Alec Weld

[Alec „Earl” Weld]

Név: Alec Weld
Becenév: Earl (Őrgróf)
Faj: ember (corelliai)
Nem: férfi

Születési hely: Kor Vella (Corellia)
Születési idő: B. e. 15. Selona 18.

Foglalkozás: Birodalmi csillagvadász-pilóta
Rendfokozat: hadnagy
Hívónév: Coin 7 (Érme Hetes)
Szolgálati azonosító: CS-12-7 (Coin Squadron - 12 - 7)
Szolgálati hely: 7. Birodalmi Hadiflotta, HMSWS Howlrunner, Birodalmi osztályú csillagromboló
Alakulat: 152. „Wild Aces” vadászszázad, Érme osztag

Kinézet:
Szemszín: barna
Hajszín: fekete
Magasság: 187 cm
Testsúly: 89 kg
Testalkat: sportos

Alec Weld

Személyes tulajdontárgyak: több váltásnyi corelliai szabású civil ruha, több pár civil cipő, két klónozottbőr pilótadzseki, háromváltásnyi standard birodalmi pilóta gyakorló-formaruha, kétváltásnyi díszuniformis, két túlnyomásos hajózóruha a hozzá tartozó légző felszereléssel és tartalék oxigénpalackokkal, két pilótasisak, egyik sötétkék, a homlokzati részén a Birodalom, bal és jobb oldalán Corelliai címerével, a másik felségjelzés nélküli mélykék alapon függőleges ezüstsávokkal díszített, Merr-Sonn Model 14 szolgálati sugárpisztoly, tiszti díszkard, kódhengerek, adattáblák, holorögzítő, kézi holoprojektor, pilótachronométer

Nyelvismeret: Galaktikus Közös, Selonai (középfokon), Hutt (középfokon), Drall (alapfokon), Twi’lek (alapfokon), Sullusti (alapfokon)

Jellem/Személyiség: Ízig-vérig corelliai, ám neveltetésének köszönhetően ezt többnyire remekül képes palástolni. A legdrámaibb pillanatokban is képes megőrizni – mások által gúnyosan, avagy épp tiszteletteljesen kék színűnek mondott - hidegvérét, s képes azokat fanyar humorából, vagy épp műveltségéből adódó sziporkázó megjegyzésekkel bagatellizálni. Kimondottan ritkán fordul elő, hogy önmagából kikelve példa értékű önálló est keretében ad számot szitokszavakból és káromlásokból álló kiterjedt repertoárjából.

Értékrendjének első és legfontosabb eleme, - mint minden corelliainál - a család, melybe az ő esetében legközelebbi barátai is beletartoznak. Lojalitása, feltétlen hűsége és önfeloldozási készsége első sorban ehhez a szűk körhöz tartozókat illeti meg és csak utánuk a Birodalom Császárát, illetve parancsnokait. A két csoport közötti átmenetet képezik a közvetlen bajtársai, akikért szintén kész tűzbe menni, tekintet nélkül arra, hogy ők erre hajlandóak e, vagy sem. A kapott parancsokat fenntartás nélkül teljes odaadással teljesíti, míg ezek nem ütköznek az értékrendjének első pontjával.

Társai számára a végletek emberének tűnik. Időnként csendes és komoly, de ez egyik pillanatról a másikra a szöges ellentétbe csaphat át. Bizonyos nézetek szerint bármivel képes repülni, ami szárnyakkal, vagy legalábbis a célnak többé-kevésbé megfelelő hajtóművekkel bír. Igazi született pilóta, aki a pilótafülkében ülve szinte teljesen egyé válik az általa vezetett géppel, legyen az kecses, törékeny csillagvadász, vagy robosztus csillaghajó.

A harcban hideg, kegyetlen számítás, és lángoló bosszúvágy az, ami különös, harmonikus egyensúlyban vezérli. Ehhez társul az, az elképesztő precizitás, amivel képes a lehető legveszélyesebb manővereket, legszűkebb fordulókat, legélesebb kitérőket is tankönyvbe illő módon végrehajtani. Talán épp ez a kompozíció az, ami a Birodalom egyik legveszedelmesebb vadászpilótájává teheti…

[Alec „Earl” Weld]

Előtörténet

I. A Corelliai Álom


Jaadson Weld, ez volt a neve annak férfinak, aki Köztársaság korának utolsó előtti évtizedében üstökös módjára jelent meg Coronet társasági elitjének színpadán, s vált meglepően népszerűvé. A férfi egy igazi kalandor volt. Sokan sokfélét meséltek arról, hogy mivel is kereste a napi betevőre valóját azt megelőzően, hogy a Birodalom Előtti 17. évben életre hívta teher és személyszállítással egyaránt foglalkozó Weld Passanger & Cargo Company-t. Egyesek tudni vélték, hogy Weld a Huttok számára folytatott csempészetből, műkincsek felkutatásából, eltulajdonításából és temérdek más, hasonló kétes üzelmek útján harácsolta össze vagyonát, mely a szállítási társaság alapjául szolgált, míg mások úgy vélték, hogy a szerencsejáték megszállottjaként, és remek kártyásként, nagy szerencsével, vagy épp zseniális csalással, egyetlen éjszaka alatt szerezte vagyonát Felhőváros egyik felkapott kaszinójában. Jaadson, valahányszor szóba került ez a kérdés, mindig valamiféle szellemes tréfával ütötte el a kérdést. Az igazságot rajta kívül senki sem tudta, és ez így rendjén is volt. Annyi azonban bizonyos, hogy mindkét feltevésben van némi igazság, Ennek a történetnek azonban nem az a célja, hogy lerántsa a leplet arról a titokzatos ködfellegről, mely Jaadson Weld vagyonosodásának titkát lengte körül.

Jaadson Weld

Az ifjú Weld, aki saját álmának, a személy és teherszállító cégének megvalósításakor még alig múlt huszonhat esztendős, akkoriban bukkant fel először Coronet felső tízezrének fényűző estélyein. Az aranyifjú, akit a zömében kékvérű társaság kezdetben kinézett sorai közül sosem szórta mértéktelenül a pénzt, de azért kellőképp gálánsan viselkedett. Kedves bókjai, a tekintetéből áradó szilajság, s a nem mindennapi tánctudása, - melyet nem átallott minden egyes bálon és estélyen akár hosszú órákon keresztül csillogtatni, a jelenlévő hölgyek szórakoztatására és legnagyobb ámulatára, - egyaránt segítségére voltak abban, hogy a meglehetősen konzervatív nézeteket valló szűk közösség tagjai befogadják maguk közé. Természetesen ez nem sikerülhetett volna azon magas rangú „barátai” nélkül, akik, nyilván valamiféle korábbi szívesség visszafizetése gyanánt általában előszeretettel, vagy épp némileg önmagukat kényelmetlenül érezve mutatták be más barátaiknak. Egy ilyen bemutatás alkalmával ismerkedett össze Jaadson, a corelliai politikai élet egyik korábbi közismert alakjával, Teo Essaxal, aki felmenői között nem csekélyebb jelentőségű személyeket tudhatott, mint Corelliai hajdani uralkodócsaládjának egyik leszármazottját. Essax neve, rangja és rendkívüli életpályája ellenére akkoriban nem csillogott túl fényesen.

Néhány hónappal korábban lemondott tisztségéről, mert ez nem férhetett össze azzal az ingatlan beruházással, melytől óriási hasznot remélt. Sajnos üzlettársa, akiről kiderült, hogy intergalaktikus körözés alatt áll csalás és okirat hamisítás miatt, elsikkasztotta a beruházásra szánt összeget és elmenekült a hatóságok elől. A CorSec gazdasági nyomozói több ízben Essaxot is kihallgatták, de rá nézve nem voltak terhelő bizonyítékok. Egyetlen bűne az volt, hogy hagyta magát becsapni és megkárosítani. A rendszer nevesebb holoújságai hosszasan cikkeztek a történtekről. Ám ami egyesek számára szenzáció, vagy épp káröröm forrása volt, az, az Essax család számára több volt, mint egyszerű pénzügyi fiaskó, Teo elkövette azt a hibát, hogy szinte minden vagyonát beleölte a hatalmas nyereséggel kecsegtető ingatlan-ügybe. Ráadásképp adósságok is terhelték. Minden igyekezetével azon volt, hogy továbbra is fenntartsa a látszatot, de bármivel is próbálkozott, helyzete csak rosszabbodott. Egyetlen reménye az volt, ha leányát, az akkor huszonhárom esztendős Griella Essaxot sikerül férjhez adnia egy olyan férfihez, aki hajlandó átvállalni a családi adósságokat, és segít visszaállítani a család megtépázott hírnevet.

Jaadson azon az estén találkozott először Griella Essaxal, ismeretségük a táncparketten köttetett, s a gazdagon terített vacsoraasztal mellett folytatódott. Az Essax család egyetlen leánygyermeke elbűvölte Jadsont. Mint kiderült a szimpátia kölcsönösnek bizonyult. Griella is vonzódott a megnyerő külsejű, jó humorú férfihoz. Azt a mindkettejük számára emlékezetes estét, ahogy múltak a hetek, s hónapok, újabb és újabb találkozók követték, vagy valamelyik nagy múltú arisztokrata család kúriájának báltermében, avagy Coronet belvárosának egyik neves éttermében. A fiatalok bontakozó románcát egyedül Teo Essax figyelte ferde szemmel, ugyanis még szorult anyagi helyzetében sem tudta elviselni, hogy egyetlen leányának keze egy általa csak jöttment csavargónak tekintett ifjúé legyen. Persze akadtak más jelentkezők is Griella kezére, névben és gazdagságban egyaránt Weld felett állók, de ő akkorra már hallani sem akart róluk. Hiába próbált közbelépni atya, szigorral, fenyegetéssel, majd végül könyörgéssel, a leányt szíve végérvényesen a kalandorhoz húzta, aki akkora már megkétszerezte saját vagyonát.

Griella Essax

Miképp lehetséges mindez? Jaadson Weld szállítmányozó cége oly sikeresnek bizonyult, hogy a rendelések teljesítése végett újabb és újabb személy és teherszállító hajókat kellett vásárolnia. Immár valóságos kis hajóflottilla állt rendelkezésére, jól képzett pilótákkal, és saját műszaki brigáddal. Ezen felül volt saját bérelt leszállóplatformja Coronet űrkikötőjében, sőt Coruscanton és az Alderaanon is. A magvilágokban ugyan igazi, könyörtelen harc folyt a szállítmányozási területen a különféle kisebb és nagyobb társaságok között, ám Weld cégének fő profilját a Külső Gyűrű bolygóira és azokról illetve azokra folytatott nem épp veszélytelen szállítás képezte. Az üzlet azonban, a konkurencia legnagyobb sajnálatára, tulajdonképpen szerencsésen, - hisz a szállítóhajók oly időpontokban és változó útvonalakon haladtak, melyek révén sikerült némileg mérsékelni a kalózok által jelentett kockázatot – virágzott. A konkurencián és a kalózokon kívül más említésre méltó nehézség nem nagyon akadt, hisz a Galaktikus Szenátusban akkoriban még szó sem volt a kereskedelmi útvonalak megadóztatásáról. Jaadson maga, ez idő tájt már nem is hajózott. Nem volt szükség arra, hogy cég alapítója maga is repüljön, jól fizetett pilótái kiválóan teljesítettek. Weld a Birodalom kikiáltása előtti 16. évben indította be hajójavító és kölcsönző műhelyét a Weld’s Rent & Repair-t. Jövedelmei útján, nagy kockázatot vállalva, tartalékait felhasználva segítette ki adósságaiból az Essax családot. Ez már elég volt ahhoz, hogy elnyerje Teo fogcsikorgatva adott áldását, s feleségül vehesse Griella-t. Bár, ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor azt is közölnünk kell, hogy az apa döntésében jelentős szerepet játszhatott az a tény, hogy Griella várandós volt. Az esküvői ceremónia után Jaadson is beköltözhetett az Essax család, Coronettől mintegy kilencven, Kor Vellatól ötven kilométer távolságra álló hatalmas udvarral bíró, már-már kastély számba menő villájába, ahol felesége és annak szülei éltek. A két épületszárnyból álló villa, már csak a mérete okán is lehetővé tette, hogy az ifjú pár viszonylag elkülönülten, de mégis egy fedél alatt élhessen Teo Essax és Eleene Carper-Essaxtól. Felszolgálók, cselédek és komornyikok egész serege leste kívánságaikat.

Birodalom előtt 15. Selona 18-án, Kor Vella Központi kórházában Griella Essax-Weld egészséges fiúgyermeknek adott életet, akit Alecek neveztek el. Az ő születése volt az, ami végérvényesen összebékítette a büszke apát, s annak apósát. Bár már most akadtak bonyodalmak, ugyanis a nagyapa már most, idejekorán terveket szőtt az unoka jövőjét illetően. Ez okozott némi feszültséget közte és a fia jövőjét ugyancsak határozottan, de kissé rugalmasabban elképzelő Jaadson között.

A fiúcska a körülötte, pontosabban jövője ügyén időről időre kibontakozó vitákról mit sem tudva növekedett. Már csecsemőkorában kiütközött rajta, hogy apjához hasonlóan örömét leli az űrhajók látványában. Alig tanult meg járni, máris kisebb-nagyobb galibákat okozott, valahányszor apja magával vitte a leszállóplatformokra, és a hajójavító és kölcsönző műhely telephelyére, ahol is a fiú apró kezecskéjét kiszabadítva apjáénak szelíd fogásából, tipegve indult el a legközelebbi csillogó-fényes hajótest felé. A fiúcska minden egyes alkalommal tágra nyílt szemekkel szemlélte, a különféle típusú szállítóhajókat, akár egy leszállóplatformon, akár az égen pillantotta meg őket, s nyomban kinyújtotta feléjük kis kezecskéit. Az apa természetesen nagyon örült ennek. Neki ugyanis nem titkolt vágya az volt, hogy fia veszi át egy szép napon az általa megvetett csillaghajózási vállalat alapjait, mely a Kereskedelmi útvonalakra kivetett súlyos köztársasági adók ellenére továbbra is virágzott, bár növekedésének dinamizmusa jelentősen csökkent. A szállítmányozási ág helyet mostanra a javítás és bérbeadás volt a jövedelmezőbb, köszönhetően a Corelliai Elektromérnök Társasággal kötött lízingszerződésnek, melynek keretében viszonylag olcsón juthatott hozzá a kifutó szériás teherszállító hajókhoz, melyeken változtatásokat követve, jó haszonnal adott bérbe azoknak, akik ez ügyben felkeresték.

Alec a család szeme-fénye eközben gomba módjára növekedett. Az évek folyamán a repülés iránti vonzalma szemernyit sem fakult, ekkorra már bizonyossá vált, hogy az a különös betegség, - az űr és a repülés utáni olthatatlan vágy - mely corelliai pilóták millióit fertőzte meg a múltban, a jelenben, s valószínűleg fogja a jövőben is, őt sem kerülte el. Négy-öt éves korától szinte kizárólag csillagvadász- és teherhajó-makettekkel játszadozott. Noha játékkal töltött idejét döntőn ez tette ki, nem az egyetlen öröme. Szerette, ha apja történeteket olvas fel neki, különösen szerette a különféle vakmerő csempészekről, és más bátor kalandorokról, pilótákról szóló elbeszéléseket. Nem is sejtette, hogy azok más nevekkel, s helyszínekkel ugyan, de egytől egyig apja életútjának emlékezetes eseményei voltak.

A Köztársaság helyébe lépő Első Galaktikus Birodalom kikiáltását megelőző kilencedik év Telona hónapjának 7. napján született meg Griella és Jaadson második gyermeke, Eleena. A fivéréhez képest viszonylag későn született kislány érkezését általános boldogság övezte az Essax villában. Attól a naptól fogva, hogy Griellat és Eleenat hazahozták a kórházból, a kis Alecet eleinte alig - alig lehetett elmozdítani kishúga közeléből. Az idősebb fivérekre jellemző módon vigyázó szemekkel óvta kishúga minden rezdülését. Valahányszor a kis Eleena felsírt, Alec szélvészgyorsasággal suhant ki a szobából, vagy ha történetesen épp a sajátjában volt, akkor onnan, hogy anyját, vagy a dadát, - mikor melyikük volt közelebb, előkerítse, bár arra is akadt példa, hogy a maga módján szavakkal, vagy a bölcső óvatos ringatásával próbálta megnyugtatni kishúgát. Még ennek az évnek a második felében, a fiúcskának, révén már testvére születése előtt betöltötte hatodik életévét, meg kellett kezdenie első iskolai tanulmányait. Ezek helyszínéül végül is Teo Essax javaslatára egy jó nevű coroneti iskolát választottak. Az utazás kérdését családon belül oldották meg, így tehát minden nap apja, vagy nagyapja jött érte siklóval, s vitte haza a birtokra, illetve esetenként, ha Jaadsonnak további hivatali teendői voltak, akkor magával vitte, a Weld Passanger & Cargo Company, illetve a Weld’s Rent & Repair telephelyére. Az ifjú Weld épp oly kíváncsisággal, és lelkesedéssel vetette magát a tanulásba, mint ahogy apja történeteit is falta. Kortársaihoz képest viszonylag gyorsan tanult meg írni és olvasni, ám a számtannal már nem boldogult olyan jól. Odahaza édesapja, külön foglalkozott vele, így Alec az első években mindvégig jó feletti átlageredményeket produkált. Szeretett tanulni, de most, hogy már tudott olvasni, a tanulás után egyre több és több időt fordított arra, hogy különféle izgalmas kalandregényeket, s más szórakoztató jellegű kiadványokat olvasgasson, nem egyszer hosszan a lefekvési idő után is. Apja, noha szigorúan és következetesen nevelte fiát, ez ügyben elnéző volt, de minden ilyen esetben legkésőbb éjféltájban saját kezűleg vette ki fia kezéből a könyvet, mondván, „most már tényleg ideje aludni”.

Alec kilencedik életévében járt, mikor egy alkalommal gyalog szerrel tette meg az iskola és apja szállítási vállalatának épülete közötti távolságot. Ez volt ugyanis a szokása, amikor sem a szülei, sem a nagyszülei nem tudtak érte menni. A nagyjából fél órás sétaút Coronet belvárosának forgalmas, utcáin elviekben teljesen biztonságos volt, ám ezen a borongós napon mégis történt valami. Út közben, egyszeriben erős kezek ragadták meg hátulról, s berántották egy sikátorba. Három ijesztő küllemű feltűnően koszos ruhás alak állta körül, alig lehettek húsz évesek, míg egyikük szilárdan tartotta a másik kettő gyakorlott mozdulatokkal kutatták át a zsebeit, és a hátizsákját, megfosztva Alecet minden értéktárgyától, már amennyi a rablók számára értékesnek mondható egy tízéves forma fiú zsebének tartalmából. Mindössze néhány pillanat volt az egész, aztán a fiúcskát, aki ijedtségében megnyikkanni sem tudott, kilökték a táskájával együtt az utcára, majd eltűntek. Alec csak ez után tört ki zokogásban, és szaladt egészen a Weld Passanger & Cargo Company épületéig. Apja, amint megpillantotta fia könnyes, torzult arcát, s általában rendezett, ám most meglehetősen csapzottnak látszó piszkos ruháit, már sejtette, hogy mi történt. Először is megnyugtatta a fiát, majd egy nagy bögre forró csokoládéval derítette jobb kedvre. Aztán a fiú, még mindig könnyeivel küszködve, előadta a történteket. Az apa próbálta vigasztalni, hisz a kevéske uzsonnapénz, amit elvettek tőle, semmi, sőt örülnie kellene, hogy haja szála sem görbült. Odahaza a történtek persze hatalmas veszekedés eredményeztek, mely során a nagyapa és az anya egyaránt szorgalmazták, hogy a fiú magántanulóként folytassa tovább alapszintű tanulmányait. Jaadson azonban erről hallani sem akart, még annak dacára sem, hogy fia a támadás hatására megváltozott. Nem volt hajlandó egyedül menni sehova, ami kívül esett a birtok biztonságot nyújtó kerítésén, és szinte minden zajra összerezzent.

Az apa a legjobb, és legkézenfekvőbb megoldást találta arra, hogy „kikúráltassa” fiából, a támadás nyomán elszenvedett traumát. Alig egy héttel a szerencsétlen napot követően, nem egyedül ment el fiáért az iskolába, hanem egy régi jó barátjával, Liam Sniederrel. A férfi néhány hónappal korábban vonult vissza a CorSectől, ahol, hosszú időn át, a különleges beavatkozó egység tagjaként és közelharc-instruktorként tevékenykedett. Jaadson úton hazafelé elmondta fiának, hogy attól a naptól fogva, iskola után Snieder fogja hazahozni, délutánonként pedig ő fogja tanítani arra, hogy miként is védje meg magát. Apjának ez a döntése nem villanyozta fel Alecet, de alig kellett eltelnie néhány edzésnek, a fiú véleménye megváltozott, mondhatni rákapott a dolog ízére. Liam remek oktató volt, ráadásképp nem valamelyik közismert, vagy kevésbé közismert, nagy múltú harcművészet felöl közelítette meg az önvédelmi oktatást, hanem a maga által kialakított, sajátos harcmodort tanította fiatal védencének. Ez magába foglalt a Teräs Käsi, a Tae-Jitsu és az Echani harcművészetek, vagy legalábbis azokéihoz hasonlatos elemeket, de ugyanakkor el is tért azoktól, kevésbé ragaszkodott bizonyos, kötött állásokhoz és testtartásokhoz. Liam a maga által létrehozott stílust K'thri-nak nevezte.

Liam Snieder

Alec szorgalmasan gyakorolt s valósággal itta mestere szavait, aki rendszerint elégedett volt teljesítményével, sőt Jaadsonnak arról számolt be, hogy fia kortársai közül kiemelkedő ügyességgel és reflexekkel rendelkezik. Az ifjú Weld nap, mint nap, iskola után hosszú órákat töltött edzéssel, de ennek okán a megszokottnál kevesebbet tanulással és olvasással. Liam javasolta, hogy védence kikapcsolódásképp az olvasás mellett, amiről semmi szín alatt sem tudott lemondani, valamiféle alkotó jellegű művészettel is próbálkozzon. A fiút a festészet egyáltalán, a költészet pedig kizárólag olvasási szinten kötötte le, a kertművészetről pedig hallani sem akart. Volt azonban valami, amiben örömét lelte, s abban megtalálta azt az alkotó jellegű kikapcsolódást, amelyet mentora javasolt számára. Ez pedig nem más volt, mint a makett építés. Első kit-je, melyet Liamtól kapott nem is lehetett más, mint a Naboo-i csata során szépen teljesített és ennek okán igazi exportsikerré vált N-1es csillagvadász. A második pedig az ellenfél, a Kereskedelmi Szövetség Droid-vadásza. Ahogy múltak az évek, Alec egyre biztosabban és határozottabban használta a Liamtól tanultakat, a makettezés pedig igazi szenvedélyévé vált, szobájának egyik szegletében üvegvitrinbe zárva sorakoztak a csillagvadászok és a teherhajók modelljei, valamint bizonyos életképeket bemutató és diorámák. Alaposságban odáig ment, hogy az éppen aktuális, készülő makett mintájául szolgáló valódi hajó minden lehetséges hozzáférhető dokumentációját megszerezte és átböngészte, s több tucat holoképet gyűjtött össze a holonetről, hogy kiválassza a megfelelő festést, és külső mintázatot.

Évközi tanulmányi eredményei, az időigényes elfoglaltságai nyomán némiképp romlottak, de az év végiek továbbra is megmaradtak a jó átlageredmény közelében, igaz hogy nem felülről, hanem inkább alulról súrolták azt, de ez is elegendő volt. Szülei, elsősorban édesapja meg volt vele elégedve. Egyedül nagyapja volt elégedetlen, s több ízben is szóvá tette, hogy unokája többre is képes volna, ha nem ölne oly sok időt hasztalan - Teo ilyennek találta a harcművészet és a makettezést - tevékenységekbe. Apja azonban védelmébe vette fiát és annak kedvelt időtöltéseit, sőt tevékeny részese volt annak, hogy csemetéjének érdeklődési köre tovább bővüljön. A tizenegyedik születésnapján az apa először vitte magával egy rövid utazásra, saját YT-1200as teherhajóján, az Alderaanra. Alec számára ez egyet jelentett az első repüléssel és az első hiperűri utazással, sőt az első olyan alkalom is ez volt, amikor úgymond felülről láthatta saját hazáját, és egy másik planétát is. Neki, tizenegy éves fejjel mindez lenyűgöző és feledhetetlen élmény volt, és nagy hatást gyakorolt Alecre az út során végig a pilótafülkében volt, s figyelte apját miként kezeli a műszereket, s vezeti a hajót. Akkor és ott szóban kapta élete az első repülési leckéit, vezetni azonban Jaadson még nem engedte fiát, mert úgy vélte, ahhoz, hogy csillaghajóval repülhessen előtte nem ártana megtanulnia siklót vezetni.

Miután hazaértek, az apa hozzá is látott, hogy kitanítsa fiát a siklóvezetésre. Szerencsére rendelkezésre állt a hatalmas családi birtok, melyen néhány nagyobb facsoport leszámítva hatalmas mezők terültek el, lehetőséget adva Alec számára, hogy apja felügyelete alatt szabadon gyakoroljon. A gyakorlásra használt jármű egy SoroSuub X-31 típusú terepsikló volt. A fiúcska hamar beletanult a vezetésbe. Néhány nap múlva már vidáman száguldozott keresztül kasul a birtokon. Édesanyja ugyan ellenezte, hogy fia ilyen fiatalon megtanuljon siklót vezetni, de rögtön meg is nyugodott, mikor saját maga ült be Alec mellé. Csemetéje remek érzékkel, hideg fejjel és kellő óvatossággal vezetett, megnyugtatva aggódó anyját.

A napi tanulás és elmaradhatatlan edzés mellett az ifjú Weldnek néha választania kellett, hogy makettezéssel, olvasgatással, vagy épp siklóvezetéssel üthesse el az adott napon fennmaradó szabad óráit, mert mindenre nem juthatott ideje. Időről időre szóba hozta apja előtt, hogy mikor kerítenek sort arra az alkalomra, amikor végre csillaghajót is vezethet, ám Jaadson ezt egyelőre még nem engedte meg. Alec akkoriban kezdett el érdeklődni a siklóversenyek iránt. Eleinte csak holofelvételeket nézett a különféle versenyekről, majd hosszas unszolás után végül sikerült rávennie apját, hogy menjenek el, és élőben tekintsenek meg egy futamot. Ez történetesen az Agrilat Mocsári Körverseny volt, az egyik legveszélyesebb és talán legnézettebb futam, amit ebben a kategóriában időről időre megrendeznek a Corellian.

A futam után hazafelé menet a fiú megosztotta apjával azon vágyát, hogy szeretne részt venni ilyen jellegű versenyeken. Apja, bár sosem említette fiának, fiatalabb korában, maga is próbálkozott siklóversenyzéssel több- kevesebb sikerrel, belátta, hogy fia kérleléseinek végeláthatatlanságát csak úgy előzheti meg, ha a gyermek számára elfogadható feltételt szab. Ez pedig nem más volt, minthogy megígérte Alecnek, amint befejezte alapszintű tanulmányait, versenyezhet a junior kategóriában. A fiú elfogadta ezt a feltételt, hisz tudta, hogy alig két évet kell várnia. Ám iskola, s a már-már megszokott napi edzéseket, valamint a kötelező leckék megírását, megtanulását követően, amikor csak tehette, szorgalmasan gyakorolt az X-31essel, persze kizárólag apja engedélyével és felügyelete alatt. Jaadson ezzel a siklóval járt be Coronetbe, így csemetéjének az ilyen gyakorlásokra elég ritkán nyílt lehetősége. Azokon a napokon, amikor apja még nem ért haza a fiú edzésének végére, s a leckeírást követően sem, a kis Alec a húgának olvasott fel vagy, ha Eleena épp aludt, vagy anyjával játszott, akkor az ifjú saját szobájának magányában szorgoskodott az épp akkor a munkaasztalán lévő makett elkészítésén.

[Alec „Earl” Weld]

II. Az ifjú versenyző


A Birodalom kikiáltását megelőző harmadik évben tört ki a Klón Háború, mely az ismert Galaxis számos rendszerét és bolygóját borította lángba a magvilágoktól külső gyűrűig. A háborúk általában fejlesztően hatnak a gazdaságokra, különösen a technológiai fejlesztéseket szokták serkenteni, s a nagy vállalatokat erősíteni, ám a kisebbeket ellehetetleníti. A Weld Passanger & Cargo Company a fenti lehetőségek közül az utóbbi felé közelített. A háború során a hadban álló felek és szövetségeseik által felbérelt zsoldos és kalózbandák, még nagyobb veszélyt jelentettek, mint korábban. Egymás után tűntek el, vagy semmisültek meg a szállítóhajók legénységestül. A szállítmányok ugyan biztosítva voltak, ám már a háború kitörésekor az egekbe emelkedtek a biztosítási díjak. A negyedik elveszített szállítóhajó után a biztosító társaság, szerződést bontott Jaadsonal. A továbbiakban az elveszett szállítmányok értékét magának kellett fedeznie. A háború második éve tombolt, amikor a Weld Passanger & Cargo Company beszüntette a peremvidék és a külső gyűrű felé irányuló tevékenységét. Onnantól kezdve kizárólag a Corellia Rendszerre és a Magvilágokra korlátozva vállat személy és teherszállítára vonatkozó megrendeléseket. Azért, hogy a nagyobb társaságokkal szemben talpon tudjon maradni, alacsonyabb vállalási díjakat kellett kínálnia, amely azonban alig-alig fedezte a karbantartási költségeket és a pilóták jövedelmét. A Weld’s Rent & Repair sem állt sokkal jobban, noha elég sok javítani való hajó akadt, s szép számmal kölcsönöztek is hajókat, a kölcsönzési díjak nem fedezték, azokat a hajókat, amelyek a Galaktikus helyzet nyomán nem tértek vissza többé tulajdonosukhoz.

Noha mindkét vállalkozása csőd közeli állapotban volt, Jaadson tartotta szavát, mikor fia sikeresen befejezte az alapfokú tanulmányait, felesége tudta nélkül vásárolt neki egy használt Mobquet C/L-82 típusú siklót, mely akkoriban igen népszerű volt a siklóversenyzők körében. A jármű korábbi gazdája is valószínűleg ennek a sportnak hódolhatott, vagy csak végletekig kínozta a siklót, ugyanis azon jócskán akadt javítani és felújítani való. Apa és fia, a Weld’s Rent & Repair egyik szerelődokkjában együtt dolgoztak a siklón, hogy az idővel működőképes, gyors, mégis biztonságosan manőverezhető versenygéppé váljon. A fiú szerette volna minden idejét a műhelyben tölteni, ahol a sikló javítgatásán túl a személy és teher szállítóhajók, kisebb-nagyobb javítási munkálataiba is bepillantást nyerhetett, ám ezt sem apja, sem nagyapja nem engedte. Kivételesen mindketten egyetértettek abban a kérdésben, hogy Alecnek tovább kell tanulnia, mintsem megragadjon az egyszerű szerelők és pilóták szintjén.

A fiú továbbtanulási lehetőségei közül végül is egy igen kézenfekvő megoldás mellett döntött a családfő. Felfogadtak egy drall tanítót, aki eleinte a fiú, majd a kislány oktatásának, tudást és türelmet egyaránt próbára tevő feladatát látja majd el. Több jelentkező is akadt az állásra, ám végül Teo Essax, aki a tanító kiválasztásának kérdésében magának követelte döntnöki szerepet, végül egy idősebb drall hímet, bizonyos Kalemmet választotta ki. Jaadson maga is elbeszélgetett a kiszemelt oktatóval és beleegyezett apósa választásába. Kalemm bölcs, sok tekintetben és területen művelt drall volt, aki széleskörű tudásanyaggal rendelkezett. Nemcsak az alapvetően fontos tudományok területén rendelkezett ismeretekkel, hanem különféle fajok nyelveit és képzőművészetét is ismerte. Amit az apa ezek közül fontosnak tartott, a geometria, az asztrogáció, a fizika, a történelem, a corellia rendszerben honos fajok nyelvei, valamint ezek mellett a Twi’lek és a Hutt nyelv. Úgy vélte ezek megfelelő mértékű elsajátítása után fia az élet bármely területén megállta a helyét. A nagyapa elvárásai mindezt a politológia, a retorika, a Galaxis főbb, közismertebb filozófia és a művészettörténeti irányzatainak és irodalmának megismertetésével egészítette ki. Ezeket azért találta fontosnak, ha unokája esetleg mégis valamilyen politikai pályát választ ahelyett, hogy csillaghajókkal repkedjen a rendszerek és szektorok között, mint ahogy azt gyermeki fejjel korábban gyakorta hangoztatta.

Mielőtt még kezdetét vették volna Kalemm által tartott első tanórák, apa és fia végeztek a Mobquet C/L-82es felújításával, és túlestek az első próbarepüléseken is. A Sikló pompásan működött. Jaadson megtartotta ígéretét. Benevezte Alecet egy junior versenyre, mely Kor Vella mellett, a Denendre völgy valamint a Bindreg hegyek területén kijelölt, mintegy száz kilométeres terepszakaszon került megrendezésre. A verseny napján kora délelőtt apa és fia együtt indultak el Coronetbe, oly módon, ahogy akkoriban szokásuk szerint a Weld Passanger & Cargo Company székhelyét képező irodaházban, vagy a Weld’s Rent & Repair telephelyén töltsék el a napot. Legalábbis otthon így tudták. Tényleg felkeresték a telephelyet, ahol még egyszer utoljára ellenőrizték a Mennydörgés névre keresztelt L/C-82est, majd egy nagyobb szállítósikló rakterébe emelték át droid segédlettel. Amint kellőképp lerögzítették a versenysiklót és lezárták a rakteret már indultak is a verseny helyszínére.

Út közben Alec egy interaktív holotérkép segítségével megnézhette a kijelölt pálya képét, s a tervezett útvonalat, amelyen majd végig kell mennie. Lankás lejtők és magas füvű mezőkön a folyómeder mellett illetve kanyargós szerpentineken kell majd végigvezetnie. Egymástól előre meghatározott távolságra kijelölt ellenőrzőpontok voltak, melyeken át kell majd haladnia. Apja igyekezett hasznos tanácsokkal ellátni. Elsősorban arra hívta fel a figyelmét, hogy noha ez egy amatőr verseny, csinos kis pénz üti a győztes markát, ami miatt megeshet, hogy egyesek aljas, szabálytalan, vagy legalábbis nem kimondottan fair eszközökhöz fognak folyamodni. Amint megérkeztek a rajt színhelyére, mely a Denendre folyó, Kor Vellához közelebb eső kanyarulatának közelében volt kijelölve, Jaadson a regisztrációs pulthoz kísérte fiát, és lejelentette, hogy megérkeztek, valamint aláírta, hogy bármiféle a verseny közbeni esetleges balest esetén semmiféle felelősség nem terheli a szervezőket. A rajtszám megkapását követően kihozták a raktérből és még egyszer ellenőrizték a hajtóművet és a vezérlést, majd Alec odamanőverezett a startvonalhoz. Összesen huszonnyolc sikló állt fel a rajtvonalnál, a kisorsolt rajtszámok alapján foglalhatták el helyüket a kettes oszlopban. Alecé a tizenkettes rajtszám volt. A versenyzők között akadtak Alecnél fiatalabbak, de idősebbek is. A siklók ugyancsak vegyes képet mutattak. Voltak egyszerűbb, inkább városi illetve kiránduló siklók, - amelyeket valószínűleg alaposan megbütykölve hoztak el a versenyre – és persze voltak igazi versenysiklók is, sőt olyanok, amelyekhez foghatót Alec még sosem látott.

A Mennydörgés névre keresztelt módosított Mobquet C/L-82es

Ahogy egyre közeledett a rajt pillanata, a versenyzők egymás után gyújtották be járgányaik hajtóműveit. Amint felhangzott, a futamot elindító fülsüketítő, minden mást, így az alapjáraton duruzsoló, vagy épp bömbölő repulzorhajtóműveket is túlharsogó hosszú kürtszólam a versenyzők elindultak. Alecnek mindjárt az elején problémája adódott. Kettővel előtte, a hatos számot viselő sikló nem rajtolt el. A mögötte lévő nem tudott elég gyorsan reagálni, és annak rendje és módja szerint telibe is találta a Az ifjú corelliai kiváló reflexeinek köszönhetően elkerülte két szerencsétlenül járt versenytársát, hanem ügyesen elkerülte és az élboly nyomába eredt. A pálya első szakasza volt az, ami a völgyben vezetett, északi irányban távolodva Kor Vellatól. Alec gyors egymásutánban megelőzött három másik siklót, melyek leszakadtak az élbolytól. Ezzel felzárkózott a hetedik helyre. A többiek azonban jócskán eltávolodtak tőle, részben azért, mert ők nem kényszerültek kitérő manőverre, részben pedig azért, mert siklóik jobb gyorsulással bírtak az övéénél. Próbálta a lehető legnagyobb sebességet kisajtolni saját siklójából, A dimbes-dombos, magányos fákkal, kisebb facsoportokkal tarkított terepszakasz, melyen kijelölték a versenypályát, lehetetlenné tette, hogy felzárkózhasson a nálánál gyorsabbakhoz, de legalább nem nőtt tovább a hátránya. Rövidesen elérte az első, majd a második ellenőrzőpontot. A harmadik, egy a folyón átívelő hídon volt. Itt kellett átkelniük a versenyzőknek, hogy aztán a túlparton, immár visszafelé haladjanak.

Alecnak visszaúton, amely jóval több éles kanyarral volt tarkítva, sikerült jócskán lefaragnia a hátrányából, sőt meg tudta előzni, az egyik vetélytársát, akinek siklója valamiért, vélhetőleg hajtóműhibából kifolyólag lassult. Újabb két ellenőrzőponton haladt át, míg végül a táj megváltozott, elérte Bindreg hegyek egyik kissé elkülönülő részét, melyen egy kanyargós szerpentines szakasz vezetett át. Itt, ügyes manőverezéssel, a szakadékba zuhanást kockáztatva, nagy sebességgel haladt. Reflexei és siklójának remekül beállított vezérlése lehetővé tette számára azt a száguldást, amellyel beérhette, sőt egy hosszabb, szélesebb szakaszon megelőzhette két riválisát is. Már negyedik volt, s az első három sem volt tőle túl messze. A soron következő ellenőrző ponton túlhaladva a szerpentinek tovább kanyarogtak, ám most már túljutottak a hegy felén, s immár ismét Kor Vella felé tartottak. Weldnek még az előtt sikerült beérnie a második és a harmadik helyezettet, hogy elhagyták volna a szerpentineket, s a hegyről visszajutottak volna a Denendre folyó völgyébe.
A kijelölt pálya innentől ismét a folyó medre mellett vezetett el, bár itt erdősebb volt a terület, amelyen keresztül, vagy esetenként egy-egy nagyobb facsoportot meghatározott oldalról kellett megkerülniük a versenyzőknek. Néhány kilométer é egy újabb ellenőrzőpont után azonban véget ért az erdőség, s azt a csaknem egyenes, magas füvű mező váltotta fel, melyen igazi veszélyes változatosságot jelentett néhány nagyobb kődarab, vagy bucka mely olyannyira nem illett bele a tájképbe, hogy feltételezhető volt, emberi beavatkozás következtében kerültek oda. A második és a harmadik helyezett alig húszméternyire viaskodott Alectől. A két terepsikló időről időre oldalról megtaszította egymást. A fiatal corelliai eközben egyre közelebb és közelebb került a viaskodó kettőshöz. Azok kellőképp el voltak foglalva egymással. Alec maximálisra növelte a tolóerőt, s lendületből megelőzte a tusakodó párost. Alig hagyta maga mögött két riválisát, máris az élen haladó versenyzőt kereste a szemével. Meg is pillantott, jó néhányszáz méterrel előrébb. Noha az ifjú versenyző mindent megtett, hogy a lehető legtöbbet kihozza C/L-82eséből a távolság kettejük között nem nagyon akaródzott csökkenni. A távolban megpillantott egy, droidok által tartott, neonszínekben pompázó irányjelzőt, melyen jobbra mutató jelzést látott. A jelzést követően egy híd sziluettje bontakozott ki. Ismét át kellett kelniük a folyón, s az átkelést követően már nem lesz messze a cél.

Ahogy egyre közelített a híd felé, látta, hogy a versenyt jelenleg vezető sikló pilótája, valószínűleg elmélázhatott, mert túlrepült a hídon, s hírtelen jobb felé kormányozza járművét s egy kis kört leírva, ráfordul a hídra. Eközben kettejük között a távolság alig harmadára olvadt. Alec még a híd előtt kicsit balra húzott, hogy ne kelljen annyira csökkenteni a sebességét, és éles kanyart vennie, hanem egy kicsit messzebbről fordult rá, méghozzá igen nagy tempóban. Kis híján nekicsapódott a híd korlátjának. Alig néhány centiméteren múlott. A túlsó partra rátérve ugyancsak kicsit nagyobb íven fordult ki, s eredt az előtte haladó nyomába. A távolság határozottan csökkent kettejük között, ám a távolban már feltűnt a cél. Alec azonban nem adta fel, maximális sebességgel száguldott, de úgy tűnt ez sem elég. Méterről méterre faragta le a hátrányát. Siklójának orra, már - már egy vonalba ért az ellenfél siklójának végével. A cél már nagyon közel volt. Az ifjú összeszorított fogakkal markolta a kormányt. Már csak fél siklóhossz volt a hátránya. A céltól viszont nem egészen egy kilométer választotta el őket. A másik sikló pilótája ekkor elrántotta a kormányt, és éles fordulatot vett, hogy járművével kilökje és lassításra kényszerítse Alecet. Az ifjú számított valamiféle aljasságra, így résen volt. Azonnal visszavett a sebességből, de csak annyira, hogy ellenfele eléggé eléje kerüljön, akkor aztán ismét hátrahúzta a gázkart. Oldalba lökte a másik siklót, amely ettől megpördült. Pilótája elveszítette az uralmat járműve felett. Mire sikerült visszaszereznie, Alec siklója már áthaladt a célvonalon.

Alec alig kászálódott ki a leállított siklóból, apja máris keblére ölelte, a nézők, hangos üdvrivalgása közepette. Kisvártatva második helyet elért, idősebb fiú is odalépett, hogy az elsők között gratuláljon a győztesnek, noha nem tudta leplezni csalódottságát. A két fiú a díjátadás helyszínéül szolgáló pódiumon mutatkozott be egymásnak. A második helyezett fiút Mike Kleeynek hívták. A harmadik helyet egy twi’lek fiú, bizonyos Qero Tellan szerezte meg. A győztesek jutalma a nemesfémből készült trófeákon és a pénzjutalmon kívül a lehetőség volt, hogy indulhassanak a Corellia Szektor - Amatőr Bajnokságának négy futamból álló sorozatán, melynek első állomása három hónap múlva a Seloniai Alagút Futam. A versenyt követően immár hazafelé menet Alec részletes élménybeszámolót tartott apjának, hogy milyennek találta a futamot, s hogy milyen benyomást tettek rá ellenfelei, különösen a két másik helyezett, akik minden az amatőr bajnokság futamain is ott lesznek. Az ő ottléte ugyanakkor még kétséges volt, hisz apja egyelőre még nem bólintott rá fiának, a Seloniai versenyen való részvételére. Ezt a témát egyikük sem hozta fel, hisz tudták, hogy odahaza igen komoly vita várható a mai események miatt is. Megpróbálhatták volna eltitkolni az egészet, de előbb utóbb úgy is kiderült volna.

Odahaza, még a közös családi vacsora előtt sor került a lélekkönnyebbítő vallomásra. A várakozásoknak megfelelően, Griella teljesen kiborult, a hallottaktól. Az aggodalmas anya mérgében szitkok és átkok egész csokrait zúdította az idősebbik és a fiatalabbik Weldre egyaránt. A fiatalabbik azért kapott, mert képes volt részt venni az életveszélyes versenyen, míg az idősebbik azért, mert megadta ehhez a támogatást. Hiába győzködték mindketten, hogy Alec egy pillanatig sem volt közvetlen életveszélyben, - legalábbis nem annyira - hisz a siklója el volt látva olyan a pilóta életét megóvó rendszerekkel, amelyek csak igen kevés siklóban voltak megtalálhatóak. Persze ezek bizonyos jellegű ütközéseknél vajmi keveset jelentettek, de ezt jobbnak látta Jaadson nem közölni feleségével. A vita során az idősebbik és a fiatalabbik Weld is bűnbánó arcot vágva tűrte a rájuk zúdított jelzős szerkezeteket, melyek Griella ajkait elhagyták, s melyek végül zokogásba fúltak. A családi vacsora immár kínos csendben telt el. Griella kikötötte, hogy sem az asztalnál, sem a házban nem akar többé hallani siklóversenyzésről. Ez viszont az Alecet érintette mélyen, hiszen eleddig még szóba sem hozták azt, hogy lehetőséget kapott a szektor amatőr versenysorozatán részt venni. Apja cinkos pillantásai tudatták vele, hogy jobb, ha ezt egy darabig nem is említik. Legalábbis addig nem, amíg Eleena kellőképp meg nem enyhül.

Másnaptól fogva, az anyai szigor lecsapódásaként Alec szigorú szoba, illetve házfogság mellett láthatott tanulmányaihoz, a házi tanító, Kalemm irányítása alatt. A fiú, noha büntetésben volt, szorgalmasan szívta magába a tudást. A nyelvek épp annyira érdekelték, mint a galaktikus, valamint a corelliai történelem, vagy az asztrogáció és az asztrológia. Sőt, házitanítója a fizika, a számtan valamint a geometria tantárgyakat is sikeresen megszerettette vele. A képzőművészeti ismeretekkel kapcsolatos tanórák ellenben nem igazán kötötték le, ahogy a nagyapja akaratából tartott retorikai, politológia tanórák sem lopták be magukat a fiú szívébe. Akkor még nem is sejthette, hogy egyszer, ezeknek az ismereteknek is hasznát fogja látni. A napi tanórák és az azokat követő edzés végeztével a fiú rendre kiszökött a házból, főképp akkor, ha anyja és nagyszülei, - akik ugyancsak nem rajongtak a fiú eme szórakozásáért, - nem tartózkodott odahaza, és saját siklójával száguldozott a családi birtok területén, vagy annak határain túl, de nem túl messze. Ezen kiruccanások, rendszert apja tudtával és beleegyezésével folytak, egészen addig, míg a fiú egy napon le nem lepleződött, szembe találkozva, a családi siklóval hazaérkező anyjával. Ekkor már alig egy hét volt vissza az évadnyitó seloniai versenyig. A szidalmazó szavakat ez alkalommal anyai pofonok is kísérték, főleg azt követően, hogy Alec a szóváltás közepette önmagát türtőztetni nem bírva elkotyogta, hogy ha márpedig ő mindenképp indulni fog az amatőr szektorbajnokságban. Az anya végezetül a sikló indítókártyájának elkobzásával, és szigorú, kizárólag étkezések és tanulás idejére felfüggesztett szobafogsággal sújtotta fiát.

A szobájában dohogó fiúcska fültanúja volt, az anyja és hazaérkező apja között lefolyt parázs vitának, melytől valósággal az egész ház zengett, ám a vihar hamar elült, részint azért, mert Jaadson és Griella, a vita lecsengését követően, egy házon kívüli séta keretei között rendezték el a dolgot. Jaadson végül meggyőzte nejét, hogy aggodalmaskodása, noha nem nélkülöz, minden alapot, és nem is igazán felesleges, tiltásban megnyilvánulva semmiképp sem lehet megoldás, s adott esetben akár azzal is járhat, hogy fia esetleg, látván, hogy álmai nem válhatnak valóra, anyja akaratával szemben, esetleg szökésre adja a fejét. Az ész érvek, végül, ha meggyőzést nem is, megállapodást hoztak. Alec vehet a selonai versenyen, de azzal a feltétellel, hogy a versenyre a család, azaz apján kívül, anyja és húga is elkíséri, s a versenyen csak egy pillanatig is veszélyben fog forogni, akkor soha többé nem versenyezhet, s versenysiklóját eladják. Volt még egy kikötés: a versenyzés nem menet a tanulás rovására. A szülők másnap reggel közölték döntésüket a fiúval, aki a megkötések ellenére is boldog volt, hogy rajthoz állhat a selonian. Az addig még visszalevő egy hétben tehát Alec délelőtt és délután szorgalmasan tanult, ám esténként még tehetett, egy-két hosszabb kört, - apjával az utas ülésben – a siklójával.

A Weld család a versenyt megelőző napon érkezett a Seloniara, Jaadson új teherűrhajójával, a Weld’s Winggel, mely egy módosított HWK-290es volt. A versenyt magát, a Seloniai Alagút Futam, az őslakosok által épített, de már nem használt barlangrendszer egy elkülönített, viszonylag széles részében került megrendezésre. Griella mindezt megtudva, azonnal elszörnyedt, rettegett tőle, hogy fiát valami baleset éri a verseny során. Férje, aki továbbra is töretlenül bízott fia képességeiben, mindent megtett, hogy legalább valamelyest megnyugtassa az aggódó anyát, de nem járt sikerrel. Sem fiának, sem feleségének nem vallotta be soha, de Jaadson, a kijelölt versenypályát, az általánosságban elég széles, de itt-ott meglehetősen szűkös, és éles fordulókkal teli, barlangjárat rendszert elnézve, maga is elbizonytalanodott. A versenyt megelőző este Alec többször is végignézte, a háromdimenziós holofelvételt, mely a pálya útvonalat járta be. Próbálta valamelyest memorizálni a kanyarokat, melyek elvétése az esetleges ütközésen túl, éppen elkezdődő versenyzői karrierjének – s nagy eséllyel az életének is - a végét jelentené.

