Post by Ram'ser Dyre on Jan 4, 2010 22:20:08 GMT 1
Név: Ram’ser Dyre
Faj: Ember
Nem: Férfi
Születési hely: Manda’yaim
Születési időpont: B. E. 13
Kor: 23 év
Magasság: 174 cm
Beszélt nyelvek: közös, Mando'a
Ezt a képet szeretném avatárnak, ha lehet
(remélem ezt már nem használja senki
)Előtörténet:
Gyermekkor
„Hogy ki vagyok?Az nem fontos…” – általában ez a válasz arra, ha megkérdezik, hogy ki is vagyok valójában…viszont nektek elmondom, hogy ki is vagyok…Nem minősítem magam, ez a ti dolgotok lesz.Én tudom mit miért tettem, de az, hogy ez hogyan néz ki számotokra már más dolog.Talán nem én vagyok a legjobb mandalori…
Szóval a történet 23 évvel ezelőtt kezdődik, pontosan ebben a faluban.A szüleim, pár év házasság után, meglepetésként kaptak engem a sorstól.
Örültek nekem és nagy reményeket fűztek hozzám – ez a mai napig így is van – bár én ezt túl nagy tehernek érzem, de megteszem azt, ami tőlem tellik…és ezek miatt a nagy remények miatt, elneveztek Ram’ser-nek.
Három éves koromig, ugye édesanyám – Cyana – nevelt engem, tanított beszélni, és egyidejűleg próbálta tanítani, a galaktikus közöst és a Mando’a-t…hát volt is belőle eleinte kavarodás, hiszen volt, hogy kevertem a két nyelvet és volt a mondatomban ez is, meg az is.Természetesen értette mit mondok, de jobban örült volna szerintem, hogyha külön külön használom a kettőt.
A három év lejárta után, apámhoz kerültem, akinél az a tíz év, szinte örökké valóságnak tűnt.Viszont egyetlen percét sem bántam meg.Dax jó tanár volt…emlékszem a legjobb részre a tanításai alatt…illetve részekre…a kard használat elsajátítását szerettem a legjobban, aztán a lézerpisztolyét, abból például gyakoroltam és most már kettőt használok egyszerre…tudom sokan tudják, de ezek a fegyverek már megmentették párszor az életemet…és persze ez a szépség is… - itt megmutatom a távcsöves puskámat…tetszik nekik…– tudjátok, emlékszem amikor egész napokat töltöttünk el azzal, hogy elsajátítsam a kardok használatát…a szerencsém az, hogy apám is szereti a kardokat, így ebben sokat tudott segíteni, nem mondom sok sebet szereztem, de mindegyik tanító jellegű volt.
Ezek az évek meghatározzák a jellemet, itt válik el igazán, hogy ki és mi lesz belőletek.A tanítás során apám próbált a gyakorlat mellett az elméleti dolgokra és időt szánni.Persze lehet, hogy közhelynek tűnik, amiket mond, mégis azért közhely, mert igaz.
„A harc sosem azzal dől el, hogy kinek vannak jobb fegyverei…minden attól függ, hogy mi van a fejedben.Egy harcost az esze határoz meg és nem a felszerelése.A legnagyobb harcos, a legrosszabb fegyverekkel is képes harcolni.Képes kihozni a legrosszabb helyzetből is a lehető legjobbat, hogyha a környezetét a maga hasznára fordítja, képes alkalmazkodni.Ha kiismeri az ellenfelét, egy lépéssel előtte járhat.Ne feledd sose becsüld alá az ellenfeledet, mert ha elköveted ezt a hibát, lehet, hogy az lesz az utolsó.”
Szóval sok fegyvert ismerek legalább egy kicsit, hogy tudjam használni.Mert ki tudja, milyen csávába keveredek és nehogy fordítva fogjak meg egy fegyvert.A lényeg, hogy alap szinten ismerjem őket...újratöltés, célzás és lövés semmi több...a másik három fegyverrel többet gyakoroltam.
