Post by Heiko Tennes on Jun 18, 2007 11:53:23 GMT 1
Név: Heiko Tennes
Kor: 27 év
Nem: Férfi
Faj: Ember (Arkániai)
Kaszt: Fejvadász, Bérgyilkos és Szerzetes (Erőérzékeny)
Heiko az Arkánia I.-en látta meg a napvilágot 27 évvel ezelőtt. Szüleiről nem sok mindent tudunk, de az biztos, hogy az édesanyja erőérzékeny volt, akárcsak a fia. A szerzetesek elbeszélése szerint egy különösen hideg napon egy rongyokba öltözött fiatal lány állított be a kolostor kapujához. Talán huszonegy-néhány éves lehetett. Karjaiban tartotta az alig egy-két napos Heikót. Meghajolt a kapuálló szerzetes felé, majd a kezébe adta a fiút.
-Nem akarom, hogy űzött vad legyen a fiam, akárcsak én.-mondta a fiatalasszony. Mielőtt a szerzetes felocsúdhatott volna meglepetéséből, a nő már hátat is fordított neki és már a lépcsőkön baktatott lefelé.
-Ki vagy te? Hogy találtál rá a kolostorunkra?-kiáltott utána a férfi, de a lány válaszul csak intett egyet, majd elnyelte őt az egyre növekvő éjszaka homálya.
A szerzetes csak állt és nézte a távolodó nőt. Közben tekintete a karjaiban tartott csecsemőre vándorolt. Időnként a kolostor kapujában hagynak néhány kisbabát, de ezeknek nagyon elenyésző a számuk, mivel a rend templomának pontos helye az idegenek nagy része előtt ismeretlen. De mindig akad olyan, aki valami csoda folytán megtalálja a helyes utat.
A csecsemő sírása visszazökkentette a szerzetest a jelenbe. Sietve befordult a kapun és biztonságos helyre vitte a csemetét. Remélte, hogy a kisfiúról kiderül, hogy birtokában van azon képességeknek, melyekkel képes irányítani az erőt. Tudta, hogyha ez igaz és rendes kiképzést kap, Heikóból szerzetes válhat. Három éves koráig a kolostor "bölcsődéjében" élt, ahol is végül bebizonyosodott, hogy erőérzékeny. Egy alkalommal nevelője szeme láttára alvás közben legurult az ágyról, de ahelyett, hogy hangos puffanással földet érte volna, Heiko szép lassan, mint a falevél a földre ereszkedett. A fiú mindebből nem érzékelt semmit, aludt tovább. A dajka jelentette ezt a kolostorvezetőnek, így minden akadály elhárul az elől, hogy megkezdjék a fiú kiképzését. A kiképzés a gyermek hat éves korában vette kezdetét. Heiko a szerzetesek szent tekercseiből tanulta meg az olvasást és elfogadta azon tanítást, hogy csak a Sötétség tanai igazak. Naphosszat imádkozott és böjtölt az idősebb szerzetesekkel. Gyakran verést is kapott, hogy megtanulja az önfegyelmet és elviselje a fájdalmat. A fizikai fájdalomra való szoktatás egyúttal előkészítés is volt a serdülőkorban kezdődő aktív fizikai edzésekre.
10 éves korában kezdődött el az a tréning, melynek célja Heiko és az Erő közti kötelék megerősítése volt. Naphosszat csak gyakorlatozott, néha szószerint rá kellett parancsolni, hogy fejezze be a gyakorlatot, mert különben kárt is tehetett volna magában. Gyakori edzésmódszer volt, hogy egy közel 3 méter magas falról lelökték a fiút, ezzel úgymond kényszerítve arra, hogy a benne rejtőző Erő a felszínre törjön. Az előzményeket ismerve a szerzetesek úgy gondolták, Heiko gyorsan urává válik majd a lebegésnek, de nem így történt. Ugyanolyan teljesítményt nyújtott e téren, mint a többi vele egykorú tanonc. A sikertelen próbálkozások következtében a fiú komolyabb sérüléseket szedett össze: koponyatörés, zúzódások, végtagtörések, ficamok, belső vérzések és még sorolhatnánk. Több évig tartott, mire Heiko akárcsak egy kicsit is lassítani tudta zuhanását az Erő segítségével. De miután már elkapta a fonalat, a többi már magától jött. 16 éves korára, már akár 10 méteres magasságból is képes volt sértetlenül leugrani.
