Jabiim (A Birodalom Pereme-szektor)

[Vess Ravell]

A pilótafülkében nem volt semmi használható.Ez szült egy újjabb káromkodást. Miközben a fenébe küldte a Közvetítõt, hogy egy ilyen lélekvesztõre rakta fel kirohant a folyósóra. Csak a vészvilágítás pislákolt, beletelt néhány másodpercbe, amíg a lepi szeme hozzászokott. Már csak másfél perc...
A kabinokban csak nem tárolnak ilyen dolgokat. Vagy mégis? Mi van ha valakit épp szunyálás közben kelt a vészjelzés, hogy ugrani kell. A raktér egyébként is nehezen járható, ha tele van árúval.
Úgy hogy irány az elsõ kabin. Teljesen üres, szétszedett, minden hiányzik. A remény egyik utolsó lángja aludt ki szívében, miközben elindult a második kabinba, imádkozva, hogy itt nagyobb szerencsével jár.

[A Közvetítő]

//Vess Ravell - Veszélyes információk//

A bolygó felszíne felé zuhanó B-7 típusú könnyű teherhajó pilótafülkéjéből kirohanó lepinek csak pár lépést kellet megtennie, ahhoz, hogy elérje, az egymással szemben elhelyezett négy kisméretű kabin közül az első ajtaját. Az ajtóra kopott szürke betűk voltak festve, a felirat egyértelműen a Galaktikus Közös nyelven volt írva, ám kisilabizálása már nem volt ilyen egyszerű feladat. I. K.b..n: L.g.ég sz.m.ra Az ajtó felnyitását követően az odabent alig pislákoló fények egy szűkös kabint, s benne két egymás feletti ágyat, valamint két magas, ám keskeny faliszekrényt tettek láthatóvá. Az egyik tárolóegység nyitva volt, a másik zárva. A nyitottban régi, több évnyi viseletről árulkodó kopottas, a Birodalmi Haditengerészetnél rendszeresített hajózóruhák és lábbelik voltak, ám a zárt szekrényt képtelenség volt kifeszíteni. Az alsó ágy alatt volt ugyan egy jelzés nélküli láda, ám annak kinyitását követően kiderült, hogy mindössze régi, lejárt szavatosságú, használhatatlan elsősegélynyújtó felszereléseket tartalmaz. Ravell pár pillanatnyi próbálkozás után feladta, s átrohant a szemben található kabinba.

Annak ajtaján a felirat már jobban olvasható volt 2. Kabin: Ut.sok r.szere. A helyiség semmivel sem volt tágasabb, mint az előző, de itt nem működött a világítás. Amennyire folyosóról beszűrődő fény alapján megállapítható volt, ez berendezésében hasonlított az előző kabinra, bár itt szélesebbek voltak a tárolóegységek. Mind a kettő könnyen nyitható volt, ám egyikben sem volt semmi. Úgy tűnt ezt a kabint már korábban, teljesen kipucolták. Az idő megállíthatatlanul pergett, mind közelebb hozva a becsapódást, mely Vess számára minden kétséget kizáróan a halált fogja jelenteni. Két kabin hiábavaló átkutatása után, felemésztve a hátralévő idejének majd felét, a lepi fejében ismét felmerült, hogy talán mégis szerencsésebb volna elindulni az osztott raktér felé.

[Vess Ravell]

Az elsõ kettõ kabin felkutatása értelmetlennnek bizonyult. Vess fejébe bevette magát a gondolat, hogy talán mégis a raktérben kellene keresgélni. Mivel más ötlete nem volt, megiramodott a rakterek felé. A félhomályban trappolva tudatosult benne, hogy valószínûleg idejének felét felemészette a kabinban kutakodás. Ezért aztán gyorsított a tempón, de ennek következményeként késõn vett észre egy felvált padlóburkolatot, és hasra vágódott. Szítkozódva pattant fel, és indult tovább. Minden könnyebben ment volna, ha erõs lábaival szökdelve tud haladni , de ez lehetetlen volt az alacsony folyósón.
Az osztott raktérbe két ajtó vezetett. Vess a közelebbin nyitott be, és sietve kutatni kezdett.

