Post by Obi-Wan "Ben" Kenobi on Apr 19, 2008 22:36:04 GMT 1
Üdvözöllek!
Sajnos azt kell mondanom az előtörténeted sem mennyiségben, sem minőségben nem éri el azt a szintet, amelyet itt mi elvárunk. A történetet alkotó mondatok között nem igazán van folytonosság. Gyakorlatilag a történet egyes részeiben olybá tűnik, mintha egymás után lennének odavetve az egymáshoz nem kapcsolódó mondatok. A legfőbb problémát azok a tartalmi hibák jelentik, melyeket most fogok kiemelni.
„Vártak míg a tojás egy napon végre felnyílik és szülőkké válnak.”
1) Lehet, hogy nekem voltak túl régen a biológia órák, mert én még úgy tanultam, a tojás nem felnyílik, hanem „belülről töri ki magát” a benne kifejlődött kis élőlény. Felnyílni ebben a világban az ajtók szoktak.
„Megszületett egy gyerek. A Dan nevet kapta szüleitől. Ahogy telt az idő, múltak az évek a gyerek fejlődött és nőtt. Apja nyomdokaiba akart lépni egy napon. Apja ezt nem akarta, de úgy gondolta hogy ha minden áron ezt akarja segít majd neki elérni a vágyát. A fiú nagyon szerette szüleit, és nem akarta elveszteni egyiküket sem. Nem akarta de apja egy napon elment egy olyan vadászatra amiről lehet hogy nem tér vissza. Sajnos így is lett. Xallos nem jött többé haza szeretett családjához. Dan nem tudta elfogadni hogy apja, akit tisztelt és szeretett nincs többé. Holtteste nem került elő, így élt némi remény a visszatérésre. Dan elkezdte fejvadász tanulmányait, hogy megbosszulja apját. Remek fejvadásszá képezte egy titokzatos egyén. Amint végzett szó nélkül eltűnt.
Dan már felkészült az indulásra mikor beállított valaki. Megjött az apja. Nem tudták hogy hogyan de visszajött. Elmondta hogy visszatért a fogságból és megölte fogvatartóit. Ezentúl fiával együtt dolgozott.
Apja évekig dolgozott fiával, de egyszer csak lebetegedett, és nem tudott tovább harcolni. A fiának egyedül kellet folytatnia.”
Ebben a rövid szakaszban elég sok ellentmondás, és még több hiányosság van.
2) Mint ismeretes, a trandhoshaiak harcos nép. Többnyire fejvadászként, vagy zoldosként tevékenykednek. Ez része a kultúrájuknak. Számomra ellentmondásos, hogy mindezek ismeretében egy apa miért tiltaná gyermekét ettől az életmódtól.
3) Egy kicsit kifejthetted volna, hogy végül is milyen vadászat volt az, amire az apának nem kellett volna elmennie, mégis elment? Vadászat volt, vagy egy fejvadász megbízás, mert elég ellentmondásosan fejezted ki magad e tekintetben.
4) Ha azt írtad, hogy többé nem tért vissza, akkor mégis hogy lehet az, hogy pár sorral később mégis visszatért. Mennyi idő telt el az eltűnése és a visszatérése között?
„.Dan elkezdte fejvadász tanulmányait, hogy megbosszulja apját. Remek fejvadásszá képezte egy titokzatos egyén.”
5) Ki volt ez a titokzatos egyén? Tudod a titokzatos egyének általában nem tanítgatnak úton útfélen ismeretlen trandoshaikat. A fejvadászat esetében nem beszélhetünk tanulmányokról. Ez nem olyan, mint a számtan, vagy a fizika. A fejvadászmesterséget kizárólag gyakorlati úton lehet elsajátítani. Évek kellenek hozzá.
6) Mennyi időn át dolgozott együtt apa és fia? Milyen betegség gátolta meg az apát abban, hogy tovább űzhesse mesterségét? Ismereteim szerint a hüllőszerű lények rendkívül jó immunrendszerrel rendelkeznek, szóval nem kimondottan jellemző rájuk az, hogy lebetegednek. A lerokkanás már más kérdés, bár egy ideig és mértékig még azon is tudnak segíteni. A trandoshaik képesek arra is, hogy visszanövesszék elveszett végtagjaikat. Ezek után semmiképp sem hiszem, hogy bármiféle betegség szóba jöhet.
