|
Post by Jabba a hutt on Apr 21, 2008 16:46:43 GMT 1
Tetrakh
A manőver első két harmada remekül bevált. A duros összeesett a sokkoló okozta fájdalomtól, az aqualish pedig későn kapcsolt így hamar a földön találta magát, arccal a porban. A gran már éppen meg akart fordulni, amikor valami olyan következett, amit egész életében sosem felejtett el. Hirtelen éles fájdalom hasított a jobb vállába és karjába. A következő pillanatban azonban a jobb karja már egyáltalán nem fájt, lévén, hogy a weequay a bárdjával lemetszette azt a férfi testéről. Nekornak nem volt esélye, hamarosan a hátán feküdt a földön és feltápászkodott duros pisztolyával nézett farkasszemet.
- Fizetned kellett volna te rühes kutya - csikorogtak a fogai.
A sors azonban megkegyelmezett a grannek, ugyanis ekkor fordult be a sarkon egy rohamosztagos járőrcsapat, így a három bérenc azonnal kereket oldott. A Birodalom emberei elmentek a földön fetrengő non-humán mellett és az életét csak annak köszönhette, hogy egy jobb érzésű családapa bevitte a házába. A férfi korábban zsoldosként szolgált és tudta, hogyan mentheti meg a gran életét.
- Nyugi, megmaradsz - mondta a férfi. - Minnél előbb menj el valami rendes orvoshoz, én csak a házi felszereléseimmel tudtam ellátni a sebed. Nem fogsz elvérezni, de ha nem látják el szakszerűen a sérülésed bele fogsz halni. Érted?
|
|
Tetrakh Nekor
New Member
Csemp?sz
Csemp?sz ?s ?zletember!c!default
Posts: 62
|
Post by Tetrakh Nekor on Apr 21, 2008 17:07:56 GMT 1
Majdnem sikerült neki a bravúr, de hirtelen elvakult a fájdalomtól és csak foltokat látott. Amire elősször emlékezett az volt, hogy a fájdalom enyhült és egy barátságos arc hajolt fölé. - Nyugi, megmaradsz - mondta az arc gazdája. - Minnél előbb menj el valami rendes orvoshoz, én csak a házi felszereléseimmel tudtam ellátni a sebed. Nem fogsz elvérezni, de ha nem látják el szakszerűen a sérülésed bele fogsz halni. Érted?Nagy nehezen valóban felfogta és már fel is tette az első kérdését: - Hol találok itt hozzáértő embert? Egy protézis sem ártana - nyügte amikor agyát elöntötte a jeges rémület, hisz rájött, hogy a jobb karja hiányzik. //Nagyon drága egy kéz-protézis? Mert a jobb karom nem ártana, ha meglenne //
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Apr 21, 2008 17:14:54 GMT 1
Tetrakh
- Lakik itt a közelben egy ürge, aki korábban szanitéc volt, de megcsömörlött a háborúban. Most ingyen ellátja a rászorulókat, de a protézist nem fogja állni. Azt valahol máshol kéne megcsináltatnod, itt nagyon drága lenne. Alderaan, Corellia, ott talán pár ezer kreditből kijön egy. Nem tudom, nem értek hozzá. Az orvos nem lakik innen túl messze.
A férfi ezután röviden útbaigazította a grant, hogy merre találja a dokit. Ő nem akart kimerészkedni az utcára, hiszen Jabba egyik emberével húzott ujjat, örülhetett, ha nem ölik meg.
|
|
Tetrakh Nekor
New Member
Csemp?sz
Csemp?sz ?s ?zletember!c!default
Posts: 62
|
Post by Tetrakh Nekor on Apr 21, 2008 17:23:58 GMT 1
Tetrakh
- Lakik itt a közelben egy ürge, aki korábban szanitéc volt, de megcsömörlött a háborúban. Most ingyen ellátja a rászorulókat, de a protézist nem fogja állni. Azt valahol máshol kéne megcsináltatnod, itt nagyon drága lenne. Alderaan, Corellia, ott talán pár ezer kreditből kijön egy. Nem tudom, nem értek hozzá. Az orvos nem lakik innen túl messze.
A férfi ezután röviden útbaigazította a grant, hogy merre találja a dokit. Ő nem akart kimerészkedni az utcára, hiszen Jabba egyik emberével húzott ujjat, örülhetett, ha nem ölik meg. A gran mindent mindent megköszönt és mielőtt kilépett volna az ajtón a bal kezébe fogta a lézerpisztolyát és a táskájából az övére akasztotta a repesz-gránátokat. Aztán kilépett az ajtón és gyorsan körbenézett. Miután mindent rendben talált, elindult az orvos háza felé.
