Beskar'ad Ordo

[Beskar'ad Ordo]

Név: Beskar’ad Ordo
Kor: 35
Faj: ember (mandalori)
Kaszt: Harcos, zsoldos – veterán

Megjelenés: Átlagos magasságú (176 cm), tömzsi alkatú férfi. Izomzata kidolgozott. Haja hosszú, sötét, de itt-ott őszes sávok vegyülnek bele. Halántékán három-három apróra font tincsben, hátul pedig ötös fonatban hordja. Mindegyik tincset egy-egy csontból faragott gyűrű rögzít, a vadállatokat (gyűrűnként egyet) maga ejtette el hozzájuk, ahogy a faragást is maga végezte.
Arca komor, ránézésre tudni róla: veszélyes ember. Orra kissé ferde egy törés következtében, bőrét több helyen sebhelyek csúfítják, homloka jobb oldalán tenyérnyi foltban megégett, a bal arc pedig tetovált. Szeme szürke, mint felhő a zivatar után.
Összességében vagy tíz évvel idősebbnek néz ki valós koránál.
Páncélja fekete-arany színű, ha azt nem viseli – márpedig más vértet nem ölt magára – egyszerű, de elegáns bőrruházatot visel, melyet a sötét színek dominálnak.

Jellem: Beskar’ad született vezéregyéniség. Nem szól sokat, de arra érdemes odafigyelni. Hangját csak a legvégső esetben emeli fel, olyankor viszont már jobb nem állni az útjába.
A jó italt nem veti meg, és ilyenkor hajlamos a szószátyárságra, azt azonban mindig tudja, hol kell megállni.
Alapelve az, hogy csak azt ismered igazán, aki ellen már küzdtél. Így tehát sosem fél egy ígéretes harctól, azonban sosem törekszik az ellenfél megsemmisítésére ( feltéve persze, hogy van más választása): hiszen mit ér a győzelem, ha az ellenfél nem érezheti át a vereség okozta megaláztatást.
Bár sokat utazik a galaxisban (ennek okait lásd később), arra mindig figyelmet fordít, hogy megjelenése, ruházata makulátlan legyen.


Felszerelés:
Fegyverzet:

• Mandalori nehéz lézerpuska
  A Galaxisban széles körben használt fegyver mandalori változata. Tűzereje nagyjából megegyezik a hagyományos nehézlézerével, bár kissé pontosabb annál. A mandaloriak gyakran hencegnek, hogy ezzel a fegyverrel egy lövésből le lehet szedni egy űrcirkálót. Ez persze erős túlzás, de saját testi épségüket féltve a hallgatóság általában csak vállat von, és némán mosolyog.
• Harci kés
  Egy egyszerű harci kés, melyet a Mandalorétól kapott ajándékba, cserébe szolgálatáért (ld. később)
  
  
  
  
• Mandalori vértezet

A vértezet fekete-arany színű. Mint minden mandalori páncélnak, ennek is megvan a maga beépített fegyverzete, a szabvány kötélvetőn, és mászóvasakon kívül: a bal karon lángszóró, a jobbon gyorstüzelő tűpuska segíti a mandalorit a harcban. A mellkasi vért valamikor megsérült – a sérülés egyértelműen fénykardtól származik, és Beskar’ad sosem fáradt vele, hogy kijavítsa, hisz ez is harci sérülésnek számít.
A sisak homloklemezét az Ordo-k aranyszín aliik-ja, azaz jelvénye díszíti. A sisakvizor funkciói: infravörös látásmód, 25x zoom-mal, lőképelemző/célanalizáló látásmód.
Az övön hét fénykard, a Jedik elleni bosszújának trófeái mind.[/list]

Jármű: Üldöző-osztályú rendfenntartó hajó

Eredetileg rendfenntartó-egységek használták, de később a szeparatisták tették rá kezüket a típusra. Még később, mikor a gyártó céget, a MandalMotors-t ellenőrzése alá vonta a Birodalom, széles körben kezdett elterjedni a galaxisban – szintén a karhatalmi erők körében.
Méretéhez képest jól felfegyverzett hajó: egy iker-lézerágyúval és egy automata ionlöveg-toronnyal van ellátva. Az orr jobb oldalán látható cső protontorpedók kilövésére szolgál. Ez, bár nem szériatartozék, de egy népszerű és gyakori felszerelés a hajókon.
Az Üldözők olyan erősségű pajzsokkal vannak felszerelve, melyek alkalmassá tették katonai jellegű feladatok ellátására.
[/color]

[Beskar'ad Ordo]

Előtörténet:

B.E. 30. Nelona 4., Ordo, a Mandalore bolygó holdja

Egy csecsemő végre felsír, egy nő örök álomra szenderül. A gyermek testét nyálkás burok fedi – a köldökzsinór pedig a nyakára hurkolódott. Az orvosok órákig küzdenek, és végül kisül: nem pusztul el az újszülött. Szinte csoda. Az anyán ellenben már nem tudtak segíteni. Lea Naar Ordo távozott az árnyékvilágból.

A kisded egyébiránt egészséges. 3.87 kilogramm, és 58 centiméter. Az apa féltve veszi karjába fiát, és mindenki füle hallatára tesz esküt, hogy anyja helyett is szereti majd. Al’verde Ordo, klánvezér, betartotta, mit asszonya halálos ágyán ígért… Kettő helyett gondoskodott fiáról, és képzésére különös figyelmet fordított. A gyermek, aki az apa szerint már születésekor kiállta az élet első próbatételét, a Beskar’ad nevet kapta, melynek jelentése: a Mandalori acél fia.
(megjegyzés: a Beskar (Mandalori acél) és az ad (fiú) szavakból képzett birtokos szóösszetétel nem összekeverendő a mando’a nyelv beskar’ad főnevével, mely droidot jelent).
Egy farmon éltek, és hála az egyedüli szülő eltökéltségének és szorgosságának, sosem kellett szűkölködniük. 90 hektár termőföldjük volt, melyen fizetett napszámosok gabonát, bornövényeket és dohányt arattak, valamint számos vágóállattal is rendelkezett a család. Az idősebb Ordo minden nap bejárta a földet, ellenőrizte a munkafolyamatot, és váltott pár szót a munkásokkal. Alkalmazottai körében igen nagy népszerűségnek és tiszteletnek örvendett. Az ilyen körutakra legtöbbször a kis Beskar’ad-ot is magával vitte.
Másfél éves korára a gyermek járt, futott, hogy alig lehetett utolérni, hihetetlen mennyiségű energiával rendelkezett.
Mindössze két éves volt, mikor a Mandalori Polgárháború elérte Ordot is. Bár a környező településeket a Death Watch „utánpótlásszerző csapatai” többször is kifosztották, az Ordo-birtokot csak egyszer kényszerültek megvédeni, talán a család hírneve és köztiszteletben állása miatt. Az apa és napszámosai – mind képzett harcosok – visszaverték a támadókat, bár súlyos veszteségek árán: az idősebb Ordo egy repeszgránát miatt elveszítette bal kezének négy ujját.

