Post by Paul Liao on Jul 24, 2009 19:25:22 GMT 1
Név: Paul Liao
Faj: Ember
Született: Fondor, B.E. 29, Kelona hónap Atunda, azaz elsõ napján.
Kor: 38 standard galaktikus év
Nem: férfi
Foglalkozás/hivatás: Császári testőr/kiképző, Sötét Erőhasználó Adeptus
Kinézet: 185 cm magas, erõs testfelépítésû, sötét hajú és szemû ember férfi. Mozgása a sokat tapasztalt harcosé, tekintete mindig fensõbbség érzetet sugároz. Fekete csizmát, fekete vagy sötétszürke nadrágot és inget visel általában, széles övvel, és fekete, csuklyás köpennyel.
Felszerelés:
- komlink (titkosított)
- biztonsági készlet
- elektrotávcsõ
- holorekorder
- holoprojektor (hanglejátszásra is képes)
- kódcilinderek (Császári Palotába, Császári testõrség laktanyájába)
- fénykard (saját, mélybronz színû penge)
- váltás ruhák
Elõtörténet:
Kellemes, napsütötte délelõtt volt, mikor Paul megszületett a Központi Fondori Klinikán, B.E. 29-ben. Elsõ gyermek volt, ám szüleinek egyetlen közös gyermeke. Apja, Aremar Liao, születése után 3 hónappal, egy közlekedési balesetben elhunyt. Anyja, Pam Liao-Oreda, aki a helyi szenátusban dolgozott, mint titkárnõ, mély depresszióba zuhan igaz szerelmének elvesztése folytán. Szinte alig foglalkozott az újszülött Paul-al, ám sikerült még idejében túl tennie magát férje halálán, és minden energiáját a fiának szentelte. A fájdalom helyett megkétszerezett szeretetet igyekezett nyújtani Paul-nak, akire egyrészt fiaként, másrészt a néhai Aremar egyetlen mementójaként gondolt.
Anyja összegyűjtött pénzéből elköltöztek a Köztársaság ékkövére, Coruscantra. Itt Pam állást kapott a Köztársasági Szenátus egyik bizottságában. Közben egy jedi mester megérezte a fiatal Paulban az Erő lenyomatát, ám a Tanács elutasította a fiatal gyermek képzését, annak korára hivatkozva. A gyermek Pault mindez nem nagyon viselte meg, mivel még nem volt azzal sem teljesen tisztában, mik is a jedik.
6 éves korában elkezdte általános iskolai tanulmányait. Eleinte nehezen tudott beilleszkedni, de utána szinte mindig a középpontban mozgott. Igazi társasági emberré vált, szeretett mindig a középpontban maradni. Erre eleinte a tanulmányi átlaga is ráment, ám anyja nem igazán foglalkozott vele, mivel új szerelmével töltötte a legtöbb idõt, Masen Oreda-val. Ennek meg is lett a következménye, B.E. 22-ben összeházasodtak, és összeköltöztek. Paul életében az igazi változás nem is ez volt, hanem az, hogy mostohaapja mellé jött egy mostohahúg is, Leena.
Egyre többet maradt az iskolában, ha csak tehette nem ment haza. A tanulmányi eredménye még lejjebb zuhant, mikor egyik fiatal tanára, akit Paul bálványozott kisgyerekként, el nem beszélgetett vele hosszú órákon keresztül. A beszélgetés eredménye, hogy ami idõt eddig iskolán kívül töltött, azt már otthon, tanulással töltötte el a fiatal gyermek. Anyja nem kis megelégedésére Paul eredményei meredeken emelkedni kezdtek.
Eközben az otthoni viszonya mind mostohaapjával, mind mostohahúgával mélypontra került. Masen egyfolytában kioktatta, mindenért leszidta, még ha nem is Paul tette, akkor is õ kapott verést, mert õ volt az idõsebb, neki kellett volna vigyáznia húgára is. Paulban egyre több és több elfojtott agresszió és düh kezdett felgyülemleni. Három dolog tartotta vissza attól, hogy kiadja magából minden dühét, bosszúját. Anyja, hihetetlen akaratereje, mely korához képest is klasszisokkal nagyobb volt, mint osztálytársaié, és egy hirdetés, amit 12 évesen látott meg az utcán.
„Köztársasági Rendvédelmi Szakiskola”
Egybõl tudta, oda fog továbbmenni. Így, hogy látta már maga elõtt, mikor tud végre jó idõre elmenni otthonról, sokkal könnyebben viselte a szidalmazásokat. Anyja egészségi állapota közben egyre romlott, és mindemellett viszonya a férjével, Masen-el is. Paul csak mosolygott, és közben magában minden egyes vétséget feljegyzett. Elhatározta, ezt még kamatostul visszaadja Masen-ek, és az idõközben felcseperedõ, de ugyanolyan álnoknak megmaradó Leena-nak is.
B.E. 15-ben sikeres felvételi vizsgát tett a Rendvédelmi Szakiskolába. A bevonulás napján elbúcsúzott anyjától, akinek majd a szíve szakadt meg. Megígértette Paul-al, hogy mindenképpen gyakran látogassa meg, mert nem bírta volna nélküle. Mostohacsaládjától ellenben mosolygós, könnyed búcsút vett, és boldogan kezdte meg középiskolai tanulmányait.
Paul nem várta, hogy ennyire nehezen fog indulni számára az iskola. Rá kellett ébredjen, hogy eddig elhanyagolt fizikumával bizony nagyon komolyan kell foglalkozzon, természetesen a tanulmányok mellett, és nem azok rovására. Magán is meglepõdött, mikor az elsõ év végére egész jó teljesítményt ért el mindenbõl. Az alap tantárgyak mellett a Galaktikus Jog címû tantárgyból volt kitûnõ eredménye. Egyre jobban várta mindig a következõ évet, mert tudta, egyre több rendvédelmi, jogi tantárgya lesz.
A középiskolában is végig megmaradt az a jellemvonása, hogy szeretett a középpontban lenni. Sok haverra tett szert, és alapvetõen bizalommal állt mindenkihez. Azt remélte, ha valakivel nyílt, õszinte, akkor ugyanezt elvárhatja a másiktól is. Csalódnia kellett, ráadásul abban a srácban, akit addig a legjobb barátjának tartott. Annyira dühös lett, hogy a kollégiumban este összeverekedett vele. A felügyelõ, végzõs diákok választották szét õket, de mivel nem akartak ebbõl nagy balhét, ami az iskola vezetõsége elé kerül, ezért saját büntetést kaptak. A testi fenyítésen kívül nekik kellett egy hétig a teljes végzõs évfolyam bakancsait kitisztítaniuk a gyakorlatok után. Ez nemhogy közelebb, hanem még távolabb sodorta egymástól a két fiatal srácot. Mind a kettõ a másikat okolta az egészért, ám Paul egy idõ után megint felvette a mosolygós álarcát, és csupán egy képzeletbeli rovátkát húzott ex-barátja neve mellé a képzeletbeli listáján. Ezzel vigasztalta magát.
Bár minden hétvégén kimenõjük volt, Paul a négy év alatt egyszer sem ment haza. Legtöbbször benn maradt, és tanult, illetve lejárt a hétvégi közelharci edzésekre, melyeket fakultatív jelleggel lehetett látogatni az iskola diákjainak. Anyjának tett ígérete sokszor eszébe jutott, de mindig halasztgatta a dolgot, leginkább nevelõapja és mostohahúga miatt. Egyedül velük nem volt kedve találkozni. Harmadikos volt, mikor értesült anyja halálhírérõl. Nevelõapja csupán egy pár soros levelet írt, melyben közölte, anyja meghalt váratlanul.
A temetésen végig sírt, ám utána nem maradt sem a halotti toron, sem utána otthon a többiekkel. Visszament a Középiskolába, és jéggolyóvá fagyott szívvel bent töltötte az egész hétvégét a szobájába. Következõ hét elsõ napján már ismét a régi önmaga volt, mosolygott, beszélgetett, tanult. Ám esténként nem volt képes egyszer sem elaludni addig, amíg gyakorlatilag álomba nem vádolta magát. Okolta magát, mert nem látogatta meg anyját, pedig õ számított rá, és okolta magát, amiért nem ölte meg nevelõapját a temetésen. Mert bár remek munkát akart végezni a kórboncnok, de anyja bõrén az árulkodó foltokat nem tudta eltüntetni. Azokat a foltokat, melyek egyértelmûen veréstõl származtak.
Tanulmányai mellett egyre nagyobb és nagyobb hangsúlyt fektetett a harcmûvészetbe. Mestere el volt ragadtatva Paul-tól, mivel a fiú három év alatt többet fejlõdött, mint másvalaki akár kétszer ennyi idõ alatt. A küzdelem is hihetetlen jól ment a fiatal fiúnak. Sokszor elõfordult vele, hogy egyszerûen ’tudta’, mit fog csinálni ellenfele. Összesen viszont kétszer fordult elõ vele az a számára csodálatos pillanat, hogy valóban látta is, mit akar majd csinálni a másik, és ennek megfelelõen tudott rá reagálni, pedig ellenfele még el sem kezdte a mozdulatsort. Tényleg csodaként élte meg, hogy gyakorlatilag a jövõbe tudott pillantani, és igaza is lett.
Soha, senkinek nem beszélt errõl, még mesterének sem, aki viszont harmadév végén, mikor látta, Paul idén sem megy haza, felkereste az edzõteremben az akkor is éppen magában gyakorlatozó fiút. Felajánlotta neki, hogy tanítja, de nem a szokványos stílusra, hanem egy másik, ritkább, és sokkal nehezebb stílusra. Kikötötte, hogy magáról a harcmûvészetrõl csak akkor fog beszélni a fiúnak, ha úgy látja, megy neki. Paul boldogan igent mondott, és visszagondolva ki merte jelenteni, élete addigi legszebb nyara volt. Az utolsó év kezdetére az újonnan tanult stílus alapjai is szinte ösztönösen mentek a fiúnak. Mestere ekkor elmondta neki, hogy ez az Echani harci stílus. Sokat beszélgettek az egészrõl, és a Mester továbbra is minden hétvégén foglalkozott Paul-al.
B.E. 11-ben, az utolsó évben az osztályfõnök mindenkivel elbeszélgetett, és tanácsokat adott az illetõ jövõjére nézve. Paulnak azt tanácsolta, jelentkezzen a Testõr Akadémiára, mivel fogékonysága a harcmûvészetek iránt, és lelkesedése a tanulás, a kötelesség iránt jó ajánlólevél oda, és remélte, hogy a fiú megtalálja ott a számításait.
Paul megfogadta tanára szavait, és sikeres, szinte kitűnő záróvizsgái után beadta felvételi kérelmét a Testõr Akadémiára, ahová az első körben fel is vették.
Rájött, hogy nagyon tetszik neki az egész hangulata a dolognak, és vonzotta, hogy mihamarabb magára ölthesse az Őrség kék egyenruháját. Eleinte a tanulmányokkal kisebb nehézségei akadtak, mert bár nagyon eszes volt, de itt már jóval többet kellett tanulni, mint középiskolában. Amint rádöbbent erre, megkétszerezte erõfeszítéseit, mind szellemi, mint fizikai téren.
A Testõrök harci stílusa, a Hijkata is remekül ment neki, itt is megdöbbentette tanárait, mennyire fogékony Paul. Nemegyszer elõfordult vele, hogy itt is elõre megérzett, nemegyszer meglátott dolgokat.
Évfolyamában központi szerepkört már nem töltött be, egyre kevesebbet kezdte érdekelni az emberek sorsa, mialatt egyre többet foglalkozott teste és szelleme fejlesztésével. Ettõl eltekintve, bizony egy-két havonta elment õ is a haverokkal, kiereszteni a fáradt gõzt.
Az egyik ilyen alkalommal, B.E. 10-ben, egy szórakozóhelyen ismerkedett meg élete elsõ nagy szerelmével, Jansen-el.
A lány fantasztikus hatással volt Paulra. Az egész éjszakát végigbeszélgették, egészen másnap délig, amikor is a lányt hazakísérte. Kiderült, hogy Jansen Leyra politológiát és asztrofilozófiát tanul a Coruscanti Köztársasági Egyetemen, és szenátor szeretne majd lenni. Nagyon jól kiegészítették egymást. Paul, hogy ne kelljen se a tanulástól, se Jansen-tõl idõt elvennie, még jobban nekiveselkedett, hogy mindennel hamarabb végezzen, és így több idõt tudjon a lánnyal tölteni. Ennek eredményeként évfolyamelsõ lett, és végig az is maradt, ám ez nem tûnt fel neki egészen az avatása évéig, ahol is külön kiemelték tanulmányi eredményei miatt.
A Hijakatát is a negyedik év végére már mesteri szinten ûzte, de közben, amikor csak tehette, szakított idõt az Echani gyakorlására is.
Az avatása után, B. E. 7-ben szolgálatba is állt a Szenátusi Õrségben.
Úgy érezte, élete jól alakul. Van egy csodaszép lány, aki szereti, és már a közös jövõjüket tervezik, azt a munkát végzi, amiért éveket tanult, és ráadásul nem is rosszul, mégis, a szíve mélyén hiányérzet töltötte el. Jansen-el sokat beszélgetett mind errõl, mind fura megérzéseirõl, jövõbelátásairól. A lány mindig türelmesen végighallgatta, soha nem húzta ki belõle a dolgokat, mindig engedte, hogy Paul akkor mondja el, amikor akarja.
Lelkiismeretesen és keményen végezte a dolgát mindig, és talán ennek köszönhetõ, hogy másfél évvel az avatása után meghívták a Fõkancellár személyes testõrségébe, a Vörös Gárdába. Paulnak 5 napja volt válaszolni, de egy sajnálatos esemény hatására az elsõ nap eldöntötte, elfogadja a felajánlott, és megtisztelõ lehetõséget.
Jansen, élete szerelme, álmaiban már gyermekei anyja, egy közlekedési balesetben életét vesztette. Paul úgy érezte, ott és akkor meghalt benne az, amit az emberek boldogságnak, szívnek hívnak. Egy csepp könnyet sem hullajtott, de magában érezte, amint lassan, mint a métely valami rágja, tépi, marcangolja a lelkét. Akkor és ott, valami meghalt a 24 éves Paulban. Valami, amitõl teljes embernek nevezhette volna magát. Összepakolt, és elutazott a többi jelölttel és Ved Kennede mesterrel, leendõ kiképzõjükkel és mesterükkel az Ynchorr bolygóra.
B.E. 5-ben megkezdõdött a kiképzése. Kemény, teljes odaadást követelõ edzések és gyakorlatok voltak naphosszat, néha napokon keresztül is akár. Az edzések után szellemi továbbképzéseket tartott nekik Kennede mester. Mesélt Palpatine Fõkancellár egységet és békét hozó terveirõl, és arról, mennyi mindent áldozott már fel értünk, mindannyiunkért az igazságot és galaktikus egységet hirdetõ Palpatine. A kiképzést sikerrel végezte el Paul, ahol az avatáson találkozott személyesen Palpatine Fõkancellárral, és a Vörös Gárda parancsnokával, Tarand Serranoval is. Mind a két személy nagy hatást gyakorolt rá.
