Kardo Antes

[Kardo Antes]

Név: Kardo Antes
Álnév: Rash Horus
Kor: 31 éves
Nem: Férfi
Faj: Zabrak
Kaszt: Erőhasználó, Szerencsevadász, ex-Jedi Padawan (Világos Oldal)
Születési idő: B.E. 22
Születési hely: Coruscant

Jellem:
Teljes harmóniában él a teste, és a lelke. Kiegyensúlyozott, árad belőle az életkedv. Másokkal szemben segítőkész, örömet okoz neki, ha mással jót tehet. Igen éles esze van, jó a logikai érzéke, és igazi vezéregyéniség. Megveti a Birodalmat és, ha lehetősége van rá, akkor küzd ellenük.

Kinézet:
Teste nagy részét zöld-fekete színű festés fedi. Kopasz fejéből hét darab csontkinövés ágaskodik ki, melyek szarvhatást keltenek. Szemei halvány zöld színben tündökölnek. Jedi tunikáját jó mélyre eldugta, helyette barna színű, vászonruhát hord. Helyenként néhány kerámia lemez, és duracél lemez van beépítve. Alsótestén ugyanilyen felépítésű nadrágot, hord, lábain fekete csizma van. Fején legtöbbször csuklyát hord, derekára öv van kötve, melyen tároló rekeszek vannak elhelyezve, ugyanitt található a fegyvertartója is. Jobb csuklójára tőr van erősítve, míg a balra egy kötélvető.

Tulajdonok:
- 1 db, zöld pengéjű, krómozott markolatú fénykard (ritkán használja)
- Jedi felszerelések
- 1db BlasTech DH-17 típusú sugárpisztoly
- 1db vibrotőr
- YT-2400 típusú szállítóhajó
- Lakás a Zeltros nevű bolygón

Erőalkalmazások:
- Empátia (Alapképesség, Világos Oldal Pontok: +1)
- Barátság (Alapképesség, Világos Oldal Pontok: +2)
- Tulajdonságnövelés (Alapképesség)

Kontroll-alkalmazások:
- Harcos elme (Alapképesség)
- Erővédelem (Alapképesség)

Észlelés-alkalmazások:
- Érzékerősítés (Alapképesség)
- Erőérzékelés (Alapképesség)

Változtatás-alkalmazások:
- Telekinézis (Alapképesség)

ELŐTÖRTÉNET

A kezdet… (B.E. 22 – B.E. 19)

A Corsucant nevű bolygón születtem, az I. Galaktikus Birodalom létrejötte előtt huszonkét évvel. Szüleimről igen sok információval rendelkezem, ahhoz képest, hogy már egészen fiatal koromban elhagytam őket. Anyámat Sheila Xris-nek hívták, míg apámat Artur Antes-nek. Apámnak a lakásunktól nem messze volt étterme, vagyis ő így tekintett rá, de igazából csak egy büfé volt, de nagy forgalmat könyvelhetett el magának. Anyámnak is volt munkája, de nem tudom, hogy mi, amíg én otthon voltam velük, addig ő szinte minden nap rám vigyázott, törődött velem.
Állítólag műveltem furcsa dolgokat, melyek rendellenesnek tűnhettek egy normál, kívülálló embernek, de nem tudtam, hogy ezek mik lehetnek. Mint később megtudtam, mindezt az Erőn keresztül voltam képes csinálni. Ez, az Erőérzékeny emberek kiváltsága, képesek megérezni mások lelki állapotát, vagy esetleg befolyásolni azt. Én is közéjük tartoztam, egészen addig az ideig, amíg fel nem fedezték a képességeimet, és el nem kezdtek kitanítani. Leron Mester elmondása szerint egy idősebb Jedi Mester fedezte fel bennem ezt a képességet, és ő számolt be erről a Jedi Tanácsnak, melyet követően bevittek a Jedik szentként tisztelt Templomába. Arra emlékszem, hogy anyám és apám is el volt keseredve a tudattól, hogy többé nem találkozhatok velük, hogy innentől el kell szakadnunk egymástól.
A szüleimnél töltött időkből többre nem emlékszem, kevesebb, mint három éves voltam, mikor a Templomba kerültem. Bár nem jó dolog a múltban kutakodni, és onnan keresni a válaszokat kérdésekre, melyekre talán jobb, ha nem is kapok választ, de ennyit tudnom kellett, és Leron Mester vonakodva bár, de válaszolt nekem.

A Jedi Templom (B.E. 19 – B.E. 9)

