Post by Sid Nasyn on Mar 8, 2009 21:17:28 GMT 1
Sid Nasyn
Születési idő: B. E. 11 (21 éves)
Születési hely: Corellia
Nem: Férfi
Faj: Ember
Kaszt: Vándor - Csempész - Naplopó
Felszerelés:
Sid - avatar
Előtörténet:
Corellián születtem, Coronet városában. Ez a település a legnagyobb és a legnépesebb az egész bolygón. Szerettem a helyet, és a sok mindenre megtanított életem során, de nem maradhattam ott örökre. Hajtott a vérem, be akartam járni az egész Galaxist. Most már elindultam a számomra elrendeltetett ösvényen, de lássuk, hogyan is jutottam el idáig, ahol most tartok.
Gyerekkor -
A corell már lenyugvóban volt, én, pedig anyámmal kézen fogva sétáltam hazafelé az óvodából. Az első emlékem ez, korábbi dolgokra nem igazán emlékszem. Liz – az édesanyám – jóravaló nő volt, és csinos is. Nem hiába lettem én is ilyen fess férfi, jó géneket örököltem. A lelkét is kitette a családért, este, munka után kezdődött neki igazán a dolgozás. Főzés, mosás, takarítás, és persze minden más házimunka. Nem elég, hogy egész nap egy irodában kellett gályáznia, de még ez is. Mindig zsörtölődött, hogy elege van a dolgokból, meg, hogy ez így nem mehet tovább, de a napok ugyanúgy teltek. Belegondolva nem lehetett kellemes nap, mint nap a más mocskát elpucolni, de Liz megtette. Mindig is csodáltam érte, és Ronald is, az apám.
Ron Nasyn, a nagy csempész és kereskedő. Neki ez volt a foglalkozása, innen- onnan összeszedett „cuccokat”, átvitte a határellenőrzésen, és vagy eladta, vagy megrendelésre szállított. A vérében volt a hajó vezetésének minden csínja- bínja. Rengeteg történetet mesélt nekem a kalandjairól, meg, hogy milyen veszélyes helyzetekbe keveredett néha- néha. Imádtam őt hallgatni, lekötöttek a történetei, s lassacskán én is kezdtem olyanná válni, mint ő. Volt egy hajója, egy YT-2000-es. Micsoda gépmadár volt az, imádtam a másodpilóta ülésébe mélyedni, s onnan figyelni apám miként bánik a műszerekkel és a borkormánnyal. Akaratlanul is eltanultam tőle mindent az idő folyamán, sokat köszönhetek neki.
Az akkori időből, mikor az óvodába jártam egy embert érdemes megemlíteni. Ludo Dash, már akkoriban is mi voltunk a legjobb barátok, s ez azóta is tart. Most együtt járjuk a galaxist, kalandok, na meg pénz után kutatva.
A fiatal Ludo
Sokban hasonlítottunk egymásra, mind a ketten ugyanolyan jó és rossz tulajdonságokkal rendelkeztünk. Vakmerőek, kalandvágyóak voltunk, sokszor álmodoztunk együtt az eget bámulva.
Az elemi iskolában is osztálytársak voltunk, de a csapatunkhoz csatlakozott még két illető, a twi’lek Zack’ar (Zack), és a csábos, az osztály szépe, a kis szőke hercegnő, Emily Snars. Zack-et rögtön az első pillanattól fogva befogadtuk, így triumvirátust alkotva mi voltunk az osztály rosszai. Persze nem erőszakosan, csupán néha- néha megtréfáltunk egy- egy diákot. Emily is így került hozzánk, egyszer jól megszívattuk őt, mikor az iskolai székének csavarjait meglazítottuk, így mikor ő leült rá az szétesett alatta. Mindenki nevetett rajta, de ő bírta a strapát, nem kis meglepetésre. Hamarosan Ludo is elszenvedte ugyanezt a balesetet, és egyértelmű volt számunkra, hogy ki volt a tettes. Elismertük a kis szőkét, sőt, a berkeinkbe fogadtuk.
