Vess Ravell

[Yoda]

A Vérvörös Fantom

Már jó néhány hónapja a Corellián tartózkodsz, ami nem is csoda, mivel már több jól fizetõ munkát kaptál ezen a planétán. Legutóbbi megbízásod szerint két metrikus tonnányi mûtárgyat kell elvinned a Nal Huttára, egy Derrwa nevû hutthoz, kerek 20.000 kreditért cserébe. Egy Gramotte gróf nevû mûgyûjtõ bízott meg ezzel a munkával, amit nem is utasítottál vissza. A ládák hivatalosan ruhanemût tartalmaznak, nem hivatalosan viszont tudod, hogy komoly értékkel bíró, lopott mûkincsekrõl van szó. Elõlegben 5000 kreditet kaptál, a többit majd a hutt fizeti. A gróf emberei tegnap éjjel felpakoltak mindent a hajódra, hogy ma reggel akár már indulhass is. Jó szokásodhoz híven felszállás ellenõrzöd a rakományt és kiszúrod, hogy az egyik láda fedele kissé elmozdult a helyérõl. Valószínûleg a rakodásnál sérülhetett meg.

[Vess Ravell]

Corellia a galaxis gyöngye minden csempésznek. A munkát alig kell keresni, szinte az ölébe hullik
minden lénynek, hála a hatalmas óriásvállalatoknak. A becsületes lényeket jó bérért, jó körülmények közt
foglalkoztatják, a kevésbé becsületesek pedig ezt próbálják ellensúlyozni a Coronet alsó szintjein ahol a
kocsmatöltelékeké, drogkereskedõké, és törvényen kívüli elemeké a világ Az õ munkájuk a bûn. Foglalkoztatóik pedig egy olyan réteg, melyrõl az átlagember fel sem tételezné a dolgot.
Egy réteg, az igazán gazdagok. Õket ritkán lehet látni munka közben, a járókelõk azt mondják õk
szellemi munkát végeznek. De vannak, akik kevésbé naivak, mint például Vess. Õk azok akik munkájából
építik a gazdagok fényûzõ villáikat, és veszik a luxusjachtokat. Bányászok, mûvészek akik elõállítják, tolvajok, beszerzõk akik elveszik, és elviszik, majd csempészek akik eljutatják az árút egy másik dúsgazdagnak, aki nem keveset fizet értük. De ennek a nem kevés creditnek csak nagyon kis része csilingel azok zsebében, akik megdolgoztak érte.
Valószínûleg ez a Gramotte gróf se legális munkával kereste meg a kenyerét, és ha kiderülne, hogy miben van benne a keze azonnyomban a Kesselen csücsülne. De nem derül ki, mert van pénze. Vess ezt tudta jól, de nem nagyon érdekelte. Ölt már pénzért, és valószínûleg fog is, így hát nem érezte magát annak a lénynek, aki megkövezhetné Gramotte-t. És a lényeg nem is az, hogy honnan vannak a mûkincsek, és mibõl, hanem az, hogy õ viszi el õket a Nal Huttára. És aztán a rutinmunka végeztével, 20.000 credittel vastagabban térhet vissza a Corelliára, és a tengerben lubickolva röhögheti ki a CorSecet.
A rakományt tegnap éjjel pakolták fel, ha minden jól megy ma lesz az indulás. De elõtte a lepi leellenõrizte a rakományt, és szinte majdnem mindent rendben is talált, kivéve egy ládát. A fedele elcsúszott a helyérõl, Vess meg volt gyõzõdve róla, hogy csak a véletlen nyúlt közbe a rakodásnál, nem gondolt semmi szokatlanra.
Minden esetre felgyorsította a lépteit, és megindult a véletlen mûve felé. Nem kevés ennek a két metrikus tonnának az értéke, nem lenne jó, ha valami megrongálódna abban a ládában egy hanyag munkás miatt. A ládához érve leemelte a fedelét, és belepillantott. Lehet gyanútlan volt, de hülye nem... Tudta miket lehet tenni, aminek csak egy félrecsúszott fedél lehet a vége, ha gondatlan az elkövetõ.

[Yoda]

Már rakodásnál feltûnt, hogy a ládák eléggé régiek, talán maguk is mûkincsek lehetnek. Így nem csoda, hogy a primitív mechanikus zár teljesen letört az egyik ládáról és fedele félrecsúszott. Amint belenézel, látod, hogy tartalmának nagy részét kisebb festmények, gazdagon hímzett falikárpitok teszik ki. Felkelti a figyelmedet a sarokban meghúzódó hófehér bársonydoboz, mely mintha halvány ezüstös fényt bocsátana ki magából. Persze lehet, hogy képzelõdsz...