A közelharcban való jártasságai is szépen fejlődtek. Kortársai közül senki sem tudta legyőzni, ha pedig jó passzban volt, akkor akár egy nála idősebbet is le tudott győzni. Fürge volt és könyörtelen. A tanításoknak megfelelően alkalmazta az Erőpont technikát. Villámgyors mozdulatokkal bénította meg ellenfeleit úgy, hogy azok még levegőt is alig kaptak.
A fegyveres harcot kezdetben fakardokkal és botokkal gyakorolták, később pedig szimpla vasfegyverekkel. Heiko és társai 17 éves korukban már olyan ámulatbaejtő mozdulatokat, figurákat tudtak bemutatni harc közben, hogy azok láttán egy kívülállónak leesett volna az álla.
20 éves korában érkezett el a felnőtté válás időszaka. Ezt egy veszélyes és igen kegyetlen próba vezette be. Heikót és társait bekötött szemmel elvitték a kolostortól jó messzire a szélrózsa minden irányába. Mindannyian magukra voltak utalva, egyetlen társuk egy fémkard volt. Feladatuk az volt, hogy holdtöltére, ami 5 nap múlva következett be, visszatérjenek a kolostorba. A feladat elsőhangzásra nem tűnik nehéznek, de ha beleszámítjuk a hideg téli időjárást, a kevés élelmet és a környéken portyázó fenevadakat, akkor máris megértettük eme feladat veszélyességét.
Heikót a kolostortól északra rakták ki, onnan kellett visszatalálnia. Az útja kimerítő és szörnyűséges volt. Említsük meg példának azt az esetet, mikor a második napon morgásra lett figyelmes a fiú. Halkabbra fogta lépteit és a hang irányába indult. Hamarosan felkavaró látvány tárult a szeme elé. Egy hatalmas hófarkas lakomázott éppen egy megtépázott tetemből. Heiko felismerte az összeroncsolódott tetemet. Az egyik társáé volt. Bár a fiút belülről megrázták a látottak, kívülről egy szikrányi érzelmet sem mutatott. Megvárta, míg a farkas jóllakott, majd a közelébe lopakodott és leszúrta. Aznap estére megvolt Heiko élelme.
Holdtölte napján Heiko elérte a kolostorhoz vezető lépcsőt. Sikere láttán felbuzdult és minden erőtartalékát latbavetve pár óra alatt megfutotta a több tízezer lépcsőfokot. 3 órával az idő lejárta előtt érkezett meg a kolostorba. Érkezésekor látta, hogy egy másik társa is megcsinálta a próbát. Átf*gyva, egy vastag pokrócban dideregve méltóságteljesen várta érkezik-e még valaki. Pár perccel holdtölte előtt beesett még egy fiú. Szinte már félholt volt, egyik lába már a sötétség birodalmában lehetett, de mit számít az, hiszen a próbát megcsinálta. Két újabb próbázó érkezett a kolostor ajtajába. Ők jócskán a határidőn túl érkeztek. A szerzetesek nem engedték őket vissza az épületbe. Megdobálták szerencsétleneket, majd elzavarták őket. Valószínűleg mindketten meghaltak pár nappal később.
Nyolcan indultak el 5 nappal korábban és most csak hárman ültek kimerülten, de büszkén a pódiumon, várva a beavatási szertartásra. Két fiúnak nem sikerült a próba, őket elkergették és halál lett a sorsuk. A többi három pedig örökre beleveszett a homályba. A próbát-kiállókat felavatták, megkapták felnőtt egyenruhájukat és engedélyt kaptak, hogy elkészíthessék saját mandorláikat.
A beavatástól számított négy év alatt nem sok érdekes történt. Heiko továbbfejlesztette képességeit. A rend egyik legjobban képzett és legtechnikásabb harcosa lett. Mesterei olyan nagy tehetségnek tartották, hogy idősebb korára kolostorvezetői rangot jósoltak neki. De ez nem következhetett be.
Nem említettük, de a rend tagjai közt mindig voltak elégedetlenkedők. Olyanok, akik úgy érezték, elpocsékolják nagyszerű erejüket azzal, hogycsak egymás ellen használják őket és nem mások ellen. A szerzetesrend tanításai közül mindig is kiemelkedett az, hogy sohase forduljunk a világi dolgok (pénz, nő, hatalom) felé. De többen arra készültek, hogy felrúgják ezt a szabályt. Heiko is köztük volt, mivel nem akarta egyszerű, nélkülöző szerzetesként leélni az életét. Úgy meg pláne nem, hogy ilyen páratlan erők birtokában volt. A rend 150 tagja közül 17 összeesküvést szőtt a Tughuránék feje ellen. Heiko is köztük volt. A megbeszélt jelre a kolostorvezető szobájához vonultak és betörtek, hogy eltegyék láb alól. De az egyik összeesküvő időközben meggondolta magát és megbocsátás fejében kitálalt mindent a kolostor vezetőségének. Így Heiko és társai besétáltak egy előre megtervezett csapdába. Rövid harc után lefegyverezték őket. 17-üket zárkába vetették és gyorsított eljárásban halálra ítélték őket.
