|
Post by Kidoh on Jun 18, 2009 14:20:12 GMT 1
Kidoh néhány hosszú másodpercig éles szemekkel nézett a nappaliból kilépő férfi után. A találkozást tehát késleltette... Tavionhoz ment, és fél kezét kinyújtva megfogta a kislányét. -Gyere Tavion, ideje folytatni az evést. A kislány rá jelelmző aranyos nyavajgásba kezdett arról, hogy már nem éhes, de Kidoh végül meggyőzte róla, hogy az édesapja úgyis aludni fog a fürdés után, mert nagyon álmos ezért nincs értelme ellenkezni. -Előbb fejezzétek be az evést, aztán irány aludni! Biztosan megengedi majd apukád, hogy vele aludj, hiszen sokáig nem látott téged. -mondta még Tavionnak, mire a gyerek engedelmesen elkezdte falni az ételt. Kidoh az ölébe ültette a fiát, és egy darabig a két gyerekkel maradt. Hallgatta a csacsogásukat, játszott velük. Szívből nevetett a gyerekek viccein, és nem egyszer annyira megcsiklandozta Akirát evés közben, hogy a kisfiú majdnem kiejtette a kezéből a kanalat. Megnyugodott, hogy fia már nincs kétségbeesve, és a régi családias vidámság visszaköltözött a házba. Mikor Lona visszatért az ebédlőbe, csodálkozva nézte, hogy a sötétbőrű édesanya még a szokásosnál is nyitottabb és boldogabb a gyerekek mellett. Ahogy azonban az asztalhoz ért, Kidoh felkelt, és ráhagyta a gyerekeket. -Mindjárt jövök vissza, rendben? -még egyszer puszit nyomott Akira homlokára, megsimogatta Tavion szöszi fejét, aztán a zeltron nőre bízta őket.
A nappaliból kiérve gondterheltté vált az arca. Nem tudta, milyen állapotban találja Yumit, de remélte, magához tér majd a hír hallatán, hogy épségben hazajött a férje. Felkapaszkodott a lépcsőn, macskaléptekkel végigment a folyosón, és halkan benyitott a félhomályos szobába. -Yumi, ébren vagy?
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Jun 18, 2009 15:31:47 GMT 1
Eriál, miután a kád megtelt, néhány véletlenszerű dobozból ásványi anyagokat és testápolókat adagolt a gőzölgő vízhez, majd levetkőzött, és beleereszkedett. Jóleső sóhajjal fogadta a folyadék kényeztető érintését, és szemét lehunyva élvezte a melegséget. Aztán egy pillanat alatt álomba merült.
Amikor Kidoh bekopog az emeleti ajtón, azonnal válasz érkezik, de gyengén, és elhalón. - Hagyjál békén.
|
|
|
Post by Kidoh on Jun 18, 2009 15:50:27 GMT 1
Kidoh elkomorult a gyenge hang hallatán. Jól gondolta, Yumi önpusztításba kezdett; valószínű, mert már halottnak hitte Eliket. "A napokkal a hit is elfogyott belőle, nem csak az erő. Konok, kishitű nőszemély." -morgolódott magában. Belépett a szobába, és gondosan becsukta maga után az ajtót. Csendesen az ágy mellé sétált, és leült az éjjeliszekrény sarkára. A kezében egy tál gőzölgő levest tartott. Eltökélte, hogy ezt a nőbe fogja erőltetni, akár akarja, akár nem, különben sosem kap erőre. -Yumi, fordulj ide kérlek. -kezdte ellenkezést nem tűrő hangon, ahogy a duzzogó gyerekhez szokás beszélni. Türelmesen várt egy kicsit, aztán megismételte a mondatot, mivel Yumi ennek ellenére sem volt hajlandó felé fordítani az arcát. -Yumiko, fordulj ide!
