Katarn

[Locki Sankke]

Katarn

Név: Katarn
Faj: lorrdi
Nem: lány
Kor: 17
Kaszt: kém

Kinézet:
Smink és minden egyéb nélkül: sötétbarna haj, fekete szemek… azaz csak az egyik szeme fekete, a bal ugyanis egy apró génhiba miatt halványszürke. Bár ezzel a szemével is kiválóan lát, kiskorában végigvágta az arcát, mintha sérülés okozta volna a szivárványhártya színtelenségét – így bárki azt hihetné, hogy félig vak. (Ehhez meg is tanult úgy viselkedni, mintha arra a szemére nem látna.) Arca nemtelen: nőies, de voltaképpen egy férfi arca is lehetne. Hangja szintúgy: épp úgy lehet kellemes mély női hang, mint közép férfihang. Kora 20 körülre tehető, de természetesen ezt is képes egy-két évvel módosítani. Termetre 170 centi magas.

Sminkkel és egyébbel: haját és szemszínét folyton váltogatja, mindig az adott szerepnek megfelelően. Ruhatára folyton változik, soha senki sem látja a teljes valójában – csak az, akinek hűséggel tartozik. Hol nő, hol férfi; változik a járása, a gondolkodása, a beszéde. Kinézete mindig az adott feladathoz igazodik.

(A hatás talán nem érzékelhető annyira, de ha a haját és a ruháját is változtatja, sokkal szembetűnőbb lesz. Ez még csak a smink *)

Felszerelés:
A küldetéstől függ. Van azonban néhány dolog, amihez ha teheti, ragaszkodik: a karjára erősített tűk (ezeket messziről is képes célba juttatni), amiknek a hegye méregbe mártott (néhány erős idegbénító, néhány maró hatású és ezáltal perceken belül ölő) és a hozzájuk tartozó ellenméreg. A derekára kötött rövid tőrt, a villanógránátokat/füstgránátokat, és a lézerpisztolyt is gyakran használja. Ha kell, poloska, kódfeltörő, vagy bármi más a keze ügyében lehet - feltéve, hogy arra számított, kellenek.
Az eljátszott személyiséghez viszont mindig van nála megfelelő hamis papír, amivel igazolni tudja magát.

Viselkedés:
Legjellemzőbb rá az, hogy nincs jellemzője. Saját személyisége nagyon halvány, alig van. Csupán néhány jelzőt talált magára: információéhség, beleélés, hűség. De több nem is fontos. Mindig az adott szerepbe helyezi magát: ilyenkor nem csak viselkedése, de gondolatai is szinte teljesen megegyeznek a szereppel. Lorrdi származása révén tisztában van vele, mennyire könnyen kiolvasható valakiből, hogyha nem magát adja, éppen ezért teljesen átveszi a kitalált jellemet, hogy ne csak eljátssza, hanem egyenesen az a személy legyen.

//*amúgy ez egy férfi fotója eredetileg //

[Locki Sankke]