Mindig is gyönyörrel töltött el a Jedi Templom hangulata, de a leginkább akkor ejtett rabul, mikor először tértem be, immár teljes jogú ifjoncként. Így hívták azokat, akik még csak csoportokra osztva tanulták az Erő fortélyait. Káprázatosak voltak a letisztult, de mégis modern építészettel megalkotott termek, oszlopok, falak, minden motívum, ami a Templomot jellemezte. Mégis nem ez volt az, ami a leginkább megfogott, hanem az a vibrálás, és erő, ami a falakból áradt a Jedi Templom minden egyes tagja felé. Mint később megtudtam, ez maga az élő Erő, a Világos Oldal ereje, ez az, ami körbeveszi, és átöleli az egész épületet.
Az első napon kaptam szállást, egy komfortos kis szobát, melyen még két ifjonccal osztoztam. Nem sok bútor volt benne, három kényelmes ágy, egy asztal, körülötte három szék, három kis szekrény, melyekbe a ruháinkat tárolhattuk. A fal egyik oldalán volt egy hatalmas ablak, mely Coruscant utcáira tekintett le. Sokszor órákon át képes voltam az ágyamon ülve nézni miként zajlik kint az élet, s közben végig az Erőre koncentráltam. Kellemes érzés volt, és ilyenkor mindig újult erővel álltam az élet előtt. Kaptam néhány Jedi uniformist, minden ifjonc rendelkezett ilyennel, és ezeket kellett hordani a hét minden napján. Egy világos, homok színű ruha volt ez, mely ellepte a felső és alsótestemet. Kaptam hozzá egy sötét barna színű csizmát, és ugyanilyen színű övet.
Mikor először beléptem a szobámba már ketten ott voltak. Az egyik egy fekete hajú, kék szemű, vékony testalkatú humán fiú volt, a másik pedig egy kel dor. Ránézésre megállapítottam, hogy mind a kettő körülbelül velem egyidősek lehetnek, és látszott rajtuk, hogy még ők is egy kicsit szokatlannak tartják ezt az új helyzetet.
- Sziasztok. – köszöntem nekik, majd mind a kettőt jól megnéztem magamnak - Kardo Antes vagyok. Titeket hogy hívnak? – tettem fel a kérdést kíváncsian.
- Hy, én Lou Perin vagyok. – intett felém a fiú.
- Hello, én Gurann Lyulin vagyok. – köszönt a kel dor, bár ő nem volt annyira közvetlen, mint a másik.
Lou ágya mellett lévő heverőre pakoltam le a cuccaimat, ezzel kijelölve, hogy az, az én ágyam lesz.
Két szobatársam felé az első néhány héten egy kicsit visszafogott voltam, még nem ismertem őket, de ez csupán gyerekes távolságtartás volt. Hamar kiderült, hogy nagyon jó fejek, és feléjük bármikor, bármivel lehet fordulni. Különösen Louval alakítottam ki jó kapcsolatot, Gurann inkább magának való volt, úgy tűnt, hogy ő nem annyira barátságos, de csak idő kellett neki, hogy megszokja a helyzetet.
Egy csoportban kezdtük el a tanulást, ahol Yoda mester oktatott minket, az ő kezei alatt kezdtük meg tanulmányainak az Erő, és a Világos Oldal útján. Már az első napon nagyon közvetlen, és barátságos volt velünk a Mester. A terem, ahol tanultunk ugyanúgy nézett ki, mint a Templom többi része. Az egyik fal szinte teljesen üvegből volt, mely kilátást nyújtott Coruscant utcáira. Az ezzel szemben lévő falon volt néhány kapcsoló, melyek különböző funkciókkal bírtak. Maga a szoba nagyon tágas volt, egyszerre legalább harminc ifjonc befogadására adott lehetőséget.
Lou, Gurann és én beléptünk az osztályba, ahol már több ifjonc is elhelyezkedett, és Yoda Mester is előttük állt pálcájára támaszkodva.
- Üdvözletem ifjoncok, kérlek titeket, hogy helyezkedjetek el, és akkor el is kezdhetjük.
- Rendben, Yoda mester. – mondtuk mind a hárman kórusban, majd a tömeg elejére álltunk, és erősen figyeltünk minden egyes szóra, ami elhagyta a mester száját.
- Nagyon jó. Mint már tudjátok, én Yoda mester vagyok. Szerintem már mindegyikőtökkel találkoztam, de ilyenkor azért illő bemutatkozni, nemde? – közben fel-alá toporgott a teremben. - Még nem sokat tudhattok az Erőről, de azért vagyunk itt, azért állok előttetek, hogy megértessem veletek, hogy mit is jelent az Erő. – ekkor egy kis szünetet tartott, majd folytatta - Az Erő átöleli az egész Galaxist, minden élőlényt, minden egyes tárgyat, ami létezik. Bennetek is ott van, és bennem is. Ott van bennem is és kint azokban a siklókban is. Akármerre néztek, az Erő ott van, de csak keveseknek adatik meg, hogy irányítani tudják. Vannak olyan Jedik, akik elhagyták a Rendünket, és saját útjaikat kezdték el járni azért, hogy az Erő által még nagyobb hatalomra tehessenek szert. Meg kell jegyeznetek valamit, amit elsőre lehet, sőt, biztos, hogy nem fogtok megérteni, de az életetek során meg fogjátok tapasztalni e szavak súlyát, és minden világos lesz a számotokra: Nincs érzelem, béke van. Nincs tudatlanság, tudás van. Nincs szenvedély, béke van. Nincs káosz, harmónia van. Nincs halál, erő van.
Yoda szavai mélyen, a tudatomig hatoltak, és megpróbáltam őket értelmezni. Első hallásra egyszerűnek tűnt, de amit belegondoltam, rájöttem, hogy tényleg nem is olyan egyszerű ez, sőt, egyszerűen butaságnak hangzottak.
- Ne keressétek a szavak jelentését, idővel megtanuljátok, hogy mi a helyes út, és akkor már nem az agyatokkal próbáltok rájönni, hogy mit is jelentenek ezek a mondatok. – hangzottak a mester újabb szavai. Én engedelmeskedtem, és nem próbáltam meg rájönni, hogy mit is jelenthetnek.
Nagyon tetszett az élet a Jedi Templomban, hamar belerázódtam a dolgokba. Minden nap több órán át foglalkozott velünk Yoda mester, szépen lassan kezdte velünk megértetni, hogy mit is jelentenek azok a szavak, melyeket az első órán mondott el nekünk. Nem siette el a képzést, szépen lassan, alaposan mondott el mindent, amit tudnunk kell.
Idő közben az egyik lánnyal a csoportból, igen jó kapcsolatot alakítottam ki, legalább olyan szoros volt, mint Lou-val ápolt viszonyom, ő Agi Davin volt. A tanításokon mindig egymás mellett álltunk, így kezdődött el a kettőnk közötti dolog. Kezdetben csak segítettünk egymásnak, ha valami nem ment, de később már órákon át voltunk egymás társaságában, melyet mindig beszélgetéssel töltöttünk.
Az Erőt is kezdtük egyre jobban kiismerni, elkezdtünk olyan mélyre menő dolgokat tanulni, hogy irányítsunk tárgyakat az Erőn keresztül, hogyan halljuk meg mások gondolatait, vagy hogy növeljük fizikai képességeinket. De az Erő megtanulása nem csak bűvészkedésből állt, meg kellet ismernünk a Galaxist. Yoda mester rengeteg dologgal megismertetett minket. Sokszor vitt minket a Jedi Templom könyvtárába, ahol a Galaxis fajairól, élőlényeiről szereztünk ismereteket. Megismerkedtünk a Galaxis rendszereivel, bolygóival, de a különböző fegyverekről és tárgyakról is tudomást szereztünk. Ez is hozzá tartozott ahhoz, hogy még jobban elmélyítsük tudásunkat az Erőben.
Mindemellett rengeteget meditáltunk, legtöbbször közösen Yoda mesterrel, aki közben különböző instrukciókkal látott el bennünket. Ez a dolog is mélyen hozzátartozott a Jedik életéhez, hisz ez is része volt annak, hogy minél inkább harmóniába kerüljünk magával az Erővel. Szabadidőmben is rengeteget foglalkoztam ezzel a tevékenységgel, szorgalmam sosem lankadt ez iránt. Meditációs állapotban gyakran tűnt fel lelki szemeim előtt két zabrak arca, de nem tudtam, hogy kik lehetnek azok. Azt éreztem, hogy fontos szerepet játszottak be az életemben, így csak arra tudtam következtetni, hogy a szüleim lehettek. Beszéltem erről Yoda mesterrel is az egyik közös foglalkozás után, aki megerősítette bennem, hogy a szüleimet láthatom. Nem arról van szó, hogy hiányoztak volna, vagy még mindig kötődnék hozzájuk, de furcsa volt őket így látnom, hisz már az arcukra sem emlékeztem. Ezen felül rengeteget meditáltam Yoda mester szavain, melyet az első órán mondott nekünk, amiről azt mondta, hogy elsőre nem fogjuk megérteni, a Jedi Kódexről. Lassanként bár, de kezdtem megérteni a dolgot, legalábbis én azt hittem, hogy értem, de ez csak későbbi életem folyamán derült ki, hogy ekkor még nem sokat tudtam a dologról.
Elkezdtük a fénykard forgatásának gyakorlását is, melyeket először csak apró, gyakorlódroidokon tettünk. Ezek a kis szerkezetek gyenge erősségű sugárnyalábokat lőttek ránk, melyeket nekünk a fénykardal kellett kivédeni. Ha esetleg egy ilyen lövedék eltalált, csak rövid, szúró fájdalmat éreztem, de nem tudott bennem kárt tenni. Hogy a dolgot tovább nehezítsük, Yoda minden ifjoncot megkért, hogy helyezzen a fejére egy sisakot, mely a szemünket is eltakarta, és mindenki vegyen magához egy gyakorló fénykardot.
- Most úgy próbáljátok kivédeni a droidok lövéseit, hogy a szemetekkel nem láttok. Az Erőre kell hagyatkoznotok, az Erőn keresztül kell látnotok, hogy mikor, és melyik irányból érkezik a lövés. – ez volt a mester instrukciója.
Fejemre tettem a sisakot, és úgy tettem, ahogy Yoda kérte, koncentráltam az Erőre. Próbáltam ezen keresztül látni a dolgokat, hogy mi történik. Eldördült az első lövés, de csak a hangot hallottam, a lövés elsuhant a pengém mellett, és egyenesen a vállamat találta el. Felkiáltottam, de nem én voltam az egyetlen, a hangokból arra következtettem, hogy még legalább a csoport fele járt sikertelenül. Megráztam magamat, majd ismét felvettem a Shii-Cho alapállását, és még erősebben koncentráltam. Újabb lövés jött, ami most a combomba csapódott be. Most nem adtam ki hangot, viszont voltak mások, akik ismét nyögtek egyet. Hallottam magam mellett Lou hangját is. Mellettem jobb oldalt pedig Agi volt, és az ő hangját is már kétszer hallottam. Ismét felkészültem, és most minden erőmmel azon voltam, hogy kivédjem a lövést.
- Hagyatkozzatok az ösztöneitekre, és az Erőre, ifjú padawanok.
Vártam a következő lövést, kardomat kissé megdöntve, függőlegesen tartottam magam előtt. Yoda azt mondta, hogy az ösztöneimre hallgassak, hát én így tettem. Jött a lövés, és én a bal vállamhoz tartottam a pengét. Nem érzetem fájdalmat, sőt, láttam amint a zöld penge elnyeli a sárga sugárnyalábot. Sikerült kivédenem, és ez nagyon jó érzéssel töltött el, a sikerélménnyel. Mellettem Agi ismét felsikoltott, neki még mindig nem sikerült.
Ahogy egyre többet gyakoroltam egyre sűrűbben védtem ki a lövéseket, majd végül olyannyira belejöttem, hogy egy sem talált el. Volt amikor egyszerre kettő lövés is jött felém, és azt is sikerrel hárítottam. Mellettem lány barátom viszont ügyetlen volt, csak egyszer- kétszer sikerült védenie, a többi mind eltalálta. Egyik bekapott lövésénél a földre esett, szipogni kezdett. Lekaptam a fejemről a sisakot, és felé fordultam. Láttam, amint a földön ül, és könnyeit törölgeti az arcáról. Leguggoltam mellé, majd kedvesen szóltam hozzá.
- Ne sírj, Agi. – mondtam neki együttérzően - Ha erősen koncentrálsz az Erőre, sikerülni fog, higgy benne. – majd gyengéden megfogtam a vállát, és segítettem neki felállni.
Visszavettem sisakomat, és folytattam a feladatot, de inkább arra voltam kíváncsi, hogy Agi Davin most, hogy fog teljesíteni. Reméltem, hogy szavaim erőt adtak neki, és hittem, hogy sikerülni fog neki. Engem eltalált a következő lövés, de a lánynak sikerült kivédenie, majd a következőt is. Az óra végére olyannyira belejött a dologba, hogy még engem is lepipált, szinte egy sem találta már el. Mikor Yoda megengedte, hogy távozzunk, kiléptem a teremből, de a hátam mögül hallottam, hogy valaki szólít engem.
- Kardo, Kardo várj egy kicsit. – megálltam, majd megfordultam, és láttam, hogy Agi az. - Köszönöm, hogy segítettél nekem.
- Igazán nincs mit, ügyes volt, egészen belejöttél a dologba.
- Köszi, te is ügyes voltál Kardo. – majd kezével megsimította a karomat. Én csak visszamosolyogtam rá, majd ő az egyik, én a másik irányba indultunk el.