B.E. 26.

A gyermeknek mindenki nagy jövőt jósolt. Bár elég későn, három és fél éves korában kezdett beszélni, úgy tűnt, megérte a várakozás. Első szava – atyja egyik kedves énekéből tanulhatta el – az volt: „kote”, azaz dicsőség!
Innentől nem volt megállás. Beskar’ad valódi képzése negyedik születésnapját követően kezdődött. Apja írni-olvasni tanította, míg kívülről nem fújta a Mandalori nép legfontosabb legendáit. Kedvence az volt, mely őséről, Canderousról és Darth Revanról szólt. Ezen kívül kisebb, erejéhez mért munkákat végzett a házban és annak közvetlen környezetében. Ahogy cseperedett, egyre keményebb feladatokat kapott, hétévesen már a földeken is tett-vett a munkások felügyelete alatt.
Mikor betöltötte a hat évet, apja megkezdte vele az erőnléti edzéseket és a harci gyakorlatokat. A fiú gyorsan erősödött, de emellett – köszönhetően a sok olvasmánynak – rendkívül művelt is lett. Szabadidejében fa- és csontdarabokat farigcsált, ez a hobbija egészen felnőtt koráig megmaradt, és meglehetősen magas szintre fejlesztette.
Esténként, mikor a munkások összegyűltek a tábortűz köré, hogy beszélgessenek, egykori kalandjaikat elevenítsék fel egymásnak, Beskar’ad gyakorta velük maradt, hogy meghallgassa anekdotáikat, hencegéseiket vagy velük együtt énekelje az ősi mandalori énekeket.
Ezek közül a kedvence így hangzott.

Vode an
Kote!

Kandosii sa ka’rta, Vode an.
Mand’alor a’den mhi, Vode an.
Bal kote, darasuum kote,
Jorso’ran kando a tome.
Sa kyr'am nau tracyn kad, Vode an.

Kandosii sa ka’rta, Vode an.
Mand’alor a’den mhi, Vode an.
Bal kote,

Motir ca’tra nau tracinya.
Gra’tua cuun hett su dralshy’a.
Aruetyc runi solus cet o’r.

Motir ca’tra nau tracinya.
Gra’tua cuun hett su dralshy’a.
Aruetyc runi trattok’o.

Sa kyr'am nau tracyn kad, Vode an.

(megjegyzés: a következő fordítás saját kezű, az eredeti szövegtől és ütemtől való eltérésekért elnézést kérek. A dal egy, a klónoknak betanított változata letölthető a Wookiepediáról. starwars.wikia.com/wiki/Vode_An)

Mind Testvérek

Egy a szívünk, sose retteg: Mind igaz testvérek,
Mandalore, mi vagyunk mérged: Mind igaz testvérek.
Dicsőség, örökkön-örökké,
Váljon közös, magasztos terhünkké.
Kardok, halál tüzén edzettek: Mind igaz testvérek

Kik ellenünk állnak, lángba borítják az éji eget,
S fényesebb majd csak bosszúnk lángja lehet.
Minden gyáva, áruló, majd térdre hullik.

Kik ellenünk állnak, lángba borítják az éji eget,
S fényesebb majd csak bosszúnk lángja lehet.
Minden gyáva, áruló, majd szégyennel bukik.

Kardok, halál tüzén edzettek: Mind igaz testvérek

Akkor és ott, ahogy tucatnyi torok zengte együtt az ezredéves csatadalt, Beskar’ad tudta, mit akar az életben: harcolni és vérét adni Mandalore Jango Fett oldalán.

B.E. 20.

Beskar’ad tíz éves korára bőrét már kikezdte a nap, izomzat és harci rutin terén pedig messze felülmúlta a környék egykorú legényeit. Jó érzéke volt a lövészethez, de kedvenc fegyvere mégis a kés maradt. Persze nem csak közelharcban jeleskedett vele: húsz lépésről egyetlen dobással leterített egy rohanó nyulat. Figyelmes és éber tanítványként mindent megtanult, mit apja adhatott neki: tapasztalt gazdálkodó, bátor harcos és becsületes parancsosztogató – avagy „a mandalori mintapéldány”, ahogy apja egyszer viccelődve megjegyezte.
Mikor tizenhárom lett (azaz betöltötte a mandaloriak hagyománya szerinti nagykorúságot), végre előállt apjának vágyával, hogy csatlakozni akar Fett csapataihoz, hogy harcolhasson a Polgárháborúban. Az idősebb Ordo büszkén fogadta a bejelentést, és megtakarított pénzéből segített összeállítani fia felszerelését: ekkor kapta meg páncélját, melyet aztán Beskar’ad saját kezűleg festett és látott el a családi aliikkal (amit egyidejűleg arcára is tetováltatott); valamint hajóját, melyet Bes’uliik-nak keresztelt, a hírhedt Baziliszkusz droidok után.
A fiú így elindult, hogy felvegye a kapcsolatot Jangoval.