A kivégzés napján, -melyet a Tighurane tekercsek csak "A hulló könnyek éjszakájának" emlegettek, utalva a szörnyűséges vérrontásra, melyet testvér-testvér ellen hajtott végre-a 17 nagyhatalmú harcos kitört rabságából és lemészárolta a kolostor közel egyharmadát. Hátatfordítottak tanításaiknak és otthagyták a kolostort egyszer és mindenkorra. Kilencen érték el a kb. 100 mérföldre lévő várost Tycorndust, ahol hajóra szálltak és elhagyták a bolygót. A hajón megállapodtak, hogy ami eddig volt az nem létezett, ami eddig történt az nem történt meg. Mostantól nem ismerik egymást és miután leszáll a hajó sohasem fognak találkozni. Ez így is történt. Nem tudni pontosan, azóta mi történt a többi renegáttal. Valamelyik fejvadásznak ment, a másik a Birodalom oldalára állt, a harmadik meg már meghalt. De mi kövessük nyomon Heiko útját egy darabon.
Miután a férfi elvált a többi renegáttól Nar Shaddára utazott, ahol fejvadásznak állt. Rövid időn belül annyi pénzt keresett, hogy tudott magának venni egy kisebb hajót. Heiko neve addigra már eléggé ismertté vált alvilági körökben, akadt munkája bőven, mivel a gengszterek mindegyike fújt valakire. Sok alvilági alak tűnt el a homályban Heiko keze által. De a férfinek akadt egy gyengéje. Arkániai révén a sötétben kitűnően látott, ami elengedhetetlen volt éjjeli akcióihoz. De nappal speciális szemüveget kellett hordania, hogy megvédje retináját a sugaraktól, így napközben jelentősen meggyengült. Ezért elhatározta, felkeres egy orvost, aki az egyik szemét átoperálja normálissá. Azért csak az egyiket, hogy éjjel is jól láthasson.
Kor: 27 év
Nem: Férfi
Faj: Ember (Arkániai)
Kaszt: Fejvadász, Bérgyilkos és Szerzetes (Erőérzékeny)
Előtörténet
Heiko az Arkánia I.-en látta meg a napvilágot 27 évvel ezelőtt. Szüleiről nem sok mindent tudunk, de az biztos, hogy az édesanyja erőérzékeny volt, akárcsak a fia. A szerzetesek elbeszélése szerint egy különösen hideg napon egy rongyokba öltözött fiatal lány állított be a kolostor kapujához. Talán huszonegy-néhány éves lehetett. Karjaiban tartotta az alig egy-két napos Heikót. Meghajolt a kapuálló szerzetes felé, majd a kezébe adta a fiút.
-Nem akarom, hogy űzött vad legyen a fiam, akárcsak én.-mondta a fiatalasszony. Mielőtt a szerzetes felocsúdhatott volna meglepetéséből, a nő már hátat is fordított neki és már a lépcsőkön baktatott lefelé.
-Ki vagy te? Hogy találtál rá a kolostorunkra?-kiáltott utána a férfi, de a lány válaszul csak intett egyet, majd elnyelte őt az egyre növekvő éjszaka homálya.
A szerzetes csak állt és nézte a távolodó nőt. Közben tekintete a karjaiban tartott csecsemőre vándorolt. Időnként a kolostor kapujában hagynak néhány kisbabát, de ezeknek nagyon elenyésző a számuk, mivel a rend templomának pontos helye az idegenek nagy része előtt ismeretlen. De mindig akad olyan, aki valami csoda folytán megtalálja a helyes utat.
