Post by Orm'an Yos on Feb 14, 2009 14:11:17 GMT 1
- Név: Orm’an Yos
- Kor: 24 év
- Nem: férfi
- Faj: Ortolán
- Foglalkozása/karakterkasztja: „Fejvadász”/Séf
- Felszerelése, személyes tárgyak: sport sugárvetõ, elektromos gumibot (sokkoló), 2 tartalék energiacella, gyógycsomag, túlélõkészlet, kabalaserpenyõ, alighasznált jegy Coréliai indulással (nem retur), családi kiszerelésû zacskós Almond-Kwevvu,
Elõtörténet
Orm’an az Orto bolygón látta meg a meglehetõsen hûvös napvilágot a Yos család 6. gyermekeként. Mivel eléggé alacsony szinten voltak ellátva technológiai újításokkal és a folyamatos zord idõ miatt szinte semmi dolga nem akadt a szülõknek a bányászok ételadagjainak méricskélésén túl eléggé szaporára sikeredett az új generáció. Nem meglepõ módon megvolt a szeretet és az „áldott egyszerûség” a családban, de azért mindegyik gyerek többre vágyott. Ormi, ahogy a család és a haverok szólították, szeretett volna utazni, univerzumot járni, de egyenlõre csak a kereskedelmi hajók le- és felszállásait bámulhatta nagy szemekkel. A család társadalmilag fontos pozícióban volt a papa foglalkozásának hála. A külhonból érkezõ kajaszállítmányok elosztásában vett részt õ is és általa a felesége és családja is. Így hamar megismerkedhettek a különös, az örök hó honában ismeretlen ételek ízével és elkészítési módjával. Természetesen a bányászok is megörültek ennek és támogatták az ötletet, hogy néhány recepttel teli adattárolót is cseréljenek az érdekért idelátogató kereskedõkkel. Mondhatni ezzel kezdõdött Ormi kiszakadozása. Apja mellett igen gyorsan tanulhatta el a szakácsmûvészet fogásait. Nemcsak az ortolánok kultúrájára jellemzõeket, hanem a külhoni ( értsd: melegétkeztetési) szokásokat is, bár ezt idehaza kevéssé hasznosították. Gyermekkora és tini évei eleje az étkek jegyében teltek, nomeg a az alapvetõ mûveltség számára elérhetõ szintjének megszerzésében. (Megtanult írni-olvasni, számolni, a kereskedõk által használt közösnek elnevezett nyelvjárást és az ezekhez hasonló elemi tanulmányokat.) Minden jel arra mutatott, hogy apja nyomdokaiba lépve õ is „élelem-logisztikus” lesz, bár még nem hagyta elveszni gyerekkori álmait, hogy egyszer utazó lesz belõle.
Így teltek-múltak az évek és végül tizenkét éves korában jött a várva-várt fordulat. Bár elsõre kísértetiesen hasonlított arra, hogy kispályás ûrkalózok próbáltak elrejtõzni üldözõik elõl egy készletfeltöltés erejéig a sivár hógolyón, amit Orto-nak nevezett meg a fedélzeti számítógépük. Szerencséjükrere vagy épp szerencsétlenségükre pont az ortolán élelmiszerraktár barlang bejárata mellett sikerült talajt érniük. Ez néhány óráig nem is tûnt fel igazán az ortolánoknak, egyszerûen mindenki azt hitte, hogy kereskedõk, akik az árukat ellenõrzik. Aztán hamar kibukott, hogy ezek nem kifelé, hanem befelé pakolják a kaját és ráadásul semmi mást se adnak helyette. A kék pocakos helybéliek hamar észbekaptak és 1-2 óra alatt összehívták a raktár körüli fajtársaikat és már épp készültek, hogy erõszakos túlkapással rendezzék a számlát, mikor befutott a kalózok üldözõje is. Mondjuk az is igaz, hogy a mesés történetekben ilyenkor a megérkezõ hõs legyõzi a gonosz betolakodókat, nem pedig érkezése után egy bõ negyed órával félholtra vereti magát velük, de végülis semmi sem lehet tökéletes. Végül csak beavatkoztak az ortolánok is. Ormi apjával, bátyjaival és a többi család férfitagjaival megrohanta az idegenveréssel elfoglalt kalózokat és konyhai eszközökkel, nomeg