[Vess Ravell]

Vess megnyugodott, miután bizonyossá vált, hogy nincs miért aggódnia. Lehajolt a zárért, aztán fejét csóválva fordította a fémdarabot a fény felé. Ezt ugyan ha vissza is szereli, akkor se tart meg túl sok mindent. Mindenesetre zsebre vágta, és érdeklõdése a láda tartalma felé fordult. Lenyûgözték a színes kárpitok, egyet a szeméhez is emelt, hogy közelebbrõl is megcsodálhassa rajta az aranyszállal kivarrt díszes szegélyt. Aztán óvatosan visszaengedte, majd egy kisebb festményért nyúlt. Miközben megfogta óvatosan a két szélét, és felemelte, csillogásra lett figyelmes a láda sarkában. Gondolkodás nélkül engedte el a festményt, melynek kerete nagyot koppant az alatta lévõjén. A lepi összerezzent, már azt hitte, hogy biztosan eltört valamit. Remegõ kézzel emelte fel ismét a festményt, és nagyot fújt, amikor meglátta, hogy semmi baja. Óvatosan visszaengedte, letörölte homlokáról az izzadságot, majd kíváncsian tanulmányozni kezdte a csillogó tárgyat. Valami téglatest alakú tárgy volt, és ami a legfurcsább minden oldala csillogott, még ott is, ahol nem kaphatott fényt. Vess közelebb hajolt, ezzel teljesen elzárta a fényt a doboztól, amirõl most már határozottan úgy tûnt, hogy világít.
- Mi a fene? - morogta anyanyelvén, aztán lenyúlt a dobozért. Most érezte, hogy szövetbõl van. Sõt, puha bársonyból. Egyre furcsábbnak tûnt az egész. Sok mindent látott már Vess, de világító bársonyt azt soha...
- Na gyere a papához... - suttogta, miközben izgatottan emelte a szemei elé a dobozt. Most már nem volt kétséges, hogy a fény a bársonyon keresztül szûrõdik ki, és nem a szövet világít. - Érdekes, érdekes... - mondogatta, miközben felegyenesedett, és szemeivel a doboz kinyitásának módját kereste. Nem volt túl bonyolult, csak a fedelét kellett megemelni. Nagylevegõ... és aztán szemét behunyva próbálta meg kinyitni a nem mindennapi dobozt

[Yoda]

A dobozban egy apró, fehér márványból kimunkált szobrocska lapul - ez árasztja magából a halvány fényt, a félhományos rakodótérben is jól megvilágítva a finoman megmunkált részleteket. A szobor sajátos módon egy humanoidot (vélhetõen embert) formáz. Két keze van, két lába, ruházata valamiféle tunika, rajta hosszú köntös. A tunikát öv fogja össze. A részletek hihetetlenül pontosan kidolgozottak, csak éppen az furcsa, hogy az illetõnek nincs arca, azaz a fej helyén puszán egy sima ovális forma márványdarabkát látsz. Elég hihetetlen, hogy valaki a ruharedõket is ilyen mûvészi pontossággal képes megmunkálni, de ugyanakkor arcot nem készít. Nem nagyon mozogsz otthonosan a mûtárgyak területén, de az biztos, hogy ez a kis szobor kreditmilliókat is érhet talán. Milyen kár, hogy nem a tiéd...

[Vess Ravell]

