Post by Kel Hansol on Jul 21, 2008 9:22:25 GMT 1
Név:Kel Hansol
Faj:ember
Nem:Férfi
Kor:18
Jellem:Semleges
Születési idõ:1990 máj.21
Születési hely:Naboo
Foglalkozás:Csempész
Kinézet:168 cm magas, rövid, barna felálított haj. Barna szem.
Felszerelés:Egy éles, visszahúzhatós kés, egy fg42-es gépkarabély, amit nagyon ritkán használ. Luger kispisztoly, két 9mm-es Colt hangtompítóval.
Elõtörténet:
Kel a Naboo-n született, egy gazdag családban. Jó élete volt, az apja és az anyja is nagyon szerették. Sokszor mentek el egy kicsit sétálgatni, de mivel jószívûek voltak, a szegényeket sem hagyták sorsukra. Nagyon szerencsésnek érezte magát, ám nem tetszett, hogy nem választhatott saját maga. Ha mentek ruhát venni, õ nem szólhatott bele. Ha játékokat vettek, nem õ döntötte el, mit vegyenek. Így tehát unatkozott. 10 éves korában, elment sétálni, és egy sötét alak szólította meg.
-Hé, öcsi, miért unatkozol?
-Nem én irányítom magam.-válaszolta, de közben félt, hogy mi lesz.
-Hehe!Azon könnyen lehet segíteni. Gyere velem, és ígérem, nem fogsz többet unatkozni.-ekkor már nem volt visszaút, magával húzta egy alagútba. 10 perc járás után elérték a célpontot. Egy szépen kidolgozott kis irodába értek, ahol egy ember ülve a székén telefonált.
-Azonnal elküldöd a következõ szállítmányt te r*h*d*k!-ennyit hallott, de utána letette a telefont
-Öhm, fõnök!
-Á Josh! Ki ez a kissrác?
-Unatkozik! Csatlakozhat?-kérdezte a kinézetéhez megfelelõen, sötéten.
-Rendben van kiscsávó! Akkor meg van dumálva! Itt azt csinálsz, ami a munka, de úgy végzed, ahogy akarod!-azzal kezet nyújtott.Kel k kicsit habozott, de belecsapott. Elégedetten ment haza, amit szülei is észrevettek.
-Miért vagy így feldobva?-kérdezték. Kel tudta, ha ezt elárulja, nagy baj lehet.
-Áá, csak néhány új barát.-másnap egy hajókikötõbe mentek.
-Na kiscsávó, itt a fegyver. Amint meglátsz ott egy nagy szállítóhajót, tüzelj, ahogy tudsz.-mondta Josh, és kezébe nyomott egy lézerfegyvert. Fedezékbe bújtak, de nem csupán mi ketten. Összesen 7-en voltak. Amint meglátta a szállítóhajót, eszébe jutott, hogy a hajó navigációs rendszerét kell lõni. Az apja ugyanis katona volt, és a biztonsaág kedvéért elárulta az ilyeneket. Nem habozott, kilõtte a célpontot, amitõl a hajó megzavarodott, ráadásul segítséget sem tudott hívni. A hajó becsapódott, és a két pilóta meghalt. Elképedve nézett magába azon, hogy mit tett, és el akart rohanni, de Josh visszahúzta.
-Innen nincs visszaút, fiacskám! Csupán a halál!-legszívesebben meglõtte volna, de akkor a többiek ölik meg. Ott maradt, és segített a szállítmányt bepakolni a csempészhajókba. A fõnök jól megfizette, hiszen egyedül lõtte le a hajót. Rengeteg ilyen eset volt még, de 16 éves korában, már saját fegyverrel is rendelkezett.
Egy ellenséges bandától kellett ellopni az anyagot, és kinyiffantani mindenkit, aki oda tartozik. Ez már nem a Naboo-n volt, hanem valahol máshol, de Kel ezt nem tudja felidézni. Csupán arra, hogy most az FG42-es gépkarabélyát használta. Szinte semmi perc alatt végzett mindennel, és szólt a fõnöknek, hogy küldheti a hajót. Szüleitõl megszökött, és már csak az érdekelte, hol van a pénze.
-Hol a pénzem?
-Nem kifizetednõ!
-Te aljas szemét!!
-Miért?Túl sokba vagy!
-Meghalsz!-a fiúk végignézték a beszédet, és elõrántották a fegyvert, de nem hagyott nekik semmi esélyt. Gyorsan puffantott, és leestek a géprõl. Elfoglalta, és a szajré nélkül tért vissza, persze a határõröket kicselezve. Este lefeküdt aludni, ám volt egy váratlan látogatója. Felkelt, és darabokra szedte Josh-t, aki ebbe az egészbe belerángatta. Hajnal körül lehetett, amikor Kel elvette Josh rádióját, és felhívta a fõnököt.
-Fõnök?
-Josh? Végeztél a fickóval?
-Hát persze, mostmár mehet haza sírni.
-Rednben, találkozó a háznál!-azzal letette. Elégedetten vigyorgott, és elindult a házhoz. A fõnök szépen a ház tetején két biztonsági õrrel. Csupán az FG42-est nem vitte magával, a többi fegyvert igen. Mikor belépett a házba, 4 embert talált, akiknek csupán egy lassu lézerfegyver volt. Kel elõrántotta a kést, és kettõt megölt, a másik kettõ pedig felvett egy vasrudat. Gyorsan elõvette a két Coltot, de figyelmetlenségbõl nem tette rá a hangtompítót, így az emeletrõl többen is jöttek. Gyorsan átevickélt köztük, és beszállt a liftbe.
(Fent a tetõn)
-Öhm, fõnök!
-Mi az?
-Nézze meg!-szólt a két õr csórikámnak, aki természetesen a biztonsági kamerát kémlelte. Meglátta, hogy ott van a liftben, de Kel csupán pörgette a kezében a kését, majd szemtelenül belevigyorgott a kamerába.
-Robbantsd fel.-mondta a fõnök, majd Kel egy nyikorgó hangot hallot, beszúrta kését a liftajtóba, elfordította, és kinyílott a liftajtó, majd sikeresen kiugrott a zuhanó liftbõl. Pont a tetõn kötött ki, ahol csupán a két biztonságit kellett kinyírni, de a fõnököt nem találta. Hirtelen pisztollyan a kezében jelent meg elõtte.
-Egyetlen késsel jöttél végig az épületen?
-Ismersz nem?
-Most véged!-mondta, és már lõtt is volna, de Kel sokkal gyorsabb volt, így beledobta a fejébe a kést. Megállt ott a háztetõn, diadalmasan, aztán kihúzta Kyle fejébõl a kést, majd a hajóval elment egy másik csempészbandához.