Marl Davion
New Member
Egy ifj? tehets?ges Birodalmi tiszt.!c!Default
Posts: 1
|
Post by Marl Davion on Feb 27, 2008 12:06:07 GMT 1
Név:Marl Davion Faj: Ember Születési idő: B.E. 13. Kor: 22 éves Hajszín: Fekete Nem: Férfi Magasság: 165 cm Súly: 65 kg Szemszín: Zöldesszürke Rang: Hadnagy Felszerelés: Olivazöld tiszti egyenruha, fekete kesztyű, fekete csizma
Előtörténet:
Marl Davion-nak hívnak és a Curuscant-on születtem 13 évvel a Galaktikus Birodalom létrejötte előtt. Egyedüli gyerek voltam és talán épp ezért szüleim elkénysztettek. Apám egy teherfuvarozó cég alkalmazottja volt és egy Corelliai Yt-1300-as teherhajó büszke tulajdonosa is egyben. Már az általános iskolában is a jó tanulók között voltam és ezért szerencsémre nem kellett sokat otthontanulással foglalkoznom és helyette a barátaimmal játszhattam.
10 éves koromban tört ki a Klón Háború és ekkor kezdtem el érdeklődni a Csillagrombolók iránt. Ez az érdeklődésem egy számomra nagy élményből adódik, amikor is egyszer apámmal tartottam egy útja során, és amikor kiértünk a Curuscant légköréből egy ott járőröző Acclamator roham hajó mellett suhantunk el. Akkor láttam először igazi Csillagrombolót, és bár már sok nagy hajót láttam ezelőtt is, de ennek a nagysága egyszerűen magával ragadott. Ekkor határoztam el, hogy belőlem bizony egyszer egy ilyen hajó parancsnoka lesz.
Mindig is jó tanuló voltam és az általános iskola elvégzése után szüleim azt akarták, hogy nagyon jó oktatásban részesüljek, ezért egy nagyon jó hírű középiskolába írattak be. A középiskolás évek alatt ismerkedtem meg a későbbi legjobb barátommal, Brown Cobbler-rel. Szinte állandóan együtt voltunk és már olyanok voltunk egymásnak, mint a testvérek.
A középiskola elvégzése után 18 évesen Brown-al jelentkeztem a Caridai Akadémiára, ahová fel is vettek bennünket. Az osztályba járt egy lány is, akit Christine-nek hívtak, és ahogy az első nap megláttam, azonnal belészerettem. Erre mondják, hogy szerelem az első látásra. Akkor el is határoztam, hogy ha törik, ha szakad, de az enyém lesz. Még csak pár hete jártunk az akadémiára, de ez alatt az idő alatt jó barátság alakult ki köztünk. Nagyon sokat voltunk együtt és hol ő segített nekem a tanulásban, hol pedig én. Aztán az egyik nap megtörtént, amire vártam. Az akadémia parkjában sétáltunk és beszélgettünk, amikor egy váratlan pillanatban megcsókolt. Örömömben (és persze a nagy meglepetéstől) nem tudtam, hogy mit mondjak. Ekkor jöttünk össze és szerencsére még mindig együtt vagyunk. Az akadémiai évek kemények voltak, de mi keményen tanultunk, hogy jó tiszt váljon belőlünk.
Itt mindegyikőnk eltöltött fél évet egy-egy hajón. Örültem, hogy végre nem csak elméletben, de gyakorlatban is kamatoztathatom azt a tudást, amit eddig megtanultam. Szerencsésnek mondhattam magam, mert egy nagyszerű parancsnok Bolvan Kapitány keze alá osztottak be. A legelső napon, amikor a hajóra kerültem nagyon izgultam, hogy minden rendben legyen. Mikor aztán a sikló, amivel mentem leszállt és kiléptem, egy mosolygós fiatal tiszt fogadott. Bemutatkoztunk egymásnak, aztán pedig megmutatta a kabinom. Amikor megérkeztünk mondta, hogy ez lesz a szobám és, hogy pakoljak ki és egy fél óra múlva, küld értem egy tisztet, aki majd megmutatja, hogy mi lesz a feladatom.