Leron mester kezei alatt (B.E. 9 – B.E. 5)

Tizenhárom éves koromra már sikerült annyira beletanulnom a dolgokba, hogy egy Jedi Mester, név szerint Leron Mester úgy döntött, hogy elvállalja a további tanításomat, azt mondta, hogy segít benne, hogy elérjem a céljaimat, hogy Jedi Lovag válhasson belőlem. Ő egy sötét bőrű, humán férfi volt, oldalán kék pengéjű fénykard volt akasztva. Régebben Védelmező volt, de harmincöt éves korára megkapta a Mester címet, és így már vállalhatta egy Padawan kitanítását. Én voltam az első tanítványa. Már az első perctől fogva mély tiszteletet éreztem iránta, úgy, mint a Jedi Templomban élő összes lény iránt. Hogy taníthasson, meg kellett kapnia a Jedi Tanácstól is az engedélyt, így első dolga az volt, hogy eléjük vitt.
Egy kor alakú teremben közepén álltunk, ahol fölköríves alakban fotelek voltak elhelyezve. Ott ültek a tanács tagjai, de most nem volt mindenki jelen, csupán Yoda, Windu, Ki-Adi-Mundi és Plo Koon mester. Mélyen meghajoltunk előttük, majd Leron belekezdett a mondandójába.
- Tisztelt Jedi Tanács. Régóta kísérem figyelemmel Kardo teljesítményeit, és arra szeretném önöket megkérni, hogy had taníthassam ki, hogy Jedi Lovag válhasson belőle.
- Úgy érzed, hogy meg tudnál birkózni ezzel a feladattal, Leron Mester? – tette fel a kérdést Yoda.
- Nemrég kaptad meg a Mester rangot, ezért az én részemről semmi akadálya. – jelentette ki Windu.
- Még nem volt tanítványom, de ezt az ifjút itt méltónak találom arra, hogy Lovag váljék belőle. – mondta Leron.
- Én is tanítottam őt, és tisztában vagyok a képességeivel. Valóban megvan hozzá a tehetsége, de akkor ez a te dolgod lesz, Leron, hogy segíts neki beteljesíteni a sorsát. – adta ki az engedélyt Yoda Mester.
- Az én részemről is megkapod az engedélyt. – mondta Ki-Adi-Mundi.
Plo Koon egy bólintással mutatta ki egyetértését, majd Leron mester és én is meghajoltunk, és távoztunk a tanácsteremből. Mind a ketten örültünk a döntésnek, Leron azért, mert kitaníthatja első tanítványát, és segíthet nekem, én, pedig azért, mert így Jedi Lovag válhat belőlem.
Az alapok már bennem voltak, a mester dolga volt, hogy ezeket továbbfejlessze bennem. A Shii-Cho-t már középfokra sikerült elsajátítanom, és az Erőalkalmazások is egész jól mentek, de ez kemény munka árán jött létre. Egyik alkalommal, mikor a gyakorló teremben voltunk, és gyakoroltam a fénykard forgatását, Leron mester az Erőn keresztül megállította a kezemet, majd szóra emelte hangját.
- Hónapok óta tanulmányozom a technikádat, és azt kell, hogy mondjam, nagyon ígéretes tanítvány vagy. Úgy döntöttem, hogy itt a ideje, hogy megismerkedj egy új technikával, ami a Soresu lesz. Én is a birtokában vagyok ennek a tudásnak, és hamarosan te is. Ez a technika főleg a védelemre fekteti a hangsúlyt, de ha minden egyes mozdulatnak a birtokába kerülsz, és mesterfokon el tudod sajátítani, akkor nem kerülhetsz szembe olyannal, aki át tudna ezen a védelmen hatolni.
Ezután gyakran jártunk a gyakorló terembe, és apránként kezdtem elsajátítani a Soresu-t, de az Erővel kapcsolatos dolgokat sem volt szabad elvetnünk, hisz az sokkal fontosabb volt annál, mint az, hogy forgatom a fénykardot. Egy Jedi dolga nem abból áll, hogy másoknak ártson a fénykardjával, azt csak önvédelemből szabad használni, vagy akkor, ha már minden kötél szakad és nincs más kiút, csak a harc. A mester arra tanított, hogy próbáljam mindig elkerülni a harcot és az erőszakot, olykor az ész érvek és a kompromisszumkötés sokkal hatásosabb lehet, mint egy fénykard csapása. Hisz ez, az utóbbi megoldás a Sötét Oldal felé orientálhat. Igaz, sokkal könnyebben el lehet úgy intézni a dolgokat, de az nem a Jedi útja. Ezért is volt szimpatikus számomra a Soresu forma, hisz annak mozdulatai főként a védekezésre fektetik a hangsúlyt, sem mint a támadásra.
Néhány hónapnyi együttlét után kezdett előttem kirajzolódni Leron mester természete. Legtöbbször igen kedélyes, kedves fickó volt, de voltak napjai, amikor elég szótlan és mogorva tudott lenni. Ilyenkor nem sokat szólt hozzám, inkább saját gondolataiba merülve tengette a velem töltött óráit. Én viszont egyre jobban tiszteltem, és barátság kezdett kialakulni közöttünk. A mester és tanítvány kapcsolaton kívül megszületett egy bensőségesebb kapcsolat.
A fénykard fogatásán kívül az Erő misztériumaiban is egyre inkább elmerültem. Főként a telekinézis ment jól, amit még élveztem is csinálni. Igaz, hogy élveztem, de tudtam jól, hogy ezt a képességemet nem szabad feleslegesen, mindenféle dolgokra és dolgokon használnom, csak akkor, ha elkerülhetetlen, ha szükség van rá. Ezen kívül rengeteget meditáltunk mindenféle dolgon. Legtöbbször pihenésképpen, de volt, hogy fontos kérdésekre kerestem az Erőben a választ, mely összefüggött a Galaxissal.
A fiatal koromban megismert barátaimmal is sokat találkoztam, de ezen találkozások száma jócskán megcsappant, hisz mind a négyünket elvállalt egy mester, és a sok gyakorlás és tanulás miatt nem volt időnk rá. Saját szobát kaptam, barátaimmal esténként még mindig összeültünk, és beszélgettünk mindenről, ami éppen szóba jött, ezen felül mindig segítettünk egymásnak, ha valakinek problémája akadt valamivel.

