Post by Kael Revan on Aug 28, 2008 13:33:30 GMT 1
Születési Név: Kyle Fallon
Felvett Név: Jalek Tesh
Becenév: Stoneheart
Kor: 29
Nem: Férfi
Faj: Ember
Foglalkozása: Fejvadász - Orgyilkos
Felszerelése, Személyes Tárgyai: Fejvadász- és Civil öltözet (Egyszerű, hétköznapi viselet, ám tartoznak hozzá felrakható fémlapok, valamint egy sisak), Sugárpisztoly, Sugárpuska és végül, de nem utolsósorban egy űrhajó, amely a Moonwalker II nevet viseli.
Előtörténet:
Gyermekkor:
Kyle egy átlagos család elsőszülött gyermekeként született Coruscanton, B.E. 20-ben. Édesanyja (Szül.: Amara Nest) ékszerésznek, míg édesapja (Kylath Fallon) kereskedőnek dolgozott (Tatooine és Coruscant között szállított élelmiszeri-, ruházati- és hadi termékeket). Szülei havi bevétele nem volt túl sok, mégis megfelelően el tudták tartani magukat és gyermeküket annak ellenére, hogy minden rokonuk szegény volt. Kylet hat éves korában beiratták egy közeli iskolába, ahol kereskedőnek tanult - Apja mindig is úgy akarta, hogy fia majd átveszi a helyét a munkában, ám fia egyáltalán nem így gondolkodott, ugyanis mikor meglátta egy fejvadász, Rel Ompho holoképét egy közeli épületen, rögtön elhatározta, hogy ő is fejvadász lesz. Nem csak azért, hogy körözött és gazdag személy legyen, mint Rel, hanem azért is, hogy ölhessen, hogy átélhesse egy ember meggyilkolását, az örömmel kevert bánatot, ami gyilkolás közben szállja meg az embert. Szüleinek erről eleinte mit sem szólt, ám amikor apja felfigyelt Kyle egyre romló jegyeire, elmagyarázta édesanyjának és édesapjának, hogy ő nem kereskedő, hanem fejvadász szeretne lenni, olyan okokból, amit nem osztana meg senkivel. Apja - miután fia befejezte mondandóját - így szólt egyetlen, régebben szeretett gyermekéhez:
"Az Én fiam.. Akit szerettem, neveltem most már jó tíz éven át.. Az Én fiam.. Akit kereskedőnek szántam.. Az Én fiam.. Akinek csodálatos és gazdag jövőt akartam.. Az Én fiam.. Nem lehet fejvadász.. Ezért.. Te, Kyle, nem vagy a fiam.. Mától fogva ki vagy tagadva a Fallon családból.. Érezd magad számkivetettnek, Kyle.. És ebbe a házba többé ne tedd a lábad!" - megfontolt mondatai után anyja sírásban tört ki, és hevesen ellenkezett férje döntése ellen, ám az nem engedett. Kyle fejét lehajtva bement a szobájába, összeszedte ruháit, pár játékát, majd átosont apja szobájába, és ellopta Kylath féltve őrzött sugárpisztolyát. Ezután az ajtóhoz lépett, kinyitotta azt, majd ennyit suttogott:
"Viszontlátásra, apám.. Még találkozunk. Ezt garantálom." - suttogta, majd a hátába fúródó apai tekintettel és az anyja sírásával együtt távozott otthonából.
Egy ideig legjobb barátjánál, a nála 2 évvel fiatalabb, Kel'Dor származású Aztin de'Jannarc-nál lakott, egészen addig, amíg meg nem ölte.
Egyik este ugyanis Aztin elvette Kyle egyik játékát, hogy játsszon vele, amíg Kyle haza nem tér szokásos esti sétájáról. Amikor a fiú visszatért barátja otthonába, meglepetten látta, hogy szobájából eltűnt a kedvenc játéka - Egy kisméretű űrhajó, amelyról Kyle úgy hallotta, a fejvadászok ilyenekkel repülnek. Hirtelen hatalmas mennyiségű gyűlölet és gyilkolási vágy fogta el a még csak 12 éves fiút, ugyanis ez volt az egyetlen olyan tárgy, amely arra emlékeztette, hogy mivé akart válni a későbbi évek során. Nem habozott. Szekrényéhez lépett, felemelte apja sugárpisztolyát, majd berontott Aztin szobájába, ahol a srác éppen Kyle hajójával játszott, és így szólt a fegyveres fiúhoz:
"K-Kyle.. H-Hogyhogy ilyen hamar visszatértél? Máskor t-több ideig szoktál sétálni.." - dadogta.