Az első pár hétben az volt a feladatom, hogy felügyeljem a rendszerkezelőket és a tüzéreket. Felelősségteljesen álltam a feladat elé, mert tudtam, hogy minél jobban teljesítek, annál elégedettebbek lesznek velem és talán előbb is kapok komolyabb feladatokat. És így is lett. Pár hét után, pedig már fontosabb dolgokat is rám bíztak. Az első ilyen fontosabb feladatom az volt, hogy Bolvan az elsőtisztje keze alá osztott be. Tőle és persze Bolvan-tól sok mindent tanultam például azt, hogy mit kell tenni, ha harcba bonyolódunk vagy, hogy hogyan őrizzem meg a hideg vérem szorult helyzetben is. Bolvan mindig azt mondogatta, hogy ha a hajó kapitánya is elveszti a fejét egy csatában, akkor az ellenség számára már biztos a győzelem.
Amikor eljött a vizsgaidőszak mindnyájan szorgosan készültünk a vizsgáinkra, aminek aztán meg is lett az eredménye: mindhárman színjelesre vizsgáztunk. Aztán eljött az a nap, amire mindenki várt.
Aznap amikor hivatalosan is a Birodalmi Flotta tisztjei lettünk örömünnep volt mindenki számára. Emlékszem, hogy gyönyörű, verőfényes nap volt és miközben az emelvényen sorakozó főtiszteket végigmértem arra gondoltam, hogy a hosszú és kemény évek alatt eltöltött idő meghozta a gyümölcsét és végre lettem valaki. A szüleim büszkék is voltak rám, főleg az apám mondván, hogy volt kitől örökölnöm az eszemet. Nemrég pedig megtudtam, hogy Brown-t egy Tartan osztájú járőr hajóra, Christine-t pedig egy Imperator-osztályú Csillagrombolóra helyezték. És hogy velem mi lett?
Nos, most, hogy végre teljesült egy álmom reményekkel telve nézek a jövőm felé és reménykedek abban, hogy méltóan fogom tudni szolgálni a Birodalmat és az egyetlen nagyszerű császárát Palpatine-t, aki iránt mindig is mély tisztelettel és alázattal voltam.
Éljen a Birodalom. éljen a Császár.
|
|
|
Post by Obi-Wan "Ben" Kenobi on Feb 27, 2008 13:05:59 GMT 1
Üdvözöllek!
Sajnos azt kell mondanom, az előtörténeted már ezen a ponton olyan elemeket tartalmaz, amelyek okán elfogadhatatlanná vált!
23 évesen senki sem lehet admirális!
Miért?
Nos, az ember 18 évesen jelentkezik a Birodalmi Haditengerészeti Akadémiára, négy év alatt elvégzi, ha átlagos eredményekkel teljesít, akkor zászlós, ha kiváló, akkor alhadnagy rendfokozatba lesz kinevezve. Általában változó, hogy milyen gyors ütemű az előmenetel, de igen valószínű, hogy a szolgálatba állást követően 3 éven belül nem léptetik elő. Ha pedig igen, akkor is csak egy rendfokozattal léptetik „feljebb” azaz hadnaggyá. Attól pedig még mindig igen messze van az admirálisi rendfokozat!
Elméletben ezért nem lehetséges, hogy a karaktered admirális lehessen!
Gyakorlatban azért, mert kezdő karakter nem lehet hadnagynál, magasabb rendfokozatú, annál magasabb is csak különleges moderátori engedéllyel, de ez esetben is maximum parancsnok, vagy százados lehet.
Másrészt ez a rövid kis szösszenet, amit előtörténet gyanánt megalkotni méltóztattál messze nem éri el azt a szintet, mai az elfogadhatóhoz szükséges lenne. Ennek a többszörösére lesz szükség… Legalább egy, de inkább másfél A/4es oldalnyi terjedelmet várunk el (10es betűmérettel számolva) az ilyen haditengerészeti jellegű karakterekhez. S ez még csak a mennyiség, a minőség még ennél is fontosabb. A hadihajó leírása persze ebbe a mennyiségbe nem számít bele, mert az könnyű kimásolni bármelyik leírásból!
