|
Post by Piett kommodore on Oct 22, 2007 19:53:30 GMT 1
Firmus Piett kommodore csapásmérő flottája, melyet Tarkin nagymoff alakított a Birodalom 6. évében. A flotta több különlegességgel rendelkezik. Élükön a flotta zászlóshajójával, az ISD Accuserrel. A hajó több ksérleti eszközzel is fel van szerelve. Elsőként említhető a hajóra szerelt "Páncéltörő szupersugár", mely minden hajó páncélzatát képes áttörni, beleértve a csatahajókat, még akár a Birodalmi rombolókat is. A másik különlegessége a hajónak a tartalék védőpajzs. A tartalék védőpajzsot akkor tudják felhúzni, ha a pajzs megszűnik. Pont elég időt hagyva a kapitánynak és a legénységnek, hogy a szorongatott helyzetből elmeneküljenek.
A flotta ezen kívül tartalmaz még 3 Birodalmi csillagrombolót. Az ISD Black Arrow kapitánya, Arctus Dike kapitány, egyben Piett kommodore helyettese. A hajó különleges, álcafesték-szerű festést kapott. Bár eleddig még senki sem jött rá a gyakorlati hasznára. Az ISD Sentry Piett egykori zászlóshajója most Tyron Sutherland parancsnok irányítása alatt áll. A hajó ugyanazon tartalék-védőpajzzsal van felszerelve, mint az Accuser. Az ISD Assassin fejlesztett és kibővített vonósugár projektorokkal lett felszerelve. Parancsnoka jelenleg Ethan Paranga parancsnok, Piett kommodore egykori elsőtisztje.
A flottához Li Kenor távozása után rendelték a VSD II. Firehawk-ot. A hajó fejlesztett hajtóművekkel rendelkezik, hogy még szinte a leggyorsabb hajókat is utólérjék vele. A hajó kapitánya, Santer Veal parancsnok.
Külön Piett kommodore kérésére a hajókötelékhez rendeltek két Venator csillagrombolót, a Monitort és az Intrepidet.
A flotta része még 2 Dreadnought osztályú nehézcirkáló, 6 Tartan cirkáló, 3 Escort Carrier és egy CC-7700 tiltómező generáló fregatt.
A flotta készen áll a problémák hathatós rendezésére. Ha valahol gyorsbeavatkozó egységre van szükség, úgy mindenképpen Piett kommodore-t és flottáját hívják segítségül.
|
|
|
Post by Piett kommodore on Nov 9, 2007 20:39:28 GMT 1
Az EBGYCSE hajói kiléptek a hiperûrbõl. A Jabiim bolygó jó messze volt a flottától. A bolygó körül állomásozó egység kommunikációs tisztje a parancsnokának jelentett. - Uram, Csillagromboló flotta a hiperûrbõl. Piett kommodore gyorsbeavatkozó flottája. - Jelentkezzen be, fõhadnagy!
Az Accuser hídján Thatch parancsnok épp egy jelentést nézett ár, melyet a navigációs tiszt tárt elé. Ekkor jött be a Jabiimi flotta hívása. - Üdvözöljük a Piett flottát a rendszerben. Price fõhadnagy, az ISD Anihillator parancsnoka üdvözletét küldi a kommodore-nak. - Köszönjük Price fõhadnagy - válaszolt a hívásra Thatch - járõrútvonalon vagyunk. Kalóztevékenységet jelentettek ebbõl a szektorból, flottánk azt hivatott ellenõrizni. - Szükségük van segítségre? - Köszönjük, boldogulunk. Ha segítségre lesz szükségünk, jelezni fogjuk. ISD Accuser vége. Thatch jól tudta, hogy az iménti blöffje jó álca lesz a járõrözõ flottának. A Jabiim környéke mindig is olyan hely volt, ahol elkélt a segítség. Piett pedig - speciális osztag parancsnoka révén - oda mehetett, ahová kedve tartotta - egészen addig, amíg nem kapott közvetlen parancsot az Admiralitástól. Thatch úgy gondolta nem kell még jelentenie Piettnek, csak ha parancs érkezik. A legénységgel maga is jól elboldogult. - Álljunk be egyenletes sebességre! - Igen uram - jelzett vissza legénység és az Accuser vezetésével a flotta elindult a rendszer belseje felé...
