Valek Eriston

[eriston]

Teljes Név: Valek Eriston
Becenév: Eriston
Születési idõ: B. E. 23. Melona, 12 (Katunda) (27 éves)
Születési hely: Coruscant
Nem: Férfi
Faj: Ember
Rang: Parancsnok
Beosztás: Donos hajó megbízott kapitánya

Felszerelés:
-Egyenruha
-Díszegyenruha
-Sugárvetõ (flotta tulajdona)
-Energiacellák a sugárvetõhöz (flotta tulajdona)
-Adattábla.
-Személyes adattábla.
-Szülei és Nõvére személyes tárgyai


Gyermekkor:

A szülei Thall Eriston és Adira Eriston, nagy reményekkel érkeztek a „Világ” központjába lányukkal Cirával. Az apa ügyes mesterembereként gyorsan helyet kapott egy isõsekkel foglalkozó otthonban és hamar kisebb vezetõi beosztásba került. Ez megengedhetõvé tette nekik a gyerekvállalást és csatlakozhattak a polgárok középosztályához. Elsõ gyerekük Cira, akit négy évre követett Valek.

Cira erõs és határozott lány volt, már hat évesen gondját tudta viselni a kisöccsének. Valek ezzel szemben kissé visszahúzódó, a lustálkodást kedvelõ kisgyermek volt. Ahogy nõttek, úgy kezdett kialakulni mindkettõjük egyénisége és mutatkoztak meg képességeik. Valek nagyon szerette a nõvére által készített kis trükkös logikai játékokat megfejteni. Amíg meg nem tudott egyet oldani, addig nem hagyta rá õket. Eleven kisfiú volt, akit nagyon szerettek, ám ennek hála szinte egyetlen barátja sem volt, csak a nõvére, aki pótmama is volt, amikor az anyukájuk nem ért rá a munkájuk miatt. Mivel nem voltak barátai, így mérhetetlen fantáziavilágot épített ki magának, amiben nagyon jól el tudott szórakozni, még akkor is amikor egyedül volt.


Iskolás évek:

Valek az iskolában szótlan, visszahúzódó, ám elég tehetséges gyermeknek bizonyult, pláne az évek elõre haladtával, tizedik éve betöltése után. Sok idõt fordított a tanulásra, pláne a matematika és a történelem terén. Ezt ugyan csak sejteni lehetett, de azért volt mert az iskolában nehezen tudott feloldódni, így barátai sem voltak nagyon, csak ismerõsei, akikkel akkor váltott pár szót, ha azoknak kellett valami, vagy õ ragadt el valamelyik házi feladatával. Számára a társas kapcsolatok teljességét jelentette az, hogy beszélgethetett a nõvérével és szüleivel este mikor hazaért, és egy idõ után már nem is vágyott többre. Ez általánossá vált és õ élvezte a hétköznapokat, azt amikor minden úgy ment, ahogy annak kellett és ahogy történt tegnap is.

Ezek az évek alatt a tanulás felé fordult teljesen. Mondhatni túl korán vált komollyá, aminek az eredménye a gyermekkorának ezen részének teljes hiánya volt. Ettõl tapasztalatlanná vált, és fõleg az elméleti dolgok felé tolta el gondolkodását. Ha minden így maradt volna, a tanári ajánlására valamelyik elitebb iskolába került volna az elemi után, mert minden alapja megvolt hozzá.

Ám az élet nem így alakult. Egyik délután mikor hazament az ajtójukat feltörve találta, majd a házba belépve a szülei holttestére bukkant. Az apja és az anyja akik számára voltak a világ. Nõvére szobájában csak annak elszakadt karkötõjét találta.
Leült az egyik sarokba és üveges tekintettel a holtesteket bámulta, majd elöntötte az elméjét a félelem. Minden megváltozik ezek után; mindenki, aki fontos volt neki, meghalt. Az üveges tekintete elkezdett gyöngyözni a könnyektõl, és a 13 és fél éves Valek sírógörcsöt kapott.

A szomszédok pár óra múlva értesítették a hatóságokat, és a síró fiút a korházba vitték, ahol mentális stimulánsokat kapott, aminek hatására megnyugodott és el tudott aludni.

Másnap rendõrök és nyomozók kérdezték ki, akik semmi értékelhetõt nem találtak abban, amit mondott. Nem volt ott, nem tudhatott semmit. Az és miután kiléptek a rendõrök az ajtaján, nem hallott semmit a gyilkossággal kapcsolatban nagyon sokáig.

Valek nevelõintézetbe került, ahol a több száz gyerek között csak egy volt. Senk nem figyelt rá, és szinte egészségén kívül senki nem törõdött vele. Ennek hatása elég súlyos következményekkel járt. Valek lelke, hogy túlélje a megrázkódásokat, új kapcsolatok után kellett nézzen. De ez nem volt egyszerû, ha valakit sírógörcsök gyötörnek óránként legalább egyszer.

Valek ezért megpróbált magára erõltetni egy világot. Egy világot ami más volt. Ebben csak õ létezett és senki. Ettõl zárkózott lett, de a sírógörcsök elmaradoztak. Ebben a világban csak õ és a szerettei éltek. Ettõl egy erõs érzete lett, miszerint a világon õ a fontos, és senki más. Ez pedig egyenes út volt az önzõ hajlamok felé. De ez a lelki állapot egy közömbösség felé is vitte, ami miatt egyáltalán nem érzett együttérzést, csak nagyon ritka esetekben.

