Cass'kranak

[Beskar'ad Ordo]

Az erőd - pontosabban az egykori erőd helyén álló rom - egy tágas erdőség közepén húzódik meg, mintegy tíz mérföldre az Ordo klán központi birtokától. A hely neve onnan származik, hogy a szóbeszéd szerint egykor a legendás hadvezér, Cassus Fett egyik főhadiszállása volt, ugyanakkor ezt a hírt senki nem erősítette meg igazán.

Csak a legfelső szintje található a talaj felett, további három-négy húzódik meg a föld alatt. A felső szintet már rég magáévá tette a természet, az egykor bombabiztos dúracél ajtót gyökerek forgatták ki helyéről, a falakon moha és kúszónövények függönye telepedett meg...

---

Ehhez a helyhez közelített most egy maréknyi mandalori, élükön a két testvérrel, Beskar'ad és Zagir Ordoval, valamint három beavatás előtt álló újonccal. Menet közben a veterán elmagyarázta a gai bal mandan frissen átesett zabraknak, hogy ha egy medvét provokálnak, akkor felegyenesedik, hogy méretével rémissze el a támadót, de nem tud sokáig megmaradni így, rövidesen vissza kell ereszkednie négy lábára. Ezután a takitkát kezdte ecsetelni, Báróra hagyva, hogy kitalálja, miért is oly hasznosak számukra az imént készített lándzsát.
- Én és Zagir a főbejáraton megyünk be. A többiek párosával körbejárják az erődött. Elméletileg még legalább két kijáratnak kell lennie, keressétek meg, és hatoljatok be rajtuk. Cornwall, te az újoncokkal maradsz. - utasította az egyik fiatalt. - Nem akarom, hogy láb alatt legyenek bent, ezért kint maradtok, és ha a medve valahogy kitörne, szedjétek le.

[Zagir Ordo]

Zagir...Báró még mindig nem kedvelte, ha bárki is így szólította, s nemtetszése jól érezhető volt testvére számára - ugyanakkor ez még mindig nem az egyre sürgetőbb, hosszas magyarázkodások ideje volt.
Beskar'ad utasításainak megfelelően beléptek hát, ők ketten elsőként, a hírhedt romok kapuján.
Odabent gyengéd félhomály fogadta őket, hisz a falak repedésein s a kapun beszűrődő kevéske fényt leszámítva az erőd belseje nem volt megvilágítva. Szerencsére ez azonban nem okozhat gondot a két Ordonak, sisakjuk vizorja máris alkalmazkodott a szegényes fényviszonyokhoz. A problémát valami egészen más okozza - Báró egyszercsak megtorpan, s vontatott lassúsággal leguggol, fegyverét görcsösen markolva. Csak pár másodpercig, de elviselhetetlen légszomj gyötri, s bárhogy próbálkozik is, egy kortynyi levegőt sem képes a tüdejébe juttatni. Oldala elviselhetetlenül szúrni kezd, majd azonban az egész oly hirtelen illan tova, mint amilyen gyorsan félelmetes súlyával a zabrakra nehezedett. Még mindig csillagokat látva tápászkodik fel, s Beskar'adot pillantja meg, amint aggódva tekint rá.
Báró csak szavak nélkül válaszol, baljával a mellkasára, majd testvére vasalt csizmája felé mutatva...végül pedig legyint egyet, s előre mutat: mehetnek is tovább!

[Beskar'ad Ordo]

Ordo maga is kimerült a futástól, és az előző esti párbaj sérülései is gyötrik őt, de testvére hirtelen rosszulléte még így is meglepte őt. Báró persze, a maga szokásos nemtörődömségével, hamarosan indulásra ősztökélte, ő azonban határozottan megrázta fejét.
- Ner vod, ha nem vagy jól, álljunk meg pihenni. Ne feledd, ez egy mandalori erőd volt, félek, hogy nem a medve az egyetlen, amitől tartanunk kell idebent.

Azt nem tette hozzá, hogy mniél tovább várakoznak annál kisebb az esélye, hogy Andrei-t életben találják, de nem akart még egy társat veszíteni a kimerültség rovására.