[Beskar'ad Ordo]

B.E.16 – a Messzi-messzi Galaxis

Egy évvel és másfél tucat megvívott csatával a háta mögött, a Mandalori Acél ifjú Gyermeke tiszteletet és elismerést vívott ki a Mandalore harcosai körében. Egy ütközetben megmentette a vezér életét egy eltévedt rakéta robbanásától. Ezután az eset után életében először végre négyszemközt maradhatott Fettel, a hőssel, akire annyira felnézett. A pillanat azóta is élénken él emlékei közt, és gyanítja, sosem fakítja majd meg az idő.

A Találkozás
(B.E. 16 – Korda 6)

A sátor, melyet a Mand’alor otthonának nevezett, tágas és rendkívül otthonos volt. Középen tűz lobogott, melynek füstje a sátor csúcsán található kerek nyíláson távozott a szabadba. A tákolmányra és a falakat díszítő bőrökre valahol a Concord Dawn-on, Jango szülőbolygóján tett szert a vezér. Kedvelte, mivel a háborús övezetben, két csata közt könnyebb és gyorsabb volt felállítani, mint a prefab bunkereket, melyekben mi is laktunk.
Ahogy nekem is csak arra volt időm a csata befejezte óta, hogy arcomról lemossam a szennyet, úgy a Mand’alor is vértet viselt még.
- Hívattál, Mand’alor. – szóltam a sátorba lépve, sisakomat pedig hónom alá szorítottam.

Mivel nem válaszolt azonnal. Körbenéztem a beslőben, és mondhatom, lenyűgözött, amit láttam. Aztán Jango felegyenesedett a tűztől, és felém fordult.
- Burc’ya vaal, Byrk’yc, burc’ya veman.(Egy barát a veszedelemben, az az igazi barát. – fogadott, egy ősi szólást idézve. – Vor entye, vod!(Az adósod vagyok, testvér!)
Nem tudom, kapott-e már valaki nagyobb dicséretet Fett-től, mindazonáltal tiszteletteljesen válaszoltam.
- Kih’parjai(Apró tett volt csupán!)
- Nem. Ne szerénykedj. – szólt a vezér. – Az életem köszönhetem neked. Mi a neved, fiam?
- Beskar’ad Ordo, uram. – feleltem szemlesütve.
- Wayii! Szóval Ordo-sarj vagy? A családod büszke lehet rád!
- Aliit ori’shya tal’din.(A család több, mint vér.) – idéztem most én egy közmondást, hogy tudja, hova húz hűségem.
Jango felnevetett. Újabb jutalom.
- Én is büszke vagyok rád. Bár minden harcosom ilyen igaz szívű lenne!
- Kö… köszönöm. – nyögtem ki, elámulva a Mandalore közvetlenségén és nyíltságán.
- Foglalj helyet – mutatott a tűz mellé kiterített vastag, érdes gyékényszőnyegekre.
Leültünk, ő egy hosszú szárú pipára gyújtott és sörrel kínált. Mando’ade módra „buy’ce gal” ittunk, azaz a teletöltött sisakból hajtottuk fel az italt. A pipa oda-vissza járt, és mi némán üldögéltünk a lángok fényénél. Aztán ő felállt, vele együtt én is. Övéből díszes, fűrészélű vadászkést húzott elő, és nekem nyújtotta.
- Ezt a mai napért. Re’turcye mhi.
Így lettem elbocsátva, de a vezér egész a sátorlapig kísért engem. Soha ilyen boldog még nem voltam.

[Beskar'ad Ordo]

B.E.14. – Galidraan

Végül minden csillag lehull, és még a leghosszabb gyertya is ellobban idővel. A mandaloriak csillaga – a rettenthetetlen harcosoké, kiknek említésére is megborzongott mindenki évezredeken át – egyetlen nap alatt áldozott le, ott Galidraan-on. Mi egyetlen nap! Egyetlen óra volt csupán. A galaxisban élő mandaloriak – azon mandaloriak, akik a Vizsla zsoldosaival szemben a régi tradíciókat képviselték – zöme halálát lelte a Jedik fénykardjai által. Túlélők nem ismeretesek, azonban néhány biztosan akadt. Beskar’ad a kevés szerencsés közt volt, akik aznap este megcsodálhatták az éjjeli eget. Utólag így emlékezett az ütközetre:

A Bukás órája
(B.E. 14. - Galidraan)

Hosszú-hosszú órák óta vártunk már abban az apró, veremszerű havas völgyben, várva a Mandalore visszatértét a Régenstől. Jango azonban nem jött, pedig csupán azért ment, hogy megkapjuk, ami jár nekünk. Mi levertük a helyi lázadást, ő pedig lóg nekünk némi információval Vizsla hollétét illetően.
Aztán Myles kommja megreccsent, és mintha Fett szólt volna. Az adás zavaros, és töredékes volt.
- Myles, hagy…ort, most!...ancs! Hal…
Nem igazán tudtuk mire vélni, vagy megfejteni az üzenetet. De nem is volt időnk sokat töprengeni.
Árnyak vetődtek a táborra, sötét felhőként fogva el a nap sugarait. Féltucat szállítóhajó, rajta a Jedik „felségjelével”. Ez jót ugyan nem jelentett…

Nem volt hova menekülnünk, bekerítettek minket. Számtalan csuhás, akik ott álltak a völgy peremén.
- Mandaloriak! A nevem Dooku Mester! A köztársaság nevében letartóztatunk titeket ártatlanok lemészárlásáért. Tegyétek le a fegyvert, és nem esik bajotok! – lépett ki közülük egy magas férfi.

Értetlenül álltunk: mi nem öltünk ártatlanokat. Maga a Régens kérte tőlünk, hogy verjük le a felkelést. Ez csakis vizsla műve lehetett. Az imént szóló férfi mellett fiatal, szőke nő jelent meg.
- Vagy küzdjetek, és elhulltok mind egy szálig!
A hó megcsúszott mögöttünk. Megpördültem, aztán leeresztettem a fegyverem, melyet az érkező Mandalore-ra fogtam. Jango kiáltása valahol mindenkit megnyugtatott. Máshol pedig…
- Mandaloriak, tűz! És valaki szedje le azt a nagyszájú szukát!
És elszabadult az ózonszagú, tüzes pokol.