|
|
Arctus Dike
New Member
Katonatiszt Csillagrombol? kapit?ny EBGYCSE
A Black Arrow ISD kapit?nya, 1. Birodalmi Gyorsreag?l?s? Csap?sm?rő Egys?g%\1\%!c!Default
Posts: 86
|
Post by Arctus Dike on Nov 10, 2007 11:41:21 GMT 1
Néhány órával a Kuattól való elugrást követően, az I. Birodalmi Gyorsreagálású Csapásmérő Egység hajói, elképesztő gyorsasággal, a következő sorrendben,követve egymást kiléptek a hiperűrből. Az alakulat zászlóshajója, Piett kommodore parancsnoki hajója az Accuser ISD, majd a Firehawk aztán az Assassin, a Black Arrow, a Monitor, az Intrepid, a Tigershark, a Storm, a CC-7700as tiltómező generáló fregatt, a Sentry, a hat Tartan osztályú cirkáló, és végül a három Kísérő Hordozó.
Ezek voltak azok a hajók, amelyek Piett kommodore gyorsbeavatkozó egységét alkották. Mintegy harmincezer kilométernyire a Jabiimtól, s a felette állomásozó egységektől a hiperűrből kilépve a flotta gyorsan rendezte az alakzatot, melyet a hiperűr ugrás valamelyest felborított.
- Vand főhadnagy, jelentést! – Mondta Dike, aki a kilépés előtt néhány perccel érkezett vissza a tiszti étkezdéből, az első tisztje társaságában.
- Uram, a kötelék valamennyi hajója kilépett a hiperűrből. Az alakzatot felvettük, továbbra is az Accuser mellett az alakzat jobb szárnyának első szekciójában vagyunk. Az érzékelőkön a saját hajókon kívül a Jabiim felett állomásozó szektorvédelmi alakulat hajói láthatóak. Minden csendes. - Jelentette a harcászati tiszt.
- Kapitány, üzenet az Acciserről! - Hangzott fel Zane hadnagy határozott hangja, alighogy a harcászati tiszt befejezte a maga jelentenivalóját. - Egyenletes sebességgel irány a rendszer belseje. –
- Köszönöm Vand főhadnagy. - Válaszolt Arctus előbb a harcászati tiszt jelentésére, majd a kommunikációs tiszttől hallottak alapján így szólt az első tisztjéhez. - Caranthyr főhadnagy, irány a rendszer belső része, kettes készültségi fokozat az egész hajón. A Black Arrow első tisztje szótlanul bólintott, jelezvén megértette a kapitánya utasításait, aztán ő maga a navigációs tiszt felé fordult.
- Mereel hadnagy az Accuser sebességé a mérvadó, irány a Rendszer belseje. – Mondta Caranthyr főhadnagy, majd amint a hadnagy elkezdte az elhangzottak értelmében a navigációs és sebességi korrekciókat, a kommunikációs tisztet szólította. - Zane főhadnagy, jelentsen be kettes készültségi fokozatot a legénység számára. – Mondta, majd maga is visszafordult a panorámaablakhoz.
Miközben a főhadnagy az interkomon keresztül utasította a legénységet a kettes készültségi fokozatra való átállásra. A flotta hajói megkezdték méltóságteljes lassúnak tetsző útjukat a rendszer mélye felé…
|
|
|
Post by Denn Wessex Nagymoff on Nov 10, 2007 13:36:39 GMT 1
Az Accuser kommunikációs tisztjei segélykérést fogtak,a 27. Birodalmi flottától. Helyzetük (koordináták). Az üzenetben a 27. Birodalmi flotta,és a támadó haderő adatai szerepelnek,igaz,ez utóbbi adatok nincsenek 100%-osan megerősítve.Minden esetre,a támadók túlerőben vannak,és a 27. Birodalmi flotta nem lesz elegendő a kalóz támadás leveréséhez.
|
|
|
Post by Piett kommodore on Nov 10, 2007 17:58:43 GMT 1
Alig hogy megérkezett a 27. flotta segélykérő üzenete, az Admiralitás is visszaigazolta az Első Gyorsreagálású Csapásmérő Egység új feladatát. Az elkövetkezendőkben űrcsatát kell vívniuk kisegítve Wessex moff erőit a Hutt űrben.