Tizennégy éves koromban elkészítettem saját fénykardomat is. Leron mester elvitt az Illum-ra, hogy ott megszerezzem az egyik legfontosabb alkatrészt hozzá, a kristályt. Mikor megérkeztünk, rögtön egy barlanghoz vezetett engem, és mind a ketten beléptünk a száján. Bent sötétség honolt, alig lehetett valamit látni, csupán néhány résen szűrődött be a fény. Ezek a barlang falára lerakódott vastag kristályrétegen törtek meg, némi világítást szolgálva, mely
különböző színekben törte meg néhol a sötétséget.
- Kardo, most neked kell megkeresned a hozzád illő kristályt, ebben én nem segíthetek neked.
- Értem mester.
Nekiálltam a keresgélésnek, de nem tudtam, hogy mi alapján fogom megtalálni, ezért inkább az Erőre hagyatkoztam, hátha az segít megtalálni a megfelelőt. Az egyiket hamar megtaláltam, ami a pengém színét szabályozta be. Egy zöld színű fénykristály volt, melyet rögtön letörtem a falról, és a zsebembe helyeztem. Már csak a fókuszáló kristály kellett. Ezt gondosan kellett kiválasztanom, sok múlott ezen. Tíz percen át keresgéltem, mikor úgy éreztem, hogy megtaláltam a megfelelőt. Ezt is letörtem a falról, majd megmutattam a mesternek.
- Azt hiszem ez lesz az, mester.
- Nocsak, egy adegan kristály. Sok Jedi használ ilyet, de mégis mind más. Tedd el, szükséged lesz még rá.
Kimentünk a barlangból, majd Leron mester megállított. Belenyúlt az egyik zsebébe, és egy kis, henger alakú dolgot vett elő. Nem tudtam, hogy mi az, és ez látszott is rajtam, ezért a mester elmondta nekem.
- Ez egy energia cella. Ez is kell majd a fénykardhoz. Tessék, ezt neked adom.
Ez után nem sokkal visszatértünk Coruscant-ra, a Jedi Templomba, és hamarosan az összes szükséges alkatrészt megszereztem. Körülbelül fél évembe kerül, mire megépítettem a fénykardomat, és a végeredmény egy könnyű, krómozott markolatú, gyors fénykard lett.

Egyik nap a meditációs teremben jártunk, épp pihentetésképpen a lótuszülésben hevertünk a földön, mikor egy lovag kizökkentett a koncentrációmból.
- Leron mester és Kardo, a Tanács hivat titeket.
- Miért hivattak, mester?
- Rendben, Quel. Kardo, akkor máris menjünk a Tanács elé.
Felálltunk a földről, majd azonnal a Jedi Tanács elé indultunk. A szokásos úton végig vágtáztunk, majd az ajtó elé érve beléptünk a helységbe. Mélyen meghajoltunk a Mesterek előtt, majd Leron belekezdett a mondókájába.
- Hivattak minket.
- Igen Leron mester. Egy feladatunk lenne te és a padawanod számára. – kezdett bele Windu mester.
- Mi lenne az.
- A Nar Shaddaa-ra kell mennetek. Kardo, a te feladatod az lesz, hogy megfigyeld mestered tárgyalás közben.
Nem értettem, hogy miért kell akkor elmennem oda, ha csak ott kell állnom, de nem szóltam érte, örültem, hogy végre kimozdulhatok a Jedi Templomból. Nem sűrűn esett meg velem, hogy elhagyhattam a Templom falait, ezért örültem az alkalomnak.
- Értem mester. – válaszoltam.
- A feladatotok az lesz, hogy elhozzatok egy droidot. Nagyon fontos információk vannak a memóriájában, ezért lehet, hogy nem lesz olyan könnyű dolgotok, mint most gondoljátok. – majd Windu mester átnyújtott Leron-nak egy adattáblát.
A Tanács beszédét követően mind a ketten tisztelettudóan meghajoltunk a Tanács előtt, majd elhagytuk a termet. Innen azonnal a Templom dokkja felé indultunk tovább.

[Kardo Antes]

Az első küldetés (B.E. 5)

Ahogy a Tanács kérte, én és Leron mester a hajóra ültünk, majd a Nar Shaddaa-ra, a csempészek holdjára utaztunk. Különösebben nem izgultam, hisz csak annyi volt a dolgom, hogy kint várjak, amíg a mester bent az épületben tárgyal valakikkel. Én elterveztem, sőt, biztos voltam benne, hogy nem lesz gond, az én részemet könnyedén végrehajthatónak találtam.
Mikor megérkeztünk a bolygóra kiszálltunk a gépből, majd követni kezdtem Leron-t, kettőnk közül csak ő tudta, hogy merre kell mennünk. Hamarosan egy sima, egy szintes házhoz érkeztünk. A tábla szerint egy droid kereskedés volt itt, az ablakon benézve is meg tudtam ezt állapítani.
Beléptünk, és egy igen egyszerű és szegényes berendezésű helységben találtam magam. Furcsa volt látnom ezt a szegénységet, mely itt a Nar Shaddaa-n uralkodik, tudtam, hogy nem mindenhol olyan az élet, mint a templomban, de így látva sokkal másabb, mint amikor hallja az ember. A mester nem sokat kertelt, azonnal a tárgyra tért. Nem kellett sokáig győzködni az eladót, hisz számított az érkezésünkre.
Ekkor azonban férfiak beléptek az üzletbe. Rögtön zavart éreztem az erőben, úgy éreztem, mintha a mesterem bajban lesz. Még szinte be sem léptek, de az egyik azonnal elsütötte sugárfegyverét, melyet egy fájdalommal teli ordítás kísért. Oldalra pillantottam, és láttam, amint a mester kivont fénykardal áll az ajtóban pedig öt férfi közül egy a földön hever.Én sem voltam rest, kardot vontam, majd mesterem oldalán szembenéztem négy felfegyverzett fickóval. Újabb lövések záporoztak Leron felé. A Jedi a legtöbbet hárította, de az egyik eltalálta a vállát. Kicsit lassan bár, de felvettem a Soresu védekező állását. Amint ez megtörtént, néhány sugárlövedék indult el felém. Balra vetődtem, de egy pár sugárnyaláb még így is felém tartott. Fénykardommal levédtem őket, sőt az egyik ellenfelemet el is találtam, aki azonnal a földre esett. Nem így terveztem a dolgot, ez egyszerűen csak szerencse volt, hogy a lövedék pont oda pattant a pengémről. Az Erőn keresztül harci képességeimre összpontosítottam, így a fizikai tulajdonságaim nőttek. Odafutottam az egyik fickóhoz, aki egy vibrokardot szedett elő az oldaláról. Közben a mester a weequay-el szállt harcba. Nem nagyon figyeltem az ő küzdelmét, most a sajátomra kellet odafigyelnem. A férfi több vágást is intézett felém, de én mindet védtem, sőt a férfi vibrokardjának pengéje a fénykardom érintésétől ketté esett. Kezeit a magasba emelte, és letérdelt elém.
- Feladom, ne bánts! – kiáltotta.
Én leeresztettem a fénykardomat, majd a mesterre pillantottam, aki már elintézte a weequay-t. A harcban nem halt meg senki halt meg, ellenfeleink csupán lesérültek.
- Gyerünk Kardo, R3-B1, te is kövess. – szólt az egyik sarokba húzódó droidnak.
Futólépésben hagytuk el a kereskedést, s közben mind a ketten eltettük a fénykardunkat. Mikor már a hajón voltunk az űrben, megkérdeztem a mestertől, hogy mi volt ez.
- Mester, mi volt az odalent. Miért támadtak rád azok a fickók?
- Nekik is ez a droid kellett. Fontos információkat tartalmaz, és ők is meg akarták kaparintani.
- Értem, mester.
Ezután beléptünk a hipertérbe, és elhagytuk Nar Shaddaa-t.