[Zagir Ordo]

- Ner vod, ha nem vagy jól, álljunk meg pihenni. Ne feledd, ez egy mandalori erőd volt, félek, hogy nem a medve az egyetlen, amitől tartanunk kell idebent.

A válasz elfojtott nevetés csupán, s Báró megindul - a kedvezőtlen fényviszonyok ellenére is sikerül megtalálnia a padlón az árulkodó nyomokat, helyenként egy-egy vérfolt, vagy éppen durva karmokkal végigkaristolt fémlapok képében.
A páros lassan, megfontoltan halad, ugyanakkor Báró fölöslegesnek érzi testvére túlzott aggodalmát - hiszen bármilyen csapdákat is rejtett annakidején az erőd, rájuk valószínűtlen, hogy veszélyt jelenthetne itt bármi is. Bármerre mennek is az erődön belül, a medve nyomát követik csak, rég kisült vagy működésképtelen védvonalakba botolhatnak csak.
Végül pedig sötéten ásító lejárathoz érnek, ahol Bárót kellemetlen megérzés keríti hatalmába. A gonosz, átláthatatlan sötétség szinte felkúszni látszik a zord fémlépcsőkön, több és több teret nyerve magának ezen a szinten is...
Ordoék útja arrafelé vezet, le az erőd mélyébe.

[Beskar'ad Ordo]

A nevetést, melyet aggódó szavaira válaszul kap, Beskar'ad Ordo ól ismeri. Testvére ismét megmekacsolta magát - mint azt oly gyakran szokta tenni - és még egy rászegezett fegyverrel sem lehetne eltántorítani szándékától. A veterán nem szól többet, fölösleges. Ha Báró azt mondja készen áll, akkor Báró bizony készen áll a megmérettetésre.

A folyosó fémpadlóján a moha nem tapadt meg, de a medve lábairól és szőréről hulló sár, valamint az Andreiből lassan szivárgó vérpatak talpnyomok híján is ékesen mutatják, merre kell menniük - a mandalori vért sisakjának köszönhetően pedig, még a sötétség miatt sem kell a párosnak lelassítania. Ordo csak egy pillanatra torpan meg, míg a másik két páros rádióüzenetét nyugtázza - ők is megtalálták a maguk bejáratát.

Végül a két vod egy sötéten ásító torokhoz érkezik, a vastag biztonsági ajtók már rég kifordultak helyükről, túloldalukon pedig lassan kanyarodó lépcső vezet az eggyel alattuk fekvő szintre.
- Hölgyek előre. - vigyorog testvérére Beskar'ad, mégha az a sisak takarásában nem is láthatja, csak érezheti ezt, és színpadiasan meghajolva hagyja, hogy az eddig is élen haladó mandalori léphessen először a lépcsőre.

[Zagir Ordo]

Báró kedvetlenül pillant le a mélybe, testvére komisz viccelődését elengedi a füle mellett, s zsörtölődve, morogva indul meg lefelé, maga elé szegezve dárdáját.

- Rohadt lépcsők. Már megint ezek a rohadt, tetves lépcsők. Mindig ezek a rohadt, tetves, mocsok lépcsők!

Egy szinttel lejjebb érve aztán, legnagyobb meglepetésükre, a lépcsősor nem folytatódik - látszólag megérkeztek az erőd legmélyére.
A nyomok is tovább vezetnek, s a néma jelzés - valami nem stimmel - után, vállat vonva megindulnak a vérfoltokat követve.
Sötét, egyenes folyósón visz az útjuk, ahol jobbra-balra azonos távolságokra üresen ásítozó ajtókeretek helyezkednek el. Csak egy-egy terembe lesnek be - étkező, raktár, pihenő - de az útjuk egyenesen visz tovább, míg végül csupasz fémfalba torkollik a folyósó. Látszólag azonban a nyomok egyenesen a falhoz vezetnek...

