Post by Selvaar Donolva on Jun 24, 2008 14:20:27 GMT 1
Teljes név: Selvaar Donolva
Becenév: Selv
Kikelési idő: B.E. 10 (19 éves)
Kikelési hely: Geonózis
Nem: hím
Faj: geonózisi
Kaszt: nemes
Foglalkozás: fejvadász
Felszerelés: geonózisi elektrobot, geonózisi hangfegyver, sisak és mellvért, amit az ő alakjára formáztak, övtáska és abban 4 db sokkológránát
Előtörténet:
A Geonózis egyik kivájt barlangjában kelt ki egy tojásból, lárva ként. Apja, akit Gener Donolvának hívtak, nemes kaszttal rendelkezett, ahogy a felesége is, Katiara Donolva, mindketten hősies védői voltak a kaptárnak. Igazából semmi különösebb dolog sem történt 6 éves koráig, nem voltak barátai, nem ismert szinte senkit, de sokszor látott egy lárvát, aki állandóan bántotta a többit. Amikor elérte a 6 éves életkort, kinőtt teljesen a szárnya, és mivel Genernek nem volt ideje, megkért egy öreg geonózisit, hogy helyette tanítsa. Név szerint Mafisth Kelear, megtanította, hogy használja a dárdákat és a hangfegyvereket, a lopakodást, a repülését is fejlesztették. Selvaar eredményei kiválóak voltak, és Mafisth elvitte egy békés, elhagyatott kaptárba, ahol nyugodtan gyakorolhatja a harcot.
Mafisth Kelear
Mafisth kitűnő tanárnak tűnt, Selvaar pedig kiváló tanítvány volt.Nos, mielőtt elváltak volna útjaik, és Selvaar haza ment volna, Mafisth még mondott egy-két bíztató szót neki.
- Nagyon gyorsan tanulsz, nagy harcos lehet belőled! De ne feledd: védd a kaptárt, és a lakóit!
Így tért vissza a régi kaptárhoz. Apja nem szólt semmit amikor visszatért, édesanyja viszont szeretettel fogadta. Sok dolog történt amíg távol volt az otthonától, például Dooku gróf ajánlatot tett a főhercegnek, és ő el is fogadta. Dooku grófon kívül más is megjelent vásárolni a droidokból- legtöbbjük trandoshan volt, de jöttek kevesen emberek is. Egy ember, aki testőröket akart magának, vállalta, hogy megtanít 4-5 nemes geonózisit a standard nyelv nagyon apró megértésére, például az alapok, hogy eligazodjanak, meg az olvasás, bár az nehezen ment, de sikerült pár hónap alatt…nagy küszködések árán.
Mivel most már igazi harcosnak számított, elkezdett járőrözni első hivatalos napján. Meglátott egy elit harcost és két munkást. Az elit harcos éppen szórakozott a munkásokkal, ütögette őket, ijesztgette, fenyegette őket.
- Segítség, ez megőrült!- kattogták a munkások.
Ahogy jobban megnézte az elit harcost, egy kicsit ismerős volt. Eszébe jutott: ez az a lárva, aki állandóan bántotta a többi lárvát. Bedühödött, nem akarta hogy ő és a generációja félelemben élje le életét. Valakinek elkell tűntetnie e világról. Bosszúszomja volt a múltbeli sérelmek miatt, elöntötte a vér az agyát, de csak annyi esze maradt abban a pillanatban, hogy ne hangosan, feltünően támadja meg. Felrepült a magasba, majd egy barlang előtt állt meg, ami a falban volt. Mivel senki sem volt otthon, és az elit harcos itt van alatt, itt szállt le. Várta a megfelelő pillanatot, és közben célozta az elit harcos hátát. Egy megfelelő pillanatban, amikor az elit harcos röhögni kezdett, leugrott, és a dárdával átszúrta a gonoszkodó hátát. Majd kihúzta, és mielőtt hátranyúlhatott volna az elit harcos, ő hatalmas erőt kifejtve, levágta a fejét. A munkások megrémültek, majd elfutottak. Selv is végre ráeszmélt, hogy mit tett. Nem tudta, hogy most mihez kezdjen, fusson, vagy várja meg a büntetést? Pár perc gondolkodás után az első mellett döntött: elfutott, a kaptár kijárata felé. Csakhogy azalatt a pár perc alatt más munkások is látták, hogy mi történt. Már közel volt a kijárathoz, de inkább úgy döntött, vissza megy a barlangjába, ott van két másik fegyvere, és egy nagyon ritkán használatos kijáraton távozhat feltünés nélkül. Elkezdett felfelé repülni a járatokban, és így elért a barlangjához, ahol csak 1-2 munkás tartózkodott, de mentek is tovább. Ő meg szépen bement a barlangjába. Dárdáját lerakta a földre, majd a "kőasztalról" elemelte a két fegyvert, egy energia-dárdát és egy hangfegyvert. Kiment a folyosókra- már ha annak nevezhetünk egy egyenetlen járatot- ahol már egy-két járőr szigorú szemekkel vizsgálta a terepet. Megvárta amíg elmennek, majd elindult az ellenkező irányba. Egy idő után befordult egy sarkon, ahol ott állt egy elhagyatott kijárat, ami szó szerint a semmibe vezet.