[A Közvetítő]

//Vess Ravell - Veszélyes információk//

A második, hiába átkutatott kabinból kifordulva a lepi a teherhajó hátsó fele felé vette az irányt. A félhomályban észre nem vett, kiálló padlólapban megbotolva a nagy könyvben megírt módon esett hasra. Miután szitkozódva feltápászkodott, az esést követően elszenvedett enyhe zúzódásairól tudomást sem véve rohanvást haladt a raktér ajtók felé. Út közben elkerülte a 3. Ka… Ul.s.l re.z.r. illetve, a 4. ..b..n U…ol r…ere feliratú helyiségeket. A hajó főfolyosójának végéig még néhány további zárt ajtó mellett haladt el. Futtában egy gyors pillantást vethetett az egyikre, ám a félhomályban a kopott betűk alig-alig voltak olvashatóak: M..t. k.b.n. A folyosó végét egy ajtó zárta el, melynek felirata fölött egy vízszintes fényforrás volt, így könnyű volt elolvasni a feliratot, pontosabban, ami megmaradt belőle: Gé.h.z. Az ajtótól balra és jobbra nyíltak a rakterek ajtói. A lepi a baloldalit választotta.

Amint rátenyerelt a nyitógombra, az ajtó egy halk szisszenéssel feltárult. Odabent teljes sötétség honolt, melyen a vészvilágítás folyosóról beszűrődő fénye sem sokat változtatott. A helyiség közepén szabályos rendben, hevederekkel rögzített nagy ládák voltak. Vess a legközelebbihez lépett s felnyitotta a tetejét. A puha védőanyagot széthúzva, számára azonosíthatatlan alkatrészek voltak benne. Felnyitotta következő ládát, ám abban sem a remélt, a hajó elhagyásához alkalmas eszközt találta, hanem különféle szerszámokat. A harmadik ládában, konzerveket talált bennük hosszú lejárati idejű pástétomokat.

A halál közeledtével egyre elkeseredettebben sorra nyitogatta a halom szélén álló ládákat, - már amelyiket sikerült, ugyanis egyik másik speciális, hermetikus kóddal védett zárral volt ellátva - de nem találta meg azt, amit keresett. A raktér szélében a rakománytól távolabb egy szerszámövet, és egy nagyobb szerszámosládát pillantott meg, valamint egy kisebb hősugárzó. Más körülmények között felbecsülhetetlen jelentősségű eszközök és készletek, ám most mit sem értek...

[Vess Ravell]

Vess kétségbeesetten lihegett az egyik alkatrészes dobozra támaszkodva. Bundáját átitta az izzadság, füleit izgatottan mozgatta, és arra gondolt, hogy felesleges futkároznia, úgy is megdöglik. A pánik elsõ jele...
- Nem, nem nem! - ordította egybõl maga elé. Tudta, azzal egy végzetes útra lépett rá majdnem, hogy magát kezdte sajnálni.
Felegyenesedett, és kirohant a folyósóra. Nem reménykedett benne túlságosan, hogy a másik raktér szebb ajándékokat tartogat neki, úgyhogy nem fordult az ajtaja felé. Helyette inkább a jobbra, és balra lévõ ajtók feliratát böngészte. Motoszkált valami a fejében, valami, amirõl tudta, hogy fontos. Ha lenne rá ideje gondolkozna, de így csak fejét kapkodta jobbra balra. És meglátta.

M.t k.b.n...

Hát persze! Mentõkabin! Ez piszkálta a tudatalatt. Izgalmában felé ugrott. Fejét rendesen beverte a plafonba. De most mit sem törõdött ezzel, az adrenalin hajtotta. Megpróbált bemenni az ajtón. Amennyiben zárva találja, akkor tovább feszegeti, hajtja a rögeszme, hogy az ajtón túl a menekülés várja. Még ha az értelmetlen ajtófeszegetés a halálát is jelenti. Ez már a pánik...