A csecsemő sírása visszazökkentette a szerzetest a jelenbe. Sietve befordult a kapun és biztonságos helyre vitte a csemetét. Remélte, hogy a kisfiúról kiderül, hogy birtokában van azon képességeknek, melyekkel képes irányítani az erőt. Tudta, hogyha ez igaz és rendes kiképzést kap, Heikóból szerzetes válhat. Három éves koráig a kolostor "bölcsődéjében" élt, ahol is végül bebizonyosodott, hogy erőérzékeny. Egy alkalommal nevelője szeme láttára alvás közben legurult az ágyról, de ahelyett, hogy hangos puffanással földet érte volna, Heiko szép lassan, mint a falevél a földre ereszkedett. A fiú mindebből nem érzékelt semmit, aludt tovább. A dajka jelentette ezt a kolostorvezetőnek, így minden akadály elhárul az elől, hogy megkezdjék a fiú kiképzését. A kiképzés a gyermek hat éves korában vette kezdetét. Heiko a szerzetesek szent tekercseiből tanulta meg az olvasást és elfogadta azon tanítást, hogy csak a Sötétség tanai igazak. Naphosszat imádkozott és böjtölt az idősebb szerzetesekkel. Gyakran verést is kapott, hogy megtanulja az önfegyelmet és elviselje a fájdalmat. A fizikai fájdalomra való szoktatás egyúttal előkészítés is volt a serdülőkorban kezdődő aktív fizikai edzésekre.
10 éves korában kezdődött el az a tréning, melynek célja Heiko és az Erő közti kötelék megerősítése volt. Naphosszat csak gyakorlatozott, néha szószerint rá kellett parancsolni, hogy fejezze be a gyakorlatot, mert különben kárt is tehetett volna magában. Gyakori edzésmódszer volt, hogy egy közel 3 méter magas falról lelökték a fiút, ezzel úgymond kényszerítve arra, hogy a benne rejtőző Erő a felszínre törjön. Az előzményeket ismerve a szerzetesek úgy gondolták, Heiko gyorsan urává válik majd a lebegésnek, de nem így történt. Ugyanolyan teljesítményt nyújtott e téren, mint a többi vele egykorú tanonc. A sikertelen próbálkozások következtében a fiú komolyabb sérüléseket szedett össze: koponyatörés, zúzódások, végtagtörések, ficamok, belső vérzések és még sorolhatnánk. Több évig tartott, mire Heiko akárcsak egy kicsit is lassítani tudta zuhanását az Erő segítségével. De miután már elkapta a fonalat, a többi már magától jött. 16 éves korára, már akár 10 méteres magasságból is képes volt sértetlenül leugrani.
A közelharcban való jártasságai is szépen fejlődtek. Kortársai közül senki sem tudta legyőzni, ha pedig jó passzban volt, akkor akár egy nála idősebbet is le tudott győzni. Fürge volt és könyörtelen. A tanításoknak megfelelően alkalmazta az Erőpont technikát. Villámgyors mozdulatokkal bénította meg ellenfeleit úgy, hogy azok még levegőt is alig kaptak.
A fegyveres harcot kezdetben fakardokkal és botokkal gyakorolták, később pedig szimpla vasfegyverekkel. Heiko és társai 17 éves korukban már olyan ámulatbaejtő mozdulatokat, figurákat tudtak bemutatni harc közben, hogy azok láttán egy kívülállónak leesett volna az álla.
20 éves korában érkezett el a felnőtté válás időszaka. Ezt egy veszélyes és igen kegyetlen próba vezette be. Heikót és társait bekötött szemmel elvitték a kolostortól jó messzire a szélrózsa minden irányába. Mindannyian magukra voltak utalva, egyetlen társuk egy fémkard volt. Feladatuk az volt, hogy holdtöltére, ami 5 nap múlva következett be, visszatérjenek a kolostorba. A feladat elsőhangzásra nem tűnik nehéznek, de ha beleszámítjuk a hideg téli időjárást, a kevés élelmet és a környéken portyázó fenevadakat, akkor máris megértettük eme feladat veszélyességét.
Heiko és a hófarkas csatája
Heikót a kolostortól északra rakták ki, onnan kellett visszatalálnia. Az útja kimerítő és szörnyűséges volt. Említsük meg példának azt az esetet, mikor a második napon morgásra lett figyelmes a fiú. Halkabbra fogta lépteit és a hang irányába indult. Hamarosan felkavaró látvány tárult a szeme elé. Egy hatalmas hófarkas lakomázott éppen egy megtépázott tetemből. Heiko felismerte az összeroncsolódott tetemet. Az egyik társáé volt. Bár a fiút belülről megrázták a látottak, kívülről egy szikrányi érzelmet sem mutatott. Megvárta, míg a farkas jóllakott, majd a közelébe lopakodott és leszúrta. Aznap estére megvolt Heiko élelme.