A klón háborúk kezdete (B.E. 5 – B.E. 3)

Visszatértünk a Jedi Templomba, ahol folytattuk a tanulást, Leron mester egy többet, és egyre mélyrehatóbban tanított engem az Erőről. Ekkor viszont olyan eseményes sorozata indult be, melyekre szinte senki sem számított. Az elején én csak annyit tudtam meg, hogy Kenobi mestert fogságba ejtették a Geonosis-on, ahol egy Jango Fett nevű fejvadász nyomában ment a bolygóra, de más is volt ott. Az FRSz egy titkos gyárat birtokolt ott, ahol harci droidokat gyártottak, és valami olyan dologra készültek, ami később az egész Galaxist megváltoztatta. Háborúra készültek a Köztársaság ellen, viszont mi sem voltunk védtelenek, mert, mint később kiderült, több száz katona volt az oldalunkon, melyeket a Kamino nevezetű bolygón klónoztak a számunkra.
A Geonosis-ra kellett mennünk, hogy megmentsük a rabul ejtett Jedi Mestert. Leron mester úgy vélekedett, hogy már én is elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy harcba szálljak, és a Tanács engedélyével én is a mentőakcióba indultam. Mesteremmel egy Delta-7-es osztályú támadóhajóval érkeztünk a peremvidékre, majd miután lecsatoltuk a hipergyűrűt, megközelítettük a bolygót, majd a Geonosis légtérbe érve megkerestük az FRSz bázisát. Meg is találtuk őket egy arénában, ahol Kenobi mester, Anakin Skywalker és az egyik szenátor már javában harcolt. Néhány Jedi már korábban beépült a nézők közé. Mi amint megérkeztünk rögtön az aréna felé mentünk, ahol sok Jedivel az oldalunkon szálltunk harcba.
Mikor talajt fogtam azonnal aktiváltam a fénykardomat, és az első utamba kerülő droid felé indultam. Jól emlékszem erre az eseményre, először tettem kockára az életemet a Köztársaságért. A harcmező kellős közepén voltam, közben fénykardomat forgatva sorra szeltem szét a droidok alkatrészeit. Több lövedék is záporozott felém, de a legtöbbet hárítottam a fénykardom pengéjével, vagy vetődésekkel tértem ki előlük. Az adrenalin szintem az egekben szárnyalt, reflexem a többszörösére növekedett. Egyik alkalommal viszont későn vettem észre, hogy egy droidika épp engem vett célba, és későn ugrottam félre. A bal combom szélét súrolta az egyik sugárnyaláb, majd a földre rogytam, kezeim a homokot markolták, közben újabb lövés száguldott, egyenesen a fejem felé. A földre lapultam, de ekkor már vagy öt lövés is engem vett célba, és nem tudtam kitérni. Még mielőtt a sugárlövedékek eltalálhattak volna, két pár lábat pillantottam meg magam előtt, kezében kék fénykardot forgatott. Rögtön felismertem: Leron mester volt az. Hárította a lövéseket, majd több LAAT is a kűzdőtér fölé repült, majd lézerágyúkkal irtották ki a Jediket körbevevő droidokat és a minket támadó droidikát az egyik LAAT lőtte ki. Leron mester a hónom alá nyúlt, majd felhúzott a földről és mosolyogva rám kacsintott. Ez a gesztus hatalmas erőt adott nekem, és újult lelkesedéssel vetettem magam a harcba.
Tíz perc elteltével a túlélő Jedik már a LAAT-ok fedélzetén voltak. Aznap rengeteg Jedi Lovag esett el, és még többen sérültek meg. Az én sebemet is ellátták, de én még szerencsésen úsztam meg a helyzetet, többen egy életre megrokkantak, vagy mű testrészeket kaptak. Nagy szerencsém volt, hogy élve megúsztam a dolgot, de az Erő akarta, hogy így történjen. Visszatértünk a Coruscant-ra a klón egységekkel együtt, és egy bázist is felállítottak a bolygón számukra. A Geonosis-i csatával valami olyan kezdődött el, mely az egész Galaxis, minden bolygójára kihatott, megkezdődött a Klónok Háborúja. Az FRSz több bolygóra, és rendszerre tette rá a kezét, a legtöbbet mindenféle harc nélkül. Óriási erőkkel rendelkeztek, a Köztársaság régen nézett szembe ekkora háborúval.

A Klónok Háborúja (B.E. 3 – B.E. egy hét)

Mint később kiderült, az FRSz legfőbb vezetője nem Dooku gróf, ő csak a parancsokat hajtja végre. Egy sokkal hatalmasabb személy irányítja őket, egy Sith, akit Darth Sidius-nak hívnak. A Jedik egy része kutatni kezdte, hogy ki is lehet ez a Sith, nagy nyomozásba kezdtek, de nem tudtak a nyomára bukkanni. Eközben a háború, ha lehet, még jobban eldurvult, egyre több helyen került sor ütközetre. Először még csak a peremvidéken történtek kisebb támadások, de innen egyre beljebb haladt az FRSz a Köztársaság szíve, Corsucant felé. Rhen Var, Bespin, Raxus Prime, itt már nagyobb csaták zajlottak, de ekkor én még nem vonultam harcba.
Én a Dantooine-on vonultam harcba, ugyan is, miután a Köztársaság elhódította Muunilinst-ot az FRSz markából, a Független Fajok szövetsége a közeli Dantooine szavannáin vertek sátrat, hogy onnan könnyen vissza tudják foglalni a bolygót, mely eredetileg a Bank klán tulajdonában állt.
Dantooine-ra rengeteg LAAT-al, PLX-1-es rakétavetős egyságekkel érkeztünk. A szárazföldi erőt a 187. légió biztosította a maroknyi Jedi Lovag mellett. A főtábornok Mace Windu mester volt, ő irányította a szárazföldi támadásokat. Leron mester és én is harcba szálltunk a bolygó szavannáin, négy hónappal a Geonosis-i csata után. Az FRSz B1 és B2-es csata droidokkal érkezett, DSD1-es pókdroidokkal, egy szeizmikus tankkal és rakétavető állomásokkal táborozott a bolygó felszínén.
Mikor beléptünk a bolygóra, a B2-es szuper csatadroidok rakétákkal kezdték bombázni a LAAT-jainkat. Én is egy ilyen gép fedélzetén álltam mesteremmel egyetemben. Hamar elszabadult a pokol, az FRSz már több gépünket a levegőben megsemmisített, sorra zuhantak le mellettünk a lángoló csapatszállítók. Amerre néztem robbanásokat és roncsokat láttam, csak a szerencsén múlott, hogy épségben földet értem. Leron és én végig Mace Windu mester mögött álltunk, sorra kaszabolva le az elénk kerülő droidokat. Látva a a fekete bőrű mestert, hogy milyen elszántan harcolt, lelkesedéssel töltött el, épp úgy, mint a többi társamat. Sorra szálltak el mellettem a lézerpuskákból kilőtt lövések. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy nem messze tőlem, egy Hailfire-osztályú droid tank rakétáival több klón szállítót is kilőtt, nem engedte egyiknek sem, hogy földet érjen. Cselekednem kellett, nem hagyhattam, hogy elpusztítsa erőinket. Mellettem egy egész osztag bazookás klón osztag állt.
- Arra célozzanak! – adtam ki a parancsot.
A klónok úgy tettek, ahogy kértem, és több rakétát eresztettek meg a gép felé. Az első hullámot még védte a pajzsgenerátora, de mikor a másodszorra is célba vették nem bírta a strapát, és nagy robbanások közepette alkatrészeire hullott szét. Mesterem szemtanúja volt az esetre, majd mikor végzett az egyik B2-es droiddal odalépett hozzám és elismerően biccentett egyet.
Elöntött a büszkeség, ami harci kedvemet még inkább emelte. Kétórányi véres küzdelem után eljutottunk az FRSz bázisához. Egy nagyobb szikla oldalában rejtőzött el egy csapat, melyben én is benne voltam, valamint Windu mester is. A néger Jedi szájához emelte a komlinket.
- V-19-eket kérek a 134-es szektorba fél óra múlva. Bombázzák le a tábor pajzsgenerátorát. – ezután felénk fordult - Uraim, be kell jutnunk a táborba, és ki kell kapcsolnunk a pajzsgenerátor védelmét. Ha húsz percen belül nem jövök vissza, akkor támadjanak.
A Jedik, a klónok és én némán bólintottunk, de nem tudtuk, hogy mire készül a mester. Ekkor kiegyenesedett, majd az Erőn keresztül láthatatlanná vált és elindult a tábor felé. Távcsőn keresztül néztük végig, hogy Windu sikerrel jár el, és úgy tűnt, hogy terve beválik. A droidok nem vették őt észre, úgy sétált el mellettük, mintha csak a Jedi Templomban sétálna. Negyed óra elteltével visszatért hozzánk, majd ismét a komlinkbe szólt.
- Most kellenek a V-19-ek!
- Egy perc…múlva ott vagyunk. – recsegett az adás, mégis érthető volt.
A fűben lapulva vártuk, hogy megérkezzenek a hajók. Nem késtek, sőt még hamarabb értek oda és rakéta áradatot zúdítottak az FRSz táborára, főként a pajzsgenerátorra. A szerkezet nagy robbanással esett szét, majd ugyanebben a pillanatban egy egész klón zászlóalj tűnt fel a domboldalon.
- Rohamra! – kiáltotta Windu, majd futni kezdett a tábor felé.
Én is felpattantam a fűből, aktiváltam a fénykardomat, és betörtem a bázisra. Bent már nem volt akkor harci ereje az FRSz-nek, a legtöbb már a harctéren elesett. Fél óra elteltével teljesen elpusztítottuk a tábort, és azokat akik védték, csupán néhány ellenséges gép volt képes elhagyni a bolygó felszínét. Sikeres csatát vívtunk meg, de rengeteg volt a veszteség. Majdnem az össze klón otthagyta a fogát, és sok LAAT vált törmelékké, viszont az ellenséges erők majdnem száz százaléka odaveszett.

