasztóan érezte magát, muszáj volt leoldania magáról a pokolgépet és elhajítania.
|
|
Bryce Lyi'fe
New Member
Szakember
Coruscant-i ?zletember, zen?sz.!c!Default
Posts: 48
|
Post by Bryce Lyi'fe on Dec 31, 2008 12:59:44 GMT 1
Darzon Garázs
Bryce egyetlen esélye hogy kijusson innen élve az volt, hogy meg kellett nyomnia a gombot. A következő pillanatban a nonhumán már rángatta is ki lábánál fogva a kereskedésből, és amikor megfelelő távolságba vonszolta, az visszafutott.
Bryce pár primitív robbanószert tud elkészíteni -azokat viszont profi szinten- és ha jobban megnézi a tradoshai, ő maga is rájöhetett volna a bomba robbanásának egyszerű késleltetésére, még úgy is hogy előtte nem tanult semmi ezzel kapcsolatosat. De, persze nem csoda hogy ezt nem tette meg, hiszen valószínűleg nekem sem az lenne az első ötletem hogy visszaszámlálásnál kezdjek el megismerkedni a bombával és annak érdekfeszítő hatástalanításával... A pokolgépen egy kijelző volt, illetve két gomb, az egyiken egy fölfele, a másikon egy lefelé mutató nyíl. Ehhez csatlakozott egy kábellel a bombát működtető eszköz, ami pontosan elfér egy ember tenyerében. Ha megnyomja rajta a piros gombot, az az imént látott fölfelé gombbal beállított másodperc múlva robbanni fog. Visszafordítani csak egyféleképpen lehetséges, mégpedig úgy ha a piros gombot még egyszer utoljára lenyomjuk, ekkor viszont a bomba már újra nem indítható. Bryce első dolga hogy a fölfelé nyíllal jelzett gombot jópárszor megnyomkodja, majd felüljön.. A látvány demoralizáló volt - vértócsák mindenütt az üzleten belül, és amerre hurcolta a tradoshai őr, arra is. Egy lélek nem volt sehol, már régen elmenekült mindenki a helyszínről. A fájdalom szinte minden testrészén jelen volt, érdekes hogy a szervezete egyáltalán eddig bírta. A jobb szeme mintha kicsit meg is sérült volna, hisz feltűnően homályosan látott jobbra. A terve nem alakult úgy, ahogyan ő szerette volna. Bár fogalma se volt, hogy hogyan süllyedhetett az öngyilkosság szintjére - hisz esze ágában nincs meghalnia.
Még fiatal. A kudarcot sosem viselte jól, pedig az is az élet része, és akármennyit küzdünk hogy ne történjen meg, néha még az utolsó ötletek is rossz ötletnek bizonyulnak, a döntéseink csak nagyobb bajba sodornak minket, de ilyenkor jön el az a pillanat, amikor nem szabad feladni. Bryce minden tartalékban lévő energiáját kifacsarva feltápászkodik, és kínzó fájdalmakkal nekiiramodik az üzletnek. Terve már csak méterekre van a sikertől, hiszen reméli, hogy fölfelé a lépcsőn valamelyik ajtón megtalálja a Darzon garázs főnökét, és a fenyegetés erejével lesújthat rá. Ha netán a tradoshai kerülne az útjába, arra is van ötlete hogy kergesse el...
