Post by Nomar Aliit on Dec 21, 2008 10:46:54 GMT 1
Név: Nomar Aliit
Faj: Mandalóriai
Nem: Férfi
Kor: 26
Külső: 184 centiméter magas, 83-86 kg között váltakozó testsúly, rövid haj, edzett test, heterochromiában szenved, bal szeme zöld, míg a jobb barna.
Kaszt: Harcos
Jellem: Született mandalóriai, mindene a harc, dicsőségre törekszik. Kitartó és szívós, ha valamit egyszer elhatároz, akkor nem lehet róla könnyen lebeszélni. Becsületes és őszinte, nem támadja hátba az ellenfelét, bátran néz vele farkasszemet a csatamezőn. Az élet megviselte, ezért kicsit magába fordulóvá vált, néha kifejezetten szótlan és barátságtalan a többi emberrel.
Felszerelés: Általános javak, fegyverek (vibrokés bőrtokkal, EE-3-as sugárvető, Bryar sugárpisztoly)
Előtörténet:
Nomar az Aliit klánba született, édesapja Tal Aliit, míg édesanyja Vecuyan Aliit volt. Mivel a klán rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a hagyományokra (még a többi mandalóriai klán között is) ezért Nomart élete első három évében Vecuyan nevelte, apja pedig távol volt, élte a nomád harcosok életmódját. Édesanyja a nap nagy részét vele töltötte és már egészen kis korától kezdve mesélte népének büszke történelmét, noha a kis poronty azt akkor még nem érthette.
Néhány héttel azután, hogy Nomar betöltötte a harmadik életévét Tal visszatért a Mandalore bolygóra és felváltotta hitvesét. Vecuyan azzal búcsúzott el a fiától, hogy mire hazajön, szeretne rá nagyon büszke lenni. A gyermek csillogó szemekkel ígérte meg hőn szeretett anyjának, hogy úgy lesz. Aznap este korán le kellett feküdnie, így Tal és felesége együtt tölthették az éjszakát, mielőtt a nő távozott, messzi csillagok dicsőségének ígérete reményében.
Tal már az első naptól fogva szigorúan nevelte a fiát, hogy az még véletlenül se puhulhasson el. Amint a férfi úgy érezte, hogy a gyermek elég érett lett, elkezdte bevezetni a Resol'Nare1 szabályaiba. Nomarnak még voltak emlékei azokról a mesékről, amiket Vecuyan mondott neki délutánonként ebéd után, vagy lefekvéskor altatóként. Minden álma az volt, hogy egyszer ő lehessen a Mandalore (ahogyan erre általában minden mandalóriai gyermek vágyott az ő korában).
Minden nap hosszú sétákat tettek, Tal általában egészen addig diktálta az erőltetett menetet, amíg Nomar bírta. A kisfiú persze mindig a teljesítőképessége határáig teljesített és igyekezett minden héten egy kicsivel tovább kitartani. Amikor már végképp nem bírta az iramot és lehuppant a földre, apja leült mellé és elmesélte, hogy milyen harcokban volt része, milyen dicső tetteket vitt véghez. Néha egy-egy ilyen pihenő alkalmával fakéregből a saját páncélja alapján kifaragott páncéldarabokat, amelyek méretben jók voltak Nomarra. A fiú büszkén vette fel őket és nagy becsben tartotta a szobájában, az ágya felett lógtak. Az egyik ilyen alkalommal jutott eszébe Talnak, amit az ő édesapja mondott neki azon a bizonyos esős, őszi napon:
- Verd ori'shiya beskar'gam2 - mondta fiának szinte suttogva, ahogyan felderengett előtte a távoli emlékkép, Nomar pedig élete végéig emlékezett erre a percre.
A hosszú sétákon kívül, minden nap birkózott egy hasonló korú gyermekkel, aki szintén az Aliit klán sarja volt. Nomar és Burc'ya hamar szoros baráti köteléket alakítottak ki és ez a barátságuk később is megmaradt. A csatákból általában Nomar került ki győztesen, apja ezért mindig meg is dicsérte, de figyelmeztette, hogy sohase bízza el magát. Ezt a leckét megtanulta, amikor egyik alkalommal Burc'ya meglepte egy váratlan támadással és le is győzte.
Mikor Tal úgy vélte, hogy fia már eléggé érett, elkezdte tanítani a harcra. Közelharccal kezdték, naponta több órát töltöttek el ezzel. Később a fegyverek rejtelmeibe is beavatta Nomart, aki született harcosnak bizonyult. Igen fogékony volt a mozdulatok elsajátítására és a célzás is a vérében volt. Édesanyja nagyon büszke volt rá és ezt vagy holofelvételeken mondta el, vagy azon ritka alkalmakkor, amikor hazatért egy kis rövid időre, hogy a férjével lehessen és megoszthassa vele azokat a dolgokat, amiket átélt.
Az apa számára hamar elrepült az a tíz esztendő, amit a neveléssel töltött, Nomar pedig betöltötte a tizenharmadik életévét, eljött az ideje a verd'gotennek3. Az Aliit klán úgy döntött, hogy párbajt kell vívnia egy másik fiatal fiúval, aki ugyan betöltötte már a tizenhetet, igazi harcban azonban még nem vett részt és nem volt sok tapasztalata. Nomaron kívül persze mindenki tudta, hogy még így sincs esélye, hiszen ő még kevesebb tapasztalattal rendelkezett, ráadásul ellenfelének testi fölénye teljesen egyértelmű volt. A klán nem is a győzelmet várta el az ifjútól, hanem hogy állja a sarat és addig maradjon talpon, amíg csak egy csepp ereje is van.
