Post by Andromeda Whitestar on Jan 26, 2010 22:04:32 GMT 1
Név: Andromeda Whitestar
Nem: Nõ
Faj: Lorrdi
Született: B.E. 10. (20 éves)
Születési hely: Mirakella, Lorrd
Foglalkozás: feltörekvõ színésznõ és énekesnõ
Beszélt nyelvek: lorrdi, basic
Szem: Fekete
Haj: Fekete
Magasság: 173 cm
Súly: 50 kg
Testalkat: vékony, törékeny
Felszerelés: ruhák, a színházon belül amit éppen a darabban használni kell
Személyes tulajdon: ruhák, ékszerek, egy napló, egy kis lakás Mirakellában, ahova, ha akar beköltözhet bármikor, és egy T-16 légiszöcske, amit a bátyja kapott a bolygón belüli közlekedés céljából (éppen ezért se fegyverek nincsenek rajta, és ûrutazni sem lehet vele), de a feltételezett halála után Andromeda örökölte
Fajának eredeti hazájában, a Lorrd bolygón született, Mirakellában, a fõvárosban, Birodalom Elõtt 10.-ban. Édesapja politikus volt, aki megszállottan küzdött a rabszolgaság felszámolásán, és a régi köztársaságban az emberek közti egyenlõségen, nagyjából nulla eredménnyel, ami se pénzt, se elismerést nem hozott a háznak. Még a központba, a Coruscantra sem tudott eljutni az ötleteivel, amiket a környezete naívnak, egyenesen idealistának tartott. Legnagyobb szerencséjére korán és jól nõsült. A hazája egyik legsikeresebb díváját vette el feleségül, aki ugyan jóval idõsebb volt nála, mégis elbûvölte az ifjú politikus lelkesedése és jó szándéka. Az esküvõjük után egy évvel született meg fiúk, Orion, és hét évre rá kislányuk Andromeda.
Boldogságukat azonban beárnyékolták az édesapa politikai kudarcai, amitõl egyre jobban magába fordult. Szerencsére anyagi gondokkal nem kellett küzdeniük, mert felesége karrierje még a házasság után is virágzó maradt, de félve attól, hogy a gyerekek is úgy járnak, ahogyan az apjuk, a szülõk teljes egyetértésben tartották távol mindkettejüket a politikától és inkább mûvészi pálya felé próbálták terelgetni õket.
Az elemi iskolában Orion osztályelsõ volt, de Andromeda sem akkor, sem késõbb nem nagyon tûnt ki a többi gyerek közül a tanulmányi eredmények tekintetében, ennek ellenére tanárai is és diáktársai is szerették kedvessége és segítõkészsége miatt.
Annál jobban szerepelt azonban a szülei által erõltetett magánórákon. Miközben bátyja folyamatosan lázadt ellenük, õ élvezett minden egyes alkalmat, különösen az énekórákat. Már nagyon korán megmutatkozott anyjáéhoz hasonló gyönyörû hangja, akinek nyomására rendszeresen fellépet iskolai elõadásokon, sõt azon ritka alkalmakkor, amikor apja vacsorára hívta a hasonló gondolkodású politikusokat, szintén volt, hogy dalokkal szórakoztatta a vendégeket. Egyik alkalommal egy idõsebb, barna köpenyes férfi meg is jegyezte az apjának, hogy „ez a lány a hangjával még az erõt is megrezegteti!”
Nem sokkal késõbb kitört a háború, ami a családon belül is csatákat eredményezett. Mindenki tudta, hogy a Whitestar család a Birodalom ellen van, de mivel nyíltan nem tettek és nem is mondtak semmit, ezért elhurcolni egyiküket sem tudták. A családfõ otthon sokat szidta az elnyomókat, a háborút, fiával egyetemben, de mégsem tett semmit. Egyik nap azonban Orion a család elé állt, és kijelentette, hogy nem bír tovább otthon ülni. Ugyan még iskolába járt, fûtötte a tettvágy, ahogyan réges-régen az apját is fûtötte. Kijelentette, hogy el fog menni, hogy harcoljon az egyeduralkodó ellen, és végre valóra válthassa apja és saját álmait is, az egyenlõségrõl.
Mindkét szülõ ellenezte az ötletet, de nem tudták visszatartani fiúkat. Az utolsó éjszaka Andromeda átment a bátyjához, és fölébresztette, hogy szörnyû álmot látott, és hogy érzi, ha Orion elmegy, soha többé nem jön haza. A fiú kinevette, és visszaküldte a szobájába, másnap reggel pedig könnyes búcsúk közepette felszállt egy ûrhajóra a mirakellai ûrkikötõben. Soha többé nem hallottak felõle.