[Beskar'ad Ordo]

- Rohadt lépcsők. Már megint ezek a rohadt, tetves lépcsők. Mindig ezek a rohadt, tetves, mocsok lépcsők! - hallgatja testvére zsörtölődését a sisak kommunikátorán keresztül Ordo, és képtelenül egy évekkel korábbi emlék ugrik be neki, még abból az időszakból, mikor alig ismerték egymást.
- Lenne egy súlyzónk, máris nagyobb biztonságban érezném magamat. - üzente vissza vodjának, miközben a nyomában baktatott a kongó fémlapokon.

Az alsó szint egészen másként festett mint az előző. Az elmúlt évezrdeke a dúracélon is nyomot hagytak a falak és padlólemezek itt-ott elmozdultak az illesztések mentén, utat engedve a betüremkedő gyökereknek. Ha volt alattuk másik szint, akkor bármelyik lépésnél fenyegette őket a veszély, hogy egy padlólap megbillen, ők pedig lezuhan nak.

Bár a nyomok egyenesen vezetnek, végig a folyosón, a két harcos időnként bedugja a fejét egy-egy nyitva sötétlő ajtón, ám az első ránézésre is megállapítható, hogy semmi hasznosat nem fognak találni, így rövidesen követték eredeti útjukat... mely egy egyszerű, sima fémfalban végződött.
- Oké, tegyük fel, hogy ez a medve nem túd teleportálgatni, mint ahogy Füst tette. - mondja Ordo, miközben máris kutakodni kezd valamilyen rejtett zárszerkezet vagy nyomásérzékeny padlólap után. - Ebben az esetben a fal valahogy elmozdítható, és az állat képes volt rá

[Zagir Ordo]

A súlyzó említésére Bárónak kimondottan nehezére esik elfojtania a feltörni kívánó nevetését, szerencséjére azonban a törött bordája is segítségére siet, így nem torkollik a menet hangos hahotázásba.
A falhoz érve aztán, Ordo okfejtését végighallgatva, baljával úgy tesz, mint aki megvakarja a fejét, s végül annyit mond:

- Az is lehet, hogy csak nem lát annyira jól a sötétben!

Majd hirtelen "átnyúl" a falon fegyvertelen baljával! A szilárdnak tetsző fémlap enyhén megremeg, mintha csak forró levegő lenne előtte, a mandalori kezét azonban akadálytalanul átereszti - hologram!
Hogy mi az energiaforrása, hol lehet, vagy éppen hogyan maradhatott működésképes ennyi év után is, egyelőre rejtély...

- Visszaadnám a kölcsönt, most Tied a dicsőség! - int a fal felé Báró, s testvére hallja a hangján, hogy ismét nehezére esik visszafojtani a nevetést.

[Beskar'ad Ordo]

- Vagy akár. - feleli keserűen Ordo, mikor barátja felfedi a valóságot a térden kúszó harcos előtt. Persze Beskar'ad olyan hibát vétett, melyet talán nem is lehet a szemére vetni: az éjjellátó vizor zöldes árnyalatában nem lehetett észrevenni, hogy a fal a normális színe helyett kékes árnyalatban játszik. A mandalorit azonban két dolog is medöbbentette: az egyik, hogy a megszokott hologramokkal ellentétben ez kicsit sem vibrált - ilyesféle technológiával eddig nem találkozott - a másik viszont az volt, hogy a kivetítő, bárhol legyen is elrejtve, ennyi év távlatából is működött még.

Ez utóbbi főleg azért volt aggasztó, mert még egy következtetést magával vont: ha ebben a berendezésben volt energia, akkor bizony a biztonsági rendszere is működhet még. Ahogy Báró, az iménti incselődést viszonozva előreengedi, a férfi horkantó nevetés hallat, majd feláll, és lándzsáját előre szegezve átlép a falon. Közben egy hangparanccsal az éjjellátó látásmódról hőlátásra kapcsol.