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Jun 18, 2009 15:54:32 GMT 1
Yumi semmit sem reagált, mikor Kidoh belépett. Az ágyon feküdt összegömbölyödve, arccal a besötétített ablak felé. A padlón tálcák és tálak hevertek, több napos fogásokkal, melyekből csupán egy-két falat hiányzott. A szoba levegője állot, és rossz szagú volt. Mikor Kidoh leült mellé, végre megmozdult: kezével vad, söprő mozdulatot tett, megtaszítva a dathomirit, és a lepedőre borítva az újabb tányér tartalmát. - Mondtam, hogy hagyjál! - rikoltotta dühösen, majd újra magzatpózba kuporodott.
|
|
|
Post by Kidoh on Jun 18, 2009 16:18:48 GMT 1
A volt dathomiri ösztönösen félrerántotta a lábát a szétfröccsenő leves útjából, így nem lett piszkos - ellentétben az ággyal, ami azonnal beitta a lét. Úgy tűnt, Yumit az sem érdekli, ha ezentúl tésztamaradványokkal és főtt zöldségekkel osztja meg az ágyát, Elik azonban hazajött, és többé nem volt helye ilyen kicsinyes viselkedésnek. Kidoh nyugodtan felkelt a helyéről, és visszament az ajtóhoz. Belülről halkan bezárta, és a zsebébe rejtette a kis kódkártyát. Ezután visszasétált az ágy közelébe, majd egy hirtelen mozdulattal széthúzta a függönyöket. A fény azonnal elárasztotta a mocskos szobát, Yumit teljesen elvakítva, hiszen nagyon rég bezárkózott már a félhomályba. A hirtelen fényáradat után Kidoh erős keze ragadta meg a depressziós lányt, és erőszakkal felállította a lábára. Számított az ellenállásra, a rugdosásra, vagy a karmolásra - de Yumi akkor sem tehetett volna semmit, ha ereje teljében ellenkezik. -Elég ebből, Yumiko! -förmedt a nőre tőle nagyon szokatlan hangnemmel. Sosem beszélt így senkivel a négy együtt töltött év alatt, soha, egyszer sem. Most mégis felemelte a hangját, csak annyira, hogy megrémissze a nőt, de az ajtón túlra ne hallatszódjon. -Elég ebből a fetrengésből, és elég ebből a nyavajgásból! Nem érdekelnek a kicsinyes problémáid, és nem érdekel a bánatod! -hideg, méreggel teli szóáradat volt ez- Azonnal felkelsz, a saját lábadra, a saját erődből, és akár akarod, akár nem, eszel valamit! Ha kell felfalatom veled az összes maradékot, ami a földön hever! Mintha egy idegen Kidoh állt volna ott, ahol máskor egy csendes, kissé hideg, de törődő Kidoh szokott állni. Ez a Kidoh olyan erősen markolta Yumi vállát, hogy az már fájt, és olyan mérges arcot vágott, mintha bármelyik pillanatban megütné a lányt.
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Jun 18, 2009 17:51:19 GMT 1
Yumi hunyorgott, mikor az éles fény a szemébe vágott, de Kidoh megdöbbenve vehette észre, hogy a lány pupillái homályosak, mintha valami féle transzban lenne: alig fogott fel bármit a világból. Ahogy a dathomiri szóáradata véget ért, és egyre eerősebben markolta Argetlam asszony vállát, a nő körül valami megváltozott. Az Erő vad hulláma csapott ki belőle, megtaszítva, és falhoz vágva a boszorkányt. - Azt mondtam, hagyjál békén, te k***a. Mi értelme felkelnem? Mi értelme? - sikította a lány, majd teljesen erejét vesztve ismét az ágyra rogyott, és féktelen zokogás vett rajta erőt.
|
|
|
Post by Kidoh on Jun 20, 2009 13:57:41 GMT 1
Kidoh feltápászkodott a fal mellől. Nem ütötte meg magát nagyon, csak a bal válla kezdett sajogni. Az is csak azért, mert a veszélyes út és a harc kimerítette a testét, és egy villanásnyi idővel később védte az ütést. Egy darabig csak nézte azt a szánalmas, összegömbölyödött testet, amit rázott a sírás. Nem érzett haragot, az előbbit is csak megjátszotta. És bár nem számított az Erő használatára, nem lepte meg a dolog; ahogy az sem, hogy a harag és a tehetetlenség sötét oldali kisülése volt. Nem hibáztatta érte a szegény nőt. Nem hibáztathatta, hiszen ő is ugyanilyen volt, mikor szerelme meghalt. Egy lényeges különbség volt csupán a két helyzet között. Hogy Elik még élt.