A lézer nem bizonyult túl hatásosnak. A fénykardok pengéin gellert kaptak és visszatértek lövéseim. Texx és Sandro, mindketten jó barátaim, mellőlem estek el.Taab’echaaj’ja! Az azért vigasztaló volt, hogy az ellenség soraiban is akadtak veszteségek.

Néhányan rakétákkal próbálkoztak… a mi veszteségeink megint csak súlyosabbak voltak.
Aztán a Jedik megindultak, rohanva, lefelé a meredek domboldalon. A hó felverődött, sűrű, fehér felhőbe borítva a völgyet. Valaki tőlem jobbra Fett nevét kiáltotta, de a hang véres szörcsögésbe fúlt. Elhagytuk fedezékeinket, és összecsaptunk. Halálos forgatag, ezernyi láb dobbanása, lézerkardok zümmögése és a fegyverek sziszegése. Nem csata volt ez… fejetlen, rendezetlen mészárlás.
Az összevisszaságban egy twi’lek lett az ellenfelem. Késsel harcoltam fénykard ellen. Vakmerő tett, de jobb, mint harc nélkül esni el. Kandosii!
Lehajoltam, az égszín penge fejem felett suhant el. Döftem, először térdre, majd a lerogyó férfi torkába. Rángatózó ujjai közül övembe tűzte a fénykardot, ez volt az első trófeám melyet Jeditől zsákmányoltam.
A hó lábam alatt vöröses kásává olvadt a völgyben kiömlő vértől, a kiontott testnedvekből felszálló meleg gőz még a sisakvizoron át is elhomályosította a látásom.
Egyre nehezebb volt járni a rengeteg hulla közt: elvétve néhány Jedi, de többnyire harcostársaim holt tetemei lepték el a földet.
Ahogy előre törtettem, megláttam Thort – nem is lehetett nem felismerni idétlen zöld színűre festett páncélját – akit egy ismeretlen fajú nő szorított földre. Egyszerűen hátba lőttem, és mikor elzuhant, begyűjtöttem újabb trófeámat. Alig egyenesedtem fel, mellettem lesújtott egy élénkzöld penge, kioltva Thor lángját, majd ellenem fordulva. A pisztolyt földre dobva balommal elkaptam a lesújtó kart. Erős volt, erősebb, mint hittem volna. Jobbomat felemeltem, és elsütöttem a tűvetőt. Bár igen lehetetlen testhelyzetben gabalyodtunk össze, éreztem, ahogy a fickó megrándul, majd a földre csúszott. A tíz centis mérgezett acéltű a gyomrából meredezett. Megragadtam fejét, és egy csavarással megszabadítottam kínjaitól. A harmadik trófea…

Végre volt időm felmérni a harc állását. Vesztésre álltunk. Vérben ázó, kegyetlen mészárszékre emlékeztetett az egykor békés völgy, és társaim közül egyre több hanyatlott le. A Jedik lassan elválasztottak minket egymástól, és kíméletlenül végeztek még az ugrórakéta segítségével szabadulni próbálókkal is. Aztán valahol a forgatagban egy magányos hang kélt, túlordítva a csatazajt, és pillanatnyi melegséget csempészett a haláltól átfagyott szívünkbe.

Kandosii sa ka’rta, Vode an.

A Jedik lendülete mintha megtört volna a hirtelen felharsanó énektől. Bár az első éneklőt a sor végére levágták, egyre több és több mandalori gyújtott rá az ősi dalra. Mindig is erre vágytam, velük zengeni a dalt. Csak máshogy képzeltem a körülményeket.

Mand’alor a’den mhi, Vode an!

Én is énekeltem. A Jedik meghátráltak, mi pedig közéjük törtünk, szétzilálva soraikat, és tucatnyit hányva kardélre.

Bal kote, darasuum kote…

Aztán az ellen végre magához tért az első kábulatból. Az éneklő hangok egymás után haltak el.

Jorso’ran kando a tome…

Újabb Jedi került elém. Feje tüskés volt, láttam már ilyet, de nem tudtam a faj nevét. Kiléptem a vágás elől, és az alsófogásba rántott késsel lesújtottam csuklójára.

Sa kyr’am nau tracyn kad, vode an!

Ő azonban elrántotta kezét, a visszavágás elől épp, hogy el tudtam hajolni. A páncélomon azonban csúnya vágásnyom maradt. Aztán ellenfelem felemelte kezét, alólam pedig kiszaladt a talaj. A súlytalanság rövid érzése következett, aztán kemény ütközést éreztem, és valami éles reccsenéssel tört el. Aztán sötétség… és csend… és hideg…

Sötét volt… és csend… és hideg. Mindenem fájt, szédültem, de legalább lélegeztem. Megpróbáltam felemelni kezemet, de nem sikerült – nyomás nehezedett rám, és a földhöz szögezett. Úgy éreztem össze vagyok törve, aztán villámcsapás-szerűen visszatértek az emlékek. A csata… a zuhanás… a reccsenés. Atyaég, mim törhetett el? Hatalmas erőkifejtéssel sikerült felülnöm, így végre megtudhattam mi volt a nyomás – és a reccsenés oka: nagy mennyiségű hó, és egy karvastagságú faág hevert keresztbe rajtam. Szerencsém, hogy nem zúzott össze, mikor letört, ahogy a fának csapódtam. Kikászálódtam az emberforma üregből, melyet testem hagyott a hóban, és fájdalmaim ellenére lehető leggyorsabban a völgy pereméhez rohantam. Félúton jártam, mikor rájöttem, kirepültem a völgyből, azaz jó húsz métert tehettem meg a levegőben.
Amit aztán odalent láttam, jobban fájt, mint a Boma harapása. Testek százai hevertek alattam, több tucat elesett Jedi… és mindenki, mindenki bajtársaim közül! A polgárháborúnak vége lett a Mandalori harcosokkal együtt!

Nem tudom már, hogy hagytam ott a sírmezőt, és hogy a bolygót… a múltamat. Nem emlékszem… Nem emlékszem…

Ni su’cuyi, gar kyr’adyc, ni partayli, gar darasuum, Jango, Myles, Texx, Sandro, bal an Mando’ade ramaana sha Galidraan!

