Post by Tyro Dastar on Aug 29, 2008 13:26:16 GMT 1
Név: Tyro „Akció” Dastar
Faj: Ember
Neme: Dehogynem! (Igen, azaz férfi)
Kora: 24 de 26-nak mondja magát
Külsö: 178 centiméter magas, 80 kg, rövid haj, sportos testalkat
Felszerelés: Váltás ruha, DH-17-es sugárvető, fogamzásgátló kapszula nőknek (azért mégiscsak az ő dolguk nem?).
Kaszt: Szerencselovag
Foglalkozás: Munkanélküli bérenc (csempész és zsoldos)
Előtörténet:
Családi gyökerek
Miután Vex Dastarral a szülei nem boldogultak és beadták a CorSec Akadémiára, Mon és Sol még egyszer szerencsét próbáltak. Ebből az erőltetett menetből született aztán kilenc és fél hónappal később ( lusta egy kölök volt, meg kell hagyni ) Xes Dastar. A szülők ezúttal már a kezdettől fogva igyekeztek figyelni arra, hogy az utód még véletlenül se kanászodhasson el. Ez persze sikertelen volt és már az általános iskolai diákcsínyek fő szervezőjeként bebizonyította, hogy igazi Dastar. A diákcsínyek fő felbujtója volt, szinte nem volt olyan balhé, amit ne lehetett volna a nevéhez kapcsolni. Az iskola majdnem hogy rettegett tőle, de mivel nem nagyon lehetett mit tenni az apró, ártalmatlan –csak éppenséggel roppant idegesítő- tettek ellen, ezért kénytelenek voltak tűrni. Mivel a tanulmányi eredményei nem voltak éppenséggel jók, ezért csak egy nevenincs szakközépiskolába vették fel. Az elsajátítandó ismeretek nehezebbek lettek és a tanárok sem voltak elnézőek, így az első év végén Xes otthagyta az iskolát. Innentől fogva napjait kocsmákban és az űrkikötők dokkjaiban töltötte. Mivel elég erős testalkata volt ezért rakodómunkásnak remekül bevált. Nem keresett vele sokat és általában el is itta valamelyik helyi krimóban, mire éjszaka hazaérkezett. Mon és Sol Dastar nem igazán tudtak vele mit kezdeni, tudomásul vették, hogy megint elrontották. Végül egyik nap nem ment haza. Szülei hosszú éveken át kerestették, de végül feladták és úgy könyvelték el magukban, hogy egy sikátorban halhatott meg. Az igazság ezzel szemben ugyanakkor az volt, hogy Xes egyszerűen összebarátkozott egy teherhajó kapitányával, akinek gyakran segített a rakodásnál, a férfi pedig úgy döntött, hogy van tehetség a srácban és magához veszi. Egyedül úgyis rettentően unalmasak voltak a hosszú utak a bolygók között. Ezen kirándulások során Xes megtanulta hogyan kell repülni egy teherhajóval, illetve a sugárvető használatával is megismerkedett. Nem egyszer mentette meg a pisztolya a szorult helyzetekből. Az élete kifejezetten idillikusnak volt nevezhető, planétáról planétára jártak, ráadásul már elég fejlett volt a teste, hogy kiélvezhesse az élet nyújtotta szexuális örömöket. Mivel kifejezetten jóképű volt, ezért nem volt nehéz bevágódnia a könnyűvérű lányoknál. Az élet azonban sosem kivételez senkivel, ezért Xes sorsa is rosszra fordult végül. Az egyik melójuk rosszul sült el és mentora életét vesztette. A Dastar kölyök azonban viszonylag szerencsésnek mondhatta magát, ugyanis sikerült kereket oldania az üldözői elől. Ugyan az események megviselték a fiatal fiút, de az életmódjával nem hagyott fel és folytatta azt.