„Dannak társakat kellett szereznie. Rabszolgák. Ez volt az első szó a legtöbbektől akiket megkérdezett. Dan egy rabszolgapiacot keresett ahol megfelelő társakat talál. Olyanokat keresett akik tisztelni tudják őt, és megfelelő fejvadászsegédek lehetnek.”
7) Most őszinte leszek: ez baromság! Egy rabszolga, aki elveszítette a szabadságát szerinted, mit tenne, ha egyszer fegyverhez jutna (már pedig erre fejvadászsegédként jó esélye van)? Elárulom neked. Szemrebbenés nélkül végezne gazdájával, aztán a maga útját járná. Főképp a: Dug, Mandalorai, Geonózisi fajok egyedei azok, akik semmiképp sem fogadnák el rabszolgasorsot, hanem alkalom adtán végeznének.
„Neki ők olyan lények voltak akik olyan látásvilággal rendelkeztek.”
8) Ezek után bele se merek gondolni milyen ez a látásvilág. Aki elfogadja az ilyen jellegű alárendelt helyzetet, az, semmiképp sem lehet alkalmas arra, hogy fejvadászként, vagy annak segédjeként dolgozzon. A rabszolgák általában, bizonyos idő múlva megtörtnek testileg és lelkileg is egyaránt. Ekkorra már beletörődnek sorsukba, de nem kimondottan alkalmasok arra, hogy harci körülmények között segítő szerepet töltsenek be. Ha pedig még nem törtek meg, akkor küzdenének a szabadságukért, és az általad megvalósított helyzetben szó nélkül megölnék gazdájukat, azaz jelen esetben a karakteredet.
9) „Ingyen Mandalori rabszolgák”
Nem tarthatsz mandalori rabszolgát! A mandalori nép gyermekei nem olyan fából faragtattak, akiket rabszolgasorba lehet taszítani. Egy mandalori szemében a rabság olyan szégyen, amely helyett inkább választja a halált.
„Lakhely: Coruscant”
10) Erőteljesen az a gyanúm, hogy te nem azt a Star Wars világot ismered, amelyiket én. Tudomásom szerint a Birodalmi Központban (Ez Coruscant jelenlegi hivatalos megnevezése) a hatályos törvények nem tűrik a non-human (ezek közé tartozik a trandoshai is) élőlények jelenlétét. Tehát már leszállni sem hagynának a bolygóra, nem hogy ott tartózkodni.
„Nem tudtak elég pénz előkeríteni egy új hajóhoz, a használtak pedig nem feleltek meg. Egy gazdak hajógyár vezetőjét kellett volna éppen likvidálniuk, nagyon kevés pénzért. A vezető belement egy alkuba. A megbízót megölik, és nyugta lehet, de kérnek cserébe egy hajót. Egyből elfogadta az ajánlatot és a csapat egy nagyon tetszetős darabot kapott. Egy YT-2000 Szállítóhajó.”
11) Miért kellett volna kiiktatni a hajógyár vezetőjét? Az YT-2000est a CEC gyártja, vagyis akkor ti a CEC vezetőjét akartátok megölni? Ne ez az, ami igen nehéz ügy lett volna. Amint rábólintottatok az üzletre kifelé menet máris rájuk küldte volna a CorSec-et. Ők pedig elég jól értenek ahhoz, hogyan lőjenek le néhány mitugrász fejvadászt. Főleg, ha egy fontos személyt szándékoztak likvidálni.
Azt kell mondanom végösszegzés gyanánt, hogy ez az elképzelés messze túlmegy a megvalósíthatóság határán. Javaslom jó alaposan dolgozd át és bővítsd ki a történetet, mert így elfogadhatatlan.
Tisztelettel, Obi-Wan „Ben” Kenobi