Így utólag visszagondolva…az a tíz év gyorsan elrepült…szinte már hiányzik…tudjátok, apám, mindig mondta:
„Soha ne add fel, a határaidat kell feszegetned, sőt akár túl is lépned.Ha a családodat kell védened, az életed árán is tedd meg.Mindig gondolj arra, hogy a családodat véded meg, hogyha erőd fogytán vagy…hidd el, az elszántság az, ami a tartalékodat képezi.”
ezzel tartotta bennem a lelket, amikor úgy éreztem, hogy szinte már képtelen vagyok tovább folytatni a gyakorlást, de ezzel új erőre kaptam, habár…meg volt az ára…utána jól kidőltem, mert ugye mégis csak fáradt voltam, csupán az akaratom késztetett…
Utána, tizenhárom évesen eljött a beavatás…nemsokára ti is eléritek ezt a kort.
Szóval elérkezettnek látszott az én időm…a feladatom az volt, hogy pusztakezes harcban kellett kiállnom egy idősebb mandaloriai ellen.Gondolhatjátok, hogy amennyire tudtam, helytálltam, de azért kikaptam…viszont ennek ellenére nagy nehezen, de kiálltam a próbát…Volt már komolyabb sebem, az arcomon volt a legtöbb látható, máshol a testemen, csak zöld, lila foltok…azért kapott az ellenfelem…Gyerek voltam,nem üthettem akkorát mint ő, de ami tőlem tellett, azt megtettem…habár féltem, hogy nem fog sikerülni a próba, de egy valaminek örülök…volt egy nagyon jó ütésem, amikor majdnem eltörtem az ellenfelem orrát…
Miután felépültem, folytattam a gyakorlást azzal a három fegyverrel, amiket igazán szerettem és egész jól elsajátítottam a használatukat…persze ez a kardnál sokkal másabb értelmű, mint a lőfegyvereknél, de mára ennyi…menjetek gyakorolni és ne felejtsétek el amiket mondtam.– gyerekeknek elrohannak folytatni a gyakorlást, tanulást…én közben fejben összeszedem, mi is történt velem ezután…igen, a legizgalmasabb részek csak most jönnek…szóval…páncélom, azért nincs még, mert nem éreztem és még mindig nem érzem magam elég erősnek, hogy akkora megtiszteltetésben legyen részem, hogy ilyen csodálatos páncélt viselhessek, mint felmenőim…addig tökéletesen megvagyok a külön vett páncélokkal.
Négy évig még gyakoroltam, tanultam, ám úgy döntöttem, ideje tapasztalatot szerezni, így fogtam a kardomat, két lézerpisztolyt a távcsöves puskámat, kaptam egy kis egyszemélyes vadászgépet és utamra engedtek a szüleim.A Manda’yaimon, amúgy is a birodalmiak elég nagy zűrt okoztak…talán örültek is, hogy máshol akarok tapasztalatot szerezni, nem pedig itt, ahol könnyen ott maradhat a fogam, ha csak egy kicsit is elkószálok.
Első kiruccanás Nar Shaddára
Szóval, hova mehettem volna, ha nem a Nar Shaddára…nos bajos volt az első időszak…egy 17 éves fiú, egy kardal, meg két pisztollyal sétálgat a városban…páran belém köthettek volna, ám látszott azért, hogy a kiképzés meghagyta a nyomát.Amint tudtam, elmentem az első helyre, ahol kivannak írva a vérdíjak…a könnyűekkel kezdtem, ahol a célszemély nem ismert, éppen hogy csak elkövetett valamit, és élve be lehet hozni.
A lényeg, hogy könnyűek voltak az ilyen akciók, hiszen megkaptam a képét a célszemélynek, azt, hogy hol szokott tartózkodni, hol található meg általában és egy két kocsmában „véletlenül” kitörtek a verekedések.Az pont elég volt nekem, hogy a káoszban elkaphassam és elvihessem a megbízónak.Ők onnantól kezelésbe vették én pedig megkaptam a fizettségemet.Nem volt olyan nehéz, bát ugye a kocsmai verekedés sosem megoldás.Volt, hogy egy kis futásba tellett, mire sikerült elkapnom.De hát kisebb sérüléssel megúszta, hogyha kapott egy találatot a lábába.
Ilyen akciókkal, egy jó ideig elvoltam, de mégis nekem ez nem volt elég.De még egy ideig ezt kellett csinálnom…végül futotta egy kisebb lakásra és az első páncélra.
