Lone Wolf - Jack Tenrek hajója

[Jack T. Tenrek]

Manőverezés:+2 Támadás:+2 Védekezés:+1 Pajzspontok: 30 Lézerágyú: 3 Torpedóvető: - Ionágyú: 1 Egyéb fejlesztések: szenzormaszk, fejlesztett motorok, manőverezőrendszer.

[/size]
[/tr][/table]

[Jack T. Tenrek]

Nyugalom, alvás, béke, álom...
Jack majdnem tizenkét órát aludt egyfolytában, köszönhetően a gyógyszereknek, a sebesüléseinek, és persze az izgalmaknak. Lehunyt szemhéja alatt lehetett látni, ahogy szemgolyói időnként megmoccannak, bár teste mozdulatlan maradt. Furcsa félig álom, félig tudatos állapotban lebegett. Az egyik pillanatban még örült, hogy újból hajója fedélzetén volt, érezte a gépek halk mormogását, a mellkasát átölelő karok súlyát, a hiperhajtómű zümmögését.
A következő pillanatban megint a Victory rombolón volt, a karjában egy lánnyal. Lenézett az arcára...Cathrine...nem ez a lány fiatalabb Catnél, és twi’lek. De a szemei, és a mosolya, nagyon hasonlítanak...és a neve is...Rianna.
- Ha idáig hoztalak, most sem hagylak itt!
Miközben tovább futott, érezte, ahogy egy kéz szorosan a nyakára kulcsolódik, a másik viszont elszántan markol egy sugárpisztolyt. Az az érintés, mintha...nem. Hirtelen megállt, majd felnézett a plafonra.
- Nem akarom újból átélni!
Kívánsága teljesült. Egy pillanat alatt, mintha kilépett volna a testéből, elszáguldott, egy láthatatlan lyukon át, otthagyva porhüvelyét, amely még mindig felfele nézett.
A következő pillanatban már az ágyán ült, érezte, hogy rengeteg fájdalomcsillapítót szedett be, de a feje most mégis tiszta volt. Érezte a sebek sajgását, és ahogy valaki épp az inget szedi le róla óvatosan. Aztán két apró, hűvös kéz ellátja az égéseket a hátán és a vállán. A kéz ismerős volt. Már érezte a rombolón...és érzi most is...felébredt.
Jack hirtelen ült fel az ágyában. A hosszú alvás után kicsit kábultan, agyának néhány pillanatba telt, amíg a helyére rakta a dolgokat. Érezte megerősített hajtóművek remegését, érezte, a hipertér végtelenségét, és a kar súlyát, ami egy pilanattal ezelőtt még őt ölelte. Döbbenten nézett, maga mellé az ágyra, majd megdörzsölte a szemét, ám semmi sem változott. Kétségkívül valaki volt mellette, akit a felkelése szintén felriasztott, és most mocorogni kezdett. Most magán tekintett végig. Friss, tiszta, erős kötés, nincs átvérezve. A hátához nyúlt, ott is érezhetően jobb volt a helyzet. Aztán rádöbbent, hogy egy pokrócon és egy alsónadrágon kívül semmit sem visel. Nem emlékezett arra, hogy mikor vetkőzött le. A szorosan a másik pokrócba csavarodott kis twi’lek egyszer csak felült mellette. A takaró egész hónajig beburkolta, két karját szabadon hagyva.
- Jó reggelt – köszöntötte álomittas hangon a döbbent férfit, miközben végigsimította a karját.
- Khm helló. Hm mit csinálsz te itt?
- Aludtam.
- Azt látom, de hogy...?
- Nos miután elláttam a sebeidet – dörgölte meg a szemét Rianna. – Én is fáradt voltam, és elaludtam.
- És történt valami a sebkötözés és a khm elalvás köz...
- Ja igen – derült fel a lány. – Háromszor is – tette hozzá álmos, hamis mosollyal. – Nyugi, semmi sem történt – dőlt vissza az ágyra bosszúsan, látva a férfi egyre növekvő döbbenetét.
Rianna a feje alá húzta a kapitány párnáját, és mire a férfi felocsúdott volna a helyzetből, már megint mély szuszogásba kezdett. Jack már majdnem elnevette magát a helyzeten, de még saját magát is megdöbbentve nem tudta kellemesen felfogni a esetet. Aztán rájött, hogy rosszkedvét az okozza, hogy nemsokára úgyis elválnak útjaik.
Kicsusszant az ágyból, majd a kabin egyetlen szekrényéhez lépett, hogy ruhákat vegyen ki belőle. Miután azonosította magában a rossz hangulatot okozó gondolatot, egy kicsit felengedett, bár tudta, hogy hosszú az út még a Tatooineig...bár lehetne még hosszabb.
- Ne erre gondolj - intette magát. - Ing, nadrág.
Kinyújtóztatta tagjait, aztán megint eszébe jutott, hogy nincs egyedül a kabinban. Gyorsan a lányra pillantott, aki továbbra is lehunyt szemmel feküdt a pokrócba csavarodva. Jacket szinte sürgette az érzés, hogy megint a karjába vegye...hogy megint érintse...érezze a súlyát...érezze az érintését...érezzen. Tett is egy tétova lépést vissza az ágy felé, de aztán csak megrázta a fejét. Félt; félt a következményektől, hiszen ha odalép...de vállalni már nem merte. Dühösen felöltözött, majd kilépett a kabinból...

[Jack T. Tenrek]