Az avatás utáni ünnepélyes kis állófogadáson mindkettõjükkel alkalma nyílt személyesen beszélgetni. Talán itt érezték meg benne az Erõt. Talán itt döntötték el, Serranonak alkalmas lesz tanítványául Paul.
A frissen felavatott Paul egyre többet találkozott Serranoval, és egyre többet beszélgettek Paul múltjáról, érzéseirõl. Õ az elsõ ember, aki elõtt úgy érezte Paul, nem lehetnek titkai, de nem is szükséges hogy legyenek. Elmondott neki mindent. A bosszúvágyát Masen és Leena felé, fájdalmát Jansen halála miatt. A fura látomásait, megérzéseit, jövõvízióit. Serrano körülbelül egy év után, egyik magánbeszélgetésük alkalmával komolyan Paulra nézett, majd halkan, mégis erõtõl, határozottságtól lüktetõ hanggal megszólította.
-Paul, átérzem eddigi fájdalmaidat, és tudnod kell, kiállok melletted. Bármilyen segítségre van szükséged, csak szólj.-majd atyaian elmosolyodott, és meglapogatta kicsit a feszes állásban várakozó, arcán kissé szomorkás kifejezést viselõ Paul hátát. Az ifjú Gárdista félszegen elmosolyodott, majd kissé szégyenkezve, de válaszolt parancsnokának.
-Tudom, és köszönöm Uram! Tudja, ezzel kapcsolatban is volt egy furcsa vízióm. Csak érzések voltak, de nekem az jött le belõle, hogy Ön, uram, pont ezeket fogja mondani nekem.-megrázta kissé fejét, mint aki ki akarja tisztítani gondolatait, de mielõtt folytathatta volna, egy nehéz kéz telepedett a vállára. Felnézve Serrano parancsnok határozott arcát, szemének kemény csillanását látta. A Paulnál majd egy évtizeddel idõsebb férfi kissé közelebb hajolt, és nagyon komolyan kezdett bele mondandójába.
-Ide figyelj, Fiam! Sokat beszélgettünk ezekrõl az érzéseidrõl, látomásaidról, és eljött az az idõ, mikor válaszút elé állítalak.-elvette kezét, majd félig elfordult, és az épület ablakán kibámulva pár másodpercig figyelte a Köztársaság székhelyeként funkcionáló bolygó nyüzsgését. Aztán visszafordult a Testõr felé, és szinte hasított hangjának éle, olyan keményen folytatta szavait.
-Paul, fiam! Képességeid hátterében az Erõ áll. Az Erõ az, aminek köszönhetõen megérzel, meglátsz dolgokat, akár a jövõben is.-gyorsan felemelte kezét, ezzel megakadályozva, hogy a Paul eszébe ötlõ kérdések áradatként elborítsák õt, majd folytatta.
-Onnan tudom, hogy magam is képes vagyok ilyen dolgokra, de én már képes vagyok kontrollálni, irányítani az Erõt. Engedelmes szolgámmá tettem az évek során.-közelebb lépett, hangja karcosabbá, halálosabbá vált.
-Megtanítalak arra, hogyan használd ki a magadban szunnyadó tehetséget, Paul. Segítek, hogy kitapasztald, majd rabigába hajtsd azt a mindent lebíró hatalmat, amit Erõként ismersz. Amit az ostoba, önhitt jedik szolgálni akarnak, azt mi ketten uralhatjuk.-hangja ünnepélyesebbé vált, amint folytatta.
-Elfogadsz-e engem Mesterednek, Paul Liao, és cserébe olyan dolgokra leszel képes, amikkel elérheted legtitkosabb vágyaidat is.-majd várt pár másodpercet, hogy a fiú felfogja szavait, és Serrano arcára egyre szélesedõ mosoly terült, amint Paul egyre határozottabban, majd a végére teljes elszántsággal igent rázott a fejével. Letérdelt a félreesõ ablaknál Serrano elé, fejet hajtott, és úgy mondta neki, kissé remegõ, ám mégis büszke hanggal.
-Elfogadlak téged, Mester, és köszönöm a kiváltságot!-Serrano arcán a mosoly vigyorrá változott, miközben intett neki, hogy álljon fel, és folytatták sétájukat. Közben Tarand elmondta neki, hogy bár továbbra is tagja marad a Vörös Gárdának, de mivel tanulása sokkal több idõt fog igényelni, mint amennyire lehetõsége lenne, ezért nem fog szolgálatot ellátni.
B.E.4: Paul nekikezdett erőhasználó tanulmányainak új Mestere mellett, aki csodás dolgokat mutatott neki. Tanította, amikor csak ideje engedte, és magyarázott a fiatal tanítványnak. Az elsõ hónap után Paul már érezte magában az Erõt, és tudatosan képes volt már a harcmûvészetben segítségül hívni azt. Eközben sok idõt szentelt, hogy Echani tudását tovább csiszolja, szinten tartsa, és az Erõ használatával még fejlettebb harcossá váljon. Naponta több órát töltött csak ezek gyakorlásával, szinte el sem mozdult Mestere mellõl. Eközben szintén megtanulta, hogyan használja az Erõt védekezésre. Eleinte nem értette, minek védekezzen, ha ilyen hatalmas dolgokra képes az Erõ segítségével, de Mestere elmagyarázta neki, hogy nincsenek egyedül, és bizony jövõbeni szolgálataihoz elengedhetetlen lesz majd ez a fajta hozzáállás is. A fiatal ex-gárdista belátta Mestere igazát, és teljesen az Erõ megismerésének szentelte magát. Egy idõre félretett minden más elfoglaltságot, még az általa olyannyira szeretett harcmûvészet gyakorlásával is leállt kis idõre. Úgy kalkulált, megéri egy kis kihagyás, hogy utána minden téren kiemelkedõbb legyen.
Pont jövõbeni szolgálatai miatt Paul elsajátította, miként érzékeljen más Erõhasználókat, illetve Mestere elkezdte megtanítani neki, hogyan aknázza ki a magában szunnyadó érzelmeket, mint amilyen a düh, gyûlölet, félelem, gõg, és ezáltal hogyan gyakoroljon hatást a környezetére, hogyan irányítsa környezetét. Az Erõ formálásán, uralásán túl elméleti oktatásban is részesült az Erõ igazi természetét illetõen, ám Paul-t ez jóval kevésbé érdekelte, mint maga az érzés, hogy megtehet valamit. Nem szeretett filozofálni, ám azt elfogadta, hogy egy minimális tudás szükségeltetik, hogy az Erõ természetét megértse teljességében. Ezen irányú tanulmányai majd egy évig tartottak, mikor Serrano egyik alkalommal azzal állt a fiatal tanítvány elé, hogy rátérnek egy más, de legalább annyira kemény és komoly tanulást és gyakorlást kívánó fázisra. Paul elkezdte tanulni elsõ fénykard-stílusát, az Atarut.
Mestere azt mondta neki, harcmûvész képzettségéhez ez illik a legjobban. Elõször az alapvetõ dolgokat sajátította el, hogy megismerje magát a fénykardot, aztán rátértek a stílus elsajátítására. Paul hihetetlen tudásszomjjal vetette bele ebbe is magát. Úgy érezte, fénykarddal a kezében teljesedik ki eddigi összes tanulmánya. A harcmûvészet, az Erõ tanulása végre összekapcsolódik, és tökéletes egységet alkot. Még Mesterét is meglepte, milyen gyorsan, és milyen jól sajátította el a stílust.
Időközben kitört a későbbiek során csak a Klónok háborújaként ismert hadjárat, ám ez nem befolyásolta a fiatal Paul életét annyira, mint az várható lett volna. Mestere inkább a képzésére fejezett igen nagy hangsúlyt.
Másfél kemény, edzésekkel és tanulással eltöltött idõ után, B.E.2-ben Mestere elkezdte önállóságra bíztatni. Továbbá a bíztatásnak köszönhetõen, elkészítette saját fénykardját, melyhez a kristályt, mely egy speciális Adaminum volt, Mestere adta. A penge színe mély bronz volt.
Egyre többször tett hosszú sétákat Coruscant mindig más részein, és korábbi önmagához képest sajátságos fordulatot téve, egyre többet elmélkedett az Erõ Sötét Oldaláról. Egyik ilyen alkalommal megpillantotta rég nem látott, gyûlöletes mostohahúgát, Leena-t. Követte hazáig, majd este visszatért, mikor mind mostohaapja, mind az a kis csitri otthon voltak végre.
A bejárati ajtón jött be, és kérdés nélkül, mostohaapja szeme láttára szúrta szíven Leena-t fénykardjával. Masennek reagálnia, eszmélnie sem volt ideje, mikor a fiatal tanítvány már mellette is termett, és egy hatásos Echani fojtófogásba fogta az öreget úgy, hogy annak arcát mindvégig lássa, és az is lássa lánya holttestét a földön.
Paul az öreg halála elõtti utolsó pillanatban súgta a fülébe:
-Ezt anyámért kapod, te féreg! Láttam a zúzódásokat az arcán és a testén.-vigyorogva folytatta.
-Azt hitted, Masen, elfelejtem, vagy megbocsátok? Soha!! És tudd, drága nevelõapám-ejtette ki undorral a szavakat-, az Erõ vezérelt hozzátok, és az Erõ vezérelte kezem, mikor kivégeztem a ringyó lányod.-tudta ugyanis, hogy akkor már csak ex-mostohaapja bálványozta a jediket.
Mikor végre kimúlt, elengedte, és lerogyva a földre sírva fakadt. Nem a bûnbánat miatt, hanem boldogságában. Érezte, amint szinte kilóról kilóra könnyebbül meg a tehetetlen gyûlölet súlya alól, és furcsán boldog volt, amiért végre megadta ezeknek a „férgeknek” azt, amit érdemeltek. Kifelé menet, megakadt a szeme az egyik falon egy képen, ami anyját ábrázolta jó pár évvel ez elõttrõl.
Magához vette a holoképet, felgyújtotta a kis, félreeső lakást, majd sietve visszatért Serranohoz, akinek mindenrõl részletesen beszámolt. Az idõsebb férfi megnyugtatta, hogy amit érzett, teljesen természetes reakció, és biztosította arról az ifjút, hogy szerinte az egyetlen helyes dolgot tette. Azt, amit az Erõ is megszabott.
Paul végre le tudta zárni magában múltjának egyetlen gyötrõ részét, és szinte új emberként tekintett mindenre.
Fél évvel késõbb, egyik olyan ritka alkalmakkor, mikor elment kicsit kiereszteni a gõzt, egy tiszti kantinban futott össze Yelana Fortincho Köztársasági Parancsnokkal.
Egymásra néztek, és mintha már évek óta ismernék egymást, olyan közvetlenséggel kezdtek el beszélgetni. Hihetetlen jó éjszakát töltöttek együtt, végig beszélgettek, mulattak a kantinban.
Együtt maradtak, és az elkövetkező két hétben szinte minden nap találkoztak. Yelana első tiszt volt egy Acclamator osztályú rombolón, amit Coruscantra rendeltek vissza állomány és készletfeltöltésre. Mikor újra induláshoz készen álltak, Yelana elbúcsúzott Paultól. Ezen idõ alatt sok üzenetet váltottak egymással, de személyes találkozásra egyszerûen nem volt lehetõség. Paul folytatta tanulmányait Mestere oldalán, aki egyre újabb és újabb dolgokat tanított neki, miközben az ifjú tanítvány egyre mélyebbre süllyedt a Sötét Oldal hatalmában.
Aztán minden megváltozott. A Jedi Rend elárult mindent, amiben Paul hitt, azaz leginkább Palpatine Fõkancellárt és annak elveit. Az árulóvá vedlett jediket elfogták és megbüntették, és Palpatineból az Elsõ Galaktikus Birodalom elsõ Uralkodója vált. Paul csak csendben elmélkedett, hogy milyen gyorsan mekkora változások is történtek hirtelen, szinte képtelen volt követni. Színre került Vader Nagyúr, és beindult a 66-os parancs minden rendszerben. Ebben az évben Paul számára igazából két dolog volt fontos. Az elsõ, mikor hazatért Coruscantra, immáron mint birodalmi sorhajókapitány, Yelana Fortincho, és végre tudtak találkozni. Mindkettõjük örömére egymás iránti szenvedélyük nemhogy csökkent volna, hanem minimum a kétszeresére nõtt. A nõ teljes, egy hónapnyi eltávját együtt töltötték, ezt az idõközben Lord Xanatos-á avanzsált Mestere is pártolta. Azt mondta, ifjú tanítványának kell ez az egy hónap, hogy rendezõdjenek a fejében és szívében a dolgok.
Paul végre újra boldognak és teljesnek érezte magát egy nõ mellett. A hónap végén Yelana megkapta új beosztását és szolgálati helyét. Ennek mindketten örültek, bár azt is tudták, ez jutalom a kapitánynak, és csak ideiglenes pihenõ. Coruscant védelmi flottájához osztották be.
Ám Paul számára is fontos dolog történt, Mestere egyik éjjel kijelentette, hogy eljött az idõ, a férfinak el kell mennie és le kell számolnia egy bujdosó árulóval. Mestere közölte vele, hogy Paul felkészült, és tudja, nem okoz se neki, se Kennede Mesternek szégyent.
A célbolygó a Tarko volt, ahol igen kemény harcok voltak a Klónháborúkban.
Az ottani egyik klónosztagot vezetõ jedi-lovag, Lyanh Ar-Markanno állítólag életben maradt, és még mindig ott van. Pár hírszerzési jelentés arról számolt be, hogy az egyik város, Kluannt mellett, egy kis barlangban húzódott meg, és a helyiek néha kijárnak hozzá, valami vajákosnak hiszik.
Paul kapott egy hajót Xanatostól, egy GAT-12 Skipray Blastboat-ot, teljesen automatizált navigációs személyzettel, aminek Paul a „Deep Dark” nevet adta, és nyomban útnak indult, egyedül, csupán az Erõ volt ott vele.
De neki nem is volt többre szüksége.
Az út másfél napig tartott a hipertérben, ezt az idõt meditálással töltötte, és újra és újra elmerült az Erõ mélységében, beburkolózva annak Sötét Oldalával.
Kilépve a hiperûrbõl, a szeme elé tárult a bolygó örökkön felhõs, vadul kavargó légkörének látképe. Betáplálta a koordinátákat, kapcsolatba lépett a leszállásvezetõvel, majd irányvektorba állította gépét, és elindult a felszín felé.