Nem volt nagyszám…a sisakban volt beépített távcső, fényszóró, egy kamera és persze a páncél bírta a hőt pár percig, de ezt hál istennek nem kellett megtapasztalnom.És hogy hol laktam addig, amíg nem futotta egy saját kis lakásra?Olcsó lepukkant kis szállókban.Előfordult pár éjszaka, hogy a vadászgépemben aludtam…kényelmetlen volt…Nem éppen ezt várná el a galaxis lakója egy mandaloritól, de hát kezdőként nem futotta jobbra.
Miután megszereztem a páncélomat, kicsit komolyabb akciókra álltam rá.Mostmár az is jó volt, hogyha csak simán likvidáltam a célpontot, nem kellett élve bevinnem…megtehettem volna, de az a pár kredit nem számított akkor…használhattam végre az én kicsikémet, hogy ölhessek.Nem voltam kegyetlen, mindig olyanokat néztem ki, akik bűnözők voltak, nem pedig ártatlan emberek, akik csak áldozatává lettek egy átverésnek.
Minden esetre, ezeknél az akcióknál, hasznát vettem a beépített kamerának…felvettem az akciómat, a megbízónak lejátszottam, hogy biztos legyen afelől, hogy én tettem.
Jó ideig elvoltam…repült az idő.
Titokzatos gyilkos...a majdnem példakép
Ezekben az időkben ütötte fel a fejét, egy titokzatos alak, aki Éjvadászként emlegettek.Meggyőző volt a technikája, a hírekből ítélve.Tiszteltem, sőt a mai napig tisztelem, mint harcost.Nem szívesen kerülnék szembe vele, viszont egyszer igazán kezet fognék vele, hogy gratuláljak a sikereihez.Nem kevés bűnözőt tett el láb alól…ebben megegyezett az ízlésünk..bűnözőkre pályáztunk…hasonlítottunk..legalábbis azt hittem…minden esetre, amikor 20 éves lettem, gondoltam eljött az ideje, hogy ismét lássam a szüleimet.
Otthon édes otthon
Mindig messze szállok le a falutól.Minimum tíz perces sétára, egy kis eldugott helyen, amit nem igen ismernek, ráadásul ahhoz, hogy megtalálják, előbb a falvat kell megkerülnie valakinek, aki nem éppen Dyre.
Ahogy haladtam előre szokásosan, a pisztolyokat kézben tartva, egyszer csak megláttam a kapunkat.Bementem a faluba és elindultam a szüleim felé.Egyszer csak az egyik őrszem rohant a fő épület felé, hol általában a katonai ügyekről döntenek.Odaszóltam neki, hogy mi ez a nagy sietség.Mivel tudta, hogy kivagyok közölte, hogy mi is a helyzet.Egy gyermek visszajött a faluhoz, hogy értesítse az ittenieket, hogy a testvérét és az apját megtámadták a rabszolga-vadászok.
Nem a legmegnyugtatóbb hír volt, hogy már eddig elmerészkedtek, de abban a helyzetben nem ez volt az első, amire gondoltam.Elkezdtem kifelé szaladni.Talán azért indultam el egyedül, önfejűen, mert apám arra tanított, hogy a család mindennél fontosabb.Nem érdekelt mi fog történni velem, csak az, hogy megvédjem a családot.
Már távolabb voltam a falutól, odáig még a bátrabbak elmerészkedtek Suprema csatlósai közül, ám nem biztos, hogy visszamentek.Lövöldözésre lettem figyelmes.Egy kislány tűnt fel az egyik fa mögül és szaladt felém.Odaugrottam és felkaptam.Először megijedt, amiért nem hibáztattam.Hat éves körül lehetett.Az apja talán akkor vihette ki, hogy tanítson neki valamit az erdőben.
Eltaláltak.Először a vállamat, ekkor úgy éreztem, hogy már elég meleg a helyzet és nem hittem, hogy kibírok ellenük egyedül.Csak öt támadót láttam, de ki tudja voltak-e még.Mikor felkaptam a lányt és elkezdtem futni, kaptam egy lövést az oldalamba, de a páncél felfogta a nagy részét, így csak piszkosul fájt, de nem volt komolyabb a sérülés.Amikor úgy éreztem, hogy nem olyan veszélyes már, és hogy elég messzire eljutottam egy fatörzsének neki dőlve leroskadtam a földre és még vagy egy percig hallgatóztam...azután, alakokat láttam közeledni szemből.A faluból jöttek...elsötétült minden.
