Post by Besta fia Zeltha on Dec 13, 2007 18:06:15 GMT 1
Név: Besta fia Zeltha
Faj: Turáni
Kor: 27 év
Nem: Férfi
Kaszt: Felderítõ
Jellem: Magába forduló, ám a világot felfedezni vágyó turáni. A Basicet beszéli,de inkább szeret saját nyelvén megszólalni. Nagyon tanulékony,úgyhogy kétszer nem tudják ugyanúgy becsapni.
Felszerelés: plazmaíj,kard,plazmapisztoly, egy átalakított turáni vadászgép,amelynek két lézerfegyvere és két plazmavetõje van (Sólyom).
Élete:
A Turán csillaga nevû cirkálón született az egyik orvosi szobában. Már 4 éves korában elkezdték harcra tanítani és a fiú nagyon tehetségesnek bizonyult. Már 7 éves korában elejtette elsõ nagy vadját. Eztán a fiú a legjobb mesterhez került tanulóévei során. Mestere nagyon okos ember volt,ezért a harcon túl bölcsességre is tanította. A fiú így nem csak a legjobb fogásokat sajátította el,hanem egyre okosabb is lett.12 éves korára mesteri szinte használta a pisztolyt és a plazmaíjat. A kardok és egyéb közelharci fegyverek terén pedig nem akadt párja. Ám a fiú inkább az ûrbe vágyott. Harcolni,ahogy sok másik turáni pilóta tette. És még az ismeretlen is vonzotta ebben a hatalmas tengerben.
Mestere termszetesen engedte a fiút repülni, ám elejeinte ügyetlen volt. Ám hála Mestere és apja tanítgatásainak már egész jól tudott repülni. A fiú nagyon gyorsan tanult és 17 évesen már profi módon tudott repülni . Kezdetben még csak a cirkáló és a flotta körül körzött,azonban hamarosan már eltávolodott a flottától,saját szakállára cselekedett. Remek repülési manõverei több ember figyelmét is felkeltették,így megkapta elsõ feladatát: fel kell deríteni egy közeli bolygó haderejét. Zeltha gyorsan végzet,mivel a bolygó nagyon kicsi védelemmel rendelkezett. Sikeres és gyors szereplésének hála kinevezték felderítõnek. Viszont nemsokára kitört a háború és a turániak besegítettek a harcban. Bár csak kisebb csatákban harcoltak,azonban Zeltha itt remekül szerepelt. Több vadászgépet lelõtt . Ezután elérkezett a csúcsponthoz, ugyanis részt vett a Coruscant feletti csatában egy kisebb különítmény tagjaként. Ebben a pillanatban kevés egység tartózkodott itt és õk is csak azért,hogy egy kisebb portya után visszatérjenek a flottához, amitõl eltávoldotak.Sok droidvadászt lõtt le, azonban az egyik vadász eltalálta a hajóját. A lövés nagyon sikeres volt,ugyanis õ is megsérült. Ezután leszállt az egyik hajóra és pár nap múlva sérülten ébredt fel egy egészségügyi ellátóban. Az orvosok szerint nagyon súlyos volt a sérülése, ezért egy évig nem repülhetett. Miután felépült remek teljesítménye miatt saját osztagot kapott egy új különleges vadászgéppel,amelyet hamarosan átalakított .
Ezzel több rajtaütést hajtott vége. Így ment ez három évig, míg végül 27 évesen egy birodalmi konvojon hajtottak végre rajtaütést Nar Shadda felett.A flotta már több hete portyázott itt és folyamtosan támadtak meg kisebb hajókat,leginkább független kereskedõket,de néha egy-egy birodalmi hajón is rajta ütöttek. A Birodalmiak a több rajta ütés után úgy gondolták,hogy most már ideje valamit tenni. Egy nagyobb csoport hajót indítottak útnak és a Csillagrombolók tõlük egy ugrásra várták a fejleményeket. A flotta már épp távozni készült és ez a portya lezárásaképp nagy trófea lett volna. Minden rendben ment,amikor hirtelen több Vsd és több korvett jelent meg. A birodalmiak csapdát állítottak. Kezdetben a két cirkáló felvette a kesztyût,ám a támadás hirtelen érte õket ezért a viaszvonulás mellett döntöttek.Õ éppen el volt szakítva a flottától. Osztagával együtt megpróbáltak visszajutni a hajóhoz ,ám rengeteg Tie vadász vetette rájuk magát. Társait egyesével lõttek le,még végül õ rá támadott a rengeteg Tie vadász. Ekkor csak a gyors cselekvõképessége mentette meg,mert pillanatok alatt elrántotta a kormányt és Nar Shadda repült. Itt több hónapja tartózkodik,miközben elkezdte felfedezni a Galaxis bolygóit egy különös gép segítségével. Valami HoloNet a neve. Ezt a különös szerkezetet egy olyan ember mutatta meg, aki habár kívülálló,Zeltha mégis barátjának mondja. Õ Lorzel Birott csempész. Elenite nagyon zárkózott volt vele szemben,de végülis nehezen megkedvelte. Õ többek között az új világba való beilleszkedését is megpróbált asegíteni,amit õ nem mindíg nézett jó szemmel. Sajnos azóta sem tudta megtalálni a flottát. Lassan beletörõdött ebbe és úgy döntött kényszerû otthona lesz a választott otthona is.