Holdtölte napján Heiko elérte a kolostorhoz vezető lépcsőt. Sikere láttán felbuzdult és minden erőtartalékát latbavetve pár óra alatt megfutotta a több tízezer lépcsőfokot. 3 órával az idő lejárta előtt érkezett meg a kolostorba. Érkezésekor látta, hogy egy másik társa is megcsinálta a próbát. Átf*gyva, egy vastag pokrócban dideregve méltóságteljesen várta érkezik-e még valaki. Pár perccel holdtölte előtt beesett még egy fiú. Szinte már félholt volt, egyik lába már a sötétség birodalmában lehetett, de mit számít az, hiszen a próbát megcsinálta. Két újabb próbázó érkezett a kolostor ajtajába. Ők jócskán a határidőn túl érkeztek. A szerzetesek nem engedték őket vissza az épületbe. Megdobálták szerencsétleneket, majd elzavarták őket. Valószínűleg mindketten meghaltak pár nappal később.
Nyolcan indultak el 5 nappal korábban és most csak hárman ültek kimerülten, de büszkén a pódiumon, várva a beavatási szertartásra. Két fiúnak nem sikerült a próba, őket elkergették és halál lett a sorsuk. A többi három pedig örökre beleveszett a homályba. A próbát-kiállókat felavatták, megkapták felnőtt egyenruhájukat és engedélyt kaptak, hogy elkészíthessék saját mandorláikat.
Heiko arkanitporral dúsított fegyvere
A beavatástól számított négy év alatt nem sok érdekes történt. Heiko továbbfejlesztette képességeit. A rend egyik legjobban képzett és legtechnikásabb harcosa lett. Mesterei olyan nagy tehetségnek tartották, hogy idősebb korára kolostorvezetői rangot jósoltak neki. De ez nem következhetett be.
Nem említettük, de a rend tagjai közt mindig voltak elégedetlenkedők. Olyanok, akik úgy érezték, elpocsékolják nagyszerű erejüket azzal, hogycsak egymás ellen használják őket és nem mások ellen. A szerzetesrend tanításai közül mindig is kiemelkedett az, hogy sohase forduljunk a világi dolgok (pénz, nő, hatalom) felé. De többen arra készültek, hogy felrúgják ezt a szabályt. Heiko is köztük volt, mivel nem akarta egyszerű, nélkülöző szerzetesként leélni az életét. Úgy meg pláne nem, hogy ilyen páratlan erők birtokában volt. A rend 150 tagja közül 17 összeesküvést szőtt a Tughuránék feje ellen. Heiko is köztük volt. A megbeszélt jelre a kolostorvezető szobájához vonultak és betörtek, hogy eltegyék láb alól. De az egyik összeesküvő időközben meggondolta magát és megbocsátás fejében kitálalt mindent a kolostor vezetőségének. Így Heiko és társai besétáltak egy előre megtervezett csapdába. Rövid harc után lefegyverezték őket. 17-üket zárkába vetették és gyorsított eljárásban halálra ítélték őket.
A kivégzés napján, -melyet a Tighurane tekercsek csak "A hulló könnyek éjszakájának" emlegettek, utalva a szörnyűséges vérrontásra, melyet testvér-testvér ellen hajtott végre-a 17 nagyhatalmú harcos kitört rabságából és lemészárolta a kolostor közel egyharmadát. Hátatfordítottak tanításaiknak és otthagyták a kolostort egyszer és mindenkorra. Kilencen érték el a kb. 100 mérföldre lévő várost Tycorndust, ahol hajóra szálltak és elhagyták a bolygót. A hajón megállapodtak, hogy ami eddig volt az nem létezett, ami eddig történt az nem történt meg. Mostantól nem ismerik egymást és miután leszáll a hajó sohasem fognak találkozni. Ez így is történt. Nem tudni pontosan, azóta mi történt a többi renegáttal. Valamelyik fejvadásznak ment, a másik a Birodalom oldalára állt, a harmadik meg már meghalt. De mi kövessük nyomon Heiko útját egy darabon.
Miután a férfi elvált a többi renegáttól Nar Shaddára utazott, ahol fejvadásznak állt. Rövid időn belül annyi pénzt keresett, hogy tudott magának venni egy kisebb hajót. Heiko neve addigra már eléggé ismertté vált alvilági körökben, akadt munkája bőven, mivel a gengszterek mindegyike fújt valakire. Sok alvilági alak tűnt el a homályban Heiko keze által. De a férfinek akadt egy gyengéje. Arkániai révén a sötétben kitűnően látott, ami elengedhetetlen volt éjjeli akcióihoz. De nappal speciális szemüveget kellett hordania, hogy megvédje retináját a sugaraktól, így napközben jelentősen meggyengült. Ezért elhatározta, felkeres egy orvost, aki az egyik szemét átoperálja normálissá. Azért csak az egyiket, hogy éjjel is jól láthasson.
