Post by Tobbi Dala on Jul 8, 2008 17:35:25 GMT 1
Pályázat Tobbi Dala karakterére
A Mandalore bolygón született a Galaktikus Birodalom megalakulása elõtt 16 évvel. Szülei egyetlen gyermeke volt, így a Dala klán jövendõbeli vezetõje is. Apja ízig-vérig követte népe hagyományát, gyermekének is ezt a sorsot szánta. Klánjuk, a Dala klán nem volt oly elismert, vagy nevezetes, mint mondjuk a Fett, vagy Ordo klán, viszont mindig kemény, hagyománytisztelõ harcosokat adott ennek a nomád népnek.
A Dala klánról röviden: a klán soha nem volt az igazán elismert klánok között számontartva, ám büszkélkedhet egy olyan õssel, akinek a neve hallattán a mai napig sok mandalori harcos tiszteleg még. Õ volt Zenityr Dala, aki a Mandalori háborúk ideje alatt Mandalore, a Rettenthetetlen mellett harcolt elég sokáig. Neve és tette azért vált híressé, mert életét áldozta önzetlenül a Mandalore-ért. A Mandalore elé lépett, így õ kapta a halálos sebesülést, nem a vezetõ. Mivel a mandalori sereg visszavonulóban volt, így felszerelése, páncélja soha nem került vissza a Dala klánhoz.
Három éves koráig anyja mellett nevelkedett, aztán, népe szokásához híven apja vette át nevelését. Gondtalan, ám kemény tanulással, gyakorlatozással teli idõ volt ez. A fiatal Tobbi mindig mosolyogva emlékezett vissza erre az idõszakra életébõl. Itt tanulta meg, apja mellett, mit is jelent képviselni azt a dicsõ örökséget, amibe született. Soha, egyetlen percre sem vágyott másra, minthogy népe újból hatalmas, független és galaxis szerte elismert legyen, mint a régi, szép idõkben.
Apja rengeteg mindenre megtanította. Hogyan használja a vibrokardokat, sugár-és plazmafegyvereket, ám emellett legalább ekkorra hangsúlyt fektetett népe kultúrájának a megismerésére is. Tobbi szinte itta apja meséit. Lefekvéskor mindig a Vode An!-t dúdolgatta neki apja. Sokat jártak együtt túrázni, legtöbbször napokra elmentek, és eközben Tobbi szépen fejlõdött, erõsödött.
Tizenhárom éves korában, mint minden hasonló korú gyerek, õ is keményen és lelkesen készült felnõtté avatására. Több dolog is motiválta. Egyedüli gyerek volt, azt akarta, hogy apja büszke legyen rá, és a saját magának felállított mércének is meg akart felelni. Az eléállított próbákat könnyedén vette. Megkapta saját páncélját, mely nagy részében õsei páncéljainak egyes darabjait tartalmazta. Hagyományaik szerint így tisztelegtek és emlékeztek az õsökre. Innentõl kezdve nagykorúnak, harcosnak számított.
Ekkortájt történt, hogy egy bizonyos Spar nevezetû mandalóri jött a bolygóra, aki sikeresen fogta össze a klánokat. Minden igaz harcos szívében egy egyre erõsödõ érzés kelt életre. „Talán Õ lesz, ki újra a nagyságba vezet minket”. Ezt érezte Tobbi is. A fiatal harcos az elsõk között jelentkezett a Mandalóri Védelmezõk közé. Szentül hitte, hogy Spar nem más, mint a nagy Jango Fett. Sparból lett a következõ Mandalór, akit mindenki csak úgy emlegetett, mint Te Gayiyli Mand’alor, azaz a Feltámasztó Mandalór. Itt ismerkedett meg a hasonló korú Fenn Shysa-val, akivel szoros barátságot kötöttek. Mindketten szinte teljesen hasonlóan gondolkoztak, éreztek a világgal, a Mand’alor-al és a harcosi hagyományokkal kapcsolatban.
Ekkor már egy ideje zajlott a galaxis szerte csak klónháborúként nevezett hatalmas összecsapás, mely szinte minden lakott rendszert érintett, mely a Köztársaság alá tartozott, sõt, néhányat még azokon kívül is. A Mand’alor parancsára a Védelmezõk a korrupt, dekadens Köztársaság ellen indultak harcba. Mindannyian dallal a szívükben, éjszakánként néma fohásszal az ajkukon a háború Istenéhez, Kad Ha’rangir-hoz meneteltek a Szeparatista droidseregek oldalán. Céljuknak tekintették a Köztársaság eltörlését, és a mandalori nép felemelkedését.