Rianna azonban nem aludt. Félig lehunyt szemhéja mögül követte, ahogy Jack a szekrényhez lépett. Elégedetten látta, hogy bár a férfi bőre még mindig sápadt a vérvesztségtől, a mozgása már nem erről árulkodik. Hogy fenntartsa az álcáját, továbbra is egyenletesen szuszogott, mintha aludna, közben azonban a kapitányt figyelte. Önmagát is megdöbbentették érzései. Soha nem vonzódott még senkihez egy másik fajból, soha senkinek a közelségét nem kívánta így, mint ezét a férfiét. Óvatosan nézte végig a sebhelyeket a férfin, mintha egy erősebb pillantástól az felfedezné a csalást. Jacken még mindig jópár sebesülés nyomai látszódtak, néhány még a CorSeces időszakából. Hallotta, hogy a férfi motyog valamit maga elé, majd kinyújtózik. A lány csak egész halkan nyögött fel, de a férfi azonnal felé fordult. Nem tudta eldönteni, hogy a hangra, vagy valami más miatt történt a hirtelen mozdulat, mindenesetre Rianna szinte teljesen lehúnyta a szemét. A kis résen át is látta, hogy Jack, mintha egy lépést tenne felé, majd megrázta a fejét, villámgyorsan felöltözött, majd kisietett a kabinból. Rianna csak ekkor merte kinyitni a szemét. Túl sok mindent látott egyszerre a férfi szemében: vágyakozás, bizonytalanság, harag és igen, félelem.
Várt egy pár percet, majd orra a készülő kávé, és talán valami reggeli illatát is jelezte. Óvatosan felkelt, majd letette a lábát a padlóra. Szakadt ruhái még mindig a földön hevertek, és nem akarta a véres ronygokat visszavenni. Talán majd Mirandától kérhet kölcsön néhány darabot. Továbbra is a pokrócot viselve egyetlen mezként, óvatosan az ajtóhoz tipegett, majd kinyitotta. Az illatok érezhetően erősebbekké váltak. Kávé, szalonna, tojás. A lánynak összefutott a szájában a nyál, hiszen a Victoryn nem éppen hízlalták, sőt. A kicsiny hajókonyhában Jack hátá látta, ahogy a pult fölé görnyedve éppen szeletel valamit. Mellette a főzőlapon már félig kész volt valami omlett. A férfi nem hallotta meg a közeledését, így Rianna óvatosan megérintette Jack hátát...
Jack azzal próbálta meg elterelni a figyelmét a belsejében dúló érzelmi viharról, hogy hatalmas adag reggelit ütött össze a konyhában. Persze nem volt egy mesterszakács, de amikor elkapta a hangulat, akkor szívesen használta fel a hajó élelmiszerkészletét, hogy jól tartsa a legénységét...és Cathrine is imádta a...
- Elég – mondta félhangosan, és kényszerítette magát, hogy a készülő ételre koncentráljon.
Tojás, szalonna, zöldségek, kávé. A módszer úgy látszott, működik, Jacknek sikerült a zavaros gondolatokat távol tartania az elméjétől, és teljesen belemerült a foglalatosságába. Éppen a szekrény, és a pult közé begörnyedve szeletelt egy adag corelliai zöldhagymát, amikor egy apró kéz érintését érezte a hátán.
- ÁÁÁ!
Az érintés annyira váratlan volt, hogy a kés megugrott a kezében, és elvágta az ujját. A hirtelen fájdalomra felkapta a fejét, mire az hangosat koppant a szekrény alján. Amikor szembefordult „orvtámadójával” hirtelen realizálta, hogy Rianna legalább annyira megijedt, mint ő. Egy hosszú pillanatig megint egymásba kapcsolódott a tekintetük.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni – törte meg a csendet bűnbánó arccal a twi’lek lány.
- Nem ijdetem meg – vágta rá automatikusan a férfi. – Éppen reggelit akartam... – az utolsó szónál csuklója már a lány kezében volt, aki a hidegvizes csap alá tartotta a férfi sérült ujját.
- Csak mielőtt a hagyma csípni kezdi – magyarázkodott, de Jack hallgatott.
Rianna egy tiszta szalvétával átkötötte a férfi ujját, majd kicsit elszontyolodva szólalt meg.
- Kezdesz sokszor megsérülni miattam.
Jack megkönnyebbülten nevetett fel, bár amíg az apró kezek a csuklóját tartották a torkában dobogott a szíve.
- Legközelebb majd nem állok háttal a kabinok felé – biztosította a lányt. – Kérsz reggelit?
- Nagyon, és kávét is kérek – válaszolta mosolyogva a lány, amikor rájött, hogy a férfi nem haragszik.
A kapitány jókora adag omlettet helyezett két tányérra, majd emberes adag kávét is töltött mindkettejüknek. Ezután az evés örömeinek szentelték magukat. Jack folyamatosan magán érezte a lány tekintetét, és csak azután döbbent rá, hogy az ő szemei is végigsimogatják a lány arcát, a karcsú nyakat, vállakat, a ke...Megrázta a fejét, és letette a villát.
- Nem izlik? – kérdezte a lány tányérja felé bökve.
- Dehogynem, csak te olyan gyorsan eszel – próbálta könnyedre venni Rianna – és egyébként is olyan jó veled len...
Amikor kimondta, már rádöbbent, hogy hibázott, és Jack arca is elkomorult. A férfi hátradőlt az ülésen, szemeiből szándékosan száműzve minden addigi melegséget. A lány is letette villáját, az embereknél sápadtabb bőre ha lehet még inkább elfehéredett.
- Na igen. És kb 28 óra múlva a Tatooineon leszünk.
- Miért megyünk oda? – kérdezte rosszat sejtve Rianna.
- Ismerek ott egy helyet, egy klubot, twi’lekek dolgoznak, twi’lek a tulajdonos.
- De én nem vagyok sem táncos – tört ki a lányból a pilóta önérzet – sem csapos, sem szaj...
- Persze, hogy nem – vágott idegesen a szavába Jack. – De más helyet nem tudok, ahol ottmaradhatnál.
- Miért nem maradhatok itt? – mutatott körbe a lány a hajón. – Hiszen pilóta lennék vagy mi.
- Nem – rázta a fejét a férfi. – Már van pilótám, sőt én is pilóta vagyok...
- De én nem akarok arra a homokgolyóra menni.
Máskor Jack talán elnevette volna magát azon a kifejezésen, amit ő is előszeretettel használt a sivatagos bolygóra. Tudta, hogy ha a lány tovább kéri, esetleg Joshuával és Mirandával is beszél, a végén még a hajón marad, és ettől ugyanaz a félelem fogta el, mint a kabinban. A félelem pedig dühöt is szült.
- Szükséged is lehet rám – próbálkozott még egy utolsót könnyekkel küszködve Rianna.
- Nincs szükségem rád – mondta a kelleténél kicsit hangosabban a férfi. – Nem mondtam, hogy ha kihozlak a rombolóról, az azt jelenti, hogy hozzád kötöm az életem. És szeretném, ha a saját kabinodban aludnál, és nem mel...
Hirtelen elhallgatott, de ahogy pár perccel előbb Rianna, most ő sem szívhatta vissza a kimondott szavakat. A lány kék szemeiből kibuggyant egy-egy könnycsepp, és Jack hihetetlen élességgel látta, ahogy végigszaladnak a sima, sápadt bőrön az áll vonaláig.
- Rendben – Rianna egy kézzel fogta meg a félig üres tányért, és a kávéspoharat, majd hirtelen felállt. Másik kezével a gyors mozdulattól majdnem lecsúszó pokrócot ragadta meg. – Akkor majd szólj, ha kinyitottál egy kabint, ugyanis mindegyik zárva volt – tette hozzá epésen. - Addig a kabinodban leszek, de megígérem, hogy nem fekszem vissza az ágyadba.
Ezzel elrohant, majdnem fellökve az ajtóban álló Joshuát és Mirandát. Jacknek igazából a nő nézése jobban fájt, mint a pilótáé, és kérdés nélkül tudta, hogy mindent hallhattak. A nő a lány után sietett. Joshua elfoglalta Rianna helyét, miután szedett egy adagot az ételből.
- Ez elég durva volt – jegyezte meg mintegy magának. – Ugye tudod, hogy lehettél volna egy kicsit kedvesebb, hiszen sz...
A pilóta nem emlékezett rá, hogy a kapitány mikor nézett rá utoljára ilyen arccal, és jobbnak látta, ha nem erőlteti tovább a témát. Inkább az omlett felé fordult.
- A pilótafülkében leszek – hallotta Jack érdes hangját, de a tekintetét addig nem emelte fel, amíg a kapitány a helységben volt...

[Jack T. Tenrek]

Jack egész kirekesztetnek érezte magát a saját hajóján. Már hosszú órák óta ült magányosan a pilótafülkében, de a máskor oly megnyugtató hiperűr ezúttal nem segített helyre tenni gondolatait. Rianna kiválasztott egy kabint, amit Joshuáék ki is nyitottak neki. Majd, ahogy a pilótától megtudta, hosszú időre eltűntek, hogy valami ruhát találjanak a lánynak a pokróc helyett. Jack a bejelentésre sem reagált, mire Josh megvonta a vállát, és otthagyta a pilótafülkében. A férfi már-már kétségbe esve próbálta összeszedni a gondolatait. Miért akarja, annyira elmarni a lányt? Ez világos volt: nem akart annyira kötődni hozzá, hisz kitenné a Tatooineon, vagy egy olyan helyen, ami megfelelő lenne a számára. De miért is tenné ki? Mert neki más célja van? Ugyan. Nem illenek össze? Butaság. Akkor miért? Ekkor mart belé a gondolat, amely tudatosította, hogy éppen azért nem akarja, hogy a hajón legyen, mert erősen kötődik hozzá. Érezte, hogy félti a lányt, hogy nem tudja megvédeni, és hogy valami baja eshet mellette, ezt a veszélyes életet élve. De vajon megértené? Hiszen csak 21 éves...
Végül elhatározta, hogy mindenképp beszél a lánnyal. El is indult hátrafelé, amikor nevetés hangja ütötte meg a fülét. Mindhárman a közös helységben ültek, és éppen Rianna mesélt valami történetet, ami a kalózok között eshetett meg vele. Jack nem lépett be a helységbe. Nekidőlt a falnak, és úgy hallgatta a következő történetet. Most éppen Miranda vitte a szót az egyik CorSeces történettel, még a kiképzésről. Jack emlékezett a sztorira, hiszen ő volt a szenvedő alanya a tréfának, bár amikor mindenki felnevetett a társalgóban, ő is szélesen elmosolyodott. Nem akarta megzavarni a társalgást, ezért visszament a pilótafülkébe.
- Jól van főnök, elég – szólt be három órával később Josh a kabinba. – Ha sokáig bámulod még ezt a kavalkádot, az csak rossz hatással lesz rád. Menj pihenni!
- Merre van Rianna? – kérdezte Jack felállva a székből.
- A kabinjában fal valamilyen kekszet, amit a konyhában talált.
- Egyedül van?
- Mir éppen a hajtóműveket ellenőrzi – ült le Josh a pilótaszékbe. – Nem biztos, hogy jó lenne, ha látna, még mindig érzékeny a reggeli eset miatt.
- Éppen azért kell beszélnem vele – szólt vissza Jack az ajtóból.
- Te tudod.
- Jah, én tudom.
Rianna a raktérhez legközelebb eső kabint választotta. Jack csak most érezte, hogy mennyire kicsi a hajó, és nem volt több ideje, hogy megfogalmazza, mit is akar mondani. Éppen be akart nyitni, amikor feltárult a kabinajtó, és a lány jelent meg benne egy nadrágban, meg egy ingben, aminek két alsó csücskét megkötötte a köldöke előtt, mezitláb. A tekintete elfelhősödött.
- Azt hittem Miranda jön – kezdte rögtön támadva. – Amint látod, kiköltöztem, a pokrócod a tisztítóban van –tette hozzá egy kis vicsorgással, ami láthatóvá tette apró, de tűhegyes fogait.
Szemmel láthatóan folytatta volna még, de Jack felemelte a kezét, elvágva ezzel a szóáradatot.
- Beszélnem kell veled! Bemehetek?
- A te hajód – vont vállat Rianna. – Oda mehetsz ahova akarsz.
Jacknek fájt a hangból sütő keserűség, aztán a lány után belépett a kabinba, aminek már attól egyedi hangulata volt, hogy a lány lakott benne. Egy pillanat végigmérte a lányt az új ruhákban, és elvörösödött, amikor rájött, hog bizony ott felejti a szemét a karcsú derékon, ahol a megkötött ing és a nadrág között szabadon maradt a sápadtfehér bőr.
- Én nem is tudom hol kezdjem – mondta, miközben Rianna letelepedett az ágyra, két térdét felhúzva, sarkát az ágy szélére téve.
- Talán azzal, hogy leülsz, mert fárasztó folyton ilyen magasra néznem.
A férfi az egyetlen széket húzta közelebb az ágyhoz, majd leült, előredölt, két könyökét a térdére támasztva, és Rianna lábfejét nézte. Egy jó ideig nem is emelte fel a tekintetét.
- Gondolkodtam...