"Rossz volt a levegő." - mondta Kyle, majd óráknak tűnő másodpercek alatt felemelte a kezében tartott fegyvert, egészen addig, amíg annak célkeresztje Aztin fejét kerítette körbe. Ezután egy határozott mozdulattal meghúzta a ravaszt. A sugárlövedék olyan gyorsan szállt a kisfiú nyaka felé, hogy Kyle végig sem tudta gondolni, mit tett. Mire a gyilkolási vágy és a gyűlölet elhagyta testét, Aztin - a 10 éves Kel'Dor gyermek - feje és teste már a földön hevert, élettelenül, kettéválva, a nyak helyén füstölögve. Hirtelen olyan szintű félelem fogta el, amit száműzetése óta nem érzett, mégis nyugodt maradt. Tudta, hogy nem maradhat tovább, és hogy új életet kell kezdenie. Emberfeletti sebességgel odaszáguldott Aztin teste mellé, felkapta játékát, majd átsuhant saját szobájába, ahol elkezdte összepakolni holmiját.
Szerencsém, hogy Aztin szülei még nincsenek itthon.. Viszont hamarosan megjönnek, ezért gyorsan el kell tűnnöm. - gondolta, majd folytatta ruhája becsomagolását a hátizsákjába. A sugárpisztolyt most nem rejtette el, mindössze a zsebébe tette. Ruhájával és játékaival együtt sietős léptekkel távozott az épületből. Amikor kilépett a huszonhárom emelet magas épület földszintjének ajtaján, a félelem újra erőt vett rajta, ugyanis Aztin szülei álltak előtte, akik így szóltak hozzá barátságos, kedves hangon.
"Szia, Kyle. Remélem, jól szórakoztatok Aztinnal a mai napon.. Hova készülsz? Ahogy látom, rendesen be vagy pakolva. Csak nem távozni akarsz tőlünk?" - mondta Aztin édesapja. Kyle úgy érezte, nincs más esélye, mint hogy Aztin szüleit is kiiktatja, mivel még veszélyesek lehetnek rá nézve. Szerencsére az utcán egy lélek sem volt, így nem is gondolkodott: Előrántotta sugárpisztolyát, majd újra felbukkanó gyilkolási vágyának engedve kétszer meghúzta a ravaszt, aminek következtében két aranyszínű, hangtalan lövedék szállt a két felnőtt Kel'Dor felé. Az egyik Aztin édesapjának a mellkasát, a másik az édesanya fejét találta el, így mindketten meghaltak. Hirtelen elmerengett:
Most már három embert öltem meg. - gondolta, majd rohanva távozott a tett színhelyéről, be egyenesen a parkba.
Addig tartózkodott itt, amíg az Aztin szüleitől lopott élelem el nem fogyott. Amíg itt élt, minden éjszakája szörnyű volt: Rengetegszer szörnyűeket álmodott. Az élelem elfogyása után úgy döntött, felkeresi egykori fegyver-oktatóját, Dexter Rex-et, aki ettől a parktól nem messze lakott. El is ment hát hozzá. Volt tanára befogadta a kitagadott fiút, és örömmel hallotta, hogy egykori tanítványa fejvadász akar lenni. Pár nap múlva Dexter úgy döntött, újra tanítani fogja a fiút, ám most nem csak a sugárpisztoly, hanem az összes létező fegyver kezelésére - szimulátorok és próbafegyverek segítségével. Kyle nagyon szorgalmas tanuló volt, három év alatt elsajátította az összes fegyver kezelését, valamint beszerzett egy sugárpuskát és egy űrhajót. Hogy hogy is történt mindez? Kiderül Kyle, vagyis Jalek ifjúkorában.
Ifjúkor:
Coruscant, SA31-89 sétány, BA45 épület, 12. emelet, 2. ajtó. Az idő 15:03. Ezen a helyszínen alszik békésen Kyle Fallon, Dexter Rex 15 éves tanítványa.
Három éve már, hogy megölte Aztint és szüleit, a gyilkolás ennek ellenére még mindig úgy él az emlékezetében, mintha csak tegnap tette volna. A legtöbb álmában Aztin kísérti őt, szellem formájában. Ő mégsem tesz ellene semmit. Hiszen nem hisz a szellemekben, ezért nem is fél tőlük.