Ezen tulajdonságai és az intelligenciája, ám tapasztalatlansága oda vezetett, hogy társas kapcsolatai ugyan lettek, de erõsen haszon alapúak. Számon tartotta, hogy ki mivel tartozik neki és barátság szót fogalmát nem hogy nem ismerte, megvetette és csak a gyengeségnek vélte. Gyengeségem, hiszen a közönye és zárkózottsága adott neki némi egoizmust az intelligenciájából fakadóan.

Ezen tulajdonságai miatt különcnek tartották. Olyasvalakinek, aki elvonul a világtól, aki egy fekete folt az ismerõsök között.

Valek szeretett volna elszakadni a nevelõotthontól, mert idegennek találta. Mivel szülei hiányát égette a szívét, egyik álmában felidézõdött egy régi történet, miszerint a katonákkal azt tanították, hogy a sereg a családjuk és az úgy szeresse õket, mert az ugyanúgy szereti õket.
Valek egy kósza pillanat alatt eldöntötte, hogy nem munkás lesz, aki teljesen gyökértelenül éli mindennapjait és beleõrül a magányba. Egy erõs és határozott vezetõre vágyott, mint a családja. A jelentkezését beadta a Köztársaság önkénteseinek flotta akadémiájára, a Caridianra.

Képességei miatt felvették, és azért is, mert nem volt túljelentkezés. Nem volt divatos szakma, nem volt nehéz dolga. Az akadémiára vezetõ úton elsõ látásra beleszeretett az ûrbe. Tetszett a végtelensége és csábította, hogy vannak zudok, ahol még senki sem járhatott, és azt gondolta, elbújhat ott a világ elõl. Megnyugtatta az a tudat, hogy van valami olyan sötét és mély a világegyetemben, mint az a fájdalom, amit a szülei miatt érzett a lelkében. És az ûr szó illett rá. Az ûrt betudta részben tölteni az akadémia, ami részben elégnek is bizonyult. Ám a hiány csak azokban a hosszú órákban és csodálkozásokban volt mérhetõ, amiket a végtelen ûr figyelésével töltött. Figyelte a hajókat, ahogy rakodtak, ahogy kisiklanak a dokkból, és elhúznak az úrállomás ablaka mellett, már ha épp az ûrállomáson volt gyakorlaton.

Az akadémiát jó eredménnyel végezte el, amibe nem fáradt bele. Anyagilag is biztonságban volt, ugyanis az akadémián és a tengerészeti iskolában nem kellett tandíjat fizetnie, mert a köztársaság nem kért ilyet az árváktól.

Folytatta az „adósok ” gyûjtögetését és az ûrt figyelve egy újabb szórakozása lett, figyelni a világit. Meglehetõsen szerette a protokollt és a katonai díszfelvonulásokat, amik látványossága mellett sugallták neki, hogy tartozik valahova.

Így magányosan teltek napjai, magának valóan és magát ez elõtérbe helyezve. Eljött a negyedik évének vége, mire teljesen beleszeretett a tengerészetbe. Hogy ne teherhajóra kerüljön, örökségébõl tandíjat fizetett fél évig, lemondva a fizetési mentességrõl, és ezzel bekerülhetett a Köztársasági flottájának egyik hadihajójára. Itt lövészként alkalmazták és át is esett a tûzkeresztségen. Noha nem lõtt csak párat, társai közrejátszásával, néhány kalóz vadászra, a gyors reagáló képessége miatt kadéti fokozatra emelték, amiben nagy szerepe volt annak is, hogy tandíjat fizetett.

A fél év végére áthelyezték az Caridiani ûrállomásra, de itt nem tudott a lövészekhez kerülni, így egy nyomozótiszt segédje lett. Ez unalmasabb volt, mint a hajó, de vigasztalta, hogy a flotta egyenruhájában védheti az ûrállomás rendjét. Sovány vigasz volt, ugyanis szinte csak kocsmai verekedések miatt kellett nyomozhatniuk, felettesével Loss Hadnagyal. De Valek nem tört le, ám itt megmutatkozott élettapasztalatának hiánya. Intelligens volt, de nem tapasztalt. Tökéletes beosztott és segéd volt, aki végrehajtja a felettese utasításait, kitalálva annak igényeit. Egy év alatt ezen lemaradását próbálta behozni.

Egy év szolgálat után felettesével egy komolyabb feladatot kaptak.
Egy fûszercsempész után nyomoztak, aki rossz minõségû fûszereket adott el pár akadémiai hallgatónak, akiknél az allergiás tünetek mutatkoztak, és belehaltak mikor felhasználták a titokban beszerzett növényeket.

Valek minden tudását összeszedve próbált minél többet kideríteni, felettesével együttdolgozva, érezvén, ez az ügy, ami megtörheti a jeget pályafutása ezen részén, ahol a feljebbjutás megtorpanni látszott.

A csempész nem könnyítette meg a dolgukat. Hamis személyazonosságait váltogatva rejtve maradt, és további rejtély maradt az is, hogy honnan szerezte be az áruját. Szerencsére Valek megtalálta az egyik áldozat barátnõjét, aki tudott személyleírást adni, ugyanis a fûszert kedvese neki vette, ajándékba, ám míg az ajándékozott túlélte, párja belehalt. Egy másik nyom volt, a hamis személyazonosságok. Mindegyik valaha egy létezõ ember volt, akik valamilyen adóssági ügy miatt életüket vesztették a galaxis valamely pontján, ám az kiderült, mind egy Huttnak tartoztak, aki hírhedt uzsorás volt.