[Zagir Ordo]

A két testvér átlép a különös holofalon - Beskar'ad elöl, s azonnal megindul a kicsit még mindig meleg vérfoltokat követve. A terem, ahová érkeznek, hosszúkás, s jobbról balról szinte teljesen a közepéig mindenféle limlommal van feltöltve, ahol is könnyedén járható ösvény vezet a terem túlsó végébe. Szinte teljesen belefeledkezve a hajszába, észre sem veszi, mikor marad le mellőle társa. Hátrafordul, s Bárót jóval lemaradva, az oldalfal felé lépdelve pillantja meg.
Az albínó, mivel még mindig éjjellátóra kapcsolt vizorral közlekedik, sokkal érdekesebbnek találja a Beskar'ad szemszögéből jelentéktelen termet. Ahova érkeztek ugyanis, valamiféle titkos fegyverraktár lehet...
Jobbra-balra vértállványok helyezkednek el, egészen pontosan két tucat, egyik-másik üresen, de a többségen, ha rozsdásan vagy éppen törötten is, de mandalori páncélok sorakoznak.
Mögöttük pedig, különféle rongyokkal lefedett ágyúk, robotok, egyszemélyes suhanók...míg a falon minden képzeletét felülmúló mennyiségű kézifegyvert pillant meg.
A baj akkor történik meg, amikor Báró, szótlan ámulatában az egyik épen maradt vérthez lép - s halk kattanást hallanak mindketten.

- Vod, baj van!

[Beskar'ad Ordo]

A kattanást a buyce érzékeny szenzorai felerősítve továbbítják Ordo fülébe, aki azonnal megprödül, lándzsáját előre szegezve, és közben ismét visszavált éjjellátó módra. Barátja kétségbeesett tartásba merevedve áll ott, ahol a kis padlólap besüllyedt talpa alatt.
- Ner vod. - szólítja meg őt, lassan közelebb lépve. - Két lehetőslg van. Az egyik, hogy a csapda nem működik, és a paldó alatti mechanika üresen kattant. A másik, hogy bármi is történik, akkor fog, mikor felemeled a lábadat. Ne mozdulj, máris kitalálok valamit.

Ezt persze mondani könnyebb, mint megtenni, hiszen Báró épp egy lépés kellős közepén vált mozdulatlanná, és, főleg a tegnapi párbaj fáradságának köszönhetően, nem kis erőfeszítésébe kerül, hogy ne helyezze át súlypontját.

Ezalatt Beskar'ad néhány lépéssel távolabbról, maximális közelítéssel veszi szemügyre a falakat és plafont - közben óriási akaraterőről tesz tanúbizonyaságot, hisz tekintetét sikerül távoltartani a fegyverraktár számtalan kincséről.

Végül megtalálja a csapdákat: a kicsiny, kerek lyukak a falon minden bizonnyal mérgezett tűket, vagy dárdákat rejtenek, és olyan helyen vannak elhelyezve, hogy aki aktiválta a csapdát, bármilyen irányba is lép le róla, elkerülhetetlenül tűzvonalába kerül a rácsot alkotva elhúzó lövedékek valamelyikének.
- Báróm, baj van! - visszhangozta öntudatlanul testvére imént kiejtett figyelmeztetését öntudatlanul a veterán. A sisak takarásában arca árnyalatokkal sápadtabbá fakult.

[Zagir Ordo]

Nem meglepetés Bárónak sem, hogy halálosan veszedelmes súlyérzékelős csapdába sikerült belelépnie, így könnyű megfogadnia Beskar'ad tanácsát, s mereven egyhelyben marad.
Ami azonban még zavaróbb, az a hirtelen támadt, halk ám egyre erősödő morgás hangja - a terem túlsó végéből. Fejüket odakapva mindketten megpillanthatják az eddig fel nem fedezett újabb lépcső-lejáratból lassan fellépdelő, hatalmas medvét.

- Ordo, tényleg baj van!

A két harcos megigézve nézi végig, ahogy a medve felér, s két lábra ágaskodva kihúzza magát. A bestia termetesebb még annál is, mint amekkorának Beskar'ad elképzelte, hatalmas agyarairól véres nyál csöpög, hatalmas izomkötegeire pedig még a "kötélnyi" jelző sem elegendő...