*Ez lesz az*-gondolta.
Oda futott, gyorsan lenézett, egy kavics éppen lefelé szambázott a hegyről. Nem volt sok ideje, a járőrök léptei, és szárnycsapkodásai egyre erősebben szóltak.Még egyszer körülnézett, lemászott 1-2 métert, amikor egy elit harcos megjelent a kijáratnál. Selvaar még időben megtudott állni, anélkül, hogy zajt csapna. A kifejezetten erős rovar nem vette észre az alatta csüngő Selvaart, és mivel társai hívták, vissza fordult és elment.
*Huh, ezt megúsztam*
Tovább mászott, amíg lába egy sík területet nem érintett a hegy aljánál, még csak pár méter állt közte és az igazi sík területtől. Már csak egyszerűen lekell lopakodnia a hegyről, és szabad. Elkezdett sétálgatni, és hallott egy pár szárnycsapkodást, megállt, és elbújt egy árnyékban. 4 harcos száguldott be az „elhagyatott’’ kijáraton keresztül
*Mi a fene? Most meg ez lett a fő ki-be járó?*
Elmélkedés közben véletlenül meglökött egy kavicsot, ami szépen legurult a hegyen, így nagy zajt csapva, de csak az utolsó harcos hallotta meg. Vissza fordult és körülnézett. Selvaart nem látta meg, de egy hajszálon múlt, mert ugye ő sem ülhetett ott egész nap, tehát tovább ment. Selvaar ezek után megbizonyosodott arról, hogy nincs más a közelben, legalábbis egy ideig, ezért szedte a szárnyait és elrepült.Az elhagyatott kaptár felé vette az irányt.
2 napnyi utazás után meglátott a szellemkaptár mellett egy űrhajót a távolban. És mivel kaptár társai nem voltak a közelben, úgy gondolta, jobb lesz, hogyha odalopakodik. Úgy tűnik, hogy kalózok voltak, akikről Mafisth mesélt egy keveset. Úgy látszik a legénység java elmegy elrejteni a lopott holmikat. Ez pont alkalmas Selvaar számára, hogy elhagyja a bolygót. Jobb elhagyni, mint itt halni meg, gondolta magában, kezdett elhidegülni attól a kötelességtől, hogy a kaptárt védeni kell. Nélküle is képesek megvédeni! Lőtávba érkezett, legalábbis a hangfegyver lőtávjába, és az őr még szerencsére nem vette észre. Előkapta csendesen a hangfegyvert, célzott vele, és pont fülbe találta. A pilóta meghallotta, ahogy elterül, ezért kiment a rámpára egy lézerpisztollyal a kezében. Selvaar addigra már a hajó egyik "lábánál" állt. A pilóta nem vette észre a láb mögött. Amikor a pilóta lement a rámpáról, Selvaar felmászott a hajó tetejére, természetesen ezt a pilóta meghallotta, és oda sietett. Nem sejtette, hogy fölött van valaki, ezért Selvaar könnyen ráugorhatott, és az ember meglepődésében elesett, s kiejtette kezéből a lézerpisztolyt. Selvaar elrúgta,elég messzire. Leugrott az emberről, aki még mindig a homokot törölte a szájából, Selvaar egy métert felrepült, és úgy maradt, ahogy a pilótára fogja a hangfegyvert. Mutogatja a hangfegyverrel, hogy szálljon be, így is tesz a pilóta, Selvaar követi. Mivel meglátja hogy egy protokoll droid van a hajón, elkezd kattogni. A droid egy olyan dolgot mondott, amit feltehetőleg a kalózok tápláltak bele: - Mi a rossz seb történik itt?