[Beskar'ad Ordo]

Beskar’ad hazatért az Ordo-birtokra, ahol újabb szomorú hír fogadta: egy hirtelen betegség pár hónappal korábban elvitte apját. Örömtelenül vette át a birtok igazgatását. Jelentős vagyont örökölt, melyből nem okozott gondot az otthon fenntartása. A földek jövedelmezők voltak, de a harcosnak mégsem hozott nyugtot a béke. Hiányzott neki a száguldás a csillagok között, a lézertűz okozta ózonszag, a penge csattanása a vért acélján.

B.E. 12. – Ordo-hold

A férfi két évig bírta a helyhez kötöttséget, tovább azonban nem akarta magát azzal hitegetni: majd megszokja. A birtokot Carlios-ra, apja egykori főnapszámosára bízta, újra felöltötte a vértjét, felbőgette a jó öreg Bes’uliik hajtóművét, és nekivágott a végtelen űrnek. Először csak a szektor bolygóit járta be némi zsoldosmunka reményében. Ez, bár elveinek némileg ellentmondott, ő inkább némi rugalmasságot szavazott meg, mint a tétlen üldögélést.
Rövidesen rá kellett jönnie, nem boldogul a körzetben, távolabbi rendszereket célzott meg: Q Hutt űrt és Corelliát. Itt már talált kedvére való feladatokat. Fejvadászként, csempészként és futárként egyaránt tevékenykedett – elvégre fő a változatosság -, de elveiből többet nem engedett. Ha nem volt rá feltétlen szükség, nem oltotta ki senki életét.

B.E. 4. – A végtelen űr

Nyolc hosszú év telt el, a Galaxis ezalatt folyamatosan formálódott. A Köztársaság hanyatlott, ám ez csak kedvezett a Beskar’ad-féle keményfiúknak. A megfelelő körökben már hírnevet szerzett, keresett zsoldossá vált, olyanná, akinek nem kell szégyellnie, ha esetleg magas árat szab szolgálataiért.
Azonban… végül minden csillag lehull, és még a leghosszabb gyertya is ellobban idővel…

[Beskar'ad Ordo]

Csillaghullás
(B.E. 4. – A végtelen űr)

Miután ledőltem pár órára, sokkal pihentebbnek éreztem magam. Kinyújtóztam, majd előresiettem a pilótafülkébe, melyet vagy 15-20 méter választ el a hálókörlettől. A kitekintőablakon át a hipertér nyugalma fogadott, a száguldó, kék forgatag, melyet annyira szeretek nézni. Beszíjaztam magam az ülésbe, és végigzongoráztam az ellenőrzőprogramon. Koordináták, vektor, rendszerstátuszok, minden OK. A navikomputer szerint nagyjából három óra múlva érem el célom. A pultról felemeltem egy hengeres csontot, és késemmel munkához láttam.
A nyugalmat azonban váratlan esemény szakította félbe: a pilótafülkét vörösen villogó fény és szirénahang töltötte be, amint a hajó váratlan rántással lassulni kezdett. A hirtelen zökkenés miatt a megcsonkított kis csontállatka feje hangosan koppant a műszerfalon. A státuszmonitoron nagy betűkkel villogott a felirat:

ISMERETLEN GRAVITÁCIÓS MEZŐ. AZONNALI KILÉPÉS HIPERŰRBŐL!