„Az Akadémia elvégzése után remek stratégiai érzékeinek köszönhetően admirálissá léptették elő és kinevezték az Exactor Imperator-osztályú Csillagromboló parancsnokává. Nem sokkal admirálissá léptetése után sikerült elérnie, hogy barátnőjét Christine Hadnagyot helyezzék át a hajójára, mint Marl elsőtisztje. Christine áthelyezése után aztán Marl előléptette segédadmirálissá. Ha Marl pihenõjét tölti, vagy valami fontos dolog miatt nem tud a hajóján tartózkodni, akkor a segédadmirális a felelős mindenért.”
Az akadémiát követően senkit, még magát Thrawn főadmirális sem léptették volna elő azonnal admirálissá! Ez teljes lehetetlenség!
Segédadmirális rendfokozatról még nem hallottam, pedig igen jól ismerem mind a Birodalmi haditengerészet, mid azokat, amelyek a való világban léteznek (Royal Navy, US Navy stb.) rendfokozatait.
Másrészt a hadihajón a kapitány, (nevezzük CO-nak azaz Commanding officer-nek) távollétében, az elsőtiszt (XO azaz Executive officer) feladata az, hogy őt a parancsnoki hídon helyettesítse. Amennyiben a kapitány a helyén van, úgy akkor az első tiszt feladata az ő munkájának a segítése. Adott esetben, ha a hajó, egy flottaformáció zászlóshajója, vagy parancsnoki hajója, akkor előfordulhat, hogy a hajó fedélzetén tartózkodjon egy admirális, de egy ISD parancsnokának nem kell admirálisnak lennie. Az elsőtisztjének pedig nem kell és nem is lehet, nem létező rendfokozatot adni! Visszatérve az elmélethez, ha egy admirális van a fedélzeten, akkor az ő munkáját, illetve helyettesítését adott esetben a hajó kapitánya láthatja el.
Révén, hogy a karakterednek nincs, és nem is lehet saját flottája, admirálisi rendfokozat indokolatlan.
Szóval javaslom, kezdésnek olvasd el a szabályzatot, majd az enciklopédiánknak a birodalmi haderőre vonatkozó részét. Aztán pedig hozzáfoghatsz az előtörténet módosításához, bővítéséhez.
Tisztelettel, Obi-Wan „Ben” Kenobi
|
|
|
Post by Lord Xanatos on Feb 27, 2008 13:34:21 GMT 1
Üdvözöllek!
Látom, hogy kollégáim korábbi felhívásai, miszerint a szabályzatot mindenki olvassa el, nem jutott el hozzád. NEM LEHET ADMIRÁLIS RENDFOKOZATÚ JÁTÉKOS KARAKTERT INDÍTANI! Egy ilyen karakter megformálása csakis olyanok jogosultsága, akik elég idõt töltöttek el az oldalon, amikor bizonyították, hogy milyen játékosi kvalitásokkal rendelkeznek. Kezdõ karakterek maximum hadnagyi rendfokozatban kezdhetnek, egyéb eset moderátori egyeztetés kérdése. Azon kívül 23 éves kicsit fiatal lenne egy admirálisnak. Másrészrõl egy admirális elõtörténetének ennél legalább 25* hosszabbnak kéne lennie. Azon kívül az Exactor birodalmi csillagromboló Darth Vader hajója, tehát annak semmiképpen nem lehetsz a parancsnoka...
Ezért a történeted elutasítom!
Lord Xanatos
//Kenobi kollégától elnézést kérek, én is elkezdtem a moderálást, csak ki kellett lépnem az irodából, mindazonáltal a fentiek érvényben maradnak!//
|
|
|
Post by Lord Xanatos on Feb 29, 2008 20:56:33 GMT 1
Üdv újra!