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Dec 31, 2008 14:40:53 GMT 1
Bryce Lyi'fe
A trandoshai nem ma kezdte a szakmáját, ezért amint visszaért a boltba, felnyalábolta a puskáját és kitekintett az ablakon. A meggyötört Bryce konok volt, felkészült még egy rohamra a bolt ellen, noha józan ésszel nézve, eléggé rosszul állt a szénája. Erre már nem volt ideje rájönni. Ahogyan elindult visszafelé a Darzon garázsba, csak egy villanást látott. A sugárvető hangja már nem jutott el a tudatáig.//Folytatás: Jabba palotája. Mindjárt írom oda is a hozzászólást.//
|
|
Bryce Lyi'fe
New Member
Szakember
Coruscant-i ?zletember, zen?sz.!c!Default
Posts: 48
|
Post by Bryce Lyi'fe on Jan 3, 2009 16:19:09 GMT 1
//Előzmények a Jabba palotájában történtekről itt.//Egy nap eltelt. Sokat nem tudott gondolkodni Bryce, hiszen ezt az egy napot masszív gyógyulással kellett töltenie egy büdös bacta tartályban. A bűz átragadt rá is, de annyira nem volt meglepő a szag, hiszen a külsejéről is lerítt, hogy szépen meg lett ruházva. Jobb szeme sajnos még nem gyógyult meg teljesen, de a duzzanat lejjebb apadt - ettől függetlenül még mindig nem lát. A szemére egy fekete szemfedőt helyezett, a bal keze pedig be volt kötözve, és megannyi helyen a testén rögzítések voltak elhelyezve hogy elérhessék a lehető legtökéletesebb gyógyulást. Ez valószínűleg nem fog bekövetkezni, de legalább a lábával és jobb kezével nem történt semmi, így folytathatja tevékenységeit. Sok dolga maradt.
Nappal van. A hőség, mint mindig nagy, de valahol, legbelül Bryce megváltozott. Akárcsak kívülről. Egy züllött zsoldos katonának is elmehetett volna, a megviselt arcával és a hátrafogott hajával - amire régebben annyira figyelt. Mára csak egy fals másolata volt önmagának, halkan, szótlanul "köszöntötte" Jasmynt, aki már várta őt odakint. - Bryce! Minden rendben? Jól vagy? Csúnyán nézel ki. - Jasmyn a társa, és egyben a hozzá legközelebb álló ember a galaxisban. Ha rá nézett, mindig felvidult egy kicsit, de ez az érzés már régóta befészkelte magát szívébe. - Jobban nem is lehetnék, Jasy. A helyzet az, hogy pár napig most pihennem kell. Ez az igazság. Az orvosdroid is megmondta odabent, hogy pár nap pihenőt igazán kivehetnék, ha nem akarok meghalni napokon belül - feltéve ha ezt a tempót tartom. Úgy döntöttem egy napot semmittevéssel töltök, és miután átpakoltunk a hajómból, amit sajnos el fognak venni tőlünk, egy helyi hotelbe szállunk meg a többiekkel együtt. - Hadarta el Bryce.
Első útja egy helyi lepukkant apartment volt, ahol ideiglenesen megbújhatnak társai és ő is, valamint ide áthelyezhetik cuccaikat a gépből. Direkt egy városszéli szállót választott Bryce, hogy felszívódhasson egy időre. Ugyanebből az okból kifolyólag álnevet ad meg a portán, hogy végképp ne tudják lenyomozni őket ha netán itt keresnének először. Azért egy lepukkant hotelt választott, mert itt ezt meg lehet tenni hogy álnevet ad meg, hiszen a kutyát sem érdekli hogy mi az igazi neve, ha fizet. A fizetség viszonylag magas volt, de csak mert sokan megyünk és nagy lakás kell. Már aznap nekiálltak átpakolni a cuccaikat, Bryce is segített amit tudott, és a naplemeté(k)re már készen is voltak...
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Jan 19, 2009 19:01:15 GMT 1
Bryce Liy'fe
Noha a csapat meg volt győződve arról, hogy sikerült egy kissé felszívódniuk, egy kopogás az ajtón minden téves elképzelést porig rombolt. Egy twi'lek férfi állt az ajtóban, két fegyveres testőrével. Miután hamar beengedték őket, a non-humán helyet foglalt az első közelébe eső széken, aztán Brycehoz szólt:
- Nah a következő van. Változott a szitu, ezt az egész garázsos ügyet úgy ahogy van felejtsétek el. Bib Fortuna más megbízást tartogat Nektek. Oh és ha ezt is elbukod akkor nem kell félned attól, hogyan fizeted ki a számláidat. Remélem világosan fejeztem ki magam - mosolygott és kacsintott. - Rá is térek a lényegre. Valaki több alkalommal is vizet szállított a bolygóra, igen nagy tételben, ami káros Jabbára és ezáltal ránk is nézve. Sajnos a mi kapcsolatainkat fontosabb dolgok kötik le, ezért ennek Nektek kell utánajárnotok. Egyébként Gohon miatt ne aggódj, nem tűrjük magunk között az árulókat. Hozzátok elénk azt, aki ezért felelős és nem leszünk hálátlanok.