Tobbi élete elsõ csatáját Új Holstice bolygóján harcolta végig, B.E.2-ben. Keze egyszer sem remegett, lövései szinte mindig pontosak voltak. A Köztársaság hadserege sokkal erõsebb volt, mint az ellene felvonuló droidsereg és mandalóriak együttvéve. Majd 2000 klónkatona, rengeteg AT-TE lépegetõ, LAAT/i szállítóhajók vonultak ellenük. Tobbiék derekasan küzdöttek, ám egyre másra hullottak el mellõle barátai, társai. Egy kisebb kanyonba húzódtak vissza, ahová a lépegetõk és a szállítók csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudták követni õket. Itt sajnos a mandalóriak kisebb egységekre szakadtak szét. Tobbi és még vagy 7 másik harcostársa egy kisebb hegyi ösvény felé vették az irányt. Lassan haladtak felfelé, közben folyamatosan figyelték környezetüket. Ám úgy látszik, nem voltak elég éberek. Hirtelen egy nagyobb raj klónkatona ütött rajtuk. A hely szûke miatt iszonyatosan véres mészárlás vette kezdetét, ám amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan maradt abba. A mérleg: három mandalori halott, és egy teljes raj köztársasági katona. Tobbi maga kettõvel végzett. Indultak tovább, hogy csatlakozzanak a Mand’alor többi egységéhez, és egyszer csak azt vette észre Tobbi, hogy a megmaradt, kis rajt õ vezeti. Szerencséjükre nem találkoztak ellenállással, és alig két óra múlva elérték a táborhelyüket. Itt csatlakoztak a fõ sereghez, és egy megbeszélés után úgy határozott a Mand’alor, hogy visszavonulnak. Bár majdnem negyven százalékos veszteséget okoztak az ellenségnek, ám közülük is sok jó ember veszett oda, és ellentétben a köztársasági sereggel, nekik nem igazán volt utánpótlásuk. Ekkor tudta meg, hogy apja életét vesztette ebben a csatában. Az úton visszafelé örömmel vette észre, hogy barátja, Fenn is túlélte a harcot. Sokat beszélgettek még késõbb is errõl a csatáról, újra és újra átbeszélve a taktikát, és tanulva a múltbéli cselekményekbõl. Õsi mandalori hagyomány volt, hogy egy mandalori mondást egy igaz harcosnak minden nap el kellett ismételnie, egészen élete végéig. Ez a következõ volt: „Ni su'cuyi, gar kyr'adyc, ni partayli, gar darasuum”, azaz „Én élek, ám Te holt vagy, emlékezem Rád, így örökké élsz”. Ezen sor után szokták az elesett bajtársak neveit felsorolni. Aznap ez a mondás sok, nagyon sok névvel gazdagodott.
Következõ évben igen mozgalmas hadjáratban vett részt, közvetlenül a Mand’alor mellett harcolva végig. Elsõ állomásuk a Kamino volt, a Birodalom megalakulása elõtt bõ egy évvel. Céljuk a klónozó gyárak felrobbantása volt, hogy ezzel gátat vessenek a Jedik és a Köztársaság klónjainak folyamatos utánpótlásának. Megérkezvén a mindig viharos idõjárással rendelkezõ bolygóra, Tobbi egy kis egység élén azt a feladatot kapta, hogy biztosítson elég idõt annak a csapatnak, akik a gyárak felrobbantásával voltak megbízva. Ekkor derült ki, hogy valójában csak egy gyár van, ám azt elképesztõ erõk védik. Hiszen ez volt a klónok szülõbolygója, így várható volt, itt mindig elégséges létszámban vannak ahhoz, hogy meg tudják védeni Kaminot. Ám egy valamivel nem számoltak. Hogy a támadók mandaloriak lesznek. Iszonyatos csata volt, mindenki úszott a véres vízben, néhány szerencsétlen szó szerint, akik a hatalmas vízben álló városokból az örökkõ dühöngõ tengerbe zuhantak, hogy végsõ nyughelyük ott leljék a habok között. Tobbi egységét a gyárakhoz vezetõ egyik fõ útvonal mellett helyezte el, és védelmi pozícióba osztotta embereit. Egy nehéz plazmaágyút is telepítettek, és a hirtelen nekik támadó ellenfelet azzal kezdték el feltartani. A sokszoros túlerõ ellenben egyre inkább maguk alá gyûrte az egységét, egy klón, kinek társai saját életük feláldozásával nyitottak utat, páncéltörõ puskájával sikeres találatot ért el, minek következtében a plazmaágyú felrobbant, szétszakítva két dicsõ harcos testét is. Tobbi az alá tartozó droidokat vezényelte frontális támadásra, míg a nála lévõ robbanóanyagot összekötözte egy hõdetonátorral. A droidok elég idõt adtak neki ehhez a mûvelethez. Mikor elkészült, minden emberét