[Jack T. Tenrek]

Újabb órákkal később Jack nyitott szemmel forgolódott az ágyon. Örült, hogy tisztázott mindent, és örült annak is, hogy a lány úgy látszik megértette. Nem mondott el ugyan mindent, és nem is úgy mondta, ahogy a valóságban érezte, mert úgy látta, hogy Rianna is elfogadta az elválás gondolatát.
- Akkor meg mégis mi a fene zavar? – kérdezte magától.
Tudta a választ, csak továbbra sem akarta elfogadni. Az álom azonban továbbra is elkerülte. Végül nem bírta tovább, és felöltözött. Ezúttal nem a pilótafülkébe ment, mert érezte, hogy most inkább mozgásra lenne szüksége. A raktérbe ment, ahol azt a zsákot tartotta, amit álmatlanság esetén püffölni szokott. A módszer most is segített valamicskét, bár a sebei időnként tiltakozóan megfeszültek. Tíz perccel később a férfin már kiütköztek a verejtékcsöppek, de egyre inkább belemelegedett a mozgásba. Ütés, hárítás, térd felrántása a képzeletbeli gyomorba, majd horog. Általában volt ellenfele a támadó mozdulatoknak, most azonban ez hiányzott. Levette az ingét, majd megint a zsáknak esett. Rájött, hogy ezt rendszeresen meg kéne tennie, mielőtt még nagyon berozsdásodik, hisz nem egyszer mentették már meg az életét a kiképzésen tanultak. Nagyokat csattantak öklei a műbőr zsákon, de a hang is inkább megnyugtatta, mint zavarta.
Mintegy hatvan perccel később kezdte érezni, hogy lassan elég fáradt, hogy bármilyen gondolattal el tudjon aludni. Megállt, egy pillanatra, hogy egy utolsó kombinációt bevigyen, amikor meghallotta az raktérbe vezető ajtó szisszenését. Nem is gondolt arra, hogy bárkit felébresztett. Tudta, érezte, hogy ki áll a feltáruló nyílásban...Rianna.
- Segít valamit?
- Eltereli a gondolatokat – suttogta Jack, lehunyt szemmel a zsáknak támasztotta a homlokát. – Felébresztettelek?
- Egyáltalán nem tudtam aludni – a lány hangja valamivel közelebbről szólt. – Csak ezt hallgatni egy órája...
- Sajnálom. Nem gondoltam rá.
- Szerintem ugyanaz a gondolat nem hagyott minket aludni – érintette meg a férfi karját Rianna.
Jack érezte, hogy teljesen feleslegesen töltött itt egy órát.
- Lehet, hogy neked is ki kéne ezt próbálnod – szólt erőltetett mosollyal, szembefordulva a lánnyal.
- Holnap kiszállok – váltott hirtelen témát, mélyen a férfi szemébe nézve.
- Igen – Jack a megkönnyebbülés helyett szomorúságot hallott a saját hangjában. – De megígértem, hogy amint lehet meglá...
- De az nagyon hosszú idő – lépett még közelebb a férfihoz, apró tenyerét a mellkasára helyezve. – Beleegyeztem, hogy ottmaradok, mert megértettem, miért gondolod úgy, hogy így a legjobb. Talán igazad is van...
- Nagyon remélem – préselte ki magából a férfi, aki úgy érezte, hogy a szíve egyszerre dübörög a lány tenyere alatt és a torkában is.
- Tegyél ki holnap – állt egészen közel a férfihoz, és emelkedett kicsit lábujjhegyre Rianna – a Taooineon, de ma éjszaka – hunyta le a szemét, miközben érezte, hogy Jack is közel hajol hozzá – legyél – mindketten majd meg őrültek már a másik közelségétől, illatától, lélegzetétől – velem.
Mindketten csukott szemmel álltak, és ajkaik végre megtették azt a két centi távolságot, ami elválasztotta őket egymástól. Rianna nem tudta, hogy a férfi mikor karolta át, csak nem akarta, hogy elengedje, és nem akarta elengedni sem. A férfi csókja az első néhány pillanatban keserű és tétova volt; önvád, fájdalmas évek rezdültek benne. Eddigre már ismerte a férfi életét.
Jack ugyanezt érezte, de már meg sem döbbent, amikor a keserűséget elmosták a lány forrástiszta érzelmei. Egy pillanatra ajkaik szétváltak, de azonnal érezték a hiányt, és egy rövid, mély sóhajjal újból összekapcsolódtak.
A második csók már szenvedélyes, édes, gát nélküli, gyengéd volt, és követelte a folytatást. Rianna belül sikoltozott örömében, egy aprót hátralépett, húzva a férfit magával. Majd, mint aki meggondolta magát megállt, egyik lábát a férfi combja köré fonta, majd a másikkal a derekát fogta át. A fejük így egy magasságba került, és könnyebben tudta átölelni a széles hátat, egyik kezével a tarkóját simogatva, közben érezve, ahogy a férfi keze az ing alatt az ő hátát cirógatja. Mivel nem akarta elengedni Jack száját, csak egy finom karmolással jelezt, hogy indulnia kéne...

[Jack T. Tenrek]

A szenvedélyt az édes fáradtság váltotta fel. Egymást ölelve feküdtek Rianna kabinjában, és percekig nem is szóltak a másikhoz, csak élvezték a pillanatot. A lány, fejét Jack vállán nyugtatta, lábát keresztbe rakta a férfi lábain. Lehunyt szemmel pihegett. Jack igyekezett kényelmes pozíciót felvenni a keskeny ágyon, miközben Rianna arcát simogatta. A mocorgásra a lány játékosan összevont szemekkel nézett rá, majd még erősebben ölelte át.
- Nem mész sehova – intette a férfit. – Különben is megsértődnék, ha most lelépnél.
- Nem akartam menni – Jack végre megtalálta a megfelelő testhelyzetet, és megcsókolta a lányt. – Aludj!
De a lány továbbra is az ajkait tartotta fogva. Időtlen percek teltek el, mire elaludtak.
Jack nem tudta, hogy mi ébresztette fel, csak feküdt nyitott szemmel, és az álmát megzavaró hangot próbálta beazonosítani. Rianna ugyanúgy feküdt mellette, mint ahogy emlékezett. Csak az a hang. Hirtelen olyan erősen megrázkódott a hajó, hogy Rianna is felébredt. Jack kirántotta a karját a lány alól, kiugrott az ágyból, és máris kapkodta fel a ruháit.
- Mi volt ez? – kérdezte riadt szemekkel a lány.
- Nem tudom, de nem jelent jót.
Jack még csak félig gombolkozott be, de már rohant is ki a kabinból. Az ajtóban rögtön összeakadt Joshuával, aki egy pillanatig ugyan döbbenten meredt a hiányosan öltözött kapitányra, de a kérdéseket későbbre tartogatta. A hajó most már folyamatosan remegett, lassan a talponmaradásért is meg kellett küzdeni. A pilótafülkébe érve látták, hogy a hiperűr még a szokásosnál is vadabbul kavarog, szines fények villódznak a hajón kívül, és a műszerfalon egyaránt. Joshua azonnal rácsapott egy piros gombra a műszerfalon, de semmi sem történt.
- A roh...-kezdte és megint megnyomta a gombot, mire egy utolsó rándult a hajó, és minden megnyugodott.
Jack hallotta, hogy valaki egy halk „jaj”-jal elesik a folyosón, de ő is csak az ajtó szélébe kapszkodva maradt talpon. Joshua vadul nyomkodta a gombokat.
- Mi volt ez? – kérdezte Jack türelmetlenül.
- Nem tudom – nyelt egyet a pilóta. – De akármi is, le kell szállnunk – mutatott egy bolygóra, ami nem messze lebegett. – Se hiperhajtóművűnk, se tartalék, se navigációs rendszer. Rövidzárlat mindenfelé, fény alatti motorok rendben – megragadta a kormányt, majd megkönnyebbülten sóhajtott. – Kormány is rendben. Tűz nincs. Huh!
- Oké, szálljunk le! Aztán nekiállhatunk átnézni a rendszert.
- Kössétek be magatokat főnök! Elég instabil a rendszer, lehet, hogy zötyögni fogunk.
Jack elindult kifelé; a folyosón Miranda és Rianna közeledett. A twi’lek lány ugyan a könyökét maszírozta, mindkettejük arcán megkönnyebbült mosoly derengett.
- Hiperhajtómű? – kérdezte Miranda.
- Csak az lehet.
- Mondtam, hogy le kellene cserélnünk a kondenzátor tekercseit.
- Most majd megtesszük. Lehet, hogy az egész motort is kidobhatjuk.
- Josh?
- A pilótafülkében.
- Odamegyek.
Jack csak bólintott. Riannával leültek a közös helységben, és bekötötték magukat. Jack elkezdte óvatosan masszírozni a lány karját. Nem ütötte meg nagyon, csak rossz helyen, így most zsibbadt a karja könyöktől lefelé. Közben látta, hogy a lány boldogan mosolyog.
- Minek örülsz?
- Semmi, csak...- kikapcsolta magát, és Jack térdére ült.
- Csak?
Egy csókot kapott válaszul, majd a lány a fülébe susogott.
- Ha jól sejtem nem a Tatooinenál vagyunk.
A férfi hirtelen megértette a hirtelen támadt örömöt, és mutatóujját játékosan a lány bordái alá döfte.
- Au – a sikkantás után apró, hegyes fogak marását érezte a nyakán...