Az iskolai évek csodálatosak voltak. Nem azok a pillanatok, mikor órán ültünk, hanem a szünetek és az iskola utáni együtttöltött idők. A közeli park volt a törzshelyünk, egy nagyobb fa törzsében ültünk le mindig. Beszélgettünk, álmodoztunk, lassacskán testvéri kapcsolat alakult ki közöttünk. Kivéve Ludo és Emily között. Köztük sokkal mélyebb érzések kavarogtak, és állítom, hogy ők titokban együttvoltak, de ők ezt mindig tagadták.
A cigarettára is együtt szoktunk rá, s az első korty alkoholt is együtt ittuk meg. Gyakorta jártunk bulizni, mikor már tizenhat évesek voltunk, minden hétvégén alkohol okozta mámorba estünk, táncolunk, átadtuk magunkat a szabadságnak és a függetlenségnek.
Mindeközben ekkorra én már egész jó pilóta lettem, apám többször is engedte, hogy vezessem a YT-2000-et. Korábban már minden apró kis praktikát ellestem tőle, olykor- olykor el is mentem vele egy- egy megbízását végrehajtani. Jártunk a peremvidéken, s a magvilágokban is, mezőgazdasági terményeket, fegyvereket, és olyan titkos csomagokat szállítottunk, amit nem bonthattunk fel.
A nal hutta-i megbízás -
Ron egyik hétvégén a komlinkjére egy üzenetet kapott egyik megbízójáról. A Nal Huttáról kellett egy csomagot elhoznia. Rutin feladatnak látszott, ezért felajánlotta, hogy vele tarthatok, ha van kedved. Természetesen rábólintottam, az iskolát ekkorra már elvégeztem, nem kötött már semmi a Corelliára, amiért ne hagyhattam volna el a bolygót akár hetekre is. Elindultunk hát a Hutt-szektorba, ahol köztudott, hogy senki nincs biztonságban. Éppen ezért egy BlasTech DH-17-et bízott rám apám önvédelem céljából. Nagykorú voltam már, s Ron úgy is kezelt már engem, de úgy, mint egy gyereket. Az összekötőnk egy Sylo’nor nevű rodiai volt, aki Zarrnak, a huttnak dolgozott. Ő adta át nekünk a küldeményt, de meg lett hagyva, hogy ne bontsuk fel, és az életünk árán is kézbesítsük. Sok pénzt ígértek, amire nekem szükségem is volt, tekintve, hogy barátaimmal azt terveztük, hogy bejárjuk a galaxist.
Felpakoltuk a küldeményt a raktérbe, majd felszálltunk, és elindultunk vissza Corelliára. Odafent bolygó feletti űrben azonban társaságunk akadt. Három vadászgép eredt a nyomunkba, szó nélkül tüzet nyitottak ránk. Az első néhány sugárnyalábot védte a hajó pajzsrendszere, de nem bírta a végletekig, ezért lépnünk kellett. Ron megkért, hogy szaladjak fel a lövegtoronyhoz, és viszonozzam a támadást. Ő addig azon ügyködött, hogy minél hamarabb fénysebességre kapcsolhassunk, miközben manőverekkel tért ki a lövések elől. Még soha életemben nem használtam a löveget, bizonytalanul irányítottam. Csak annyit értem el vele, hogy nekik is manőverezniük kellett, de ez épp elég volt arra, hogy még időben belépjünk a hipertérbe. A megbízónk nem tudott senkiről, aki meg akarta volna akadályozni a csomag kézbesítését, s amiért ekkora veszélynek voltunk kitéve pluszpénzt fizetett.
A kaland kezdődik -
Emily, Zack, Ludo és én gyűjtögettük a pénzünket, mindannyian találtunk valami alkalmi munkát. Én apámnak segítettem a csempészésben és kereskedésben, Emily egy alkatrészboltban volt eladó, Zack egy gyorsétteremben, Ludo, pedig egy műhelyben segített hajókat és siklókat szerelni. Huszonegy éves korunkra sikerült annyit összegyűjtenünk, hogy vegyünk egy használt YT-1300-ast. Otthon nem igazán örültek a tervemnek, hogy ilyen sok időre el akarom hagyni a bolygót, de tudták, hogy már elég idős vagyok ahhoz, hogy magam hozzam meg a döntéseimet. Végül elindultunk az ismeretlenbe.