Thatch azonnal a belső komm.hoz sétált és Piett kommodore-t hívta. Röviddel utána a kommodore meg is jelent az Accuser parancsnoki hídján. - Kapitány a hídon! - jelezte Thatch Piett megérkezését. - Köszönöm, Thatch. Mi a parancs? - Uram, a 27. Birodalmi flottát kell kisegítenünk a Hutt űrben. Egy kalózflottára akadtak és úgy néz ki nem bírnak velük. - Rendben. Készítse fel a hajót és a flottát az indulásra! Kommunikációs tiszt, kapcsolja a kapitányokat! - Igen uram - hangzott egyszerre Thatch és a komm. tiszt válasza.
Kisvártatva minden említett kapitány holo-képe feltűnt Piett előtt. - Rendben uraim, íme a feladatunk. Ahogy Önök is látják az átküldött információkat, a Hutt űrben kell rendet teremteni. Wessex moff erői nem bírnak el egy kalóz flottával. Készítsék fel a legénységet és a hajóikat űrcsatára. Tájékoztassák az illetékes parancsnokokat. Megpróbáljuk körülfogni az erőiket. Ekkor fogom behívni a tiltómező generáló fregattot a Dreadnought kíséretével. Használják a vadász és bombázó osztagokat és tegyék lehetővé, hogy az Accuserrel eljussak a vezérhajójukhoz. A szupersugarat előbb nem akarom bemutatni nekik... Ha mindenki megértette, akkor - oldalra tekintett, ahol Thatch jelezte, hogy 10 percen belül ugorhat a flotta - T-10 perc múlva indulunk. Jó vadászatot! - mondta Piett majd elfordult a nyitva álló kommunikációs csatorna elől. Hagyott lehetőséget, hogy bárki kérdezzen, akinek szüksége van információra.
|
|
Santer Veal
New Member
Katona Csillagrombol? kapit?ny EBGYCSE
A VSD-Firehawk csillagrombol? kapit?nya. Az EBGYCSE tagja.%\1\%!c!Default
Posts: 18
|
Post by Santer Veal on Nov 10, 2007 20:11:37 GMT 1
VSD-Firehawk - EBGYCSE
Mikor az egész flotta megérkezett a kijelölt koordinátákra, Santer azt hitte megint egy kis járőr tevékenységet fognak végrehajtani, de tévedett. Egy újabb adást kapott a Firehawk kapitánya, méghozzá személyesen Piett Komodore-tól. Egy csata vár rájuk, méghozzá a Hutt Szektorban. Az ottani kirendelt kormányzó nem bír el a Kalózokkal, így az EBGYCSE-től kért segítséget. Amint az információkat közölte Piett, Santer elolvasta az átküldött adatokat. Nem rég léptek ki a hiperűrből, de most megint be kell lépniük, méghozzá nem másért, mint hogy segítsenek a Huttokon, és Wessex Moffon.
A parancsnok szólt az első tisztjének, hogy készítse fel a legénységet, mert ez most nem próba riadó. Amint az közölte a legénység tagjaival, mind lázban égtek, hiszen minden egyes csata egy próbatétel a számukra, és elég ha csak egyvalaki hibázik, a hajó megsemmisül. Mindennek tökéletesen kell működnie, senki sem hibázhat, főleg nem a kapitány. Santer Veal parancsnok nyelt egy nagyot, majd utasította a navigációs tisztet, hogy a hajó tíz perc múlva lépjen be a hipertérbe a megadott koordinátákon.
