Post by Minn Donos on Feb 1, 2009 13:38:08 GMT 1
Név: Minn Donos
Kor: 21
Született: B.E. 11
Nem: Férfi
Faj: Ember
Foglalkozás: Vadászpilóta
Felszerelés: TIE pilótaegyenruha
Elõtörténet
Minn Donos a Dantooine bolygón látta meg a napvilágot egy egyszerû farmer család gyermekeként. Amint lehetett apja, Brul Donos, munkába állította õt, hogy segítsen a termés betakarításában. Két testvérével együtt dolgoztak az otthoni földeken. Sajnos nem volt egyszerû élete Minnek. Apja iszákos és lobbanékony természetû ember volt, aki megjegyzéseivel állandóan sebeket ejtett a kis Minn lelkén. Édesanyja, Gara Zorrie, nehezen tûrte az apa viszontagságait, de ki kellett, hogy tartson a gyerekei érdekében. Angyali teremtés volt, szerette a gyerekeit, jószívû, türelmes asszony volt, aki jobbat érdemelt volna. A gyerekek közül is fõleg Minnben bízott, hogy talán õ majd tud tenni valamit az apjával. Minn ahogy nõtt, úgy nõtt benne a gyûlölet az apja iránt, de sosem mutatta ki érzelmeit. Elfojtotta magában, inkább mert nem akarta, hogy a családja szétszakadjon. Apja lelketlenségének hála mind zárkózottabb és feszült lett. Egy napon aztán a dantooine-i hatóságok lefoglalták a földjeiket az adósságaik miatt, a Donos család pedig elhagyta Dantooine-t egy jobb élet reményében. A legelsõ utasszállítóval elhagyták a bolygót és Coruscant felé vették az irányt. Az úton azonban kalózok támadták meg õket és a támadásban odaveszett az apja és egyik testvére, a hajójuk súlyosan megrongálódott és a közeli Ord Mantellen kellett kényszerleszálniuk. Az ott töltött idõt Minn sosem felejtette el. Gyermeki szemmel azt a látványt nehéz volt neki elviselnie. Vérzõ, jajgató emberek, odébb sírdogáló nõk. Volt aki, elvesztette egy vagy több végtagját, rajtuk kapkodva próbáltak segíteni a hajó személyzete. Többen elvéreztek és így egyre kevesebben voltak a túlélõk. A kapitány közölte velük, hogy még az ûrben leadták a vészjelzést, de nincs rá garancia, hogy valaki fogadta is a jelet. A személyzet megpróbált életet lehelni a vészjeladóba, de az energia hiánya miatt nem sikerült. Csak a szerencséjükben bízhattak. A legnagyobb problémát mégis az élelem és vízkészletek rohamos fogyása jelentette. Ord Mantell lakott bolygó volt, de senki nem tudta merre kell menni, hogy találjon valaki. Mégis meg kellett próbálni, ez volt az egyedüli lehetõség. Kis csoportok vágtak neki az útnak, voltak, akik visszatértek, de voltak, akik már nem. Az elsõ hét így telt el. A második héten folytatódott a keresés értelmes élet után. Az élelmük egyre kevesebb volt, végül elfogyott. Teltek a napok, vizük még volt, de már jó ideje nem ettek. Akkor egy férfi, odament az egyik hullához és kivágott egy darabot belõle majd elkezdte sütni. A többiek követték a példát. Eljött a harmadik hét és most a víz fogyott el. Újabb túlélõk haltak meg a vérhas miatt, amit a hullák húsa miatt kaptak. Teljesen kiszáradtak és elpusztultak. Vizet közel s távol nem talált senki. Az emberek már a saját vizeletüket itták. Végül a harmadik hét negyedik napján egy mentõosztag érkezett a roncs helyéhez és segített a túlélõkön. Percekkel késõbb még több mentõs csatlakozott és elszállították a túlélõket Worlportba. Ott újra hajóra szálltak s végül elérték a Coruscantot, ahol házat béreltek és munkát kerestek maguknak.