Az első állomásunk a néhány parsecnyire lévő Zeltros volt. Mindannyian hallottunk már legendákat az ottani életről, a fesztiválokról és az éjszakai életről. Egy jót akartunk bulizni először, megünnepelni a függetlenségünket. Először is jól felöntöttünk a garatra, és napokon keresztül buliztunk. Emlékezetes öt napot töltöttünk el a bolygón, de egész végig olyannyira tudatunkon kívül voltunk, hogy szinte minden pénzünket elköltöttük. Nem sok maradt már, úgyhogy minél hamarabb munkát kellett találnunk. Apámtól remekül eltanultam a csempészet művészetét, tudtam, hogy milyen megbízásokat érdemes elfogadni, s melyeket nem.
A Nar Shaddaa-ra vezetett az utunk, ott egy magamfajta fickó könnyedén találhatott valami munkát. Az egyik kocsmában érdeklődtem csempészmunka iránt, s egy csuklyás, „arc nélküli” fickó meg is oldotta a problémát. A Hypori-ra kellett tíz láda sugárvetőt és sugárpisztolyt szállítani, a fizetséget, de fizetni csak a célnál akartak. Elfogadtam a gyorsan jött munkát, és leszállítottuk az árut. A Hypori-n egy trandoshani fickó várt minket a magándokkjában. Az árut az emberei elkezdték lepakolni, minket, pedig az irodájába rendelt, hogy elintézzük az anyagiakat. Emily és Zack megijedt a helyzettől, ők nem számítottak rá, hogy ilyen dolgokat fogunk csinálni. Nem is tudom mit hittek, négy fiatal miként tudna gyorsan pénzhez jutni? Mindenesetre a munka elvégzését követően a twi’lek és a szőke lány eltökélték, hogy ők bizony hazamennek, barátság ide, vagy oda. Egyedül Ludo tartott ki mellettem, mi már óvodás korunk óta ezt terveztük. A Hyporin tehát ketté váltak útjaink, Emily és Zack egy transzporton hazautaztak, mi, pedig felszálltunk, és betápláltuk Sullust koordinátáit. Sosem jártunk még ott, és kíváncsiak voltunk, hogy mi lehet ott. Elvégre erről szól a galaxis bevándorlása.
Az idősebb Ludo
Balszerencse -
Azonban alighogy felszálltunk Hyporiról, s fénysebességre kapcsoltunk, a hipertérben megszólalt a vészjelző. Gondolt volt a hiperhajtóművel, így meg kellett szakítanunk az utat, s rendes sebességre kapcsolnunk. Egy kis, sivatagos felszínű bolygó közelében voltunk, a neve Tatooine. Ludo azt ajánlotta, hogy szálljunk le ott, s próbáljunk ott alkatrészt keresni. Szerencsére ő értett ezekhez, ezt dolgozta két teljes évig. Így hát leszálltunk a bolygó egyik településén.
Jellem:
Vakmerő, kalandvágyó és még sorolhatnám a hasonló jelentésű jelzőket. Mindennél fontosabb számára a Ludo-val való barátsága, az életét is feláldozná érte, és ez kölcsönös, olyanok egymásnak, mint a testvérek. Rendkívül forrófejű, minden adandó lehetőségbe bátran belevág. A pénzt nem tartja sokra, csak annyi kell neki, hogy meg tudjon élni. Megvan a magához való esze, nehezen lehet átverni, de nem lehetetlen. A véleményét a dolgokról nehezen változtatja meg, makacsul ragaszkodik ahhoz, amit hisz.
Kinézet:
Középhosszú, világosbarna haja van, és kék szemei. Testmagassága 177 cm, a súlya, pedig 62 kiló. Nem egy nagy darab ember, de mozgékony és rugalmas. Ruházata általában ugyanaz, fekete, hosszujjú póló, rajta egy barna mellény. Fekete nadrágja és barna csizmája van. Derekán egy barna öv van, melyen három tároló rekesz és egy sugárpisztoly van.