- A cél a Hutt Űr.- közölte inkább magának Santer, bár valószínűleg az első tiszt is hallotta. Ha már egy Moff kér segítséget, ott minden bizonnyal komoly gondok lehetnek.
|
|
Arctus Dike
New Member
Katonatiszt Csillagrombol? kapit?ny EBGYCSE
A Black Arrow ISD kapit?nya, 1. Birodalmi Gyorsreag?l?s? Csap?sm?rő Egys?g%\1\%!c!Default
Posts: 86
|
Post by Arctus Dike on Nov 11, 2007 10:09:54 GMT 1
- Kapitány! Hívás az Accuserről! - Törte meg a Black Arrow parancsnoki hídjának viszonylagos csendjét Zane főhadnagy hangja. - Piett kommodore eligazítást kíván tartani. – Tette hozzá.
- Köszönöm főhadnagy! – Válaszolta Dike a kommunikációs tisztnek, majd ellépett a panorámaablak elől és kimért, mégis sietős léptekkel a holo-kommunikációs kör közepére lépdelet. A kommunikációs tiszt a maga kezelőpultján lenyomott néhány billentyűt létrehozva ezzel a hajók közötti holo-kapcsolatot. Ezt követően a Black Arrow parancsnoki hídján megjelent Piett kommodore, valamint a többi hajóparancsnok holografikus képmása.
„Rendben uraim, íme a feladatunk. Ahogy Önök is látják az átküldött információkat, a Hutt űrben kell rendet teremteni. Wessex moff erői nem bírnak el egy kalóz flottával. Készítsék fel a legénységet és a hajóikat űrcsatára. Tájékoztassák az illetékes parancsnokokat. Megpróbáljuk körülfogni az erőiket. Ekkor fogom behívni a tiltómező generáló fregattot a Dreadnought kíséretével. Használják a vadász és bombázó osztagokat és tegyék lehetővé, hogy az Accuserrel eljussak a vezérhajójukhoz. A szupersugarat előbb nem akarom bemutatni nekik... Ha mindenki megértette, akkor … T-10 perc múlva indulunk. Jó vadászatot!”
A flotta parancsnokának rögtönzött eligazítását hallgatva, Arctus oldalra pillantott. A kommunikációs rendszer körén kívül ott állt az első tisztje, akit a beszélgetés kezdetén tájékoztatott az érkezett információkról a kommunikációs tiszt.
- Piett kommodore, - kezdte Arctus, megragadva a lehetőséget, hogy az 1. Birodalmi Gyorsreagálású Csapásmérő Egység parancsnoka nem bontotta a kapcsolatot, és feltette a maga kérdéseit. - Milyen támadási formációt vegyünk fel, a kilépését követően? - Kérdése talán meglepőnek tetszhetett a többi parancsnok számára, ám ő maga tudta, amennyiben a kalózok képesek zavarni a hajók közötti kommunikációt, akkor mindenképp szükséges a támadás tervét előzetesen és a lehető legalaposabban megvitatni. Még mielőtt Piett válaszolhatott volna, előhozakodott a második kérdésével is. - Még nem volt alkalmam, tanulmányozni a kapott adatokat, van valamiféle információnk a kalózhajók számát és tűzerejét tekintve? – Dike kapitány tudta, hogy ez a kérdés talán a legfontosabb azok közül, amelyek a flotta többi parancsnokát is foglalkoztatják, hisz ha a kalózok képesek megizzasztani a 27. Flottát, akkor minden bizonnyal nem csupán néhány ütött kopott, klón-háborút megjárt dúracél teknő áll rendelkezésükre.
Amíg a Black Arrow kapitánya várt feljebbvalója válaszára, első tisztje a hallottak alapján cselekedni kezdett.
- Mereel hadnagy, kezdjék meg az ugrás előkészítését, szinkronizálják a kronométert az Accuserhez. T-10 perc! Az ugrási célkoordinátákat mindjárt megkapja. - Utasította a navigációs tisztet, aztán a harcászati tiszt felé fordult. - Vand főhadnagy, rendeljen el teljes harckészültséget! - Mondta, majd a kommunikációs tisztre pillantott, aki időközben átküldte az Accuserről kapott ugrási koordinátákat. - Zane főhadnagy, hívja Arundel főhadnagyot. Azt akarom, hogy minden pilótánk a gépében legyen. Két TIE század lássa el a Black Arrow közvetlen védelmét, a két ARC-170es század valamint az valamint a két Alpha-3 Nimbus V-Wing század feladata az ellenséges hajók fegyverzetének és hajtóműveinek semlegesítése, Két TIE század látja el a fedezetet, az utolsó TIE század pedig tartalékban marad! – Hadarta Calanthyr főhadnagy, majd egy lélegzetvételnyi szünet után folytatta. - Ezután értesítse Anders hadnagyot és mondja meg, hogy a teljes biztonsági személyzet foglalja el a helyét. - Az utasításáradatot követően a kommunikációs tiszt elmormolt egy „Igenis!”-t, majd hozzáfogott a hallottak továbbadásához.