A Weld’s Wing

A verseny napján, a siklók elfoglalták helyüket, az alagút bejárata előtti széles mezőn. A járat ugyanis ahhoz már nem volt elég széles, hogy az egymás mellől induló siklóknak helyet biztosítson. Egymás mögül, viszont itt már, részint okulva az előző corelliai verseny tapasztalataiból, nem engedték rajtolni a mezőnyt. Alec, anyja és apja óvó intelemivel, felvértezve pattant be a Mennydörgés pilótaülésébe. Felvéve sisakját és pilótaszemüvegét, becsatolva magát a biztonsági hevederbe, várta a rajtot. A motorok felzúgtak, az indító fényjelzés hatására pedig a mezőny elrajtolt. Alec mindjárt az elején, egy jól elkapott rajttal, és remek ütemű gyorsítással elfoglalta az előkelő második helyet, és ezt a pozícióját sikerült is mindvégig megtartania. A versenyt, a szűk, kanyargós járatokon keresztül kasul vezető pálya egyes pontjain elhelyezett holokamerákkal közvetítették. A Weld család egy nagyobb monitoron figyelte szinte lélegzet visszafolyta a futamot. Alec noha mindent meg tett, s lélegzetelállító ügyességgel vezette már-már felelőtlenül nagy sebességgel a siklóját nem tudta utolérni az előtte haladót, ám őt magát és harmadik helyét sem veszélyeztette senki. Az ifjú Weld, a másodikhoz képest úgy hat másodperces hátránnyal ért át a képzeletbeli célvonalon. Mint az eredményhirdetésen kiderült a győztes ez alkalommal épp a Kor Vella melletti versenyen már megismert riválisa, Mike Kleey nyerte. Úgy tűnt a két fiú közötti kezdetben fagyos viszony ezen a versenyen oldódott fel teljesen. A harmadikként az ugyancsak ismert, Qero Tellan ért célba.

A versenyen látottak teljesen ugyan nem győzték meg az anyát, de fia kérlelésére, és férje kedves ösztönzésére engedett. Alec részt vehetett a soron következő futamokon is.

A felhőtlen öröm, legalábbis az apáé a Corelliara visszatérve véget ért, ugyanis az űrkikötőbe megérkezvén, a Weld Passanger & Cargo Company igazgatóhelyettese Jaadson szívbéli jó barátja, Dirk Noland fogadta őket, azzal a gyászos hírrel, hogy a társaság hajói közül egy újabb veszett oda, valószínűleg kalózok, vagy szeparatista bérencek támadása következtében. A bajt csak tetézte, hogy ez a társaság egyik legnagyobb hajója, egy YB-300as teherhajó volt, méghozzá igen értékes szállítmánnyal. Ez a veszteség, köszönhetően annak, hogy az elveszett árú és a hajó értékét a biztosító nem tudta megtéríteni, a csőd szélére sodorta Weld társaságát. Az apa gondterhelten tért haza, de igyekezett családtagjai előtt palástolni a problémákat. Felesége ugyan sejtett valamint a kialakult válságos helyzetről, de nem firtatta a témát. Ismerte annyira férjét, hogy tudja, minden problémával meg tud küzdeni. Jaadson egyáltalán nem esett kétségbe. Saját cégében betöltött vezető pozíciója ellenére maga is visszatért a szállításhoz, hogy ezzel is motiválja, és maradásra bírja bérpilótáit.

A hétköznapokba visszatérve, - legalábbis a következő futamig, mely két hónap múlva volt esedékes - Alec visszatért tanulmányaihoz, az edzéshez és makettjeihez, de ugyanakkor szabadideje egy jelentős részét továbbra is a Mennydörgés bütykölése, valamint az azzal való száguldozás kötötte le, immár egyedül, hisz apja egyre kevesebb időt töltött odahaza. A versenybéli siker, a tanulásban is szárnyakat adott a fiúnak. Drall tanítója elismeréssel beszélt eszéről és szorgalmáról, bár azt a véleményét sem rejtette véka alá, hogy nézete szerint fiatal tanítványa, nem fordít elég időt az általa kevésbé kedvelt tantárgyakra. Ez utóbbi viszont egyedül Teo Essaxot zavarta, ám most már őt is egyre kevésbé. Végre belátta, hogy unokája nem mutat kellő hajlandóságot a tisztviselői hivatás, vagy a politikai pálya iránt, ám ennek ellenére, szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy Alec ne hagyja abba, az általa szorgalmazott tantárgyak tanulását.

A Drall bolygón megrendezett versenyen, mely egy három körös verseny volt, melyet a Lángoló Tenger közelében, rendeztek meg. A pálya egyik része a turistalátványosság számba menő tenger mellett, míg a hosszabbik szakasza, egy kanyonban volt kijelölve. Alecet erre a versenyre is elkísérte az egész család, sőt Kalemm is elkísérte. A család terve ugyanis az volt, hogy a versenyt követően pár napot a Drall bolygón töltenek, s onnan Coruscantra utaznak, ugyanis Jaadsonnak, a Drall bolygón termelt kiváló minőségű élelmiszerekből kellett egy nagyobb szállítmányt eljuttatnia a Köztársaság központjába. Ez pedig több napos utat jelentett. A kijelölt versenypálya terepadottságai nagyságrendekkel jobbak voltak, mint a seloniai futaméi. Alec ez alkalommal is remekül csípte el a rajtot, s már az első szakaszon az élre állt. A három kör során hol ő, hol Mike vezetett, ám az utolsó körön, az ifjú Weld siklójának hajtóműve meghibásodott, s lassulni kezdett. Ez alkalommal is Mike diadalmaskodott, Alecnek viszont így is sikerült megőriznie a második helyet. A harmadik ez alkalommal egy drall versenyző volt, név szerint Bareel. A műszaki hiba letörte Alec lelkesedését, de ennek ellenére nem ment el a kedve a versenyzéstől. Miután elhagyták a Drall bolygót, Jaadson, a Coruscant felé újabb repülési leckéket adott fiának. Az út során minden remekül alakult. A leszállást és az árú kirakodását, majd a kifizetést követően, nyomban elhagyták a Köztársaság fővárosát. A család tagjai, soha sem tudták, meg, hogy milyen közel voltak a veszélyhez, ugyanis a Szeparatista flotta, alig néhány órával az ő távozásukat követően jelent meg Coruscant felett.

A család csak hazatérve szembesült arról, hogy míg ők úton voltak, a fővárost támadás érte. Alec érdeklődve tanulmányozta támadásról, és a bolygó feletti űrcsatáról készült holofelvételeket, melyeken egy típust leszámítva valamennyit azonosítani tudta. Ez ugyanis, még hiányzott a gyűjteményéből. A hiányzó típus a Jedik által használt Eta-2es Elfogó volt. A következő napokban Alec több Coroneti makett kereskedést is felkeresett, ám mindenütt ugyanaz a kép tárult eléje. Az eladó sajnálkozva közölte vele, hogy ebből a típusból egyetlen gyártó sem készített makettet. Alec ezt követően, a holofelvételek alapján maga készítette el alapanyagokból, a makettet. Nem lett ugyan tökéletes, ám mégis nagy becsű darabja lett a fiú gyűjteményének. Annak ellenére, hogy a Jedik nevére árnyék és megvetés borult, a Főkancellár elleni kudarcot vallott merénylet és a hatalomátvétel kísérlet miatt. A Klónok Háborúja véget ért, a Köztársaságból, Első Galaktikus Birodalom lett. Mindez azonban a Corellia rendszer lakói számára semmit sem jelentett. Alec ezekről a változásokból semmit sem érzékelt, figyelmét és erejét tanulmányai, edzései, és a következő futamra készülés foglalta le.

A következő verseny helyszíne a Talus bolygó volt A versenyt pedig a Nashal város közelében, a Krisal folyó kiszárat medrében rendezték meg. A Weld család most már megszokottá vált módon kísérte el Alecet erre a versenyre. Sőt Jaadson engedte, hogy a normál űrben fia kormányozza a hajót. Viszont a le és felszállást, valamint a hipőerűrbe lépés előtti műveleteket ő maga végezte el. Ez a verseny a korábbi kettőnél is nagyobb izgalmakat hozott. A széles kiszáradt folyómederben, hatalmas kövek és sziklahasadékok között cikázva Mike és Alec ismét izgalmas, ám teljesen fair küzdelmet folytatott. Ez alkalommal Alec volt az ügyesebb és a gyorsabb, bár csupán egy fél siklóorrhosszal előzte meg vetélytársát. A Selonai versenyhez hasonlóan, a harmadik helyet, újfent Qero Tellan szerezte meg. Így az összesített eredmények alapján a Szektorbajnoki címért folyó verseny még nem dőlt el, noha Mikenak több pontja volt, Alec nem sokkal maradt el mögötte. A döntés az utolsó futamra maradt.

A fiú és családja odahaza a Corellian ünnepelte meg első igazi futamgyőzelmét, s azt, hogy még nem úszott el minden reménye. Hisz titkon mindvégig bízott abban, hogy sikerül megnyernie a bajnokságot. Az utolsó futamig, mindössze két hét volt vissza. Alec a napi tanuláson és edzésen túl kizárólag siklójával bajlódott. Apja és annak egy technikus barátja segítségével hajtómű és a kormánymű beállítást módosítgatták, hogy még nagyobb sebességet, és még jobb fordulékonyságot hozzanak ki a siklóból. Ez idő tájt, Az ifjú Weld teljesen háttérbe szorította, minden más szabadidős tevékenységét, hobbyját. Az Eta-2es óta nem épített újabb makettet. Minden megmaradt energiáját, melyet nem ölt edzésbe, vagy tanulásba, a siklóvezetés, és a karbantartás emésztette fel, nap-nap után. Végül aztán a verseny előtt négy nappal a sikló módosítása befejeződött. Alec a próbakör alkalmával megállapította, hogy a gyorsulás, és a manőverezhetőség is messze felülmúlja azt amit várt.

Az évadzáró futamra, a Corellia bolygón, az Agrilat tartományban, egy mocsaras területen került sor. Ezt a versenyt, még a sokát látott siklóversenyzők is veszélyesnek tartották. Az indulók száma azonban ennek ellenére nem csökkent. A pályát egyenetlen kristálynövényekkel és melegvizű forrásokkal, szabdalt lápos felszín felett jelölték ki. Mint az várható volt, a futam, Mike és Alec kíméletes, visszafogott párharcát hozta. Egyik fiú sem vetett be aljas eszközöket, a győzelem érdekében, noha a tét igen magas volt, hisz az elismerés, és a trófea mellé jelentékeny pénzösszeg is járt. A fiúk, akik ekkora már a versenypályán kívül barátokká váltak, tisztességes, szemet gyönyörködtető csatát vívtak az ingovány felett. Kettejük párharcába, az időközben új és gyors siklóhoz jutott Qero is beavatkozott. Az utolsó körben, Mike, - aki azon igyekezetében, hogy végérvényesen maga mögé utasítsa riválisait túlontúl óvatlanná vált, egy forduló során nekikoccant egy nagyobb kristályképződménynek. Az megdobta a fiú siklóját, amitől az irányíthatatlanná vált. Kleey nagy nehezen visszanyerte uralmát a sikló felett, ám ez alatt, Alec és az őt üldöző Qero vele szemben behozhatatlan előnyre tettek szert. A befutó sorrend is ekképpen alakult. Az ifjú Weld, a futam győzelemmel együtt a Szektorbajnoki címet is megszerezte. Mike, aki harmadikként fejezte be a futamot, szomorúan vette át az összesített második helyezettnek járó díjat.

[Alec „Earl” Weld]

III. Sűrű sorscsapások


Az Első Galaktikus Birodalom kikiáltását követő első évben, Alec immár Corellia Szektorbajnoki címének védőjeként indult a siklóbajnokságban. Noha tanulmányai, Kalemm szigorúsága végett egyre kevesebb időt hagytak neki a siklóvezetésre, a versenyeredményei meghaladták az előző éviket. Megnyerte a Selonian, a Taluson, és a Corellian rendezett versenyt is. A Drallon pedig harmadik helyezést ért el, két jól ismert riválisa mögött, de ennek ellenére összetett pontszámot tekintve az élen végzett, vagyis sikeresen megvédte bajnoki címét. Tanulmányaiban is szépen haladt, de főleg a nyelvek terén fejlődött látványosan. Immár társalgási szinten – noha nem tökéletes kiejtéssel - beszélte a seloniai és a hutt nyelvet, s hozzáfoghatott a drall és a twi’lek nyelv megismeréséhez.

Az év második felében, egyre gyakrabban fordult elő, hogy apja magával csábította egy-egy útjára, egy-egy ilyen áruszállítás alkalmával főként a magvilágokat, illetve a Belső Gyűrű bolygóinak némelyikét keresték fel. Alec ezen utak alkalmával egész jól elsajátította az alapvető repülési, navigációs és asztrogációs ismereteket. Mi több, az év vége felé, már önállóan is vezethette apja teherhajóját, igaz teljes felügyelet mellett. Ugyan a Klón Háború ugyan véget ért, ám Jaadson Weld szállítmányozási társaságának helyzete nem javult, sőt a javító üzem és a kölcsönző forgalma is jelentős mértékben visszaesett. Az idősebbik Weld kénytelen beszüntetni a kölcsönző működését, s a korábban rendre bérbe adott hajókat a szállítmányozáshoz áthelyezni. Ehhez viszont képzett pilótákra volt szükség.

Egy este, a családi vacsoránál Alec azzal a megdöbbentő bejelentéssel állt elő, hogy szeretne pilótaként dolgozni apja vállalatánál. Mint az várható volt, az ötlet nem aratott osztatlan sikert, anyja határozottan ellenezte és apja sem volt meggyőződve arról, hogy fia felügyelet nélkül is el boldogulna egy teherhajóval. Szüksége volt ugyan pilótákra, hogy valamennyi teherűrhajója ki legyen használva, de azért annyira még nem álltak rosszul, hogy tulajdon fiát egyedül ültesse az egyikbe. Az ellen viszont nem volt kifogásuk, hogy Alec másodpilóta legyen a Weld Passanger & Cargo Company egyik meglehetősen koros, de kiváló műszaki állapotú YT-1200asán, amelynek kapitánya - egyike Jaadson legrégibb, legmegbízhatóbb és legtapasztaltabb pilótáinak - a sullusti Zien Tiuv volt. A tisztelettudó és corelliai mércével mérve szűkszavú fiatalember, meglehetősen gyorsan összebarátkozott a tapasztalt pilótával. Eleinte főképp a Corellia Szektor, majd később már a Kolóniák közötti szállításokat is végeztek. Ahogy múltak a hónapok az ifjú Weld egyre több és több tapasztalatot szerzett a navigáció és az asztrogáció területén, valamint hajóvezetési képességei is, köszönhetően a sok siklóvezetésnek és annak a vele született adottságnak, mely egyes nézetek szerint minden corelliaiban valahol mélyen megvan, sokat fejlődtek. Noha hivatalosan másodpilóta státuszban szolgált a Flying Coin névre keresztelt teherhajón, gyakorta előfordult, hogy a feladatok felcserélődtek. Zien előszeretettel látta el hasznos tanácsokkal a fiatalembert, aki mindenkor figyelmes és szófogadó hallgatóságnak bizonyult.

Alec sokkal nagyobb örömöt lelte a repülésben, mint a siklóvezetésben. Ideje se nagyon maradt volna a versenyzésre és siklója karbantartására, így hát ki is hagyta a következő versenyévadot. A munka mellett ugyanakkor immár egyedül tanult, hisz útjaira nem vihette magával Kalemmet, ugyanis a drall tanító ekkoriban kezdte átvenni a fiatalabbik Weld csemete Eleena tanítását. Aki bátyjával ellentétben sem a repüléshez, sem a siklóvezetéshez nem vonzódott, ám olvasni és tanulni legalább annyira, ha nem jobban szeretett. Így tehát az iskolai tanórákon túl a szabadidejében Kalemmtől tanulta főképp azokat a tárgyakat, amelyek Alecet nem igazán kötötték le. Így hát Alec innentől kezdve a hiperűri utak során önmagát képezte könyvekből, és Kalemm által készített audio tartalommal megtöltött adatkártyákról. Ezeknek köszönhetően egyedül is épp olyan jól tanulhatott, mintha Kalemm ott lett volna vele. A nyelvtanulásban Zien is segítette, aki azon túl, hogy a hutt és a twi’lek nyelvben is járatos volt, valamelyest a sullusti nyelvel is megismertette az ifjú másodpilótáját. Sőt, hogy elüssék a hiperűri utazások unalmát, - amit Alec rendszerint olvasással töltött – Zien megtanította néhány Galaxis-szerte ismert kártyajátékra.

A Birodalom szerinti második esztendő derekán Zien és Alec részesült abban a megtiszteltetésben, hogy elvihették a fiú születi a Naboora, avégett, hogy ott Jaadson átvegye a Theed Palota Űrhajó Mérnök Társaságtól a korábban megrendelt és részletre kifizetett egyedi igényeknek megfelelően tervezett és legyártott luxus utasszállító hajóját, aminek alapját a H típusú Nubian Jacht képezte. Az új hajót mely a Weld Passanger & Cargo Company személyszállító flottillájának egy csapásra legújabb és legbecsesebb darabja lett az átvételt követően ott a helyszínen Griella ünnepélyesen Weld’s Gemnek keresztelt el. Az új hajó első útja az időközben Birodalmi Központtá átkeresztelt Coruscantra, majd onnan szinte azonnal a Spira bolygóra vezetett. Egy csapatnyi gazdag, kikapcsolódni vágyó turistát vittek a közismert és népszerű üdülőparadicsomba.

A Flying Coin és kétfős legénysége eközben a Nabooról egzotikus gyümölccsel teli fagyasztóládákat szállított az Eriadura, majd onnan különféle luxuscikkeket a Cato Neimoidiara. A hiperűrből kilépve legnagyobb meglepetésükre Birodalmi Csillagrombolókat, és ARC-170, valamint Alpha-3 Nimbus osztályú V-Szárnyú csillagvadászok százait pillanthatták meg. A Birodalmi Haditengerészet hadihajói és vadászai természetesen észlelték a kis teherhajót a radarképernyőiken, s azonnal egy rajnyi csillagvadászt küldtek az elfogásukra. A végkifejlet akár tragikus is lehetett volna, hisz egy invázió közepette a vadászpilóták és a hadihajók tüzéreinek egyaránt igen erőteljesen szokott viszketni a kezük a fegyverrendszer működtető billentyűin. Ám miután azonosították magukat és az utasításoknak megfelelően leszálltak az egyik romboló fedélzetén, s ott sor került a hajó és a legénység átvizsgálására. A birodalmiak végül - miután roppant alapossággal meggyőződtek arról, hogy nem csempészekkel, vagy Cato Neimoidiai kémekkel van dolguk - elengedték őket. A rakományt ellenben nem átallottak lefoglalni, hisz az ő értelmezésük szerint Cato Neimoidiai tulajdont képez, és mint ilyen hadizsákmánynak minősül. Zien és Alec ez ellen jobbnak láttak nem emelni kifogást. Örültek, hogy ennyivel megúszták. A csillagrombolóról megszabadulva, amilyen gyorsan csak lehetséges volt, a Flying Coin a hiperűrbe lépett Corellia felé.

A Corelliara megérkezvén, Coronet űrkikötőjének a Weld Passanger & Cargo Company részére fenntartott leszállódokkban, Dirk Noland, Jaadson helyettese fogadta őket. A férfi pillantása és lehangoló ábrázata elárulta az ifjú számára, hogy valami nincs rendben. Dirk elmondta, hogy szüleinek már vissza kellett volna térni a Spiraról, még a betervezett pár napos pihenőidő ellenére is napokkal korábban meg kellett volna érkezniük. Zien és Alec rögvest feltankoltatták a Flying Coint, majd nyomban útnak indultak a Spirara. Az üdülőparadicsomba érkezvén, a főváros Ataria központi űrkikötőjének repülésirányítóitól kértek felvilágosítást. A feljegyzésekből megtudták, hogy a Weld’s Gem már több mint két szabvány hete elhagyta a bolygót a Birodalmi Központ felé. Az aggódó fiú és a sullusti kapitány ennek az értesülésnek a birtokában azonnal továbbálltak. A Birodalmi Központban csak nehezen kaptak felvilágosítást. Végül kiderült, hogy a Weld’s Gem nem érkezett meg utasaival a Spiraról. Ez Alec legsötétebb félelmeit alapozta meg. Tartott tőle ugyanis, hogy szülei esetleg egy kalózbanda áldozatául estek. A magvilágokban ugyan meglehetősen ritkák a kalóztámadások, de ettől még nem lehet kizárni, mint lehetőséget. Az ifjú Weld teljesen elkeseredve tért haza a Corelliara. A húga és nagyszülei az űrkikötőben vártak rá. A családi villa felé vezető úton mindannyian szótlanok voltak. Egyikük sem mondta ki a nyilvánvalót, ahogy egyikük sem adta fel a reményt. Dirk Noland még aznap este felkereste barátja gyermekeit, egyrészt azért hogy részvétét kifejezze és támogatásáról biztosítsa őket, másrészt hogy elhozza apjuk holokockára rögzített végakaratát. A holokocka tartalmának meghallgatására szűk körben került sor, a gyermekeken és a nagyszülőkön kívül jelen volt még Kalemm, Dirk, Liam Snieder, valamint a család jogásza is. Jaadson szándéka az volt, hogy, amennyiben vele történne valami, fia húsz éves koráig Dirk vezesse a Weld Passanger & Cargo Companyt valamint Weld’s Rent & Repairt, majd pedig, miután Alec betöltve huszadik életévét átveszi a két vállalkozás irányítását, helyettesként és tanácsadóként segítse.

Alec a végakarat meghallgatását követően kijelentette, hogy ő már holnap útnak indul, s nem nyugszik, míg bizonyosságot nem szerez arról, hogy mi történt szüleivel. A fiú elkeseredés szülte kijelentését mindenki tiszteletben tartotta, noha nyíltan a szemébe mondták, hogy nincs semmi esély arra, hogy megleli őket. Akár kalózok csaptak le rájuk, akár a hiperűrben történt műszaki hiba miatt semmisült meg a hajó. Az ifjú Weld, magányos vállalkozásához önkéntes segítőt kapott Liam személyében. Kishúga, Eleena ugyancsak szeretett volna velük tartani, ám ebbe Alec nem volt hajlandó beleegyezni. A fiú még aznap este intézkedett, hogy készítsék fel indulásra apja teherhajóját.

Másnap, Liam és Alec, Jaadson saját teherhajójával a Weld’s Winggel elhagyták Corelliat. Hosszú hónapokig tartó kutatásba kezdtek. A szállítmányozó társaság részére vállat megbízások mellett sorra látogatták a Magvilágokat, és a Kolóniákat, sőt a Belső Gyűrűt egyes bolygóit is, de sehol sem jutottak olyan információkhoz, amelyek hozzásegíthették volna őket, hogy a Weld’s Gem eltűnésének rejtélyét megfejtsék. Hiába faggatták az űrkikötők repülésirányítóit, a mélyűri érzékelők kezelőit, nem jártak eredménnyel. A kantinok kétes hírű vendégközössége nem nagyon szerette, ha idegenek kérdésekkel zaklatják őket, főleg eltűnt hajó és személyek kapcsán. Alec ekkoriban szerzett magának egy újabb elmaradhatatlan barátot, egy átalakított Blastech DL-18as alakjában. A szükség és a kényszer, na meg persze Liam tanítása remek céllövőt faragtak a fiatalemberből. A jó szándékú kérdezősködések egyes kevésbé civilizált planétákon verekedésbe, sőt alkalmasint lövöldözésbe torkolltak. A kisebb csetepatékat a tapasztalt harcművész, egykori CorSec tiszt és ügyes pártfogoltja viszonylag gyorsan és határozottan zárta rövidre, ám akkor sem vallottak szégyent, mikor a dolgok elmérgesedtek, s előkerültek a különféle lőfegyverek - ugyanis azokon a bolygókon, ahol a hatóságok nem kontrollálták a fegyverviselést, ilyesféle bonyodalmak sosem maradtak el - de ilyen esetekben jobbnak látták hamar kereket oldani.

A Devaron bolygón, Montellian Serat városának egyik kantinjában aztán, a kérdezősködők szerencséje, mely korántsem veszélytelen útjuk során eleddig töretlennek s kimerülhetetlennek bizonyult, a lehető legrosszabbkor párolgott el. Alec, aki tudakozódni próbált előbb a csaposnál, majd egy a csapos által megmutatott zabraki férfinál, aki arrafelé közismert információüzér volt, felkeltette egy nagyobb, zömében tolvajokból és gyilkosokból álló banda kapatosabb tagjainak figyelmét. A fiúban és kísérőjében a CorSec spiclijeit vélték felismerni. Szó szót követett, majd előkerültek a vibrotőrök, és a sugárvetők. A két corelliai nagy nehezen kitört a kantinból, de ennek nagy ára volt. Liam súlyosan megsebesült. Üldözőkkel a sarkukban csak üggyel-bajjal jutottak el a hajójukhoz. Alecnek sikerült felszállnia és leráznia az őket kitartóan üldöző gonosztevőket. Liamon azonban nem lehetett segíteni, a fiatalember karjaiban csukta le örök álomra szemeit.

Az ifjú Weldet ez a veszteség legalább annyira megrázta, mint szüleinek elvesztése Liam Sniederre mindig egyfajta kedvelt nagybácsiként tekintett. Az újabb szeretett ember elvesztése arra késztette a fiatalembert, hogy fejezze be a céltalannak tűnő kutatást, s térjen haza. A Corellia felett a hiperűrből kilépve szörnyű, lidércnyomásos álmokat felülmúló látvány fogadta. Ismeretlen, eleddig sosem látott hadihajókból és vadászokból álló flotta támadta meg a Corelliat. Az idegen hadihajók ellen a CorSec és egy nagyobb Birodalmi flottacsoport szállt szembe. Alec hajója ugyan jól manőverezhető, gyors és bizonyos módosítások révén jól felfegyverzett volt, a fiú, mégis jobbnak látta kimaradni a harcból, s gyorsan leszállni. Coronet fölé érve elhűlve tapasztalta, hogy a városban is harcok dúlnak. A Galaktikus űrkikötőt lezárták. Alec az Essax villa felé vette az irányt, szinte a fák magasságában, hogy a különféle érzékelők alatt maradhasson. Közben azon fohászkodott, hogy a harcok kerüljék el a családi lakot.

A Weld’s Wing elérte a villát, és le is szállt annak közelében a park egyik kövezett részén. Odahaza csupán kishúga Eleena, a házitanító Kalemm, valamint a személyzet azon tagjainak egy része volt, akik a villa melletti cselédségi szálláson laktak. A nagyszülők, mint kiderült a harcok kitörése előtt indultak Coronet belvárosába, bizonyos hivatalos teendők intézésére. Alec indulásra kész állapotban hagyta a hajót arra az esetre, ha menekülniük kéne. Az otthon maradottakra a talajszint alatti konyhában lelet rá, amely egy esetleges bombázás esetén a ház leginkább biztonságot nyújtó része volt. Eleena, Kalemm, a háznál lakó felszolgálók, komornyikok és cselédek, valamint a konyhások is itt voltak. Valamennyien Corelliai Központi HoloHíradó adását nézték, amely élőben közvetítette az eseményeket. Fivérét meglátva Eleena könnyező szemmel borult annak nyakába. Alec felmérve az együtt tartózkodók számát, nyomban tudta, hogy ennyien semmiképp sem menekülhetnek el a teherhajóval, így csak reménykedhetnek, hogy a harcok nem terjednek ki erre a területre is. Szerencséjük volt, a CorSec erőinek, valamint a Birodalmi Haderő beavatkozásának köszönhetően a harcokat sikerült Coronet területére korlátozni, igaz mérhetetlen pusztítás árán. A küzdelem a bolygó felett, s Coronetben is csaknem egy teljes napig tartott. A Corellia fővárosának jelentős része elpusztult a harcokban, valamint a Birodalmiak szőnyegbombázásai közepette, mellyel megsemmisítették a corelliara támadt, természetfeletti ellenséget. Corellia mind életekben, mind anyagi javakban megsínylette a támadást, mely végül az Árnyháború, Corelliai Csatájaként vonult be a Galaktikus Történelembe.

A harcok befejeződését követő második napon Alec a saját versenysiklójával ment be a városba, hogy megtudjon valamit nagyszüleiről, és felkeresse Dirk Nolandet. Sajnos a harcokban a Weld Passanger & Cargo Company és a Weld’s Rent & Repair épületét is porig rombolták. Dirk az alkalmazottak és pilóták jó részével együtt odaveszett. Mindabból, amint Jaadson Weld két évtized alatt szorgalmas munkával és nehézségek árán felépített, nem maradt semmi, csak füstölgő romok, megsemmisült berendezések, elpusztult hajók és halottak. Alec hiába tudakozódott, a kaotikus helyzetben a rendet visszaállítani igyekvő CorSecesektől és a mind nagyobb számban megjelenő birodalmi katonáktól, nem kapott felvilágosítást nagyszüleivel kapcsolatosan. A CorSec illetékese azt mondta, a civil áldozatok listáját HoloNeten is elérhetővé teszik és folyamatosan frissítik ahogy a romok között rekedtek mentése, a korháziban juttatottak és a holtak azonosítása halad, de mindez időbe telik. Azt tanácsolták Alecnek, hogy térjen haza és várjon. A fiú megfogadta a tanácsot.

Az családi villába visszatérve Eleena és Alec feszült várakozással olvasgatták a kórházba került sérültek listáját, valamint aggódva figyelték az elhunytak, a másik ugyancsak egyre bővülő listáját. A második nap végén érkezett a holofonhívás, miszerint a mentőegységek egy épület romjai között megtalálták nagyszüleik Teo Essax és Aleena Waell - Essax holttestét. A két teljesen elárvult gyerek Kalemm társaságában kereste fel a Coroneti Hugo Tolder kórházat, ahol a hullaházban azonosították nagyszüleik holttestét. A temetésre pár nappal később a családi villa kriptájában került sor. Ugyanott egy jelképes sírt alakítottak ki szüleik számára is és Liam Snieder holttestét, a család magányos barátját is itt temették el.

A gyásszal teli napok ezt követően egymás után teltek, múltak. Jaadson vállalkozásainak azon alkalmazottai, akik nem voltak munkában és nem tartózkodtak Coronetben a támadás napján, s azok a pilóták, akik nem tartózkodtak a bolygón felkeresték az Essax családi villát. Az egykoron csodálatos park, mely a kertészek munkáját, Griella és anyja ízlését dicsérték, most teherhajók és siklók ideiglenes leszálló-, illetve parkolóhelyévé vált, ugyanis a Galaktikus űrkikötő továbbra is zárva volt. Mindössze négy teherhajó, hét pilóta és másodpilóta, valamint egy tucatnyi technikus maradt. Akadt köztük olyan aki mindenét elveszítette a harcok nyomán keletkezett pusztításban. Alec, aki a többségüket jól ismerte, hisz gyakorta megfordult mindkét vállalkozás telephelyén és szerviz csarnokaiban, elszállásolta az otthon nélkül maradtakat és már amennyire tőle telt megnyugtatta valamennyijüket, hogy mindent el fog követni azért, hogy apja vállalkozásait újjá építse. Ehhez nagy segítséget kapott Zien Tiuvtól, aki épp a Sulluson tartózkodott a támadás alatt.

Először is együttes erőkkel megtisztították a két szinte porig rombolt ingatlan, telkét, összeszedtek mindent, ami hasznosítható, vagy javítható. Ez után Alec viszonylag jó áron túl is adott a meglehetősen jó helyen lévő ingatlantelkeken, amiket két intergalaktikus cég vásárolt meg, amelyek a telkeken magas irodaépületeket húztak fel. A kapott pénzből Alec, a Coronet-i Galaktikus Űrkikötő közelében vásárolt egy nagyobb, épen maradt raktárépületet, melyet a munkások segítségével rendbe is hozott. Ebben az épületben kezdte meg működését a Weld Coporation, mely áruszállítással, valamint hajójavítással foglalkozott. Eleinte egy kisebb szerelőcsarnokot, rendeztek be és kibéreltek néhány dokkot az űrkikötőben. Az ifjú Weld, maga is dolgozott, mint minden más alkalmazottja, sőt keményebben. Igyekezett ugyan sok időt tölteni kishúgával, de erre csak akkor volt lehetősége, amikor hajója időszakos nagykarbantartásaira került sor. A hamvaiból újjá alapított társaság folytonosan nehézségekkel küszködött. A Birodalmi Vámhajók és az egyes árucikkekre kivetett magas vámtarifák egyre nehezebbé tették a szállítmányozási üzletágban dolgozók életét. A mindössze néhány hajóval rendelkező szállítótársaság kénytelen volt alacsony, a magánszemélyek számára a vámösszegekkel együtt is megfizethető vállalási díjakat kérni. Persze a vámok miatt szinte virágzó csempészet miatt elég kevés megbízás akadt. A kis hajójavító üzem sem ment sokkal fényesebben. Bár akadtak olyanok, akik szívesen javíttatták meg sérült hajóikat, leginkább mégis a saját hajókat szervízelték. A befolyt jövedelmekből alig-alig jutott az túlhajszolt hajók karbantartására és szinte folyamatosan dolgozó pilóták és karbantartók bérére.

Alec, húga és a házitanító ötlete nyomán művelés alá vette a családi villa körüli jó talajú, dús mezőket is és fogcsikorgatva megtakarított pénzéből, és a családi vésztartalékokból további közeli földterületeket vásárolt. A hatalmas zöldellő mezők helyét különféle gabonanövények vették át. Ugyanakkor egy nagyobb konyhakert is kialakításra került. A telek egy elkülönített részén nerfeket tenyésztettek. A mezőgazdasági munkákat Kalemm, - aki immár végérvényesen a szerencsétlen sorsú Weld gyermekek mellett kívánt maradni, hogy segítse őket - és Eleena irányították. A háztáji gazdaság a várakozásokon felüli terméshozamot produkált s a nerfek neveléséből és eladásából ugyancsak sikerült egy kis haszonhoz jutniuk. Így, ha szűkösen is de fenn tudták tartani a villát, s meg tudtak élni.

Valamivel több, mint egy évvel a Corelliat ért támadást követően, a Birodalom fennállásának negyedik évének végén, Alec, akinek a hajója épp nagyjavítás alatt állt, Ziennel tartott egy hosszabb útra. Az Alderaanról borkülönlegességeket szállítottak a Sluis Vanra, onnan különféle műszaki felszereléseket a Naboora. A Nabooról gyógyászati készleteket vittek a Bakura bolygóra. A Külső Gyűrűn található planétáról nagy mennyiségű Namana likőrt szállítottak volna az Eriadura. Az útnak ezen a szakaszában, alig pár parsecnyire a célállomástól, valamiféle navigációs probléma miatt ki kellett lépniük a hiperűrből. Alighogy visszatértek a normál űrbe, máris azzal szembesültek, hogy egy Munificent osztályú csillagfregatt közeledik feléjük, s a hangárait tucatnyi Z-95ös és Y-Szárnyű vadász hagyta el. A félelmetes látványhoz kisvártatva széles sávon sugárzott felszólítás is társult. A kalózok két alternatívát kínáltak fel a kis teherhajó személyzetének. Megadják magukat, vagy elpusztulnak a hajójukkal együtt. Zien és Alec hamar meghozta a döntést. Tudván, hogy a kalózok rendszerint nem kímélik a fogságukba kerülteket, s a legjobb, amit várhatnak, az hogy rabszolgasorba taszítják őket, a menekülési kísérlet mellett döntöttek. A Flying Coin fegyverzetét mindössze egy a pilótafülkéből vezérelhető ikercsövű lézerágyú és egy négycsövű quadlézerlöveg volt, mely a hajótest felső részének közepén kapott helyet. A teherhajó legénysége gyorsan döntött. Alec maradt a kormánynál, a sullusti pedig a fedélzeti lövegállásba sietett.

A fürge teherhajó még az előtt eltávolodott a fregattól, hogy az, vonósugaraival befoghatta volna, ám a vadászokat nem sikerült lehagynia. Alec azon túl, hogy vészjeleket kezdett adni minden hullámsávon, éles manőverekkel próbálta megnehezíteni üldözői dolgát. Ráadásképp kalózhajó is tüzet nyitott a menekülő hajóra. Az YT-1200as pajzsai nem sokáig voltak képesek ellenállni a nehézlézerek által okádott lövedékeknek. A hiperhajtómű találatot kapott. Zien, amellett, hogy az interkommon keresztül utasításokat adott a fiatal pilótának, hogy mikor melyik irányba hajtson végre fordulót, mindent elkövetett, hogy leszedje a támadó vadászokat, ám azok nem adták olcsón magukat. Hiperhajtómű nélkül a teherhajó legénységének kilátásai igen sötété váltak. Mindössze az a lehetőségük maradt, hogy életben maradnak mindaddig, a segélykérésre válaszul meg nem érkeznek az Eriaduról. Annak érdekében, hogy az ottani véderő hajói mindenképp megjelenjenek, Alec a segélykérő üzenetben a pozícióján és a kalóztámadás tényén kívül azt is jelentette, hogy rendkívül fontos szállítmányt visznek egyenesen a kormányzó részére. Ebben volt némi igazság, ugyanis a több ládányi különleges likőrt, amivel a raktér meg volt töltve, a kormányzói palota rendelte.

Zien nagy nehezen ugyan kilőtt két Y-Szárnyút, de a Flying Coin pajzsa fokozatosan gyengült. Alec noha sikerült kikerülnie a fregatt lőtávolából, a minden irányból támadó vadászok ellen minden igyekezete kevésnek bizonyult. Egymás után rázták meg a találatok a teherhajót, a pajzs levált. Egyre több és több állapotjelző váltott vörösre. Az ifjú corelliai kétségbeesetten kérdezte Zient, hogy mitévők legyenek, ám a sullusti nem válaszolt. Az általa kezelt lövegtorony is elnémult. Az ifjú Weld már a hajó mentőkabinokkal való elhagyására gondolt, majd gyorsan elvetette, hisz azzal csak azt érné el, hogy a kalózok élve elfognák. Ő pedig nem akarta élete hátralevő évtizedeit rabszolgaként leélni, valamelyik peremvidéki, vagy azon túli világban sínylődve. Egy újabb találat rázta meg a hajót. A mesterséges gravitáció és a létfenntartás egyaránt akadoztak, a hajtómű és a manőverező fúvókák egy része még működött. Egészen a következő találatig, amitől aztán a Flying Coin teljesen irányíthatatlanná vált.

Ezekben a válságos pillanatokban lépett ki a hiperűrből egy századnyi ARC-170es csillagvadász. Meglepetésszerű és gyors támadásukkal pillanatok alatt megfutamították a kalózok vadászait, jelentős részüket meg is semmisítve. A kalózok fregattját egy fél perccel később érkezett Victory I osztályú csillagromboló kényszeríttette gyors menekülésre. A meglehetősen későn jött segítség azonban nem tudott minden problémát megoldani. Alec a mentőkabinok felé vette az irányt. A megszűnt mesterséges gravitáció miatt a súlytalansággal birkózva csak lassan tudott haladni. Út közben eszébe jutott Zien, aki sem az interkommon sem másképp nem adott életjelet magáról. A lövegtoronyhoz vezető lépcső aljához érve megpillantotta a sullustit, aki aléltan lógott az eredeti helyzetéhez képest oldalra dőlt lövészülés szíjain, körülötte kisebb nagyobb vércseppek voltak mindenütt. Alec közelebb úszott, - mozgása legalábbis leginkább úszáshoz volt hasonlítható – öreg barátjához hogy megnézze, hogy van. A sullustinak borzalmas égési sérülései voltak, nem lélegzett, s pulzusát sem lehetett kitapintani. Alec megpróbálta kicsatolni halott barátját, ám a hevederek nem engedtek. Rövid próbálkozás után fel kellett adnia. Nem teljesen önszántából, hanem avégett, mert a mesterséges gravitáció néhány pillanatban visszatért, ő pedig jó másfél métert zuhant lefelé a padló irányába. Sikerült ugyan megkapaszkodnia az egyik létrafokban, megrándítva ezzel bal karját, ám még így is sikerült bevernie az oldalát és a vállát a létra fokaiba. A hajó megrázkódott ennek köszönhetően a fiú izzad tenyere és ujjai közül kicsúszott a lépcsőfok ő pedig, előbb az oldalfalnak ütközött, majd egy hangos puffanással landolt a padlózaton. A következő pillanatban a mesterséges gravitáció ismét megszűnt. Alec fájdalmasan nyögdécselve, fogait összeszorítva rugaszkodott el a padlótól és lebegett a mentőkabinok irányába. Alighogy elérte az első mentőkabint, s belülről lezárva az ajtaját kilőtte azt, a teherhajó felrobbant mögötte.

A Victory csillagromboló vonósugarai befogták és a fedélzetre vonták a mentőkabint, benne az elgyötört, fáradt fiúval. A fedélzeten aztán, amit kikászálódott a mentőkabinból, egy szakasznyi rohamosztagossal találta magát szemben. Ahogy azt a bizonytalan azonosságú jövevényekkel szokás, a tetőtől talpig páncélba öltözött katonák a csillagromboló börtönblokkjába kísérték. Ott aztán kihallgatták a fiút, eleinte ugyanis minden azonosító irata, és a teherhajó mentőkabinja dacára kalóznak véltek. Alec viszonylag gyorsan tisztázta magát a nevetséges vádak alól. Ez után a kapitány utasítására átkísérték a gyengélkedőre és ott elsőrangú orvosi ellátásban részesítette a hajó-főorvos. A fiatalember testét borító kék zöld foltok és kisebb égési sebek, - melyeket még a teherhajó fedélzetén, a mentőkabin felé szedett össze a hol eltűnő, hol visszatérő mesterséges gravitációnak és a falban futó vezetékekből és más rendszerekből kicsapott szikráknak köszönhetően keletkeztek – néhány órányi bacta tartályban tartózkodást követően eltűntek. A csillagromboló eközben visszatért az Eriadura. A meggyógyult fiú, egy a legénység egyik corelliai tagjától kapott ruhákban - sajátja ugyanis korántsem volt szalonképes állapotban - hagyhatta el a hadihajót. Iratait, pénzét és sugárvetőjét csak ezt követően kapta vissza. A nála lévő készpénz elegendő volt, hogy helyet foglaljon az első utasszállító hajóra, mely a Corelliara tartott.

A hazaúton határozta el, életét a kalózok és más a békés űrutazók életét megkeserítő gonosztevők elleni harcnak fogja szentelni. Ezt pedig úgy kívánta elérni, hogy csillagvadászpilóta lesz. A Corelliara visszatérve tervét megosztotta Eleenaval és Kalemmel is. Mindketten elfogadták a döntését. Másnap a Weld Corporatin vezetésével a műszaki karbantartó csoport vezetőjét, Hugo Thaxtont bízta meg, ő maga pedig kilépett a cégtől. Néhány napig otthon maradt s azon töprengett, hogy a CorSec Akadémiájára, vagy a Birodalmi Haderő valamelyik pilótaképző Akadémiájára jelentkezzen. Mind a két választási lehetőség tartogatott előnyöket és hátrányokat. A kérdést végül egy creditérme feldobásával döntötte el. Így esett a választása a sors akaratából a Birodalmi Haderőre. A várható műveltségi jellegű tesztekre Kalemm segített neki felkészülni. Az otthon töltött egy hónap alatt a tanulás mellett újra edzésekbe fogott, hogy kondícióján javítson. Sokat futott és folytatta a Liamtól tanult harcművészet gyakorlását. Az egy hónap elteltével egyre közeledett a bizonytalan időre szóló a búcsú ideje. Alec úgy döntött nem saját hajóval, hanem a Birodalmi Utasszállító Társaság menetrendszerinti járatával utazik a Birodalmi Központba. Apja hajóját a Weld’s Winget, s annak fedélzetén a sportsiklóját, a Weld Corporation egyik hangárában hagyta megőrzésre. Az indulás napján Alec könnyes szemmel ölelte át kishúgát, s fogott kezet drall tanítómesterével, majd csomagjával, egy ruhaneműkkel teli matrózzsákkal felszállt az utasszállító hajóra.

[Alec „Earl” Weld]

IV. Felvételi, új barát, első szerelem


A Birodalmi Központba érkezve Alec nyomban felkereste a Birodalmi Haditengerészet egyik toborzóirodáját. Épp jókor érkezett, a következő évfolyam jelentkezőinek felvételi vizsgái a következő héten vették kezdetüket. Nem volt akadálya annak, hogy Alec neve is felkerüljön azon jelentkezők listájára, akik csillagvadász-pilótaként kívánták szolgálni az I. Galaktikus Birodalmat. Alec a felvételit megelőző időszakra egy olcsó, meglehetősen lelakott fogadóban húzta meg magát. Egy kicsit feszélyezte, hogy a szinte hozzánőtt sugárvetőjét, a Birodalmi Központ hatályos törvényei miatt nem hozhatta magával. Már pedig a fogadó meglehetősen bizarr külsejű recepciósának és némely vendégének láttán a fegyver hiánya módfelett zavarta. Bár pusztakezes harcban legalább olyan jó, ha nem sokkal jobb volt, mint céllövészetben.

A felvételi eljárás egészségügyi, pszichológia és fizikai alkalmassági vizsgálatokkal kezdődött. Alec ezeket az akadályokat, melyek általában a jelentkezők nagy részét kirostálják, sikerrel vette. Ezt követően került sor a különféle műveltségi és szakirányú ismeretek felmérésére. Több napon át több különféle feladatsort kellett megoldaniuk. Csak azok vehettek részt a másnapi megmérettetésen aki az aznapin elérték a megfelelő pontszámot. Alec, hála Kalemm tanításainak, és a szállítás során a hiperűrben olvasással és tanulással hasznosan eltöltött időnek, Galaktikus Történelemből és hadtörténetből kiemelkedő eredménnyel oldotta meg a teszt jellegű feladatsort. Az asztrogációs, valamint a navigációs és a geometriai ismeretek terén is kitűnt a jelentkezők közül. A politológia és kulturális, illetve a képzőművészeti ismeretek felmérését célzó teszteken viszont csupán középszerű eredményeket ért el. Ám ez is megfelelő volt. Az eredményeket egy naponta frissülő holohirdetőtábla tudatta a jelentkezőkkel. Az eredmények mellett a továbbjutottak névsora is szerepelt. Ez a lista viszont egyre rövidebb és rövidebb lett. Az általános műveltségi és szakirányú ismeretek felmérése során figyelt fel egy nálánál idősebb fiúra, Dash Parangara. A szálfa termetű izmos fondori fiatalembert, aki főként meglehetősen tenyérbe mászó, mondhatni kibírhatatlan stílusával és tréfáival hívta fel magára a figyelmet, így nem lehetett nem észrevenni. A két fiú a műveltségi vizsgákat követően, a repülési tudás felmérése előtt, a várakozás unalmát elütendő és a feszültséget enyhítendő beszélgettek először. Hamar megtalálták a közös hangot, hisz mint kiderült mindketten otthonosan mozognak a siklóversenyzés világában. Dash Coruscant - azaz most már a Birodalmi Központ - siklóversenyeinek közismert alakja és többszörös bajnoka volt. Alec meglehetősen lassan oldódott fel a beszélgetés során, de végül a két fiú olyannyira elmélyedt a felelevenített emlékek szavakba öntésében és kicserélésében, hogy a repülésvizsga egyik figyelőjének kellett felhívnia a figyelműket arra, hogy ők következnek.

A repülési teszt maga részben egy előre meghatározott légkörben, illetve a Birodalmi Központ feletti űrben kijelölt útvonalon való végighaladás és különféle „kapukon” való átrepülésből állt. A jelölteknek egyenként kellett végigmenniük a kijelölt útvonalon. A soron következő csak akkor indulhatott, ha a másik már végzett. A vizsgához használt típus nem volt ismeretlen Alec előtt. V-19es csillagvadászok voltak, melyeket a Klón háborúk során használtak a Köztársasági Haderő pilótái. A két fiatalember közül Dash repült elsőként. Alec addig szemügyre vette a számára kijelölt gépet. Miközben felvette a jelöletlen pilótasisakot, körbejárta és megsimogatta a gép burkolati elemeit. Szakértő szemei felismerték a sérülések ügyesen eltüntetett nyomait. A corelliai belegondolt vajon hány csatát járhatott meg a hajó, Beült a pilótafülkébe és beszíjazta magát, majd megfigyelte a kezelő szerveket. Rutinos pilótaként, viszonylag gyorsan kiismerte magát a műszerek, nyomógombok és kapcsolók között.

Amint megkapta a felszállási engedélyt, begyújtotta a hajtóműveket, majd kellő alázattal és tisztelettel adott energiát a manőverező fúvókákra, melyek lassan felemelték a platformról a csillagvadászt. Alec óvatosan hátrahúzta a gázkart, s közben a pedálokkal és a botkormánnyal játszva felmérte a hajó képességeit. Az irányítás egy kicsit nehézkes volt, de manőverezhetőségében azért felülmúlta az általa eleddig vezetett teherhajók némelyikét. A pályán figyelemreméltó idővel, hiba nélkül haladt végig, megszerezve ezzel az elérhető pontszám 95%át. A meglehetősen szigorú vizsgafőbiztos tetszését ugyanis nem nyerte el eléggé Alec repülési stílusa. Az ifjú corelliai így is elégedett volt az eredménnyel, ez ugyanis meghaladta azt a mércét, amit azokkal szemben támasztottak, akik a birodalom vadászpilótái szándékoznak lenni.

A felvételi vizsga összesített eredményét már másnap nyilvánosságra hozták. Alec boldogan olvasta saját nevét, a felvételt nyertek névsorán. A másik fiú neve, akivel a repülési vizsga előtt beszélgetett, ugyancsak szerepelt a listán. Nem telt el pár nap, s a felvételt nyertek immár a Birodalmi Haderő előírásszerű formaruhájában álltak a kadétok avatási ceremóniáján, ahol kadétesküt letéve máris masírozhattak be egy csapatszállító hajó fedélzetére, mely a Caridára vitte őket. A kadétok kötelező alapkiképzésre és első éves tanulmányaira ugyanis a Cariada bolygón, a Birodalmi Haderő híressé, hírhedté vált kiképzőkomplexumában és az azt körülvevő változatos terepen került sor.