Amikor felkeltem, egy ágyban voltam…otthon…A sebeimet ellátták és átkötözték.
Később megmondták, hogy a lány apja meghalt, amit sejtettem, hiszen akkor nem szaladtak volna lány után.Bolondak lettek volna, hogyha hátat fordítanak egy mandalorinak.
Jó pár napot eltöltöttem itthon, majd úgy döntöttem, hogy ideje indulni.A páncélomat hátra hagytam, hogy semmisítsék meg..a birodalmiak látták, így nem lenne jó, ha használnám, könnyen lekapcsolnának.
„Ram’ser…ne hagyd, hogy Shadda fertője megtalálja az utat a szívedbe és elfeledtesse veled, hogy ki is vagy és mi a célod.Amint kételyt érzel afelől, hogy ki is vagy, azonnal térj haza.Nem csak egy fejvadász vagy, mert az bárki lehet.Te a népünket képviseled oda kint…” ezzel engedett apám útra ismét.
Ismét a Shaddán...második otthon
Nehéz búcsú után, visszamentem a Shaddára.A lakásom olyan volt, mint ahogy hagytam…kicsi, de nekem pont elég.Egy ágy, egy szekrény, fürdő és egy kis konyha.Nem is kell több luxus..még a végén elpuhultam volna.
Ismét vissza álltam a kisebb munkákra, hogy gyűjtsek pénzt az új páncélomra…most már volt annyi szerencsém, hogy ugye a szállás megvolt, meg már egy kis tapasztalattal is rendelkeztem.Ismét pár hónap az ilyen hobbinak látszó élve elkapós, piti élőlények elkapásával telt.Néha úgy éreztem, megőrülök, ha nem lehet végre egy kis komolyabb harcom.
Időközben figyeltem a híreket az Éjvadászról és mi tagadás, egyre jobban érdekelt ez a személy.Ki lehet, hogyan harcol…vajon mandaloriai, és hogy mi készteti arra, hogy egyedül szálljon szembe a bűnözőkkel és tegyen igazságot a bolygón.Sokat töprengtem azon, hogy vajon én a helyes dolgot teszem-e.Végül is pénzért gyilkolok…ez rossz…de ha megnézzük, kiket öltem meg…nem volt közöttük jó ember, mind elkövetett bűnöket…nagyjából utánuk tudtam nézni így biztos voltam efelől.Lassan már már tisztelni kezdtem ezt a titokzatos igazságtevőt.
Nagy hatással volt rám, így elhatároztam, hogy pár akciót, most már nem lőfegyverrel, hanem karddal intézek el.Talán versengeni akartam vele, vagy talán csak felhívni a figyelmét ennek az Éjvadásznak arra, hogy van valaki, aki felnéz a munkásságára, és tiszteli azért, amit tesz.
A nagy éjszakai akció
Miután meglett a pénz a páncélra, egy igen érdekes fajtát vettem.Nem volt olyan nehéz, mint az előző, könnyebben tudtam mozogni…gyorsabb voltam benne, mint az előzőben.Habár ez a páncél a hőt nem bírta annyira, de ez eddig sem jelentett gondot.Elfogadtam az első, munkát az új páncélomban.Ez volt talán a legnehezebb az eddigiek közül…mint mindig, akció előtt leellenőriztem a célszemély múltját és azt is, hogy ahol dolgozik, vagyis a cége milyen üzleteket bonyolít.Egy kis pénzzel bárkit rá lehet venni a belsősök közül, hogy kiadja az információt.A korrupciónak mindig hasznát veszi a fejvadász.
Miután minden információt megszereztem, amit akartam és aminek hasznát vettem, elterveztem a támadás estéjét.Tudtam, hogy a célszemély sokáig szokott bent maradni bizonyos estéken, amikor nagyobb üzletet akar lebonyolítani.Na igen, de ha üzletről lett volna szó…ehelyett inkább egy nőt hivatott be…nem is értem miért nem vitte inkább egy olcsó szállodába, vagy valami…de mindegy.