Születési idő: B. E. 11 (21 éves)
Születési hely: Corellia
Nem: Férfi
Faj: Ember
Kaszt: Vándor - Csempész - Naplopó
Felszerelés:
- BlasTech DH-17 sugárpisztoly
- Utcai ruha
Sid - avatar
Előtörténet:
Corellián születtem, Coronet városában. Ez a település a legnagyobb és a legnépesebb az egész bolygón. Szerettem a helyet, és a sok mindenre megtanított életem során, de nem maradhattam ott örökre. Hajtott a vérem, be akartam járni az egész Galaxist. Most már elindultam a számomra elrendeltetett ösvényen, de lássuk, hogyan is jutottam el idáig, ahol most tartok.
Gyerekkor -
A corell már lenyugvóban volt, én, pedig anyámmal kézen fogva sétáltam hazafelé az óvodából. Az első emlékem ez, korábbi dolgokra nem igazán emlékszem. Liz – az édesanyám – jóravaló nő volt, és csinos is. Nem hiába lettem én is ilyen fess férfi, jó géneket örököltem. A lelkét is kitette a családért, este, munka után kezdődött neki igazán a dolgozás. Főzés, mosás, takarítás, és persze minden más házimunka. Nem elég, hogy egész nap egy irodában kellett gályáznia, de még ez is. Mindig zsörtölődött, hogy elege van a dolgokból, meg, hogy ez így nem mehet tovább, de a napok ugyanúgy teltek. Belegondolva nem lehetett kellemes nap, mint nap a más mocskát elpucolni, de Liz megtette. Mindig is csodáltam érte, és Ronald is, az apám.
Ron Nasyn, a nagy csempész és kereskedő. Neki ez volt a foglalkozása, innen- onnan összeszedett „cuccokat”, átvitte a határellenőrzésen, és vagy eladta, vagy megrendelésre szállított. A vérében volt a hajó vezetésének minden csínja- bínja. Rengeteg történetet mesélt nekem a kalandjairól, meg, hogy milyen veszélyes helyzetekbe keveredett néha- néha. Imádtam őt hallgatni, lekötöttek a történetei, s lassacskán én is kezdtem olyanná válni, mint ő. Volt egy hajója, egy YT-2000-es. Micsoda gépmadár volt az, imádtam a másodpilóta ülésébe mélyedni, s onnan figyelni apám miként bánik a műszerekkel és a borkormánnyal. Akaratlanul is eltanultam tőle mindent az idő folyamán, sokat köszönhetek neki.
Az akkori időből, mikor az óvodába jártam egy embert érdemes megemlíteni. Ludo Dash, már akkoriban is mi voltunk a legjobb barátok, s ez azóta is tart. Most együtt járjuk a galaxist, kalandok, na meg pénz után kutatva.
A fiatal Ludo
Sokban hasonlítottunk egymásra, mind a ketten ugyanolyan jó és rossz tulajdonságokkal rendelkeztünk. Vakmerőek, kalandvágyóak voltunk, sokszor álmodoztunk együtt az eget bámulva.
Az elemi iskolában is osztálytársak voltunk, de a csapatunkhoz csatlakozott még két illető, a twi’lek Zack’ar (Zack), és a csábos, az osztály szépe, a kis szőke hercegnő, Emily Snars. Zack-et rögtön az első pillanattól fogva befogadtuk, így triumvirátust alkotva mi voltunk az osztály rosszai. Persze nem erőszakosan, csupán néha- néha megtréfáltunk egy- egy diákot. Emily is így került hozzánk, egyszer jól megszívattuk őt, mikor az iskolai székének csavarjait meglazítottuk, így mikor ő leült rá az szétesett alatta. Mindenki nevetett rajta, de ő bírta a strapát, nem kis meglepetésre. Hamarosan Ludo is elszenvedte ugyanezt a balesetet, és egyértelmű volt számunkra, hogy ki volt a tettes. Elismertük a kis szőkét, sőt, a berkeinkbe fogadtuk.