Valek nem habozott kihasználni egyik ismerõse helyzetét, aki Coruscanton volt, pontosabban teherhajója ott állomásozott. Adósa volt abban, hogy az illetõ, név szerint Kuar Pauly, még az Akadémián hackerkedéssel ütötte el szabadidejét. Ám egyszer fennakadt a védelmi hálón és mivel közvetlenül tudták az akadémián, hogy melyik gépen történt a betörés, csak idõ kérdése volt, hogy eljussanak Kuarhoz. Akkoriban még Kuar nem használt állneveket a betörésnél. Valek, aki egy szobában lakott vele vállalta, hogy alibit ad neki, így kihúzta a csávából, és hogy ne legyen a dolog feltûnõ, Kuarnak azt javasolta, lépjen be pár hamis azonosítóval és szándékosan bukjon le. Ezzel teljesen összezavarta a vizsgálótiszteket.

Most itt volt az ideje a törlesztésnek. Kérte Kuart, hogy az egyik utcai nyilvános terminálról, egy R2-est használva törjön be a csempész egyik álnevének felhasználásával. Noha várható volt, hogy lebukik egy kisebb vírust használva sikerült elmaszkolnia a betörés helyét és így megúszta Kuarr. Bentléte alatt sikerült kiderítenie, hogy a Jedik tudtak a gyilkosságokról, de saját nyomozást indítottak, nem bevonva a rendõrséget. A Huttot a Jedik elintézték és a bérgyilkosai is hasonló sorsra jutottak, egy kivételével. Ez az egy lesz valószínûleg az õ embere. Megvolt a tettes igazi neve. Ommar Boom.

A név kicsit félelemmel töltötte el az ifjú Valekot, de élvezte is a dolgot, kissé. Már nem volt más dolga, csak el kellett kapnia. De nem volt egyszerû dolga. Csak a személyleírás alapján ha körözteti, odébbáll. Ellenben tudta azt, hogy Boom jó hecker, mint Kuart. Talált a rendszerben pár betörést, ami csak a rendõrségi és flotta anyagokat érintette.

Valek úgy sejtette, ezt kihasználhatja. Csapdába csalja a tettest. A felettese beleegyezése nélkül küldött egy üzenetet a rendõrség parancsnokának miszerint tudja ki a csempész és kérte, hogy másnap reggel azonnal keresse fel a flotta parancsnokságán.

Ezt elküldve azonnal hozzálátott a csapda elkészítéséhez. A dokkban dolgozó „adósától” egy javító levitáló funkciós droidot kért kölcsön, egy nagy teljesítményû energiacellát fojtott csatolókkal. Ez nagy feszültséget hozott létre kis árammal. Továbbá a hulladéktárolóból elemelt egy vízhatlan zsákot.

Hazasietett az eszközökkel és bezárkózott. A droidot arra állította be, ha az ajtó belsõ érzékelõje észlel valakit akkor a manipulátoraiba adott tárgyat azonnal dobja el. A droidot a szoba ajtaja felé helyezte és kezébe a vízhatlan zsókot helyezte, amit megtöltött enyhén Magaka ecetes vízzel, növelve annak vezetõképességét. Az enetgiacellét a földre tette, az ajtó mellé, a sarokba. Itt nem lehetett észrevenni, szinte.

Amint ezekkel megvolt, lefürdött és lefeküdt. Az este folyamán zajt hallott, mintha az ajtaja nyílt volna, majd egy nagy csattanásra lett figyelmes és végül egy kisülést hallott.

Valek tudta, a csapda az, ám nem lehetett biztos benne, hogy mûködött-e. Ha mûködött a tettes elájult. Ha nem, akkor elszaladt volna, de nem hallott lépteket. Így arra következett, hogy a házilag csinált sokkolója megbénította.

Fogta a fegyverét ls elindult a szóbálának ajtaja felé. Lassan megérintette a kapcsolót és felnyílt a hálószoba ajtó. Az elõszobában sötét volt és semmit nem látott. A szeme idõvel megszokta a sötétséget és látta, hogy valaki ott fekszik az ajtajában.

Valek a kapcsoló felé indult, amikor az eszméletlennek látszó alak megmozdult és sugárvetõjével irdatlan gyorsan rácélzott. Balszerencséjére megcsúszott a nedves padlón és így a tengerész combját találta telibe amitõl az azonnal elesett. Ám Valek sem volt tehetetlen. Annyira megijedt, hogy az adrenalin megtöltötte a vérét. A földre érkezése után azonnal tüzelt a fekvú irányába, ám csak balszerencsésen az energiacellát találta el, ami ennek hatására felrobban és a mellette fekvõ Boomot halálosan megsebesítették a szilánkok.

A robbanástól a szoba kigyulladt és ettõl Valek ruhája is égni kezdett. Próbált fordulni, de szerencsétlenségére a mennyezet egy leszakadó darabja a ráesett, így nem tudott mozdulni. Érezte ahogy a ruha átég és üvöltött a fájdalomtól. A másodpercek lassan teltek. Majs egy pittyenés hallatszott és az automatikus oltórendszer bekapcsolt. Valek háta elaludt, de az a pár másodpercnyi intenzív fájdalom elég volt neki, hogy elájuljon.