[Beskar'ad Ordo]

- Jellemző. Mikor szükség van rád, mindig lébecolsz valahol. - sóhajt fel Ordo társát ugratva, majd a lándzsát a medvére irányítva közelebb lép az állathoz. A bestia visszaereszkedik négy lábra, és hangosan morogva közelebb indul. A távolság vad és vaádsz között egyre csökken. Beskar'ad kénytelen beismerni, ekkora állatot még sosem látott, és magában kesereg, amiért nincs ideje tisztességes küzdelemre.

Amennyiben azonban mandalorihoz igazán méltó módon megküzdene a medvével, valószínűleg Báró elfáradna, és aktiválná a halálos csapdát.
- Sajnálom. - suttogja tehát a veterán, majd bal kezét felemelve egyszerűen megsorozza az állatot a páncéljába épített tűvetőből. Három apró, alig pár milliméter átmérőjű, de ujjhosszúságú lövedék hagyja el a csövet apró pukkanások kíséretében, és a medve bundája alá fúródnak.

A rájuk kent erős méreg mindössze pár szívdobbanásnyi idő alatt végez a behemóttal, aki az őt és Beskar'adot elválasztó távolság utolsó métereit már holtan, csupán a lendülettől hajtva teszi meg, majd lábai végre összecsuklanak, és elterül a mandalori előtt.
- Ezt nem így képzeltem. - sajnálkozik a férfi. - De ez most nem a játszadozás ideje. Találjuk ki gyorsan, hogyan semlegesítsük a csapdát.

[Zagir Ordo]

Az összacsapás hirtelen véget ér, s Báró is némiképp csalódott. Azonban a falakon található kilövő-nyílások leellenőrzése, valamint a belmagasság felmérése után a zabrak némiképp megnyugszik.

- Ha megkérhetlek, kimennél kicsit a teremből? Pontosabban be, egy másikba. A példádból kiindulva, a legegyszerűbb megoldás néha a legcélravezetőbb, így azt hiszem, ki fogok ugrani.

És valóban, Beskar'ad is most veszi észre, hogy a tüskék, avagy lándzsák csak tessék-lássék fejmagasságig veszélyeztetik a betévedőket, s senki nem számolt tíz métereseket ugrani képes fosztogatókra.
Miután Ordo végül kihátrál, Báró nyugalmat erőltet magára, s megpróbálja kitisztítani a fejét minden oda nem illő, negatív gondolattól. Velem van az erő! - gondolja, s lehunyt szemmel a magasba rugaszkodik.
Beskar'ad csak a gyors egymásutánban a falakon koppanó fémtüskék hangját hallja, majd súlyos csattanást. Visszalépve a terembe, Bárót a földön fekve találja, mozdulatlanul. Mielőtt azonban gyorsan leellenőrizhetné az életjeleit, testvére talpra ugrik:

- Ta-daaaaaaaaaaa!

[Beskar'ad Ordo]

Ordo ereiben megfagyott a vér, mikor a terembe visszatérve testvérét a földön fekve találta. A falakat a kerek nyílásokkal szemben tüskék csúfították, mintegy alkarhossznyi fémdarabok, melyek akkor is halálosak lettek volna, ha a méreg régen leszáradt róluk. A férfit egy pillanatra a legrosszabb félelmei kínozták: hogy elveszítette egyetlen barátját, az egyetlen személyt, akit életében közel engedett magához.
- Báró! - suttogta könnyeivel küzködve, ám ebben a pillanatban a tetem megmozdult, egy ruganyos mozdulattal talpra ugrott, és színpadiasan meghajolt előtte.
- Ta-daaaaaaaaaaa!
- Óh hogy rohadnál meg! - kiált fel a férfi, és a sisak alatt valóban útnak indul egy könnycsepp az arcán, ezúttal azonban a megkönnyebbülés jeleként. - Ezt ne csináld többet, Báróm, a frászt hoztad rám!