Öt éve már, hogy apja kitagadta őt otthonából és családjából, ennek ellenére tökéletesen emlékszik apja minden szavára, anyja minden könnycseppére és arra, hogy megesküdött: Megöli az édesapját, Kylath Fallon-t. Ezt a célt tulajdonképpen már elérte, ugyanis Dexter szerint Kyle már erősebb apjánál - Mind fizikai, mind mentális értelemben. Éppen ezért döntött úgy Kyle, hogy - amint szerez magának páncélt, sisakot és egy fegyvert saját pénzből, illetve lopásból -, meglátogatja szüleit. Kyle most nem azért alszik, mert fáradt, hanem hogy felkészüljön esti hobbijának végrehajtására - a lopásra. A 15 éves fiú ugyanis napi rendszerességgel jár lopni ide-oda, Dexter engedélyével. Az öregembernek már semmi se szent, a fegyvereket kivéve: Éppen ezért mondott fel, és éppen ezért tanítja most Kylet. Nos, hogy visszatérjünk történetünkhöz, Kyle Fallon most azért alszik, hogy este betörjön egy közeli kocsmába pénzszerzés céljából. Mindez azért szükséges, hogy megszerezze egy fegyver, valamint egy hajó árát. Ez a két tárgy létfontosságú lesz Kyle további életében, ugyanis ezek segítségével fog dolgozni - fejvadászként. A fegyver és az űrhajó ára manapság pedig nem csekély, ezért a lopás, a betörés már hobbi szinten történik meg Kyle életében, akárcsak a közeli parkban való sétálgatás esténként. Most pedig hagyjuk, hadd aludja ki magát szegény megviselt fiú, hadd készüljön fel az estére...
Coruscant, SA31-89 sétány, BA50 épület, földszint. Az idő 23:57. Itt tartózkodik jelenleg főhősünk, Kyle Fallon, a nemrég említett lopás céljából. Egy sárga, bérelt siklóval jutott ide, amit reggel visszaad tulajdonosának. Az ablakon egy egyszerű kis lézerkés segítségével jutott át. Szerencséjére a bolt tulajdonosa, Jonn Shaknaw, egy alkoholista, lusta férfi elfelejtette bekapcsolni a riasztórendszert, így odabent azzal nem kellett bajlódnia. A bárpulthoz osont, ahol Jonn a megtakarított pénzét tárolta egy fiókban. A fiókot hamar megtalálta, az tele is volt pénzzel. Gyorsan megszámolta, mennyire van szüksége, majd ezt az összeget egyszerűen kiemelte a fiókból, és zsebre tette. Éppen visszafelé indult az ablakon vágott réshez, amikor valaki felkapcsolta a villanyt, és lefelé közeledett a lépcsőn. Kyle gyorsan bebújt egy asztal alá, onnan várta, mit történik itt. Aki leért a lépcsőn, egy dagadt, körülbelül 170 centis ember volt, aki a Jonn Shaknaw nevet viselte. Hősünk nem tétovázott: Amint Jonn hátat fordított neki, a sugárpisztolyával egy lövedéket küldött ellenfele kopasz feje felé. A lövedék, mint ahogy egykor Aztin édesanyjával történt, most is célba talált. Jonn holtan esett a földre, halk puffanás kíséretében.
Már négy embert öltem meg. - gondolta Kyle, majd kimászott az ablakon, és siklójával távozott a helyszínről, ahol később rendőr klónok jelentek meg..
Coruscant, SA31-89 sétány, BA45 épület, 12. emelet, 2. ajtó. Az idő 11:10. Kyle Fallon pár perce kelt fel, jelenleg a mosdóban tartózkodik és azon elmélkedik, hogy hol is szerezze be fegyverét, valamint hajóját. Mikor végzett, odakint Dexter várta, aki így szólt fiatal, kócos hajú tanítványához:
"Kyle, lenne egy ötletem a hajóddal és a fegyvereddel kapcsolatban. Pár sétánnyira innen van egy épület, Zair'Kryyh néven. Itt találod egy régi ismerősömet, Icarus Anturt. Ő segíteni fog neked mind a fegyver, mind a hajó megszerzésében. Ha reggeliztél, indulhatsz is. Ne bérelt siklóval menj, azok sz**ok.. Kint vár az enyém, itt a kulcs." - mondta, majd átadta a kulcsot Kyle-nak, aki reggeli után rögtön indult mentora egykori barátjához.