jelentõs létszámfölénnyel sikeresen leszerelték õket. Legnagyobb szerencséjükre tényleg nem voltak nagypályás bûnözõk az idegenek, így nagyrészt kisebb-nagyobb zúzódásokkal megúszta mindkét (azaz három, ha az alélt hõst is számítjuk) oldal és nem került sor lövöldözésre. A felocsúdó „megmentõjük” mihelyt beszédképes állapotba került elmondta, hogy már régóta üldözi a bandát a busás fejpénz reményében, mert õ egy neves coréliai fejvadász. Arra a kérdésre, hogy ez esetben hogyan tudták ennyire elverni baljós hallgatásba burkolózott. Viszont ezektõl az apró jelektõl eltekintve Ormi meglátta benne új mentorát és „megszabadítóját”, akivel elutazhat a messzi-messzi galaxisba. Még néhány napig maradt a férfi, amíg jobban lettek sajgó tagjai, de végül csak elindult és nem pusztította tovább a bolygó amúgy is korlátozott készleteit. Ekkor Ormi elkéredzkedett a szüleitõl, hogy valóra válthassa az álmait. Bár ezzel nem értettek egyet a szülõk, de tudták, hogy maximum annyit érhetnek el, hogy fiuk elszökik nagy durcásan a végén, így inkább ellátták jó néhány kéretlen szülõi tanáccsal és útjára engedték porontyukat, aki felosont a hajóra és várta a nagy utazást.
Végül a felszállás zötykölõdései miatt hamar fény derült az ottlétére, mikor önkéntelenül összerókázta a raktér általa elfoglalt részét. Az idegen elõször azt hitte, hogy az elzárt kalózok valamelyike szökött ki és motoszkál a raktérben, de az öklendezõ kék húsgombócot meglátva még idegesebb lett, mintha szökés történt volna. Sokat vitatkoztak, hogy hol is dobja ki a potyautast, de végül ahogy elmúlt az ûrhajóbetegsége Orminak és nekilátott az uzsonnakészítésnek sikerült kölcsönösen elõnyös megállapodást kötniük. A férfi csak Kapitányként mutatkozott be és azóta is így ismeri az ortolán. Nem nagyon firtatta igazi személyazonosságát és azt se, hogy tényleg olyan nagy fejvadász-e, mint mondja. A megállapodásuk egyszerû volt. Ormi fõz kettejükre és cserébe a Kapitánnyal tarthat útjai során. Így kezdõdött a hosszúnak bizonyuló munkakapcsolatból lett barátságuk. Ahogy teltek-múltak az évek az kis ortolán felcseperedett és nemcsak a galaxisok újdonságaival ismerkedett meg, hanem elleste a fejvadászathoz szükséges fogásokat is. Így majd tíz év múltán már teljes jogú partnerként vehetett részt a vadászatokban. A Kapitány mellett megtanulta kezelni a sugárfegyvereket (jelesül a marokpisztolyt, sugárkarabélyt, több elterjedtebb sugárpisztoly típust /DH-17, DL-22, DL-44/, sportpisztolyt, sugárvetõt és sportsugárvetõt, még a kábítógránát kezelésével is volt alkalma néhányszor ismerkedni vegyes sikerrel) és a közelharci alkalmatosságokat is. Bár mindkét esetben inkább az ellenfél elfogására, elkábítására alkalmas fortélyokkal találkozott. (Itt sem igazi harcmûvészetrõl van szó, hanem az "egyszerû" verekedésrõl. A "ha rövid a karod toldd meg valami hosszú tompa/éles/hegyes/elektromos eszközzel" elvrõl. Tehát ami a keze ügyébe akad azzal bántalmazza az ellent, vagy épp ököllel, ormánnyal, stb.) Emellett az öreg hajó, egy Gthroc 720-as szállítóhajó, vezetését is meg kellett tanulnia, hogy azokban az esetekben is sikerrel elhagyhassák a helyszíneket, ha a fõnök épp ki van ütve. A tanulmányok több felismeréssel is kecsegtettek. Elsõ és ortolánhoz mérten talán legnagyobb újítás a pénz bevezetése volt Ormi életében. Mint mindenki a fajtársai közül õ sem foglalkozott sem számlákkal, sem érmékkel. Neki mindennek kajaadagban volt értéke. Végül