Aztán, mint mindig, a drámának vége, és a két barát nevetve veregeti meg egymás vállát. Rendkívüli módon, még a legnagyobb veszély idején is, Báró képes arra, hogy Beskar'ad arcára mosolyt csaljon esztelen, logikátlan cselekedeteivel. Zagir Ordot pontosan ez teszi egyedi jelenséggé a mandaloriak között: míg a nomád kultúrába született gyermekek ifjú koruktól harcot, taktikát és a háború más művészeteit tanulják, addig Báró épp az ellenkezője ennek: a totális kiszámíthatatlansága teszi őt veszélyessé. Veszélyesebbé, mint a legtöbb mandalori valaha is lesz. Veszélyesebbé, mint Beskar'ad harmincöt év harctéri gyakorlat után.

Ugyanakkor persze Báró kiszámíthatatlan cselekvései - és persze humora - néha az őrületbe kergették a férfit.

Most azonban, hogy a veszély elmúlt, végre adott magának némi időt, hogy felmérje a terepet. Kész csoda, de a raktárat az elmúlt négyeze év alatt senki se foszotta ki - vagy mert nem járt itt senki, vagy mert senki nem jött rá a holofal titkára.

A bejárat és a lentebbi szintre vezető ajtó közötti széles folyosó két oldalán, mintha a halott ősök tisztelegnének előttük, tucatnyi páncélzat áll díszsorfalat. Ezeket a fajtákat azonban még Beskar'ad is csak hallásból ismerte. A dicső hódító Keresztesek, és Új-Keresztesek viselték e vérteket egykor, kik Revan seregei ellenében próbálták uralmuk alá hajtani a Galaxist négy teljes évezreddel ezelőtt.

A férfi kiváncsian emelte le a sisakot az egyik állványról, és benyúlva elpöccintette az aktiváló kapcsolót. Semmi nem történt, a rendszer működésképtelen volt. Visszahelyezte a buycet, szemügyre vette a páncél többi darabját. Töredezett, repedezett volt, néhány darab hiányzott is belőle. A vértezet tönkre ment, de az alapanyagát a birtok kovácsa minden bizonnyal fel tudja majd használni, hogy akár két másik páncélt is csináljon belőle.
- Ezek a páncélok a mando'ade őstörténetéhez tartoznak; a Mandalori háborúk és a Jedi polgárháború idejéről származnak. - magyarázta közben társának. - Sok mindenben különbözik a mostanitól. Például jóval vastagabb, és teljesen zárt, így űrruhaként is használható. Nézd meg őket, működik-e valamelyik.

Végül, mintegy tíz percnyi alapos szemrevételezés után, két páncél bizonyult működőképesnek, a többiből legfeljebb tartalék alkatrészeket és a beskart lehetne felhasználni. Az egyik viszonylag vékony volt, pont megfelelő Báró alkatához - és az ízléséhez is.
- Mintha neked hagyták volna itt. - sandított testvérére a veterán, miközben elhűlve tanulmányozta a sötétkék és bíbor színben tündöklő vértezetet. A másik használató beskar'gam vörös és ezüst színekben pompázott.

A sisakok szoftverének frissítése után a két barát akár meg is tarthatná a vérteket. Ezzel azonban a két testvér most nem törődött, hanem elindult, hogy a raktár többi részét is felderítsék. Mintegy tíz perccel később Báró sisakjában ámulattól csengő hang hallatszott.
- Gyere ide, ezt látnod kell!

Mikor a zabrak elérte társát, az szinte földbe gyökerezett lábbal állt egy óriási gépezet előtt. Úgy nézett ki, mintha egy hatalmas, négylábú állat lett volna, vastag páncélzattal, és itt-ott a burkolat alól meredező fegyvercsövekkel, valamint néhány kábelvéggel. A nonhumán nem tudta eldönteni tankot, vagy droidot lát, Beskar'ad azonban egyszerűen szóhoz se jutott.

Eddig csak legendákban hallott az ősi mandaloriak leghűbb társairól és legveszélyesebb fegyvereiről... a Baziliszkusz Harcidroidokról!






A Baziliszkusz egy jóval ezelőtti irodalmi pályázat jutalma számomra, a páncélcsere pedig moderátori engedéllyel történik.