A korházban tért magához, ahol nem sokkal ébredése után Loss hadnagy nem túl vidám arca fogadta. Tényszerûen közölte vele, hogy a tettest alkalmazták, és a lakosztályán megtalálták a többi csempészett fûszert. A hadnagy nem volt boldog, és rendesen leteremtette Valekot a meggomdolatlan hadmûvelet miatt, és keserû szájízzel közölte vele, mielõtt távozott volna, hogy zászlóssá elõléptették.

Valek kétes örömmel fogadta ezt. Egyrészt örült, hogy tehetségét a flotta díjazta, ám fájt neki hogy ehhez át kellett gázolnia felettesén. De ezt altatta azzal, hogy akár a felettese is rájöhetett volna ezekre, ha kicsit odafigyel. Persze az értékelés egyoldalú volt, hiszen Valek szándékosan tartotta vissza minden alkalommal az információt.

A szerencséjének hálát adott és ezentúl naponta fél órát gyakorol a sugárvetõjével, ha teheti.

Felépülésének napjait azzal töltötte, hogy kihasználta rangját. Teljes joga volt a rendõrségi akták megtekintéséhez. Szinte azonnal elkalandozott a több mint 5 éve történt gyilkosságra. A családjának megölésének ügyében készült jelentés nagyon felszínes volt. Semmirõl nincs említés, azt leszámítva, hogy találtak egy kevés homokot a nappaliban ami az Alderaan egyik jellegzetes szigetcsoportjának alapalkotója.

Valeknak nem kellett több azonnal a Alderaanra akart indulni, amint felépül, ám számításai nem úgy alakultak, ahogy tervezte. Egy nappal a korházból való távozása elõtt az eddig is más elég feszült politikai helyzet a Szeparatisták és a Köztársaság között nyilt háborúba csapott át. Azonnali parancsot kapott hogy jelentkezzen a Köztársaság Tiszti Fõiskoláján.

[eriston]

Klónháború

A Fõiskolán a röktönzött felvételi vizsga abból állt, hogy megnézték a szolgálati aktáját. Mivel szolgált már hajón és nem újonc, azonnali felvételt nyert.

A kiképzést fel kellett gyorsítani ugyanis az elsõre bevetett klónok utánpótlásáig a Köztársaságnak ki kellett tartania.

Három hónap tanulás után egy hónapra frontszolgálatra küldték a Donos nevû Acclamatorra, ahol azonnal alhadnaggyá nevezték ki ugyanis a hajón tiszthiány volt, az utolsó bevetésük óta.

Valek társaival ellentétben élvezte ezt a helyzetet. A klónktól gyorsan beletanult az alap tudnivalókba és egy hét múlva már a navigátornak nevezett klónt váltotta le a hídon. Érdekes helyzetben volt. Elsõk között volt akik Acclamatorral navigálhattak az ûrben. Tehetségesen számolta ki a röppályákat és dolgozott össze a pilótákkal.

Az egy hónap letelte után az akadémián rendületlenül fojtatta a tanulást, ami nem volt könnyû. Társainak csak kétharmada tért vissza. És ez kicsit sokkolta ám magában elégedett is volt és büszkévé tette. Látta, aki lemarad, az meghal, így igyekezett minél többet tanulni. Szép kis ösztöndíjat szerzett magának ezáltal és néha mikor kikészült akár egy-egy bordélyba is elment, hogy lazítson.

A nyomozását családja ügyében felbe kellett hogy hagyja, mert minden eltávozást megvontak a hallgatóktól, ami hátom napnál hosszabb volt tekintetbe véve a hadi állapotot.
Újabb három hónap után újra a frontra került a Donosra, ahol konvojokat kísértek amik az utánpótlást szállították. Most az érzékelõkért volt felelõs a társával. Az elsõ két hét eseménytelen volt. A második héten támadás érte a konvojt amit kísértek, ám sikeresen visszaverték azt, mire az ellenség vezérhajója egy aszteroida mezõbe menekült.

Az ellenség hajója kisebb volt mint a Donos ezért az könnyebben elnavigált az aszteroidák között. Valek feladata volt a nagyobb aszteroidák kiszûrése, ám ezt gyorsan megtette ugyanis az érzékelõket fókuszálta egy a hajó körüli kisebb területre aminek köszönhetõen a könyebben ki lehetett szûrni a nagy és közeledõ meteorokat. Miután megtalálták a meteorokat megjelölte õket és a fegyvetvezérlõ fõhadnagynak küldte át az adatokat, aki szétosztotta a meteorokat a hajó ágyúinak megfelelõen a szekciókra. A hadnagyok pedig elosztották a szekciójukban az ágyúknak, hogy melyik melyiket lõje. A gond akkor kezdõdött amikor egy meteor találat miatt megsérült a központi tûzvezérlõ és Valek által megjelölt aszteroidák süket fülekre találtak. Az alhadnagy azonnal megpróbálta átvenni a sérült modul feladatát, ám nem volt sok tapasztalata csak az, amit egy félév alatt szerzett, kiképzése után azonnal. Nem tudta, pontosan a biztonsági tényezõk és a ráfordítható idõ közötti helyes arányt, ám az adrenalin miatt sokkal gyorsabban kezdett járni az agya és a keze. Így egy valamivel hatékonyabb modszert agyalt ki, mit amit eddig alkalmaztak.