Visszatértünk Coruscant-ra, ahol megtudtam, hogy a Hypori-n csatát vesztett a Köztársaság. De eddig a legtöbb helyen győzedelmeskedtünk, úgy éreztem, hogy ennek a háborúnak hamar véget fogunk vetni, de tévedtem, még csak most kezdődött el.
Több hónap telt el a következő ütközetemig, az addigi időt gyakorlással és meditációval töltöttem el. Leron mester büszke volt rám, hogy az eddigi harcokban ilyen jól jeleskedtem, és biztos volt benne, hogy a következőben is jó teljesítményt fogok nyújtani. Örültem, hogy így vélte a mester, de én ezt az egészet nem az elismerésért tettem, hanem mert azt akartam, hogy béke és nyugalom honoljon a Galaxisban.
Ezután még pár ütközetben és csatában is részt vettem mesterem oldalán, Brentaal IV, Haruun Kal, itt mind a harcoló Jedi sorába álltam, és mindkét összetűzésben győzedelmeskedtünk.

A kudarcba fulladt küldetés, és a menekülés (B.E. egy hét - B.SZ.1)

Már rengeteg harc állt a Jedik és a Köztársaság szolgálatában álló katonák háta mögött, és az utóbbi időben már igen változó eredménnyel. Az elején még kivétel nélkül a Köztársaság győzedelmeskedett, de az FRSz erőre kapott, és egyre több csatát zsebeltek be maguknak.
A Coruscanti ütközet után nem sokkal, a Taáncs sűrgősen hivatott engem és Leron mestert. Beléptünk a Tanács terembe, ahol csak Yoda mester, Mace Windu és Ki-Adi-Mundi mester volt. Meghajoltunk előttük, majd hallgatni kezdtük a Tanács három tagját.
- Azért hivattunk titeket, mert lenne egy feladatunk a számotokra. Úgy tudjuk, hogy a Kalee nevű bolygót az FRSz uralja. Nektek kellene kideríteni, hogy ez igaz-e és, hogy mit csinálnak ott. A bolygó a peremvidéken van, hosszú lesz oda az, de bízom benne, hogy sikerrel fogtok járni. – mondta Windu mester, és átnyújtot Leron-nak egy adattáblát - Ezen megtaláljátok a szükséges információkat és a bolygó koordinátáit. Az Erő legyen veletek.
- Az Erő legyen önökkel. – mondtuk egyszerre, majd kiléptünk a teremből.
Azonnal a dokk felé vettük az irányt, ahol egy YT-2400 szállítógép fedélzetéra szálltunk fel, majd a hajtóművek beindítása után felszálltunk.
Az út nagy részét meditációval töltöttem, más elfoglaltságom nem volt. Azon elmélkedtem, hogy vajon mi dolga lehetne ott az FRSZ-nek, de nem tudtam rájönni, ezért úgy döntöttem, hogy majd az idő múlása derítsen fényt erre a titokra.
Rendkívül hosszú volt az út, és már nagyon untam magamat, de végül is megérkeztünk, kilépve a hipertérből. Egy nagyobb tisztás mellett szálltunk le, melyet két oldalról hegy övezett, egyik oldaláról pedig tenger. Csak egy út volt a továbbhaladásra és mi azon indultunk el. Rossz érzésem volt a feladattal kapcsolatban, és ez nem jelentett jót, Leron-on is látszódott, hogy nem tetszik neki valami.
- Rossz érzésem van a hellyel kapcsolatban. Óvatosnak kell lennünk, minden kis neszre figyelj oda.
- Értem, mester.
Egy kis ösvény vezetette őket az úton, életnek semmi jelét nem lehetett felfedezni. Leron mester úgy döntött, hogy térjenek le az ösvényről, mert ha azon haladnak tovább, akkor könnyen kiszúrhatják őket. Fél napi sétálás után még mindig semmi jelét nem látták élőlénynek, néhány állatot leszámítva. Az esőerdő mélyén a mester megállt körbenézett, majd felém fordult.
- Itt fogunk letáborozni. Rengeteget utaztunk, és fél napja csak gyalogolunk. Meg kell állnunk, pihenni.
- Segítek sátrat verni. – ajánlottam fel a segítségemet.
Csomagjaink közül kiemeltem egy kétszemélyes sátrat és két hálózsákot, majd a mesterrel együtt körülbelül negyed óra alatt állítottuk fel. Itt tértünk nyugovóra. Amint lehajtottam a fejemet, rögtön álomra szenderültem, sajnos. Ugyanis álmomban vízióm volt, a képek homályosak voltak, nem tudtam, hogy ki az áldozat, de valakit megöltek. Éreztem a szenvedését.
Körülbelül nyolc óra múlva keltem fel, ekkor mesterem már ébren volt, épp valami reggelinek valót sütögetett.
- Csakhogy felkeltél végre. Készítettem reggelit. – majd két fa lapra letett egy-egy szelet húst, és az egyiket elém tolta. - Egyél, ma szükséged lesz az erődre.
- Köszönöm, mester. – majd átvettem az egyik tálat és enni kezdtem.
Reggelizés közben azon tűnődtem, hogy elmondjam-e Leron-nak az álmomat. Nem tudtam, hogy befolyásolni fogja-e a küldetés további részét, de úgy döntöttem, hogy jobb ha megosztom vele a víziómat.
- Mester, az éjjel valami vízióm volt. Láttam, hogy valaki meghal, és éreztem a szenvedését.
- Az ilyen álmokat az Erőn keresztül látod. Ezek lehetnek múltbeli események, a jelen képe, de az is lehet, hogy a jövőt látod meg.
- De ez vajon melyik lehetett?
- Azt csakis te tudhatod, de most a küldetéssel kell foglalkoznunk, a jelenre koncentrálj.
Miután befejeztük a reggelizést magunkhoz vettük felszereléseinket, és útnak indultunk. Nem foglalkoztam többet a vízióval, de mégis végig a fejemben járt. Próbáltam inkább a küldetésre összpontosítani, ahogy a mester kérte.
Körülbelül egy órája sétálhattunk, mikor kiértünk az erdő szélére, ahol több sziklát, és völgyet pillantottunk meg. Leron mester elindult az egyik völgy felé, úgy, mintha tudná, hogy hova kell mennie. A völgy előtt nem sokkal…
- Lapulj a földre. – adta ki az utasítást Leron, majd ő is így tett.
A földre hasaltam, és úgy közelítettem meg a völgy szélét. Ami itt a szemünk elé tárult, az minden félelmünket igazolta, néhány B1 és B2-es droid volt odalent, valamint néhány geonosis-i, valamit őriztek. A völgy túlsó oldalában egy barlang bejárata volt, de több helyen pillantottunk meg kisebb járatokat, melyeket nem őriztek és időnként füstoszlopok törtek elő belőle.
- Valami tehát tényleg van itt, már csak ki kell derítenünk, hogy mi. A főbejáraton nem mehetünk be, azt nagyon őrzik. Kövess. – suttogta Leron mester, majd kúszva indult el.
Én ugyanebben a pózban követtem, és sikerült észrevétlenül a völgy másik oldalára kerülnünk. Az egyik kisebb járat fölé kerültünk, mely méterekkel a föld felett volt, és volt egy kisebb párkánya. Hirtelen meleg levegőt éreztem a járat felől, majd egy füstoszlop tört elő belőle.
- Ez csak sima meleg levegő. Tedd az arcodra a lélegeztető maszkodat, és mikor ismét füst tör ki a járat szájából, akkor kell bejutnunk. – sziszegte a fogai között Leron és magára vette a saját lélegeztető maszkját.