A szobrocska lenyûgözte csodálóját. A legapróbb részletekig kidolgozott ruharedõk,tökéletes arányok, és ez a túlviláginak tetszõ fény... ezek tehették értékessé a szobrot, és biztosan nem az arca. Az ugyanis nem volt. Csak a csupasz, fejformára csiszolt anyag. Vess legszívesebben örökké ezt a szobrot nézte volna, valósággal vonzotta a szemét a mûkincs. Tudta jól, hogy vissza kéne tennie a dobozba, a dobozt meg a ládába, és elfelejteni az egészet. De ezt a kis mûalkotást nem lehetett elfelejteni. Minden részletében csodálatra teremtette az alkotója, és ezzel maga is csodálatraméltóvá vált Vess szemében. Nagy volt a kisértés, hogy egyszerûen zsebre tegye a szobrocskát, de tudta, hogy egy esetleges határellenörzésen ezzel nagyot bukhatna. Úgyhogy mégegyszer körbeforgatta a szemei elõtt, aztán óvatósan visszatette a dobozba, rácsukta a fedelet és viszatette a ládába.
Még mindig a szobrocskára gondolva elsétált a raktér sarkába, ahol a szerszámokat tartotta. Kikeresett egy instant zárat, aztán visszament a ládához. Felrakta rá a fedelet, a zár egyik részét a fedélre fogatta, a másikat a láda oldalára, aztán aktiválta õket. Az okos szerekezet azonnal aktivált egy erõteret, ami megtartotta a fedelet, a leírás szerint bármilyen, a galaxisban tapasztalató erõhatás mellett is. Vess tudta, hogy ez badarság, de azért szerette ezeket a kis eszközöket. Egészen egyszerûen használhatóak, emelett viszonylag olcsók is. A zár visszaszámolt, várta a kódot. A lepi nem törõdött vele, nem akarta kóddal elzárni a láda tartalmat, hiszen az elõzõ zár is szabad betekintést engedett mindenkinek.
Mégegyszer körbetekintett a raktéren, aztán a pilótafülkébe vonult. Lehuppant a pilótaülésbe, és engedélyt kért a felszálláshoz. Néhány perc múlva már a légkört hasította, útban a határellenörzés felé. Még mindig a különös szobor járt az eszében. Egyszerûen megbabonázta, befúrta magát Vess agyának legmélyére, és felébresztette lelkében a kapzsiság démonjait.
- Meg kell szereznem! - sutottga maga elé.

[Yoda]

Mialatt a hajó könnyûszerrel áthalad a határellenõrzésen, azon töprengsz, hogy miként is lehetne tiéd a szobor. Végiggondolsz minden lehetõséget. Az biztos, hogy a hivatalos rakománylistán csupán a nyolc darab láda szerepel, a mûkincsekrõl semmiféle adat nem áll rendelkezésedre. A kérdés csak az, hogy vajon a gróf leadott-e részletes listát a huttnak? Mert ha nem, akkor senki sem venné észre az apró szobor eltûnését. Ebben biztos vagy.

[Vess Ravell]

A hajó simán átsiklott a határellenörzésen, mindenféle vizsgálat, és fennakadás nélkül. Vess nagyot fújt, aztán elmosolyodott. Az ellenõrök nem is sejtik, hogy két metrikus tonnányi mûkincs hagyta el a hazájukat, minden vám, és illeték nélkül. És ezek nagyrésze valószínûleg úgy van összelopkodva.
A lepi abbahagyta a kárörvendést, és inkább nekilátott az út adatainak kiszámításához. Pillanatok alatt betáplálta a szükséges adatokat, aztán a többit a számítógépre bízta. Miközben várta az adatokat, észre sem vette, de a gondolatai máris a szobor körül cikáztak.
Mi van ha a hutt sem tudja a ládák pontos tartalmát? Nem, ez hülyeség, biztos eljutatták hozzá a pontos listát, és ha nem azt kapta meg, akkor a szállítón fogja keresni a szobrot, vagyis õ lesz bajban. Ötlet elvetve.
Vagy mi lenne, ha azt mondaná, hogy õ már így vette át. Nem hinnék el. És elkapnák, megölnék, kitömnék, aztán meg mutogatnák mint ellenpélda. Merengésébõl egy hangos csipogás ébresztette fel. Felpillantott, és a szeme elé a csíkká mosódó csillagok látványa tárult. A lepi csodálkozva vakargatta a fültövét, kellett neki néhány másodperc, de aztán rájöt mi történt. Nem nagyon értette a dolgot, hogy hogyan sikerült ennyire elbambulnia, csak arra tudta fogni, hogy kezdett elálmosodni. Úgy döntött iszik egy teát, persze élénkítõszermenteset, feltéve hogy talál a konyhában.

Néhány perc múlva Vess már a forró vizet öntötte a teafilterre. A szájához emelte, de még mielõtt belekortyolt eszébe jutott, hogy a cukrot kihagyta. Óvatosan tette vissza a gõzölgõ itallal teli bögrét az asztalra, aztán a konyhai tárolóhoz lépett. Kinyitotta, és belepillantot. Porlevesek, tafilter, kávé, fogpiszkáló, édesítõszer. De cukor az sehol. Mégegyszer körbejáratta a szemeit, de ismét nem talált cukrot. Kelletlenül vette ki az édesítõszert. Utálta ezt a terméket. Visszaemlékezett, hogy anyja mindenbe "édeskét" rakott. És amikor elhúzta a száját a cukortól merõben eltérõ ízû édesítõszer miatt, anyja mindig megdorgálta.
- Nem is érezni a különbséget! Egyébként is százszor egészségesebb mint a cukor! - mondogatta mindig.