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Apr 21, 2008 17:30:11 GMT 1
Tetrakh
Szerencsére minden nyugodt volt. Jabba emberei nem gondolták, hogy bárki is segítene a férfin, ezért abban a tudatban hogy elvérzett, visszatértek a Desilijic fejének palotájába. Az orvos éppen egy betegétől köszönt el, amikor megpillantotta a felé tartó grant. A véres ruhájából azonnal rájött, hogy a férfi nem túl régen sérülhetett meg:
- A gizka rúgja meg, jól elkaptak fiam - mondta a hatvanas éveiben járó egykori szanitéc. - Jöjjön beljebb, megnézem mit tehetek. Látom már valaki ellátta - jegyezte meg amikor Nekor vállára pillantott.
A férfi alaposan megvizsgálta a grant, aztán szakszerűen ellátta. Egy órán keresztül dolgozott, de végül elégedetten pillantott a csonkra.
- Ennyit tehettem. Nem tudok művégtaggal szolgálni, azt valamelyik másik bolygón kéne keresnie. És lehetőleg ne a feketepiacon, ott elég rossz termékeket árulnak. Pihenjen sokat.
|
|
Tetrakh Nekor
New Member
Csemp?sz
Csemp?sz ?s ?zletember!c!default
Posts: 62
|
Post by Tetrakh Nekor on Apr 21, 2008 18:05:31 GMT 1
Mire Tetrakh odaért már nagyon elgyengült így nagyon örült, hogy lefekhetett. Az ex-szanitéc rendbehozta a sebet, de mint az a kedves ember, ő is azt mondta, hogy máshová kéne mennie egy protézisért. Mivel nem akarta elveszíteni a másik kezét, vagy egy még értékesebb testrészét... A gondolatra megint elkomorult az arca. Eldöntöte, hogy ha meggazdagodik, mindenképp ellátja az öreget a legmodernebb felszerelésekkel. Az úton poroszkálva körbenézett, hogy hol szerezhet egy siklót.
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Apr 22, 2008 12:36:34 GMT 1
Tetrakh
A gran nemsokára megpillantott egy épületet, amelyre ki volt függesztve, hogy garázs, kis betűkkel pedig a kölcsönzés szó is szerepelt a cégeren. Bent egy ródiai állt a pult mögött. A legolcsóbb bérlés egyébként egy egyszemélyes sikló volt egy órára 200 kredit értékben.
|
|
Tetrakh Nekor
New Member
Csemp?sz
Csemp?sz ?s ?zletember!c!default
Posts: 62
|
Post by Tetrakh Nekor on Apr 22, 2008 13:36:19 GMT 1
Miután Tetrakh meglátta a neki kellő épületet, odament a pultnál áldogáló ródiaihoz. -Nyomorékoknak van árengedmény? Szeretnék bérelni egy siklót...mondjuk azt a kicsit. - Akadt meg a szeme egy apró egyszemélyes siklón. Mikor rá akart mutatni megfájdult a válla. Még mindig nemtudta megszokni a keze hiányát. //Nem tudom, kb mennyi idő alatt érek oda, ezért kérlek írd ezt majd le...mert jó lenne, ha le tudnám vonni a pénzemből//
|
|
|
Post by Jabba a hutt on Apr 22, 2008 17:28:52 GMT 1
Tetrakh
- Sajnálom uram, nincs árkedvezmény - mondta olyan hangon, hogy még egy értelmileg visszamaradott ember is felfogta volna, hogy egyáltalán nem sajnálta a dolgot. - Az a darab óránként kétszáz kreditbe kerül. Figyelmeztetem, hogy a jármű ellopása esetén feljelentjük a Birodalomnál - hadarta a már sokszor elismételt szöveget. - Kibérli?