[A Közvetítő]

//Vess Ravell - Veszélyes információk//

A lepi elméjébe az utolsó pillanatban csapott a felismerés. Majd rögtön azt követően felugorva a folyosó fémmennyezete volt az, ami fejfájást okozott neki. Mégis a fájdalomra s az fellépő enyhe koordinációs problémákra ügyet sem vetve visszatámolygott, a M..t. k.b.n feliratú ajtóhoz. Teljes erőből rátenyerelt a nyitógomba. Az ajtó mechanizmusa szisszenésszerű hangot hallatva kelt életre, majd az nyílni kezdett, de félig siklott félre. Ravell ezt követően kézi erővel próbált nyomást gyakorolni a rendszerre. A halálfélelem s az adrenalin által serkentve nagy nehezen sikerült annyira félretolnia az ajtót, hogy beférjen.

Odabent mindössze egy kisebb a kabin falra felfüggesztett elsősegély láda, illetve elöl egy kis hatótávolságú kommunikációs egység és egy, egyszerűbb navigációs egységnek csak jóindulattal nevezhető, de a mágneses északhoz viszonyított helyzet, meghatározására alkalmas tájoló voltak láthatóak. Az ajtó mellett a jobb oldalon egy kar volt, mely arra lehetett hivatott, hogy a meghúzásával katapultálni lehessen a mentőkabint.

A teherhajót a következő pillanatban egy erőteljes oldalirányú lökés érte, mintha nekiütközött volna valaminek, s ez megváltoztatta a pályáját. A lökéstől a hajó fedélzetén tartózkodó egyetlen élő személy a szemközti falnak csapódott. Iszonyú fájdalom hasított a bal felkarjába és vállába. Szerencséjére nem veszítette el az eszméletét. A hajó valószínűleg nekiütközött egy hegycsúcsnak, de még nem csapódott be, még nem. Talán ez az utolsó pillanat, amikor a mentőkabint katapultálni lehet.

[Vess Ravell]

Az ajtó engedett a fesezgetésnek, és így a lepi nagy nehezen befért. Izgatotta nbámult körbe a mentõkabinban. Tekintete átsiklott a primitív mûszereken, és egy karon állapodott meg. Épp tett volna egy lépést felé, amikor fémcsigorgással, és hatalmas robbajjal kisérve a padló eltûnt a lába alól.
Ahogy Vess hozzávágódott a falhoz felordított. A fájdalom, ami a karjába hasított más körülmények közt valószínûleg ájuláshoz vezetett volna, ám most szervezete az utolsó erõtartalékait bevetve állta a kínokat. Így aztán szédelegve, összeszórított fogakall tett két nagy lépést a kar felé, és meghúzta.

[A Közvetítő]

//Vess Ravell - Veszélyes információk//

A lepi jobbjával megragadta, s egyetlen erőteljes rántással meghúzta a mentőkabint katapultáló pirotechnikai eszköz elműködtetéséért felelős kart. A mentőkabin megremegett, majd a beépített kisméretű, de nagy teljesítményű rakéták oldalirányban kilőtték. A lepinek hihetetlen szerencséje volt, hogy az ütközés megbillentette a teherhajót, hisz máskülönben vízszintesen lőtte volna ki, s ez esetben könnyen egy másik hegyvonulatnak csapódhatott volna, mely épp olyan végzetes lett volna, mint lezuhanni, magával a hajóval.

A hatalmas energia, mely kiszabadította a mentőkabint, melyet elsősorban inkább űri, mint légköri indításra terveztek, a dúracél falhoz préselte a túlélőt. A lepi ekkor vette észre, hogy a mentőkabin ajtaja, melyet ő maga feszített ki, hogy bejuthasson, nem záródott vissza a kilövéskor. A meredeken emelkedő kisméretű egységben a légnyomás és a hőmérséklet lecsökkent. A mindössze néhány órás tartalékokkal bíró létfenntartó rendszer képes lett volna védelmet nyújtani, ám a nyitott ajtó résén keresztül másodpercek alatt kiszökött a levegő. A lepi a fellépő oxigénhiánytól másodpercek alatt elveszítette az eszméletét.