rákellett jönnie, hogy az idegenek világaiban ez kevéssé elfogadott és használható mérce. Fõleg, mert mondjuk 500 creditet könnyebb tárolni is, mint ennek megfelelõ mennyiségû ételt hosszabb távon. Így rászokott a pénz rendes használatára, bár mindig megmaradt annál a nagyjából fix váltási aránynál, hogy 10 credit egy adag kaja. Így van, amikor az árat nem pénzben fejezi ki, hanem rögtön kajaadagban vágja rá. A másik fontos szociológiai változást a Kapitány idézte elõ, sõt követelte ki. Ez pedig a hagyományos ágyékkötõ helyetti, pontosabban azon felüli ruhaviselet volt. Mindig azt mondogatta, hogy inkább nézzen ki úgy a társa, mint egy nagy zsák kék puffasztott szója, mintsem egy-egy gyorsabbra sikerülõ irányváltásnál kikandikáljon valami „második ormány”. Érdekes módon ennél a résznél mindig összerázkódott, mintha hideg áramlat borzolta volna.
Az a két dolog hamar kiviláglott, hogy a Kapitány egyrészt eléggé szerencsétlenül tud megsérülni és még a legbiztosabb rajtaütésekben is el tud szúrni dolgokat önhibáján kívül. Valamint az is, hogy ezt a hátrányát nagyon jól ismeri és emiatt nem is vállalkozik igazán veszedelmes vadászatokra. Fõként a csak élve és alacsony veszélyességi szintû célpontokra kiírt vérdíjakra hajtott. Bár ebbõl nem szedték meg magukat túlzottan, de mindketten jólétben élhettek és nem kellett panaszkodniuk a kényelemre vagy ellátásra.
Ketten sokmindent megéltek és tapasztaltak az évek során. Fõhadiszállásuk Corélián helyezkedett el a Kapitány lakásában, de elég keveset voltak „otthon”. Azért hamar megszerette Ormi a gyorséttermi kaját, fõként az extra méretû adagokat, így mára hagyománnyá vált, hogy ha Corélián járnak õ betér legalább egyszer, de inkább többször a város legnagyobb ilyen vendéglátó-ipari egységébe. Persze a Kapitány meg inkább annak a híve, hogy kék „elsõtisztje” fõzzön valamit az évek alatt összegyûjtött és megtanult receptúra alapján.
Ez a már-már idillinek mondható élet nemrégiben felborult. Tragikus törést okozott a Kapitány meggondolatlansága. Épp egy sikertelen Mrs. Kapitány szerzés miatt bánkódva próbált megsemmisítõ alkoholcsapást mérni a májára és egyéb szerveire az öregharcos, amikor Ormi felszolgálta a vidításnak szánt színes ebéd-egyveleget. Ekkor következett be a tragédia. A Kapitány ugyanis azt találta mondani az órákon keresztül nagy mûgonddal megálmodott kompozícióra, hogy ízetlen és sótlan. …
Ezzel betelt a pohár. Ormi kiosztotta mentorát és barátját, hogy a nõgondjai miatt ne az õ mestermûvét ócsárolja, amire a másik is felháborodott, mondván nehogy már valami tucat-kajának kelljen örülnie, mikor sehová sem tart az élete. Szó, ami szó addig fajult a dolog, hogy kölcsönösen megsértõdve elvonultak saját lakrészükbe duzzogni. Végül Ormi összepakolta felszerelését, magához vett némi fegyvert és a tizenkét éve a kalózok ellen használt kabalaserpenyõjét, a megtakarított pénzét. Aztán kifosztva a kamra nassolni való készleteit elrobogott. Annyit mondott a Kapitánynak, hogy megy és saját vállalkozást fog alapítani. Övé lesz a galaxis legnagyobb étterme és megmutatja, hogy nem tucat-kajákat készít! Mérge ki is tartott egészen az ûrkikötõig, ahol vett egy jegyet. Hogy pontosan hová is az nem különösebben foglalkoztatta éppen akkor, de azt tudta, hogy azért annyira hirtelen nem lehet a semmibõl étel-birodalmat emelni, így a megtanult „szakmájában” fog elhelyezkedni és kevéssé veszedelmes fejvadászatokkal teremti meg a szükséges alaptõkét.