Nem akart sokáig maradni, így nyomban a város belseje felé vette az útját. Érdekesen volt megoldva maga a város építészete. Mindent egy hatalmas kupola takart be, hogy az egész évben zuhogó esõ ne mosson el semmit, ám a néhanapján a felhõk mögül elõtörõ napfényt átengedje. A kikötõben utána érdeklõdött a helyi „vajákosnak”, majd egybõl útnak indult. Könnyen megtalálta azt a hegyoldalt, aminek az oldalában ki tudta szúrni a barlangot. A szokásosnál is esõsebb nap volt. Paul fejére húzott csuklyájáról szó szerint vízfüggönyként patakzott a kissé savas esõ. Nem zavartatta magát, és nekiindult a kicsiny, kanyargós hegyi ösvénynek. Körülbelül háromnegyed óra alatt ért el a barlang szájához. Megállt, és meditatív állapotba kerülvén, Mesterétõl elsajátított technikát alkalmazva, megérezte a Világos Oldal tömény jelenlétét odabentrõl, mely egyetlen személyben összpontosult. A jediben.
Kézbe vette fénykardját, és belépett. Pár kicsi, kanyargós járat után megérkezett egy viszonylag nagyobb helyiségbe, ahol kis gázlámpák világításában megtalálta az áruló, gyalázatos jedi-lovagot. Aki egy csinos, húszas évei végén járó lány volt.
Paul meglepõdött, ám ugyanez nem volt elmondható a lányról. Neki is kezében volt már fénykardja, ám még egyikük sem aktivizálta. A lány ránézett, majd szomorúan megjegyezte:
-Tudtam, hogy eljössz. Megéreztem az Erõ rezdüléseit.-hangja szomorúan, ám reménnyel és enyhe vágyakozással volt átitatva.
-Bár sejtem, miért kerestél fel, de tudnod kell, hazugságban élsz.-Paul felé nyújtotta kezét, és mosolyogva folytatta.
-A Sötét Oldal hatalmas csábításra képes, de érzem benned a jót. Szegülj ellen neki!-a mondat végére hangja szomorkásan, reménnyel telve csengett, ám Paul reakciójára lefagyott az arcáról a mosoly, és csak a szomorúság, a megilletõdöttség maradt.
-Hazugság, jedi? Te élsz hazugságban, egy barlangba bújva, és meditálgatva, miközben ott van a lehetõség a lábaid elõtt. A lehetõség, hogy urald, és ne szolgáld az Erõt, mint ahogyan megtévelyedett, bolond társaid teszik, veled egyetemben!- szinte köpte a szavakat a végére az ifjú Paul.
A lány kedves, élettel teli szemei megcsillantak, ám látszott, döntést hozott már magában.
-Értelmetlen a további beszéd veled, ifjú.-mondta szomorkásan, majd lassan küzdőállást vett fel, ám továbbra sem aktivizálta kardját.
Erre Paul csak elmosolyodott a csuklyája alól, majd lassan felnyúlt, és lehúzta fejérõl a teljesen átázott csuklyát, aztán köpenyét a földre ejtve azt válaszolta, szeretné, ha a jedi, akinek vérével felavatja a fénykardját, lássa az ítélkezõ arcát.
Hirtelen aktiválta a fénykardját, és támadásba lendült. Érezte, amint az Erõ folyama átjárja egész testét. Látta, amint kardjának pengéje jobb oldalról alulról haránt irányban támad a jedi Lyanh Ar-Markanno nyaka felé. Szinte érezte, amint akadály nélkül halad át a kecses, nõies nyakon, elválasztva ezzel a fejet a testtõl. Ám hirtelen saját kardjának zümmögésébe bekapcsolódott a másik, zöldes színû penge, és megakasztotta Paul támadását, alig pár centire a lány nyakától. Lyanh ránézett, szemében õszinte, szomorúságból táplálkozó fájdalom látszott, miközben azt mondta a sötét jedinek, hogy ha ez az Erõ sorsa, akkor ki õ, hogy ezt megakadályozza. Paul gúnyosan kinevette, és újra lecsapott. Érezte, amint az Erõ legyûrhetetlen hatalma átjárja, amint a belsõjében fellobbanó gyûlölet forró tüze energiával árasztja el, szinte szétrobbantja. Védés, támadás, cselezés, az Ataru szinte egész arzenálját felvonultatta. Egy különösen sikeres csapással kiverte a lány kezébõl a fénykardot, aki hátraesett, majd ültében, remegve a férfira nézett.
Paul hidegen nézett rá, miközben egy lépéssel a lány felé tornyosult, és halkan, de nem a jedi szemébe nézve megszólalt. Valamiért úgy érezte, el kell mondani a következőket. Később, már csak visszaemlékezve ezekre a történtekre, maga sem tudta soha megmagyarázni, mi volt ez tőle.
-Bennem már nincsen jó, meghalt régen. Megölték, és nem találtam önmagam. Aztán valaki, a Mesterem segített. Nem hóhér leszek, hanem harcos, aki rendet, fegyelmet és vezetést hoz ennek a csürhének.-válaszolta, majd felemelte a fénykardot, és elválasztotta a lány fejét testétõl, kioltva annak életesszenciáját.
Paul elvette fénykardját, majd köpenyét magára öltve elindult kifelé a barlangból.
Kisétált, majd egybõl visszatért a városba, a kikötõbe, és azonnal indult vissza Mesteréhez, beszámolni, mi és hogyan történt. A visszafelé tartó másfél napot a hipertérben úgyszintén meditálással töltötte, de közben újra-és újra emlékezetébe villant a jedi lovag képe és szavai.
Utána beszámolt neki arról, milyen beszélgetés zajlott le közte és a jedi lány között. Mestere azzal magyarázta, hogy egyrészrõl félt a jedi Paultól, hisz sokkal hatalmasabb erõknek képes parancsolni, mint a jedik többsége. Illetve, félt, próbált menekülni, elvégre árulóként tudta, hogy a sorsa elõbb utóbb utoléri majd. Pault, mint mindig, most is megnyugtatta Mestere tanácsa. Mindenesetre az, hogy nem okozott csalódást Xanatosnak, hihetetlen elégedettséggel töltötte el az ifjú erőhasználót.
Képzésének üteme bár lelassult kissé, de ennek hatására sokkal több idõt tudott együtt tölteni szerelmével. Egyre többet és többet olvasott, lehetõségeihez mérten persze, a sithekrõl, és az Erõ Igazi lényegérõl.
A Birodalom kikiáltását követõ második évben aztán információkat kapott a vezetõség arról, hogy Korribanon jó pár jedi tartózkodott.
Egy egész nagy harci egység indult el kitakarítani a bolygó felszínét az árulóktól. Mestere utasítását követve, Paul is a sereggel tartott, hogy közvetlenül részt vegyen néhány jedi likvidálásában. Mivel belbiztonsági tisztként volt jelen, így nem tartozott bele a katonai parancsnoki hierarchiába, amiért jópár parancsnok a háta mögött el is mondta mindennek a férfit, ám mivel nyílt paranccsal rendelkezett, ráadásul volt az egész lényében valami félelmet keltõ, ellentmondást nem tûrõ kisugárzás is, magukban morogva bár, de elfogadták, ha olyanra adott utasítást, amire parancsa és felhatalmazása volt. Márpedig jedi kérdésben korlátlan volt a parancsnoki jogköre Paulnak.
Elég nagyszabású katonai akció volt, és mikor a felszínen végre rábukkantak a jedik fészkére, egy nagyobb harci egység be is hatolt, élükön Paullal, hogy megtisztítsák a régi, korokkal ezelõtt épített erõdítményt.
A gárdistát kísérõ, egyrészt sorozott, másrészrõl veterán klónokból álló elit szakasz módszeresen takarított, zárta le a menekülõ utakat, és ha kellett, bizony rombolt is. Paul maga is jó pár jedi kivégzésében segédkezett, ám amiért késõbb Mestere megdicsérte, az volt, hogy sikeresen elfogott két jedi lovagot is.
Mikor visszatért Coruscantra Mesteréhez, ismét nekiláttak a tanulásnak. Paul egyre mélyebbre hatolt az Erõ megismerésében, és Xanatos is bíztatta, hogy magától is próbáljon minél jobban megfürödni az Erõ Sötét Oldalában, ezzel is segítve önmaga fejlõdését.
Rá egy évvel összeházasodott Yelana sorhajókapitánnyal.
Az esküvõ igen szûk körû volt, a menyasszony részérõl pár flottatiszt, közvetlen felettesek és pár rokon volt jelen, Paul részérõl pár régi Gárdatársa anno a Vörös Gárdából, kiknek többsége most már a Császári Testõrségben szolgáltak. Mestere nem tudott ott lenni, mivel halaszthatatlan ügyei voltak, ám tolmácsolta üdvözletét és jókívánságait az ifjú párnak. Ez mindennél többet jelentett akkor Paulnak.
Aztán elérkezett a Corelliai Csontvázinvázió. Yelana-t frontszolgálatra küldték, így bizonytalan idõre útjaik újra elváltak egymástól. Paul így ismételten több idõt tudott szorítani harcmûvészeti gyakorlásokra, és egyre magasabb és magasabb szintre képezte magát az Echaniban, illetve a Hijkatat sem hanyagolta el. Mindemellett fénykardvívó stílusában is igyekezett mind kiválóbb eredményeket felmutatni. Lord Xanatos egy idõ után azzal állt elõ, hogy az Ataruban nagyon szépen fejlõdik már, így rátérhetnek az Ataru mester szintû felhasználásának tanulására. Mikor vége lett az inváziónak, és lecsillapodtak a kedélyek, találkozott végre újra feleségével, akit nagy ünnepély keretében, a hadjáratban tanúsított kiváló parancsnoki szerepe miatt kommodore-á léptettek elõ.
Paul hihetetlen büszke volt Yelana-ra, hisz a karrierje szinte példátlan volt a hozzá hasonló korú nõi flottatisztek között.
Kis pihenõ után visszatért Xanatoshoz, akinél nekiláttak egy aktív, majdnem másfél évet magába foglaló képzésnek. Ellenben az Ataruban már tényleg bõven mesteri szintet ért el, úgy mint az Echani és a Hijakat stílusokban is. Az Erõ is sokkal gördülékenyebben engedelmeskedett már akaratának. Képes volt már olyanokat is megtenni általa, amikrõl évekkel ezelõtt még álmodni sem mert volna. Mestere igen meg volt elégedve vele, kihangsúlyozta, hogy nagyon gyorsan halad a tanulmányaival, és ez egyrészrõl meglepõ, de pozitív csalódást okoz neki, másrészrõl büszke Paulra. Ugyanakkor újabb, az eddigiekhez képest egy igen kényes feladatot adott Paulnak, ám most nem egyedül kellett mennie. Mestere is elkísérte. A cél a Lorrd bolygó volt, a Kanz szektorban.
Az ott székelõ Groznik Damar Moff igen hangosan ellenezte Õcsászári Felsége jó pár utasítását, így meg kellett büntetni. Ezzel a feladattal az Uralkodó Lord Xanatost bízta meg, aki magával vitte tanítványát is. Egy birodalmi csillagrombolóval és a hozzá tartozó teljes személyzettel mentek oda. Mikor kiléptek a hiperûrbõl, azonnal hat lambda osztályú sikló indult a bolygó felé, megcélozva a szektorkormányzói palotát, ami a fõvárosban, Mheratur-ban volt. Kísérõnek 3 TIE vadászosztag volt kinevezve. A parancsnoki kompban Lord Xanatos és Paul utazott, két császári testõr kíséretében, a maradék öt kompban pedig hajónként 8 rohamosztagos.
Mikor leszálltak, útjukat egybõl a palota felé vették. Senki nem állta útjukat, és egyenesen a moff dolgozószobájába masírozott Mester és tanítványa, 16 rohamosztagos kíséretében. Az ajtót kitárva belépett Lord Xanatos, mellette Paul, mögöttük a két vörös egyenruhás testõrrel. Eközben sorban, rutinosan, gyakorlott mozdulatokkal betódultak a rohamosztagosok is, és elfoglalták a pozíciójukat a szobában. Damar moff éppen tanácsadójával tárgyalt, ám a Birodalom Fõhercege nem adott idõt neki megszólalni, hanem egybõl intett a rohamosztag parancsnoknak, aki egybõl letartóztatta a moffot.
-Önt állam ellenes összeesküvéssel, haza-és felségárulással, és kémkedéssel vádolom-kezdte Xanatos-, amelynek büntetése azonnali halál. Kivégzését a palota fõterén végezzük el, melyet az egész szektorban közvetíteni fognak a Holoadók. Az ellenkezés felesleges-vigyorodott el Paul Mestere-, legalább halálában viselje méltósággal magát, Groznik.
Majd újabb intésére elhurcolták a tehetetlenül ordibáló, átkozódó, fenyegetõzõ moffot emberei, és a fõtéren felállított rögtönzött bitó felé lökdösték. Az idõközben felállított Holovevõk szolgáltak az élõben közvetítendõ kivégzésre. Ám a büntetés-végrehajtást megzavarta a moff fia, és az általa vezetett maroknyi, hûséges testõr támadása. Xanatos a gyorsan kialakult csata közben intett tanítványának:
-Kapd el élve, ifjú tanítványom, a fiút, és hozd ide. Elõbb megöljük õt, aztán az apját.-hideg mosolya láttán valami megmozdult Paulban. Valami sötét, kegyetlen éntudat. Visszavigyorgott Mesterére, lefutott az emelvényrõl, és magához intve 6 rohamosztagost, elindult a hátul küzdõ kisebb tömeg felé.
A moff fia, miután elvesztette gyakorlatilag embereinek 75 %-át az elsõ fél percben, menekülésre fogta a dolgot. Az õt követõ testõröket Paul rohamosztagosai szép sorban szedték le, ám a fiúnak sikerült a város felé menekülnie. Paul gyorsított az iramon, és utána vetette magát. Az Erõt felidézve magában, annak segítségével viszonylag könnyedén követte a fiút, aztán elébe vágva, egy sikátorban hirtelen elélépett, kicsavarta fegyvert tartó kezét, majd a csavarást tovább folytatva, azzal a lendülettel ki is törte a ránézésre csupán 14 éves fiú karját. Amaz felüvöltött kamaszos, késõn mutáló hangján, ám ez már nem érdekelte Pault. Komján odahívta a rohamosztagosait, majd visszakísértette a fiút apjához.
A moff, mikor meglátta, fiának nem sikerült elmenekülnie, láthatóan 10 évet öregedett. Tudta, mi a bûne azoknak, akik a Birodalom ellen törnek fegyverrel. És az ítélet általában gyors, és brutális szokott lenni.
Felcibálták a gyereket az apja mellé az emelvényre, ahol Xanatos odafordult Groznik helyetteséhez, aki szintén jelentette a moff hangzatos ellenvéleményeit a felsõbb körökbe, és kemény, hideg hangon szólt hozzá pár szót.
-Figyeljen, és tanuljon, Marvan, így jár mindenki, aki a Császár vagy a Birodalom ellen cselekszik!-majd immáron az összeverõdött embersereg felé intézte szavait.
