Post by Junaid Rahal on Aug 24, 2009 14:58:02 GMT 1
Név: Junaid Rahal
Kor: 32 év
Nem: Férfi
Faj: Ember
Foglalkozása: Szabadúszó zsoldos
Felszerelése, személyes tárgyak: mindennapi holmik (váltás ruha, budipapír ecetera), fegyverek (bozótvágó, sugárpisztoly, sörétes puska[sugárfegyver], 3db repeszgránát illetve töltény ) YT-1300-as (a Torkolattűz) űrhajó, bankszámla némi pénzzel.
Beszélt nyelvek: Közös (anyanyelv), hutt (középszint)
Előtörténet:
Gyerek- és serdülőkor
Junaid a Tatooine bolygón született, a Rahal család egyetlen gyermekeként. Anyja felszolgálónő egy bárban, apja pedig egy teherhajó pilótája, egyben csempész volt. A família anyagi helyzete igen változékony volt, hol a nyomor szélén tengődtek, hol kisebb vagyon állt a házhoz. Junaid apja azonban a nagyobb pénzeket rendszeresen eldorbézolta, ezért a Rahal család sosem tudta kiverekedni magát Tatooine nyomorából. Anyja szerette volna, ha sikerül rendes fiút faragni a gyerekből, szabadidejében ő tanította meg írni és olvasni. Édesapja, akit Rahal egyébként a végtelenségig imádott, rossz hatással volt rá és talán ennek is köszönhető, hogy később az lett aki. A fater gyakran kimaradozott éjszakára, még akkor is, ha éppen nem volt hova és mit fuvaroznia. Az sem volt sokkal jobb, ha otthon töltötte az éjszakát, egy egy éjszakai kocsmázás után könnyen eljárt a keze és Junaid anyjának mindent meg kellett tennie azért, hogy elrejtse kék-zöld foltjait. Ennek hatása Junaid egész életére kihatott, a nőket alsóbbrendűnek tekinti, akiknek annyi a dolguk, hogy főzzenek és mossanak, este pedig várják a férjüket, hogy az kiereszthesse a gőzt az ágyban. Gyerekkori szerelme nem volt, az első nő pedig az életében az egyik bordélyház alkalmazottja volt. Apja adott neki elég pénzt a tizennyolcadik születésnapján, hogy férfi váljék belőle.
Tinédzser éveinek legtöbb szabad percét Mos Eisley kikötőjében töltötte. Vagy rakodóként dolgozott, vagy csak lófrált és próbált ismeretséget kötni a teherhajó kapitányokkal és azok embereivel. Tudta, hogy csak így juthat ki ebből a koszfészekből. Amikor éppen nem volt mit tenni olvasott, így pótolta azt a hiányosságát, hogy nem járt semmilyen iskolába. A nehéz szállítmány fel- és lerakodása formában tartotta a testét, szellemi igényeit -már amennyire egy suhanc kíváncsiságát a világ felé lehet így nevezni- pedig kielégítette az olvasás. Kipróbált több drogot is, de egyikre sem szokott rá, ráadásul a kikötő és annak környezete elég elrettentő példával szolgált, hogy mi lesz a lecsúszott drogosokból, így még idejében abbahagyta a használatukat. Egyedül a cigizés volt az, amiről hol leszokott, hol pedig rákapott újra. Az alkoholt jól bírta 14 éves kora óta, ekkor fogyasztott alkoholt először néhány haverjával titokban.