A csillagok fényes sávokból ismét pontokká változtak az ég hideg háttere előtt, és most már a radar is jelzett: ismeretlen járművek közeledtek – élesített fegyverzettel!
Kalózok! Hogy a mocskok honnan szereztek gravitációs csapdát, nem tudom, de akkor nem is érdekelt. A sisakomat fejemre húztam, és ujjaim táncba kezdtek a műszerfalon. A fegyverek aktivitását jelző ellenőrzőfények egymás után gyulladtak ki szemem előtt. Felrántottam a gép orrát – az érkezők erre mintha nem számítottak volna. Ez a hajótípus fürgébb, mint amilyennek kinéz: a lézerek zápora három kalózvadászt tépett fémhulladékká. Sajnos azonban még így is túl sokan voltak.
Fel, le, jobbra, fel, balra… Vad, kiszámíthatatlan mozdulatokkal irányítottam a hajót, tönkretéve egy-egy újabb ellenséges gépet, de közben az én pajzsom is 64%-ra esett. Újabb fordulás; ekkor került látóterembe a kalózcirkáló, melyre eddig nem figyeltem fel a radar számtalan jelzése körül.
Ezek kalózok voltak: hajómat nem elpusztítani, hanem leállítani és kizsákmányolni akarták: ezért nem tüzelt eddig a parancsnoki hajójuk. Miközben ezt végiggondoltam, újabb támadó vált űrporrá egy protontorpedóm találatától. A hajó hátsó régióiból furcsa, fémes csattanás hallatszott, idegen füleim számára. Rövidre rá még egy. Hajóm sebessége érezhetően visszaesett. Elkáromkodtam magam: az ellenséges vadászok a gépem testére rögzítik magukat valamiféle mágnessel, hogy megakadályozzák a manőverezésben. Ráadásul még az ionlöveg tűzívében sem voltak benne…
Mindenesetre, ez most kezd érdekessé válni – mosolyodtam el. Újabb űrhulladék-halmaz keletkezett lövéseim nyomán odakint – hátulról azonban felhangzott a harmadik csattanás. Ekkora ellenerővel a hajóm már érezhetően lefelé húzott. Játsszunk máshogy! – határoztam. Elfordítottam néhány kapcsolót, a hajó tovább lassult, majd megszűnt az alapzaj, ahogy leállt a hajtómű. Mire kicsatoltam magam és meglazítottam fegyvereim a hüvelyben, már megszólalt a külső zsilip kinyílását jelző sziréna: igencsak hatékonyan törtek befelé a rohadt űrkalózok.
Dobogó léptek visszhangzottak az acélpadlón, egy harcos - suhanc csupán - csapatát megelőzve rontott rám egy kábítópálcával. Erőteljes mozdulattal megragadtam a csuklóját és egy csavarással eltörtem. A fegyver visszhangzón koppant a padlólapon. Ágyékon rúgtam a kalózt, majd magára hagytam a gyermektelenség kínjai közt.
Valami hengeres koppant előttem a padlón. Könnygáz-gránát. Ezek nem tudják, kivel packáznak… Mivel sisakomnak hála, védelmet élveztem a maró füst ellen, lehajolva balomba vettem a gránátot, így haladtam tovább a folyosón. Mivel a látási viszonyok - úgymond – kedvezőtlenek voltak a zöldes fellegen keresztül, sisakomat infravörös tartományra hangoltam egy utasítással. Halványan bár, de a füstön át is kivehetővé váltak a gáz elől hátráló kalózok körvonalai. Aztán a sziszegés elhallgatott, egy apró kattanás hangzott, jelezve, hogy a gránát kiürült Közéjük hajítottam hát a hasznavehetetlen konzervet, és változatlan tempóban haladtam feléjük.
Mikor kiléptem a felhőből, egy emberként mindannyian hátrahőköltek. „Egy mandalori!” „Végünk van!” „Az Erő legyen velünk! hangzottak a suttogások. Aztán az egyikük – nagydarab, mosdatlan, hiányos fogú, tetovált karú férfi – kilépett a sorból, és nekem rontott, társai visszatartó szavai ellenére. Kezében méteres pengéjű bozótvágót lengetett.
Penge feszült pengének, test a testnek – volt vagy húsz kiló fölénye – és én hagytam, hogy lefelé szorítson. Észre se vette, hogy szándékosan teszem. Jobb láb előre, csípő fel, csavarás: a fickó eltűnt a sűrű ködben, majd felhangzott fuldokló köhögése.
A többiek megdermedtek, senki sem mozdult, így volt időm szemügyre venni őket. Most már láttam, bal alkarjukon mind egyen-tetoválást viselnek: egy holdat ölelő csörgőkígyót. Aztán végre összeszedték magukat. Hárman egyszerre rontottak rám, de szervezetlenül, veszett falka módján. Rövid összecsapás után ketten ájultan, egy holtan (vele társa hárított szúrása végzett) hevert a járólapon.
Átléptem a testeket, hogy több helyem legyen, de láthatólag nem akartak többen vereséget szenvedni – már csak négyen voltak, és lassú hátrálásba kezdtek.
Ekkor hangzott fel a dobogás a hátuk mögül: az erősítés. A csoport élén harcsabajszos, lapos orrú fickó, közeledett. Rám emelte fegyverét – felkészültem a félrevetődésre. Gyűrűző, kék hullám sújtott le rám, és elsötétült minden.

_________________________

Megmozdítottam a fejem, mire belenyilallt a fájdalom. Lassan kinyitottam a szemem. Két pad közt hevertem egy szűk helyen, látóteremben tartózkodott továbbá egy pár olcsó, műanyag lábbeli.
- Főnök, ez felébredt! – kiáltott a csizma tulajdonosa észrevéve mozgolódásom.
Eddigre érzékeim nagyjából kitisztultak, csak a fejem hasogatott borzalmasan. Meg voltam kötözve, vértemet leszíjazták rólam.
Durva kéz ragadott meg, hogy ülő helyzetbe rántson, fejem ettől majdnem kettészakadt. Egy mentőkabinban voltam, az ajtó előtt a harcsabajszos, fegyvereimet lengetve, mögötte tucatnyi kalózzal.
-Nos mandalori, mint láthatod, végül legyőztünk. Szeretném megköszönni nagylelkű ajándékaid, nagy becsben fogjuk őket tartani. – fekete fogait kivillantva gúnyosan nevetett saját viccén, majd folytatta.
- Biztos vagyok benne, hogy ezt a napot egyikünk se felejti el.
- Mando’ad draar digu! – sziszegtem vissza a fájdalommal küzdve, nem törődvén azzal, hogy nem érti szavaimat.
- Mindazonáltal – beszélt tovább a bandita – mi csupán kalózok, rablók és banditák vagyunk (ezen az egész csapat röhögött) de nem gyilkosok.
- Oya! – nyögtem keserűen, miközben a rablóvezérnek be sem állt a szája.
- Ebben a mentőkabinban kilövünk téged a bolygóra, ami fölött keringünk. A többi rajtad múlik. Remélem megérted, hogy ezt kell tennem. – tárta szét a kezét álszent sajnálkozással, mire emberei ismét hahotában törtek ki.
- Nos, akkor jó utat! – a vezér a lábam elé hajította fegyvereim, és rácsapott a vészindító gombra.
Mielőtt leküzdtem volna a fejfájást, és pisztolyomért nyúltam volna, az ajtó egy szisszenéssel becsapódott, és a mentőkabin rázkódva megindult valamerre. A rántástól ismét hanyatt estem.

_________________________

Egy órával később érhettem felszínt. Eddigre fejfájásom alábbhagyott, de az is lehet, hogy csak szívfájdalmam vonta el róla figyelmem. Legyőztek, megaláztak. Megfosztottak a vértezetemtől. Szégyen ért, amit nem hagyhatok megtorlatlanul. Az ismeretlen bolygó óriási fáinak árnyékában skira-t, vérbosszút fogadtam.

[Beskar'ad Ordo]

B.Sz. 5. – A Messzi-messzi Galaxis

A hajó és a vért elveszítése megterhelte a mandalorit. Nem is az zavarta, hogy legyőzték, nem! A harcot élvezte, és a vereség benne van a pakliban. De elvettek tőle valamit, amit nem kellett volna: emlék volt az, a múlt egy fontos darabja, hű bajtárs és gondviselő.
Ordo-nak fontosabb volt a felszerelés – és vele becsülete – visszaszerzése, mint bármi más. Még egyszer, utoljára visszatért a birtokra, de csupán annyi ideig, míg megfizette a napszámosokat és végleg Carliosra bízta a birtokot.