-Birodalom alattvalói, Lorrd népe! Egykori moffotok, Groznik Damar elárulta szeretett Császárunkat, a Birodalmat, ami ételt, italt, hatalmat adott neki. Kémkedett, és meglopta azt a csodás embert, aki sokat fektetett bele. Bûne jussa halál! Helyére megbízott moffnak Lortren Marvant nevezem ki, míg a szeretett Császárunk által kinevezett megfelelõ államférfi meg nem érkezik! Ám mielõtt a nyilvános kivégzést elkezdjük, meg kell hoznom egy újabb ítéletet. A moff fia fegyvert ragadott, és rátámadt Õfelsége hivatalos képviselõjére. Ez nyílt felségárulás, büntetése hasonló. Úgy látszik, a bûn ott csörgedezik a család minden tagjában.-rámosolygott a nyöszörgõ moffra, aztán tanítványára nézett, és szinte láthatatlanul biccentett felé.
Paul a térdeplõ, zokogó fiú elé lépett, és nemes egyszerûséggel fejbelõtte az elõbb elkért sugárpisztollyal. A moff rekedt, zokogásba fúló kiáltását kegyetlenül félbeszakította a hirtelen feltörõ, fuldokló hang, amit akkor adott ki, mikor Lord Xanatos intésére kirúgták alóla a kis széket. Teste vergõdött, arca elõször lassan lilult, majd mikor a hörgés abbamaradt, és a test remegése is megszûnt, az arcból is kifutott a maradék vér. Az ítélet bevégeztetett.
A holovetítõk több száz millió birodalmi polgárnak közvetítették az áruló és fia halálát. Lord Xanatos elégedettséggel az arcán intett Paulnak és a rohamosztagosoknak, majd visszatértek a kompokra, és felszálltak. Aztán a büntetõosztagot szállító csillagromboló kegyetlen, hatalmas sziluettje elveszett a hipertérben, maga után csak csöndet és kegyetlen figyelmeztetést hagyva, a Birodalom árulóinak címezve.
Aztán valamikor a Birodalom alapítása után bõ 7 évvel, egyik nap mikor Lord Xanatos magához hivatta, közölte vele, hogy lenne egy kis problémája egy flottatiszttel. Elmondta, hogy ez a tiszt valahogy nagyon közel jár ahhoz, hogy meg tudja Xanatos igazi személyazonosságát, talán már tudja is. Paul feladata lenne, hogy errõl a dologról „lebeszélje”. Xanatos nem intézheti saját maga, mert kell neki az alibi, és ráadásul ez a Romharr tábornok elég ismert nevû ahhoz, hogy okosan lehessen csak eltenni láb alól. Plusz, meg kéne szerezni az összes anyagot, amit eddig összeszedett Xanatosról, és elhozni neki.
Paul boldogan indult neki ennek a feladatnak, hisz örült, ha segíthetett Mesterének.
Romharr tábornok a szárazföldi haderõnél szolgált, és igen sok háborús kitüntetést, érdemet szerzett magának.
Senki nem vonta kétségbe harctéri bátorságát, taktikai zsenijét, ellenben senki sem szerette zsörtölõdõ stílusa és zsarolói hozzáállása miatt. Paul azonban tudta mit fog tenni. Lement Coruscant alsóvárosba, és az egyik közvetítõn keresztül találkozót kért egy viszonylag erõs helyi bandától. Tudta ugyanis, egy lefizetett híradós tisztnek köszönhetõen, hogy a tábornok bizony sokszor furcsa találkozókra ment el, és bizony nem egyszer volt már rá példa, hogy tiltott kedélyjavítókkal tért vissza. Legalábbis a híradós tiszt így fogalmazott. Paul gondosan feljegyezte magának a tiszt arcát és nevét. Amint végzett a tábornokkal, elsõ útja ide kell, majd vezessen, hogy likvidálhassa ezt a felmerülõ problémát is. Nem akart semmilyen nyomot hagyni. A csempész banda pedig egyáltalán nem mérvadó, így azzal nem is kellett törõdnie. Egyelõre…
Kevés pénzbõl elintézte, hogy kapcsolat létesüljön a banda ügyintézõje és a tábornok szárnysegédje között. Innentõl már csak várni kellett a tábornok hívását. Fél nappal késõbb, este a direkt erre a célra használt komlinken jött az üzenet a bandától, hogy a tábornok este személyes találkozó alkalmával találkozik velük, és üzletet fognak kötni. Paul elmosolyodott, és elindult. A megbeszélt helyszínre érve, elfoglalt egy viszonylag magaslati pozíciót, körülbelül a második emelt magasságában, és ott az árnyékokba burkolózva várta az estét, és a sikátorbeli találkát.
Este, a megbeszélt idõpontban, meg is jelent a tábornok, ám Paulnak az Erõ mást súgott. Várt, és milyen jól tette. Hirtelen bemasírozott egy osztag katona, és megkísérelték elfogni a banda tagjait, miközben a tábornok már kifelé haladt a sikátorból. Aztán az elsõ sugárlövés után már elszabadult a pokol. De ezt nem várta már meg Paul. Mindenkit megelõzve ért a tábornok szállására, ahol is megtévesztve pár õrt (hiába, az Erõ a gyenge akaratúak felett legyõzhetetlen) elbújt a tábornok szobájában. Mikor az hazatért, mit sem sejtve a szobában tartózkodó idegenrõl, nekilátott valamit irogatni. Ekkor lépett elõ Paul, és hirtelen felkapcsolva a fénykardot, annak hegyét a tábornok gigájához tette, és felszólította õt, hogy jobban jár, ha nem beszél. A tábornok úgy látszik, rendelkezett még életösztönnel, mert meg sem nyikkant, csak szemei kerekedtek el. Nyilván nem a betörés tényén magán, mintsem a fénykardon. Paul rákérdezett, hol vannak a tábornok Lord Xanatosról tárolt információ, mire az kerek perec megtagadta a válaszadást. Erre Paul elmosolyodott, és megígérte, hogy ha átadja az információkat, nem öli meg a tábornokot, elvégre egy jedi sose öl feleslegesen. Amaz nagy nehezen, de belement, és egy fiókra bökött, amiben két adattábla volt. Az egyikre Lord Xanatos volt írva, a másikra pedig Tarand Serrano. A tábornok saját bevallása szerint nem tudja, micsoda, de valami van a két férfi személyazonossága között, és ezt akarta mindenképpen kideríteni. Paul mosolyogva mondta, miután eltette az adattáblákat, hogy igazat is mondott a tábornoknak, meg nem is. Igaz, hogy ismeri az Erőt, de nem jedi és bizony meg fogja ölni. Avval az Erőt segítségül hívva felülkerekedett a tábornok akaratán, és egyszerűen fejbe lőtte egy kis sugárpisztollyal. Ezek után a gépére felmásolta az összes eddigi ügyletérõl az adatokat, ezzel még halálában is kompromittálva a tábornokot, utána a halott vérét és egy darab ruhát felhasználva, a banda nevét írta fel a tábornok asztalára, a halott kezei mellé, és azt, hogy soha nem feled a banda. Elégedetten körülnézett, majd mintegy magának biccentve, hogy minden rendben, távozott, ahogy jött. Csendben és észrevétlenül. Még aznap éjjel elintézte a híradós tisztet is, akinek a gépére szintén felmásolta a csempész drogokról az adatokat. Utána átment a Testõrség Laktanyájába, Mesterének a szobájába, és átadta a két adattáblát Lord Xanatosnak. Természetesen maga nem nézett bele.
A másnapi holohírek tele voltak a brutális leszámolással, és a lebukott csempész-tábornok halálának és üzleteinek hírével.
Paul ismét remek munkát végzett. A következõ egy évben szintén folytatta tanulmányait, és amennyi idõt lehetett, a feleségével töltött. Elõléptetésének hatására, már nem Paulon múlt hanem Yelana új beosztásán, kevés idõt tudtak csak együtt lenni. De mindketten szerették egymást annyira, hogy ez ne akadályozza õket a házas életben.
Időközben Xanatos felkérte, hogy segítsen tanítani a fiatal Gárdista jelölteket harcművészetre, vívásra, és a kevés kiválasztottat, akikben megvolt a lehetőség, az Erő alapjaira.
Ugyanakkor Xanatos elkezdte tanítani egy másik fénykard-stílus, a Juyo alapjait. Közölte Paullal, hogy ennek a stílusnak az alapszintû elsajátítása is éveket fog igénybe venni, de azt akarja, hogy tanítványa elkezdje mihamarabb.
Nagyjából fél éven keresztül nem kapott semmilyen újabb megbízatást Mesterétõl. Eközben újabb és újabb dolgokra tanította Mestere, idejétõl függõen.
A Birodalom kikiáltását követõ nyolcadik évben Mestere elmondta neki, hogy egy-két adatot, illetve belépési kódot bizony lemásoltak. Akik ezt tették, igyekeztek titokban tenni ezt, de nem voltak alaposak, és a szálak két elégedetlenkedõ moff-hoz vezettek. Egyikük Trent Hagui, a Teta-szektor kormányzója volt, másikuk pedig Tyris Jonos, a Fényes Ékszer rendszer vezetõje.
Mestere elmondta Paulnak, hogy készüljön, mert másnap ketten meglátogatják az éppen Empress Tetán találkozó moffokat, és likvidálják a felségárulókat.
Paul feleségének azt mondta, operatív továbbképzésre kell utaznia a Byss-re, ezzel magyarázván azt a pár napot, amit majd távol fog tölteni.
Másnap Lord Xanatossal elindultak Paul saját hajóján. Az odaút elég gyorsan eltelt a hipertérben, ahol Mestere egy speciális, Sötét Oldali meditációt igyekezett elkezdeni tanítani a férfinak. Mikor kiléptek a hipertérbõl, egybõl leszálltak a bolygón kijelölt kikötõben, és amolyan városfelfedezõ sétát tettek, igyekezvén elkerülni a helyõrségi járõröket. Mikor leszállt az este, elindultak az egyik városszéli, amolyan hétvégi lakra emlékeztetõ ház felé, ahol információjuk szerint a két moff titokban, de ami még fontosabb, minimális testõrség keretében találkozott. A reguláris haderõtõl alig néhány embert vittek csak magukkal, így a kis létszámra, és az emberek adott képzettségére építve Lord Xanatos kitalálta a tervüket. Paul a hátsó kijárathoz ment, és ott várta Mestere jelzését, aki elõször egy nagy hatósugarú jelzavarót helyezett el a kerítés tövében, ami épp akkora hatással rendelkezett, hogy a telek egészén a rádióforgalmazást mind kifelé, mind befelé leárnyékolta. A megadott jelre Xanatos aktiválta a zavarót, majd jelzett tanítványának, és ketten, két oldalról elindultak befelé, módszeresen likvidálva mindenkit a házban és annak környékén, a telken.
A katonák értelemszerûen érzékelték a hirtelen felhangzó sistergõ, kattogó jelet a rádióban, ami számukra egyértelmû jelzés volt. Azonnal szóltak a moffoknak, akik egybõl a menekülési útvonalak felé siettek. Ám elkövettek egy hibát. Szétváltak, és ezzel az ott lévõ ellenséges egységek száma is felezõdött. Paul nem látta, hallotta, Mestere felöli oldalán a teleknek, mi történik, lévén azt a részt pont takarta a ház, ám hallotta a hirtelen felhangzó sikolyokat és lövéshangokat. Sok ideje viszont neki sem volt fülelni, mert egyszer csak a kis, sövények közül elõbukkanó ösvényen megjelent a katonák gyûrûjében közeledõ, ziháló, félelemtõl reszketõ moff. Paul az elsõ két katonát azonnal levágta kardjával, a harmadikat egy Erõhullám segítségével fellökte, majd a maradék kettõ felé fordult. Igyekeznie kellett, mert pusztán annyi ideje volt, míg a földön fekvõ katona be nem célozza fegyverével. Merészen elõrevetõdött, és a hozzá közelebb álló katona lábait vágta meg, nagyjából a térde magasságában. Az ordítva esett össze, ám ezzel már nem foglalkozott, hanem szökkent is tovább a másik, még mindig veszélyes harcos felé. Annak volt annyi lélekjelenléte, hogy egy lövést meg tudott ereszteni a sötét halálosztóként libbenõ Paul felé. Ám mindössze egyet. Ezt játszi könnyedséggel hárította Paul a fénykardjával, majd egy erõs vágással likvidálta az utolsó elõtti akadályt közte és a célpontja között. A sötét jedi odaugrott az éppen féltérdre emelkedõ harcos felé, és elválasztotta annak fejét a nyakától, majd elindult a sápadtan, remegve lecövekelt moff felé, nem törõdve a vinnyogó katonával, akin simán csak átlépett. A moff, mikor hirtelen tudatosult benne, ki is közeledik felé, gyorsaságáról tanúbizonyságot téve elõkapta kis sugárpisztolyát, és rálõtt a férfira. Ám szerencsétlenségére eléggé elvétette a sötét erőhasználót. Paul dühödten felmordult, majd egy lépéssel az elkerekedõ szemû kormányzóhoz lépett, és mielõtt kivégezte volna, csak annyit suttogott felé.
-Nem érdemelsz ilyen kiváltságos hóhérokat sem…
Utána komótosan odalépett az egyre halódó hangokat adó megcsonkított katonához, és torkon szúrva elindult Mestere felé. Mikor megkerülte a házat, látta, Xanatos felé néz, és láthatóan tanítványára várt csak.
-Épp idõben végeztél, tanítványom, itt az ideje, hogy elhagyjuk a helyet. A zavarót nem csak az itteni katonák, hanem a helyõrség is észlelte, és pár percen belül ideér egy megerõsített roham járõr.
Gyorsan elhagyták a helyszínt, majd sietve elhagyták a bolygó felszínét is, nagyjából pont azelõtt, mielõtt a helyõrség parancsnoka kiadta volna a teljes lezárását az ûrforgalomnak.
Mikor visszaértek, Lord Xanatos a megtisztelõ sötét erőhasználó adeptus címet adományozta Paulnak, és közölte, hogy immáron elvárja, igyekezzen magát is képezni folyamatosan. Paul szélesen elmosolyodott, és úgy érezte, végre kezd beérni a sokévi tanulás, hiszen végre elért olyan dolgokat, ahonnan csak még könnyebb lesz továbblépnie, mind a hatalom, mind az Erõ megismerésének irányába.
_______________________________
Erőalkalmazások:
Kontroll:
-Harcos elme
-Erővédelem
-Erőrejtőzés
-Gyorsaság
-Őrjöngés (sötét oldali képesség)
Észlelés:
-Érzékerősítés
-Erőérzékelés
-Félelem (sötét oldali képesség)
Változtatás:
-Tudatbefolyásolás
-Tárgymozgatás
-Erőcsapás (élőlények ellen; sötét oldali képesség)
Egyéb általános:
-Tulajdonságnövelés
Fénykard-stílusok:
-Ataru [majdnem mesteri szint]
-Juyo [kezdő]
Faj: Ember
Született: Fondor, B.E. 29, Kelona hónap Atunda, azaz elsõ napján.