Ravell öntudatlan utasává vált a mentőkabinnak, mely, ha nem kezdi meg rövidesen a gyors ereszkedést, akkor a számára a töténtek csupán annyi különbséget fognak jelenteni, az elhagyott teherhajóhoz képest, hogy nem a becsapódás, hanem az oxigénhiány következményeként beálló halál fogja elragadni...

[Vess Ravell]

A kar meghúzásával a mentõkabin levált a haláraitélt hajóról, és gyorsulni kezdett. Vess tehetetlenül csapódott a kabin falához, és valósággal hozzáragadt. Néhány pillanat múlva érezte, ahogy a hajóról hozott kellemes meleget kiszorítja a fagyos magaslati levegõ. Közben a légnyomás változás miatt dobhártyája is fájdalmasan megfeszült.
Ennek csak egy oka lehetet, mégpedig a hibás ajtó. A ritkuló levegõtõl szédülni kezdõ lepinek már megint az életéért kellet küzdenie. Tudta, hogy nincs sok ideje az ájulásig. Emlékei szerint nem látott légzõkészüléket a falra akasztva, talán a pilótaülésnél van egy.
Vett két nagy levegõt, hogy legyen elég oxigén a szervezetében ahoz, hogy ájulás nélkül kibírja azt a pár nehéz lépést a pilótaülésig. Nyelt egy nagyot (amitõl a füle pattant egy nagyot, és fájdalmasat ) aztán megindult.
Elsõ lépés után megragadta a széket, és lépett felé mégegyet. Hatalmas combjában megfeszült az összes izom, erõs karjaival húzta magát a szék felé. Vállába belehasított a fájdalom. Mit sem törõdve a fájdalommal még egy utolsó erõfeszítéssel lehuppant a székbe.
Lihegnie kellett, de akárhányszor szívta teli a tüdejét a fagyos levegõvel, nem érzett különbséget,szédült tovább. Mindenesetre tovább vette a nagy levegõket, miközben jobb kezével próbálta rávenni az ereszkedésre a hajót. Csak ne fájna a bal válla... És ne lenne ilyen rohatd sötét. Mintha már az ûrben lenne... Nem ez csak a túlvilág lehet... Már a válla se fáj, már csak sötétséget lát, és nem az eszeveszetten dolgozó jobb kezét... Már nincs hideg... Ellazulnak az izmok, nincs több harc a kormánnyal. Csak mély álom, ami talán ötökké tart.

[A Közvetítő]

//Vess Ravell - Veszélyes információk//

Midőn a lepi visszanyerte az eszméletét nem hallott egyebet, mint a mentőkabin fémes felületén hangosan kopogó esőcseppek zaját. A mentőkabin hajtóműveinek zaját viszont egyáltalán nem hallotta. Minthogy ezek zaja mindenképp túlharsogta volna az esőt, valószínűsíthető volt, hogy a hajtóművek nem működnek. Ha a mentőkabin még mindig zuhant volna, akkor e zaj hiánya igen nagy bajt jelentett volna. Ám az, hogy a kabin állt, azt jelentette, hogy a talajfogás megtörtént. Ami a hajótörött először érzett, az egy kellemesnek tetsző hűvös érzés volt. Valamin feküdt. Ahogy emlékei lassan visszatértek, rádöbbent, hogy ez nem az a testhelyzet, amelyben utolsó, tudatánál lévő állapotában volt. Már ha maga az állapot tényleg a valóság, s nem csak valamiféle álom, avagy az oxigénhiány folytán bekövetkezett hallucináció volt. A szemeit kinyitva feltételezhette, hogy valószínűleg a kabin egyik oldalfalán fekszik. Aztán rátört a fájdalom is. Nem csupán a bevert karja, hanem mindene fájt. Ahogy sorra megmozgatta tagjait rájött, hogy immár a bal kezén túl a bal lába is megsérülhetett, mert erőteljes, szinte minden mást meghaladó, sugárzó fájdalmat érzett amikor eme két végtagját mozdítani próbálta. A bal keze teljesen törzse alá volt fordulva, olyan helyzetben, amely biológiailag és fizikailag egyaránt természetellenes volt.