Előtörténetedben még mindig találtam hibát, segítségképpen felsorolom őket neked: "Apám a Köztársasági Flottában szolgált egy Venator Csillagromboló Kapitányaként" - Ez sajnos nem lehetséges, ui. a klón-hadsereg megjelenéséig nem volt Köztársasági flotta. A Venator osztályú csillagrombolók is csak akkor jelentek meg, speciálisan készítették őket. Háborús kalandokról pont emiatt szintén nem lehet szó, mivel gyakorlatilag belviszályokon kívül nem volt bolygóközi háború a klón-háborúk előtt.
Azt írod, hogy 13 évvel a birodalom megalakulása előtt születtél. Ha ez így van, akkor 13 évesen nem lehetett a karakter egy állomásozó Venator fedélzetén, mivel a Birodalom megalakulása pillanatában állandó harckészültség volt. Éppen ezért ezt egyáltalán nem tudom elképzelni.
Van egy kis időrendi baki a történetben. Amikor a karakter középiskolába jár, már rég vége van a klón-háborúknak. Így aztán a karakter apját nem küldhették csatába.
A Caridai akadémia a haditengerészek esetében csak az alapkiképzésre szolgál. Ugyanakkor ha a karakter egyáltalán flotta tiszt akar lenni, nem szükséges feltétlenül Caridára is járnia. Kezdhet egyenesen a flotta-akadémiákon, az alapkiképzésre úgyis mindenképpen Caridára küldik a kadétokat. Ezután visszatér a karakter az akadémiára és ott befejezi tanulmányait.
El kell keserítselek. Egy frissen végzett tiszt még hatalmas hátszéllel sem lesz elsőtiszt egy hajón, pláne nem egy Imperial (avagy Imperator) osztályú Csillagrombolón! Másodtiszt sem lesz. Valószínűleg beosztják valahová egy idősebb (Senior) tiszt mellé, hogy tőle tanulja meg a szakma alapjait. Jó pár év szolgálat után lehet belőle vezető tiszt a hajó egy fontos pontján, és ha korábban Parancsnoki szakra járt, akkor valószínűleg szóba jöhet a neve, mint lehetséges jelölt a parancsnoki karba. Ha egy hely megüresedik, akkor - és csakis akkor lesz lehetősége egy kinevezésre, de akkor sem rögtön első-tisztnek. Nem egy olyannak, aki egyébként a kapitány távollétében az egész hajóért felel. Ehhez hosszú évek kellenek, és egy első tiszt esetében harci tapasztalat is, ami egy újonc tisztnek ugyebár szintén nincs.
Előtörténetedből hiányolom a gyakorlati képzés leírását, ui. a tiszt-jelöltek legalább fél évet eltöltenek egy-egy hajón a hajó parancsnokának közvetlen alárendeltjeként, tanulva tőle.
Azon kívül szeretném, ha nem TE határoznád meg, hogy hol szeretnél szolgálni. Ez nem így működik, ahogy a való életben sem így működik. Amikor a karakter elkészült és elfogadásra került, a bíráló adminisztrátor (jelen esetben én magam) eldönti, megbeszéli a flotta parancsnokával és oda irányít. Aztán pedig a flotta parancsnoka majd meghatározza, hogy milyen beosztásban szeretne foglalkoztatni, mert attól kezdve Ő az állományilletékes parancsnok!
A fentiek miatt az előtörténetet további javításig elutasítom!
Megértésed köszönöm
Lord Xanatos
|
|
|
Post by Lord Xanatos on Mar 2, 2008 13:23:56 GMT 1
Harmadik felvonás
Lehet, azt fogod gondolni, hogy túlságosan szõrszál hasogató vagyok, esetlegesen túlságosan szigorú. Mindkettõ igaz lehet talán. Viszont elõtörténeted, sõt elõtörténeteidet olvasva az jutott eszembe, hogy egyáltalán nincs fogalmad sem a katonaéletrõl, sem a katonai kiképzésrõl, sõt néhány alapdologról sem.
"Apám a Galaktikus Köztársaság Hadseregében szolgált egészen a Klón Háború végéig." - Ahogy elõbb is írtam, a Köztársaságnak nem volt hadserege a klón-háborúk elõtt. A háborúban pedig néhány kivételtõl eltekintve, klónok szolgáltak.
