Fekete Kristály teherhajó (KM: Plett)

[Kothar Darastrix]

Rabszolga szállító hajó valahol a végtelen űrben.
Típusa: Csillagkomp
Hívójele: Fekete Kristály
Rakomány: „Friss hús” (Rabszolgák)

Valahol a hajó rakterében, az egyik fal mellett:

~Hideg, rideg falak, s a levegőben jól érezhető a rettegés, félelem. Van aki reménykedik, hogy lesz ennél jobb is, s szabadul nem sokára. Ők azok, akik először részesülnek eme „élményben”. De a többség, mint én is, már nagyon jól tudja, hogy innét csak egy út vezet ki élve: Valakinek a tulajdona ként. Négy éve ugyan így ültem, egy rabszállítón, s akkor minden annyira másnak tűnt. De ez a múlt csupán, s most a jelen számít. Rengeteg rabszolga van körülöttem a hatalmas raktérben, s elég sok faj is, bár mégis kimagaslik a Twi’lek-ek száma… Ohh már mennyire nem tud meglepni a dolog…~ Kothar üldögél nagyban, miközben gondolataiba mélyedve figyeli „uti társait”. Főleg láncai, s egy egyszerű ágyékkötő a viselete, legalábbis első ránézésre. Nyakában lóg ugyanis egy nyaklánc egy medállal, mely csak számára érték, másnak teljesen értéktelen. A Fiatal Draconid teljes nyugalommal ül, s nem feszegeti a láncait, nem próbál szabadulni. Jól ismeri az ilyen láncokat, s egyenlőre jobbnak látja, ha inkább kivárja, hogy mi is lesz. ~… Gladiátor lettem az elmúlt évek folyamán, s csak az segített, hogy kitartsak, hogy egyszer újra látom Mayácskát, csak a remény az, mely miatt, még érdemes harcolnom, s életben maradnom ~ Szemeit lehunyja Kothar, s ül teljes nyugalommal. Elég feltűnő látvány, hisz nem sok hozzá hasonló él eme galaxisban, s minden bizonnyal nem sok rabszolga a fajából.
~ Ohh Maya, most merre jársz? ~ Eme gondolatra nekidől a falnak, s aránylag kényelembe helyezi magát.

[Plett]

Kothar hajója csendben szelte az ûrt. Ám a hiperhajtómû zaját elnyomta a raktérban sínylõdõk zaja. Egy apró rezzenés jelezte a hajó utasainak, hogy a hajó kiért a hiperûrbõl. Hamarosan landolni fognak egy újabb bolygón, ami megtûri ezeket a rabszolgakereskedõket. A hajó utasainak helyzete még mindig sötét volt, azonban egy új élménnyel gazdagodhat az egész hajó, hiszen minden egy új sokak által ismeretlen világra érkezik a vén teknõ.

Az egyik alaposan felfegyverzett férfi két társával a raktár rámpájához megy. Miután az kinyílik, a fegyvresek távoznak. Vakító világosság szûrõdik be a rámpán kersztül és a vörösessárga, csillogó homok tükrözi vissza a nap fényét. Nemsokára megcsapja a forró és száraz levegõ a hajó utasait. A hajó kellemes klímájához szokottakat azonnal letaglózza a 30-35 fokos meleg. Végre megérkezett a Fekete Kristály Saleucamira.

[Kothar Darastrix]

Érzi a kis rázkódást, mely jelzi, hogy az utazásnak egyenlőre vége a hajó utasai számára. Kothar végig tereli tekinteté sorstársain, s megropogtatja tagjait, majd amennyire csak tud nyújtózik egyet.
~ Vajon hova érkezünk valójában, vajon milyen jövő vár itt rám? ~ lehajtott fejjel vár gondolataiban mélyülve ~ Sok kérdés, s oly kevés lesz, mire választ is kapok, de ez most mellékes ~ ökleit kezdi topogtatni, csuklóit masszírozni ~ A lényeg, hogy egyszer viszont lássam újra Mayácskát, s addig harcoljak a túlélésért ~ Eme gondolatok közepette végig a padlót nézi, majd felfigyel az elvonuló fegyveresekre. Utánuk kiáltana legszívesebben, hogy kérdéseire választ kapjon, de kis késlekedése mely a vakító fénynek köszönhető elég, hogy azok távozzanak. Szemei hamar hozzászoknak a fényhez, s ezután teljesen tágra is nyílnak, amint meglátja a homoktengert. Ezután megérzi a meleget, mely tudatosítja benne. ~ Vagy egy újabb sivatag, mint Tatooine, vagy vissza kerültem oda ~ Lassan a hajó falának dől, s teljes nyugalmat tetetve egy mély levegővétel után felteszi hangosan azt a kérdést, melyre talán nem is akarja annyira tudni a választ.
- Tudja valaki, hogy hova érkeztünk meg? – majd eme kérdését megismétli Hut nyelven is, végül biztos ami biztos anyanyelvén is, bár kételkedett benne, hogy azt bárki megértené. Míg a választ várja, tekintetével pásztázza a tömeget.
~ Vajon milyen sötét figura lesz az, aki kiszemel magának, mikor eljön az idő újra, hogy eladjanak? ~ Gondolkozik el várakozás közben, s a lehető legkényelmesebben üldögél, amennyire, csak láncai engedi.