visszarendelte jó ötven méternyit, majd az egyre fogyó droidok elé dobta az aktivált hõdetonátort. A kis csomag pont akkor érkezett a klónkatonák elé, mikor az utolsó droidot is lelõtték. Ez viszont már nem annyira érdekelte Tobbit. Ötlete bevált, a hathatós robbanócsomag szétszakította a dúracél hidat, így gyakorlatilag elzárták magukat. Elõttük a szétrobbant híd maradéka, és a visszavonuló és másik útvonalat keresõ köztársasági klónokkal, mögöttük pedig a klónozó gyár magas, sötét sziluettje csupán. Aztán a vihar dübörgését egy pillanatra elnyomó hang- és fényáradat borította be õket. Társaik sikerrel jártak, az üzem felrobbant. Mint késõbb kiderült, csupán kisebb-nagyobb károkat tudtak okozni, ám a gyár üzemképes maradt. Ujjongásnak ellenben nem volt helye. Hirtelen a sisakjában lévõ kommon felreccsent a Mand’alor hangja, és azonnali visszavonulásra utasította minden egységét. Tobbi nem tétovázott. Emberei maradékával elindultak a gyár roncsai felé, közben a kivonással megbízott csapatnak megadta a találkozó koordinátáit. Pont egyszerre érkeztek oda. Gyorsan felszálltak a transzportokra, és kemény ellenséges tûz mellett, de sikeresen elhagyták a bolygót. Késõbb ezt a csatát mindenki csak a második kaminói csata néven emlegette. Tobbi karján pedig csak egyre gyûltek az apró, fekete tetovált rovátkák.
A következõ két, említésre érdemes ütközet a mai napig élénken él Tobbi emlékezetében. Új-Bornalex-en egy igen kemény csata után, de gyõztek a Mandalore csapatai. Itt vetették be elõször a köztársaságiak a Galaktikus Tengerészgyalogságot, remélve, hogy azok talán képesek lesznek megtörni Tobbiékat, de akkor, ott még nekik sem volt esélyük. A Mandalore és harcostársai szárnyaltak. Persze, kemény ütközet volt, de gyakorlatilag lesöpörték az ellenfél egységeit a csatatérrõl. Itt már Tobbi és barátja, Fenn végig a Mandalore mellett harcoltak. Mindketten számtalanszor kitüntették magukat a csatában. Tobbi zöld páncéljában mindig a csata legsûrûbb, legpörgõsebb részein tûnt fel, és némán, mint a halál megtestesült képviselõje, csak ölt, gyilkolt, és közben élvezte azt, amit csinál. Élvezte a csata forgatagát, az „illatát”.
Ám minden nagy gyõzelemnek van egy nagy bukás párja is. A Mandalore-ék se menekülhettek ez elõl az õsi igazság elõl. A Norval II-n történt az a bizonyos bukás. Amidala szenátor elfogása volt a cél. Ám csapda volt az egész, megszervezték, hogy ott pusztuljanak mind. A nagy droidsereggel megtámogatott mandalori harcosok ellen majdnem 20000 klónkatona és húsz jedi vonult fel. Eleinte mindannyian biztosak voltak a sikerükben. Új-Bornalex után ugyan ki tudná megállítani õket-gondolták. Aztán a csatát kezdõ 212 bátor, igaz harcos gyorsan és kíméletlenül elkezdett fogyni. Elõször csak annyit vettek észre, hogy már csak száz bátor harcos énekli a Vode An-t, aztán csak harminc, majd csak tíz. Hogy mikor kezdtek visszavonulni, talán még maguk sem emlékeztek rá. Ami bizonyos, hogy a bolygót egy kis transzporthajóval csupán a Mandalore, Fenn és Tobbi hagyta el. Szemük végig a bolygóra függesztve távolodtak, majd amint a fedélzeti számítógép kiszámolta az irányt, és a gép a hipertérbe lépett, magukban kíméletlen bosszút esküdtek ellenfeleiknek és az átkozott jediknek. Kétszázkilenc testvérük harcolt aznap utoljára. Mindhárman tudták, az a csata, azok a percek, órák soha nem hagyják egyiküket sem nyugodni.
Visszatértek a katonai bázisukra, és egy ideig meghúzták magukat. Pár héttel késõbb, mint derült égbõl a villámcsapás érte õket a hírt: megalakult a Galaktikus Birodalom.
„Egy percig sem hittem, és most sem hiszem el, hogy a jedik árulták volna el a Köztársaságot. Idióták voltak, de szentimentális idióták. Bár nem érdekel valójában, hogy a jedik árulók-e vagy sem, de az tény, hogy az ellenség nem változott, csak máshogy hívják. Köztársaságból Birodalom lett, szenátusból császár, jedikbõl rohamosztagosok.”-eképpen vélekedett Tobbi a Birodalom megalakulása után pár évvel a helyzetrõl, mikor egyszer Fenn-el errõl beszélgettek.