Miután a helyzet megoldódott, a hajó kapitánya megjegyezte a dolgot és felajánlotta neki egy helyet a hajóján, a hídon, a fõiskola után.

Visszatérve a Fõiskolára folytatta a tanulmányokat. A megérkezõ utánpótlás miatt és a katonai helyzet stabilizációja miatt nem kellett többet frontszolgálatra mennie. Ám a négy éves fõiskolát kénytelen volt egy év alatt elvégezni.

A háború tizennyolcadik hónapában érkezett meg a Donosra, mint fegyvervezérlõ, aki a rakétavetõkért és torpedókért felelt. Egy csata során kinevezték a központi tûzvezérlõ fõnökének tehetsége miatt, és nem mellékesen, hogy az elõdje szörnyethalt az elõzõ csatában, a híd hátsó részét ért közvetlen találat miatt. A feladat kicsit hamar jött. Az elején nehezen boldogult. Idõvel ugyan megoldotta és fõhadnagy lett belõle.

Ahogy haladta háború az Acclamatornál sokkal fejlettebb hajók jelentek meg, mint a Victory és a háború végén a Venator. A fiatalabb tisztek álma volt bekerülni egy olyan hajóra, ám Valek megkedvelte a Donost. És nem csak a hajót, hanem a kapitányát is, Ido Dyson kapitányt is. Az idõsödõ kapitány kedvence lett Valek, aki kérdések nélkül hajtotta végre a kapitány parancsait. Valek a kapitányra, mint egy apára tekintett, és az érzés nem volt kölcsönös. Az idõs kapitány elveszítette családját, egy hajóbalesetben és senkije sem maradt ezen a világon.

A háború végére, amikor a Szeparatisták megfordítani látszottak a háborút, a Donos elsõtisztje elfogadott egy ugyanolyan beosztást az egyik elsõ Venatoron, így Valek elõtt nyitva állt az út, hogy elsõtiszt lehessen. A kapitány õt jelölte, ám hamarosan rájött, nem olyan szerencsés ez neki, mint elején gondolta.

A kapitány hatvanas éveinek végén járt, és Coruscanti csata elõtt i õrjáratokon is észrevette Valek, hogy néha a kapitány egyértelmû döntésekben rosszul dönt és a viselkedése is zavart. Héha elfelejti a flotta parancsokat, vagy elfelejt parancsot adni, csak a csillagokat bámulja. Valekot nyugtalanította ez a viselkedése a kapitánynak, és konzultálni akart a hajóorvossal. A hajóorvos gyanúsnak találta a dolgot, de nem rendelhetett el vizsgálatot az elsõtiszt beleegyezése nélkül. Valek habozott a beleegyezését adni ehhez, ám tisztában volt azzal, mit nyerhet, ha lelépteti a kapitányát. Ám motoszkált benne a lelkiismeret is, miszerint az apjaként szereti az öreget, és ha elveszíti a támogatását, mehet egy ûrállomásra, vagy egy jeges bolygó legsötétebb sarkának katonai bázisának repülés irányító termébe. Meg kell hagyni, Valekoból a háború kezdte kiölni embertársai iránti érzelmeit, és hajlott afelé, hogy már csak egy momentum kell ahhoz, hogy leléptesse a kapitányát. Ám ezen gondolat nem volt egy könnyû. Sok a régi tisztek közül ugyan elment jobb beosztásokra, de maradtak páran, akik erõs hívei a kapitánynak. Egy lázadással is számolt Valek, és inkább a várakozás mellett döntött.

A helyzet kiélesedett a Coruscanti csatában. A Donos ugyan nem vett részt a csatában, mert egy távolabbi rendszerbõl rendelték vissza, de a végére azért odaért. A Jedi tanács egyik tábornokától azt az utasítást kapta, hogy kövesse a szeparatista tábornok, Grievous mentõhajóját.

Könnyûnek hangzott a feladat ám amikor Coruscant közelében a Donos kilépett a hipertérbõl, szemben találta magát két szeparatista cirkálóval, amik éppen térváltásra készültek. Az Acclamator éppen abban a szerencsétlen helyzetben volt, hogy akadályozta a menekülni igyekvõ hajókat, így azok számítógépei automatikusan letiltotta az ugrást.

Mindenki meglepõdött, pláne Valek. A másodperc törtrésze alatt turbolézerek és lézerágyúk keresztüzébe került. A pajzsokat azonnal aktiválták, de a kapitány meg sem szólalt. Csak figyelt. Valek többször is utasítást kért, de semmi válasz nem volt. Figyelték ahogy a torpedók elérték a hajót és felrobbantak. Gyönyörû volt a maga nemében az aszínhatás ahogy a holokivetítõk közvetítették a hídon, ám Valek nem igazám tudta megcsodálni õket mert a a robbanások ereje belelökte a kezelõk árkába.

A hajó rázkódott és sisteregtek a kijelzõk, már amelyik nem jelzett túlterheltséget. Amint Valek észhez tért még fekve, félájultan hallotta hogy a pajzsok 50%-on és nem, tartanak ki. Felkászálódott és a mûszaki tiszttõl hallotta hogy a gépházban burkolatkárok miatt teljes a zûrzavar. A hajó baloldala lerobbant a hajótörzsrõl és lassan elkezdett távolodni. A holoképernyõ felbontása nem volt eléég rossz ahhoz, hogy ne lássák az ûrbe kirepülõ kezelõszemélyzetet.