//folyt köv a Muunilisten//

[Jack T. Tenrek]

A muunlisti légiirányítás minden további nélkül kiengedte a Wolfot. Nem csoda, hisz ezúttal nem húzott maga után vastag füstfelhőt. Éppen mielőtt beléptek volna a hipertérbe, a hajó szubűri rádiója előre felvett üzenetet jelzett.
- Hé öregem - jelent meg Thomas Klerson arca egy apró képernyőn. - Remélem nem felejtetted el a találkánkat. Várlak a szokott helyen.
- Hol van az? - kérdezte Joshua.
- Csak üsd be a komputerbe, hogy "szokott hely", a többit meg bízd rám!
Jack hangja furcsán csengett, és ez a mögötte ülő Rianna szívét összeszorította.
- Ki ez a férfi?
- Egy nagyon régi barátom. Valószínüleg munkát fog adni. Veszélyes munkát.
Jack hangjában volt valami, amiből Rianna sejtette, hogy nem fog tetszeni neki, amit hallani fog. Josh ezt a percet választotta, hogy kioldalogjon a pilótafülkéből.
- Figyelj! - fogta meg Jack a lány kezét. - Szeretném, ha Tommal maradnál, amíg el nem végzem a munkát.
- Utasítsd vissza! - húzta ki a lány a kezét, és inkább a férfi ölébe ült. - Én veled akarok lenni.
- Visszajövök érted ígérem, de ez a munka fontos lehet, különben nem az űrben találkoznánk, hanem egy bolygón.
Rianna érezte, hogy Jack nem fog többet mondani.
- Megígéred?
- Megesküszöm.
- Hiszek neked.
A "szokott helyig" egymást ölelve ültek a pilótafülkében. A megadott koordinátán már ott lebegett Thomas Action VI szállítóhajója.
- Gyors voltál öregem - köszöntötte Tom.
- Jah - rázta meg a kezét Jack - új hiperhajtómű. Tudom, hogy miért itt találkozunk, tehát rögtön kérek valamit.
Thomas Klerson kérdőn felhúzott szemöldökkel nézett barátjára. Ritkán látta Jacket ennyire letörtnek.
- Amikor utoljára itt találkoztunk, elveszítettem Cathrinet - Jack kicsit félreállt, a zsilipből, hogy Rianna is beléphessen a hajóba. - Ezért szeretném, ha te vigyáznál Riannára.
- Nagyon örvendek, Thomas Klerson - csókolta meg udvariasan a lány kezét az idősebb férfi.
- Rianna Kael'sho, és ha valami történik Jackkel, akkor bosszúálló és gonosz leszek.
Thomas elnevette magát, amihez mindannyian csatlakoztak.
- Ne izguljon, őt nem lehet csak úgy elintézni. Jól van öregem, gyere vissza minnél előbb. Tatooine, Mos Eisley. Lehet, hogy néhány napig tart majd. Üzenetet fogsz kapni.
Ismét kezet ráztak, majd Thomas jó érzékkel hátrébb húzódott.
- Nem akarok búcsúzkodni, mert olyan gyors leszek, hogy rögtön visszatérek - ölelte át Rianna derekát Jack.
- Ajánlom is - villantotta meg a fogait a lány. - Különben tuod, hogy mit kapsz.
Nevetve, szenvedélyesen csókolták meg egymást, majd Jack, hogy minél előbb visszatérhessen, sebes léptekkel a Wolfra sietett. Az ablakon keresztül még látta, hogy Thomas mond valamit a lánynak, mire az felnevet, és a férfi vállába bokszol.
- Legalább vele nem lesz semmi baj - sóhajtotta Jack.

//folyt köv Tatooine körüli űr//

[Jack T. Tenrek]

Mivel a Tatooineról sietve kellett távoznia, Jackék ismét a "szokott hely" koordinátáit követve bukkantak ki a hipertérbõl. Az Old Lady még mindig itt lebegett, úgy tûnt Thomasnak semmi különös dolga nem akadt, így nem sietett. Jack csak örült ennek, hiszen barátja remekül el tudott tûnni a galaxisban, hosszú hónapos feladványokat adva ezzel követõinek, és barátainak is.
- Nocsak, nocsak - reccsent a kommban Thomas hangja. - Nem mondom gyorsak voltatok...
- Sajnos rossz híreim vannak Tom - válaszolt a kapitány.
- Akkor gyertek a fedélzetre, ne ücsörögjetek ott kint!
A Lone Wolf minden baj nélkül dokkolt a Action VI átalakított hangárjában. Jack kicsit csalódottan vette tudomásul, hogy Rianna nem jelent meg az érkezésüknél, Thomas nyulánk alakja azonban rögtön feltûnt a lenyilló rámpánál. Az idõsebb férfi karbafont kezekkel, féloldalas vigyorral várta a kis társaságot.
- Azért ez még nálad is rekord - nézte meg színpadiasan a kronométerét. - Ilyen gyorsan sikerült a megbízó tyúkszemére lépnie?-fordult az éppen kilépõ Mirandához.
- Semmi ilyesmi nem történt - rázta meg a fejét Jack, miközben szeme a twi'lek lány karcsú alakját kereste.
- Nem is láttuk a megbízót - dugta ki a fejét Joshua is. - Igazság szerint alig néhány órát töltöttünk a bolygón, aztán meg rohannunk kellett.
- Miért? - vonta fel a szemöldökét Klerson. - Mi történt?
- Be akartak osztani rakodónak - Jack most már érezte, hogy barátja játszik vele. - Kirángattak a kantinból, valaki fegyvert rántott, aztán bunyó lett belõle.
- Helyiek?
- Fenét - vigyorgott Joshua - birodalmi rohamosztagosok, egy egész osztag. 3:1-re a kapitány nyert.
- Ha ennek híre megy, akkor Dusty Newmannak is befellegzett - nézett rosszallóan Jackre Thomas.
- Gondolod, hogy volt választásom?
- Nem hiszem. Csak nehogy belelendülj a rohamosztagosok kaszálásába...
- Jól van apuci, akadj le a témáról!
- Komolyan beszélek Jack!
- Én is.
A két férfi egy hosszú percig nézett farkasszemet egymással. A néma párbajnak végül Joshua vetett véget.
- Aztán egy pali elhalászott minket, meg néhány másikat, két újabb osztag elõl, és egy sivatagi bázisra vittek minket. Valamit el akartak szállítani a bolygóról...
- Mit?
- Nem mondták - lépett el a férfi mellett Jack. - De elsõsorban pilóták kellettek nekik. Aztán "visszakaptuk" a hajót - Joshua a kifejezés hallatán majdnem a rámpa mellé lépett a nevetéstõl - a szállítást elhalasztották, az üzenetet nem kaptuk meg, és most itt vagyunk. További részletekkel a szószátyár pilóta tud szolgálni.
Klerson megengedett magának egy újabb mosolyt.
- Csak azt mond meg, hogy hány újabb birodalmi bánja a hajó visszaszerzését?
- Három - Joshua vigyorogva megköszörülte a torkát. - Oké, meg még három a dokkon belül. Hm, hol van Rianna? - Jack már nagyon túl akart lenni az élménybeszámolón, különösen, hogy majd még egyszer elõ kell majd adnia.
- A jakuzziban.
- A miben?
- Jakuzzi - magyarázta Thomas rosszkedvûen. - Tudjátok, nagy kád, pezsgõfürdõ.
- Tudjuk mi a jakuzzi - kezdte Miranda. - De miért van egy jak...
- Bridget kérte - legyintett Tom.
- Papucs - vigyorgott Jack barátja szemébe.
- Hé - hárította el a vádat az, felemelt kézzel. - Tudod, hogy milyen határozott tud lenni...
- A részletek nem érdekelnek fõnök. Szóval Rianna a jakuzzidban van. Miért nem szóltál neki?
- Nem az én ötletem volt - most Thomas kezdett el bõszen vigyorogni. - Tudod, Riának már szövetségese is van veled szemben - bökött bele a kapitány mellkasába.
- Bridget? - kottyantott közbe Joshua.
- Bi..hi..zony - kuncogott Tom. - Éppen csak az esküvõtöket nem kezdte el tervezni. További részletekkel a feleségem tud szolgálni - idézte a kapitányt. - A régi hátsó raktárnál találod. A többiek addig kapnak egy kabint.
Jack azonnal a jelzett irányba indult, miközben a hátán érezte barátainak tekintetét; különösen Joshua kaján tekintete égette a dzsekit. Pontosan tudta, hogy Thomas felesége mennyire a szivén viseli a sorsát. Hallhatta eleget az elmúlt években, amikor barátjánál vendégeskedett. Ezért is nem értette, hogy hogyan választhatott Klerson egy olyan nõt, aki ennyire "hagyományos" életet képzel el mindenkinek: becsületes munka, házasság, gyerek. Egyáltalán miért hozta Klerson magával? Bridget utálta férje csempészhajóját.