Aztán a második arculcsapás a Birodalom általi megszállása volt a Mandalore-szektornak, és annak a korcsnak, a Szuprema-nak a népük nyakára ültetése. Az az idegen korcs elkezdte eladni rabszolgaságba szeretett népüket, és hazájukat kijátszani idegen hódítóknak. Ilyen szégyent, ilyen katasztrófát, sorscsapást még a mandalore nép soha nem szenvedett el. Mandalore, Fenn és Tobbi az Ordora vonultak, és létrehoztak egy titkos katonai támaszpontot és kiképzõtábort egyben. Minden idejüket és energiájukat arra szentelték, hogy képesek legyenek lerázni az idegen vezetõjét a Manda’yaim-nak és megszüntetni a birodalmi jelenlétet a szektorban.
Tobbi vélekedése a tennivalókról, a kialakult helyzetrõl és a jövõrõl általánosságban:
„A Norval II-n megtanultunk pár fontos dolgot. Soha senkiben ne bízz maradéktalanul, és szövetségesbõl sosem lehet elég. Nem szabad, hogy még egyszer olyan helyzetbe kerüljünk, hogy engedjük népünk harcosainak kivéreztetését. Ahhoz hogy elnyerjük függetlenségünket és szabadságunkat, sok mindent kell tenni, és tudomásul kell venni, nem fog bekövetkezni egy-két év alatt. De törekednünk kell arra, hogy az az idõ, mikor-és nem ha-végleg lerázzuk magunkról a rabigát, minél hamarabb jöjjön el. Legelõször is minél több harcost kell kinevelnünk és felfegyvereznünk. Amíg nem állunk készen, addig meg kell lapulnunk. Most mondhatja pár testvérem azt, hogy ez talán harcoshoz méltatlan hozzáállás, de egy igazi harcos nem csak a testével és szívével, hanem a fejével is harcol. Márpedig tudom, hogy egy olyan mandalori sincsen, aki ne lenne maradéktalanul és teljesen, igazán harcos a maga teljes valójában.
Továbbá sokat segíthet rajtunk, ha a galaxisban kóborló, helyét nem találó testvéreinket újra magunk közé tudjuk segíteni. Nyilván nem az õ felkutatásukra kell helyezni a hangsúlyt, de ha találkozunk egyikükkel, igyekeznünk kell szívében újra megdobogtatni harcosi mivoltát, és magunk közé emelni õket.
Jelenlegi legfontosabb és legerõsebb ellenfelünk a Birodalom. Nekünk szövetségesekre van szükségünk, olyanokra, akikre számíthatunk, és akik ránk is számíthatnak természetesen. Olyanok kellenek, akik hasonlóképpen éreznek, vélekednek a Birodalomról, mint mi, és hasonlóan képesek is lesznek majd tenni, ha kell, és mindezt tudatosan tudják végiggondolni.
Az ellenségem ellensége a barátom, tartja egy õsi mondás. Nos, én azt mondom, ez esetben kutassunk a Birodalom ellenségei között. De óvatosan, tapogatózva tegyük mindezt. Szövetségest, és nem koloncot kell szereznünk.
Ha úgy érezzük, vannak már szövetségeseink, akkor lecsapunk. Otthon kezdjük, és kíméletlenek leszünk. Senkinek nem kegyelmezünk, és százszoros bosszút fizetünk minden meghalt testvérünkért.
Addig is viszont, amíg ezek a lehetõségek nem állnak rendelkezésünkre, húzzuk meg magunkat, és amolyan földalatti ellenállást végezzünk. Minden olyan mandalorit, akit rabszolgának akarnak eladni, segítsünk. Egy testvérünk szabadságát sem vehetik el soha.
Fiatal, a kiképzésen átesett társaink pedig vállaljanak el zsoldos és fejvadász munkákat. Ezzel egyrészt tapasztalatot szereznek, közben pedig információkat és a fizetségüket tudják hozzánk szállítani, amibõl a földalatti mozgalmunk tud fejlõdni.
És mindegyikünk legfontosabb elvei között szerepeljen az, hogy „ha igaz mandalori testvérünk segítségre szorul, önzetlenül és azonnal menjünk a megsegítésére”. Legyünk újra büszke, kemény, harcias nép, és rázzuk le a rabigát végleg, amit ránk kényszerítettek. Aki ezen céljainkban akadályozni akar minket, az az ellenségünk, márpedig az ellenségünkkel kegyetlenül és gyorsan végezzünk!”