A lány a gyász és a körülötte dúló erõszak hatására csak még jobban beletemetkezett a mûvészetekbe, dalban adta ki minden fájdalmát, mintha átérezné az összes ember szenvedését, de ez csak még szebbé tette a hangját is és õt is.
A következõ évek során kijárta a középiskolát, és jó, de nem kiemelkedõ eredménnyel zárt. Lassan felvette a fajtájára jellemzõ zárkózottságot, egy általános szomorkás hangulatot, mely ugyan nem volt örvendetes senki számára, de jól illett fekete hajához és sápadt bõréhez. Nehezen nyílt meg mások számára, de mindig megérezte, ha a diáktársai közül valakinek rossz hangulata volt, vagy nyomasztotta valami, sõt, néha azt is megálmodta, hogy ki fog felelni másnap. Ez idõ alatt vált érett hölggyé, lassan készen arra, hogy tehetségét az egész világ elé tárhassa.
A középiskola után jelentkezett a Humán Egyetemre, ahol tanárai is felfigyeltek különlegesen szép hangjára, s amikor hallgatták, ahogyan teljesen átszellemült arccal énekel mindenki érezte, hogy dalai egészen a lélek legmélyéig hatolnak és megérintik azt. Volt, hogy többen könnyezni kezdtek alatta. Már az elsõ fél évben elkezdtek keringeni róla a legendák, hogy hamarosan fel fog lépni a Halandók Színpadán, fõleg miután édesanyja kilétérõl is tudomást szereztek. Ezen felbuzdulva küldték el külön táncórákra is, amiben szintén tehetséget mutatott, elbájolva mindenkit kecsességével, és az árnyalt érzelemkifejezésben, ahogy a zene és a tánc hangulatát fokozatosan átadta az éppen aktuális közönségének.
Édesanyja kihasználva kapcsolatait, és megszerezve az iskolai tanárok támogatását, elment a színházba és kért egy meghallgatást a lányának, amin ha jól szerepel, akkor talán megengedik neki, hogy megcsillogtassa tudását néhány közkedvelt darabban.
Fergeteges sikert aratott, de senki nem akarta, hogy idejekorán elbízza magát. Nagy kegyesen megengedték neki, hogy bejárjon próbákra iskola után és a hétvégéken, és bár mindig irtózott az erõszaktól, szívesen gyakorolt a többi színésszel együtt, szerelmes és harci jeleneteket egyaránt, hiszen ezt is táncként, mûvészetként fogta föl, ráadásul könnyen ráhangolódott egy-egy szerepre is a darabokban.
A társulat is nagyon hamar befogadta, mivel mindig tudta, hogy kihez hogyan kell szólni, vagy kinek van szüksége éppen egy kis pátyolgatásra vagy kedvességre. Ha elfáradtak egy-egy próba végén, gyakorta megesett, hogy leültek körbe a színpadon és megkérték Andromedát, hogy énekeljen nekik. Lassan kitapasztalták, hogy a lány nagyon jól tudja közvetíteni a hangulatokat, így friss, vidám dalokat kértek, ha fáradtak voltak, szívet melengetõt, ha honvágyuk volt, mulatozósat, ha valaki szomorú volt.
Végül elérkezett a nagy nap, az elsõ elõadás estéje. Ugyan csak egy apró szerepet kapott, mégis rettenetesen izgult, mert tudta, hogy ott lesznek a szülei, a tanárai, és néhány osztálytársa is. Egy jegyest kellett eljátszania, aki szomorú szerelmes dalban búcsúztatja kedvesét, aki háborúba indul az áruló jedik ellen. Mindent beleadott és teljes átéléssel énekelt, lehunyt szemmel, mit csak akkor nyitott ki, amikor a dal végén felhangzott a taps. Ugyan a közönséget nem látta rendesen a fényviszonyok miatt, annál jobban látta az elõtte álló színésztársát, akit eddig egy erõs akaratú, hûvösebb férfinek ismert, ennek ellenére (a lány legnagyobb megrõkönyödésére) egyértelmûen látszott a két nedves csík, amit a könnyek szántottak az arcán. Ezután kicsit nehezebben, mint szokták, de befejezték a darabot, a színház pedig másnap állandó állást ajánlott Andromedának.
Kérelmezte az elõrehozott vizsgákat az egyetemen, és miután két hónapig tartó szenvedés után letette mindet, boldogan ment vissza a színházba, hogy elkezdje végre építgetni saját karrierjét.