Vess elmosolyodott a régi emlékeken, közben pedig nyomott két tablettát a teába. Az édesítõszer azonnal elolvadt. A lepi belekortyolt az italba, és elfintorodott az utált utóíz hatására. Ivott még egy korty forró italt, aztán elindult, hogy visszategye az édesítõszert a tárolóba. Miközben berakta a szekrénybe, meghatótdva olvasta hátulján a feliratot. A feliratot, mely felnyitotta a régi emlékeket.

"Százszor egészségesebb, mint a cukor"

Tíz perc múlva Vess már letusolva nyúlt végig az ágyán. Arcát a szobor fénye világította meg. Nem gyõzte csodálni a mûalkotást. És mintha a gyönyörû ruharedõk, a sejtelmes fény, és mûvészi kidolgozás megindította volna elméjét. Már tudta miként fogja ellopni a szobrot...

A hipertérbõl való kilépéskor egy csipogó hang ébresztette Vesst. Gyorsan berohant a pilótafülkébe, és lelkiekben felkészült a határellenörzésre, bár remélte erre nem kerül sor. Elmondta magában a betanult szöveget, aztán engedélyt kért a határellenörzéstõl a belépésre...

[Yoda]

A határellenõrzésen csupa rutinszerû dolog történik. Megadod az azonosítót, megkérdezik jöveteled célját, várakoztatnak, majd megadják az engedélyt. A tizennégyes dokkban kell leszállnod.

[Vess Ravell]

- Az engedélyt megadom! - hangzott a válasz. Vess hirtelen megkönnyebült. Így utólag nem is értette miért izgult, hiszen ennyi pénzel a huttok részérõl, és ilyen szintû korrupcióval a birodalmiaktól, nem volt ok az izgalomra. Miközben lassan elérte a belépéshez kijelölt koordinátákat, elõkereste az elõre megbeszélt leszállóhelyrõl a tudnivalókat.

Nal Hutta --- Ûrkikötõ --- 14-es dokk.

Egy óra múlva a teherhajó sikeresen landolt a kijelölt platformon. Pilótája már megint izgalomra volt kárhoztatva... Pulzusának ritmusát megirigyelte volna minden valmire való lemezlovas, ha épp fel akarta volna pörgetni az estét. Vess elsõ útja a pilótafülkébõl a kabinjába vezetett. Megfogta a szobrot, és igyekezett ezúttal nem leragadni a mûkincs csodálásával. Nehezére esett, de sikerült a szépséget egy párnahuzatba rejtenie.
Ezután a bebugyolált szoborral visszasietett a pilótafülkébe. A csomagot óvatosan letette a pilótaülésre, õ maga pedig letérdelt mellé. Megkereste a vezérlõegységek vezetékeit elrejtõ panelt, majd lepattintotta. Megelégedve nyugtázta, hogy Gramotte bárkájában is van itt annyi hely, mint az YT szériáknál. Megfogta a szobrot, aztán becsúsztatta a vezetékkötegek közé. Nem is gondolt bele, hogy az az anyag, ami világít, akár zavart is okozhat a rendszerekben, de talán ha megfordul a fejében, akkor se nagyon zavartatta volna magát .
Ismét elöntötte az eszelõs vágy a szobor megszerzésére. Kellett neki, látni akarta, nem tudta elveszíteni. Egy kis nyugalom, és szépség egy lény bûnös életében. így aztán a panelt különösen körültekintõen helyezte vissza a helyére.
Következõ lépésként a raktérbe sétált. Kivette zsebébõl a régi, letört zárat, és letette a megfelelõ ládára. Miután ezzel megvolt a kabinjába ment, és elõvette a holofonját. Tárcsázta az elõre elmentett számot, majd várt. Néhány másodperc múlva egy férfi reszelõs hangja szólalt meg a készülékbõl.
- Halló, itt Daik Tartto. Ön lenne a beszállító? - Kép nem társult a hutt szavakhoz, így aztán a holvetítõn a "Nincs jel" felirat forgott körbe-körbe.
- Igen, én lennék az. Ravell. - válaszolt kimérten a lepi, és remélte az izgalom nem hallatszódik ki szavaiból.
- A A23654-es dokknál van? - kérdeztea hang inkább csak magától, mert a választ nem várta meg. - Igen, mindenbizonnyal ott. Egy órán belül ott vagyunk. Addig érezze jól magát a Nal Huttán! - mondta, majd bontotta a vonalat.
- Köszi... - mondta immár csak magának Vess, majd az ágyra dobta a készüléket, amit egy ing takart be, meg még egy pár ruhadarab, majd egy pár szagos zokni ringatta álomba. Vess viszont nem aludni készült, csak tusolni. Remélte a bundáját végisimogató langyos víz megnyugtatja.