A Cariadan Alec meglepetten tapasztalta, hogy a számára is kijelölt négyágyas körletben kapott helyet Dash Paranga is. A két fiú barátsága az alapkiképzés embert próbáló fáradalmai közepette született. Alec kedvelte Dasht minden hibája és konoksága ellenére. Tréfáin viszont, főképp azokon, melyeknek a két másik szobatársuk – akik úgy másfél évvel a corelliainál is fiatalabbak - Davin Cade és Marw Rakhus voltak szenvedő alanyai csak nagyon ritkán nevetett. Paranga mindjárt az első este aljas tréfát eszelt ki. Miután a két fiatalember elaludt, Dash felkelt az ágyából és halkan felcserélte a két fiú ruhásszekrényeinek tartalmát. Következésképp a két fiú elkésett a reggeli sorakozóról, amit viszont a kiképző őrmester igen rossz néven vett, és nyomban bűntető feladatot szabott ki az elkésőkre. A jövőbeli pilóták alapkiképzésének vezetője ugyanis egy igazi vérbeli kiképző volt. Garr Falcona már az első napon leszögezte, hogy noha a kadétok nem rohamosztagosok lesznek épp annyi időt fognak eltölteni az akadálypályákon, épp annyi időt fognak eltölteni állóképesség fejlesztő futással különféle karizom és hasizom erősítő gyakorlatokkal, mint a rohamosztagos jelöltek és megközelítőleg feleannyi időt fognak töltei a lőtéren is. Miért? Ez a kérdés az összes kadétban felmerült. Az őrmester nem is maradt adós a válasszal. Meglátják, egyszer az életük fog múlni az alapkiképzésen tanultaktól.

Falcona kiképző őrmester beváltotta az első napon tett ígéreteit. A pilótajelöltek számtalan kilométert futottak, karizom és hasizomgyakorlatok tömkelegét hajtották végre, hosszú menetgyakorlatokat kellett teljesíteniük. Őrmesterük minden egyes nap agyonhajszolta őket. A hallgatók számára pihenést a fegyverismereti, alaki, fegyvernem-történeti és önvédelmi foglalkozások jelentettek csak rövid pihenést az első hetekben. Az önvédelmi gyakorlatok során hamar kiderült, hogy Alechez hasonlóan Dash is rendelkezik komolynak mondható előképzettséggel. A kiképző őrmesterük az ezt követő időszakban, gyakorta kivitte őket a lőtérre, rendszerint épp akkor, amikor kezük lábuk-remegett a fáradtságtól. Nézete szerint nekik, mint pilótáknak gyakran hosszú és fárasztó utat kell majd megtenniük a célpontokig szűk pilótakabinokban és pontos lövésekkel kell megsemmisíteni azokat. Ezen okfejtésből kifolyólag elvárta, hogy a kadétok remegő kézzel, a fáradtságtól összeesés határán állva is pontosan lőjenek sugárpisztollyal a holografikus célalakokra. Akiknél a találatjelző nem mutatott megfelelő pontösszértéket, ők aznapra a mindenkire nézve kötelezőkön túl kiegészítő gyakorlatokat, rendszerint terepfutást, vagy karizomgyakorlatokat „nyertek maguknak”. Alec szerencséjére még fáradtan is elég jól lőtt ahhoz, hogy megússza a pontatlan lövőknek kijáró büntetőfeladatokat. Ő egészen más okokból bűnhődött, nevezetesen Dash nagy szája miatt, aki rendre kommentálta Falcona utasításait. Ezek némelyike elég jól sikerült ahhoz, hogy a corelliai elnevesse magát. A két együtt nevető kadét viszont a kiképző őrmesternek szúrt szemet, aki rendszerint nagyszámú fekvőtámasszal, avagy hasizomgyakorlattal esetenként lefutandó kilométerekkel honorálta a humort. Ezek viszont csak a két fiú előnyére váltak.

A kadétok minden reggel a bolygó napjának első sugaraira ébredtek, a foglalkozások, különösen a büntetőfeladatosok számára késő éjszakába nyúltak. A terhelés során folyamatosan hullottak ki azok, akiket felőröltek a büntetőfeladatok, vagy egyszerűen elegük lett az egészből. Alecnek a korai kelés sosem okozott problémát, rendszerint ő ébresztette a körletében alvókat. Ez tette lehetővé, hogy megelőzze és elhárítsa Davin és Marw különféle bosszúkísérleteit. Ugyanis a két fiú az őket ért sérelmeket mindenáron vissza akarták fizetni Dashnak. Ahogy a fondori fiú arcátlan tréfáival és lezser stílusával rítt ki a kadétok közül, a visszafogott, sima modorú hallgatag corelliai fiú, aki udvariasságával, előzékenységével, választékos beszédével és műveltségével emelkedett ki a társaságból. Talán ezek a jellemvonásai is közrejátszottak abban, hogy évfolyamtársai ráaggatták az Earl (őrgróf) becenevet. A névadás történetéhez persze az is hozzátartozik, hogy a becenevet leghangosabban Dash szorgalmazta, aki tudott egyet s mást barátja nemesi származásáról. Minden jellemhibája ellenére Alec felnézett barátjára, akiben amolyan pótfivérre lelt.

A alapkiképzés első harmadának végével a megerőltető erőnléti foglalkozások száma csökkent. A kurzus terepen való túlélési, asztrogációs, navigációs, gépészeti és alap-repüléselméleti foglalkozásokkal, valamint a null-gravitációs kabinban végrehajtandó különféle feladatokkal bővült. Ez utóbbiakat Alec eleinte nem nagyon kedvelte, hisz fájó emlékeket – Zien halálát és a Flying Coin végzetét - idézték fel benne. Ám ahogy lassan önmagában feldolgozta a veszteséget és az emléket, úgy egyre inkább kedvélt lelte ezekben a feladatokban is. Az alap-repüléselméleti foglalkozásokat egy harmincöt év körüli feltűnően csinos oktatónő Kelly Thornton tartotta. Alecnak elég volt az első repüléselmélet órán barátjára sandítania, hogy tudja, belehabarodott a nőbe. Dash a viselkedésével csak megalapozta a corelliai feltételezését. A szerelem az ifjú Weldet sem kerülte el. Ő az asztrogációt oktató tiszt, a szigoráról közismert Nelson Ocheef űrmarsall, tizennyolc éves leányát, Violettet szemelte ki magának. A leány elég gyakran megfordult a támaszponton, sőt a kadétok számára fenntartott klubépületben is gyakori vendég volt, egy másodéves kadét - leendő gyalogsági tiszt - oldalán. Alec szintén rendszeres látogatója volt a klubnak, ám őt nem az ital, vagy a hangulat, hanem eleinte a kártyaasztal, majd később már Violett látványa vonzotta, bár nem nagyon tudta miként közeledjen a leány felé. Ahogy azt sem, hogy miként közeledjen úgy, hogy ezzel ne vonja magára a nálánál erősebb testalkatú, már-már robosztus külsejű másodéves kadét haragját.

Egy alkalommal, a másodéves, gyalogsági tiszt történetesen épp ahhoz a kártyaasztalhoz ült le, oldalán a leányzóval, ahol Alec is kártyázott. Az elsőéves pilótanövendék alig-alig tudta levenni a szemét a szép leányról. Ez persze részéről nem igazán ment a játék rovására, ellenben hamar szemet szúrt a Lared Firell nevezetű másodéves kadétnak. Lared, azon túl, hogy szemlátomást erősebb, jó fél fejjel magasabb, mindebből kifolyólag valamivel nehezebb is volt Alecnél, és ami talán a legfontosabb azon az estén már az ötödik, bizonytalan küllemű, zöldeskék színű, jelentős alkoholtartalmú italát itta, végül megunta, hogy a corelliai - aki körülbelül egy idős volt vele – saját lapjai felett feltűnően nézi az ő barátnőjét, s úgy tűnt a leány is szimpatizál vele. Az, hogy Alec egyre nyerte a köröket, csak tovább növelte a két fiú közötti feszültséget. Az ittas katonapalánta végül szitkozódni kezdett. Alec ezt mindaddig jól tűrte, amíg a másik a sértő megjegyzések közepette nem említette az anyját, összefüggésbe hozva a prostitúcióval. A corelliai ekkor veszítette el a türelmét. Bedobta lapjait, - mindannak ellenére, hogy kétséget kizárólag nyerő lapok voltak, s aznapi nyereményének nagy része is az asztal közepén álló kupacban szerepelt tétként, - összeszedte a nála maradt creditérméket, majd elszántan elindult a kijárat felé, közben hangosan megjegyezve, hogy ez utóbbi megjegyzésért odakint szeretne elégtételt venni a nagyszájú bokorugrón. A másodéves kadét kapott az alkalmon, hogy laposra verheti a pilóta növendéket.

Odakint a verekedés csupán néhány szemtanú előtt ment végbe, méghozzá meglehetősen gyorsan. A nagydarab másodéves, szabályos ökölvívó állást felvéve azonnal döntésre kívánta vinni a dolgot, s minden előkészítés nélkül kemény hátsókezes ütésre lendítette kezét. Alec kitért a szeme alá szánt ütés elől, majd jobbjával megragadta ellenfele kinyújtott kezét, baljával pedig erőteljes ütést mért a másik halántékára. Eztán kihasználva ellenfele átmeneti zavartságát, másik kezével is megragadta annak jobbját, kegyetlen precizitással hátracsavarta, míg a másik fájdalmában fel nem szisszent. Végül pedig lábfejjel Lared jobb lábának térdhajlatába lépett. A robosztus fiatalember térdre borult, majd köszönhetően annak, hogy Alec elengedte, a kezét, majd durván meglökte, arcra esett. Nem esett komolyabb baja, de büszkesége súlyos csorbát szenvedett. Ittas állapota dacára felpattant, hogy újfent próbát tegyen, de a corelliai nem adott neki lehetőséget erre. Egy villámgyors, elsöprő erejű oldalsó rúgással fejezte be a rövid szemléltető oktatást. A rúgástól Firell a mögötte álló két cimborájának karjaiban kötött ki. Jobban mondva kötött volna ki, ha ők meg tudták volna tartani, illetve állítani a feléjük eső fiút. Végül mindhárman a földön kötöttek ki. Alec szerencséére a jelenlévők közül, a gyalogsághoz tartozókat leszámítva mindenki az ő pártján állt, s közülük is azok, akik a sértések fültanúi voltak mindent elmondtak a rendészeknek. Ennek köszönhetően egyedül az ittas fiút vitték magukkal, így ő azt az éjszakát a rendészet fogdáján tölthette. Alec az incidenst követően egyedül, a lehető leggyorsabban visszatért a körletébe.

Weld aznap este a takarodót követően azzal a tudattal hajtotta álomra a fejét, hogy ezzel a kis produkciójával valószínűleg véglegesen elvágta magát a lánynál. Sem másnap, sem harmadnap, sem pedig negyednap nem ment a kadéti klub közelébe. Nem akart a leány közelébe kerülni, és ugyancsak nem akart lehetőséget adni Firellnek, hogy néhány barátja hathatós segítségével elégtételt vehessen rajta. A foglalkozásokat követően a corelliai minden egyes nap visszatért a szállására, s tankönyvei és jegyzetei között foglalta le magát. Ez így ment két héten át, mindaddig, míg végül Dash, - aki egyedüli beavatottja volt szívbújának - megelégelve cimborája begubózását maga rángatta le Alecet a kadéti klubépületbe. Az ott tartózkodó kadétok, a korábbinál is nagyobb respektussal tekintettek a corelliai fiúra. A két jó barát egy üres asztalnál foglalt helyet, s alig itták meg kikért italaikat, amikor a klubban feltűnt Violett, méghozzá egyedül. Alec nyomban hátat fordított neki, Dash minden bátorító és noszogató megjegyzése dacára. Weld meglepetésére a leány egyenest az asztalukhoz jött, s anélkül, hogy hellyel kínálták volna, vagy ő maga kérdezett volna erre rá leült, s ami még ennél is meglepőbb volt, ő kért bocsánatot korábbi barátja - a korábbi szóra külön hangsúlyt fektetett – bárdolatlan viselkedéséért. Alec akadozó szavakkal válaszolta, hogy az ügy részéről elintézettnek volt tekintve, már akkor este, majd meghívta egy italra a leányt, és természetesen Dasht is. Weld várakozásai ellenére Violett elfogadta a meghívást. A corelliai valósággal a talajszint felett majd tíz, de talán tizenöt centiméterrel is, suhant a pult felé, s tért vissza kisvártatva kezében a három pohárral. A fondori fiú gyorsan felhajtotta az italt, majd szabadkozva, s hálás tekintettel reápillantó barátjára vigyorogva távozott az asztaltól. Nem ment messzire csak a néhány asztallal távolabb ülő elsőéves pilótakadétok asztaltársaságáig, akik ekkor három asztalt is összetolva igen nagy számban voltak jelen.

Violett Ocheef

Dash távozása után rövid csend telepedett az asztalnál maradt párosra, majd végül a leány kezdeményezte a beszélgetést. A társalgás közepette kiderült Violet azon túl, hogy gyönyörű, roppant szellemes és intelligens leány. Alec igyekezett a legjobb formáját hozni, s noha sok mindent megtanult eddigi unalmasnak nem nevezhető élete során, az udvarlásról nem sokat tudott, tagadhatatlan corelliai vére, modora, választékos beszéde kárpótolta e hiányosságát. A leány javaslatára, akit kissé zavart, hogy az elsőéves pilótakadétok asztaltársasága felől, - akiknek a fiú háttal ült – egyre gyakrabban fordulnak feléjük a szempárok, s a fiatalok cinkos mosolyokat váltanak, a beszélgetést egy séta keretén belül folytatták. A séta végén, a takarodó szigorú időpontjának kérlelhetetlen közeledtével Alec hazakísérte Violettet. A kapualjban, miután kölcsönösen megköszönték egymásnak a remek estét, a corellaiai minden várakozásán felül, csókkal váltak el. Weld valósággal szárnyalt a körlete ajtajáig. Odabent aztán mindent elmondott Dashnak, aki már türelmetlenül várta.

Másnaptól fogva Violet és Alec egyre gyakrabban jelentek meg együtt, kéz a kézben a kadétok klubépületében, vagy a hatalmas támaszpont parkjában. A szerelem megváltoztatta a visszahúzódó, többnyire szótlan corelliait. Tanulmányi eredményei s teljesítménye eddig is átlagon felüli volt, most viszont még jobb lett. Noha tartott tőle, hogy az asztrogációt oktató szigoráról híres Nelson Ocheef űrmarsall valamelyik foglalkozást követően magához hívja, és tudtára adja, nincs ínyére, hogy a leányának udvarol. Egy napon, mikor aznap az asztrogáció volt az utolsó foglalkozásuk, az űrmarsall a foglalkozás végeztével magához szólította Weld kadétot. Alec odalépdelt az oktató elé, mereven szalutált majd várta azt, amit Ocheef mondani akart. Meglepetésére azonban sem ultimátumra, sem dorgálásra nem került sor. Épp ellenkezőleg az űrmarsall megdicsérte szorgalmát és igyekezetét, majd megjegyezte, hogy ha minden téren ilyen szorgalmas, akkor jó esélye van arra, hogy a Birodalmi Vadászrepülők legjobbjai közé kerüljön, majd útjára bocsátotta a hallottaktól szinte leforrázódott kadétot. A corelliai és Violett viszonyáról egy szó sem esett. A fiatalok felhőtlenül élvezhették egymás társaságát, s mintegy két hónappal az első együtt töltött estét követően, kihasználva, hogy Ocheef űrmarsall hivatalos ügyben az Admiralitás főhadiszállására, a Birodalmi Központba utazott feleségével együtt, lehetőségük nyílt,arra, hogy együtt töltsenek egy éjszakát, majd további két, egymást követőt is, kihasználva Violett szüleinek távollétét. A körletből való egész éjszakai kimaradások Alec kadétpályafutásának végét jelenthették volna, de köszönhetően Dashnak, valamint az általa finoman meggyőzött Davinnek és Marwnak, ezek nem derültek ki.

A pilótává válás rögös útjának első évének már mintegy háromnegyede eltelt, mikorra Dash, aki az alap-repüléselméleti foglalkozásokat alkalmával és azokat követően is lelkesen, a maga meglehetősen határozott módján udvarolt Kelly Thornton oktatónőnek. Végül egy este, Dash nem érkezett meg a takarodó ideje előtt. Most Alecen volt a sor, hogy viszonozza barátjának a szívességet és teljes szélességében tartsa a hátát. Az ő dolga tagadhatatlanul nehezebb volt, ugyanis Davin és Marw számára ez ideális lehetőség volt arra, hogy az őket ért sorozatos sérelmeket megtorolják. A corelliai épp ezért megemlítette nekik, hogy ha bármelyiküknek is eljár a szája, akkor Dashén kívül az ő kettejük karrierje derékba törik, méghozzá velük együtt, Alec sosem fenyegette meg szobatársait, ugyanakkor előttük sem volt ismeretlen, hogy miként bánt el Lared Firellel. Tudták, hogy alkalom adtán, még ha ezt a fenyegetést is jelentik, azzal kihívnák maguk ellen az évfolyamuk azon tagjait, akik kedvelték Alecet, így hát Dash aznap esti távolmaradására nem derült fény. A titokba, hogy hol is volt aznap este, egyedül corelliai cimboráját avatta be a fondori fiatalember. Egyedül Alec tudta, hogy Dashnak sikerült meghódítania Kelly Thorntont.

Dash Paranga kimaradásai egyre gyakoribbak és gyakoribbak lettek. Alec ezen alkalmak mindegyikén megjegyezte két szobatársának, hogy a nekik korábban tett ígéret változatlanul érvényben van. Azért, hogy biztos legyen, a két fiú nem forral semmit, na meg remek tanulmányi eredményeinek fenntartása végett mélyen éjszakába nyúlóan tanult, sokszor a takaródót és a kötelező lámpaoltást követően is, egy világító bot segítségével. Időközönként, rendszerint azokban a napokban, amikor Nelson Ocheef űrmarsall valamelyik Pilóta Akadémiát kereste fel vendégelőadóként, Alec is kimaradt éjszakánként. Dash ezeken az estéken kénytelen volt a körletben maradni, hogy megelőzze Davin és Marw esetleges ármánykodásait, hisz most már nem csak ő volt a két fiú esetleges bosszújának célpontja, hanem corelliai cimborája is. Az első év vége felé közeledve Dash tanulmányi eredményei, nem csak alap-repüléselméletből, hanem minden másból is látványosan javultak. Négyszemközt Alec gyakran ércelődött cimboráján, hogy milyen sajátos módon dolgozik meg a jó eredményekért. Erre persze Dash azonnal válaszolt is, hogy aki egy űrmarsall leányának csapja a szelet, az jobb, ha nem ércelődik másokon, hanem bölcsen csendben marad.

[Alec „Earl” Weld]

V. A Túlélési Gyakorlat


Az év végi vizsgák közeledtével Alec valamelyest kevesebb időt tölthetett együtt Violettel, noha a lány, már amikor őt nem kényszerítették otthon maradásra saját tanulmányi kötelezettségei, gyakran elkísérte s mellette maradt, míg ő az Akadémiai könyvtárban tanult. A leány ezen felül általában elkísérte Alecet a tanulást követő laza esti levezető futásaira. Az első éves képzést lezáró elméleti és gyakorlati vizsgákat Dash és Alec is, ha nem is kiváló, de azért a jeles kategóriába tartozó áltag eredményekkel tették le. Nem maradt más hátra, mint a félév végén teljesítendő utolsó próbatétel, amelynek sikerétől függött, hogy a jövőben csillagvadász-pilóták lehetnek e a kadétok, avagy be kell érniük a szállítóhajók, illetve nagyobb hadihajók kormányaival. Ez a megmérettetés volt a túlélési gyakorlat. A feladat szóban igen egyszerűnek tűnt. A kadétokat egyenként, a Carida mocsaras erdős vidékére tették le, egy ellenséges területen való sikeres kényszerleszállást/lezuhanást szimulálva. A „kényszerleszállt” pilótáknak el kellett jutniuk egy előre meghatározott, úgynevezett kivonási pontra, amelyen meg kell várniuk a mentőegységet. Ez a távolság légvonalban nagyságrendileg 75-80 kilométer volt, meglehetősen nehezen járható, egyenetlen erdős-mocsaras, valamint nagy szintkülönbségekkel teli terepen. A feladatot nehezítették az ellenséges katonákat szimuláló kiképzők, illetve az alapkiképzésüket teljesítő rohamosztagosok közül is egy század. A kadétok a feladat teljesítéséhez mindössze egyetlen napi szabvány élelmiszerkészletet, egy térképet – melyen mindössze a kiemelési pont volt feltüntetve -, valamint egy tájolót kaptak. A feladat teljesítésére, azaz a kiemelési pont elérésére, negyvennyolc óra állt a kadétok rendelkezésre.

Dasht, Alecet, több társukkal együtt egy LAAT/i fedélzetén szállították Carida mocsarakkal, erdősávokkal tűzdelt vidékére. A kis magasságban repülő, időnként megálló, s repulzorai révén függeszkedő gépről a kadétoknak egyenként kellett ugrással, a szerencsésebbeknek kötélen elhagyniuk a fedélzetet. Alec a kevésbé szerencsések közé tartozott, - Dash után harmadikként, már nem egy folyóba, hanem annak egy holtágából hátramaradt, eliszaposodott lápos területen kellett nagyjából nyolc-tíz méterrel a vízszint felett kiugrania a LAAT/i-ból. A víz nem volt olyan hideg, mint azt a corelliai várta, de azért a melegtől is igen messze volt. Nem volt ugyan kiváló úszó, de azért sikeresen szilárd talajra evickélt. Első dolga az volt, hogy felmérte a készleteit, hogy nem e vesztett el valamint a vízben. E téren szerencsésnek bizonyult. Ez után felmászott egy magasabb, az ingovány széle fölé tornyosuló fára, a jobb látás végett, s térképe valamint tájolója segítségével meghatározta a helyzetét, valamint a követendő helyes irányt. Miközben lefelé mászott, egy rosszul megválasztott, a reméltnél gyengébb teherbírású ág eltörött súlya alatt. Weld legnagyobb szerencséjére nem a talajra, hanem a felázott, mocsaras ingoványba esett. Így azon túl, hogy a korábbinál is vizesebb és mocskosabb lett, nem esett baja.

Ezt követően a corelliai felmarkolta az élelmiszeres csomagot, melyet a mászás megkönnyítése okán tett le, és erőteljesen kilépve indult el a kiemelési pont felé. Nem haladt teljesen toronyiránt, hanem útvonalát valamilyest ahhoz igazította amerre Dasht ugrasztották előtte. A kiképző ugyanis nem tiltották meg, hogy a kadétok egymást segítsék a feladat végrehajtása során. Nagyjából két órával azt követően, hogy Alec elhagyta a LAAT/it, beleütközött a Fondorról származó barátjába. Együtt folytatták útjukat, kisebb- nagyobb kerülőket téve, ugyanis gyanítható volt, hogy a legrövidebb, legkézenfekvőbb útvonalat a kiképzők és a rohamosztagosok megfigyelés alá vették, s valószínűleg különféle csapdákat is kihelyeztek. Út közben a két pilótanövendék azon volt, hogy a természetben fellelhető elfogyasztható bogyókat, magvakat, és rovarokat és férgeket is összegyűjtsék, szükség esetére. Minden óvatosságuk és igyekezetük dacára több ízben is közel kerültek ahhoz, hogy elfogják őket ugyanis az oktatók több helyütt is lézerhálóval fedett területekhez reflektorokat helyeztek ki, ami az éjszakai sötétség leplében bízó, óvatlan kadétokat, egy csapásra láthatóvá és elfoghatóvá teszi. Az első éjszaka egy ilyen jellegű csapdába Dash és Alec is belesétáltak, így jobb megoldás híján, átmenetileg szétválva, több kilométeren át eszeveszett futásba kezdtek, hogy ezzel is megnehezítsék az őket üldözők dolgát. Abban ugyanis mindketten biztosak voltak, hogy a csapdák közelében őrök is tanyáznak, vagy legalábbis a csapda működésbe lépése valahol riaszt egy csapatnyit az „ellenség” katonái közül. Az éjszaka során Alecnek észrevétlenül kellett elosonniuk a rohamosztagosok járőrei, valamint őrposztjai mellett, vagy megkerülve azokat. Pirkadatkor, abban bízva, hogy üldözőik a nyomukat veszítették, egy előre megbeszélt helyen találkoztak.

A második nap közepére már elfogyott az induláskor kapott élelmiszerük, és az ivóvizük is fogytán volt. Kénytelenek voltak a magukkal hozott korábban összegyűjtött nem túl bizalomgerjesztő magvakat, gyökereket és bogyókat megenniük, majd ezek elfogytával rá kellett fanyalodniuk a rovarokra és férgekre. Csak a sötétedés beálltát követően álltak meg egy hosszabb, néhány órás pihenőt tartani, inkább kényszerből, mintsem szándékból, hisz mindketten nagyon fáradtak voltak. Először Alec őrködött három órán keresztül, míg Dash aludt, majd cseréltek, s miután a fondori felébresztette barátját, folytatták útjukat. A napkelte előtt nem sokkal, újabb rohamosztagos őrjáratot kellett észrevétlenül megkerülniük. Weld csak nagy nehezen tudta fékezni barátját, nehogy valami ostoba tréfával magára - ez által mindkettejükre - vonja a rohamosztagosok figyelmét. A fondori mókamestert a feszült helyzet sem gátolta abban, hogy fejét ne törje valami rafinált tréfán. A dolgok pár kilométernyire a kiemelési ponttól fordultak rosszra. A cél közelsége óvatlanná tette a két kadétot. A második nap délelőttjén egy meredek dombon küzdötték át magukat, s a gerincre élve mindketten talpon állva próbálták meghatározni a helyzetüket. A távolból felzúgó repulzothajtóművek zaja döbbentette rá őket, hogy bajban vannak. A távolban, több terepsikló tűnt fel. Nem lehetett tudni, hogy észlelték e a két kadétot, hisz fák és bokrok között álltak. Dash, egy hirtelen ötlettől vezérelve magával rántotta Alecet, s elindult lefelé a domb másik, még meredekebb oldalán. A lendület és a nehezen járható terep együttállása nyomán a két fiatalember hamar elveszítette egyensúlyát, s a futásból pillanatokon belül gurulás lett. Kettejük közül a corelliai húzta a rövidebbet, aki oldalán gördülve bal lábával a térde alatt egy nagyobb kőnek ütközött. A fájdalom villámcsapásként hasított beléje. Az ütközést követően megakadt a kőben, amely hírtelen állította meg. Ezt viszont Alec már nem érezte, ugyanis már a kővel való ütközést pillanatában beverte a fejét egy másik kőbe, s azonnal elájult. Dash térítette magához.

Weld az agyrázkódás mellett egy kisebb enyhén vérző fejsérülést szenvedett, a bal lábszára, valamint a térde viszont iszonyúan fájt. Nyílt törés nem látszott a végtagon, ám pillanatok alatt nagyon csúnyán megdagadt. Alec nem bírt ránehezedni, így egyedül képtelen lett volna továbbmenni. Sem hordágy eszkábálására, sem arra, hogy sínbe tegyék a sérült lábat, nem volt idő, hisz nem tudták, hogy a terepsiklós őrjárat látta e őket, avagy sem. Dash megragadta és felsegítette barátját, s hagyva, hogy a corelliai reá támaszkodjon, folytatták útjukat. Alec iszonyú fájdalma ellenére zokszó nélkül bicegett társa mellett, igaz beszélni sem beszélt. Egyszer ugyan felvetette, hogy Dash hagyja őt hátra, hisz e pillanatban csak lassítja, ám barátja ezt a lehetőséget elvetette, ugyanis barátja sérüléséért magát tette felelőssé. Alec természetesen megbocsátott a fondori fiúnak, akire fivéreként tekintett. Egymásba kapaszkodva tették meg az utolsó néhány kilométert, melyek talán a legfárasztóbbak voltak mind közül. Nagyjából tíz perccel az idő lejárta előtt érték el a teljesen üres kiemelési pontot, melyet zöld színű füstöt eregető gránátok jelöltek meg.

A várva várt LAAT/i helyett, szinte a semmiből, vagy legalábbis erősen gyaníthatóan a föld alól egy csapatnyi éjsötét öltözetű alak tűnt fel, és egy részük a fondorira a másik pedig a corelliaira vetette magát még az előtt, hogy azok felocsúdhattak volna. Pillanatok alatt legyűrték a fáradt kadétokat, majd fejükre csuklyát húzva, kezeiket hátrabilincselve begyömöszölték őket egy siklóba. Legalábbis a hajtóművek hangja alapján Alec siklónak vélte a járművet. Néhány pillanattal később érezte, hogy egy éles, helyes tárgyat, - valószínűleg egy tűt - döfnek az alkarjába. Weld néhány pillanattal később, valószínűleg a fecskendőben lévő erőteljes altatóanyag, avagy kábítószer hatása miatt, álomba merült.

Mikor magához tért és kinyitotta a szemét egy sötét helyiségben találta magát. Beletelt néhány percbe, mire tudata a neki beadott anyag okozta kábulattól megtisztult. Az első, amit érzett, az volt, hogy fázik. A következő az volt, hogy valami hideg felületen fekszik, méghozzá anyaszült mezítelenül. Egyetlen dolog, ami felszereléséből megmaradt, a nyakában függő fémszínű apró szemű nyaklánc s a rajta lévő két vékony fémlap volt, melyek a nevét, születési idejét és a jelenlegi számokból és betűkből álló személyi azonosítóját tartalmazták. Nagy nehezen talpra állt, s a legközelebbi oldalfalhoz araszolt. A sérült lába továbbra is fájt, olyannyira, hogy képtelen volt a testsúlyát ráhelyezni. Épp lábán bicegve járta körül a helyiséget faltól falig. Úgy saccolta, hogy egy körülbelül, három méter hosszú, és ugyanennyi széles szobában, azaz inkább zárkában van. Arról viszont sejtelme sem volt, hogy miért került ebbe a barátságtalan helyre. Nagy kínlódva még egy kört tett a helyiségben. Egyik kezével végigsimítva a falat maga mellett. Megállapította, hogy egyetlen kitapintható nyílászáró sincs a helyiségben. Végül lekuporodott a sarokban, épp lábát maga alá húzta, a sérültet viszont kinyújtotta. Mindkét kezével végigtapogatta a sérült bal lábát. A térde és a sípcsontja egyaránt megduzzadt, még jobban, mint ez előtt, de nyílt sebe, továbbra sem volt, vagyis az ideszállítás nyomán nem bántak vele épp kesztyűs kézzel, de nem is estek át a taun-taun túlsó oldalára.

A szemei már megszokták a teljes sötétséget, így amikor hirtelenjében, egyik pillanatról a másikra a mennyezeten végigfutó fénycsöveket bekapcsolták, s éles, vakító fény töltötte be a helyiséget, le kellett hunynia a szemeit, sőt kezeit is a zárt szemhéja elé kellett emelnie. A feje felett egy hangszóró szólalt meg, egy meglehetősen arrogáns férfihang szólt bele.

„Ön jelen pillanatban, a Tarinai Bolygóközösség hadifoglya, akit háborús bűncselekmény elkövetésével vádolunk. Amennyiben hajlandó elismerni tettét, úgy orvosi ellátást kap, mielőtt bíróság elé állítanánk, amennyiben nem ismeri el tettét, úgy teszünk róla, hogy megváltoztassa álláspontját.”

Weld elmosolyodott. A képtelenségek, amiket hallott, mindössze ezt a reakciót voltak képesek kiváltani belőle. A hangszóróból hallott állítás olyannyira hihetetlen és lehetetlen volt, hogy a corelliai egy pillanatig elhitte. Aztán megrázta a fejét, és elhessegette ezt a botor gondolatot. Képtelenség, hogy őt elhurcolták egy másik bolygóra, a Galaktikus Birodalom egyik legjobban védett bolygójáról. Nem, ő még mindig a Caridan van, ez pedig egy előre nem bejelentett része a záró gyakorlatnak. Neki pedig nincs más dolga, mint kitartani addig, amíg lehetséges.

Néhány perc telhetett el, amikor a helyiség egyik oldalának közepe szétvált és egy sötétzöld színűm rendjelek és azonosítók nélküli formaruhát viselő, fekete sí maszkot viselő férfi lépett be a helyiségbe. A bal kezében egy adattáblát, rajta egy papírlapot tartott.

„Neve?” - Kérdezte a névtelen, s a maszk miatt mondhatni arctalan idegen.

- Weld, Alec, Kadét, Birodalmi Haditengerészet, Azonosító INFC-8257. - Darálta lassan kimérten azokat az információkat, amelyeket a fogságba esett birodalmi katonák közölhettek fogva tartóikkal. A corelliai nem láthatta, milyen arcot vág az ismeretlen férfi, aki az elhangzottakat a papírra vetette, majd szó nélkül a fiatal férfi felé nyújtotta. Alec felkelt, egyik kezét ágyéka elé tartva odabicegett a férfihoz és elvette tőle a felé nyújtott papír XDt. A lapon egy előre gyártott nyomtatott szöveg állt, melyet a maszkos férfi egészített ki a fogolytól hallott adatokkal.

„Én, Alec Weld kadét (INFC-8257), ezennel elismerem, hogy a Birodalmi Haditengerészet pilótájaként 6432.03.21. napon bombatámadást hajtottam végre, Trialla városban található civil célpontok ellen, megölve ezzel 1380 polgári személyt, javarészt nőket, gyerekeket és időseket. Az általam elkövetettért bűncselekményért, kész vagyok vállalni a büntetést, melyet…”

A corelliai ezen a ponton túl, már nem olvasta tovább a papírlap tartalmát, hanem galacsinná gyúrta azt, és a férfi arcába dobta. A férfi erre lassan az ajtó mellé hátrált. A következő pillanatban két szemlátomást erős testalkatú, szintén maszkot viselő férfi lépett be a helyiségbe, s szó nélkül rávetették magukat Weldre, ütötték és rúgták, ahol érték. Alec komolyabb zokszó nélkül tűrte, bár olykor-olykor fel-felnyögött, vagy sziszegett, egy-egy jó helyre mért fájdalmasabb, - vagy épp a sérült lábát ért - ütésre, rúgásra. Egyetlen szóval sem kérte a két fickót, hogy hagyják abba a bántalmazását. Titkon azonban bízott benne, hogy a harmadik, előbb utóbb leállítja őket. A számítása végül is, legnagyobb sajnálatára inkább utóbb, mint előbb vált be. A harmadik férfi csupán hosszú percekkel később utasította két társát a bántalmazás felfüggesztésére. Ekkorra Weld már jó ideje a padlón volt, oldalán, hátán és mellkasán is jócskán tele piros, kék zöld foltokkal, zúzódásokkal. A szája felrepedt, s az orra vére is eleredt. Tenyereire támaszkodva elemelte a ideg padlóról a fejét és a felsőtestét, majd jobbjával letörölte, vagy inkább elkente a vért az arcán.

„Meggondolta magát?” - Kérdezte a férfi, Alec nem látta az alak arcát, de biztos volt benne, hogy arcátlanul vigyorog.

- Menj anyádba! - Mondta a corelliai, majd a férfi felé köpte ki a szájában felgyülemlett nyállal keveredett vért, mely valószínűleg az elszenvedett verés során elharapott nyelvéből, illetve felrepett szájszegletéből származott. A hallottakra a két smasszer már indult is ismét a mezítelen rab felé, de a harmadik közbeszólt.

„Hagyjátok, egyelőre elég lesz ez neki, a továbbiakban nem kap ételt és vizet, majd meglátjuk, hogy bírja.” - Mondta a férfi, majd sarkon fordult és nyomában a két jól megtermett verőlegénnyel távozott. Az ajtó bezárult mögöttük, majd pár másodperccel később a lámpák kialudtak. A hangszórókból csepegés hangja hallatszott, mint amikor egy rosszul záró csapból vízcseppek hullnak lassú, de folyamatos ütemben valamiféle fémes felületre. Ez a csepegés oly erősen fel volt erősítve a hangszóró segítségével, hogy gyakorlatilag minden egyes csepp aláhullása egy-egy hatalmas csattanással ért fel. Ez a megoldás az idegek felőrlésének, és a pihenés lehetetlenné tételének egyik legrégibb módja, ami elég sok esetben kellően hatásos is. Alec viszont nem erősítette eme statisztikát, persze ebben része volt annak is, hogy kiadós verésben részesítették. Összekucorodott a hangszórótól legtávolabbi sarokban, s arcát kicsit előredöntve épp lábának térdére támasztva, nehogy a későbbiekben a saját vére fojtsa meg próbált pihenni. Pihenni és gondolkozni. A hideg padló már nem is volt annyira hideg.

Nem tudni mennyi idő telhetett el az óta, hogy nagy nehezen, a hűvös padló és a fülsértő zaj ellenére a corelliai végre elaludt, annyi azonban bizonyos, hogy egy jéghideg, erős vízsugár ébresztette fel a fáradt, éhes és sérült kadétot. A vízsugár ereje a falhoz préselte Alecet, s azon nyomban tovaűzte a fiatal férfi szemeiből az álmot. A vízsugár néhány másodperc múlva elapadt. Weld akit eddig a vízsugár valósággal a falhoz szögezett, a sérült lábára nehezedett rá, majd a következő pillanatban feljajdult és elesett. Amikor szemei ismét megszokták a szinte vakító fényt, felpillantott, s láthatta, hogy a zárka ajtajában ott állt a fekete maszkot és sötétzöld formaruhát viselő férfi. A testalkata és a szemeinek színe alapján ugyan az volt, mint aki korábban is felügyelte a kadét gyötrését. Tőle kicsit jobbra ott állt két másik maszkot viselő férfi, akik együttesen tartották azt a tömlőt, amelyből a jéghideg víz jött néhány pillanattal ezelőtt.

A két férfi a kezükben tartott tömlővel együtt távozott, ám alig léptek ki a zárka ajtaján kívüli teljes sötétségbe, máris két másik, a korábbiakéval megegyező színű maszkot és formaruhát viselő férfi lépett be, kezeikben egy-egy rövid elektro-ösztökét szorongatva, egyelőre inaktív állapotban. Noha mindketten maszkot viseltek, szemük, tartásuk és a kezeikben tartott eszközök pótcselekvésszerűen folytatott, másik tenyérhez való ütögetése elárulta, alig várják, hogy alkalmuk nyíljon a fájdalomokozás tudományának eme nagyszerű találmányának különleges példányait komoly ismeretségbe hozni, a corelliai testével. Valószínűleg mindezen külsőségekkel az volt a szándékuk, hogy megfélemlítsék a mezítelen, hideg víztől csepegő fogvacogva didergő hadifoglyot. Alec viszont a látottaktól nem rettent meg, sokkal inkább megpróbált lelkiekben felkészülni arra, ami az elkövetkező percekben, órákban vár rá. Már amennyire egy fogoly felkészülhet a kínvallatásra. A két verőlegény megállt egy-egy lépésnyi távolságra Weldtől, az ajtóban maradt harmadik, pedig megköszörülte a torkát, felhívva a fogoly elkalandozott tekintetét és figyelmét saját magára, majd egy összehajtogatott, meglehetősen gyűrött papírlapot és egy íróeszközt szedett elő a zubbonya zsebéből.

„Nos, Weld, már ha tényleg ez a neve, meggondolta e magát az utóbbi látogatásom óta?” - Kérdezte nyájas hangon a maszkot viselő férfi. - „Csak alá kell írnia ezt a papírlapot, és máris véget érnek szenvedései.” - Tette hozzá a férfi, s egyet előre lépett a fogoly irányába, kinyújtva felé a kezét melyben a papírlapot és a tollat tartotta.

- Nem írok alá semmit. - Válaszolta közönyösen Alec, majd mély lélegzetet vett. Tudta, hogy a nemleges válasz, amit adott egyet jelent azzal, hogy a két elektro-ösztökét szorongató férfi pillanatokon belül hozzá fog látni ahhoz, hogy megváltoztassák a véleményét, a maguk meglehetősen durva módján megváltoztassák a véleményét. A kadét egy igazi csibészes mosolyra húzta a száját, majd előbb a jobb, majd a baloldalt álló kínvallatóra pillantott. Nem szólt hozzájuk egy árva szót sem, tudta, hogy úgy sem számítana, bármit szól, amíg nem határoz úgy, hogy aláírja a nevetséges vádakat tartalmazó, előre megírt vallomást.

„Ezt szomorúan hallom.” - Felelte a maszkot viselő férfi, majd visszahúzta a kezét és eltette a papírlapot, valamint a tollat. - „Ez esetben kénytelen leszek a kollégáimra bízni.” - Mondta, majd egy pillanatig várt, aztán kiadta az utasítást az embereinek. - „Győzködjétek egy kicsit.”

Az elektro-ösztökék csaknem egyszerre aktiválódtak, majd sújtottak le a corelliai fiatalemberre, az első ütés a jobb felkarját érte. Az ütés maga nem volt túl nagy, ahogy az elektro-ösztöke elérte, mezítelen fogoly, nedves bőrét, az elektromos töltések végigszáguldottak annak testén, az ütések helyén égési sebeket okozva. Az izmai azonnal görcsbe rándultak, majd elernyedtek. Weld már ezen első után felszisszent, majd a másodikat követően, mely a sérült lábának sípcsontját érte, már üvöltött. Egyre gyorsabban és gyorsabban követték egymást az ütések, s az azokat kísérő áramütések. Alec kínok között vergődve üvöltött, úgy, hogy az már egy corelliai pumának is becsületére vált volna. A fájdalom egyik pillanatról a másikra átcsapott vad, kétségbeesett dühbe, mely sűrű ködbe bocsátotta a fiatal fiú elméjét, s ideiglenesen feledtette vele fájdalmát. Épp lábával teljes erőből ágyékon rúgta egyik vallatóját. Az azonnal összegörnyedt. Mielőtt azonban Alec bármi mást is tehetett volna, a másik, egy igen erős ütést mért eltro-ösztökéjével az ő fejére. A kadét az ütés erejétől és az okozott fájdalomtól ájultan terült el a padlózaton. Szerencséjére a verőlegény észnél volt és deaktiválta a fegyvert, mielőtt lesújtott volna vele. Ha nem tett volna így, az visszafordíthatatlan következményekkel járt volna a fogolyra nézve.

Mire Alec az ütés okozta fájdalom miatt bekövetkezett ájulásból magához tért ismét teljes sötétség volt a zárkájában. Legalábbis a fiatal pilótanövendék nem látott semmit. Első pillanatban az is eszébe jutott, hogy esetleg megvakult az utolsó, fejére kapott ütéstől. Ettől néhány másodperc erejéig pánikba is esett, hisz látása elvesztése végleg derékba törte volna az álmát. Álmát, amiért e pillanatban is szenvedett. Végül is valamelyest a nyugtatta meg, hogy csak a fogva tartóinak soron következő látogatásakor fog kiderülni, hogy lát e, vagy sem. A következő, ami felkeltette a figyelmét az, az volt, hogy hason fekszik a hűvös fémpadlón. Megmozdult. A feje minden más tagjánál, így még sérült lábánál is jobban fájt. Szédült, hidegrázás kínozta és a fülei is zúgtak. A következő pillanatban rájött, hogy a zúgás nem is igazán a füléből jött, hanem a hangszóróból. Olyasmi hang volt ez, mintha magas fordulatszámon bőgetne valaki egy erős repulzorhajtóművet. Weld nagy nehezen, néhány fájdalmas nyögés és fogcsikorgatás közepette folytatott szitkozódás és káromkodás árán a kevésbé fájó lábának sarkára ült, és a falnak vetette a hátát. Az sem volt melegebb a padlónál. A sarok felé oldalazott, s mikor elérte, homlokát a hideg falhoz nyomta, annak reményében, hogy fejfájása alábbhagy. Gyanította, hogy láza van, valószínűleg a lábsérülése következtében, bár az utóbbi vizes élmények nyomán bekövetkezett tüdőgyulladás sem volt kizárható. A gyomra hatalmasat mordult, jelezve, hogy már jó pár óra eltelt az óta, hogy utoljára evett. A corelliai kadét, nem is tudott volna rá felelni, arra a kérdésre, hogy mikor is evett utoljára. Talán még az erdőben, úton a kiemelési pont felé? Mikor is lehetett, az? Hat, hét órával, vagy talán egy egész nappal ezelőtt. Akkor még nem volt éhes, amikor első ízben magához tért, ebben a zárkában. Most viszont, immár két kiadós vallatás címén kapott veréssel később, már nagyon éhes volt.

Tudta, hogy leggyorsabban akkor juthat ételhez, ha beadja a derekát, és aláírja azt a papírt, amit az egyik maszkot viselő férfi lobogtatott előtte legutóbb. Ezzel az aláírással, viszont elismerné azt, hogy elbukott a vizsgán, ami pedig egyet jelentene azzal, hogy a Birodalmi Haditengerészetnél elképzelt csillagvadász-pilóta karrierje egy csapásra véget is ér, még az előtt, hogy egyáltalában igazán kezdetét vette volna. Alec ebbe nem volt hajlandó belenyugodni. Csak még egy kicsit kell kibírnia. Tűrni a vallatást mindaddig, amíg lehetséges. Weld tudta, hogy az akaraterő és az elszántság az, ami most számít. Próbálkozzanak bármivel is a vallatói, nem törhet meg. Még nem. Miközben magában fogadkozott azon, hogy kitart, egyszeriben ismét kigyúltak a zárka plafonjában lévő lámpák. A corelliai behunyta a szemeit, s csak néhány pillanattal később, hunyorogva nyitotta ki. A hangszóróból bömbölő kínzó zaj megszűnt. A zárka ajtaja ismét kinyílt. Két, maszkot, sötétzöld színű jelzés nélkül formaruhát viselő férfi lépett be. Az egyikük valamiféle összehajtogatott okkersárga színű szövetanyagot tartott a kezében. Ezt most ledobta a fogoly elé.

„Vedd fel! Igyekezz!” - Parancsolt rá a másik maszkos a kadétra.

Weld feltápászkodott, jobb lábán bizonytalanul előrebicegett a sarokból, ahova bekucorodott, majd megragadta a ruhát, felemelte és szemügyre vette. Egy kezeslábas volt. Gyorsan lehúzta a gyorszárat, majd belebújt az egybe részes öltözékbe és felhúzta. Csak most, miközben öltözködött vette észre, hogy a testét, a kék és zöld színekben pompázó foltok és véraláfutások mellett már kiterjedt égési bullák is tarkítják a bőrét. Nyilván az elektro-ösztökék jóvoltából. A ruha, amit kapott egy kicsit bő volt neki törzsben, ugyanakkor kézben és lábban egyaránt rövidnek bizonyult. Viszont tagadhatatlanul ez is több volt a semminél. Az pedig, hogy ruhát adtak rá, csak egy dolgot jelenthetett, valahová vinni akarják. A corelliai gyanította, hogy ez a valahová, valószínűleg nem a gyengélkedőre lesz. Inkább volt valószínűbb, hogy esetleg átszállítják egy olyan kihallgató helyiségbe, ahol sokkal kifinomultabb repertoárból válogathatnak a vallatói. Nem mintha nem lett volna épp elég az, amit eddig kapott.

„Fordulj meg, és tedd hátra a kezed4 Ha bármivel is próbálkozol, nagyon megjárod.” - Hangzott az újabb utasítás, ez alkalommal egy fenyegetéssel kísérve.

A kadét, akinek feltevése a valahová való átkíséréséről igazolódni látszott, engedelmeskedett. Addig is, amíg átkísérik arra a bizonyos helyre, legalább nem ütlegelik. Tartott tőle ugyanis, hogy nem bírna ki még egy, a legutóbbihoz hasonló eljárást. Megfordult és épp lábára nehezedve hátranyújtotta mindkét karját. Egy pillanat erejéig eljátszadozott a gondolattal, hogy nekiront a két férfinak és megpróbálja legyűrni őket, de aztán elhessegette ez a botor ötletet. Fáradt, legyengült, ráadásképp sánta is. Az, hogy lázas volt és szédült, már olyan részletnek számítottak, aminek felhozatala nélkül is épp elég baja volt. Még ha valamilyen csoda folytán le is tudná győzni a két férfit, nem jutna messzire. Hamar elfognák és a kísérletért, csak újabb, helyzetét súlyosbító, őt magát pedig tovább gyengítő atrocitásokat kellene elszenvednie. A következő pillanatban egy bilincs kattant mindkét csuklóján. Egyszerű fémbilincs volt, de ez is épp elég volt arra, hogy meggátolja abban a kadétot, hogy kezeivel bármit is tehessen.

„Fordulj meg és indulj, kifelé a zárkából, aztán jobbra. A többit, majd később megtudod.” - Parancsolta a háta mögül az egyik férfi.

~ Na igen, sétára küldeni azt, aki egyik lábát képtelen használni, hosszabb távon ez is remek módja a gyötrésnek. Remélem nem a támaszpont túlsó végére kell mennem.~ Vélekedett keserűen a corelliai, miközben megfordult és jobb lábán szökdécselve elindult kifelé a zárkájából. Várakozásai ellenére, egyik férfi sem próbált meg gáncsot vetni elébe. Pedig biztos jó hecc lett volna a számukra, egy megalázó esésbe kényszeríteni a fegyencet. Alighogy elérte az ajtót, az egyik férfi, hátulról egy fekete, zárt csuklyát húzott Alec fejére, majd két erőteljes kéz ragadta meg bal és jobb felől. Weld, akit ez a fegyőröktől a legkevésbé sem nem várt tett meglepett, ugyanis épp egy szökkenés közben húzták a fejére a csuklyát, majdnem elesett. Sikerült ugyan, megőriznie az egyensúlyát, ami azért valljuk be jelen állapotában kisebbfajta csodának számított, így viszont az esésnek nevezhető esemény csupán elodázásra került a következő szökkenésig. Ugyanis a corelliai nem emelte elég magasra a lábát, így megbotlott a zárka magas küszöbében és arccal előre kizuhant a folyosóra. Estében annyi lélekjelenléte volt, hogy oldalra fordította magát. Ez által sikerült megelőznie azt, hogy szó szerint orra essen. Helyette a bal válla, illetve felkarja volt az, amelyik először érintkezett a talajjal, de nem kimondottan sikerült velük tompítania az érkezést, ahhoz ugyanis, az kellett volna, hogy a keze ne legyen hátrabilincselve. Szerencséjére az esést, pontosabban a talajtérést nem kísérte hangos reccsenés, csupán iszonyú fájdalom.