Felállt és elindult az ajtó felé. Mielőtt távoztak volna, még megfordult és hozzátette:
- Rajtatok tartjuk a szemünket - ezzel kacsintott és sugárvetője csövével behúzta maga mögött az ajtót.
|
|
Bryce Lyi'fe
New Member
Szakember
Coruscant-i ?zletember, zen?sz.!c!Default
Posts: 48
|
Post by Bryce Lyi'fe on Jan 20, 2009 20:49:10 GMT 1
A napok maradék vörös sugarai művészien színezték az égboltját ilyenkor Tatooinenak. Bryce tisztában volt ezzel, hiszen az itt tartózkodásának köszönhetően már többször is megtapasztalhatta ezt a jelenséget. Ahogy máskor is, most is végignézi a naplementét, és az ablaknál állva karba öltött kézzel mereng el a tájon, és engedi lelkét csemegézni a nem mindennapos mámorból...
Először érezte úgy Bryce, hogy kifújhatja magát, hogy túlléphet ezen az egészen, és remélhetőleg nem találnak rájuk holmi leszámoló fiúk. Persze ezek után meglepő lenne, ha nem is keresnék őket, főleg így, hogy szó nélkül felszívódtak, de az óvintézkedéseket, amik tőle kitelnek megtette.. Jasmyn a konyhai részt takarítgatta, Harrison a fotelba ülve nyomkodta laptopját, Dave és Phil, a csapat maradék tagja pedig bütykölték a szolgálati holotévét, amin eddig egy értelmes adót sem sikerült befogni. Egyedül Kirk, az asztrodroid mászkált föl s alá a lakásban... Rajta kívül mindenki csöndbe volt. Valahogy most senkinek nem volt semmi megosztani valója a másikkal, ugyan szomorú nem volt a hangulat, csak úgy... Jól esett mindenki számára a csönd. Mindenki elgondolkodott a dolgain. Mintha vártak volna valamire... Valami... Bryce művészi mámorából egy, a szíve dobogását megdermesztő hang ébresztette fel, és hirtelen, a többiekkel együtt az ajtón hallatott kopogás irányába szegezte tekintetét.. Mindenki a legrosszabbra gondolt, de senki sem számított rá, hogy ilyen gyorsan megtalálják őket. Az ablak, ahol Bryce kitekintett, a kopár sivatagra nézett, mivel a város szélén vettek ki lakást. Így nem láthatta hogy az épület előtt kik jönnek, mennek. A kopogásra nem válaszolt senki, de aki kopogott sem igazán zavartatta magát, hanyagul kicsapva az ajtót beléptek. Egyértelmű, hogy Jabba kutyái voltak az imént feltűnt alakok. Mind a három feltehetőleg zsoldos volt, és a feje ennek az apró csapatnak szó nélkül lehuppant Dave székére. Jasmyn, tányérral a kezébe jött ki a konyhából, amire az egyik hátsó alak feltűnően felfigyelt. A twilek monológja alatt végig Jasmynt bámulta. - Nah a következő van. Változott a szitu, ezt az egész garázsos ügyet úgy ahogy van felejtsétek el. Bib Fortuna más megbízást tartogat Nektek. Oh és ha ezt is elbukod akkor nem kell félned attól, hogyan fizeted ki a számláidat. Remélem világosan fejeztem ki magam.[/i] - Túl világosan... - Rá is térek a lényegre. Valaki több alkalommal is vizet szállított a bolygóra, igen nagy tételben, ami káros Jabbára és ezáltal ránk is nézve. Sajnos a mi kapcsolatainkat fontosabb dolgok kötik le, ezért ennek Nektek kell utánajárnotok. Egyébként Gohon miatt ne aggódj, nem tűrjük magunk között az árulókat. Hozzátok elénk azt, aki ezért felelős és nem leszünk hálátlanok. - Mondta, majd felállt és egy rövid szigorú grimaszt vágott, hogy tudassa, társai lépjenek ki először a szobából - azok bután ki is siettek -. Nem volt valami összeszokott csapat, egyedül a twilek tűnt tapasztaltnak. Mielőtt behúzta volna az ajtót, látszott az arcán hogy átpörgeti a fejében hogy mit kellett volna elmondani, és hogy elmondott e mindent. Ez az egész egy pillanat műve volt, de mielőtt becsapta volna az ajtót, felém nézett, és flegmán elköszönt: - Rajtatok tartjuk a szemünket! - Azzal becsukta az ajtót. Bryce higgadtan hallgatta végig a monológjukat, mi több, mindenki csendben figyelte a fegyveres alakokat.