Az iskolai évek csodálatosak voltak. Nem azok a pillanatok, mikor órán ültünk, hanem a szünetek és az iskola utáni együtttöltött idők. A közeli park volt a törzshelyünk, egy nagyobb fa törzsében ültünk le mindig. Beszélgettünk, álmodoztunk, lassacskán testvéri kapcsolat alakult ki közöttünk. Kivéve Ludo és Emily között. Köztük sokkal mélyebb érzések kavarogtak, és állítom, hogy ők titokban együttvoltak, de ők ezt mindig tagadták.
A cigarettára is együtt szoktunk rá, s az első korty alkoholt is együtt ittuk meg. Gyakorta jártunk bulizni, mikor már tizenhat évesek voltunk, minden hétvégén alkohol okozta mámorba estünk, táncolunk, átadtuk magunkat a szabadságnak és a függetlenségnek.
Mindeközben ekkorra én már egész jó pilóta lettem, apám többször is engedte, hogy vezessem a YT-2000-et. Korábban már minden apró kis praktikát ellestem tőle, olykor- olykor el is mentem vele egy- egy megbízását végrehajtani. Jártunk a peremvidéken, s a magvilágokban is, mezőgazdasági terményeket, fegyvereket, és olyan titkos csomagokat szállítottunk, amit nem bonthattunk fel.
A nal hutta-i megbízás -
Ron egyik hétvégén a komlinkjére egy üzenetet kapott egyik megbízójáról. A Nal Huttáról kellett egy csomagot elhoznia. Rutin feladatnak látszott, ezért felajánlotta, hogy vele tarthatok, ha van kedved. Természetesen rábólintottam, az iskolát ekkorra már elvégeztem, nem kötött már semmi a Corelliára, amiért ne hagyhattam volna el a bolygót akár hetekre is. Elindultunk hát a Hutt-szektorba, ahol köztudott, hogy senki nincs biztonságban. Éppen ezért egy BlasTech DH-17-et bízott rám apám önvédelem céljából. Nagykorú voltam már, s Ron úgy is kezelt már engem, de úgy, mint egy gyereket. Az összekötőnk egy Sylo’nor nevű rodiai volt, aki Zarrnak, a huttnak dolgozott. Ő adta át nekünk a küldeményt, de meg lett hagyva, hogy ne bontsuk fel, és az életünk árán is kézbesítsük. Sok pénzt ígértek, amire nekem szükségem is volt, tekintve, hogy barátaimmal azt terveztük, hogy bejárjuk a galaxist.
Felpakoltuk a küldeményt a raktérbe, majd felszálltunk, és elindultunk vissza Corelliára. Odafent bolygó feletti űrben azonban társaságunk akadt. Három vadászgép eredt a nyomunkba, szó nélkül tüzet nyitottak ránk. Az első néhány sugárnyalábot védte a hajó pajzsrendszere, de nem bírta a végletekig, ezért lépnünk kellett. Ron megkért, hogy szaladjak fel a lövegtoronyhoz, és viszonozzam a támadást. Ő addig azon ügyködött, hogy minél hamarabb fénysebességre kapcsolhassunk, miközben manőverekkel tért ki a lövések elől. Még soha életemben nem használtam a löveget, bizonytalanul irányítottam. Csak annyit értem el vele, hogy nekik is manőverezniük kellett, de ez épp elég volt arra, hogy még időben belépjünk a hipertérbe. A megbízónk nem tudott senkiről, aki meg akarta volna akadályozni a csomag kézbesítését, s amiért ekkora veszélynek voltunk kitéve pluszpénzt fizetett.
A kaland kezdődik -
Emily, Zack, Ludo és én gyűjtögettük a pénzünket, mindannyian találtunk valami alkalmi munkát. Én apámnak segítettem a csempészésben és kereskedésben, Emily egy alkatrészboltban volt eladó, Zack egy gyorsétteremben, Ludo, pedig egy műhelyben segített hajókat és siklókat szerelni. Huszonegy éves korunkra sikerült annyit összegyűjtenünk, hogy vegyünk egy használt YT-1300-ast. Otthon nem igazán örültek a tervemnek, hogy ilyen sok időre el akarom hagyni a bolygót, de tudták, hogy már elég idős vagyok ahhoz, hogy magam hozzam meg a döntéseimet. Végül elindultunk az ismeretlenbe.