Hangosan feljajdult, de meg sem próbált talpra állni, legalábbis addig nem, amíg erre nem kényszerítik rá. Ha mind a két lába épp tett volna, hátrabilincselt kézzel is talpra tudott volna állni, de így, fél lábbal, ez szóba sem jöhetett. Illetve szükséghelyzetben valószínűleg képes lenne elviselni azt a fájdalmat, amely avval járna, hogy testsúlyát, csak időlegesen is ráhelyezze sérült lábára. Jelen pillanatban viszont ezt mindenképp el akarta kerülni, így hát várt, mit fognak reagálni a fogva tartói. Pár pillanattal később erős kezek markolták meg mindkét felkarjánál fogva, majd vonszolni kezdték. Elkerülendő, hogy a vonszolás közben további fájdalmat okozzanak a sérült lábában, a corelliai kénytelen volt jobb lábán bicegve, lépést tartani velük. A két férfi természetesen igyekezett olyan tempót diktálni, amely még éppen tartható volt a fogoly számára, de azért jócskán megszenvedtette. A leendő vadászpilótának út közben így is többször sikerült magasított padlóelemekben megbotlania, de a két fegyőr nem engedte elesni, megtartották mindaddig, míg sikerül visszanyernie egyensúlyát.

Mire megérkeztek abba a helyiségbe, ahova vinni szándékoztak Alecet, ő már erősen zihált, és patakzott róla a veríték. Valamiféle magas székbe lökték, majd kezét, lábait és nyakát is leszíjazták, s csak eztán vették le róla a csuklyát. Fejét épp annyira volt képes mozgatni, hogy egy kicsit körülnézhessen. A helyiség valamiféle groteszk, régi horror-holofilmekbe illő mása volt a kórházi kezelőhelyiségeknek. A feje felett egyetlen nagy teljesítményű, négy világítóegységes lámpatest működött, fényével valósággal vakítva őt magát, s bevilágítva az egész szobát, amely nem volt sokkal nagyobb a zárkájánál. Hosszú tűk, különféle méretű injekciós fecskendők, különböző méretű szikék, ollók, elektromos fűrészek sorakoztak tőle jobbra három állványon. A corelliai önmagban nem tudta eldönteni, hogy azért fohászkodjon, hogy ne ez legyen a gyengélkedő, vagy pedig azért, hogy inkább legyen gyengélkedő, mintsem a további kínvallatás helyszíne.

A feje iszonyúan fájt, tagjai zsibbadtak, a hidegrázás pedig továbbra is kínozta. Most már szabályosan vacogott, mintha épp az imént vett volna jeges fürdőt. Miközben próbált nem gondolni arra, hogy mennyire is fázik, végignézett saját magán. A viselt kezeslábas ellenére jól látta, hogy sérült bal lábszára és térde egyaránt nagyon meg voltak dagadva. Ettől a látványtól aztán csak még rosszabbul érezte magát. Ismét végignézett a mellette sorakozó, félelmetesnek tetsző eszközökön, melyek feltevése szerint a legkevésbé sem szolgáltak orvosi célokat, aztán, miután eleget gyönyörködött a műszerekben, hátravetette a fejét, és behunyta a szemeit. Akkor sem nyitotta ki, amikor a helyiség ajtaja feltárult. Léptek zaja hallatszott, valaki odalépdelt melléje. Csak ekkor nyitotta ki a szemeit, egy sötét maszkot és az azon lévő két nyíláson át két barna szemet látott maga előtt.

„Hogy van ma Weld?” - Kérdezte színlelt kedvességgel a maszk viselője. A hangja alapján ugyanaz a férfi volt, aki ez idáig vezette és felügyelte a leendő pilóta kihallgatását.

- Nem tagadom, voltam már sokkal jobban is. - Felelte Alec, és újra behunyta a szemeit. Most már nem volt kétsége afelől, hogy nem a gyengélkedőre hozták. Újabb vallatásnak nézett elébe. Tartott tőle, hogy az utolsónak, amely valószínűleg nem fog addig véget érni, míg meg nem törik.

„Elég rossz bőrben van, biztos, hogy nem akarja aláírni azt a vallomást?” - Tért a lényegre újabb kérdésével a kihallgatást vezető férfi. Avégett, hogy mielőbb megkapja a választ, erőteljesen megszorította Alec sérült, megdagadt lábszárát.

- Mit is kéne aláírnom? - Kérdezte fájdalmas grimaszt vágva a corelliai, remélve, hogy ezzel egy kis időt nyer. Noha a kínvallatás egész eddig kimondottan életszerű volt, nem feledkezett meg róla, hogy ez egy gyakorlat, bár a módszerekről lett volna véleménye, az illetékesek felé. A feladat ugyan az volt, mint egy valós fogságba esési szituációban, kitartani minél tovább. Weld érezte, hogy a „minél tovább” az ő esetében immár percekben, legjobb esetben is órákban mérhető.

„Szóval nem emlékszik, majd mindjárt emlékeztetem!” - Válaszolta ingerülten a vallató, majd ököllel rácsapott a lekötözött fiatalember megdagadt térdére. A pilótanövendők felüvöltött, s szemeiből könnycseppek csordultak ki. - „Arra, amelyben elismeri, hogy bombatámadást hajtott végre, Trialla városi civil létesítmények ellen.” - Magyarázta a férfi, hogy felfrissítse valamelyest a fogoly emlékeit. Ámbár valószínűleg ő maga is tudta, hogy Weld csak a bolondját járatja vele.

- Jah, arra? - Kérdezett vissza elhaló hangon a corelliai. - Azt hittem arra gondol, amelyben elismerem, hogy maga egy utolsó szajhapecér. - Tette hozzá, majd egy erőltetett, ostoba vigyort vágott. A következő pillanatban arca ismét fájdalmas grimaszt öltött, ugyanis a férfi, ez alkalommal, valami fémtárggyal sújtott le rézsútosan, a feldagadt lábszárára. Aztán még egyet. Alec összeszorította fogait, és behunyta szemeit, de minden igyekezete ellenére képtelen volt parancsolni a fájdalomtól előtörő könnyeinek.

„Nagyon szellemes!” Értékelte Weld megjegyzését a vallató, aztán ismét lecsapott ez alkalommal felülről, egyenesen a daganatra. Hangos reccsenés hallatszott, amit szinte azonnal követett a kadét velőtrázó hosszú üvöltése. Arca vörösbe fordult, annak ellenére, hogy le volt kötözve, kínjában vonaglott és rángatózott. Ezzel csak azt érte el, hogy az őt rögzítő bőrszíjak mélyen a húsába marjanak. Ha eddig eltörve nem is, csak megrepedve volt a lábszárcsontja, akkor a kihallgató épp ebben a pillanatban korrigálta ezt az apróságot. - „Ez biztos nagyon fájt.” - Jegyezte meg a maszkos férfi. - „Rendben van, akkor próbálkozzunk mással. Jelenlegi állomáshelye, alakulata?” – Kérdezte.

- Weld, … Alec, … … Kadét, … Birodalmi … … Haditengerészet, ... INFC-8257 - Válaszolta akadozva, könnyeivel és fájdalmával küszködve a corelliai. - Nem hajtottam végre azt a támadást. - Tette hozzá konokul, még mindig behunyt szemmel. Minden fájdalma ellenére makacsul ellenállt.

A következő ütés Alec gyomorszáját érte. A fiú valószínűleg összegörnyedt volna, ha képes lett volna megmozdulni, s nem lett volna szorosan lekötözve. Ennek ellenére, a sugárzó fájdalom idegrendszerre gyakorolt hatása miatt, megpróbált összegörnyedni. Ám a nyakát tartó szíj nem tett lehetővé ilyesfajta mozgást. Újabb ütés, ez alkalommal nem valamiféle fémszerszámmal, hanem ököllel, s nem a gyomra tájékára, hanem az arcára, majd egy újabb, és még végül egy. A corelliai szája felrepedt, s vér szivárgott a szegletéből. A másodpercek egyre csak teltek, de nem kapott újabb ütést, így félig kinyitotta szemeit. A férfi, aki az imént még ütlegelte, kicsit távolabb, háttal állt neki, s épp elmélyülten tanulmányozta az egyik állványon található eszközöket.

„Nah, próbáljuk meg még egyszer. Jelenlegi állomáshelye? Alakulata?” - Tette fel ismét a kérdést a kihallgatás vezetője.

- Weld, … Alec, … … Kadét, … Birodalmi … … Haditengerészet, ... INFC-8257 - Mondta mély lélegzeteket véve a corellai, majd a férfira sandított. Amaz végül ellépett az asztaltól és intett a két másik, csendben várakozó társának. Azok pillanatok alatt eloldották a szíjakat, melyek a pilótanövendéket a székhez rögzítették. Ez után megragadták és durván kirántották a székből. A fiatalember feljajdult. A két férfi egy kádszerű valamihez rángatta, amely a helyiség egyik sarkában állt. A világítás itt már nem volt olyan jó, de a corelliai látni vélte az áttetsző folyadék tetején úszó kisebb nagyobb jégdarabokat. Mielőtt egy szót is szólhatott volna. Az arcát és a felsőtestét belenyomták a fagyos vízbe. Hiába próbált ellenállni, szabadulni a szorításból, a két férfi jóval erősebb volt nála. Másodpercekig küzdött, erőtartalékainak végét mozgósítva, mígnem feladta. Néhány pillanattal később kiemelték a vízből.

„Hogy tetszik a fürdő Weld? Tudtommal a hideg víz, serkentően hat az agyra.” - Gúnyolódott a kihallgatást vezető férfi. - „Jelenlegi állomáshelye? Alakulata? - Hangzott el ismét a kérdés.

- Kh… Weld, … Alec, … kh… Kadét, … Birodalmi … kh… Hadi.. kh... IN…FC-82…57. - Válaszolta a corelliai köhögve, levegő után kapkodva, s fogvacogva.

A következő pillanatban ismét lenyomták a víz alá. A corelliai meg sem próbált ellenállni. Érezte, ahogy a jéghideg víz lassan elzsibbasztja a törzsét, s úgy nehezedik a tüdejére, mint mázsás kövek. Behunyta a szemét, és próbálta kizárni elméjéből a jéghideg vizet és a fájdalmat és a másodpercről másodpercre egyre kínzóbbá váló égető érzést a tüdejében, mely az oxigénhiányt jelentette. Már csaknem elájult, mire végre ismét kihúzták a vízből.

„Jelenlegi állomáshelye? Alakulata?!” - Harsant fel ismét a kérdés.

- Carida… alapkiképzés… I/P. - Válaszolta meg a kérdést akadozva a corelliai.

„Na ugye, nem is volt olyan nehéz.” - Jegyezte meg a vallatást vezető tiszt, majd zubbonya zsebéből egy kétszeresen összehajtott papírlapot és egy tollat vett elő. - „Ezt írja alá, és végeztünk.” - Mondta, s Weld felé nyújtotta a papírlapot. A két segéd eleresztette a fogoly kezeit, hogy az megfoghassa a papírlapot és a tollat, de a vállait továbbra is fogták, nehogy . A kadét első gondolata az volt, hogy habozás nélkül aláírja, bármit is nyomnak a kezébe, de aztán mégis olvasni kezdte a szöveget.

„Én, Alec Weld kadét (INFC-8257), ezennel elismerem, hogy a Birodalmi Haditengerészet hadgyakorlata során ellenséges fogságba estem, és fogságom ideje alatt a kihallgatás során megtörtem, majd azt követően együttműködtem az ellenséggel…”

A corelliai nem akarta tovább olvasni a papírlap tartalmát. Bár nem is nagyon tudta. Szemei égtek, feje és törött lába kimondhatatlanul fájt. Most még jobban szédült. Előbb jobb kezéből ejtette ki a tollat, majd elengedte a papírt, mely a vízcseppektől nedves padlóra hullott. Tudata, hogy amennyiben ezt aláírja, akkor bármit ért el ez idáig, akármilyen jó eredményeket produkált, el fogják bocsátani. Vagyis lőttek az álmának.

- Én ezt nem írom alá. - Jelentette ki elszántan. - Lehet folytatni. A lázamnak úgy is jót tesz a hűtőfürdő. - Tette hozzá. Látta, hogy a kihallgató tiszt szemei elkerekednek, s a maszk ellenére látszott, hogy vonásai is megváltoznak. Néhány pillanatnyi feszült, dermedt csend következett, majd a férfi így szólt.

„Csuklyát a fejére, és vigyék a nyolcasba.” - Rendelkezett.

A két segéd egyike ismét Alec fejére húzta a csuklyát, míg a másik megbilincselte, majd vitték. Alec alig volt eszméleténél, a fájdalom a láz és a megpróbáltatások teljesen felőrölték. Egyedül a corelliaik jellegzetes nyakassága volt az, ami tartotta benne a lelket, no és persze a görcsös ragaszkodás az álmához, amelyért ez idáig szenvedett. Már nem szökdécselt egy lábon, mint ahogy azt idefelé tette. Egyszerűen hagyta, had vonszolják, annak ellenére, hogy törött lába a vonszolás közben még jobban fájt. Szerencséjére e félig-meddig eszméletlen állapotában ezt a fájdalmat már nem nagyon érezte. Ahogy azt sem, hogy egy idő múlva, a sokadik ajtón belépve végül egy sarokba taszították és levették róla a csuklyát. Beletelt néhány pillanatba, míg végül megszokva az erős fényt, körülnézhetett. A teremben az őt behozó kér maszkos kívül egy kopasz, férfi volt, aki ugyancsak sötétzöld formaruhát viselt. Kicsit távolabb, egy asztal mögötti székben ott ült Dash. Amennyire Alec, meg tudta állapítani, barátja nem volt sokkal jobb bőrben, mint ő.

„Nos, IFO-528. Mivel nem voltál túl közlékeny, úgy gondoltuk talán megered a nyelved, ha látod a társad szenvedni” - Mondta a kopasz fickó, majd a következő pillanatban a két maszkos férfi, ütni-verni kezdte Alecet. A corelliai, aki már a verés kezdetekor sem volt teljesen magánál, már a második, fejét ért ütést követően elájult.

Néhány pillanattal később, Alecet néhány az arcára tenyérrel mért pofon térítette magához. Kinyitva a szemeit, látta, hogy az egyik maszkos férfi áll fölötte. Amaz, amikor látta, hogy valamelyest magánál van, talpra rántotta a fiatalembert. A másik maszkos is megfogta, együttesen hátracsavarták Weld, mindkét karját. A kopasz férfi a padlón heverő Dash felett állt, s a kezében egy apró sugárpisztolyt tartott.

„Két egyszerű kérdést fogok feltenni INFC-8257-es. Mennyit ér magának a társa élete? Aláírja azt az iratot, vagy sem?” - Kérdezte, majd az asztalon lévő papírlapra mutatott. Alec lassan odasántikált az asztalhoz, előbb lehajolt s kitapintotta Dash pulzusát. Amint bizonyságot szerzett róla, hogy barátja él, az asztalfölé hajolt és anélkül, hogy megnézte volna a papírlap tartalmát, hezitálás nélkül aláírta, majd kimerülten összeroskadt. Pillanatokkal később újra elveszítette az eszméletét.

[Alec „Earl” Weld]

VI. Öröm, bánat, pihenés, szórakozás


Amikor legközelebb magához tért, egy tágas, kétágyas kórteremben találta magát. A mellette lévő ágyon Dash feküdt, pontosabban ült és épp egy tálcáról tüntette el, a reggelire hozott ételt. Weld nem szólt egy árva szót sem, csak végignézett magán. A baljából egy intravénás tű lógott ki, amely egy átlátszó gumicsővel volt csatlakoztatva egy nagy adag infúziós sóoldathoz. Legnagyobb meglepetésére semmiféle fájdalmat nem érzett. Aggódva pillantott lábaira, és örömmel konstatálta, hogy mind a kettő megvan. A másik oldalára pillantott, ahol a saját éjjeliszekrényén egy roskadozó tálca várakozott, mellette egy borítékkal. A corelliai maga elé vette a tálcát és falatozni kezdett. Nem volt étvágya. Megragadta a borítékot, feltépte és széthajtotta a benne lévő levelet.

Alec Weld
INFC-8257

Örömmel értesítjük, hogy sikerrel teljesítette a caridai alapkiképzést. A kiképzésen, illetve az azt követő terhelési gyakorlatok során állhatatosságról, nem mindennapi elszántságról, akaraterőről, tűrőképességről és bajtársiasságról tett tanúbizonyságot. Eredményei alapján alkalmasnak találtuk arra, hogy megkezdhesse a vadászpilóta kiképzést a Corulagi Repülőtiszti Akadémián. Négy hét múlva, ezen irattal a kezében, jelentkezzen az Akadémián.

J. P. Orinsant
nyugállományú parancsnok,
A Corulagi Repülőtiszti Akadémia tanulmányi igazgatója

Weld meglepetten pislogott, mint aki nem hisz annak, amit szemei láttatnak vele. Újra és újra elolvasta a sorokat, majd letette a papírt, s Dash felé fordult. A fondori olyannyira elmerült az étkek élvezetében, hogy csak most vette észre, azt, hogy a corelliai is felébredt. Alec öröme még nagyobb lett, amikor megtudta, hogy Dash is a Corulagon fogja folytatni a tanulmányait. A jó hírek özönében, az elmúlt napokban, sokat szenvedett kadét étvágya azonnal megjött, s folytatta a nem kimondottan ízletes, de tápláló reggeli elpusztítását, közben élénk beszélgetést folytatva barátjával. Sok minden szóba került - példának okáért az is, hogy mihez kezdjenek a rendelkezésükre álló négy héttel, - de a vallatás során átélteket egyikük sem hozta fel. Ugyanakkor volt még valami, ami foglalkoztatta Weldet. Violett. Csak most tudatosult benne, hogy a Carida elhagyásával egyúttal szerelmétől is el fog távolodni. Ez a felismerés borús árnyat vetett a néhány pillanattal korábban még határtalannak tűnő örömére. Valószínűleg Dasht is foglalkoztatta a dolog, hogy búcsút kell vennie Kellytől, de ennek nem adta tanújelét barátja számára.

Nem telt el negyed óra az óta, hogy a két pilótajelölt befejezte a reggelit, egy háromtagú orvos csoport lépett be a kórterembe. Először Dasht vizsgálták meg. A fondori fiú, a két bacta tartályban töltött napot követően tökéletesen meggyógyult, de ennek dacára, még további két napra benntartották megfigyelésre, hisz a kiképzés záró feladatai nem csak fizikálisan, de mentálisan és pszichésen is megterhelők voltak. Miután Paranga kadéttal végeztek, a háromtagú vizitelő orvos csoport Weldhez lépett. A corelliai sebei és a lábtörése is szépen begyógyultak, hála a magas koncentrációjú bacta tartálynak, és az egyéb intravénásan beadott gyógyszereknek és egyéb kezeléseknek, melyeket az elmúlt két napban, mély altatás alatt kapott. Ahogy Dash, Alec is további két nap megfigyelésre, azaz kórházi tartózkodásra volt kárhoztatva. Mely során néhány további vizsgálat, köztük egy pszichiáterrel lefolytatandó beszélgetés várt mindkettejükre. A vizitelő orvos csoport tagjai, további mielőbbi jobbulást kívántak, majd távoztak.

A két leendő vadászpilóta ismét magára maradt. Jobb híján, az infúziók miatt korházi ágyaikhoz béklyózott fiatalemberek folytatták a véget nem érő beszélgetést. Terepsiklókról, légisiklókról, versenyekről, sportról és a jövőről, mely a Corulagon vár rájuk. Még aznap mindkettejüknek látogatójuk érkezett, először Kelly Thornton, az alap-repüléselmélet oktató látogatta meg a fiúkat, akit szoros érzelmi szálak fűztek Dashhez. Kelly tisztában volt azzal, hogy Alec tud a közte és fondori fiú közötti viszonyáról, és hogy igen tevékeny részese volt annak, hogy arra ne derülhessen fény. Kelly azon túl, hogy kényeztette a lábadozó barátját úgy csókokkal, mint különféle a korházi kosztot kiegészítő egzotikus gyümölcsökkel. Sőt a gyümölcskosarat illetően Alecről sem feledkezett meg, ajándékképp neki is egy a Birodalom területén belül leszüretelhető szinte minden jókkal teli csomagot hozott Weldnek. A corelliai megköszönte a kedves gesztust. Szíve szerint magára hagyta volna a turbékoló gerlepárt, de a kezéből kilógó intravénás tűhöz tartozó, az ágyához rögzített fix állványra helyezett, csepegő infúzió ezt nem tette lehetővé.

Még aznap, a délután folyamán Violett is felkereste a kórteremben pihengető pilótanövendék párost. Ő sem jött üres kézzel, egy-egy zárt termoszt hozott a két fiatalembernek, bennük házilag kicsavart gyümölcslevekből és más természetes adalékokkal összekevert, finom hűtött itallal. Alec, miután néhány perccel később levegőhöz jutott az ölelések és hosszú csókok valóságos erdejében, elújságolta kedvesének, hogy Dasht és őt is felvették a Corulagi Repülőtiszti Akadémiára, vadászpilóta képzésre, s négy hét múlva kell jelentkezniük a Corulagon. A leányzó gratulált mindkettejüknek, ám ugyanakkor szóba hozta, hogy a távolság, bár fényévekben mérve nem jelentős, de mégiscsak nagy lesz majd közte és a corelliai között. Weld már most megígérte, hogy amikor csak lehetősége lesz rá, ír a leánynak, vagy holofonon fogja keresni. Violett is ugyanezt ígérte. Kettejük közül a leányzó volt e tekintetben, a könnyebb helyzetben, hisz ő, a tervei szerint a jövőben a Birodalmi Központ Palpatine Egyetemén készült megkezdeni tanulmányait, politológia szakon.

Két nappal később, jó néhány további vizsgálatot, és egy-egy hosszabb pszichiáterrel folytatott beszélgetést követően a két kadét gyógyultnak minősítve hagyhatta maga mögött a gyengélkedőnek is otthont adó Akadémiai Kórházat. Egyenesen a körletükbe siettek pakolni. Út közben azt latolgatták, hogy vajon miként szerepelhettek a túlélő gyakorlaton, s azt követő vallatásokon szobatársaik Davin Cade és Marw Rakhus. Dash tíz creditben fogadott arra, hogy egyikük sem húzta elég sokáig. Pontosan ez a hozzáállás vallott a fondorira. A kezdetek óta ellenszenvesen viselkedett a két másik szobatársukkal, akik semmit sem tettek annak érdekében, hogy előnyösebb képet alakítsanak ki magukról. Alec valamelyest jobb viszonyban volt Davinnal és Marwval - egészen addig, amíg barátja fedezése végett kényszerből terrorizálni nem kezdte őket, - tartotta a fogadást, mondván, hogy Rakhus, aki kettejük közül a szívósabbnak látszott az alapkiképzés első szakaszában, kibírta. A két jó barát egészen a körlet bejáratáig folytatta a tréfálkozást, megemlékezve Dash egyik-másik csínyéről, illetve két szobatársuk elkeseredett visszavágási kísérletein, melyek rendszerint Alec révén hiúsultak meg. Amint feltárult előttük a körlet ajtaja, nem várt látvány fogadta a két pilótajelöltet.

A szoba padlózatára szanaszét szórva látták viszont saját személyes, civil ruhadarabjaikat. Egy részük megszaggatva, összevagdosva, azaz lényegében további viselésre alkalmatlan állapotban, míg a többi sáros bakancsnyomokkal volt ellátva. Cade és Rakhus holmijának - mint ahogy ők maguknak - ellenben hűlt helye volt. A fondori és a corelliai pillanatok alatt megértette, hogy itt és most egy alattomos visszafizetés esetével találták magukat szembe. A két fiú, valószínűleg már korábban kihullott, az utolsó megmérettetések rostáján, és kihasználva az alkalmat, egy összegben törlesztettek az őket ilyen, vagy olyan okkal megtréfáló, terrorizáló szobatársaiknak. Weld fintorogva vette számba a veszteségeit, miközben átkelt a szobában szanaszét heverő ruhák között a fekhelye irányába. Keserűen tapasztalta, hogy zömében kedvenc ruhadarabjai, amelyeket szabad idejében viselt, estek áldozatul Davin és Marw megtorlásának. Amikor aztán összeszedte a földről a ruháit és kihúzta éjjeli szekrényének fiókját, elsápadt. Másodpercekig képtelen volt szóhoz jutni. A Birodalmi Központban, még a felvételi eljárás előtt vásárolt Köztársasági - Birodalmi Vadász Ászok című két kötetes könyve, valamint a Zien Tiuvtól kapott különleges plasztikkártyákból álló Sabacc paklija, sőt mi több, az apjától kapott pilóta órája is szőrén - szálán eltűnt. Alec a látvány jelentette meglepetésen felülemelkedve hosszan és cifrán káromkodott. Csak ezt követően osztotta meg barátjával azt, amit látott, pontosabban nem látott. Másodpercekkel később kiderült, hogy az eltávozott páros Dash tulajdontárgyai közül is elemeltek néhány felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró tárgyat, nevesítve a fondori fiú nagyapjának dögcéduláját, - amit Paranga amulettként hordott magával, s amitől csak ritkán vált meg, valamint egy díszes tőrt.

A veszteség kettejük közül az érzelgősebb, szentimentálisabb corelliait viselte meg jobban. Ingerülten, sebzett vad módjára rótta a köröket a helyiségben, s forgatta fel még jobban a szobát, bízva abban, hogy a két bosszúálló csak elrejtette becses tárgyait a körletben, de miután minden lyukba, minden bútordarabba és azok alá is benézett, nem maradt más, mint tudatosítani önmagában, hogy Davin és Marw meglopta. Ez a tudat viszont csak még jobban felhergelte. Dash hiába próbálta, nem tudta enyhíteni a nem tudta barátja fájdalmát. Weld ott és akkor, hangos szóval fogadta meg, hogy Cade és Rakhus iszonyúan meg fogja bánni ezt a gaztettet. Ez a fogadalom, és a bizakodás abban, hogy a két jómadár útja legalább egyszer még keresztezi az övéket, és akkor megfizetnek a lopásért. Miután a türelmét és hidegvérét ritkán elveszejtő Weld úrrá lett haragján és bánatán hozzálátott, a még menthető ruhadarabjainak a tisztításához, illetve a menthetetlenné váltak kidobálásához. A ruházatát ért veszteség korántsem viselte meg annyira, hisz, noha corelliai származása révén, bizonyos mértékben hiúnak volt nevezhető, piperkőc nem volt.

A Carida-i alapkiképzést sikeresen teljesített páros, alig végzett a körlettakarítással, és a tisztítható ruhaneműk mosásával és száradásra kihelyezésével, amikor a körlet ajtaja kinyílt, s Violett lépett be rajta. Látva a szoba egészét betöltő, száradó ruhaneműket, kíváncsian érdeklődött a nagymosást illetően, így Alec röviden összefoglalta, hogy milyen búcsúajándékban részesítette Dasht és őt a két volt szobatársuk. A leány aki, a fondori fiúhoz hasonlóan mindent tudott Weld tragédiákban bővelkedő múltjáról, s az eltulajdonított tárgyakhoz fűződő viszonyáról, vigasztalóan ölelte meg barátját. Paranga néhány perccel később szabadkozva magukra hagyta őket, egy huncut mosollyal, s azzal a megjegyzéssel, hogy holnap reggelig nem látják. Előreláthatólag egy időre ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt tölthessenek egy, mondhatni búcsúéjszakát, amely során a testi örömök mellett sokat beszélgettek a jövőről, melyet minden várható és nem várható nehézség, dacára mind a ketten a másik oldalán képzeltek el.

A szállítósikló indulása, melyre Paranga és Weld kadétok, valamint a kiképzés végső fázisán is sikeresen túlesett csekély létszámú társuk számára helyet foglaltak, s mellyel el kellett hagyniuk a Carida-i Kiképző Központot másnap kora délután, helyi idő szerint 1300ra volt kitűzve. Az indulás előtti utolsó órákban, A fondori fiú és a tőle immár szinte elválaszthatatlanná vált corelliai barátja pakolászással, a körletük átadható állapotba hozásával, majd a két, életük utóbbi egy évében fontos szerepet betöltött hölgytől való hosszúra nyúló búcsúzkodással töltötték. Alec szerette volna, ha Violett az elkövetkező két hetet vele töltve ellátogat vele a Corelliara, ám erről részint a leány tanulmányi kötelezettségei, illetve egy, az Ocheef család feje által már korábban elhatározott Naboo-i családi nyaralás miatt szó sem lehetett. A Birodalmi Fegyveres Erők merev előírásainak eleget téve a két barát kimenő egyenruhát viselve, kezeikben és hátukon csomagjaikat cipelve, utolsókként lépdeltek fel az indulni készülő űrsikló fedélzetére, mely a Birodalmi Központba szállította őket. Weld a rámpa tetejéről még egyszer utoljára visszafordulva intett búcsút szerelmének.

Az út során Dash hosszasan győzködte barátját, hogy a rendelkezésükre álló kicsit több mint két hétnek legalább a felét töltse vele a Birodalmi Központban. Alec, aki nem akart barátja terhére lenni, végül – egyrészt azért, mert kedvére valónak hangzottak a felvázolt lehetséges programok, másrészt azért, mert ellenkező esetben a fondori valószínűleg nem hagyta volna nyugton a leszállásig - rábólintott, de kikötötte, hogy legfeljebb egy hetet marad barátjánál, ugyanis már nagyon vágyott haza a Corelliara, s arra, hogy végre újra viszont láthassa húgát és idős tanítóját.

A Birodalmi Központba érkezvén, a két, még mindig egyenruhát viselő ifjú első útja a Paranga rezidenciára vezetett, ahol a rövid háztűznézőt követően megszabadultak a formaruháktól, s civil öltözéket vettek fel, majd nyomban belevetették magukat a lélegzetelállító városbolygó forgatagába. Weld, pár több ízben is megfordult teherhajó-pilóta pályafutása során a Coruscanton, azaz a jelenlegi Birodalmi Központban, de városnézésre sem akkor, sem az Akadémiára való jelentkezést megelőző alkalmassági vizsgálatok során nem volt lehetősége. Az ehhez használt jármű Dash feltuningolt luxus-sportsiklója volt, melynek még a látványa is elég volt ahhoz, hogy Alec hosszú másodpercekig szólni se tudjon, csak gyönyörködjön a látványban, melyet a Narglatch XJ-6os nyújtott. Amikor a fondori fiú felajánlotta a lehetőséget a corelliainak, hogy vezesse a járművet, míg ő holofonál, barátja hezitálás és tiltakozás nélkül kapott az alkalmon. Bár a Birodalmi Központ közlekedési rendszere az újdonság erejével hatott számára, hisz a forgalom bonyolultsága jóval meghaladta a Corellian eddig tapasztaltakat, de barátja útmutatásainak hála hamar felvette a ritmust. Az ügyes pilóta kezei között a Narglatch XJ-6os sikló valósággal kezes jószággá vált.

Első útjuk, Dash egyik rég látott ismerősének, név szerint Riba Hurtennek a lakásához vezetett. Út közben a fondori fiú több alkalommal is próbálta elérni a lányt, - ugyanis a szóban forgó személy egy ifjú hölgy volt, - ám, minthogy ez nem sikerült, Paranga a hölgyemény legutolsó ismert lakhelyének felkeresése mellett döntött. Az épületig vezető úton Alec vezetett, bár ahhoz, hogy célhoz érjenek, a fondori navigálása volt szükséges. A lakáshoz megérkezést követően Dash hiába csengetett, úgy tűnt, senki sincs odahaza. A szomszédos lakás tulajdonosa, egy idősebb hölgy épp azokban a percekben érkezett haza, megismerte, s megszólította Parangát. Kiderült, hogy Riba a hölgynél hagyott egy papírra vetett üzenetet, melyet most a szomszéd néni rövid keresés után megtalált és át is adott a fondorinak. A corelliai figyelmesen tanulmányozta barátja arcát, miközben ő a levelet olvasta. Úgy tűnt számára, hogy Dash szívében a lány egykoron, vagy talán még most is kiemelt helyet tölt be. A fondori arcvonásai arról árulkodtak, hogy a levél tartalma meglepte. Alec nem kérdezősködött, csendben várakozott, míg Dash végigolvasta a levelet, majd eltette. Weld nem firtatta a dolgot, tudta jól, hogy ha a barátja úgy gondolja, akkor majd idővel beavatja.

A Császárvárosnak azon részében a nap már csaknem alábukott a horizont mögé, így hát a két kadét belevetette magát a Birodalmi Központ éjszakai életébe. Dash a bemutatás első állomásának, furcsának tetsző - Alec nézete szerint kifejezetten vad – ötlettől vezérelve az illegális siklóversenyzés világát választotta. A corelliai aggodalmát fejezte ki az ötlettel kapcsolatban, hisz a Birodalmi Haditengerészet kadétjaiként kerülniük kellene az ilyesfajta illegális tevékenységeket. A fondori azonban a tőle már megszokott magabiztossággal nyugtatta meg barátját, hogy nem lesz semmi gond. Weld végül is rábólintott, gondolván, hogy ha ennek híre megy, s következményképp kicsapják őket, akkor még mindig próbálkozhat a CorSec Akadémiájával.

Az egyre inkább felpörgő események innentől kezdve a corelliai balsejtelmeit kezdték igazolni. Dash, mint korábbi bajnok, élt a jogával és kihívta az aktuális bajnokot. Weld ez alkalommal is hangot adott nemtetszésének, de cimborája megnyugtatta, hogy sima ügy lesz. Amint a két sikló felállt egymás mellé, a rajthoz, Alec már sejtette, hogy barátja elszámította magát. Erre pillanatokkal később Dash is rájött. Az aktuális bajnok siklója, egy korosabb J-10es volt, ám a réginek látszó külső alatt egy ügyesen átalakított erős versenygép dorombolt. A fondori felismervén a helyzetet, figyelmeztette a mellette ülő corelliait, hogy a verseny nehezebb lesz a vártnál, de nincs ok aggodalomra. Alec ezt egy mosollyal nyugtázta, és szorosabbra állította a biztonsági hevedereit. A verseny első hallásra, egy, egyszerűbb körversenynek tűnt, ahol egy viszonylag kötetlen útvonalon, de kijelölt pontokat érintve kellett visszaérkezniük a versenyzőknek a kiindulási helyre, azaz a rajt és a cél megegyezett. A kijelölt pályaszakasz csaknem végigvezetett a Császárváros árnyékos oldalán. Hosszúságban meghaladta azokat a pályákat, amelyeken a corelliai eddig versenyzett. Ráadásul a városi forgalom és egyáltalában a városias helyszín további nehézséget jelentett. Legalábbis Alec szemszögével nézve, aki teljesen más versenyhelyszínekhez volt szokva.

A rajtot követően a két versenyző felváltva vezetett, de nem tudtak érdemi előnyre szert tenni. Weld, aki nem volt olyan mértékben a sebesség megszállottja, mint Paranga és jóval kevésbé volt őrült, rádöbbent, hogy egy ilyen versenyen utasként részt venni nem igazán izgalmas, ellenben kimondottan félelmetes, főleg ha az utas Dash mellett ül. A szoros verseny végül Dash helyismeretének következtében, - révén sikerült az utolsó szakaszon egy alagutat kihasználva előnyhöz szert tennie, - az ő javára dőlt el. Alig robogtak át a képzeletbeli célvonalon, s vette át a fondoria futam győztesének járó összeget, a Birodalmi Központ rendvédelmi erőinek siklói tűntek fel. Mint ahogy, az várható és előre látható volt, valaki értesítette őket, a versenyről. A versenyzőknek és a kíváncsiskodó nézelődőknek egyaránt menekülniük kellett. Alec a menekülés során egyszer sem mormogott azon, hogy „én megmondtam” inkább abban reménykedett, hogy Dash valahogy le tudja rázni, a rájuk tapadt két siklót, s az azokat vezető hatósági személyeket. Weld biztos volt benne, hogy amennyiben elkapják őket, nem ússzák meg figyelmeztetéssel, vagy pénzbírásággal, de még csak egy szolgálatra rákerült fenyítéssel sem, hanem jóval súlyosabb büntetésre számíthatnak. Menekülés közben végigszáguldottak a Birodalmi Központ éjszakai oldalának másik felén, majd végül a Dash lakásához tartozó garázsban találtak menedéket.

A következő két napban a fondori fiú végigkalauzolta barátját a Birodalmi Központon, a nevezetesebb helyeket, épületeket, amiket turisztikai szempontból mindenképp érdemes, valamint ellátogattak a nevesebbnek mondható kantinokba, bárokba is. Az ezt követő napon, levezetésképp Dash és Alec ellátogattak az Improccora, egy kis rakétasízésre. A corelliai fiú, aki ennek a sportnak hazája hegyeiben a téli évszakban is csak ritkán hódolhatott, nagyon örült. A nap végén Weld egy időre búcsút vett barátjától, aki megígérte neki, hogy a következő eltávozás alkalmával vele tart a Corelliára. Arról is megállapodtak, hogy hat nap múlva a Birodalmi Központban találkoznak, s együtt indulnak majd a Corulagra.

Húsz szabvány órával később, - melyeket a sízésben jócskán elfáradt fiatalember néhány ébren töltött negyedórácskától eltekintve, végigaludt, - a menetrend szerinti utasszállító hajó megérkezett a Corellira, s leszállt a Coronet-i Galaktikus Űrkikötőben. Alec első útja a Weld Corporation központjába vezetett. Örömmel látta, hogy a szállítmányozással és javítással foglalkozó kis cég, melyet a két tulajdon kezével és a megmaradt alkalmazottak segítségével teremtett újjá, mindig fenn állt, bár koránt sem jövedelmezett olyannyira, mint amikor Jaadson Weld irányította a működését. A társaságot még mindig Hugo Thaxton vezette, akinek egy évvel korábban az ifjú Weld átadta a stafétabotot. Alec váltott vele pár szót, a főnökkel és az alkalmazottakkal, mielőtt a hangárhoz ment, melyben ugyanúgy állt a Weld’s Wing, mint ahogy hagyta. Az ifjú corelliai nem tudott ellenállni a kísértésnek és leellenőrizte a teherhajót. Minden rendszere működőképes volt. Alec a pilótafülkében megtalálta régi sugárvetőjét, mely a múltban oly sokszor mentette ki a szorult helyzetekből. Felcsatolta az övet, egy teli energiacellát helyezett a fegyverbe, hisz a közbiztonság Coronetben állítólag sokat romlott az utóbbi időben, aztán a teherhajó rakteréből kiemelte a Mennydörgés néven ismert siklóját. Ez után lezárta a hangárt, majd búcsút intett Thaxtonnak, mondván, hogy mielőtt elhagyná a Corelliat még egyszer felkeresi őt, s aztán sietve útnak indult a Weld-Essax rezidencia felé.

Weld boldogságtól hevesen dobogó szívvel, de a jó formán egy éve nem használt siklóját kímélve suhant el a learatott, tarlón álló szántók felett. Most már a családi birtok művelés alá fogott részén, pontosabban az felett járt. Tágabb értelembe véve már otthon volt, hisz egész fiatalsága ezeken, az akkor még zöldellő füves réteken, mostanra már remek terméshozamot produkáló földeken telt el. Egy újabb dombot maga mögött tudva, végre megpillantotta a távolban kirajzolódó Weld-Essax rezidenciát és az annak közvetlen közelében álló épületegyüttest. Terménytárolók, mezőgazdasági géptárolók, a birtokon dolgozók szálláshelyei, a családhoz immár generációk óta kötődő szolgálók házai. Sok minden változott, mióta Alec maga mögött hagyta otthonát.

A villát és az épületegyüttest valamint a hatalmas központi udvart körülvevő kora és kifogástalan állapota miatt immáron rendkívül értékesnek mondható kovácsolt vaskerítés, s a nappali órákban kitárt állapotban lévő, díszes kétszárnyú, ugyancsak kovácsolt kapu, épp olyannak tűnt, mint egy évvel ezelőtt. A Mennydörgés immár lépésben tette meg a hátralévő utat a kockakövekből lerakott út felett, mely kettéválasztotta a virágokkal teli parkot, mely immár ugyanolyan éke volt az udvarnak, mint mikor anyja és nagyanyja felügyelte a gondozását. Dél felé járt az idő, vagy talán már el is múlt, így senki sem volt az udvaron. Alec a villa bejárati ajtajához vezető lépcső előtt állította meg a siklót. Kipattant a vezetőülésből, majd fellépdelt a lépcsőn. Amikor lenyomta az ajtó nyitógombját. A kétszárnyú, mintegy négy méter széles faburkolatú dúracél ajtó halk szisszenés és némi nyikorgás kíséretében vált szét. Odabent ezzel egyidejűleg egy csengő lágy dallamos hangja harsant fel. Az ifjú corelliai alig lépett be az előtérbe, máris elébe lépett a komornyik. Az ötvenes éveit taposó férfi, Gel Charcher azonnal felismerte a fiatalembert. Dacára a szigorú házi szabályoknak, - melyeket még Teo Essax nagyapja foglalt írásba – megragadta és szorosan megölelte rég látott gazdáját. A férfi szemeiből, aki gazdáit mindenek felett saját rokonainak tekintette, könnyek törtek elő. Ez után bevezette az ifjú Weldet az ebédlőbe, ahol, meglepő és korábban nem tapasztalt módon a családnál dolgozó cselédek, valamint velük együtt Eleena és Kalemm egyetlen hosszú asztalnál foglaltak helyet. Az ételt ez esetben droidok szolgálták fel.

Eleena Weld, amint megpillantott hazatért fivérét felpattant az asztal mellől, odaszaladt hozzá és megölet. Alec magához szorította húgát, majd miután kibontakoztak egymás kölcsönös szorításából, a kadét köszöntötte Kalemmet, aki szintén elébe sietett, majd ezt követően köszöntötte a többi jelenlévőt, de már csak szavakban, hisz különben valószínűleg kihűlt volna az ebéd, melyről, mint kiderült, az idei elsőrangú termés betakarításának és gyors értékesítésének apropóján készült. Az egyik asztalfőn Eleena foglalt helyet, vele szemben a túlsó oldalon volt egy szabad hely, mely történetesen Alec helye volt. Egy droid rögvest hozott a birodalom leendő vadászpilótája számára egy terítéket és evőeszközöket, így aztán kisvártatva ő is csatlakozhatott az étkezőkhöz. Az ebédet természetesen véget nem érő, pontosabban egyes fogások között újra és újra felélénkülő hangos beszélgetés kísért. Alec sokat kérdezett az elmúlt egy évről, és az itthoni nehézségekről, őt viszont az akadémián töltött egy évről faggatták. A corelliai mesélt a felvételin kötött szoros barátságáról, és annak alanyáról Dash Parangaról. A kiképzés megpróbáltatásairól, és a remek eredményeiről, arról, hogy a továbbiakban a Corulagon folytatja tanulmányait, ám a túlélési gyakorlatról és azt követő töréspontig tartó vallatásról nem beszélt. Amikor valaki, a jelenlévők közül kíváncsian emlegette fel a leányok témáját, az ifjú Weld némileg pironkodva mesélt Violettről. Ezt a hírt még a remek eredményeket kommentálónál is hangosabb üdvrivalgás kísérte.

Az ebéd végeztével a beszélgetés nem ért véget, mi több késő éjszakába nyúlt. Alec sok mindent megtudott arról, hogy milyen nagyszerű munkát végeztek az immár valóságos uradalommá alakított birtokon Eleena és Kalemm irányítása alatt. A cselédek és szolgálók a ház körüli és a földeken való munkából is kivették a részüket, noha a művelés megterhelőbb, legtöbb munkás kezet igénylő fázisait sikerült droidok révén gépesíteni. A kadét örömmel hallotta, hogy nélküle is remekül mennek a dolgok idehaza. Ahogy egyre későbbre járt, úgy tértek sorra nyugovóra az alkalmazottak, majd legvégül Alec, aki mielőtt aludni tért a saját szobájában, Eleena és Kalemm társaságában elfogyasztott egy pohár bort a villa teraszán, mintegy áldomásként a múltbéli és jövőbeli sikerekre egyaránt. Azon az éjszakán Alec egy csodálatos, fordulatokban és eredményekben gazdag jövőről álmodott.

A következő napot Alec a húga társaságában töltötte. A meglehetősen későinek mondható már-már ebédnek beillő reggelit követően a Menydörgéssel bejárták a birtokot. Eleena elmondta, hogy az elmúlt év során terjeszkedett is, ár alatt megvett néhány kisebb, művelés alá eleddig nem fogott, így kissé elvadult növényzetű területet a szomszédos birtokosoktól, s ezek, a megtisztításukat követően, az első éves hozam alapján egyelőre remek termőtalajnak tűntek. Alec estefelé, felkereste a családi kriptát, s szülei jelképes sírja felett megerősítette fogadalmát, hogy a birodalmi haditengerészet pilótájaként, amikor csak teheti, irgalmatlanul lesújt a kalózokra és az űr békés utazóit fenyegető banditákra.

Az eltávozásából hátralévő napokat az ifjú corelliai a pihenés általa kedvelt módjaival töltötte. Felkereste Coronet méltán híres bevásárló sétányát, a Kék szektorban található Kincses Hajó Sort. Itt működött ugyanis egy ismert antikvárius, akitől Alec már korábban is számos könyvet valamint egyéb repüléssel kapcsolatos relikviákat vásárolt. Kincsvadászata ez alkalommal nem járt sikerrel, nem talált az ízlésének megfelelő könyveket, s más egyebet sem. Ez után következő állomása a helyreállított Corelliai Űr Múzeum volt, mely megrongálódott az Árny Háború Corellia felszínén, egészen pontosan Coronet városában vívott ütközetében. Miután hosszú órákat töltött a gyermekkorában is gyakorta felkeresett, - számára egyfajta templomot jelentő - múzeumban, visszatért a birtokra. Az estét ismét Kalemm és Eleena társaságában töltötte.

A testvérpár, Eleena unszolására Kor Vella mesés tengerpartján, úszással és búvárkodással töltötte az utolsó napokat. Kettejük közül ugyanis a leány volt az, akit a tengervíz és annak kéksége és titokzatossága épp annyira megbabonázott, mint ahogy a fivért az űr és a repülés. Eleena tervei között szerepelt, hogy azt követően, hogy végre véget érnek a Kalemm vezette tanulmányai, a Coroneti Tudományegyetem Tengerbiológus szakára fog jelentkezni. Alec eme tervében támogatta húgát. Kétsége sem fért ahhoz, hogy a nálánál is okosabb és szorgalmasabb testvérének nem fog nehézséget okozni az egyetemre való bekerülés. Alec maga is szerette az úszást és a búvárkodást, hisz a tenger sok tekintetben hasonlított ahhoz a közeghez, amelyben ő maga legalább annyira otthon érezte magát, mint az Essax-Weld villában.

A Birodalmi Központba való visszatérés napját megelőzően Alec ismét felkereste a Weld Corporation székhelyét, és miután hosszasan csevegett az ott tartózkodó személyzettel, valamint néhány általa is ismert régi pilótával, további sikeres és eredményes munkát kívánt Hugo Thaxtonnak és csapatának. Az igazgató hasonló jókat kívánt az ifjú Weldnek az akadémiai tanulmányai folytatásához. Alec ismét elhelyezte a Menydörgést a Weld’s Wing fedélzetén, a hajót magát pedig, egy kisebb karbantartást követően áttelepítette az Essax-Weld rezidencia mellett üresen álló, s hangárnak kiválóan megfelelő, hatalmas tolóajtókkal ellátott épületbe, mely még akkor szolgált a hajó tárolására, amikor még Jaadson Weld tulajdonát képezte. Az utolsó otthon töltött szabad estéjén a leendő vadászpilóta vegyes érzésekkel töltötte el a családi villában. A tudat, hogy ismét el kell hagynia szeretteit elszomorította, ám ugyanakkor kíváncsisággal tekintett a jövő felé, azt latolgatva, hogy mi vár majd rá a Corulagon.

A következő nap Eleena és Kalemm vitték ki Alecet, a Weld család régi siklóján a Coroneti Galaktikus Űrkikötőbe, ahol, miközben elbúcsúzott húgától és idős tanítójától, megígérte, hogy amikor csak lehetősége lesz holoüzenet, vagy holofon útján hallat magáról. Még egyszer utoljára megölelte és kezet szorított tanítójával, megölelte és homlokon csókolta húgát, aztán vállára vette, illetve kezeibe fogta csomagjait és felszállt a Birodalmi Utasszállító Társaság Birodalmi Központba tartó járatára.

Az utazás eseménytelenül, mi több, egyenesen unalmasan telt, noha Alec az idő döntő többségét alvással töltötte, ugyanis az út első részében az utastérben adott régi holofilm, melyet már korábban is látott, - s már akkor sem nyerte el a tetszését –nem hogy szórakoztatta, hanem épp ellenkezőleg, mondhatni álomba űzte. Amikor felébredt már egy, még a előzőnél is rosszabbnak tűnő, vígjátékot adtak, amelynek végigszenvedése után Alec, elfogyasztott egy könnyű vacsorát, melyet az egyik utaskísérő szolgált fel neki, majd ismét álomba merült. Szerencsére a műsort ellensúlyozandó, az ülése könnyűszerrel dönthető és kimondottan kényelmes volt. Mégis, igazi megkönnyebbülést az jelentett számára, amikor a hajó végre megérkezett a Birodalmi Központba és leszállt az űrkikötőben.