[Plett]

Vutha kérdésére egy közelben álló zabrak férfi válaszol huttul:

-(Állítólag a Tatooine-ra érkeztünk, bár szerintem teljesen mindegy. Ha szerencséd van, akkor nem itt fognak megvásárolni...)

Ekkor visszaérnek a fegyveresek is. Alaposan körülnéznek és a társasághoz szólnak:

-Jól van. Mindenki csípje ki magát, mert fél óra múlva szemle lesz. Az újaknak elmondom a szabályokat: Nincs beszéd, nincs grimaszolás, és mindig mosolyogjatok! A vevők szeretik a boldog rabszolgákat. Aki bármelyik üzletünket elszúrja, az két napig nem kap kosztot és sokkolóval ringatjuk ma álomba. Remélem világos voltam. - szólt a tömeghez. A rabszolgák összebeszéltek, a tapasztaltabbak pedig igyekeztek végrehajtani az utasításokat és szépítkezni kezdtek.

Aztán a férfi odahajolt társához, és két ithorra mutatott az egyik sarokban, akik szinte már nem is mozdultak. Több hete voltak már a rideg hajón, távol a természettől és ebbe belebetegedett a két lény. A férfi hangosan szólt, nem volt mit titkolnia a rabszolgák előtt:
-Ha azokat ma nem adjuk el, akkor intézzétek el őket.
-Meglesz főnök. - szóltak a férfi csatlósai majd a raktér elejébe mentek és onnét figyeltáék a készülődést. Néha-néha tettek egy-egy gúnyos megjegyzést a rabszolgák kinézetére, és tanácsokat is osztogattak nekik. Várták, hogy mindenki elkészüljön arra a bizonyos szemlére.

[Kothar Darastrix]

Kothar Huttul válaszol a Zabraknak azonnal.
- (Tatooine-n már jártam, mint rabszolga, s nem vágynék oda vissza többé, de ezt úgyse én döntöm el. Ha oda jutok, akkor visszakerülök egy arénába, s küzdhetek tovább az életemért, másokét elvéve.) – ezzel elhallgat, majd hallgatja a fegyvereseket, s hangosan, gúnyosan felnevet, majd megszólal a nyelven, mit a fegyveresek használtak.
- Boldog rabszolgákat? Ez vicces volt nagyon vicces! – nevet, majd arcvonásai megkeményednek, s hangjából eltűnik minden érzelem – Eddig se úgy tapasztaltam, hogy a jókedvem, vagy boldogságom miatt vettek volna meg – ezzel feláll, s kihúzza magát, ha ezt a láncai engedik, ha nem, akkor csak hátradől, s úgy néz a fegyveresekre. – Ha valaki is megvesz, az nem azért lesz, mert boldognak látszok. – majd gonosz mosoly jelenik meg az arcán – De ha már azt akarják, hogy jobban nézzek ki, akkor a páncélom, s kardomnak itt a helye nálam, s garantáltan lesz ki pénzt áldozna rám – annak a fegyveresnek a tekintetét keresi, aki a parancsokat osztogatja, hogy mélyen belemélyessze sajátját, melyben nincs félelem egyenlőre – ha más nem, egy kis ízelítő után, hogy mit is tudok – Farkát a háta mögé rejti, s faroktüskéi kinyílnak halkan. Eme természetes fegyvere, már sokszor segítette hozzá a győzelemhez is azokkal szemben, kik nem voltak elég okosak, vagy ügyesek, hogy elkerüljék.
Az ifjú Draconid tekintete aztán a két Ithorra vándorol, majd vissza a fegyveresekre.
- Micsoda bátorság, s erőfitogtatás két gyenge lényt megölni, kik láncon vannak – Kothar hangjában sértő gúny csendül újra. Eközben egy kis erőfeszítést se tesz, hogy jobban nézzen ki. Miért is tenné, hisz izomzata jól látszik, ruházata meg hát nem sok van. Látszik rajta, hogy az éheztetésről szóló fenyegetés se érdekli, se az „altatás” módszere.
Lassan tekintete visszavándorol a Zabrak férfire, s Hutt nyelven szól hozzá ismét.
- (Sohase fogom megszokni, hogy árú cikk vagyok, bár már csak távoli emléknek tűnik, hogy én is voltam szabad is.) – egy halvány mosoly jelenik meg az arcán, s látszólag nem figyel a fegyveresekre, de ez csak látszat. Követi a mozgásukat, s ha túl közel kerülnének, vagy fegyverrel céloznának rá, akkor azonnal feléjük fordulhasson.