Születés és gyerekkor
Birodalom Előtt 16 írtak, amikor a legenda kezdetét vette. Xes éppen a nabooról szállított díjnyertes tenyészshaakokat, amikor egy potyautas került a hajójára. A nő egy drogokon tengődő, kapcsolatok nélküli szerencsétlen volt. Pénz nem volt nála, így Xes a természetben fizettetett vele két shaak között, akik igencsak felháborodtak a látottakon és megígérte, hogy ott rakja ki, ahol a nő akarja. Ehelyett végül az Alderaanon megszabadult tőle. Nem sokkal később egyértelművé vált Venussia számára, hogy terhes lett. Mivel sosem volt felelősségteljes anya, ezért nem tért jó útra, továbbra is önpusztító életmódot folytatott. Csak a Dastar géneknek köszönhető, hogy végül megszülte a gyerekét. Szerencsére Venussiában volt annyi, hogy beadta a kölköt az első árvaházba. Emlékezett rá, hogy az apját Xes Dastarnak hívták, így a kicsi tovább vihette a családi nevet (valami felsőbb gondviselés nagyon szeretheti a Dastarokat, hiszen a család túlnyomó része árvaházban nőtt fel, mégis mindannyiuk valamilyen úton-módon megtarthatta a nevét.. De az is lehet, hogy a világegyetem csúnya tréfát űzött a lakóival).
Venussia
A gyermek végül a Tyro becenevet kapta, ugyanis az árvaház igazgatóasszonya szülőbolygóján ez a név azt jelenti, hogy ártatlanság. Azért adta neki ezt a nevet, hogy ezzel levegye a válláról szülei bűneit és elindíthassa egy szép élet útján. Tyro a rögtönzött keresztelés után meg is harapta a nő ujját amikor az már túl sokat gügyögött neki. A csemete büszkén viselte a Dastar nevet, már az első szava (ami egy káromkodás volt) jelezte a világ számára, hogy ő aztán legény a gáton. Az intézethez tartozó általános iskolában mindig a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtotta és szinte minden napra tartogatott egy-egy csínyt, amivel megkeserítette a tanárok és néhány szerencsétlen osztálytárs mindennapjait. Mivel az árvaház a leghumanitáriusabbak közé tartozott, ezért nem tették ki Tyro szűrét, csupán büntetéseket és hosszú prédikációkat kapott. Mindössze egyetlen ”barátra” szert, aki nem volt más mint az intézet egy másik üdvöskéje, Angelica Quie. Vele ritkábban volt baj, ugyanis már kicsi gyerekként megtanulta, hogy mindig másra kell kenni a balhékat, nagyon ritkán bukott csak le. Annyira nem volt elvetemült mint Tyro, de azért őt sem kedvelték túlzottan az árvaházban.
Felnőtt évek
Amikor az ember jól érzi magát a bőrében az idő gyorsan telik, így hát az ifjú Dastar hamar felcseperedett lelkileg és testileg (utóbbihoz jó táptalaj volt az árvaház, de leginkább Angelica, noha elviekben tilos volt romantikus, vagy annál sokkal kellemesebb, kapcsolatot létesíteniük a bentlakóknak). Miután a gyerekek elvégezték az általános és középiskolát, választhattak, hogy továbbtanulnak, vagy elhelyezkednek szegényes tudásukkal. Szállást továbbra is biztosítottak nekik néhány évig, amíg össze nem tudtak szedni elegendő kezdőtőkét a jövőjük megalapozásához. Tyro a munkát és a krediteket választotta. Egy éjjeli szórakozóhely vették fel, ahol kidobóként dolgozott. Szerencsére a fizikuma megfelelő volt ehhez, erre mindig is kínosan ügyelt. Mivel jóképű is volt, a dumája is sikert aratott, ezért ragadták rá a nők, fantasztikus időszak volt ez az életében, beceneve is ekkor ragadt rá. Azonban minden jónak vége szakad egyszer és az intézet végül levette gondoskodó kezét a Dastar fiú válláról. Egyik ismerőse révén a Corelliára utazott, ugyanis úgy gondolta, ott sokkal jobban érezné magát mint a mindig békés Alderaanon (a korábbi munkahelyén nagyon ritkán volt bármilyen dolga is, általában a csajokkal dumált a pultnál). Számítása azonban nem vált be és hamar elfogyott minden pénze. Elcsente hát egyik újdonsült barátja sugárvetőjét (hétvégenként sokszor szórakoztak azzal, hogy célbalőttek, így az ifjú Dastar is megtanulta kezelni a