De Bryce feltételezte, hogy ezek minimum nem mondták el az egész sztorit, vagy csak olyanok mint amilyennek látszanak. Mindenki folytatta szó nélkül amit eddig csinált, búsan, és elkámpicsorodva, egyedül Bryce kapott fel egy halom kreditet egy dobozból - amennyit épp sikerült - és sietett utánuk. Még a parkolóban sikerült utól érnie őket. - Hé fiúk. Várjatok egy picit... - Kicsit közelebb sétált, majd újra megállt Bryce. - Mi lenne ha visszajönnétek pár percre... - Hangjában hallani lehetett, hogy komolyan gondolja. A zsebébe tömött krediteket megkocogtatja, hogy tudassa, van pénze. Gonosz mosolyal nézett végig a twileken, hisz neki intézte a szavakat.[/color]
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Jan 21, 2009 9:35:03 GMT 1
Bryce Lyi'fe
A twi'lek és a két őre visszafordultak. A non-humán megvető pillantással méltatta a próbálkozó férfit és csak ennyit válaszolt az ajánlatára:
- Gohon mesélte, hogy szereted irányítani a dolgokat, de egy valamit most leszögeznék. Itt Jabba irányít mindent és mivel én az ő embere vagyok, ezért most én irányítok mindent. Neked semmibe nincs beleszólásod és semmi hatalmad nincsen. Ezzel a hozzáállásal hamar búcsút vehetsz a nyakadtól. Végezd el a feladatod vagy menekülj el. Ez esetben teleplakátoljuk a képeddel és a barátaiddal a holonetet és előbb-utóbb valamelyik fejvadász rátok talál. Fantasztikus érzés egy egész életen keresztül a hátad mögé nézni, hogy vajon mikor fognak lecsapni rád.
A három főből álló csapat beszállt a siklóba, aztán visszatértek a palotába, Byrce-ot pedig magára hagyták a gondolataival.
|
|
Bryce Lyi'fe
New Member
Szakember
Coruscant-i ?zletember, zen?sz.!c!Default
Posts: 48
|
Post by Bryce Lyi'fe on Jan 22, 2009 17:37:04 GMT 1
Valahol Bryce nagyon elrontotta ezt az egészet. Egyetlen ember sem lát reményt benne hogy valami sikerülhet is neki. Sürgősen tekintélyt kell szereznie. Miután a twilek leosztotta őt, és elhúztak a barátaival, ő visszasietett a lakásba, hogy kitaláljanak egy tervet, hogyan nyomozhatnák le Jabba vetélytársait, akik nagy számban szállítottak édesvizet a bolygóra kereskedelmi okokból.