A viadal a klán településnek a közepén került megrendezésre és egy kör alakú földrészt tisztítottak meg hozzá. A két fiú nekivetkőzött, csak a nadrágjuk maradt rajtuk. Tracyn Aliit nem kezdeményezett, várta hogy Nomar üssön először. A srácot ez annyira feldühítette, hogy nem is habozott sokáig és az ütése bordát is talált. Tracynnak se kellett több és felvette a kesztyűt, kemény csépelés vette kezdetét. Tal nézte, ahogy a fiú kitartóan küzdött egy jobb és erősebb ellenfél ellen. Nem kellett szégyenkeznie gyermeke miatt, kitartott amíg csak tudott, ám végül egy bal horog a padlóra küldte. Az egybegyűlt klántagok elismerően felmorajlottak és Tracyn már épp készült elhagyni a rögtönzött ringet, amikor Nomar talpra állt. Remegett a térde, de elszántság csillogott a szemében. Nyilvánvaló volt, hogy nem bír már sokat, de az utolsó csepp erejét is beleölte ebbe a viadalba. Számára még nem volt veszve minden. A mandalóriaik összenéztek, Tracyn nem tudta mitévő legyen. Az Aliit klán legidősebb tagja, egyetlen megmaradt szemével figyelte az eseményeket és bólintott feléjük. A harc folytatódott. Nomar már nem tudta megütni az ellenfelét és két kemény ütés után nem bírta tovább, eszméletlenül rogyott a földre.
- Nomar kiállta a próbát, mától fogva az Aliit klán teljes értékű felnőtt tagja. Amint felépült, mehet vadászni egyedül - mondta a klán legidősebb tagja.
Tal felnyalábolta gyermekét és hazavitte a házukba. Kemény srác volt, így nem tartott sokáig a felépülése. Két héttel a párharc uttán elkezdte visszaszoktatni testét a mindennapi kemény edzéshez. Ugyan még nem épült fel teljesen, a vadászatot nem akarta kihagyni, nagy megtiszteltetés volt a számára, hogy első ízben mehet egyedül az erdő rengetegébe, hogy élelmet hozzon családjának és klánjának. Nem kellett senkinek csalódnia benne, sikerrel vette az akadályt és el is ejtett egy zortát4.
Talán ezek az évek voltak a legszebbek Nomar életében és mindig öröm költözött a szívébe, ha visszagondolt rájuk. Minden nap edzett, gyakorolt és vadászott, ezzel a három igencsak fontos dologgal teltek a napjai. Az idő azonban észrevétlenül kúszott előre és a legváratlanabb pillanatokban tudatosította elmúltát. Így történt ez a fiú tizenhetedik születésnapjával is, ami ripsz-ropsz a nyakán volt. Testi fejlődése immáron valószínűleg nem tartogatott hatalmas megugrást, ezért ideje volt elkészítenie saját páncélját. Apja segítségét kérte, hiszen ő valamelyest értett ehhez, az Aliit klánban elég gyakran lett kovácsmester egy-egy tag. Több hosszú hetet is igénybe vett a munka, de minden bele fektetett percet megért, amikor Nomar felvette az egész vértezetet. Olyan büszkeség töltötte el a szívét, amelyet azelőtt még sosem érzett. Igazi mandalóriainak érezte magát, a szó legszorosabb értelmében. Alig várta, hogy csatába menjen.
Nem is kellett sokat várnia, még a tizennyolcadik születésnapja előtt talált egy ideális csatateret. Az egyik távoli, mandalóriaik által lakott rendszer és annak szomszédja háborút indítottak egymás ellen. Néhány évvel korábban az édesanyja már harcolt ott, de a konfliktus kiújult és ezúttal nem volt kímélet, még az írmagjukat is el akarták taposni az ellennek. Mint később kiderült, keresve sem találhatott volna jobb csatamezőt. A háború három éven keresztül zajlott és azalatt rendkívül sok tapasztalatot szerzett, arról nem is beszélve, hogy hozzászokott a vérontáshoz. Akármennyire is népének génjében volt az öldöklés, a legelső halál mindig megöli a lélek egy halk, de kitartó darabját.
A fronton összeismerkedett egy mandalóriai lánnyal, akit Cyarenak hívtak. A lány remekül helytállt a harcokban és ő is nagyon kedvelte Nomart, úgyhogy össze is házasodtak. Már éppen a családalapításon járt az eszük, amikor két dolog is történt, ami ezt megakadályozta. Új harcok alakultak ki egy távoli rendszerben, ahova a hegyekkel tarkított vidékek miatt kifejezetten szükség volt mesterlövészekre, márpedig Cyaren az volt, a legjobbak közül. Együtt akartak harcba vonulni, ahogyan korábban is, ám Nomar elkapott egy rendkívül ritka, ámde annál veszélyesebb betegséget. A ne'tra törzsre még nem találták ellenszert, három mandalóriaiból pedig kettőt megölt. Csak abban lehetett reménykedni, hogy Nomar szervezete elég erős és néhány hét alatt legyőzi a betegséget. Mivel a vírus rendkívül fertőző, ezért a klánt karantén alá kellett helyezni. Cyaren nem tudta, hogy menjen vagy maradjon, de Nomar meggyőzte (kommunikátoron át), hogy nyugodtan induljon csak a csatába, szerezzen dicsőséget és várjon rá, amint felépül utána megy és együtt fognak diadalt aratni. A lány átkozta magát, hogy elment meglátogatni a nővérét, akinek gyere született, Nomar ugyanis azon a héten fertőződött meg.