Jellemleírás
Orm’an Yos sem hazudtolja meg származását. Neki is az a legfontosabb vezérlõ elv, hogy amíg tele a pocakja, addig elégedett. Bár azért az évek tapasztalatai árnyalták ezt. A legtöbb faj kinézete és esetlennek tûnõ mozgása miatt oktondinak tartja és erre õ rá is játszik idõnként. (Bár megjegyzésre méltó, hogy idõnként nem kell játszania, mert vannak még dolgok, amiket nem ért teljesen.) Viszont minden faj ifjoncaival jól kijön a maga részérõl. Bennük látja a galaxis jövõjét és bár idõnként komiszak tudnak lenni nem bántaná egyiküket sem. Ennek megfelelõen munkája során sem vállal soha olyan akciót, melyben gyerekek is veszélybe kerülhetnének, viszont a gyerekbántalmazó bûnözõket annál nagyobb hévvel üldözi és esetükben elõfordulnak agresszív túlkapások is. Alapvetõen az életet tiszteli és nem szereti a vérontásokat se ténylegesen, se képletesen. Azért azzal szembesült, hogy ez nem mindig kivitelezhetõ, így ha muszáj nem riad vissza az erõszaktól. Összességében ortolánhoz (és az átlag bûnözõkhöz) mérten dörzsöltnek mondhatja magát, de sok minden van, ami csodálkozásra készteti kíváncsi természetét. Imádja a hasát és az új ételeket, nemcsak ennki, hanem készíteni is. Ebben gyökerezik fõ mozgatórugója is, hogy népszerû és elismert éttermet nyithasson, ahol õ lehet a fõszakács és büszkék lehetnek rá a szülei, családja is. A fejvadászat csak egyszerû munka számára, de nem érzi igazi hivatásának.
Leírás
Nagyjából másfél méter magas, pocakos ortolán. Nagy fekete szemeivel, lapát füleivel és ormányával kívülállók számára kissé mulatságos benyomást kelt, de a többi ortolán szerint jóképûnek mondható. Ápolt, dús kék szõre enyhén ezüstös fényû, ezzel is erõsítve a plüss-hatást. Fajtársaihoz képest jelentõs eltérés, hogy õ ruhát is visel. Ez egy homokszín uniformisszerû öltözék, mely nadrágból, zubbonyból és egy széles övbõl áll. Övérõl lóg bõrtáskája és karikáján elektromos gumibotja, hogy legyen mivel távol tartania az esetleges kellemetlenkedõket. (Fõleg, ha azok a kajájára vetnek szemet.) Utazásai során az összképet kiegészíti egy nagy zöldes-barna hátizsák, mely meglehetõsen tömöttnek tûnik, bár a kikandikáló serpenyõnyélbõl ítélve inkább tulajdonosának fontos ellátmányt tartalmazhat, mintsem komoly felszerelést. (Ebben „rejtõzik” a sportfegyvere is, hogy ne keltsen riadalmat vagy épp bizalmatlanságot munkán kívül a környezetében.) Szinte mindig van nála még divatos kiegészítõként valami rágcsálnivalóval teli zacskó vagy doboz.