"Pár héttel rá aztán apám jóvoltából megtörtént az amire a legkevésbé sem számítottam: sikerült feljutnom egy éppen állomásozó Acclamator hajóra." - Hol? Mikor? Milyen körülmények között? Egy csatahajóra feljutni nem egyszerû, még akkor sem, ha az ember édesapja szolgál rajta, vagy éppen a hajó kapitány/parancsnoka. A klón-háborúkban - mint ahogy nevébõl is adódik, háborúkban - folyamatos harckészültség volt. Ráadásnak a Birodalom megalakulása idején is, fõleg egy Határellenõrzésre - Coruscanton az összes romboló néhány speciális esettõl eltekintve - kirendelt romboló állandó készültségben van, ahol nincs helye civileknek, pláne nem egy 10 éves gyereknek!
"A középiskola elvégzése után 18 évesen Brown-al jelentkeztem a Birodalmi Hadi Akadémiára, ahová majdnem fél éves várakozás után fel is vettek bennünket." - Melyik Akadémiára jelentkezett a karakter? Mert ez nem derül ki. Van egy pár ugyanis: * Academy of Carida * Corulag Academy * Coruscanti Pilot Institute * Prefsbelt IV Naval Academy * Raithal Academy * Vensenor Flight Academy Miért kellett várnia a karakternek? Nem értem. Ebben az idõben rengeteg újoncot vettek fel, tekintettel arra, hogy kellett a tiszti állomány.
"Az osztályba járt egy lány is, akibe azonnal szerelmes lettem. Mivel egyedüli lány volt az osztályban és a Birodalmi Hadseregbe is kevés lány szolgált, így neki nem volt könnyû, mert nem tisztelték sem az osztálytársaink, sem pedig a tanáraink õt elégé a neme miatt." - Habár ez a hátrányos megkülönböztetés egy ideig valóban megvolt mindenhol, néhány feladatra csak nõk alkalmasak, mert sokkal másabb szemszögbõl látják a dolgokat, mint a férfi társaik. Ráadásnak nem tudom, miért ne tisztelték volna a tanárok. Ha egy lány teljesít egy alapkiképzést, akkor szerintem sokkal nagyobb tiszteletnek örvend, mint férfi társai. Mi volt a lány neve? Milyen volt? Õ is beléd szeretett? Ezek egyáltalán nem derülnek ki.
"Az alapok elsajátítása után jött a Birodalmi Tengerészeti Iskola, ahol már keményebb elvárásoknak kellett megfelelnünk. Rajtunk hármunkon kívül nem sok osztálytársunk jutott el idáig, de akik eljutottak õk is akárcsak mi tényleg nagyon keményen dolgoztak és tanultak. Végül aztán elérkezett a Birodalmi Tiszti Fõiskola" - Itt van az a probléma, ami mellett egyszerûen nem tudtam elmenni. A Birodalmi Hadi Akadémia eleve tiszt képzést nyújt. Ennél tovább nem kell menni, hiszen ha valaki kijárja ezt az iskolát, már tiszt lesz belõle, tehát nem kell Tengerészeti Iskola, és Tiszti fõiskola sem, tekintve, hogy elõbbi a tiszthelyettesek képzésére szolgál, utóbbi pedig nem létezik. Azt pedig szintén nem tudom elképzelni, hogy csak ez a hármas teljesítette volna sikerrel az iskolát, tekintettel arra, hogy aki nem volt alkalmas arra, hogy tiszt legyen belõle, azt már eleve fel sem vették, vagy másfajta képzést javasoltak neki.