Húsz perc tusolás elégnek bizonyult az idegesség lecsillapodására. Vess vigyorogva igazgatta az új öltözetét a tükör elõtt.
- Nem lessz itt semmi gond! - mondta a tükörképének, miközben az inggalérját igazgatta.

[Yoda]

Nagyjából egy óra múlva érdes kiáltást hallasz kintrõl.
- Ravell? Merre vagy?
Kilépsz a hajóból és nyolc-tíz jól megtermett rakodómunkás látványa fogad, akikbõl egyrészt bûzlik az alkohol, másrészt dohányrudakat szívnak. Köszönés helyett a kezedbe nyomnak egy kisebb bõrzacskót.
- A lé. A hutt kûdi. Jöttünk a cuccért - fogalmazza meg tömören és unintelligensen mondandójának lényegét az egyik. Mögöttük egy nagyobb, szállításra átalakított sikló lebeg - vélhetõen ebbe szeretnék bepakolni a ládákat.

[Vess Ravell]

A munkások olyanok voltak mint bárhol másutt. Ápolatlan, nagydarab, alkoholtól, és füstszagtól bûzlõ alakok. Azonban néha egy ilyen alak is felvídítja a csempészt. Vess elvette a bõrzacskót, majd kezét a háta mögé rejtette.
- Kössz. Nyitom a rakodórámpát. - válaszolt szárazon. - Majd vigyázzanak, mert a ládák pocsék állapotban vannak. - tette hozzá, de ezt a munkás már meg sem várta, hanem elindult a többiekhez. Serényen mutogatva kiosztott pár utasítást, aztán egyikük kivételével mindnyájan megindultak a hajó hátuljához. Az az egy pedig a sikló felé vette az irányt.
Vess nem nézelõdött tovább, kezében a szajréval a raktérbe sétált, majd belülrõl kinyitotta. Miközben a rámpa hangos sziszegés, és nyikorgás közepette lenyílt a tehersikló beállt elé. A munkások seperc alatt felsiettek, és nekiláttak a pakolásnak. A ládák tompa puffanásainak zaját kitöltötte a sûrû káromkodás, és az erölködõ sóhajtozás. Nem haladtak gyorsan, de Vess ráért. Addig legalább eltervezte, hogy mit fog csinálni. Amint ezek eltûnnek felszáll, és vissza viszi a hajót Gramottenak. Aztán ott is gyors lesz, felül az elsõ járatra, és elindul valami kevéssé ismert üdölõplanétára. Ott aztán eltölt egy hónapot, valami olcsó, tengerparti helyen, élvezi az életet, és ott valószínûleg a hutt sem talál rá, feltéve ha balhé lesz.
De hiába gondolkozott vagy tíz percet, még mindig voltak hátra ládák. Nagyot sóhajtva vette ölébe a pénzeszacskót, és tartalmát kezdte vizsgálni. Remélte a munkások lassan már csak befejezik a melót és nem fognak problámázni.

[Yoda]

A pénz hiánytalanul az erszényben lapul - úgy tûnik a hutt állta a szavát... Jó fél órába beletelik, amíg a munkások mindennel végeznek, majd valamiféle köszönésfélét morogva eltávoznak a siklóval együtt. Miközben a jövõdet tervezgetted, lelki szemeid elõtt megintcsak megjelent a furcsa szobrocska. Aztán ismét az üdülésre terelõdnek gondolataid és valamilyen furcsa, megmagyarázhatatlan ok miatt beugrik egy olyan bolygó képe, ahol egyszer már jártál, de üzleti megfontolásból...ez a bolygó pedig Óceánia. Szinte látod magad elõtt a régies stílusú, tengerparti fõvárost, Aurora Borealist és elképzeled: milyen remekül is lehet ott tölteni a szabadidõt...