|
|
Tetrakh Nekor
New Member
Csemp?sz
Csemp?sz ?s ?zletember!c!default
Posts: 62
|
Post by Tetrakh Nekor on Apr 22, 2008 19:08:50 GMT 1
-De savanyúak vagyunk ma!- morogta a gran - kibérlem 2 órára. És miután kifizetett 400 kreditet beült a siklóba és elindult Jabba palotája felé. Úgy hallotta, hogy a hutt nem tartózkodik a bolygón - Talán jobb is...elborulna az agya - motyogta maga elé. //Írok a palotához...ha ez probléma, akkor kérlek töröld majd a hszt onnan//
|
|
Vess Ravell
Junior Member
Csemp?sz/Fejvad?sz
Lepi, csemp?sz,fejvad?sz%\1\%!c!default
Posts: 146
|
Post by Vess Ravell on May 28, 2008 12:48:16 GMT 1
Cirka egy hónapja hozták ide a kommandósok az Akanariról. Az összes tulajdonát ellopták, még most is a hajón kapott ruháját viselte. Ezen kívül az összes tulajdona 5500 kredit volt a száláján, de ehez most még nem akart hozzzányulini. Így hát zsebe üres volt, csak egy vibrotõr árválkodott benne. De nem csak a zsebe volt üres, hanem a lelke is. Legjobb barátját, utolsó ismert vérrokonát õ maga lõtte agyon. Muszály volt. Noneznak benyomtak egy nagy adag drogot, amitõl még õt is meg akart gyilkolni. Ebbõl az anyagból Vess is kapott egy adagot. De szerencsére nem olyan nagyot, és így egy hét múlva elmúltak a tünetei.
Szóval most üres zsebbel járta az utcákat, látszólag céltalanul. De ez csak látvány volt. A lepi rászánta magát a cselekvésre. Utált embert ölni ok nélkül. Furcsa ezt hallani egy fejvadász szájából, de így igaz. Tudta, hogy akiket hivatalból tesz el láb alól, azok valószínüleg megérdemlik. Ellenben akit most fog megölni, az lehet, hogy semmit nem ártott még a világnak.
Vess elindult a ritkábban lakott, és így kevésbé felügyelt városrész felé. Szemét a járokelõkön tartotta. Próbált egy kicsi, de gazdag lényt keresni. Hirtelen megpillantott egy hátizsákos jenetet. A nyomába szegõdött, kezét zsebébe dugta, és megragadta a tõrt. A rágcsáló hátizsákja tele volt, és a ruházatából itélve anyagi állapota átlagos lehetett. A jenet elindult a város pereme felé. Sajnos erre is minden tele volt járókelõkkel. Vess még nem tudta, hogy miként kapja el áldozatát. Épp amikor egy nyilvános illemhely haladtak el, a tömeg elsodorta a zsákmányt. A lepi most taktikát váltott. Bement az épületbe, onnan pedig a férfi illemhelységbe. A szeme elé csodálatos látvány tárult. Nem, nem a körbevizelt WC-k keltettek benne csodálatot, hanem az, hogy épp csak egy idõs humán végezte a dolgát. Ahogy Vess elsétált mögötte, az válla felett visszanézett. Nem látszott rajta semmi érzelem, mint ahogy a lepijén sem. Pedig az ember jobban járt volna, ha látszott volna a nagy zöld nyúl szemében a gyilkos tûz. Úgy még lett volna ideje menekülni. Vess közben beállt az egyik piszoárhoz. Elõvette a szerszámát, ami csak úgy okádta magából a sárgát. Miközben õ már a sliccét rántotta fel, az öreg még mindig küzködött. Hát igen prosztata gondok... Halálhoz is vezethetnek.
A lepi elkezdett a kijárat felé sétálni. Ahogy a hapsi mögé ért elõrántotta a tõrt. Az ember érezte, hogy egy szõrös kéz tapad ajkaira, aztán hideg penge ér a nyakához. Aztán vége volt. A fröccsenõ vér egy kis színt vitt a vizeletttõl sárga falra. Mind ez pillanatok alatt. Vess sietve egy WC fülkébe rángatta a hullát, magára zárta az ajtót, a testet neki támasztotta, aztán vetkõzni kezdett. Mikor ezzel megvolt vetköztetni kezdte az öreget. A ruháji kicsik voltak, de tiszták. Az ipse bõrdzsekijében volt egy kis önvédelmi pisztoly, egy igen erõs alkoholt tartalmazó laposüveg, meg 200 credit készpénzben. Miután átöltözött a hullát a vécére ültette, aztán kilépett a fülkébõl. Kint éppen három lény dobta a sárgát. A frissensült gyilkos szerencséjére egyikük se látta az egy pillanatra elõtûnõ hullát. Vess nem bízott többet a szerencsére. Kilépett az utcára, aztán elindult egy kocsma felé. Ezt meg kellet ünnepelni...