Én is így tettem, majd vártam az alkalomra, hogy leugorhassunk a járatba. Körülbelül öt perc elteltével ismét éreztem a meleg levegőt, ebből tudtam, hogy másodperceken belül előtör a füst. Ez meg is történt, amikor a sűrű füst előtört leugrottam a párkányra, majd beléptem a járatba. Nagyon meleg volt odabent, egyből izzadni kezdtem, de a légzőmaszknak hála könnyen vettem a levegőt. Leron mester mellettem állt, és ujjával mutatta, hogy merre tovább. Tíz méter után a járat ketté ágazott, mi a jobb irányba mentünk tovább. Itt még húsz méter után egy szellőző fedeléhez értünk. Kinéztem a résen, és egy gyár látványa tárult a szemeim elé. Alattunk körülbelül öt méterre volt a talaj. Nem láttam senkit sem odalent, olyan volt, mintha üres lenne a haj, csak a gépek zakatolását lehetett hallani. Halkan leszedtem a szellőző fedelét, majd ezzel a kezemben értem földet, olyan némán, ahogy csak tudtam. Itt letettem a földre a fedelet, majd vártam, hogy Leron is megérkezzen mellém. Az a rossz érzés, mely már érkezésünkkor elfogott a többszörösére növekedett, de követtem a mestert, guggolva indultunk el, hogy kifigyeljük mi folyik itt. Futószalagokat pillantottunk meg, ahol droidokat készítettek. Már biztosak voltunk benne, hogy a bolygó az FRSz birtokában volt, de még Leron mester ki akarta deríteni, hogy kik tartózkodnak itt. Ládák és konténerek nyújtottak rejtekhelyet egészen addig, míg el nem jutottunk egy újabb szellőzőhöz. Ez közvetlen a földön volt, így csak a fedelet kellett kiszedni a helyéről. Nem volt túl tágas, egyszerre csak egy ember fért el benne, viszont körülbelül tíz méter hosszú lehetett, így Leron mester ment előre. Kúszni kezdett a földön, majd őt követve én is. Ekkor hangokat hallottunk meg: egy humán férfi és egy nemodiai beszélgetett egymással, mögöttük, pedig droidok léptei morajlottak.
- Nyugodjon meg, Gerryson. A Bankár klán továbbra is jelentős honoráriummal fogja támogatni az FRSz-t… – csak ennyit sikerült elcsípni a beszélgetésből, a többit elnyomta a droidok léteinek zaja.
Leron mester hátra tekintett rám, majd jelzett, hogy várjak. Tovább akart menni, pedig már sok mindent megtudtunk. Ekkor azonban mind a kettőnk komlinkje megszólalt, egyszerre. A droidok léptei hirtelen elcsendesedtek, és volt egy olyan érzésem, hogy a kintiek mind a szellőzőt figyelik, a néma csöndben csak a két komlink üzenete hallatszódott. A lényege az volt, hogy vissza kell mennünk minél hamarabb a Jedi Templomba, ugyanis veszélynek van kitéve.
A szívverésem hirtelen felgyorsult, és rettenetes érzés fogott el. Azon tűnődtem, hogy vajon mi történhetett a Jedi Templomban.
- Valakik vannak a szellőzőben, ellenőrizzék le. – szólalt meg egy mély férfihang, majd a járat túlsó végén néhány ellenséges arcot pillantottunk meg.
- Tűz! – hangzott az egyértelmű parancs.
Azonnal záporozni kezdtek a sugárlövedékek a szellőző irányába, de mivel túl alacsonyan volt, egyik sem talált el minket. Ekkor egy hang szólalt meg a fejemben, Leron mester hangja.
- Menjünk el innen. Gyorsan. Indulj már.
Ekkor egy sziréna fülsiketítő hangja szólalt meg, betöltve az egész épületet. Riadóztattak. Elindultunk visszafelé a hajónk felé, majd amilyen gyorsan tudtam, visszamentem a szellőzőhöz. De még egy utolsó pillantást vetettem a hátam mögé. Körülbelül húsz méterrel mögöttünk droidok álltak, és már páran közülük a fegyvert is ránk célozták. Leron mester hirtelen rámordított.
- Ugorj már! – ripakodott rám kétségbeesett tekintetekkel.
Ugrottam, de abban a pillanatban lövések záporozását hallottam. Nem volt időm hátra tekinteni, landoltam a járatban, majd fedezékbe húzódva vártam, hogy mesterem is megérkezzen. Ő viszont késlekedett. Egyre jobban kezdtem megijedni, a gyomrom fel-alá liftezett. Elhaltak a lövések dördülései, de Leron még mindig nem volt itt. Próbáltam koncentrálni az Erőre, de ez volt a baj. Megéreztem, hogy a mesterem haldoklik. Vissza akartam menni érte, hátha megmenthetem, de ekkor ismét az ő hangja szólalt meg a fejemben.
- Menj innen, Kardo. Rád várnak a Templomban, ott kell segítened. Engem… – ekkor egyetlen lövést hallottam, mely visszhanggal töltötte be az egész járatot. Tudtam, hogy a mester már halott, nem lehet rajta segíteni. Furdalt a lelkiismeret, hogy miattam halt meg, hisz ha nem haboztam volna az ugrással, ha nem tekintettem volna a hátam mögé, akkor lehet, hogy ő is felért volna a járatba. Utolsó kívánságát azonban teljesítenem kellett, melyet abban az üzenetben mondott, amit utolsó erejével küldött nekem az Erőn keresztül. Visszatértem a szellőző rendszer végéhez, ahol megvártam, míg a füstoszlop előtör, és a párkányról visszaugrottam a völgy szélére. Amint elmúlt a követlen veszély szaladni kezdtem, ahogy csak bírtam, egész úton szaladtam, az hajtott, hogy a Jedi Templomban már várnak engem. Körülbelül tíz órán keresztül futottam, csak néha álltam meg egy-egy óra pihenőre, hogy kipihenjem magam, de miután felfrissültem, folytattam az utat.
Megérkeztem a YT-2400 szállítóhajóhoz, beszálltam, majd miután felzúgott a hajtómű elindultam az űr felé. Eszembe jutott az álom. melyben lehet, hogy a mester szerepelt. Az ő halálát láttam a víziómban. Megelőzhettem volna a halálát, ha pontosan tudom, hogy ő az, de nem így lett. A halála az én lelkemen fog száradni életem végig. Ezzel a bűntudattal kell mostantól élnem.
Az űrben betápláltam Corsucant koordinátáit, majd hipersebességre léptem. Kint voltam a peremvidéken, az út több napba is beletelt volna, de újabb üzenet érkezett a komlinkemre, ismét a Jedi Templomból. Az állt benne, hogy az előző üzenet csapda volt, a Jediket árulónak tartják.
Akkora sokk soha életemben nem ért, mint abban a pillanatban. Az első dolog, amit tettem, hogy kiléptem a hipertérből. Épp a Zeltros nevű bolygó felett találtam magam. Tudtam, hogy ez a Köztásaság kezei alá tartozik, de itt nem volt csata és vérontás, úgy gondoltam, hogy ott biztonságban leszek. Csak percekkel később kezdtem neki a leszállásnak, végig az üzenet szavai jártak a fejemben. Remeteként kell leélnem az életemet, többet nem védelmezhetem a hazámat, hisz rám árulóként tekintenek. Ami a leginkább fájt, és még mindig fáj, az a sok-sok Jedi halála.