Kor: 38 standard galaktikus év
Nem: férfi
Foglalkozás/hivatás: Császári testőr/kiképző, Sötét Erőhasználó Adeptus
Kinézet: 185 cm magas, erõs testfelépítésû, sötét hajú és szemû ember férfi. Mozgása a sokat tapasztalt harcosé, tekintete mindig fensõbbség érzetet sugároz. Fekete csizmát, fekete vagy sötétszürke nadrágot és inget visel általában, széles övvel, és fekete, csuklyás köpennyel.
Felszerelés:
- komlink (titkosított)
- biztonsági készlet
- elektrotávcsõ
- holorekorder
- holoprojektor (hanglejátszásra is képes)
- kódcilinderek (Császári Palotába, Császári testõrség laktanyájába)
- fénykard (saját, mélybronz színû penge)
- váltás ruhák
Elõtörténet:
Kellemes, napsütötte délelõtt volt, mikor Paul megszületett a Központi Fondori Klinikán, B.E. 29-ben. Elsõ gyermek volt, ám szüleinek egyetlen közös gyermeke. Apja, Aremar Liao, születése után 3 hónappal, egy közlekedési balesetben elhunyt. Anyja, Pam Liao-Oreda, aki a helyi szenátusban dolgozott, mint titkárnõ, mély depresszióba zuhan igaz szerelmének elvesztése folytán. Szinte alig foglalkozott az újszülött Paul-al, ám sikerült még idejében túl tennie magát férje halálán, és minden energiáját a fiának szentelte. A fájdalom helyett megkétszerezett szeretetet igyekezett nyújtani Paul-nak, akire egyrészt fiaként, másrészt a néhai Aremar egyetlen mementójaként gondolt.
a néhai Aremar Liao
Pam Liao
Anyja összegyűjtött pénzéből elköltöztek a Köztársaság ékkövére, Coruscantra. Itt Pam állást kapott a Köztársasági Szenátus egyik bizottságában. Közben egy jedi mester megérezte a fiatal Paulban az Erő lenyomatát, ám a Tanács elutasította a fiatal gyermek képzését, annak korára hivatkozva. A gyermek Pault mindez nem nagyon viselte meg, mivel még nem volt azzal sem teljesen tisztában, mik is a jedik.
6 éves korában elkezdte általános iskolai tanulmányait. Eleinte nehezen tudott beilleszkedni, de utána szinte mindig a középpontban mozgott. Igazi társasági emberré vált, szeretett mindig a középpontban maradni. Erre eleinte a tanulmányi átlaga is ráment, ám anyja nem igazán foglalkozott vele, mivel új szerelmével töltötte a legtöbb idõt, Masen Oreda-val. Ennek meg is lett a következménye, B.E. 22-ben összeházasodtak, és összeköltöztek. Paul életében az igazi változás nem is ez volt, hanem az, hogy mostohaapja mellé jött egy mostohahúg is, Leena.
Masen Oreda
Leena Oreda
Egyre többet maradt az iskolában, ha csak tehette nem ment haza. A tanulmányi eredménye még lejjebb zuhant, mikor egyik fiatal tanára, akit Paul bálványozott kisgyerekként, el nem beszélgetett vele hosszú órákon keresztül. A beszélgetés eredménye, hogy ami idõt eddig iskolán kívül töltött, azt már otthon, tanulással töltötte el a fiatal gyermek. Anyja nem kis megelégedésére Paul eredményei meredeken emelkedni kezdtek.
Eközben az otthoni viszonya mind mostohaapjával, mind mostohahúgával mélypontra került. Masen egyfolytában kioktatta, mindenért leszidta, még ha nem is Paul tette, akkor is õ kapott verést, mert õ volt az idõsebb, neki kellett volna vigyáznia húgára is. Paulban egyre több és több elfojtott agresszió és düh kezdett felgyülemleni. Három dolog tartotta vissza attól, hogy kiadja magából minden dühét, bosszúját. Anyja, hihetetlen akaratereje, mely korához képest is klasszisokkal nagyobb volt, mint osztálytársaié, és egy hirdetés, amit 12 évesen látott meg az utcán.
„Köztársasági Rendvédelmi Szakiskola”
Egybõl tudta, oda fog továbbmenni. Így, hogy látta már maga elõtt, mikor tud végre jó idõre elmenni otthonról, sokkal könnyebben viselte a szidalmazásokat. Anyja egészségi állapota közben egyre romlott, és mindemellett viszonya a férjével, Masen-el is. Paul csak mosolygott, és közben magában minden egyes vétséget feljegyzett. Elhatározta, ezt még kamatostul visszaadja Masen-ek, és az idõközben felcseperedõ, de ugyanolyan álnoknak megmaradó Leena-nak is.
B.E. 15-ben sikeres felvételi vizsgát tett a Rendvédelmi Szakiskolába. A bevonulás napján elbúcsúzott anyjától, akinek majd a szíve szakadt meg. Megígértette Paul-al, hogy mindenképpen gyakran látogassa meg, mert nem bírta volna nélküle. Mostohacsaládjától ellenben mosolygós, könnyed búcsút vett, és boldogan kezdte meg középiskolai tanulmányait.
Paul nem várta, hogy ennyire nehezen fog indulni számára az iskola. Rá kellett ébredjen, hogy eddig elhanyagolt fizikumával bizony nagyon komolyan kell foglalkozzon, természetesen a tanulmányok mellett, és nem azok rovására. Magán is meglepõdött, mikor az elsõ év végére egész jó teljesítményt ért el mindenbõl. Az alap tantárgyak mellett a Galaktikus Jog címû tantárgyból volt kitûnõ eredménye. Egyre jobban várta mindig a következõ évet, mert tudta, egyre több rendvédelmi, jogi tantárgya lesz.
A középiskolában is végig megmaradt az a jellemvonása, hogy szeretett a középpontban lenni. Sok haverra tett szert, és alapvetõen bizalommal állt mindenkihez. Azt remélte, ha valakivel nyílt, õszinte, akkor ugyanezt elvárhatja a másiktól is. Csalódnia kellett, ráadásul abban a srácban, akit addig a legjobb barátjának tartott. Annyira dühös lett, hogy a kollégiumban este összeverekedett vele. A felügyelõ, végzõs diákok választották szét õket, de mivel nem akartak ebbõl nagy balhét, ami az iskola vezetõsége elé kerül, ezért saját büntetést kaptak. A testi fenyítésen kívül nekik kellett egy hétig a teljes végzõs évfolyam bakancsait kitisztítaniuk a gyakorlatok után. Ez nemhogy közelebb, hanem még távolabb sodorta egymástól a két fiatal srácot. Mind a kettõ a másikat okolta az egészért, ám Paul egy idõ után megint felvette a mosolygós álarcát, és csupán egy képzeletbeli rovátkát húzott ex-barátja neve mellé a képzeletbeli listáján. Ezzel vigasztalta magát.
Bár minden hétvégén kimenõjük volt, Paul a négy év alatt egyszer sem ment haza. Legtöbbször benn maradt, és tanult, illetve lejárt a hétvégi közelharci edzésekre, melyeket fakultatív jelleggel lehetett látogatni az iskola diákjainak. Anyjának tett ígérete sokszor eszébe jutott, de mindig halasztgatta a dolgot, leginkább nevelõapja és mostohahúga miatt. Egyedül velük nem volt kedve találkozni. Harmadikos volt, mikor értesült anyja halálhírérõl. Nevelõapja csupán egy pár soros levelet írt, melyben közölte, anyja meghalt váratlanul.
A temetésen végig sírt, ám utána nem maradt sem a halotti toron, sem utána otthon a többiekkel. Visszament a Középiskolába, és jéggolyóvá fagyott szívvel bent töltötte az egész hétvégét a szobájába. Következõ hét elsõ napján már ismét a régi önmaga volt, mosolygott, beszélgetett, tanult. Ám esténként nem volt képes egyszer sem elaludni addig, amíg gyakorlatilag álomba nem vádolta magát. Okolta magát, mert nem látogatta meg anyját, pedig õ számított rá, és okolta magát, amiért nem ölte meg nevelõapját a temetésen. Mert bár remek munkát akart végezni a kórboncnok, de anyja bõrén az árulkodó foltokat nem tudta eltüntetni. Azokat a foltokat, melyek egyértelmûen veréstõl származtak.
Tanulmányai mellett egyre nagyobb és nagyobb hangsúlyt fektetett a harcmûvészetbe. Mestere el volt ragadtatva Paul-tól, mivel a fiú három év alatt többet fejlõdött, mint másvalaki akár kétszer ennyi idõ alatt. A küzdelem is hihetetlen jól ment a fiatal fiúnak. Sokszor elõfordult vele, hogy egyszerûen ’tudta’, mit fog csinálni ellenfele. Összesen viszont kétszer fordult elõ vele az a számára csodálatos pillanat, hogy valóban látta is, mit akar majd csinálni a másik, és ennek megfelelõen tudott rá reagálni, pedig ellenfele még el sem kezdte a mozdulatsort. Tényleg csodaként élte meg, hogy gyakorlatilag a jövõbe tudott pillantani, és igaza is lett.
Soha, senkinek nem beszélt errõl, még mesterének sem, aki viszont harmadév végén, mikor látta, Paul idén sem megy haza, felkereste az edzõteremben az akkor is éppen magában gyakorlatozó fiút. Felajánlotta neki, hogy tanítja, de nem a szokványos stílusra, hanem egy másik, ritkább, és sokkal nehezebb stílusra. Kikötötte, hogy magáról a harcmûvészetrõl csak akkor fog beszélni a fiúnak, ha úgy látja, megy neki. Paul boldogan igent mondott, és visszagondolva ki merte jelenteni, élete addigi legszebb nyara volt. Az utolsó év kezdetére az újonnan tanult stílus alapjai is szinte ösztönösen mentek a fiúnak. Mestere ekkor elmondta neki, hogy ez az Echani harci stílus. Sokat beszélgettek az egészrõl, és a Mester továbbra is minden hétvégén foglalkozott Paul-al.
B.E. 11-ben, az utolsó évben az osztályfõnök mindenkivel elbeszélgetett, és tanácsokat adott az illetõ jövõjére nézve. Paulnak azt tanácsolta, jelentkezzen a Testõr Akadémiára, mivel fogékonysága a harcmûvészetek iránt, és lelkesedése a tanulás, a kötelesség iránt jó ajánlólevél oda, és remélte, hogy a fiú megtalálja ott a számításait.
Paul megfogadta tanára szavait, és sikeres, szinte kitűnő záróvizsgái után beadta felvételi kérelmét a Testõr Akadémiára, ahová az első körben fel is vették.
Rájött, hogy nagyon tetszik neki az egész hangulata a dolognak, és vonzotta, hogy mihamarabb magára ölthesse az Őrség kék egyenruháját. Eleinte a tanulmányokkal kisebb nehézségei akadtak, mert bár nagyon eszes volt, de itt már jóval többet kellett tanulni, mint középiskolában. Amint rádöbbent erre, megkétszerezte erõfeszítéseit, mind szellemi, mint fizikai téren.
A Testõrök harci stílusa, a Hijkata is remekül ment neki, itt is megdöbbentette tanárait, mennyire fogékony Paul. Nemegyszer elõfordult vele, hogy itt is elõre megérzett, nemegyszer meglátott dolgokat.
Évfolyamában központi szerepkört már nem töltött be, egyre kevesebbet kezdte érdekelni az emberek sorsa, mialatt egyre többet foglalkozott teste és szelleme fejlesztésével. Ettõl eltekintve, bizony egy-két havonta elment õ is a haverokkal, kiereszteni a fáradt gõzt.
Az egyik ilyen alkalommal, B.E. 10-ben, egy szórakozóhelyen ismerkedett meg élete elsõ nagy szerelmével, Jansen-el.
Jansen Leyra
A lány fantasztikus hatással volt Paulra. Az egész éjszakát végigbeszélgették, egészen másnap délig, amikor is a lányt hazakísérte. Kiderült, hogy Jansen Leyra politológiát és asztrofilozófiát tanul a Coruscanti Köztársasági Egyetemen, és szenátor szeretne majd lenni. Nagyon jól kiegészítették egymást. Paul, hogy ne kelljen se a tanulástól, se Jansen-tõl idõt elvennie, még jobban nekiveselkedett, hogy mindennel hamarabb végezzen, és így több idõt tudjon a lánnyal tölteni. Ennek eredményeként évfolyamelsõ lett, és végig az is maradt, ám ez nem tûnt fel neki egészen az avatása évéig, ahol is külön kiemelték tanulmányi eredményei miatt.
A Hijakatát is a negyedik év végére már mesteri szinten ûzte, de közben, amikor csak tehette, szakított idõt az Echani gyakorlására is.
Az avatása után, B. E. 7-ben szolgálatba is állt a Szenátusi Õrségben.
Paul, mint frissen avatott Testõr, szolgálatban
Úgy érezte, élete jól alakul. Van egy csodaszép lány, aki szereti, és már a közös jövõjüket tervezik, azt a munkát végzi, amiért éveket tanult, és ráadásul nem is rosszul, mégis, a szíve mélyén hiányérzet töltötte el. Jansen-el sokat beszélgetett mind errõl, mind fura megérzéseirõl, jövõbelátásairól. A lány mindig türelmesen végighallgatta, soha nem húzta ki belõle a dolgokat, mindig engedte, hogy Paul akkor mondja el, amikor akarja.
Lelkiismeretesen és keményen végezte a dolgát mindig, és talán ennek köszönhetõ, hogy másfél évvel az avatása után meghívták a Fõkancellár személyes testõrségébe, a Vörös Gárdába. Paulnak 5 napja volt válaszolni, de egy sajnálatos esemény hatására az elsõ nap eldöntötte, elfogadja a felajánlott, és megtisztelõ lehetõséget.
Jansen, élete szerelme, álmaiban már gyermekei anyja, egy közlekedési balesetben életét vesztette. Paul úgy érezte, ott és akkor meghalt benne az, amit az emberek boldogságnak, szívnek hívnak. Egy csepp könnyet sem hullajtott, de magában érezte, amint lassan, mint a métely valami rágja, tépi, marcangolja a lelkét. Akkor és ott, valami meghalt a 24 éves Paulban. Valami, amitõl teljes embernek nevezhette volna magát. Összepakolt, és elutazott a többi jelölttel és Ved Kennede mesterrel, leendõ kiképzõjükkel és mesterükkel az Ynchorr bolygóra.
B.E. 5-ben megkezdõdött a kiképzése. Kemény, teljes odaadást követelõ edzések és gyakorlatok voltak naphosszat, néha napokon keresztül is akár. Az edzések után szellemi továbbképzéseket tartott nekik Kennede mester. Mesélt Palpatine Fõkancellár egységet és békét hozó terveirõl, és arról, mennyi mindent áldozott már fel értünk, mindannyiunkért az igazságot és galaktikus egységet hirdetõ Palpatine. A kiképzést sikerrel végezte el Paul, ahol az avatáson találkozott személyesen Palpatine Fõkancellárral, és a Vörös Gárda parancsnokával, Tarand Serranoval is. Mind a két személy nagy hatást gyakorolt rá.