Kilenc év… kilenc éve mindennek. A Galaxis megélt egy háborút, a Köztársaság helyét átvette a Birodalom.
Beskar’ad azonban nem sajnált, se pénzt, se szót, se vért, hogy felkutassa megrablóit. A birtok eladásából szerzett pénz jó része elúszott, bár a férfi megpróbált a lehető legjobban gazdálkodni vele.
Végül sikerrel járt: két nevet szerzett – a kalózbanda vezetőinek nevét. Azokét, akiknél tulajdona van… Azokét, akiknek vesztét a kapzsiság okozza: egy mandalori vért, és egy hajó trófeának sokkal jobban mutat, mint amennyit a piacon kaphatna érte.
Beskar’ad nem vérengző fajta, de a skira más. Azt akarja, a vezérek lássák, mint dől romba birodalmuk. Lássák, milyen egy mandalori haragja. Először a hajót… az ínyencség a végére marad.

[Beskar'ad Ordo]

A játék eddigi történései

Ordo kilenc év kutatás után végre rábukkant egyik megrablójára, Akim Crackenre. Egy fiatal nő, Yasmine Atar segítségével, akit a gazfickó emberei fenyegettek, tervet szőttek a behatolásra a férfi házába. Ebben végül még egy személy lett segítségükre: a Szomorú Szerelmek Bárója, egy lepukkant, albínó kocsmatöltelék a zabrak fajból. Némi küzdelem után bejutottak Cracken saját kis szentélyébe, ahol a mandalori párbajban legyőzte a férfit, és visszavette sisakját, melyet ellenlábasa őrzött. Akim azonban elmondta neki, hogy neki magának nem volt köze Ordo kirablásához, csupán egy névrokonának, aki a Naboon székel. Bár a tett ellentétes volt Beskar’ad elveivel, a skira nem enged kegyelmet, sőt vért követel, így kivégezte a legyőzöttet. Ez után a trió Nar Shadda-ra utazott, hogy tartson egy kis pihenőt. Itt a két kalandor egymástól függetlenül bukkant rá egy hirdetésre, melyet a Retroducing Exocron CO adott fel. Kifejezetten veszélyesen hangzó, de jól fizető munkáról volt szó, így a két barát ráállt, de az utolsó pillanatban ismeretlen okok miatt el kellett halasztani az indulást. Helyette egy új feladatot kaptak, melyhez a Naboora kell utazniuk. Ordo megegyezett Báróval, hogy míg a zabrak megszerzi az információkat, ő maga beteljesíti a skira-t.

[Beskar'ad Ordo]

Három év történései

A Naboora történő megérkezés után, a megbeszéltek szerint különváltak: Báró az Exocronia ügyét indult intézni, Ordo pedig a skira utolsó fázisát hajtja végre. Az utolsó, immár egyetlen élő célpont Akim Cracken, a műgyűjtő, egykori űrkalóz… aki tíz évvel ezalatt lecsapott a Bes’uliik-ra, és elragadta azt a mandaloritól… a páncéljával, leghűbb társával együtt. Cracken Theed peremterületén, egy tágas villában lakott, a falak tetjén miniatűr védelmi őrtornyok, a parkban őrök cirkáltak… de Ordot ez nem riasztotta el. A sisak adatelemző komputerével mintegy másfél óra kutatással talált egy apró holtteret az ágyúk tűzterében és ott átmászott a falon, amint leszállt az éj, egy, a puskája csövére erősített kötélvetőt felhasználva. Az őrök elkerülése nem jelentett problémát, így Ordo az egyiküket elkábítva szerzett egy kulcskártyát, mellyel bejuthatott a Cracken-palotába.

Húsz perccel és néhány átmetszett torkú őrrel később a mandalori beléphetett a „házigazda” dolgozószobájába. Cracken épp egy holofilmbe merült, így teljességgel meglepve kapta fel fejét, ahogy Ordo rányitott. Tekintetük egy pillanatra találkozott… Egyikükében diadal, beteljesedés ragyogott fel a harcsabajusz, és a felkart díszítő tetoválás (egy holdat ölelő csörgőkígyó) láttán, másikukéban halálfélelem. Cracken jól emlékezett Beskar’ad arcára, akit tíz évvel korábban egy szinte lakatlan bolygón hagyott meghalni. „Ne ölj meg! Bármit megadok neked!” hajtogatta a férfi, siránkozva, akár egy tízéves, de a skira csak egyféleképpen érhetett véget. „Add vissza a tíz évemet, te sz*rházi!” ordított vissza Ordo, miközben elmarkolta a férfi nyakát, és az asztalra hajította a kapálózó, elhízott testet. „Várj!” Könyörgött az űrkalóz, és egy rejtett kapcsolóhoz nyúlt az asztalon. A fal egy része elcsúszott, és egy majdnem teljes mandalori vértezet tűnt fel mögüle, egy állványra helyezve. „Eleget vártam.” Felelte a mandalori, és szabályosan kivégezte a férfit, majd testét a fatüzeléses kandallóba hajította.

Komótosan, minden sietség nélkül csatolta újra magára a vértet, tíz év várakozás után újra érezhette számára oly kedves súlyát. Egyenként simított végig minden páncélelemen… nőt soha nem dédelgetett így. Aztán végre az utolsó darab is a helyére került: az öv, rajta a fénykard-trófeákkal. A sisak HUD-ján folyamatosan aktiválódtak az újabb és újabb funkciók: a hátvértbe rejtett oxigénpalack töltöttsége, a viselő pulzusszáma, és vérnyomása, a külső nyomás, a levegő-összetétel; és végül az alkarfegyverek muníciója. Beskar’ad Ordo, aki végre beteljesítette vérbosszúját, elmosolyodott a vértezet rejtekében, és megtette az utolsó lépést. A bal karját felemelve aktiválta a lángszórót, és meggyújtotta a függönyt, valamint a szőnyeget… végül az ablakon át távozott. A tűzoltással foglalkozó biztonságiak elhagyták a kertet, így a mandalori nyílegyenesen a hangárhoz siethetett.