Valeknak elege lett. Azonnal utasításba adta hogy viszonttüzelésre, a legközelebbi hajóra. Minden proton torpedócsövet vészindításban elküldtek a Dodoona 1 paraméterek szerint. A torpedók elindultak, és az ágyúk is elkezdtek tüzelni, nem várva a parancsra. A tûzkezelõ fõhadnagynak több esze volt, vagy nagyon félt. A Donos lõtt mindennel, ami még mûködött rajta, de kevésnek bizonyult a cirkáló ellen.

A pajzsok 34%-ra estek, néhol át is törték öket és a burkolat volt ami néni védelmet adott. Valek parancsot adott a kitérésre a két cirkáló elõl. Nem kellett kétszer mondani a a pilótáknak, ami volt és amit tudott adni a gépház, mind a hajtómûvekbe került. A Donos elkezdett kitérni, és elhúzni oldalra a cirkálók elõl. A kijelzõn lehetett látni, ahogy a torpedóik, amik vész üzemben lettek indítva, becsapódnak a cirkálóba és felnyitják a jobb oldalát.

Valek elhúzta a száját. Pont a bal oldal amit már nem turnak témadni, de fontosabb a túlélés jelenleg, így az ütegeknek azt az utasítást adta, hogy próbáljanak minden közeledõ torpedót kilõni. Az eredmény kétes volt. A cirkálók rövidre akarták zárni a csata ezen részét. Mindegyik torpedó a hídra irányult. Valek utolsó értelmes parancsa: „Kapaszkodj!”
A torpedók szinte teljesen lebontották volna a hidat, ha a pilóták nem adnak egy rotálásra egy utolsó utasítást. Így a híg alá csapódtak, hátulra, ami ugyan súlyos kár volt, ennek ellenére egy a hidat telibe kapta.

A kijelzõk felizzottak és szikráztak, a mennyezetbõl a merevítõk lezuhantak és agyonütöttek mindenkit aki rosz helyen volt rossz idõben. Valek szerencsés volt, de sok másik fõhadnagy nem. Többek között a kapitány sem akinek a lábait levágták a hatalmas gerendák.

Valek segélykérõ üzenet sugárzására adott utasítást. A hajó magatehetetlenül sodródott, ám a szerencsésebb gépház átvette az irányítást és igyekezett stabilizálni.

A híd volt maga a front. Sebesültek mindenhol és jajvaszékelés, tûz, és az az idegesítõ sziréna ami a dekompresszióra hívja fel a figyelmet. Aki mozogni tudott vitt valakit, aki nem, azt vagy vinni próbálták, vagy meghalt. A kapitányt Valek és az egyik pilóta cipelte ki.

Az eset után a hajót a Dokkba szállították. A kapitányt felmentették alkalmatlanságra hivatkozva, korai nyugdíjazásra izélték. Valek és az életben maradt tiszteket a Coruscant melletti csata miatt bekövetkezett veszteségek miatt elõléptették. Valek nem volt meglepve. Utálta magát. Az ellen vallott akit szeretett, mint az apját. Másrészt hibáztatta is magát az elején, hogy miért nem tette meg ezt korábban már, esetleg a csata elõtt. Nem érezte magát megfelelõnek a posztra. De ezt kapta, ez a háború. És itt a lapokat leosztják, nem választják.

Másrészt pár nap után a dolog nem érdekelte annyira. Élvezte, miszerint a javításra javítás alatt álló Donoson õt tették meg parancsnoknak. Amint hajó elkészült, nem oldották fel a kinevezést, a kapitányok inkább egy Victoryra vagy Venatorra mentek, mint egy elavult hajóra.

Valeket a háború befejezése a Hutt ûr mellett õrjáratozva érte, A Jedik árulásának híre nem lepte meg. Tudta hogy a Jedik veszélyes erõ birtokosai, és bármikor arra használhatják, hogy magukhoz ragadják a hatalmat.

A birodalom kikiáltása pedig csak egy névváltoztatásnak tûnt, amit jogosnak tartott, a háborúban nyújtott teljesítmény miatt. Szerinte egy ilyen gyõzelem után, az I Galaktikus Birodalom Flottája a legerõsebb haderõ a galaxisban.

Valek a háború után elavulóban lévõ hajójával mellõzve lett és kísérõhajóként lett alkalmazva fõleg. A családjának ügyében pedig elszántan keresi az alkalmat amikor végre kiderítheti az igazságot, ám az Alderaani új fegyvermentes politika nem könnyíti meg a helyzetét, de mint kapitány ki fog találni valamit.


Jellemrajz:

Azok után, amit átélt, elég visszahúzódó maradt társalgási szempontból. Ritka esetekben gyengül el, pláne akkor ha fiatal nõket szenvedni lát, mert emlékeztetik a nõvérére Cirára. Szereti a csillagokat bámulni és a dolgokat kívülrõl figyelni, ami pihentetõ jellegû számára. Megfontolt és leleményes tud lenni bizonyos esetekben, ám ha kihozzák a sodrából eléggé meggondolatlan is tud lenni, de ezek ritka esetek. Önzõ alak, és nem riad vissza a zsarolástól. A dicsõséget keresi, de nem megy a dolgok elé, inkább kivárja amíg azok maguktól jönnek. Vallja azt az elvet is, hogy vonulj vissza ma, hogy holnap háborúzz. Óvatos természet, alapállapotban, de bizonyos esetek vakmerõvé tehetik. Érzelmileg instabil lehet. A flottát tekinti a családjának, nem kételkedik az utasításokban vagy a parancsokban. Végrehajtja õket, mint a jófiú, az apja utasításait. Lelkiismerete elhaló félben van, de igazságos, ha ezek érdekeivel nem egyeznek.