A kislány valahol az űrben jött világra – már senki sem emlékszik, pontosan honnan hova is tartott akkor a hajó. Lorrdi anyja egy vándor színésztársulat tagjaként járta a világot, mindig újabb színházakat meglátogatva. Az apa kiléte sosem derült ki, mivel a nő elég sok férfit ismert… De a kislány teljesen embernek tűnt, ezért emberközeli fajúnak kellett lennie. Az is lehet, hogy a hajón valamely másik lorrdi ivadéka. Mindenesetre már ekkor gyönyörű volt, csupán egyvalami „rondított” az arcán: a bal szeme világos, már-már fehér színű volt, ami elütött a másik fekete szemtől. Persze ez a társulatban senkit sem zavart.
Már megfoganása pillanatában meg volt határozva, mi lesz belőle: anyja révén színészek közé született, hát annak kezdték nevelni. A társulat (amolyan 20 fő körüli létszám) nagy része lorrdi volt, ám sokféle faj képviseltette magát köztük: bothan, twi’lek, ésígytovább. Eleinte csak az anyja nevelte, de a folyamatos együttlét és összetartozás nevében a társulat többi tagja is a gyerekeként kezelte, és tanítgatta a későbbiekben. No nem volt átlagos gyerekkora: már ekkor céltudatosan nevelték egy kitűzött irányba. Sosem kapott olyan játékokat, mint más gyerekek, és sosem úgy játszottak vagy beszéltek vele, mint más gyerekkel. Már akkor színpadra került, mikor megtanult járni. Édesanyja pedig nem az egyéniségre nevelte, hanem arra, hogy mindig másképpen viselkedjen.
Az alapvetőkkel kezdett: akkor sírt, mikor mondták, akkor nevetett, mikor mondták. Nem kellett ok, vagy kedv, egyszerűen eljátszotta, amit kellett. A színpad segítségével pedig mindezt bárhol és bármikor elő tudta adni nagy embertömeg előtt is.
Aztán jöttek a bonyolultabb feladatok: ahogy nőtt, más-más gyerekszerepeket kellett eljátszania; hol lányét, hol fiúét. Arca és hangja már ekkor alkalmassá tette mindkét nem előadására, és a társulat tanításának hála nem alakult ki benne a lány-tudat, ami nehezítette volna az ellenkező oldal eljátszását. Emellett folyamatosan edzették, hogy a nehezebb mutatványokat is meg tudja csinálni.
Mire elérte a tizedik életévét, jó színész és akrobata lett. Táncolni és két hangszeren játszani is oktatták, a nap szinte minden percében szerepet kellett játszania. Észre sem vette, úgy halványultak saját igényei, kívánságai; átvette felette az irányítást az a jellem, amit éppen alakított. Hogy nem roppant össze, azt erős akaratának köszönhette.

Tíz évesen érkezett élete első fordulópontja. Elég érett volt már ahhoz, hogy észrevegye: a társulat tagjai el-eltűnnek egy időre, és bár eddig a legtöbbször visszatértek, volt, hogy valamelyikük nem jött többé. Őt meggyászolták. Olykor alvilági emberek is érkeztek a színészgárda aktuális szálláshelyére, de a felnőttek beszélgetéseiről sem tudott soha semmit.
Hát most eljött az idő, hogy megtudja. Anyja és a többiek elé cipeltek egy embert és a szeme láttára megölték. A jelenet belevésődött az agyába, de nem borzasztotta el – a folyamatos vándorúton sok mindent látott már, ami gyerek szemének nem való. Helyette kíváncsi lett; érezte, most kérdezhet, most mesélnek majd neki. Így is volt.
A társulat csak a felszínen volt egyszerű színészek gyülekezete. Valójában kémek és hírszerzők voltak valamennyien. A csoport általában arra utazott, amerre a megrendelőnek szüksége volt rájuk; beszivárogtak, információt szereztek, néha (ha elég jól megfizették) öltek is. A csoport újakat is képzett, ha a régiek közül valaki elveszett, de csak a tökéletesnek ítélt gyerekeket vették magukhoz. Bár önállóan működtek, és a vezér (a társulat igazgatója) eldönthette, hogy kinek a munkáját fogadják el, eszméjük szerint a mindenkori megbízó volt a legfontosabb, lévén, megbízó nélkül nincs hírszerző sem. A megfizetett kém tehát a megbízót kellett hogy szolgálja. Természetesen csak a feladat végéig rendelkezhetett vele (ám addig, ha az védte az érdekeit, a hírszerző akár az életét adta érte), utána a kém visszatért a társulathoz. Sok pénzért egy tagot véglegesen is ki lehetett vásárolni a csoportból, de erre ritkán volt példa. Nagyon ritkán.