Alec ez követően az űrkikötő egyik tisztálkodó-helyiségében felvette patyolat tiszta, vasalt formaruháját, s egy légitaxival egyenesen a Birodalmi Haditengerészeti támaszpontra vitette magát, ahol a Corulagra induló űrsikló utasai, köztük Dash is, már gyülekeztek. Egy baráti kézfogás, s a két kadét máris egymás mellett ült az űrsikló utasterében. Alighogy helyet foglaltak Dash máris belekezdett a vég nélküli szóáradatba. Mesélt és mesélt, Alec pedig nem tehetett mást, mint hallgatta barátja fogyni nem akaró mondandóját. Szerencsére a fondori fiú egymaga jóval szórakoztatóbb volt, mint azok a lehetőségek, melyekhez a Birodalmi Központba tartó járaton jutott.

[Alec „Earl” Weld]

VII. Corulag és Axxila, ahol a tehetségek napvilágot látnak


A hét szabvány órás hiperűri utazást követően a Lambda osztályú űrsikló végre kilépett a hiperűrből, s percekkel később belépett a Corulag bolygó légkörébe. A légköri turbulenciáknak köszönhetően kissé rázósra sikeredett leszállást követően a kadétok, cuccaikkal együtt elhagyták a szállítóhajó fedélzetét. Ekkor derült ki, hogy a Lambda, meglepő módon nem az Akadémia területén, hanem a főváros Curamelle Birodalmi Haditengerészeti támaszpontján szállt le. A kadétoknak a támaszpont elhagyását követően, tömegközlekedési járműveket használva kellett átjutniuk a főváros távolabbi pontján található Repülőtiszti Akadémiára. Dash és Alec, társaiktól elszakadva, felszálltak egy siklóbuszra, melynek volt megállója az Akadémia közvetlen közelében. Az út során vált világossá, hogy erre a bolygóra, noha a Magvilágok területén található, még nem jutottak el, vagy nem voltak betartatva a Birodalmi Szenátus által megszavazott faji törvények. Alec számra, - aki mind a Corellian, mind teherhajó pilóta karrierje során hozzászokott ahhoz, hogy nonhumánnak nevezett fajok egyedeivel érintkezzen, - ez a helyzet nem volt szokatlan, ám a Birodalmi Központban nevelkedett Dasht láthatóan meglepte.

Corulag

A tömegközlekedési járművön aztán a fondori fiú, módszeresen hozzáfogott hogy sorra kifigurázza a nem emberi, vagy emberközeli fajhoz tartozó lényeket. Corelliai barátja többször is oldalba bökte, hogy vegye észre magát, hisz ilyen körülmények között, egy non-humannokkal teli járművön a birodalmi haditengerészeti formaruhájuk, kadéti rendjelzésekkel nem hogy enyhítő, hanem egyenesen súlyosbító tényezők voltak. Mind több és több szempár szűkült össze baljóslatúan, arcok komorodtak el Dash önszórakoztatása láttán. Nem egy tagba szakadt érzékeny lelkületű idegen indult el a két kadét felé. Szerencsére a sikló lassulni kezdett, így Alec minden probléma nélkül megoldhatta a helyzetet, - mely könnyen lincseléssé fajulhatott volna – azzal, hogy határozott mozdulatokkal letaszigálta barátját a siklóról, majd utána dobta az ő illetve saját holmijait, majd egy corelliai stílusú, fintor kíséretében maga is elhagyta az akkor már álló járművet.

A két kadét sietve eltávolodott a járműtől, ugyanis még nem dőlt el, hogy a móresre tanítási vágy mennyire hajtja a feldühödött lényeket. Szerencsére mindannyian megelégedtek a fiatalemberek gyors távozásával. Az út hátralevő részét, kénytelenek voltak gyalog megtenni, amiért Alec a maga barátságos módján meg is feddte Dasht, hisz az alapkiképzés óta kiválónak mondható fizikai kondíciójuk ellenére csomagokkal megrakva kimenős gyakorlóban azért mégiscsak kellemetlen volt végigsétálni néhány utcán. Szerencsére a további konfliktusok szítását elkerülendő tartotta a száját, és más módon sem ingerelte az utcán gyalogszerrel közlekedő, dolgukra igyekvő lényeket.

Mire megérkeztek az Akadémia kapujához, már mind a ketten erősen ziháltak, s kövér izzadtságcseppek gyöngyöztek végig az arcukon. A bejelentkezést követően örömteli meglepetésben volt részük. Ismét szobatársak lettek. Ráadásképp Dash, a Caridaról kapott ajánlásának köszönhetően a hallgatói szállás azon szintjének felelőse lett. Az ő feladata volt a körletek valamint a szintfolyosó tisztaságának és nyugalmának fenntartatása. Szemlék esetén pedig végig kellett kísérnie a szemlét végző szállóparancsnokot, vagy annak helyettesét a szinten és az esetleges hiányosságok pótoltatása is az ő tiszte volt. Ez a beosztás inkább nyűgnek mondható teher volt, mintsem megtiszteltetés, sőt a szint lakóinak szemében különösen megvetettnek számított. Mint később kiderült, Dashnak mégis sikerült előnyt kovácsolnia belőle, hisz a szállóvezető tisztekkel és a kiképzőkkel is közelebbi ismeretséget tudott kialakítani, s ez a kapcsolat a pilótanövendékeket is érintő információk beszerzésének biztos módjává és a hírek megbízható forrásává vált.

A Corulagon töltött első év tananyaga változott és bővült is a Caridan kapott alapkiképzéséhez képest. Az itteni első félév során az alap-repüléselmélet, a légköri és űrbéli navigáció, az asztrogáció, az asztrológia, a matematika, fizika, pszichológia és politológia mellé többek között, a mélyűri navigáció, az aerodinamika, a légi és űr harcászat elmélete, taktikája és technikája, valamint a kommunikáció is megjelent. A sport és önvédelmi foglalkozások száma csökkent a Caridaihoz képest, de megszűnni nem szűnt meg. E foglalkozások innentől kezdve atlétikai jellegűek lettek A Null-gravitációs kamra mellett immár a magas nyomású kabin is szerephez jutott. A szükségesnél, - legalábbis a corelliai kadét véleménye szerint számítottnál – nagyobb jelentősséget kaptak a politikai foglalkozások, melyek során azt sulykolták bele a leendő pilóták fejébe, hogy társaik és a saját életüket is kötelesek szükség esetén feláldozni a Birodalomért és a Császárért. Alec, noha soha senki előtt sem hangoztatta, ezzel a fanatikus nézettel nem igazán értett egyet. Saját életét persze szükség esetén feláldozhatónak látta, ám azt nem tudta elképzelni, hogy társait, különösen Dasht, a halálba küldje, vagy veszni hagyja. A félév első felében kizárólag valósághű szimulátorokban próbálhatták ki a kadétok az elméletben tanultakat, s csak a félév második felében került sor az első igazi, vadászgéppel végrehajtandó gyakorlórepülésekre, először a kiképzési célokra átalakított V-19esekkel.

Alec, amikor csak tehette, de legalább heti két alkalommal, leveleket írt haza a Corelliara húgának, illetve Violettenek a Birodalmi Központba. A közösségi helyiségek nyilvános holofonjához, a nagy sor miatt csak ritkán, főleg Dashnak és az ő státuszának köszönhetően férhetett hozzá. Szabad idejének azon felében, amikor nem írt, vagy várakozott arra, hogy pár perc erejéig használhassa a holofont, akkor futással, Dashal közösen külön önvédelmi edzésekkel, vagy épp tanulással töltötte a szabad idejét. Dash ellentétben vele, a tanulásra fordítható idő nagy részét arra fordította, hogy a Caridan hagyott barátnője helyét valaki mással töltesse be. Alkalmas hölgyemények az Akadémia falai között és azon kívül is akadtak szép számmal. Ennek ellenére fondori cimborája az elméleti tantárgyak terén eredményekben nem maradt el sokban maradt el mögötte, míg azon gyakorlati tantárgyak esetében, ahol a gyorsaságra és a megérzésekre lehetett alapozni, felülmúlta őt. Az egyre gyakoribbá váló repülések során a két kadét egyre jobban kitűnt az évfolyamból.

Az év második felében az egyéni repülések mellett megjelentek a csoportos kötelékrepülések, illetve az egyre összetettebb tájékozódási-manőverezési feladatok, mind légkörben, mind a normál űrben. Ez utóbbi tájékozódási gyakorló repülések során Dash különösképp kiemelkedett társai közül, köszönhetően különös emberfeletti megérzéseinek és repüléshez való érzékének. Eme előnyét e téren Alec még a teherhajó-vezetés révén tapasztaltabb, valamint a vele született, mondhatni örökölt repülési érzéke ellenére sem tudta teljesen behozni. A különbség a két fiú repülési stílusában már most élesen megmutatkozott. Dash ösztönösen teljességgel kiszámíthatatlanul repült, míg Alec maga volt a megtestesült nyugalom hűvös precizitással és elképesztő pontossággal vezette a gépét. A Caridan kapott beceneve, fondori barátjának köszönhetően a Corulagra is elkísérte. Itt viszont már nem csak a származása, modora, hanem repülési tudása miatt is kiérdemelte az Earl nevet.

Az év második felében az elméleti foglalkozásokon túl V-19esek helyett immár Alpha-3 Nimbus osztályú V-Szárnyú vadászgépekkel folyt tovább a kiképzés, mely akkoriban a Birodalmi Haditengerészet elsővonalbeli elfogóvadászának számított. Ez a típus jobban manőverezhető típus volt, és az első repülést követően Alec szívéhez nőtt. Kisebb és könnyebb gép volt a V-19esnél, és igazán remek ahhoz, hogy a kadétok a légi- és űrharcok sikeres megvívásához szükséges manőverezési leckéiket gyakorlatba ültessék. Az év vége felé került sor a párban illetve kisebb kötelékben végrehajtandó repülési gyakorlatokra, valamint az első légiharc körülmények közötti éleslövészetekre, amelyek során a kadétoknak céltárggyá alakított, jelentősen lebutított mesterséges intelligenciájú, illetve távvezérlésű droidvadászokat, elsősorban Keselyűdroidokat kellett megsemmisíteniük. Az agyaggalamb lövészetnek is beillő gyakorlatok minden komolyságuk ellenére kikapcsolódás számba mentek a kadétok számára, s jótékonyan oldották az év végi vizsgák közeledtével fokozódó feszültséget. A párban végrehajtandó repülések során szemet szúrt a kiképző tiszteknek, hogy Paranga és Weld kadétok együtt repülve még annál is jobb teljesítményt nyújtottak, mint amilyet külön-külön.

Az év végi elméleti és gyakorlati vizsgák során Dash és Alec a Caridahoz fogható eredményeket értek el, vagyis jó feletti, jeles közeli átlaggal zártak. A vizsgaidőszakot követően a kadétokat gyakorló szolgálati helyekre vezényelték, hogy az Akadémia kissé búra szerű környezetén kívül, aktív szolgálatban álló egységeknél szerezhessenek gyakorlatot. Az eredményeiket tekintve évfolyamelsők között számon tartott Paranga és Weld kadétokat, valamennyi társukkal együtt névlegesen repülőtiszti rendfokozatba helyezték, mely a Birodalmi Haderő kötelékeiben a pilóták elérhető legalacsonyabb rendfokozatának számított. Ez a rendfokozat volt annak a feltétele, hogy a Birodalmi Haditengerészet hadihajóinak csillagvadász-alakulataihoz kerülhessenek. Minderre azért volt szükség, mert a következő tanév megkezdése előtti nyári hónapok során egy, két hónapos gyakorlatot kellett teljesíteniük. Az évfolyam növendékeit szétszórták a Birodalmi Haditengerészet, szektorvédelmi flottái között. Ezeken a különféle, békésnek mondható, a Magvilágoktól távol eső szektorokban. Arra, csak a kijelölt szolgálati helyek felé tartó űrsikló fedélzetén derült fény, hogy ez a két hónapos gyakorlat, amolyan gyorsított vadászpilóta-képző kurzusnak számító továbbképzés volt, amelynek teljesítői szélsőséges esetben, szükség szerint azonnal szolgálatba helyezhetőek voltak a Birodalmi Haditengerészet bármely hajóján.

Köszönhetően annak, hogy az első éves repüléseik során a fondori és a corelliai együtt repülve minden várakozást felülmúló eredményeket értek el, az Akadémia Parancsnoka - a kiképzőtisztek javaslatára - kettejüket egy állomáshelyre az Axxila-i Véderőhöz vezényelte. A két repülőtiszt a Véderő egyik Birodalmi osztályú Csillagrombolójára, - Li Kenor parancsnok hajójára - az Axxilan Protector fedélzetére került, az ott állomásozó 67. „Waldomen” repülőszázadhoz, Tesbir űrmarsall parancsnoksága alá. A 67. Század repülésvezetője részletes jellemzést kapott a rá bízott kadétokról, s ezek alapján a gyorstalpaló vadászpilóta-kiképzés intenzitását meghaladó kurzust készített elő a számukra. Nem az Akadémián megismert V-19es, vagy Alpha-3as csillagvadászokkal kellett repülniük, hanem a Sienar hajógyár által tervezett, Twin Ion Engine, azaz röviden TIE típusú csillagvadászokkal kellett megismerkedniük. Ennek a típusnak a tervei, a Klón Háború végnapjaiban születtek meg, s az első verzió csak évekkel később hajtotta végre tesztrepüléseit. Mostanra az alap változat csapatpróbái véget értek, s folyamatban volt a hadrendbe állításuk. A 67. század az elsők között kapta meg a típust. A TIE vadász előnyei kis méretéből, ebből fakadó elképesztő fordulékonyságából, valamint nagy teljesítményű ionhajtóművei jóvoltából létrejött a gyorsaságában nyilvánultak meg. Ezekhez az a pozitívumokhoz jelentős tűzerő is társult. Hatótávolságát a függőleges vezérsíkok napkollektorai növelték meg, melyek révén a gép képes volt a napenergiát feldolgozni s a fegyverzethez illetve a hajtóművekhez eljuttatni. Negatívumot jelentett viszont az, hogy a TIE nem rendelkezett saját létfenntartó rendszerrel, ami miatt a pilóták kénytelenek voltak speciális, lélegeztetőkészülékkel felszerelt túlnyomás ellen védő űrruhát viselni. Méreténél fogva hiperhajtóművel sem lehetett ellátni, így hatótávolsága minden esetben az adott rendszerre korlátozódott, vagyis csak a támaszpontjául szolgáló bolygó vagy hadihajó közvetlen közelében volt gyorsan bevethető. Minden hátránya közül a pilóták számára az volt a legfájóbb, hogy a törékeny és sérülékeny csillagvadász nem rendelkezett pajzzsal.

Paranga és Weld repülőtisztek gyorsított, alig húszórányi szimulátoros képzést kaptak, s azt követően Tesbir marsall azonnal a valódi TIE vadász pilótafülkéjébe parancsolta őket. Dacára a jellemzésben foglalt együttes teljesítményüknek, Dash és Alec nem repülhettek együtt, hanem kizárólag nagy tapasztalattal rendelkező magasabb rendfokozatú pilótákkal, rendszerint hadnagyokkal, illetve ritkább esetekben szakaszparancsnokokkal kellett együtt repülniük, mint kísérők. Napi három repülést kellett végrehajtaniuk. Amíg, a 67. század kötelékébe tartoztak Dash a PS-36-10, Alec a PS-36-12 azonosító jelzéssel repült. A bevetések során egy adott napon sosem repültek kétszer ugyanazzal a pilótával. A repüléseik időpontja is mindig más volt, így a két repülőtiszt számára ez a két hónapos kurzus kifejezetten fárasztónak bizonyult. Unalmas, mégis élénk figyelmet igénylő hosszabb-rövidebb járőrrepülések, változatosság kép ritkán szimulált légi-harcok, s hosszú, riadókészültségben töltött órák jellemezték a Axxilan Protector fedélzetén töltött napokat. Ez idő alatt a fondori és a corelliai megismerkedtek a birodalmi csillagrombolók fedélzetén szolgálatot teljesítők mindennapjaival. Főképp a pilótákkal és a csillagvadászok karbantartását végző technikusokkal illetve az ő munkájukat felügyelő fedélzeti mérnökökkel kerültek kapcsolatba. Alec kíváncsi volt az újonnan megismert vadászgép titkaira, így gyakorta faggatta a technikusokat, a pilótákat, vagy épp magukat a fedélzeti mérnököket. Tudásszomja csillapíthatatlan volt. Szinte minden egyes repülést megelőzően, de még inkább azokat követően váltott pár mondatot a technikusokkal, vagy épp azzal a pilótával, akinek kísérőjéül kijelölték. Tapasztalatait és kérdéseire adott válaszokat természetesen rendre továbbadta Dashnek, aki szintén igyekezett minél több tudásra szert tenni.

Kötelékben végrehajtott repülési gyakorlat

A két hónap, a megfeszített tempóban végrehajtott továbbképzés, a repüléseket megelőző illetve azokat követő eligazítások, értékelések, szinte teljesen összemosták a napokat, s a heteket a két ifjú repülőtiszt számára. Szabad idejük nem sok volt, s a hajón lévő nagy létszámú személyzetre jutó kifejezetten kevés holofon előtt álló végeláthatatlan sorok miatt, Alecben fel sem merült, hogy megpróbáljon élő szavas beszélgetésben reménykedni Eleenaval, vagy Violettel. A szöveges üzenetek megírására viszont a fárasztó napok végén, vagy épp két repülés között alig, akadt ideje. Viszont heti egy-egy üzenetet így is küldött. Válaszokat viszont csak a húgától kapott. Szíve hölgyétől, már a Corulagi vizsgaidőszak vége óta nem kapott levelet, s elérni sem tudta. Dash már korábban gyakorta tréfálkozott vele, hogy Violett előbb utóbb talál magának valaki mást, aki helyben van, s épp ezért neki is követnie kellene a Paranga féle példát, ami a „Corulag-i vadászmezőket” illeti. Ez a bosszantó tréfálkozás, mostanság látszott igazolódni. Alec tudata legmélyére már a Carida elhagyásakor befészkelődött ez a balsejtelem, hogy szíve hölgye előbb-utóbb minden közös tervük, és egymásnak tett ígéretük ellenére elpártol tőle.

Az Axxila-i továbbképzés utolsó hetében, a már-már rutinná vált járőrrepülések egyikén a dolgok egyik pillanatról a másikra egy igen veszedelmes helyzetet eredményeztek. A szóban forgó alkalommal két gép pár látta el a járőrszolgálatot. Az egyikben Paranga, míg a másikban Weld repülőtiszt látta el a kísérő feladatát. Az Axxila-i Véderő parancsnoki hajójának kommunikációs tisztje egy azonosítatlan, a rádióhívásokra nem válaszoló teherhajó - mely néhány perccel korábban lépett ki a hiperűrből - közeledését jelezte. A néma teherhajóhoz Dash és parancsnoka voltak közelebb, így ők kapták az utasítást a teherhajó azonosítására, és ellenőrzésére. Alec, valamint az ő aktuális parancsnoka, akik a második géppárt alkották, továbbra is a Véderő hajóinak közelében maradtak, s folytatták a korábban kijelölt járőrútvonal teljesítését. A tőlük alig néhány ezer kilométernyire zajló eseményekről a rádióforgalmazások révén szereztek tudomást. A corelliai első feltevése az volt, hogy a teherhajónak meghibásodhatott a kommunikációs rendszere ezért nem tudja sugározni saját azonosító jelét, s szintén ezen okból kifolyólag képtelen válaszolni a csillagrombolónak.

Az első, tegyük hozzá - naiv vélekedéshez képest – a helyzet egyik pillanatról a másikra mérgesedett el. A teherhajót a fondori pilótanövendék YT-1300asként azonosította, ráadásul felfedezett egy fedélzeti lövegtornyot a hajótest felső részén. A kalózoktól háborgatott hiperűri útvonalakon egyáltalán nem volt szokatlan – noha nem volt kimondottan legális sem - hogy erős, lövegtornyokkal fegyverezték fel a teherhajókat. Paranga repülőtiszt parancsnoka, a PS-36-6 azonosító jelzésű Ty Cahen hadnagy közel repülve, több közeli átrepüléssel felhívta magára a figyelmet, majd kísérő alakzatot vett fel a teherhajó pilótafülkéjéhez közel repülve, hogy leszállófények segítségével próbáljon meg kapcsolatba lépni a teherhajó legénységével. Az YT-1300as a következő pillanatban váratlan és gyors manőverbe kezdve leborított balra, majd aktiválódott a fedélzeti lövege egyetlen hosszú sorozattal megsemmisítette PS-36-6ot. Dash jelezte a támadás tényét, majd a csillagrombolótól tűzparancsot kért és kapott. Weld repülőtiszt és parancsnokának Jorij Laret parancsnok - azonosító jele PS-36-3 - azonnal megkapták a maguk utasítását, az Axxilan Protector fedélzetéről, hogy induljanak a teherhajó felé, és fogják el. A vadászirányító tiszt, valamennyijüket tájékoztatta, hogy másodperceken belül indul a riadó egység. Ez azt jelentette, hogy pillanatokon belül további hat, eleddig készenlétben állt TIE vadász fogja elhagyni a csillagrombolót, s csatlakozik a bolygó felé közelítő teherhajó után indított vad hajszához.

Alec, ha tehette volna, maximális sebességgel a lehető legrövidebb irányvonalon közelített volna a teherhajó irányába, hogy mielőbb segíthessen barátjának. Laret parancsnok azonban ezt nem engedélyezte. A tapasztalt vadászpilóta nem akarta, hogy a tehetséges, ám forrófejű, meggondolatlan tettekre hajlamos ifjú repülőtiszt egyenest beleszáguldjon a teherhajó lövegtornyának tűzívébe. A parancsnok által választott pályaíven haladva a teherhajó veszedelmes fegyverének lővonalát elkerülve, alulról közelítettek. Az YT-1300as pilótája anélkül, hogy tudta volna, mit is tesz, azzal, hogy irányt változtatott, távolodni kezdett az Axxilatól, - valószínűleg azzal a szándékkal, hogy a hiperűrbe meneküljön, - keresztül húzta Laret számítását. Ahelyett, hogy hátulról, abból a szögből közelíthettek volna, ahol a legtöbb teherhajónak az érzékelői számára holt tér található, most már szemtől szemben, - igaz kicsit alulról - közelítettek a teherhajó felé, melyet Dash próbált tűz alatt tartani. Az immár egyértelműen ellenséges, vagy legalábbis tisztességtelen szándékok által vezérelt YT-1300as pilótája érzékelvén a szemből feléje száguldó két TIE vadászban testet öltött veszélyt, megszólaltatta a hajótest elülső részébe, a pilótafülke alá telepített ikercsövű közepes lézerágyúit. Laret és Weld azonnal szétváltak, hogy elkerüljék a feléjük kilőtt, vöröses-sárgás színű sugárnyalábokat. Laret utasítására, egy-egy fordulót követően ollóba szándékoztak fogni a teherhajót, ám az korábbi irányához képest meredek zuhanórepülésbe kezdett.

A három TIE vadász gyorsan rendezte sorait, s Laret vezetésével szoros ék alakzatot felvéve vették üldözőbe az ügyesen manőverező teherhajó pilótáját. Dash a parancsnok bal, Alec pedig a jobb oldalán helyezkedett el, amint ismét sikerült lőtávolságba érniük, szétváltak, s az YT-1300as vízszintes tengelyéhez képest alulról, támadtak, sorozatos rácsapásokat végezve. A hiperűri, valamint a normál űri hajtóművekre céloztak elsődlegesen, de ahhoz, hogy eredményt érjenek el először semlegesíteniük kellett a teherhajó pajzsait. Az újra és újra, alulról illetve hátulról támadó TIE vadászok zöldes színű lézersugarakat eregettek hosszabb rövidebb sorozatokban a teherhajó hasára, illetve tatjára. Az YT-1300as pilótája bámulatos, nyaktörő manőverekkel próbálta lerázni magáról üldözőit, melyek igyekeztek időről időre elébe vágni, s alulról-szemből támadva irányváltoztatásra kényszeríteni, s a menekülésben gátolni a Corelliai Elektromérnök Társaság által gyártott, de gazdái jóvoltából több szabálytalan módosításon átesett teherhajót. Az idő a Birodalmiaknak dolgozott, hisz az útnak indított riadóegység egyre közeledett, s már csak egyetlen perc kellett hozzá, hogy ők is lőtávolsága érkezzenek.

Az egyik rácsapást követően Dash az elszakadó manőver során ahelyett, hogy lefelé billentve távolodott volna el a teherhajótól, annak pilótafülkéje előtt elhúzva, felfelé repült. Ezzel eszményi célponttá tette magát. A teherhajó pilótája azonnal utána fordult, s a toronylövésze is hosszú, ám szerencsére pontatlan sorozatokat adott le, a törékeny csillagvadászra. A fondori, minden tőle telőt, sőt még annál is többet tett, hogy lerázza magáról a teherhajót, s kikerüljön a lövegtorony, illetve a pilótafülke alatti ágyú tűzívéből. Alec ekkor, kihasználva az alkalmat, hogy a lövegtorony kezelője Parangaval van elfoglalva, a teherhajóhoz képest magasságot véve, felülről csapott le. Egyetlen hosszú sorozattal szántotta végig az YT-1300as törzsének felső oldalát. Talán annak köszönhetően, hogy a teherhajó pilótája a pajzsok energiájának jó részét a hátsó és az alsó szekcióra irányította át, vagy talán a hosszú sorozat okán, de sikerült néhány lövedéknek átjutnia a pajzson, s rést felszaggatva a burkolaton megrongálnia a hajó bizonyos energiavezetékeit. A pilóta kétségbeesett, megkésett manőverrel tért ki. Felhagyott Dash üldözésével, a lövegtorony pedig, valószínűleg annak köszönhetően, hogy a lövegeket energiával ellátó vezetékek is károsodtak, beszüntette a tüzelést. Alec követte az előle lebukó teherhajót, jóval meredekebb szögben követte, így ismét olyan pozícióba tudott kerülni, hogy egy újabb rövid sorozatot adhasson le az immár a pajzs azon szekciójának meggyengülését, majd megszűnését követően védtelenné vált burkolati elemekre. A burkolatból találatai nyomán kisebb lángnyelvek csaptak ki. A teherhajó pikótája ezt követően ismét meredek szögben kezdett emelkedni. Alecnek oldalra kellett kitérnie, különben összeütközött volna az YT-1300assal. A corelliai leírt egy kört, majd ismét a teherhajó felé fordult, amelyre ekkora már a riadóegység is lecsapott.

A TIE vadászok valósággal körülfogták a teherhajót, melynek pilótája megértve a helyzete kilátástalanságát, s a menekülés lehetetlen voltát, kétségbeesett manőverek végrehajtása közepette aktiválta a kommunikációs rendszerét és bejelentve megadását, kérte a birodalmi vadászokat a támadások beszüntetésére. Ekkorra az YT-1300as már a pajzsain túl normál űri hajtóműveit és valószínűsíthetően a hiperűrit is elvesztette. Laret parancsnok rangidős tisztként parancsot adott a tüzelés beszüntetésére, s utasította a TIE vadászokat, hogy távolodjanak el a sodródó teherhajótól, de továbbra is maradjanak készültségben. Végül az Axxilan Protector vonósugárral a fedélzetére húzta a tönkretett teherhajót.

Dash és Alec a leszállást követően szereztek tudomást arról, hogy az elfogott hajó fedélzetén jelentős mennyiségű különösen tiltott kategóriába tartozó árúra - fűszerre és halálpálcákra - bukkantak az átkutatása során. Az YT-1300as személyzetének tehát a birodalmi haditengerészet tulajdonának megsemmisítésén, és egy birodalmi tiszt megölésén túl, csempészetért is felelnie kellett. E bűneikért, ha sikerül is elkerülniük a halálbüntetést, valószínűleg életük hátralevő részét egy fegyintézet falai között kell majd eltölteniük.

A két hónapos továbbképzés végeztével került sor arra, hogy Tesbir marsall elkészítse a két repülőtisztről az értékelését. Tesbirről köztudott volt, hogy amilyen szigorúan és keményen bánt a hozzá küldött pilótajelöltekkel a továbbképzések, kiképzések során, épp olyan szigorú értékelést készített róluk a végén. Alec tartott attól, hogy milyen véleményezést továbbít róluk a marsall. Dash ellenben a tőle megszokott töretlen, mondhatni túlzott optimizmussal tekintett a közeljövőbe. A 67. repülőszázad parancsnoka, a két hónapos kiképzés utolsó napján hivatta be a két repülőtisztet az irodájába. Néhány szót mondott az előtte feszes vigyázzban álló repülőtiszteknek, aztán átadta nekik az egy-egy iratot, ami tartalmazta értékelést, - s melyeknek másodpéldányait már továbbította a Corulagra - majd további sok sikert kívánva nekik útjukra bocsátotta őket. Dash és Alec csak odakint nézték meg a papírokat. Az eredmény a fondori derűlátását igazolta. Tesbir marsall mindkettejüket dicséretben részesítette.

[Alec „Earl” Weld]

VIII. Csalódás, sikerek és több száz repült óra


A Corulagra tartó űrsikló fedélzetén Alec már azt tervezgette, hogy a rendelkezésre álló majd hónap során, mely a következő tanév kezdetéig hátra volt, visszatér a Corelliara, s ez alkalommal magával viszi Dasht is, behajtva rajta a korábbi ígéretét. Tervei között az is szerepelt, hogy ellátogat a Birodalmi Központba, vagy a Caridara és személyesen keresi fel Violettet, avégett, hogy számon kérje rajta, miért nem válaszolt a levelekre, üzenetekre, s a hívásokra. Ám végül is, ezen elképzeléséről még út közben lemondott. A corelliaiak jellegzetes konoksággal vegyes makacssága, - köszönhetően valamelyest Dash megjegyzéseinek, - végül győzedelmeskedett. Abban állapodott meg saját magával, hogy még egy utolsó próbát tesz, s amennyiben a leány nem hajlandó a válaszolni a levélre, és a holóhívásaira sem, akkor a továbbiakban ő sem fog próbálkozni. A Corulagra visszatérve, a két repülőtiszt lejelentkezett az Akadémián.

Az évfolyamparancsnoktól a lejelentkezéskor tudták meg, hogy az elkövetkező huszonöt napos eltávozást, mely a következő tanév kezdetéig hátra volt, s amely elviekben minden a két hónapos továbbképzésen részt vett pilótahallgatónak járt, rendkívüli események bekövetkezése miatt, - pontosabban egy, a Középső Gyűrűben található Birodalmi Haditengerészeti támaszpontot ért masszív, de visszavert pergamoni támadás okán - megvonták. A legmagasabb fokú riadókészültséget léptettek életbe. Ellentétes parancsig valamennyijüknek készültségben kellett maradniuk. A fondori és a corelliai - ritkaságszámba menő módon - szótlanul mentek vissza a körletükbe. Rejtély, hogy Dash elméjében milyen gondolatok kavarogtak, az viszont bizonyos, hogy Alec a hazaút és az otthon, jól megérdemelt pihenéssel eltölthető hetektől érezte megfosztva magát. Az élet igazságtalanságai felett érzett csalódottsága okán némaságba burkolózott corelliai a körletbe érve gyorsan szétpakolta a korábban csak nagy sietve a helyiség rá eső végében lerakott csomagjait. A fondori is ugyanígy tett. A kapott utasításoknak megfelelően mindketten előkészítették hajózóruháikat és sisakjaikat. Ezt követően Alec leveleket kezdett írni, míg Dash elindult, hogy információkat szerezzen a már jól ismert, megbízható forrásaiból. Pár órával később csalódottan tért vissza. Senkitől sem tudott részleteket megtudni a kialakult helyzetről, vagy arról, hogy meddig fog tartani az elrendelt készültség.

A napok egyre csak teltek, s ellentmondásos hírek jártak az akadémia hallgatói között szájról szájra. Alecnek, ismét csak Dash – pontosabban rajta keresztül az egyik oktató segítségével – sikerült néhány perc erejéig egy holofon-terminálhoz jutnia, ez által nem kellett kivárnia a nyilvános terminálok nála várakozók hosszú sorát. Felhívta hát a húgát, s közölte vele, hogy jól van, s minden rendben vele, de nem mehet haza, bizonytalan ideig. Tőle tudta meg, hogy Corellian, egészen pontosan Coronetben is lezajlott néhány aggasztó esemény, de a CorSec és a Birodalmi helyőrség megoldották a dolgot. Eleena ezt a bejelentést követően azonnal megnyugtatta fivérét, hogy minden rendben van vele és Kalemmel is minden a lehetőségekhez képesti legnagyobb rendben van. Ez után megpróbálta elérni Violettet, a Birodalmi Központban található lakásának számán, de azok a holofon hálózatok le voltak terhelve. Ez után a Caridai számot hívta, ahol a leány helyett az apa, Ocheef marsall fogadta a hívást. A korábbi asztrogáció oktatójától a corelliai megtudta, hogy szíve hölgye épp vakáción van Spiran, az új barátjával. Ez az információ olyan hatással volt Weldre, mintha fejbe vágták volna. Csak nehézségek árán tudta megállni, hogy ne szakítsa meg azonnal a hívást. A marsallal kölcsönösen érdeklődtek egymás hogyléte felől, majd semleges témákról váltottak pár szót. A beszélgetést végül a marsall szakította meg, mondván, hogy teendői vannak.

Alec darabokra hullott szívvel bandukolt vissza a körletébe. Nem az döbbentette meg, hogy a leány faképnél hagyta, hanem az, ahogyan tette. Elhatározta magában, hogy többé nem fog neki írni, s keresni sem fogja, mi több, meg fogja próbálni még az emlékezetéből is kitörölni. Persze tudta, hogy ez nehéz lesz, hisz minden haragja és fájdalma, valamint a történtek ellenére még mindig első és egyetlen szerelmét látta Violette Ocheefben. A körletbe érve töviről hegyire mindent mondott Dashnek. Szerencséjére legjobb barátja, s az ő töretlen jókedve, kimerülhetetlen tréfakészletei átsegítették a holtponton. Néhány nappal később már sokkal derűsebben látta a világot, ő maga is felfedezte a Corulag nyújtotta vadászmező lehetőségeit.

A készültség, mely az Akadémia valamennyi visszatért hallgatójára kiterjedt, leginkább a vadászpilótának tanulókat érintette, hisz ők voltak azok, akiknek Alpha-3 Nimbus osztályú V-Szárnyú vadászokkal kellett naponta teljes fegyverzetű kötelékben végrehajtott járőrrepüléseket végezniük Corulag felett, vagy épp órák hosszat hajózóruhában sisakkal a kezük ügyében várakozniuk a felszállópályákon. A feszültség, főképp az első napokban szinte tapintható volt. Bármely, nem Birodalmi Haditengerészeti azonosítóval rendelkező, a Corulagot megközelítő hajót még az űrben vizuálisan kellett azonosítaniuk, s a kijelölt leszállóplatformig kísérniük oly módon, hogy szükség esetén bármikor tüzet nyithassanak és megsemmisíthessék az esetlegesen ellenségesnek, vagy támadó szándékúnak minősíthető manőverbe fogó hajókat.

A készültséget végül, néhány nappal a következő tanév kezdete előtt véget ért. Addigra már szájról szájra jártak azok a megbízható forrásból származó értesülések, hogy a Hetedik Birodalmi Hadiflotta feltartóztathatatlanul, győzelmet győzelem után aratva, immár a saját felségűrjében folytat támadó hadmozdulatokat a pergamoniak ellen.

A Corulag-i Akadémia második tanévének, első félévének kezdetét követően Dash és Alec barátsága, - az átélt közös élményeknek, s annak köszönhetően, hogy minden bújukat-bajukat megosztották egymással, valamint ott segítettek a másiknak, ahol épp tudtak - kölcsönösen a testvéri szeretet szintjére emelkedett, noha a corelliai már a Carida-i kiképzés óta úgy tekintett az idősebb fiúra, mint valamiféle összevont fivér és apapótlékra. A fondori fiú, átsegítette barátját annak szívügyi mélypontján, s ezt követően mindent megtett, - általában Alec kifejezett tiltása ellenére is - hogy összehozza az akadémia nőnemű hallgatóinak valamelyikével. Köszönhetően annak, hogy Dashra valósággal ragadtak a nők, nem volt neki nehéz, hogy a figyelmükbe ajánlja az általában csendes, s csak ritkán hangoskodó, de mindig sima, csiszolt modorú, szellemes, barátját. Alecnek a segítség nélkül is ment volna az ismerkedés, a gond abban állt, hogy nem igazán talált a helyi prédák között olyat, aki kitölthette a szívében Violette elvesztésével keletkezett űrt. Alkalmi, futó fellángolásoknak mondható rövid kapcsolatai, amolyan egy-két alkalmas rövid időre feledtető kalandjai ugyan akadtak, de ezek egyike sem bizonyult tartósnak.

Ezen félévben került sor arra, hogy a vadászpilóta-jelöltek további tantárgyak részeként, a tőlük elvárható szükséges mértékben megismerkedtek, a csillagvadászok, repulzoros légisiklók szervízelésével és karbantartásával. A javítási és karbantartási ismeretek megszerzésén túl, vezetéselméleti, további légiharc-elméleti, légiharc-taktikai, légköri és űrharcászati foglalkozásokon vehettek részt. A különféle, elterjedtnek számító hajók és csillagvadászok, valamint felszíni járművek főbb ismertetőjegyeit is meg kellett tanulniuk, hogy a későbbiekben egy harci, vagy felderítési művelet során kétséget kizáróan azonosítani tudják őket. Ez volt az utolsó félév, amelyben még az elméleti képzésé volt a főszerep. A repülési gyakorlatok intenzitása ellenben nem csökkent. A névlegesen repülőtiszti rendfokozatba helyezett kadétoknak immár párban, vagy rajban kellett gyakorlórepüléseket végre hajtaniuk. Egy alkalommal, az eligazításon azt az utasítást kapták, hogy egy hajót, nevezetesen egy a Corelliai Elektromérnök Társaság által gyártott CR-80 típusú, katonai célokra kialakított korvettet kell majd kísérniük, kétgépes védelmi formációban. Közepes távolságból. Az eligazítást követően, hajózóruhában indultak el a V-Szárnyú vadászok felé, amikor Dash a szokásos másokon való ércelődést egyik pillanatról a másikra felfüggesztve, egyszerre megállt, s úgy tekintett a távolba, mintha valamiféle kísértetet, vagy más természetfeletti lényt látna. Alecnek többször is meg kellett szólítania, de miután a szavak nem jártak eredménnyel erőteljesen meglapogatta a fondori hátát, miközben szemével kereste, hogy mégis mi, vagy ki lehet az, ami, vagy aki ennyire megragadta barátja tekintetét. Végül megpillantott egy szőke, nyúlánk teremtű, korábban még sosem látott, kifejezetten vonzó külsejű leányt, aki épp a korvett főajtajában állt s élénk beszélgetést folytatott valakivel.

Alecnek, - aki betudta a dolgot annak, hogy Dash szokása szerint megint csak egy jövőbeli, lehetséges hódítását méregeti - két kézzel kellett továbbrángatni barátját. Sietniük kellett, hisz perceken belül kezdetét fogja venni a gyakorlat, nekik pedig még át kell venniük a gépeiket. Miközben sietős léptekkel közelítettek az Alpha-3 Nimbus osztályú V-Szárnyú Csillagvadászok felé, Weld gúnyos megjegyzéssel kísért unszolására, Paranga végül is kibökte, hogy a leány, akit nézett, nem lehetett más, mint Riba Hurten. A corellia tudta, hogy hallotta már ezt a nevet, de nem emlékezett rá, hogy honnan dereng neki. A fondori végül megmagyarázta neki, hogy ő az, aki még annak idején a Birodalmi Központban akartak felkeresni. A csillagvadászok átvételét, az utolsó ellenőrzést követően megkapták a felszállási parancsot.

A bolygó felett, a légkör felső határától körülbelül húsz kilométernyire kellett csatlakozniuk a korvetthez, melynek legénységét szintén az akadémia növendékei alkották. A feladat lényegében igen egyszerű volt, kapcsolatfelvétel, rádióforgalmazásban, majd vizuálisan végrehajtott kölcsönös azonosítás, majd a korvett távolodni kezdett a Corulagtól, a két Alpha-3as pedig négy-nyolc kilométer távolság között hol a hajó felett, alatt, illetve mellett repült el elnyújtott ovális pályán. A korvett, végül éles lőgyakorlatot hajtott végre egy régi, leselejtezett, Action I osztályú szállítóhajóra, s miután megsemmisítette, visszatért a Corulagra. A két vadászpilóta a légkör felső határa felett nagyjából tizenöt kilométerrel vált el a korvettől. A gyakorlat számukra ezzel véget is ért, ám Dash, nem tudta megállni, hogy az elszakadást követően ne hajtson végre egy üdvözlő repülést. Ez a manőver a fondori számára voltaképp abból állt, hogy a csillagvadász nagy sebességgel, elrepült a üdvözölni kívánt hajó hosszanti tengelye mellett és végül viszonylag közel húzott el az parancsnoki hídja, vagy irányító központja előtt. A manőver épületek, így repülésirányító tornyok esetében is hasonlóan nézett ki. A lényeg minden esetben a személyzet halálra rémítése volt. Alec ez esetben a tréfa kedvéért maga is követte barátját, bár ő nagyobb távolságot hagyott, mint a Dash, aki természetfeletti ösztöneinek köszönhetően alig centiméterekkel kerülte el a parancsnoki híd páncélüveg megfigyelőablakát. A kettejük közül kevésbé örültnek mondható corelliai esetében ez a távolság inkább méterekben volt mérhető.

A leszállást követően Paranga és Weld alig kászálódtak ki a gépekből, s írták alá a repülési naplót, máris megjelent a szemrevaló leányzó, méghozzá épp az üdvözlő repülés jelentősségét ecsetelő fondori mögött. A corelliai próbált figyelmeztető pillantásokkal jelezni barátjának, hogy jobb lenne, ha befogná, de Dash nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni. Végül Alec már behunyta a szemét, mert látva a haditengerészeti uniformist s rajta zászlósi rendjeleket viselő leány ádáz ábrázatát, a várható következményeket inkább nem kívánta látni. Persze még jobb lett volna, ha a szemei mellett a füleit is be tudja csukni, ugyanis azzal elkerülte volna, hogy hallja mindazt, amiket szavakba öntve Riba bosszús hangon ledorongolja a barátját. Weld jobbnak látta mielőbb kereket oldani, mielőtt még a leány a szemeiből lézersugarakat kezdett volna eregetni. Kicsit távolabbról várta be a szóváltás végét, amit követően Dashal együtt az eligazítóba, majd a gyakorlat rájuk vonatkozó kiértékelést követően a körletükbe mentek.

Dash a körletben szüntelenül arról beszélt, hogy milyen módon fogja megtréfálni Hurten zászlóst. Alec igyekezett a maga módján észre téríteni a fondorit, s elvenni a kedvét a merészebbnél merészebb ötletek kivitelezésétől, de barátja hajthatatlannak bizonyult, így végül ráhagyta a dolgot. Legalábbis szavakban. Szerencséjére, arra nem volt szükség, hogy alkalom adtán tettekben fejezze ki nemtetszését Dash ön és közveszélyes húzásával kapcsolatban, ugyanis Paranga végül egy gyertyafényes vacsora alakjában vett elégtételt a leányzón. Azon az estén Dash nem tért vissza a körletébe. Mint már annyiszor a Caridan és több ízben itt a Corulagon is, a corelliai feladata volt, hogy fedezze barátját, és az éjszakai kimaradását. Ő a maga részéről az estéit tanulással, illetve az eddig megszerezett ismeretek alapján különféle önnön ötletekből kialakított, manőverek modellezésével és, kivitelezhető harci taktikákká való csiszolásával töltötte az idejét. No meg azzal, hogy mind több és több csillaghajó és csillagvadász fellelhető, megszerezhető műszaki dokumentációját böngésszen át, különféle gyenge pontok, repülési vagy harcászati hiányosságok után kutatva. A fontosabbnak talált részleteket hajónként és hajókategóriánként csoportosítva, egy külön lefűzhető lapokkal teli mappában vezette. A saját maga által gondosan előre megtervezett, a megvizsgált különféle csillagvadászok teherhajók és hadihajók hiányosságait kihasználó, egyre gyarapodó számú manővereket szintén ebben a mappában, de elhatárolva gyűjtötte össze.

A második év második féléve során, a Birodalmi Haditengerészet leendő csillagvadász-pilótáinak, saját specifikus tanulmányaik mellett jártasságot kellett szerezniük különféle űrsiklók és űrkompok vezetésében, mint például a LAAT/i, a Lambda vagy a Sentinel osztályú űrsikló. Ezen gépekkel repülni korántsem volt olyan szórakoztató a kadétok számára, mint a csillagvadászokkal. Nem voltak valami jól manőverezhetőek, nem lehetett velük különféle parádés kunsztokat végrehajtani, de mégis szükség volt rá, hogy a leendő vadászpilóták ilyen hajókkal is tudjanak repülni. Alec, különféle típusú és mozgékonyságú teherhajókon szerezett jártasságának köszönhetően elég jól boldogult ezekkel a repülő „kövekkel”. Lehelet finom tudott velük felszállni, manőverezni és leszállni. Az oktatói több ízben is megjegyezték, hogy úgy repül, mintha drága és törékeny luxuscikkeket szállítana. Persze arra is többször utaltak, hogy felesleges ez a finomkodás, a birodalmi haderő katonái és szállítmányai bírják a kemény fel és leszállásokat. Ekkoriban terjedt el az Earlről a nézet, hogy ő bármivel képes repülni és leszállni, aminek hajtóművei annak.

Ebben a félévben megismerkedtek a Birodalmi Haderő széles körben használt, több funkciós vadászbombázójával, az ARC-170-es módosított, együléses változatával. Ez a gép abban különbözött elődeitől, hogy a fegyverzetkezelő szerepkörét részben a pilóta, illetve az ő tevékenységét segítő, módosított R4 sorozatból kikerült asztronavigációs droid vették át. A lövészt a farok ágyú kezelésében egy nagy feldolgozó képességű, tűvezető számítógép váltotta le. A fegyverzetet kiegészítették egy a gép orra alá helyezett ikercsövű, nagy tűzgyorsaságú lézerágyúval, valamint törzs alatti rakéta felfüggesztési pontokkal. A pilótafülke alakja is megváltozott. A korábbi hosszúkás kialakítású helyett immár egy magasabban elhelyezett, rövidebb, buborékformájú, tehát a pilóta számára minden irányban remek kilátást lehetővé tevő került beépítésre. Az új változaton célzó és befogórendszerek is fejlettebbek voltak, mint az alapszériás típusé. A csatarepülő, csapásmérő, légi támogató, valamint távolfelderítő feladatok elvégzésén túl az új ARC-170F/A immár légifölénykivívó vadász szerepkör ellátására is alkalmassá vált.

Ez a félév immár túlnyomórészt repülésekről szólt. A leendő csillagvadász-pilótáknak immár számot kellett adniuk arról a gyakorlatban, hogy mennyit sikerült elsajátítaniuk a légiharcok elméletéből. Eleinte az éleslövészeteken céltárgyként használt droidvadászokhoz hasonló, de már nem lebutított, ellenben éles helyett mindössze szimulált fegyverezettel felszerelt gépek ellen kellett számot adniuk tudásukról. Volt olyan leendő vadászpilóta, aki az első ilyen repülések során alul maradt, s a droidvadász fegyverzeteinek szimulált találatai okán, „lelőttnek” nyilvánították. Paranga és Weld ellenben nem tartoztak eme, az elméletet a gyakorlatba nehezen ültető növendékek közé. Dash a maga kiszámíthatatlan, és követhetetlen repülési stílusával győzte le és „semmisítette meg” a célpontot, míg Alec igazi mesterpilótához illő manővereket bemutatva, szó szerint tankönyvekbe, ám azokban még le nem fektetett módon repült, támadott és győzött.

A gyakorlatok egyre összetettebbeké és nehezebbeké váltak. Változatos módon, hol egy-egy elleni, vagy az egy-kettő elleni, esetleg kettő-kettő elleni küzdelmeket kellett folytatniuk, majd következtek az osztag erejű kötelékek egymás elleni harcai, s ez után a változó számú kötelékek jelentős számú ellenség elleni légiharc gyakorlatok következtek. A különféle típusú droidvadászokat a félév vége felé az oktatók, illetve más hallgatók vezette csillagvadászok váltották fel. Dash és Alec külön-külön is ügyesnek, s a legtöbb esetben legyőzhetetlennek bizonyultak, ám együtt, egymást kísérve és támogatva a gyakorlatok során csak igen ritkán, találtak legyőzőkre, s ez esetekben rendszerint a legtapasztaltabb oktatók voltak azok, akik „kilőtték” őket.

A légiharc gyakorlatokon túl nagy hatótávolságú felderítő repülések végrehajtását, valamint felszíni célpontok és egységek azonosítását valamint megsemmisítését, illetve baráti egységek közvetlen légi támogatását is el kellett sajátítaniuk a gyakorlatban. Persze mindez nem sikerülhetett volna a korábbi tanévek, s főként az előző során megalapozott kiterjedt haditechnikai tanulmányok nélkül. Míg a légiharc gyakorlatokat az Alpha-3 Nimbus osztályú V-Szárnyú csillagvadászokkal hajtották végre, addig a távolfelderítő, csapásmérő és légi támogató feladatokat ARC-170F/A vadászbombázókkal kellett teljesíteniük. A gyakorlatok során rendszerint régi, a Klón Háborúkból hátramaradt, - sérülten, vagy sértetlenül lefoglalt Szeparatista, illetve még korábban a Kereskedelmi Szövetség tulajdonát képező, - a Baktoid Fegyverművek által gyártott hadifelszerelések képezték a célpontokat. A Naboon vívott csatában ismerté vált Páncélozott Támadó Harcjárművek (PTH), Nehéz Tüzérségi Ágyúk (NTÁ), Pergőtűz osztályú harcjárművek, Többfeladatú Szállítók és más hasonlók. Nem egyszer előfordult, hogy nagyszámú deaktivált harcidroidot is kihelyeztek, hogy a gyakorlótámadásokat végrehajtó pilóták ne szenvedjenek hiányt célpontokban.