Nem volt mit tenni, Cyaren csatába indult, Nomar pedig reménykedett a gyógyulásban. Egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a két csapást felváltja az áldás. Nomar két héttel az első tünetek után végre kezdte jobban érezni magát, a láza sem ment már fel olyan sokszor olyan magasra. Már éppen tervezgette hogyan szoktatja magát vissza a kemény életvitelhez, amikor üzenete érkezett. Cyaren volt az, aki idő előtt kellett hazatérjen a frontról, ugyanis kiderült, hogy áldott állapotban volt. Azonban a világ itt omlott össze Nomarban. Az üzenet megszakadt és csak két nappal később tudta meg, hogy a bunkert, amelyben felesége tartózkodott, egy támadás során porig rombolták. Szerelme és sarja is ott lelte halálát.
A mélységes fájdalomhoz mardosó bűntudat is párosult. Nem tudta megbocsátani magának, hogy rábeszélte szerelmét, utazzon el és harcoljon. Ráadásul nem azért nem tartott vele, mert dícső csatában sérült meg, hanem egyszerűen lebetegedett. Kikelt magából és tombolt, a szobája két percen belül úgy nézett ki, mint valami katonai társasjáték holofelszíne: káosz és pusztulás mindenfelé. Mikor a klán vezetője bejött hozzá (a gyógyulás harmadik napjától kezdve már nem fertőző a ne'tra törzs) és megkérdezte, hogy mit csinál, Nomar csak lesütött a szemét és ennyit mondott:
- Ni dar'manda5.
Az idős mandalóriai nem szólt egy szót sem, csak végignézte ahogyan Nomar összeszedte néhány holmiját és távozott (a páncélját és fegyvereit maga mögött hagyta, úgy érezte, hogy nem méltó a viselésükre). Nem hagyott semmilyen üzenetet maga mögött, úgy gondolta, hogy a klán legidősebb tagja majd azt mondja a szüleinek ha hazaérnek a harcból amiben részt vettek, hogy a fiúk halott, gyászolják meg és felejtsék el.
Nomarnak volt némi pénze, ebből tudta fizetni a viteldíjat. Maga mögött hagyta szülőbolygóját és odament, ahova általában a hasonló sorsú emberek szoktak tartani. A bűn mocsaras fertőjébe, a galaxis egyik legsötétebb vermébe, a halál, a fájdalom és a szenvedés szent templomába: Nar Shaddaara. Zsoldosnak állt egy bűnbandába, a harc volt az egyetlen amihez értett, de ahhoz aztán igazán jól. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetett az edzésre és gyakran idézte fel magában a mandalóriai életmódot. A szabályokat, törvényeket és tradíciókat amely azzá tette népét, akik. Noha már nem érezte magát Mandalore gyermekének, az eszmék annyira mélyen rögzültek lelkében, hogy nem tudta kiírtani őket. Még a késő estébe torkolló kocsmába tett látogatások sem szolgáltak gyógyírként számára.
Egy ideig nagyon úgy tűnt, hogy így fogja végezni. Egy piti végrehajtóként, akinek be kell rúgnia ahhoz, hogy este el tudjon aludni és ne járjon az esze a múltján, amit el kéne felejteni, de egyszerűen nincs hozzá elég ereje. Sosem kérdezte meg szüleit, hogy honnan jött a neve, a nyelvükben még csak hasonló szó sem létezett, egyfajta égi jelnek vélte ezt is. Évek teltek el ebben a szörnyűséges állapotban, mígnem minden megváltozott. Egy iszogatás alkalmával történt, amikor belépett a csehóba és megpillantott egy nőt a sarokban. Eleinte nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, a szerepe csak később nőtt meg. Aznap este a szokásosnál is zsúfoltabb volt a krimó, a bunyó elkerülhetetlen volt. Sajnos azonban ezúttal a non-humánok voltak többségben és még egy mandalóriai sem bír el egy tucatnyi ellenféllel. Alaposan helybenhagyták, de a nő felsegítette, miután kidobták az utcára, a zuhogó esőbe.
- Kemény vagy, gratulálok - mondta félig szidalmazva, félig tréfálkozva, miközben támaszt nyújtott az eszméleténél alig lévő férfinek.
Nomar következő emlékképe másnap reggelről származott, amikor arra ébredt, hogy az egész teste fáj. Hiába, elég sok ütést kapott be és persze sokáig talpon volt, elintézett pár non-humán söpredéket. Nem igazán volt ínyére a dolog, viszont a nő hamar megnyerte a szimpátiáját. Nem úgy kezelte mint valami szerencsétlent, csak reggelit csinált neki, de a sebeit nem kötözte át. Otthagyta az ehhez szükséges holmikat az éjjeliszekrényen de semmi több. Később elárulta Nomarnak, hogy ismeri a "fajtáját". Holmi kemény legények, akik sosem mutatják meg a bensőjüket. Azonban Lyta (mikor végre elmondta ki ő) sorsa is hányattatott volt, ezért már régóta a saját gondját viselte. A Csempészek Holdján töltött évek keménnyé tették és őszintén szólva kedvelte is ezt az életmódot. Nomar és ő hamar egymásra hangolódtak és noha kezdetben a férfi nem akart kapcsolatba bonyolódni, Lyta lénye túlságosan vonzó volt számára. Cyaren is hasonló volt, kemény túlélő, akinek ettől függetlenül volt egy másik oldala is. Noha Lyta azért más személyiség volt, Nomar lassan felengedett.