Jack találkozott néhány ismerõssel a hajó fedélzetén, futólag köszönt is mindenkinek. Szerencséjére Bridgetet elkerülte, amíg megtalálta a keresett helységet. Az ajtónál már a torkában dobogott a szíve...érezte, hogy képes lenne egész nap az ajtó elõtt szobrozni. Végül nyelt, és belépett. A helység nem volt nagy, bár a pontos méreteket nem tudta felmérni a gomolygó gõztõl. Hiába a Rylothon a forrósághoz szoktak, így a lány is a legmelegebbre állította a hõmérsékletet. A szoba legnagyobb részét valóban egy jakuzzi foglalta el, amiben most Rianna pihent, nagy adag habbal körítve. Dühös, meglepett tekintettel fordult a belépõ férfi felé, de azonnal megenyhült a tekintete.
- Tényleg nagyon gyors voltál - a fürdõ nyakig teljesen takarta a lányt. - Éppen csak kicsit kezdtél el hiányozni - mosolygott.
- Nos..öö volt egy kis gond - Jack megint érezte a gombócot a torkában - és hamarabb kellett...izé eljönnünk.
Jack majdnem kukkolónak érezte magát, ahogy ott állt földbegyökerezett lábbal, és a pancsoló, fiatal lányt bámulta. Közben a gõztõl alig látott, összeszorult torkától meg majdnem megfulladt. Érezte, hogy valamit tennie kellene, de az agya csak üresen zakatolt. Óráknak érezte a másodperceket.
- Csukd be a szemed! - kérte a lány, miután sejtette, hogy a férfi képes még valóban órákig ott állni. - És most mesélj, hogy mi történt!
Jack így végre megtalálta a hangját, és nem érezte annyira zavarban sem magát.
- Nos rendben leszálltunk, és elindultunk, hogy átve...mit csinálsz? - kérdezte, amint meghallotta, hogy Rianna kiemelkedik a vízbõl, és a visszahulló cseppek mennykõcsapásként hatottak felajzott idegeire.
Rövid másodperc múlva már két nedves kar ölelte át a nyakát, és puha ajkak csókolták.
- Ki ne nyisd a szemed! - parancsolta Rianna. - Csak tedd most azt, amit mondok neked.
- De csak ha te is behúnyod a szemed - lehelte a férfi a lány szájába.
A pár két percen belül már a jakuzziban volt. Egy újabb perc múlva Jack rádöbbent, hogy a víz bizony hûvösebb, mint a hozzászoruló karcsú nõi test...

[Jack T. Tenrek]

- Talán jobb, is hogy nem tudom megállítani az idõt - merengett Jack az alvó Riannával a karjaiban. - Különben a végtelenségig nyújtanám ezeket a pillanatokat.

A férfi másnap könnyû csókra ébredt. Talán mivel egy másik hajó gyomrában pihentek, nem ébredt fel, amikor a twi'lek kikelt az ágyból. Valahol mélyen élvezte, hogy nem kell a hajó irányításával törõdnie, nem kell amiatt aggódnia, hogy jó helyen bukkannak -e ki a hipertérbõl, és nem emésztette a gondolat, hogy veszélybe sodorja a társait...különösen egyet. Túlságosan álomittas volt azonban, hogy a szemét is kinyissa. Tudatáig elhatolt ugyan, hogy valami csendesen a Lone Wolf padlójához ütödött, és mintha üvegek csörrentek volna meg.
- Ébresztõ kapitány! - újabb puszi, amihez még kecses lekkuk cirógatása is hozzájárult. - Hé, már így is tizenkét órát aludtál - a férfi továbbra sem nyitotta ki a szemét. - Reggelit is csináltam - mesélte tovább Rianna hangja.
A kapitány azonban csak egyenletesen szuszogott tovább, bár nagyon erõlködött, hogy ne mosolygjon. Érezte, ahogy a lány megcirógtja a mellkasát, majd egész a füléhez hajol.
- Ki fog hûlni a...te csaló! - kiáltotta Rianna, amint hirtelen Jack erõs karjaiban találta magát, és a férfi csókját érezte a nyakán. - Egy nagy, csaló vagy, tudtam ám, hogy nem alszol.
- Frászt - vigyorgott bele egyenesen a lány szemeibe.
- Jó, átvertél - kezdett játékosan duzzogni Rianna, még mindig a férfi ölelésében, karjait összefonva maga elõtt. - De várhatod, hogy ki hoz neked még egyszer ágyba reggelit - kezdett kikászálódni Jack ölébõl, de nem nagyon erõsen.
- Ne nézz, így rám - förmedt a kapitányra, miközben az bûnbánóan pillogott.
Már mindketten nevettek volna, ha a játék nem arra ment volna ki, hogy melyikük bírja tovább.
- Azt mondtam, ne nézz így rám - kiáltotta a lány nevetve, két apró öklét a férfi mellkasába vágva, ismét hanyatt döntve õt az ágyban.

- Hát ez kihûlt - Rianna sarokkal rúgta sípcsonton a mellette fekvõ férfit. - Pedig ez volt az elsõ forró csokoládé, amit életemben csináltam. És még finom is lett.
- Hol tanultad te ezt a forró...mit?...csokoládét? - miközben a lány lábát simogatta.
- Ha tudni akarod, Tomtól. Hihetetlen, hogy mennyi apróságban leli örömét a felesége mellett.
- Miért volna hihetetlen? - könyökölt fel Jack.
- Ahhoz képest, hogy milyen sok idõt töltött veled - felelte a lány gonoszul. - Azt hittem, hogy õt is csak egy magadfajta munkamániás csempész.
- Ez fájt. Nem vagyok munkamá...
- Sértõdj csak meg!
- Azért sem - felelte Jack szándékosan gyerekesen.
- Megyek, felmelegítem, de ha megint fel kell, hogy ébresszelek - fenyegette meg az ujjával - akkor...
- Akkor?
Rianna szemügyre vette a sûrû barna folyadékot.
- Akkor azon melegében rádöntöm - szólt huncutul hunyorítva.

- Fõnök, emlékszel, hogy mit ígértél? - szegezte Jacknek a kérdést Joshua az Old Lady hangárjában.
- Persze.
- És hova megyünk? - karolt bele võlegényébe Miranda.
- Még nem tudom.
- Na persze...
- Hé, mehetnénk a Byssre, de ha már pihenünk, nem akarok birodalmiakat látni az ablakom alatt. Különösen, hogy a pénzünkbõl maximum két napra futná.
- Mit hallok? - lépett a négyes mellé Thomas Klerson. - Jack "Tornádó" Tenrek, amint azon gondolkodik, hogy hol pihenjen egyet? - színészkedve a szívéhez kapott. - Hová halad ez a világ?
- Tom.
- Igen?
- Elég.
- Szerintem menjetek a Lamuir IV-re. Nincs messze, kevés birodalmi csatangol arrafelé, és egyébként is valamiféle fesztivál zajlik éppen arrafelé. A Tapani szektorban van.
- Azt birodalomhû nemesi házak irányítják nem? - aggodalmaskodott Rianna.
- Ezt nem - nyugtatta meg Klerson. - Függetlennek mondható, megfizethetõ, és szép hely.
- Jól hangzik - vonta meg a vállát Jack.
- Remekül hangzik - kontrázott rá három társa.
- Rendben. Viszont hozzád lenne egy kérésem - fordult még Jack az idõsebb férfihoz. - Hallottál már a Sárkány Szárnyai nevezetû társaságról?
- Nem rémlik - rázta meg a fejét Thomas.
- Nézz utánuk! A Tatooineon táboroztak, és eléggé felszereltek voltak ahhoz, hogy egy komplett bázist elrejtsenek a sivatag homokja alá.
- Meglesz. Majd hívlak.
- Kösz. Tehát - fordult a háromtagú legénységhez - Lamuir?
- Lamuir.
A Lone Wolf rekordidõ alatt hagyta el az Action VI hangárját, Joshua vad manõvere még az ütközésjelzõ szirénákat is beindította a két hajón. Az YT-2400-as hamarosan már a hiperûrben száguldott.