Az első gyakorlórepülések alkalmával a feladat az azonosítás, majd a megsemmisítés volt. Az azonosítást rendszerint egyszeri a célterület feletti áthúzással, vizuális úton kellett végrehajtani, majd a második átrepülés során már végre kellett hajtani az első légicsapást. Fedélzeti lézerágyúkkal, levegő föld rakétákkal, lézer illetve műholdvezérlésű bombákkal. Nehezítést jelentett az, amikor a lőtéren felállított és kijelölt célpontok közelében baráti egységeket állítottak fel. Ezek a Klón háborút követően a Köztársasági - későbbi Birodalmi - Hadsereg leselejtezett harcjárművei, első generációs lépegetők, javíthatatlanná vált szállítójárművek és tüzérségi lövegek voltak. Egyik másik beállítás, a gyakorlott makettezőnek számító corelliai számára igazi, egy az egyhez méretarányú diorámának tűntek. Néha már-már sajnálta, hogy épp az ő feladata megsemmisíteni a lenyűgöző látványt nyújtó, a múltban, s talán még a jelenben is félelmetes harceszköznek számító gépezeteket. Dash viszont vele ellentétben nem zavartatta magát, s egy pillanatig sem hezitált, ha rombolásról volt szó. A földi célpontok megsemmisítése, a felhasznált fegyverzettől függetlenül, legyen az irányítatlan páncéltörő rakéta, lézervezérlésű bomba, vagy egyszerűen csak a fedélzeti lézerágyúk, a fondori egyszerűen képtelen volt hibázni. Sokszor olybá tűnt a lövedékeit valamiféle felfoghatatlan, kozmikus erő vonzza a céltárgyak, célobjektumok felé. Alec a harmadik ilyen mindent elsöprő eredményű gyakorlat után adta barátjának a Sureshot nevet, amit hamar mindenki más - az évfolyamtársak, az alsóbb évfolyambeli ismerősök, sőt egyes oktatók - is átvettek.

[Alec „Earl” Weld]

IX. Év végi komplex záróvizsgák és Dash boldogsága


A félévet záró vizsgák döntő része, mint ahogy maga a félév is, gyakorlati feladatmegoldásból állt. Szerelési feladatok végrehajtása, navigációs számítások elvégzése, meghatározott szintidőn belül, repülési vizsga az újonnan megismert különféle szállítótípus valamelyikével, valamint sok más mellett, természetesen a legfontosabb, a komplex repülési és légiharc vizsga, valamint a felszíni erők azonosítása, megkülönböztetése, és az ellenséges harcjárművek megsemmisítése. A vizsgáztatást végző tisztek, eme két utolsó, gép párban végrehajtandó vizsgafeladatok alkalmával Paranga és Weld repülőtiszteket két külön párba osztották. Ami még ennél is fontosabb, két náluknál a félév során lényegesen gyengébb eredményeket produkáló kadéttal osztották be őket párba. Valószínűleg azért tették ezt, hogy felmérjék, miként képesek teljesíteni a feladatot, a korábban, a félévközi gyakorlórepülések alkalmával egymás számára nyújtott kölcsönös támogatása nélkül. Persze minderre a repülési vizsga előtti eligazításon derült fény. A végrehajtás sorrendjét tekintve a két barát közül előbb Dashen és a számára kijelölt partnerén, Damon Ackdoolon, volt a sor ők már délelőtt túlestek a vizsgafeladaton, majd csak utánuk, jó néhány párossal később, már késő délután következett Alec és a kísérőjéül kijelölt Korl Friden. A végrehajtandó gyakorlatok harci szituációi, minden páros esetében eltértek. Míg a sorára várt, a corelliai igyekezett a kijelölt kísérőjét a már-már túlzottan feszült, nálánál másfél évvel fiatalabb coruscanti, azaz Birodalmi központi születésű fiút, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, amennyiben követi az általa adott utasításokat.

A vizsgagyakorlat maga, szituáció szerint egy ellenséges területen, kijelölt navigációs pontok érintésével végrehajtandó, szabványos, közepes hatótávolságú, rendszeren belüli járőrrepülés volt, mely során minden az azonosítást követően ellenséges besorolást kapó gépet „meg kellett semmisíteni”. A feladat végrehajtására kijelölt géptípus természetesen az Alpha-3 Nimbus osztályú V-Szárnyú csillagvadász volt. A kijelölt járőrútvonal előreláthatólag már önmagában, jó háromórányi repülést jelentett. A felszállás előtt a corelliai kétszer is ellenőrizte körüljárással a számára kijelölt gépet, majd a pilótafülkében önmaga beszíjazását és a kabintető lezárulását követően, a felszállás előtti diagnosztikai tesztet is kétszer futtatta végig. Amint megbizonyosodott róla, hogy a gép jelen állapotában megfelel a gyakorlat végrehajtására, behunyt szemmel várta a felszállási parancsot. Örült volna neki, ha indulás előtt válthat pár szót Dashal, arról, hogy mégis mire számíthat odafent, de erre nem volt lehetősége, hisz azokat a repülőtiszteket, akik még nem teljesítették a vizsgát, elkülönítették azoktól, akik már megbirkóztak vele.

Amint az irányító torony megadta az engedélyt a felszállásra, Alec begyújtotta a repulzor hajtóműveket, melyeknek köszönhetően a gép szépen lassan elemelkedett a betonról. Néhány méter magasságban aztán tolóerőt adva a főhajtóműveknek, és meredek emelkedésbe kezdett. Kísérője szinte azonnal felzárkózott, szorosan a bal oldalára, nagyjából másfél géphossznyi távolságot tartva. Nem telt el egy perc, máris elhagyták a légkört, majd cirkálósebességre gyorsítva, a járőr útvonalat kijelölők közül a legközelebbi navigációs „jelzőbója” felé fordultak. Hosszú útnak néztek elébe, tudták, hogy a járőrrepülés teljesítése során legalább egy harci szituáció vár rájuk. A corellia, bár remekül titkolta, nem sokkal volt nyugodtabb, feszült kísérőjénél. Jobbra-balra forgatva a fejét, éberen pásztázta a sötét, távoli csillagokkal pettyezett űrt, s gyakori pillantásokat vetett a radarjára, melyen a Corulag feletti forgalom okán már most számos azonosított objektum volt látható. Ahogy távolodtak a bolygótól, s közeledtek az első, „ellenőrzőpont” felé, sorra maguk mögött hagyták a bolygó körüli forgalom, - az érkező és távozó hajók - radarjeleit.

A percek kínos lassúsággal, peregtek, a két V-Szárnyú csillagvadász azt követően, hogy két a hiperűrből a Corulagtól messzebb kilépett teherhajót is azonosítottak, s rádióforgalmazás útján felvették a kapcsolatot a pilótáikkal, s közben természetesen folyamatosan jelentettek a bolygón lévő, a vizsgát felügyelő repülésirányító torony felé. elhagyta az első navigációs bójával jelzett ellenőrző pontot, majd egy kisebb pályamódosítást követően továbbhaladtak a második felé. Mintegy hét perc telt el teljes eseménytelenségben, amikor radarjaik hat, nagy sebességgel közelítő objektumot észleltek, a tízes szektor felől. Alec rádión jelentette a tapasztaltakat, majd várta az utasítást. Míg válaszra várt, szemeit meresztve próbálta azonosítani a közelítő gépeket. Amint látótávolságra érkeztek, Weld repülőtiszt felismerte a gépek jellegzetes, mással összetéveszthetetlen alakját. Keselyű típusú droidvadászok voltak. A régebbi, klón háború korszaka előtti sorozatból. Olyan módosított, szimulált fegyverekkel felszerelt gépek, amelyek felett korábban a légiharc gyakorlatok során már számtalanszor győzedelmeskedett. Ismét jelentést tett, majd azonnal meg is kapta a parancsot: „a kötelék ellenséges szándékú, semmisítsék meg őket.” A hat a kettő elleni arány, a már-már nyomasztónak mondható ellenséges fölény általában nem okozott számára gondot, legalábbis akkor nem, ha Dasht kísérte, vagy épp fordítva, a fondori fiú volt az ő kísérője. Most viszont, egy szerényebb képességekkel bíró partnerrel, ez az arány, aggodalomra adott okot.

A corelliai a tanult taktikai repertoárból egy egyszerű harci manővert választott. Utasította Friden repülőtisztet, hogy maradjon szorosan mellette, nyissa támadóállásba a szárnyait, aktiválja a pajzsot és készüljön fel a támadásra. A saját utasításának első, technikai részeit maga is végrehajtotta, majd a két csillagvadász szinte tökéletes szinkronban éles bal fordulóba kezdett. Egyenesen szembe fordultak a droid harci gépekkel. Weld a hat közül kiválasztott egyet, s kísérőjének is kijelölt egy célpontot. Egyik fél sem rendelkezett éles fegyverekkel, mindössze szimulált találatokat és gyakorlatilag semmiféle anyagi károsodást sem okozó, jelzésértékű energialövedékeket zúdíthattak egymásra. A V-Szárnyúak, hála pajzsaiknak, nem kaptak értékelhető találatot. A Keselyűk már nem voltak ilyen szerencsések. Az ügyesen cikázva manőverező két leendő birodalmi pilóta sikeresen kiiktatta az első két célpontját. Azok ugyan nem robbantak fel a szimulált találatok eredményeként, ellenben lekapcsolódtak, s sodródni kezdtek.

Ezt követően rövid, mindössze néhány perces manőverező közelharc játszódott le. A két vizsgázó repülőtiszt kényszerűen szétvált, megosztva ezzel a mesterséges intelligenciájú ellenfelek létszámfölényét. Alec rövid szűk fordulókkal, vadászgépe és önmaga számára egyaránt megterhelő manővereket végrehajtva, végül szerencsésen egymással való ütközésbe hajszolta mindkét üldözőjét. Alig hagyta maga mögött a tűzgolyóvá vált droidgépeket máris kísérőjét kezdte kutatni, aki ez idő alatt elbánt eggyel, ám a másodikat nem tudta levakarni magáról. A corelliai néhány instrukciót adva olyan manőverekre sarkallta társát, amelyek végén ő maga remek tüzelőhelyzetbe kerülve, pontosan felülről, csaphatott le a droidvadászra és „lőhette ki”. A sikerrel megvívott, rövid összecsapás után a két csillagvadász ismét felvette az irányt a következő ellenőrzőpont felé. Weld rövid jelentést forgalmazott, amelyre a válaszul mindössze egy nyugtázás és egy továbbhaladási utasítás volt a válasz.

Az út a második, majd a harmadik ellenőrzési pontig eseménytelen volt. A feszültség valamelyest oldódott, a két repülőtiszt tréfálkozott, sőt, a csevegésbe a repülésirányító központ diszpécsere is időről időre beleszólt. A negyedik ellenőrzési pont felé közelítve, - mely a Corulagtól legtávolabbi, s a visszafordulás előtti utolsó volt, - egy roncsmező látképe bontakozott ki a két repülőtiszt szemei előtt. Hadihajók, csillagvadászok roncsai, valószínűleg egy korábbi talán a Klón Háborúk idején, vagy valamikor az azt követő időkben lezajlott ütközet mementói, avagy egy mesterségesen létrehozott roncsmező. Bármelyik válaszlehetőség önmagában hordozhatja az igazságot. A roncsok megzavarták a műszereket. Az ellenőrzőpont viszont valahol a roncsmezőben volt, s a gyakorlat sikeres teljesítéséhez legalább egy kilométernyire meg kell közelíteni a pontot, hogy a navigációs számítógép „továbbugorjon” a következőre. Épp ezért a corelliai biztosra vette, hogy valamiféle meglepetés vár rájuk a roncsmezőben.

Weld repülőtiszt óvatosságra intette kísérőjét, s minthogy műszereire nem nagyon hagyatkozhatott, a nagy mennyiségű, itt-ott még mindig energiajeleket kibocsátó törmelékmezőbe berepülve, jóformán nem tehetett mást, mint látására és persze Fridenére. Venator osztályú csillagrombolók, Dreadnaught osztályúnehézcirkálók, Tanácsos osztályú cirkálók, V-19es vadászok, Lucrehulk osztályú csatahajók, Providence osztályú rombolók, C-9979-es hordozók, különféle típusú droid vadászok felismerhető darabjai rajzolódtak ki Alec szemei előtt. A hadtörténet és egyáltalában a hadihajók és csillagvadászok iránt érdeklődő corelliai úgy érezte magát, mint egy kisfiú az édességboltban. A roncsok jelentős része valaha olyan gépekhez tartozott, amelyekhez foghatót ő maga csak holofelvételeken látott. Lassan, valósággal műrepülve került meg több roncsot, s figyelme egyre inkább lankadt, ahogy elképzelte, hogy egyik másik-miféle találatokat kaphatott, s milyen iszonyú ütközetekben vehetett részt.

Az úgymond műértő szem számára a látvány olyannyira magával ragadta a corelliait, hogy bámészkodása közepette több ízben is eltért a navigációs bója felé vezető legrövidebb pályáról, s Friden figyelmeztetései nyomán hajtotta csak végre megkésve a szükséges korrekciókat. Alec figyelme, minden igyekezete, sőt társa figyelmeztetései ellenére lankadni látszott. Miközben jobbra-balra forgolódva kémlelődött, szemei egy pillanatra megakadtak két előtte és felette bekövetkezett egymást követő fényes villanáson. Mire felfogta volna, hogy hajtóműve csóváját látja, máris csökkentett energiájú, szimulált találatokat ejtő lézersugarak zúdultak rá, aztán a következő pillanatban veszélyes közelségben zúgott el mellette lefelé két droid Tri-vadász. Weld azonnal bevágott, és utánuk eredt. Közben fél szemmel rápillantott a pajzsa energiaszintjét közlő kijelzőre. A droidok igen komoly találatokat értek el, s csaknem felére csökkentették a pajzsának energiaszintjét.

Nagy sebességű, minden pillanatban roncsdarabokkal való ütközéssel fenyegető üldözés vette kezdetét. A két Tri-vadász szétvált, ám a két repülőtiszt ez alkalommal nem követte a példát, hanem együtt maradtak. Alec repült elöl, kísérője pedig szorosan a nyomában. A corelliai több alkalommal is tüzet nyitott a célzórendszere által már majdnem befogott droid csillagvadászra, de nem tudott érdembeli találatokat elérni rajta. A mesterséges intelligencia által vezérelt gép újra-és újra kitért sorozatok elől. Közben, mint az várható volt, a levált Tri-vadász megérkezett a két birodalmi nyakára, s először a kísérőre adott le egy hosszabb sorozatot, amely csaknem semlegesítette Korl gépének pajzsát. A Birodalmi Központból származó repülőtiszt cifrán káromkodott. Weld tudván, hogy minél előbb ki kell iktatnia az előttük repülő droidot, mielőtt még a mögöttük jövő tenné velük ugyanezt, a korábbinál is merészebb repülésbe fogott. A droid lézeres távolságmérő optikai érzékelői és egyéb szenzorai révén könnyebben ki tudta kalkulálni a helyes irányt, amely nem vezet ütközéshez a közeli roncsokkal. Alec viszont csak az eddigi repülései során szerzett tapasztalataira, és a corelliaikra jellemző repülési érzékére támaszkodhatott.

Kétségbeesett ötlettől, illetve részben energiatakarékossági okok által vezérelve rövid sorozatokat zúdított az előle menekülő Tri-vadászra. A nagy sebesség és kisebb-nagyobb roncsdarabok veszélyes közelsége ellenére előre eltervezett módon, de látszólag tervszerűtlenül eregette a sorozatokat a droidra. Mondhatni előre megfontolt szándékkal körbelőtte. A célzást nehezítette, hogy kísérőjének és neki magának is kitérő manővereket kellett végrehajtania, elkerülendő azt, hogy az őket üldöző droidvadász valamelyiküket, „leszedje”. A pajzsok energiáit a hátsó szekciókra koncentrálták, hogy ezzel is növeljék saját esélyeiket, hisz az esetleges roncsokkal való ütközések esetében a pajzsnak amúgy sem vennék hasznát. A menekülő Tri-vadász a reá zúdított lövedékek elől felismerhető sematikus kitérésekben keresett menedéket. A tereptárgyak egyre sűrűbbé váló, valóságos erdeje sem riasztotta vissza a corelliait. Eltántoríthatatlan, vérszemet kapott kopó módjára követte a droidvadászt, míg végül sikerült lelőnie.

A két V-Szárnyú ez után szétvált. A megmaradt droidvadász, noha sorozataival már csaknem teljesen megszüntette a kísérőgép pajzsait, a vezérgépet, vagyis Alecet választotta és vette üldözőbe. Így most Fridenen volt a sor, hogy kihasználja a lehetőséget és kiegyenlítse a kettejük közötti tartozások listáját. Alec ügyesen manőverezve, a roncsok nyújtotta szóba jöhető fedezékeket kihasználva rendre ki tudott térni üldözője sorozatai elől, s néha, pár másodperc erejéig olyannyira el tudott tőle szakadni, hogy akár szembe is fordulhatott volna vele, ám révén, hogy pajzsainak energiáit a hátsó szekcióra koncentrálta, nem akarta megkockáztatni ezt. Bízott kísérője képességeiben. Korl majdnem két, örökkévalóságig tartónak tetsző percig váratott magára, mígnem végül megérkezett, és két hosszú, pontos sorozattal semlegesítette a droidvadászt, mely a következő pillanatban egy Acclamator parancsnoki felépítményének maradványaival ütközve megsemmisült.

Alec lassított, csak ekkor vette észre, hogy az alig hat perces, megerőltető repülés során már teljesítette a navigációs bója szükséges mértékű megközelítését, sőt attól messze el is távolodtak a roncsmező Corulagtól távolabbi része felé. A következő ellenőrző pont, már vissza a bolygó felé volt. Weld gyanította, hogy a gyakorlat tartogat még meglepetéseket, így megkettőzött figyelemmel óvatosan, kísérőjét mindvégig a jobb oldalán tudva repült ki a roncsmezőből, és vette fel az irányt a következő bója felé. A corelliai csak ekkor jött rá, hogy a roncsmezőbeli rajtaütésről megfeledkezett említést tenni. Aggodalomtól hevesen verő szívvel, - hisz ez a mulasztás akár a vizsgagyakorlat elbukását is jelentheti - önmagára a lehető legnagyobb nyugalmat erőltetve, mintha minden a legtermészetesebb rendben folyna, forgalmazni kezdett. Jelentette a rajtaütés tényét, az ellenség számát, típusát, és „elfogását”, majd pedig végezetül azt, hogy haladnak tovább a következő ellenőrző ponthoz. Válaszul mindössze egy nyugtázást kapott, s azt, hogy haladjanak tovább.

Az ötödik ellenőrző pont megközelítése eseménytelenül történt meg. Amikor a navigációs számítógépeken feltűnt a hatodik, mely pontosan félúton volt a Corulag és jelenlegi pozíciójuk között, Friden felderült, hisz az érzékelők szerint „tiszta” út ígérkezett vissza a támaszpontra. Weld bízott benne, hogy társának igaza van, de ugyanakkor tartott attól, hogy nem úszták meg ennyivel, s még tartogat számukra meglepetéseket az út. Három kilométernyire lehettek az ellenőrző ponttól, amikor előttük, nagyjából negyven kilométerrel a hiperűrből egy Theta osztályú űrsikló lépett ki. Alec jelentette az eléjük „pottyant” hajó helyzetét és típusát, majd utasítást kért. Közben fél szemét az űrsiklóra, másikat a radarjának ernyőjére szegezte. A pillanatokon belül diszpécsertől a következő választ kapta: a hajó fontos személyeket szállít, így a megközelítés és az azonosítás után kísérjék a légitámaszpontra. A corellia nyugtázással jelezte, hogy megértette a parancsot, majd felgyorsítva közelített az úrsikló felé, s közben felvette a pilótával a kommunikációs kapcsolatot. A kölcsönös azonosítást követően a két V-Szárnyú, a Theta osztályú űrsikló bal, illetve jobb oldalán annak sebességét felvéve viszonylag kis távolságot tartva helyezkedett el.

Alec nyugtalankodva többször is előrerepült, néhány kilométert, s egy szűk fordulóval félkört leírva ismét elfoglalta helyét az űrsikló oldalán. Előttük a Corulag barnás-zöld színű gömbalakja egyre nagyobbnak és nagyobbnak tűnt. Mindössze tizenhétezer kilométernyire voltak a légkör felső határától, amikor mögöttük, két gép - a radarképük alapján csillagvadászok – jelent meg, valószínűleg a hiperűrből kilépve, és gyorsan közelítettek. Weld rádión jelentette a két azonosítatlan gyorsan közelítő gépet, majd meghagyta kísérőjének, hogy bármi történjék, maradjon a Theta osztályú űrsikló mellett és védje meg, ő maga pedig megfordította csillagvadászát és elindult, hogy azonosítsa a két közeledő gépet. Feltételezte, hogy a két közeledő gép is részét képezi a gyakorlatnak, máskülönben nem léptek volna ki ilyen távol a bolygótól. Megpróbálta felvenni velük a kommunikációs kapcsolatot, de amikor a negyedszer megismétel hívásra sem válaszoltak felhagyott a kísérletezgetéssel. Ekkor már biztos volt a két gép gyakorlatban betöltött szerepét illetően, típusukat viszont egyelőre csak latolgatta.

Weld a pajzsgenerátor kijelzőjére pillantva ellenőrizte az energiaszintet, mely számításai szerint legfeljebb néhány, pontatlan lövedék elhárítására lehetett elegendő, direkt talált ellen viszont mit sem fog érni. A két közelítő gép nem hajtott végre semmilyen kitérő manővert, rendületlenül közelítettek, tudomást sem véve a feléjük tartó egy szem Alpha-3 Nimbus osztályú V-Szárnyú csillagvadászról. Néhány másodperccel később Alec mellett a jobb oldalon két Z-95ös húzott el. A corelliai egyetlen gyors pillantással szemrevételezte a két mellette elhaladó gépet. Felismerte rajtuk azt a jellegzetes festést, amellyel a Birodalmi Haditengerészet Agresszor szerepkörű kiképzőgépeit látták el. Azonnal éles bal fordulóba vitte a gépét, s a pilótafülke kabinablakán kitekintve fejét amennyire sisakja engedte balra, jobbra, elforgatva kutatott a két csillagvadász után. Rövid forgalmazásban jelentette repülésirányító diszpécsernek, hogy két Agresszort azonosított, s hogy elfogó manőverbe kezd. A fordulást követően, megpillantva a két Z-95öst, elmosolyodva vette tudomásul, hogy gépek nem vált szét, hanem együtt maradva folytatták útjukat a Theta osztályú űrsikló felé.

Előrelökve a gázkart maximális fény alatti sebességre kapcsolt és üldözőbe vette a két csillagvadászt. Azok egészen addig tartották az irányt, míg a V-Szárnyú lőtávolságba nem ért, akkor aztán szétváltak. Alec, a kísérő nyomába eredt és rövid üldözést követően, egyetlen pontos sorozattal, mondhatni könnyűszerrel „kilőtte”. Aztán a következő pillanatban hátulról érkező sugárnyalábok húztak el mellette. A corelliai reflexszerűen rántotta maga felé a botkormányt, meredek emelkedésbe kényszerítve a gépét. Sajnos a gyorsan végrehajtott, de megkésett manőver a lövedékeknek csupán egy része elől jelentett menedéket. Weld hajójának hátulsó pajzsai megszűntek, s ezzel egy idejűen több hibajelezés jelent meg a műszerfalon. A találtok szimulálásának megfelelően több rendszere meghibásodott, így a stabilizátorok elszálltak, a Q-7es asztronavigációs droidja elnémult. Miközben hol balra, hol jobbra bedöntve nehézkesen engedelmeskedő gépét, egyik bukfencet, s szűk vízszintes fordulót a másik után csinálva, összeszorított fogai között szitokszavakat kipréselve ékes példáját adta annak, hogy miképp káromkodik egy igazi corelliai.

Az egyik vízszintesen leírt lelassított szűk hurok után, ellenfelétől lélegzetvételnyi időre megszabadulva meredek emelkedésbe kezdett, majd azonnal szinte nullára csökkentette a hajtóművei teljesítményét, s hátra bukfencbe vitte gépét, amit a gép a hátára került Alec elforgatta a gépet a hosszanti tengelye körül, majd újfent maga felé húzta a botkormányt s maximális sebességre gyorsított. A megterhelő manőver végeztével várakozásainak megfelelően maga előtt találta a Z-95öst. A macska egér játék szereposztása felcserélődött. Az Agresszor pilótája ügyesen manőverezett, de Weld nem ült fel a cseleinek, sikerült tüzelő helyzetbe kerülnie, és lőtt. A Z-95ös hajtóműveinek csóvája kihunyt. A corelliai lecsökkentve a sebességet a sodródó csillagvadász mellé repült és mikor a pilótafülkék egy vonalba kerültek tisztelgett a „lelőtt” gép pilótájának. Amaz feléje fordult és viszonozta a tisztelgést. Alec ez után ismét gyorsított, majd két győzelmi orsót lecsavarva a Corulag felé fordult, amelynek légkörébe épp ezekben a percekben lépett be a Theta osztályú űrsikló, Korl Friden repülőtiszt kíséretében.

Weld mintegy öt perccel az után szállt le, hogy Friden és az űrsikló landoltak. A „sérült” csillagvadásszal nem volt zökkenőmentes a leszállás, sőt kimondottan keményre sikeredett. A fáradt corelliai csak üggyel-bajjal tudott kikászálódni a pilótafülkéből. Korl a gépe mellett várta, s miután közölte vele, hogy a kiértékelésre csak a csapásmérő-légitámogató vizsgagyakorlat után kerül majd sor, meghívta egy italra a kantinban. Alec elfogadta a meghívást, majd miután legurította az italát, visszatért a hálókörletébe. A legkevésbé sem lepődött meg azon, hogy Dash nem volt a körletben, s azon sem, hogy akkora sem érkezett meg, mikorra ő maga már túlesett a tisztálkodáson, az átöltözésen és vacsorán is. A korai órák ellenére, a corelliai lefeküdt aludni, s percekkel később, alighogy végiggondolta a gyakorlat során végrehajtottakat, máris mély álomba merült.

Másnap, a kora reggeli az eligazítás során Weld ismét Frident kapta párjául, ám azzal a különbséggel, hogy ez úttal Friden volt az, akit parancsnoknak jelöltek ki. A feladat lényegében három részből állt, egy megerősített létesítmény elleni bombatámadás végrehajtása, harcoló alakulat közvetlen légi-támogatása, illetve végezetül egy ellenséges harcjármű oszlop megsemmisítése. A célpontok egymástól elég távol, egy kétszáz négyzetkilométer területű lőtéren belül voltak elhelyezve. Ez a terület képezte a harci zónát, nehézséget jelentett, hogy az utolsó célpontot jelentő járműoszlop kifelé tart a zónából, így amennyiben nem sikerül még a zónán belül megsemmisíteni, a vizsgagyakorlat nem teljesítettnek fog minősülni. A vizsgázó kadétok közül az aznapi elsőknek a Friden - Weld duót jelölték ki.

Az eligazítást követően tíz perccel Alec hajózóöltözékben, sisakjával a hóna alatt állt a számára kijelölt ARC-170F/A vadászbombázó előtt. Ekkor szembesült a feladat végrehajtásához kapott fegyverzettel. A gép szárnyai és törzse két oldala alá helyezett összesen hat felfüggesztési ponton együttesen négy, irányítatlan négyezer kilogramm súlyú bomba, és két, egyenként tizenkilenc darab irányítatlan rakétát tartalmazó vetőcső meredezett. Félelmetes, könyörtelen pusztításra tervezett arzenál, ugyanakkor kifejezetten elavult felszerelés. A corelliai gyanította, hogy épp a nehézség kedvéért nem lézervezérlésű levegő-föld rakétákat, vagy műholdvezérlésű bombákat szereltek fel a gépeikre, melyekkel nagyobb távolságból is pontosabb pusztítást lehet véghezvinni, mint a vadászbombázón most látható fegyverzettel. Ugyanakkor ezen utóbb említett fegyverzetek indítása nem igényelt különösebb ügyességet.

Weld arcán őszintének nem mondható mosoly suhant át, miközben körüljárva, s megtapogatva, ellenőrizte a gépet és a felfüggesztett fegyverzetet, majd aláírta a karbantartó által a kezébe nyomott repülési és szerviznaplót, majd fellépdelt a létrán, elhelyezkedett a pilótafülkében fejére húzta sisakját, sorra ellenőrizte a műszereket, becsukta a kabintetőt, s várta a felszállási parancsot. Friden, aki szintén elvégezte a kötelező, már-már rituálisnak mondható teendőket már szintén bent volt a maga gépében. Rövidesen megérkezett a felszállási parancs. A két ARC-170F/A elemelkedett a támaszpont betonjáról.

Mintegy nyolcpercnyi repülés után Korl vezette géppár közelített az első célponthoz, mely a megerősített létesítmény volt. A két repülőtiszt, már út közben elhatározta, hogy a rendelkezésre álló, s egyre fogyó idővel való spórolás végett, nem fordul rá kétszer a célra, hanem már az első rárepülésnél, az azonosítást követően azonnal kioldják a bombákat. Mintegy tíz kilométernyire a célponttól vezérgép lejjebb ereszkedett, s csökkentette a sebességét. Alec maga is lassított és a vezér mögött foglalt el pozíciót, nagyjából száz méter távolságra. A két ARC-170A/F-es előtt kirajzolódott egy kisebb szeparatista helyőrségre emlékeztető, tornyokkal - feltételezett föld-föld, illetve, föld-levegő, valamint föld-űr lövegállásokkal - teletűzdelt épület. A látvány egyezett eligazításon látott háromdimenziós holo-felvételekkel.

Friden rádión értesítette a vizsga-gyakorlatot felügyelő repülésirányítót, hogy elérték az első célpontot, s megkezdik a támadást. Amint ezt kimondta azonnal parancsot adott a támadás végrehajtására, majd lenyomta a gépe orrát. Alec követte, alacsony szögben közelítették meg a célpontot, majd az utolsó pillanatban felzárkózott a vezér mellé, s Korl parancsára szinte egyszerre oldottak ki két-két bombát, aztán gyorsítottak és meredek emelkedésbe fogtak. Mögöttük a hajtóműveik zúgását túlharsogó robbanások következtében hatalmas lángnyelvek csaptak fel, élénk sötét füst kíséretében. A keletkezett tűzijáték alapján a célpont megsemmisült, vagy legalábbis súlyos károkat szenvedett. A két ARC-170F/A az utazómagasság elérését követően azonnal fordult tovább a következő, mintegy hatvan kilométernyire lévő célpont felé.

A két repülőtiszt a fedélzeti navigációs kijelzőkön feltüntetett második célpont felé közelítve ismét lejjebb ereszkedtek. Ez a feladatrész volt a közvetlen légitámogatás, melynek tökéletes végrehajtásához mindenképp át kell repülni egyszer a felszíni harci övezet felett és azonosítani a megtámadandó ellenséges erőket. Odalent egymással szemben, majdhogynem élethű elhelyezésben különféle a Klón Háborúban ismerté, vagy épp hírhedté vált harcjárművek. Friden és Weld néhány száz méteres magasságban húztak el a harctér felett, majd továbbrepülve egy jobb fordulót végrehajtva magasságot gyűjtve visszakanyarodtak. Közben a vezérgép pilótája jelentette a helyzetüket, s azonosították az ellenséges felszíni erőket, valamint azt, hogy megkezdik a csapásmérést. A manőver közepette a két vadászbombázó szétvált, megbontva az eddig alakzatot. Korl egy szűkebb, míg Alec egy szélesebb íven hajtotta végre a fordulót.

A vezérgép a forduló végeztével irányba állt, és süllyedve egy tucatnyi, megközelítőleg egy vonalban elhelyezett páncélozott droidharcjárművet vett célba. Néhány másodperc alatt valamennyi irányítatlan páncéltörő rakétáját kilőtte, majd ismét felemelkedett, hogy újra ráforduljon a célra. Ez alatt Alec végre hajtotta a maga rácsapását. Ő is kilőtte valamennyi rakétáját. Előtte és alatta sorra felrobbanó különféle hatalmas szeparatista harci gépezetek, utána pedig eldeformálódott felismerhetetlenné vált füstölgő roncshalmazok maradtak. Miközben eltávolodott az általa okozott pusztítás helyszínétől, Korl ismét lecsapott. Ez alkalommal, a fedélzeti lézerágyit használva, azok sugárnyalábjaival „verette végig” a harcmezőt, újabb ellenséges minősítésű harcjárműveket megsemmisítve. A corelliai ugyanígy cselekedett. A két ARC-170F/A ezt követően ismét egymás mellé zárkózott, s aztán egy harmadik együttes rácsapást követően, újabb droid harcjárművek és harcidroidok megsemmisítését követően fordultak a harmadik célpont irányába.

A két nagy sebességgel száguldó vadászbombázó felszíni célkereső radarjainak kijelzőjén végre feltűnt a harmadik célpontcsoport, a harcövezet határa felé tartó páncélozott harcjárművekkel kísért droidszállítókból álló jó néhány száz méter hosszan kígyózó konvoj, mely épp egy völgyön vágott át. Az első járművek alig néhány tucat kilométernyire voltak a zóna határától, s igen gyorsan közelítettek afelé. Alec átlátva a helyzetet, azt javasolta Korlnak, hogy az első támadásnál a járműkaraván elülső néhány járművét vegyék célba. Friden megfogadta a javaslatot. Gyors rádióforgalmazással jelezte a helyzetét az irányításnak, s hogy elérték a járműoszlopot. Ez után meredek szögben csökkenteni kezdte a magasságát, s felkészült a bombavetésre. Alec besorolt a vezérgép mögé, mintegy száz méter távolságot tartva kettejük között. Az ARC-170F/A vadászbombázók áthúztak a járművek felett, majd a megfelelő pillanatban kioldottak egy-egy bombát, s aztán ismét emelkedni kezdtek. Az öt tonnás pusztító szerkezetek két hatalmas krátert robbantottak a völgy laza talajában, s a semmivel egyenlővé tették a konvoj csaknem felét.

Mire végeztek a fordulóval, melynek leírása szükségeltetett ahhoz, hogy ismét a járműoszlop mögé kerüljenek, azt tapasztalták, hogy a megmaradt szállítójárművek és páncélosok legyezőalakzathoz hasonló módon szóródtak szét. Friden utasította Weldet, hogy bontsák az alakzatot és támadják meg a szétterült járműcsoport két szárnyának szélét. Alec engedelmeskedett, így a két gép elszakadt egymástól és pár másodperccel később már le is dobták az utolsó bombáikat, melyek újfent több egymás közelében maradt jármű pusztulását okozta mind a két szárnyvégen. Ez után újfent a lézerágyúk következtek. A corelliai egészen alacsonyra ereszkedve lőtte egyik sorozatot a másik után, sorra felrobbantva a droidjárműveket. Korl eközben maga is több ízben rácsapott egy-egy magányos, szállítóra. Mindössze néhány további percnek kellett eltelnie, mire mindössze füstölgő olvadt deformálódott fémkupacok, és mély kráterek maradtak hátra. A két ARC-170F/A ez után dolga végezetten visszatért a támaszpontra.

A leszállást, a gép előírásszerű átadását, s a repülési- és szerviz napló leszállás utáni aláírását követően Friden és Weld első útja, még hajózóruhában, sisakkal a kezükben az eligazítóba vezetett, ahol a vizsgát felügyelő repülésirányító tiszt várta őket. Közölte a két repülőtiszttel, hogy a záróvizsgák eredményhirdetésére csak másnap, - midőn valamennyi pilótanövendék végrehajtotta, - kerül sor. Midőn ezt a tiszt közölte, engedélyezte Korlnak és Alecnek a távozást. A két pilóta az eligazítóból távozva elvált s ki-ki a maga körletébe vonult vissza. A corelliai hideg vízzel lezuhanyozott, majd rendbe szedte magát, s gyakorlóba bújva a kantinba ment s megebédelt. Aztán ismét visszavonult a szobájába és írt egy levelet a húgának a Corelliara. Miután megfogalmazta, és a szálló egyik szabad kommunikációs terminálját használva továbbította az üzenetet, a szobába visszatérve ott találta Dasht, aki a látvány alapján épp akkor tért vissza a csapásmérő-repülési vizsgagyakorlatról. A corelliai kérdésére, hogy miként sikerült a két repülési vizsgája, a fondori a szokásos nagyképűségével válaszolta hogy könnyűnek találta mind a két feladatot, s - noha kísérője elég gyengén teljesített, eléggé megnehezítve a dolgát - ő maga hibátlanul hajtotta végre őket.

A másnapi eredményhirdetésen, melyre valamennyi leendő vadászpilótát a nagyeligazítóba hívtak össze. Ez a mintegy nyolcszáz fő befogadására alkalmas helyiség adott helyt korábban a közös elméleti oktatásoknak. Az Akadémia vadászpilóta-képzését vezető főtisztje, Baldwing űrmarsall személyesen közölte az eredményeket. Mindössze nyolc hallgató kapott mindkét vizsgagyakorlatra kiváló minősítést, köztük Paranga és Weld is. Az előbbi természetesen a meglepettség szikráját sem mutatta, míg a corelliai, a maga részéről nem várt ilyen jó eredményt, hisz a vadászrepülési gyakorlat során több ízben is csaknem lelövette magát. Az értékelés követően valamennyi leendő vadászpilóta megkapta a vezénylését, melyből kiderült, hogy ki hol, mely alakulatnál kell teljesítse az Akadémiai kiképzés utolsó kizárólagosan gyakorlati évét, mely amolyan próbaidő volt.

Aznap este Dash, Riba, aki a maga vizsgáit szintén kitűnő eredményekkel tette le, és Alec, Curamelle város egyik patinás éttermében ünnepelt. Weld kelletlenül, vonakodva fogadta el a vacsorameghívást, köszönhetően barátja határozott unszolásának. Az este során a pár egy meglepő bejelentést tett a Weldnek. Dash elmondta a corellianak, hogy előző este megkérte barátnője kezét, s a leány igent mondott. A fondori a barátját kérte fel tanújának. Alec gratulált a párnak, s elfogadta a felkérést.

Hurten és Paranga két héttel később Corulag fővárosának anyakönyvvezetője előtt mondták ki egymásnak a boldogító igent. A szertartáson az akadémia növendékei és oktatói is szép számmal megjelentek. A vőlegény tanúja felemás érzésekkel állt barátja mellett, hisz ismét eszébe jutott Violett. Ám az emlékek s a lány okozta csalódás miatti rosszkedve a múlté lett, midőn a szertartást követően a díszvacsorán, s táncmulatságon közelebbi, mélyreható ismeretséget kötött a mennyasszony, pontosabban az ara tanújával, Karia Denive zászlóssal.

Karia Denive zászlós

A lakodalmat követő harmadik napon az ifjú pár, valamint a corelliai és újdonsült barátnője, a Weld Corporatian legjobb, exkluzív szállítóhajójával utazott a Corulagról a Corelliara. Ezt az utazási módot, mely jóval kényelmesebb a Birodalmi Személyszállító Társaság utasszállító hajóinál, vagy akár a Birodalmi Haditengerészet futárhajóinál, melyekkel a Birodalmi Haditengerészet leendő tisztjei eljuthattak volna a Corelliara. Ezt a közlekedési eszközt Alec intézte és fizette, de arra gondosan ügyelt, hogy a hajót birtokló társaság, valamint az ő neve közötti hasonlóságokra ne derüljön fény.

A Corelliara érkezve, s a Központi Űrkikötőben való leszállását követően a négyest már várta a Weld család siklója, melyet ez alkalommal nem Eleena, vagy Kalemm, hanem az egyik alkalmazott hozott el. A villa felé menet, Alec röviden elmesélte, a családja és az Essax-Weld villa regényes történetét, ám a családi tragédiákat, pontosabban azokon belül szülei és nagyszülei halálának részletit, - melyekbe eleddig egyedül Dasht avatta be, s őt is megeskette, hogy senkinek sem adja tovább, - kihagyta az elbeszélésből. A villában már várta az érkezőket a fényűző vacsora, melyre Eleena, - az által, hogy az ősi házi szabályok hatálytalanította, - a villa személyzetét is meghívta. A vacsora előtt sor került a bemutatásokra. Alec gyanította, hogy a Fondorról, valamint a Birodalmi Központból származó vendégek számára érintkezni, sőt együtt étkezni az úgynevezett non-humán fajok tagjaival, hisz a személyzet körében olyanok is voltak, valószínűleg kényelmetlen, de ennek egyikük sem adta tanújelét. Az ifjú pár a villa egyik legszebb vendégszobáját kapta, s Weld gondoskodott róla, hogy semmiben sem szenvedjenek hiányt itt tartózkodásuk alatt.

Az ezt követő napokban a corelliai megmutatta hazája valamennyi említésre méltó nevezetességét, s azokat a helyeket, amelyek számára bírnak jelentősséggel. Így felkeresték az Aranypartokat, a Kincses Hajó Sétányt, a Corelliai Űrmúzeumot, Kor Vella tengerpartját, s az Agrilat-i Mocsári Körverseny helyszínét is sok más látnivaló mellett. Természetesen a fiatalok idejük nagy részét inkább a tengerpartokon, töltötték, különféle vízi sportoknak hódolva.

Egy heti corelliai tartózkodást követően az ifjú pár a Naboora utazott, megkezdeni az igazi, zavartalan nászútjukat. Midőn kivitte barátját, s annak nejét az űrkikötőbe, Alec visszatért a villába, ahol a gyakorlati év megkezdéséig, pontosabban az állomáshelyre való elutazás előtti időt odahaza húgával és Karia társaságában, akiben végre megtalálni vélte azt, aki a szívében, ha ideiglenesen is de, kitöltheti a Violettel való különös szakítása révén keletkezett űrt. A fiatalok igyekeztek a lehető legjobban kihasználni az együtt tölthető rövid időt, ugyanis tisztában voltak azzal, hogy az utolsó gyakorlati évet két külön alakulatnál kell majd eltölteniük. A jövőt, legalábbis a közös jövőt nem nagyon tervezgették, hisz míg egyikük egy támogató flottillához, a másik a negyedik flotta zászlóshajójára került. Annak pedig igen kicsi volt a valószínűsége, hogy a gyakorlati év teljesítését követően esetleg egyazon hajóra, vagy legalábbis egy azon flottához helyezzék őket. Abban minden esetre megegyeztek, hogy történjék bármi, a lehetőségekhez képest tartják a kapcsolatot egymással.

[Alec „Earl” Weld]

X. A jelképes bosszú, melynek lángjaiban ászok születnek


Az corulagi akadémiai képzés harmadik, - a teljes képzés negyedik - utolsó évében a két leendő vadászpilótát a Birodalmi Haditengerészet 314es számú, kísérő és támogató szerepkörű flottillájához vezényelték. Az alakulat feladatköre a Birodalmi Haderő hajógyárai és támaszpontjai között különféle ellátmányok, a helyőrségek számára szükséges felszerelések és utánpótlások szállítását végző hajócsoportok kísérése volt. A flottilla egyetlen Dreadnaught osztályú nehézcirkálóból, valamint négy Carrack osztályú könnyűcirkálóból állt. A nehézcirkáló hordozó modifikációjú volt, így összesen huszonnégy csillagvadász szállítására volt alkalmas, míg a könnyűcirkálók egyenként hat darab csillagvadászt voltak képesek szállítani, vagyis a flottilla vadászerőit összesen négy osztag tette ki. Ezek közül tizenkettő Alpha-3 Nimbus osztályú V-Szárnyú elfogóvadász, tizenkettő ARC-170F/A vadászbombázó, és végül további tizenkettő TIE vadász volt. A kísérendő szállítóhajók összességében vegyes képet mutattak, a szabványos birodalmi szállítóhajók mellett Csillaggályák, sőt a Corelliai Elektromérnök Társaság Action V típusú nehézteherhajói is fel-feltűntek a különféle készleteket, alkatrészeket, személyi állományt, vagy egyszerűen csak nyersanyagokat szállító, védendő konvojokban.

A két repülőtiszt a gyakorlati évet Rev Tysar parancsnoknak, a 314. Támogató és Kísérő flottilla összevont vadászerőinek repülésvezető tisztjének az irányítása alatt töltötte el. Mellettük még hat további leendő vadászpilóta és vagy egy tucat leendő hadihajó-fedélzeti tiszt csatlakozott a Corulagon a 314-es hajócsoporthoz. Paranga és Weld az egyik Carack osztályú könnyűcirkáló, a Silence Sabre fedélzetén elhelyezett, hat gépből álló V-Szárnyú kötelékbe került beosztásba. A feladatuk lényegében abból állt, hogy a hiperűri ugrócsomópontok, illetve kényszerű kilépési pontok közelében, még a kilépés előtt elhelyezkedtek a gépeikben, melyeket a normálűrbe visszatérés után azonnal indítottak. A csillagvadászoknak járőrtevékenységet kellett ellátniuk a hajók között, míg azok elvégezték a szükséges navigációs számításokat, ugrási alakzatba szerveződtek, vagy más szükségszerű normálűri tevékenységet végeztek. Az első útjuk az Sullustra teljességgel eseménytelennek volt mondható. Mindössze hétszer kellett felszállniuk az út során, s a párokban végrehajtott járőrrepülések ideje alatt, mely egyes esetekben bizonyos a hiperűrugrások összehangolása végett, illetve bizonyos régebbi s rosszabb műszaki állapotban lévő teherhajókon elvégzendő kényszerű javítási munkálatok okán a szabvány óra időtartamon felülre rúgtak.

Rev Tysar parancsnok

A Sullustra érkezvén a 314. Flottilla kísérő különítményét felsőbb utasításra két csoportra osztották. Hét Action V típusú teherhajót két Carrack osztályú cirkáló, valamint egy tucat ARC-170A/F kíséretében a Sluis Vanra haladt tovább, míg a Flottilla másik, nagyobbik része két nappal később, indult az Eriadura. A Sluis Vanra tartó két könnyűcirkáló egyike a Silence Sabre volt. A kísérő ARC-170F/A gépek pilótái között pedig ott volt Tysar parancsnok. Ez utóbbi csillagvadászok a saját hiperhajtóműveiket használva ugrottak együtt a cirkálókkal és a szállítóhajókkal, így ezek pilótái számára az út nem csak megerőltetőbb, de kényelmetlenebb is volt.

Néhány parsecre a Sluis Vantól a kis konvoj hajóit valami egyszerűen kiszakította a hiperűrből. Révén semmiféle bolygó vagy más égitest sem volt a közelben, csak valamiféle működésbe hozott gravitációs mező generátor lehet a felelős a történtekért. Ilyesmi eszközöket pedig előszeretettel alkalmaztak a kalózok, hogy a hiperűrből kiragadjanak más hajókat. Másodperceken belül bebizonyosodott, hogy ez alkalommal is kalóztámadásról van szó. Nyílván valamelyik kommunikációs csatorna némiképp „eresztett” s evégett szereztek tudomást a gyengén védett, gazdag zsákmányt jelentő konvojról.

Az ARC-170F/A csillagvadászok pilótáinak s egyáltalában a birodalmi hajók legénységének ideje sem volt felocsúdni. Mintegy harminc régi N-1es csillagvadász, egy tucat Y-Szárnyú és tíz kisebb teherhajó méretű, de a burkolaton végrehajtott módosítások miatt felismerhetetlen típusú űrjármű zúdult rájuk méghozzá hátulról. A kibontakozó egyenlőtlen küzdelemben, hat ARC-170F/A került másodpercek alatt veszteséglistára. A kilátástalannak tűnő küzdelem mérlegnyelvén, az időközben indított V-Szárnyúak sem sokat tudtak billenteni. A birodalmiak közel, kétszeres túlerővel szemben küzdöttek. A harcban kiemelkedő teljesítményt nyújtott az SS-5ös és az SS-6os jelzésű Alpha-3 Nimbus osztályú V-Szárnyú csillagvadászt vezető két repülőtiszt, Dash Paranga és Alec Weld. A corelliai, akit fűtött a bosszúvágy, hisz szüleinek feltételezett haláláért is kalózok voltak okolhatók, igen kitett magáért. Precíz, manőverezéssel, szinte közvetlen közelről eresztett meg hosszú sorozatokat a célpontjaira. Ismerte az N-1est tudta, hogy a gépek hidraulikus vezetékei és üzemanyagpumpái, valamint a fegyverzetvezérlő rendszer is a pilótafülke előtti részben vannak elhelyezve. Ezt az ismeretet felhasználva hol felülről, hogy pedig alulról intézett támadásokat a gépek ellen. Találatai nyomán az ellenséges gépek egyetlen pontos sorozat után lángba borultak és felrobbantak. A gyenge pontról az információt rádión megosztotta valamennyi társával is. A harcban a nagy túlerő elválasztotta egymástól Paranga és Weld repülőtiszteket, de egy-egy röpke pillantással Alec megállapíthatta, hogy Dash, hívójeléhez méltón remekül boldogult, és közelről és távolról egyaránt pontos lövéseivel látványos pusztítást vitt végbe az ellenséges gépek sorai között. A fondori és a corelliai, mintegy versengve mesteri repüléssel semmisítették meg egymásutánban a remek manőverező képességgel és fegyverzettel rendelkező, de náluk lassúbb koros N-1es csillagvadászokat.

Míg dúlt az öldöklő csillagvadász-csillagvadász elleni harc, a kalózok Y-Szárnyúi és néhány N1es protontorpedókkal a cirkálókat támadta. Az eleddig a csatába be nem avatkozó különös teherhajók most elindultak a harc közben a cirkálóktól elszakadt és szétszóródott szállítóhajókat véve célba. A hajtóművekre céloztak így kiderült, hogy a szándékuk nem a megsemmisítés, hanem dokkolás és megszállás lehet. A kalózok tudták, hogy a szállítóhajókon csupán egy maroknyi legénység szolgál, így csak csekély ellenállásra számíthattak, az elfoglalásuk során. Úgy tűnt az elkeseredett élet-halál harcot vívó csillagvadászok és a vadul manőverező, valamennyi légelhárító lövegükkel valóságos lézernyaláb függönyt maguk köré vonó cirkálók sem segíthettek a teherhajóknak, melyeknek az lehetett az egyetlen esélye, hogy eltávolodnak a gravitációs erőteret generáló eszköz közeléből, s aztán amilyen gyorsan csak tudnak, a hiperűrbe lépnek.