A Fémlemezek
Coruscant, SC47-57 sétány, BZ13 épület, földszint. Az idő 11:30. Kyle Fallon jelenleg mestere, Dexter egyik régi barátjával, Icarus Anturral beszélget. A beszélgetést senki nem tudta meg, egyedül az a férfi, aki a biztonsági kamerát nézte, és a hangfelvételt hallgatta. Később őt is megölték, ám a hanganyagot közölték nekünk:
"Üdvözlöm, fiatalember. Miben segíthetek?" - kérdezte Icarus Antur, a beszélgetés kezdetén, amikor Kyle belépett az épületbe.
"Jó napot, uram. Egy bizonyos Icarus Antur-t keresek, fegyvert és űrhajót szeretnék tőle vásárolni." - mondta Kyle.
"Szerencséje van, én vagyok az. Csak nem Dexter barátom küldött?"
"De bizony ő, viszont a fegyver és az űrhajó nekem kellenek."
"Hmm.. Lássuk csak. Várjon itt, rögtön jövök." - mondta Icarus, majd távozott. Pár perc múlva egy karabély és három holokép kíséretében tért vissza. - "Ez a fegyver itt a legjobb, amit valaha láttam. Egy sugárpuska, melyet úgy hiszem, neked találtak ki. Az egyik holoképen egy hajót látsz, a Moonwalker II-t, ami egy alapvető fejvadász hajónak a továbbfejlesztése. A másikon pár fémlemezt, amik a fejvadászságodhoz kellhetnek - Elvégre az akarsz lenni, nemde? A harmadikon pedig egy újabb fejvadász kellék található - Egy sisak, amellyel eltakarhatod a kiléted, és véd a lövések ellen is."
"De.. Az akarok lenni. Hadd nézzem azokat a képeket." - mondta, majd átvette Icarus-tól a két képet, amiket alaposan megszemlélt. Az egyiken, ahogy Icarus említette, egy hajó volt, a Moonwalker II, a másikon pedig a fémlemezek, a harmadikon pedig a sisak. - "Ezek.. Tökéletesek. Nézze, ha mindent most rögtön át tud adni, odaadom minden megtakarított pénzem."
"Hmm.. Rendben. Várjon itt, egy perc, és mindent hozok." - Körülbelül húsz perc múlva tért vissza, a háta mögött két droid hozta a sisakot és a fémlemezeket. - "Itt a hajó indítókártyája, használd egészséggel. Most pedig kérlek, akkor add át a pénzt." - mondta, majd türelmesen kinyitotta tenyerét.
"Rendben. Köszönöm szépen!" - mondta Kyle, majd átadta összes pénzét Icarus-nak, ezután ezt kérdezte tőle: - "Mondja csak, Icarus, ezeket itt, feketepiacon szerezte?"
"Hehe.. Furcsa kérdés, de bevallom.. Igen. Viszont, ha most nem haragszol, távoznom kell, intéznem a magánügyeimet." - mondta, majd elsietett a lépcső felé. Futtában még hátrakiáltott: "A hajót odakint találod! Vidd a droidokat is nyugodtan!" - mondta, majd eltűnt Kyle szeme elől.
A fiú letette az asztalra a holoképeket, majd a droidokkal együtt távozott az épületből. Odakint újdonsült hajója, a gyönyörű Moonwalker II várta. Beszállt, és visszaemlékezett, miket tanított Dexter az ilyen hajókról. Pár perc merengés után parancsot adott a droidoknak, hogy a fegyvert, a fémlapokat és a sisakot tegyék le, és hogy Dexter siklóját kössék hozzá a hajóhoz. A droidok teljesítették a parancsot, majd beszálltak a Moonwalker II-be, ami nyomban a levegőbe emelkedett, Kyle irányítása által.
A Moonwalker II
Coruscant, SA31-89 sétány, BA45 épület, 12. emelet, 2. ajtó. Az idő 18:27. Kyle több óra repülés után visszatért mentorához, Dexterhez, aki örömmel fogadta tanítványát. A páncélokat, a fegyvert és a droidokat bevitték a házba, az űrhajót és a siklót a ház melletti parkolóban hagyták, lezárva. Ezután Kyle fáradtan elindult a parkba, hogy sétáljon egyet.