A szomszédos épület tetejéről néztem, a még hatalmasabb építményt, ahova be kellett hatolnom.Tekintve, hogy nem tudtam a tetejére jutni a másik épületnek egy kampót kilövő pisztollyal megoldottam a dolgot, hogy egy pár emelettel feljebb lévő szellőző nyílásba be tudjak jutni.Első lövésre sikerült olyan szerencsésnek lennem, hogy megakadt a kampó, szóval át lendültem a másik épületre.Szerencsére fém borítása volt kívülről az épületnek, így mágneses tapadó korongokkal feljebb tudtam menni, habár kicsit lassan.De legalább a kilátás jó volt.Kirobbanó sikerre terveztem meg ezt az estét, hiszen úgy terveztem ezután egy kicsit haza látogatok.
Jó pár emeletet felmásztam már, mikor elértem a megfelelő emeletig.Az ottani szellőzőnyílás fedelét leszedtem, de nem dobtam le…még a végén egy szegény ártatlant agyon csapott volna.Miután bemásztam a szellőzőbe, visszatettem a fedelet és elindultam a járatban.A kardomat a kezemben tartottam, mert nem fértem volna el, hogyha a hátamon hagyom.
Sajnos az irodában lévő szellőző nyílás túl kicsi volt, habár átlőhettem volna rajta, de félő lett volna, hogy eltalálom a nőt…Undorító, hogy abból él, hogy férfiaknak árulja a testét, de ezért nem ítélem el..ki tudja, hogy milyen környezetből jött…majd a lelkiismeretével elszámol.
A folyosón ki tudtam mászni a szellőzőből.Sötét volt, csupán néhány helyen volt fény, az ajtó résén kiszűrődve, és csupán minden harmadik lámpa égett, a takarékosság kedvéért.A sötétbe burkolózva indultam el a célszemély ajtaja felé.Ahogy kinyitottam az ajtót, mind a ketten megakadtak és a férfi elkezdett velem kiabálni, hogy mit keresek ott, ki vagyok és hogy persze takarodjak.Ám akkor közelebb léptem és meglátta, hogy páncél van rajtam, így nagyjából leesett neki, hogy hoppá, itt semmi jóra nem számíthat.A nő egyből a földre vetette magát és könyörgött, hogy ne bántsam, az ipse meg a fegyveréért akart nyúlni, ami az asztal másik oldalán lévő fiókjában volt. Megbotlott a letolt gatyájában és elesett.
Szánalmasnak találtam…valóban egy féreg volt és most tessék, ott hevert a lábaim előtt, mintha a természet kívánta volna ezt, hogy meglátszódjon a kettejük közötti különbség.Odasiettem hozzá, a gatyájánál fogva magamhoz húztam rátérdeltem és befogtam a száját.Tudtam, hogy valami jó szöveggel kéne átküldenem a másvilágra.
„Egy isten sem tudna neked rosszabb végzetet kívánni, mint én…” itt már tudta, hogy mi fog történni, hiszen egyből rúg kapált, de aztán a kardom, mint kés a vajon haladt át a szívén…már ha volt neki.Nagy volt a bűnlajstroma, amik közt megtaláltam a bántalmazást, gyilkossággal is vádolták, de utólag kiderült, hogy valaki más volt…na ja, persze és én vagyok Mand’alor.
A nő még mindig ott volt, csodáltam, hogy nem menekült el, viszont mozgást hallottam a folyosóról.Gyorsan kapcsolnak a biztonságiak…biztos élvezték a műsort a kamerákon keresztül, csak aztán jöttem én és megzavartam a dolgot.Na de nem számít, ők közeledtek én meg még ott voltam.A nőt leütöttem, persze előtte bocsánatot kértem előre is.Lekapcsoltam a villanyokat és. gyorsan a hátamra szíjaztam a kardomat és elővettem a két pisztolyomat.Vártam az ajtóval szemben
Nyílt az ajtó.Láttam, hogy valaki pont ott áll, így hát egyből elsütöttem a pisztolyomat, és rugaszkodtam is neki, hogy az áldozatnak neki ugorva, magamra rántsam a kifelé repülés közben, így a földre érkezve pajzsként szolgált.Földet is értem, a sérült nagy részemet fedte, és így le tudtam lőni a másik két őrt, akik tudtak lőni egy kettőt, de azok vagy a falat, vagy a pajzsomat találták el, de legalább túlélte.Mindketten a földre kerültek, de még éltek, az egyik még az eszméleténél volt.Nem öltem meg, csupán leütöttem, hogy ne ártson a továbbiakban.
