Az Ezüst Szárnyak székhelye (KM:Dev Slenn)

[Dev Slenn]

Elég régen megvan a topic...

[Jane Covell]

Mikor megtörtént a bemutatkozás John, Jane, Vyn és Nate között, a gróf szólalt meg.
- Igazán örülök, hogy sikerült bemutatkoznotok egymásnak, de nekünk most már indulnunk kell.
Dass Qel-Droma elég idegesnek tűnt.
Alig hangzottak el szavai, Dave futott sietve az Ezüst Toll felé.
- Tényleg örülök, de tényleg mennünk kell. John, majd Zev jelentkezik, ahogy kell. Jane, sok szerencsét a kalandjához! Vyn, Nate menjünk. – adta ki a végső utasításokat a gróf.
Vyn és Nate engedelmeskedtek.
Az utóbbi út közben felvette magára óriási hátizsákját, mely mozdulat megtétele a látvány alapján felért egy profi súlyemelő teljesítményével.
Majd a férfi egy pillanatra megállt. Mivel épp háttal állt a lánynak, az nem láthatta, miért állt meg. Csak nem eszébe jutott valami, amit itt felejtett...? - töprengett Jane.
A lány pár pillanat múlva belátta, hogy tévedett, mert Rosenberg nemsokára beérve a többieket, a visszafordulás legcsekélyebb szándéka nélkül csatlakozott hozzájuk.
Újabb pár pillanaton belül már fent voltak az Ezüst Toll fedélzetén, és bezáródott utánuk a korvett ajtaja.
Nemsokára a Társaság zászlóshajója lassú emelkedésbe kezdett, majdrendkívül kecses ívben útnak indult a bolygó légköre felé.
Jane még sosem látott ilyen szépen kivitelezett manővert. Akadémiaian pontos volt, és művészi, mint Alderaan antik szobrai.
Vajon ki ül a kormánynál? – tűnődött. Kíváncsi volt, ki képes ilyen első osztályú felszállásra. Majd megkérdezem, ha megjöttek. – határozta el.
- John, én indulok. El kell intéznem még esetleg valamit? – fordult a férfi felé.
- Nem tudok semmi ilyenről, Jane. – válaszolt a Társaság logisztikai vezetője.
A lány már épp indult volna hajója felé, amikor John szólalt meg újra.
- Még valami, Jane. Ha érkezik újabb megbízatás, amit rád szeretnénk bízni, azt továbbítjuk a hajódra.
- Rendben. – hagyta helyben Jane. – Minden jót, John! – köszönt el.
- Neked is Jane! Légy jó! – terült el a férfi arcán a jól ismert huncut félmosoly.
- Az leszek! – válaszolt bájos mosollyal a lány, majd rögvest a Szárnyaló felé vette az irányt.
Beszállt, majd, mivel már minden ellenőrzést lefuttatott, R2-hoz fordult.
- R2, felszállunk! Coruscantra megyünk. Betáplálom az adatokat a komputerbe, hogy te is hozzáférhess.
A droid válaszul két rövid, hála teljes csippantást hallatott, amit a lány egy „köszönöm”-nek értelmezett.
Bele is kezdtek a manőverbe. Felszállásuk íve koránt sem volt a Tolléhoz hasonló, de baj nélkül elérték a légköri forgalmat, majd onnan rögtön az ellenőrzés felé vették az irányt.

//Bocs Nate, mikor előzőleg írtam ezt a hsz-t, nem láttam a tiédet, de most módosítottam.//

[Vyn Krace]

Lágy szellõ sepert végig a Társaság székhelyének hatalmas udvarán, amikor a korvett ionhajtómûvei ütemesen felzúgtak, jelezve, hogy a hajó indulásra készen áll. Krace halványan elmosolyodott a nõ felé, majd egy pillanatra behunyta a szemeit. Egy bájos, számára felejthetetlen arc jelent meg elõtte. A nõ arca, akit többet nem láthat saját szemeivel, aki csak a képzeletei és álmai világában jelenhet meg elõtte. A lány egy röpke pillanatra emlékeztette arra, aki titkon többet jelentett számára, mint bármi más. Talán a mosolya, talán megjelenése, vagy csak maga a pillanat váltotta ki mindezt, nem tudta, de nem is számított igazán. Az elõtte álló lány nem Shira volt. Shira már csak egy látomás, mely már oly régóta vele van, és talán örökre vele is marad... Mély levegõt vett, és gondolatai egy szemvillanás alatt tovatûntek, mint az a levél, mely egy mesterségesen telepített fa egyik hosszú ágáról szakadt le, és kapott alá a lágy szél.