A Sisak
Coruscant, SY01-10 sétány BY1 épület, 15. emelet, 3. ajtó. Az idő 23:21. Kyle megérkezett volt szüleinek lakásához, fejvadász ruhájában, ám a sisak nem volt rajta. Az ajtóhoz lépett, majd kopogtatott kettőt, mire az anyja nyitott ajtót. Az édesanya rögtön felismerte gyermekét, akit szorosan átölelt, és arcon csókolt, majd nevetni kezdett. A nevetésre apja is kijött a lakásból, akin egyértelműen felismerhetőek voltak a félelem jelei. Mikor az apa is kilépett az ajtón, Kyle anyja, Amara elengedte fiát, és visszahúzódott a lakásba, majd ezt suttogta fiának.
"Tedd, amit tenned kell, fiam." - mondta, majd bezárta az ajtót. Kyle apja odalépett fiához, majd így szólt hozzá:
"Sosem hittem volna, hogy eddig életben maradsz.. Ráadásul hogy fejvadász leszel! Egy valamit elmondok: Szép dolog, hogy elloptad a sugárpisztolyomat, te kis.."
"Kylath, fogd be a szádat. Itt az ideje, hogy az életed véget érjen." - mondta Kyle, majd előhúzta az apja által megnevezett fegyvert. Apja a fegyver láttán nyelt egy jó nagyot.
"N-N-Nem ölheted meg a-a-az apádat, Kyle!" - mondta elcsukló hangon Kylath.
"Csupán annyi a baj, hogy te már nem vagy az apám, Kylath." - mondta Kyle, az arcán megjelenő fagyos mosoly kíséretében. Ezután megtörtént, ami 3 éve Aztin házában történt: Másodpercek alatt, melyek óráknak tűntek, felemelte a sugárpisztolyt, és apja mellkasára célzott vele. "Isten veled, Kylath. Megígértem, hogy még találkozunk.. És találkoztunk is. Ég veled, ugyanis többé.. Többé már nem látjuk egymást." - mondta, majd hatalmas erővel meghúzta a ravaszt. A sugárlövedék elérte az apja mellkasát, ám ott még nem állt meg: Átszakította a már majdnem öregember egész bal mellét, és a falnak ütközött, ott aztán megállt, mivel a fal elnyelte a lézerből készült halálos mérget. Kyle Fallon apja, Kylath Fallon holtan esett a földre. Kyle egy ideig csak nézte az élettelen testet, majd távozott.
Jelenkor:
Dexter lakásában, mentora javaslatára a nevét megváltoztatta Jalek Tesh-re. Ezután Coruscant-on élt, megbízásokat (gyilkosságokat, betöréseket, merényleteket) teljesített, de időközben végig mentoránál, illetve űrhajójában lakott, várva egy különös eseményre, ami megváltoztathatja életét.
Személyiség:
- Jalek Tesh, amellett, hogy mikor ideges, a nyakán lévő hosszú, vágott sebet vakargatja, tisztaságmániás.
- Beceneve igen találó: Kőszívűsége rendkívül híres, hiszen saját apját ölte meg.
- Még ha fél is, sosem veszti el hidegvérét (Lásd Aztin meggyilkolásánál).
- Személyiségének azonban gyengesége is van: Sosem volt barátnője, se komolyabb kapcsolata lányokkal, így az ellenkező nem képviselőivel nagyon félénken viselkedik.
- Mindössze két dolgot védene meg, akár élete árán is: Dextert, és a sugárpisztolyát.
- Gyűlöli a nonhumánokat, az apját, és azokat, akik sosem vennének kezükbe fegyvert (pacifisták).
- Egyetlen vágya van: Hogy még többet ölhessen.
- Körözött, hírhedt és gazdag szeretne lenni, öregebb korára szívesen válna pilótává.
- Fontos tulajdonsága, hogy egyszerre gyűlöli és imádja önmagát.
Megjelenés:
Haja hosszú, kócos, szőkésbarna, szeme fekete, bőre fehér, látszólagos kora (borostás arca miatt) meghaladja a valódit, jó pár évvel. Jellemző ruházata (munka közben) a fejvadász öltözete (Egyszerű, civil ruházatra erősített fémlapok, valamint a sisakja), illetve (szabadidőben) egyszerű, civil ruházatot visel. Jellemző fegyverzete a combjához erősített tokban lévő sugárpisztoly, valamint a (többnyire a hajójában tartott) sugárpuska. Van egy jellemző ismertetőjegye, amiről bárki felismerné: A nyakán lévő hosszú, vágott seb, amit kiskorában, egy megvadult macskától szerzett.