Megkezdődött hát a második, keményebb és összetettebb kiképzés a lány számára. Megtanulta a smink és a maszkolás tudományát, a tánc és az akrobatika alapjait pedig ötvözte a harccal. Külön önvédelmet és gyors, hatásos gyilkos fogásokat tanult, lövészetre járt és a rövidebb pengék és tűk használatát is gyakorolta. Alapvető elektronikát tanult, hogy ha szüksége lesz rá, össze és szét tudjon szerelni egy poloskát, vagy feltörni egy könnyebb kódot. Mikor elég idős lett hozzá, megismertették a férfi nemmel – és hogy hogyan tudja nekik a legnagyobb örömet szerezni. Minden nap új jellemet öltött magára, és megpróbálta minél jobban árnyalni azokat, lorrdi anyja pedig folyamatosan ellenőrizte, hogy minél kevesebb hibát ejtsen. Tudása lassan elérte a társulat kívánt szintjét.
Ebben az időszakban, talán 11 évesen vágta végig az arcát a bal oldalon. Hogy valóban vaknak tűnjön ha úgy akarja, megtanult úgy mozogni és nézni, mintha nem látna arra a szemére. (Később reagál ha valami balról történik, stb.) Erre persze csak akkor lehet szüksége, ha megmutatja valódi szemszínét, akkor azonban még jó szolgálatot tehet.
(Közben, hogy pótolják a létszámhiányt, sikerült találniuk másik két megfelelő gyereket. Kicsik voltak, akárcsak az elején a lány, és nekik is hasonló nevelést adtak. Talán furcsa volt visszanézni a múltat élőben, de nem érzett sem irigységet, sem büszkeséget, sem semmit – inkább előre tekintett a saját jövőjébe. Nem igazán vett róluk tudomást, de a társulat tagjaként bánt velük is.)

Tizenhét éves korára túl volt első küldetésein – ezzel és a folyamatos világjárással elég tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy önálló legyen. Ekkor érte utol őt a második fordulópont: egy űrkalóz, bizonyos Lee Avaris megvette őt. Nem csak egy feladat erejéig, hanem véglegesen. Miután megnézte magának a hapan férfi, borsos áron megvásárolta a hűségét a társulat igazgatójától. A szerződés értelmében a lány már csak akkor mehet vissza, ha Avaris meghal, és a „tulajdonjog” megszűnik. Addig azonban neki tartozik elszámolással, ott az otthona, ahol a férfi. Természetesen nem rabszolga, de hűsége a kalózé.

Viszonylag nehezen fogadta a hírt. Bár belenevelték, és tudta, hogy ez előfordulhat, most valóban megtörtént: el kellett búcsúznia anyjától és a társulattól, ami számára a családot és az otthont jelentette (még ha nem is a szó általános értelmében). Ami eddig percek alatt ment, az most hosszú napokba telt: hogy körüljárja a hajót, amire került és felvegye annak ritmusát; hogy megismerje a kalózok itteni szlengjét és szokásait; és a legfontosabb, hogy kiismerje Avarist. A tudat, hogy ez végleges, kicsit lelassította, ám utána rájött, semmi sem változott. Csupán befejeződött a képzése, innentől az életnek tanul.

Ezután közel fél év telt el, amit többnyire a hajón töltött, a hapan kapitány közelében. „Otthon” beleolvad a közegbe: átlagos női kalóznak öltözik, szürke szemére fekete lencsét tesz, arcáról eltűnteti a vágás nyomát, és rendes sötétbarna haját hordja. Személye olyanná vált, amit (megítélése szerint) Avaris kedvel: fegyelmezett, szűkszavú, nem tesz felesleges mozdulatokat.
Eddig kisebb küldetéseket kapott; úgy sejti, a kapitány még ki akarta ismerni, mielőtt bármi komolyat is rábízott volna.

Azonban most eljött a pillanat.

//A karakterrel kapcsolatban egyeztettem Lee Avarissal.//

[Locki Sankke]

Legelső személyisége (amivel indít):


Tenma Ris

//ezt a képet kérem avatárnak //

[Spar]

Mivel gondolom Lee Avaris rábólintott az előtörténetedre, elfogadom. Előtörténeted kellemes stílusban íródott, de úgy érzem, bizonyos dolgokat sokkal jobban is ki lehetett volna fejteni. Ezért 1. szintről indulsz, és 3600 kredited van.

U.i. Csak számomra meglepő, vagy tényleg feltünő ütemben szaporodnak a kapitány környékén a félszeműek?

[Locki Sankke]

(Tök véletlenül jött ki. És az enyém nem is félszemű! )