- Kor: 24 év
- Nem: férfi
- Faj: Ortolán
- Foglalkozása/karakterkasztja: „Fejvadász”/Séf
- Felszerelése, személyes tárgyak: sport sugárvetõ, elektromos gumibot (sokkoló), 2 tartalék energiacella, gyógycsomag, túlélõkészlet, kabalaserpenyõ, alighasznált jegy Coréliai indulással (nem retur), családi kiszerelésû zacskós Almond-Kwevvu,
Elõtörténet
Orm’an az Orto bolygón látta meg a meglehetõsen hûvös napvilágot a Yos család 6. gyermekeként. Mivel eléggé alacsony szinten voltak ellátva technológiai újításokkal és a folyamatos zord idõ miatt szinte semmi dolga nem akadt a szülõknek a bányászok ételadagjainak méricskélésén túl eléggé szaporára sikeredett az új generáció. Nem meglepõ módon megvolt a szeretet és az „áldott egyszerûség” a családban, de azért mindegyik gyerek többre vágyott. Ormi, ahogy a család és a haverok szólították, szeretett volna utazni, univerzumot járni, de egyenlõre csak a kereskedelmi hajók le- és felszállásait bámulhatta nagy szemekkel. A család társadalmilag fontos pozícióban volt a papa foglalkozásának hála. A külhonból érkezõ kajaszállítmányok elosztásában vett részt õ is és általa a felesége és családja is. Így hamar megismerkedhettek a különös, az örök hó honában ismeretlen ételek ízével és elkészítési módjával. Természetesen a bányászok is megörültek ennek és támogatták az ötletet, hogy néhány recepttel teli adattárolót is cseréljenek az érdekért idelátogató kereskedõkkel. Mondhatni ezzel kezdõdött Ormi kiszakadozása. Apja mellett igen gyorsan tanulhatta el a szakácsmûvészet fogásait. Nemcsak az ortolánok kultúrájára jellemzõeket, hanem a külhoni ( értsd: melegétkeztetési) szokásokat is, bár ezt idehaza kevéssé hasznosították. Gyermekkora és tini évei eleje az étkek jegyében teltek, nomeg a az alapvetõ mûveltség számára elérhetõ szintjének megszerzésében. (Megtanult írni-olvasni, számolni, a kereskedõk által használt közösnek elnevezett nyelvjárást és az ezekhez hasonló elemi tanulmányokat.) Minden jel arra mutatott, hogy apja nyomdokaiba lépve õ is „élelem-logisztikus” lesz, bár még nem hagyta elveszni gyerekkori álmait, hogy egyszer utazó lesz belõle.
Így teltek-múltak az évek és végül tizenkét éves korában jött a várva-várt fordulat. Bár elsõre kísértetiesen hasonlított arra, hogy kispályás ûrkalózok próbáltak elrejtõzni üldözõik elõl egy készletfeltöltés erejéig a sivár hógolyón, amit Orto-nak nevezett meg a fedélzeti számítógépük. Szerencséjükrere vagy épp szerencsétlenségükre pont az ortolán élelmiszerraktár barlang bejárata mellett sikerült talajt érniük. Ez néhány óráig nem is tûnt fel igazán az ortolánoknak, egyszerûen mindenki azt hitte, hogy kereskedõk, akik az árukat ellenõrzik. Aztán hamar kibukott, hogy ezek nem kifelé, hanem befelé pakolják a kaját és ráadásul semmi mást se adnak helyette. A kék pocakos helybéliek hamar észbekaptak és 1-2 óra alatt összehívták a raktár körüli fajtársaikat és már épp készültek, hogy erõszakos túlkapással rendezzék a számlát, mikor befutott a kalózok üldözõje is. Mondjuk az is igaz, hogy a mesés történetekben ilyenkor a megérkezõ hõs legyõzi a gonosz betolakodókat, nem pedig érkezése után egy bõ negyed órával félholtra vereti magát velük, de végülis semmi sem lehet tökéletes. Végül csak beavatkoztak az ortolánok is. Ormi apjával, bátyjaival és a többi család férfitagjaival megrohanta az idegenveréssel elfoglalt kalózokat és konyhai eszközökkel, nomeg jelentõs létszámfölénnyel sikeresen