[Vess Ravell]

Végre eltüntek ezek a tetû munkások! Gondolta Vess, amint az utolsó behemót is elhagyta a hajót. Nagyon nem értette miért voltak ennyire lassúak. Talán mert órabérben fizettnek nekik... Jellemzõ.
- További szép napot! - kiáltotta utánuk szárazon, majd felhajtotta a rámpát. Csikorgással, és sziszegéssel a nyomában elsétált a pilótafülkéhez. Mint egy õrült szabadult rá a szobor rejtekhelyére. Villámgyorsan lepattintotta a panel fedõelemét, aztán néhány másodperces kutakodás után elõhúzta a bebugyolált szobrot. Óvatosan kicsomagolta, majd körbeforgatta. Próbálta arra fogni ezt a cselekedetet, hogy a szobor épségét vizsgálja, de az volt az igazság neki ez csak egy ostoba indok volt, hogy megfoghassa a mûremeket, és megszemlélhesse. Szenvedélyévé váltak az apró részletek, és a csillagfényként derengõ anyag.
Leüllt a pilótaülésbe, a szobrot az ölébe rakta. Elintézte az utazáshoz szükséges formaságokat, majd egy bõ fél óra múlva már az ûrben volt, útban vissza a Corelliára. Az úton semmi rendkívüli nem történt, ha talán az nem, hogy Vess már rég nem volt ennyire boldog. Ez a szobor megszépítette az életét. A hajóval a megbeszélt platformra parkolt, aztán egy rövid beszélgetés keretében megadta a kódokat Gramotte emberének. Aztán összepakolta a ruháit, és táskájával a vállán elhagyta a hajót. A szobor most két pamutpóló között pihent.
Útja egy kikötõi étterembe vezetett, és a szállításér kapott pénzbõl bõségesen megebédelt. Még desszertet, és egy pohár drága bort is elfogyasztott. Étkezés közben egy utazási iroda prospektusait böngészte. Legnagyobb sajnálatára a csomagokat minden esetben külön szállították az utasoktól. De egy aktatáskát, vagy kisseb hátizsákot még felengednek talán az utastérbe is. Úgy gondolta a legjob baz lesz, ha majd a jegyvásárlás elõtt tákérdez a dologra. Így aztán megindult a jegyiroda felé. Miközben a sorban állt elhatározta, hogy mostmár venni fog egy új hajót.
- Üdvözlöm! Miben segíthetek? - érdeklõdött a pénztáros, és ezzel tökéletesen kizökentette merengésébõl.
- Ööö... Egy jegyet kérek a következõ Óceániai járatra. Turistaosztály. - válaszolt zavartan. A pénztáros nem szórakozott sokat, gyorsan végezte a munkáját. Már adta is a jegyet, és kérte a pénzt. Vess fizetett, és csak most jutott eszébe, mit felejtett el. Hát persze! Ne mkérdezett rá a csomag kérdésére.
Mindenesetre nem stresszelt sokat, a gépe indulásáig már alig volt húsz perc. Úgy gondolta mostmár nem fog nagyon elmászkálni, a legközelebbi üzletben vett egy, a szobornak pont megfelelõ táskát, majd leüllt a váróba. Amikor bemondták a járatát, csak a nagyobb táskáját rakta a futószalagra, a szobrot magával vitte. Remélte senki nem fog ebbe belekötni.

[Yoda]

Sikeres és zökkenõmentes becsekkolás után a hatalmas és lomha szállítóhajó elindul Óceánia felé. Az út elején hamar álomba szenderülsz...lelki szemeid elõtt megjelenik egy hófehér márványból készült kastély...öt fehér ruhás ember...látod a szobrodat is...mintha valamit beszélnének...nagyon kellemes érzés...nagyon kellemes...

Végül arra ébredsz, hogy a hajó lágy döccenéssel landol Óceánia fõvárosában, egészen közel a tengerparthoz. Ahogyan az ablakból a part épületeit figyeled, hirtelen rádöbbensz arra, hogy éppen az álmodban látott kastélyt bámulod. Enyhe rossz érzés fog el, mivel a csillogó falak a valóságban már jóval sötétebbek...

Fogalmad sincs, hogy mi lehet ez az egész, de az biztos, hogy utána kell járnod. A szobor érdekében... - legalábbis így érzed.