Post by Drake Johnson on Jul 7, 2008 15:14:26 GMT 1
Beszéltem Raven userrel, arról lenne szó, hogy ő majd felkarolja a karakterem, esetleg valami segédje leszek, vagy micsoda, és ennek megfelelőlen írtam meg az előtörténetem.
Név: Drake Johnson
Kor: 20 éves
Nem: férfi
Születési hely: Coruscant
Faj: ember
Kaszt: politikus, segéd Ravennél/nál
Felszerelés: semmi különös. Pár holmi, egy fotó a családról, tényleg hétköznapi jelentéktelen tárgyak, amik akár egy viszonylag kicsi táskában is elférnek.
Előtörténet
Drake Coruscanton született és kezdetben nem tudta mihez kezdjen. Szerencsére gazdag családban született, nem volt hát sanyarú gyermekkora. Természetesen ő is járt iskolába, ő is segített mindenben, amiben csak tudott és szabadidejében együtt lógott a többi gyerekkel a város utcáin. Drakenek igazából álma se volt, amit valóra válthatott volna, csak sodródott az árral, ha szülei azt mondták, hogy most mást fog tenni, akkor belefogott abba és nem nagyon zavarta a dolog. Egyik nap azonban ahogy a barátaival vonult át az utcán, meglátott egy híres politikust, aki sietve ment a dolgára, de a fiú arra lett figyelmes éles látásával, hogy kihullott zsebéből egy arany tárgy. Jobban szemügyre véve az egy értékes arany óra volt! Szerencsére társai nem vették észre és ő gyorsan lecsapott rá. Mivel becsületes fiúnak tartotta magát és úgy vélte, hogy a politikusnak fontos tárgy lehet az óra, netán édesapjától örökölte, ezért elviszi neki. Sajnos az épületbe nem mehetett be, mivel nem engedték be egyértelműen. Azonban mimkor a gyűlés véget ért és kifelé jöttek az emberek és egyéb lények, Drake határozottan a férfi elé lépett. Amaz megállt, kérdőn ránézett.
- Elnézést uram, de azt hiszem elvesztett valamit.
- Valóban? – majd szöget ütött neki a fejébe vélhetően az óra, mert utána nézett és bólintott. – Tényleg, a sietség, a sietség – csóválta a fejét. – De látom megtaláltad fiú, ez rendes tőled – szólt, mikor Drake megmutatta. A férfi elvette az órát. – Cserébe had hívjalak meg egy kis beszélgetésre a lakosztályomba.
- Természetesen, ahogy jónak látja – válaszolt Drake így. Nem tervezett semmit délutánra, a szülei se várták haza hamar, nyugodtan ment hát a fickó után, aki így a nehéz munka után most már vele indult a lakosztályába, hogy kipihenje a nap fáradalmait. Mikor megérkeztek, s beléptek, Drake egy elismerőt füttyentve nézte meg a helységet, mely luxus lakosztály volt. A férfi elégedetten ült le egy nagy és kényelmes fotelbe és intett a fiúnak is, hogy csatlakozzék egy másik ülő alkalmatossághoz. Ezután beszélgetni kezdtek, a férfi kíváncsi volt Drakere, aki elmondta, hogy hétköznapi gyereknek tartja magát, ötlete és terve nincs a jövőre nézve, de szorgos, segítőkész és határozott embernek tartja magát. Ha belevág valamibe, azt a száz százalékos oda figyeléssel óhajtja elvégezni. És legtöbbször kiválóan teljesíti munkáit.
- Valóban? Ez derék, mert úgy vélem, hogy nyugodtan mehetnél politikusnak. Menj el az egyetemre, végezd el és utána keresd meg Ravent. Ő majd segíteni fog neked, persze ehhez az kell, hogy ragyogóan zárd az egyetemet – kacsintott a férfi. Még egy picit beszélgettek, s barátságban váltak el.
Ezután politikusi pályára állt és kitűnően teljesített, s a legjobb eredményekkel zárt, amik azt jelentették, hogy előtte a jövő. Megkereste Jasen Ravent, mint észre vette időközben kellőképpen híres ember lett a fickó, hogy már a neve említésére is felkapják a galaxis lényei a fejüket. Elmosolyodott ahogy az adatait nézte. Hm, Raven Tehcnic Corporate, szóval már egy jól jövedelmező vállalkozásba is kezdett. Kutató központ a Corellán, ejha! Coruscanton egy lakás, a Theed-i palotában egy luxus lakosztály, továbbá egy sikló, ami egyszerre testesíti meg a sportos és luxus belsőt, elvilleg a fickó ötlete volt az egész és 84 500 kreditjébe került.
Ahogy ezt mind elolvasta Drake és még több más adatot is a fickóról, leesett az álla. Küldött neki egy egyszerű üzenetet, melyben tudatta a múltjában feltűnő politikus személyét, röviden elírta a találkozásukat és kijelentette, hogy ő, Raven elvilleg ismeri is azt az illetőt és nem egy szélhámos, aki átverte Draket. Reméli továbbá Drake, hogy Raven esetleg felkarolja őt és segít neki, vagy hasonló. Aláírta a nevét természetesen és elküldte, majd várt a válaszra.