- Vigyél oda, ahonnan jöttetek- fenyegette a pilótát, de az értetlenül nézett a droidra.
- Gazdám, ez a szörny azt mondta, hogy vidd oda, ahonnan jöttünk!
A piléóta félelmében nem mert fegyverhez nyúlni- hát igen, elég gyáva volt- így hát leült a pilóta székbe, felhúzta a rámpát, és elindult, itt hagyva társait a reek-eknek. Selvaar megvetette a gyáva kalózt, mert ott hagyta a társait a Geonózison, ahol semmi esélyük a túlélésre. Selvaar épp egy hónappal a klón háborúk kezdete előtt hagyta el a bolygót.
Amikor végre kijutottak a Geonózis aszteroida mezejéből, bekapcsolt a hiperhajtómű. Selvaar egy kicsit megrémült, de az elektrobot még mindig a kezében volt, a hangfegyvere pedig az oldalán, így nincs mitől félnie. Amint kiléptek a hipertérből, az ablakon keresztül látható volt a Nar Shaddaa bűnös felszíne.
- Hogy hívják ezt a bolygót?- kérdezte a droidot Selv.
- A neve Nar Shaddaa, a galaxis legjobb helye- válaszolta a droid.
Közben a hajó leszállt egy magán leszállóhelyen. A rámpa lenyílt, a pilóta nagy levegőt vett.
- Kösz az utazást, féreg!
Fogta a hangfegyverét, és lelőtte vele a pilótát, és a droidot. Átkutatta a hajót, és talált pár hasznos dolgot. Egy köpenyt, és pár sokkoló gránátot. Megnyomott egy az egyik detonátoron, és elkezdett csipogni. Semmi. Eldobta, azzal a tudattal, hogy csak egy gömb. De amikor leért a földre, minden elkezdett villámlani. Selvaar meglepődött, épp, hogy nem ért el hozzá az áram. Elvette a maradék 4 sokkológránátot és még jó sok kreditet is talált a ládákban, majd berakta a köpeny belső zsebeibe, és a felvette a köpenyt. Lement a rámpán, majd elindult az utcákon. Nevetés, bosszúság, öröm, félelem. Ezek voltak az emberek arcára írva. Miközben ment az utcákon, betért egy bárba, mivel nem tudta, hogy mihez kezdjen. Úgy döntött tovább megy, nincs mit tenni… Egy ideig gyalogolt, majd egy táblán a következő szöveg állt:
Üdvözöljük a Corelliai szektorban!
Ebben a szektorban maradt 7 évig! Úgy gondolta, hogy jobb lenne, ha lenne egy otthona. Kivett egy lakosztályt az egyik hotelben, de nem olyan luxus, de nem is szegényes, olyan, átlagos lakosztály, volt benne ami kellett, holovetítő, holonet étel, ital stb. Kiismerte a Nar Shaddaa utcáit, szektorait, és a Galaktikus Standard-t is teljesen megérti már. De ő úgy gondolta, hogy ebből az ismeretből még nem lesz gazdag. Vett egy páncélkereskedőtől egy geonózisi sisaikot és mellvértet, a Geonózison szerezte még nagyon régen, az egész páncélból sajnos csak ennyi maradt. Néha meglátott néhány „körözve’’ feliratú táblát, amiket örömmel végzett el.A Corelliai szektorban mindig talált valami feladatot, amit elkellett intézni, Sajnos általában csak elkellett fogni valakit, nem pedig ott helyben megölni, ez nem volt Selvaar ínyére- már ha van neki- de valahogy eltudta viselni. Kedvenc áldozatai a védtelen emberek, akiket elárulnak a társaik, vagy már mind halottak. A huttoknak nagyon sok ''szivességet'' tett, ők együtt azt akarták, hogy egy satnya testőr legyen, de ő erre nem kivánkozott. Inkább csak több dolgot intézett el a huttoknak. Persze hét év alatt nem csak a huttok fejvadásza, bárkitől elfogadott melót, persze csak a jó árért cserébe.
A 7. év valamely napján, meglátott egy hirdető táblát a következő felirattal:
Körözve, csakis élve!
Coss Nadd, bűnök: lopás, üzérkedés, és egyéb apróbb bűnök. Sabbath nevű huttnak nagyon fontos, hogy életben kell átadni őt és az ő tőle lopott droidot.