Itt érte õket a klón háború kitörése és átélték a Coruscantot megtámadó Konföderáció invázióját. Minnt elkápráztatta a hajók és fegyverek látványa. Abban az idõben fogalmazódott meg benne a vágy, miszerint egyszer pilóta lesz belõle. Amíg nem volt elég idõs a jelentkezéshez addig alkalmi munkákkal tartotta fenn magát és családját, de egy halálos kór elragadta tõle édesanyját. Testvérével maradt, majd együtt jelentkezetek a birodalmi flotta pilótaképzésére. A pilótaképzés kemény volt mind fizikailag, mind szellemileg olyannyira, hogy a jelentkezõk csupán 10%-a érte el a kurzus végét. A képzés elsõ fázisában a jelentkezõk elmeállapotát vizsgálták és felmérték szellemi teljesítõképességüket: Különbözõ teszteket írattak, elbeszélgetéseket tartottak és gépekkel vizsgálták a jelentkezõk agyát. A második fázisban a jelentkezõk fizikai terhelhetõségét vizsgálták. Itt is teszt tesztet követett: Teherbírás, állóképesség, mozgékonyság és persze a G erõ elviselése. Csak a legjobban teljesítõket hagyták meg, a többieket elküldték. A harmadik fázisban megkezdõdött az érdemi munka a tanoncok számára. A Coruscant-i kiképzõbázis a legjobb oktatókat birtokolta. Minnek nagyon jó eredményei lettek az elméleti tanulmányaiból, de csak ezután jött a neheze. El kellett sajátítania a TIE vadász vezetésének minden fortéját. A repülést a szimulátorban kezdte, ahol magabiztosan vezette a gépét, a szimulált harci bevetéseket remekül teljesítette. Aztán eljött az a nap, mikor végre egy igazi TIE-t vezethetett. Jól ment neki a repülés, a landolásán kellett csak egy kicsit csiszolnia, ugyanis egyszer sikerült neki jól a földhöz vágnia a gépét. Ez kétheti zsoldjába került, mikor kikerült a bázisról. Minnek sikerült a képzés, de testvérének nem, így õ úgy döntött visszatér a Dantooinra és gazdálkodni kezd újra.
Minn a tanulás ideje alatt is zárkózott volt, s csak annak nyílt meg akiben megbízott, ezért barátja sem volt sok. Alig várta, hogy végre magára ölthesse a vadászegyenruhát és a fején lehessen a sisakja. Így legalább nem kellett mások szemébe néznie. Minn jelenleg arra vár, hogy beosszák valamelyik vadászszázadba.
Személyiség
Minn a gyermekkori traumák miatt zárkózott és visszahúzódó, de akirõl úgy érzi, hogy megbízható azzal nagyon jó kapcsolatokat ápol. Türelmes és kedves ember, ugyanakkor nem érdemes kihozni a sodrából, mert akkor kõ kövön nem marad. Hisz az igazságban és a rendben, amit a Birodalom megteremtett. A politika hidegen hagyja, nem érdekli, mi történik a szenátusban. A parancsokat maradéktalanul teljesíti, feletteseit tiszteli. A magánéletérõl és a múltjáról hallgat, mint a sír.
Kor: 21
Született: B.E. 11
Nem: Férfi
Faj: Ember
Foglalkozás: Vadászpilóta
Felszerelés: TIE pilótaegyenruha
Elõtörténet
Minn Donos a Dantooine bolygón látta meg a napvilágot egy egyszerû farmer család gyermekeként. Amint lehetett apja, Brul Donos, munkába állította õt, hogy segítsen a termés betakarításában. Két testvérével együtt dolgoztak az otthoni földeken. Sajnos nem volt egyszerû élete Minnek. Apja iszákos és lobbanékony természetû ember volt, aki megjegyzéseivel állandóan sebeket ejtett a kis Minn lelkén. Édesanyja, Gara Zorrie, nehezen tûrte az apa viszontagságait, de ki kellett, hogy tartson a gyerekei érdekében. Angyali teremtés volt, szerette a gyerekeit, jószívû, türelmes asszony volt, aki jobbat érdemelt volna. A gyerekek közül is fõleg Minnben bízott, hogy talán õ majd tud tenni valamit az apjával. Minn ahogy nõtt, úgy nõtt benne a gyûlölet az apja iránt, de sosem mutatta ki érzelmeit. Elfojtotta magában, inkább mert nem akarta, hogy a családja szétszakadjon. Apja lelketlenségének hála mind zárkózottabb és feszült lett. Egy napon aztán a dantooine-i hatóságok lefoglalták a földjeiket az adósságaik miatt, a Donos család pedig elhagyta Dantooine-t egy jobb élet reményében. A legelsõ utasszállítóval elhagyták a bolygót és Coruscant felé vették az irányt. Az úton azonban kalózok támadták meg õket és a támadásban odaveszett az apja és egyik testvére, a hajójuk súlyosan megrongálódott és a közeli Ord Mantellen kellett kényszerleszálniuk. Az ott töltött idõt Minn sosem felejtette el. Gyermeki szemmel azt a látványt nehéz volt neki elviselnie. Vérzõ, jajgató emberek, odébb