Mindenki feszülten várta, mi volt ez a hirtelen kirohanása Brycenak. Miután visszatért és helyet foglalt, és mindenkit közelebb hívott, belekezdett. - Csak meg akartam győzni őket hogy kisebb jövedelem érdekében nem szolgálnának-e pár információval az üggyel kapcsolatban. Jó indító lépés lett volna, de valahogy nem akar nekünk összejönni semmi. Ötlet, hogy hol kezdjük a kutakodást? - Mindenki az állához, vagy a fejéhez kapott, és erős agyalásba kezdtek. Leghamarabb Harrison, a csapat pénzügyi szakértője szólalt fel. - Az biztos, hogy úgy dolgoznánk leggyorsabban ha a csapatot valahogyan felosztanánk. Például kettes csapatokra. - Harrison ötletére mindenki egy bólintással reagálta le, hogy egyetértenek. Ezután Jasmyn, a félhapan csapattárs szólalt fel. - Valamikor vissza is kéne pakolni a hajóba, mert ha jól szűrtem le a dolgot, akkor ez a Gohon lehetett az alak aki kihallgatta Bryceot és árulónak neveztek. Azt mondta ne törődjünk vele, tehát akkor a hajó a miénk. - Erre a mondatra Phil Spacetap, a csapat pilótája reagált rögtön, hisz szíve ügye volt annak a hajónak a karbantartása. Egészen a szívéhez nőtt. - Én majd elintézem a visszapakolást. Pár régi haverom Mos Eisleyben kaszinózik állítólag, majd mi átpakoljuk a cuccokat, úgy sincs olyan sok. - Végre egy jó hír, Bryce nagyot sóhajtva szólal fel. - Remek! Ezzel is időt spórolunk. - Aztán csönd lett. Mintha mindenki agya megcsömörlött volna az ötletek hiányától... Harrison épp a laptopját bámulta, és mivel a holoneten járt, hirtelen egy zseniális ötlet pattant ki a fejéből. - Srácok. Van egy jó ötletem! Mivel nagy mértékben hoztak vizet, ezért biztos kell legyen egy-két nagyhal aki meg is tudja venni. Mi lenne, ha a holoneten hirdetést adnánk fel hogy mi is vennénk vizet? Ha nem is rögtön megoldás, de már eljuthatunk vagy a nagyhalakhoz - feltéve ha ők is adnak el - vagy azokhoz, akik behozzák. Mindkettőből csak jól jöhetnénk ki. Mondjuk azt, hogy mi kisiparosok vagyunk, és nekünk is kell. Szerintem. - Mindenki meghökkenve hallgatta a tipikus üzletembernek kinéző Harrisont, és erőt merítve a brilliáns ötletből a többieknek is megindult a fantáziája.
Eközben Phil már el is indult felkeresni a haverjait valamelyik kantinban, és egy pótkulcsot kért a recepción, hátha mi is lelépünk mire ő visszaér. Dave (újabb csapattárs), a kompjúterzseni átvette a laptopot Harrisontól, hisz ő csak hobbiszinten kezeli azt. Ketten arrébbvonultak és nekiálltak elárasztani a holonet helyi hálózatát a hirdetésekkel. Harrison diktálta a szöveget, Dave pedig megvalósította, és a legjobb tudása szerint iktatta be azt egyes reklámozó oldalakra azokat. Jasmyn és Bryce maradtak egyedül feladat nélkül. - Na, Bryce, mi mi tévők legyünk? - Bryce a hajába túrva tudatta, hogy gondolkodik ő, csak egyenlőre nincs egy józan ötlete sem. Pár perc "vitatkozás" után közös megegyezésre jutottak, és úgy döntöttek nekivágnak Mos Eisleynek, hogy felkutassák a kiskereskedőket, akiknek feltételezik hogy a "nagyhalak" osztják szét a kisebb adagokban a terméket.
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Jan 24, 2009 22:58:12 GMT 1
Bryce Lyi'fe
Harrison ötlete több mint remek volt. A víz rendkívül értékes kincs volt ezen a kies bolygón, úgyhogy még Jabba a hutt hírneve sem volt elég a csempészet teljes leállítására. Azonban volt egy kis probléma...Nem lehetett nyilvánosan reklámozni, hogy vizet szállítanak, különben a hutt minden valószínűség szerint nem csak az elosztót de annak családját és teljes baráti körét is kiirtotta volna. Ezért körbe kellett írni a dolgot, márpedig így nem volt olyan egyszerű kiszűrni ki mit árul egészen pontosan. Lassú munka volt, de idővel majd sikert hozhat.
Phil könnyűszerrel rálelt régi cimboráira, akikkel estig visszapakoltak a hajóba. Az azonban nem kerülte el a figyelmüket, hogy egy fegyveres trandoshai a dokkjukban ücsörgött egy ládán. Minden valószínűség szerint ő volt a Desilijic megfigyelője, aki szemmel tartotta a bandát.