leszerelték õket. Legnagyobb szerencséjükre tényleg nem voltak nagypályás bûnözõk az idegenek, így nagyrészt kisebb-nagyobb zúzódásokkal megúszta mindkét (azaz három, ha az alélt hõst is számítjuk) oldal és nem került sor lövöldözésre. A felocsúdó „megmentõjük” mihelyt beszédképes állapotba került elmondta, hogy már régóta üldözi a bandát a busás fejpénz reményében, mert õ egy neves coréliai fejvadász. Arra a kérdésre, hogy ez esetben hogyan tudták ennyire elverni baljós hallgatásba burkolózott. Viszont ezektõl az apró jelektõl eltekintve Ormi meglátta benne új mentorát és „megszabadítóját”, akivel elutazhat a messzi-messzi galaxisba. Még néhány napig maradt a férfi, amíg jobban lettek sajgó tagjai, de végül csak elindult és nem pusztította tovább a bolygó amúgy is korlátozott készleteit. Ekkor Ormi elkéredzkedett a szüleitõl, hogy valóra válthassa az álmait. Bár ezzel nem értettek egyet a szülõk, de tudták, hogy maximum annyit érhetnek el, hogy fiuk elszökik nagy durcásan a végén, így inkább ellátták jó néhány kéretlen szülõi tanáccsal és útjára engedték porontyukat, aki felosont a hajóra és várta a nagy utazást.
Végül a felszállás zötykölõdései miatt hamar fény derült az ottlétére, mikor önkéntelenül összerókázta a raktér általa elfoglalt részét. Az idegen elõször azt hitte, hogy az elzárt kalózok valamelyike szökött ki és motoszkál a raktérben, de az öklendezõ kék húsgombócot meglátva még idegesebb lett, mintha szökés történt volna. Sokat vitatkoztak, hogy hol is dobja ki a potyautast, de végül ahogy elmúlt az ûrhajóbetegsége Orminak és nekilátott az uzsonnakészítésnek sikerült kölcsönösen elõnyös megállapodást kötniük. A férfi csak Kapitányként mutatkozott be és azóta is így ismeri az ortolán. Nem nagyon firtatta igazi személyazonosságát és azt se, hogy tényleg olyan nagy fejvadász-e, mint mondja. A megállapodásuk egyszerû volt. Ormi fõz kettejükre és cserébe a Kapitánnyal tarthat útjai során. Így kezdõdött a hosszúnak bizonyuló munkakapcsolatból lett barátságuk. Ahogy teltek-múltak az évek az kis ortolán felcseperedett és nemcsak a galaxisok újdonságaival ismerkedett meg, hanem elleste a fejvadászathoz szükséges fogásokat is. Így majd tíz év múltán már teljes jogú partnerként vehetett részt a vadászatokban. A Kapitány mellett megtanulta kezelni a sugárfegyvereket (jelesül a marokpisztolyt, sugárkarabélyt, több elterjedtebb sugárpisztoly típust /DH-17, DL-22, DL-44/, sportpisztolyt, sugárvetõt és sportsugárvetõt, még a kábítógránát kezelésével is volt alkalma néhányszor ismerkedni vegyes sikerrel) és a közelharci alkalmatosságokat is. Bár mindkét esetben inkább az ellenfél elfogására, elkábítására alkalmas fortélyokkal találkozott. (Itt sem igazi harcmûvészetrõl van szó, hanem az "egyszerû" verekedésrõl. A "ha rövid a karod toldd meg valami hosszú tompa/éles/hegyes/elektromos eszközzel" elvrõl. Tehát ami a keze ügyébe akad azzal bántalmazza az ellent, vagy épp ököllel, ormánnyal, stb.) Emellett az öreg hajó, egy Gthroc 720-as szállítóhajó, vezetését is meg kellett tanulnia, hogy azokban az esetekben is sikerrel elhagyhassák a helyszíneket, ha a fõnök épp ki van ütve. A tanulmányok több felismeréssel is kecsegtettek. Elsõ és ortolánhoz mérten talán legnagyobb újítás a pénz bevezetése volt Ormi életében. Mint mindenki a fajtársai közül õ sem foglalkozott sem számlákkal, sem érmékkel. Neki mindennek kajaadagban volt értéke. Végül rákellett jönnie, hogy az