"Apámtól örökölt éles eszemnek köszönhetõen indenbõl jeles voltam, de talán a taktikai tudásom volt a legjobb az akadémiai évek alatt. Itt mindegyikõnk eltöltött fél évet egy-egy hajón." - Tetszik, hogy apádtól örökölted éles eszed, de azért az éles ész csak egy alap adottság, abból inkább képességet kell faragni. Kértem tõled, hogy írj néhány gondolatot a gyakorlati kiképzésrõl, amit csatahajón tölt el az ember. Elõtörténetedben viszont pár odavetett szón kívül nincs hivatkozás semmirõl sem. Az egészet letudtad annyival, hogy odakerültél, pár nap és pár hét elteltével mi történt egy-egy mondatban, majd pedig hogy azt mondták nagyszerû tiszt lesz belõled. Ezen kívül semmit nem írtál. Sem azt, hogy mi történt, sem azt, hogy mire tanított meg a kapitány és mire a többi tiszt.
"Szerencsésnek mondhattam magam, mert egy nagyszerû parancsnok keze alá kerültem." - Kinek a keze alá? Nyugodtan meg lehet nevezni egy ismert tisztet, de ki is találhatsz valakit.
"Pár hét elteltével aztán már úgy éreztem, mintha mindig is ezt csináltam volna, és a legénység is elismerõen viselkedett velem szemben." - Mintha mit csináltál volna? Milyen szerepkörbe/feladatra osztott be a kapitány? Hogyan mutatták ki a legénység tagjai, hogy elismernek egy kadétot, aki gyakorlatilag épp csak elsõ szárnypróbálgatásait végzi.
"Nagyon sok mindent tanultam ez alatt a fél év alatt (hála a parancsnoknak) és emlékszem egyszer egy hadgyakorlaton el is kápráztattam a parancsnokot, aki azt monda nekem, hogy „Fiam, ha így folytatja magából remek tiszt lesz.”" Mint például? Miket tanultál? Errõl jó lenne egy kis írás, hogy milyen gyakorlati tapasztalatokat szereztél. Mivel kápráztattad el a parancsnokot? Mit tett a karakter, amivel egy igencsak harcedzett katonát elkápráztatott.
Szeretném, ha alaposan átgondolnád azokat, amiket leírtam itt neked. Szeretném, ha legközelebbre nem csak pár ponton módosítanád az elõtörténeted, hanem ki is bõvítenéd, jópár mondattal, legalább 5-6 bekezdéssel. Lehetne írnod arról, hogy mi történt Brown-nal, illetve mi történt az egyelõre még névnélküli lánnyal. Azt hiszem még egy 23 éves korú karakternél is lehet mirõl írni, pláne egy Birodalmi tiszt képzésen átesõ karakterrõl. Támpontot szerintem adtam bõven. Így aztán, tekintettel a fentiekre a karaktert újfent elutasítom!
Ha legközelebb módosítasz, kérlek írj egy hsz-t arról, hogy módosítottál, mert úgy jobban látszik, hogy történt valami.
Lord Xanatos
|
|
|
Post by Obi-Wan "Ben" Kenobi on Apr 8, 2008 21:46:02 GMT 1
Üdvözöllek!
Úgy látom, elkészültél az előtörténet módosításával, mi több, teljesen át is írtad. Xanatos Nagyúr egyéb teendői okán rám bízta a történet értékelését.
A jelenlegi verzió, önmagában nem rossz, de túlontúl „sallangos” és eléggé rövidke, legalábbis ahhoz, aminek készül. A magam részéről, hiányolom belőle azt a többletet, ami a birodalmi haditengerészet kötelékében szolgáló karakter történetébe kellene.
Sok a nagy ugrás a történetben, de elég kevéssé merültél el a kiemelt epizódok részletességében. Jó lett volna kicsit olvasni az akadémiai felvétel menetéről, valamint az ottani tanulmányokról.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megjegyezzem, nem csak az akadémia utolsó évének végét zárják le vizsgák, hanem (mint minden felsőoktatási intézményben) félévi rendszerességgel vagy esetleg gyakrabban kell a tanulóknak számot adni tudásukról. Tehát nem csak a végén van vizsgaidőszak, hanem időközben is. Már eleve bizonyos vizsgák letétele kell ahhoz, hogy a jövendőbeli flottatiszteket gyakorlatra kihelyezzék valamelyik hadihajóra.