Ahelyett, hogy bárokban iszogatta el a pénzét, inkább a nővel töltötte az időt. Fél évvel azután, hogy megismerkedtek még az életéről is hajlandó volt beszélni. Lyta volt az egyetlen, aki az elmúlt pár évben úgy kezelte őt, mintha számítana az élete, érne valamit az, hogy itt van ebben a világban. Arra számított, hogy a nő majd megpróbálja meggyőzni arról, hogy nem az ő hibája volt. De a férfi legnagyobb meglepetésére nem tette.
- A te életed és a te erkölcsi hagyományaid, én ebbe nem szólok bele. Nem ismertelek régen, én csak most ismerlek. Azt az embert pedig szeretem - mindösszesen ennyit reagált.
Az élet ismét kezdett visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Azonban minden jónak véget kell érnie egyszer, ezúttal pedig csak két -gyönyörű- évet töltöttek el együtt, mielőtt Nomarnak ismét el kellett veszítenie azt, aki a legfontosabb volt számára. A sors különös fintora volt, hogy Lyta is betegségben halt meg. Egy genetikailag anyai ágon öröklött kór jött ki rajta és három hónap leforgása alatt felemésztette a nő testét. Nomar otthagyta a megbízatását, hogy ápolja szerelmét, valamint segítsen neki átkelni a halál torkán. Utolsó szavai a halálos ágyán örökre beleivódtak a mandalóriai férfi szívébe és tudja, hogy sohasem fogja elfelejteni a hangját, vagy azt ahogyan kinézett:
- Épp elég sokáig emésztetted magad. Legyél bátor és térj haza.
Egy kölcsönös szeretlek még elhangzott, mielőtt Lyta lehunyta a szemét és egy szívbe hatolóan mély sóhajjal meghalt. Nomar nem sírt, egyszerűen képtelen volt rá. Valami végérvényesen elszakadt benne, valami amiről addig nem is tudta, hogy ott van. A fájdalom ugyanolyan halálos mint a penge a lézernyaláb, vagy a méreg. Csak éppen ez a leglassabb és legkínzóbb formája a halálnak. Miután Lytát elveszítette, nem maradt számára semmi más csak a becsület. A szeretetet elveszítette, már senkire sem tudott érzelmekkel tekinteni. Nem szánt meg senkit, nem gyűlölt meg senkit. Üres volt ott legbelül.
Hazatért és magával vitte Lyta holttestét is, hogy a Kar'tayl erdő egyik öreg fája alatt helyezze végső nyugalomra egykori kedvesét. A klán nem fogadta ellenségesen, az ő szemükben mandalóriainak született és sohasem veszítette el ezt a kiváltságát. Megkapta családja házát (édesapja és édesanyja a távolléte alatt meghaltak egy csatában). Tal hagyott fia számára egy üzenetet, amelyben elmondta, hogy szereti és reméli egyszer újra büszke lesz arra, hogy Mandalore gyermeke.
- Mielőtt elfelejtem. Valahogy sosem került szóba, de a neveddel kapcsolatban... Anyáddal együtt választottuk neked. Egy nagyon ősi nép nyelvén azt jelenti hogy kitartó. Egészen pontosan akit nem lehet megállítani. Viseld büszkén a nevet és hozzon neked dicsőséget.
Most sem könnyezett. Lelkének egy holt szeglete sírt csupán. Első dolga volt rendbe rakni a házat. Szobáját kitakarították a távolléte alatt, holmija rendezetten várt rá. Páncéljától megszabadult, először be akarta bizonyítani, hogy méltó az örökségére és csak azután magára ölteni. Egyébként is, az a régi énjének páncélja volt, ha készen állt újat fog csinálni, ami tényleg az övé. Igaz, hogy mára már nagyon kevés helyen lehetett fellelni a szükséges alapanygot, de erről a spirituális megtisztulásról nem akart lemondani. Már csak a hite volt, ami még életben volt a fontos dolgok közül. Elásta az erdőben egy jelöletlen helyen, valószínűleg a bolygó elpusztulásáig fog ott heverni, hacsak pár ezer év múlva egy régészeti feltáráson meg nem találják. Magához vette vibrokését, amit még az apjától kapott. Bőrtokját ő maga készítette első elejtett zortájának bőréből. A fogaiból készített nyaklánc ott lógott a falon. Egy sugárvető és sugárpisztoly volt a teljes fegyverzete.
Nomar Aliit tehát most otthon van szülőbolygóján és egy olyan ügyet keres, amiért becsülettel harcolhat.
1= Hat Cselekedet
2= "Egy harcos több a páncéljánál."
3= A felnőtté válás rítusa
4= A Mandalore bolygón őshonos közepes termetű négylábú ragadozó, előszeretettel vadásszák a húsáért
5= "Kitagadott vagyok."
//Tisztelt Adminisztrátor!