idegenek világaiban ez kevéssé elfogadott és használható mérce. Fõleg, mert mondjuk 500 creditet könnyebb tárolni is, mint ennek megfelelõ mennyiségû ételt hosszabb távon. Így rászokott a pénz rendes használatára, bár mindig megmaradt annál a nagyjából fix váltási aránynál, hogy 10 credit egy adag kaja. Így van, amikor az árat nem pénzben fejezi ki, hanem rögtön kajaadagban vágja rá. A másik fontos szociológiai változást a Kapitány idézte elõ, sõt követelte ki. Ez pedig a hagyományos ágyékkötõ helyetti, pontosabban azon felüli ruhaviselet volt. Mindig azt mondogatta, hogy inkább nézzen ki úgy a társa, mint egy nagy zsák kék puffasztott szója, mintsem egy-egy gyorsabbra sikerülõ irányváltásnál kikandikáljon valami „második ormány”. Érdekes módon ennél a résznél mindig összerázkódott, mintha hideg áramlat borzolta volna.
Az a két dolog hamar kiviláglott, hogy a Kapitány egyrészt eléggé szerencsétlenül tud megsérülni és még a legbiztosabb rajtaütésekben is el tud szúrni dolgokat önhibáján kívül. Valamint az is, hogy ezt a hátrányát nagyon jól ismeri és emiatt nem is vállalkozik igazán veszedelmes vadászatokra. Fõként a csak élve és alacsony veszélyességi szintû célpontokra kiírt vérdíjakra hajtott. Bár ebbõl nem szedték meg magukat túlzottan, de mindketten jólétben élhettek és nem kellett panaszkodniuk a kényelemre vagy ellátásra.
Ketten sokmindent megéltek és tapasztaltak az évek során. Fõhadiszállásuk Corélián helyezkedett el a Kapitány lakásában, de elég keveset voltak „otthon”. Azért hamar megszerette Ormi a gyorséttermi kaját, fõként az extra méretû adagokat, így mára hagyománnyá vált, hogy ha Corélián járnak õ betér legalább egyszer, de inkább többször a város legnagyobb ilyen vendéglátó-ipari egységébe. Persze a Kapitány meg inkább annak a híve, hogy kék „elsõtisztje” fõzzön valamit az évek alatt összegyûjtött és megtanult receptúra alapján.
Ez a már-már idillinek mondható élet nemrégiben felborult. Tragikus törést okozott a Kapitány meggondolatlansága. Épp egy sikertelen Mrs. Kapitány szerzés miatt bánkódva próbált megsemmisítõ alkoholcsapást mérni a májára és egyéb szerveire az öregharcos, amikor Ormi felszolgálta a vidításnak szánt színes ebéd-egyveleget. Ekkor következett be a tragédia. A Kapitány ugyanis azt találta mondani az órákon keresztül nagy mûgonddal megálmodott kompozícióra, hogy ízetlen és sótlan. …
Ezzel betelt a pohár. Ormi kiosztotta mentorát és barátját, hogy a nõgondjai miatt ne az õ mestermûvét ócsárolja, amire a másik is felháborodott, mondván nehogy már valami tucat-kajának kelljen örülnie, mikor sehová sem tart az élete. Szó, ami szó addig fajult a dolog, hogy kölcsönösen megsértõdve elvonultak saját lakrészükbe duzzogni. Végül Ormi összepakolta felszerelését, magához vett némi fegyvert és a tizenkét éve a kalózok ellen használt kabalaserpenyõjét, a megtakarított pénzét. Aztán kifosztva a kamra nassolni való készleteit elrobogott. Annyit mondott a Kapitánynak, hogy megy és saját vállalkozást fog alapítani. Övé lesz a galaxis legnagyobb étterme és megmutatja, hogy nem tucat-kajákat készít! Mérge ki is tartott egészen az ûrkikötõig, ahol vett egy jegyet. Hogy pontosan hová is az nem különösebben foglalkoztatta éppen akkor, de azt tudta, hogy azért annyira hirtelen nem lehet a semmibõl étel-birodalmat emelni, így a megtanult „szakmájában” fog elhelyezkedni és kevéssé veszedelmes fejvadászatokkal teremti meg a szükséges alaptõkét.
