Post by Bolen Ma'al on Sept 23, 2008 18:00:23 GMT 1
Név: Bolen Ma'ar
Faj: Muun
Nem: Férfi
Kor: 30 galaktikus standard év
Foglalkozás: Üzletember
Beszélt nyelvek: Muun (anyanyelvi szinten), Galaktikus Közös (folyékonyan felsőfokon), hutt (most tanulja)
Felszerelés: Mindennapi holmik (ruhák, tisztálkodási szerek stb), egy önvédelmi célből tartott 434-es típusú sugárvető.
Előtörténet:
Idősebb Bolen Ma'ar igazi muun volt, vérbeli üzletember, aki szinte csak olyan vállalkozásokba tudott belekezdeni, amiket aztán felvirágoztatott és jó pénzért eladott, hogy utána előlről kezdje az egészet. Fia, Nam Ma'ar nem tudott kilépni édesapja árnyékából, ezért úgy határozott, hogy otthagyja a Muunilinstet és így próbál felemelkedni a ranglétrán. Szerencsére a családfő befolyása ezt megkönnyítette. Feleségével el is adták a házukat, majd az egyik BUSZT járattal meg sem álltak a Centralitás szektorig. Mind a ketten könyvelőként kezdtek el dolgozni két, szárnyaikat bontogató cégnél, ahonnan több ismerősre is szert tettek. Szorgosan gyűjtögették a vagyonukat és egy kis lakásnak alig nevezhető bérleményben tengették mindennapjaikat. Néhány év alatt összejött elegendő tőke egy vállalkozás beindítására, amely a legjobb szakembereket fogta össze és megrendelésre végeztek könyveléssel kapcsolatos megbízásokat. A cég eleinte nem volt túlzottan nyereséges, de kemény munkával és a korábban megszerzett kapcsolatok révén végül néhány hónap után sikerült beindítani. A bevételeket három részre osztották, amelyből az egyik csoportot részvényekbe fektették, a másikat bankba tették kamatozni, a harmadikból pedig fedezték a kiadásaikat. Pár röpke év alatt megtollasodtak annyira, hogy nyugodtan vállalhatták a gyermekáldást, ráadásul Nam felesége a terhesség elején is tudott dolgozni otthon. Bolen tehát egy igazán jó kilátásokkal rendelkező családba született, minden adott volt ahhoz, hogy ő is sokra vihesse élete során.
Birodalom előtt 21-ben megszületett ifjabb Bolen Ma'ar (mivel a család ritkán látogatta meg a nagyapát, ezért az ifjabb jelzőt csak elvétve használták, legtöbb ismerőse nem is tud róla). Nam és felesége igyekezett figyelmesen lavírozni az engedékenység és a szigor közötti vékony aranyközép vonalán, ami alapvetően sikerült is nekik. Bolennel nem sok gond volt gyerekként, szeretett tanulni és kamatoztatni a megszerzett tudását, ha rossz fát tett a tűzre, azt általában szívből megbánta is tanult a dologból. Az általános iskola előtt már ismerte az alapvető matematikai műveleteket és később ebből a tantárgyból csak és kizárólag jelest kapott. A többi tantárgyból sem volt rossz, szorgalommal pótolta ahol a faji háttér nem segített, négyesnél rosszabbat ritkán kapott (persze olykor-olykor ő is elfelejtett készülni is becsúszótt egy-két elégtelen, de ez elhanyagolhatóan ritka volt). Több matematikai versenyt is megnyert, az osztálytársaival pedig úgy ápolt jó viszonyt, hogy mindig segített nekik, elmagyarázta az anyagot úgy, hogy a gyengébbek is megértsék. A középiskolában hasonlóan jól teljesített, sok jó barátra tett szert.