Külső tulajdonságai:
Ember, szőke haj, kék szem, vézna test, 23 év körüli
Eddig tapasztalt belső tulajdonságok:
Kétszínű, álszent, gyáva, nőcsábász, egyszóval mind az, amin képtelenség változtatni
Egyik nap sétált az utcán, amikor meglát egy embert, aki a droidjával együtt fut a dokkok felé A férfi megegyezik a személyiség leírással, amit körülbelül 1 hete olvasott, Selvaar is el kezd futni, és mivel már jól ismeri a környéket, tudja hol kell menni, megkerült pár utcát , és a körözött személy mögött volt. Egy eléggé lehangoló állapotban lévő YT-1400-as űrhajó felé tartott.
*Ezzel akar megszökni? Szánalmas…*
Leveszi a köpenyét, előhúzza az elektrobotot, megnyom egy gombot, és elkezdenek áramnyalábok cikázni a boton keresztül- persze kivéve a markolatot. Felszáll, majd olyan gyorsan kezd el repülni, ahogy csak tud, és mikor már fordulna hátra a droid és Coss, hátba üti őket, amitől mindketten elkábulnak. Már gyakorlatilag fenn voltak a hajón, ezért amíg mindketten a földön voltak, elvette a fegyverüket, majd lement a hajóról, és ledobta a fegyvereket a mélybe. Ezután körülnézett a hajón egy üres helyiségért, talált is egyet, ahol abszolút semmi sem volt, csak négy fal. Ide behúzta a két kábult testet egymás után, s elvette Coss-tól azt a készüléket amivel majd lehúzhatja a rámpát. Lezárta az ajtót.
Selvaar felvette a köpenyét, majd távozott, és szépen megnyomta a „Zár’’ feliratú gombot a kis dolgon, így már senki sem léphet fel a hajóra rajta kívül. Fogott egy légitaxit, és elindult a hutt szektorba, Sabbath-hoz. Egy hatalmas hotel sokadik emeletén van a lakosztálya, így hát elindult a liften keresztül. Amikor oda ért Sabbath ajtajához, egy hatalmas ajtó előtt találta magát. Egy kinti képernyőn keresztül megjelent egy testőr droid.
- Mit tehetek magáért?- szólt a droid
- Elfogtam Coss Naddot- geonózisi nyelvét egy fordító programmal tudta megérteni.
- Valóban, és hol van? Én nem látom!
- A hajóján fogtam el, most is ott van a Corelliai szektorban, bebörtönözve a saját hajójába.
- És a droidja?
- Ott van vele.
- Várjon egy percet.
A droid elment, és tudósította Sabbathot a történtekről. Hamarosan vissza ért.
- Kapcsolom a gazdám.
A lépernyőn most megjelent Sabbath kövér pofája.
- Ki küldöm az egyik testőrömet és még 2 testőr droidot, őket vidd el a hajóhoz!
Selvaar elővette a hangfegyvert és az elektrobotot, a biztonság kedvéért.
- Megértem aggódásod, hogy becsaplak, de nem vagyok olyan hutt, és most vezesd el őket oda!
A mondat végén éppen kijött egy twi’lek férfi, és két felfegyverzett droid, akik egy ládát cipeltek.
- Gyerünk, nincs rá egy egész napom!- mondta a twi’lek. Fogtak egy légi taxit- természetesen a fegyverek nem ovltak a kezében a taxiban, de a hajó közelében már ott voltak. Lenyitotta a rámpát, és felmentek.
- Itt lenne- mondta Selvaar, de a twi’lek nem értett semmit se belőle. A droidok letették a ládát, és leszedték hátukról a lézerpuskákat, majd a hajó felé céloztak, kábító lövedékkel az egyik a másik kábító ion lövedékkel. Selvaar felnyitotta az ajtót, már mindketten felvoltak kelve, de abban a másodpercben amint a droidok meglátták őket béléjük lőttek 1-1 kábító lövedéket.
- Kösz, ez már tényleg kellett Sabbath-nak, ami a ládában van, az a tied, és ez a sokkoló gránát az én ajándékom, 4 sokkoló gránát.
Átadott egy kulcsot, és 4 sokkoló gránátot, lerakott egy detonátort az energia ellátóra, beállította 10 percre, majd elmentek a két kábult testtel együtt. Selvaar fogta magát, és kinyitotta a ládát, amiben óriási mennyiségű kredit volt található. Lezárta, lehúzta a hajóról és amikor beszállt egy légitaxiba, akkor lehetett hallani a robbanást, de a taxi sofőrt nem érdekelte, neki csak a pénz számított, nem az, hogy valaki felrobbanhatott egy űrhajóban. A lakosztályán elhelyezte a ládányi kreditet.