[Qui-Gon Jinn]

Szia!

Üdv az oldalon. Végigolvastam az előtörténeted és találtam benne pár hibát, amit ki kellene javítanod:

• Eleven kisfiú volt, akit nagyon szerettek, ám ennek hála szinte egyetlen barátja sem volt, csak a nõvére[...]Valek az iskolában szótlan, visszahúzódó, ám elég tehetséges gyermeknek bizonyult,[...]az iskolában nehezen tudott feloldódni,

  A két dolog közt ellentmondást vélek felfedezni. Valaki vagy visszahúzódó, vagy eleven, a kettő nem nagyon összeegyeztethető.
  

• A jelentkezését beadta a Köztársaság önkénteseinek flotta akadémiájára, a Caridianra.

  Az akadémia Caridán van, nem Caridian.
  

• Figyelte a hajókat, ahogy rakodtak, ahogy kisiklanak a dokkból, és elhúznak az úrállomás ablaka mellett, már ha épp az ûrállomáson volt gyakorlaton.

  Caridán az akadémia a bolygó felszínén van, nem az űrben.
  

• Anyagilag is biztonságban volt, ugyanis az akadémián és a tengerészeti iskolában nem kellett tandíjat fizetnie, mert a köztársaság nem kért ilyet az árváktól.

  Inkább írd azt, hogy szociális támogatással, vagy Köztársasági ösztöndíjjal végezte el az akadémiát.
  

• Folytatta az „adósok ” gyûjtögetését és az ûrt figyelve egy újabb szórakozása lett, figyelni a világit. Meglehetõsen szerette a protokollt és a katonai díszfelvonulásokat, amik látványossága mellett sugallták neki, hogy tartozik valahova.

  - miféle adósokat gyűjtögettél?
  

• Hogy ne teherhajóra kerüljön, örökségébõl tandíjat fizetett fél évig, lemondva a fizetési mentességrõl, és ezzel bekerülhetett a Köztársasági flottájának egyik hadihajójára.

  Akik az akadémián tanulnak, azok automatikus felvételt nyernek a haditengerészethez. Mivel ez még a Köztársaság idején történt, ezért nagy valószínűséggel valamelyik bolygóvédelmi erőhöz soroznak be, ugyanis a Köztársaságnak a háborúig egyáltalán nem volt hadserege/haditengerészete. Másfelől emlgetted, hogy ösztöndíjjal végezted az akadémiát, ezért nem értem miért kellett még külön fizetni ezért?
  

• A fél év végére áthelyezték az Caridiani ûrállomásra, de itt nem tudott a lövészekhez kerülni, így egy nyomozótiszt segédje lett

  Ha a haditengerészetnél valaki elvégez valamilyen szakot (pl.: tisztképzés), akkor a saját szakterületén helyezkedik el, nem lesz belőle lövész. Másfelől a haditengerészetnél nincs poszt, hogy lövész, tengerészgyalogos annál inkább. Ráadásul nem értem, hogy miért raknának egy nyomozótiszthez, ha elvégzed az akadémiát.
  
• Végigolvasva a nyomozást, azt hiszem, hogy az ügyészségi nyomozóhivítalhoz hasonló szervhez került a karaktered. Sajnos ez ilyen formában nem lehetséges, mivel ez egy teljesen más képzettséget igényel, mint amit az akadémián tanulsz. Ezért ezt az egész nyomozós részt kihagynám a helyedben.
  

• 
  Felépülésének napjait azzal töltötte, hogy kihasználta rangját. Teljes joga volt a rendõrségi akták megtekintéséhez

  A rendőrségi aktához a rendőröknek van hozzáférése és nem a haditengerészeknek. Egy zászlós meg pláne nem olyan magas rangban, hogy mindenféle engedély nélkül kiadjanak neki minden adatot.
  

• A Fõiskolán a röktönzött felvételi vizsga abból állt, hogy megnézték a szolgálati aktáját. Mivel szolgált már hajón és nem újonc, azonnali felvételt nyert.

  Ha elvégezte az akadémiát, akkor miért van szükség tiszti képzésre? Sajnos nem tudom, milyen szakon végeztél, mert ez nem derül ki az előtörténetedből, pedig fontos lenne tudni. Mert ha tiszti képzésen estél át, akkor ez az újabb képzés felesleges, ha pedig tengerészgyalogosként végzel, akkor pedig valószínűűleg a háború elején beosztanak valamilyen hajóra. Másfelől nem derül ki a korábbi írásaidból, hogy szolgáltál volna hajón, csak a nyomozóirodát írtad le.
  
• A tisztek az akadémia tiszti karán végeznek. Nincs külön tiszti főiskola, ahol végeznek. Az akadémia elvégzése után azonnal szolgálatba helyezik ki őket és innen kezdődik a tisztek karrierje.
  