Nem: Nõ
Faj: Lorrdi
Született: B.E. 10. (20 éves)
Születési hely: Mirakella, Lorrd
Foglalkozás: feltörekvõ színésznõ és énekesnõ
Beszélt nyelvek: lorrdi, basic
Szem: Fekete
Haj: Fekete
Magasság: 173 cm
Súly: 50 kg
Testalkat: vékony, törékeny
Felszerelés: ruhák, a színházon belül amit éppen a darabban használni kell
Személyes tulajdon: ruhák, ékszerek, egy napló, egy kis lakás Mirakellában, ahova, ha akar beköltözhet bármikor, és egy T-16 légiszöcske, amit a bátyja kapott a bolygón belüli közlekedés céljából (éppen ezért se fegyverek nincsenek rajta, és ûrutazni sem lehet vele), de a feltételezett halála után Andromeda örökölte
Fajának eredeti hazájában, a Lorrd bolygón született, Mirakellában, a fõvárosban, Birodalom Elõtt 10.-ban. Édesapja politikus volt, aki megszállottan küzdött a rabszolgaság felszámolásán, és a régi köztársaságban az emberek közti egyenlõségen, nagyjából nulla eredménnyel, ami se pénzt, se elismerést nem hozott a háznak. Még a központba, a Coruscantra sem tudott eljutni az ötleteivel, amiket a környezete naívnak, egyenesen idealistának tartott. Legnagyobb szerencséjére korán és jól nõsült. A hazája egyik legsikeresebb díváját vette el feleségül, aki ugyan jóval idõsebb volt nála, mégis elbûvölte az ifjú politikus lelkesedése és jó szándéka. Az esküvõjük után egy évvel született meg fiúk, Orion, és hét évre rá kislányuk Andromeda.
Boldogságukat azonban beárnyékolták az édesapa politikai kudarcai, amitõl egyre jobban magába fordult. Szerencsére anyagi gondokkal nem kellett küzdeniük, mert felesége karrierje még a házasság után is virágzó maradt, de félve attól, hogy a gyerekek is úgy járnak, ahogyan az apjuk, a szülõk teljes egyetértésben tartották távol mindkettejüket a politikától és inkább mûvészi pálya felé próbálták terelgetni õket.
Az elemi iskolában Orion osztályelsõ volt, de Andromeda sem akkor, sem késõbb nem nagyon tûnt ki a többi gyerek közül a tanulmányi eredmények tekintetében, ennek ellenére tanárai is és diáktársai is szerették kedvessége és segítõkészsége miatt.
Annál jobban szerepelt azonban a szülei által erõltetett magánórákon. Miközben bátyja folyamatosan lázadt ellenük, õ élvezett minden egyes alkalmat, különösen az énekórákat. Már nagyon korán megmutatkozott anyjáéhoz hasonló gyönyörû hangja, akinek nyomására rendszeresen fellépet iskolai elõadásokon, sõt azon ritka alkalmakkor, amikor apja vacsorára hívta a hasonló gondolkodású politikusokat, szintén volt, hogy dalokkal szórakoztatta a vendégeket. Egyik alkalommal egy idõsebb, barna köpenyes férfi meg is jegyezte az apjának, hogy „ez a lány a hangjával még az erõt is megrezegteti!”
Nem sokkal késõbb kitört a háború, ami a családon belül is csatákat eredményezett. Mindenki tudta, hogy a Whitestar család a Birodalom ellen van, de mivel nyíltan nem tettek és nem is mondtak semmit, ezért elhurcolni egyiküket sem tudták. A családfõ otthon sokat szidta az elnyomókat, a háborút, fiával egyetemben, de mégsem tett semmit. Egyik nap azonban Orion a család elé állt, és kijelentette, hogy nem bír tovább otthon ülni. Ugyan még iskolába járt, fûtötte a tettvágy, ahogyan réges-régen az apját is fûtötte. Kijelentette, hogy el fog menni, hogy harcoljon az egyeduralkodó ellen, és végre valóra válthassa apja és saját álmait is, az egyenlõségrõl.
Mindkét szülõ ellenezte az ötletet, de nem tudták visszatartani fiúkat. Az utolsó éjszaka Andromeda átment a bátyjához, és fölébresztette, hogy szörnyû álmot látott, és hogy érzi, ha Orion elmegy, soha többé nem jön haza. A fiú kinevette, és visszaküldte a szobájába, másnap reggel pedig könnyes búcsúk közepette felszállt egy ûrhajóra a mirakellai ûrkikötõben. Soha többé nem hallottak felõle.