Tysar parancsnok a légiharc forgatagában két ARC-170F/A és két V-Szárnyú csillagvadásznak adott utasítást a megszálló szándékú teherhajók elfogására. Az utóbbi két gép az SS-5 és SS-6 hívójelzést viselte. Paranga és Weld dolga nem volt egyszerű, a teherhajók vastag burkolattal, erős energiapajzsokkal, sőt fedélzeti lövegtornyokkal. Ráadásul az ő Alpha-3 Nimbus osztályú V-Szárnyú gépeiknek a fegyverzete gyengébb volt, mint az ARC-170F/A vadászbombázóké. Ennek ellenére az összeszokott páros, több rácsapást követően megsemmisített egy, támadóhajót, mely mágneses talpai révén már majdnem csatlakozott az egyik Action V-ös külső burkolatához.

Alec az átszállóegységgé alakított teherhajó elleni támadások során frissen szerzett tapasztalatok révén, gyenge pontokat vélt felfedezni. A második ilyen gépre zúdított sorozatok során bebizonyosodott, hogy a hajtóművek energiavezetékeit és üzemanyagtartályait alulról nem védi elég vastag burkolat. A pajzs és a burkolat áttörését követően a kalózhajó hajtóműveihez vezető üzemanyag-vezetékeket ért találatok következtében a hajó alsó vége lángra kapott, majd végül az egész felrobbant. A két ARC-170A/F időközben szintén végzett két támadóhajóval. Az egyik könnyűcirkáló, ugyancsak végzett eggyel. A birodalmi szállítóhajók időközben újra csoportosultak a másik cirkáló közelében, melynek lövészei sorra megsemmisítették a lassú támadóhajókat. Egy szerencsésen kimenekült az elhárító-lövegek össztüzéből, ám sorsát nem kerülhette el. Paranga és Weld a nyomába eredtek és végeztek vele. A pusztulásával a gravitációs mező, mely a hiperűrbe ugrást lehetetlenné tette, megszűnt. A megmaradt Y-Szárnyúak és N-1esek menekülőre fogták a dolgot. A birodalmiak összesen harminc kilőtt kalóz csillagvadász és módosított teherhajóval szemben összesen tizenhárom vadászt veszítettek.

A megmaradt ARC-170F/A és V-Szárnyú vadászok védelmi alakzatot vettek fel az újracsoportosuló szállítóhajók körül, majd a hiperűrbe ugrás előtt leszálltak a két, a harcban mindössze kisebb sérüléseket szenvedett könnyűcirkáló fedélzetére. A veszteségek révén immár minden gép számára volt hely. A hiperűrbe ugrást követően Tysar parancsnok, aki szintén a Silence Sabre fedélzetére szállt le. Magához hivatta a két repülőtisztet és közölte velük, hogy a mai teljesítményük alapján, midőn ismét csatlakoznak a 314. különítmény másik feléhez, magával viszi őket az Internecine, Dreadnaught osztályú nehézcirkáló fedélzetére, s a saját osztagába helyezi át őket.

Az út hátralevő része a Sluis Vanra probléma és eseménymentes volt. A szállítmány kirakodását és a következő rakomány - Eradura továbbítandó alkatrészek - berakodását követően a megtépázott hajócsoport, átmenetileg két további könnyűcirkálóval megerősítve útnak indult az Eriadu felé. Úgy tűnt a kalózoknak elég volt a korábban elszenvedett vereség, mert a hajókötelék háborítatlanul elérte az Eriadut. Ott aztán Paranga és Weld repülőtiszteket áthelyezték az Dreadnaughtra. A bolygó felett geoszinkron pályára állt Silence Sabre fedélzetéről egy Lambda osztályú űrsikló szállította át a két repülőtisztet valamennyi holmijukkal együtt az Internecine fedélzetére. A rövid mindössze néhány perces repülés után az űrkomp meglehetősen keményen landolt a nehézcirkáló fedélzetén. Paranga, akinek a szomszédos ülésben lerakott tengerészzsákja eldőlt a leszállás során, indulatosan pattant fel az üléséből és cifra káromkodásokat harsogva indult el a pilótafülke felé, hogy beolvasson a két tehetségtelen pilótának. Weld szintén kikászálódott a hevederek közül és heves vérmérsékletű cimborája után vetette magát, megelőzendő, hogy a fondori valami olyat tegyen, amiből kellemetlenségei születhetnek.

A pilótafülke feltáruló ajtaján az utastérbe épp akkor átlépő két pilótában két olyan személyt ismertek fel, akiket rég nem láttak, s valószínű, hogy egyikük sem reménykedett igazán a viszontlátásban. A két férfi, akik az űrkompot vezették Davin Cade és Marw Rakhus voltak. Felismerve a két Caridai szobatársat most a corelliain volt a sor, hogy elveszítse már-már legendákkal övezett a hidegvérét. Rávetette magát Rakhusra és két kemény, álkapocsra, illetve arcra mért ökölcsapással azonnal a padlóra küldte. Dash eközben Cadet vette kezelésbe. Paranga és Weld fizikai előnye, mely révén könnyűszerrel tarthatták terror alatt Davint és Marwot, a Caridan töltött egy év során, még mindig megvolt, sőt ez a fölény talán még nőtt is. A rövid, egyenlőtlen, küzdelem után, mely talán mégis inkább egyoldalú verésnek lehetne nevezhető, a két tolvaj vérző orral és felrepedt szájjal hevert a padlón. Alec megragadta Rakhust és hátracsavarta a kezét, oly erősen, hogy az feljajdult. Ez után a corelliai felszólította a szorult helyzetben lévő egykori szobatársat, hogy nyilatkozzék az ellopott vagyontárgyak hollétéről. Ellenkező esetben Alec csontok tördelését helyezte kilátásba, s szavai nyomatékosítása végett tovább feszítette felfelé Marw hátracsavart karját. Amaz végül is beszélt. Elmondta, hogy még mindig náluk vannak az ellopott tárgyak, s hogy készséggel visszaszolgáltatják őket.

A Dreadnaught fedélzetmesterének szeme elé meglepő látvány tárult, midőn a Lambda osztályú űrsikló rámpáján két a vállán nagy tengerészzsákot cipelő repülőtiszt között két másik, vérző orrú és szájú s ugyancsak véres formaruhájú repülőtiszt lépdelt lefelé. Azon kérdésére, mely a két közrefogott és hátracsavart kézzel támogatott repülőtiszttel történtek megismerésére irányult, a fondori nemes egyszerűséggel azt válaszolta, hogy „a pilótafülkéből kilépve átestek az egyik elszabadult matrózzsákon s egymásra estek. Most pedig gyorsan lekísérik szegényeket a gyengélkedőre.” A hátrafeszített karok erőteljes megszorításának eredményeként a két helybenhagyott repülőtiszt megerősítette az elmondottakat.

A fedélzetmester nem tehetett mást, mint értetlen képet vágva útjára bocsátotta a négyest. Ezek azonban a gyengélkedő helyett a két tolvaj szálláshelyére mentek, ahol Dash és Alec visszakapták a tőlük, több mint két évvel ezelőtt eltulajdonított tárgyakat. A körletben aztán további kizárólag testre mért ütések formájában részesítették kezelésben a két tolvajt, aztán közölték, velük, hogy amennyiben jelentik a verést, vagy bármiféle más módon ártani próbálnak nekik, úgy az incidenst követő a hulladékürítés előtt a hulladéktárolóban fogják magukat találni. Miután a két alaposan helybenhagyott fiatalember a szavát adta, a két csillagvadász-pilóta otthagyta őket és lepakoltak a saját kijelölt kabinjukban, majd jelentkeztek Tysar parancsnoknál.

A parancsnok első kérdése, meglepő módon az űrkompon történtekre vonatkozott. Paranga és Weld kényszeredetten néztek össze, majd végül, a kínos csendet megtörve, a corelliai volt az, aki töviről hegyire elmondta a történteket, így az azok hátterében húzódó lopást is megemlítve. A parancsnok jót derült a hallottakon, majd biztosította a két repülőtisztet egyrészt afelől, hogy a titkuk nála biztonságban van, s arra is ígéretet tett, hogy gondoskodik Rakhus és Cade repülőtisztek mielőbbi áthelyezéséről. Ez után rátért arra, amiért valójában őket áthelyeztette. Elmondta, hogy az írásban kapott Akadémiai teljesítményüket méltató értékelésekkel kapcsolatban fenntartásai voltak, ám a Sluis Van közelében elszenvedett rajtaütés során látottak meggyőzték arról, hogy valóban ügyes pilótanövendékek kerültek hozzá. Tysar közölte, hogy az elkövetkező időkre a két csatában elveszített szárnyemberének helyét velük szándékozik betöltetni.

A 314. Kísérő és Támogató Flottilla két nappal később indult útnak a Kuatra, ez alkalommal nyolc nagyméretű birodalmi szállítóhajót kellett kísérniük, melyek a hajógyár számára vittek különféle elektronikai alkatrészeket. A hiperűri csomópontoknál a két ugrás közötti járőrtevékenységek alkalmával Paranga és Weld immár, mint Tysar parancsnok - azaz hívójelén IS-1 - kísérői, tevékenykedtek. Dash az IS-2, Alec pedig az IS-3 hívójelet kapta. Az Eriadu és a Kuat közötti út egyszerű problémamentes rutinfeladatnak bizonyult. A pilóták, a hiperűrben töltött órák alatt különféle elfoglaltságokkal szórakoztatták magukat, illetve egymást. A corelliai szokása szerint terjengős üzeneteket fogalmazott meg és továbbított húgának a corelliára, illetve újdonsült barátnőjének, aki a Nyolcadik flotta zászlóshajóján, az Amidalan teljesítette az Akadémia utolsó, gyakorlati évét. Azon szabad óráiban, amikor nem valamelyik számára kedves leányzónak írt levelet, vagy várt a sorára, hogy az egyik nyilvános holonet hozzáféréssel ellátott kommunikációs egységnél továbbíthassa a leírtakat, akkor a hajókantinjában, illetve a pilóták pihenőjében kártyázással múlatta az időt. Bár ez utóbbi hobbyjáról sajnos pár alkalmat követően, amikor is a szó szoros értelmében teljes havi zsoldjuktól fosztotta meg bajtársait, immár nem nézték jó szemmel a jelenlétét.

Az út során Paranga és Weld több ízben is összefutott Rakhussal és Cadeval, akik ezen találkozások alkalmával behúzott nyakkal, lesütött szemmel haladtak el a két egykori szobatársuk mellett. Alec gyanította, hogy ebben Tysar parancsnok közbenjárása lehet, aki valószínűleg elbeszélgetett velük, s közölte, milyen kellemetlen következményei lehetnek annak, ha valamilyen módon megpróbálnak ismét bosszút állni, vagy legalábbis keresztbe tenni a két alárendeltségébe tartozó, leendő vadászpilótának. Persze a törékeny béke érdekében szükséges volt, hogy a fondori és a corelliai se provokáljanak semmiféle inzultust. Szerencsére ez a fajta önmegtartóztatás mindössze a Kuatig volt szükséges, ahol is a megérkezést követően. Rakhus és Cade repülőtisztek távoztak az Internecine fedélzetéről, sőt mint utóbb kiderült a 314. Kísérő és Támogató Flottilla kötelékéből is.

A Kuatra történt megérkezést követően pár, a pilóták számára kellemes környezetváltozással felérő pihenőnap következett, mely a következő kísérendő konvoj összeállásáig és szállítmányának behajózásáig tartott. Aztán egymást érték a hosszú és eseménytelen utak. Az esetek túlnyomó többségében a Kuat, vagy a Birodalmi Központ szolgált kiindulási pontul, míg a célállomások változatosak voltak. A Peremvidéken és Középső Gyűrűn létesített kisebb-nagyobb helyőrségek és flottatámaszpontok közül egyetlen hosszú út során kísértek felszerelést ellátmányt, és személyzetet a Hypori, Arkanis, Jabiim és Mygeeto helyőrségeibe. Ezt követően a 314-esek a változatosság kedvéért, a Mag Világokban és Kolóniák régióban tevékenykedett, egy létfontosságú ellátmányt továbbító konvoj biztosítását ellátva. Ezen útjuk során érintették a Rendili a Corellia, a Cato Neimoidia és a Fondor bolygókat. A két repülőtiszt számára ez az út lehetőséget adott volna, hogy ismét felkereshessék szülőbolygóikat, ám a sors úgy hozta, hogy csupán orbitális pályán keringve, a nehézcirkáló fedélzetéről panorámaablakon, illetve járőrrepülés során az ARC-170F/A, vagy TIE vadász pilótafülkéjének ablakán kitekintve nézhették a Fondort vagy épp a Corelliát, ám a légkör felső határánál közelebbre a kapott parancs megtagadása nélkül nem kerülhettek.

Az év közepe táján, a komplex, több bolygót érintő, rövidnek nevezhető hiperűri ugrássorozatokat követően, változást jelentő út következett. Egy a Kuatról közvetlenül a Ziost-Korriban egyesített helyőrség számára „A” besorolású hadianyagot és mellette normál, féléves tételű élelmiszer ellátmányt szállító hajócsoportot kellett elkísérnie a flottilla négy könnyű és egy nehézcirkálójának. A szállítmány a mérete és besorolása alapján egyértelműen alul volt biztosítva, nyilván olyan felsőbb utasításra, mely szerint a kisebb kíséret kevésbé kelt feltűnést. Az egyedüli biztonsági intézkedés egy gondosan kidolgozott, nyolcugrásos hiperűri út volt, mely csak részben érintette az útba eső szektorok veszélyesnek mondható kereskedelmi útvonalait. Dashnak már az induláskor rossz előérzetei támadtak, melyeket megosztott corelliai cimborájával. Alec már ismerte annyira a fondorit, hogy tudja, az ő megérzéseire érdemes hagyatkozni.

Dash balsejtelmei mellé, kedvezőtlen előjelként csatlakozott az, hogy Druston sorhajókapitány, a 314. Flottilla parancsnoka hiába jelezte az admiralitás felé, hogy ez a kíséret mind számban, mind tűzerőben elégtelen eme nagyszabású szállítmány kísérésére, s további két könnyű, illetve egy nehézcirkálót igényelt a konvoj támogatásához. Azon felettesei, akiknek jogköre lett volna a kérés teljesítése, a tőlük - mondhatni - megszokott hozzáértéssel elutasították a kérését. Így hát a tizenegy, rakománnyal teli közepes szállítóhajó csupán a négy könnyűcirkáló és a nehézcirkáló biztosítása mellett kelt útra. A legénységi állomány egyes, önjelölt vészmadárként funkcionáló tagjai biztosra vették, hogy az út során történni fog valami.

A mindössze negyvennyolc csillagvadász minden egyes hiperűri csomópontnál, a normál űrbe való kilépést követően, feldühített darázsraj módjára száguldott ki az indítóállásokból, s szabályos alakzatokra széledve párokra, vagy kisebb, három illetve esetenként négygépes rajokra oszolva forgolódtak a teherhajók és a kísérő hadihajók között. A Kuat elhagyását követő öt ugrás s az azokat követő normálűri járőrrepülések a már megszokott eseménytelenséget hozták. Ám az utazás nyolcadik napján, a hatodik ugrást követően, az űr egyik bolygórendszerhez sem tartozó részén, immár valahol a Peremvidéknek nevezett régióban - úgy tízenhárom parsecnyire a Ziost bolygótól - a konvojt erőteljes, összehangolt támadás érte.

A normál űrben, a két Marauder osztályú korvett, és egy Munificent osztályú fregatt, valamint maroknyi feltűnően erősen felfegyverzett szállítóhajó állta útjukat. Alighogy a Birodalmi hajók kiléptek a hiperűrből, a három nagyobb kalózhajó tűz alá vette a cirkálókat, s vadászokat indítottak, a kisebbek, pedig a szállítóhajókat támadták. A TIE vadászok és ARC-170 F/A vadászbombázók ez úttal V-19 és Z-95 csillagvadászok tucatjaival és náluknál csekélyebb számú Y-Szárnyúval kellett, hogy felvegyék a küzdelmet. Valószínűsíthető volt, hogy a kalózok nem egységes vezetés alatt álltak, hanem kisebb különálló frakciók kényszerű összefogásából létrejött flottát alkotnak, ám számbeli fölényük szemlátomást pótolta az összehangoltság hiányát.

A meglepett Birodalmi Flottilla képtelen volt segítséget kérni. A kalózhajók által kibocsátott zavarójelek a kis és nagy hatótávolságú kommunikációt egyaránt lehetetlenné tették, mi több e zavarójelek, valamilyen módon a hiperhajtóművek működésbe hozását is gátolták. A kalózok korvettjei és fregattja, valamint a nagyobb teherhajók egy része összpontosított tűzzel és vadászaik támogatásával percek alatt megsemmisítették az egyik Carrack osztályú cirkálót, s súlyosan megrongáltak egy másikat. Az első meglepetésükből felocsúdó birodalmiak viszonozták a tüzet, s az így kialakult heves tüzérségi lövegekkel végrehajtott tűzpárbaj során előbb az egyik, majd a másik Marauder osztályú cirkáló is megsemmisült. A 314. Flottilla valamennyi hajójánál nagyobb, a szeparatista haderő kötelékéből zsákmányolt fregatt, melyre a kalózok a Klón Háború végén tehették rá a kezüket, azonban keményebb falatnak bizonyult. Noha szemlátomást nem működött a teljes fegyverzete, a működőképes ágyúi és az erős energiapajzsa elég volt ahhoz, hogy sakkban tartsa a birodalmi hajókat. Egyetlen sortűzzel megsemmisítette a súlyos károkat szenvedett Carrack osztályú cirkálót, Silence Sabret, majd megkezdte párharcát a méltóbb ellenfélnek számító Dreadnaughttal.

A Tysar parancsnok által vezetett, a lehetetlenné vált rádióforgalmazás miatt, egymástól elszakadt, - s ez által az összehangoltságban megnyilvánuló előnyüket is elveszített - birodalmi csillagvadászok elkeseredett küzdelmet vívtak, a kalózok szervezetlen, de nagy túlerőben lévő vadászaival. Alec már a kaotikusnak mondható csata első perceiben leszakadt Tysar és Paranga mellől. Kegyetlen precizitással előbb egy V-19est, majd egy Y-Szárnyút is átsegített a boldog nemlétbe. Ez után viszont sorozatos kitérőmanőverekre kényszerült, mert hirtelenjében négy Z-95ös vette üldözőbe. Szerencsére a zavarás miatt a kalózok sem tudtak egymás között rádióforgalmazásokat bonyolítani, így egymást zavarva, szinte tülekedtek a jobb tüzelőhelyzetért. Hosszú és pontatlan sorozataik elől, a TIE vadászt vezető corelliai váratlan és meredek kitérőkben keresett menedéket. Noha, az ő gépe elméletben gyorsabb volt, mint üldözői, a gyakorlat ezt nem igazán akarta igazolni. Az őt üldöző kalózpilóták valószínűleg tapasztalt vén űrfarkasok lehetett, ugyanis képesek voltak lekövetni a nyaktörőbbnél nyaktörőbb, manővereket is.

Weld senkitől sem számíthatott segítségre. Becslései szerint, a kalózok legalább háromszoros fölényben voltak. Ez az arány pedig valószínűleg nem sokat javulhatott az elmúlt percekben. Tudta, hogy a magányosan repülő, ellenséges vadászok által űzött pilóta előbb, vagy utóbb halott pilóta szokott lenni. Végül felmérve a helyzetét, egy olyan megoldást választott, ami annyira esze ment, s mégis annyira zseniális, hogy rajta kívül talán csak Dash fejében fordulhatna meg a kivitelezés lehetősége. Egy éles jobb fordulóval indított, majd három vízszintes és két függőleges hurkot leírva meredek zuhanásba kezdett. Egyenesen az Internecine elhárító lövegeinek halálos zónájába vezette üldözőit. A félelmetes, szinte vakító pergőtűzben hosszanti tengelye körül gyors orsókat leírva száguldott a hajótest felé, majd végül az ütközés előtt jobbra tört ki. Korábbi üldözői közül kettő az elhárító lövegek sugarai által, kettő pedig a nehézcirkáló erős pajzsmezejének csapódva fejezte be pályafutását.

A corelliai vidám rikkantással fejezte ki elégedettségét tervével kapcsolatban. Csodával határos módon a kicsi és felettébb sérülékeny TIE vadásza egyetlen karcolás nélkül úszta meg a baráti tűzön való átrepülést. A kitérő manőver végén Alec a nehézcirkáló fölé emelkedett, s beláthatta a harctér egy részét. Látta, hogy egyik társa, aki egy ARC-170F/A-t repült igen komoly bajba került. Két V-19 üldözte. Azonnal az üldözők után fordult. Az ARC-170F/A hátrafelé néző fedélzeti elhárító lövege kilőtte az egyik üldözőt, ám a másik, két rakétát indított, melyek közül az egyik célba talált és felrobbantotta a birodalmi csillagvadászt. Alec, kalózok elleni általános bosszúszomját csak tovább tüzelte a látvány. A diadalittas kalóz elkövette azt a hibát, hogy nem nézett a hátulsó kamera képére, sőt a fedélzeti radarra sem pillantott rá, így a TIE vadász könnyűszerrel mögé helyezkedhetett, méghozzá tankönyvbeillő tüzelőhelyzetbe. A Sienar Flottarendszerek mérnökei által tervezett Ts8-as célzó számítógép azonnal befogta és rögzítette a fedélzeti fegyverzet számára a kalóz csillagvadászt. A corulagi Akadémia végzős hallgatója egyetlen hosszús sorozatot adott le a lézerágyúiból, aminek eredményeképp a V-19es szétrobbant. Weld egy lefelé indított, elnyújtott bukfenccel tért ki a felforrósodott törmelékhalmaz elől, mely ellenfeléből maradt vissza, s ami veszélyeztethette volna törékeny csillagvadászát.

Alighogy belekezdett a bukfencbe s maga mögött hagyta a fémolvadékká és gázfelhővé vált ellenfelét, egy újabbat vett észre, mely alatta, készült áthaladni. Alec, megfeledkezve az előzőleg elgondolt manőverről, a célzó rendszer használata nélkül, hűvös számítással, tökéletes elétartással tüzelt. A hosszú sorozat telibe találta a Z-95ös orrát, s felülről valósággal végigszántotta a korosodó csillagvadászt. A zöldes színű sugárnyalábok felülről úgy hatoltak át a pilótafülke páncélüveg ablakán, mint vibrotőr a legzsírosabb alderaani sajton. A pilótának esélye sem volt bármiféle kitérő manőver végrehajtására. Weld olyan közel repült el célpontja mellett, hogy láthatta azt, ami a pilótából megmaradt. Egy elszenesedett, teljességgel felismerhetetlen tetem. A mindössze néhány tizedmásodperc erejéig látott kép mélyen beleégett a corelliai elméjébe. Nem egyszerűen megsemmisítette az ellenséges vadászt, megölve annak pilótáját, hanem a szó szoros értelmében kivégezte a kalózt. Az irányítóját vesztett, s kigyulladt csillagvadász még néhányszáz méternyit repült, - mielőtt az üzemanyagtartályának tartalmát elérték a lángok, - aztán milliónyi darabra robbant.

A hajója mögötti területet, - melyet szabad szemmel nem láthatott be - valamelyest lefogó fedélzeti kamera képére pillantva Weld észrevette, hogy két újabb Z-95ös közelít feléje. Épp időben billentett oldalra. A sugárnyalábok, csak méterekkel kerülték el. A corellia újabb cseles, rafináltnál rafináltabb manővereket hajtott végre, de csak annyit ért el, hogy üldözőinek lövései rendre célt tévesszenek, őket magukat azonban nem tudta lerázni. Fél szemmel a hátsó kamera kijelzőjét nézve, TIE vadászával vadul cikázva próbálta lerázni az üldözőit. Megfordult a fejében, hogy ismét a korábban már sikeresen alkalmazott trükköt vesse be, ám olyannyira messzire került a birodalmi hadihajóktól, hogy ez szóba sem kerülhetett. Alec kezdett kifogyni az ötletekből, amikor a hátsó kvadránsban két TIE vadász tűnt fel, és egy-egy pontos sorozattal megszabadították őt az üldözőitől. A függőleges szárnyaikra festett azonosító jegyek alapján Weld azonnal felismerte a két gépet. IS-1 és IS-2 vagyis Tysar parancsnok és Dash voltak a megmentői.

Alec felzárkózott és ismét elfoglalta a kettesszámú kísérőnek kijáró helyet Tysar parancsnok balján. A raj következő célpontját a parancsnok határozta meg. Egy kalózteherhajót választott, mely épp akkor csapott rá az egyik birodalmi szállítóhajóra és egy hosszú ionágyúból kilőtt sorozattal megbénította azt. A három TIE vadász együttes erővel csapott rá a módosított, valószínűleg az Action sorozathoz tartozó teherhajóra. A zöldes színű lézersugarak egy részét elnyelte a teherhajó pajzsa, ám volt néhány lövedék, mely átjutott és becsapódott a teherhajó burkolatába. A három birodalmi a támadást követően szétvált, majd három irányból megkerülve a kalózhajót ez alkalommal sorban csaptak le. Az elhárító lövegek kezelői nem tudtak mit kezdeni a fürge csillagvadászokkal. Az újabb támadást követően robbanások rázták meg a corelliai gyártmányúként azonosított teherhajót. A harmadik rácsapás közben az egyik lövegtorony sugárnyalábjai veszélyes közelségben húztak el Weld gépének pilótafülkéje felett. A válaszul leadott sorozat ellenben pontosnak bizonyult felrobbantott a lövegtornyot. Alec alulról kerülte meg a gépet, közben távolságot nyerve, de mielőtt újra támadhatott volna, Tysar parancsnok sorozati tönkretették a hajtóműveket. A sodródó több ponton átszakadt burkolatú, teherhajónak, végül Dash adta meg a kegyelemdöfést. Sorozatai nyomán a teherhajó megbillent, vízszintes tengelye mentén lassan pörögni kezdett, majd kisvártatva fényes robbanás kíséretében enyészett el.

Miközben a két kísérő ismét felzárkózott a parancsnok mögé, a corellianak lehetősége nyílt megszemlélni a csata állását. A kalózok legnagyobb hajója a Munificent osztályú fregatt továbbra is vakító tűzpárbajt vívott az Internecine, Dreadnaught osztályú nehézcirkálóval. A két még harcképes Carrack osztályú könnyűcirkáló az Iron Dart és a Bonepounder a kalózok felfegyverzett teherhajóit vették üldözőbe és semmistettek meg közülük többet, majd ez után bekapcsolódtak a megmaradt nagy kalózhajó elleni küzdelembe. Köszönhetően annak, hogy jóval kisebbek és mozgékonyabbak voltak a Munificent osztályú fregattnál, ki tudtak térni a nekik szánt elhárító lövegekből, turbólézerekből és ionágyúkból kilőtt sugárnyalábok elől, míg saját fegyvereikkel, a monstrum védtelenebb részeit tudták lövetni, kisebb károkat okozva.

A kalózok megmaradt néhány teherhajója, s továbbra is nyomasztó létszámfölényben lévő vadászaik zöme ekkor már a birodalmi szállítóhajókra koncentráltak. A már korábban megbénított hárman kívül két továbbit sikerült ionágyúkkal mozgásképtelenné tenniük. Valószínűleg az lehetett a tervük, hogy a mozgásképtelen szállítóhajókat majd a hatalmas fregatt fedélzetére vonják, vagy pedig a kalózteherhajók legénysége próbálja meg elfoglalni őket. Alec a TIE vadászának fedélzeti radarján látta, hogy rajtuk kívül alig másféltucatnyi birodalmi csillagvadász maradt már csak. Tysar parancsnok és kísérői lecsaptak az egyik teherhajóra, aminek eredményeként nyomban négy V-19es zúdult utánuk. IS-2 és IS-3 egyszerre szinte óramű pontossággal azonos ütemben vált le a vezérről. Egyikük balra, másik jobbra kitörve. A négy kalóz nem törődött a két menekülővel, úgy tűnt kizárólag vezérre hajtottak. Ezt kihasználva a két TIE vadász egy-egy szűk bukfencet követően mögéjük kerültek és pontos sorozatokkal megsemmisítettek kettőt. A megmaradt kettő szétvált és menekülni próbált, ám nem tudták lerázni a gyors és fürgén manőverező birodalmi vadászokat. A Paranga-Weld páros másodpercekkel később újabb két légi győzelmet aratott.

A vadászoktól megszabadulva a három TIE vadász ismét alakzatba rendeződött, s újra lecsaptak a teherhajóra, mely azonnal felhagyott egy másik Birodalmi Szállítóhajó elleni támadással és menekülésbe kezdett. Tysar parancsnok és kísérői üldözőbe vették a menekülőt, s sorozatos rácsapásokkal megsemmisítették. A kalózhajó felrobbanását követően, egy percen belül egy nagyobb robbanás következett be. A kalózok szeparatista fregattja megsemmisült. A kalózok kisebb teherhajói, a legerősebb hajójuk vesztét látva azonnal menekülésbe kezdtek. Néhányuk azonban aljas tettre szánta el magát. Alec a szeme sarkából látta, hogy négy Y-Szárnyú egy-egy protontorpedót indít az egyik mozgásképtelen Birodalmi Szállítóhajóra. A torpedók közül már az első két becsapódása végzetesnek bizonyult. A corelliai, nyomban kivált az alakzatból és az Y-Szárnyúak felé vette az irányt, melyek egy másik szintén mozgásképtelen teherhajó felé száguldottak. Most, hogy megszűnt a kalózok rádiózavarása immár forgalmazhatott. Röviden közölte a helyzetet Tysarral, aki Dashal együtt valószínűleg semmit sem vett észre az imént történtekből.

Weld beérte az egyiket, mely a kalózok tört alakzatának végén repült. A TIE vadász ágyúiból egyetlen pontos sorozatot erejéig ismét zöldes színű sugárnyalábok törtek elő, s hátulról célba találva lángoló gömbbé változtatták az Y-Szárnyút. A kalózok erre szétrebbentek, mint a tavon ringatózó madarak, ha valami vásott kölyök követ hajít közéjük. Kikerülve a szanaszét spriccelő maradványokat kiválasztotta a három Y-Szárnyú közül azt, amelyikről úgy vélte a leggyorsabban beérheti. Tudta, hogy a másik kettőnek ez alatt lesz ideje még legalább egy támadásra, így csupán reménykedhetett benne, hogy a rádiójelentése nyomán Tysar parancsnok és Dash elkapják a másik kettőt. A kiválasztott kalóz nyomába eredve másodpercek alatt tüzelőhelyzetbe került, ám, az Y-Szárnyú az utolsó pillanatban, mielőtt Alec lenyomhatta volna a TIE vadász fegyvereit működésbe hozó elsütő billentyűt, kitért balra és egy pillanatra eltűnt a corelliai látómezejéből. Alec a radarjára pillantott, s megállapította a kalóz hozzávetőleges helyzetét, majd egy szűk fordulóval követte. Tudta, hogy nem lesz lehetősége hátulról lőni, így arra törekedett, hogy oldalba tudja támadni. Már az előtt tüzet nyitott, hogy optimális lőtávolságba ért volna. Ez volt az egyetlen lehetősége, arra, hogy eltérítse a kalózt a kiszemelt célpontjának irányából. Az előtte elsuhanó zöldes színű sugárnyalábok újabb irányváltoztatásra kényszerítették az Y-Szárnyút. A kalóz szembefordult a TIE vadásszal. Alecet meglepte a kalóz ezen választása, de nem hátrált meg a kihívás elől. A két harcigép nagy sebességgel száguldott egymás felé.

A corelliai ismételten tüzet nyitott, ám lövedékeit elnyelte a kalóz gépének pajzsa. A kalóz is tüzet nyitott, majd meredek emelkedésbe kezdett. A TIE vadász egy gyors orsót leírva száguldott át a feléje kilőtt vöröses színű sugárnyalábok között. Csodával határos módon mindkét sugárlövedék elhaladt a függőleges szárnyak és a gömbölyű pilótafülke között. Alec meredek emelkedésbe kezdve faragott le a távolságból mely a TIE vadászt elválasztotta az Y-Szárnyútól. Weld ismételten anélkül nyitott tüzet, hogy a kifinomult célzó számítógépre hagyatkozott volna. A rövid sorozat telibe találta az Y-Szárnyú egyik hajtóműgondoláját. A kalóz vadászgépe a következő pillanatban egyetlen sárgás színű lángoló golyóbissá változott. A corelliai egy emelkedő jobb fordulóval kerülte el azt, ami a felrobbanó gépezetből veszélyt jelenthetett volna az ő gépére, s társai után kezdett kutatni. Látta, ahogy előtte alig néhány kilométernyire egy TIE vadász megsemmisít egy másik Y-Szárnyút. A radarernyőjére pillantva elégedetten állapította meg, hogy immár egyetlen ellenséges jelzésű gép sem volt a kijelzőn.

Néhány másodperccel később Tysar parancsnok rádióforgalmazásban közölte, hogy néhány kalóz a hiperűrbe lépve elmenekült. A vadászosztály parancsnoka létszámellenőrzést tartott. Mindössze tíz pilóta válaszolt a hívására. Ennyien maradtak összesen. Alec, a parancsnok mellé felzárkózva láthatta, hogy a két elveszített Carrack osztályú könnyűcirkálón és a harmincegy csillagvadászon kívül, négy szállítóhajó is odaveszett. A megmaradt birodalmi hajók közül több javításra szorult, s ezek egy részét még a hiperűrbe lépés előtt végre kellett hajtani. Druston sorhajókapitány, a 314. Flottilla parancsnoka kódolt üzenetet küldött a Birodalmi Haditengerészet Parancsnokságára. Közölte, hogy kalózok támadták meg a konvojt és csak súlyos veszteségeket árán sikerült megfutamítani őket. Jelen pozíciójuktól a legközelebbi Birodalmi egység is több napra volt, így a sorhajókapitány azt a választ kapta, hogy a következő kilépési ponthoz irányítják az erősítést. Ám a javítások idejére, magukra maradtak.

A támadást követő négy órában, mely a hadi és szállítóhajók fedélzetén lázas munkával, a csillagvadászok pilótafülkéiben, éber várakozással telt, a kalózok nem mutatkoztak ismét. A konvoj hajói az ötödik óra közepén végeztek a szükséges, halaszthatatlan javítási munkálatokkal, s ugráshoz rendeződtek. A megmaradt csillagvadászok pedig sorra dokkoltak az Internecine fedélzetén. Amint az utolsó TIE vadászok, Tysar parancsnok, valamint Paranga és Weld repülőtisztek gépei is leszálltak, a speciálisan kialakított fogadóegységekbe, a megtépázott hajócsoport belépett a hiperűrbe. Midőn valamennyi pilóta kikászálódott - ki szükséges segítséggel, ki anélkül - a csillagvadászokból Tysar parancsnok összehívta őket az eligazítóba. Valamennyijüknek gratulált a helytállásért, s bejelentette, hogy a Kuatra visszatérve mindannyijukat felterjeszteti a Repülő Szolgálati Érdemkereszt kitüntetésre. A parancsnok nem felejtette el, feddő megjegyzésekkel illetni Weldet, amiért több ízben is elhagyta az alakzatot, kockáztatva ezzel saját életét, s az annál névlegesen értékesebbnek számító kincstári tulajdont képező TIE vadászt. A pilóták egy perces néma vigyázzállással emlékeztek meg életüket vesztett bajtársaikról, mielőtt Tysar kiadta volna az oszolj vezényszót, amit követően valamennyien tisztálkodni és pihenni térhettek. A corelliai, a kapott dorgálás és az elveszített bajtársak iránti gyász ellenére furcsamód különös megkönnyebbülést érzett. Tudta, hogy ez alkalommal jócskán megfizetett a kalózoknak, s ha csupán jelképes értelemben is, de bosszút állt elveszített szeretteiért.

A mindössze nyolc hiperűrben töltött óra alatt, a pilóták igyekeztek kihasználni a rendelkezésükre álló pihenőidőt. A hajók karbantartó személyzete mindent elkövetett, hogy a lehetőségekhez mérten helyreállítsák a keletkezett károkat. A két könnyűcirkáló és a komoly találatokat kapott nehézcirkáló fedélzetén különösen nagy volt a sürgölődés. Valószínűtlen volt, hogy a kalózok a következő kilépési pontnál is lesben állnak, hisz ehhez ismerniük kellene a konvoj útvonalát. Viszont annak fényében, hogy az előző lakott rendszerektől és kereskedelmi útvonalaktól távol lévő kilépési pontnál egy erős kalózflotta várta őket, a véletlen szó értelmét vesztette. Épp ezért már fél órával a hiperűrből való kilépés előtt valamennyi megmaradt pilóta ott ült a feltankolva váró csillagvadászában. A hajók fedélzeti lövegeinek kezelői ugyancsak a helyükön voltak.

Amint a hajók visszaugrottak a normál űrbe, a megmaradt ARC-170F/A valamint TIE csillagvadászok kirajzottak a Dreadnaught hangáraiból, s formációba rendeződtek. A holografikus radarernyőkön számos kisebb és négy nagyobb azonosítatlan űrjármű képe tűnt fel. Ám mielőtt bármelyikük felkiálthatott volna, megérkeztek az azonosító transzponderjelek. Valamennyi hajó és csillagvadász a Birodalmi azonosítót sugárzott. A látvány, mellyel először a kötelék vadászpilótái szembesültek felemelő volt. Egy Venator osztályú csillagromboló, két Dreadnaught osztályú nehézcirkáló, négy Tartan osztályú cirkáló, valamint négyosztagnyi régi ARC-170es várta a 314eseket és az általuk kísért konvojt. Az egyik csillagromboló fedélzetéről üdvözlő üzenetet sugároztak valamennyi hullámhosszon, így a pilóták is hallhatták, hogy az eléjük érkezett hajócsoport nem más, mint a Ziost-Korriban összevont helyőrség védelmi flottájának egy része, Zim Samlon sorhajókapitány parancsnoksága alatt.

A jelentős tűzerővel és temérdek csillagvadásszal megerősített konvoj utolsó ugrásai háborítatlanok voltak. Mire elérték a Ziost bolygót, ahol a nagyobbik helyőrségi támaszpont volt, a 314. Támogató és Kísérő Flottilla cirkálóinak fedélzetén valamennyi olyan javítási munkálatot elvégezték, amelyek a fedélzetről, illetve űrsétákkal a rendelkezésre álló készletekkel megoldhatóak. A megérkezést és a szállítmány nagyobbik részének kirakodást követően a flottilla hajói a Korriban bolygóhoz ugrottak, ahol a rakomány maradékát is lerámolták a szállítóhajókról. A művelet végeztével az üres szállítóhajók valamint a támogató egység hajói két a Ziost-Korriban védelmi flottájától ideiglenesen átvezényelt Tartan cirkálóval valamint egy Dreadnaughttal indultak vissza a Kuatra.

A visszaút a Peremvidék azon régióját a Magvilágokkal összekötő főbb hiperűri útvonalon, az úgynevezett Daragon nyomvonalon volt kijelölve, s a konvoj csak a Magvilágokban tért le róla, a Hydiai útnak nevezett. Ez a kerülőktől mentes útvonal lehetővé tette, hogy a hajócsoport tizenhét nap alatt elérje a Kuatot. A visszaúton a birodalmi hajókat nem érte támadás. Valószínűleg a kalózok még mindig a csatában kapott sebeik nyalogatásával voltak elfoglalva, s talán már nem is nagyon akadt egy portyához megfelelő számú hajójuk. A Ziost-Korriban helyőrség által adott kísérőhajók mindössze a Daragon nyomvonalon megtett szakaszon kísérte a konvojt, majd visszatértek Ziostra.

A Kuatot elérve a Birodalmi Haditengerészet és a Birodalmi Biztonsági Főhivatal nyomozócsoportjának tagjai szálltak az Internecine, valamint az Iron Dart, a Bonepounder és a szállítóhajók fedélzetére. A hajók legénységének valamennyi tagját, matrózokat, katonákat, altiszteket, tiszteket, pilótákat egyaránt kihallgatták, a kalóztámadással kapcsolatban. Feltevésük szerint a hajók valamelyikének fedélzetén kellett lennie annak a besúgónak, aki valamilyen úton módon a informálta a kalózokat az útvonalról. A nyomozócsoport több napig szimatolt, mintegy vesztegzár alatt tartva a cirkálók és a teherhajók legénységét, mígnem kénytelen kelletlen el kellett fogadniuk, hogy rossz helyen keresték az informátort. Végül a támadást sajnálatos véletlennek nyilvánították.

Tysar parancsnokot soron kívül vadászkommodorevá léptették elő, s az általa kitüntetésre felterjesztettek névsorát két kivétellel elfogadták. A két kivétel a Flottillához rendelt akadémiai hallgatók közül életben maradt páros, Paranga és Weld repülőtisztek voltak. A hír, melyet személyesen Tysar közölt, a kettős idősebbik tagját, a fondori fiút viselte meg jobban. Alec nem különösebben lepődött meg a dolgon. Elfogadta, hogy a Haditengerészet főtisztjeiből álló adományozó bizottság azon a véleményen volt, hogy a két elviekben tapasztalatlan és gyakorlatlan repülőtiszt a szerencséjének és társaik védelmének köszönhetően élték túl az összecsapást. A vadászkommodore mindössze azzal próbálta meg felvidítani a két beosztottját, hogy ha a jövőben is így teljesítenek, akkor a kitüntetés nem fog soká váratni magára.

[Alec „Earl” Weld]

XI. A kezdet vége, avagy az utolsó év legnagyobb megpróbáltatásai


A 314. Támogató és Kísérő Flottilla három hétig vesztegelt a Kuaton. A hajógyár javítódokkjaiban befejezték a nehézcirkáló és a könnyűcirkálók nagyjavítását, amely már korábban is szükségszerű volt, s az ütközetben elszenvedett károsodások okán nem lehetett tovább halogatni. Ez idő alatt az elveszett vadászpilóták pótlása is megtörtént. Meglepő módon a pótlásként érkezett pilóták csaknem felét, kényszerű okokból, a Birodalmi Haditengerészeti Akadémiák utolsó éves növendékei képezték. Az idősebb pilóták közük - akik valamely akadémiát korábban végeztek - is kevésnek volt harci tapasztalata. Épp ezért Tysar vadászkommodore kihasználta a rendelkezésre álló időt, hogy pilótái további gyakorlatra tegyenek szert. Druston sorhajókapitány közbenjárásával Kuattól, s a hiperűri kilépési pontoktól megfelelő távolságra kijelölt gyakorlózónában került sor az újonnan érkezettek tudásának felmérésére, s a hiányosságok pótlására.

A rendszerint kis kötelékekben végrehajtott gyakorlatok alkalmával a Ziosttól tizenhárom parsecnyire vívott csatát megjárt pilóták, közülük is elsősorban a vadászkommodore maga, Paranga és Weld repülőtisztek kíséretében alkotta az agresszor különítményt, melyet az alakulathoz újonnan vezényelt pilótáknak, úgymond „le kellett lőniük”, bár az is előfordult, hogy a szerepek felcserélődtek, s a két csoport vegyítésére is sor került. A pótlásként érkezetteknek igen meggyűlt a baja az egymás között, csak „végzetes-raj” néven emlegetett trióval, akár együtt, alakzatban, akár egyedül csaptak le ellenfeleikre. Alec élvezte a gyakorlatokat, melyek során V-Szárnyú, illetve ARC-170F/A gépekkel repülve felmérhette, hogy milyen érzés lehet egy fürge TIE vadász ellen harcolni, s melyek a típus azok a gyengéi, amelyeket egy igazi ütközetben az ellenség kihasználhat. Dash szintén élvezte a gyakorlatokat, bár ő repülés közben, s még inkább azok „lelövését” követően hajlamos volt önmagát elragadtatva, mintegy szórakozásképp rádióforgalmazásban gúnyolni az ellenfeleit. Ez némi feszültségre adott okot, melyet utóbb rendszerint a Kuat valamelyik kantinjában néhány korsó ital mellett sikerült barátságosan eloszlatni. A gyakorló repüléseket követő kiértékelések mindenki számára, akár a védő, akár az agresszor kötelék tagjaként vettek részt bennük, tanulságosak voltak.

A javítási munkálatokat követően Druston sorhajókapitány flottillájához további, újnak nem mondható hadihajók is érkeztek. Egy Dreadnaught osztályú nehézcirkáló, két Carrack osztályú könnyűcirkálót, valamint két Tartan cirkálót is. Az összevont erők alapján feltételezhető volt, hogy a következő út során nagyon értékes szállítmányt fognak szállítani, avagy pedig olyan területre merészkednek, ahol nagy valószínűséggel támadás fogja érni a konvojt. Persze voltak, akik mindkét eshetőséget kizártnak tartották, s azzal érveltek, hogy a nagyszámú kísérendő szállítóhajó miatt erősítették meg a 314. Támogató és Kísérő Flottillát. Ebben is lehetett valami, hisz ahogy a kíséret összeállt, úgy kialakult a kísérendő hajók száma is. Nyolc Action IV osztályú teherhajó és hat szabványos Birodalmi Szállítóhajó. Már indulás napja is kitűzésre került, ám az úti célt még nem közölték. A pilóták épp úgy, mint a hajók legénysége csak tálalgathattak. Egy önjelölt bukméker fogadásokat hirdetett, olyan bolygókat említve, melyek szerinte szóba jöhettek.

A nagy titok egyedüli tudója, a 314. Kísérő és Támogató Flottilla parancsnoka, Druston sorhajókapitány, az indulás napján, alig néhány órával az indulás előtt, mindössze annyit közölt a többi hajó kapitányaival, hogy az úti cél egy Peremvidék széli helyőrség. Az útvonalról annyit lehetett tudni, hogy a helyőrséget a Magvilágok, a Kolóniák és a Belső Gyűrű régiókon keresztül egy fő hiperűri, azokat elhagyva viszont már egy eleddig teljesen fel nem térképezett útvonalon, hosszabb- rövidebb, rendszerről rendszerre végrehajtott ugrássorozattal terveztek elérni. A parancsnok mindössze az első hiperűri ugrás végkoordinátáit továbbíttatta - kódolt üzenetként – a konvoj hajóira, azt követően, hogy valamennyi levált a Kuat feletti hatalmas űrállomásról, s kezdtek alakzatba rendeződni. Mintegy negyed órával azt követően, hogy Druston valamennyi hajóval tudatta az út első szakaszának koordinátáit, a tizennégy teherhajó, a négy könnyűcirkáló és a két nehézcirkáló belépett a hiperűrbe.

Az út során a sorhajókapitány szigorú utasítására, a normál űrbe való visszatérést követően a csillagvadászok közül hordozócirkálónként mindössze kettőt indítottak, hogy a minimális járőrtevékenység meglegyen, míg a következő ugráshoz szükséges koordinátákat kiszámítják, a többi pilótának pedig részint már a gépeikben ülve készültségben kellett várakozniuk. A készültségek és a repülések közötti hosszú órákat pihenéssel, a pilóták körében oly népszerű társalgási témák - nők, légi- és terepsiklók, csillagvadászok - kibeszélésével, illetve kártyázással töltötték. Alec, a beszélgetésekben csak igen ritkán vett részt, ám azokban az órákban, amikor épp nem aludt, vagy hosszúra nyúló leveleit írta, a kártyaasztalnál fellelhető volt. Az Internecine fedélzetére utánpótlásként vezényelt a pilótatársak között akadt néhány igen gyakorlott zsugás, akikkel komoly, nagy tétre menő, izgalmas kártyacsatákat lehetett vívni.

Az út tizenhetedik napján, a tizenharmadik ugrást követően, a Peremvidék egy lakatlan rendszerében, a 314. Kísérő és Támogató Flottilla járőreinek és a hadihajóinak érzékelői egy működőképes, nagy hatótávolságú, vélhetőleg kommunikációs célokra használt műholdat észleltek, alig néhányszáz kilométernyire a konvojtól. A műhold folyamatosan sugárzott, egy alacsony frekvencián, valamiféle gyenge, töredezettsége miatt értelmezhetetlen, régi, legalább másfél évtizedesnek tűnő, Köztársasági kóddal ellátott üzenetet. Druston sorhajókapitány nem látta indokoltnak a várakozó csillagvadászok indítását, de gyanakvó természete azt megkívánta, hogy minden hajón elsőfokú, azaz harckészültséget rendeljen el arra az időre, míg a navigációs számítógépek kiszámították a következő ugráshoz szükséges koordinátákat és azokat, a navigációs tisztek saját számításokkal ellenőrizték. Ez utóbbi az út kevésbé feltérképezett szakaszán szükségszerű óvintézkedés volt. A számítások elvégzésének ez utóbbi, úgymond manuális része volt az, amely a normál űri tartózkodást

A mintegy másfél óra alatt a feszült várakozás által borzolt idegszálak szinte pattanásig feszülésén kívül semmi sem történt. A hiperűrbe való belépést követően Dash és Alec, akik akkor épp indítóállásokban felszállásra előkészített TIE vadászokban ülve készültséget adtak, társaikkal együtt kissé csalódottan másztak ki a karbantartó személyzet segítségével a harci gépek pilótafülkéiből. Valamennyien reménykedtek abban, hogy az elrendelt harckészültséget követően, még ha feleslegesen is, de kapnak felszállási engedélyt, s egy repüléssel végre megtörhetik az elmúlt napok szürke egyhangúságát. A fondori és a corelliai ráadásképp a következő kilépésnél is a készültségi csoportba voltak beosztva, így ha csak nem történik valami, nem számíthattak arra, hogy felszállhatnak.