Paul, mint Vörös Gárdista
Az avatás utáni ünnepélyes kis állófogadáson mindkettõjükkel alkalma nyílt személyesen beszélgetni. Talán itt érezték meg benne az Erõt. Talán itt döntötték el, Serranonak alkalmas lesz tanítványául Paul.
A frissen felavatott Paul egyre többet találkozott Serranoval, és egyre többet beszélgettek Paul múltjáról, érzéseirõl. Õ az elsõ ember, aki elõtt úgy érezte Paul, nem lehetnek titkai, de nem is szükséges hogy legyenek. Elmondott neki mindent. A bosszúvágyát Masen és Leena felé, fájdalmát Jansen halála miatt. A fura látomásait, megérzéseit, jövõvízióit. Serrano körülbelül egy év után, egyik magánbeszélgetésük alkalmával komolyan Paulra nézett, majd halkan, mégis erõtõl, határozottságtól lüktetõ hanggal megszólította.
-Paul, átérzem eddigi fájdalmaidat, és tudnod kell, kiállok melletted. Bármilyen segítségre van szükséged, csak szólj.-majd atyaian elmosolyodott, és meglapogatta kicsit a feszes állásban várakozó, arcán kissé szomorkás kifejezést viselõ Paul hátát. Az ifjú Gárdista félszegen elmosolyodott, majd kissé szégyenkezve, de válaszolt parancsnokának.
-Tudom, és köszönöm Uram! Tudja, ezzel kapcsolatban is volt egy furcsa vízióm. Csak érzések voltak, de nekem az jött le belõle, hogy Ön, uram, pont ezeket fogja mondani nekem.-megrázta kissé fejét, mint aki ki akarja tisztítani gondolatait, de mielõtt folytathatta volna, egy nehéz kéz telepedett a vállára. Felnézve Serrano parancsnok határozott arcát, szemének kemény csillanását látta. A Paulnál majd egy évtizeddel idõsebb férfi kissé közelebb hajolt, és nagyon komolyan kezdett bele mondandójába.
-Ide figyelj, Fiam! Sokat beszélgettünk ezekrõl az érzéseidrõl, látomásaidról, és eljött az az idõ, mikor válaszút elé állítalak.-elvette kezét, majd félig elfordult, és az épület ablakán kibámulva pár másodpercig figyelte a Köztársaság székhelyeként funkcionáló bolygó nyüzsgését. Aztán visszafordult a Testõr felé, és szinte hasított hangjának éle, olyan keményen folytatta szavait.
-Paul, fiam! Képességeid hátterében az Erõ áll. Az Erõ az, aminek köszönhetõen megérzel, meglátsz dolgokat, akár a jövõben is.-gyorsan felemelte kezét, ezzel megakadályozva, hogy a Paul eszébe ötlõ kérdések áradatként elborítsák õt, majd folytatta.
-Onnan tudom, hogy magam is képes vagyok ilyen dolgokra, de én már képes vagyok kontrollálni, irányítani az Erõt. Engedelmes szolgámmá tettem az évek során.-közelebb lépett, hangja karcosabbá, halálosabbá vált.
-Megtanítalak arra, hogyan használd ki a magadban szunnyadó tehetséget, Paul. Segítek, hogy kitapasztald, majd rabigába hajtsd azt a mindent lebíró hatalmat, amit Erõként ismersz. Amit az ostoba, önhitt jedik szolgálni akarnak, azt mi ketten uralhatjuk.-hangja ünnepélyesebbé vált, amint folytatta.
-Elfogadsz-e engem Mesterednek, Paul Liao, és cserébe olyan dolgokra leszel képes, amikkel elérheted legtitkosabb vágyaidat is.-majd várt pár másodpercet, hogy a fiú felfogja szavait, és Serrano arcára egyre szélesedõ mosoly terült, amint Paul egyre határozottabban, majd a végére teljes elszántsággal igent rázott a fejével. Letérdelt a félreesõ ablaknál Serrano elé, fejet hajtott, és úgy mondta neki, kissé remegõ, ám mégis büszke hanggal.
-Elfogadlak téged, Mester, és köszönöm a kiváltságot!-Serrano arcán a mosoly vigyorrá változott, miközben intett neki, hogy álljon fel, és folytatták sétájukat. Közben Tarand elmondta neki, hogy bár továbbra is tagja marad a Vörös Gárdának, de mivel tanulása sokkal több idõt fog igényelni, mint amennyire lehetõsége lenne, ezért nem fog szolgálatot ellátni.
B.E.4: Paul nekikezdett erőhasználó tanulmányainak új Mestere mellett, aki csodás dolgokat mutatott neki. Tanította, amikor csak ideje engedte, és magyarázott a fiatal tanítványnak. Az elsõ hónap után Paul már érezte magában az Erõt, és tudatosan képes volt már a harcmûvészetben segítségül hívni azt. Eközben sok idõt szentelt, hogy Echani tudását tovább csiszolja, szinten tartsa, és az Erõ használatával még fejlettebb harcossá váljon. Naponta több órát töltött csak ezek gyakorlásával, szinte el sem mozdult Mestere mellõl. Eközben szintén megtanulta, hogyan használja az Erõt védekezésre. Eleinte nem értette, minek védekezzen, ha ilyen hatalmas dolgokra képes az Erõ segítségével, de Mestere elmagyarázta neki, hogy nincsenek egyedül, és bizony jövõbeni szolgálataihoz elengedhetetlen lesz majd ez a fajta hozzáállás is. A fiatal ex-gárdista belátta Mestere igazát, és teljesen az Erõ megismerésének szentelte magát. Egy idõre félretett minden más elfoglaltságot, még az általa olyannyira szeretett harcmûvészet gyakorlásával is leállt kis idõre. Úgy kalkulált, megéri egy kis kihagyás, hogy utána minden téren kiemelkedõbb legyen.
Pont jövõbeni szolgálatai miatt Paul elsajátította, miként érzékeljen más Erõhasználókat, illetve Mestere elkezdte megtanítani neki, hogyan aknázza ki a magában szunnyadó érzelmeket, mint amilyen a düh, gyûlölet, félelem, gõg, és ezáltal hogyan gyakoroljon hatást a környezetére, hogyan irányítsa környezetét. Az Erõ formálásán, uralásán túl elméleti oktatásban is részesült az Erõ igazi természetét illetõen, ám Paul-t ez jóval kevésbé érdekelte, mint maga az érzés, hogy megtehet valamit. Nem szeretett filozofálni, ám azt elfogadta, hogy egy minimális tudás szükségeltetik, hogy az Erõ természetét megértse teljességében. Ezen irányú tanulmányai majd egy évig tartottak, mikor Serrano egyik alkalommal azzal állt a fiatal tanítvány elé, hogy rátérnek egy más, de legalább annyira kemény és komoly tanulást és gyakorlást kívánó fázisra. Paul elkezdte tanulni elsõ fénykard-stílusát, az Atarut.
A fiatal sötét erőhasználó, Paul Liao
Mestere azt mondta neki, harcmûvész képzettségéhez ez illik a legjobban. Elõször az alapvetõ dolgokat sajátította el, hogy megismerje magát a fénykardot, aztán rátértek a stílus elsajátítására. Paul hihetetlen tudásszomjjal vetette bele ebbe is magát. Úgy érezte, fénykarddal a kezében teljesedik ki eddigi összes tanulmánya. A harcmûvészet, az Erõ tanulása végre összekapcsolódik, és tökéletes egységet alkot. Még Mesterét is meglepte, milyen gyorsan, és milyen jól sajátította el a stílust.
Időközben kitört a későbbiek során csak a Klónok háborújaként ismert hadjárat, ám ez nem befolyásolta a fiatal Paul életét annyira, mint az várható lett volna. Mestere inkább a képzésére fejezett igen nagy hangsúlyt.
Másfél kemény, edzésekkel és tanulással eltöltött idõ után, B.E.2-ben Mestere elkezdte önállóságra bíztatni. Továbbá a bíztatásnak köszönhetõen, elkészítette saját fénykardját, melyhez a kristályt, mely egy speciális Adaminum volt, Mestere adta. A penge színe mély bronz volt.
Egyre többször tett hosszú sétákat Coruscant mindig más részein, és korábbi önmagához képest sajátságos fordulatot téve, egyre többet elmélkedett az Erõ Sötét Oldaláról. Egyik ilyen alkalommal megpillantotta rég nem látott, gyûlöletes mostohahúgát, Leena-t. Követte hazáig, majd este visszatért, mikor mind mostohaapja, mind az a kis csitri otthon voltak végre.
A bejárati ajtón jött be, és kérdés nélkül, mostohaapja szeme láttára szúrta szíven Leena-t fénykardjával. Masennek reagálnia, eszmélnie sem volt ideje, mikor a fiatal tanítvány már mellette is termett, és egy hatásos Echani fojtófogásba fogta az öreget úgy, hogy annak arcát mindvégig lássa, és az is lássa lánya holttestét a földön.
Paul az öreg halála elõtti utolsó pillanatban súgta a fülébe:
-Ezt anyámért kapod, te féreg! Láttam a zúzódásokat az arcán és a testén.-vigyorogva folytatta.
-Azt hitted, Masen, elfelejtem, vagy megbocsátok? Soha!! És tudd, drága nevelõapám-ejtette ki undorral a szavakat-, az Erõ vezérelt hozzátok, és az Erõ vezérelte kezem, mikor kivégeztem a ringyó lányod.-tudta ugyanis, hogy akkor már csak ex-mostohaapja bálványozta a jediket.
Mikor végre kimúlt, elengedte, és lerogyva a földre sírva fakadt. Nem a bûnbánat miatt, hanem boldogságában. Érezte, amint szinte kilóról kilóra könnyebbül meg a tehetetlen gyûlölet súlya alól, és furcsán boldog volt, amiért végre megadta ezeknek a „férgeknek” azt, amit érdemeltek. Kifelé menet, megakadt a szeme az egyik falon egy képen, ami anyját ábrázolta jó pár évvel ez elõttrõl.
a holokép Pam Liao-ról
Magához vette a holoképet, felgyújtotta a kis, félreeső lakást, majd sietve visszatért Serranohoz, akinek mindenrõl részletesen beszámolt. Az idõsebb férfi megnyugtatta, hogy amit érzett, teljesen természetes reakció, és biztosította arról az ifjút, hogy szerinte az egyetlen helyes dolgot tette. Azt, amit az Erõ is megszabott.
Paul végre le tudta zárni magában múltjának egyetlen gyötrõ részét, és szinte új emberként tekintett mindenre.
Fél évvel késõbb, egyik olyan ritka alkalmakkor, mikor elment kicsit kiereszteni a gõzt, egy tiszti kantinban futott össze Yelana Fortincho Köztársasági Parancsnokkal.
Yelana Fortincho
Egymásra néztek, és mintha már évek óta ismernék egymást, olyan közvetlenséggel kezdtek el beszélgetni. Hihetetlen jó éjszakát töltöttek együtt, végig beszélgettek, mulattak a kantinban.
Együtt maradtak, és az elkövetkező két hétben szinte minden nap találkoztak. Yelana első tiszt volt egy Acclamator osztályú rombolón, amit Coruscantra rendeltek vissza állomány és készletfeltöltésre. Mikor újra induláshoz készen álltak, Yelana elbúcsúzott Paultól. Ezen idõ alatt sok üzenetet váltottak egymással, de személyes találkozásra egyszerûen nem volt lehetõség. Paul folytatta tanulmányait Mestere oldalán, aki egyre újabb és újabb dolgokat tanított neki, miközben az ifjú tanítvány egyre mélyebbre süllyedt a Sötét Oldal hatalmában.
Aztán minden megváltozott. A Jedi Rend elárult mindent, amiben Paul hitt, azaz leginkább Palpatine Fõkancellárt és annak elveit. Az árulóvá vedlett jediket elfogták és megbüntették, és Palpatineból az Elsõ Galaktikus Birodalom elsõ Uralkodója vált. Paul csak csendben elmélkedett, hogy milyen gyorsan mekkora változások is történtek hirtelen, szinte képtelen volt követni. Színre került Vader Nagyúr, és beindult a 66-os parancs minden rendszerben. Ebben az évben Paul számára igazából két dolog volt fontos. Az elsõ, mikor hazatért Coruscantra, immáron mint birodalmi sorhajókapitány, Yelana Fortincho, és végre tudtak találkozni. Mindkettõjük örömére egymás iránti szenvedélyük nemhogy csökkent volna, hanem minimum a kétszeresére nõtt. A nõ teljes, egy hónapnyi eltávját együtt töltötték, ezt az idõközben Lord Xanatos-á avanzsált Mestere is pártolta. Azt mondta, ifjú tanítványának kell ez az egy hónap, hogy rendezõdjenek a fejében és szívében a dolgok.
Paul végre újra boldognak és teljesnek érezte magát egy nõ mellett. A hónap végén Yelana megkapta új beosztását és szolgálati helyét. Ennek mindketten örültek, bár azt is tudták, ez jutalom a kapitánynak, és csak ideiglenes pihenõ. Coruscant védelmi flottájához osztották be.
Ám Paul számára is fontos dolog történt, Mestere egyik éjjel kijelentette, hogy eljött az idõ, a férfinak el kell mennie és le kell számolnia egy bujdosó árulóval. Mestere közölte vele, hogy Paul felkészült, és tudja, nem okoz se neki, se Kennede Mesternek szégyent.
A célbolygó a Tarko volt, ahol igen kemény harcok voltak a Klónháborúkban.
a Tarko bolygó
Az ottani egyik klónosztagot vezetõ jedi-lovag, Lyanh Ar-Markanno állítólag életben maradt, és még mindig ott van. Pár hírszerzési jelentés arról számolt be, hogy az egyik város, Kluannt mellett, egy kis barlangban húzódott meg, és a helyiek néha kijárnak hozzá, valami vajákosnak hiszik.
Paul kapott egy hajót Xanatostól, egy GAT-12 Skipray Blastboat-ot, teljesen automatizált navigációs személyzettel, aminek Paul a „Deep Dark” nevet adta, és nyomban útnak indult, egyedül, csupán az Erõ volt ott vele.
a Deep Dark, Paul Liao hajója
De neki nem is volt többre szüksége.
Az út másfél napig tartott a hipertérben, ezt az idõt meditálással töltötte, és újra és újra elmerült az Erõ mélységében, beburkolózva annak Sötét Oldalával.
Kilépve a hiperûrbõl, a szeme elé tárult a bolygó örökkön felhõs, vadul kavargó légkörének látképe. Betáplálta a koordinátákat, kapcsolatba lépett a leszállásvezetõvel, majd irányvektorba állította gépét, és elindult a felszín felé.