[Plett]

Az õrök figyelgették a rabszolgákat, akik készülõdtek a "nagy eseményre". Ügyet sem vetettek Kothar gúnyolodó szavaira. Közben le-fel járkáltak a rabszolgák közt. Kis csoportokra voltak a különbözõ szétosztva és a csoportok közti "folyosókon" közlekedtek az õrök. Kothar nem tudta volna õket farkával elérni. Amikor a két ithorra tett megjegyzést, az egyik õr épp a draconid közelében haladt, el, majd odaszólt neki:

-Halgass már, ostoba állat! - szólt majd egy kis hengert emelt le az egyik felsõzsebébõl és egy gomb megnyomása után beindlt a sokkoló. Nemcsak Kothar láncain át érkezett az áram, hanem a jobb oldalán álló zabrak és a bal oldalán álló bith bokájába, kezeibe és nyakába is jutott az enegiájából. Valószínûleg egyszerre több sokkolót is vezérel a távirányító és nem lehet csak egy személyt büntetni, hanem egyszerre csak többet. Mindenesetre az energiától ívbe feszült a drakonid gerince és izmai görcsbe rándultak egy pillanatra. Aztán mindez abbamaradt és az õr más irányba indult.

-Ettõl szépen kidagadnak az izmaid. - mondta még búcsúzólag. Bár az igaz, hogy ettõl megfeszülnek mindenki izmai, de az is igaz, hogy órákig lehet ettõl a sokkolótól zsibbadni és a görcstõl nem is lehet igazán használni azokat az izmokat. A láncok ugyanis egy igen erõs és nagyon vékony anyagból készültek, ami vezette az áramot. Persze egyikõtök sem tudta az anyagot elszakítani, ahhoz egy hajó ereje kellett volna. Bilincseiteket sem lánc kötötte össze, hanem egy erõtér, amelynek vonzása akkor volt a leggyengébb, amikor 15-20 centiméter távolságban volt a két karperec. Ha ennél közelebb próbálta valaki rakni, akkor a két eszköz taszította egymást, ha ettõl távolabb helyezkedtek el, akkor vonzották egymást. Minél közelebb, vagy minél távolabb kerültek egymástól, annál erõsebb volt az erõ. Így a legerõsebbek sem tudtak ennek a szerkezetnek a szorításából szabadulni. Miután az õr elment, a zabrak szólt ismét Kotharhoz:

-(Kérlek ezt többet ne csináld.) - mondta hasát és karjait fogva. - (Elhiszem, hogy sz*r, de nem tehetsz semmit.) - mondta aztán lassan kiegyenesedett. - (Egy ilyen erõs lény, mint te pedig biztos hamar gazdára fog találni. Én abban reménykedek, hogy valaki felismeri az elektroniaki tudásom.) - mondta.

Kicsivel késõbb mindenki elkészült és összes õr elõkerült. Kezükben már lõfegyverek voltak, hogy az esetlegesen szökni akarókat meggyõzzék arról, hogy nem érdemes próbálkozni. Kétfõs sorokba terelték a rabszolgákat és így vezették le õkket a hajóról, egyenesen egy fémráccsal megerõsített karámba. A karám egyik végén volt az ajtó, amelyiken a rabszolgák bementek, másik végén pedig egy magas pódium volt. A pódium padlószintje ott kezdõdött, ahol a karán magas kerítése végetért. Kint egy nyüzsgõ kis teret lehetett látni egy poros város szélén. A horizont azonban igen magasan volt, mivel ez a város is egy volt a sok kráterváros közt, ami benépesíttette a Saleucamit. Hatalmas és egzotikus gombaszerû növények nõttek a kalderában. Ugyanolyan meleg, mint bármelyik sivatagbolygó, azonban itt a kalderában megrekedt víz miatt korántsem volt elviselhetetlen a hõség. A karám rácsain kívül pedig a jövõbeli gazdák és egyszerû nézelõdõk bámulták a "friss árut", ez pedig természetes dolog volt a bolygón.

-Most már tudom hol vagyunk. Ez a Saleucami. Jártam már itt párszor. Szólt a zabrak. Itt gyorsan gazdára fogunk találni, az biztos. - Mondta, miközben a karám felé haladt a menetoszlop.

//Folytatás: Saleucami//