//folyt köv a Lamuir IV-en//

[Jack T. Tenrek]

- Nem tartom helyesnek kapitány, hogy amíg a testõröm saját kabint kapot, addig nekem a raktérben kell töltenem az idõt. Az étkezés sem megfelelõ, a társaságról már nem is beszélve. Ha nem változnak a dolgok, akkor...
- Akkor mi lesz? - kérdezte Jack elõredõlve. - Talán önnek nem tûnt fel, de ez nem egy ûrjacht. Azért nincs saját kabinja, mert egyben sem férne el kényelmesen.
- Azért megpróbálnám. Nem négy csupasz fal között akarok kuksolni.
- Rendben. Akkor már csak azt kell eldöntenie, hogy mitõl szándékozik megválni, amíg eléggé méretes lesz, hogy kiférjen azon ajtón - mutatott a folyósóra vezetõ ajtóra Jack.
A termetes hutt összevonta a szemét, mivel az ajtó harmad akkora volt, mint önmaga, de látta, hogy a akpitány tényleg képes lenne méretre szabni, ha nagyon erõlteti a témát.
- Egyébként meg nagyságos uram - folytatta Jack gúnyosan - remélem tisztában vele, hogy a legénység minimális fejadagokat fogyaszt, hogy a maga ellátását biztosítsa, két matracot is áthordtunk ide, hogy valamivel kényelmesebbé tegyük a helyet. Tudom, hogy nem egy kéjutazás, de szerintem más hajókon rosszabb lenne a helyzet, nem?
- Én csak azt akarom mondani, hogy...
- Mindent elkövetünk - hajtotta le a fejét egy pillanatra Jack. - De ha gondolja, el tudom intézni - tette a kezét feltünõen a nehéz DL-44-esre - hogy a Nar Shaddáig - vigyorgott gonoszul a fegyvertelen Nawnamra - semmit se érezzen.
- Ezt nem teheti - hõkölt hátra a hutt.
- De mennyire, hogy megtehetem kegyelmes uram - nézett rá halálosan komolyan Jack. - Nemsokára megérkezünk, és aztán annyit, és annyira kényelmesen pihenhet, amennyit csak akar - elmélyítette a hangját - de addig is kérem, kérem, legyen türelemmel.
Mielõtt a hápogó hutt válaszolni tudott volna, Jack döngõ léptekkel elhagyta a rakteret. Joshua az ajtóban várta.
- A lehetõ leghamarabb meg akarok szabadulni ettõl a rinyáló, bûzlõ nyálkahegytõl - morogta Jack a pilótának.
- Napokig szellõztethetünk majd utána.
- Minden rendben? - kérdezte az odalépõ F'ej D'aw.
A két férfi szúrós szemmel nézett a hutt egyetlen testõrére.
- A gazdád az ellátásra, és a társaságra panaszkodik, úgyhogy menj és szórakoztasd.
- Mégis hogyan? Mondtam, hogy vigyenek neki legalább egy holovetítõt...
- Nem fogom azért szétszerelni a hajómat, hogy õhuttsága jól szórakozhasson.
- De semmit sem lehet csinálni ezen a bárkán - méltatlankodott a klatooinai.
- Ez a bárka húzott ki titeket a szószból, és tömi étellel a gazdádat, amíg mi minimálon tengõdünk...
- Hé, én is fejadagon élek.
- Fura is lenne, ha nem - Jack kinyitotta a raktérbe vezetõ ajtót. - Most pedig befelé - és mit tudom én- vont vállat - zsonglõrködj, mesélj vicceket, nem érdekel.
D'aw sértõdötten bevonult, hogy ellenõrizze fõnökét. Joshua leplezetlenül vigyorgott a kapitányra.
- Õk sem fognak sûrûn munkát adni neked!
- Ha csak még egy panaszt meghallok - fogadkozott Jack - akkor "véletlenül" a külsõ kaput fogom kinyitni.

A Lamuiron történtek alaposan elgondolkodtatták Riannát. A gondolatai körbe-körbe jártak, miközben a kapitány vállán nyugtatta a fejét. Bármennyire is szerette a férfit, kezdte megérteni, hogy mirõl is beszélt hetekkel korábban. Nehéz volt beismerni, de sokkal több dologban különböztek, mint amennyit még meg lehetett oldani, hiába feledtette ezeket mostanáig a szenvedély.
Elõször is különbözõ fajból származnak, bár Rianna érezte, hogy ez még a legkisebb probléma.
Aztán a férfi tíz évvel volt idõsebb. Egyszer már elmagyarázta a lánynak, hogy ez miért túl sok, de a twi'lek akkor nem hitt neki. Most már értette: Jackben megcsontosodtak szokások, érzelmek, és már nem tudta feledni õket. Elnyomni igen, de törölni nem. Ráadásul tényleg mást akar egy harmincegy éves férfi, mint egy huszonegy éves lány.
Rianna arcán könnyek csorogtak, hirtelen Cathrinet kezdte gyûlölni, amiért még a halála után sem engedi el Jacket, amiért a bosszúvágyon, gyászon keresztül is magához láncolta a férfit. Igaz, hogy ha õ nincs, akkor talán soha nem találkoznak, és õ csak meghal a Keratonon.
A lány vállát rázta a hangtalan zokogás, és még dühös is volt, mert nem tudta, hogy hogyan tehetné a helyzetet jobbá, még ha csak gondolatban is. A férfi egy kicsit megmoccant a lány feje alatt, és Rianna kétségbeesetten ölelte, mintha elillanhatna az karjaiból. A szorításra Jack felébredt, és a lány könnymaszatos arcára nézett.
- Gondolkodtál - inkább kijelentés volt, mint kérdés.
A twi'lek csak bólintott, letörölve könnyeit, nem mintha nem folytak volna tovább. Szipogva vette a levegõt, miközben felült az ágyban. Érezte, hogy a férfi átöleli, pusztán azért, hogy biztonságot adjon. Kristályossá érlelõdött már a gondolat mindkettõjükben, hogy rövid idõn belül elveszítik egymást. Percekig feküdtek szótlanul csak egymás szemébe nézve. Aztán egyszerre sóhajtottak, egyszerre szorították háttérbe a kellemetlen gondolatokat, és egyszerre engedtek még egyszer, utoljára, utat a szenvedélynek...

//folyt köv Nar Shadda - Energiapajzs//

[Jack T. Tenrek]

A hajó a hipertérben száguldott Corellia felé, és Joshua kereken megtagadott mindenféle, a megállásra felszólító parancsot. Egyelõre azt sem árulta el, hogy miért is mennének a Corelliára, úgyhogy Jacknek és Mirandának bele kellett nyugodnia, hogy egy rövid látogatást minimum tesznek a bolygó körüli ûrben. Ezután a kapitány sem maradhatott adósa a többieknek, úgyhogy elmesélte, mi is történt vele a Naboon.
- De miért kellett a valódi holoszámokat megadni? - értetlenkedett Josh.
- Eddig nem nagyon akartál csatlakozni egyetlen lázadó szervezethez sem - tette hozzá Miranda.
- Most sem csatlakoztam egyhez sem. Csak azt mondtam, hogy szívesen szállítunk majd nekik.
- Ez eléggé úgy hang...
- Egyáltalán nem hangzik úgy - vágott a pilóta szavába Jack. - Azt mondtam szállítunk. Nem adunk kedvezményt, sem törzsutas pontot, de ha hívnak, akkor megyünk.
- Amíg Rianna itt volt, addig nem rohantál ész nélkül, mindenféle õrültségbe - csóválta a fejét Joshua.
Jack felmelkedett a holoasztalról, aminek eddig támaszkodott. A tekintetében düh villant, mint mindig, amikor a lány jutott eszébe; akkor ez tûnt helyesnek, azóta idõnként kételkedett benne. Joshua egy fél lépést hátrált, amikor szeme találkozott a kapitány fenyegetõ tekintetével.
- Ha akarsz, kiszállhatsz, amikor majd nekik dolgozunk. Egyébként meg meg akarom kérni Thomast, hogy nézzen utána a neveknek, amit megtudtam, hátha megtudunk valamit az egész társaságról. Ha pedig méltatlannak találom õket a bizalmunkra, akkor így vagy úgy, de kiszállunk.
- Rendben fõnök - emelte fel Joshua a kezét - mi bízunk benned, csak...mindegy.
- Csak szélesítettem a megbízóink körét - váltott barátságosabb hangnemre Jack. - A Játékos nem jelentkezett egy ideje, és Tomnak sincsen mostanában munkái.
- Na ha már az ügyfélkör szélesítésénél tartunk - derült fel Joshua arca - nyílván kiváncsiak vagytok, hogy miért pont Corelliára rángatlak el titeket.
- Nem vagyunk kiváncsiak - bokszolt bele a férfi vállába Miranda. - Egyszerûen kilépünk a bolygó fölött, és azonnal megfordulunk és máshová megyünk.
- Oké, ha nem tudlak meggyõzni, akkor le sem kell szállnunk a bolygóra.
- Mit találtál? - tért a lényegre Jack.
- Ezt - mutatott fel a pilóta egy adattáblát.