Ahogy a sírás csendes zokogásba fulladt, Kidoh odalépett ismét az ágy széléhez, és ezuttal kedvesen, óvatosan ért Yumi vállához. Érezte a test erőtlenségét, és azt a sok keserűséget, ami a lányból áradt. Halkan, csitítóan szólalt meg: -Még a szerelmedért sem kelsz fel?
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Jun 20, 2009 14:01:25 GMT 1
Yumiko Argetlam most ismét felnézett, tekintetébe azonban ezúttal mintha valami halvány fény is költözött volna. Alig hallhatóan rebegte szavait. - Miről beszélsz?
|
|
|
Post by Kidoh on Jun 20, 2009 14:09:27 GMT 1
A sötétbőrű nő néhány pillanatig csak méregette Yumi állapotát, mélyen a szemébe nézett. Aztán mindenféle mosoly nélkül, de teljes meggyőződéssel annyit mondott: -Argetlam él. Többet egyelőre nem mondott, hiszen azt még Yumi is tudhatta, hogy nem szokása a levegőbe beszélni csak azért, hogy valakit felvidítson. Várta a nő reakcióját.
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Jun 20, 2009 14:19:56 GMT 1
Yuminak csak most, e két szót hallva derengett fel, hogy mit mondott Kidoh, mikor legutóbb találkoztak: hogy valami információja van Elik hollétéről. A lány akkor túl gyenge volt, hogy bármit is mondjon, a bánat, az aggódás kivett belőle minden erőt - így inkább megjátszotta, hogy alszik, és hagyta, hogy a dathomiri egyedül induljon útnak. Nem tudta pontosan, ez mennyi ideje történt, csak annyit hogy több nap eltelhetett közben.
És Kidoh most itt van, és azt mondja, Elik életben van... Yumi felszabadultan sóhajtott egyet, a szín szemmel látható gyorsasággal tért vissza arcába, noha a szeme alatti és körötti ráncok továbbra is az elmúlt hetek aszkéziséről árulkodtak. Aztán a lány úgy pattant fel, mint aki rugóra jár, nyelve megeredt - ismét a régi volt. - Él? Hazahoztad? - hadarta, és mikor Kidoh egy bólintással megerősítette ezt, az idősebb nő nyakába borult, és arcát elhalmozta cuppanós puszikkal. - Sajnálom, sajnálom, köszönöm...visszahoztad...olyan bunkó voltam, nem haragudj...
Aztán már lépett is tovább a szekrény felé, ahonnan egymás után ruhákat hajigált ki, míg nem talált egyet, ami épp kedvére való volt. A szája továbbra sem állt be. - Össze kell szednem magam... mégse láthat így... még azt hinné, hogy ki se mozdultam a szobából, ugye?... Jól van? Nem esett baja?.........
|
|
|
Post by Kidoh on Jun 20, 2009 14:34:43 GMT 1
Kidoh hagyta, hogy Yumi a ruhái között matasson, de egész addig nem figyelt a hadarására, míg nem talált egy viszonylag friss (valószínű tegnapi), félig beszáradt levest a földön heverő tálcák egyikén. Aztán az épp ügyetlenül öltözködő nő felé fordult. Lassan, megfontoltan beszélt hozzá, hogy biztosan felfogjon mindent. A válaszokat azonban későbbre hagyta. -Először ülj ide. -mutatott az ágy még tiszta részére- Nem elég felöltöznöd, enned is kell. Ha nem lesz erőd, azt észre fogja venni, és azt te sem akarod, meg én se. -ha Yumi leült, felé nyújtotta a tálat- De lassan egyél, különben ki fogod hányni.
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Jun 20, 2009 14:42:07 GMT 1
Yumi leült, és maga alá húzta lábát a nedves ágytakarón. Bizonytalan kézzel vette át a tálat, és egy pillanatig gyanakodva méregette tartalmát, majd a biztonság kedvéért meg is szaglászta. Még nem volt kellemetlen a szaga, így talán nem lehetett olyan nagyob régi, és talán nem lesz baja, ha bekap belőle pár falatot.