Másnap délelőtt Harrison próbálkozásait siker koronázta, egy ródiai üzletember lecsapott a lehetőségre és hajlandó volt egy találkozóra, hogy megegyezzenek arról mennyiért és mekkora mennyiségben szállít nekik vizet. A megnevezett hely Chobanno kantinja volt. Pontban 12:00-kor várta a partnerét.
|
|
Bryce Lyi'fe
New Member
Szakember
Coruscant-i ?zletember, zen?sz.!c!Default
Posts: 48
|
Post by Bryce Lyi'fe on Jan 26, 2009 15:52:11 GMT 1
Phil régi barátaival kellemes időt töltött el, sokat hülyéskedtek és jól érezték magukat ezen a kis délutánon. Mindent rendbe tettek, a szükséges diagnosztikákat lefuttatták a gépen, tehát egy picit kipofozták a szinte újként ható csodálatos hajót. Viszont! Phil egyik barátja felfigyelt egy tradoshaira, aki az űrállomáson nem messze az YT-1500-astól szemmel tartotta őket - kétség kívül Jabba újabb kutyája lehet. Igazából nem foglalkoztak vele, és miután elbúcsúzott Phil cimboráitól, visszatért a hajóba és vett egy forró fürdőt. A későbbiekben lehet meglátogatja a feltűnően figyelő kémet.
Bryce valamint Jasmyn együtt rótták Mos Eisley utcáit, remélve hogy rábukkannak pár kiskereskedőre. A jó hangulat náluk is jelen volt, és gond nélkül járták le a lábukat a homokos járdákon csak hogy puhatolózhassanak a felsőbb megbízókról, akik az egész ügy mögött állhatnak. Mind hiába. Jópár órányi keresgélés után elfáradtak, és az éj leple alatt indultak vissza hogy ők is találkozzanak a többiekkel a hajón.
Egyedül a lakásban maradt Harrison és Dave járt sikerrel, az ő apró győzelmük viszont meghatározó szerepet játszhat a továbbiakban, ha jól sül el a "megbeszélés" - ugyanis egy ródiai szakember találkozót ígért nekik Chobanno kantinjában. Megfontolták, hogy egyáltalán személyesen menjenek-e el a találkozóra, mert koránt sem biztos hogy a ródiai nem egy alkalmazottját, vagy legalább is valamelyik szolgálóját küldi elénk hogy az majd információkat adjon a további üzleteléssel kapcsolatban. Viszonylag rövid spekuláció után úgy döntöttek, hogy nem vérre menő üzletről van szó, egyenlőre csak megbeszélés címmel történik a dolog, személyesen megy el Harrison a kantinba..
Dave is elkísérte, viszont előtte jól megtervezték mit mi fog követni. Ugyan egyikőjüknél sincs fegyver, de mégis jobb ha mindketten jelen vannak, így miután Dave jól körüljárta az épületet, és megjegyezte merre is vannak a kijáratok, odabent már mint két idegen - kezelték egymást, és ügyelve az apró részletekre is, Dave kis idő elteltével követi csak Harrisont (az ő feladata ebben az lesz, hogy megfigyelje - a ródiai egyedül jön, vagy hoz ő is a biztonság kedvéért pár fegyverest. Így kiderül mennyire bízik bennük).
Öt perccel a megbeszélt időpont előtt elegánsan kiöltözve lép be a kantinba egy magas, rövid szőke hajú férfi. Az órájára hunyorog, és elégedett arccal néz körül a kantinban, majd foglal helyet egy üres asztalnál.
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Jan 27, 2009 18:28:00 GMT 1
Bryce Lyi'fe
A kantin körül nyugalom volt, a déli napsütés olyan forrón sütötte a Tatooine sivatagos táját, hogy senki sem bírta sokáig árnyék nélkül azt a hőmérsékletet. Lézengtek páran a vendéglátói egységben, mindenki kivétel nélkül valami hűvösnek ugyan nem nevezhető, de legalább nem forró italt kortyolgatott. Harrisonnak várnia kellett, az üzleti partnere nem bukkant fel a megadott időpontban. Negyed órával később lépett oda hozzá egy gran, aki a fülébe súgta.
- Ha kilépsz fordul jobbra és a második kereszteződésnél balra. A főnök ott vár - közölte vele, aztán kilépett a kantinból és elsétált.