A Black Arrow fedélzetén felzúgtak a riadószirénák, a legénység minden tagja, mint egy a hatalmas gépezet megannyi alkatrésze, teljesen tisztában voltak azzal, hogy mit is tegyenek. Harcban és gyakorlatok során kovácsolódtak egy alderaani kronométer pontosságával vetekedő egésszé…
|
|
|
Post by Piett kommodore on Nov 17, 2007 11:52:24 GMT 1
- Dike kapitány - kezdte Piett - biztos értesülésünk van arról, hogy a kalózok rendelkeznek egy Hapan csatasárkánnyal, 2 Venatorral, 4 Providence cirkálóval és több nagyobb, parancsnoki osztályú hajóval. Vadászfedezetükrõl nincs információm, de biztos vagyok benne, hogy a mi két Venatorunk összes vadásza valamint a rombolókon és vadászhordozókon tartózkodó vadászaink elbánnak velük. A bombázókat mindenki mélyûri bombákkal szerelje fel. Elsõdleges célpont a Hapan csatasárkány. Juttassák el az Accusert célhelyzetbe. A formáció. Harapófogóba fogjuk õket. A Black Arrow és az Assassin szembe helyezkedjen el az Accuser, Sentry, és Firehawk alkotta alakzattal. Készüljenek fel az ugrásra. Jó vadászatot! - mondta Piett befejezve az eligazítást, majd Thatch parancsnokhoz fordult, aki ezúttal is feszes pihenj tartásban a háta mögött állt. - Parancsnok. Készítse fel a hajót ûrcsatára! A szupersugarat is kezdjék el tölteni. A legénységnek hírdessen 1-es riadókészültséget! Rohamosztagosokat kérek a hídra, és értesítse Stemper õrnagyot! Jöjjön a hídra, hogy eligazítást tarthassak neki! - Értettem uram, máris intézkedem - mondta Thatch és szinte futva rohant végig a megfelelõ harcálláspontokon. Piett eközben visszafordult a megfigyelõablakok felé és a csata elméleti modellezésén kezdett gondolkodni. Gondolataiból a navigációs tiszt hangja zökkentette ki. - Hiperûrugrás 10... 9... 8... 7... 6... 5... 4... 3... 2... 1... - amint a visszaszámlálás elérte az egyet, a hajó hiperhajtómûve felizzott és az Accuser, majd a flotta összes többi hajója elugrott, hogy egy újabb csatát vívjon meg.
//Folytatás a Hutt ûrben...//
|
|
Arctus Dike
New Member
Katonatiszt Csillagrombol? kapit?ny EBGYCSE
A Black Arrow ISD kapit?nya, 1. Birodalmi Gyorsreag?l?s? Csap?sm?rő Egys?g%\1\%!c!Default
Posts: 86
|
Post by Arctus Dike on Nov 24, 2007 15:11:46 GMT 1
//Visszamenőleg//
„Dike kapitány … biztos értesülésünk van arról, hogy a kalózok rendelkeznek egy Hapan csatasárkánnyal, 2 Venatorral, 4 Providence cirkálóval és több nagyobb, parancsnoki osztályú hajóval. Vadász fedezetükrõl nincs információm, de biztos vagyok benne, hogy a mi két Venatorunk összes vadásza valamint a rombolókon és vadászhordozókon tartózkodó vadászaink elbánnak velük. A bombázókat mindenki mélyûri bombákkal szerelje fel. Elsődleges célpont a Hapan csatasárkány. Juttassák el az Accusert célhelyzetbe. A formáció. Harapófogóba fogjuk őket. A Black Arrow és az Assassin szembe helyezkedjen el az Accuser, Sentry, és Firehawk alkotta alakzattal. Készüljenek fel az ugrásra. Jó vadászatot!