//Megkérném a tisztelt moderátorokat, amennyiben a történet elfogadásra kerül, úgy az utolsó képet sziveskedjenek avatárnak feltölteni nekem. Köszönöm!//
A Mandalore bolygón született a Galaktikus Birodalom megalakulása elõtt 16 évvel. Szülei egyetlen gyermeke volt, így a Dala klán jövendõbeli vezetõje is. Apja ízig-vérig követte népe hagyományát, gyermekének is ezt a sorsot szánta. Klánjuk, a Dala klán nem volt oly elismert, vagy nevezetes, mint mondjuk a Fett, vagy Ordo klán, viszont mindig kemény, hagyománytisztelõ harcosokat adott ennek a nomád népnek.
A Dala klánról röviden: a klán soha nem volt az igazán elismert klánok között számontartva, ám büszkélkedhet egy olyan õssel, akinek a neve hallattán a mai napig sok mandalori harcos tiszteleg még. Õ volt Zenityr Dala, aki a Mandalori háborúk ideje alatt Mandalore, a Rettenthetetlen mellett harcolt elég sokáig. Neve és tette azért vált híressé, mert életét áldozta önzetlenül a Mandalore-ért. A Mandalore elé lépett, így õ kapta a halálos sebesülést, nem a vezetõ. Mivel a mandalori sereg visszavonulóban volt, így felszerelése, páncélja soha nem került vissza a Dala klánhoz.
Három éves koráig anyja mellett nevelkedett, aztán, népe szokásához híven apja vette át nevelését. Gondtalan, ám kemény tanulással, gyakorlatozással teli idõ volt ez. A fiatal Tobbi mindig mosolyogva emlékezett vissza erre az idõszakra életébõl. Itt tanulta meg, apja mellett, mit is jelent képviselni azt a dicsõ örökséget, amibe született. Soha, egyetlen percre sem vágyott másra, minthogy népe újból hatalmas, független és galaxis szerte elismert legyen, mint a régi, szép idõkben.
Apja rengeteg mindenre megtanította. Hogyan használja a vibrokardokat, sugár-és plazmafegyvereket, ám emellett legalább ekkorra hangsúlyt fektetett népe kultúrájának a megismerésére is. Tobbi szinte itta apja meséit. Lefekvéskor mindig a Vode An!-t dúdolgatta neki apja. Sokat jártak együtt túrázni, legtöbbször napokra elmentek, és eközben Tobbi szépen fejlõdött, erõsödött.
Tobbi és apja
Tizenhárom éves korában, mint minden hasonló korú gyerek, õ is keményen és lelkesen készült felnõtté avatására. Több dolog is motiválta. Egyedüli gyerek volt, azt akarta, hogy apja büszke legyen rá, és a saját magának felállított mércének is meg akart felelni. Az eléállított próbákat könnyedén vette. Megkapta saját páncélját, mely nagy részében õsei páncéljainak egyes darabjait tartalmazta. Hagyományaik szerint így tisztelegtek és emlékeztek az õsökre. Innentõl kezdve nagykorúnak, harcosnak számított.
Ekkortájt történt, hogy egy bizonyos Spar nevezetû mandalóri jött a bolygóra, aki sikeresen fogta össze a klánokat. Minden igaz harcos szívében egy egyre erõsödõ érzés kelt életre. „Talán Õ lesz, ki újra a nagyságba vezet minket”. Ezt érezte Tobbi is. A fiatal harcos az elsõk között jelentkezett a Mandalóri Védelmezõk közé. Szentül hitte, hogy Spar nem más, mint a nagy Jango Fett. Sparból lett a következõ Mandalór, akit mindenki csak úgy emlegetett, mint Te Gayiyli Mand’alor, azaz a Feltámasztó Mandalór. Itt ismerkedett meg a hasonló korú Fenn Shysa-val, akivel szoros barátságot kötöttek. Mindketten szinte teljesen hasonlóan gondolkoztak, éreztek a világgal, a Mand’alor-al és a harcosi hagyományokkal kapcsolatban.
Ekkor már egy ideje zajlott a galaxis szerte csak klónháborúként nevezett hatalmas összecsapás, mely szinte minden lakott rendszert érintett, mely a Köztársaság alá tartozott, sõt, néhányat még azokon kívül is. A Mand’alor parancsára a Védelmezõk a korrupt, dekadens Köztársaság ellen indultak harcba. Mindannyian dallal a szívükben, éjszakánként néma fohásszal az ajkukon a háború Istenéhez, Kad Ha’rangir-hoz meneteltek a Szeparatista droidseregek oldalán. Céljuknak tekintették a Köztársaság eltörlését, és a mandalori nép felemelkedését.