|
|
|
Post by Rayell Sleaurk on Jun 28, 2008 18:14:01 GMT 1
A Dûnék Császárai (párhuzamos magánkaland) – Az eligazításon
A kicsiny méretû szoba egyszerû, mondhatni ízléstelen berendezéssel bírt. Semmi extrát nem nyújtott a bent lévõknek, csupán csak néhány ütött-kopott szék, hasonlóan megviselt asztalokkal, egy-két giccses, régmúlt idõk csatáit ábrázoló kép a falon és a helyiség egyik falánál egy alacsony pult volt egy nagyméretû holovetítõvel ellátva. Egyszóval, a szoba lakberendezõje nem kap Palpatine-díjat páratlan munkásságáért, de ez nem okozott senkinek sem gondot. Rayell és fekete bõrû barátja, Blake nem bámészkodni jöttek ide. Valami egészen más vezérelte õket arra, hogy itt legyenek ebben a helyiségben
Ami még rontotta az összhatást, az a másféltucatnyi non-humán személy volt, akik a fiúkkal együtt várták, hogy végre megjöjjön (sokak reményei szerint) jövendõbeli munkaadójuk. A galaxis legszerteágazóbb létformái tartózkodtak a kb 25 standard négyzetméteres szobában. Volt itt két egymást piszkáló rodiai, a várakozást pazaakkal eltölteni kívánó vuki és zabrak harcos, egy magában bambuló verpin és néhány csinos twi’lek hölgyemény is, akiket Rayell nem értett, hogy mit kerestek itt. Ezenkívül volt még tekintélyt parancsoló twi’lek, két unott-arcú squib, egy tunikába öltözött ketár, valamint egy barátságtalan ábrázattal bíró kel’dor zsoldos is. Mások is voltak a szobában, de azok származását a fiú nem tudta feltárni.
Rayell tekintete gyakran összeakadt a szobában lévõ idegenekével, akik a barátiasság legkisebb jelét sem mutatva néztek vissza rá, afféle „mi a frászt keresel itt, te kis nyikhaj” pillantásokkal. A fiút emiatt rossz érzés fogta el, amit nyomban meg is osztott barátjával: - Blake, biztos vagy benne, hogy jó helyen vagyunk? – Kérdezte Sleaurk fölöslegesen, sokat tapasztalt társától. - Egyértelmû Ray, hogy jó helyen járunk! Remélem, a munkaadó hamarosan itt lesz és végre melót is ad majd. – Mondta, majd nyugtató pillantást vetett Rayell felé. – Ne aggódj, barátom! Nekem is herótom van ettõl a helytõl, de nemsokára megkapjuk a munkát és akkor végre pénz áll a házhoz. Ez lebegjen a szemed elõtt, semmi más! - A pénz nagyon kéne, de ez a hely akkor is pocsék! – Nyögte ki a fiú, majd karjait összefonva, magába roskadva várakozni kezdett, miközben fél szemét végíg az ajtón tartotta. Nagyon szerette volna már, hogy kinyiljon végre az az „átkozott” ajtó…
|
|
Jock Jams
New Member
Csemp?sz
Pil?ta, csemp?sz!c!Default
Posts: 35
|
Post by Jock Jams on Jun 30, 2008 11:19:42 GMT 1
Jock kilépett a kantinból és a forgalmas utcán találta magát. Szemével megkereste hajóját, amely mellett egy Rodiai sürgött-forgott. A fiú felhúzta szemöldökét és elindult az idegen felé. A lény nem vette észre, hogy figyelik, saját nyelvén mormolt dolgokat. Grey gyengéden megfogta a vállát és barátságosan így szólt
- Heló! Segíthetek valamiben? Látom megtetszett a hajóm - Mondta, majd bátorítóan mosolyogni kezdett. A rodiai zavartan körbenézett, hogy nem-e hallgatóznak, majd finoman leemelte a fiú kezét válláról
- A te hajód? Remek, remek. Bizonyára te vagy az ember akinél a szállított fegyverek vannak. Jól sejtem? - Kérdezte, majd ismét riadtan tekintett körbe
- Nem, én csak import cikkeket hoztam az egyik kereskedésnek. Csempésznek néz engem? Javaslom tűnjön el a hajómtól mielőtt magára uszítom a járőröket - Felelte, majd az idegent félrelökve felmászott a DragonSoulba és sebesen elhagyta a bolygót ... Maga sem tudta mi ütött belé, ezzel ugyanis nem teljesítette a munkaköri leírásokat
|
|
Vess Ravell
Junior Member