Ezt a képet kérném avatárnak, minden követelménynek eleget tesz:
//
Faj: Mandalóriai
Nem: Férfi
Kor: 26
Külső: 184 centiméter magas, 83-86 kg között váltakozó testsúly, rövid haj, edzett test, heterochromiában szenved, bal szeme zöld, míg a jobb barna.
Kaszt: Harcos
Jellem: Született mandalóriai, mindene a harc, dicsőségre törekszik. Kitartó és szívós, ha valamit egyszer elhatároz, akkor nem lehet róla könnyen lebeszélni. Becsületes és őszinte, nem támadja hátba az ellenfelét, bátran néz vele farkasszemet a csatamezőn. Az élet megviselte, ezért kicsit magába fordulóvá vált, néha kifejezetten szótlan és barátságtalan a többi emberrel.
Felszerelés: Általános javak, fegyverek (vibrokés bőrtokkal, EE-3-as sugárvető, Bryar sugárpisztoly)
Előtörténet:
Nomar az Aliit klánba született, édesapja Tal Aliit, míg édesanyja Vecuyan Aliit volt. Mivel a klán rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a hagyományokra (még a többi mandalóriai klán között is) ezért Nomart élete első három évében Vecuyan nevelte, apja pedig távol volt, élte a nomád harcosok életmódját. Édesanyja a nap nagy részét vele töltötte és már egészen kis korától kezdve mesélte népének büszke történelmét, noha a kis poronty azt akkor még nem érthette.
Néhány héttel azután, hogy Nomar betöltötte a harmadik életévét Tal visszatért a Mandalore bolygóra és felváltotta hitvesét. Vecuyan azzal búcsúzott el a fiától, hogy mire hazajön, szeretne rá nagyon büszke lenni. A gyermek csillogó szemekkel ígérte meg hőn szeretett anyjának, hogy úgy lesz. Aznap este korán le kellett feküdnie, így Tal és felesége együtt tölthették az éjszakát, mielőtt a nő távozott, messzi csillagok dicsőségének ígérete reményében.
Tal már az első naptól fogva szigorúan nevelte a fiát, hogy az még véletlenül se puhulhasson el. Amint a férfi úgy érezte, hogy a gyermek elég érett lett, elkezdte bevezetni a Resol'Nare1 szabályaiba. Nomarnak még voltak emlékei azokról a mesékről, amiket Vecuyan mondott neki délutánonként ebéd után, vagy lefekvéskor altatóként. Minden álma az volt, hogy egyszer ő lehessen a Mandalore (ahogyan erre általában minden mandalóriai gyermek vágyott az ő korában).
Minden nap hosszú sétákat tettek, Tal általában egészen addig diktálta az erőltetett menetet, amíg Nomar bírta. A kisfiú persze mindig a teljesítőképessége határáig teljesített és igyekezett minden héten egy kicsivel tovább kitartani. Amikor már végképp nem bírta az iramot és lehuppant a földre, apja leült mellé és elmesélte, hogy milyen harcokban volt része, milyen dicső tetteket vitt véghez. Néha egy-egy ilyen pihenő alkalmával fakéregből a saját páncélja alapján kifaragott páncéldarabokat, amelyek méretben jók voltak Nomarra. A fiú büszkén vette fel őket és nagy becsben tartotta a szobájában, az ágya felett lógtak. Az egyik ilyen alkalommal jutott eszébe Talnak, amit az ő édesapja mondott neki azon a bizonyos esős, őszi napon:
- Verd ori'shiya beskar'gam2 - mondta fiának szinte suttogva, ahogyan felderengett előtte a távoli emlékkép, Nomar pedig élete végéig emlékezett erre a percre.
A hosszú sétákon kívül, minden nap birkózott egy hasonló korú gyermekkel, aki szintén az Aliit klán sarja volt. Nomar és Burc'ya hamar szoros baráti köteléket alakítottak ki és ez a barátságuk később is megmaradt. A csatákból általában Nomar került ki győztesen, apja ezért mindig meg is dicsérte, de figyelmeztette, hogy sohase bízza el magát. Ezt a leckét megtanulta, amikor egyik alkalommal Burc'ya meglepte egy váratlan támadással és le is győzte.
Mikor Tal úgy vélte, hogy fia már eléggé érett, elkezdte tanítani a harcra. Közelharccal kezdték, naponta több órát töltöttek el ezzel. Később a fegyverek rejtelmeibe is beavatta Nomart, aki született harcosnak bizonyult. Igen fogékony volt a mozdulatok elsajátítására és a célzás is a vérében volt. Édesanyja nagyon büszke volt rá és ezt vagy holofelvételeken mondta el, vagy azon ritka alkalmakkor, amikor hazatért egy kis rövid időre, hogy a férjével lehessen és megoszthassa vele azokat a dolgokat, amiket átélt.
Az apa számára hamar elrepült az a tíz esztendő, amit a neveléssel töltött, Nomar pedig betöltötte a tizenharmadik életévét, eljött az ideje a verd'gotennek3. Az Aliit klán úgy döntött, hogy párbajt kell vívnia egy másik fiatal fiúval, aki ugyan betöltötte már a tizenhetet, igazi harcban azonban még nem vett részt és nem volt sok tapasztalata. Nomaron kívül persze mindenki tudta, hogy még így sincs esélye, hiszen ő még kevesebb tapasztalattal rendelkezett, ráadásul ellenfelének testi fölénye teljesen egyértelmű volt. A klán nem is a győzelmet várta el az ifjútól, hanem hogy állja a sarat és addig maradjon talpon, amíg csak egy csepp ereje is van.