Tobbi élete elsõ csatáját Új Holstice bolygóján harcolta végig, B.E.2-ben. Keze egyszer sem remegett, lövései szinte mindig pontosak voltak. A Köztársaság hadserege sokkal erõsebb volt, mint az ellene felvonuló droidsereg és mandalóriak együttvéve. Majd 2000 klónkatona, rengeteg AT-TE lépegetõ, LAAT/i szállítóhajók vonultak ellenük. Tobbiék derekasan küzdöttek, ám egyre másra hullottak el mellõle barátai, társai. Egy kisebb kanyonba húzódtak vissza, ahová a lépegetõk és a szállítók csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudták követni õket. Itt sajnos a mandalóriak kisebb egységekre szakadtak szét. Tobbi és még vagy 7 másik harcostársa egy kisebb hegyi ösvény felé vették az irányt. Lassan haladtak felfelé, közben folyamatosan figyelték környezetüket. Ám úgy látszik, nem voltak elég éberek. Hirtelen egy nagyobb raj klónkatona ütött rajtuk. A hely szûke miatt iszonyatosan véres mészárlás vette kezdetét, ám amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan maradt abba. A mérleg: három mandalori halott, és egy teljes raj köztársasági katona. Tobbi maga kettõvel végzett. Indultak tovább, hogy csatlakozzanak a Mand’alor többi egységéhez, és egyszer csak azt vette észre Tobbi, hogy a megmaradt, kis rajt õ vezeti. Szerencséjükre nem találkoztak ellenállással, és alig két óra múlva elérték a táborhelyüket. Itt csatlakoztak a fõ sereghez, és egy megbeszélés után úgy határozott a Mand’alor, hogy visszavonulnak. Bár majdnem negyven százalékos veszteséget okoztak az ellenségnek, ám közülük is sok jó ember veszett oda, és ellentétben a köztársasági sereggel, nekik nem igazán volt utánpótlásuk. Ekkor tudta meg, hogy apja életét vesztette ebben a csatában. Az úton visszafelé örömmel vette észre, hogy barátja, Fenn is túlélte a harcot. Sokat beszélgettek még késõbb is errõl a csatáról, újra és újra átbeszélve a taktikát, és tanulva a múltbéli cselekményekbõl. Õsi mandalori hagyomány volt, hogy egy mandalori mondást egy igaz harcosnak minden nap el kellett ismételnie, egészen élete végéig. Ez a következõ volt: „Ni su'cuyi, gar kyr'adyc, ni partayli, gar darasuum”, azaz „Én élek, ám Te holt vagy, emlékezem Rád, így örökké élsz”. Ezen sor után szokták az elesett bajtársak neveit felsorolni. Aznap ez a mondás sok, nagyon sok névvel gazdagodott.
Új-Holstice
Következõ évben igen mozgalmas hadjáratban vett részt, közvetlenül a Mand’alor mellett harcolva végig. Elsõ állomásuk a Kamino volt, a Birodalom megalakulása elõtt bõ egy évvel. Céljuk a klónozó gyárak felrobbantása volt, hogy ezzel gátat vessenek a Jedik és a Köztársaság klónjainak folyamatos utánpótlásának. Megérkezvén a mindig viharos idõjárással rendelkezõ bolygóra, Tobbi egy kis egység élén azt a feladatot kapta, hogy biztosítson elég idõt annak a csapatnak, akik a gyárak felrobbantásával voltak megbízva. Ekkor derült ki, hogy valójában csak egy gyár van, ám azt elképesztõ erõk védik. Hiszen ez volt a klónok szülõbolygója, így várható volt, itt mindig elégséges létszámban vannak ahhoz, hogy meg tudják védeni Kaminot. Ám egy valamivel nem számoltak. Hogy a támadók mandaloriak lesznek. Iszonyatos csata volt, mindenki úszott a véres vízben, néhány szerencsétlen szó szerint, akik a hatalmas vízben álló városokból az örökkõ dühöngõ tengerbe zuhantak, hogy végsõ nyughelyük ott leljék a habok között. Tobbi egységét a gyárakhoz vezetõ egyik fõ útvonal mellett helyezte el, és védelmi pozícióba osztotta embereit. Egy nehéz plazmaágyút is telepítettek, és a hirtelen nekik támadó ellenfelet azzal kezdték el feltartani. A sokszoros túlerõ ellenben egyre inkább maguk alá gyûrte az egységét, egy klón, kinek társai saját életük feláldozásával nyitottak utat, páncéltörõ puskájával sikeres találatot ért el, minek következtében a plazmaágyú felrobbant, szétszakítva két dicsõ harcos testét is. Tobbi az alá tartozó droidokat vezényelte frontális támadásra, míg a nála lévõ robbanóanyagot összekötözte egy hõdetonátorral. A droidok elég idõt adtak neki ehhez a mûvelethez. Mikor elkészült, minden emberét visszarendelte jó ötven méternyit, majd az egyre fogyó droidok elé dobta az aktivált hõdetonátort. A kis csomag pont akkor érkezett a klónkatonák elé, mikor az utolsó droidot is lelõtték. Ez viszont már nem annyira érdekelte Tobbit. Ötlete bevált, a hathatós robbanócsomag szétszakította a dúracél hidat, így gyakorlatilag elzárták magukat. Elõttük a szétrobbant híd maradéka, és a visszavonuló és másik útvonalat keresõ köztársasági klónokkal, mögöttük pedig a klónozó gyár magas, sötét sziluettje csupán. Aztán a vihar dübörgését egy pillanatra elnyomó hang- és fényáradat borította be õket. Társaik sikerrel jártak, az üzem felrobbant. Mint késõbb kiderült, csupán kisebb-nagyobb károkat tudtak okozni, ám a gyár üzemképes maradt. Ujjongásnak ellenben nem volt helye. Hirtelen a sisakjában lévõ kommon felreccsent a Mand’alor hangja, és azonnali visszavonulásra utasította minden egységét. Tobbi nem tétovázott. Emberei maradékával elindultak a gyár roncsai felé, közben a kivonással megbízott csapatnak megadta a találkozó koordinátáit. Pont egyszerre érkeztek oda. Gyorsan felszálltak a transzportokra, és kemény ellenséges tûz mellett, de sikeresen elhagyták a bolygót. Késõbb ezt a csatát mindenki csak a második kaminói csata néven emlegette. Tobbi karján pedig csak egyre gyûltek az apró, fekete tetovált rovátkák.