Az ajtóban megállva hihetetlen látvány tárult szeme elé: régi hajója, az Üldöző osztályú nehézvadász mellett egy másik, jóval hatalmasabb hajó állt; oldalán pedig a MandalMotors félreismerhetetlen logója, a Mythosaurus koponyájával. Beskar’ad még sosem látott ilyen tipusú hajót, de úgy gondolta, ennyi pluszt megér a tízévnyi fáradozás. Gyors búcsút vett korábbi hajójától, és a törpecirkálóval távozott… a megbeszéltek szerint Corelliára utazott, hogy a „Fogatlan rancorban” találkozzon Báróval.

A végtelen űrben lebegve a mandalori még egyszer átnézte a hajó technikai jellemzőit, és úgy döntött, újrakereszteli eredeti nevéről, mely Cracken’s Pride volt. Így a hajónaplóba új bejegyzés került: Al’verde, mely a Mando’a nyelven parancsnokot jelent…és ez volt Beskar’ad apjának neve is…

^{Az Al’verde, Ordo új hajója}

A Corellián a zabrak egy különös kéréssel fordul Ordohoz: „- Arra kérlek, segíts most Te énnekem, volna nekem is egy rendezetlen számlám... Nem tekintelek adósomnak, de én törleszteni fogok, ha most támogatsz.” Báró elhatározta, hogy bosszút áll egy nő haláláért, Ordo pedig úgy vette ki az albínó zavaros hablatyából, hogy a nő vagy szeretője, vagy szerelme volt a kocsmatölteléknek. Bár azt leszögezte, hogy megölni senkit nem fog, amíg nem elkerülhetetlen, nem látott okot arra, hogy ne segítsen barátján.
Bűnbarlangokat jártak sorra, neveket pofoztak ki emberekből, Ordo nem egyszer kényszerült a figyelmeztetés nélkül összeeső társát megvédeni az éppen aktuális interjúalany haragjától.

Bár a mandalori nem értett egyet társa alapelvével ("Az apák bűneiért a fiaik is felelnek"), mikor megtudta, hogy báró pontosan mire készül, már nem vonhatta vissza szavát – de a kivégzések egyikénél sem volt jelen.

Két és fél év telt el, és a zabrak tizennyolc bűnösön vagy ártatlanon állt bosszút. A mandalori élvezte az áldozatok felhajtását, hisz ez nem ritkán járt kisebb-nagyobb verekedésekkel… de segítsége ennyiben kimerült. Bár elvei szerint meg kellett volna akadályozni társát a mészárlásban, nem tette: amit Báró vitt véghez, az hasonló volt Ordo skira-jához, így nem volt joga beleavatkozni.

Végül Ordot egy utolsó szívességre kérte meg az albínó…

---

Az eső apró cseppekben szemerkélt, ütemesen dobolva a mandalori vért vállapjain. A veterán szótlanul lépkedett vod-ja nyomában, és a világért sem szólt volna egy szót sem. A Coroneti Központi Temető egyik szélső, régies elrendezésű parcellájában jártak. A fémből és plasztacélból épített síremlékek helyett itt régimódi, szikla és márvány mauzóleumok sötétlettek. Hogy a hangulatot egészen klisészerűvé változtassa, a sírkövek között fehér ködpamacsok gomolyogtak… de ezzel most egyikük sem törődött.

Ahova Báró vezette a harcost, az egy régi, oszlopos-timpanonos bejáratú építmény volt, mely a Daahl feliratot viselte homlokzatán. A mandalori megállt a bejáratnál, hogy megvárja, míg Báró lerója kegyeletét. A zabrak előrelép, egy perc telik el néma csendben. Aztán az albínó térdre ereszkedik, és beszélni kezd.

„Hazudtam Neked, jó Beskar’ad Ordóm. Még valaki volt ott azon a rút éjszakán, a legaljasabb, és legnagyobb bűnös. Az, aki lehetővé tette a többi számára, hogy betörjenek a palotába. Az, aki semmiképpen sem menekülhet meg a bosszútól. Aki… íme itt áll előtted. Én adtam ki a titkokat, és én hoztam pusztulást a szenátor lányára. Én magam nem tehetem meg. És ez az utolsó, és legnagyobb szívesség, amit kérek Tőled, barátom. Teljesítsd be a bosszút!”

A mandalori, bár valahol megértette barátját, ezen a gesztuson mégis meglepődött, mi több, megdöbbent. Előrelépett, és előhúzta kését a combra rögzített tokból. Ahogy lenézett Báróra, látta, hogy az becsukta szemét. Nem baj… Letérdelt, majd sarokülésbe helyezkedett bajtársa mellett, és elmarkolta annak kezét. Felemelte, és hosszú vágást ejtett a zabrak tenyerén.

- Bizonyára fájdalmas volt, ami történt. Amit tettél. És az átélt fájdalommal apád fia ezerszeresen megbűnhődött tettéért. – mondta halkan, aztán elengedte a zabrak kezét, hagyva, hogy az a poros márványlapokra hulljon.
Báró könnyes szemekkel nézett fel Ordo-ra.
- Mostantól két árnyékod van, vod. – felelte halkan.

[Beskar'ad Ordo]

Összegzés:

Korábbi szint: 9 (39 pont); Lépés: +3 szint (+22 pont)
Szerzett javak:

• Mandalori vértezet
  
• Mythosaur-osztályú ágyúnaszád
  

Korábbi hozzászólások: 132

[Beskar'ad Ordo]

Név: Beskar'ad Ordo
Kaszt: Harcos, zsoldos - veterán

Szint: 12
Összpontszám: 61


Javak:
Eszközök, létesítmények:
- Mythosaur-osztályú ágyúnaszád (5p)
NJK-k:
-
Egyéb felszerelés:
- Mandalori könnyű lézerpuska
- Díszes harci kés
- Mandalori harci vértezet
- Kreditek (3000)


Felhasznált pont: 5
Megmaradt pont: 56

Utoljára módosítva: 2007. június 15. 08:20

További bővítések: ITT

[Jabba a hutt]

Üdvözletem!

A bővítést elfogadom, további kellemes játékot kívánok!

Jabba a hutt