Nem akart sokáig maradni, így nyomban a város belseje felé vette az útját. Érdekesen volt megoldva maga a város építészete. Mindent egy hatalmas kupola takart be, hogy az egész évben zuhogó esõ ne mosson el semmit, ám a néhanapján a felhõk mögül elõtörõ napfényt átengedje. A kikötõben utána érdeklõdött a helyi „vajákosnak”, majd egybõl útnak indult. Könnyen megtalálta azt a hegyoldalt, aminek az oldalában ki tudta szúrni a barlangot. A szokásosnál is esõsebb nap volt. Paul fejére húzott csuklyájáról szó szerint vízfüggönyként patakzott a kissé savas esõ. Nem zavartatta magát, és nekiindult a kicsiny, kanyargós hegyi ösvénynek. Körülbelül háromnegyed óra alatt ért el a barlang szájához. Megállt, és meditatív állapotba kerülvén, Mesterétõl elsajátított technikát alkalmazva, megérezte a Világos Oldal tömény jelenlétét odabentrõl, mely egyetlen személyben összpontosult. A jediben.
Kézbe vette fénykardját, és belépett. Pár kicsi, kanyargós járat után megérkezett egy viszonylag nagyobb helyiségbe, ahol kis gázlámpák világításában megtalálta az áruló, gyalázatos jedi-lovagot. Aki egy csinos, húszas évei végén járó lány volt.
Lyanh Ar-Markanno, egykori jedi-lovag
Paul meglepõdött, ám ugyanez nem volt elmondható a lányról. Neki is kezében volt már fénykardja, ám még egyikük sem aktivizálta. A lány ránézett, majd szomorúan megjegyezte:
-Tudtam, hogy eljössz. Megéreztem az Erõ rezdüléseit.-hangja szomorúan, ám reménnyel és enyhe vágyakozással volt átitatva.
-Bár sejtem, miért kerestél fel, de tudnod kell, hazugságban élsz.-Paul felé nyújtotta kezét, és mosolyogva folytatta.
-A Sötét Oldal hatalmas csábításra képes, de érzem benned a jót. Szegülj ellen neki!-a mondat végére hangja szomorkásan, reménnyel telve csengett, ám Paul reakciójára lefagyott az arcáról a mosoly, és csak a szomorúság, a megilletõdöttség maradt.
-Hazugság, jedi? Te élsz hazugságban, egy barlangba bújva, és meditálgatva, miközben ott van a lehetõség a lábaid elõtt. A lehetõség, hogy urald, és ne szolgáld az Erõt, mint ahogyan megtévelyedett, bolond társaid teszik, veled egyetemben!- szinte köpte a szavakat a végére az ifjú Paul.
A lány kedves, élettel teli szemei megcsillantak, ám látszott, döntést hozott már magában.
-Értelmetlen a további beszéd veled, ifjú.-mondta szomorkásan, majd lassan küzdőállást vett fel, ám továbbra sem aktivizálta kardját.
Erre Paul csak elmosolyodott a csuklyája alól, majd lassan felnyúlt, és lehúzta fejérõl a teljesen átázott csuklyát, aztán köpenyét a földre ejtve azt válaszolta, szeretné, ha a jedi, akinek vérével felavatja a fénykardját, lássa az ítélkezõ arcát.
Hirtelen aktiválta a fénykardját, és támadásba lendült. Érezte, amint az Erõ folyama átjárja egész testét. Látta, amint kardjának pengéje jobb oldalról alulról haránt irányban támad a jedi Lyanh Ar-Markanno nyaka felé. Szinte érezte, amint akadály nélkül halad át a kecses, nõies nyakon, elválasztva ezzel a fejet a testtõl. Ám hirtelen saját kardjának zümmögésébe bekapcsolódott a másik, zöldes színû penge, és megakasztotta Paul támadását, alig pár centire a lány nyakától. Lyanh ránézett, szemében õszinte, szomorúságból táplálkozó fájdalom látszott, miközben azt mondta a sötét jedinek, hogy ha ez az Erõ sorsa, akkor ki õ, hogy ezt megakadályozza. Paul gúnyosan kinevette, és újra lecsapott. Érezte, amint az Erõ legyûrhetetlen hatalma átjárja, amint a belsõjében fellobbanó gyûlölet forró tüze energiával árasztja el, szinte szétrobbantja. Védés, támadás, cselezés, az Ataru szinte egész arzenálját felvonultatta. Egy különösen sikeres csapással kiverte a lány kezébõl a fénykardot, aki hátraesett, majd ültében, remegve a férfira nézett.
Paul hidegen nézett rá, miközben egy lépéssel a lány felé tornyosult, és halkan, de nem a jedi szemébe nézve megszólalt. Valamiért úgy érezte, el kell mondani a következőket. Később, már csak visszaemlékezve ezekre a történtekre, maga sem tudta soha megmagyarázni, mi volt ez tőle.
-Bennem már nincsen jó, meghalt régen. Megölték, és nem találtam önmagam. Aztán valaki, a Mesterem segített. Nem hóhér leszek, hanem harcos, aki rendet, fegyelmet és vezetést hoz ennek a csürhének.-válaszolta, majd felemelte a fénykardot, és elválasztotta a lány fejét testétõl, kioltva annak életesszenciáját.
Paul elvette fénykardját, majd köpenyét magára öltve elindult kifelé a barlangból.
Kisétált, majd egybõl visszatért a városba, a kikötõbe, és azonnal indult vissza Mesteréhez, beszámolni, mi és hogyan történt. A visszafelé tartó másfél napot a hipertérben úgyszintén meditálással töltötte, de közben újra-és újra emlékezetébe villant a jedi lovag képe és szavai.
Utána beszámolt neki arról, milyen beszélgetés zajlott le közte és a jedi lány között. Mestere azzal magyarázta, hogy egyrészrõl félt a jedi Paultól, hisz sokkal hatalmasabb erõknek képes parancsolni, mint a jedik többsége. Illetve, félt, próbált menekülni, elvégre árulóként tudta, hogy a sorsa elõbb utóbb utoléri majd. Pault, mint mindig, most is megnyugtatta Mestere tanácsa. Mindenesetre az, hogy nem okozott csalódást Xanatosnak, hihetetlen elégedettséggel töltötte el az ifjú erőhasználót.
Képzésének üteme bár lelassult kissé, de ennek hatására sokkal több idõt tudott együtt tölteni szerelmével. Egyre többet és többet olvasott, lehetõségeihez mérten persze, a sithekrõl, és az Erõ Igazi lényegérõl.
A Birodalom kikiáltását követõ második évben aztán információkat kapott a vezetõség arról, hogy Korribanon jó pár jedi tartózkodott.
a Korriban az ûrbõl szemlélve
Egy egész nagy harci egység indult el kitakarítani a bolygó felszínét az árulóktól. Mestere utasítását követve, Paul is a sereggel tartott, hogy közvetlenül részt vegyen néhány jedi likvidálásában. Mivel belbiztonsági tisztként volt jelen, így nem tartozott bele a katonai parancsnoki hierarchiába, amiért jópár parancsnok a háta mögött el is mondta mindennek a férfit, ám mivel nyílt paranccsal rendelkezett, ráadásul volt az egész lényében valami félelmet keltõ, ellentmondást nem tûrõ kisugárzás is, magukban morogva bár, de elfogadták, ha olyanra adott utasítást, amire parancsa és felhatalmazása volt. Márpedig jedi kérdésben korlátlan volt a parancsnoki jogköre Paulnak.
Elég nagyszabású katonai akció volt, és mikor a felszínen végre rábukkantak a jedik fészkére, egy nagyobb harci egység be is hatolt, élükön Paullal, hogy megtisztítsák a régi, korokkal ezelõtt épített erõdítményt.
a jedik búvóhelye
A gárdistát kísérõ, egyrészt sorozott, másrészrõl veterán klónokból álló elit szakasz módszeresen takarított, zárta le a menekülõ utakat, és ha kellett, bizony rombolt is. Paul maga is jó pár jedi kivégzésében segédkezett, ám amiért késõbb Mestere megdicsérte, az volt, hogy sikeresen elfogott két jedi lovagot is.
Mikor visszatért Coruscantra Mesteréhez, ismét nekiláttak a tanulásnak. Paul egyre mélyebbre hatolt az Erõ megismerésében, és Xanatos is bíztatta, hogy magától is próbáljon minél jobban megfürödni az Erõ Sötét Oldalában, ezzel is segítve önmaga fejlõdését.
Rá egy évvel összeházasodott Yelana sorhajókapitánnyal.
Yelana esküvõi holoképe
Az esküvõ igen szûk körû volt, a menyasszony részérõl pár flottatiszt, közvetlen felettesek és pár rokon volt jelen, Paul részérõl pár régi Gárdatársa anno a Vörös Gárdából, kiknek többsége most már a Császári Testõrségben szolgáltak. Mestere nem tudott ott lenni, mivel halaszthatatlan ügyei voltak, ám tolmácsolta üdvözletét és jókívánságait az ifjú párnak. Ez mindennél többet jelentett akkor Paulnak.
Aztán elérkezett a Corelliai Csontvázinvázió. Yelana-t frontszolgálatra küldték, így bizonytalan idõre útjaik újra elváltak egymástól. Paul így ismételten több idõt tudott szorítani harcmûvészeti gyakorlásokra, és egyre magasabb és magasabb szintre képezte magát az Echaniban, illetve a Hijkatat sem hanyagolta el. Mindemellett fénykardvívó stílusában is igyekezett mind kiválóbb eredményeket felmutatni. Lord Xanatos egy idõ után azzal állt elõ, hogy az Ataruban nagyon szépen fejlõdik már, így rátérhetnek az Ataru mester szintû felhasználásának tanulására. Mikor vége lett az inváziónak, és lecsillapodtak a kedélyek, találkozott végre újra feleségével, akit nagy ünnepély keretében, a hadjáratban tanúsított kiváló parancsnoki szerepe miatt kommodore-á léptettek elõ.
Yelana Fortincho kommodore
Paul hihetetlen büszke volt Yelana-ra, hisz a karrierje szinte példátlan volt a hozzá hasonló korú nõi flottatisztek között.
Kis pihenõ után visszatért Xanatoshoz, akinél nekiláttak egy aktív, majdnem másfél évet magába foglaló képzésnek. Ellenben az Ataruban már tényleg bõven mesteri szintet ért el, úgy mint az Echani és a Hijakat stílusokban is. Az Erõ is sokkal gördülékenyebben engedelmeskedett már akaratának. Képes volt már olyanokat is megtenni általa, amikrõl évekkel ezelõtt még álmodni sem mert volna. Mestere igen meg volt elégedve vele, kihangsúlyozta, hogy nagyon gyorsan halad a tanulmányaival, és ez egyrészrõl meglepõ, de pozitív csalódást okoz neki, másrészrõl büszke Paulra. Ugyanakkor újabb, az eddigiekhez képest egy igen kényes feladatot adott Paulnak, ám most nem egyedül kellett mennie. Mestere is elkísérte. A cél a Lorrd bolygó volt, a Kanz szektorban.
a Lorrd bolygó
Az ott székelõ Groznik Damar Moff igen hangosan ellenezte Õcsászári Felsége jó pár utasítását, így meg kellett büntetni. Ezzel a feladattal az Uralkodó Lord Xanatost bízta meg, aki magával vitte tanítványát is. Egy birodalmi csillagrombolóval és a hozzá tartozó teljes személyzettel mentek oda. Mikor kiléptek a hiperûrbõl, azonnal hat lambda osztályú sikló indult a bolygó felé, megcélozva a szektorkormányzói palotát, ami a fõvárosban, Mheratur-ban volt. Kísérõnek 3 TIE vadászosztag volt kinevezve. A parancsnoki kompban Lord Xanatos és Paul utazott, két császári testõr kíséretében, a maradék öt kompban pedig hajónként 8 rohamosztagos.
Mikor leszálltak, útjukat egybõl a palota felé vették. Senki nem állta útjukat, és egyenesen a moff dolgozószobájába masírozott Mester és tanítványa, 16 rohamosztagos kíséretében. Az ajtót kitárva belépett Lord Xanatos, mellette Paul, mögöttük a két vörös egyenruhás testõrrel. Eközben sorban, rutinosan, gyakorlott mozdulatokkal betódultak a rohamosztagosok is, és elfoglalták a pozíciójukat a szobában. Damar moff éppen tanácsadójával tárgyalt, ám a Birodalom Fõhercege nem adott idõt neki megszólalni, hanem egybõl intett a rohamosztag parancsnoknak, aki egybõl letartóztatta a moffot.
-Önt állam ellenes összeesküvéssel, haza-és felségárulással, és kémkedéssel vádolom-kezdte Xanatos-, amelynek büntetése azonnali halál. Kivégzését a palota fõterén végezzük el, melyet az egész szektorban közvetíteni fognak a Holoadók. Az ellenkezés felesleges-vigyorodott el Paul Mestere-, legalább halálában viselje méltósággal magát, Groznik.
Majd újabb intésére elhurcolták a tehetetlenül ordibáló, átkozódó, fenyegetõzõ moffot emberei, és a fõtéren felállított rögtönzött bitó felé lökdösték. Az idõközben felállított Holovevõk szolgáltak az élõben közvetítendõ kivégzésre. Ám a büntetés-végrehajtást megzavarta a moff fia, és az általa vezetett maroknyi, hûséges testõr támadása. Xanatos a gyorsan kialakult csata közben intett tanítványának:
-Kapd el élve, ifjú tanítványom, a fiút, és hozd ide. Elõbb megöljük õt, aztán az apját.-hideg mosolya láttán valami megmozdult Paulban. Valami sötét, kegyetlen éntudat. Visszavigyorgott Mesterére, lefutott az emelvényrõl, és magához intve 6 rohamosztagost, elindult a hátul küzdõ kisebb tömeg felé.
A moff fia, miután elvesztette gyakorlatilag embereinek 75 %-át az elsõ fél percben, menekülésre fogta a dolgot. Az õt követõ testõröket Paul rohamosztagosai szép sorban szedték le, ám a fiúnak sikerült a város felé menekülnie. Paul gyorsított az iramon, és utána vetette magát. Az Erõt felidézve magában, annak segítségével viszonylag könnyedén követte a fiút, aztán elébe vágva, egy sikátorban hirtelen elélépett, kicsavarta fegyvert tartó kezét, majd a csavarást tovább folytatva, azzal a lendülettel ki is törte a ránézésre csupán 14 éves fiú karját. Amaz felüvöltött kamaszos, késõn mutáló hangján, ám ez már nem érdekelte Pault. Komján odahívta a rohamosztagosait, majd visszakísértette a fiút apjához.
A moff, mikor meglátta, fiának nem sikerült elmenekülnie, láthatóan 10 évet öregedett. Tudta, mi a bûne azoknak, akik a Birodalom ellen törnek fegyverrel. És az ítélet általában gyors, és brutális szokott lenni.
Felcibálták a gyereket az apja mellé az emelvényre, ahol Xanatos odafordult Groznik helyetteséhez, aki szintén jelentette a moff hangzatos ellenvéleményeit a felsõbb körökbe, és kemény, hideg hangon szólt hozzá pár szót.
-Figyeljen, és tanuljon, Marvan, így jár mindenki, aki a Császár vagy a Birodalom ellen cselekszik!-majd immáron az összeverõdött embersereg felé intézte szavait.