A kommodore ezt követően megszakíttatva a hajók közötti holo-kommunikációs kapcsolatot, véget vetve a rögtönzött eligazításnak.
Arctus ezt követően néhány szót váltott az első tisztjével, miközben mind a ketten visszasétáltak a panoráma ablakhoz.
Mereel hadnagy időközben végzett a hiperűrugrás többi hajóval való szinkronizálásával. A Black Arrowon minden előkészületet megtettek, ami egy várható ütközet előtt csak megtehető. Amikor a navigációs tiszt a többi hajóéval összhangban megkezdte, a visszaszámlálást, mindenki feszült figyelemmel várakozott.
Amint a visszaszámlálás véget ért, az I. Birodalmi Csapásmérő Egység valamennyi hajója belépett a hiperűrbe.
|
|
Nathan Ward
Junior Member
Katona
Birodalmi p?nc?los sz?zados, a p?nc?los hadoszt?lyok f?parancsnoka - EBGYCSE, er??rz?keny!c!#556B2F
Posts: 107
|
Post by Nathan Ward on Jan 5, 2008 22:29:37 GMT 1
Egy pillanatra kis villanás szakította meg az ûr mélységes feketeségének és szórt csillagpöttyeinek melankólikus szépségét, majd hirtelen egy Lambda osztályú ûrkomp jelent meg. Szépen ívre állva közeledett az ISD Accuser felé, közben a pilóta már el is kezdte sugározni az adatait illetve a prioritási kódjait, majd pár pillanattal késõbb kom-on is bejelentkezett.
-Itt az OPE-01 ûrkomp, dokkolási engedély megerõsítésére várok, ISD Accuser!-majd hátradõlt, és várta a választ.
Nathan kissé ámulva nézte a flotta rombolóinak hallatlan szépségét, és mindazt, amit ezek jelenttettek, mint a Birodalom öklei...
~Olyanok, mint az én páncélosaim, csak az ûrben~kuncogott magában, majd mikor hallotta, hogy a kom reccsen egyet, jelezve, az Accuser válaszolni készül, megköszörülte a torkát, és feszülten figyelt.
~Innentõl kezdve szolgálatban vagyok, és jobb mihamarabb kiismerni minden részletet, ami segíthet a hivatásom elvégzésében, és abban, hogy híven tartani tudjam magam az eskümhöz!~
|
|
|
Post by Piett kommodore on Jan 11, 2008 17:34:56 GMT 1
//Bocsáss meg Nate, volt pár dolgom, ami miatt nem tudtam hamarabb válaszolni, egyébként pedig Xanatos nagyúrtól úgy tudtam, hogy a folyamatban lévő hadművelet alatt csatlakozol hozzánk.//
A lambda sikló fedélzetén felreccsen a komm. - OPE-01, az ISD Accuser 2-es hangárjában dokkolhat. Jelenleg harci szituációban vagyunk, így semmiképp ne térjen el a vektortól. A Gamma TIE vadász raj kíséri...
Eztán a komp meglódul ami mellé 4 TIE vadász zárkózik fel. A vadászok egyenesen a csillagromboló hasáig kísérik a siklót, majd mikor a vonónyaláb a fedélzetre vontatja a hajót, tovább folytatják járőrtevékenységüket.
A lambda könnyen landol a csillagromboló biztonságot nyújtó fedélzetén, majd mikor elvégezték a nyomáskiegyenlítést, a rámpa is szép lassan leereszkedett.
|
|
Nathan Ward
Junior Member
Katona
Birodalmi p?nc?los sz?zados, a p?nc?los hadoszt?lyok f?parancsnoka - EBGYCSE, er??rz?keny!c!#556B2F
Posts: 107
|
Post by Nathan Ward on Jan 13, 2008 19:20:16 GMT 1
//Teljesen igazad van, engem is így tájékoztatott, de valamiért kiment a fejembõl, elnézést érte.//
A pilóta egybõl stabilizálta a vektorkoordinátákat, majd válaszolt.