Amint nagy nehezen sikerült a hátára fordulnia, végre láthatta, hogy a kabin teljesen be nem záródott ajtajának, a becsapódást követően alig néhány centiméteresre szűkült résén át a bolygó barnás színű talaját. Úgy tűnt a lepi életét megmentő szerkezet valahogy felborulva, nem kimondottan rendeltetésszerűen ért talajt. Avagy talán a talaj egyenetlenségei miatt borult fel. Megmondani lehetetlenség lett volna. Ráadásul az egyetlen kijáratot jelentő ajtó csaknem teljesen a géptest alá volt fordulva. A helyzet gyakorlatilag tökéletes betetőzése volt annak, amit az értelmes lények életük legrosszabb napjának neveznének.

[Vess Ravell]

Halk kopogás, mintha ezernyi apró új kocogtatná a világot. Kellemeses hûvös, friss levegõ járta át a tüdejét. Vess meg volt róla gyõzõdve, hogy végtelen földek veszik körül, a bennük termõ ínycsiklandó répákkal, és káposztákkal. És persze a rengeteg gyönyörû lepi lány...
Azonban ahogy jobb kezével belemarkolt volna a lágy, mennyei földbe, körme alatt fém csikordult. Ettõl aztán felpattantak a szemhéjjai. Csak a kabin belsejét látta, pontosabban a padlót. Ugyanis hasonfekve hevert a hûvös fémen. Megpróbált megfordulni, de ekkor óriási fájdalom hasított a bal lábába. A könnyei kicsordultak a kíntó, tudta, hogy ez csontörés lesz. Összeszórított fogakkal próbálta megismételni a mûveletet, ezúttal jobb oldala felé fordulva. Most meg a bal krajába hasított iszonyú fájdalom. De legalább sikerült a hátára feküdnie, és felmérhette a terepet.
Nem kellet hozzá sok idõ, hogy rájöjjön, a kabin oldalán fekszik, és a szerkezet nem éppen símán érhetett földet. Errõl tanúskodott az is, hogy az ajtón keresztül nem a külvilágot, hanem csak egy részét, az esõ áztatta földet látta magaelõtt.

- Ilyen nincs! - suttogta magának. - A rohatd mocskos birodalmi galaxisba! - ordította dühösen a semmibe.
Aztán hirtelen eszébe jutott néhány szó, amit egy birodalmitól hallott: - " Kiküldünk egy osztagot a kényszerleszállás helyszínére.”
Vess lassan mászni kezdett hátrafelé. Lassan, akár egy csiga, és olyan kínok közt, amit a kis állat élhet át, amikor rátipornak. Remélte ha eljut ahoz a szánalmas kommunikációs rendszerhez, amit a mûszerfal foglal magába, akkor talán sikerül kapcsolatba lépnie valakivel, aki aztán a segítségére siethet.

[A Közvetítő]

//Vess Ravell - Veszélyes információk//

Az esőcseppek továbbra is hangosan verték a mentőkabin külső burkolatát. Időről időre, egy-egy éles villanás is beszűrődött a résnyire nyitott kabinajtón, s a távolból hallhatóak voltak a cikázó villámok célba érését jelentő hangos mennydörgések is. A sérült lepi az őt kínzó fájdalom ellenére csúszott előre az oldalára fordult kabin kezdetleges műszerei felé. Szinte egy örökkévalóságnak, tűntek azok a hosszú kínkeserves fájdalommal teli percek, mire végre elérte a kezelőpult alját, illetve oldalát, hisz ahogy az egész szerkezet oldalra volt dőlve, ugyanígy a kezelőpult is az oldalán volt, de így legalább a kényszerleszállás sérült túlélője láthatta, hová nyúl, s megpróbálhatta működésbe hozni a kommunikációs rendszert.