-Birodalom alattvalói, Lorrd népe! Egykori moffotok, Groznik Damar elárulta szeretett Császárunkat, a Birodalmat, ami ételt, italt, hatalmat adott neki. Kémkedett, és meglopta azt a csodás embert, aki sokat fektetett bele. Bûne jussa halál! Helyére megbízott moffnak Lortren Marvant nevezem ki, míg a szeretett Császárunk által kinevezett megfelelõ államférfi meg nem érkezik! Ám mielõtt a nyilvános kivégzést elkezdjük, meg kell hoznom egy újabb ítéletet. A moff fia fegyvert ragadott, és rátámadt Õfelsége hivatalos képviselõjére. Ez nyílt felségárulás, büntetése hasonló. Úgy látszik, a bûn ott csörgedezik a család minden tagjában.-rámosolygott a nyöszörgõ moffra, aztán tanítványára nézett, és szinte láthatatlanul biccentett felé.
Paul a térdeplõ, zokogó fiú elé lépett, és nemes egyszerûséggel fejbelõtte az elõbb elkért sugárpisztollyal. A moff rekedt, zokogásba fúló kiáltását kegyetlenül félbeszakította a hirtelen feltörõ, fuldokló hang, amit akkor adott ki, mikor Lord Xanatos intésére kirúgták alóla a kis széket. Teste vergõdött, arca elõször lassan lilult, majd mikor a hörgés abbamaradt, és a test remegése is megszûnt, az arcból is kifutott a maradék vér. Az ítélet bevégeztetett.
A holovetítõk több száz millió birodalmi polgárnak közvetítették az áruló és fia halálát. Lord Xanatos elégedettséggel az arcán intett Paulnak és a rohamosztagosoknak, majd visszatértek a kompokra, és felszálltak. Aztán a büntetõosztagot szállító csillagromboló kegyetlen, hatalmas sziluettje elveszett a hipertérben, maga után csak csöndet és kegyetlen figyelmeztetést hagyva, a Birodalom árulóinak címezve.
a néhai Groznik Damar moff
Aztán valamikor a Birodalom alapítása után bõ 7 évvel, egyik nap mikor Lord Xanatos magához hivatta, közölte vele, hogy lenne egy kis problémája egy flottatiszttel. Elmondta, hogy ez a tiszt valahogy nagyon közel jár ahhoz, hogy meg tudja Xanatos igazi személyazonosságát, talán már tudja is. Paul feladata lenne, hogy errõl a dologról „lebeszélje”. Xanatos nem intézheti saját maga, mert kell neki az alibi, és ráadásul ez a Romharr tábornok elég ismert nevû ahhoz, hogy okosan lehessen csak eltenni láb alól. Plusz, meg kéne szerezni az összes anyagot, amit eddig összeszedett Xanatosról, és elhozni neki.
Paul boldogan indult neki ennek a feladatnak, hisz örült, ha segíthetett Mesterének.
Romharr tábornok a szárazföldi haderõnél szolgált, és igen sok háborús kitüntetést, érdemet szerzett magának.
Romharr tábornok
Senki nem vonta kétségbe harctéri bátorságát, taktikai zsenijét, ellenben senki sem szerette zsörtölõdõ stílusa és zsarolói hozzáállása miatt. Paul azonban tudta mit fog tenni. Lement Coruscant alsóvárosba, és az egyik közvetítõn keresztül találkozót kért egy viszonylag erõs helyi bandától. Tudta ugyanis, egy lefizetett híradós tisztnek köszönhetõen, hogy a tábornok bizony sokszor furcsa találkozókra ment el, és bizony nem egyszer volt már rá példa, hogy tiltott kedélyjavítókkal tért vissza. Legalábbis a híradós tiszt így fogalmazott. Paul gondosan feljegyezte magának a tiszt arcát és nevét. Amint végzett a tábornokkal, elsõ útja ide kell, majd vezessen, hogy likvidálhassa ezt a felmerülõ problémát is. Nem akart semmilyen nyomot hagyni. A csempész banda pedig egyáltalán nem mérvadó, így azzal nem is kellett törõdnie. Egyelõre…
Kevés pénzbõl elintézte, hogy kapcsolat létesüljön a banda ügyintézõje és a tábornok szárnysegédje között. Innentõl már csak várni kellett a tábornok hívását. Fél nappal késõbb, este a direkt erre a célra használt komlinken jött az üzenet a bandától, hogy a tábornok este személyes találkozó alkalmával találkozik velük, és üzletet fognak kötni. Paul elmosolyodott, és elindult. A megbeszélt helyszínre érve, elfoglalt egy viszonylag magaslati pozíciót, körülbelül a második emelt magasságában, és ott az árnyékokba burkolózva várta az estét, és a sikátorbeli találkát.
Este, a megbeszélt idõpontban, meg is jelent a tábornok, ám Paulnak az Erõ mást súgott. Várt, és milyen jól tette. Hirtelen bemasírozott egy osztag katona, és megkísérelték elfogni a banda tagjait, miközben a tábornok már kifelé haladt a sikátorból. Aztán az elsõ sugárlövés után már elszabadult a pokol. De ezt nem várta már meg Paul. Mindenkit megelõzve ért a tábornok szállására, ahol is megtévesztve pár õrt (hiába, az Erõ a gyenge akaratúak felett legyõzhetetlen) elbújt a tábornok szobájában. Mikor az hazatért, mit sem sejtve a szobában tartózkodó idegenrõl, nekilátott valamit irogatni. Ekkor lépett elõ Paul, és hirtelen felkapcsolva a fénykardot, annak hegyét a tábornok gigájához tette, és felszólította õt, hogy jobban jár, ha nem beszél. A tábornok úgy látszik, rendelkezett még életösztönnel, mert meg sem nyikkant, csak szemei kerekedtek el. Nyilván nem a betörés tényén magán, mintsem a fénykardon. Paul rákérdezett, hol vannak a tábornok Lord Xanatosról tárolt információ, mire az kerek perec megtagadta a válaszadást. Erre Paul elmosolyodott, és megígérte, hogy ha átadja az információkat, nem öli meg a tábornokot, elvégre egy jedi sose öl feleslegesen. Amaz nagy nehezen, de belement, és egy fiókra bökött, amiben két adattábla volt. Az egyikre Lord Xanatos volt írva, a másikra pedig Tarand Serrano. A tábornok saját bevallása szerint nem tudja, micsoda, de valami van a két férfi személyazonossága között, és ezt akarta mindenképpen kideríteni. Paul mosolyogva mondta, miután eltette az adattáblákat, hogy igazat is mondott a tábornoknak, meg nem is. Igaz, hogy ismeri az Erőt, de nem jedi és bizony meg fogja ölni. Avval az Erőt segítségül hívva felülkerekedett a tábornok akaratán, és egyszerűen fejbe lőtte egy kis sugárpisztollyal. Ezek után a gépére felmásolta az összes eddigi ügyletérõl az adatokat, ezzel még halálában is kompromittálva a tábornokot, utána a halott vérét és egy darab ruhát felhasználva, a banda nevét írta fel a tábornok asztalára, a halott kezei mellé, és azt, hogy soha nem feled a banda. Elégedetten körülnézett, majd mintegy magának biccentve, hogy minden rendben, távozott, ahogy jött. Csendben és észrevétlenül. Még aznap éjjel elintézte a híradós tisztet is, akinek a gépére szintén felmásolta a csempész drogokról az adatokat. Utána átment a Testõrség Laktanyájába, Mesterének a szobájába, és átadta a két adattáblát Lord Xanatosnak. Természetesen maga nem nézett bele.
A másnapi holohírek tele voltak a brutális leszámolással, és a lebukott csempész-tábornok halálának és üzleteinek hírével.
Paul ismét remek munkát végzett. A következõ egy évben szintén folytatta tanulmányait, és amennyi idõt lehetett, a feleségével töltött. Elõléptetésének hatására, már nem Paulon múlt hanem Yelana új beosztásán, kevés idõt tudtak csak együtt lenni. De mindketten szerették egymást annyira, hogy ez ne akadályozza õket a házas életben.
Időközben Xanatos felkérte, hogy segítsen tanítani a fiatal Gárdista jelölteket harcművészetre, vívásra, és a kevés kiválasztottat, akikben megvolt a lehetőség, az Erő alapjaira.
Ugyanakkor Xanatos elkezdte tanítani egy másik fénykard-stílus, a Juyo alapjait. Közölte Paullal, hogy ennek a stílusnak az alapszintû elsajátítása is éveket fog igénybe venni, de azt akarja, hogy tanítványa elkezdje mihamarabb.
Nagyjából fél éven keresztül nem kapott semmilyen újabb megbízatást Mesterétõl. Eközben újabb és újabb dolgokra tanította Mestere, idejétõl függõen.
A Birodalom kikiáltását követõ nyolcadik évben Mestere elmondta neki, hogy egy-két adatot, illetve belépési kódot bizony lemásoltak. Akik ezt tették, igyekeztek titokban tenni ezt, de nem voltak alaposak, és a szálak két elégedetlenkedõ moff-hoz vezettek. Egyikük Trent Hagui, a Teta-szektor kormányzója volt, másikuk pedig Tyris Jonos, a Fényes Ékszer rendszer vezetõje.
Trent Hagui moff
Tyris Jonos moff
Mestere elmondta Paulnak, hogy készüljön, mert másnap ketten meglátogatják az éppen Empress Tetán találkozó moffokat, és likvidálják a felségárulókat.
Paul feleségének azt mondta, operatív továbbképzésre kell utaznia a Byss-re, ezzel magyarázván azt a pár napot, amit majd távol fog tölteni.
Másnap Lord Xanatossal elindultak Paul saját hajóján. Az odaút elég gyorsan eltelt a hipertérben, ahol Mestere egy speciális, Sötét Oldali meditációt igyekezett elkezdeni tanítani a férfinak. Mikor kiléptek a hipertérbõl, egybõl leszálltak a bolygón kijelölt kikötõben, és amolyan városfelfedezõ sétát tettek, igyekezvén elkerülni a helyõrségi járõröket. Mikor leszállt az este, elindultak az egyik városszéli, amolyan hétvégi lakra emlékeztetõ ház felé, ahol információjuk szerint a két moff titokban, de ami még fontosabb, minimális testõrség keretében találkozott. A reguláris haderõtõl alig néhány embert vittek csak magukkal, így a kis létszámra, és az emberek adott képzettségére építve Lord Xanatos kitalálta a tervüket. Paul a hátsó kijárathoz ment, és ott várta Mestere jelzését, aki elõször egy nagy hatósugarú jelzavarót helyezett el a kerítés tövében, ami épp akkora hatással rendelkezett, hogy a telek egészén a rádióforgalmazást mind kifelé, mind befelé leárnyékolta. A megadott jelre Xanatos aktiválta a zavarót, majd jelzett tanítványának, és ketten, két oldalról elindultak befelé, módszeresen likvidálva mindenkit a házban és annak környékén, a telken.
A katonák értelemszerûen érzékelték a hirtelen felhangzó sistergõ, kattogó jelet a rádióban, ami számukra egyértelmû jelzés volt. Azonnal szóltak a moffoknak, akik egybõl a menekülési útvonalak felé siettek. Ám elkövettek egy hibát. Szétváltak, és ezzel az ott lévõ ellenséges egységek száma is felezõdött. Paul nem látta, hallotta, Mestere felöli oldalán a teleknek, mi történik, lévén azt a részt pont takarta a ház, ám hallotta a hirtelen felhangzó sikolyokat és lövéshangokat. Sok ideje viszont neki sem volt fülelni, mert egyszer csak a kis, sövények közül elõbukkanó ösvényen megjelent a katonák gyûrûjében közeledõ, ziháló, félelemtõl reszketõ moff. Paul az elsõ két katonát azonnal levágta kardjával, a harmadikat egy Erõhullám segítségével fellökte, majd a maradék kettõ felé fordult. Igyekeznie kellett, mert pusztán annyi ideje volt, míg a földön fekvõ katona be nem célozza fegyverével. Merészen elõrevetõdött, és a hozzá közelebb álló katona lábait vágta meg, nagyjából a térde magasságában. Az ordítva esett össze, ám ezzel már nem foglalkozott, hanem szökkent is tovább a másik, még mindig veszélyes harcos felé. Annak volt annyi lélekjelenléte, hogy egy lövést meg tudott ereszteni a sötét halálosztóként libbenõ Paul felé. Ám mindössze egyet. Ezt játszi könnyedséggel hárította Paul a fénykardjával, majd egy erõs vágással likvidálta az utolsó elõtti akadályt közte és a célpontja között. A sötét jedi odaugrott az éppen féltérdre emelkedõ harcos felé, és elválasztotta annak fejét a nyakától, majd elindult a sápadtan, remegve lecövekelt moff felé, nem törõdve a vinnyogó katonával, akin simán csak átlépett. A moff, mikor hirtelen tudatosult benne, ki is közeledik felé, gyorsaságáról tanúbizonyságot téve elõkapta kis sugárpisztolyát, és rálõtt a férfira. Ám szerencsétlenségére eléggé elvétette a sötét erőhasználót. Paul dühödten felmordult, majd egy lépéssel az elkerekedõ szemû kormányzóhoz lépett, és mielõtt kivégezte volna, csak annyit suttogott felé.
-Nem érdemelsz ilyen kiváltságos hóhérokat sem…
Utána komótosan odalépett az egyre halódó hangokat adó megcsonkított katonához, és torkon szúrva elindult Mestere felé. Mikor megkerülte a házat, látta, Xanatos felé néz, és láthatóan tanítványára várt csak.
-Épp idõben végeztél, tanítványom, itt az ideje, hogy elhagyjuk a helyet. A zavarót nem csak az itteni katonák, hanem a helyõrség is észlelte, és pár percen belül ideér egy megerõsített roham járõr.
Gyorsan elhagyták a helyszínt, majd sietve elhagyták a bolygó felszínét is, nagyjából pont azelõtt, mielõtt a helyõrség parancsnoka kiadta volna a teljes lezárását az ûrforgalomnak.
Mikor visszaértek, Lord Xanatos a megtisztelõ sötét erőhasználó adeptus címet adományozta Paulnak, és közölte, hogy immáron elvárja, igyekezzen magát is képezni folyamatosan. Paul szélesen elmosolyodott, és úgy érezte, végre kezd beérni a sokévi tanulás, hiszen végre elért olyan dolgokat, ahonnan csak még könnyebb lesz továbblépnie, mind a hatalom, mind az Erõ megismerésének irányába.
_______________________________
Erőalkalmazások:
Kontroll:
-Harcos elme
-Erővédelem
-Erőrejtőzés
-Gyorsaság
-Őrjöngés (sötét oldali képesség)
Észlelés:
-Érzékerősítés
-Erőérzékelés
-Félelem (sötét oldali képesség)
Változtatás:
-Tudatbefolyásolás
-Tárgymozgatás
-Erőcsapás (élőlények ellen; sötét oldali képesség)
Egyéb általános:
-Tulajdonságnövelés
Fénykard-stílusok:
-Ataru [majdnem mesteri szint]
-Juyo [kezdő]