-OEP-01-es ûrkomp nyugtázta, vektorirányt tartjuk, kísérõk beazonosítása és pozíciófelvétele megtörtént. OEP-01-es kiszáll-bontotta a vonalat a pilóta, majd gyors iramban a csillagromboló számukra kijelölt dokkjába irányította gépét.
Nathan közben az ûrben kibontakozó csata fel-felvillanó jeleit tanulmányozta. Amint sikeresen bedokkolt az ûrkomp, kikapcsolta a biztonsági övét, szokásos, gyakorlott mozdulatával kisimította díszegyenruháját, majd csomagját kézbe kapva a lenyíló rámpa felé indult. Kilépve a romboló fedélzetére, a hozzá sietõ tiszt felé vette az irányt.
-Nathan Ward páncélos százados vagyok, ide helyeztek-kezdte üdvözlésképpen, majd várt, míg elrendezik a dolgait, illetve megkapja hivatalosan is a felelõs személytõl új beosztását. Mihamarabb át akarta már venni a szolgálatát, hogy ismételten hûen, tudásával és szakértelmével szolgálhassa a Birodalmat.
|
|
|
Post by Piett kommodore on Jan 14, 2008 15:25:25 GMT 1
Nathan-t egy fiatal, zászlósi rendfokozati jelzést viselő tengerész üdvözölte: - Üdvözlöm százados úr. Bryce zászlós vagyok, Piett kommodore küldött, hogy köszöntsem, és kísérjem a hídra. A kommodore személyesen kíván egyeztetni Önnel, uram! Kérem kövessen - mondja a zászlós és szabályos hátraarcot követően elindul előre.
Nathan-t végigkíséri a leszállófedélzeten, egészen egy turbóliftig. A lift nyilván kódzáras lehet, mert egy kártyát helyez bele a fiatal zászlós, majd az ajtó feltárul, miközben Nate és Bryce zászlós beszállnak, a fiatal tiszthelyettes már el is kezdi mondani a tudnivalókat. - Ön is fog ilyen kódkártyát kapni uram, vannak a tiszteknek és műveleti tiszteknek fenntartott liftek, melyeket csak ilyenekkel lehet használni. Jómagam utolsó éves hallgató vagyok a Corulagi tiszti akadémián, de Piett kommodore mellé küldtek gyakorlati képzésre. Jelenleg a kommodore egyik szárnysegédje vagyok - mondja és kihúzza magát, jelezve, hogy mekkora megtiszteltetésben van része. A lift aztán lassít és megáll, és a zászlós ismét visszazökken a csendességbe, és továbbvezeti Nathan-t a folyosókon. Egy újabb turbólifthez érnek, ahol páran már várakoznak. Jobbára tiszthelyettes és tisztes rendfokozatokban. Amint meglátják Nathan-t, egyből vigyázz állásban tisztelegnek, majd visszafordulnak a lifthez. Az érkező liftből kilépve pár alacsonyabb rendfokozatú tiszt és tiszthelyettes lép ki. Ők nem tulajdonítanak különösebb figyelmet a századosnak, hiszen mégiscsak harci szituációban van a hajó jelenleg, így ez jelenleg meg sem követelhető. Bryce beszáll a liftbe és tartja az ajtót, amíg Nathan is beszáll, majd a turbólift sebesen elindul felfelé. - Rövidesen a parancsnoki hídra érünk uram! A kommodore most nagyon elfoglalt, mégis személyesen kívánt Önnel beszélni... - mondja, majd a lift előbb lelassít, majd megáll és egy nagy ajtóval szemben találja magát a két katona, mely előtt két klón-kommandós páncélzatba öltözött katona áll. Elvégzik a szükséges azonosítást, majd továbbengedik a két katonát. Bryce előremegy, odasúg valamit Piett kommodore-nak, aki jelenleg háttal áll Nathan-nek a taktikai kijelzőnél és épp egy parancsnoki rendfokozatban lévő katonával társalog. Piett int egyet a zászlósnak, aki visszatér Nathan mellé. - Kicsit várnia kell uram... - mondja, majd visszatér a harcálláspontjára.
|
|
Nathan Ward
Junior Member
Katona
Birodalmi p?nc?los sz?zados, a p?nc?los hadoszt?lyok f?parancsnoka - EBGYCSE, er??rz?keny!c!#556B2F
Posts: 107
|
Post by Nathan Ward on Jan 14, 2008 15:41:57 GMT 1
Nathan biccent a zászlósnak, és éles tekintettel néz körbe arra, amerre elindulnak. Kellemes borzongással vegyes tisztelet ébred benne a robloló nagysága és elementális pusztító erejét látva.