Miután elég idős lett, minden vakációja alatt elment pár hétre dolgozni, hogy tapasztalatot és némi pénzt szerezzen. Nem akart örökké a szülei nyakán élni, ráadásul kimondatlanul azért ott volt a háttérben az is, hogy a Ma'ar neves család, sokat le kell tenni az asztalra. Természetes a nyári melók még nem komoly matematikai tudást igénylő feladatok voltak, sokkal inkább diákoknak szánt könnyű feladatok. Szabadideje nagyrészében azonban Nam sokat mesélt az üzleti életben eltöltött éveiről a fiának, hogy később könnyebben kezdhessen hozzá hírneve megalapozásához. Szép eredményekkel zárta a középiskolát, a következő állomás pedig a közgazdasági főiskola volt. Szokásához hűen sok barátra tett szert és jó eredményeket ért el a tanulás terén. Meg kell jegyezni, hogy itt már nem ment minden annyira zökkenőmentesen, hiszen egy-két egyetemi tanár élvezetből szivatta a diákokat, függetlenül attól, hogy mennyire tanultak jól. Bolen évfolyamára járt egy másik muun is, név szerint Oret Dyer. Hamar megkedvelték egymást és baráti rivalizálásba kezdtek, amit általában Ma'ar nyert, igaz néha nem sokon múlott. A főiskola alatt már volt némi megtakarított pénze, amit befektetett és a nyereség egy részét örömmel költötte el, főleg jónevű éttermekben vagy szórakozóhelyeken.
A szerelem szele sosem érintette meg, igaz nagyon ritkán találkozott muun nővel. Ő inkább a pénzt és a haszont vette el feleségül. Tanulmányai befejezése után hozzá is kezdett ahhoz, hogy feltörekvő üzletember legyen. Rászánt néhány hetet arra, hogy különböző kisebb vállalkozásokat megtekintsen és eldöntse, hogy melyiket érné meg megvásárolni és pénzt pumpálni bele, hogy később megtérüljön a befektetés. Választása végül egy ruhaboltra esett, amelyet átalakított, így már csak női ruhadarabokat árusított. Mivel egy lakópark közelében volt, ráadásul több fajra is megfelelő ruházatot lehetett kapni, a forgalom hamar megélénkült. Természetesen továbbra is befektetett kötvényekbe és értékpapírokba, a legtöbb esetben nyereséggel. Össze is gyűlt elég pénz ahhoz, hogy saját lakást vegyen, a házavatóra pedig több ismerősét is meghívta, köztük Oretet. Mint kiderült fajtársa sajnos mellényúlt és nagyon leégett, ráadásul utolsó kreditjeiből megvett egy raktárat a huttoktól, ám azok átverték és egy borzasztóan rossz állapotban lévő, kicsi helyiséget sóztak a nyakába. Bolen úgy döntött, hogy segít a barátjának és ketten együtt elutaztak Nar Shaddaara. A muun beleölt némi pénzt és a raktárat egy olyan vállalkozássá formálta át, amely a különböző teherszállító járművekhez árult alkatrészeket. Mivel a raktárak környékén elég sok volt a nagyobb áruk mozgatása, a terv bevállt Oret pedig örökre Bolen adósa maradt. A Ma'ar sarj azonban ezalatt a rövid kiruccanás alatt ébredt rá arra, hogy micsoda lehetőségeket rejt magában a Csempészek Holdja és át is tette ide a székhelyét, Dyer pedig a Centralitás szektorban maradt, amolyan helyi ügyvezetőnek, aki a bolygón intézte Bolen apróbb ügyeit.
A férfi egy pénzügyi tanácsadó vállalatba ölte az összes pénzét, most is annak az útját egyengeti. Beszerzett egy protokoll- és egy testőrdroidot, valamint hozzákezdett a hutt nyelv elsajátításához és vett magának egy sugárvetőt is, hiszen sosem lehet tudni, főleg a Csempészek Holdján. Egyelőre még csak használni tanulja, nem egy született céllövő. A gyakori utazás miatt vásárolt egy YT-1300-as űrhajót, egy pilótadroiddal egyetemben, ugyanis ő sosem tanult meg vezetni űrjárműveket.
Jelleme: Bolen egy igazi muun, akinek a legfontosabb a pénz és a haszon. Szerencsére nem elvakult, a megszerzett vagyonát okosan felhasználja és időt szán hobbijaira (étterembe járás, amatőr kritika egy-egy étkezési egységről, utazgatás, stb). Megbízható, precíz, becsületes, nyílt és őszinte, az adott szavát betartja. Alapvetően barátkozó típus, bár néha úgy érezni kicsit beképzelt, főleg ha pénzügyi kérdésekről van szó.
Élete három legnagyobb álma:

- 1. Egy bolygó kolonizálása
- 2. Egy galaktikus bank megalapítása
- 3. Felkerülni a galaxis 1.000 leggazdagabb vállalkozójának a listájára