Termékbemutató - Rendkívüli ajánlat! Feladó: Corellian Engineering Corp. Büszkén jelentjük be legújabb, civil használatra készült terepsiklónk, a Thunderbolt-XT elkészültét! Nyilvános termékbemutatót és sajtótájékoztatót tartunk Elona 20-án, 10.00-tól. A részvétel ingyenes, az elõadás alatt ismertetjük a jármû minden technikai jellemzõjét, és prezentáljuk annak képességeit gyakorlatban is. KIHAGYHATATLAN AJÁNLAT! A jelenlevõk részt vehetnek egy vetélkedõn, mely elméleti tudásukat és fizikai képességeiket egyaránt próbára teszi. A három legrátermettebb galaxisjáró egy-egy saját Thunderbolt-XT-t tudhat magáénak a nap végére! Helyszín: Corellia, Coronet, Imotakan Ûrkarcoló, 172. emelet Idõpont: B.Sz.9. Elona 20, 10.00 Várjuk szeretettel. CEC

Joshua megvárta, amíg Jack és Miranda végigolvassa a hírdetést. A kapitány elgondolkozva a combjához ütögette az adattáblát.
- A papírjaink még állják a sarat, igaz? - kérdezte Miranda.
Jack bólintott. Egy sikló tényleg jól jönne, nagy távolságokat lehet vele bejárni, könnyebben lehet az árut szállítani. Ráadásul Josh éppolyan jól elvezetné, mint a Wolfot. Végülis volt fantázia az ötletben, és ha elég ügyesek, és persze szerencsések is, akkor simán besurranhatnak, aztán meg ki, anélkül, hogy sokan felfigyelnének rájuk.
Miranda és Josh egyaránt az õ arcát lesték, várva a döntését. Lassan elmosolyodott, majd kibökte.
- Rendben, csináljuk!

//folyt köv Corellia - Határellenõrzés//

[Jack T. Tenrek]

Jack „Tornádó” Tenrek hosszú idõ után egyedül vezette hajóját a Lone Wolfot. A férfi gondolataiba merülve ült a pilótaszékben. Immár egy év telt el azóta, hogy kijutott az Imotakan felhõkarcolóból, ahová egy termékbemutatóra érkezett. Az esemény végül harcba torkollott, de a vendégek nagy része bántatlanul megúszta, mivel a támadók végül visszavonultak. Jack nem volt ugyan teljesen biztos abban, amit látott, de mintha egyes vendégek is velük tartottak volna.
A csetepaté után a férfi visszatért az ûrrepülõtérre, majd az akkori legénységével, Joshua Jerichoval és Miranda Ducrezzel együtt elhagyta a bolygót. Ezután egy évnyi tengõdés kezdõdött a kis csapat számára. Végül útjaik különváltak.
Jack jól emlékezett a beszélgetésre, ami régi barátjának, Thomas Klersonnak a hajóján, az Old Ladyn játszódott le:
- Gyerünk srácok – viharzott be a férfi a Wolf ajtaján – bezárkózni, ind…ti meg hova készültök?
- Éppen errõl akartunk veled beszélni fõnök – rakta le zsákját Joshua maga mellé. – Sajnos egyedül kell menned.
- Mi? Mirõl beszélsz? – döbbent meg a nagydarab csempész. – Ti miért nem jöttök?
- Mert kiszállunk az üzletbõl – lépett võlegénye mellé Miranda is.
Jacknek a fejébe tódult a vér, felemelte a hangját.
- És ezt pont most kellett kitalálnotok? Épp egy átkozott üzlet közepén? Szükségem lenne rátok!
- Éppen ez az, kapitány – lépett elõre a nõ. – Nincs szükséged ránk. Mész a magad feje után. Egyre õrültebb dolgokat teszel, egyre kevésbé vagy tekintettel magadra, és másokra.
- De miért most?
Miranda „A Felcser” Ducrez egy székhez vezette a tajtékzó férfit, és leültette. Õk ketten az asztal másik oldalánál foglaltak helyet.
- Nem jött hirtelen az elhatározás, és már rengetegszer próbáltunk veled errõl beszélni – nyomta meg a „rengetegszer” szót. – De valamilyen ürüggyel mindig elhajtottál minket, és ebbõl most elegünk lett. Itt maradunk a Ladyn, mert Thomas megígérte, hogy elvisz minket az általunk kiválasztott bolygóra, ahol belekezdhetünk a saját életünkbe.
- Tehát Tom is tudott minderrõl? Miért én vagyok az utolsó?
- Te tetted magad utolsóvá, fõnök – jegyezte meg Joshua is.
Jack a gondolataiba mélyedt. Eddig azt hitte, hogy minden rendben van kis csapatában, ezért a hír valóságos bombaként robbant, és mindent széjjelszakított, amit biztosra vett. Aztán visszakanyarodott az elmúlt idõkre, és belátta, hogy társainak igaza van. Viszont most már túl késõ. Látta az arcukon elhatározást, és tudta, hogy nem tudja azokat megváltoztatni. A férfi hirtelen letargiába zuhant. Tudta, hogy nem is tartaná vissza társait.
- Összeházasodtok?
- Ideje lenne – nevettek fel mindketten megkönnyebbülten.
- Szóval házasság, gyerek, nyugodalmas élet?
- Hát, hogy nyugodalmas lesz –e azt nem tudjuk… – vonta fel a vállát Miranda.
- …gondolom attól függ, milyen gyakran látogatsz meg minket – fejezte be a mondatot a pilóta.
A kapitány elgondolkodva nézett végig társain, de azok már tudták, hogy a férfi úgyis elengedi õket. Hirtelen felállt a székbõl, és elindult a pilótafülke felé.
- Hova mész?
- Bezárom az ajtót és indulunk – szólt hátra Jack a válla fölött.
- Hé…
- Csak vicceltem.
A csempész egy kötegnyi kredittel tért vissza.
- Gondolom, nem akartátok a részeteket itt hagyni.
- Nem igazán gondoltunk rá – ismerte el Joshua.
- Hát akkor, tessék.
A páros átvette az összeget, és Josh már rakta volna el, amikor mennyasszonya megállította.
- Várjunk csak! Ez az összes pénzed!
A pilóta végigpörgette ujjai között a halmot.
- Ez valóban az, fõnök. Ezt nem fogadjuk el!
- Nem az összes.
- De ez kábé hetvenötezer.
- Csak hetvenkétezer – sóhajtott egy színpadiasat Jack, majd felvillantott egy halvány mosolyt – egy keveset azért visszatartottam, hogy tudjak tankolni is.
- Úgy volt, hogy a végén háromfelé osztjuk – replikázott a nõ.
- Csakhogy én most megváltoztatom a döntésem - dõlt elõre egy cseppet a férfi. – Egyébként sem biztos, hogy ott tudok lenni az esküvõtökön.
A trió tagjai hosszan meredtek egymásra.
- Ugye tudod, hogy ennyivel nincsen letudva? Ha soha többet nem látunk…
- Na tünés a hajómról – nevetett fel a nagydarab csempész. – Vigyázzatok magatokra, és…mit mondhatnék?
- Semmi kapitány – ölelte meg Miranda a férfit. – Nem kell semmit sem mondanod – suttogta a fülébe.
A nõ szemében könnyek csillogtak, amikor elengedte Jacket, de egy gyors mozdulattal megszabadult tõlük. Joshua a kezét nyújtotta.
- Sok minden kimaradt volna, ha nem ismerlek meg – fogta meg Jack a kezet.
- Különösen, hogy én már valahol egy sötét odúban…
- Szót se róla – szakította félbe a férfi. – Csak vigyázz erre a nõre, mert ha baja esik, kitekerem a nyakad.
- Megértettem.
A két férfi gyorsan megölelte egymást, majd a kapitány lekísérte egykori legénységét a hajóról.
- Várj csak – szólalt meg a rámpa végén a „Felcser”. – Lenne még valami – tolta vissza a kapitányt a Wolf belsejébe.
- Mi lenne az?
- Nem leszünk már itt, hogy visszatartsunk minden õrültségtõl – kezdte a nõ.
- Ki vele Mir, mit akarsz?
- Hogy vegyél vissza, ne hajtsd úgy magad, ne csak az üzletrõl szóljon minden, meg a pénzrõl…
- Könnyen beszélsz, miközben a pénzem nálad van – próbálta elviccelni a dolgot a férfi.
- Tudod, hogy mirõl beszélek. Ismerlek, tudom, hogy mi jár abban a kemény koponyádban, de ez az út nem vezet sehová, és legközelebb nem a halálhíredet akarjuk hallani. Tudom, hogy még mindig a múlton rágódsz. Felejtsd el! Most megint egyedül vagy, a magad ura, helyesen használd fel!
- Megpróbálom! – felelte a férfi. – CorSec becsszóra – tette még hozzá, egy mosollyal.
A nõ látta, hogy ennél többet nem húzhat ki belõle, úgyhogy egy utolsó ölelés után õ is elhagyta a hajót.