Felnőtt évei
Néhány héttel azután, hogy betöltötte a 19. életévét, Junaid édesapja felszívódott. Az ezt megelőző napokban kitörő lelkesedéssel újságolta, hogy megcsinálta élete üzletét és ha lebonyolítja a következő fuvart, utána akár nyugdíjba is vonulhat. A felesége ezt kétséggel fogadta, de végül beletörődött. Az apa elment a teherhajójával és soha többé senki nem hallott felőle, minden valószínűség szerint meghalt. A család éppen tartozott Jabbának, ezért a hutt rabszolgasorba kényszerítette az anyát. Junaid egyik "barátja" hajlandó volt magához venni a fiút és elvinni a Tatooineról, annak spórolt pénzéért cserébe. Mivel nem maradt egyetlen árva kreditje sem, kénytelen volt amolyan hajósinasnak beállni és élelemért, valamint szállásért cserébe segített a férfinek. Két évig éltek együtt egy YT-1300-as fedélzetén és Junaid ezalatt az idő alatt megtanult repülni az űrhajóval, valamint bánni a sugárpisztolyokkal. Mindkettő elengedhetetlen volt csempész korszaka alatt. Egyik kiruccanásuk során pillantott meg egy plakátot a helyi kocsmában, amely önkénteseket keresett a bolygó hadseregébe. Csak két évet kellett szolgálni, élelmet és szállást biztosítottak, ráadásul még havonta egy kisebb összeget is zsebre vághatott. Junaid úgy döntött, ideje változtatni. Mentora ennek nem igazán örült és rossz szájízzel váltak el egymástól, egy kiadós vita után. Junaid jelentkezett és átment a fizikai, valamint szellemi teszteken, így beléphetett a seregbe. Itt aztán kemény két évet töltött, megedződött a teste és az elméje is, megtanulta kezelni a sugárpisztolyokat és sugárvetőket, valamint az egyszerűbb robbanószereket, mint például a gránátokat. A kézitusa rejtelmeibe is beleavatták, így könnyűszerrel meg tudja védeni magát ha nincs nála fegyver, akkor is. Valamint embert is ölt és hozzászokott az érzéshez. Sosem volt túlságosan együtt érző, így hamar túltette magát a kezdeti nehézségen. Nem nagyon költekezett, amíg a seregben szolgált így egész szép kis summával hagyta ott a hadsereget.
Első útja a Tatooine-ra vezetett, ahol Jabbának a huttnak dolgozott. Néhány megbízás teljesítése fejében a hutt szabadon engedte Junaid édesanyját. A férfi azonban nem akart itt maradni, ezért spórolt pénzének a felét odaadta az anyjának, aztán ismét elváltak az útjaik. Ezután bejárta a galaxist szeltében-hosszában, dolgozott a szindikátusnak, a Fekete Napnak, de még a Besadii klánnak is. Mivel ebben a szakmában az ember jól keres, szert tett egy saját hajóra, valamint néhány menedékre is az űr különböző szegleteiben. Szolgáltatásaira az tarthat igényt, aki többet fizet, de a jelenlegi munkaadóját nem árulja el. Ez alapszabály az ő szakmájában. Vállal mindent szabotázstól kezdve, védelmen át, emberrablásig.
Jellem: Mivel a pénz fontos szerepet játszott az életében, ezért a krediteket az emberi élet és kapcsolatok fölé helyezi. Nincsenek barátai, sem bizalmasai, csak ismerősei az alvilágban és azon túl, nem az a barátkozós típus. A nőket lenézi és megveti, tárgyként kezeli őket, hacsak az illető nem bizonyít a szemében. Gyermeket és nőt is öl a pénzért, nincsenek morális korlátai. Mivel profi, ezért van egészséges önbizalma, néha talán túl sok is. Racionális és megfontolt, nem hisz az Erőben és egyéb miszticizmusokban. Mottója: aki nem akar meghalni, az ne szülessen meg. Szereti ami szép, a művészeteket is, noha nem egy szakértő, de van ízlése. A hadseregben megtanulta fegyelmezni magát, céltudatos és elszánt, a céljától nem könnyű eltántorítani. Alapvetően nyugodt természetű, de ha valaki kiborítja akkor tombol .Bizalmatlan az idegenekkel szemben.
Külső és megjelenés: 177 centiméter magas és ehhez 82 kiló. Rövid barna haja és sötétzöld szeme van. Különleges ismertetőjele egy hosszú heg a jobb alkarján amit az egyik szerződése teljesítése közben szerzett. Mivel a Tatooine meleg éghajlatához szokott, más bolygókon szinte mindig viseli sötétbarna bőrkabátját, ami mára már megfakult és igencsak viseltes. Ezen kívül mindig rajta van a töltényöve és az ingeket szereti a pólók helyett.
//Ezt a képet szeretném avatarnak:
img515.imageshack.us/img515/4488/ballabalage.jpg //