Az új élet kezdete (B.SZ. 0 – B.SZ. 9)

Zeltros egy növényzet és óceán borította bolygó, de találhatóak rajta szavannák is, ahol települések is létrejöttek. Én nem akartam kockára tenni az életemet, biztosra akartam menni, ezért az Erdő szélén, távol a civilizációtól tettem le a gépemet. Úgy döntöttem, innentől félnomád életmódot folytatok. Kint az erdő szélén építettem magamnak kunyhót kőből, és fából. Elég szegényes lett, de legalább volt fedél a fejem fölött, ahol nyugovóra térhettem. Fénykardomat, és Jedi felszereléseimet elrejtettem a házban.
A kunyhót csapdákkal vettem körül, beszereztem magamnak egy hamis igazolványt is, melyen a Rash Horus nevet használom. Minden óvintézkedést megtettem, hogy ne bukkanjanak rám, hogy ne derüljön ki, hogy Jedi vagyok.
A kantinokban szereztem információkat, megtudtam, hogy megszűnt a Köztársaság, helyette megszületett az I. Galaktikus Birodalom. Minden úgy történt, ahogy abban az üzenetben aznap elmondták nekem a komlinkben, minden szó igaz volt. Reméltem, hogy nem én vagyok az egyedüli túlélő, és hogy egyszer még bízni fognak az emberek a Jedikben, és nem fognak úgy tekinteni rájuk, mint a haza árulóira.
Munkát vállaltam a bolygón, egy közeli kantinban csapos lettem. Nem olyan munka volt, amire vágytam volna, de többre nem vihettem, hisz semmiféle iskola végzettségem nem volt. Lehettem volna még fejvadász, vagy zsoldos, de ahhoz ölni kell, amihez nekem nem füllett a fogam. Az erőszakot továbbra is elvetettem, legalábbis az értelmetlen, pénzért történő öldöklést.
Első fizetésemből beszereztem magamnak egy BlasTech DL-17-est és egy vibrotőrt, melyet természetesen csak önvédelemre szándékoztam használni. Szert tettem egy sima, hétköznapi öltözékre is, hogy ne tűnjek ki szegényes tunikámmal a tömegből. A fegyvereimet természetesen mindig magamnál tartottam, de nem kívántam használni.
A pultos munka épp annyit jövedelmezett számomra, hogy meg tudjak élni belőle. Volt élelmem, ruhám, volt hol laknom, és ez nekem elég volt. Nem vágytam a gazdagságra, nem akartam fényűző életet. Nem azt mondom, hogy ha jött volna egy lehetőség, mellyel több pénzre tehettem volna szert, azt elutasítottam volna, de erre nem sok esélyt láttam. Maréknyi kreditemből gyakran adakoztam a szegényeknek és a rászorulóknak, ha az utcán egy kéregető lépett oda hozzám egyszer sem mulasztottam el a segítségnyújtást.
Egyik nap mikor este hazafelé tartottam a munkából láttam, amint egy hajléktalan nőt két duros zaklat. Két gyermeke a falhoz kuporodva sírtak, míg a nő segítség után kiáltott. Felgyorsítottam a lépteimet, majd közelebb érve meghallottam, hogy miről is folyik szó, valamint észrevettem, hogy a két duros ittas állapotban van.
…kreditet nem tudok adni, de ha szeretnéd még egy kölyköt szívesen rádsózok. – mi tagadás, a nő alakja szép volt, csak el volt hanyagolva.
Az egyik zaklató átkarolta a nőt, majd hátsó fertályát paskolni kezdte. Úgy éreztem, hogy most kell közbelépnem, hisz elég durván elfajulhat. Mikor körülbelül két méterre lehettem tőlük, az egyik duros rám pillantott.
- Mit bámulsz tüskés? Na húzz el innen, mielőtt bajod esik. – meglepődötten tekintettem a férfira, majd közelebb léptem hozzájuk. Az Erőre koncentrálva próbáltam őket meggyőzni.
- Nem akarjátok bántani a nőt, inkább mennyetek el. – mivel, hogy a két zaklató igen ittas állapotban volt, ezért elméjük is sokkal gyengébb volt az átlagosnál. A két fickó összezavarodva pillantott rám, majd a nőt szorongató odébb lépett a hölgytől, majd rám tekintett, ezt követően pedig társára.
- Gyere Laor, hagyjuk ezeket a szerencsétleneket. – majd mind a ketten távoztak. A nő odarohant hozzám, majd hálálkodni kezdett.
- Köszönöm, nagyon köszönöm, uram. Ha nem segít…nem is tudom, hogy mi történt volna velünk. Én csak pár kreditet szerettem volna kérni tőlük élelemre, erre nekem esetek.
- Ez csak természetes, hölgyem. Ezt a kötelességemnek tekintettem. – benyúltam a zsebembe, majd egy kredit chipet bányásztam elő. Megnéztem, majd átnyújtottam a nőnek.
- Itt van pár kredit, nem sok, de legalább elláthatja élelemmel magukat.
- Az ég áldja meg, uram. – fogadta el hálálkodva a nő a chipet - Gyerekek nézzétek, lesz pénzünk elemózsiára, köszönjétek meg a bácsinak. – két gyermek, egy fiú és egy lány szipogva lépett oda hozzám, majd keserves, de hálával teli hangon szóltak hozzám.
- Köszönjük szépen, uram.
Ezután a kis család egy közeli bolt felé indultak tovább.
Ehhez hasonló esettel sokszor találkoztam a bolygón, és legtöbbször ki is tudtam őket segíteni. Igaz, hogy így kevesebb kredittel tudtam magamat ellátni, de legalább jó lelkiismerettel tértem nyugovóra minden nap. Ezek az események kezdték lassan elfelejtetni velem Leron mester halálának lelkiismeretét.
Sokszor koplaltam csak azért, hogy több pénzem legyen, ugyanis úgy döntöttem, hogy elhagyom ezt a kis vackot az erdő szélén, és normális lakásba költözök. Sok évembe került, míg össze tudtam spórolni azt a kreditmennyiséget, hogy elegendő pénzem legyen egy kis, másfél szobás lakás bérlésére. Végül, mikor megvolt a körülbelüli megfelelő összeg, egy holonet kávézóban keresgélni kezdtem, majd hamar rá is bukkantam a megfelelőre. Ahogy terveztem, másfél szobás kis lakás volt, és jócskán felújításra szorult, de volt benne víz, áram és holonet. Megkerestem az eladót, majd néhány percnyi tárgyalást követően megírtuk a megfelelő papírokat, majd birtokba vettem a lakást. Az egyik szobában volt egy kis számzáras széf is, ahová fénykardomat, és tunikámat rejtettem.
Otthon, a lakásomban napi rendszerességgel gyakoroltam az Erő használatát, és rengeteget meditáltam esténként, mikor időm volt rá. Hiába árulóknak tekintik az Erőhasználókat, attól még én úgy véltem, hogy az Erő adta ajándékot nem szabad eldobnom magamtól, hisz bármikor jól jöhet még. Bíztam benne, hogy egyszer még felvirágzik az Jedik élete, és az emberek megint bizalommal fognak fordulni felénk, de amíg az események így állnak, mint ahogy most, addig sem szabad feladnom ezt az életformát.

[Lord Xanatos]

Üdv!

A karakter az egyik sikeres pályázó a Jedi pályázatunk egyik nyertese. Nagyon jó játékot kívánok, és gratulálok a minõségi elõtörténethez, igazán elnyerte tetszésemet!

Kezdõ kredit: 3290.

A karakter az elõtörténet minõsége és a pályázati eredménye alapján a tanács döntése értelmében a 3. szintrõl indulhat.

Lord Xanatos

Ui.: Kérlek, hogy a játék megkezdéséhez készíts adatlapot!