A viadal a klán településnek a közepén került megrendezésre és egy kör alakú földrészt tisztítottak meg hozzá. A két fiú nekivetkőzött, csak a nadrágjuk maradt rajtuk. Tracyn Aliit nem kezdeményezett, várta hogy Nomar üssön először. A srácot ez annyira feldühítette, hogy nem is habozott sokáig és az ütése bordát is talált. Tracynnak se kellett több és felvette a kesztyűt, kemény csépelés vette kezdetét. Tal nézte, ahogy a fiú kitartóan küzdött egy jobb és erősebb ellenfél ellen. Nem kellett szégyenkeznie gyermeke miatt, kitartott amíg csak tudott, ám végül egy bal horog a padlóra küldte. Az egybegyűlt klántagok elismerően felmorajlottak és Tracyn már épp készült elhagyni a rögtönzött ringet, amikor Nomar talpra állt. Remegett a térde, de elszántság csillogott a szemében. Nyilvánvaló volt, hogy nem bír már sokat, de az utolsó csepp erejét is beleölte ebbe a viadalba. Számára még nem volt veszve minden. A mandalóriaik összenéztek, Tracyn nem tudta mitévő legyen. Az Aliit klán legidősebb tagja, egyetlen megmaradt szemével figyelte az eseményeket és bólintott feléjük. A harc folytatódott. Nomar már nem tudta megütni az ellenfelét és két kemény ütés után nem bírta tovább, eszméletlenül rogyott a földre.
- Nomar kiállta a próbát, mától fogva az Aliit klán teljes értékű felnőtt tagja. Amint felépült, mehet vadászni egyedül - mondta a klán legidősebb tagja.
Tal felnyalábolta gyermekét és hazavitte a házukba. Kemény srác volt, így nem tartott sokáig a felépülése. Két héttel a párharc uttán elkezdte visszaszoktatni testét a mindennapi kemény edzéshez. Ugyan még nem épült fel teljesen, a vadászatot nem akarta kihagyni, nagy megtiszteltetés volt a számára, hogy első ízben mehet egyedül az erdő rengetegébe, hogy élelmet hozzon családjának és klánjának. Nem kellett senkinek csalódnia benne, sikerrel vette az akadályt és el is ejtett egy zortát4.
Talán ezek az évek voltak a legszebbek Nomar életében és mindig öröm költözött a szívébe, ha visszagondolt rájuk. Minden nap edzett, gyakorolt és vadászott, ezzel a három igencsak fontos dologgal teltek a napjai. Az idő azonban észrevétlenül kúszott előre és a legváratlanabb pillanatokban tudatosította elmúltát. Így történt ez a fiú tizenhetedik születésnapjával is, ami ripsz-ropsz a nyakán volt. Testi fejlődése immáron valószínűleg nem tartogatott hatalmas megugrást, ezért ideje volt elkészítenie saját páncélját. Apja segítségét kérte, hiszen ő valamelyest értett ehhez, az Aliit klánban elég gyakran lett kovácsmester egy-egy tag. Több hosszú hetet is igénybe vett a munka, de minden bele fektetett percet megért, amikor Nomar felvette az egész vértezetet. Olyan büszkeség töltötte el a szívét, amelyet azelőtt még sosem érzett. Igazi mandalóriainak érezte magát, a szó legszorosabb értelmében. Alig várta, hogy csatába menjen.
Nem is kellett sokat várnia, még a tizennyolcadik születésnapja előtt talált egy ideális csatateret. Az egyik távoli, mandalóriaik által lakott rendszer és annak szomszédja háborút indítottak egymás ellen. Néhány évvel korábban az édesanyja már harcolt ott, de a konfliktus kiújult és ezúttal nem volt kímélet, még az írmagjukat is el akarták taposni az ellennek. Mint később kiderült, keresve sem találhatott volna jobb csatamezőt. A háború három éven keresztül zajlott és azalatt rendkívül sok tapasztalatot szerzett, arról nem is beszélve, hogy hozzászokott a vérontáshoz. Akármennyire is népének génjében volt az öldöklés, a legelső halál mindig megöli a lélek egy halk, de kitartó darabját.
A fronton összeismerkedett egy mandalóriai lánnyal, akit Cyarenak hívtak. A lány remekül helytállt a harcokban és ő is nagyon kedvelte Nomart, úgyhogy össze is házasodtak. Már éppen a családalapításon járt az eszük, amikor két dolog is történt, ami ezt megakadályozta. Új harcok alakultak ki egy távoli rendszerben, ahova a hegyekkel tarkított vidékek miatt kifejezetten szükség volt mesterlövészekre, márpedig Cyaren az volt, a legjobbak közül. Együtt akartak harcba vonulni, ahogyan korábban is, ám Nomar elkapott egy rendkívül ritka, ámde annál veszélyesebb betegséget. A ne'tra törzsre még nem találták ellenszert, három mandalóriaiból pedig kettőt megölt. Csak abban lehetett reménykedni, hogy Nomar szervezete elég erős és néhány hét alatt legyőzi a betegséget. Mivel a vírus rendkívül fertőző, ezért a klánt karantén alá kellett helyezni. Cyaren nem tudta, hogy menjen vagy maradjon, de Nomar meggyőzte (kommunikátoron át), hogy nyugodtan induljon csak a csatába, szerezzen dicsőséget és várjon rá, amint felépül utána megy és együtt fognak diadalt aratni. A lány átkozta magát, hogy elment meglátogatni a nővérét, akinek gyere született, Nomar ugyanis azon a héten fertőződött meg.