Jack valóban megtartotta a szavát, és komolyan vette régi barátja szavait. A hajón ugyan változtatott egy keveset, hogy mindent elérjen pusztán a pilótafülkébõl. Elején ugyan kicsit gondban volt, hiszen jó ideje Joshua volt a pilóta, de elég hamar visszazökkent, és igazán mesterien vezette az YT-2400-ast.
- „Helyesen használd fel!”
A férfi azt sem tudta, hogy hogyan kezdjen hozzá. Szinte mindenki kilépett az életébõl. Cathrine meghalt…de õ nyert egy barátot; Rianna másik hajóra szegõdött, és most Joshua és Miranda is más utat választottak. Jack rendkívül egyedül érezte magát, túlságosan nagynak érezve a hajót.
Hirtelen a hajó komputere bejövõ adást érzékelt. A férfinak pár percébe került, amíg kihámozott valamit a gyenge jelzésbõl.
- Segíts…hajót…és…burk…felhasadt…ment…rünk.
Az adás gyenge volt, mivel a Lone Wolf éppen a Vergesso aszteroidáknál járt, és hatalmas kõdarabok jócskán leárnyékolták a vészjelzést. A férfi hiába próbált jobb kapcsolatot teremteni, esetleg válaszolni, a próbálkozás kudarcra volt ítélve.
- Rendben Miranda, megfogadom a tanácsodat – morogta maga elé.
A Wolf széles fordulóba kezdett, hogy megtalálja a bajbajutottakat a kõrengetegben…

Folyt köv A Végtelen ûrben

[Jack T. Tenrek]

Jack hangosan kifújta a levegõt. Aztán fél kézzel ellenõrizte a belsõ zsebében lévõ adathordozó ottlétét, majd fél szemmel a fiúra sandított. Az egy ideig a hipertér kavargását figyelte, majd visszanézett a férfira.
- Tudtad, hogy ez a kíváncsi tekintet már sértõ? – kérdezte idegesen.
- Csak kíváncsi – vigyorgott a férfi.
Tudta, hogy most nem lesz szócsata. Ismerte annyira az embereket, hogy látta, a fiú inkább magyarázkodni fog, és nem támadni.
- Mennyit tudsz az Erõrõl? – kérdezte Clint egy sóhajtás után.
- Stop – emelte fel a kezét Jack. – A rövid és a teljesen kezdõknek szóló verziót akarom hallani!
- Rendben – engedett fel a kölyök, majd lábát a szék karfáján átvetve magyarázni kezdett. – Nos, én állítólag tudok bánni vele, mint régen a Jedik. Ezt te is láthattad a hajón.
- Igen – ütögette meg a férfi a pisztolyát. – Láttam.
- Viszont ez inkább átok, mint áldás mostanában. Ezért is voltam azon a korvetten. Nem akarták, hogy a birodalmiak találjanak rám elõször.
- Mi volt az úticél? – vágott közbe Jack.
- Nem tudom – vont vállat a kölyök. – Nem mondták, és én nem kérdeztem. Mert…mert…
- Mert?
- Mert éppen – szipogott egy kicsit Clint – terveket gyártottam, hogy hogyan végzek azokkal a rohamosztagosokkal, akik megölték a szüleimet.
A férfit meglepte a hangból sugárzó mélységes gyûlölet. Ismerõs érzés volt.
- Aztán megjelent az a hajó – folytatta a fiú – és mi kénytelenek voltunk behúzódni abba a barlangba. A többit meg már tudod.
- És most?
- Nem tudom – vonta fel ismét a vállát Clint. – Most itt vagyok, és megint csak nem tudom, hogy hová tartok.
- Egy barátomhoz megyünk – állt fel a csempész. – Aztán majd meglátjuk.
- Hova mész?
- Levakarom ezt a szutykot magamról – célzott Jack a ruhájára tapadó hûtõfolyadékra. – Neked is ugyanezt ajánlom.
Elindult az ajtó felé, de a fiú hangja megállította.
- És ha utána veled maradnék…?
- Megbeszéljük.

- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar viszontlátlak – jelent meg Thomas Klerson arca a képernyõn. – Mi történt?
- Majd a fedélzeten elmondom.
- Ej, de nagyon titokzatos – csóválta fejét „Az Agy”. – Rendben, gyere csak!
Miközben az Old Lady hangárja felé navigált, a csempész azon gondolkodott, hogy mi keres Tom még mindig itt. Á férfi ugyanolyan szökevény volt, mint Jack maga, ezért sohasem töltött sok idõt egy helyen. Valószínûleg Miranda és Joshua uticélját tervezgetik…
- Ne mondd, hogy máris hiányoztunk – állt meg csípõre tett kézzel az ex-pilóta a Wolf rámpájánál.
- Mondhatnám, de az nem lenne igaz.
- És persze mi is örülünk, hogy ilyen hamar viszont látunk – érkezett meg Thomas is Mirandával.
- Nos, igazából… - vakarta meg a férfi a tarkóját – kéne egy kis se…
- Kapitány – csendült Clint hangja – elhagyhatnám a rozoga teknõjét végre?
A hipertérben eltöltött idõ alatt a fiú visszanyerte csípõs megjegyzéseit. Addig-addig rohangált körbe a hajón, hogy a csempésznek végül meg kellett mutatnia az egészet, mielõtt Clint maga fedezi fel. Természetesen a fiúnak rengeteg ötlete lett volna, hogy hogyan lehetne a hajó gyorsabb, jobb, erõsebb, érdekesebb, izgalmasabb, és a férfi feje már egészen megfájdult a vége felé, mire szórakozásból kiszámolta, hogy mennyibe is kerülnének a „szükséges” változtatások.
- Gondolom rosszul látok – nyerte vissza a lélekjelenlétét elõször Miranda.
- Sajnos nem – ingatta fejét a férfi.
- Hová halad a világ? – forgatta szemeit Thomas Klerson. – Jack „Tornádó” Tenrek egy kölyökkel a szeretett csempészhajója fedélzetén.
- Ez egy csempészhajó? – kerekedett el a fiú szeme – Egy fogpiszkálót nem lehetne elrejteni benne tisztességesen.
- Ebbõl látszik, hogy mennyire figyeltél, vagy csak nincs semmi a két füled között, ami felfoghatná az információt.
Clint leballagott a rámpán, és megállt a nagydarab férfi mellett, és nagyvonalúan figyelmen kívül hagyta a piszkálódást.
- Hát lehet, hogy õ egy forgószél, de ez a hajó…
- Szállj le róla kölyök – morgott a férfi – vagy…
- Hol találtad? – vágtak többen is a szavába.
- Egy korvetten, amit…
- Pillanat – emelte fel a kezét Clint – ha ismeritek, tudjátok, hogy ha õ meséli – bökött a fejével Jack felé – az fele olyan izgalmas sincs, mint ahogy történt.
- Nem irigyellek, öregem. Jól van…
- Clint.
- Rendben, Clint, halljuk a te verziódat…

[Jack T. Tenrek]

Jack a pilótafülkében, dúdolgatva készítette elõ a Lone Wolfot a felszállásra. Úgy tûnt, hogy Clint is csak szaporítja az Old Lady egyébként is vegyes utasainak számát. Viszont Thomas Klerson munkát ajánlott neki. Ezúttal szinte teljesen veszélytelen, egyszerû áruszállításról volt szó. Egyenesen a Hapanákról származó, ötven tonnás márványtömböt kellett elvinnie az Alderaanra. Amegrendelõ egy mûvész volt, és a „szinte veszélytelensége” a vállalkozásnak abban rejlett, hogy a férfi ellen körözést adtak ki, tekintve, hogy mûvei nem feleltek meg a Birodalmi Cenzúra jóváhagyásának. Az illetõvel Aldera környékén, a Fekete Hó fogadónál kellett találkoznia, de Tom megnyugtatta a csempészt, hogy az illetõ meg fogja találni õt.
Az apró adathordozón „Az Agy” Action VI-ának központi komputere dolgozott, és Jack remélte, hogy mire visszatér, valami arról is kiderül majd, mit is tartalmaz.
Az elmúlt órák kellemesen teltek, Clintet természetesen mindenki megkedvelte, fõleg mivel az összes csipkelõdõ megjegyzésre volt valami visszavágása. Mégsem haragudott rá különösebben senki, talán a fiúból származó jókedv, vagy csak a stílusa tette. Az Old Lady megfordult mindig jópár hirtelen kezû, veterán csempész, akik bármelyik akadékoskodó birodalmi hivatalnoknak, katonának nekimentek volna, ha az nem hagyja õket leszállni, mégis nyugodtan viccelõdtek, vagy csak nevettek egymáson a fiú éles nyelvû megjegyzésein.
A csempész emlékezett rá, hogy neki mennyire volt nehéz bekerülnie a társaságba, és ha Tom nem segít neki, akkor valószínûleg elteszik láb alól, mint beépített CorSeces kémet.
Jack röviden elköszönt mindenkitõl, viszont a fiút nem találta sehol. Gyors vállvonással félretéve a problémát, hiszen nemsokára úgyis megint hallgathatja, bemelegítette a motorokat.
Miranda, Joshua és Thomas egymás mellett intettek búcsút a férfinak. Arcukra pillantva Jack meglepõdött. Mintha mosolyogtak volna. Nem, ez inkább vigyorgás volt…
- Remélem nem akartad itt hagyni az elsõ tisztedet?
A nagydarab csempész barátságtalan pillantást vetett a hajó orránál várakozó trióra, majd nagy sebességgel hátratolatott. Egy pillanatra látta az arcukra fagyni a mosolygást, majd rájöttek, hogy a férfi nem tört össze semmit.
Clint miden esetre eldõlt a mozdulattól, ezért inkább bezuhant, mint leült a Jack mögötti székbe.
- Kapaszkodj, kölyök, irány az Alderaan!
- Mit csinálunk ott?
- Szoborcsoportot fognak megmintázni rólad.
- Máris…?
A Lone Wolf eltûnt a hipertérben…

Folyt köv Ellenõrzés az Alderaanon