Másnap elment egy rabszolga piacra, gondolva, hogy szüksége lesz néhány csicskásra. Mindenhol már szinte elfogyott minden "áru" , indultak új rabszolgákért menni, de egy szomorkodó zabrak kereskedő ott ült két rabszolgával az oldalán.
- Ó hogy mért áldott meg ennyire az ég....
- Mi bajod van féreg?- mondja Selvaar. Egy protokoll droid fordított, ami a zabrak mögött állt.
- Ezt a két rabszolgát nem akarja senki sem megvenni, belehalok!
- Mért, annyira silányak?
- Hogy silányak-e? Ezek első osztályú rabszolgák!
- Mégis mé'?
- A nő egy szakképzett orvos, a kel dor egy dantooine-i állattenyésztőé volt, aki megtanította, hogyan kell fogni egy puskát!
- Hmmm....és mennyit kérnél értük?
- Már hónapok óta itt roskadok, mert 40.000 kreditet kérek értük!
- Micsoda?!?! Negyven-ezer kredit? Meghülyültél?
- Már én is ezt kérdem magamtól, de figyelj! Neked oda adom őket 20 kilóért is, csak vidd el őket!!!
Selvaar gondolkozik egy-két percet.
- Hmmm, szívesen nézném még ahogy szenvedsz, de nekem szükségem van ilyen rabszolgákra, itt a pénzed, fattyú!
Köpenyéből előhúz négy zsákot, mindegyikben 5-5 ezer kredit van.
- Légy boldog, nah, add már ide őket!
- Máris! Li, Plutan, ez itt az új gazdátok, menjetek vele!- hatalmas boldogság van a zabrak szívében, majd sok pénzével, elindul haza fele. Selvaar is a hotel felé lökdösi újdonsült rabszolgáit, amikor meghall egy sugárvetőt eldördülni. Néhány bandita megölte a zabrakot, és elvette a pénzét. Selvaar nem szedte gyorsabban a lábait, őt nem izgatta, ment tovább nyugodtan hazafele.
Li Arden felkészülve az orvosi ellátás teljesítésére
Otthon hagyta a két rabszolgát megbilincselve kéznél- lábnál és elindult megint csak körülnézni a városban. Meglát egy embert, aki egy ketrec mellett áll. A ketrecben egy altagak kuksol, amint valamien- feltehetőleg emberi húst- fogyaszt.Selvaar oda megy, megkérdezi mennyi az ára.
- 15.000 kredit, és ez még olcsó!
- Ne próbálj átverni! Ez túl drága egy állathoz.
- Akkor legyen 14.000?
- Nem, nem
- Na jó, oda adom 13.000 kreditért, most csődbe megyek, örülsz bogár?
Az ember pofájába vágja a kredittel teli zacskót, aki uralkodva dühén kinyitja a ketrecet, és oda ad egy "pórázt".
- Aztán óvatosan, nehogy leharapja a fejecskédet!
Ezekkel a szavakkal búcsúzott az árus.
A következő napon elment egy droid árushoz, akinél vett egy protokoll droidot, 4-C0D néven, akinek elég furcsa alakot adott a geonózisi kéz, ugyanis egy geonózisi csinálta, egy pár hónapja.
4-C0D fordításra készen
Már csak 1 dolog maradt hátra, ami egy fejvadásznak elengedhetetlen kellék: az űrhajó. A dokkokhoz ment C0D-vel, ahol egy ember ajánlgatta a használt YT-2400-át. A kuncsaft elment, tehát Selvaar és C0D jött a soron.
- Nagyon jó állapotban levő hajó, kérem, vegyék meg, csak jól jár vele bogá.. úgy értem uram!
- Most nem hallottam meg a sértést, de ha mégegyszer kimered mondani, kifilézlek! Szóval, mennyibe kerülne?
- 32.000 kredit, uram.
Köpenye alól elővesz 4 kis batyut, amiben megtalálható ez az összeg.
- Tessék, most had írjam végre át a jogokat!
- Rendben, itt is lenne- elveszi a 4 zsákot, és oda ad Selvaarnak egy adattárolót. Selvaar áttírja a jogokat.
*Heh, Fagy Halál? Ez nem illik éppen hozzám… Írják át…. Sivatagi Sikolyra*
- Kész.
- Remek.