Az alvilágban bevett szokás volt, hogy a találkozót nem ott tartották, ahova megbeszélték, hiszen akkor a feleknek lehetőségük volt csapdát állítani. Így azonban mindig előnyben volt az a csoport, amelyik szabta a feltételeket.
|
|
Bryce Lyi'fe
New Member
Szakember
Coruscant-i ?zletember, zen?sz.!c!Default
Posts: 48
|
Post by Bryce Lyi'fe on Jan 30, 2009 19:44:22 GMT 1
Az izzó napsütésben mindenki az árnyékot kereste, így egykettőre megtelt a kantin emberekkel. Egy, a többihez hasonló tömegcsoportból kiválva Harrison mellé állt egy gran, és a fülébe súgta amit a súgnia kellett. Harrison jól megnézte magának, bár szemében minden gran ugyan úgy néz ki. Egy bólintással tudatta, hogy értette és így fog cselekedni.
Miután lehúzta a maradék kávéját, körülnézett hogy figyeli-e valaki, és mivel minden jel arra utalt hogy nem, ezért odalépett társához, Davehez, aki ezidáig figyelt rá, és rövidre fogva elhadarta neki a következőt. - Maradj le, de kövess. Máshol lesz a találkozó. - Azzal egy utolsó szúrós pillantást vetett a kantin társaságára, és kilépve az ajtón elindult vidáman az új terv szerinti találkozóhelyre (nyomában Davevel).
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Feb 1, 2009 10:46:43 GMT 1
Bryce Lyi'fe
Az út eseménytelenül telt és Harrison nemsokára megpillantott egy twi'leket, aki feltűnően várakozott valakire. Mikor ránézett a humánra, vizslatta néhány rövid pillanatig, aztán alig észrevehetően biccentett neki. Két ház közötti utcába kellett sétálni. A twi'lek kint maradt, Harrisont viszont beengedték az egyik ház hátsóbejáratán. Átkutatták, hogy nem hozott-e magával fegyvert, aztan a nappaliba terelték, ahol a ródiai férfi már várt rá. Intett neki, hogy foglaljon helyet az asztal mások oldalán, de nem szólt semmit.
Dave egészen a sikátorig tudta követni barátját, de az ott strázsáló twi'lek miatt nem tudott beljebb jutni.
|
|
Bryce Lyi'fe
New Member
Szakember
Coruscant-i ?zletember, zen?sz.!c!Default
Posts: 48
|
Post by Bryce Lyi'fe on Feb 2, 2009 22:57:43 GMT 1
Még szerencse, hogy nappal volt. A furcsán rám sandító twilek vészjóslóan terelt be a sikátorba, és miután jól megvizsgáltam mindenki arcát akivel összefutottam - ha később még szükségem lenne rájuk - végül sikerült eljutnom a ródiaihoz. Az helyet kínált, én pedig helyet foglaltam. Miután kértem egy kávét, és elegánsan de kényelmesen elhelyezkedtem a helyemen, megtettem az első lépést. - Üdvözlöm. - Hűvös hangom nagyot koppant a csöndben, amit épp ideje volt megtörni hogy szimpatikus legyek. - Én képviselném az Embert, - nem véletlenül nyomja meg az utóbbi szót - akinek felkeltette az érdeklődését az Ön és megbízói felettébb figyelemfelkeltő és ígéretes ügyletei. Ha nem probléma szeretnék rátérni hamar a lényegre. Nem vagyok a szavak embere és a főnököm alig várja hogy vizet vehessen. - Amint kiejtettem az utolsó szót a számon, a jobb szemöldökömet reflexszerűen egy picit megemeltem (de semmi több!). Remélem nem az eszesebb fajtából való a ródiai, hiszen már én magam észrevettem a logikai bukfencet szövegemben. Ha nem vagyok a szavak embere, akkor miért engem küldött volna? Persze nem feltétlenül függ össze. Fegyelmezetten és tiszteletteljesen figyelem a ródiait.
Miután Harrison bement, végleg elvesztettem a nyomát, így lehet hogy csapda. Egy csapda viszont két felé sülhet el (öreg mondás ). Minden esetre most várok, hátha megjelenik, viszont ha egy óra múlva nem látom semmi jelét annak hogy visszatérne, odamegyek a twilekhez és leszólítom...
|
|