Amint a kommunikációs rendszer életre kelt, sztatikus zörej hallatszott a hangszórókból, jelezvén, hogy a korlátozott hatókörű adó-vevő működőképes. Ugyanakkor ebben a frekvenciatartományban első hallásra semmilyen forgalmazás sem hallatszott. Persze ez nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy maga a mentőkabin kommunikációs rendszere nem sugároz valamiféle szélessávú segélykérő jelet, amelyet bizonyos távolságon belül, így talán a nem is oly távol lévő birodalmi kommunikációs állomáson is vehetnek.

[Vess Ravell]

Sajnos a statikus zörej nem éppen a legszívderítõbb hang, egy mentõkabinba szorulva. Szerencsére a remény legalább megmaradt, hogy a vészjelzések eljutnak a kommunikációs állomásra.
Vess szeme lassan átvándorolt a helymeghatározó rendszerre. Ha már várakozni kellett, akkor legalább jó lett volna tudni, hogy merre kell eltölteni az idõt.

[A Közvetítő]

//Vess Ravell - Veszélyes információk//

A lepi, a mentőkabin kimondottan kezdetleges, a bolygó mágneses mezejének hatásán alapuló helymeghatározó rendszerét szemügyre véve arra a kényszerű megállapításra jutott, hogy konkrétan fogalma sincs, hol lehet. A kommunikációs rendszer továbbra sem hallatott mást, mint sztatikus zörejt, amely jelenleg elnyomta az eső hangját. Az minden esetre behallatszott kívülről, hogy a vihar nem mérséklődött, hanem épp ugyan úgy tombol, mint amikor elhagyta a teherhajót.

A percek lassan múltak, s mentőkabin foglyát a fájdalmai hosszabb rövidebb idejű eszméletvesztésekre kárhoztatták, melyek miatt az időérzéke cserbenhagyta. Meglehet, csupán másodpercek, vagy percek teltek el két eszméletvesztés között, vagy talán órák is? A mentőkabinban semmilyen eszköz sem volt, amivel az eltelt időt érzékelhette volna. A birodalmiak által ígért kutatócsoportnak egyelőre híre, hamva sem volt.

A mentőkabin résnyire nyílva beszorult ajtajának egyik, a talajhoz közelebbi oldala felől lassan víz kezdett befelé szivárogni…

[Vess Ravell]

A fájdalom... kegyetlen dolog. Elvileg rajtad segítene, hogy érezd, meg kell állnod. Segítene abban, hogy ne hajts szét egy törött csontott, vagy ne vérezz el, mert ne mveszed észre a sebet a hátad közepén.
Azonban Vess nem áldotta az evulúciót a fájdalomért. Hasogat az öszes csontjába, izületei is fájnak minden mozdulatnál. az õrületbe kergetik, és ájulásba.
A lepi arra gondolt, talán valahogy le kéne szedni az egészségügyi csomagot, és benyomni a testébe a összes fájdalomcsillapítót... Csakhogy ahoz fel kéne állni. Inkább feladta a dolgot.
Aztán kicsivel késõbb, két ájulás közt észrevette, hogy a víz lassan szivárog be a kabinba. Megörült a dolognak, mert somjúság kínozta a sebláz miatt. Lassan lekúszott a víztócsához. Látta, hogy zajos a víz a belemosott sártól, de most nem különösebben értekelte.
Nagy nehezen megfordult, és beleszürcsölt a vízbe. Ivott egy keveset, aztán visszakúszott a rádióhoz. Fájó csuklóval végigcsavarta a rádiót a hullámhoszokat, aztán ismét elájult. Mikor felébredt a víz már ismét feljebb kúszott egy cseppet. Vess nem nagyon figyelt a dologra. De még ha foglalkozott volna a dologgal, akkor se tehetett volna semmit. Felállni sem tudott, nem hogy kiszabadulni.