A kilépés előtt néhány órával, Alec az alvási ciklusának végét követő ébredés után egy hirtelen ötlettől vezérelve a sportruházatot, és sportcipőt húzva egy könnyed átmozgató futásba kezdett. Út közben a hangárszintet is érintette, ahol legnagyobb meglepetésre, az ARC-170F/A gépek mellett a megszokottnál nagyobb sürgölődést látott. A serényen dolgozó technikusok mélyűri rakétákat szereltek fel a vadászbombázókra. A munkálkodást maga Tysar vadászkommodore felügyelte. Mellette ott volt Paranga repülőtiszt. Weld lassított, majd némileg zihálva, megállt Dash mellett, s két mély lélegzet között megkérdezte barátjától, hogy a láthatókon kívül mi folyik itt. A fondori félrevonta, s elmondta neki, hogy az alvási ciklusa során egy víziószerű álmot látott, melyben a kilépést követően nagyszámú ellenséges vadász csapott le rájuk, köztük nagy csatahajók. Ezek alapján némileg meggyőzőbb érvekkel meggyőzte a vadászkomodoret, hogy az ARC-170F/A-kat lássák el mélyűri rakétákkal. Tysar beleegyezett abba, hogy a tizenkét vadászbombázó közül hatot felszereljenek gépenként négy mélyűri rakétával. Ez volt a támogatóflottilla teljes rakétakészlete.

A corelliai, tisztában volt azzal, hogy barátja néha napján megálmodja valamilyen módon, valamilyen hasonlósággal az elkövetkező történéseket, így ez alkalommal is elfogadta valamelyest tényként azt, hogy a következő kilépési pontnál csatába fognak keveredni. Alec végül egy biccentéssel búcsút vett a tevékenykedőktől és az azokat felügyelőktől, majd folytatta a futást. Visszatért a kabinjához, majd ledobta magáról az átizzadt ruházatot, egy törölközőt csavart a derekára, magához vette a tisztálkodó felszerelését és átvonult az egyik közös zuhanyzó helyiségbe.

Egy órával később, mintegy húsz perccel a hiperűrből való kilépés várható időpontja előtt, Alec Weld repülőtiszt, hajózóruhában sisakját bal kezében tartva ott állt, az egyik, mélyűri rakétákkal felszerelt ARC-170F/A bal szárnya alatt. Miközben elvégezte a már megszokott külső ellenőrzéseket, különös figyelmet fordítva a törzs alatti, illetve szárnyközépi felfüggesztési pontokon elhelyezett rakétákra. Miután végzett, a létra felé lépdelve vette csak észre, hogy a tőle jobbra álló gépet Dash Paranga vizsgálgatta. A fondori a szokásos bárgyúnak tetsző mosolyainak egyikével jelezte feléje, hogy minden rendben van. A corelliai ökölbe szorított jobb kezének felfelé mutató hüvelykujjával válaszolt, majd a melléje lépő technikus által átadott üzemeltetési naplót ellátta az aláírásával, aztán felvette a sisakját, fellépdelt a létrán és behuppant a pilótaülésbe. Pár pillanattal később a technikus már ott állt a létrán mellette, s segítette a pilótának a hevederek beállításában s becsatolásában.

Amint a technikus végzett, s a kabintető lezárult, Weld hozzáfogott a rendszerek ellenőrzéséhez. Ez alkalommal kétszer futtatta le a diagnosztikai tesztet. Mindkét esetben azt az eredményt kapta, hogy minden rendszer tökéletesen működik. Az asztromechanikai egysége, az R4S3as jelzésű droid, szintén mindent rendben lévőnek talált. Alec behunyta a szemét és csendben várakozott. Már amennyire csend lehet, egy olyan közegben, ahol a kommunikációs egységből a többi pilóta egymás közötti fecsegése hallatszott megszakítás nélkül. Pár perccel később, a hajó valamennyi fedélzeti hangszórójából, s a csillagvadászok kommunikációs egységeiből egyaránt hallható volt a figyelmeztető jelzés: a konvoj hajói rövidesen visszatérnek a normál űrbe.

Néhány pillanattal később, a konvoj, - a navigációs térképek és az asztrogációs megállapítások alapján valahol a Peremvidék és az Ismeretlen Régió határmezsgyéjén - kilépett a hiperűrből. Mint mindig az eddigi kilépések során, ez alkalommal is valamennyi hajó megvolt. A cirkálók pár másodperccel később indították a járőr feladatra kijelölt vadászokat. A tizenkét csillagvadász, párokra szakadva kezdte meg a biztosító tevékenységet. A teherszállító hajók sorba rendeződtek, Carrack könnyűcirkálók kétoldalt szorosan melléjük álltak, míg a két Dreadnaught osztályú nehézcirkáló, az alakzat felett helyezkedett el. Az alakzatot vezető, egymás mellett haladó Tartan osztályú cirkálók egyikétől alig egy kilométernyire, fényes kékesfehér villanás következett be. Az elektromágneses impulzus valamennyi hajó és csillagvadász szenzorait hasznavehetetlenné tette hosszú percekre. Ráadásul valamennyi hajó hiperhajtóműve működésképtelenné vált, így a birodalmiak, ha akartak volna sem tudtak a hiperűrbe ugrani.

Druston sorhajókapitány nyomban elrendelte a harckészültséget, s kiadta a parancsot, hogy haladéktalanul indítsák valamennyi csillagvadászt. A flottilla hajói előtt a hiperűrből, egy Acclamator osztályú támadóhajó lépett ki. A transzponder kódja alapján Plunder nevű hajó fedélzetéről valamennyi kommunikációs hullámsávon fogható hangüzenetet sugároztak. Így minden teherhajó, cirkáló és csillagvadász fedélzetén hallható volt a mondandójuk.

„Birodalmi hajók, itt Jegalt Novan kapitány beszél, a Pakuni kalózok vezetője, tíz percet kapnak, hogy evakuálják a szállítóhajók legénységét. Nekünk csak a szállítmány kell, önök valamennyien sértetlenül távozhatnak, ha ellenállnak, sokan meghalnak, de a szállítóhajók rakományát akkor is megszerezzük.”

A 314. Kísérő és Támogató Flottilla parancsnoka mosolyogva utasította vissza a kalózok ajánlatát. Tudta, hogy egyetlen Acclamator osztályú támadóhajónak nincs esélye, a két nehéz-, két közepes- és négy könnyűcirkálóval szemben. Ez egy egyszerű megcáfolhatatlan hadászati tény volt. Alec az ARC-170ese pilótafülkéjében ülve, Tysar vadászkommodore és Paranga mellé felzárkózva, egy pillanat erejéig viszont eltöprengett azon, hogy miből ered a kalózok magabiztossága. Druston sorhajókapitány válaszát követően a kalózhajó lövegei tüzet nyitottak a két Tartan osztályú cirkálóra, s indította a saját vadászait. Több mint száz V-19es, Z-95ös, és Palást csillagvadász hagyta el az Acclamator fedélzetét. A Tartan osztályú cirkálók, miközben igyekeztek kitérő manővereket végrehajtani, hogy elkerüljék a kalózhajó lövegeinek pusztító sugárnyalábjait, gyilkos össztüzet zúdítottak a támadó csillagvadászokra.

A két elsődlegesen vadászelhárító fegyverzettel bíró birodalmi cirkáló valósággal megtizedelte a kalózok harcigépeit, ám kétosztagnyi oldalról érkező Palást csillagvadásznak sikerült észrevétlenül megközelítenie őket, s mélyűri rakéták tucatjait indítani, melyek végzetesnek bizonyultak a cirkálók számára. A Tysar vadászkommodore parancsnoksága alatt álló, mindössze hetvenként birodalmi TIE és ARC-170F/A csillagvadász most, hogy már nem kellett tartaniuk saját hajóik pergőtüzétől a létszámfölényben lévő kalózvadászok közé vetették magukat. Tysar, Paranga és Weld laza ék alakzatban repülve csillagvadászaik pilótafülke alatt elhelyezett lézerágyúival valósággal utat vágtak maguknak a kalózok vadászai között. A kibontakozó manőverező légiharcban a rajok elszakadtak egymástól. Hamar kitűnt, hogy a kalózok pilótái jóval képzettebbek annál, mint amilyennek első pillanatban tűntek. Repülési stílusukról, szinte üvöltött a Birodalmi pilótaakadémiai képzés. A 314. Kísérő és Támogató Flottilla vadászpilótái, nem tudhatták, hogy a Plunder egy a Birodalmi Hadiflotta kötelékéből néhány évvel ezelőtt dezertált hadihajó, s a kapitánya a Klón Háború veteránja volt.

A teherszállítók és a cirkálók között manőverező harcot vívó, csillagvadászok fényes villanásokkal kísért pusztulásai, melyek mindegyike, a szembenálló felektől függetlenül személyes tragédiát jelentett, eltörpült a Dreadnaught nehézcirkálók és az Acclamator fedélzeti lövegeinek harca mellett. A kalózhajó kapitánya az ellenséges hadihajók létszámfölényére fittyet hányva bátran nekirontott ellenfeleinek, s mikor már elég közel volt, torpedókat indított az egyik előtte keresztbe fordult Dreadnaughtra. A Repulse nehézcirkálót derékba kapták a torpedók. A hadihajó robbanások rázták meg, melyeket követően burkolata valósággal kettéhasadt. Másodpercekkel később a monstrum haláltusája egyetlen hatalmas robbanással ért véget. A Kísérő és Támogató Flottillát ért veszteség növelte a kalózok esélyeit. Druston sorhajókapitány nem kockázatta meg azt, hogy a Carrack osztályú cirkálókat elvonja a szállítóhajók védelmétől, így az Internecine magára maradt a Plunderrel szemben.

Tysar vadászkommodore és vadászpilótái tudásuk legjavát nyújtva küzdöttek, de a kalózok számbeli fölényüket kihasználva módszeresen, szinte egyenként lőtték le a birodalmi pilótákat. Paranga és Weld a rájuk zúduló csapatnyi Z-95ös elől kitérve kénytelen volt elszakadtak a parancsnokuktól, s másodpercekkel később egymástól is. Az ARC-170F/A hátsó számítógépes tűzvezérlésű elhárító lövege nem volt elég gyors ahhoz, hogy kellő védelmet nyújtson a hiányosságát felismerő és rendre a tűzívén kívülre kitérő kalózvadászok ellen. A corelliai jól begyakorolt manőverekkel, tért ki üldözőinek sugárnyalábjai elől, s igyekezett a Carrack osztályú cirkálók valamelyikének közelében manőverezni. Tudta, hogy a könnyűcirkálók elhárítólövegeinek kezelői minden feléjük tartó ellenséges vadászra tüzet nyitnak, rendszerint figyelembe se véve azt, hogy azok közelében baráti gép van. Weld ezen szokásukra hagyatkozott, amikor egyenesen az egyik lövegállás felé vette az irányt, majd mikor látta az előtörtő fényes sugárnyalábokat, kitért. Üldözői közül többen nem reagált elég gyorsan. Reflexbéli hiányosságuk az életükbe került.

Alec a fordulóból kikerülve azonnal egy Palást csillagvadász után vetette magát, s másodpercek alatt végzett vele. Az üldözés közben szinte csak későn vette észre a két mögé kerülő Z-95öst, melyek egyikének sugárlövedékei a hátsó pajzsán törtek meg. Üldözőit egy jobb oldalról érkező ARC-170F/A intézte el. A mesterien leadott lövések felértek a pilóta névjegyével. A megmentője Dash Paranga volt. A A corelliai gyors bal fordulóba kezdett. Szeme sarkából látta, a Dash gépe mögé bevágó három V-19est. Remekül kikalkulált elétartással valamennyi fedélzeti lézerágyújával tüzet nyitott a kalózok elé. Közülük az első belerepült a sorozatba, s nyomban felrobbant. A zöldes színű sugárnyalábok az egyik kísérőt is elérték, leborotválták az alsó szárnyát. Az egyik energialövedék valószínűleg a hajtóművet találhatta el, mert az irányíthatatlanná vált csillagvadász másodpercekkel később felrobbant. A harmadik szerencsésen kitért, ám irányválasztása nem volt megfelelő. Pontosan Paranga gépének hátsó lövege elé került. A számítógép vezérlésű ágyú végzett vele.

A két repülőtiszt diadalittas pillanatai nem tarthattak soká. A hiperűrből két hatalmas gömb formájú, körgyűrűs hajó jelent meg. A corelliai jeges szorítást érzett a szívében, a látványtól. A csata helyszínére érkezett hatalmas hajók Lucrehulk osztályú csatahajók voltak. Az egykoron a Kereskedelmi Szövetség által gyártott nagy tűzerővel rendelkező, s ami ennél is rosszabb csillagvadászok százait hordozni képes hadihajók megjelenése váratlan meglepetés volt, s nem kecsegetett semmi jóval. A Birodalmi Haditengerészet kötelékében egyetlen ilyen hajó sem szolgált, ám a típusból a Klón Háború végnapjaiban, s az azt követő zavaros időkben elég sok kerülhetett kalózcsoportok kezébe. A hatalmas monstrumok működtetéséhez alig néhányszáz fős legénység volt szükséges.

A két csatahajó lassan közelített a Carrack osztályú cirkálók fedezete alatt - a Internecine és Plunderrel párharcának helyszínétől, s az őket fenyegető csillagvadászok elől - menekülő Birodalmi Szállítóhajók és Action osztályú teherhajók felé. Úgy tűnt a kalózok gondosan eltervezett kelepcéje óramű pontossággal működött, a csillagvadászok által üldözött szállító konvoj egyenesen a két Lucrehulk osztályú csatahajó felé tartott. A kalózflotta parancsnoka, az Acclamator fedélzetéről újabb megadásra felszólító üzenetet intézett a birodalmiakhoz, de Druston sorhajókapitány a teljességgel vesztettnek tűnő helyzetben sem volt hajlandó a megadásra. Válaszul a csatahajók is indították a saját vadászaikat, több száz Belbullab-22 és Mankvim-814 típusú csillagvadászt s maroknyi Y-Szárnyút. Ez utóbbiak valószínűleg a hadihajók és a teherhajók kiiktatására egyaránt alkalmas fegyverzettel lehettek ellátva, ugyanis a náluknál némileg erősebb fegyverzetű, Klón Háború idejében gyártott vadászok fedezete alatt próbálták megközelíteni a konvojt.

A szállítóhajók irányt változtattak, Tysar vadászkommodore valamennyi megmaradt csillagvadászát visszarendelte, a teherhajók védelmére, lehetőséget adva arra, hogy a vonalba rendeződött Cygnet, Sandpiper, Iron Dart és Bonepounder könnyűcirkálók zárótüzet zúdíthassanak az újonnan érkező kalózokra. A megmaradt, mintegy negyven birodalmi csillagvadász elkeseredett küzdelemben igyekezett távol tartani a V-19eseket és a Z-95ösöket, de nem sok mindent tehettek, a szétszóródott nyolc Action IV osztályú teherhajó és hat szabványos Birodalmi Szállítóhajó védelmében, sőt még saját magukat is alig tudták megvédeni. Paranga és Weld, párban repülve ugyan képesek voltak ravasz szétválásokkal és látszólag ötletszerű, ám valójában tervszerű repüléssel megszabadítani egymást az üldözőiktől, s lelőni néhányat azon kalózok közül melyek a birodalmi szállítóhajókat igyekeztek mozgásképtelenné tenni. Igyekezetük dacára, a kalózoknak sikerült kilőni az egyik Aciton IV-es hajtóműveit, mely manőverező képességét veszítve összeütközött egy másikkal.

Alec, aki szemtanúja volt a két szállítóhajó pusztulásának, vérszemet kapva vetette magát a három Palást csillagvadász után, s kilőtte valamennyit. Alig kerülte el, a harmadik lángoló golyóbissá változó kalózt, amikor megszületett elméjében a merész terv, melynek ötletét egy több mint két évtizeddel ezelőtti ütközet tanulmányozásából felrémlő emléke adta. Több mint húsz évvel korábban, egy N-1es csillagvadásznak sikerült kilőnie egyedül egy Lucrehulk osztályú csatahajót. A corelliai eme szerencsés és bátor tett megismétlését tűzte ki célul. A melléje kísérőként felzárkózó, s vakmerőségben rajta messze túltevő fondorinak elég volt röviden felvázolnia a tervet, amaz rögtön rábólintott. A két ARC-170F/A néhány Z-95össel a sarkukban eltávolodtak a szállítóhajóktól, s maximális fény alatti sebességgel elindultak az egyik fémszörnyeteg felé.

„IS-2, IS-3 hova a francba mennek?” - Hangzott a rádiókból Tysar vadászkommodore kérdése.

- Uram, van egy ötletem, kilőjük azt a két hatalmas karikás fémgolyót. - Válaszolta nemes egyszerűséggel Weld, mintha csak valami rutinművelet végrehajtására indult volna.

„Elment az eszük? Azonnal forduljanak vissza!” - Parancsolta hitetlenkedve a vadászkommodore.

- Uram, ha nem sikerül, akkor rövid időn belül úgy is mind itt hagyjuk a fogunkat, ha meg sikerül, nos akkor a hadbíróság talán elnéző lesz. - Válaszolta a corelliai.

Szavait mintegy alátámasztotta a Cygnet Carrack osztályú könnyűcirkáló néhány pillanattal később fényes villanással bekövetkezett pusztulása. Az Internecine továbbra is a kalózok Acclamator osztályú támadóhajójával vívta félelmetes párharcát, bár a flottilla legjobban felfegyverzett, Dreadnaught osztályú nehézcirkálója sem vehette fel a küzdelmet egy Lucrehulk osztályú csatahajóval. A megmaradt Carrack cirkálók ugyan megpróbáltak a hatalmas monstrumok közelébe kerülni, s kihasználva mozgékonyságukat, merész támadásokat végrehajtani, ám a kalózok rakétákkal és protontorpedókkal felszerelt Y-Szárnyú és Mankvim-814 típusú vadászai rajtuk voltak. Pajzsai a végüket járták. Néhány pillanattal később a Sandpiper is áldozatául esett az egyik csatahajó lövegeinek.

„Rendben van. Sureshot, Earl, tegyék, amit kigondoltak. Sok szerencsét!” - Egyezett bele végül Tysar.

- Vettem IS Vezér! Szétcsapunk köztük. - Nyugtázta az engedélyt Alec, miközben kilőtt egy V-19est.

A két ARC-170F/A, elsüvített az egyik még harcoló könnyűcirkáló mellett, kilőttek három, a Carrack felé tartó Y-Szárnyút, majd folyamatosan tüzelő fedélzeti fegyverekkel szinte utat vágtak maguknak, a feléjük szemből közelítő különféle típusú kalóz csillagvadászok között. Átrepülve az előttük forró tűzgolyóvá változó s szétrobbanó egykori pompás harcigépek között, s immár szabad útjuk volt a csatahajó felé. Egészen addig, míg annak elhárító lövegei tüzet nem nyitottak rájuk. A csillagvadászok ügyesen cikáztak a vészesen közel elsuhanó zöldes és sárgás színű sugárnyalábok között. Néhány élethosszúságúnak tűnő másodpercbe telt, mire Paranga és Weld kiért az elhárító ágyúk lővonalából. Üldözőik korántsem voltak ilyen szerencsések, néhányan még időben feladták az üldözést, míg a többi a saját hajóján tapasztalhatta meg a baráti tűznek nevezett fogalom mibenlétét. A corelliai úgy kalkulált, hogy a gyűrű dokkjának nyitott ajtaján repülnek be, ugyan úgy, ahogy azt annak idején az egyik nabooi pilóta is csinálta. Azonban a terv már ezen a ponton meghiúsulni látszott, ugyanis a hangár bejáratát védő vastag páncélajtó zárva volt.

Alec tudta, hogy ahhoz, hogy a rendelkezésükre álló fegyverzettel csak belülről semmisíthetik meg a csatahajót, a bejutáshoz viszont át kell jutniuk gyűrű formájú a hangáröböl páncélajtaján. Weld egy hirtelen ötlettől vezérelve kilőtt két mélyűri rakétát a páncélajtóra. Dash ugyanígy tett. A két ARC-170 F/A meredek emelkedésbe kezdett, miközben alattuk a négy rakéta gyors egymásutánban robbant a páncélozott ajtó külső oldalán. A forduló leírását követően a két repülőtiszt elégedettel láthatta, hogy egy akkora rést ütöttek a páncélajtón, amekkorán épp átfér egy csillagvadász. A corelliai, aki már az Akadémiai gyakorlórepülések során is több ízben bemutatta, hogy ha kell a tű fokán is képes átrepülni egy csillagvadásszal, átrepült a résen. A fondori a nyomában volt. A két csillagvadász odabent kénytelen volt lassítani, hogy kikerülhessék a különféle emelőszerkezeteket, és más az egybefüggő hangár belterében veszélyes akadályokat képező tereptárgyakat. A csillagvadászaik fedélzeti érzékelői meghatározták a belső energiafejlesztők helyét. Csaknem a körgyűrű túlsó végén voltak.

Végigrepülve a gyűrűben, a corelliai és a fondori tökéletes összhangban nullára csökkentették gépeik a hajtóműveinek tolóerejét, s bekapcsolták a leszállást segítő alsó repulzorhajtóműveket. Néhány méterrel a padlózat felett függeszkedő repülésben fordultak meg és vették célba a körgyűrűben található áramfejlesztőt. Egyszerre lőtték ki a rakétáikat, majd ismét teljes energiára kapcsolva a főhajtóműveket, elindultak kifelé. Mögöttük az áramfejlesztő felrobbant, s a lángok futótűzként kezdtek szétterjedni. A kifelé hátul repülő Weld úgy érezte, a tűz már a gépe farát nyaldossa. Látta, hogy az előtte repülő Paranga már kint is van az általuk robbantott résen. A következő pillanatban már ő is kinn volt. Meredeken legelé száguldottak, a Lucrehulk fedélzeti lövegeinek holttere felé. Alig jutottak néhány kilométernyi távolságba a hatalmas monstrumtól, amikor az szétrobbant, s darabokra hullott. A körgyűrű egy darabja nekicsapódott a másik csatahajó gömbölyű magjának.

A Lucrehulk osztályú csatahajó pusztulása

Dash és Alec épp a megfelelő pillanatban pillantottak vissza, hogy lássák a második kalóz csatahajó pusztulását. A Corulagi Akadémia két végzős hallgatója egyetlen zseniális húzással és persze rengeteg szerencsével kísérve megfordították a csatát. A magára maradt Acclamator osztályú támadóhajó nem adta fel, továbbra is küzdött, ám most már nem csupán a Dreadnaughttól kellett tartania, hanem a két megmaradt Carrack cirkálótól is. Noha a két repülőtiszt csodával határos dolgot tett, az ünneplés ideje még nem érkezett el. Az ellenség még mindig harcolt, s vadászai még mindig fölényben voltak, ráadásul harci kedvük sem lankadt, sőt legalább olyan ádáz bosszúvágy fűtötte őket, mint amiből Weld merített erőt. Immár nem elfogni akarták a birodalmi szállítóhajókat, hanem megsemmisíteni őket. Gyors egymásutánban két Action IV osztályú szállítóhajóval végeztek.

A corelliai és a fondori, figyelmen kívül hagyva azt a el nem hanyagolható problémát, mely szerint csillagvadászaik pajzsai a végüket járják, a teherhajókra le-lecsapó kalózok közé után magukat. Az általuk kiszemelt martalócok olyannyira el voltak foglalva egy Birodalmi típusú szállítóhajókkal, hogy észre sem vették a két hátulról rájuk rontó ARC-170F/A-t. Az általuk célba vett két kalóz, két V-19ese, vakítóan fényes robbanásokban hullott milliárdnyi darabra. A többi nyomban szétszóródott a rendelkezésre álló valamennyi irányba, ám ez két másik számára nem jelentett menekvést. Paranga és Weld szétválva vettek üldözőbe két Mankvim-814est. A corelliai által kiszemelt pilótája különösebb kitérőmanőverek nélkül egyenesen az egyik Carrack osztályú cirkáló felé tartott. Alec leadott egy hosszú sorozatot, ám fedélzeti fegyvereinek zöldes sugárnyalábjait elnyelte a kalóz elhárítópajzsa. Mielőtt ismét lőhetett volna, a kalóz éles fordulóba kezdett. A corelliai szitkozódva követte, s próbált ismét tüzelőhelyzetbe kerülni. Amint ez sikerült, s a célzó rendszer rázárt a csillagvadászra, ismét tüzet nyitott. Mankvim-814es lángba borult, de nem robbant fel, egyenesen becsapódott a könnyűcirkálóba a hajtóműmodul közelében.

Bonepoundert heves robbanások rázták meg. Mindössze néhány pillanattal később oly fényes villanás kíséretében, - mely akár egy új nap születését is kísérhette volna, - a Carrack osztályú cirkáló megsemmisült. A corelliai ugyan még annak haláltusájakor kellő távolságra tudott kerülni, a cirkálótól, ám nem vette észre a mögékerülő Belbullab-22est. A sugárnyalábok becsapódásai következtében az ARC-170F/A pajzsa megszűnt, sőt az egyik energianyaláb leborotválta a bal felső stabilizáló S-szárnyat. Weld vadásza kontrolálhatatlan hosszanti tengelye körülipörgésbe kezdett, mely egészen addig tartott, míg az asztromechanikai droidjának sikerült a hajtóművek teljesítményének elosztását megváltoztatva visszaadni a gép stabilitását. A kalóz még mindig a sarkában volt. Alec a sérült géppel manőverezve nem tudta lerázni üldözőjét. Újabb sugárnyalábok találták el, ökölnyi méretű lyukakat égetve csillagvadászának egyik szárnyába. A corelliai, belátva, hogy a helyzete a kilátástalanhoz közelít, egy merész húzásra szánta el magát, egy éles oldalirányú forduló után drasztikus lassításba kezdett szinte nullára csökkentve a fő hajtóművek teljesítményét, majd a manőverező hajtóművekkel függőleges tengelye körüli forgásba vitte a csillagvadászát. A Belbullab-22es Alec elképzeléseinek megfelelően nem volt képes lekövetni ezt a manővert, de arra sem volt ideje, hogy ismét tüzet nyisson, elszáguldott az ARC-170F/A alatt. Weld a teljes fordulat megtétele végén, R4ese segítségével kihozta a gépet a forgásból, majd azonnal tüzet nyitott a tőle távolodó kalózra. A célba vett kalóz nem tudott kitérni, a csillagvadász törzsébe fúródó sugárnyalábok létfontosságú energiavezetékeket találtak el. A Belbullab-22es pillanatokkal később atomjaira robbant.

A corelliai, lassú elnyújtott emelkedő fordulót hajtott végre újabb célpont után kutatva. A közelében se saját szemeivel, se csillagvadászának radarjával nem látott egyetlen ellenséges jelzésű gépet sem. Sőt az utóbbi párharca során olyannyira eltávolodott mindenkitől, hogy baráti azonosító jelű gépeket sem látott s nem is érzékeltek a műszerei húsz kilométeres távolságon belül. Weld a hozzá legközelebb eső Birodalmi Szállítóhajó felé indult. Közben távolról láthatta, a kalózok egyetlen megmaradt hajójának, a Plunder nevezetű Acclamator osztályú támadóhajójának a pusztulását. A teherhajó felé tartva észrevett egy vegyes, Z-95ösökből és Y-Szárnyúakból álló köteléket, melyek egyenesen a Internecine felé haladtak. Látta, hogy néhány birodalmi csillagvadász távolról követi őket. Módosította a saját pályáját. Jelen sebességével, melynél többre sérült ARC-170F/A nem volt képes, valószínűleg nem érhette be őket. Néhány TIE vadásznak és két másik ARC-170F/Anak ellenben sikerült. Szétkergették a kalóz vadászokat, s jó párat le is lőttek közülük. Az egyik épp a corelliai felé fordult. Alec tartotta az irányt és kivárt, tudta, hogy pajzsok nélkül ez a mutatvány könnyen az életébe kerülhet, de számított arra, hogy a kalóz jobban félti a saját életét, s rá tud ijeszteni.

Az egyik már, több ízben is bevált vadászpilóta berkekben szakállasnak mondható trükk alkalmazva még az előtt tüzet nyitott az Y-Szárnyúra, mielőtt még a célzó rendszere pontosan bemérte volna. A kalóz oldalra tért ki, ám mielőtt Alec korrigálhatta volna a saját irányát, szinte a semmiből egy ARC-170F/A jelent meg és kilőtte a kalózt. A rádióból Dash Paranga gúnyos nevetése hangzott fel. Weld morcosan jegyezte meg, hogy ez bizony az övé lett volna, ha barátja nem avatkozik közbe. Ráadásul ez volt az utolsó kalóz, a többi vagy megsemmisült, vagy a hiperűrbe menekült. Immár kizárólag birodalmi transzponderkódot sugározó hajók voltak láthatók a radarkijelzőkön. Tysar vadászkommodore parancsára a csillagvadászok újracsoportosultak. A létszámellenőrzés során harminchat vadászpilóta jelentkezett be. A Internecine Dreadnaught osztályú és az Iron Dart carrack osztályú cirkáló mellett üt Birodalmi és négy Action IV osztályú szállítóhajó maradt meg a konvoj hajói közül.

A szétszóródott teherhajók ismét összegyűltek, a Carrack osztályú felettük, a Dreadnaught osztályú cirkáló pedig alattuk helyezkedett el. A csillagvadászok hármas járőrkötelékekben forgolódtak közöttük. Druston sorhajókapitány azt a kényszerű utasítást adta, hogy a szűkössé vált leszállóhelyek miatt néhány ARC-170F/A vadászbombázóknak, saját hajtóművel kell végrehajtani a hátralévő ugrásokat. Tysar vadászkommodore az első ugráshoz saját maga mellé Paranga és Weld repülőtiszteket, valamint Driet alhadnagyot jelölte ki. Az Internecine navigációs tisztje egy órával később végzett a navigációs számításokkal és azok ellenőrzésével. Az, ami a 314. Kísérő és Támogató flottillából, illetve az általa kísért konvojból maradt, tíz perccel később, miután a kijelölt csillagvadászok kivételével valamennyi leszállt, belépett a hiperűrbe.

A majd tizenhét órás hiperűri utazás a szűkös csillagvadász pilótafülkéjének csendes magányában egy igazi örökkévalóságnak tűnt, legalábbis Alec számára. Nem volt nála semmi, se egy könyv, se egy adattábla, semmi amivel az idő múlását elviselhetőbbé tehette volna. Az asztromechanikai droidja sem volt éppenséggel alkalmas beszélgető partnernek, így jobb híján megpróbált aludni, de a pilótaülést nem találta elég kényelmesnek, vagy legalábbis nem volt elég álmos ahhoz, hogy elaludjon. A hevederei által szabott keretek között forgolódva, helyezkedve próbálta magát kényelmesebb helyzetbe hozni. Hosszabb-rövidebb időre behunyta a szemét, ám valahányszor újfent kinyitotta a hajó chronométerének kijelzője, az arról tájékoztatta, hogy csupán pár perc telt el.

Végeláthatatlannak érzett órákkal később, a birodalmi kötelék kilépett a hiperűrből. Weld, aki alig-alig bóbiskolt az út során, megélénkült. A testében szétáradó adrenalin átmosta és felfrissítette az elméjét. Ám ez a fellendülés csak addig tartott, míg megállapításra nem került, hogy nincs semmiféle ellenséges aktivitás. Alec figyelme egyre lankadt, aminek eredményeképp egy elrontott manőver végén csaknem nekiütközött az Iron Dartnak. Tysar vadászkommodore elkerülendő, hogy nagyobb baj történjen, azonnal parancsot adott neki és az ugyancsak megviselt két másik pilótának Paranganak és Drietnek a leszállásra és kötelező pihenésre. A parancs ellen a trióból egyedül fondori méltatlankodott, megjegyezve, hogy ő bizony remekül van, ám Tysar megismételte az utasítást, amellyel szemben nem lehetett ellenkezni. A corelliai, miután második kísérletre sikerült megfelelő szögben megközelítenie az Internecine leszállódokkját, a tőle megszokottnál durvábban tette le a csillagvadászát. Némi segítséggel kihámozta magát a biztonsági övek közül, majd Dashal egymást támogatva elvergődtek a kabinjukig, ahol Alec sisakját és kesztyűit és nagy nehezen csizmáit is levéve úgy, ahogy volt hajózóruhában dőlt végig az ágyán és nyomban álomba is merült.

Alec kilenc szabvány órával később ébredt fel. Levette a hajózóöltözetét és az alatta viselt ruházatot, majd elvonult tisztálkodni. Közben sikerült kiderítenie, hogy a konvoj ismét a hiperűrben van, s a következő kilépési pont, néhány óra múlva, már a helyőrség bolygója felett lesz. Weld a tisztálkodás után felöltözött az étkezőbe ment, ahol egy asztalnál ülve, találta Tysar vadászkommodoret és Parangat. A 314. Kísérő és Támogató Flottilla csillagvadászainak parancsnoka egy intéssel jelezte a közelítő repülőtiszt felé, hogy csatlakozzon hozzájuk, így a corelliai, miután maga is kikérte a napi menüt, a tálcával a kezében csatlakozott az asztaltársasághoz. Tysar elégedettségét fejezte ki a két repülőtiszt teljesítménye kapcsán, külön kiemelve, hogy a Lucrehulk osztályú csatahajók elpusztításával kimagasló hűstettet vittek véghez, amiért mindenképp ki fog eszközölni a két akadémiai növendék számára valamiféle hivatalos elismerést. Ez után az étkezés közbeni beszélgetés előbb a csatahajók elpusztításának mikéntjére, majd Weld csaknem utolsóvá vált repülésére és annak körülményeire terelődött.

A vadászkommodore egyetértett abban, hogy a hosszú hiperűri utazás egy csillagvadász fedélzetén, pláne egy ütközet után megerőltető, épp ezért javasolta Alec számára, hogy mindig tartson magánál stimuláló erejű tablettákat. A corelliai diplomatikusan megfogalmazta a stimuláló szerekkel kapcsolatos fenntartását, s azok bizonyított mellékhatásait, melyek adott esetben épp olyan veszélyeket rejtenek, mint maga a fáradtság. Ezekkel az érvekre a vadászkommodore mindössze azt válaszolt, hogy épp a mellékhatások miatt fakultatív a szerek használata. Az étkezés végeztével Tysar kijelentette, hogy a két repülőtisztet a következő kilépés, vagyis a támaszpont feletti biztosító repülések idejére felmenti a szolgálat alól, napi parancsban kihirdetésre kerülő dicséretben részesíti, s két szabadnap jutalomban részesíti. A felmentés és a szabadnap ugyan egyik repülőtiszt számára sem jutalom, hanem épp ellenkezőleg büntetés értékű volt, ám ezt egyikük sem tette szóvá a vadászkommodore előtt. Alec örült ugyan, hogy így lesz lehetősége bepótolnia a levelezés terén felhalmozódott elmaradásait, s némiképp kipihenheti az elmúlt hetek lélekőrlő készültségeinek halmozódó fáradtságait.

A hiperűrből való kilépés idejében Weld a hangáröböl feletti folyosó egyik panorámaablakánál állt. Onnan szemlélte a járőrrepülésre kijelölt csillagvadászok indítását, s azt, hogy a konvoj két hadihajója geoszinkron pályára állt a teljesen fehérnek, vagyis valószínűleg hóval s hegyekkel borított felszínű bolygó felett. A bolygó neve nem volt ismert, a birodalmi adatbázisokban O.R.I.O.P.-091, vagyis Kilencvenegyes számú peremvidéki birodalmi helyőrség azonosítóval volt ellátva. A megmaradt szállítóhajók beléptek a bolygó légkörébe, s leszálltak a birodalmi helyőrség területén. A corelliai legnagyobb meglepetésére a 314. Kísérő és Támogató Flottilla, azaz az abból megmaradt két cirkáló néhány perccel később távolodni kezdett a bolygótól, s röviddel később újra beléptek a hiperűrbe. Korábban még egyszer sem volt példa arra, hogy a konvoj hajóit csak a célállomásig kellett elkísérniük, s azokat ott kellett hagyniuk.

Az út vissza a Kuatra pontosan ugyanazon az útvonalon történt, ám ez alkalommal mégis gyorsabb volt, hisz immár a navigációs számítógépekben eltárolt ugráskoordináták összecsatolásával, lényegesen kevesebb kilépéssel megvalósítható volt. A visszaút során Druston sorhajókapitány utasítására Tysar vadászkommodore egyetlen kilépési ponton sem indíttatta a csillagvadászokat. Így nemhogy a két végzős akadémiai hallgató, hanem egyetlen pilóta sem szállt fel a négy szükségszerű hiperűri kilépési pont egyikének érintésekor sem. A huszonhárom szabvány napig tartó út a Kuatra teljesen eseménytelenül, a pilóták számára, pedig - akik csak tengtek-lengtek a két cirkáló fedélzetén - már-már látványos unatkozással telt. Alec, aki végre megírta, s a középső gyűri egyik hiperűri kilépési pontjánál elküldte az időszerűvé vált, hosszúra nyúlt, ám szigorúan cenzúrázott tartalommal bíró üzenetit, elolvasta a magával hozott könyveket, s újfent elmaradhatatlan résztvevője lett a tiszti kantinban zajló kártyacsatáknak. A forgandó szerencse egyik alkalommal sem tartott ki mellette hosszabb ideig, így hol picivel több, hol pedig kevesebb pénzzel szállt ki a viadalból, mint amennyivel kezdte.

A másik kedvelt elfoglaltsága a fedélzeten már régebben kinézett szakaszon, - mely gyakorlatilag egy teljes kört jelentett - folytatott futás lett, melyekre időnként Dasht is sikerült magával csábítania. A két jó barát a harcművészet közös gyakorlását is ismét meg tudta oldani. Minderre az oda úton, két készültség, s a csillagvadászok néha saját kezűleg végrehajtott átnézése miatt nem jutott idő.

A Kuatra visszaérkezés ideje néhány nap eltéréssel egybe esett a két végzős akadémiai hallgató kötelező gyakorlati idejének végével. Tysar vadászkommodore, s Flottilla valamennyi megmaradt vadászpilótája részt vett a távozó hallgatók, búcsúztatására rendezett összejövetelen. Ennek csúcspontjaként adta át a keze alá került összesen hat leendő vadászpilótának az általa készített értékelés írásos példányát, melyek másolatát elektronikus úton már továbbította a megfelelő kiképző intézményekhez. A vadászkommodore négy hallgató teljesítményét jelesre, Paranga és Weld munkáját, - akik a végzős tanoncok közül legrégebb óta voltak a Flottillánál - kiválóra értékelte. A hajnalig tartó, visszafogott ünnepséget követően a repülőtiszteket Lambda osztályú űrsiklók szállították vissza az Akadémiákra. A hatból csupán ketten Dash és Alec mentek vissza a Corulagra, noha a gyakorlati év kezdetén rajtuk kívül még hatan érkeztek onnan a 314. Támogató és Kísérő Flottillához. Ők hősi repülős halált haltak a csaták valamelyikében, s posztumusz alhadnagy rendfokozatot kapott.

A Corulagra visszatérve Paranga ismét találkozhatott rég nem látott hitvesével Riba Hurten, aki a gyakorlati évét a Piett Kommodore parancsnoksága alatt álló I. Birodalmi Gyorsreagálású Csapásmérő Egységnél teljesítette, s szintén kiválóra értékelt teljesítménnyel térhetett vissza az Akadémia falai közé. Alec néhány mondatnyi udvarias társalgás, s rövidre fogott kölcsönös élménybeszámolók végeztével magukra hagyta a házasokat. Lerakta a holmiját a körletben, majd felkereste egyik kedvelt helyét, ahol magányos óráit töltötte. Az Akadémia űrkikötőjéről figyelte a le és felszálló űrsiklókat, szállító hajókat és csillagvadászokat. Közben eltöprengett. Boldog volt, hisz az Akadémiai évek véget értek, ám nem tudta, hogy mit tartogat számára a jövő. Az elmúlt egy év során bebizonyította, hogy nem volt hiába való pénzkidobás a Birodalom számra credit százezreket költeni a kiképzésére. A 314. Kísérő és Támogató Flottillánál három csatában összesen negyvenhét igazolt légigyőzelmet ért el, továbbá Dashal együtt megsemmisítettek két csatahajót. Figyelemre méltó teljesítmény valakitől, aki még meg sem kapta a saját „szárnyait”. Elégedettnek kellett volna lennie, mégsem volt az. Teljesült a vágya. Harcolhatott kalózok ellen, és sokat megölt közülük, de mégsem érezte úgy, hogy eleget tett. Tudta, hogy a Galaxis valamennyi kalózával nem végezhet, de eltökélte, hogy annyival végez, amennyivel csak tud, s ha lehetséges, akkor mielőbb a Corellia szektor, vagy valamely másik kalóztámadások szempontjából veszélyeztetett szektor flottájához helyezteti magát.

A jövőjét tervezgető corelliai vállát egy kéz érintette meg. Megfordult, s egy rég nem látott, elbűvölően mosolygó, jelzés nélküli haditengerészeti gyakorlóöltözéket viselő leányt pillantott meg maga mellett. Karia Denive. Alec a meglepettségtől nem tudott megszólalni. Megcsókolta a leányt. Úgy, ahogy egy szívnek fontos, rég nem látott hölgyet kell csókolni. Miután ajkaik elváltak, rövid csend ereszkedett közéjük. Kézen fogva indultak el a támaszpont egyik étterme felé. A lány elmondta, hogy mindössze néhány nappal korábban érkezett vissza a 4. Flottától. Kissé csalódott hangon mesélte el Weldnek, hogy a gyakorlati évben nyújtott teljesítményét, a flottaparancsnok mindössze jónak értékelte. Alec gratulált a szép eredményhez, s átérezvén a leány keserűségét vigasztalni próbálta. Csak unszolásra mesélt az a saját értékeléséről s részletesebben arról, ami vele az elmúlt egy év során történt. A corelliai meglepetten tapasztalta, hogy a hallottak hatására Karia szemeiben és arcvonásain nem vett észre az eredménye iránti irigységet, sőt a lány inkább büszkének tűnt barátja vérfagyasztó teljesítményére.

A leány vacsora közben lenyűgözve kérte több ízben is a corelliait, hogy meséljen a csatákról, melyekben részt vett, ám Weld ügyesen elütötte a kérdést, s inkább Kariat faggatta, példának okáért arról, hogy milyen érzés egy Birodalmi osztályú csillagromboló parancsnoki hídján szolgálatot teljesíteni. A lány valósággal áradozott a maga gyakorlatának élményeiről, noha harci cselekményekre nem került sor. A vacsora végeztével, Denive szállása felé kézen fogva andalogva szóba került a kibocsátót követő bizonytalan jövő. Ennek kapcsán pedig megjegyezte, hogy mennyire örül annak, hogy ismét találkoztak, s egy év elteltével az egymás iránti érzéseik nem változtak. Karia szállásához érve kiderült, hogy korábbi szobatársa, még nem tért vissza a Corulagra, így hát kapva kaptak az együtt tölthető éjszaka lehetőségén.

Denive szobatársa sem aznap este, se másnap sem érkezett meg. A kibocsátóig még hátralévő néhány napot. Annak tudatában, hogy nem tudni, mikor lesz legközelebb lehetőségük rá, együtt töltötték. Csupán enni és egy alkonyati sétára mozdultak ki. Este megérkezett Karia szobatársa, így a párnak a további együttlét helyszínére gyorsan ki kellett találni valamit, végül Curamelle egyik, az Akadémiai épületegyütteshez közel eső szállodáját választották, melynek költségeit a corelliai legutóbbi sikeresebb lapjárása révén könnyűszerrel ki tudták fizetni. Köszönhetően a szálló szolgáltatásainak, már az étkezések idejére sem kellett kimozdulniuk.

A tisztavatási szertartásra, - melyen az akadémia kiképzőinek és oktatókon kívül Birodalmi Haditengerészet több magas rangú főtisztje, sőt maga Tarkin Nagymoff, a Birodalmi Egyesített Haderő főparancsnoka is jelen volt, - pár nappal később a hét végén került sor. Összesen nyolcszázkilencvenhét tisztet avattak az akadémián, hatvanegyet alhadnagyi rendfokozatba nevezték ki. A kibocsátott csillagvadász pilóták mindössze nyolcvanegyen voltak. A pilóták közül heten – köztük az akadémiai éveket és a gyakorlati évet is kiváló eredménnyel teljesítő Paranga és Weld - alhadnagyi, a többiek pedig repülőtiszt rendfokozatban kerültek kinevezésre.

A végzősök szakiránynak megfelelően tagolt, század alakzatban történő felsorakozását, és a birodalmi himnuszt, követően a tiszti eskü letétele, majd egy rövid ünnepi műsor, s azt követően Tarkin Nagymoff ünnepi beszéde következett. A Birodalmi Haderő Főparancsnoka magasztos szavakkal méltatta a végzősöket, s emlékeztette őket az általuk vállalt hivatás szépségére és nehézségeire, majd végül az elkötelezettség és a bátorság példájaként két pilótáról szólt, akik már a gyakorlati évük teljesítése során több ízben is megcsillogtatták tudásukat. Mindezek hallatán Alec tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy csak róluk lehet szó. Dashra sandított, aki olyan szélesen vigyorgott, hogy az már-már a fizikai képtelenség határát súrolta. A corelliai sejtését igazolták Tarkin Nagymoff szónoklatának utolsó szavai, mely szerint a két kivételes pilótát érdemeik szerint ő maga fogja megjutalmazni, majd néhány pillanatnyi hatásszünetet követően a pódiumhoz szólította Dash Paranga, és Alec Weld alhadnagyokat.

A fondori határozott léptekkel elindult, míg a corellia néhány tizedmásodperccel lassabban reagált. Maga sem tudta miként sikerült kavargó fejjel, s mégis előírásszerű díszlépésekkel megtennie azt a majd tíz métert, amely az alakzatban betöltött helyét elválasztotta a pódiumtól. A két feszesen szalutáló vadászpilótának Tarkin Nagymoff személyesen adta át a Repülő Szolgálati Érdemkereszt kitüntetést, sőt mindkettejüket soron kívül hadnagyi rendfokozatba léptette elő. Mind a kiváló szolgálatért járó kitüntetés, mind a soron kívül hadnagyi rendfokozatba előléptetés eleddig példátlan dolognak számított volt a Birodalmi Haditengerészet Akadémiáinak végzős hallgatóinak esetében. A kitüntetés és az előléptetés mellé a Birodalmi Haderő Főparancsnoka egy-egy megbízólevelet is átadott a két vadászpilótának.

Alec csak az avatót követően néhány pillanatnyi magányát kihasználva bontotta ki a saját lepecsételt borítékját. A parancs értelmében a 7. Birodalmi Hadiflotta Howlrunner, Birodalmi osztályú Csillagrombolóján, a 152es számú „Wild Aces” nevezetű vadászrepülő századnál kell jelentkeznie. Több mint meglepő módon Dash megbízólevele ugyancsak ehhez az egységhez szólt. Ezek szerint az elmúlt egy éves teljesítményük felkeltette néhány parancsnok figyelmét.

A tisztavató ünnepség záróakkordjaként rendezett bálon, a korábbi évfolyamtársak külön tapssal köszöntötték az alhadnagyi rendfokozatban kinevezett neje, Riba Hurten oldalán érkező Paranga hadnagyot, s a néhány perccel később betoppanó Weldet, aki Karia Denive zászlós oldalán érkezett. A fondori nem mulasztott el megjegyzést tenni arra, hogy Denive és Weld milyen szép párt alkotnak. A végzősök egymás közötti kölcsönös gratulációit, s kijelöléses alapon fondori által mondott köszöntőt, s egy-egy pohár pezsgő elfogyasztását követően előbb a díszvacsora, majd a táncmulatság vette kezdetét. Ez utóbbi a két újdonsült hadnagy számára nem tartott túl sokáig. Előbb Dasht, majd Weldet is elszólította az akadémia parancsnokának szárnysegédje. A Corulagi Akadémia Parancsnoka személyesen közölte a két vadászpilótával, hogy most kapta az üzenetet, mely szerint nekik és még néhány társuknak azonnal indulniuk kell a 7. Flottához.

Alec lehangolta tért vissza Kariahoz, hisz titkon bízott benne, hogy ha már nem kerülhetnek egy flottacsoporthoz még legalább néhány napot együtt tölthetnek. Elmondta a leánynak az okot, amiért elhívták, majd sietve elindult vissza a szállására, ahol gyorsan összeszedte a csupán részben kipakolt felszerelését. Párja vele tartott, s segített neki a mielőbbi elkészülésben. Dash már az ő megérkezésekor sem volt a szobában, hisz az ő felszerelése épp olyan menetkész állapotban volt, mint ahogy a Kuatról megérkezvén letette. Weld csak a kijelölt platformon érte utol barátját, aki épp a feleségétől vett búcsút. Alec megígérte Ribanak, hogy minden tőle telhető módon vigyáz a fondorira, s igyekszik nem megengedni neki, hogy bajba keverje magát, bár tisztában volt azzal milyen nehéz feladatra vállalkozik. Ez után A corelliain volt a sor, hogy elbúcsúzzon kedvesétől, majd felszálljon a várakozó Lambda osztályú űrsiklóra.

A fedélzeten rajtuk kívül vagy egy tucatnyi végzős hallgató várakozott, egy-két kivételtől eltekintve mind alhadnagyok. A 7. Flotta sürgős igénylése frissen végzett tisztekre, arra utalt, hogy a Pergamon Rendszerben a kiélezett helyzet békés megoldására egyre kevesebb esély van. A kérdés csak az volt, hogy a harci műveletek kezdete előtt, vagy azt követően érkeznek meg. Valószínűleg ez volt az, ami a Corulag légköréből kilépő Lambda osztályú űrsikló utasait foglalkoztatta, egészen addig, amíg a hiperűrbe lépést követően Dash hozzá nem fogott a feszültség oldásához…

[Palpatine császár]

Üdv!

Szép hosszú, tökéletesen kivitelezett, mindenre kiterjedő, hibamentes előtörténet. Csak gartulálni tudok hozzá! Az adható maximális induló szintel jutalmazom ezt a kiváló művet, azaz 5. szintről indulhat a karakter.

Induló pénzösszeg: 9578

Kérlek, a szabályoknak megfelelően készíts adatlapot a megfelelő helyen.

Üdvözletem a Birodalmi Haditengerészetnél! Jó játékot!


Palpatine