„a Curuscant légköréből egy ott járőröző Acclamator roham hajó mellett suhantunk el. Akkor láttam először igazi Csillagrombolót, és bár már sok nagy hajót láttam ezelőtt is, de ennek a nagysága egyszerűen magával ragadott. Ekkor határoztam el, hogy belőlem bizony egyszer egy ilyen hajó parancsnoka lesz.”
Ezt egy kis túlzásnak érzem, hisz az Acclamatornál, (amely a maga 750 méterével annyira nem is számított nagynak) akkoriban voltak nagyobb méretű hajók, méghozzá szép számmal. Bizonyos források, ugyan csillagrombolónak tekintik, (illetve azok előfutárának) ám ezt a hajótípust, a fegyverzete, és métere miatt inkább mondható cirkálónak.
„Az első pár hétben az volt a feladatom, hogy felügyeljem a rendszerkezelőket és a tüzéreket.”
Hiszed vagy sem, egy gyakorlaton nem mindjárt irányítással bízzák meg a kadétokat. Először is meg kell figyelniük, a gyakorlati munkát, egy tiszt mellett, majd csak azt követően kerülhet sor arra, hogy ők irányítsanak. Egyetlen kadétnak sem adnak azonnal egy komplett üteget a keze alá azonnal…
„Felelősségteljesen álltam a feladat elé, mert tudtam, hogy minél jobban teljesítek, annál elégedettebbek lesznek velem és talán előbb is kapok komolyabb feladatokat. És így is lett. Pár hét után, pedig már fontosabb dolgokat is rám bíztak.”
Egy löveg, még inkább egy üteg felügyelete, már önmagában is elég komoly, fontos feladat…
„Az első ilyen fontosabb feladatom az volt, hogy Bolvan az elsőtisztje keze alá osztott be. Tőle és persze Bolvan-tól sok mindent tanultam például azt, hogy mit kell tenni, ha harcba bonyolódunk vagy, hogy hogyan őrizzem meg a hideg vérem szorult helyzetben is.
Az ember azt gondolná, hogy „mit kell tenni a harcban” részt, már az akadémián megtanítják az embernek, ahogy azt is, hogy miként őrizze meg a hidegvérét, minden helyzetben…
„Bolvan mindig azt mondogatta, hogy ha a hajó kapitánya is elveszti a fejét egy csatában, akkor az ellenség számára már biztos a győzelem.”
Pontosítsunk ezen egy kicsit, ha a kapitány elveszíti a fejét, akkor az első tiszt feladata (kötelessége) őt a parancsnokság alól felmenteni, és azt átvenni.
„Amikor eljött a vizsgaidőszak mindnyájan szorgosan készültünk a vizsgáinkra, aminek aztán meg is lett az eredménye: mindhárman színjelesre vizsgáztunk. Aztán eljött az a nap, amire mindenki várt.”
A történet tartalmassága alapján én a színjelest erőteljes túlzásnak vélem. Tudod, ahhoz, hogy valaki magasabbról induljon, mint az alapvetően lehetséges, tehát adott esetben nem alhadnagyi, hanem hadnagyi rendfokozatban, ahhoz valami többletet kéne nyújtani. Elnézve az utóbbi birodalmi (tiszti rendfokozatú) karakterek előtörténetét, én nem látom azt a pluszt.
Szintén hiányzik, az, ami magyarázza a karakternek, az Uralkodóhoz való, kissé túlzottan fanatikusnak tűnő viszonyulását, amit korábban a történetben semmi sem támasztott alá…
Javaslom, finomíts még egy kicsit ezen az előtörténeten, mert még mindig nem az igazi. Jó munkát kívánok.
Tisztelettel, Obi-Wan „Ben” Kenobi
Ui. A flottaparancsnokokkal egyeztetve, azt az információt kaptam, hogy a karaktered, (amennyiben az előtörténete egyszer elfogadható állapotba kerül), úgy valószínűleg Arctus Dike kapitány parancsnoksága alatt, a Black Arrow Birodalmi osztályú csillagrombolón fog szolgálatot teljesíteni.
|
|