Második kaminói csata
A következõ két, említésre érdemes ütközet a mai napig élénken él Tobbi emlékezetében. Új-Bornalex-en egy igen kemény csata után, de gyõztek a Mandalore csapatai. Itt vetették be elõször a köztársaságiak a Galaktikus Tengerészgyalogságot, remélve, hogy azok talán képesek lesznek megtörni Tobbiékat, de akkor, ott még nekik sem volt esélyük. A Mandalore és harcostársai szárnyaltak. Persze, kemény ütközet volt, de gyakorlatilag lesöpörték az ellenfél egységeit a csatatérrõl. Itt már Tobbi és barátja, Fenn végig a Mandalore mellett harcoltak. Mindketten számtalanszor kitüntették magukat a csatában. Tobbi zöld páncéljában mindig a csata legsûrûbb, legpörgõsebb részein tûnt fel, és némán, mint a halál megtestesült képviselõje, csak ölt, gyilkolt, és közben élvezte azt, amit csinál. Élvezte a csata forgatagát, az „illatát”.
Új-Bornalex
Galaktikus Tengerészgyalogság
Ám minden nagy gyõzelemnek van egy nagy bukás párja is. A Mandalore-ék se menekülhettek ez elõl az õsi igazság elõl. A Norval II-n történt az a bizonyos bukás. Amidala szenátor elfogása volt a cél. Ám csapda volt az egész, megszervezték, hogy ott pusztuljanak mind. A nagy droidsereggel megtámogatott mandalori harcosok ellen majdnem 20000 klónkatona és húsz jedi vonult fel. Eleinte mindannyian biztosak voltak a sikerükben. Új-Bornalex után ugyan ki tudná megállítani õket-gondolták. Aztán a csatát kezdõ 212 bátor, igaz harcos gyorsan és kíméletlenül elkezdett fogyni. Elõször csak annyit vettek észre, hogy már csak száz bátor harcos énekli a Vode An-t, aztán csak harminc, majd csak tíz. Hogy mikor kezdtek visszavonulni, talán még maguk sem emlékeztek rá. Ami bizonyos, hogy a bolygót egy kis transzporthajóval csupán a Mandalore, Fenn és Tobbi hagyta el. Szemük végig a bolygóra függesztve távolodtak, majd amint a fedélzeti számítógép kiszámolta az irányt, és a gép a hipertérbe lépett, magukban kíméletlen bosszút esküdtek ellenfeleiknek és az átkozott jediknek. Kétszázkilenc testvérük harcolt aznap utoljára. Mindhárman tudták, az a csata, azok a percek, órák soha nem hagyják egyiküket sem nyugodni.
Norval II
Visszatértek a katonai bázisukra, és egy ideig meghúzták magukat. Pár héttel késõbb, mint derült égbõl a villámcsapás érte õket a hírt: megalakult a Galaktikus Birodalom.
Tobbi a klónháborúk után
„Egy percig sem hittem, és most sem hiszem el, hogy a jedik árulták volna el a Köztársaságot. Idióták voltak, de szentimentális idióták. Bár nem érdekel valójában, hogy a jedik árulók-e vagy sem, de az tény, hogy az ellenség nem változott, csak máshogy hívják. Köztársaságból Birodalom lett, szenátusból császár, jedikbõl rohamosztagosok.”-eképpen vélekedett Tobbi a Birodalom megalakulása után pár évvel a helyzetrõl, mikor egyszer Fenn-el errõl beszélgettek.