Itt jött el az a perc, amikor eldöntöttem, hogy ideje indulni. Nem sok mindent hagytam hátra…három sérült egy ájult nőt és egy hullát.A szellőzőn való távozás mellett döntöttem, majd elértem az épület széléhez, és kimásztam, felkapaszkodtam a mágneses tapadó korongjaimra és elindultam lefelé, amilyen gyorsan csak tudtam..Sikerült annyira lemásznom, hogy már majdnem elérjem annak az épületnek a tető szintjét, ahonnan indultam.Ismét előkerült a kampós pisztoly, és átlőttem a másik épületre.A fúró fejű kampó, beleásta magát a burkolatba és belül nyílt ki.A pisztolyról lekapcsoltam ezt a kiegészítőt és a mágneses végét ráakasztottam az épületre, ahol én voltam.és végül átcsúsztam a tetőre.A kötelet leszedtem.
Lefelé lifttel mentem, elértem a földszintet, és végül kisétáltam az utcára.Nagy volt a tömeg…tele volt szegény szerencsétlenekkel, de engem most nem ez érdekelt.
Másnap elmentem a megbízóhoz és mondtam, hogy nézze meg a híreket.Mondta, hogy nem kellenek a hírek.Az egyik embere figyelte a környéket és látott engem kijönni a szomszédos épületből, így megkaptam a pénzt.Minden esetre úgy éreztem, hogy ideje haza látogatni.Így hát, miután felvettem a pénzt, visszamentem a lakásomra, ahol nem sok mindent kellett össze pakolnom.Az űrkikötőbe nyugodtan telt az utam, és végül felszállhattam a gépemmel, hogy elinduljak a Manda’yaimra.
Egy hónappal ezelőtt
Az ellenőrzésen gyorsan átestem és megközelíthettem a bolygót, így hát gondoltam akkor irány a falu, ahol éltünk.Suhantam az erdő felett, amikor már messziről láttam a tisztást, ahol le fogok szállni.Lassítottam, végül leereszkedtem és ügyesen beparkoltam pár fa közé, hogy ne lássák meg azok, akik véletlen erre repkednek, de persze egy vadászgéppel nem lehet kicentizni a parkolást, lehetetlen szinte eltűntetni, így hát, mivel nem tudtam mást tenni ott hagytam.
Úgy indultam az erdőnek, ahogy szoktam…két pisztollyal a kezemben, mert az a legbiztosabb, hátamon a karddal.Így haladtam lassan és megfontoltan az erdőben, bár a birodalmiaktól nem tartottam, hiszen nem voltak annyira tökösek, hogy odáig be merjék tolni a képüket.Túl félelmetes számukra az Erdő, hiszen figyelünk rájuk…az állatok prédaként tekintenek a fehér konzervbe bújt húsokra, és csupán arra várnak, hogy felbontsák őket.
Végül elértem a falut, ahol megkönnyebbülve engedtem lejjebb a fegyvereimet és a sisakomon megnyomtam a vörös gombot, hogy láthassák az arcom.Volt aki egyből felismert, és örültek a visszatérésemnek, főleg a Dyrek közül.Már nincsenek sokan a klánban, de annál veszélyesebbek vagyunk.Besétáltam a házunkba, már ha háznak lehet nevezni azt ahol élünk, de a lényeg, hogy otthon voltam és megszabadulhattam a sisakomtól egy kis időre.
Anyám örömmel nyugtázta, hogy jól vagyok és hogy jó erőben, ahogy az egy mandalori harcostól elvárható.Csupán mosolyogni tudtam.De aztán kérdezgettem őket mi a helyzet a faluban.Költözni készültek, mert a birodalmiak egyre közelebb merészkedtek, egyre beljebb az erdőbe, így hát habár el tudnak kapni belőlük párat, a legbiztonságosabb, ha még beljebb vonulnak és ott várják a Mand’alor utasítását.Igen, a Dyre klán erősen támogatja a Birodalom elleni fellépéseket és mindenben Mand’alor mögött állnak.