Nem volt mit tenni, Cyaren csatába indult, Nomar pedig reménykedett a gyógyulásban. Egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a két csapást felváltja az áldás. Nomar két héttel az első tünetek után végre kezdte jobban érezni magát, a láza sem ment már fel olyan sokszor olyan magasra. Már éppen tervezgette hogyan szoktatja magát vissza a kemény életvitelhez, amikor üzenete érkezett. Cyaren volt az, aki idő előtt kellett hazatérjen a frontról, ugyanis kiderült, hogy áldott állapotban volt. Azonban a világ itt omlott össze Nomarban. Az üzenet megszakadt és csak két nappal később tudta meg, hogy a bunkert, amelyben felesége tartózkodott, egy támadás során porig rombolták. Szerelme és sarja is ott lelte halálát.
A mélységes fájdalomhoz mardosó bűntudat is párosult. Nem tudta megbocsátani magának, hogy rábeszélte szerelmét, utazzon el és harcoljon. Ráadásul nem azért nem tartott vele, mert dícső csatában sérült meg, hanem egyszerűen lebetegedett. Kikelt magából és tombolt, a szobája két percen belül úgy nézett ki, mint valami katonai társasjáték holofelszíne: káosz és pusztulás mindenfelé. Mikor a klán vezetője bejött hozzá (a gyógyulás harmadik napjától kezdve már nem fertőző a ne'tra törzs) és megkérdezte, hogy mit csinál, Nomar csak lesütött a szemét és ennyit mondott:
- Ni dar'manda5.
Az idős mandalóriai nem szólt egy szót sem, csak végignézte ahogyan Nomar összeszedte néhány holmiját és távozott (a páncélját és fegyvereit maga mögött hagyta, úgy érezte, hogy nem méltó a viselésükre). Nem hagyott semmilyen üzenetet maga mögött, úgy gondolta, hogy a klán legidősebb tagja majd azt mondja a szüleinek ha hazaérnek a harcból amiben részt vettek, hogy a fiúk halott, gyászolják meg és felejtsék el.
Nomarnak volt némi pénze, ebből tudta fizetni a viteldíjat. Maga mögött hagyta szülőbolygóját és odament, ahova általában a hasonló sorsú emberek szoktak tartani. A bűn mocsaras fertőjébe, a galaxis egyik legsötétebb vermébe, a halál, a fájdalom és a szenvedés szent templomába: Nar Shaddaara. Zsoldosnak állt egy bűnbandába, a harc volt az egyetlen amihez értett, de ahhoz aztán igazán jól. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetett az edzésre és gyakran idézte fel magában a mandalóriai életmódot. A szabályokat, törvényeket és tradíciókat amely azzá tette népét, akik. Noha már nem érezte magát Mandalore gyermekének, az eszmék annyira mélyen rögzültek lelkében, hogy nem tudta kiírtani őket. Még a késő estébe torkolló kocsmába tett látogatások sem szolgáltak gyógyírként számára.
Egy ideig nagyon úgy tűnt, hogy így fogja végezni. Egy piti végrehajtóként, akinek be kell rúgnia ahhoz, hogy este el tudjon aludni és ne járjon az esze a múltján, amit el kéne felejteni, de egyszerűen nincs hozzá elég ereje. Sosem kérdezte meg szüleit, hogy honnan jött a neve, a nyelvükben még csak hasonló szó sem létezett, egyfajta égi jelnek vélte ezt is. Évek teltek el ebben a szörnyűséges állapotban, mígnem minden megváltozott. Egy iszogatás alkalmával történt, amikor belépett a csehóba és megpillantott egy nőt a sarokban. Eleinte nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, a szerepe csak később nőtt meg. Aznap este a szokásosnál is zsúfoltabb volt a krimó, a bunyó elkerülhetetlen volt. Sajnos azonban ezúttal a non-humánok voltak többségben és még egy mandalóriai sem bír el egy tucatnyi ellenféllel. Alaposan helybenhagyták, de a nő felsegítette, miután kidobták az utcára, a zuhogó esőbe.
- Kemény vagy, gratulálok - mondta félig szidalmazva, félig tréfálkozva, miközben támaszt nyújtott az eszméleténél alig lévő férfinek.
Nomar következő emlékképe másnap reggelről származott, amikor arra ébredt, hogy az egész teste fáj. Hiába, elég sok ütést kapott be és persze sokáig talpon volt, elintézett pár non-humán söpredéket. Nem igazán volt ínyére a dolog, viszont a nő hamar megnyerte a szimpátiáját. Nem úgy kezelte mint valami szerencsétlent, csak reggelit csinált neki, de a sebeit nem kötözte át. Otthagyta az ehhez szükséges holmikat az éjjeliszekrényen de semmi több. Később elárulta Nomarnak, hogy ismeri a "fajtáját". Holmi kemény legények, akik sosem mutatják meg a bensőjüket. Azonban Lyta (mikor végre elmondta ki ő) sorsa is hányattatott volt, ezért már régóta a saját gondját viselte. A Csempészek Holdján töltött évek keménnyé tették és őszintén szólva kedvelte is ezt az életmódot. Nomar és ő hamar egymásra hangolódtak és noha kezdetben a férfi nem akart kapcsolatba bonyolódni, Lyta lénye túlságosan vonzó volt számára. Cyaren is hasonló volt, kemény túlélő, akinek ettől függetlenül volt egy másik oldala is. Noha Lyta azért más személyiség volt, Nomar lassan felengedett.