Az ember visszaveszi az adattárolót, és aláírja.
- Remélem tetszeni fog a hajója, most megbocsásson, nekem fontos törleszteni valóm van…
Vissza adja Selvaarnak, és dádárádááám, van egy új kitünő hajója, megnézni később fogja, most ment hazafele.
Miután teljesen beköltöztette újdonsült csapatát a lakosztályba, megkérdezte a két új rabszolgáját, mi a nevük, mert nem volt ideje megjegyezni őket. A kel’dor neve Boboo Plutan a nő neve Li Arden. Mindketten tolvajok voltak. A kel’dor azt mondta, hogy egész életét emberek között töltötte, de becsülete megmaradt. Ért a puskákhoz, de utálja a keresztnevén szólítják, mindig a vezetéknevén hívják őt. A nő egy volt orvos, fegyverekhez nem ért, de bármikor ápolhatja a csapat "szerves" tagjait. Az altagak neve Moonhunter lett, szereti a gazdáját, de a kettő másik rabszolgát szívesen megölné, ha Selvaar nem ellenezné.
Egy nap, rabszolgái, azt kérték tőle, hogy hagy kisérjék el a küldetésein.
- Mért akarnátok velem jönni? Meghalnátok vagy általam, vagy más által!
- Segíteni akarunk neked Gazdám, mi is kipróbálnánk a fejvadász munkát!- mondta Li.
- Nem bízom bennetek, amint fegyvert adnék a kezetekbe, megölnétek és elmennétek a hajómmal.
- Kérlek uram, unalmas egész nap itt ülni és várni az ételt!- bekiabálta a kel dor.
Tényleg úgy beszéltek, mint akikben meglehet bízni.Látszott rajta, hogy annyira azért mégsem ért a fegyverekhez a kel' dor, és még egy buckalakó is megtudná őt ölni.
- Mi biztosít a felől, hogy ti nem fogtok engem elárulni?
- Én tisztességesen foglak szolgálni küldetéseid során lövész képességeimmel!- mondta a kel dor.
- Én pedig megpróbállak majd titeket ápolni, ha megsebesültök!
*Hmmmm, régi mentorom Mefhist szerint a kel dorokban meglehet bízni, és aki ért az orvosláshoz, az is megbízható általában*
- Tudjátok mit, adok nektek egy esélyt, de ha egyszer is ellenem próbáltok fordulni, Moonhunter fog veveletek táplálkozni, miután ropogosra sültök az elektrobotom által!
- Nem árulnánk el téged Gazdám.
- Azt majd meglátjuk, azt majd meglátjuk......
Titokban készül arra, hogy vissza szerezze 4-COD memóriáját és fejvadász protokollját, de egyenlőre ez csak egy protokoll droid ami arra jó, hogy egy-két dologban segítsen Selvaarnak és tanácsokat adjon, illetve fordítson. Addig is gyűjtögeti pénzét, jövője érdekében.
Jellem: Nem az a kedves típus, nem nagyon barátkozik, a rabszolgáival sem törődik sokat, de azért nem hagyná őket meg halni. Senki sem a barátja, mondjuk úgy, hogy felelősnek érzi magát másokért, ami egy geonózisira nem nagyon jellemző. A vér szaga azért még mindig hívogatja, sosem adná fel a fejvadász munkáját más munkáért, még akkor sem, ha jövedelmezőbb munkát ajánlanának neki. Mindenkitől elfogad feladatokat, persze csak a megfelelő jutalomért cserébe. A melók miatt kevés alkalommal van otthon. Azért van kevés dolog nála, mert a legtöbbet a ’’bajtársai’’ hordozzák helyette. Csak a rabszolgái hívhatják Selv-nek, mástól ezt sértésnek veszi.
A Sivatagi Sikoly
A Sivatagi Sikoly: nincs rajta sok újítás, de pár ''luxus'' cikket berakott még. A hajónak csak a belső része változott meg egy kicsit. Van benne 3 ágy, ahol Selvaar és csatlósai alhatnak, egy ketrec Moonhunter részére, és egy feltöltőállomás COD-nek. Általában Li a pilóta, Plutan kezeli az ágyút, COD meg Selvaar próbálja hasznossá tenni magát és ha csata van akkor karbantartják a hajót úgy-ahogy.

Coss Nadd. Utolsó barátnője csinálta róla a képet.

Boboo Plutan miközben egy twi'lek besúgóra céloz, de sajnos megzavarják a testőrei