Egy ideig velük maradtam.Segítettem a tábor újjá építésében.Néha úgy érzem, hogy látnak bennem valamit a család tagjaim, hogy valami nagyra vagyok hivatott, hogy kiemelem a feledés homályából a Dyre nevet és büszkévé teszem őket.De ehhez nem elég egy gyermek megmentése…a népemet kell megmentenem a birodalomtól…és minden erőmmel ezen is leszek…annyi birodalmit fogok megölni itt a Manda’yaimon, amennyit csak erővel bírok.
Eltelt egy hét és az új táborhely, teljesen készenállt.Jóval messzebb voltunk már a birodalmiaktól, és ha netalántán eljutnak a régi Dyre területre, hagytam ott nekik ajándékot…egy pár aknát vicces kedvemben letettem nekik.
Így jutottunk el a mai napig hogy meséltem az ifjaknak.Azt hiszem, meg is volnánk, eddigi életem történéseivel…kíváncsi vagyok, hogy a folytatás hogy fog tetszeni nekik…
Egy újabb héttel később…
Sajnálom anyám, de mennem kell…sok mindent el kell még intéznem és vissza kell jönnöm a formába, és a legjobb hely a gyakorlásra a Nar Shadda…Nemsokára megkeresem majd Mand’alor-t és beszélek vele, hogy a Dyre klánra bármikor számíthat.
-Rendben van Ram’ser…szólj bátran és Mand’alor hívására válaszolni fogunk…addig mi itt készülődünk..[/i]
-Értem…szeretlek titeket…
-Csak nem elpuhultál?Ne érzelegj ennyire![/i] – szeretem, amikor jó kedve van…úgy érzem, semmi rossz nem történhet…reméljük így is lesz…habár nem az az átlag, de azt szeretném, hogy hosszú élete legyen a szüleimnek. – Apádtól is búcsúzz el![/i]
-Ret'urcye mhi, ner buir! – ezzel távozom is tőle és elindulok az erdőbe.Apám a bázis szélén vár, most ő figyeli éppen a környéket.
-Jate vaar’tur, ner buir! – köszöntöttem már messziről.
-Jate vaar’tur, ner ad! Látom kész vagy az indulásra…
-Igen…anyával, már mindent megbeszéltem a terveimmel kapcsolatban.Legyetek készek, bár tudom, felesleges mondani…szükségem lesz rátok…de ha megbocsátasz, most indulnom kell…annyi még a tenni való és oly kevés az idő…Ni shekem te naak, shi te naak slam adol te akaan….gotul’u naak! –ennél jobb búcsúzást nem tudok összehozni, valahogy sosem volt érzékem a búcsúzásokhoz.Apám csak a vállamra teszi a kezét.Ez épp elég.Szinte az összes szó, amit életem során mondott, és arra bíztatott, hogy bármit tegyek meg a családért és a népünkért egyszerre csendül fel az elmémben és olyan káoszt teremt, amibe szinte beleőrülhetnék, de minden szót értek és tudom mi a teendőm.
-Csak rajta…várunk vissza… - ezzel enged utamra.Az elmúlt időszak alatt a gépemmel is közelebb parkoltam, szóval nem kell messzire mennem.Bepattanok a gépembe, minden rendben van, felszállok.Elindulok a főváros irányába, ám jóval előtte elkezdek emelkedni.Mindez csupán óvintézkedés.Kijutok az ellenőrzésig, ismét semmi gond.Irány a Nar Shadda.
Nar Shadda
Mondhatnám, hogy ismét otthon vagyok, bár gyűlöltem ezt a helyet.DE itt tud az ember, gyakorlásban maradni.A bűn városában, ahol senki nem törődik inkább a másikkal, csak nehogy baja legyen.Még egy kicsit tisztogatni kell ezt a helyet, bár a fertőt sosem fogom tudni legyőzni.Ahhoz az egész bolygónak pusztulnia kéne.
Leszállok a dokkba, irány egy légitaxi, aki elvisz engem, majdnem hazáig.Mikor hazaérek ellenőrzöm, hogy mindenem megvan-e még.Nem törtek be a lakásomba.Hogy is tudtak volna.Kissé paranoiás vagyok..minden olyan ajtót megerősítettem, ami bármilyen ingóságomhoz vezet.
Leülök az ágyra, és elgondolkozok, hogy mi is legyen most…a terv igazából már megvan…de hol is kezdjem…[/color][/font]
-t ítélek neked. 