Ahelyett, hogy bárokban iszogatta el a pénzét, inkább a nővel töltötte az időt. Fél évvel azután, hogy megismerkedtek még az életéről is hajlandó volt beszélni. Lyta volt az egyetlen, aki az elmúlt pár évben úgy kezelte őt, mintha számítana az élete, érne valamit az, hogy itt van ebben a világban. Arra számított, hogy a nő majd megpróbálja meggyőzni arról, hogy nem az ő hibája volt. De a férfi legnagyobb meglepetésére nem tette.
- A te életed és a te erkölcsi hagyományaid, én ebbe nem szólok bele. Nem ismertelek régen, én csak most ismerlek. Azt az embert pedig szeretem - mindösszesen ennyit reagált.
Az élet ismét kezdett visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Azonban minden jónak véget kell érnie egyszer, ezúttal pedig csak két -gyönyörű- évet töltöttek el együtt, mielőtt Nomarnak ismét el kellett veszítenie azt, aki a legfontosabb volt számára. A sors különös fintora volt, hogy Lyta is betegségben halt meg. Egy genetikailag anyai ágon öröklött kór jött ki rajta és három hónap leforgása alatt felemésztette a nő testét. Nomar otthagyta a megbízatását, hogy ápolja szerelmét, valamint segítsen neki átkelni a halál torkán. Utolsó szavai a halálos ágyán örökre beleivódtak a mandalóriai férfi szívébe és tudja, hogy sohasem fogja elfelejteni a hangját, vagy azt ahogyan kinézett:
- Épp elég sokáig emésztetted magad. Legyél bátor és térj haza.
Egy kölcsönös szeretlek még elhangzott, mielőtt Lyta lehunyta a szemét és egy szívbe hatolóan mély sóhajjal meghalt. Nomar nem sírt, egyszerűen képtelen volt rá. Valami végérvényesen elszakadt benne, valami amiről addig nem is tudta, hogy ott van. A fájdalom ugyanolyan halálos mint a penge a lézernyaláb, vagy a méreg. Csak éppen ez a leglassabb és legkínzóbb formája a halálnak. Miután Lytát elveszítette, nem maradt számára semmi más csak a becsület. A szeretetet elveszítette, már senkire sem tudott érzelmekkel tekinteni. Nem szánt meg senkit, nem gyűlölt meg senkit. Üres volt ott legbelül.
Hazatért és magával vitte Lyta holttestét is, hogy a Kar'tayl erdő egyik öreg fája alatt helyezze végső nyugalomra egykori kedvesét. A klán nem fogadta ellenségesen, az ő szemükben mandalóriainak született és sohasem veszítette el ezt a kiváltságát. Megkapta családja házát (édesapja és édesanyja a távolléte alatt meghaltak egy csatában). Tal hagyott fia számára egy üzenetet, amelyben elmondta, hogy szereti és reméli egyszer újra büszke lesz arra, hogy Mandalore gyermeke.
- Mielőtt elfelejtem. Valahogy sosem került szóba, de a neveddel kapcsolatban... Anyáddal együtt választottuk neked. Egy nagyon ősi nép nyelvén azt jelenti hogy kitartó. Egészen pontosan akit nem lehet megállítani. Viseld büszkén a nevet és hozzon neked dicsőséget.
Most sem könnyezett. Lelkének egy holt szeglete sírt csupán. Első dolga volt rendbe rakni a házat. Szobáját kitakarították a távolléte alatt, holmija rendezetten várt rá. Páncéljától megszabadult, először be akarta bizonyítani, hogy méltó az örökségére és csak azután magára ölteni. Egyébként is, az a régi énjének páncélja volt, ha készen állt újat fog csinálni, ami tényleg az övé. Igaz, hogy mára már nagyon kevés helyen lehetett fellelni a szükséges alapanygot, de erről a spirituális megtisztulásról nem akart lemondani. Már csak a hite volt, ami még életben volt a fontos dolgok közül. Elásta az erdőben egy jelöletlen helyen, valószínűleg a bolygó elpusztulásáig fog ott heverni, hacsak pár ezer év múlva egy régészeti feltáráson meg nem találják. Magához vette vibrokését, amit még az apjától kapott. Bőrtokját ő maga készítette első elejtett zortájának bőréből. A fogaiból készített nyaklánc ott lógott a falon. Egy sugárvető és sugárpisztoly volt a teljes fegyverzete.
Nomar Aliit tehát most otthon van szülőbolygóján és egy olyan ügyet keres, amiért becsülettel harcolhat.
1= Hat Cselekedet
2= "Egy harcos több a páncéljánál."
3= A felnőtté válás rítusa
4= A Mandalore bolygón őshonos közepes termetű négylábú ragadozó, előszeretettel vadásszák a húsáért
5= "Kitagadott vagyok."
//Tisztelt Adminisztrátor!
Ezt a képet kérném avatárnak, minden követelménynek eleget tesz:
//
-d is van.