- Igazán örülök, hogy sikerült bemutatkoznotok egymásnak, de nekünk most már indulnunk kell. – törte meg a pillanatot Dev Slenn mester hangja - Tényleg örülök, de tényleg mennünk kell. John, majd Zev jelentkezik, ahogy kell. Jane, sok szerencsét a kalandjához! Vyn, Nate menjünk.

Krace szótlanul követte tekintetével egy röpke másodpercig még a levegõben lágyan sikló, tovaszálló falevelet, majd búcsúzásul bólintott az elõtte álló lány és férfi felé. Megragadta a lábainál heverõ két csomagot, és lassan elindult felfelé az Ezüst Toll széles rámpáján. Mikor elhaladt Dev mellett, egy féloldalas mosoly jelent meg az arcán, majd alakja eltûnt a corelliai gyártmányú korvett homályba burkolózott gyomrában.

[grievous]

Vyn Krace - Dev Slenn


Egy látszólagos nyugodt pillanatot éltek meg mikor hírtelen mindketten egy erős élés fájdalmat érztek a fejetekben. Füleitekben emberi visítások, jajveszékelő hangok teljes áradatát halljátok. Pillanatra sötétségbe borul minden, majd egy pillanatra meg is szédültök.

Az állapot miatt négykézlábra estek és olyan érzésetek van, mintha testetek egy pillanatra kúttá válna melyben a lelketeket lehajítanák a tátongó sötét mélysébe. A hangok, melyeket eddig hallottatok most már sokkal erősebbek, bár kissé tompák. Olyan, mint mikor egy vékonyfalú helységben hallanátok mit mondanak vagy mi történik a szomszédban. A sötét helyen füleiteket a hideg kőhöz simítjátok, és érzékeiteket kiélesítve hallgatjátok mi van a túloldat. Pillanatnyi haláli csend honol, majd váratlanul ismét csak hangos ordítást hallatok. Ekkor elrugaszkodtok a faltól. A hangok több százas vagy talán ezres tömegének hangszintje közel azonos. Olyan, mintha több ezer ugyanolyan emberi hang ordítana a fejetekben.

A hang maga ismerős, de nem tudjátok hová tenni hírtelen. Úgy érzed, hogy annak idején már többször is hallottátok, de mindezek ellenére mégsem ismeritek fel egyből. Annyi bizonyos, hogy évekkel ezelőtt halottátok ezt a hangot.
Ekkor fentről egy kissé halk hangot hallotok. Kissé gépies.

- Most már készen vagy! Mostantól én vagyok az Urad! Nem létezik senki és semmi más.
Parancsomra ölsz, ha kell vagy halsz, ha úgy kívánom.

Ekkor annyit érzeztek, mintha mozgásba lendült volna a hely, és ti csak egy tehetetlen valakik lennétek aki ott raboskodnak a mélységben. Ösztnösen ki akarnátok törni, és már-már elfog a lelki kín benneteket, miszerint soha nem fogtok szabadulni a börtönből, melybe bezártak.

Ekkor ez a valami megszűnik. Bár már vége van az éber rémálmaitoknak, de a testeitekben lévő igen magas számú Midichloriánok egy üres zárt helységhez vagy éppen egy hegyhez hasonlóan az elmétekbe irányítják a korábbi ordító hangok egyre halkuló visszhangzó fájdalmas zaját.
Pillanatra egy képet láttok magatok előtt, melyben egy aszteorida mezőt láttok, mely számotokra ismerős csillagok körül lebegnek az űr végtelen riged sötétjében.


//Ez egy lehetséges Modul lehetőség a számotokra, ha érdekel benneteket, akkor keresetek meg PM-ben vagy MSN-en.//