Aztán a második arculcsapás a Birodalom általi megszállása volt a Mandalore-szektornak, és annak a korcsnak, a Szuprema-nak a népük nyakára ültetése. Az az idegen korcs elkezdte eladni rabszolgaságba szeretett népüket, és hazájukat kijátszani idegen hódítóknak. Ilyen szégyent, ilyen katasztrófát, sorscsapást még a mandalore nép soha nem szenvedett el. Mandalore, Fenn és Tobbi az Ordora vonultak, és létrehoztak egy titkos katonai támaszpontot és kiképzõtábort egyben. Minden idejüket és energiájukat arra szentelték, hogy képesek legyenek lerázni az idegen vezetõjét a Manda’yaim-nak és megszüntetni a birodalmi jelenlétet a szektorban.
Suprema
Tobbi vélekedése a tennivalókról, a kialakult helyzetrõl és a jövõrõl általánosságban:
„A Norval II-n megtanultunk pár fontos dolgot. Soha senkiben ne bízz maradéktalanul, és szövetségesbõl sosem lehet elég. Nem szabad, hogy még egyszer olyan helyzetbe kerüljünk, hogy engedjük népünk harcosainak kivéreztetését. Ahhoz hogy elnyerjük függetlenségünket és szabadságunkat, sok mindent kell tenni, és tudomásul kell venni, nem fog bekövetkezni egy-két év alatt. De törekednünk kell arra, hogy az az idõ, mikor-és nem ha-végleg lerázzuk magunkról a rabigát, minél hamarabb jöjjön el. Legelõször is minél több harcost kell kinevelnünk és felfegyvereznünk. Amíg nem állunk készen, addig meg kell lapulnunk. Most mondhatja pár testvérem azt, hogy ez talán harcoshoz méltatlan hozzáállás, de egy igazi harcos nem csak a testével és szívével, hanem a fejével is harcol. Márpedig tudom, hogy egy olyan mandalori sincsen, aki ne lenne maradéktalanul és teljesen, igazán harcos a maga teljes valójában.
Továbbá sokat segíthet rajtunk, ha a galaxisban kóborló, helyét nem találó testvéreinket újra magunk közé tudjuk segíteni. Nyilván nem az õ felkutatásukra kell helyezni a hangsúlyt, de ha találkozunk egyikükkel, igyekeznünk kell szívében újra megdobogtatni harcosi mivoltát, és magunk közé emelni õket.
Jelenlegi legfontosabb és legerõsebb ellenfelünk a Birodalom. Nekünk szövetségesekre van szükségünk, olyanokra, akikre számíthatunk, és akik ránk is számíthatnak természetesen. Olyanok kellenek, akik hasonlóképpen éreznek, vélekednek a Birodalomról, mint mi, és hasonlóan képesek is lesznek majd tenni, ha kell, és mindezt tudatosan tudják végiggondolni.
Az ellenségem ellensége a barátom, tartja egy õsi mondás. Nos, én azt mondom, ez esetben kutassunk a Birodalom ellenségei között. De óvatosan, tapogatózva tegyük mindezt. Szövetségest, és nem koloncot kell szereznünk.
Ha úgy érezzük, vannak már szövetségeseink, akkor lecsapunk. Otthon kezdjük, és kíméletlenek leszünk. Senkinek nem kegyelmezünk, és százszoros bosszút fizetünk minden meghalt testvérünkért.
Addig is viszont, amíg ezek a lehetõségek nem állnak rendelkezésünkre, húzzuk meg magunkat, és amolyan földalatti ellenállást végezzünk. Minden olyan mandalorit, akit rabszolgának akarnak eladni, segítsünk. Egy testvérünk szabadságát sem vehetik el soha.
Fiatal, a kiképzésen átesett társaink pedig vállaljanak el zsoldos és fejvadász munkákat. Ezzel egyrészt tapasztalatot szereznek, közben pedig információkat és a fizetségüket tudják hozzánk szállítani, amibõl a földalatti mozgalmunk tud fejlõdni.
És mindegyikünk legfontosabb elvei között szerepeljen az, hogy „ha igaz mandalori testvérünk segítségre szorul, önzetlenül és azonnal menjünk a megsegítésére”. Legyünk újra büszke, kemény, harcias nép, és rázzuk le a rabigát végleg, amit ránk kényszerítettek. Aki ezen céljainkban akadályozni akar minket, az az ellenségünk, márpedig az ellenségünkkel kegyetlenül és gyorsan végezzünk!”
Fenn Shysa, Feltámasztó Mandalore, Tobbi Dala, a három túlélõ
Tobbi Dala
//Megkérném a tisztelt moderátorokat, amennyiben a történet elfogadásra kerül, úgy az utolsó képet sziveskedjenek avatárnak feltölteni nekem. Köszönöm!//