~Igen, tényleg helytálló volt az elõzõ összehasonlításom. Legalább oly gyönyörû és lenyûgözõ, mint egy lépegetõ.~gondolja, majd gyorsan elkönyveli a flotta katonáinak ázsiónövekedését a szemében.
-Köszönöm zászlós, megtisztelõ, hogy a kommodore szakít rám személyesen is idõt-mosolyog a tiszt felé Nath.
Mikor az elsõ turbólifthez érnek, és Bryce megemlíti ezt a kódkártyás megoldást, Nathan magában helyeslõen bólogat. Õ is úgy gondolja, a megfelelõ biztonság fenntartásának érdekében igenis szükségesek lehetnek az ilyen lépések. Mikor a zászlós büszkén vezeti elõ gyakorlati helyzetét, Nathan elismerõen biccent.
-Gratulálok, zászlós, biztos vagyok benne, Piett kommodore mellett hihetetlen sokat tanulhat.
A második turbólift elõtt áldogáló tisztesek felé biccent, viszonzásképpen, majd mikor elérnek a parancsnoki hídra, Nathan már-már akadémiai éveit imitáló izgalmat érez magában. Feszes vigyázba vágja magát, és úgy várja, míg a kommodore végre tud szakítani rá idõt, hogy bemutatkozhasson neki a százados.
|
|
|
Post by Piett kommodore on Jan 15, 2008 8:27:59 GMT 1
Piett egy sor parancs kiosztása után szembefordul Nathan-nel, majd kezet nyújtva közelít felé: - Üdvözlöm Ward százados. Firmus Piett kommodore vagyok az Elsõ Birodalmi Gyorsreagálású Egység fõparancsnoka. Már vártunk Önre, habár az alkalom épp nem a legjobb. Jelenleg is épp egy hadmûveletet koordinálok. Az elsõtisztem, Thatch parancsnok - mutatja be a parancsnoki rendfokozatban mellette álló 30as évei végén járó férfit - Õ elmondja majd, hogy tulajdonképpen miért is kérettem ide a hídra. Ha a hadmûvelet végére értünk, újra találkozunk és egy kicsit jobban elbeszélgetünk. Thatch parancsnok, a százados az Öné! - mondja Piett majd visszafordul és újra a taktikai térképhez sétál. Közben több kivetítõ is aktiválódott, egyiken meg is jelent a Stemper felirat és egy rohamosztagos azonosító, valamint egy sisak-kamera képe.
Thatch odafordul Nathan-hez és bele is kezd: - Ward százados, tekintettel arra, hogy Veers õrnagy még nem érkezett meg, Önnek kell elvégeznie pár feladatot, ami a lépegetõinket és egyéb harcjármûveinket érinti. Kérem, hogy vegye számba pontosan a lépegetõinket, milyen típusból mennyi van a flottának, ezek milyen állapotban vannak, és a személyzeti akták alapján milyen az állomány kiképzettsége? Ezekrõl készítsen egy beszámolót a Kommodore-nak, melyet átadhat neki, amint az itteni hadmûveletet befejeztük. Bármiféle segítségért engem keressen, a Kommodore-ral egyelõre csak rajtam keresztül érintkezhet. Bryce zászlós elkíséri a szállására, és segít Önnek megtalálni, amire szüksége van. Leléphet, ha nincs kérdése... - mondja Thatch, de tulajdonképp a tekintetébõl látszik, hogy örülne, ha nem lenne kérdés.
//Innen kezdve Bryce zászlós irányítását, mint nem harcoló NJK-t átadom neked - ideiglenesen. Az adatokról majd egyeztetünk PM formájában, ha megfelel, egy részét megadom, a többit a fantáziádra bízom...//
|
|