sírdogáló nõk. Volt aki, elvesztette egy vagy több végtagját, rajtuk kapkodva próbáltak segíteni a hajó személyzete. Többen elvéreztek és így egyre kevesebben voltak a túlélõk. A kapitány közölte velük, hogy még az ûrben leadták a vészjelzést, de nincs rá garancia, hogy valaki fogadta is a jelet. A személyzet megpróbált életet lehelni a vészjeladóba, de az energia hiánya miatt nem sikerült. Csak a szerencséjükben bízhattak. A legnagyobb problémát mégis az élelem és vízkészletek rohamos fogyása jelentette. Ord Mantell lakott bolygó volt, de senki nem tudta merre kell menni, hogy találjon valaki. Mégis meg kellett próbálni, ez volt az egyedüli lehetõség. Kis csoportok vágtak neki az útnak, voltak, akik visszatértek, de voltak, akik már nem. Az elsõ hét így telt el. A második héten folytatódott a keresés értelmes élet után. Az élelmük egyre kevesebb volt, végül elfogyott. Teltek a napok, vizük még volt, de már jó ideje nem ettek. Akkor egy férfi, odament az egyik hullához és kivágott egy darabot belõle majd elkezdte sütni. A többiek követték a példát. Eljött a harmadik hét és most a víz fogyott el. Újabb túlélõk haltak meg a vérhas miatt, amit a hullák húsa miatt kaptak. Teljesen kiszáradtak és elpusztultak. Vizet közel s távol nem talált senki. Az emberek már a saját vizeletüket itták. Végül a harmadik hét negyedik napján egy mentõosztag érkezett a roncs helyéhez és segített a túlélõkön. Percekkel késõbb még több mentõs csatlakozott és elszállították a túlélõket Worlportba. Ott újra hajóra szálltak s végül elérték a Coruscantot, ahol házat béreltek és munkát kerestek maguknak.
Itt érte õket a klón háború kitörése és átélték a Coruscantot megtámadó Konföderáció invázióját. Minnt elkápráztatta a hajók és fegyverek látványa. Abban az idõben fogalmazódott meg benne a vágy, miszerint egyszer pilóta lesz belõle. Amíg nem volt elég idõs a jelentkezéshez addig alkalmi munkákkal tartotta fenn magát és családját, de egy halálos kór elragadta tõle édesanyját. Testvérével maradt, majd együtt jelentkezetek a birodalmi flotta pilótaképzésére. A pilótaképzés kemény volt mind fizikailag, mind szellemileg olyannyira, hogy a jelentkezõk csupán 10%-a érte el a kurzus végét. A képzés elsõ fázisában a jelentkezõk elmeállapotát vizsgálták és felmérték szellemi teljesítõképességüket: Különbözõ teszteket írattak, elbeszélgetéseket tartottak és gépekkel vizsgálták a jelentkezõk agyát. A második fázisban a jelentkezõk fizikai terhelhetõségét vizsgálták. Itt is teszt tesztet követett: Teherbírás, állóképesség, mozgékonyság és persze a G erõ elviselése. Csak a legjobban teljesítõket hagyták meg, a többieket elküldték. A harmadik fázisban megkezdõdött az érdemi munka a tanoncok számára. A Coruscant-i kiképzõbázis a legjobb oktatókat birtokolta. Minnek nagyon jó eredményei lettek az elméleti tanulmányaiból, de csak ezután jött a neheze. El kellett sajátítania a TIE vadász vezetésének minden fortéját. A repülést a szimulátorban kezdte, ahol magabiztosan vezette a gépét, a szimulált harci bevetéseket remekül teljesítette. Aztán eljött az a nap, mikor végre egy igazi TIE-t vezethetett. Jól ment neki a repülés, a landolásán kellett csak egy kicsit csiszolnia, ugyanis egyszer sikerült neki jól a földhöz vágnia a gépét. Ez kétheti zsoldjába került, mikor kikerült a bázisról. Minnek sikerült a képzés, de testvérének nem, így õ úgy döntött visszatér a Dantooinra és gazdálkodni kezd újra.
Minn a tanulás ideje alatt is zárkózott volt, s csak annak nyílt meg akiben megbízott, ezért barátja sem volt sok. Alig várta, hogy végre magára ölthesse a vadászegyenruhát és a fején lehessen a sisakja. Így legalább nem kellett mások szemébe néznie. Minn jelenleg arra vár, hogy beosszák valamelyik vadászszázadba.
Személyiség
Minn a gyermekkori traumák miatt zárkózott és visszahúzódó, de akirõl úgy érzi, hogy megbízható azzal nagyon jó kapcsolatokat ápol. Türelmes és kedves ember, ugyanakkor nem érdemes kihozni a sodrából, mert akkor kõ kövön nem marad. Hisz az igazságban és a rendben, amit a Birodalom megteremtett. A politika hidegen hagyja, nem érdekli, mi történik a szenátusban. A parancsokat maradéktalanul teljesíti, feletteseit tiszteli. A magánéletérõl és a múltjáról hallgat, mint a sír.