Kezében remegett a kanál, de sikerült apránként eltüntetni a leves felét. A folyadék hideg volt, de mégis táplálék, így némileg erőre kapott tőle. - Most már láthatom Őt? - kérdezte végül.
|
|
|
Post by Kidoh on Jun 20, 2009 18:54:30 GMT 1
Kidoh kritikus szemmel nézegette a lányt. Feltűnően beesett volt az arca, és táskás a szeme. A kezei remegtek, és mikor az előbb felkelt, a lábai is bizonytalanul tartották a könnyű súlyt; még ha ezt Yumi nem is vette észre. Gyenge volt, és ezt ilyen rövid idő alatt nem hozhatták annyira rendbe, hogy Elik ne vegye észre.
Lemondóan sóhajtott. Végülis megtette, amit csak tehetett. Elik nem látta ebben az állapotban a nőt, magához térítette, és elérte azt is, hogy egyen egy kicsit. -Fésülködj meg, és ha kimegyünk, arcot mosol. -jelentette ki végül. Míg Yumi rendbe tette a haját, ő végre mesélni kezdett: -Argetlam rendben van, de eléggé kimerült. Úgyhogy ha találkozol vele, segítened kell azonnal ágyba fektetni. Figyelembe véve az ágyatok állapotát -egy pillanatra a szétfeküdt, mocskos paplanra nézett- a lenti vendégszobában fog aludni. Később nyugodtan kikérdezheted, de most hagynod kell majd pihenni. Rendben, Yumi?
|
|
|
Post by Eriál Argetlam on Jun 20, 2009 19:13:05 GMT 1
Pár perccel később Yumi, már jóval összeszedettebben, a dathomiri társaságában belépett a földszinti fürdőszobába. A levegő forró és párás volt, Eriál pedig édesdeden szunyókált az egyre hűlő vízben. A lány leküzdötte a késztetést, hogy ruhástól a kádba vesse magát és elárassza Eliket csókjaival. Ehyelett tőle szokatlan kimértséggel odasétált, és leült a kád szélére. Ujjaival eljátszadozott egy darabig a férfi fehér hajtincsei közt, majd megsimogatta az arcát. - Elik... - szólította meg végül, a férfi pedig felriadt. Tekintetén látszott, hogy egy pillanatig nem tudta hol van - a yavini emlékek még túl frissek voltak - de végül felismerte nejét, és elmosolyodott. - Szia kicsim. - Jól vagy? - Most már igen. - felelte a férfi, és kezei közé vette a nő arcát. - Hiányoztál.
Yumi előrehajolt, és ajkaik hosszú csókban forrtak össze. Most már minden rendben volt.
|
|
|
Post by Kidoh on Jun 20, 2009 19:32:41 GMT 1
A volt dathomiri az ajtóban maradt, hogy felügyelje két társát. Yumi -Kidoh minden rossz előérzete ellenére- nem támadta le a férfit, így megkímélte őt a további fájdalmaktól, vagy a törött bordák még jobban eltörésétől. Ezekről ugyan nem szólt neki, de a lány bámulatos akaraterőt mutatott be, és ezért Kidoh büszke volt rá. Yumi sokszor számára érthetetlenül, felelőtlenül, és kiábrándítóan viselkedett; de aztán mindig tett valamit, amivel ellensúlyozta a hibákat. Egy darabig még nézte kettejüket, aztán megnyugodott afelől is, hogy Elik túl fáradt, hogy a felesége állapotát észrevegye.
Ezt kihasználva végül megsürgette a párocskát: miután Elik felöltözött, ő és Yumi eltámogatták az egyik vendég szobáig, ahol végre alhatott a férfi. Ezután magukra hagyta őket, és visszatért a gyerekekhez. Akirát ismét megszorongatta, és többé nem érdekelte más. Nem érdekelte Elik és Yumi, nem érdekelte a fáradtság, csak a fia és Tavion volt, akikre figyelt.
Hazaért.
|
|