fegyver), aztán elindult a legközelebbi bankba, azzal a határozott szándékkal, hogy kirabolja. A maszkról sem felejtkezett meg, de tervébe hiba csúszott és az egyik alkalmazott aktiválta a riasztót. Kétségbeesésében egy őrült tervvel állt elő. A bank alkalmazottait fegyverével kényszerítette levetkőzni, ő maga pedig közelebbi kapcsolatba került az egyik számítógéppel. Még a harcedzett corelliai kommandósoknak is tátva maradt a szájuk a szituáció láttán, Tyro pedig mielőtt felocsúdott volna, máris egy elmegyógyintézetben találta magát. Szerencsére nem kellett őt félteni, rendkívül autentikusan játszotta el az elmeroggyant szerepét és a gyógyulás is nagyon hosszú időbe telt, senki sem fogott gyanút. Főleg a csinos ápolónők nem, akikhez mindig volt egy kedves szava. Meg fantáziája elalvás előtt. Ebben az időszakban sokat olvasott főleg a biológiával kapcsolatban. Igyekezett minnél több tudást felhalmozni a méreganyagokról és nyugtatokról, ugyanis első kézből tudta, hogy milyen jól jönnek ezek szorult helyzetben. Miután végül kiengedték, kikezdett az egyik ápolóval, aki ugyan tudta, hogy ez nem helyes, de mivel a pácienst egészségesnek nyilvánították és rendkívül jóképű valamint rámenős volt, végül beadta a derekát. Ennek egy kellemes hétvége, majd emberrablás lett a vége. Tyro így kijutott Corelliáról feltűnés nélkül, a Hutt Űrben pedig könnyedén felszívódott. A nőt az egyik sikátorban hagyta, valószínűtlen, hogy túlélte az incidenst. Egy alkalommal összefutott Angelicával, aki profi tolvajjá cserepedett időközben. Ketten együtt kiterveltek egy jó kis balhét, amiből egész jól megszedték magukat. Ám a lány lelépett és Dastar megtudta, hogy a csaj igencsak átvágta és sokkal több pénzt kapott, mint amit végül a sráchoz vágott.
Az ártatlannak éppenséggel sosem nevezhető Angelica
Mindesetre Tyro így tudott venni magának egy használt, rózsaszínűre festett YT-1300-ast, amire egy fehér alderaani cica volt dekorálva. A Hello Kittyvel járja azóta is az űrt.
Jelleme: Kaotikus semleges (tudom, az oldalon nincs ilyen jellegű besorolás, ez pusztán a karakter ismertetése céljából került ide). Ha egy hídhoz ér, senki sem tudhatja előre, hogy átsegíti rajta az idős nénit, a mélybe löki a gyermekes anyukát, vagy csak úgy lazulás céljából a mélybe veti magát. Viselkedése alapján sokan őrültnek tituálják, amiben lehet valami igazság. Senki sem fontosabb számára mint önmaga, opportunista. Előfordult, hogy önzetlenül jót cselekszik, ha nagyon jó a kedve (talán ez az emberség utolsó morzsája perverz lelkében), de csak ha ezzel magának nem okoz kellemetlenséget. Szeret fájdalmat okozni, szadista, élvezi mások szenvedését. Viszonylag jó emberismerő, általában megtalálja azokat, akiket a legkönnyebb manipulálni.
Beidegzett szokásai: Amikor erősen gondolkozik valamin, mindkét kezével a tarkóját dörzsöli. Megnyalja a felső ajkát ha valami olyat lát, ami tetszik neki (főleg nők terén). Sokszor mondja: ”Namármost…”
Betegségek: Klausztrofóbia, aklubófia (félelem a sötéttől). Látens akadályoztatottság szindróma: Ennek a betegségnek két formáját lehet elkülöníteni. A magas IQ-val és az alacsony IQ-val járó változatok léteznek. Utóbbi általában elmebetegséget okoz, a páciens akár teljesen meg is őrülhet. A magas intelligenciahányadossal rendelkező egyéneknek azonban remek lesz a memóriájuk (szinte fotografikus, olyan apró részleteket fel tudnak idézni amit senki más), sokkal kreatívabbak is lesznek .Ugyanakkor a külvilág felől érkező ingerek sokkal erősebben érik őket, nem tudják ezeket kizárni. Tyronál ez különösen negatív, tekintve a két fóbiáját, amelyeket rendkívüli módon felerősíti ez a betegsége. Gyakran tör rá pánikroham, ilyenkor igazán ösztöni szintre süllyed le.
Tyro Dastar[/color]
//Ezt a képet kérem avatárnak, méretre van vágva, előre is köszönöm!//

Tyro Dastar