Csemp?sz/Fejvad?sz
Lepi, csemp?sz,fejvad?sz%\1\%!c!default
Posts: 146
|
Post by Vess Ravell on Jul 11, 2008 14:03:52 GMT 1
Az kantinból kilépve a lepit hirtelen arcon ütötte a forró, száraz levegõ. Egy pillanatra megtorpant, aztán elindult, hogy keressen egy automatát, ahol kiválthatja a chiprõl pénzének egy részét. Mert azt minden gyakorlott tatooini tudta, hogy csak a készpénz a biztos bevétel. Nem kellett sokat sétálnia, hogy ráleljen egyre, így néhány pillanat múlva már ezer credittel a zsebében indult el egy közeli ruhaüzletbe. Nem töltött benn sok idõt, de ezalatt vett két váltás ruhát. A lepi meg volt elégedve ezzel a mai nappal, és úgy gondolta, hogy este puha ágyban akar aludni. Volt erre egy kis remény, végülis még volt négyszáz kredit készpénze. Sétálgatott, de igényeinek, és pénztárcájának megfelõ hotelt nem sikerült találnia. Úgy húsz perc után kezdte unni a reménytelennek tûnõ küldetést, ráadásult bundája is úszott az ízzadságban. Emellett kimondhatatlanul zavarta, hogy méretekkel kisebb ruhákban kell flangálnia, miközben két új göncöt cipel. De a szerencséje úgy tûnik még nem hagyta el. A tömegben sétálgatva egy érdekes beszélgetés ütötte meg a fülét. - A Szerencsés Despota? Itt van a szomszédban. Mennyen végig az utcán, aztán le jobbra. Ott majd kicist megritkulnak a házak. Onnantól asszem' van néhány plakát kiragasztva, az majd odavezeti. - hallotta hatalmas hallószervével Vess. Gyorsan elmondta magában a hallottakat, aztán elindult, hogy megtalálja a létesítményt. Úgy húsz perc múlva érkezett meg a bejárathoz. Megkönnyebbülten sóhajtott, aztán belépett az ajtón
|
|
Vess Ravell
Junior Member
Csemp?sz/Fejvad?sz
Lepi, csemp?sz,fejvad?sz%\1\%!c!default
Posts: 146
|
Post by Vess Ravell on Jul 17, 2008 9:47:46 GMT 1
A lepi másnap reggel újabb bevásárló körútra indult, amit már a hajón szeretett volna befejezni. Kivett ötezer kreditet a az ajándék chiprõl,aztán Mos Eisley hírû negyedeinek egyikét látogatta meg. Azt ahol õk is laktak, még régen. Nem kellett sokat keresgélnie, hogy megtalálja azt a kis boltot, ahol még annak idején az elsõ fegyverét vette. Belépve az üzletbe szomorúan tapasztalta, hogy már nem ugyanaz az öreg gran áll a pult mögött. Megkérdezte az eladót, - egy ember volt, és erõs jóindulat kellett hozzá, hogy ne fiúként beszéljünk róla - hogy mi történt az öreggel. A válasz kicsit elszomorította. A gran komoly kort megélve néhány hónapja elhalálozott. Ezután a fiú apja vette meg az üzletet. Miután ezeket megtudta a lopott sugárpisztolyt becserélte egy szilárdlövõre, és vett mellé néhány száz kreditért egy hangtompítót. Azért választott szilárdlövõ fegyvert, mert ezt könnyebb szétszedni, és a darabjait sem ismerik fel olyan könnyen. A vásárlás után elindult a hajó felé, de miután megérezte a hatalmas hõséget beült egy középszintõ étterembe. Rendelt valamit ebédre, és belakmározta. Rendelt egy pohár bort - most megengedhette - és egy holokivetítõt bámulva elkortyolgatta. Miután elfogyott a nemes nedû rendelt egy süteményt, meg egy gyengébb koktélt. Miközben a tortát majszolta egy holohír vonta magára figyelmét. A tudósítás arról szólt, hogy a két legnagyobb hutt klán ismát háborúzni kezdett. Emlékei szerint apja egyik fivére is egy ilyen utcai harcban vesztette életét, még anno, a Desilijic oldalán. A dolog pikantériája, hogy apja a Besadii oldalán harcolt, mert néhány száz credittel többet fizettek. Késõ délutánig idõzött az étteremben, és ez meglátszott a számlán. Majdnem ötszáz kreditet fizetett, aztán teli hassal indult a megadott koordinátákra, az immár kicsit hûvösebb utcákon.
|
|