A lány a gyász és a körülötte dúló erõszak hatására csak még jobban beletemetkezett a mûvészetekbe, dalban adta ki minden fájdalmát, mintha átérezné az összes ember szenvedését, de ez csak még szebbé tette a hangját is és õt is.
A következõ évek során kijárta a középiskolát, és jó, de nem kiemelkedõ eredménnyel zárt. Lassan felvette a fajtájára jellemzõ zárkózottságot, egy általános szomorkás hangulatot, mely ugyan nem volt örvendetes senki számára, de jól illett fekete hajához és sápadt bõréhez. Nehezen nyílt meg mások számára, de mindig megérezte, ha a diáktársai közül valakinek rossz hangulata volt, vagy nyomasztotta valami, sõt, néha azt is megálmodta, hogy ki fog felelni másnap. Ez idõ alatt vált érett hölggyé, lassan készen arra, hogy tehetségét az egész világ elé tárhassa.
A középiskola után jelentkezett a Humán Egyetemre, ahol tanárai is felfigyeltek különlegesen szép hangjára, s amikor hallgatták, ahogyan teljesen átszellemült arccal énekel mindenki érezte, hogy dalai egészen a lélek legmélyéig hatolnak és megérintik azt. Volt, hogy többen könnyezni kezdtek alatta. Már az elsõ fél évben elkezdtek keringeni róla a legendák, hogy hamarosan fel fog lépni a Halandók Színpadán, fõleg miután édesanyja kilétérõl is tudomást szereztek. Ezen felbuzdulva küldték el külön táncórákra is, amiben szintén tehetséget mutatott, elbájolva mindenkit kecsességével, és az árnyalt érzelemkifejezésben, ahogy a zene és a tánc hangulatát fokozatosan átadta az éppen aktuális közönségének.
Édesanyja kihasználva kapcsolatait, és megszerezve az iskolai tanárok támogatását, elment a színházba és kért egy meghallgatást a lányának, amin ha jól szerepel, akkor talán megengedik neki, hogy megcsillogtassa tudását néhány közkedvelt darabban.
Fergeteges sikert aratott, de senki nem akarta, hogy idejekorán elbízza magát. Nagy kegyesen megengedték neki, hogy bejárjon próbákra iskola után és a hétvégéken, és bár mindig irtózott az erõszaktól, szívesen gyakorolt a többi színésszel együtt, szerelmes és harci jeleneteket egyaránt, hiszen ezt is táncként, mûvészetként fogta föl, ráadásul könnyen ráhangolódott egy-egy szerepre is a darabokban.
A társulat is nagyon hamar befogadta, mivel mindig tudta, hogy kihez hogyan kell szólni, vagy kinek van szüksége éppen egy kis pátyolgatásra vagy kedvességre. Ha elfáradtak egy-egy próba végén, gyakorta megesett, hogy leültek körbe a színpadon és megkérték Andromedát, hogy énekeljen nekik. Lassan kitapasztalták, hogy a lány nagyon jól tudja közvetíteni a hangulatokat, így friss, vidám dalokat kértek, ha fáradtak voltak, szívet melengetõt, ha honvágyuk volt, mulatozósat, ha valaki szomorú volt.
Végül elérkezett a nagy nap, az elsõ elõadás estéje. Ugyan csak egy apró szerepet kapott, mégis rettenetesen izgult, mert tudta, hogy ott lesznek a szülei, a tanárai, és néhány osztálytársa is. Egy jegyest kellett eljátszania, aki szomorú szerelmes dalban búcsúztatja kedvesét, aki háborúba indul az áruló jedik ellen. Mindent beleadott és teljes átéléssel énekelt, lehunyt szemmel, mit csak akkor nyitott ki, amikor a dal végén felhangzott a taps. Ugyan a közönséget nem látta rendesen a fényviszonyok miatt, annál jobban látta az elõtte álló színésztársát, akit eddig egy erõs akaratú, hûvösebb férfinek ismert, ennek ellenére (a lány legnagyobb megrõkönyödésére) egyértelmûen látszott a két nedves csík, amit a könnyek szántottak az arcán. Ezután kicsit nehezebben, mint szokták, de befejezték a darabot, a színház pedig másnap állandó állást ajánlott Andromedának.
Kérelmezte az elõrehozott vizsgákat az egyetemen, és miután két hónapig tartó szenvedés után letette mindet, boldogan ment vissza a színházba, hogy elkezdje végre építgetni saját karrierjét.
. Jó játékot kívánok és az Erő legyen veled!