• A klónktól gyorsan beletanult az alap tudnivalókba és egy hét múlva már a navigátornak nevezett klónt váltotta le a hídon

  Mondanom sem kell, hogy a navigátori képzés sem úgy megy, hogy ellessük a tudnivalókat és kitúrjuk az illetékest. A navigátorok is külön képzésben részesülnek.
  

• Az egy hónap letelte után az akadémián rendületlenül fojtatta a tanulást, ami nem volt könnyû.

  Háború idején gyorsított képzés után nem küldik vissza a tiszteket tanulni. Nagyobb szükség van a szolgálatukra a fronton. Nem valószínű, hogy visszaküldenék emberhiány esetén tanulni.
  

• Az alhadnagy azonnal megpróbálta átvenni a sérült modul feladatát, ám nem volt sok tapasztalata csak az, amit egy félév alatt szerzett, kiképzése után azonnal.

  A tüzérség feladatát általában klónok végezték nagy hatékonysággal.
  

• Egy csata során kinevezték a központi tûzvezérlõ fõnökének tehetsége miatt, és nem mellékesen, hogy az elõdje szörnyethalt az elõzõ csatában, a híd hátsó részét ért közvetlen találat miatt.

  A tüzérség megint külön szaknak számít a tengerészet berkein belül. Ha az előbb még navigátorként tevékenykedtél, nem neveznek ki tüzérnek, mert az megint külön képzés része. Másfelől az Acclamator hátsó részét ért találat elég komoly találatnak számít, ezért nem hiszem, hogy azt bárki túlélte volna hídon (gondolok arra, ha nagy a robbanás, akkor mindenki megég, de ha megszökik a levegő, akkor mindenkit kiszippant a vákuum az űrbe) A híd védett pontnak számít a csillagrombolón belül és igen komoly találat kell ahhoz, hogy valaki berobbantsa a hidat.
  

• Ám motoszkált benne a lelkiismeret is, miszerint az apjaként szereti az öreget, és ha elveszíti a támogatását, mehet egy ûrállomásra, vagy egy jeges bolygó legsötétebb sarkának katonai bázisának repülés irányító termébe.

  Ha valakival komoly bajok vannak, azt nyugdíjazzák, főleg ilyen idős korban. Nem kockáztatná meg senki, hogy máshol ugyanolyan rosszul teljesítsen, mint a jelenlegi helyén.
  

• Egy lázadással is számolt Valek, és inkább a várakozás mellett döntött.
  

  Nem tudom miféle lázadássa számolt a karaktered, mivel egy Acclamatorn javaráészt klónok szolgáltak és őket nem érdekelte egy esetleges tisztcsere, csak a parancsokat teljesítették. A tisztek pedig nem valószínű, hogy egy jogos(!) tisztcsere esetén fellázadnának.
  
• A coruscanti csatáról. Ha az elsőtiszt látja, hogy a kapitány nem képes ellátni a feladatát, akkor joga van leváltania őt. Ezt a karakterednek azonnal meg kellett volna tennie az első pillanatban. Az Acclamator igen komoly csillagromboló és nem lehet olyan egyszerűen "lerobbantani a bal oldalát". Másfelől nem értem miért volt zűrzavar a gépházban a burkolatkárok miatt, amikor a hajtőművek mélyen a hajótest belsejében foglalnak helyet.
  

• A torpedók szinte teljesen lebontották volna a hidat, ha a pilóták nem adnak egy rotálásra egy utolsó utasítást.

  A hidat ért protontorpedó nagy valószínűséggel felrobbantotta volna az egész hidat, vagy, ha nem pont a hídba csapódik be, akkor megintcsak a váákum ölt volna meg mindenkit. A proton-torpedók iegn jelentős tűzerővel bírnak. Rotálni a földet szokták, nem a hajókat Másfelől a nagy hajókon nem pilóta, hanem kormányos teljesít szolgálatot. A pilóták a hangárban/űrben vannak a vadászgépeken/bombázókon.
  

• A hajó magatehetetlenül sodródott, ám a szerencsésebb gépház átvette az irányítást és igyekezett stabilizálni.

  A csillagrombolókon vannak másodlagos hidak is, amik arra szolgálnak, hogyha az elsődleges hidat elpusztítják, a hajó működőképes maradjon.
  
• Az egész történetet végigolvasva azt vettem észre, hogy sok posztot keversz a történetben, legalább 5 féle foglalkozás keveredik a történetben (tengerészgyalogos, ügyészségi nyomozó, navigációs tiszt, tüzér, főtiszt). Sajnos ezek mindegyike külön képzést jelent a haditengerészeten belül, külön pályát.
  
• Aki kapitány lett, azok egy tiszti akadémiát végeznek Caridán, utána szolgálatba lépnek egy hajón és tiszti feladatokat látnak el. A tisztek egy csoport ember szervezéséért felelősek. Minél magasabb a rang annál több emberért felel az adott tiszt. Ha jól végzik ezeket a feladatokat, akkor kapnak előléptetést és haladnak előre a ranglétrán.
  

Szóval a történet egy alapos átdolgozást igényelne szerintem. Másfelől itt az oldalon mindenki hadnagyi rangon kezdhet maximálisan, ezért a kapitányi rangot sajnos nem engedélyezhetem. Ha végeztél a javításokkal, akkor szólj és újra megnézzük az előtörténeted.