Az első állomásunk a néhány parsecnyire lévő Zeltros volt. Mindannyian hallottunk már legendákat az ottani életről, a fesztiválokról és az éjszakai életről. Egy jót akartunk bulizni először, megünnepelni a függetlenségünket. Először is jól felöntöttünk a garatra, és napokon keresztül buliztunk. Emlékezetes öt napot töltöttünk el a bolygón, de egész végig olyannyira tudatunkon kívül voltunk, hogy szinte minden pénzünket elköltöttük. Nem sok maradt már, úgyhogy minél hamarabb munkát kellett találnunk. Apámtól remekül eltanultam a csempészet művészetét, tudtam, hogy milyen megbízásokat érdemes elfogadni, s melyeket nem.
A Nar Shaddaa-ra vezetett az utunk, ott egy magamfajta fickó könnyedén találhatott valami munkát. Az egyik kocsmában érdeklődtem csempészmunka iránt, s egy csuklyás, „arc nélküli” fickó meg is oldotta a problémát. A Hypori-ra kellett tíz láda sugárvetőt és sugárpisztolyt szállítani, a fizetséget, de fizetni csak a célnál akartak. Elfogadtam a gyorsan jött munkát, és leszállítottuk az árut. A Hypori-n egy trandoshani fickó várt minket a magándokkjában. Az árut az emberei elkezdték lepakolni, minket, pedig az irodájába rendelt, hogy elintézzük az anyagiakat. Emily és Zack megijedt a helyzettől, ők nem számítottak rá, hogy ilyen dolgokat fogunk csinálni. Nem is tudom mit hittek, négy fiatal miként tudna gyorsan pénzhez jutni? Mindenesetre a munka elvégzését követően a twi’lek és a szőke lány eltökélték, hogy ők bizony hazamennek, barátság ide, vagy oda. Egyedül Ludo tartott ki mellettem, mi már óvodás korunk óta ezt terveztük. A Hyporin tehát ketté váltak útjaink, Emily és Zack egy transzporton hazautaztak, mi, pedig felszálltunk, és betápláltuk Sullust koordinátáit. Sosem jártunk még ott, és kíváncsiak voltunk, hogy mi lehet ott. Elvégre erről szól a galaxis bevándorlása.
Az idősebb Ludo
Balszerencse -
Azonban alighogy felszálltunk Hyporiról, s fénysebességre kapcsoltunk, a hipertérben megszólalt a vészjelző. Gondolt volt a hiperhajtóművel, így meg kellett szakítanunk az utat, s rendes sebességre kapcsolnunk. Egy kis, sivatagos felszínű bolygó közelében voltunk, a neve Tatooine. Ludo azt ajánlotta, hogy szálljunk le ott, s próbáljunk ott alkatrészt keresni. Szerencsére ő értett ezekhez, ezt dolgozta két teljes évig. Így hát leszálltunk a bolygó egyik településén.
Jellem:
Vakmerő, kalandvágyó és még sorolhatnám a hasonló jelentésű jelzőket. Mindennél fontosabb számára a Ludo-val való barátsága, az életét is feláldozná érte, és ez kölcsönös, olyanok egymásnak, mint a testvérek. Rendkívül forrófejű, minden adandó lehetőségbe bátran belevág. A pénzt nem tartja sokra, csak annyi kell neki, hogy meg tudjon élni. Megvan a magához való esze, nehezen lehet átverni, de nem lehetetlen. A véleményét a dolgokról nehezen változtatja meg, makacsul ragaszkodik ahhoz, amit hisz.
Kinézet:
Középhosszú, világosbarna haja van, és kék szemei. Testmagassága 177 cm, a súlya, pedig 62 kiló. Nem egy nagy darab ember, de mozgékony és rugalmas. Ruházata általában ugyanaz, fekete, hosszujjú póló, rajta egy barna mellény. Fekete nadrágja és barna csizmája van. Derekán egy barna öv van, melyen három tároló rekesz és egy sugárpisztoly van.
. Jó játékot kívánok és az Erő legyen veled!