Jellemleírás
Orm’an Yos sem hazudtolja meg származását. Neki is az a legfontosabb vezérlõ elv, hogy amíg tele a pocakja, addig elégedett. Bár azért az évek tapasztalatai árnyalták ezt. A legtöbb faj kinézete és esetlennek tûnõ mozgása miatt oktondinak tartja és erre õ rá is játszik idõnként. (Bár megjegyzésre méltó, hogy idõnként nem kell játszania, mert vannak még dolgok, amiket nem ért teljesen.) Viszont minden faj ifjoncaival jól kijön a maga részérõl. Bennük látja a galaxis jövõjét és bár idõnként komiszak tudnak lenni nem bántaná egyiküket sem. Ennek megfelelõen munkája során sem vállal soha olyan akciót, melyben gyerekek is veszélybe kerülhetnének, viszont a gyerekbántalmazó bûnözõket annál nagyobb hévvel üldözi és esetükben elõfordulnak agresszív túlkapások is. Alapvetõen az életet tiszteli és nem szereti a vérontásokat se ténylegesen, se képletesen. Azért azzal szembesült, hogy ez nem mindig kivitelezhetõ, így ha muszáj nem riad vissza az erõszaktól. Összességében ortolánhoz (és az átlag bûnözõkhöz) mérten dörzsöltnek mondhatja magát, de sok minden van, ami csodálkozásra készteti kíváncsi természetét. Imádja a hasát és az új ételeket, nemcsak ennki, hanem készíteni is. Ebben gyökerezik fõ mozgatórugója is, hogy népszerû és elismert éttermet nyithasson, ahol õ lehet a fõszakács és büszkék lehetnek rá a szülei, családja is. A fejvadászat csak egyszerû munka számára, de nem érzi igazi hivatásának.
Leírás
Nagyjából másfél méter magas, pocakos ortolán. Nagy fekete szemeivel, lapát füleivel és ormányával kívülállók számára kissé mulatságos benyomást kelt, de a többi ortolán szerint jóképûnek mondható. Ápolt, dús kék szõre enyhén ezüstös fényû, ezzel is erõsítve a plüss-hatást. Fajtársaihoz képest jelentõs eltérés, hogy õ ruhát is visel. Ez egy homokszín uniformisszerû öltözék, mely nadrágból, zubbonyból és egy széles övbõl áll. Övérõl lóg bõrtáskája és karikáján elektromos gumibotja, hogy legyen mivel távol tartania az esetleges kellemetlenkedõket. (Fõleg, ha azok a kajájára vetnek szemet.) Utazásai során az összképet kiegészíti egy nagy zöldes-barna hátizsák, mely meglehetõsen tömöttnek tûnik, bár a kikandikáló serpenyõnyélbõl ítélve inkább tulajdonosának fontos ellátmányt tartalmazhat, mintsem komoly felszerelést. (Ebben „rejtõzik” a sportfegyvere is, hogy ne keltsen riadalmat vagy épp bizalmatlanságot munkán kívül a környezetében.) Szinte mindig van nála még divatos kiegészítõként valami rágcsálnivalóval teli zacskó vagy doboz.
!